Liz Volturi - 17. fejezet

17. fejezet

(Liz szemszöge)

Miután Alec elment és én felébredtem, azonnal berohantam a fürdőszobába, hogy megmosakodjak, mert ahogy sejtettem, már el is jött az ideje, hogy megkezdődjenek a női napjaim. Hogy-hogy nem számoltam ki? Mindig pontosan tudom, hogy mikorra kell felkészülnöm. Bár, ha belegondolok, akkor mostanában elég sok dolog történt, ezért kerülhette el a figyelmemet a dolog. Sebaj, a lényeg, hogy nem történt semmi. Leszámítva, hogy gyorsan át kell húznom az ágyneműt, mielőtt még Alec visszajön, és azt hiszem, hogy az sem árt, ha beáztatom. Várjunk csak? Egyedül vagyok. Akkor akár meg is próbálhatnék elmenni, és emberként élni tovább az életem? Vagy megpróbálhatnék eljutni a Cullenekhez, hogy segítséget kérjek Carlisle-tól? Várjunk csak. El akarom én hagyni Alecet egyáltalán?  Csábító a lehetőség, hogy megszökjek, és megpróbáljak a saját lábamon állva új életet kezdeni, de akarnék most már Alec és Renata nélkül elmenni? A legjobb barátom, és a kedvesem. Vagy legalábbis leendő kedvesem, akit én választottam, és nem az apám. Bár, ha belegondolok, én választottam? Hiszen csak összefutottunk, aztán sodródtam az eseményekkel. Bár, még jobban átgondolva, talán a sors akarta, hogy így legyen, akkor pedig nincs mit tenni ellene, hiszen a sors akarata ellen senki nem tehet semmit. Ráadásul, így levezetve a történteket, nem is akarok tenni ellene semmit. Jól érzem magam Alec mellett, csak félek az átváltozástól. Mi lesz, ha utána soha többé nem leszek önmagam? Mi lesz, ha ahelyett, hogy továbbra is kívánnám Alecet, semmi más nem fog érdekelni csak a sok szétmarcangolni való torok. Ráadásul nem akarok gyilkos lenni, én állati vérrel szeretnék táplálkozni, mint Carlisle és a családja. Vajon Aro engedélyt adna rá, hogy tőlük tanuljak? Vagy mivel Volturi leszek, ezt el is kell felejtenem? Talán nem tűrnek meg a családjukban valakit, aki más, mint az átlag. Bizonytalan vagyok még nagyon. Mindenesetre nem fogok szökési kísérleteket tenni. Gyorsan áthúzom az ágyat, megmosakszom, és megpróbálok nem a görcsre koncentrálni a hasamban, hanem arra, hogy pihenjek egy kicsit, mert holnap megyek életem első igazi randevújára, és nagyon szeretnék jól kinézni. Amint eldöntöttem magamban, hogy mi tévő legyek, már rohantam is az ágyhoz, lehúztam az ágyneműt, és kivittem a folyosói szennyes kosárba, ott jobb helyen lesz, mint a szobában. Ezután pedig azonnal felhúztam a friss ágyneműt, és besiettem a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem saját magamat is. Bármennyire is görcsölök, nem szeretném, hogyha Alec összetört állapotban találna rám, mire visszaér. Éppen a kádból szálltam ki mosakodás után, amikor hirtelen meghallottam a hangját.

-          Liz, merre vagy? – kérdezte aggódva.

-          A fürdőben vagyok – válaszoltam azonnal.

-          Meghoztam mindent, amit kértél – mondta elégedetten. – Bevigyem neked? – kérdezte halkan.

-          Egy pillanat – léptem ki a kádból most már tényleg, majd gyorsan magam köré tekertem egy törölközőt. – Jöhetsz – mondtam, amikor már készen voltam. Alec szinte rögtön benyitott, de amint belépett a szatyorral megtorpant, és hangosan felmorgott, a szemei pedig koromfeketévé változtak. – Alec? – hátráltam a falig ijedten. – Mi történt? – kérdeztem halkan. Bár sejtettem a választ. A gőz a fürdőben biztosan az illatomat árasztotta, és mivel most még a véremet is jobban érzi, elveszíthette a kontrollt. – Alec? – sikkantottam fel, amikor egy szempillantás alatt előttem termett, majd a falhoz szorított egész testével. – Ez nem vicces – próbáltam meg eltolni magamtól, de csak annyit értem el vele, hogy a falhoz szorította a csuklóimat, hogy ne ellenálljak tovább. – Bocsáss meg – haraptam az ajkamba. Majd egy határozott mozdulattal felemeltem a térdem, és úgy beletérdeltem a férfiasságába, ahogy csak tudtam. Ettől egy pillanatra megtántorodott, én pedig kihasználtam, hogy engedett a szorítás, és kitéptem magam a karjaiból, majd a szobába rohantam, és szélesre tártam az ablakot, hogy kimásszak a friss levegőre. Talán ott már nem lesz ilyen intenzív az illatom a számára. Legalábbis nagyon remélem, különben nekem végem. Amilyen gyorsan csak tudtam kimásztam a párkányra, de ahogy lenéztem tudtam, hogy ez nagyon rossz ötlet volt, mert a mélységtől, ami elém tárult azonnal szédülni kezdtem.

-          Liz, gyere be onnan – hallottam meg Alec hangját. Azt viszont nem tudtam eldönteni, hogy féljek-e még tőle, vagy ne. – Liz, meg fogsz fázni, vagy le fogsz zuhanni – mondta idegesen.

-          Mutasd meg a szemedet – suttogtam remegve. Úgyis hallja, tőlem pedig most nem futotta ennél többre.

-          Liz, sajnálom, de már lehiggadtam, csak túl intenzív volt az illatod. Ígérem, hogy ez soha többé nem fog előfordulni. Kérlek, bocsáss meg – mondta kétségbeesve.

-          Nézz a szemembe – mondtam megint. – Nem fogok visszamenni addig, amíg nem látom, hogy tényleg te vagy az – kiabáltam rá ellentmondást nem tűrve. Én is ilyen ösztönlény leszek, miután átváltozom? Megérzek egy finom illatot, és nem tudok majd ellenállni neki?

-          Liz – ugrott ki a párkányon, és azonnal magához rántott, de még mielőtt teli torokból elkezdhettem volna sikítani, befogta a számat. – Én vagyok az, és most visszaviszlek a szobába. Ne sikoltozz, és kérlek, nyugodj meg. Értetted? – kérdezte aggódó hangon. Én pedig bólintottam. – Helyes, akkor most elengedem a szádat, de ne sikolts, kérlek – mondta, majd tényleg elengedte a számat. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mégiscsak sikoltanom kéne, de aztán meggondoltam magam. Tudom, hogy az én hibám is volt, ami az előbb történt. A gőz, amit a fürdőben csináltam túlságosan intenzívvé tette az illatomat. Ez az egyetlen egy oka annak, hogy rám támadt. – Jól vagy? – állított óvatosan a talpamra, amikor visszaértünk a szobába.

-          Nem mondhatnám – nyeltem egy nagyot, majd távolabb húzódtam tőle.

-          Én tényleg nagyon sajnálom, ami az előbb történt – nézett rám bűnbánó arccal.

-          Tudom, Alec, és nincs semmi baj, csak adj nekem néhány percet, amíg megnyugszom – néztem rá komolyan, majd vettem néhány mély levegőt, hogy tényleg le tudjam egy kicsit csillapítani a szívverésemet.

-          Addig esetleg menj be a fürdőbe, és szedd rendbe magad – nyelt egy nagyot. Én pedig végignéztem a testemen, amit csak egy törölköző takart, de az se túlságosan rejtette el az idomaimat. – Nem csak a véred kívánom, úgyhogy kérlek, menj – nézett rám fájdalmas arccal.

-          Azt hiszem, hogy ez valamilyen szinten hízelgő – sütöttem le a szemeimet elpirulva. – Másrészről viszont több, mint félelmetes – nyeltem egy nagyot. – Az előbb komolyan féltem tőled.

-          Sajnos nem tudom azt mondani, hogy erre nem volt meg minden okod – nézett rám idegesen.

-          Meg akartál harapni? – kérdeztem idegesen.

-          Nagyon is, de mint mondtam, nem csak a véredre vágytam – ült le az ágy szélére teljesen magába roskadva.

-          Hé – léptem egy lépést közelebb hozzá, de rögtön felkapta a fejét, és megrázta a fejét.

-          Kérlek, ne gyere egyelőre közelebb – mondta határozottan.

-          Alec, én…

-          Nem, én sajnálom, Liz – nézett mélyen a szemembe. – Te nem tehetsz semmiről. Ha ember lennék, akkor ez a helyzet csak egészséges vágyat keltett volna bennem irántad. Így, hogy is mondjam. Vámpírilag egészséges a vágyam, de a te szempontodból elég beteges lehetek most – mondta nagyot sóhajtva.

-          Tudtam, hogy megvan az esély rá, hogy bármikor elveszítheted a fejed, hiszen megbeszéltük – vágtam rá azonnal.

-          Ennyivel el vagyok intézve? Előfordulhat? Ez nem mentség – mondta idegesen.

-          Ez nézőpont kérdése. Egyébként pedig Carlisle is felvilágosított az esetleges veszélyekről. Egyébként pedig nem akarom elrontani ezt a hetet. Nem történt semmi megbocsáthatatlan. Mostantól pedig mindketten tudjuk, hogy sokkal jobban fogsz rá vigyázni, hogy eleget igyál, és kontrolláld magad – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Most bemegyek a fürdőszobába. Addig szedd össze a romjaidat, és mire visszajövök, legyél önmagad, különben nem állok jót magamért – fűztem hozzá szigorúan. Majd egy szempillantás alatt berobogtam a fürdőszobába. Bezártam magam mögött az ajtót, és miután átszaladtam a szoba másik falához, ott lecsúsztam a földre, és mély lélegzeteket vettem, hogy egy kissé lehiggadjak. Végül is, akármennyire is tisztában vagyok vele, hogy nem szándékosan, de Alec kis híján bántott, és ez bár tudtam, hogy lehetséges, mégis akkora sokkot jelentett a számomra, hogy most hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, de mivel a dadus szerint az a legjobb, ha legyőzzük a félelmeinket, ezért mindjárt lehiggadok, rendbe szedem magam, és visszamegyek a szobába, mintha semmi nem is történt volna…

(Alec szemszöge)

Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Még soha életemben nem veszítettem el így a kontrollt magam felett, csak nagyon közel az újszülött időszakomhoz. Most pedig, mint egy szerencsétlen kis kezdő kis híján bántottam Lizt, aki még csak nem is veszekszik velem, hanem maga a megértés, és a kedvesség. Pedig retteget tőlem, ez rá volt írva az arcára. Jézusom, szegénykém, még arra az életveszélyes mutatványra is vállalkozott, hogy kimászott a párkányra, ahonnan bármikor lezuhanhatott volna. Mi a fene van vele? Ordibálnia kellene velem, vagy felpofoznia, vagy legalábbis közölni, hogy most azonnal hívjam ide Renatát, én pedig tűnjek el a csudába, hogy ne is lásson többet. Biztosan nem normális ez a nő. Mi lett volna, ha egyszerűen letépem róla azt a kis törölközőt, és azt teszem, amit az ösztönöm diktál? Még belegondolni is rossz, hogy akkor mi történhetett volna vele. Ezt be kell fejeznem, amíg Liz ember, addig nekem nagyon, de nagyon sűrűn kell inni járnom, különben rossz vége lesz. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha ma egyáltalán nem iszom, és úgy vagyok itt, amikor mosakszik, és megérzem ezt az illatos gőzfelhőt.

-          Alec? – dugta ki a fejét bizonytalanul a fürdőből Liz. Majd szinte kiugrott az ajtón, és azonnal becsapta maga után, hogy ne érezzem még jobban az illatát.

-          Igen? – néztem fel rá azonnal. – Jól érzed magad?

-          Igen, már jobban vagyok, köszönöm – bólintott rá azonnal. Majd mintha mi sem történt volna megindult felém.

-          Mit művelsz? – pattantam fel azonnal, majd hátrálni kezdtem. Teljesen elment a józan esze?

-          Odamegyek hozzád – nézett rám értetlenül.

-          Eszedbe se jusson – ráztam meg a fejem.

-          Miért ne? – kérdezte kíváncsian. – Vannak gonosz terveid, amiket meg akarsz valósítani rajtam?

-          Jézusom, dehogy – vágtam rá felháborodva.

-          Na ugye – biccentett azonnal. – Akkor semmi akadálya, hogy a közeledben legyek – folytatta felém az útját minden gond nélkül.

-          Nem bízom magamban, így te sem bízhatsz bennem – mondtam határozottan.

-          Akkor majd én bízom benned mindkettőnk helyett – vágta rá a vállát megrándítva. – Ha most nem engeded meg, hogy odamenjek, és átöleljelek, akkor menj el – mondta komolyan. Én pedig azonnal felpattantam. – Ha viszont elmész, akkor engem nem találsz itt, amikor visszajössz.

-          Liz, Aro megkerestet és megölet, ha megpróbálsz megszökni – néztem rá könyörgőn.

-          Minek éljek, ha annak, aki nekem kell, úgysem kellek – mondta szomorúan.

-          Dehogynem kellesz, mindig is te kellettél, csak eddig nem tudtam rólad – mondtam teljes meggyőződéssel.

-          Akkor ne tartsd tőlem a távolságot, mert az mind a kettőnknek rossz – indult el felém lassan, mintha csak engedélyt kért volna. – Mit mondasz? Azt mondtad, hogy lassan hozzászoksz, hogy mennyire szoríthatsz erősen. Szerintem ennyi erővel ahhoz is hozzászokhatsz, hogy meddig mehetsz el, mármint, hogy mi az, amit még kibírsz. A lényeg, hogy fokozatosan haladjunk. Menni fog – nézett rám komolyan.

-          Most magadat próbálod meggyőzni, vagy engem? – kérdeztem egy kicsit elmosolyodva. Nem volt túlságosan meggyőző az előadása, de nagyon hálás voltam érte, hogy mindkettőnk félelmeit egyszerre próbálja meg legyőzni.

-          Természetesen téged, én ugyanis nem félek tőled – mondta határozottan.

-          Azért esett ki a szíved kis híján a mellkasodból a fürdőszobában? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem, én nem… – kezdett bele azonnal az értelmetlen tiltakozásba, de közbevágtam.

-           Tudod, vámpírhallás – mosolyogtam rá. – Te egy hihetetlenül bátor, és elképesztően gyönyörű nő vagy, de ne próbáld meg megjátszani az érzéseidet. Félsz tőlem.

-          Nem úgy, ahogy gondolod – vágta rá ellentmondást nem tűrve.

-          Akkor hogyan? Többféleképpen is tud félni egy ember? – néztem rá kérdőn.

-          Természetesen – bólintott azonnal.

-          Akkor te hogyan félsz most tőlem?

-          Nem jól teszed fel a kérdést – rázta meg a fejét hevesen.

-          Miért? Mi a helyes kérdés? – néztem rá értetlenül.

-          Nem az a jó kérdés, hogy kitől félek, hanem az a helyes kérdés, hogy mitől – mondta komolyan.

-          Nos, akkor mitől félsz, kedves? – kérdeztem mohón.

-          Attól, hogy emiatt, a kis baleset miatt fel fogod adni a harcot kettőnkért – vágta rá azonnal. – Most pontosan úgy viselkedsz, mint aki feladja.

-          Nem, Liz, eszem ágában sincs feladni – mondtam határozottan. Tényleg nem akartam feladni, de szinte biztos voltam benne, hogy most még a közelében sem akar tudni, nemhogy még hozzám bújni.

-          Akkor megengeded, hogy közelebb menjek hozzád? – lépett egy lépést előre bizonytalanul.

-          Gyere ide – tártam ki a karomat mosolyogva felé, de azért nagyon is koncentráltam, hogy nehogy kizökkenjek a koncentrációból. Nagyon szeretném, hogyha egyre jobban bírnám Liz csodálatos illatát. El kell jutnunk arra a szintre, hogy a testét jobban kívánjam a vérénél. Ez a legfontosabb dolog. Csak szép sorjában. Nem szabad sietni.

-          Harapni tilos – intett játékosan. Gondolom, hogy oldja a mindkettőnkben dúló feszültséget.

-          Harapni itt most csak te fogsz – kuncogtam fel.

-          Tényleg? – kérdezte meglepetten.

-          Bizony ám, mert hoztam neked rengeteg süteményt – mutattam az asztal felé. – Renata szerint ilyenkor imádjátok a nassolnivalókat.

-          Oh, de még mennyire – huppant le az ölembe. – Megetetsz? – pillantott rám kislányos bájjal az arcán.

-          Tessék? – néztem rá kérdőn, nem igazán értettem ezt a kérdést.

-          Mindig is romantikusnak találtam, ha egy szerelmes pár egymást eteti. Mint egy esküvőn a menyasszonyi tortával. Gondoltam, hogy ez egy jó újrakezdés lehetne ezután a kis, incidens után.

-          Tudod mit? Ez egy remek ötlet – kuncogtam fel. Majd felálltam édes terhemmel, és leültem vele az asztal melletti székre, hogy alaposan megtöltsem a hasát mindenféle finomsággal, amit csak kíván…