KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2014. május 23., péntek

Liz Volturi - 15. fejezet



15. fejezet

(Alec szemszöge)

Olyan gyorsan rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam, egészen a város széléig, ott természetesen lelassítottam, és emberi tempóban mentem tovább. Liz már félúton elaludt, és úgy láttam, hogy nem is nagyon szeretne mostanában felébredni, úgyhogy remélem, gyorsan meglesz a lakosztály, amit a Mester foglalt a számunkra. Értettem, hogy miért tették azt, amit tettek, de ez elég durva volt, legalábbis Liz nagyon rosszul reagált a kis próbájukra. Bár most már tudjuk, hogy Liz elkötelezett személyiség, és tényleg nagyon jól érzékeli a veszély helyzetet, ez most kiderült. Száguldás közben is észrevette az árnyat, ami elsuhant, én pedig figyelmet sem fordítottam rá. Habár, ha belegondolok, akkor számomra ismerős vámpír suhant el, így nem is gondoltam, hogy baj lehet.
-          Miért álltunk meg? – kérdezte egy halk, nyűgös hang. – Már megérkeztünk? Akkor szeretnék fürdeni – motyogta halkan.
-          Még nem értünk oda, aludj tovább – nyomtam puszit a homlokára.
-          Akkor miért álltunk meg? – kérdezte laposakat pislogva.
-          Azért álltunk meg, mert egy kicsit elgondolkodtam, de már megyünk is tovább – kezdtem el tovább sétálni.
-          Oké – hunyta be újra a szemeit, majd néhány pillanattal később megint egyenletesen vette a levegőt. Nem kellett neki sok idő, hogy visszaaludjon. Aranyos volt, ahogy szuszogott. Amint odaértünk azonnal a recepcióhoz siettem, és megkerestem a recepciósunkat, aki beavatott ember, így nem lepődött meg, amikor meglátta a vörös szemeimet.
-          A legjobb lakosztálya a szállodánknak – adta át a kulcsot alázatosan.
-          Köszönöm – villantottam felé egy mosolyt, amitől ő rögtön elpirult. Egész csinos lány, talán majd megemlítem Félix barátomnak. Már olyan régóta keres egy szép lányt maga mellé, hátha megtetszenek egymásnak. Várjunk csak, most kerítőt próbálok játszani? Én sosem próbáltam senkit összeboronálni senkivel. Ez nem lehet normális dolog.
-          Hahó, megint leblokkoltál – ásított egy nagyot Liz.
-          Te csak olyankor ébredsz fel, hogyha valamiért megállok egy kicsit? – vigyorodtam el. Talán Liz tehet erről az egészről? Kezdek tényleg érzelmes lenni, ahogy a húgom mondta? Ellágyultam? Hol van az az Alec, akit senki, és semmi nem érdekel? Na, de várjunk csak, zavar engem egyáltalán, hogy változom? Évtizedekig egyfolytában arra koncentráltam, hogy soha ne engedjek közel magamhoz senkit, most pedig egy szempillantás alatt kedvelem meg az embereket, vámpírokat, teljesen mindegy. Ráadásul Liz olyan érzéseket ébreszt fel bennem, amilyeneket még tényleg soha életemben nem tapasztaltam. Ez most rossz, vagy jó? Várjunk csak, nem is ittam, amióta visszajöttem. Már nagyon szomjasnak kellene lennem, mégsem vagyok az. Érzem, hogy szükségem lenne a vadászatra, de olyan, mintha most már ez sem lenne annyira fontos, mint eddig.
-          Hahó, melyik a szobánk? – nézett rám kérdőn. – Egyébként, nagyon furcsán viselkedsz. Mi a baj? – kérdezte aggódva.
-          Nincs semmi baj, csak sok dolog kavarog a fejemben, és még ki kell bogoznom őket – válaszoltam azonnal. Ezek tények, de nem akarom elmondani az egész bennem dúló monológot Liznek, mert még hajlamos lenne azt gondolni, hogy ő a hibás mindenért, mint mindig.
-          Esetleg segíthetek kibogozni? – kérdezte kíváncsian. Na persze a kis kíváncsi rögtön felébredt.
-          Inkább menj el fürdeni, ez itt a mi szobánk – nyitottam be.
-          Szóval nem akarsz beszélni róla – állapította meg morcosan.
-          Majd beszélgetünk, hogyha felfrissültél egy kicsit – vetettem ellent azonnal. Addig ki tudom találni, hogy mit mondjak, min gondolkodtam ennyire. Oh, és ha elaludt, akkor el kéne mennem vadászni, mert zárt térben azért már érzem az emberek közelségét, az erdőben és út közben nem volt ilyen intenzív. Majd megvárom, amíg elalszik, és visszaérek, mielőtt felébred.
-          Jól van, tudom, hogy úgysem tudlak meggyőzni – forgatta meg a szemeit.
-          Nem igazán – rántottam meg a vállam.
-          Oké, akkor segíts levenni a ruhám – fordított nekem hátat, én pedig gyorsan kioldottam a hátát. – Köszönöm – mosolygott rám, majd besietett a fürdőszobába, hogy készítsen magának fürdőt, én pedig levettem a cipőimet, és ledőltem az ágyra, hogy átgondolhassam, hogy akkor most hányadán állok saját magammal. Eddig bele sem gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit változtam Liz kedvéért. Jane szerint ezt elpuhulásnak hívják, de én nem vagyok biztos benne, hogy attól gyenge lennék, hogy van valaki, aki fontos nekem. Már természetesen rajta kívül, hiszen nála ki lehetne fontosabb. – Mindjárt készen vagyok – szakított ki a gondolataimból Liz hangja.
-          Rendben – válaszoltam automatikusan, majd lehunytam a szemem, és próbáltam kiüríteni a fejem. Vajon most mit mondjak Liznek? Min gondolkodtam ennyi ideig. A fenébe is, Carlisle sokkal jobban ért az ilyesmihez. Oh, tényleg, Carlisle. Ki kell derítenünk, hogy van-e rokoni szál Esme és Liz között, ahogy megbeszéltük. Ő is, és én is nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy miért hasonlítanak ennyire egymásra. Talán távoli rokonok, hiszen Esme kisfiút veszített el, utána pedig nyilván nem esett többször teherbe, hiszen vámpír lett belőle, de ettől még lehet közöttük kapcsolat. Az ilyen erőteljes hasonlóság nem lehet pusztán a véletlen műve. Ezért is akarom kideríteni Liz családjának körülményeit, és az édesanyja kilétét, de nem igazán hajlik rá, hogy együttműködjön velem. Csak azt kéne már tudnom, hogy mivel próbálkozzak, hogy megnyíljon egy kicsit ebben a kérdésben. Talán, ha arra tévednénk, ahol van egy portré a kastélyban, amin Carlisle, Esme, Edward, Emmett és Rosalie van. Lehet, hogyha ő is látná a hasonlóságot, akkor kíváncsi lenne az igazságra.
-          Oké, most már tényleg nagyon furcsa vagy – süppedt be mellettem az ágy, ahogy Liz felpattant rá. – Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor azt hinném, hogy illuminált állapotban vagy – állapította meg morcosan.
-          Miért, te nem szoktál elgondolkodni soha, semmin? – pislantottam felé.
-          Dehogynem, csak te sokkal rosszabb vagy nálam – vigyorodott el.
-          Ezt azért nem mondanám, te csodálkozol rá szinte mindenre a világban – vetettem ellent.
-          Mert nekem eddig nem volt alkalmam túl sokat látni belőle – vágta rá azonnal. – Viszont most talán lehetőségem lesz rá, hogy megtegyem. Tényleg, nem járhatnék veled küldetésekre, ha lesznek?
-          Mármint emberként? – néztem rá döbbenten.
-          Hát persze, nem is dromedárként – vonta fel a szemöldökét.
-          Tudod, ha én küldetésre megyek, akkor vámpírok miatt küldenek ki – állapítottam meg.
-          Ezt sejtettem – nézett rám még mindig értetlenül.
-          Liz, ne felejtsd el, hogy a vámpírok többsége emberekkel táplálkozik – próbáltam meg rávezetni a teljesen nyilvánvaló veszélyekre.
-          Ez annyira nem meglepő, de ha veled vagyok, akkor úgysem mernek bántani – vágta rá teljes meggyőződéssel.
-          Azért hidd el, hogy megpróbálnák, én pedig nem tudok száz százalékosan rád figyelni, ha harcolnom kell velük. Ha vámpír leszel te is, akkor majd járhatunk együtt küldetésekre – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-          Oké, azért nem kell bekapni egészben – húzta el a száját. Majd dühösen elfordult tőlem, és lefeküdt az ágy teljesen másik oldalára.
-          Liz, bocsáss meg, kérlek, nem akartam ennyire durva lenni – sóhajtottam fel, majd megpróbáltam magamhoz ölelni, de hagyta magát.
-          Hagyd békén ezt a buta kis embert – morgott rám.
-          Liz, én soha nem mondtam, hogy buta kis ember vagy – morogtam fel én is. – Én csak annyit mondtam, hogy amíg ember vagy, addig sajnos van némi korlát közöttünk. Mármint, amíg egy kicsit gyengébb vagy, mint a mi fajtánk, addig jobban örülnék, hogyha biztonságban tudhatnálak, és szeretném, hogyha te is így akarnád. Én csak rosszul fogalmaztam – próbáltam meg menteni a menthetőt. Nem értek a nőkhöz még mindig. Pedig nagyon próbálkozom kiismerni őket, a feladat azonban sokkal nehezebb, mint gondoltam volna.
-          Tényleg csak erről van szó? – fordult felém kíváncsian, és az alsó ajkába harapott.
-          Természetesen – vágtam rá azonnal. – Nem akartalak megbántani, vagy azt sugallni, hogy gyenge, és buta ember vagy, csak féltelek, ennyit tudok felhozni a mentségemre – simítottam végig karján. – Várj csak, milyen hálóing van rajtad? – néztem végig a testén lenyűgözötten. Micsoda dekoltázs, micsoda combok. Mióta hord egy ilyen lány ledér fehérneműt?
-          Öhm… Renata hozta nekem – sütötte le a szemeit elpirulva. – Én nem akartam felvenni először, de azt mondta, hogy ez nagyon vadító szerelés, és hogy nagyon tetszeni fog neked.
-          Most el akarsz csábítani, vagy nem? Az erdőben még sokkal szemérmesebb voltál – néztem rá értetlenül.
-          Csak próbálgatom egy kicsit a határokat. Attól még, hogy szeretném, hogy szexis, fiatal nőnek láss, még nem akarok elmenni a végsőkig, ahogy te fogalmaztál – vigyorgott rám incselkedve.
-          Azt hiszem, hogy nem szabad ilyen sokáig kettesben hagyni téged és az újdonsült barátnődet – kuncogtam fel.
-          Tehát nem tetszik a látvány? Akkor megyek és átveszem a hagyományos hálóingem – kelt fel az ágyról, de én azonnal visszarántottam.
-          Azt nem mondtam, hogy nem tetszik, de ez a darab bizony a férfiak kínzására lett kitalálva, ez vitathatatlan, úgyhogy tiltakozhatom egy kicsit – mondtam miközben alaposan végigpásztáztam a tökéletes testét.
-          Nos, ha egy kicsit beavatsz a gondolataidba, akkor én is beavatlak az enyémekbe – ajánlotta a lehetőséget. – Így elterelnénk a figyelmedet is rólam.
-          Halljam, mit szeretnél tudni? – néztem rá kíváncsian. Talán így végre elindul az ügyünk valamerre.
-          A húgod szerinted soha nem lesz hajlandó nem vacsoraként tekinteni rám? – kérdezte kicsi szomorúan. – Minden barátkozási kísérletem teljes kudarcba fulladt.
-          Ne vedd magadra, a húgom komolyan veszi a világ gyűlöletét – válaszoltam őszintén. – Jane az év hatvan százalékában még engem is gyűlöl – fűztem hozzá komolyan.
-          Remek – sóhajtott fel.
-          Kielégítő volt a válasz? – kérdeztem kíváncsian.
-          Természetesen, nem tetszett, de megtudtam, amit akartam – bólintott rá. – Úgyhogy igen, még mielőtt rákérdeznél, igen, most te jössz, kérdezz, amit akarsz – mondta határozottan.
-          Akár még a családodról is? – néztem rá óvatosan. Tudom, hogy ez érzékeny téma, de szeretném megtudni az igazat.
-          Igen, sejtettem, hogy róluk szeretnél kérdezni, úgyhogy fel voltam készülve erre – csóválta meg a fejét.
-          Oké, akkor a kérdés. Van valami köze a családodnak a Platt családhoz? – kérdeztem kíváncsian. Hátha most kiderül, amire olyan kíváncsi vagyok.
-          Platt? Nem ismerem őket – esett gondolkodóba. – A dadusom mesélt egy csodálatos lányról, akit Esme Anne Platt-nek hívtak, de ezen túl semmit sem tudok róluk. Kisbabakoromban állítólag ott éltünk, ahol ők. A dadus szerint szegény öngyilkos lett, amikor a kisbabája meghalt. Levetette megát egy szikláról – magyarázta szomorúan. – Mindig is arra vágytam, hogy bárcsak az én anyukám is így szeretett volna. Még az életénél is jobban.
-          Esme, Carlisle felesége – mosolyodtam el.
-          Ez most komoly? – kérdezte döbbenten. – Mindig is nagyon szerettem volna megismerni. Szerettem volna tudni, hogy milyen egy olyan emberrel találkozni, akiben ilyen határtalan szeretet van.
-          Ha tényleg szeretnéd, akkor lesz alkalmad rá, hogy megismerd – ígértem meg. Esme, és Carlisle bármikor szívesen eljön látogatóba a család többi részével együtt. Ez mindig is így volt.
-          Oh, nagyon is – bólogatott hevesen.
-          Na látod, nem is olyan rossz ez a kérdezz, felelek játék. Máris megtudtál te is valamit, ami érdekelt, és én is – vigyorogtam elégedetten. Bár kicsit sajnálom, hogy nem lehet rokoni szál közte és Esme között, de biztos vagyok benne, hogy így is nagyon jóban lesznek. Csak jólesett volna Esmének is visszaadni egy darabot az emberi létéből. Őt még annak ellenére is mindig kedveltem, hogy próbáltam a legtöbb lényt távol tartani magamtól.
-          Miért érdekel téged ennyire a családom? – kérdezte komolyan.
-          Nem az egész családod érdekel őszintén szólva. Csak szeretném kideríteni, hogy mi történt az édesanyáddal – mondtam teljesen őszintén.
-          Alec, hányszor mondjam még, hogy az anyám lelépett? – szusszantott dühösen. – Nincs ezen min gondolkozni, sajnos nem minden ember alkalmas rá, hogy családot alapítson.
-          Ezek a te szavaid, vagy az apád szavai? – húztam fel a szemöldököm.
-          Ezt nem hiszem el – kiáltott fel. – Most komolyan visszakanyarodunk az apámhoz, akit nem is ismersz, mert eldöntötted, hogy ő tehet mindenről?
-          Hé, nyugi, én nem akarlak ilyenkor megbántani, de nekem gyanús ez az egész helyzet, és csak próbálom összerakni a kirakós darabkáit – emeltem fel a kezeimet védekezően.
-          Én is próbálom összerakni a te kirakósod darabkáit, de te sem vagy túlságosan közlékeny, ha a múltadról van szó – vágott vissza. Oké, ez talán jogos.
-          Szerintem ne rontsuk el az estét – termettem előtte egy szempillantás alatt, és szorosan magamhoz öleltem. – Maradjunk annyiban, hogy ilyen lehet az, amikor két nehéz eset egymásra talál – kezdtem el nyugtatóan simogatni a hátát. – Hm… mi ez, selyem? Mennyei a tapintása.
-          Viselni is nagyon kellemes – nézett fel rám mosolyogva. – Ennyire finom holmim még sohasem volt. Pedig nem volt rossz a ruhatáram.
-          Azt hiszem, hogy az ilyen hálóingekből még vennünk kell neked néhányat. Mondjuk smaragdzöldet. Bár ez a fekete is vadító – csúsztattam le a kezem óvatosan a hátsójára.
-          Alec – kapta el a kezem gyorsan az érzékeny területről.
-          Bocsi, csak tudod a kísértés néha nagyobb, mint az önuralmam – néztem rá bocsánatkérően.
-          Semmi baj, talán egy kicsit én is tehetek róla, hiszen felvettem ezt a hálóinget – pirult el ismét. Imádtam az ártatlanságát, és ha lehet, akkor meg is tartom, ameddig csak lehetséges…

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Na most pofára estem. Azt hittem, hogy Liz anyja Esme. Ezek szerint mégsem. :( Vagy mégis, csak valami félreértés az egész? :)
    Még ,mindig cukik együtt, jópofa a hálóinges rész. Jót mosolyogtam rajta.
    Piuszi: Klau

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon jó volt ez a fejezet is. Már nagyon várom a kövit!
    Puszi Abby!

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nekem ez nagyon tetszett. Nekem az a sejtésem, hogy Esme babáját elcserélték és nem is az ő gyereke halt meg vagy azt mondták Esmenek hogy meghalt a babája pedig nem

    VálaszTörlés
  4. Szia Klau!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Hát igen, lesz egy kis turpisság Liz származását illetően :) Majd meglátod.
    Puszi

    Szia Abby!
    Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett. Hamarosan hozom a folytit :D
    Puszi

    Szia!
    Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :) Köszönöm szépen. Valóban lesz egy kis kavarodás Liz születésének kérdésében, hamarosan ki fog derülni :)
    Puszi

    VálaszTörlés