La Push vámpírja - 5. fejezet

5. fejezet




(Bella szemszöge)



Három nap telt el azóta, hogy itt vannak, és eddig a jelek szerint még csak eszükbe sem jutott, hogy élhetek, vagy itt lehetek, úgyhogy szerencsére úgy tűnik, hogy a terv tökéletesen beválik. Végül is nem kell sok időt várnom, és úgyis elhagyják Forksot. Legfeljebb négy esetleg öt évről lehet szó, annyit bőven kibírok anélkül, hogy bemennék a városba. Régen mindig Port Angelesben vásárolt Alice, és a többiek, úgyhogy majd, hogyha egy kicsit el akarok szabadulni, akkor Seattle-be megyünk Anthonyval, Jacobbal, vagy Billyvel, a lényeg, hogy legyen velem valaki mindig, aki blokkolja Alice képességét. Ha ezt be tudjuk tartani, akkor nem lesz semmi baj. Talán, hogyha most megyek be új ruhákért, akkor utána évekig nem is kell kimozdulnom. Most biztos, hogy véletlenül sem futok össze egyikükkel sem, hiszen öten biztosan suliban vannak, Esme nem mozdul ki, Carlisle pedig ilyenkor dolgozik. Ideális időpont egy kiruccanáshoz, ami után évekig nem kell sehova sem mennem. Valamelyik fiam biztos eljön velem. Billy nem ér rá, az biztos, hiszen neki kell kiképezni az új farkasokat, akik a Cullenek miatt változnak át.

- Anthony? Jake? – szólítottam meg a másik két fiamat.

- Tessék, anya – termettek rögtön az ajtóban.

- Nem lenne ideje kettőtök közül valakinek eljönni velem Seattle-be? Szeretnék néhány ruhát vásárolni, és ott nem valószínű, hogy találkoznánk a Cullenekkel, mert régen is mindig Port Angelesben vásároltak – néztem rájuk boci szemekkel.

- Bocsi, anya, de én váltom Billyt egy óra múlva az őrségben – mondta Anthony lehajtott fejjel.

- Semmi baj, megértem. A járőrözés fontosabb, mint egy vásárlás – mosolyogtam rá a fiamra, hiszen nem várhatom el, hogy ne végezze el a feladatait.

- Én ráérek, csak holnapra vagyok beosztva, úgyhogy mehetünk, ha szeretnél. Elvigyük a Rabbit-ot? – nézett rám vigyorogva Jake. Istenem a Rabbit, még mindig meg van. Csak idővel folyamatosan egyre modernebbé építette át Jacob és a fiúk. Már lassan olyan gyors, mint egy Ferrari, de a Rabbit formája vitathatatlanul megmaradt az idők folyamán.

- Nagyon jó lenne, újra utazni benne – mondtam meghatottan. Utoljára az idősebbik Jake-kel volt szerencsém benne autózni, még akkor, amikor minden jó volt, és boldogan éltünk. Hiányzik Jacob.

- Akkor indulhatunk, hölgyem? – mosolyodott el Jake, és lovagiasan a karját nyújtotta felém, amit gondolkodás nélkül elfogadtam. Gyors puszit nyomtam Anthony arcára, ahogy elhaladtunk mellette, ő pedig felvillantotta azt az ellenállhatatlan féloldalas mosolyát, amit csakis az apjától örökölhetett. Kiköpött Edward volt. Magas, jóképű, hófehér márvány bőr, bronz haj, ami pont ugyanolyan kócos volt, mint neki. Egyedül a csokoládébarna szemeimet örökölte tőlem a fiam, és a pajzsomat, ami nagyon hasznos tulajdonságnak bizonyult az évek során. Az sem hátrány, hogy az apja képességét is megkapta, mert így mindig tud figyelmeztetni bennünket, hogyha valaki hazudni próbál a falkának, ráadásul még az emlékeit is ki tudta vetíteni és megosztani bárkivel. Hihetetlenül különleges fiú. Gondolataimból Jake hangja hozott vissza a valóságba. – Beszállás, Bella.

- Bella? – néztem a fiamra döbbenten. Nem szokott Bellának hívni. Mindhárman anyának szólítanak, már nagyon-nagyon régóta.

- Igen, bocsi, csak gondoltam, hogy más emberek között nem kéne egy velem egyidősnek kinéző lányt úgy szólítanom, hogy anya – magyarázkodott a fiam.

- Oh, igazad van – bólintottam. Na, ebből is látszik, hogy milyen sűrűn hagyom el a rezervátumot, és megyek más emberek közé.

- Élned kéne egy kicsit – csóválta meg a fejét a fiam, miután beszállt mellém és indított.

- Drágám, én már azelőtt meghaltam, hogy megszülettél – mondtam határozottan. – Mármint, orvosilag legalábbis.

- Ne terelj, kérlek. Tudod, hogy hogyan értettem – nézett rám szúrós szemekkel.

- Nem, nem tudom, hogy mire gondolsz – húztam fel a szemöldököm.

- Arra, hogy én megértem, hogy dühös vagy, és én sem vagyok oda a gondolatért, hogy megint itt vannak, és felzaklatnak téged, de eszedbe sem jutott, hogy talán meg tudnák magyarázni, hogy miért hagytak el téged? Látom, hogy néha alig bírod megállni, hogy ne rohanj oda a házukhoz. Ne mondd azt, hogy ez tévedés, mert tudom, hogy nem az. Ők is a családod, és szerintem még mindig szereted Anthony apját – kezdett bele a fiam a szentbeszédbe. Azt hiszi, hogy mindig mindenkit kibékíthet és megválthatja a világot. Nem tudom, hogy kitől örökölte ezt a pozitív életszemléletet. Bár ha belegondolok, akkor Jacob és Dawn is mindig pozitívan állt a dolgokhoz.

- Már nem tudnék rájuk úgy nézni, mint a családomra. Se szó, se beszéd itt hagytak. Reggel még bevitt az iskolába azt mondta, hogy szeret és, hogy én vagyok neki a legfontosabb, este pedig már nem jött át. Másnap reggel pedig apámtól kellett megtudnom, hogy elmentek. Apám is csak onnan tudta, mert éjjel baleset történt, és Charlie megkérdezte, hogy miért nem Dr. Cullen van kint a helyszínen, amikor mindig ő szokott. Szerintem ez nem család. Jól eljátszott velem egy darabig, és amikor rájött, hogy mégsem kellek, eltűnt a családjával együtt – mondtam dühösen, és ezzel lezártnak tekintettem a vitát.

- Rendben – adta meg magát Jake. – Ha így gondolod, többé nem hozom fel a dolgot. Mi csak azt szeretnénk, hogyha boldog lennél – tette még hozzá.

- Mi? Többes számban? – néztem rá morcosan.

- Billy, Anthony és én beszélgettünk a dologról. Elég feldúltak voltak a határnál, és úgy tűnt, hogy nagyon aggódnak érted, csak ebből jutottam arra a következtetésre, hogy talán egy végzetes félreértés miatt hagytak el téged, vagy mert történt valami, és nem tehettek mást. Billy és Anthony nem ért egyet velem, ebben a kérdésben, de gondoltam jobb, ha ismered az én véleményemet is.

- Aggódtak volna ötven évvel ezelőtt, amikor még volt értelme, hogy aggódjon értem valaki, de akkor nem voltak itt, mert elhagytak. Végignéztem, ahogy az apámat és az anyámat szörnyű kínok közt kivégzik, és nem tehettem semmit, mert egy fához kötöztek. Te is pontosan tudod, hogy mit éltem át azon a napon, mert apátok révén tisztában vagytok a farkasok emlékeivel. Ha az édesapátok, akkor nem ér oda időben már én is régen halott lennék Anthonyval együtt. Engem csak azért nem öltek meg, mert azt akarták, hogy lássam, hogy mi vár rám, és tudták, hogy nem tudnak semmivel sem jobban kínozni annál, minthogy ott állok és tehetetlenül nézem, ahogy bántják a szüleimet. Nekem ti vagytok a családom. Ők már csak voltak. Köszönöm, hogy szerettek, és aggódtok értem, de hidd el, hogy erre semmi szükség – mondtam határozottan. Egy életre tönkretettek azzal, hogy akkor elhagytak. Ha ott lettek volna, akkor talán mindez nem történik meg, de már késő. Soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha.

- Rendben, akkor ne is beszéljünk erről többet – mondta Jake és megborzongott. Hát igen, tudtam, hogy Jacobtól megkapták a fiúk az összes emlékét, hogy tanuljanak belőle, így szemtanúi voltak annak is, ami a családommal történt. Azután a szörnyű nap után mindig sikítva ébredtem, hogyha egyáltalán sikerült elaludnom, addig a néhány hétig, amíg még ember voltam.

- Ebben egyetértek – fogtam meg a kezét és rámosolyogtam, bár ez most egy kicsit erőltetett mosoly volt, de láttam rajta, hogy így is jól esett neki.

Nem sokkal később már Seattle utcáit jártuk, miközben én lelkesen vásárolgattam. Miután eladtam Charlie házát elég jelentős összegre tettem szert, amit alaposan kamatoztattam is, így nem lehet panaszom a pénztárcámra. Főleg, hogy évente, ha egyszer elengedem magam, akkor sokat mondok, de ilyenkor mindenkire gondolok, akit szeretek, úgyhogy ma kirúgjuk Jake-kel a ház oldalát. Pontosan tudom, hogy a fiaim még mindig imádnak játszani a legmodernebb playstation játékokkal, úgyhogy először azt vettem meg Jake legnagyobb örömére. Aztán vettem magamnak némi ruhát és cipőt. Még mindig nem fordítottam sok gondot az öltözködésemre, de azért néha szükségem volt az utánpótlásra. Aztán Jacob rosszalló pillantásai ellenére betértem egy könyvesboltba is, ahol vettem néhány újabb kiadást a kedvenc regényeimből. Az eladónő elismerően mért végig, amikor meglátta a klasszikus műveket a kosaramban, szegény persze nem tudja, hogy már elmúltam hatvannyolc éves. A mai fiatalok már nem értékelik sokra a régi romantikusokat, és ez igen sajnálatos. Bár a la push-i lányok egész jól rákaptak tőlem az ízére. Miután ez is megvolt, úgy gondoltam, hogy még bemennék a kedvenc fürdőkellékes boltomba. Fantasztikus illatú, és állagú fürdőhabok, fürdősók, samponok, olajok és minden ehhez hasonló lazító hatású termék várta itt a látogatókat. Amiért külön imádtam ezt a helyet, az az volt, hogy itt még mindig meg tudtam vásárolni az imádott régi, epres samponom legújabb kiadását. Be is vásároltam belőle bőséggel. Tulajdonképpen az egész készletet elhoztam úgy, ahogy volt. Szegény fiam már úgy nézett ki, mint egy málhás szamár, de mégis mosolygott. Örült, hogy végre kimozdultam egy kicsit az önkéntes száműzetésemből. Bár nem tagadom, hogy én is élveztem a dolgot, pedig általában nem szívesen lépem át a határt. Valahogy csak ott érzem magam igazán biztonságban. Lehet, hogy ez hülyén hangzik egy vámpírtól, de ott mindig is vigyáztak rám, biztos ezért érzem úgy, hogy az a föld legbiztonságosabb és legnyugodtabb helye. Már az autónál jártunk és Jake bepakolta a csomagjainkat is, amikor a fiam hirtelen megdermedt. Azonnal elmosolyodtam, mert ismertem ezt a tekintetet. Az én kis Jacobom most találta meg élete párját. Rögtön megfordultam, hogy én is láthassam a szerencsés lányt, mert nagyon is szerencsés, ha tudná, hogy mennyire. Mire emberi tempóban megfordultam a fiam már nem volt mellettem. Aggódva néztem utána, mert nem értettem, hogy miért tűnt el, de ahogy megfordultam már láttam is. A lány éppen át akart sétálni a zöld jelzésen, de egy száguldó autó láthatólag el fogja gázolni, és most Jake a lány felé tart, hogy félrelökje az útból. Úrrá lett rajtam a pánik, Jacob erős, és gyorsan gyógyul, de mi van, ha egy ilyen gázolást mégsem él túl? Nem gondolkodtam, hanem cselekedtem. Nem törődve azzal, hogy lebukhatunk utána rohantam, majd a lánnyal együtt eldobtam őket vissza a járdára, de arra már nem volt időm, hogy megússzam az autót is. Ellazítottam minden izmomat, és a következő pillanatban már nekem is jött a kocsi, én pedig hagytam, hogy elsodorjon, ezzel megakadályozva, hogy az emberek azt higgyék, hogy csodabogár vagyok. Még hallottam, ahogy Jake kétségbeesetten utánam kiált, de én már repültem a lökéstől, amit kaptam. Próbáltam ernyedten zuhanni a földre és hagytam a testemnek, hogy hadd guruljon, ameddig csak akar, majd halottnak tettettem magam. Ez nem volt nehéz, mert csak mozdulatlanul kellett maradnom, az pedig a vámpíroknak jól megy. Szívdobogásom pedig egyébként sincs. Hallottam, ahogy körém gyűltek az emberek, és mindenki sikongatott és jajveszékelt, de nem foglalkoztam semmivel, és senkivel. Tökéletesen kellett játszanom a halottat, különben nagyon nagy bajba kerülünk. Valaki hívta a mentőket, akik néhány perccel később meg is érkeztek. Forró kezeket éreztem a hideg bőrömön, de két kéz gyanúsan olyan hőmérsékletű volt, mint az enyém. Oh, a fenébe, csak adja az ég, hogy ne az legyen, akire gondolok, csak ne őt. Rimánkodtam, de minden reményem szertefoszlott, amikor meghallottam a régen hallott hangot.

- Bella? – suttogta döbbenten, majd végigsimított az arcomon. – Örülök, hogy látlak – hadarta olyan halkan és gyorsan, hogy csak én hallhattam meg. – Ne félj, kijuttatlak a halottasházból, addig csak maradj mozdulatlan – adta ki az utasítás, ugyanazzal a nyugodtsággal, mint régen is. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit higgyek. Olyan gyengéden és kedvesen szólt hozzám, mint amikor utoljára találkoztunk, de nem dőlhetek be nekik, egyszer már átvertek, és bármikor újra megtörténhet. Megköszönöm majd neki, hogyha túl leszünk ezen, és visszamegyek La Push-ba, ahonnan soha többé nem jövök elő. Kellett nekem vásárolni egyáltalán, a fenébe is, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. – A páciens sajnos már életét vesztette – mondta ki a diagnózist Carlisle, én pedig ernyedten tűrtem, hogy hullazsákba tegyenek, majd be a kocsiba.

Hallottam, ahogy Jake, nagyon halkan azt motyogja, hogy „annyira sajnálom, anya”, és utána már száguldottunk is a halottasház felé. Reméltem, hogy Jake követni fog engem és gyorsan túl leszek ezen a találkozáson, mert ez így nagyon nem jó, még azelőtt át kell lépnem a határt, mielőtt a Cullenek megakadályoznának ebben. Egy negyed órával később már ott is voltunk. Carlisle mindenkit kiküldött, és azt mondta, hogy majd ő elvégzi a boncolást, és megírja a jegyzőkönyvet. Miután bezárta az ajtót, visszasietett hozzám és végre kicsomagolt abból a nyavalyás zsákból, már nagyon kényelmetlen volt lélegzetvétel nélkül.

- Bella – szorított magához, de olyan erővel, hogyha ember lettem volna, akkor már darabokban hevernék az asztalon.

- Carlisle – mondtam tömören és érzelemmentesen. Jól esett az érintése és a közelsége, hiszen ő volt régen a második apám, de ettől még nem bocsátok meg neki.

- Mindent el kell mesélned – kezdett bele, amikor elengedett. – A többieket is fel kell hívnom, annyira aggódtunk, hogy mi történt veled.

- Az aggódással kicsit elkéstetek – mondtam dühösen, és elindultam az ablak felé, hogy észrevétlenül távozzak, de elém állt.

- Kérlek, beszéljük meg a történteket – kérlelt könyörgő tekintettel.

- Nincs mit megbeszélnünk. Itt hagytatok, elmentetek egy szó nélkül, már nem tartoztok hozzám. Köszönöm, hogy az előbb megmentettél, de most megyek. Ég veled, Carlisle – mondtam majd kikerültem.

- Bella, nem engedhetlek el – fogta meg a karomat, és úgy tűnt, hogy nem is akarja elengedni. A következő pillanatban Jake ugrott be az ablakon, és dühösen meredt Carlisle-ra.

- Azonnal engedje el az anyámat – szűrte a fogai között, majd remegni kezdett.

- Ne, Jacob, erre semmi szükség – nyugtattam meg a fiamat. – Azt hiszem, hogy jobb, ha elengedsz. Nem akarok harcot, és szerintem te sem – néztem újra Carlisle-ra, aki megadóan felsóhajtott és elengedte a karomat. Előbb én ugrottam ki az ablakon, utánam közvetlenül pedig Jake. Ahogy földet ért mellettem azonnal szorosan magához ölelt.

- Annyira sajnálom, anyu – zokogta, majd még szorosabban hozzám bújt.

- Semmi baj, meg kellett mentened, nekem pedig téged kellett – nyugtattam meg fiamat, majd a szemébe néztem. – Menjünk haza, gyorsan. Nem akarom, hogy a Cullenek megelőzzenek minket. Át kell lépnünk a határt, mielőtt alkalmuk lenne megállítani – adtam ki az utasítást.

- Rendben, induljunk – bólintott rá Jake, majd néhány perccel később már a határ felé száguldottunk.