La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 40. fejezet

40. fejezet

(Anthony szemszöge)

Már csak egy nap van hátra, míg Carlisle és Esme elindul a volterrai útjára, nekem viszont ez határozottan nem tetszik. Valami nem stimmel ebben az egész történetben. Miért csomagoltak ennyi mindent? Hat bőröndje van kettőjüknek. Valami nagyon nagy titok lappanghat itt a háttérben, mert nem hiszem, hogy valóban csak néhány hétre, vagy legfeljebb egy hónapra készülnek távozni. Ez az egész dolog nem stimmel valami oknál fogva. Márpedig nem hagyhatom, hogy nagyapa és nagymama hülyeséget csináljon bárki miatt is.

-         Min töröd a fejed? – jelent meg hirtelen Nathalie. – Már egy jó ideje nagyon el vagy gondolkodva. Miért? Valami baj van?

-         Nem, nincs semmi – vágtam rá azonnal.

-         Attól, hogy nem vagyok gondolatolvasó, még nem vagyok hülye, ráadásul pedig jól ismerlek már. Tehát, mi az az összeesküvés elmélet, ami éppen lekötötte a fantáziádat? – kérdezte vigyorogva.

-         Nincs semmiféle összeesküvés elmélet. Csupán a tényeken gondolkodom – vágtam rá azonnal.

-         Hm… tényeken – ült le mellém elgondolkozva.

-         A tények azok, hogy Carlisle és Esme ígéretéhez híven elmennek meglátogatni Marcust egy kis időre, ahogy azt megígérték – mondta határozottan. – Lefogadom, hogy ebbe a ténybe látsz bele rémeket.

-         Nem igazán mondhatnám, hogy rémeket látok – néztem rá morcosan. – Én inkább úgy fogalmaznék, hogy realistán gondolkodom.

-         Értem – bólintott rá komolyan. – Akkor meséld el, hogy mi az a realista gondolat, ami szöget ütött a fejedben, mert kíváncsi vagyok rá.

-         Inkább nem, mert nem igazán veszed komolyan ezt a problémát – vágtam rá dacosan. Még hogy én rémeket látok. Azért eléggé át szoktam gondolni a dolgokat mielőtt cselekszem, úgyhogy szerintem nagyon is helyénvalóak a gondolataim most is, ahogy általában.

-         Dehogynem veszem komolyan a problémát, de nagyon is jól ismerlek, kedvesem – ölelt magához Nath.

-         Akkor halljuk, te mit gondolsz – kérdeztem kíváncsian.

-         Azt gondolom, hogy miután Marcus túszul ejtette az édesanyádat, te egyáltalán nem bízol meg benne, ami érthető is. Csakhogy az iránta érzett bizalmatlanságod egy kicsit jobban elfajult, mint ahogy hiszed, legalábbis tudat alatt, és ez elég neked ahhoz, hogy elfogult legyél vele kapcsolatban, ne pedig realista – magyarázta halkan.

-         Szerintem ez a körmönfont elmélet azért kicsit túlzás – állapítottam meg.

-         Nos, ez nézőpont kérdése. Végül is elengedte Bellát és Edwardot, nem igaz?

-         De – sóhajtottam fel.

-         Ami azt illeti, ő maga jött ide, hogy tájékoztasson minket a fejleményekről, és ajánlatott tegyen. Amiből számomra az következik, hogy nem igazán akarja túszul ejteni Carlisle-t és Esmét sem, mert nem lenne túl sok értelme a dolognak. Hogyha ártani akarna nekünk, akkor azt már megtehette volna, nem igaz?

-         Tulajdonképpen igen, de ez a Marcus nagyon is furmányos elme, úgyhogy nem bízom benne, akármit is csinált, mert valami nem stimmel. Érzem, hogy sántikál valamiben.

-         Akkor miért nem hallgatsz bele Carlisle telefonbeszélgetésébe? – kérdezte mosolyogva.

-         Mert? Mikor fognak beszélgetni? – kérdeztem döbbenten.

-         Már vagy egy órája beszélgetnek, kicsim, csak nagyon elterelődött a figyelmed más irányba – nyomott puszit a számra. Majd folytatta a teregetést. Én pedig fülelni kezdtem. Általában észreveszem, hogyha valami történik a házban, de most valóban el voltam foglalva a saját aggodalmaimmal.

-         Rendben van, Marcus, akkor holnap indulunk, és nagyjából egy hét múlva érkezünk meg hozzád – mondta Carlisle határozottan.

-         Egy hét múlva? Mi tart annyi ideig? – kérdezte Marcus döbbenten.

-         Megígértem Esmének, hogy útba ejtjük Angliát – magyarázta Carlisle. – Tudod, már egy ideje kíváncsi, hogy hol is éltem pontosan, úgyhogy elviszem egy kis körutazásra.

-         Értem, az mindjárt más – vágta rá Marcus. – Akkor nekem is van még egy kis időm rá, hogy előkészítsem a lakosztályotokat, és feltöltessem az erdőt vadakkal. Esetleg van valami, amit netalántán szívesebben fogyasztotok?

-         Nem szükséges ezért külön hozatnod állatokat. Figyelni szoktunk rá, hogy a természetes környezetet ne károsítsuk, úgyhogy majd megfigyeljük Esmével, hogy melyik állatfajból, mennyit fogyaszthatunk el.

-         Nagyon precízek vagytok, minden elismerésem – vágta rá Marcus azonnal.

Próbáltam kifürkészni a gondolatait, és kideríteni, hogy vajon miben sántikálhat, de az az igazság, hogy pontosan annyit gondolt, amennyit mondott. Nem volt benne semmiféle hátsó szándék. Semmi mögöttes tartalom. Márpedig, akkor sem tetszik nekem ez az egész. Érzem, hogy valami készül. Csak azt nem tudom, hogy mi az. Az viszont biztos, hogy ki fogom deríteni.

-         Rendben, Marcus, akkor nagyjából egy hét múlva érkezünk hozzád. Viszlát, barátom – mondta Carlisle. Majd letette a telefont.

-         Ez egy nagyon rossz ötlet, és meg is fogom mondani a véleményem nagyapának, amint alkalmam nyílik rá. Vagy sokkal inkább, az lesz a legjobb, hogyha most azonnal megmondom a véleményem – indultam el Carlisle dolgozószobája felé.

-         Szia, apu – jelent meg előttem hirtelen Marie.

-         Szia, kincsem – kaptam fel azonnal. – Mehetünk, ha szeretnél – mondtam határozottan.

-         Hékás, ne csend el a gondolataimat, én szerettem volna kiudvarolni belőled a vadászatot – nézett rám morcosan kislányom.

-         Oh, bocsánat, többet nem fordul elő – kértem elnézést azonnal. – Kezdjük elölről – tettem le az ajtóba.

-         Az már nem ugyanolyan – legyintett Marie. – Mindegy, majd legközelebb nem lesed el a gondolataimat. Mindenesetre menjünk, mert már nagyon szomjas vagyok.

-         Jól van, már indulhatunk is, hölgyem – tettem a nyakamra.

Ő pedig azonnal belecsimpaszkodott a hajamba. Én pedig kiugrottam az ablakon és futásnak eredtem. Nem sokkal később pedig már találtunk is egy szarvast. Amit egy határozott mozdulattal elejtettem, hogy egy kicsivel később ihassunk is belőle. Miután végeztünk a szarvassal még tovább mentünk, és elejtettünk még egyet.

-         Szomjas vagy még, kicsim? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem, most már jól vagyok – nyúlt el a fűben elégedetten.

Majd behunyt szemmel kezdte el magát sütetni a napfényben. Ma a megszokottól eltérően kellemesen meleg idő volt, és Marie nagyon szerette a napfényt. Talán el kellene mennünk egy igazi napfényes kirándulásra, ahol minden nap élvezheti a napot.

-         Szereted a napfényt, igaz, Marie? – kérdeztem tőle halkan.

-         Szeretem, ahogy simogatja a bőrömet, és felmelegíti a testemet – válaszolta behunyt szemmel. – Viszont van árnyoldala is – ásított fel halkan.

-         Valóban? – kérdeztem meglepetten. – Na és mi az árnyoldala a napfénynek?

-         Az, hogy a többiek ilyenkor nem jöhetnek el velünk a városba játszani, vagy mozizni, mert csillog a bőrük – magyarázta komolyan.

-         Ez igaz – bólintottam rá azonnal.

-         Ezek szerint nem szeretnél olyan helyen élni, ahol mindig süt a nap?

-         Nem, mert akkor az azt jelenté, hogy el kellene válnunk a családunk egy részétől, hiszen nem tarthatnánk őket örökké a házban – mondta komolyan. – Amikor megtehetem, akkor boldogan élvezem a napfényt, de nem cserélném le a családom boldogságát a sütkérezés iránti vágyaimra.

-         Ezt gyönyörűen mondtad, édesem – mondtam mosolyogva.

-         Ami a szívemen az a számon, hiszen ti tanítottatok így – nyitotta ki a szemeit.

-         Valóban, de nem minden gyermek fogadja meg a szülei tanítását – mondtam határozottan.

-         Nos, erre nem tudok mit mondani, csak azt, hogy miért ne fogadnám el a ti tanításotokat? – válaszolta határozottan.

-         Nagyon okos kislány vagy, Marie. Te is, és a nővéred is – mondtam lágyan. Majd magamhoz húztam egy nagy ölelésre. – Egyébként Emily merre jár? Mármint elmentek Emmettel, de nem mondták, hogy hová.

-         Tudod a nyuszi lába meggyógyult, és Emily szeretné szabadon engedni, úgyhogy Emmett vállalta, hogy elviszi őt oda, ahol találta a nyusziját. Mert így biztos visszatalál majd a családjához.

-         Oh, igen, tegnap említette, hogy hamarosan ezt szeretné tenni, mert a nyuszinak biztosan az lenne a legjobb.

-         Igen, valahogy a nyuszi, és Johanna cicája Cirmi nem nagyon jött ki egymással – húzta el a száját Marie.

-         Talán lehetne saját cicátok is, hogyha szeretnétek – ajánlottam a lehetőséget.

-         Nem is tudom. Azt hiszem, hogy Cirmossal elég jól elvagyunk. Általában a mi szobánkban alszik, és mi szoktunk vele játszani is, úgyhogy gyakorlatilag már van házi kedvencünk. Ráadásul Cirmi halhatatlan cicuska, úgyhogy nem kell attól félni, hogy elveszítjük.

-         Igen, ez nagyon logikus gondolkodás – bólintottam rá. – Na, mit gondolsz, hazamenjünk?

-         Igen, azt hiszem, hogy mehetünk, holnap úgyis hosszú nap lesz. Délelőtt elindul a dédnagymama és a dédnagypapa a kirándulására. Aztán Alice-szel megyünk vásárolni, hogy legyen szép ruhánk az esküvőre, azután pedig Emmett bácsi elvisz minket moziba, és vacsorázni.

-         Akkor tényleg mozgalmas napotok lesz – bólintottam rá azonnal.

-         Az bizony, nem is kicsit – mászott fel a nyakamba Marie.

-         Akkor már megyünk is – mondtam, és azonnal fel is pattantam vele. Hogy néhány pillanattal később már száguldjunk is hazafelé. Mire hazaértünk már Emmett és Emily is otthon volt, és a playstationon játszottak.

-         Úgyis én fogok nyerni, Emmett bácsi – nevetett fel Emily.

-         Majd meglátjuk, kiscsaj – kezdett bele Emmett egy még erőteljesebb támadásba, mint amilyet eddig intézett a lányom ellen.

-         Jobban szeretem, amikor Stitch megy a játékban, vagy az a krokodil – állapítottam mag.

-         Ugyan már, a Tekken 4 egy klasszikus – vágta rá Emmett.

-         Klasszikus, és agresszív – válaszoltam azonnal.

-         Nem vagyok befolyásolható, apu, ez csak egy játék – nézett rám Emily csillogó szemekkel. – Viszont nézd meg, hogy milyen jól leverem Emmett bácsit ezzel a játékkal – fűzte hozzá vigyorogva.

-         Nagyon ügyes vagy, kincsem – nevettem fel, amikor Emmett játékosa végleg kidőlt.

-         A fenébe – dobbantott a nagy mackó a lábával. – Csajszikám, te tuti, hogy csalsz – mondta határozottan.

-         Én nem is, csalni egyébként is te szoktál – öltötte ki rá Emily a nyelvét.

-         Keresztapu, most velem is – jelent meg Tim hirtelen. A következő pillanatban pedig már Emmett ölébe is ugrott.

-         Prue merre jár, nem láttam mostanában? – jutott eszembe hirtelen. Egy-két napja se híre, se hamva. Elvileg azt mondta, hogy berendezi a szobáját, de ennyi ideig?

-         Még mindig fent ügyeskedik valamit. Néha megjelenik egy szendvicsért, vagy, hogy egyen valamit, de egy-két perc után megint eltűnik. Ez már nem is szoba lesz, hanem maga a Hilton. Vagy én nem tudom.

-         Mindjárt utánanézek, hogy mit csinálhat – mondtam azonnal. Majd felsiettem az emeletre és bekopogtattam Prue szobájának ajtaján.

-         Mindjárt – kiáltott ki azonnal. Néhány pillanattal később pedig kidugta a fejét az ajtón. – Tessék – nézett rám mosolyogva.

-         Bejöhetek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Inkább ne – harapott az ajkába.

-         Na és miért ne? – kérdeztem döbbenten.

-         Még nem vagyok kész – vágta rá.

-         Segítsek? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem, ez igazán nem szükséges – nyomott puszit az arcomra. Majd rám csapta az ajtót, én pedig döbbenten álltam ott tovább.

-         Prue – kopogtattam be ismét.

-         Még nem vagyok kész – vágta rá megint.

-         Akkor is bemegyek – nyitottam be illetlenül az ajtaján. Nem szoktam ilyet csinálni, de komolyan érdekelt, hogy mit csinálhat ennyi ideje az ajtó mögött. Amikor pedig beléptem tátva maradt a szám. A szoba fantasztikusan nézett ki. Mindenhol piros, rózsaszín és bordó árnyalatok voltak. Kivéve az egyik sarokban, ahol egy csodálatos kép volt festve, ami egy hatalmas farkast ábrázolt egy kislánnyal. A kép előtt pedig egy csodálatos kiságy volt, tele takarókkal és párnákkal. – Öhm… valamiről lemaradtam? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. Majd a hasára meredtem. Ami azt illeti a kis Sam még nem igazán okozhatott ilyen helyzetet.

-         Én… csak. Én úgy gondoltam, hogyha esetleg Julie és Sam kettesben szeretne lenni, akkor Sam nálam aludhat. Vagy majd esetleg Johanna és Billy babájára is szívesen vigyáznék, hogyha úgy alakul. Gondoltam, hogy kialakítok egy babasarkot, mert imádom a gyerkőcöket. Gyere, ezt nézd meg, ha már betolakodtál – kapta el a kezemet viccesen. Majd elrántott egy függönyt, ami a szoba egy részét takarta eddig. Az apró rész egyik oldala sárga volt, a másik pedig rózsaszín, és két ágyacska volt benne, egy-egy kis szekrénnyel. – Ezt a lányoknak csináltam. Az pedig ott Tim részlege lesz, hogyha készen leszek. Azt még most kezdem el festeni.

-         Ez csodálatos, Prue – öleltem magamhoz. – Viszont azt ne felejtsd el, hogy ez a te szobád – mondtam komolyan.

-         Tudom, hogy ez az én szobám, de én így szerettem volna kialakítani – mondta határozottan.

-         Akkor viszont segítek befejezni, hogyha van kedved együtt munkálkodni – ajánlottam a lehetőséget.

-         Nem-nem – rázta meg a fejét. – Én szeretném befejezni – vágta rá határozottan. – Utána majd lemegyek, ígérem – nézett rám boci szemekkel.

-         Rendben, hagylak érvényesülni – egyeztem bele, majd átmentem a mi szobánkba.

Ahol azonnal meghallottam a fürdőszobában a csobogó víz hangját. Úgyhogy egy határozott mozdulattal bezártam az ajtót a szobánkon. Mikor is voltunk utoljára együtt Nathalie-val? Nem mostanában, az egyszer biztos, nekem pedig már nagyon hiányzik a feleségem közelsége. Lassan és csendben settenkedtem el a fürdőszoba ajtajáig, és azonnal benyitottam. Legnagyobb örömömre Nath éppen háttal állt nekem a zuhanykabinban, így nem vett észre. Annyira gyönyörű volt, ahogy a vízsugár a csodálatos testét simogatta, hogy azonnal fel is izgultam rá. Na nem, mintha eddig nem vágyakoztam volna utána, de most aztán végképp nem tudtam ellenállni a feleségem bájainak, úgyhogy villámgyorsan lekapkodtam magamról a ruháimat, és bebújtam kedvesem mögé a zuhanykabinba, és azonnal átöleltem. Szerelmem először felsikkantott a meglepetéstől.

-         Csak én vagyok – csókoltam a nyakába.

-         Megijesztettél – sóhajtott fel.

-         Sajnálom, megbocsátod, hogy megijesztettelek? – kérdeztem komolyan.

-         Hát az attól függ – fordult meg a karjaimban, majd szorosan hozzám bújt.

-         Adsz lehetőséget a bűnbocsánatra? – kérdeztem reménykedve.

-         Hát, ami azt illeti, jó úton haladsz – harapott az ajkába, amikor a zuhanyzó falának döntöttem.

Majd egy határozott mozdulattal felkaptam őt, Nathalie pedig automatikus kulcsolta a lábait a csípőm köré. Én pedig azonnal szorosan hozzá simultam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Bár kedvesemet sem kellett félteni, mert azonnal viszonozta a hevességemet, és egy határozott mozdulattal egybeforrasztotta a testünket. Általában lassúak és gyengédek voltunk, de ez most valahogy más volt. Talán mind a kettőnknek szüksége volt arra, hogy minél gyorsabban és hevesebben érezze a másikat, hiszen a mi tökéletes házasságunk az utóbbi időben nem volt megpróbáltatásoktól mentes, ezzel mind a ketten tisztában voltunk.

-         Ez fantasztikus volt – pihegte Nathalie a karjaimban.

-         Igen, egyetértek – nyomtam gyors csókot a kulcscsontjára. Majd óvatosan a lábaira állítottam kedvesemet. – Megfürdesselek? – kezdtem el szappanozni a combját.

-         Nem fogok tiltakozni – mondta határozottan. Így lelkesen kezdtem el behabozni Nath gyönyörű testét.

-         Ott már megmostam – nyögött fel, amikor elértem a legérzékenyebb pontját.

-         Nem árt az alaposság, és az ellenőrzés – vigyorodtam el.

-         Egyszer már szerintem ellenőrizted ma – nevetett fel halkan.

-         Nos, sosem lehetünk elég alaposak bizonyos kérdésekben – mostam le gyorsan a habot róla. Majd egy szempillantás alatt felkaptam őt, és mindenféle törölközés nélkül az ágyunkba vittem.

-         Anthony a lányok is itthon vannak, és itt a vízcsobogás nem nyom el minket – suttogta a fülembe.

-         Emmett is itthon van, és érti a dörgést, már bő húsz perce elhagyták a házat – válaszoltam azonnal.

-         Remek, akkor hallgathatjuk a nagy mackót egy életem át – forgatta meg a szemeit Nathalie.

-         Talán nem érte meg? – kérdeztem kissé idegesen. Tény, hogy általában diszkrétebbek vagyunk.

-         Nos, ami azt illeti, de igen, nagyon is megérte – pirult el Nath egy pillanat alatt.

-         Hihetetlen, hogy még mindig el tudsz pirulni az ilyesmitől, de imádom – kuncogtam fel halkan.

-         Te hozod ezt ki belőlem – bökött mellkason. – Úgyhogy csakis téged foglak felelőssé tenni a mai délutánért – mondta határozottan.

-         Jól van, ha ettől jobb lesz a kicsi lelkednek, elviszem a balhét – nevettem fel.

-         Helyes, ez esetben folytassuk, amit elkezdtünk – húzott magára szerelmem, és a nap hátralévő részében pontosan ott folytattuk, ahol abbahagytuk…