La Push vámpírja - 98. fejezet

98. fejezet

SZIASZTOK! A MÁSODIK RÉSZ CÍMÉHEZ JÖTT NÉHÁNY JAVASLAT, MÉG A HÉTEN KI FOGOM ÍRNI AZ EZZEL KAPCSOLATOS SZAVAZÁST, HOGY MI LEGYEN A MÁSODIK "ÉVAD" CÍME. KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK AZ ÖTLETEKET. PUSZI, DRUSILLA

(Anthony szemszöge)

Reggel hangos kacagásra, és tapsikolásra ébredtem. Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet, és azonnal megláttam Emilyt és Marie-t, amint nevetve játszanak egymással. Valami birkózásszerű játékban lehettek, mert Emily éppen Marie-n feküdt, és lelkesen tapsikolt a győzelme örömére.

-         Hát ti meg mit csináltok? – kérdeztem mosolyogva.

-         Lebijkóztam egy pejc alatt – gurult le Emily a húgáról.

-         Nagyon ügyes vagy – nevettem fel. Tényleg nem csodálom, hogy Emily Emmett kedvenc kis unokahúga, mert igazi kis örökmozgó. Mindig kitalál valami játékot, amiben alaposan elpáholhatja Marie-t. A kishúgának pedig tény, hogy nem erős oldala a birkózás. Ha vásárlásban versenyeznének, akkor azt minden bizonnyal a kisebbik lányom nyerné, de ha sportról, vagy bunyóról van szó, akkor Emily verhetetlen. – Mit szólnátok egy kis reggelihez? – kérdeztem aztán. – Maradjunk kicsit csöndesebben, mert úgy látom, hogy anya még alszik – tettem hozzá suttogva.

-         Jó – vigyorogtak rám mindketten. Nekem pedig elakadt a lélegzetem. Apró kis fogsorkezdemény volt látható mindkettőjüknél.

-         Nahát – nyögtem fel döbbenten. – Jól titkoltátok, hogy már nőnek a kis gyöngysorok – róttam meg őket finoman.

-         Májmint a fogaink? – kérdezték kíváncsian.

-         Igen, bizony ám – bólintottam rá. – Tudjátok, mit jelent ez? – villantak meg a szemeim.

-         Hogy nem leszünk többé fogatlanok? – húzta fel a szemöldökét Marie.

-         Ezt is, meg egy tartalmasabb reggelit – ajánlottam a lehetőséget.

-         Jántottát? – nyalta meg a száját Emily.

-         Igen, például – bólintottam rá.

-         Jemek, akkoj máj jöhet is – kordult meg Emily hasa.

-         Na és te mit szeretnél, Marie? – fordultam a másik kislányom felé.

-         Fogalmam sincs. Azt hiszem, hogy véjt – rántotta meg a vállát.

-         Nem ihatsz mindig vért, Marie. Van benned emberi rész is. Úgyhogy biztosan szükséged van olyan ételre is, ami nem vér. Végül is tejet is szoktál inni – mondtam határozottan.

-         Én nem vagyok oda a jántottáéjt. Jobban szejetem az édes ízeket – mondta komolyan.

-         Hm… édes ízek. Azt hiszem, hogy akkor neked a palacsinta lesz a tökéletes reggeli – gondolkodtam el. – Akkor készítek egy adag rántottát, és egy adag palacsintát is. Emily, te is szeretnéd megkóstolni a palacsintát is?

-         Igen, jöhet – bólogatott hevesen. – Mindegy csak sok legyen – fordult a hasára.

Majd kúszni kezdett felém, hogy a karjaimba másszon. Marie meg természetesen követte. Én pedig mindkettőjüket felkaptam, és kisurrantam velük a szobából, hogy ne ébresszük fel Nathalie-t. Szüksége van egy kiadós alvásra, mert nem sokat aludt az éjjel ő sem. Miután a kicsik elaludtak még sokáig beszélgettünk, és tanakodtunk, hogy vajon kinek lenne szüksége Marie képességére, vagy esetleg ki lehet az, aki ártani akar valamelyikünknek a családban, de nem jutottunk előrébb. Annyi viszont egészen biztos, hogy ki fogjuk deríteni a dolgot, mert a lányok nem élhetnek veszélyben.

Amint kiléptünk a szobából, azonnal megcsapott a szalonnás tojás, és a palacsinta csodás illatának egyvelege. Úgyhogy pontosan tudtam, hogy a nagyi már a konyhában tüsténkedik. Ahogy beértünk a konyhába leültettem a lányokat az etetőszékeikbe, és az asztal mellé húztam őket.

-         Jó reggelt – mosolygott ránk Esme. – Mindjárt kész a tojás, és a palacsinta is. A lányoknak viszont még nem készítettem elő a vért és a tejet, de mindjárt megoldom.

-         Nem kell nagyi, a lányok ma szilárd reggelit fognak kapni, mert kibújtak a fogaik – magyaráztam lelkesen.

-         Komolyan? – kerekedtek ki Esme szemei. – Na és megmutatjátok a dédnagyinak a hófehér kis fogacskákat? – guggolt le a lányok elé, akik mindketten azonnal elvigyorodtak. Ezzel megmutatva az összes kis fogukat.

-         Hűha, ez már valami – simogatta meg őket Esme. – Akkor a dédi ennek örömére készít nektek ma egy hatalmas almás pitét, amit elmajszolhattok – nyomott puszit a két kis arcocskára.

A lányok pedig azonnal viszonozták is a gesztust. Én pedig egy kistányérba szedtem Emilynek tojást, míg Marie-nak palacsintát juharsziruppal. Mikor Esme felkelt a lányoktól, azonnal eléjük tettem az ételt. Azután pedig visszafordultam a babavillákért, de mire megint a lányokra néztem ők már két kézzel tömték magukba a reggelit.

-         Hékás, és mi lesz az evőeszközökkel? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Így is finom – motyogta Emily, és Marie is.

-         Az biztos, hogy így is finom, de így csupa maszatok lesztek mindketten – mondtam komolyan.

-         Ugyan, hagyd csak őket, hiszen még kicsik – legyintett Esme. - Majd kimossuk a ruhákat, és letakarítjuk a két kisszéket. Hadd élvezzék, hogy még szabad nekik malackodni egy kicsit.

-         Légyszí – rebegtette meg a két kislányom is a szempilláját.

-         Na jól van, malackodjatok – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

Majd szedtem magamnak is egy adag rántottát, és leültem reggelizni. A lányok egyfolytában csak nyammogtak, és minden ízt fel akartak fedezni, amit csak lehetett. Esme pedig boldogan tette eléjük a második adag reggelit. Marie maradt az édes palacsintánál. Míg Emily úgy döntött, hogy egy adag tojás után eszik ő is egy kis édességet is. Ellentétben azonban Marie-val, Emily gyümölcsöt kért a palacsintához szirup helyett.

-         Kipukkadok – dőlt hátra Marie a székben.

-         Én viszont még éhes vagyok – nézett rám Emily kérlelőn.

-         Na jó, még egy kicsit – egyeztem bele. – Tojást, vagy palacsintát?

-         Egy kicsi ilyet, egy kicsit olyat – pirult el kislányom.

-         Kis bélpoklos – kuncogtam fel, de azért szedtem neki még egy nagy adag reggelit, hogy biztosan ne maradjon éhen.

-         Marie, Emily? – hallottam meg szerelmem kétségbeesett hangját.

-         Oh, mindjárt visszajövök – pattantam fel a székről, és a lányokat otthagytam Esménél. Majd egy szempillantás alatt felrohantam szerelmemhez. Aki  azonnal felém fordította a tekintetét, amikor beléptem.

-         A lányok? – kérdezte idegesen.

-         Lent reggeliznek Esmével – válaszoltam azonnal. – Ne aggódj – léptem elé, és magamhoz húztam.

-         Már hogyne aggódnék – motyogta a mellkasomnak. – El akarták rabolni az egyik lányunkat, és az egyik támadó teljesen vámpír volt, mi lett volna, hogyha Emilyben pedig kárt tesznek miután megkapták, amit akartak?

-         Nem fog semmi ilyesmi történni, kérlek, nyugodj meg – cirógattam meg a hátát. – A lányok biztonságban vannak a házban, egy percre sem fogjuk szem elől téveszteni őket. Úgyhogy most szépen öltözz fel, és gyere le hozzánk reggelizni. A lányoknak nem tenne jót, hogyha látnák, hogy félünk. Attól csak nyugtalanok lennének. Márpedig ma reggel boldogan ébredtek és játszottak, most pedig tömik magukba a finomságokat odalent.

-         Szerinted a struccpolitika célravezető? – kérdezte idegesen.

-         Ez nem struccpolitika – csattantam fel egy kicsit. – Emmett, Jasper, Rose és Alice mióta lefeküdtünk kint vannak a ház egy mérföldes körzetében és őrködnek. Délután a farkasok váltják le őket. Eközben pedig Carlisle szabadságot vett ki, hogy felkeressen néhány tehetséges nyomkövetőt, hogy rátaláljunk azokra, akik el akarták vinni Marie-t. Szerinted mindenki ül a babérjain, mintha mi sem történt volna, miközben csak te aggódsz a lányokért? Ennél már jobban ismerhetnéd a családunkat - mondtam határozottan.

-         Sajnálom, azt hiszem, hogy igazad van. Csak még olyan kicsik, nekik nem lenne szabad veszélyben élniük – gördült le egy könnycsepp az arcán.

-         Nem is lesznek veszélyben. Elkapjuk a tetteseket, addig pedig állandó felügyeletben lesz részük – töröltem le a könnyeit.

-         Gondolkoztam – sóhajtott fel.

-         Igen? – néztem rá kíváncsian.

-         Esme szigete egy kicsi hely, távol a külvilágtól, ahová senki nem tud bejutni észrevétlenül – kezdett bele.

-         Szerintem, nem lenne jó a lányoknak, ha elszigetelnénk őket a civilizációtól – vetettem ellent. – Normális életet kell biztosítanunk nekik, amennyire ez csak lehetséges lehet. Meg tudjuk őket védeni, és ezt te is tudod. Ráadásul, ha négyen odautazunk, és valahogy utánunk jönnek, ott kisebb az esélye, hogy meg tudlak védeni titeket.

-         Esetleg csak egy pár hétre, hogy együtt legyünk valahol, ahol biztonságos – ajánlotta kérlelőn.

-         Rendben – sóhajtottam fel. – Ha anyáék hazaértek, akkor elfoglalhatjuk egy kis időre a szigetet. Esetleg magunkkal vihetnénk a fivéreimet is a családjával. Hárman könnyedén megvédünk titeket. Rendben lesz így?

-         Részemről igen – bólintott rá halkan.

-         Akkor most vedd fel a köntösödet, és már mehetünk is le a lányokhoz – nyújtottam felé a ruhadarabot.

-         Rendben van – mosolyodott el végre. Azután pedig belebújt a köntösbe, és már mentünk is lefelé. Szerelmem feszült arckifejezését széles mosoly váltotta fel, amikor beléptünk a konyhába, a lányok pedig azonnal felénk fordultak. – Sziasztok, édeseim – lépett a lányok elé Nath, majd két nagy, cuppanós puszit a lányok arcocskájára. Amin az egész reggeli étlap szerepelt. – Hűha, úgy ragadtok, mint egy mézes-csupor – kuncogott fel kedvesem. – Mennyi juharszirupot öntött apa ezekre a palacsintákra? – nézett rám rosszallóan.

-         Pont eleget – dugta a fejét a tányérba Marie. Majd lelkesen nyalakodni kezdett. Emily pedig az ujjacskáról nyalogatta le a reggeli maradványait.

-         Azt hiszem, hogy itt az ideje egy nagy pancsolásnak, lányok – törölgette meg őket kedvesem. Majd mindkettőjüket felvette és a fürdő felé kezdett sétálni velük. – Hékás – állt meg Nathalie, amikor a ragacsos kis kezek a hajába fúródtak. – Mit csináltok? – kérdezte tettetett szigorral.

-         Most máj neked is velünk kell füjdeni – sikongattak boldogan.

-         Azt szeretnék, ha velük fürdenél te is – adtam át a lányok üzenetét.

-         Hm… ezt elég lett volna csak kérni is – csóválta meg a fejét kedvesem. – Legközelebb ne csináljatok egy nagy csomót a hajamból – dorgálta meg őket finoman.

-         Jól van – egyeztek bele azonnal.

-         Várj, majd segítek nektek – léptem be utánuk a fürdőbe. Én megnyitottam a csapot, míg Nathalie letette a lányokat egymás mellé a pelenkázóra, és vetkőztetni kezdte őket. Semmi pillanat alatt lekerült a lányokról a ruha, akik lelkesen fickándoztak alig várva, hogy vízbe mehessenek. – Öhm… azt hiszem, hogy én magatokra hagylak titeket – nyeltem egy nagyot, amikor Nath kibújt a köntöse után a pizsama-felsőből is.

Még néhány pillanat, és egészen biztos, hogy nem bírtam volna tovább. Így inkább kimenekültem a fürdőből. Annyira gyönyörű, és kívánatos a feleségem, és tegnap is meghiúsultak a romantikáról szövődött terveink, úgyhogy jobb, ha nem látom őt meztelenül, főleg nem a lányok előtt. Néhány pillanattal később az ajtó túloldaláról hangos kacagás, és fröcskölés hangja hallatszott. A lányaink sikongatva játszottak az édesanyjukkal, én pedig némi gondolkodás után az ajtóhoz húztam egy széket, és figyelni kezdtem a gondolatokra, hogy én is átérezhessem a játékot. Lányaim az anyukájukkal szemben ültek a kádban, és nevetve csapkodták a vizet, vagy fröcskölték hol egymást, hol pedig Nathalie-t. Öröm voltak őket már csak nézni is. Tökéletesen felszabadultak, és boldogok voltak mind a hárman. Mintha misem történt volna tegnap. Szerettem őket ilyennek látni. Mindig is ilyen családra vágytam. Boldog és elégedett feleségre és gyerekekre.

-         Hát te? – kérdezte Esme kíváncsian, amikor meglátott a fürdő előtt ücsörögni.

-         Nem akartam zavarni a nagy, lányos pancsolást, úgyhogy inkább kiültem ide, és csak figyelem őket – mosolyodtam el. – Jól érzik magukat – fűztem még hozzá.

-         Az jó – villantotta ki Esme a mosolyát. – Van kedved segíteni nekem egy kicsit a főzésben, vagy inkább szeretnél itt maradni?

-         Ha szükséged van segítségre, akkor örömmel segítek neked – mosolyodtam el.

-         Hogy állsz a krumpli pucolással? – kérdezte mosolyogva.

-         Azt hiszem, hogy meg tudom oldani a dolgot – bólintottam rá.

-         Megígértem a srácoknak, hogy ma nálunk lesz a vacsora, mivel mindenki a lányok miatt járőrözik most is. Ezért arra gondoltam, hogy készítek krumplipürét, rántott húst, és almás, meg túrós pitét. Amennyire ismerem a farkasok ízlését, ezek a kedvenc ételeik közé tartoznak – nézett rám kissé bizonytalanul.

-         Örülnének neki – bólintottam rá. – Főleg, ha az egészet még megkoronázod némi paradicsomsalátával, a pitét pedig vanília fagylalttal.

-         Oké, ezeket akkor még be kell szereznem – bólintott rá Esme. – Majd megkérem Gabyt, miután megette a reggelit, hogy menjen el és hozzon még paradicsomot, és vanília fagylaltot.

-         Rendben – biccentettem. – Szóval krumpli?

-         Igen, hálás lennék érte – bólintott rá Esme.

-         Jól van, már mehetünk is – keltem fel a székből, majd még egy boldog pillantást vetettem szerelmem önfeledt gondolataira, amiben megláttam kislányaink felszabadult arcát, majd a konyhába siettem, és nekiláttam a krumplinak…

(Bella szemszöge)

Esme szigete egyszerűen varázslatos volt. El sem tudtam volna képzelni, hogy ennyire zöld, buja, és hatalmas. Egyszerűen tökéletes és gyönyörű. A legjobb helyszín egy igazán meghitt, bűnökkel teli nászúthoz, de közben még látnivalók is vannak a környéken. Víz alatti barlangok, hatalmas erdő, ami tele van színes madarakkal, homokos, hófehér tengerparttal, és egy csodálatos házikóval.

-         Hé, nem mész sehová – kapott el szerelmem. – Előbb még át kell vinnem az asszonykámat a küszöbön.

-         Ez esetben ne habozz, hanem tedd meg – csimpaszkodtam a nyakába. Ő pedig azonnal az ölébe vett, és a ház felé kezdett sétálni velem.

-         Üdvözlöm a nászútja helyszínén, Mrs. Cullen – lépett át velem a küszöbön.

-         Köszönöm, Mr. Cullen – mosolyodtam el. Majd azonnal körbepillantottam a helyiségen, amibe belépett velem szerelmem.

-         Ez itt a nappali – mondta Edward elégedetten.

-         Na, és hol vannak a hálók? – kérdeztem pajkosan.

-         Tudod, én azt hallottam, hogy az ifjú párnak szerencsét hoz, hogyha minden helyiséget végigszentel, úgymond. Akár kezdhetjük a nappalival is – ajánlotta a lehetőséget.

-         Nos, nekem sincs kifogásom a gondolat ellen – pillantottam körbe a szobában. – Például az a kanapé nagyon is hívogató bútordarab – haraptam az ajkamba.

-         Én egy kicsit másra gondoltam – vigyorodott el szerelmem. Majd óvatosan lefektetett a vastag, puha szőnyegre a nappali kellős közepén.

-         Hm… ez sem rossz – nyújtózkodtam egy kicsit.

-         Szóval, te is azt mondod, hogy minden helyiséget illene végigszeretkeznünk? – kérdezte Edward felhúzott szemöldökkel.

-         Úgy bizony – válaszoltam komolyan. – Ugye te sem szeretnéd, hogy rossz legyen a házasságunk, mert esetlegesen balszerencsét hoz ránk, hogy nem szenteltük fel az összes helyiséget a nászutunkon?

-         Még a gondolatától is irtózom – borzongott meg játékosan.

-         Helyes, akkor, amíg behozod a bőröndöket, én itt várok – fordultam a hasamra és kényelmesen elhelyezkedtem a szőnyeget.

Mire hallottam, hogy szerelmem nagyot nyel. Hát nem is volt véletlen a mozdulat, amivel megfordultam. Így kétséget sem hagytam afelől, hogy mik a terveim. Hát még, ha meglátja az Emmettől kapott pici kis nászajándékunkat. Én percekig kuncogtam rajta, de egyébként nagyon is mókás kis ajándék. Na meg persze hasznos is, főleg a nászúton. Miután Edward távozott a házból, gyorsan felkaptam a táskámat, és megkerestem benne az két apró vörös kockát, és a kezeimbe fogtam, hogy majd együtt dobhassak szerelmemmel. 

-         Már itt is vagyok – simult a hátamhoz. Majd a nyakamat kezdte csókolgatni.

-         Van egy nászajándékunk, amit még nem láttál – sóhajtottam elégedetten.

-         Igazán, és mi volna az? – lepődött meg.

-         Fogd meg a kezem, és dobjunk vele együtt – kuncogtam fel.

-         Két dobókocka? Hát ez meg mit jelképez? – kérdezte döbbenten.

-         Csak segíts dobni, és meglátod – nevettem fel.

-         Jól van, legyen, ahogy szeretnéd – bólintott rá. Majd megfogta a kezemet, együtt kicsit összeráztuk a kockákat, és utána elengedtem őket.

-         Sikerült, ügyesek vagyunk – lelkesedtem, amikor megálltak a kockák. – Tehát a nappaliban kell szeretkeznünk most, méghozzá misszionárius pózban – feküdtem a hátamra. Majd Edwardot is magamra húztam.

-         Ejha, ez nem sima dobókocka – nyelt egyet szerelmem.

-         Nem bizony. Az egyik kocka megmutatja, hogy melyik helyiségbe legyünk egymáséi, míg a másik azt, hogy milyen pózban. Szerintem mókás kis kockák – mosolyogtam szerelmemre.

-         Találgathatok egyet, hogy vajon ki volt az, aki ezt szánta nekünk nászajándékba?

-         Szerintem az is elég lesz, ha csak rákérdezel – mondtam komolyan.

-         Azt hiszem, hogy egy ilyen ajándéknál csakis Emmettre gondolhatok – mondta határozottan.

-         Eltaláltad – bólintottam rá. – Szerintem vicces kis játék – fűztem még hozzá.

-         Igen, valóban jópofa ajándék – csóválta meg a fejét Edward is. – Na és mi van, hogyha megint kiforgatjuk a nappalit? – simított végig a combomon.

-         Hát akkor kénytelenek leszünk addig dobálni a kockával, amíg nem sikerül mindenhol elhálnunk a nászt – sóhajtottam fel bosszankodva.

-         Micsoda kín – kalandozott a keze a belső combomra is. - Szörnyű gyötrelem – simított végig a legérzékenyebb pontomon.

-         Igen, valóban – nyögtem elhalóan. Majd egy szempillantás alatt megszabadítottam szerelmemet is a felesleges ruhadaraboktól, és csak az alsónadrágját hagytam rajta.

-         Kis türelmetlen – nézett magán végig Edward. – Legalább a kedvenc ingemet épségben hagyhattad volna – intett játékosan.

-         Kapsz tőlem másikat – hoztam fel a mentségemre.

-         Nos, akkor remélem, hogy te is elfogadod a lehetőséget, hogy kapsz majd tőlem másikat – csippentette el a felsőm pántját.

-         Na jó, elfogadom az ajánlatot – emeltem meg egy kicsit a felsőtestemet, hogy megszabadíthasson a feleslegessé vált melltartómtól is.

-         Reménykedtem benne, hogy így lesz – suttogta a mellemnek. Majd egy hangos reccsenés kíséretében a bugyim is megadta magát kedvesem kezének. Ezért én sem kíméltem az alsóját.

-         Nos, a minimum, hogy így kívánj, ha már a nászutunkon vagyunk – tepertem le kedvesemet.

-         Hé – gördített vissza a hátamra azonnal. – A kocka most nekem kedvezett, úgyhogy tessék szépen nyugton viselni, hogy most én vagyok előnyben.

-         Jól van, jó leszek – terültem szét a szőnyegen ernyedten. – Tégy velem, amit akarsz – villantottam rá a szemeimet.

-         Hm… ezt már szeretem – hajolt le az ajkaimhoz, hogy szenvedélyesen megcsókolhasson.

Én pedig boldogan engedtem neki. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és hagytam, hogy ő irányítson. Néhány percnyi gyengéd cirógatás, és szenvedélyes csók után pedig végre magáévá tett, amit elégedett sóhajjal háláltam meg. Annyira csodálatos érzés volt, hogy annyi idő után, amit várnom kellett rá, hogy újra egymáséi legyünk, most már biztos lehettem benne, hogy örökké csak az enyém lesz az az egyetlen férfi, akit mindig is szerettem. Őrjítően lassan, és finoman mozgott, amit egyáltalán nem bántam. A repülőn már kiéltem a vad és szenvedélyes vágyaimat, most pedig nagyon is jól esett a gyengédség.

-         Szeretlek – suttogtam a fülébe.

-         Én is szeretlek – lehelte a számra. Majd újra birtokba vette az ajkaimat. A mozgás egyre jobban feltüzelte minden porcikámat, míg az egész testem lángolni nem kezdett, és a bizsergés már a kislábujjamra is átterjedt. Majd egy hangos sikoly kíséretében adtam át magam a már jól ismert gyönyörnek. Nem sokkal később pedig szerelmem is követett engem. Halkan pihegtem Edwardot ölelve, mikor hirtelen felemelte a fejét, és rám mosolygott. – Most én dobok – húzódott kaján mosolyra az arca.

-         Rendben – kuncogtam fel. Majd kíváncsian figyeltem, hogy melyik helyiség a következő, amit meglátogatunk…