La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 58. fejezet

58. fejezet

(Tanya szemszöge)

Egyszerűen hihetetlen volt a nászutunk. Illetve, ma még tart, de ez már az utolsó napunk itt. Bár elgondolkoztam rajta, hogy esetleg meg kellene hosszabbítanunk a nászutunkat, de miután Edward és Bella hívott minket, hogy hamarosan elutaznak Olaszországba, arra gondoltunk Justinnal, hogy köszönjünk el tőlük még mielőtt elindulnak. Bár az is megfordult a fejemben, hogy meglátogathatnánk őket egy kicsit. Még sosem jártam Olaszországban. Bár vannak ellenérzéseim Marcust illetően, de végül is ő volt az a hármak közül, aki nem értett egyet a gyilkolással, amikor az anyánkat meggyilkolták. Talán ő tényleg nem olyan rossz, mint a másik kettő volt.

-          Jó reggelt – csókolt bele Justin a nyakamba. Én pedig megugrottam a meglepetéstől. Hogyhogy nem vettem észre, hogy jön. – Jaj, ne haragudj, kérlek, nem akartalak megijeszteni. Bár nem nagyon értem, hogy hogy nem hallottad, hogy jövök.

-          Csak belemerültem a gondolataimba – vágtam rá azonnal.

-          Min gondolkodsz? – kérdezte kíváncsian. – Maradni szeretnél, igaz? Ahogy én is – szorított magához.

-          Igen, de eszembe jutott az is, hogy utazgathatnánk egy kicsit – néztem rá mosolyogva.

-          Hm… jól hangzik – gondolkodott el. – Mire gondoltál?

-          Elmehetnénk majd látogatóba Edwardhoz, és Bellához Olaszországba, ha van kedved – ajánlottam lelkesen.

-          Nem rossz ötlet, de előtte egy kicsit maradjunk otthon. Szeretném már látni az unokaöcsémet – válaszolta Justin.

-          Persze, nem kell azonnal tovább indulnunk – bólintottam rá azonnal. – Én néhány hét otthontöltött idő után gondoltam, hogy átnézhetnénk Denaliba, és utána Olaszországba is.

-          Ez egy határozottan jó terv – egyezett bele. – Mit szólnál, ha ma még snowboardoznánk egyet a hegyről, és utána bemehetnénk a városba bulizni egyet? Gondoltam, tegyük emlékezetessé a búcsúestét.

-          Ez nagyon jól hangzik – mosolyodtam el. Justin imád táncolni, aminek én csak örülök, mert nekem is az egyik kedvenc szórakozásom volt a tánc.

-          Helyes, akkor megreggelizek gyorsan, és már mehetünk is a hegyre – ajánlotta a lehetőséget.

-          Rendben, ülj le és egyél. Hozom a kávét – siettem el a kancsó felé. Majd elkészítettem szerelmemnek a kávét, ahogy szereti. Ő pedig közben maga elé szedett egy hatalmas adag palacsintát, és alaposan leöntötte juharsziruppal.

-          Mi az? Te mondtad, hogy egyek – nézett rám nevetve, miután lenyelte a hatalmas falatot. Egyáltalán hogyan fért be a szájába?

-          Dehogynem, pontosan azt mondtam – kuncogtam fel. – Csak van ott egy kis juharszirup – mutattam a szája szélére.

-          Bocsi, erről nem tudok leszokni, amikor hibrid lettem – néztem rám bocsánatkérően.

-          Semmi gond, nekem tetszik az édességőrületed – mondtam nevetve. – Bár a csokipapír hegy a párna alatt talán egy kicsit túlzás volt, azt hiszem – állapítottam meg.

-          Csak azért nem vittem ki őket, mert közben elaludtam – védekezett azonnal. – Ráadásul azt hiszem, hogy utána kellőképpen kárpótoltalak a kellemetlenségért.

-          Azt nem mondtam, hogy nem tetszett a kárpótlás – borzongtam meg már csak az emlék hatására is. Micsoda éjszakánk volt utána. Te jó ég, még soha életemben nem éreztem olyat, mint akkor.

-          Látom, hogy mennyire tetszett – kuncogott fel. Valószínűleg látta a jóleső borzongást, ami végigfutott rajtam az imént.

-          Fejezd be a reggelid, én pedig addig csomagolok néhány szendvicset, és felöltözöm – koppintottam az orrára. Pimasz egy fráter még mindig, de akkor is imádom.

-          Jól van, befejeztem az izgatásodat – kacsintott rám.

-          A micsodát? – fordultam vissza hirtelen.

-          Tudom, hogy felizgatnak téged a kis művitáink, utána mindig olyan heves, és megállíthatatlan vagy – mondta lelkesen.

-          Én nem is – kezdtem volna tiltakozásba. Viszont hirtelen rádöbbentem, hogy tényleg igaza van. Én eddig észre sem vettem, hogy így reagálok az ilyen beszélgetéseinkre. Hogy ismerhetett ki ennyire ilyen rövid idő alatt? – Na jó, talán mégis – kuncogtam fel. – Ne vigyorogj ilyen kajánul – böktem mellkason. Majd egyszerűen szemből az ölébe másztam. Ha harc, hát legyen harc.

-          Drágám, így nem fogunk eljutni a hegytetőre – harapott finoman a nyakamba.

-          Ki mondta, hogy nem változhat a terv? – kérdeztem kajánul.

-          Ha jól emlékszem, akkor a terv megváltozott a héten már négyszer, nem igaz? – nevetett fel. – Na nem, mintha nem tetszene ez a fajta elfoglaltság.

-          Nem, most nem – pattantam fel az öléből.

-          Hé, hová mész? – kérdezte panaszosan.

-          Most nem fogunk itt ragadni. Fejezd be a reggelid, én pedig felöltözöm. Irány a hegy – mondtam ellentmondást nem tűrve

-          Ejnye, még egy hónapja sem vagyunk házasok, és te máris megszöksz előlem? – fonta össze a karjait maga előtt.

-          Ne aggódj, édes, ha most eljössz velem snowboardozni, akkor utána felejthetetlen élményben lesz részed – kacsintottam rá kajánul.

-          Hm… megfontolandó ajánlat – bólintott rá. Majd folytatta a reggelije eltűntetését.

-          Én is így gondoltam – bólintottam rá.

Majd felsiettem az emeletre, és felkaptam az overállomat. Majd, ha Justin már nincs a konyhában, akkor megyek, és készítek szendvicseket, és üdítőt a kiruccanásra. Jobb lesz így, mert ha mindketten a hálószobában vagyunk, és együtt öltözünk, akkor lehet, hogy sehová sem fogunk eljutni. Na nem mintha nem tetszene a helyzet, de azért még egy kis sportolás, és adrenalin jól esne, ha már itt vagyunk a hegyekben.

-          Végeztem a reggelivel. Öt perc, és indulhatunk – jelent meg Justin.

-          Rendben van, akkor bepakolom a hátizsákot, és már indulhatunk is – biccentettem. Majd egy szempillantás alatt a konyhában termettem. Tettem el néhány szendvicset, két almát, és egy-két csokoládét is, mert Justin úgysem bírja ki, hogy ne egyen édességet nap közben. Ehhez pakoltam még egy nagy üveg ásványvizet is, hogyha esetleg megszomjazna.

-          Mehetünk? – karolt át hátulról, amikor éppen behúztam a cipzárt a táskán.

-          Igen, mehetünk – vágtam rá azonnal. Majd fel akartam kapni a zsákot, de szerelmem kikapta a kezemből, és a saját hátára tette.

-          Majd én viszem – kacsintott rám. – Mégis csak te vagy a hölgy.

-          Ez aranyos – mosolyodtam el. – Na nem, mintha nem tudnám én is vinni, de tetszik, hogy ennyire figyelmes vagy.

-          Nos, akármennyire is erős vagy, a férfi azért még csak én vagyok a háznál – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Na és ki fogja vinni a deszkákat? – kérdeztem ártatlanul.

-          Természetesen azokat is én viszem – vágta rá azonnal.

-          Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válaszod – kuncogtam fel. Milyen aranyos. Egyszerűen imádnivaló. Nem csoda, hogy beleszerettem ebbe a pasiba. Istenem, életem legjobb döntése volt, hogy bementem kíváncsiskodni a kórházba, ahol először találkoztunk.

-          Hahó, Tanya, itt vagy? – kérdezte aggódva.

-          Hát persze, ne haragudj, kérdeztél valamit? – néztem rá bocsánatkérően.

-          Csak annyit, hogy akkor indulunk-e, de eléggé el voltál foglalva valamivel – nézett rám kérdőn.

-          Ami azt illeti, csak azon gondolkoztam, hogy mekkora szerencse, hogy győzött a kíváncsiságom, és bementem a kórházba, amikor éppen a rehabilitációra készítettek fel téged.

-          Igen, emlékszem arra a napra – mosolyodott el. – A műtétem után volt. Miután Carlisle kiszedte azt a vérrögöt, ami blokkolta a mozgásomat. Még egy picsit kába voltam, de amint megláttalak azonnal  felébredtem – kacsintott rám.

-          Te bolond vagy – nevettem fel. – Te kis kéjsóvár – koppintottam az orrára.

-          Így sosem fogunk elindulni – kuncogott fel.

-          Dehogynem, már indulunk is – vágtam rá azonnal. – Gyerünk, indulás – indultam meg az ajtó felé. Justin pedig készségesen követett engem. Az ajtó mellett még felkapta a deszkákat, utána pedig tényleg elindulhattunk a hegytetőre.

-          Ne – szólt rám, amikor be akartam szállni a kocsiba.

-          Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.

-          Nincs baj, de mit szólnál hozzá, hogyha inkább futva mennénk fel? – kérdezte kíváncsian. – Van kedved száguldani? Én nagyon élvezném.

-          Jól hangzik – egyeztem bele azonnal. Mint minden vámpír, én is imádtam futni, és eszem ágában sem volt kihagyni a lehetőséget. – Verseny a tetejéig – mondtam, de már el is kezdtem rohanni.

-          Hé, ez csalás – kiabált utánam. Majd elindult ő is, legalábbis gondolom. – Megvagy – hallottam meg az elégedett kiáltását, majd egy szempillantás alatt a hóban találtam magam.

-          Na és a cuccaink? – kérdeztem panaszosan.

-          Majd lemegyek értük – mondta, miközben szenvedélyes csókot nyomott a számra.

-          Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.

-          Csak képzeled rólam, hogy itt a hóban foglak ledönteni a lábadról? – kérdezte meghökkenve.

-          Ami azt illeti, nekem úgy tűnik, hogy már le is döntöttél a lábamról – állapítottam meg.

-          Oh, valóban ez történt volna? – kérdezte döbbenten. – Talán csak a szokás hatalma miatt van – vigyorodott el.

-          Te pimasz fráter – fordítottam meg gyorsan helyzetünket. Így már én voltam felül.

-          Miért is lennék én pimasz? – kérdezte kíváncsian.

-          Egyszerűen csak azért, mert az vagy és kész – nevettem fel.

-          Ezért meg kellene bűntetnem téged, asszonykám – csapott finoman a fenekemre.

-          Ha kimozogtuk magunkat, akkor este megbüntethetsz, megígérem – ajánlottam kihívóan.

-          Rendben, megegyeztünk – pattant fel hirtelen, úgy, hogy még mindig az ölében voltam. – Már tudom is, hogy mi lesz a büntetésed.

-          Állok elébe – vágtam rá. – Most viszont, lefogadom, hogy én fogok előbb felérni, és lesiklani a táskáért – iramodtam meg a csúcs felé.

-          Hogy tervezed mindezt deszka nélkül? – kiáltott utánam.

-          Csak figyelj – nevettem fel. Majd a hegyre felérve a régi rejtekhelyemről kirántottam egy kis szánkót, és már fel is pattantam rá, hogy lecsússzak.

-          Már megint csalsz – mondta kissé morcosan.

-          Még elkaphatsz, ha tudsz – kacsintottam rá, miután elmentem mellette.

-          Majd meglátod, hogy el is foglak kapni – kiáltott utánam. Néhány pillanattal később pedig már éreztem is, ahogy szerelmem a hátamhoz simul.

-          Ezt meg hogyan csináltad? – kérdeztem rá azonnal. Ilyen gyorsan nem érhetett utol. Biztosan volt valami trükk.

-          Az legyen az én titkom – nyomott puszit az arcomra. A következő pillanatban pedig már a háta mögött ültem, és ő ült előttem. – Na kis ért előtt a táskához, és a snowboardokhoz? – kérdezte elégedetten vigyorogva.

-          Egyszerre értünk ide – kuncogtam fel.

-          Tessék?

-          Nézd csak meg, hogy hogy vannak a lábaim? – kérdeztem. Mire azonnal lenézett. A lábaim vége tökéletesen egy vonalban voltak vele, így döntetlen lett az eredmény.

-          Te boszorkány – simított végig a még mindig kinyújtott lábamon.

-          Csak leleményes – kacsintottam rá.

-          Elismerem a döntetlent – nyújtottam felém a tenyerét, én pedig azonnal belecsaptam.

-          Helyes – nyomtam puszit az arcára. Majd leszálltam, ahogy ő is. Justin azonnal felvette a két deszkát, és a táskát, hogy aztán egymás kezét fogva sétáljunk vissza a hegyre. Már alig vártam, hogy megint lecsúszhassak a hegyről. Nem is telt sok időbe, hogy felérjünk, és már csatoltam is a lábamra a deszkámat. – Akkor odalent találkozunk – mondtam, mikor elindultam és már élveztem is a száguldást.

Bármikor, bármilyen fájdalom gyötört, vagy jól akartam érezni magam, mindenre ez volt a gyógyír. A siklás, végtelen hómezők, erdők, és egy deszka. Soha nem kívántam többet ennél, egészen mostanáig. Most gondolkodás nélkül feladnám a deszkámat, hogyha Justin és a siklás között kellene választanom. Bár szerencsére nem kell. Boldogan sikoltva faroltam ki a hegy alján, hogy lefékezzek, majd ismét felszáguldottam a hegyre, és kezdtem előlről, ahogy Justin is ugyanezt tette. Nem tudom, hogy mennyi ideje lehetünk már kint, csak azt tudom, hogy szerelmem egyszer megállt enni, és pihenni, de én csak csúsztam, és csúsztam, amíg azon nem kaptuk magunkat, hogy besötétedett. Na nem, mint ne tudnánk koromsötétben is lesiklani a hegyről, de azért úgy éreztük, hogy talán itt az ideje annak, hogy visszamenjünk a házikóba. Így összeszedtük a cuccainkat, és már futottunk is a ház felé.

-          Majd én készítek neked néhány melegszendvicset vacsorára – ajánlottam azonnal.

-          Én pedig addig letisztítom a deszkákat – bólintott rá azonnal.

-          Remek – nyomtunk gyors csókot egymás szájára.

Majd mindketten elindultunk a dolgunkra. Tetszett a házasélet. Nagyjából olyan volt, amilyennek mindig is elképzeltem. Sokat beszélgetünk, még többet szerelmeskedünk, és megértjük egymást. Justinnak bármit elmondhatok, és ő is bármit elmondhat nekem.

-          Mi lesz a vacsi? – kiáltott be szerelmem.

-          Van még egy kis rántott sajt, jó, ha azt kisütöm? – kiáltottam vissza. Na nem, mintha egyébként ne hallottam volna meg minden szavát.

-          Az tökéletes – vágta rá azonnal. Igen, sejtettem, hogy ezt fogja mondani, mert imádja a rántott sajtot. Gyorsan kevertem hozzá egy kis tartármártást, ahogy Esme tanította, és egy kis zöldségkörítéssel késznek is tekintettem az ételt.

-          Hm… ez remekül néz ki – nyelt egy nagyot Justin.

-          Éhes vagy? – kérdeztem mosolyogva. Már úgyis tudtam a választ.

-          Én mindig éhes vagyok – mondta határozottan. Úgy tudtam, hogy ezt fogja mondani, mindig ezt mondja, amikor felteszem ezt a kérdést.

-          Miért nem vagyok meglepve – böktem a konyhaasztal felé, ahol már ott gőzölgött a forralt bor is. Ezt a receptet a helyi pincértől csentem el, aki az érkezésünk estéjén kiszolgált. Nagyon jó kis receptnek bizonyult, így az itt töltött idő alatt háromszor is elkészítettem Justinnak ezt az italt.

-          Te egy főnyeremény vagy, édesem, és nem csak a főztöd miatt, hanem sok már dolog miatt is - ölelt át gyengéden.

-          Nekem sincs okom panaszra – simultam hozzá készségesen. – Na gyerünk, egyél – ültettem le az asztalhoz. – Utána pedig jöhet az a bizonyos büntetés, amit már beígértél. Már alig várom, hogy megtudjam mi az – lelkesedtem fel. Általában Justin elég kreatív büntetések terén. A múltkori kis fürdőkádas akciója is nagyon tetszett.

-          Ne aggódj, tetszeni fog – mondta két falat között.

-          Ezt nem kétlem – haraptam az ajkamba. – Addig megfürdök – szaladtam fel az emeletre. Gyorsan engedtem vizet, és még annál is gyorsabban fürödtem le, és mikor visszaértem izgalmas látvány fogadott a hálószobánkban. – Ezek azok aminek látszanak? – kérdeztem döbbenten.

-          Bizony, hogy azok – vágta rá Justin. – Gondoltam, te már mindent tudsz a testi érintkezésekről, de talán az még nem jutott eszedbe, hogy lehet ilyesmivel is játszani. Ez itt mézpor, amit az ajkaidra kenhetünk, ez a finom, puha toll a simogatás fokozásához, ezek pedig – mutatott a két selyemsálra. – Arra fognak szolgálni, hogy nyugton tudj maradni, amíg megbüntetlek – villantak meg a szemei. Én pedig hatalmasat nyeltem. Azt hiszem, hogy Justin most is sokkal, de sokkal kretaívabb volt, mint amit álmaimban akár csak elképzelni mertem volna.

-          Tetszik a gondolat – mondtam izgatottan. A következő pillanatban pedig már az ágyon is találtam magam. Justin néhány pillanat alatt rögzítette a kezeimet az ágytámlához, persze csak finoman. Én pedig szélesen elmosolyodtam, amikor elkezdte a „kínzásomat”. Először egy kevés mézport kent a számra, aminek bár nem voltam kíváncsi az ízére, határozottan tetszett, hogy lecsókolta az ajkaimról. Majd felvette a tollat, és gyengéden cirógatni kezdett vele. Olyan finom érzés volt, hogy kis híján felsikoltottam a gyönyörtől. Már nem is tudom, hogy mióta simogatott, csak azt éreztem, hogy az egész testem tűzben ég, pedig még hozzám sem ért egyetlen egy ujjal sem, csak azzal a nagyon kellemes bizsergetést kiváltó tollal. – Justin, kérlek – nyöszörögtem halkan.

-          Csak türelem – mosolygott rám. – Azt olvastam, hogy idővel akár ezzel is eljutathatlak a gyönyörig.

-          Ebbe belehalok – nyögtem fel hangosan.

-          Azt azért nem hiszem, csak kipróbálunk valami újat, csak lazíts – nyomott gyors csókot a számra. Majd folytatta a már megkezdett tevékenységét. Engem pedig néhány perccel később valóban utolért a gyönyör. Méghozzá olyan formában, amilyet még soha életemben nem érzékeltem ezelőtt. Annyira intenzív volt, és mégis annyira gyengéd. – Hogy tetszett? – hallottam meg magam mellett szerelmem mosolygós hangját.

-          Olyannyira, hogy ezután nagyon komoly teljesítményt kell nyújtanod – téptem ki a kezeimet a sálak alól, majd magam alá fordítottam szerelmemet, hogy addig nyújtsam el az élvezetét, ameddig csak emberileg, vagyis vámpírilag lehetséges…