Liz Volturi - 66. fejezet

66. fejezet

(Liz szemszöge)

Nagyon furcsán éreztem magam. Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem, csak azt éreztem, hogy majd kicsattanok az energiától, és iszonyatosan fáj a torkom, ami teljesen ellentmondásban állt, hiszen eddig, emberként, amikor fájt a torkom, akkor én sem voltam túlságosan aktív, hiszen beteg voltam, most viszont minél intenzívebben érzem a fájdalmat, annál jobban felpörgök tőle.

-          Ez adrenalin, vagyis valami olyasmi. Hogyha szomjas vagy, akkor a vadászösztöneid felpörgetnek téged, mint minden vámpírt – magyarázta Edward a gondolataimat.

-          Ez normális? – kérdeztem idegesen. – Nem szeretnék valami dühöngő őrültté változni, akinek csak a vér számít.

-          Kicsim, már elmondtam neked, hogy az újszülött évedben még számíthatsz ilyen meglepetésekre – mondta Alec nyugtatóan. – Emiatt nem kell aggódnod, hogyha történik bármi is, akkor majd én elrendezem.

-          Ezt hogy érted? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Te csak ne aggódj, ez a lényeg – mondta határozottan. – Semmi miatt – tette még hozzá.

-          Már itt is vagyok – jelent meg Carlisle egy hatalmas üveggel. – Ez jól fog esni a torkodnak, idd meg – nyújtotta felém az üveget.

-          Én ezt nem fogom elbírni – ráztam meg a fejem. Ez egy legalább öt literes üveg, és teljesen tele van. Még fele ekkora súlyt sem emeltem fel életemben, nemhogy ekkorát.

-          Csak próbáld meg megtartani – mosolygott rám elnézően. – Tudod, most mindenkinél erősebb vagy – fűzte még hozzá.

-          Ha te mondod – nyújtottam bizonytalanul a kezem az üvegért, és legnagyobb meglepetésemre tényleg nem volt nehéz. Amint biztosan tartottam Carlisle óvatosan levette róla a fedőt. Abban a pillanatban pedig félelmetes morgás hangja töltötte be a szobát. Én pedig ijedten pillantottam körbe, de semmilyen állatot nem láttam.

-          Liz, nyugodj meg, és igyál – mondta Alec halkan, és furcsa módon mindenki tartotta tőlem egy kicsit a távolságot.

-          Nem vagyok ideges – forgattam meg a szemeimet, de azért engedelmesen a számhoz emeltem az üveget. Egy kicsit tartottam az ízétől, de amint megéreztem már semmi kétségem nem volt afelől, hogy ez a világ legfinomabb dolga, úgyhogy mohón kortyoltam egészen az utolsó cseppig. Amikor pedig befejeztem már kaptam is a következő adagot.  Egy pillanatra a két üveg között mintha újra hallottam volna azt a furcsa morgást, de nem foglalkoztam vele. Biztosan csak hallucinálom. Elégedetten engedtem el a második üveget, miután kiürült, és boldogan vettem tudomásul, hogy most már egyáltalán nem kapar a torkom.

-          Nem szeretnélek megijeszteni, de te voltál a morgás forrása – nézett rám Edward komolyan.

-          Már hogy lettem volna én? Én nem vagyok tigris, vagy oroszlán – legyintettem.

-          Vámpír vagy, Liz, a vérre reagáltál így – vágta rá Edward azonnal.

-          Akkor ezért mondtad, hogy nyugodjak meg? – pillantottam Alec felé.

-          Természetesen, mi másért mondtam volna? – kérdezte mosolyogva.

-          Na és mi lett volna, ha úgy ítélem meg, hogy Carlisle nem elég gyorsan adja az utánpótlást? – haraptam az ajkamba.

-          Maradjunk annyiban, hogy jobb, hogy Carlisle pontosan tudja, hogy hogyan kell bánni egy újszülöttel – mondta Edward diplomatikusan.

-          Biztosan nem támadtam volna rá – emeltem fel az állam dacosan. Én nem vagyok vadállat.

-          Ne izgassátok fel – mondta Esme határozottan.  – Szerintem hagyjunk egy kis teret neki, és Alecnek. Biztosan szeretnék megbeszélni a következő lépést, és egy kicsit kettesben maradni. Majd holnap megbeszélünk minden mást – ajánlotta gyengéden. Én pedig boldogan bújtam hozzá. Hihetetlen, hogy még alig ismerjük egymást, de ő mégis mindent tud rólam, amit csak egy anya tudhat a gyermekéről. Pontosan arra vágytam most, amit ő is mondott a többieknek.

-          Jól van, Esmének igaza van. Hagyjuk magukra őket – mondta Carlisle is. Én pedig nagyon hálás voltam, amiért mindenki azonnal elhagyta a szobát, és hagytak nekem egy kis szabad teret. Tudtam, hogy mindenki csak jót akar, és aggódik miattam, de kellett egy kis nyugalom, amikor nem érzek magamon ennyi tekintetet.

-          Gyere ide – mosolygott rám tárt karokkal Alec az ágyról, miután mindenki elhagyta a szobát, és becsukta az ajtót. Én pedig gondolkodás nélkül a karjaiba vetettem magam. – Biztos, hogy minden rendben, édesem? – simított végig a hátamon.

-          Természetesen – bólintottam rá azonnal. – Ugyan mi baj lehetne? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem tudom, amikor én felébredtem anno, akkor mindent és mindenkit szét akartam tépni a testvéremen kívül – mondta Alec halkan.

-          Igen, de nektek azért más volt. Én akartam ezt, és te a lehető legjobbá tetted a számomra az átváltozás körülményeit, míg ti ketten csupa rossz élmény után még keresztülmentetek azon a borzasztó fájdalmon is, ami az átváltozással jár. Nem csoda, hogy meg voltatok vadulva. Azt hiszem, hogy én is így reagáltam volna ennyi szörnyűségre – mondtam komolyan, majd szorosan magamhoz öleltem.

-          Liz, légy szíves ne törj össze – nyögött fel Alec. Én pedig döbbenten néztem fel rá. Összetörni? Én, őt? Hiszen én csak egy lány vagyok. Oké, most már vámpír, de… - Tudod, mondtam neked, hogy most sokkal erősebb leszel nálam egy ideig.

-          Oh, te jó ég. Ne haragudj – kaptam el a kezeimet a derekáról. – Jól vagy? – néztem rá aggódva.

-          Persze, nincs semmi baj – lélegzett fel megkönnyebbülten.

-          Attól tartok, hogy egy kicsit sem érzem az erőmet – haraptam az ajkamba.

-          Semmi baj, nemsokára megtanulod kezelni ezt is – húzott vissza magához. A következő pillanatban pedig már a hátamon feküdtem, ő pedig rajtam, viszont most már tudtam követni a mozdulatot, nem úgy, mint régen. – Nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzád – vigyorgott rám pimaszul.

-          A feleséged vagyok, ha valaki hozzám érhet, az te vagy – mosolyogtam rá.

-          Reméltem, hogy ezt mondod – mormolta a számnak, majd szenvedélyesen megcsókolt. Az érzés olyan volt, mint amikor még ember voltam, csak éppen, mintha ezerszer intenzívebben éreztem volna mindent. A simítást az oldalamon, a száját a számon, a testének súlyát a testem felett. Túlságosan belsőséges volt a helyzet a sok érzékeléstől, ami megrémített, és mielőtt még átgondolhattam volna, hogy mit is teszek, Alec már a padlón is találta magát a lökésem erejétől.

-          Annyira sajnálom – néztem rá rémülten. Most komolyan eltaszítottam magamtól azt a férfit, akit mindennél jobban akartam, amióta csak megismertem?

-          Hé, semmi baj – ült le mellém óvatosan.

-          Én nem tudom, hogy mi ütött belém, hiszen már nem egyszer értél hozzám, most valamiért mégis megijedtem – temettem a kezeim közé az arcom.

-           Gondolhattam volna, hogy türtőztetnem kell magam. Még csak most ért véget az átváltozásod. Biztosan kavarognak benned az érzések, én pedig felerősítettem a viselkedésemmel. Csak úgy tűnt, hogy nyugodt vagy, ezért gondoltam, hogy megpróbálhatok közeledni, de tudok várni, emiatt ne izgasd fel magad – szorította meg a kezem. – Ha valami sok neked, akkor nyugodtan szólj, vagy éppenséggel nyugodtan le is dobhatsz a padlóra, kedvelem, ha tüzes vagy – húzkodta meg a szemöldökét, hogy elviccelje a dolgot. – A lényeg, hogy segítened kell, hogy mit tehetek meg, és mit nem, egyelőre. Aztán majd minden kialakul. Tudom, hogy milyen nehéz az elején. Sőt, ezt itt mindenki tudja, úgyhogy semmi miatt ne legyen bűntudatod mostanában – húzta el a kezeimet magam elől óvatosan, majd hátradőlt az ágyon, és a mellkasára volt. – Ez is nagyon jó – mondta mosolygós hangon.

-          Ezzel nem tudok vitatkozni – mosolyodtam el én is. Jól eset a közelsége, csak úgy tűnik, hogy egy kicsit tartanom kell a mértékét most még. Viszont nagy biztonságérzetet nyújtott, hogy csak egy szavamba kerül, és nem feszegetjük tovább a határaimat. – A vámpírok mindent ilyen intenzíven érzékelnek? – néztem fel rá bizonytalanul.

-          Igen, ehhez hozzá kell szoknod – bólintott rá. – Hidd el, nem lesz rossz, ha már kezdesz lenyugodni egy kicsit. Megvannak a pozitív oldalai is a kifinomult érzékeknek – mondta határozottan.

-          Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz – bólintottam rá. – Azért majd nagyon igyekszem, megígérem.

-          Nem foglak sürgetni, és más sem, hidd el – puszilt bele a hajamba. – Mennyei illatod lett. Eddig sem volt semmi, de most talán még ellenállhatatlanabb.

-          Én meg azt hittem, hogy most már kevésbé fogsz rá reagálni, hiszen nem akarsz rögtön megenni – állapítottam meg.

-          Az emberi illatod arra volt kifejlesztve, hogy elvegye az eszem a véred, a mostani illatod viszont egyértelműen arra van kifejlesztve, hogy férfiként vegye el az eszem – nyelt egy nagyot. Majd megéreztem az igencsak nekem feszülő vágyát a combomnál.

-          Alec – nyögtem fel halkan. Nem szívesen mondtam neki nemet, de nem mertem még azt mondani, hogy zöld az út. Elég bután jönne ki, hogy tíz percen belül már másodszor küldöm padlóra a férjem, mert hozzám ér.

-          Nyugalom, kicsim, semmiféle olyan tervem nincs, ami kizökkent téged, de a testem reakciójáról nem tehetek – mondta rögtön bocsánatkérően.

-          Nos, azt hiszem, hogy hízelgő a számomra, hogy ilyen intenzíven reagálsz rám, de nem akarom, hogy szenvedj. Ha gondolod, akkor átmehetek anyáékhoz, hogy legyen egy kis távolság, amíg nem oldódik meg a helyzet közöttünk.

-          Az teljesen kizárt, egy pillanatra sem veszítelek szem elől – mondta ellentmondást nem tűrve. – A feleségem vagy, és én szeretnék az lenni, aki megad neked mindent.

-          Rendben – adtam meg magam azonnal. – Ez csak egy ötlet volt.

-          Egyébként is, te fordított helyzetben mit szólnál, hogyha talán hónapokra elköltöznék a szobánkból? – kérdezte feldúltan.

-          Jogos, megértettem, drágám – simítottam végig a mellkasán. – Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

-          Tudom – fújta ki hangosan a levegőt. – Megoldunk idővel mindent, jó? Csak ne menj el a közelemből. Élvezni akarom a társaságodat, örökké.

-          Alec, nem megyek sehová – néztem mélyen a szemébe. Ez is furcsa volt. Eddig is nagyon szépnek találtam a szemeit, de most minden apróságot láttam bennük. A kis pontokat a vörös színben. A koromfekete pupilla minden kis rezdülését. Mindent, amit eddig nem láttam.

-          Felfedezted az apró látnivalókat a szemben? – mosolyodott el.

-          Mindenkinek ilyen? – kérdeztem kíváncsian.

-          Igen, mindenkinek vannak benne hasonló, apró eltérések – bólintott rá azonnal, majd óvatos csókot lehelt a számra. Gondolom próbaképpen, hogy mit reagálok.

-          Még egyszer – hajoltam közelebb hozzá. Mire ő engedelmesen adott még egy apró csókot a számra. – Ez tetszik – nyomtam most én egy csókot a szájára.

-          Ez nagyon jó hír – nevetett fel boldogan. – Viszont mit szólnál egy fürdőhöz. Természetesen szigorúan egyedül, hogy el tudj lazulni egy kicsit – ajánlotta a lehetőséget.

-          Azt hiszem, hogy jól esne – bólintottam rá. – Már csak az a kérdés, hogy te miért nem csatlakozol.

-          Édesem, nem állok jót magamért, hogyha meglátlak ruha nélkül, ez egészen biztos, főleg, hogy tisztában vagyok vele, hogy most már nem tudok kárt tenni benned, ráadásul a feleségem vagy, úgyhogy inkább idekint maradok – mondta határozottan. Oh, persze, milyen bolond vagyok, hiszen ez nyilvánvaló, legalábbis egyelőre.

-          Mikor kell találkoznom a Mesterekkel, most hogy átváltoztam? Gondolom, látni szeretnének – néztem szerelmemre kérdőn.

-          Mit szólnál hozzá, hogyha amíg te fürdesz, addig én meglátogatom őket, és megbeszélem a hátralevő dolgainkat – ajánlotta a lehetőséget.

-          Ez egy remek ötlet – bólintottam rá azonnal, majd elindultam a fürdő irányába, ahová már mindenem be volt készítve a fürdéshez.

-          Honnan tudtad, hogy igent mondok? – néztem rá mosolyogva.

-          Ismerlek már egy ideje, Liz, pontosan tudtam, hogy erre boldogan fogsz nekem igent mondani – rántotta meg a vállát. – Csak engedd el magad, nemsokára visszajövök – mondta vigyorogva, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig elégedetten vettem le a ruháimat, és merültem el a kellemes vízben.

-          Hahó, bejöhetek? – hallottam meg barátnőm hangját.

-          A fürdőben vagyok, Renata – mosolyodtam el. Már vártam, hogy mikor fog meglátogatni.

-          Hogy vagy? – mosolygott rám, amikor belépett.

-          Azt hiszem, hogy jól – válaszoltam elgondolkodva.

-          Csak hiszed? – nézett rám meglepetten.

-          Az előbb lehajítottam magamról a férjemet – húztam el a számat. Ha valakivel meg tudom ezt beszélni, akkor az ő. – Ráadásul morogtam miközben a vért kaptam, és egy kicsit félek, hogy túlságosan vad leszek, és nem tudom megtartani önmagamat.

-          Nos – ült le a kád szélére. – Először is, a vad önmagad is te vagy, mivel átváltoztál mostantól lesznek dolgok, amikre másképpen fogsz reagálni – mondta komolyan. – Másodszor, meglepő módon önmagad vagy ahhoz képest, hogy nemrég születtél újjá. Amikor én voltam újszülött azonnal elindultam bosszút állni mindazokon, akik csak egy szajhának tartottak, aki még arra sem méltó, hogy belé töröljék a lábukat. Összefoglalva tehát nincs veled az égvilágon semmi baj. Az pedig, hogy ledobtad magadról a kedves férjedet, egyáltalán nem meglepő. Alec is tudhatná, hogy most minden érzékelés felerősödött a számodra, és ez bárkinek ijesztő, akármennyire is szereti a másikat.

-          Ő is hasonlóan fogalmazott – morogtam az orrom alatt.

-          Akkor nem értem, hogy mi a gond – rántotta meg a vállát barátnőm.

-          Ő a férjem, és tudom, hogy mit szeretne, de én még nem tudom megadni neki, pedig én is szeretném – szusszantottan dühösen. – Nem szeretem őt szenvedni látni.

-          Jaj, drágám, te néha nagyon nehéz eset vagy – forgatta meg a szemeit barátnőm. – Alec nagyon boldog, a szenvedés szikrája nem volt a tekintetében, amikor a nagyterem felé tartott. Tény, hogy szeretne veled lenni, de ez tökéletesen természetesen reakció egy újdonsült férjtől. Az ellenkezője a probléma egy házasságban.

-          Igen, ő is ezt mondta – bólintottam rá.

-          Akkor felmerül a kérdés, hogy miért akarod túlbonyolítani ezt a dolgot – nézett rám kíváncsian.

-          Igazából nem akarom túlbonyolítani, egyszerűen csak olyan sok minden kavarog a fejemben – válaszoltam halkan. – Még a táplálkozásommal kapcsolatban is döntenem kéne, gondolom minél előbb – nézett barátnőmre kétségbeesetten.

-          Liz, én csak egy dolgot tudok neked tanácsolni, mindennel kapcsolatban. Tedd félre a megfelelési kényszeredet mindkét családod irányába, és azt tedd, amit a szíved diktál. Ennyi, nem kell túlbonyolítani a dolgot. Nem kell mindenki számára tökéletesnek lenned, mert abba beleőrülsz.

-          Azt hiszem, hogy igazad van – sóhajtottam fel. Végül is nem lehetek egyszerre vega és hagyományos is.

-          Helyes – vigyorodott el elégedetten. – Viszont most megyek, mert urad, s parancsolód mindjárt itt lesz – pattant fel a kád széléről, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is, viszont most, hogy beszéltem vele, sokkal jobban éreztem magam, mint eddig. Gyakrabban kéne kikérnem Renata tanácsait…