La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 87. fejezet

87. fejezet

SZIASZTOK! EZZEL A CSALÁDIAS KÖNNYED FEJEZETTEL SZERETNÉK MINDENKINEK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNNI. SAJNOS JÖVŐ HÉTEN NEM TUDOM HOZNI HÉTFŐN A FRISS FEJEZETET, MERT MÁR SZOMBAT REGGEL UTAZUNK A PÁROMMAL A CSALÁDUNKHOZ, DE A KÖVETKEZŐ HÉTEN 31-ÉN MÉG HOZOK EGY FRISS FEJEZETET AZ ÚJÉV ELŐTT :D MÉG EGYSZER MINDENKINEK BÉKÉS, BOLDOG ÜNNEPET. PUSZI, DRUSILLA

(Nathalie szemszöge)

Nagyon örültem, hogy Anthony áthívta a gyerekeket és a társaikat mára. Bár nem tudom, hogy el tud-e jönni mindenki, de remélem, hogy szakítanak ránk időt. Anya, apa és Prue megígérte, hogy átjönnek a kis Sam-mel együtt, és elvileg Johanna is jön Will és Emily társaságában. Sajnos ma Billy járőrözik a falkával, úgyhogy ő elnézést kért, és lemondta. Timothy és Marie pedig szintén jönnek.

-          Hogy állsz, drágám? Biztosan ne segítsek semmit? – lépett be szerelmem izgatottan.

-          Hát esetleg a krumplit előkészítheted. Lassan ideje lenne betenni a sütőbe – válaszoltam elgondolkodva.

-          Rendben – bólintott rá azonnal. Majd kaptam egy gyengéd puszit a számra. – Te jó ég! Ezt mind? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

-          Hát, miután több farkas is jelen lesz, igen, azt mind. Hidd el, nem lesznek gondok az elfogyásával. Főleg, hogy mindannyian imádjuk a sült krumplit – mondtam határozottan.

-          Oké, ha te mondod, hogy nem túlzás az öt kilós zsák, akkor én hiszek neked – vette kezébe a kést lelkesen.

-          Hidd is el – kacsintottam rá.

-          Hogy vagytok ma? Elmúlt a rosszulléted? – kérdezte aggódva.

-          Igen, nincs semmi baj – bólintottam rá azonnal. – Nem is igazi rosszullét volt ez, csak egy kis szédülés. Néha előfordul, hiszen változik a testem. Ez a terhesség merőben már, úgyhogy megkockáztatom, hogy kisfiút várunk.

-          Na és Carlisle mit mondott? – lett szerelmem azonnal kíváncsi.

-          Azt, hogy szégyenlős – kuncogtam fel. – Mindig csak a hátsóját hajlandó megmutatni az ultrahangnak, legalábbis azóta, amióta kiderült, hogy kisfiú lesz - mondtam boldogan.

-          Értem – vigyorodott el Anthony. - Legalább egyszer hajlandó volt magát megmutatni nekünk.

-          Ez mondjuk biztos – vágtam rá én is. – Örülsz, hogy kisfiú lesz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Drágám, őszintén szólva teljesen mindegy, a lényeg, hogy egészséges legyen – mondta határozottan. – Bár nem tagadom, hogy nem bánom, hogy kisfiú, sőt örülök is neki, de egy kislánynak is ugyanúgy örülnék azt hiszem.

-          Helyes válasz, tőled nem is vártam mást – mondtam boldogan.

-          Bejöhetünk? – kiáltott be Emily boldogan.

-          Még szép – válaszoltam azonnal. A következő pillanatban pedig már elő is került lányom, karjában a kis Will-lel, Johanna pedig mosolyogva követte őket. – Szisztok – öleltem magamhoz őket.

-          Segíthetünk valamiben? – kérdezte rögtön lányom.

-          Ami azt illeti, apádnak segíthettek a krumpli meghámozásában, mert azt hiszem, hogy eltartana neki egy ideig, ráadásul azt hiszem, hogy a szakértelme sem a legnagyobb – kuncogtam fel gonoszan.

-          Hát krumpli hámozására valóban nem vagyok kiképezve – állapítottam meg.

-          Azt látjuk – nevettem fel a szétmarcangolt burgonyaszem láttán. – Ezt enyhén szólva is kicsit túlfaragtad – kuncogtam.

-          Hm… pedig általában eddig minden sikerült, amihez hozzákezdtem – sóhajtott fel felháborodva.

-          Majd belejössz, van még itt elég hámoznivaló – adtam a kezébe egy másik darabot. – Majd a lányod megmutatja, hogy hogyan kell. Utána biztosan menni fog – mondtam biztatóan.

-          Az egyszer biztos – forgattam meg a kést az ujjaim között. Majd megfigyeltem, hogy a lányom hogyan hámozza, én pedig azonnal leutánoztam, majd elégedetten szemléltem a művemet.

-          Ügyes vagy, apu – dicsért meg Emily azonnal.

-          Azért ne bízd el magad – incselkedtem vele gyorsan.

-          Éjszaka csak kettesben leszünk, úgyhogy vigyázz  a szádra, asszonykám – suttogtam a fülébe.

-          Hm… ez ígéret? – kérdeztem vissza azonnal.

-          Ígéret és fenyegetés is egyben – vágtam rá.

-          Öhm… már bocsi, de ti hívtatok vendégeket – köhintett Johanna.

-          Mi csak beszélgetünk – haraptam az ajkamba kissé zavarban. Igaza van, nem lenne szabad itt flörtölnöm a férjemmel a lányom és vendégeink előtt.

-          Igen, tudom – kacsintott ránk. – A hormonok már csak ilyenek – fűzte még hozzá vigyorogva. – Én már csak tudom – kuncogott fel. – Én sem bírtam magammal, amikor Will úton volt.

-          Halihó – lépett be az ajtón Prue. Őt pedig követte anya, apa és Sam is.

-          Sziasztok – mosolyogtam rájuk szélesen. – Hát mindenki korábban jön, mint ahogy megbeszéltük?

-          Csak azt gondoltuk, hogy segítünk neked, nehogy mindent te csinálj az te állapotodban.

-          Anya, jól bírom, de azért nem utasítom vissza az ajánlatot.

-          Helyes, akkor ülj le, és kóstold meg, hogy jól sikerült-e a csokis-mogyorós kocka – mutatta fel az édességet a kezében lévő dobozban.

-          Már meg is vagyok győzve – foglaltam helyet gyorsan, és rávetettem magam egy sütire.

-          Hé, és mi lesz az ebéddel? – vonta fel a szemöldökét szerelmem.

-          A husi már mindjárt kész, ahogy a leves is. A mártás is megvan, csak ti vacakoltok már a krumplival – vigyorodtam el gonoszan.

-          Hm… ezt majd még megbeszéljük, kisasszony – rázta meg előttem az ujját határozottan.

-          Majd meglátjuk – haraptam még egy nagyot a süteményből.

-          Marie és Tim mikor jönnek? – kérdezte Emily kíváncsian. – Már vagy három napja nem találkoztunk Marie-val.

-          Már itt is vagyunk – lépett be Marie, és Tim is. A figyelmemet viszont nem kerülte el, hogy amint beléptek a házba elengedték egymás kezét.

-          Kicsim, erre semmi szükség nem volt – súgtam a fülébe, amint lehajolt, hogy megpusziljon.

-          Csak, hogy apa ne idegeskedjen. Úgy döntöttünk, hogy hagyunk neki időt, hogy megszokhassa ezt a helyzetet – magyarázta lányom halkan.

-          Ez igazán figyelmes tőletek, de tényleg nem szükséges – simítottam végig az arcán.

-          Csak egy kis ideig, hogy megnyugodhasson – legyintett lányom. – Na de mesélj, hogy vagy? Na és a lurkó?

-          Mindketten jól vagyunk, köszönjük – vigyorodtam el. – Elég izgága kisgyerek, sokkal, de sokkal többet mocorog, mint ti anno, pedig ti se voltatok éppenséggel nyugodt kisbabák.

-          Nos, azt hiszem, hogy ez nem baj, legalább biztosan erős kisbaba lesz – mondta Marie lelkesen. – Már alig várom, hogy láthassuk őt is.

-          Hát, azt hiszem, hogy hamarosan eljön az ideje – simítottam a kezem a hatalmas pocakomra. – Már szép nagy baba. Carlisle szerint a súlya már majdnem megfelelő ahhoz, hogy megszülessen.

-          Nocsak, egy kicsit nem siet? – lepődtek meg a lányok.

-          Hát, nem tudom. Ti sem normális időben jöttetek, mármint nem szokványos kilenc hónap után, úgyhogy nem hiszem, hogy baj lenne. Biztos amiatt van, hogy sem apátok, sem pedig én, nem vagyunk szokványos emberek.

-          Jaj, de izgalmas, már alig várom, hogy megszülessen – lelkesedet fel Prue. – Ugye néha majd vigyázhatok rá?

-          Hát, az biztos, hogy megkérünk majd egy párszor – bólintottam rá azonnal.

-          Kész a krumpli, hát fokon kell sütni? – nézett rám szerelmem kérdőn.

-          Majd én, drágám – libbent oda anya, és már be is állította a hőfokot. Anthony pedig kíváncsian kémlelte a sütőt. Láttam rajta, hogy meg akarja tanulni ezt is. Olyan aranyos volt, amikor érdeklődött a főzés iránt.

-          Hm… kettőszázhúsz fok – állapította meg halkan. – Menni idő alatt lesz kész?

-          Olyan harminc perc – válaszoltam azonnal.

-          Oké, akkor majd én figyelek, ti addig üljetek le a nappaliban – ajánlotta kedvesen.

-          Micsoda ajánlat – villantak meg a szemeim. – Köszönjük – álltam fel, és már siettem is át a nappaliba, már amennyire ezt a pocakom engedte.

-          Nincs mit – szólt utánunk szerelmem. Én pedig kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, apa és anya pedig azonnal a két oldalamra ült. Furcsa volt apád idősebbnek látni. Mármint, nem volt még idős, csak egy kicsit már változott azóta, hogy eldöntötte nem változik át többé, hogy anyával együtt öregedhessen meg. Különös volt a helyzet, hiszen tudtam, hogy így lesz, ezt már megbeszéltük, de akkor is szoknom kellett még a gondolatot.

-          Hogy vagytok? – néztem a szüleimre mosolyogva.

-          Nagyon jól, köszönjük. Bár meg kell, hogy mondjam, hogy Prue nélkül nagyon fáradt lennék mostanában, de ez a lány egy csoda – mondta anya határozottan.

-          Azért ez túlzás – pirult el Prue azonnal.

-          Túlzás? Amióta nálunk lakik egyszer sem volt alkalmam Sam sírására ébredni, mert Prue még azelőtt tudja, hogy sírni fog, minthogy elkezdené. Mire felébredek kitakarít, reggelit készít, egészen elképesztő. Hiába mondom neki, hogy erre semmi szükség, de mégis minden reggel megteszi ezt nekünk. Néha már úgy érzem, hogy kihasználom ezt a tündért.

-          Ugyan már. Ez nem igaz. Olyan szívesen segítek nektek – mondta Prue zavarban.

-          Na és veletek mi a helyzet? – fordultam Johanna felé, hogy ne hozzuk Prue-t még ennél is jobban zavarba.

-          Minden rendben. Sajnos Billy sokat van távol mostanában, mert járőröznie kell, de nagyon jól megvagyunk. Will pedig csodálatos baba, Emily pedig a világ legjobb segítője – simogatta meg lányom arcát. – Ez a lány egy igazi csoda.

-          Hát még az én Marie-m – villantak meg Tim szemei. – Itt lenne az ideje, hogy behozd azt, amivel készültél – mondta biztatóan.

-          Én nem is tudom – sütötte le a szemeit Marie.

-          Most már nagyon kíváncsi lettem – mondtam komolyan. Nagyon is érdekelt, hogy mi lesz az az ajándék, amit a lányom saját kezűleg készített. – Kérlek, hozd be nekünk – szorítottam meg a kezét biztatóan.

-          Hát jól van – sóhajtott fel izgatottan. Majd Timothy-val a nyomában kisietett a házból. Fél perccel később pedig már egy hatalmas hűtőtáskával tértek vissza.

-          Hűha, mi ezt? – lepődtem meg. Mire Tim letette az asztalra a táskát. Marie pedig egy óriási tortát emelt ki belőle marcipán mázzal, és kézzel készített rózsadíszekkel. – Kislányom, ezt te csináltad? – néztem a tortát döbbenten.

-          Igen, ez már nem az első kísérletem, hanem legalább a harmincadik, de végre sikerült – mondta büszkén.

-          A díszeket is te készítetted? – néztem meg az egyik gyönyörű rózsát.

-          Igen, én készítettem, bár még nem tökéletesek. A szirmokat még gyakorolnom kell – mondta Marie lelkesen.

-          Na és milyen ízű ez a csoda? – kérdezte apa lelkesen.

-          Belül csokoládés torta, vanília krémmel. Ez Tim kedvence – sütötte le a szemeit egy pillanatra.

-          Nos, micsoda véletlen, ez az én egyik kedvencem is – kuncogott apa. – Ki hitte volna, hogy az unokám ilyen tehetséges cukrász lesz ilyen hamar?

-          Előbb majd kóstoljátok meg, még mielőtt ítéletet mondotok – mondta Marie kissé bizonytalanul.

-          Ne is hallgassatok rá – legyintett Tim. – Én faltam fel az eddigi összes „selejtjét” – mondta idézőjeleket mutatva. – Személy szerint még életemben nem ettem soha olyan finom süteményeket, de Marie szerint selejtesek voltak.

-          Ez még csak a kezdet. Ezután minden tortád tökéletes lesz. Már alig várom a narancsos-csokitortádat – kacsintott Emily a húgára.

-          Te mit tudsz, amit mi nem? – fordultam másik lányom felé.

-          Tudom, hogy Marie szeret kísérletezni – vágta rá gyorsan.

-          Hm… gyanúsak vagytok ti nekem – vontam fel a szemöldököm.

-          Kész az étel – lépett be Anthony a konyhából. – Meg is terítettem, úgyhogy gyertek enni – mondta lelkesen. Majd mellettem termett és segített felkelni a kanapéról.

-          Köszönöm – nyomtam hálás puszit a szájára.

-          Nagyon szívesen – kacsintott rám. Majd alig észrevehetően végigsimított a fenekemen.

-          Ne már – forgattam meg a szemeimet. – Az már nem is fenék, hanem koffer.

-          Hé, ezt már megbeszéltük – forgatta meg ezúttal ő a szemeit. – Csak egy kicsit kerekebb lett, ami nekem még kifejezetten tetszik is – állapította meg.

-          Ebben az esetben azt hiszem, hogy nem is bánom már annyira, hogy megnőtt egy kicsit.

-          Ez a beszéd – vigyorodott el elégedetten. – Most viszont indulás, menjünk, és együnk, mert éhen halok.

-          Te mindig éhen halsz – nevettem fel.

-          Mert mostanában túl sok kalóriát égetek el a kedvedért.

-          Bolond – csaptam a vállára kuncogva. – Most a családunkkal kell foglalkoznunk, de majd miután elmentek visszatérünk a kalóriaégetésre. Csak egyél eleget, hogy bírd az iramot.

-          Ne félj, ezt megígérhetem – kacsintott rám.

Majd az asztalhoz vezetett, ahol mind kényelmesen elhelyezkedtünk. Majd nekiláttunk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásához, és a beszélgetéshez, amire mostanában elég kevés időnk volt. Nem is időnk, inkább kevés alkalmunk volt, amit most be kellett pótolnunk. Mosolyogva hallgattam a lányaimat, akik tele voltak mondanivalóval. Tim és Marie azt tervezi, hogy világot látnak jövőre egy hónapig, mert Marie kíváncsi a különböző országok nevezetességeire, és az ott honos édességekre. Jobban érdekli a cukrászat, mint azt valaha is hittem volna. Emily pedig szeretne orvostanhallgató lenni, hogyha ez lehetséges a falkában betöltött feladatai mellett. Azt hiszem, hogy Carlisle nagyon, de nagyon büszke lesz rá, ahogy Anthony is. Prue pedig úgy döntött, hogy a helyi óvodában szeretne dolgozni, mert imádja a gyerekeket, ezért elvégez egy tanfolyamot, ami után hivatalosan is óvónő lehet. Mindenki terve nagyon tetszett. Apáé és anyáé főleg. Úgy határoztak, hogy utazgatnak ők is egy kicsit. Jövőre elkísérik Timet és Marie-t, mert még nem nagyon jártak sehol La Push-on kívül, és akkor alkalmuk nyílik egy kis kikapcsolódásra. Addig Prue és Sam nálunk lesz, ami megint csak nagyon jó hír. Egyszerűen fantasztikus volt ez a nap. Már olyan régen gyűltünk így össze, de azt hiszem, hogy sűrűbben meg kell ezt ismételnünk, mert nem szeretnék semmiről sem lemaradni, ami a családunkkal kapcsolatos. Hiszen ilyen rövid idő alatt annyi minden történt, hogy egész nap csak kapkodtam a fejemet közöttük, és elámulva hallgattam, a történeteiket…