La Push vámpírja II. - Új nemzedék 8. fejezet

8. fejezet




(Gabriella szemszöge)



Reggel viszonylag korán ébredtem. Emily még halkan szuszogott mellettem. Nem akartam felébreszteni, ezért nyugodtan feküdtem az ágyon továbbra is. Már éppen visszaaludtam volna még egy kicsit, amikor kinyílt az ajtó, és Marie sétált felénk ásítozva, és a maciját szorongatva.

- Jó reggelt – mászott fel az ágyra. Majd begubózott a testvére mellé, aki azonnal felé fordult, és átölelte őt. Imádtam kettejük között ezt a reflexszerű mozdulatot. Annyira látszott ilyenkor rajtuk, hogy igazi ikrek. Egyek voltak minden tekintetben.

- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá. – Bár azt hiszem, hogy inkább jó pihenést még nektek – állapítottam meg, amikor Marie behunyta a szemeit, és elaludt a nővére mellett.

Én pedig úgy döntöttem, hogy ez esetben csak felkelek. Az első utam a gyerekek szobájába vezetett, ahol Jacob és Timothy édesen szuszogtak egymás mellett. Jake egyik karja a kisfiúnkat ölelte, míg ő hason fekve mélyen aludt. Hihetetlen, hogy Tim már ekkora baba, pedig még csak nemrégen született meg. Mégis már olyan kétéves forma. Kisebb, mint a lányok, de elég gyorsan fejlődik. Talán Marie miatt történik ez az egész. Tudja, hogy neki is gyorsabban kell fejlődnie. Még néhány percig néztem őket, hogy magamba szívhassam a látványt, azután pedig lementem és nekiestem a reggeli elkészítésének. Egy szempillantás alatt szedtem magam köré minden szükséges dolgot, és már sütöttem is a palacsintákat, és a rántottát, hogy mindenkit jóllakathassak, amint felébredtek. Már telepakoltam az asztalt mindenféle finomsággal, és főztem kakaót, teát, és kávét is, amikor szerelmem dugta be a fejét az ajtón.

- Friss kávéillatra gyűl az éji vad? – kuncogtam boldogan.

- Csak akkor, hogyha igazi Gabriella féle tejeskávé – lépett mellém, majd édes csókot nyomott a számra. Miközben elcsente a nagy bögre kávéját is az asztalról. – Egyébként pedig jó reggelt.

- Ez a reggel csak egyre jobb lesz – simultam kedvesemhez. - A gyerekek még alszanak?

- Nem, Marie és Emily már ébredeztek, szerintem nemsokára itt lesznek, hogy ők is reggelizzenek. Tim pedig csak rád vár, hogy felöltöztesd, nekem ma nem hajlandó hagyni, hogy segítsek. Ma te leszel a soros kedvenc, úgy tűnik – mondta szerelmem nevetve.

- Sebaj, szeretem, amikor én vagyok az aktuális rajongásának a tárgya, persze csak Marie után, mert őt nem lehet legyőzni – húztam el a számat.

Imádtam Marie-t, és nem voltam rá féltékeny, de mindig is azt hittem, hogy legalább az első tíz évben én leszek a legfontosabb lény a gyermekem életében. Azonnal besiettem a fiúnkhoz a szobába, és elővettem neki egy fürdőnadrágot, és egy pólót. Ma ennyi ruha éppen elég lesz. Jake ma szörfözni fogja tanítani a lányokat, én pedig úszni tanítom majd Timet. Már alig várom, hogy elkezdjük, biztosan igazi kis cápaként fogja szelni a vizet.

- Szia, kincsem – kaptam fel azonnal, ahogy odaértem hozzá.

- Szija, mami – karolta át a nyakam boldogan. – Kérek ruhát, és reggelit – nyomott egy hatalmas cuppanós puszit az arcomra.

- Rendben, gyorsan felöltözünk, azután pedig jöhet az a reggeli – tettem vissza az ágyra. Majd egy szempillantás alatt összeszedtem a szükséges ruhákat, és még egy papucsot is.

- Anyu, ne a feketét, azt Marie nem szereti – tiltakozott azonnal fiam.

- Akkor melyiket? – kérdeztem kíváncsian.

- Mondjuk a kéket, az jó lesz. A kéket nagyon is szereti – lelkesedett fel kisfiam.

- Kis diktátor - csóváltam meg a fejem, de engedelmesen húztam elő a kék garnitúrát a szekrényből. Természetesen örömmel teljesítettem a gyermekem minden kívánságát, még akkor is, hogyha ilyen kis pimasz már most. – Na gyere, itt az ideje, hogy reggelizzünk – adtam rá gyorsan a ruhákat.

Majd felvettem, és azonnal a konyha felé vettem az irányt. Ahol Jacob már elő is készítette a fiúnk, és az én reggelimet is. Amint leültünk Jake már egy villát is tartott a szám elé, én pedig mosolyogva húztam le a falatot, miközben én Tim szájához tartottam egy villát, aki már el is vette tőlem, és a kezével tuszkolta a szájába a falatot.

- Timothy – nézett rá az apja rosszallóan. – Ne legyél kismalac – fűzte még hozzá fejcsóválva.

- Jól van, bocsánat – sóhajtott fel. Majd megfogta a saját kis villáját, és jól nevelt kisfiúként folytatta tovább a reggelit.

- Sziasztok – lépett be a konyhába Marie, és Emily mosolyogva. Valami azonban furcsa volt. Nem tudtam, hogy melyik kislány melyik, pedig eddig könnyedén meg lehetett különböztetni őket Marie képessége miatt. Én ezt nem is értem.

- Sziasztok – mosolyodtam el. Biztosan csak fáradt vagyok, és ezért nem látom meg a különbségeket közöttük. – Gyertek, kész a reggeli – mutattam a két üres tányérra. Marie természetesen a rózsaszín készlethez ült, míg Emily a sárgához. Huh, így nem lesz baj. Legalább színek alapján meg tudom majd különböztetni őket.

- Hm… palacsinta – lelkesedett fel Marie. Míg Emily természetesen rávetette magát a szalonnás rántottára.

- Öhm… Jake, mi lenne, ha előkészítenénk a deszkákat, amíg a gyerekek esznek? – fordultam szerelmem felé. Aki csak biccentett egy aprót, és már fel is állt. Miután kiértünk a házból, azonnal kedvesem felé fordultam. – Neked nem tűnt fel valami furcsa a lányokon?

- Nem igazán – rántotta meg a vállát. – Miért, szerinted valami baj van velük? Hívjak orvost?

- Nem hiszem, hogy ilyen probléma lenne – ráztam meg a fejem. – Lehet, hogy csak fáradt vagyok – csóváltam meg a fejem. Biztosan csak valami butaság az egész. Ha Jacob az éles szemével nem vett észre semmit, akkor nem lehet baj. – Nem tudom, hogy mi van velem mostanában, de elkalandozok néha, és biztosan csak beképzeltem ezt az egészet – bújtam oda Jacobhoz. Valószínűleg csak engem is megviselt ez a hajcihő, amit át kellett élnünk.

- Nézd, kicsim. Tudom, hogy nem egyszerű velem, velünk az élet, de megígérem, hogy most már kipihenheted magad. Ma jót mulatunk a fiúnkkal és a lányokkal. Este pedig folytatjuk, amit elkezdtünk. Rendben? – nyomott csókot a nyakamra.

- Igen, ez határozottan jól hangzik – sóhajtottam fel. – Menjünk vissza, mert a lányok már biztosan megették a reggelit, és ahogy Timet ismerem, már ő is a második tányér ételen lehet túl.

- Ti menjetek ki napozni, majd én rendet rakok – simogatta meg a derekamat.

- Már van rajtunk fürdőruha – húzta fel a nyári ruháját Marie lelkesen. Egy édes kis bikini volt rajta.

- Rajtad is van, Emily? – fordultam felé mosolyogva.

- Még nem hívtak fel anyáék? – kérdezte kíváncsian.

- Még nem – válaszoltam őszintén.

- Akkor azt hiszem, hogy én inkább még itt várok – mászott fel a székre komolyan. – Majd segítek Jake bácsinak – fűzte még hozzá, amikor ellent akartam mondani.

- Édesem, tegnap este is feleslegesen aggódtál, úgyhogy kérlek, bízz meg bennünk – mondtam határozottan. – Lemegyünk a partra, és Jake bácsi azonnal szól nekünk, hogyha a szüleitek hívnak bennünket. Rendben lesz így?

- Jól van – sóhajtott fel.

- Tehát, van rajtad fürdőruha? – mosolyogtam rá nyugtatóan.

- Igen, van – húzta fel ő is a ruháját. Ami alól azonnal előröppent egy egyszerű, de nagyon helyes citromsárga úszó.

- Oké, akkor hozom a törölközőket, és már megyünk is – rohantam el a fürdőbe, de a törölközők előtt inkább a mosdókagylót részesítettem előnyben. Olyan hirtelen tört rám az émelygés, hogy alig jutottam el odáig, és már ki is adtam magamból a reggelit.

- Gaby? – rohant be utánam Jacob. – Mi a baj? – segített fel a földről. Majd eltámogatott a mosdókagylóhoz. Ahol egy kicsit megmosakodtam, és a fogaimat is átsikáltam.

- Azt hiszem, hogy most jött ki rajtam a stressz, már jól vagyok – törölköztem meg.

- Azért ne menj a vízbe a gyerekekkel, amíg nem vagyok a közeletekben – adta ki az utasítást. – Rendben van?

- Igen, nem kell aggódnod – nyomtam puszit az arcára. Majd felvettem a törölközőket, és már siettem is vissza a gyerekekhez. Nem kell, hogy ők is túlreagálják a dolgokat. – Mehetünk? – mosolyogtam a konyhában várakozó gyerekekre.

- Igen – pattant fel Marie, és Tim is osztozott a lelkesedésében. Legnagyobb örömömre pedig még Emilytől is kaptam egy széles mosolyt. Talán így már van esély rá, hogy ma tényleg jól érezzük magunkat.

- Akkor indulás – nyújtottam a kezem Emily felé, aki azonnal elfogadta azt.

Míg Tim és Marie előttünk szökdécselve, és egymás kezét fogva igyekezett a part felé. Olyan édesek voltak együtt. Pontosan tudtuk, hogy ők egy pár, de akkor is mindig öröm volt látni azokat az apró kis gesztusokat, ahogy változnak a növekedéssel. Bár rettegtem tőle, hogy túl gyorsan fel fognak nőni, de egyre inkább kezdtem tökéletesen megérteni a menetet, ahogyan a kapcsolatuk változni, és alakulni fog.

- Milyen érzés a bevésődés? – kérdezte Emily hirtelen. – Mit éreztél, amikor találkoztál Jake bácsival? Honnan fogom tudni, hogy ki az igazi? – kérdezte az ajkait harapdálva. – Biztos, hogy meg fog történni egyszer?

- Hogy jutott ez most eszedbe, kicsim? – kérdeztem döbbenten.

- Csak nekem nincsen párom – görbült le a szája. – Mindenki tartozik valakihez, de én nem.

- Dehogynem – vettem fel az ölembe. – Te elsősorban az ikertestvéredhez, az apukádhoz, és az anyukádhoz tartozol, de a családod többi tagjához is, mint például hozzánk. Van a földön olyan lény, akihez fele annyian sem tartoznak, mint hozzád. A szerelem pedig majd megérkezik, amikor eljön az ideje. Én is még csak most tapasztalom ki az érzés igazi valóját, hiszen én egész életemben csakis Jacobot szerettem. Amikor eljön a te időd, akkor meg fogod találni azt, akivel leélheted az életedet.

- Biztos? – kérdezte Emily izgatottan.

- Igen, ebben egészen biztos vagyok – mondtam teljesen határozottan. Kizárt, hogy egy olyan kedves, és lágy teremtés, szeretettel telve a szívében, mint amilyen Emily ne találná meg a párját.

- Akkor türelmes leszek – mondta határozottan. Majd boldogan sikkantott fel, amikor meglátta a tengert, és a fehérhomokos partot. – Milyen gyönyörű – mondta elámulva. – Még soha nem láttam ilyen szépet. Na, és azok ott milyen fák, és mik vannak ott rajtuk?

- Azok ott pálmafák. Szerintem némelyiken van friss kókuszdió is – mutattam az egyik hatalmas termésre.

- Kókusz? Olyan kókusz, mint amilyen sütit sütött egyszer a dédi? Mert az nagyon finom volt.

- Igen, ez pontosan olyan kókusz – bólintottam rá. – Ha szeretnéd megkóstolni az igazi, még nem feldolgozott kókuszt, akkor Jacob biztosan hoz nektek egyet – simogattam meg az arcát.

- Sütünk belőle sütit, mire anyuék ideérnek? – kérdezte izgatottan.

- Hát persze, majd együtt készítjük el – ígértem meg. Olyan kis gondoskodó, hogy az már szinte képtelenség.

- Mi is szeretnénk veletek sütit készíteni – futott oda hozzánk Tim és Marie lelkesen. – Megengeditek nekünk is?

- Mit szólsz Emily, kell nekünk a segítség? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát nem is tudom – sóhajtott fel Emily. Mire Marie és Tim láthatóan elszontyolodott. – Azt hiszem, hogy elkellene egy kis segítség – vigyorodott el.

- De jó – sikongott Marie. Tim pedig osztozott a lelkesedésben.

- Emily, Marie telefon – kiabált ki Jake a házból.

- Anyu és apu – süvített be a házba Emily, és Marie legalább akkora elánnal kezdett el befelé rohanni.

- Szia, mami – lépett hozzám közelebb Tim. Majd egy lelkes mozdulattal átölelte a lábaimat, hiszen még a derekamat nem érte el kényelmesen.

- Szia, kicsim – ültem le a törölközőre, hogy az ölembe vehessem fiamat. – Hogy tetszik neked a homokos tengerpart?

- Szeretem, nagyon – karolta át a nyakamat. Azután pedig hatalmas puszit nyomott az arcomra. – Szeretlek, mami – helyezkedett el kényelmesen az ölemben. Majd a hüvelyk ujját kezdte el szopogatni, és egyre laposabbakat kezdett pislogni.

- Én is szeretlek, Timothy – nyomtam puszit a fejecskéjére. A következő pillanatban pedig már aludt is az én legnagyobb kincsem. Biztosan megint Marie-val játszottak az éjjel, ahelyett, hogy aludtak volna rendesen, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Betakartam magunkat egy törölközővel, majd a hátamra feküdtem, édes terhemet kényelmesen elhelyezve a mellkasomon, és a hasamon…



(Tanya szemszöge)



Tudtam, hogy nagyon nem helyes, amire készülök, de akkor is meg kellett tennem. Amíg beépültem Max és családja körébe akaratlanul is megértettem egy részét a gondolatmenetüknek. Heather még csak egy gyermek volt, és meghalt valamiért, ami értelmetlen volt a számára. Hiába múlt már el száz éves, soha nem tapasztalt még meg más életet ezen kívül. Az édesapját pedig csakis a bosszú hajtja, de azt nem tudtam kideríteni, hogy miért. Talán, hogyha korábban elhozom magammal Heathert, és megmutatom neki, hogy létezik más világ, amiben szabadon és boldogan élhet, akkor rendbe hozhatták volna az édesapjával is a kapcsolatukat. Csak egy kis löketre lett volna szükségük, ebben majdnem biztos vagyok. Justin már mélyen aludt, amikor eljöttem, és a többiek is vadászni mentek, így észrevétlenül tudtam elsurranni Denaliból, hogy felkeressem a barátnőm volt szállását. Szerettem volna legalább egy képet róla, hogy emlékezhessek rá, soha nem volt még nála jobb barátom. Többet érdemelt volna az állandó utazásnál, a gyermekrablásnál, és a bosszú féktelen vágyánál. Az ő szíve, és lelke nem erre termett. Éreztem, és láttam, amikor beszélgettünk. Nem tellett sok időbe, amíg a táboruk közelébe értem. Azonnal lassítottam a tempómon, amikor megéreztem az illatukat, és lopakodva, széllel szemben mentem tovább, ahogy Eleazar tanított. Majd egy szempillantás alatt besettenkedtem a házba, ami Heather lakása volt, de a látványtól földbe gyökerezett a lábam. A barátnőm mélyen aludt, nem volt halott, egyáltalán nem, bár láthatóan valamiféle fájdalmak gyötörték, de mégis életben volt. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy tényleg életben van, és jól van. Legalábbis a körülményekhez képest.

- Heather? – ültem le az ágya szélére, és megsimogattam az arcát. – Ébredj fel, kedves.

- Fáradt vagyok, nagyon fáradt – sóhajtotta. Majd a másik oldalára fordult, és kezeit ökölbe szorította.

- Szegénykém, nagyon beteg lehet, bár az is csoda, hogy egyáltalán él. Hiszen halott volt, ez egészen biztos. Carlisle ilyesmiben sohasem téved. De akkor mégis, hogy lehet életben?

- Ébresztő, kislány – simogattam meg az arcát. – Magammal viszlek, és elviszlek egy rendes orvoshoz – vettem a karjaimba, óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki. Talán, ha már elrabolom másodszor is, akkor jobb, hogyha átalussza az utat. – Ne félj, gyorsan rendbe fogunk hozni – mondtam biztatóan. Majd egy szempillantás alatt kiugrottam az ablakon, ahol egy hatalmas ütés azonnal leterített. Először azt sem tudtam, hogy mi történik velem, majd éreztem, hogy Heather eltűnik a karjaimból.

- Vigyétek a földalatti tömlöcbe, és kössétek ki – nézett rám Max dühösen. A kezeiben pedig ott volt Heather.

- Nem érdemled meg őt – vicsorogtam rá. – A lányod sokkal, de sokkal jobb apát érdemelne. Olyat, aki szereti őt, és vigyázz rá, nem pedig bünteti, és veszélybe sodorja.

- Ha tetszik neked, ha nem, Heather az én lányom – állt elém magából kikelve. – Neked, mint tudjuk, nem lehet gyermeked. Terméketlen vagy, nemzésképtelen példánya a földnek. Ha nem lehet saját gyermeked, akkor ellopod az enyémet? Ez volt a terved? Mi lenne, ha esetleg egyszer hajlandó lennél megkérdezni tőle, hogy ő mit akar?

- Na és te figyelembe veszed, hogy ő mit akar? Heather belefáradt már a bosszúba, hiszen csak egy gyermek. Sohasem hagytad őt élni, és felnőtté válni. Nem tudja mi az az igazi szeretet, a szerelem. A békesség. Nem hagytad, hogy megtapasztalja a legfontosabb érzéseket.

- Te pedig idejöttél, mint egy jáspis kígyó, és befurakodtál a családunkba. Heather boldog volt velem, amíg meg nem jelentél. Idejöttél, és lázadást akartál szítani a gyermekeim között. Most pedig elvinnéd a saját lányomat. Az egyetlent, aki belőlem van. Azt a kis jót, ami megmaradt még az életemben.

- Csak a saját érdekében tettem volna – mondtam dühösen.

- Hm… de érdekes, hogy az ellenséges vámpírok mindent csak az én érdekemben tesznek. Ha innen nézzük, akkor az egész világ a barátom.

- Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem döbbenten. – Nem igazán értettem a gondolatmenetet.

- Nem fontos – legyintett. – Viszont én is kérdeznék valamit, ha már barátságról beszélünk. Megmutassam, hogy milyen barátaim voltak? Akik ezt tették velem a barátaim voltak, tudtad? Tudod te, hogy milyen érzés, amikor a testedet a lángok mardossák? Te is tudod, hogy a tűz az egyetlen, ami nyomott hagyhat áthatolhatatlan bőrünkön. Ahogy azt látni lehet az arcomon is. Mit szólsz? Kipróbálnád, hogy milyen érzés, amikor érzed, hogy a tűz átjár, és az égő hús a csontjaidra forr? – kérdezte fenyegetően. Mire Heather szemei kipattantak.

- Ne, apa, kérlek, ne tedd ezt – remegett meg a karjai között. – Ne tedd azt mással, amit veled tettek. Ilyen büntetést senki nem érdemel, ezt te tudod a legjobban – kérlelte gyengén.

- A lányodnak orvosra van szüksége – mondtam határozottan. – Hagyd, hogy elvigyem őt egy jó orvoshoz. Esküszöm, hogy utána visszahozom hozzád, de te is látod, hogy szenved. Akár te is velünk jöhetnél, és beszélgethetnénk.

- Jól vagyok, apa, nincs semmi bajom, ez csak a szokásos rosszullétek egyike – tiltakozott Heather. – Ez ilyenkor normális, te is tudod.

- Biztos, hogy rendben vagy, kicsim? – bizonytalanodott el Max egy pillanatra. Jó, ez mutatja, hogy a lányát valóban szereti. Már ez is valami. Emberi reakció, apai reakció. Ezek szerint még van remény, hogy megenyhüljön a szíve.

- Igen, jól leszek, csak néhány hét, és minden méreg kiürül a szervezetemből – döntötte a fejét édesapja vállára. – Szeretnék lefeküdni, kérlek, így most kényelmetlen.

- Mindjárt visszaviszlek az ágyadba, édesem – nyomott puszit lánya homlokára. – Tanyát zárjátok be a cellába, nem kell kikötözni, de nem hagyhatja el a tábort – mondta határozottan a lányainak.

Na most, ez az a pillanat, amikor hatalmas nagy bajban vagyok. Innen nem fogok tudni egykönnyen kijutni, ráadásul mindenki azt hiszi nálunk, hogy Heather meghalt, tehát nem lenne logikus, hogyha engem itt keresnének. Azt hiszem, hogy nem nagyon tudok mit tenni, mint várni, hátha Alice kap rólam látomást. Szegény Justin, remélem, hogy nem fog nagyon kiborulni. Ha kikerülök innen, akkor soha többé nem fogom ott hagyni egyetlen szó nélkül.

- Prue – szólítottam meg Heather egyik bizalmasát. Rajtam kívül mindig vele beszélt meg mindent.

- Nem, eszem ágában sincs segíteni neked kijutni innen – rázta meg a fejét Prue. – A bosszú, amit Max kíván tökéletesen jogos, és neked nincs jogod idejönni, és elragadni tőlünk Heathert. Ráadásul mi befogadtunk téged, megbíztunk benned, ennek ellenére Heather most miattad van ilyen állapotban. Tényleg megérdemelnéd, hogy megégessünk téged néhány helyen. Megtapasztalnád az igazi fájdalmat.

- A feltételes módon a hangsúly – biccentettem oda a lánynak. Túlságosan gyermek itt még az összes lány. Az egyetlen felnőtt gondolkodású ember itt Max, de ő meg csak bosszúban tud gondolkozni. Hogy lehet egy ekkora család folyton haragos? Képtelenség, hogy egy kicsit se feledkezzenek meg a bosszúról. – Mert Max engedélye nélkül levegőt sem veszel, igaz? Kár, hogy akárhogy próbálod magad illegetni nem hajlandó téged választani. Engem viszont azonnal boldogan megdöntött volna. Ha akarom, akkor még mindig meg tudom oldani, hogy néhány pillanat alatt a magáévá tegyen, míg te már évtizedek óta próbálod elérni nála, hogy beléd essen – nevettem fel kárörvendően. Egyáltalán nem esett jól, hogy ezt teszem Prue-val, de azt hiszem, hogy így jobbak lesznek az esélyeim a szabadulásra.

- Nem engedlek el, akkor sem, hogyha a szeretője leszel. Ha ő boldog, akkor én is az vagyok – rántotta meg a vállát. – Szokj hozzá a börtönünkhöz, mert Maxet ismerve sokáig itt leszel – mondta mosolyogva, majd rám zárta az ajtót, és magamra hagyott a rabságom magányában…