La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 71. fejezet

71. fejezet

(Gabriella szemszöge)

Phoebe minden nappal egyre csak szebb, és szebb lett. A képességeit, pedig folyamatosan tudatosan használja, bár már van annyira értelmes kislány, hogy nem egyfolytában, hanem csak olyankor, amikor szüksége van rá, vagy játékos kedvében van. A testvére Tim pedig már lassan kész felnőtt. Én sosem gondoltam volna, hogy ha gyermekem lesz, akkor ilyen gyorsan ki fog repülni a fészekből, de attól függetlenül, hogy már nagynak néz ki, én aggódom. Bár Nathalie és Anthony számára nyilvánvalóan több az aggódásra való ok, hiszen övék a leánygyermek, és ez biztosan nehéz lehet, de gyermekeink bizony egyre inkább kezdenek ráérezni az egymás iránti érzelmeik mivoltjára. Igaz, hogy már csecsemőkoruk óta tudják, hogy tökéletesen egymásért élnek, de akkor is minden olyan gyorsan történik. Tim pedig egyre gyakrabban tűnik el Marie-vel. Talán egyszer követnünk kellene őket a biztonság kedvéért. Majd beszélek erről Jacobbal, ha hazajött.

-          Szia, anya – lépett be Tim vigyorogva.

-          Szia, kincsem. Hogy vagy? – nyomtam puszit az arcára.

-          Farkas éhesen – vágta rá azonnal. – Van valami kaja?

-          Már hogyne lenne? – kuncogtam fel. – Makarónihoz mit szólsz?

-          Az remek lesz – csillantak fel a szemei. Hát igen, az egyik kedvenc étele, és Marie is imádja, és én azt hittem, hogy ma is átjön, ahogy mindig.

-          Marie-t hol hagytad? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ment, hogy elkéreckedjen a szüleitől – vágta rá fiam.

-          Elkéreckedjen? – kérdeztem meglepetten.

-          Igen, ami azt illeti, még nekem is el kéne kéreckednem tőletek – harapott az ajkába.

-          Na és hová is mennétek? – kérdeztem kíváncsian.

-          Sátoroznánk néhány napot a hegyekben – válaszolta fiam azonnal.

-          Öhm… kettesben? – néztem rá kérdőn. Szerintem ez még határozottan rossz ötlet.

-          Igen, kettesben, de nem kell aggódnotok, ugyanis Marie számára még túlságosan korai lenne, ha továbblépnénk.

-          Ha továbblépnétek? – ismételtem meg a mondandója lényegét.

-          Ugyan már, anya, te már csak tudod, hogy hogyan megy ez. Hiszen két gyermeketek van már. Marie azonban még egyáltalán nem gondol ilyesmire. Egyenlőre csak boldogok vagyunk együtt. Szerintem még néhány évig nincs is miért aggódnotok semmi miatt.

-          Viszont, ha jól értem, akkor te már szeretnél valamit – állapítottam meg.

-          Nem, ez hatalmas tévedés – vágta rá fiam. – Én soha, semmiben sem fogom őt siettetni. Sőt, azt hiszem, hogy még örülök is neki, hogy nem sietjük el a dolgokat. Hiszen még mindketten olyan fiatalkok vagyunk. Esetleg láthatnánk világot. Vagy sosem hagyhatom el La Push környékét? – nézett rám kíváncsian.

-          Nem tudom, kedvesem. A falkatagok nem szoktak szétszéledni, de nem hiszem, hogy megállítanának, hogyha egyszer így határoznál – gondolkodtam el.

-          Nem úgy értettem, hogy örökre elmennénk, de mondjuk évente egy hónapra, vagy ilyesmi, hogy megismerjük a többi helyet a világot.

-          Szerintem annak nem lehet semmi akadálya, hiszen szabadok vagytok, és fiatalok. Régen én is mindig vágytam világot látni. Tulajdonképpen néha még most is rám tör az érzés.

-          Akkor miért nem mentek el apával?

-          Mert most itt van a pici húgod, aki bár nagyon ügyes, de néha kicsit többet játszik még az erejével, mint amennyit kellene – vágtam rá.

-          Én tudnék rá vigyázni, amíg pihentek – ajánlotta fel.

-          Ez nagyon kedves tőled, drágám, de azt hiszem, hogy várunk mi még egy kicsit apáddal – tettem le elé a gözölgő makarónit. – Na gyerünk, most egyél, jó étvágyat. A kis kirándulásotoknak pedig szerintem semmi akadálya – fűztem még hozzá. Biztos vagyok benne, hogy végül Nathalie és Anthony is elengedik majd a lányukat a kiruccamásra. Főleg, hogyha tényleg megvan még benne az a gyermeki lelkület, ami biztosítja, hogy nem fog történni semmi olyasmi, aminek nem kellene.

-          Köszi, anya – nyomott gyors puszit az arcomra. Majd azonnal lapátolni kezdte az ételt, amit kapott.

-          Igazán nincs mit, drágám – simítottam végig a haján.

-          Mi ez a nagy öröm? – kérdezte szerelmem a hátam mögül.

-          Szia – mosolyogtam rá azonnal. Majd egy szempillantás alatt mellé suhantam és megcsókoltam. – Tim és Marie sátorozni mennek – mondtam boldogan.

-          Mármint kettesben? – nézett rám szerelmem tiltakozó tekintettel.

-          Igen, kettesben. Elég nagyok már, és nem lesz semmi olyasmi, amit hiszel – mondtam határozottan.

-          Kincsem, egy farkasnál néha túlságosan is beindulnak az ösztönök, és hát a vámpír is ösztönlény, ha tetszik, ha nem.

-          Tim megígérte, nekem ennyi bőven elég. Talán nem bízol a fiúnkban? – kérdeztem kissé idegesen.

-          Dehogynem bízom benne – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          Akkor igen, jó ötlet, hogy elmennek kettesben sátorozni, és egy kicsit jólérzik magukat – mondtam mosolyogva. Tudtam, hogy már nyertem.

-          Rendben van, meggyőztél – sóhajtott fel szerelmem megadóan.

-          Helyes, pontosan ezt szerettem volna hallani – bólintottam elégedetten.

-          Kösz, apu – mondta Tim hálásan két falat között.

-          Nagyon szívesen – paskolta meg fia vállát Jacob. – Viszont ne kelljen csalódnom – fűzte hozzá teljes komolysággal.

-          Ne aggódj, soha nem okoznék nektek csalódást – mondta Tim komolyan. Én pedig komolyan hittem neki, és láttam Jacob arcán, hogy bizony ő is tökéletes biztos benne, hogy a fiúnk betartja a szavát.

-          Tudom, fiam, hogy soha nem fogsz csalódást okozni – mondta Jacob teljesen komolyan. – Na, és mikor indultok erre a sátorozásra? Hány napra mentek?

-          A tervek szerint csak három napra mennénk, és holnap reggel indulnánk, már persze, hogyha Marie-t is elengedik.

-          Nem hiszem, hogy gond lenne ezzel, hiszen Anthony és Nath is feltétel nélkül megbízik Marie-ben, és Emilyben is, úgyhogy mehettek. Kell a kocsi? – tette fel a kérdést magától értetődően, mire én csak megforgattam a szemeim.

-          Ami azt illeti, ez rendes tőled, apa, de ha elfelejtetted volna, még nincs jogsim – mondta fiúnk kuncogva.

-          Oh, tényleg, ez jogos. Teljesen elfelejtettem, hogy neked még nincs jogosítványod, de ezt orvosolni fogjuk. Mindenképpen.

-          Talán néhány év múlva, addig nagyon jó nekem futva – kuncogott fel fiúnk.

-          Hát még egy ideig ezek szerint kénytelen leszel tényleg futni – bólintott rá Jacob.

-          Sebaj, én nagyon is élvezem – mosolyodott el. Hát igen, tény, hogy a farkasoknak szenvedélyes a futás, ha pedig ezt a párjukkal a hátukon tehetik meg, akkor meg végképp rajonganak érte. Már éppen megállapítottam volna, hogy mi már milyen régen futottunk egyet szserelmemmel, amikor hirtelen megszólalt a telefon. – Majd én – pattant fel azonnal fiam. Majd felkapta a kagylót. – Igent mondtak? Hát ez nagyszerű – mondta boldogan. Tudtam, hogy Anthony és Nath is el fogják engedni Marie-t. A bizalom a legfőbb erőssége a családunknak, természetesen a szeretet után…

(Emily szemszöge)

Mérhetetlenül boldog voltam, hogy Prue ennyire boldog közöttünk, és persze Sam mellett. Ráadásul Marie is majd ki csattan a tudattól, hogy elmehet sátorozni a párjával. Vajon milyen érzés lehet, amikor csak kettesben elmennek, és Tim éjszaka alvás közben magához öleli őt? Szeretném én is megtudni, hogy milyen lehet így élni, de nekem sajnos még nagyon sokat kell erre várnom. Bár ne kellene, de nem tehetek semmit. Természetesen így is imádom a kis Willt, hiszen őt csak szeretni lehet, de fejlődhetne egy kicsit jobban is. Csak egy icipicivel gyorsabban. Na jó, nem gondolom ám így komolyan. Csak olyan furcsa, hogy az ikertestvérem és a párja már mindketten nagyok, és kezdenek érettek lenni, én pedig még dajkálom a leendő páromat. Bár legalább nekem már van párom, akit szerethetek, ennek is örülök.

-          Mi a helyzet? – lépett Marie boldogan a szobába.

-          Semmi különös – rántottam meg a vállam.

-          Mit csinálsz a néhány nap alatt, amíg nem leszek itthon? – kérdezte Marie kíváncsian.

-          Még nem tudom, lehet, hogy egy kicsit még szórakoztatom anyát, és apát, azután pedig meglátogatom Johannát, Willt és Billyt.

-          Hm… jó tervnek tűnik – állapította meg Marie.

-          Igen, szerintem is remek terv – bólintottam rá.

-          Haragszol? – nézett rám idegesen.

-          Miért haragudnék? – lepődtem meg.

-          Hát mert, mindketten tudjuk, hogy te sokkal, de sokkal érettebb gondolkodású vagy nálam, és mindig is te voltál a felnőttesebb, és mégsem én köszönök el tőled, amikor a pároddal az első közös sátorozásra mentek kettesben, hanem fordítva – kezdte el harapdálni a szája szélét.

-          Marie, ez butaság, sosem haragudnék rád emiatt – öleltem magamhoz. – Majd egyszer eljön a mi időnk is Willel, ebben biztos lehetsz. Végül is, nem kell sietnem sehová, hiszen egy egész örökkévalóság áll a rendelkezésünkre, hogy boldogok legyünk. Bár tulajdonképpen, azt hiszem, hogy már most is nagyon boldogok vagyunk.

-          Örülök, hogy ezt hallom – mondta lelkesen. – Tudom ám, hogy Will is félelmetesen jóképű lesz.

-          Ez azt hiszem, hogy magától értetődő – kuncogott fel Marie. – Két ilyen jó csajnak egyértelmű, hogy két csodajó pasi jár az élettől.

-          Nos, ez valóban egyértelmű – csóváltam meg a fejem nevetve. Imádtam, hogy Marie mindig meg tudott nevettetni. Természetesen úgy, hogy eszébe sem jutott használni rajtam a képességét. Tényleg, már nagyon régen nem használta senkin, hacsak, nem vetette be most apán és anyán. – Mikor is használtad utoljára a képességedet? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ami azt illeti utoljára akkor használtam a képességem, amikor az az alak még életben volt – nyelt egy nagyot. – Mármint Prue és a többi lány fogadott apja.

-          Az már elég régen volt – lepődtem meg.

-          Igen, már jó régen, szerencsére – mosolyodott el. – Nem nagyon szeretem használni a képességemet, mert az veszélyes lehet. Hiszen láttad, hogy mi történt, amikor valaki tudomást szerzett rólam.

-          Ugyan már, Marie. Ne gondolj így a képességedre. Sokkal, de sokkal több vagy annál, minthogy bajt okoznál a képességeddel. Szerintem néha azért próbálgatnod kéne, hogy képes legyél kontrollálni a képességed, ha esetleg egyszer szükség lenne rá.

-          Nem is tudom, van elég képesség a családban, és ha olyan kell, amilyen az enyém, akkor ott van Prue, ő már nagyon ügyes.

-          Oh, te jó ég, tényleg – döbbentem rá a magától értetődőre.

-          Mi tényleg? – lepődött meg Marie.

-          Prue tökéletes – vágtam rá.

-          Öhm… édesem, már késő identitást váltani, és már Prue is bevésődött a kis Samnek, te pedig Willnek…

-          Nem úgy értem, te lökött – kuncogtam fel. – Prue tökéletes személy arra, hogy gyakorolj vele. Ő képes kontrollálni a képességét, és biztosan szívesen segít neked. Ketten pedig legyőzhetetlenek lesztek.

-          Nem is tudom – kezdte el harapdálni a szája szélét.

-          Dehogynem tudod, de ha bizonytalan is vagy, akkor is gondold át a dolgot. Vagy, ami még jobb, kérd ki Tim, apa és anya tanácsát – ajánlottam a lehetőséget.

-          Jól van, megígérem – sóhajtott fel megadóan. – Átgondolom a dolgot ezalatt a pár nap alatt.

-          Helyes, ezt megbeszéltük, akkor most jöhet a másik dolog, amiért jöttél – mosolyogtam rá.

-          Mire gondolsz? – pillantott rám ártatlanul.

-          Mivel neked csak retikülöd van, ezért gondolom kellene egy kis sporttáska, egy hálózsák, és esetleg néhány melegítő – mondtam vigyorogva.

-          A fenébe is, túl jól ismersz – szusszantotta. – Arra gondoltam, hogy rávezetlek, hogy ajánld fel nekem ezeket a dolgokat, és akkor nem tűnnék ekkora szerencsétlenségnek.

-          Egyáltalán nem vagy szerencsétlenség, csak éppen túlságosan is szereted a divatot, de elárulok egy titkot. Nem feltétlenül divatjamúlt túraeszközöket is lehet ám vásárolni. Sőt, ha meglátod az enyémeket, akkor azt hiszem, hogy azonnal megérted a dolgot.

-          Állok elébe – pattant fel az ágyra, és kényelmesen elhelyezkedett.

-          Engedd meg, hogy bemutassam ezt a tökéletes női túrazsákot, amiből véletlenül a citromsárgán kívül van egy rózsaszín is – mutatott fel egy gyönyörű táskát. Tényleg jól nézett ki. Sportos volt, de valahogy mégis volt benne egy enyhe elegancia is. Imádtam. – Na, és van még itt néhány kényelmes melegítő is – húzott elő a szekrényből néhány vadonatúj fekete, piros, és rózsaszín szettet a hozzá való cipőkkel, és felsőkkel.

-          Emily, várjunk csak, te – döbbentem rá a helyzetre.

-          Igen, vettem neked néhány dolgot erre az alkalomra, és tudom, hogy nagyon jól fogjátok érezni magatokat.

-          Honnan? – néztem rá kérdőn. – Te látod a jövőt, mint Alice?

-          Nem teljesen, csak a te jövődet látom – mosolyodott el. – Úgyhogy ne izgulj, csodálatos napok várnak rád. Sőt, tökéletes napok lesznek.

-          Hm… mit láttál pontosan? – kérdezte izgatottan.

-          Nem, szó sem lehet róla, mert még a végén megváltoztatod a jövődet. Maradjunk annyiba, hogyha valami baj készülődik, akkor te leszel az első, aki megtudja – mondtam határozottan.

-          Na jó – sóhajtott fel. – Igazad lehet.

-          Az egyszer biztos – vágtam rá.

-          Annyit azért elárulsz, hogy mióta látod a jövőmet? – kérdezte kíváncsian.

-          Amióta elértük ezt a kort. Mármint, amióta így nézünk ki – mutatott végig mindkettőnkön.

-          Talán ez a végleges kinézetünk? – gondolkodott el testvérem.

-          Igen, én is ilyesmire gondoltam. Vagy legalábbis túl sokat már fogunk változni, azt hiszem. Hiszen már én is a végleges fiatal farkas alakomat hozom minden átváltozáskor.

-          Ez logikusan hangzik – bólintott rá.

-          Szóval, mikor indultok? – kérdeztem kíváncsian.

-          Holnap korán reggel – mondta pirulva. – Meg is akartam kérdezni, hogy mivel Tim ma otthon alszik, nagy gond lenne, hogyha itt maradnék éjszakára, mint régen? – kérdezte kissé zavarban.

-          Hé, neked mindig van hely a szobámban. Sőt, örülök, hogy egy kis időt megint kettesben töltünk – válaszoltam őszintén.

-          Akkor mozi, és fagyi? – mosolygott rám.

-          Jöhet – bólintottam rá mosolyogva. Azután pedig egymás kezét fogva szaladtunk le a lépcsőn, hogy szerezzünk egy kis fagylaltot…