La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 78. fejezet

78. fejezet

(Bella szemszöge)

Boldogan követtem Marcust, hogy a dolgozószobájában megbeszéljük a szerződés részleteit. Már alig vártam, hogy Helen és Marcus aláírják a szerződést, és mi hazamehetünk végre. Már alig várom, hogy újra a családom körében lehessek. Hiányoznak már, nagyon.

-          Ez lenne az – nyitott ki előttem egy ajtót Marcus. Én pedig azonnal beléptem a szobába.

-          Nagyon szép, és tágas – néztem körül csodálkozva. Nagyon tetszett a régi stílusú dolgozóba, és a hatalmas, karfás fotelek, amik nagyon kényelmesnek néztek ki.

-          Köszönöm, ez a szoba még őrzi a kastély régi mivoltát. Tudom, hogy haladnunk kell a korral, de azért ezt az apró szigetet megtartottam olyannak, amilyen mindig is volt – mondta Marcus kényelmesen helyet foglalva a hatalmas asztal mögött. – Foglalj helyet – mutatott az egyik szemben lévő fotelre. Én pedig azonnal leültem a felkínált helyre. – Nézd, Bella, őszinte leszek – kezdett bele komolyan. Ajaj, ez hangzik valami jól. Attól tartok, hogy nem fog tetszeni a mondanivalója. – Nagyon tetszik nekem a gondolatod, miszerint készítsünk egy szerződést a lányokkal, és ezzel meg van oldva az ügy, de úgy gondolom, hogy Georgina nem értett egyet veled, hogyha jól sejtem.

-          Hát, ami azt illeti, nagyon nem tetszett neki, hogy az engedélyed nélkül ajánlottam békeszerződést, de attól tartok, hogy különben nem tudtam volna meggyőzni őket – magyaráztam azonnal.

-          Nos, ezt valahogy sejtettem – bólintott rá Marcus.

-          Térjünk a tárgyra – szusszantottam fel. – Ha most azért kell büntetésbe mennem, mert helyesen cselekedtem, és elhoztam ide azt, aki megköti a békét, akkor csak rajta – szegtem fel az állam dacosan.

-          Nem mondtam, hogy büntetésbe küldelek, csak annyit mondok, hogy Georgina azért reagál ilyen hevesen, mert régebben neki is voltak önálló gondolatai, és ötletei, amelyeket meg is próbált megvalósítani, csak utána Aro letörte minden próbálkozását.

-          De hát, én azt hittem, hogy Georgina a te testőröd – lepődtem meg.

-          Az én testőröm, de valljuk be, hogy amíg a fivérem életben volt, ő volt a szószolója a családunknak – nevetett fel keserűen Marcus.

-          Na és miért nem tettél ellene, ha szabad kérdeznem – néztem rá kérdőn.

-          Nagyon egyszerű a helyzet – kezdett bele Marcus. – Én világ életemben a béke híve voltam. Ezért is fogadtam el én magam is a törvényeket, amik a vámpírokra vonatkoznak. Viszont, Aro meglehetősen erőteljes személyiség volt, akinek világ életében nagy tervei voltak azzal, hogy kihasználja, mik vagyunk mi. Sajnálatos módon Georgina néha ellenállni próbált, és ilyenkor megismerkedhetett a lenti tömlöcök vendégszeretetével.

-          Na és miért hagytad neki?

-          Azért, mert Georgina nehezen kezelhető volt mindig is, és még mindig jobb volt így, minthogy Aro gondoljon egyet, és kivégeztesse. Hidd el, ha akart volna, akkor talált volna rá okot.

-          Hm… ne haragudj, de ez nem úgy hangzik, mintha nagyon kedvelted volna a testvéredet – állapítottam meg.

-          Szerettem a testvéreimet, de nem mindenben értettem egyet velük – rántotta meg a vállát. – Na de visszatérve az eredeti témánkhoz. A tömlöcöket már régen lezárták az én utasításomra, tehát nem, nem tervezem, hogy megbüntetlek. Csak megkérlek, hogy értsd meg Georginát is. Nyilvánvaló, hogy nem könnyű eset, de tényleg a legjobb testőröm. Attól függetlenül, hogy milyen a természete. Egyébként is, már talán csak egy napig kell elviselnetek egymást, úgyhogy ennyit bírjatok ki, ha lehet. Mindenesetre térjünk vissza az eredeti tárgyhoz. A békeszerződés részleteit kéne megbeszélnünk. Volt valami konkrétum, amiben megegyeztetek már?

-          Igazából nem volt semmi konkrét. A lényeg, hogy békét szeretnének. Ők békén hagyják a Volturit, és betartják a törvényeket, a Volturi pedig hagyja őket békében élni, és nem támad rájuk.  

-          Nos, ezek a feltételek, azt hiszem, hogy tökéletesen kivitelezhetőek – bólintott rá Marcus. – Tehát csak ennyit kell belefoglalnunk. Akkor meg is írhatjuk – tett le elém két pergament, és egy tollat tintával.

-          Hű, ez aztán hagyományos – vettem fel a tollat vigyorogva.

-          Én már csak egy ilyen hagyományos vámpír vagyok – rántotta meg a vállát. – Szóval az a lényeg, hogy fogalmazd meg a békeszerződést, kapsz rá egy órát – mondta komolyan. – Addig én is beszélek Georginával.

-          Rendben, már neki is látok – bólintottam rá. Majd kezembe vettem a tollat, és azonnal írni kezdtem. Nem is kellett hozzá egy óra, és már készen is voltam a szerződés első variációjával. Már csak Marcusnak kell elolvasnia, és ha rendben van, akkor átmásolom, és már mehetünk is haza.

-          Bella – sikított fel Prue az ajtóból, majd felém kezdett rohanni.

-          Prue – pattantam fel én is a székből. Majd a karjaimba zártam fogadott lányomat.

-          Annyira hiányoztál – nyomott puszit az arcomra.

-          Te is nekem, kincsem. Na és, hogy vagytok a kis Sammel? – kérdeztem mosolyogva.

-          Nagyon jól – vágta rá azonnal. – Bár még egy kicsit várnom kell, amíg beszélgetni is tudok majd vele.

-          Hát, a türelem – simogattam meg az arcát.

-          Tudom, rózsát terem – biccentett Prue.

-          Vagy társat – állapítottam meg.

-          Igen, az is benne van a pakliban – bólintott rá.

-          Szerencsés vagy, kicsim, akibe egy farkas bevésődik, azt egy egész, hatalmas családot kap, nem csak szerelmet.

-          Nekem most már megvan mind a kettő – mosolygott rám boldogan.

-          Igen, az egészen biztos. Neked megvan mind a kettő, méghozzá örökké – bólintottam rá komolyan.

-          Hogy állsz a szerződéssel?

-          Oh, ezek szerint már beszéltél Helennel – állapítottam meg.

-          Természetesen. Hozzá mentem először, hogy megmutassam neki, tökéletes jól vagyok, és elmondtam mindent, amit értem tettél. Ne aggódj, megbízik benned – mondta határozottan.

-          Köszönöm, Prue – néztem rá hálásan.

-          Igazán nincs mit. Tudom, hogy te nekik is csak jót akarsz – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Igen, valóban így van – mondtam komolyan. Tényleg nem akarom, hogy a lányoknak bármi baja essen.

-          Akkor fejezzük be itt a dolgodat, és utána azonnal menjünk haza, mert már alig várnak a többiek. Főleg Anthony. Neki már nagyon hiányzol. Jacobnak mostanában nagyon sok dolga van, és Phoebe elég akaratos kislány. Billy és Johanna nagyon jól vannak, a kis Will is tündéri kisbaba.

-          Ezek remek hírek – mondtam boldogan. – Már alig várom, hogy lássam mennyit nőttek. Na és Nathalie pocakja növekszik már?

-          Még hogy – villantak meg a szemei. – Már szép nagy a baba.

-          Helyes, az jó – kuncogtam fel. Anthony is szép nagy baba volt. Na és milyen gyorsan lett belőle hatalmas baba. Még szerencse, hogy a lányoknál ez nem így van, mert az én szervezetemnek annyira hirtelen volt minden, még akkor is, hogyha az volt életem egyik legboldogabb időszaka is.

-          Készen vagy, Bella? – lépett be Marcus a terembe.

-          Igen, már csak át kellene olvasni, hogy rendben lesz-e így – nyújtottam felé a lapot azonnal. Ő pedig néhány pillanat alatt átolvasta az egészet.

-          Remek, mehet rá a Volturi hivatalos pecsétje, és elolvashatja Helen is. Mindjárt idehozom. Addig másold le még egy példányban – adta ki az utasítást.

-          Azonnal, Mester – biccentettem. Majd már írtam is át a szöveget a másik pergamenre.

-          Itt is vagyunk – lépett be Helen és Marcus, amint letettem a tollat. – Készen vagy, Bella?

-          Igen, már csak a pecsét kell erre is – nyomtam rá gyorsan.

-          Tessék, Helen, ha neked is megfelel így, akkor mindjárt alá is írhatjuk, olvasd át nyugodtan.

-          Rendben van – biccentett a lány, majd tüzetesen átolvasta az egészen. – Nekem is megfelel – mondta kis gondolkodás után. Majd felvette a tollat, és már alá is írta mindkét példányt. Azután pedig Marcus is így tett.

-          Ezennel a béke megköttetett. Nem fogunk követni titeket, és nem támadunk rátok, hogyha ti sem támadtok meg minket.

-          Ne aggódj, betartom a szavam, és ahogy megkötöttük a szerződést, úgy be is fogjuk tartani – nyújtotta a kezét Helen Marcus felé.

-          Rendben, akkor mindent megbeszéltünk – bólintott rá a Volturi vezetője.

-          Akkor én távoznék is, már hiányzik a családom – mondta komolyan.

-          Természetesen. Köszönöm, hogy eljöttél, Helen – mondta Marcus kedvesen.

-          Részünkről a szerencse, így már békében élhetjük tovább az életünket – biccentett a lány. – Bella, köszönöm, amit Prue és Heather érdekében tettél – fordult most felém.

-          Örömmel – mosolyogtam rá.

-          Prue, ha bármikor visszatérnél közénk, akkor tudod, hogyan találhatsz meg – fordult most a fogadott testvére felé.

-          Köszönöm, Helen, de kicsi rá az esély, hogy elhagyjam az új családom – harapott az ajkába.

-          Ezt megértem – kacsintott Prue-ra. – Ég veletek – biccentett még. Majd a szerződés egyik példányával a kezében már el is indult a kijárat felé.

-          Nos, Bella, menj a szobátokba, és Edwarddal együtt elkezdhettek csomagolni – mosolygott rám Marcus. – Köszönöm a segítségeteket, és hogyha a jövőben szükségem lesz rátok, akkor azonnal értesítelek.

-          Természetesen, Mester – hajoltam meg gyorsan.

-          Oh, és a köpenyeiteket, kérlek, csomagoljátok be. Hogyha éppen ott lesz szükség Volturi emberre, ami a ti környéketek, akkor mindenképpen titeket kérlek meg a segítségre.

-          Igen, Mester – bólintottam azonnal.

-          Helyes, most pedig menj, miután becsomagoltatok még gyertek a trónterembe, hogy elköszönhessek tőletek – mosolygott rám kedvesen.

-          Ahogy kívánod – vágtam rá. Majd már el is indultam Prue-val a nyomomban a szobánk felé.

-          Ez annyira jó, már alig várom, hogy hazaérjünk – lelkesedett mellettem fogadott lányom.

-          Nekem mondod, egy örökkévalóságnak tűnt ez a hónap. Na nem, mintha Marcus nem bánt volna velünk fejedelmien, de azért mégiscsak nagyon nehéz volt ilyen sokáig távol lenni a családunktól. Azoktól, akiket szeretünk – mondtam vágyakozva.

-          Hidd el, hogy ti is nagyon hiányoztatok nekünk – szorította meg a kezemet. Majd úgy kezdett el ugrándozni mellettem, mint egy kislány. Annyira édes volt, hogy muszáj volt elmosolyodnom rajta.

-          Mi ez a nagy vidámság, hölgyek? – kérdezte Edward nevetve, amikor bementünk a szobába.

-          A békeszerződést aláírták, és Marcus elbocsátott minket, legalábbis egyelőre. Hazamehetünk – ugrottam a nyakába boldogan.

-          Be kell vallanom, hogy hallgatóztam egy kicsit – suttogta a fülembe. – A bőröndök már félig készen vannak – mutatott az ágyra.

-          Remek – mondtam lelkesen. – Akkor folytassuk a csomagolást – siettem a szekrényhez, de hirtelen kopogtattam.

-          Hahó, bemehetek? – kérdezte Heather az ajtón kívülről.

-          Hát persze – válaszoltam. Heather pedig már bent is volt a szobában.

-          Hoztam egy kis búcsúajándékot – harapott az ajkába. – Nem túl stílusos, de gondoltam, hátha örülnétek neki – adta át a kis csomagot. Amit azonnal kinyitottam. Alec és ő volt a képen, egy kedves, fehér galambokkal díszített keretben. A képkeret mögött pedig egy boríték volt, amit szintén kinyitottam. Amit benne találtam nagyon meglepett, de boldoggá is tett. Egy esküvői meghívó volt, méghozzá fél év múlva lesz a dátum szerint.

-          Gratulálok, Nektek – öleltem magamhoz rögtön.

-          Köszönjük – mondta Heather boldogan. – Ha nem tolakodás, akkor én is kérnék egy képet rólatok – húzott elő a zsebéből egy fényképezőgépet.

-          Természetesen semmi akadálya – húztam magam mellé azonnal Edwardot, és Prue-t.

-          Remek, kérlek, mosolyogjatok – állt meg előttünk Heather a géppel. Mi pedig boldogan elmosolyodtunk, és a gép már kattant is, jelezve, hogy a kép elkészült. – Köszönöm. Akkor hamarosan találkozunk – kacsintott ránk.

-          Hamarosan? – húztam fel a szemöldököm.

-          Igen, Marcus megengedte, hogy személyesen vihessem el a meghívót a bátyámnak – mondta boldogan.

-          Akkor valóban nemsokára találkozunk – öleltem magamhoz szorosan.

-          Igen, de már most hiányoztok – bújt hozzám még jobban, mint egy kiscica.

-          Te is hiányozni fogsz nekünk, kedvesem – simítottam végig a haján. – Viszont, hamarosan találkozunk, és nagyon is jó hír – mondtam boldogan.

-          Igen, így van – bólintott rá. – Oh, megkérhetlek titeket, hogy ne áruljátok el Brian-nek, hogy jövünk, na és persze az esküvőt se? – nézett ránk kérlelően. – Szeretnénk meglepi őt – mondta lelkesen.

-          Hát persze, ha ezt szeretnéd, akkor semmiképpen sem mondjuk el neki – vágtuk rá mindhárman.

-          Remek, akkor nemsokára – nyomott puszit mindhármunk arcára. Majd már el is tűnt.

-          Boldognak látszik – nézett utána mosolyogva Prue.

-          Nem csak annak látszik, a gondolatai csak úgy sugároznak – mondta Edward. Én pedig közben már mindent bedobáltam a bőröndökbe. Nem érdekel, ha összegyűrődnek, majd otthon kivasalom őket. A lényeg, hogy minél előbb menjünk haza.

-          Minden bepakolva – húztam be a két cipzárt. – Indulhatunk? Hol van, Jasper?

-          Már én is útra készen állok – lépett be az ajtón. – Minél előbb indulunk, annál előbb láthatom Alice-t.

-          Helyes, akkor, menjünk, és köszönjünk el Marcustól – mondtam határozottan, és már indultam is a trónterem felé. A többiek pedig követtek…