La Push vámpírja - 100. fejezet

100. fejezet


SZIASZTOK! NOS, MIT IS MONDHATNÉK. ELJUTOTTUNK IDÁIG IS. EZ A TÖRTÉNET AZ EDDIGI LEGHOSSZABB, AMIT ÍRTAM, ÉS MÉG NINCS VÉGE :D AZT HISZEM, HOGY BÜSZKÉN JELENTHETEM KI, HOGY ÍRÓI PÁLYAFUTÁSOM LEGNAGYOBB PROJEKTJÉNEK ELSŐ FELÉTŐL BÚCSÚZUNK MOST, HOGY JÖHESSENEK AZ ÚJABB KALANDOK, AZ ÚJ GENERÁCIÓ FŐSZEREPLÉSÉVEL, DE NEM MEGFELEDKEZVE A MÁR SZERETETT ÉS JÓL ISMERT SZEREPLŐKRŐL SEM. SOKAT TANAKODTAM, HOGY HOGYAN ZÁRJAM LE A TÖRTÉNET ELSŐ FELÉT, MAJD ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY TULAJDONKÉPPEN NEM IS ZÁROM LE, HANEM EGY KÖNNYED "FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK" MEGNYILVÁNULÁS JÖN JÖVŐ HÉTEN A LA PUSH VÁMPÍRJA 2. :D KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI EDDIG OLVASOTT, ÉS REMÉLEM, HOGY EZUTÁN IS VELEM TARTOTOK :D TEHÁT MINDEN TOVÁBBI SZÖVEGELÉST MELLŐZVE, MIELŐTT MÉG LYUKAT BESZÉLNÉK A HASATOKBA, ÍME A SZÁZADIK FEJEZET. PUSZI, DRUSILLA :D

(Emily szemszöge)



Fantasztikus napom volt. Egész nap Majie-val, és Cijmossal játszottunk, és apa is nagyon sokat foglalkozott velünk anyával együtt. Most pedig itt fekszünk a kiságyban, és aludni készülünk. Imádom a szobánkat. Kezdem megszokni már a józsaszín felét is. Bár nekem a sájga sokkal jobban tetszik. Az valahogy inkább az én színem. Máj csak egyetlen egy dolog kell a boldogságomhoz, mégpedig az, hogy végje sikejüljön átváltoznom. Hatalmas nagy fajkas leszek, és lebíjkózom még Emmett bácsit is. A bundám hosszú lesz, és selymes, a szemeim pedig szikrázóak és veszélyesek. Tökéletesen fogják tükjözni az ejőmet, és a kitajtásomat. Én leszek a leghatalmasabb fajkas a földön. Alfa leszek, hatalmas vezető, aki összetajtja a családot, és jendet tesz a nagyvilágban. Annyija jó lenne, hogyha nagy és ejős lennék máj. Olyan sokáig tajt a növekedés. Nem is éjtem, hogy miéjt nem vagyunk azonnal felnőttek. Kisbabának lenni unalmas. Nem mintha nem esne jól a pátyolgatás, és az, ahogy mindenki imád bennünket, de így haszontalannak éjzem magam. Ott kéne lennem kint, és jájőjöznöm, mint a nagyoknak. Ehelyett itt fekszek bent, és el fogok aludni, nem úgy, mint a többiek, akik mind védik a házat.

- Kicsim, te sohasem leszel haszontalan, vagy magatehetetlen – simogatta meg anya az ajcomat. Majd kivett a kiságyból, a máj alvó Majie mellől. Honnan tudja, hogy mije gondoltam? Általában csak apa és nagyapa szokta hallani a gondolataimat. Á… biztos csak azéjt tudja, hogy mi jáj a fejemben, mejt az anyukám.

- Hallak téged, édesem – nyomott puszit a homlokomra.

- Hogyan lehetséges ez? – húztam fel a szemöldököm döbbenten.

- Talán ez is egy képesség – ajánlotta anya. – Vagy az is lehet, hogy azért van, mert egyszer, amikor már képes leszel átváltozni, akkor úgyis tudsz majd kommunikálni gondolatban a többiekkel. Nem tudom, hogy mi lehet a konkrét ok, de jó hallani a gondolataidat – mosolygott rám anya. - Legalább az egyik lányom tud hozzám is fordulni a gondjaival, és nem csak az apukájához.

- Nekem is tetszik, hogy hallasz engem – mosolyodtam el. – Nagyon különc vagyok, igaz? – jutott eszembe a leginkább szívemet nyomasztó dolog.

- Dehogy is, kicsim. Honnan veszed ezt a butaságot? – rázta meg anya a fejét hevesen.

- Azéjt, mejt Majie majdnem teljesen olyan, mint apa, de én olyan semmilyen vagyok. Májmint van bennem fajkas gén, de nem tudok átváltozni, viszont nem tudom, hogy mennyit öjököltem apától, mejt a véj számomra egyáltalán nem vonzó – magyarázkodtam. Tuti, hogy nem vagyok átlagos csecsemő, de nem vagyok sem embej, sem félvéj, sem semmi. Még a dédpapi sem tud besojolni minket sehova.

- Ezek a dolgok majd kialakulnak, kincsem. Egyébként is, nekem tetszik, hogy a lányaim korántsem átlagosak, hiszen a kapcsolat sem az, ami köztem és az apukátok között van. Különleges szerelemből, különleges gyerekeknek kellett születnie.

- Különlegesek vagyunk? – döbbenten meg. Én azt hittem, hogy csak különcök, ahogy Majie is gondolta.

- De még milyenek. Nincs hozzátok fogható itt a földön, és aki mást állít, annak személyesen látom el a baját – ígérte anya.

- Szejetlek – bújtam a mellkasához.

- Én is téged, édesem – ült le velem a hintaszékbe és ringatni kezdett. Tetszett, hogy hall engem. Mindig is szejettem volna beszélgetni már vele, de nem tudtam, hiszen eddig csak apának tudtam kivetíteni a gondolataimat.

- Kellemes kis családi idill – szakította meg a pillanatot egy idegen férfi hangja.

- Ki maga? – pattant fel anya azonnal. Engem pedig még szorosabban magához húzott. – Hogy jutott be?

- Megvannak a módszereim, és a tehetséges segítőtársaim ahhoz, hogy bejussak bárhová, bármikor, amikor csak akarok – mondta a férfi. Majd kilépett a fényje. Az ajcát hatalmas sebhely csúfította. Félelmetes alak volt, de valamiéjt mégis úgy gondoltam, hogy nem akaj bántani bennünket. Fujcsak éjzésem volt tőle. A szemei azt tükjözték, hogy nem olyan gonosz, mint amilyennek látszik, de nem is volt szimpatikus.

- Tűnjön el innen, vagy cafatokra szaggatom – morgott fel anya. Majd letett engem a hintaszékbe, és remegni kezdett a teste.

- Amint megkapom a manipulátor erővel rendelkező lányodat, már itt sem vagyok – válaszolta a férfi.

- Egyik gyermekemet sem viheti el innen sehová – csattant fel anya. – Utoljára mondom, hogy távozzon békével, vagy néhány perc múlva már csak egy rakás hamu lesz az udvaron.

- Azt nem hinném, Nathalie – rázta meg a fejét a férfi.

- Tudnom kéne, hogy ki maga? – húzta fel a szemöldökét anya. – Nem rémlik, hogy már találkoztunk volna.

- Nem is találkoztunk, de figyellek egy ideje. Pontosabban azóta, hogy teherbe estél. Egy effajta nem hétköznapi házasságból születnek a legnagyobb tehetségek. Általában elrabolom az összes ilyen gyermeket. Viszont mivel te ikreket hoztál a világra, ezért úgy gondoltam, hogy kegyes leszek, és csak a vámpírokhoz közelebb álló lányodat viszem el. A másikat megtarthatod. Szerintem remek üzlet lehetne ez a számodra. Nem maradsz gyermek nélkül, és én megígérem, hogy vigyázni fogok erre a lánykára, mintha csak a sajátom lenne. Szóval, mit mondasz? – kérdezte kíváncsian.

- Azt mondom, hogy takarodjon el innen, és soha többé meg ne lássam, mert akkor nem állok jót magamért – válaszolta anya dühösen.

- Ezek szerint nem tudjuk elintézni a dolgot békésen – sóhajtott fel a férfi.

- Valóban nem – biccentett anyu.

- Ez esetben egyszerű a képlet, elviszem a lányodat, téged pedig kénytelen leszek megölni, hogy ne állj az utamba – rántotta meg a vállát. – Nekem végül is teljesen mindegy, hogy hogyan legyen. Bár lehet, hogy a másik kislányodnak nagyon is hiányoznál, de te tudod.

- Na azt máj nem. Az én anyukámat nem fogja bántani egy ilyen jonda, büdös vámpíj. Majd adok én neked, hogy attól koldulsz – szojítottam ökölbe a kezeimet. Majd jemegni kezdtem, ahogy anya tette, és néhány pillanattal később pedig mindent másképpen láttam, mint eddig. A látásom, és a hallásom kiélesedett. Ahogy pedig lenéztem a kezemje megláttam, hogy hófehéj kis mancsok vannak a kézfejeim helyén. Hát sikejült volna? Átváltoztam, ahogy mindig is szejettem volna?

- Emily, maradj ott, ahol vagy, sőt még jobb lenne, hogyha elbújnál valahol – hallottam meg anyát a fejemben. Majd hangosan felmojgott, miután fajkassá változott. A nagy zajokja, még Majie is felébjedt, és azonnal síjni kezdett. Én ügyetlenül odaszaladtam hozzá a négy kis lábamon, majd nagy nehezen felmásztam a kiságyba, és a húgom mellé feküdtem.

- Majie, most csináld azt, amit szoktál – bökdöstem meg az ojjommal húgomat. – Kápjáztasd el őt, hogy anya elkaphassa, és megtudjuk, hogy ki akaj eljabolni.

- Megpjóbálom – pityejedett el Majie. Majd egy szempillatás alatt koncentjálni kezdett, az idegen féjfi pedig néhány pillanattal később mozdulatlanná dejmedt. A baj csak az volt, hogy anya is. Talán még nem tudja pontosan kivetíteni a képességét Majie, de sebaj, a lényeg, hogy a férfi is ledejmedt.

- Ügyes vagy, Majie. Most tajts ki – biztattam lelkesen. – Mindjájt megkeresem apát, és Emmett bácsit, csak ne hagyd, hogy anyának baja essen – adtam ki az utasítást. Majd kiugjottam a kiságyból, és azonnal johanni kezdtem a földszint felé. Azonnal megláttam Emmett bácsit, amint csak bámul maga elé, és meg sem mozdul. Fogalmam sem volt jóla, hogy mi töjténhetett vele, csak azt tudtam, hogy valahogy magához kell téjítenem, hogy segítsen. Kicsi vagyok még hozzá, hogy elbánjak egy vámpíjjal. – Emmett bácsi – ugjottam fel az ölébe, de semmi. Felágaskodtam, és megnyaltam az ajcát, de még mindig nem jeagált. Majd hijtelen ötlettől vezéjelve meghajaptam a kezét, olyan ejősen, amilyen ejősen csak képes voltam já. Emmett bácsi pedig azonnal megjándult, azután pedig felpattant, én pedig leestem jóla. A hátam és a fenekem azonnal sajogni kezdett, mert valami keménynek ütköztem lendületből, ahogy Emmett bácsi elhajított, de most nem éjtem já ezzel foglalkozni. Most meg kell mentenem anyát, és a húgomat. Felkeltem, és Emmett bácsihoz futottam, majd megjángattam a nadjágját. Majd futni kezdtem a szobánk felé, ő pedig követett engem. Amikoj beléptem az ajtón az idegen, és anya még mindig ugyanúgy álltak, ahogy eddig, míg Majie máj könnyezett a kimejültségtől. Szejencséje a bácsikánk azonnal kapcsolt, és egy hatájozott mozdulattal kijántotta az idegent magával az ablakon. A következő pillanatban a húgom ellazult, és anya is magához téjt a testvéjem okozta kábulatból. Velem pedig fojogni kezdett a szoba, a következő pillanatban pedig eljagadott a sötétség.



(Nathalie szemszöge)



Fogalmam sem volt, hogy mi történt. Az egyik pillanatban még kábultan meredtem magam elé. Tudtam, hogy ezt Marie csinálja, és láttam, ahogy a vámpír is mozdulatlanul áll. Azután hirtelen berontott Emmett, és kiugrott az ablakon az ellenséggel együtt. Nem sokkal később pedig megint ura voltam a cselekedeteimnek. Azonnal visszaváltoztam, majd magamra kaptam a köntösömet, és a kiságyhoz szaladtam, ahol Marie bár eszméletlen volt, de jól nézett ki. Emily azonban még mindig átváltozva, és véresen feküdt a földön. Azonnal hozzá rohantam, és felkaptam a földről, pont akkor, amikor berontottak a többiek.

- Carlisle, Emily megsérült – mutattam fel nekik az apró kis farkast a karjaimban.

- Azonnal vigyük a vizsgálóba – vette el tőlem óvatosan Carlisle. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

- Láttátok ezt? – kérdezte Billy döbbenten.

- Micsodát? – húztam fel a szemöldököm.

- Hófehér a bundája – válaszolta Jake azonnal. – Már ötszáz éve nem volt hófehér farkas a falkában.

- Na és ez mit jelent? – kérdezte Jasper kíváncsian.

- A hófehér farkas magasabb szintű bármelyikünknél. A legtisztább, legodaadóbb lélek a fajtánkban. A megjelenése egy új korszak eljövetelét rejti magában. A farkasok új, erősebb, és jobb generációját. Új idők várnak a törzsre, és az egész falkára Emily által – válaszolta apa büszkén. A következő pillanatban pedig belépett Carlisle. Én pedig félve néztem rá.

- Csúnyán beütötte a fejét, és a hátát, azért vérzett, mert valószínűleg az asztal sarkát kapta el esés közben, de rendbe fog jönni, csak pihennie kell – mondta Carlisle nyugtatóan. – A testét eléggé megviselte, hogy ilyen korán átváltozott. Nem tudom pontosan, hogy mi váltotta ki belőle ezt a reakciót, de összezavarta a testét ezzel a hirtelen jött átváltozással, még korai, de láthatóan képes kezelni a helyzetet.

- Bemehetek hozzá? – kérdeztem idegesen.

- Persze, menj csak. Anthony már ott van vele – biccentett Carlisle. – Most pedig megnézem Marie-t is, mert ő sem az ijedtségtől ájult el, hogyha jól gondolom – vette fel másik lányomat is Carlisle.

- Nem, megakadályozta a harcot a képességével, nem akarta, hogy megsérüljek – magyarázkodtam. – Ugye minden rendben lesz velük? – sírtam el magam. Még olyan kicsik, és már megsérültek egy harcban, amihez még nem kéne, hogy egyáltalán közük legyen, vagy, hogy egyáltalán tudjanak róla, hogy harc folyik a környezetükben.

- Nem kell aggódnod, hamar rendbe jönnek – biccentett Carlisle teljesen komolyan. – Menj csak be Emilyhez, én pedig hamarosan beviszem Marie-t is hozzátok – mondta határozottan Carlisle. Én pedig egy szempillantás alatt Emily mellett termettem, akinek Anthony simogatta a kis fejecskéjét. Az apró kis koponyán egy fehér kötés éktelenedett, a hátán pedig egy apró merevítő volt. Gyönyörű, apró farkas volt. A legkülönlegesebb alakváltó ötszáz éve. Tökéletes, de még szinte védtelen.

- Alszik, Carlisle adott neki egy kis altatót, de magánál volt, amikor bejöttem hozzá. Azt üzeni, hogy ne aggódj, mert hamarosan rendbe jön – mosolygott rám szerelmem. – Erős kis alfa, az már szent.

- Hogy juthatott megint át az a vámpír a védelmünkön? – kérdeztem idegesen. Anthony odakint járőrözött, Billy idebent volt Johannával, mégsem volt senki sem megint, aki megvédte volna a lányaimat. Nem nekik kellett volna megvédeniük engem, hanem nekem őket.

- Vannak barátai, vagy gyermekei, nem tudom, hogy milyen közük van egymáshoz, de Marie-hoz hasonló képességeik vannak. A lényeg, hogy el tudnak kápráztatni bennünket, hogyha akarnak, éppen úgy, ahogy Marie is szokta. Ezért nem reagál senki, amikor támadnak. Viszont támadt egy ötletem. Szerintem, ha anya kiterjesztené a pajzsát, akkor elkerülhetjük az effajta incidenseket, én pedig fel tudom erősíteni az erejét. Így valóban biztonságos lenne a ház.

- Még nincsenek egy évesek, és mi már nem vagyunk képesek megvédeni őket. Rossz anya vagyok – sóhajtottam fel.

- Nem vagy rossz anya, ahogy én sem vagyok rossz apa. A helyzet az, hogy a lányaink nagyon is különlegesek, és egy gyűjtő igényt tarthat rájuk. Mert szerintem ez a férfi gyűjtő, ebben szinte biztos vagyok. Különben nem válogatná ki a Marie-hoz hasonló képességű lényeket. Készül valamire, és mi együtt rá fogunk jönni, hogy mi a célja. Addig pedig a lányok egy percre sem maradhatnak egyedül, és az őrségünket is valahogy immunissá kell tennünk azokra, akik képesek megbűvölni bennünket. Ki kell dolgoznunk egy új tervet a helyzet kezelésére – ölelt magához.

- Arra kell kidolgoznunk az első számú tervet, hogy senki ne érjen többé a lányainkhoz. El akarok bújni valahol. Nem vagyunk képesek elintézni az effajta túlerőt. Bujkáljunk, azt hiszem, hogy minél több helyen fordulunk meg, annál jobban össze tudjuk zavarni őket, és talán nem találnak ránk soha.

- Egyfolytában költözködni akarsz az idők végezetéig? – kérdezte idegesen szerelmem. – Ennek nincs semmi értelme. Le kell győznünk a ránk törőket, nem pedig elrejtőzni.

- A lányok még kisbabák, nem élhetnek veszélyben – vágtam vissza.

- A lányok akkor is veszélyben élnek, hogyha most elkezdünk menekülni – mondta most már kicsit ingerültebben. – Ha elmegyünk, akkor utánunk jönnek. Egy fix helyet könnyebb megvédeni, mint egy idegen területet – mondta határozottan. – Stratégiailag itt vagyunk a legnagyobb biztonságban. Az egyetlen hely, ami még ennél is biztonságosabb lehetne, az La Push.

- La Push, ez az – csillantak fel a szemeim. – Jól védhető, ősi terület, amit a világon mi ismerünk a legjobban. Költözzünk be a közös házba, ami a határ két oldalán áll. Odaköltözhetnének a Cullenek is a saját oldalukra, míg mi a másik oldalba költözünk, és megegyezünk a törzzsel, hogy vészhelyzet esetén a család tagjai beléphetnek a területünkre. Szerintem ezt meg lehetne próbálni.

- Jó gondolat – mosolyodott el Anthony. – Reggel megbeszéljük, de most pihenj le, én itt maradok Emily mellett, te pedig menj Marie-hoz, Carlisle éppen erre tart vele. Már felébredt, és téged akar.

- Sziasztok – lépett be a következő pillanatban Carlisle a másik kislányunkkal. – Marie szeretne a te karjaidban lenni, nálad meg tudna nyugodni – adta a kezembe a pityergő lányomat. Szegénykém nagyon megrémülhetett, ráadásul egyfolytában Emily felé nyújtózkodott.

- Nincs semmi baja a nővérednek, kincsem, reggelre már teljesen jól lesz – simított végig Anthony Marie hátán. – Ti menjetek el aludni, én majd itt maradok Emily mellett, ahogy már mondtam – adta ki az utasítást finoman. – Jó éjszakát – nyomott csókot a számra. Majd Marie fejére is adott egy puszit.

- Sziasztok – adtam be a derekam, majd kislányommal a karomban elvonultam a szobánkba, és lefeküdtünk az ágyra.

Kislányom szorosan hozzám bújt, majd néhány pillanattal később már aludt is, én viszont már nem voltam ennyire nyugodt. Nem fogok megnyugodni egészen addig, amíg le nem tépem annak a vámpírnak a fejét, és ez, ha rajtam múlik, akkor hamarabb fog elérkezni, mint bárki is gondolná. Ez most már másodszor volt nyílt támadás a lányaim ellen, és ezt semmiképpen sem hagyhatom annyiban. Ha harcot akarnak, akkor legyen harc. Fogalmuk sincs róla, hogy kikkel húztak ujjat, de hamar rá fognak jönni, hogy életük legnagyobb hibáját követték el, ezt én magam garantálom.



(Bella szemszöge)



A barlangban töltött nap egyszerűen fantasztikus volt, és most pedig egyenesen Rióba tartunk, hogy szórakozni menjünk. Már alig várom, még soha nem voltam ilyen karnevál jellegű dolgon, de az biztos, hogy rossz nem lehet.

- Sokáig tart, míg odaérünk? – kérdeztem izgatottan.

- Nem, csak néhány perc, és már ott is leszünk – kuncogott fel Edward. – Egy kicsit türelmetlen vagy ma éjjel.

- Inkább csak izgatott, olyan helyen járunk, ahol én még soha nem voltam – lelkesedtem. – Úgyhogy taposs bele, szeretnék már táncolni azon a szórakozóhelyen – türelmetlenkedtem.

- Jól van, sietek – nevetett fel Edward.

Nem sokkal később pedig végre kikötöttünk a parton. Kézen ragadtam szerelmemet, és azonnal magammal húztam a zene irányába. Két perccel később pedig már egy táncparkett közepén álltam. Edward szorosan a hátamhoz simult, és felvette a csípőm ritmusát, hogy egyszerre mozduljunk a zene ütemére. Még soha nem jártam ilyen táncot, de határozottan tetszett. Szenvedélyes volt, és izgató, amilyet még soha nem tapasztaltam ezelőtt. Egyszerűen imádtam az egészet. A hév egyre jobban elragadott minket, de ahogy körbepillantottam a táncparketten nem csak minket. Minden pár egymásba gabalyodva csókolózott, ezért bátran követtem a példájukat és szorosan magamhoz húztam szerelmemet, hogy szenvedélyes csókban forrhassunk össze. Olyan csókban, ami tökéletesen illett az alkalomhoz. Már szinte teljesen belefeledkeztünk a csodálatos pillanatba, amikor kedvesem elszakadt tőlem, és felkapta a fejét. A következő pillanatban, pedig húzni kezdett kifelé a táncparkettről.

- Edward, mi a baj? – kérdeztem idegesen. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett.

- Azt hiszem, hogy Angela és Brian gondolatait hallottam az imént, de még nem vagyok benne teljesen biztos – ölelte át a derekamat szerelmem, amikor kiértünk.

- Angela és Brian? De hát mit keresnének ők itt? Ennek semmi értelme – csóváltam meg a fejem.

- Sajnos, nagyon is van értelme – lépett elő az árnyékból Brian és Angela.

- Haza kell jönnötök, bajban vagyunk – magyarázta Brian.

- Mi történt? – kérdeztem idegesen. – Mindenki jól van?

- Igen, mindenki jól van, de támadás ért bennünket, az unokáitokat, vagy unokátokat akarták elrabolni, és nem hisszük, hogy egykönnyen feladnák a dolgot. Szükség van az erőtökre, hogy még jobban meg tudjuk védeni a családot – mondta Angela aggódva. – A többiek nem akartak szólni nektek, hogy ne rontsák el a nászutatokat, de szerintem jobb lenne, hogyha hazajönnétek.

- Mi történt pontosan? – kérdeztem félve.

- Egy vámpír és egy azonosítatlan lány behatolt a házba, és kis híján elragadták Marie-t. Ami pedig még félelmetesebbé teszi a helyzetet az az, hogy senki nem látta, vagy érezte őket, ami vámpírok és farkasok esetében nem normális dolog. Nem tudjuk, hogy hogyan csinálták, vagy, hogy miért akarták elrabolni Marie-t, de azt biztos, hogy nem hagyhatjuk, hogy megtegyék – magyarázta Brian.

- Edward – néztem fel szerelmemre.

- Igen, szerintem is haza kell mennünk, majd bepótoljuk a nászutunk végét, hogyha már minden rendben lesz – bólintott rá azonnal szerelmem.

- Akkor máris induljunk a reptérre, már lefoglaltuk a gépet a visszaútra, négy főre – vágta rá Brian. – Bella, szükség lesz a pajzsodra a védekezéshez.

- Természetesen, a ház köré több napra is ki tudom vonni a pajzsomat egyhuzamban – bólintottam rá azonnal. – Esélyük sem lesz bejutni.

- Az már biztos, ha Bella akar valamit, akkor azt meg is fogja oldani, ez egészen biztos – bólintott rá szerelmem. – Van fogalmunk róla, hogy mégis kik lehettek? – kérdezte Edward, amikor beszálltunk az autóba.

- Senki nem ismerte fel a szagukat, úgyhogy idegenek voltak – válaszolta Brian azonnal.

- Vagy új Volturi tagok, akiket még nem ismerünk – mélázott el szerelmem. – Lenne értelme, hogy különleges csecsemőket vigyenek magukhoz, és ők maguk neveljenek fegyvert, például Marie-ből. Ha jobban belegondolok, egy lány, aki bárkit megbabonáz, igen nagy kincs lenne Aro gyűjteményében.

- Nem hiszem, Edward. Aro és a Volturi azt sem tudja, hogy léteznek már ilyen lények, nagyon is jól titkoltuk a létezésünket több, mint ötven éven keresztül, akkor miért most derült volna ki, ráadásul ilyen hirtelen.

- Náluk sosem lehet tudni – vágta rá Edward azonnal.

- Én útjaim során egyszer jártam Volterrában, és egyáltalán semmit nem kérdeztek Forksról, vagy rólatok, amikor ott voltam, úgyhogy nem hiszem, hogy gyanakodtak volna bármire is – állapította meg Angela.

- Az egy dolog, hogy akkor még nem tudtak semmit, de azóta juthattak információhoz – állapította meg Edward. – Nem ez lenne az első eset, hogy terveznek valamit.

- Szerintem viszont túl kézenfekvő, hogy mindenki rájuk gondol először. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem ők voltak azok, mert az túlságosan is nyilvánvaló lenne, és a túl egyszerű észjárás egyáltalán nem vall Aróra – állapította meg Brian, amikor leparkolt a reptéren. – Gyertek, magángépünk van hazáig – pattant ki a kocsiból Brian, majd kinyitotta az ajtót Angelának is. Edward pedig ugyanezt tette az én ajtómmal is. Nem sokkal később már a gépen ültünk, ami éppen felszállásra készült, amikor Edward hirtelen megmerevedett mellettem, és felpattant a helyéről.

- Drágám, mi a baj? – kaptam el a kezét, amikor nekiindult a pilótafülkének.

- Itt vannak – morgott fel Edward. A következő pillanatban pedig kinyílt az ajtó, és egy apró, szőke lány, és két férfi lépett ki a fülkéből.

- Aro látni kíván benneteket – szólalt meg a szőke hajú lány.

- Ez kérés, vagy inkább parancs? – kérdezte Edward kissé dühösen.

- Ami azt illeti, most még invitálás, de lehetek meggyőzőbb is – fordult Angela felé. Barátnőm pedig fél pillanattal később már a földön sikoltozott valami láthatatlan kíntól. Én viszont abban a pillanatban vontam fel a pajzsom a szeretteim köré. Ang azonnal megnyugodott, én pedig szúrós szemekkel néztem a perszónára. Míg Brian oltalmazóan ölelte magához kedvesét, aki még mindig zihált egy kicsit az átélt borzalmaktól. – Nos, jöttök magatoktól, vagy lehetünk még ennél is meggyőzőbbek – villantak meg a vörös szemek.

- Veletek megyünk, Jane, hiszen úgysem ellenállhatunk a meghívásnak – válaszolta Edward.

- Helyes, akkor foglaljatok helyet, és élvezzétek az utazást – mosolyodott el Jane gonoszan. – Felix, Demetri vigyáznátok a személyzetünkre? – pillantott rájuk Jane. – Én addig szórakoztatom a Mester vendégeit – ült le velünk szemben. – Ne aggódjatok, Demetri repülési stílusával hamar elérjük Volterrát.

- Megtudhatnánk, hogy mégis mit szeretne tőlünk Aro? – kérdezte Edward.

- Majd megtudjátok, hogyha odaérünk. A Mester nem avatott be, pontosan azért, hogy ne tud meg idő előtt a mondanivalója lényegét, hiszen akkor már nem lenne értelme titeket megvendégelnünk – válaszolta a Jane nevezetű lány. - Úgyhogy csak türelem, ha odaérünk, akkor majd a Mester mindent elmond, amit tudnotok kell, és legalább én is megtudhatom, hogy miért kellett eljönnöm miattatok a világ végére…

FOLYTATÁSA KÖVEKTEZIK...