La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 69. fejezet

69. fejezet

(Bella szemszöge)

Már alig vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Szó szerint számoltam vissza a másodperceket, majd amikor éppen a nullához értem, kattant a zár, és kinyílt a kétszárnyú ajtó.

-          Hála az égnek – sóhajtottunk fel egyszerre Georginával. Úgy tűnik, hogy valamiben mégiscsak egyetértünk.

-          Nos, képesek vagytok egymás mellett élni legalább egy kis ideig? – kérdezte Marcus, amint belépett az ajtón.

-          Igen, Mester – vágtuk rá egyszerre. Igazából bármire képes lennék, csak hadd menjek már ki ebből az unalmas szobából. Komolyan mondom, hogy még azt is jobban élvezem, amikor csak állok egész nap és fenntartom a pajzsomat.

-          Helyes, ez esetben, Georgina, neked kezdődik a szolgálat – nézett rá komolyan. – Bella, te pedig mehetsz Edwarddal a kimenőtökre, de előtte még legyél szíves, és menj oda Alec és Heather szobájához, mert senki sem képes Heather kicsábítani onnan. Még én sem, pedig kezdtem elég komolyan fenyegetőzni, de lepereg róla. Valami női lelki gond lehet, amihez mi nem értünk, mert az biztos, hogy nem a kapcsolata szakadt meg Alec-kel. Talán az még erősebb, mint valaha. Én már csak tudom – mondta mosolyogva. Jé, tud mosolyogni? Ez egészen izgalmas egy Volturi vezetőtől. Mindenesetre Heathernek a jelek szerint most barátra van szüksége, és amennyire tudom még mindig én vagyok a legnagyobb bizalmasa itt Volterrában.

-          Azonnal odamegyek – indultam meg azonnal a kijárat felé.

-          Helyes, ha Heather kidugta az orrát, akkor mondd meg neki, hogy három napra elutazik Alec-kel, hogy eldöntsék, hogy itt folytatják az életüket, vagy visszatérnek Forksba – mondta határozottan.

-          Rendben van, értettem – vágtam rá. Majd siettem is tovább. Edwardnak adtam egy gyors szájrapuszit, azután pedig már rohantam is Heather felé. Az ajtón pedig azonnal be is kopogtattam.

-          Alec, kérlek, adj még egy kis időt – nyögte azonnal.

-          Bella vagyok – vágtam rá azonnal. – Nem szeretnél beszélgetni? – kérdeztem lágyan.

-          Egyedül vagy? – kérdezte gyanakvóan.

-          Igen, egyedül vagyok – mondtam határozottan.

-          Akkor jó – nyitotta ki az ajtót. Majd egy szempillantás alatt szó szerint berántott az ajtón, és visszazárta.

-          Miért zárkóztál be? – kérdeztem kíváncsian. Jobb, ha rögtön a tárgyra térünk.

-          Furcsa dolgok történnek velem – mondta idegesen.

-          Milyen furcsa dolgok? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Fáj a hasam, és nézd meg ezt – mutatott az ágyra. Ahol egy vörös folt volt.

-          Oh – lepődtem meg.

-          Talán orvoshoz kellene mennem – harapott az ajkába. – Viszont nem akarom, hogy Alec aggódjon, de azt sem szeretném, hogyha titkolóznom kellene előtte hosszú távon. Mi a baj velem? – nézett rám idegesen.

-          Nos, ami azt illeti, azt hiszem, hogy nincs veled semmi baj – mosolyogtam rá.

-          De hát, ez nem lehet normális – kezdett el hisztérikussá válni.

-          Drágám, mikor kezdődtek a tüneteid? – kérdeztem finoman. – Akkor, amikor kizártad Alecet?

-          Igen – vágta rá. – Este minden csodálatos volt, éppen elhatároztam, hogy megléphetjük másnap a következő lépést a kapcsolatunkban. Azután elaludtam. Az éjszaka közepén tértem magamhoz. Alec nem volt itt. Csak egy furcsa görcsöt éreztem, ami fel is ébresztett teljesen, majd pedig azt, hogy vért érzek. Lerántottam magamról a takarót, és ezt találtam.  Talán itt a vége? Meg fogok halni?

-          Nyugodj meg, édesem. Valami furcsa dolog történik, mert ilyenről még nem hallottam, bár nekem csak félvér fiam van, lányom még nem volt, de amikor ember voltam az én életemben is eljött ez a nap – fogtam meg a kezét. – Gyere, üljünk le egy kicsit.

-          Tehát nem súlyos az állapotom? – csillantak fel a szemei.

-          Egyáltalán nem – vágtam rá határozottan.

-          Akkor mégis mi ez? – kérdezte idegesen.

-          Gondolom édesapád sosem beszélt neked női dolgokról – mosolyogtam rá.

-          Nem igazán – harapott az ajkába. – Amit tudok a nőkről, azt könyvekből tudom. A madarak és méhecskék típusú meséi nem igazán voltak hitelesek az édesapámnak – húzta el a száját. – Bár tény, hogy aranyos kísérlet volt.

-          Tudsz valamit a menzeszről? – kérdeztem mosolyogva.

-          Öhm… nem rémlik, hogy ismerném a szót – pirult el.

-          Értem, semmi baj – ültettem le az ágyra. Majd mesélni kezdtem neki, hogy mi történik vele, és mi történik a testével. Szegénykém csak kikerekedett szemekkel meredt rám, és itta a szavaimat.

-          Tehát nem fogok meghalni – mosolyodott el boldogan.

-          Ezt garantálni is tudom – simítottam végig az arcán. – Most menj, és tusolj le, addig én kiszaladok, és hozok neked „női kellékeket” – mondtam idézőjeleket mutatva a kezeimmel. – Hamarosan jövök, de addig is, kérlek, tedd rendbe az érzéseidet, és ne kínozd tovább Alecet, nagyon, de nagyon aggódik érted – néztem rá komolyan.

-          Rendben van, megígérem, csak előtte áthúzom az ágyat, és ezt az ágyneműt bedobom a mosógépbe – rágcsálta a szája szélét.

-          Helyes, akkor mindjárt jövök – siettem ki az ajtón. Elvileg innen öt percnyire van egy kis közért, ami tökéletesen megfelel a jelenlegi célnak.

-          Bella? Hogy van Heather? – kérdezte Edward, amikor elviharzottam a lift felé. – Valami baj van?

-          Nem, nincs semmi baj, de most megyek, és veszek nemi néhány emberi dolgot, mert emberi percei vannak – mondtam halkan.

-          Oh, úgy érted, hogy mint anno neked? – lepődött meg Edward.

-          Igen, és emiatt volt minden. Most már nem lesz semmi baja – nyomtam még egy gyors puszit az arcára.

Majd hívtam a liftet, és már igyekeztem is fel a felszínre. A boltot megközelítettem az árnyékos helyeken át, és gyorsan leszedtem a polcról minden lehetséges dolgot, ami jó lehet Heather számára. Majd kitapasztalja, hogy mi válik be neki. Az eladó ugyan kicsit furcsán nézett rám, hogy egy szatyorni dolgot vettem a témában, de nem igazán érdekelt a dolog. Fizettem, még hagytam neki egy szép nagy adag jattot is. Amit igencsak hálásan fogadott, mert ajándékba kaptam egy nagy tábla csokit is a „helyzetemre való tekintettel”, ahogy fogalmazott. Nos, azt hiszem, hogy Heather is értékelni fogja most az édességet. Legalábbis én, amikor ember voltam imádtam ilyenkor a csokoládét, na de melyik nő nem?

-          Heather, minden rendben? – siettem be hozzá.

-          Leszámítva a még mindig tartó görcsöt, ami miatt inkább ledőltem egy kicsit – nézett rám nyakik betakarózva.

-          Pedig még egy picit fel kell kelned – lengettem meg a szatyrot előtte.

-          Jól van, gyorsan kimegyek, és elintézem – kapta el a szatyromat, majd egy szempillantás alatt eltűnt, azután pedig vissza is jött. – Uh, ez így jó lesz, végre nem fogok mindent összepiszkítani. Köszönöm – mosolygott rám hálásan.

-          Hoztam még valamit – kacsintottam rá. Majd előhúztam a csokit.

-          Oh, ez egy remek ötlet volt – kapta ki a kezemből az édességet. Majd egy szempillantás alatt széttépte a papírját, és már tömte is magába.

-          Sejtettem, hogy ez tetszeni fog – kuncogtam fel.

-          Tulajdonképpen furcsa, mert napok óta azt sem tudtam, hogy erre vágyom, de most, hogy itt van előttem, majd megőrülök érte. Pedig normál esetben a sütit jobban szeretem, mint a csokit.

-          Bejöhetek? – dugta be a fejét Alec az ajtó nyílásán. Mire Heather azonnal az ajkába harapott idegesen.

-          Mennyire haragszol? – kérdezte félve.

-          Egyáltalán nem haragszom, de annak azért örülnék, ha végre megtudhatnám, hogy miért kellett száműzetésben élnem eddig – nézett kérdőn szerelmére.

-          Azt hiszem, hogy én inkább magatokra hagylak titeket – mosolyodtam el. Majd kisétáltam a szobából, hogy megbeszélhessék a dolgot. Ez egyébként érdekes, majd megkérdezem Carlisle-t, hogy mit gondol Heather helyzetéről biológiailag. Mindenesetre az Edwarddal közös utunk után mindenképpen ki fogom deríteni, hogy ki volt az, aki tönkretette a családi képeinket…

(Anthony szemszöge)

Ahogy ígértem este már vártam a lányokat a határnál. Ma Marie és Emily is végre itthon lesz. Már egy ideje élvezték La Push vendégszeretetét, de örülök, hogy most már egy kicsit itthon is lesznek. Már határozottan itt az ideje, hogy egy kis időt velem is eltöltsenek a kishölgyek. Már majdnem tinédzserek. Látni akarom a fejlődésüknek legalább egy részét. Tudom, hogy mennyire leköti őket a bevésődésük, de azért még az apukájuk vagyok, úgyhogy kivételesen ezt a hétvégét együtt fogjuk tölteni.

-          Drágám – integetett nekem szerelmem. Miközben Prue-val az oldalán sietett a határ felé.

-          Azonnal állj meg – futottam eléjük.

-          Miért? – hökkent meg Nathalie. – Érzel valamit, amit én nem? – kérdezte Nath döbbenten.

-          Nem, csak látok valamit – húztam el a számat.

-          Na és mit látsz, amit én nem? – kérdezte kíváncsian.

-          Azt látom, hogy megerőlteted magad. Hogy gondolod, hogy futsz a te állapotodban? – kérdeztem rosszallóan.

-          Állapotos vagyok, Anthony, nem pedig beteg – vágta rá határozottan.

-          Attól még nem ártana vigyázni – simítottam végig a pocakján. – Szépen kérlek, hogy ne fuss ebben az állapotban – néztem rá kérlelőn.

-          Rendben van, ígérem – sóhajtott fel kedvesem megadóan.

-          Köszönöm – nyomtam gyors puszit a szájára. – Szia, hugi, jól eltűntél – húztam magamhoz Prue-t is.

-          Te is átjöhettél volna – kuncogott fel halkan, de azért hozzámbújt.

-          Valóban, de tudtommal neked még nálunk van szobát – vágtam vissza finoman.

-          Igen, tudom, hogy van szobám, de el voltam foglalva – mondta elpirulva.

-          Azt gondolom – kuncogtam fel. – Sam biztosan minden percedet igénybe veszi.

-          Igen, így van, de nagyon élvezem – vágta rá azonnal.

-          Az a lényeg – nyomtam puszit hugom arcára. – Na, menjünk haza – kaptam a karjaimba kedvesemet.

-          Várj, a lányok? – nézett rám feleségem kérdőn.

-          Billy most üzent, hogy három perc múlva ideérnek – vágtam rá azonnal.

-          Akkor miért nem várjuk meg őket? – kérdezte döbbenten.

-          Azért, mert szívesen elhozzák őket a házig. Billyre ráfér egy kis mozgás, és a lányok is futni szeretnének még.

-          Nah, persze, mindenkinek szabad futni, csak nekem nem – kezdett el duzzogni Nathalie.

-          Majd kárpótollak téged a dolog miatt – nyomtam puszit a feje búbjára.

-          Azt ajánlom is, mert, hogy ez sokba fog kerülni neked az egészen biztos – mondta morcosan, de azért hozzám bújt, és puszit nyomott a nyakamra.

-          Öhm… akkor most indulunk, vagy nem? – kérdezte Prue kissé zavarban.

-          Hát persze, hogy indulunk – kezdtem el futni a ház felé. Prue pedig természetesen követett.

-          Anyáék átjönnek holnap – nézett fel rám Nath.

-          Ez remek hír, már régen találkoztam velük – mondtam lelkesen. Mindig is kedveltem Sam-et és Jules-t, bár Sam eleinte nem nagyon lelkesedett irántam, de a lényeg, hogy megbékélt velem, és elfogadott, mint a lánya párját.

-          Igen, ők is hiányolják már a társaságunkat – biccentett Nath. – Készítek nekik egy finom ebédet, természetesen az egész családnak elegendőt – mesélte lelkesen.

-          Én pedig segítek, hogyha szabad – ajánlkozott rögtön Prue.

-          Jól hangzik, addig majd én lefoglalom a lányokat. Holnap elvinném őket a közeli barlangba, hogy megmutassam a forrást, amiben tudnak fürdeni is – mondtam lelkesen.

-          Délutánra visszaértek? – kérdezte feleségem szigorúan.

-          Igen, mindenképpen visszaérünk még időben – ígértem meg azonnal.

-          Helyes, akkor mehettek – bólintott rá végre.

-          Köszönjük előre is – vigyorodtam el. A lányok imádni fogják, ez egészen biztos. Mindig is rajongtak a vízért, úgyhogy ezzel a kis kirándulással nem tévedhetek.

-          Oh – kapott a hasához szerelmem.

-          Mi a baj? – torpantam meg azonnal.

-          Azt hiszem, hogy már megint éhes vagyok, nem is kicsit – pirult el.

-          Akkor egy kicsit gyorsítunk a tempón. Esme spagettivel és rántott hússal vár minket, na és persze készített tortát is, nehogy édesség nélkül maradjunk akár egy estére is.

-          Hm… remekül hangzik, akkor siessünk, mert éhen halok – nyalta meg a száját gyönyörű feleségem.

-          Ahogy kívánod – kacsintottam rá. Majd még gyorsabb ütemre kapcsoltam, de arra azért figyeltem, hogy Prue is tudja tartani velem a tempót. Így természetesen egy perc sem kellett, hogy odaérjünk a házhoz. Esme már a tornácon várt minket, és mosolyogva figyelte a hármasunkat.

-          Éppen időben, remélem, hogy éhesek vagytok – mondta gyengéden. – Nathalie, Carlisle holnap szeretne megint vért venni tőled, ha neked is megfelel – fűzte még hozzá.

-          Igen, természetesen, már beszéltünk róla – bólintott rá Nathalie azonnal.

-          De hát most vizsgálta meg – állapítottam meg meglepetten. – Csak nincs valami baj?

-          Nem, nincs egyáltalán semmi baj – rázta meg a fejét Nath. - A nagyapád csupán kellőképpen alapos velem kapcsolatban. Talán néha kicsit túlságosan is.

-          Az sosem lehet baj – vágtam rá megnyugodva.

-          De az holnap lesz, most gyertek, mert kihűl az étel – nyitotta ki az ajtót előttünk. – Prue, örülök, hogy látlak, kedvesem – ölelte magához fogadott unokáját, amit Prue boldogan viszonzott.

-          Én is örülök neked, nagyi – mondta pirulva Prue. Mire Esme, ha lehetséges, akkor még jobban felragyogott. Mi pedig csak mosolyogtunk ezen a tényen. Majd bementünk a házba, ahová néhány perccel később a lányok is megérkeztek…