Liz Volturi - 18. fejezet

18. fejezet

Kedves Olvasók! Előre is bocsánat, hogyha hiba van benne, azt később javítani fogom, de legközelebb vasárnap leszek gépközelben, és gondoltam, hogy inkább felteszem ma a következő fejezetet, ha már sikerült befejeznem. Jó olvastát! Puszi, Drusilla

(Liz szemszöge)

Szerintem én még életemben nem ettem egyszerre ennyi édességet, de egyszerűen fantasztikus volt, és tényleg jól esett. Bár valószínűleg apám nem engedte volna, hogy ennyit egyek egyszerre, mert egy lánynak karcsúnak kell lennie, de úgy döntöttem, hogy jelenleg az alakom nem érdekel, legalábbis ma estére. Majd holnap bűntudattal telve csak salátát rágcsálok majd, de ez most kellett egy ilyen este után. Az pedig, hogy Alec etetett meg, és egyre inkább hozzám mer érni ismét csak hab volt a tortán. Menni fog ez nekünk, legalábbis így érzem. Remélem, hogy most már ő is elhiszi, hogy nem lesz olyan nehéz, mint amitől fél. Mostantól majd sokkal, de sokkal elővigyázatosabbak leszünk.

-          Mi lenne, ha most rögtön átváltoznál? – kérdezte hirtelen.

-          Tessék? – néztem rá döbbenten.

-          Csak egy kis harapás, Liz, és minden gondunk megoldódik – mondta határozottan.

-          Nem, Alec, csak egy kis harapás, és a te összes gondod oldódik meg, nekem pedig csak újabbak jönnek, ha magamhoz térek – válaszoltam határozottan.

-          Mi gondod lenne? – nézett rám kérdőn.

-          A gyilkolási vágyam, a kibírhatatlan vérszomjam, a hatalmas erőm, az elvesztett halandóságom emléke. Ez mind-mind egyszerre zúdul majd rám a kis harapástól, én pedig még nem készültem fel erre – magyaráztam csendesen.

-          A vérszomj, az erő, és a gyilkolási vágy is elmúlik nagyjából egy év alatt – vágta rá azonnal. – Ezek nem olyan tartós problémák, mint ahogy hiszed.

-          Csak egy örökkévalóságon át tart – jegyeztem meg az előbbi is incidensre utalva.

-          Liz, én tényleg sajnálom, de ez a fajtánkban nagyon-nagyon ritka. Tudod, hogy miért történt, mert elmagyaráztam. Hidd el nekem, hogy nem kell nagyobb feneket keríteni a dolognak, mint amekkora – próbálkozott lágyan.

-          Alec, azt mondtam, hogy nem, és ha akárcsak egy foggal is megpróbálod, akkor soha többé nem szólok hozzád. Én még egy kicsit élni akarok, ezt el kell fogadnod – néztem rá megenyhülve. Tudom, hogy őszintén jót akar nekem, csak ez az egész olyan félelmetes. Én eddig azt hittem, hogy nincsenek se vámpírok, se vérfarkasok, most meg kiderült, hogy minden lény létezik, amivel ijesztgetik a gyerekeket, és én belecsöppentem egy rémmese kellős közepébe. Időre van szükségem.

-          Oké, nyugi, én csak jót akartam, de ha nem, hát nem. Az akaratod ellenére úgysem tennék soha semmit, úgyhogy ne idegeskedj – simított végig gyengéden az arcomon, majd egy apró csókot is kaptam az ajkaimra. – Azért remélem, hogy a későbbiekre vonatkozóan még nem gondoltad meg magad a kis előadásom után.

-          Milyen későbbiekre gondolsz? – néztem rá kérdőn.

-          Arra a későbbiekre, amikor letelik az egy év – vágta rá azonnal.

-          Alec, megmondtam, hogy már döntöttem, csak még időre van szükségem. Lehet, hogy nincs szükségem az egész évre, de még egy kicsit szeretnék ember lenni – simítottam végig a karján. – Még érezni szeretném a napot a bőrömön, szeretnék megismerkedni az ízek világával egy-két ország konyhájával kapcsolatban, szabadon lélegezni, úgy, hogy ne bódítson el egy finom illat, ahogy nemrég téged. Még szeretnék néhány dolgot megtapasztalni, mielőtt vámpírrá válok – magyaráztam lelkesen, és nagyon reméltem, hogy megért engem. – Ez az egész nem ellened irányul, hanem inkább saját magamért. Soha nem volt még lehetőségem élni a világomat ezelőtt. Mindig mindenről apám döntött, és szeretném egy kicsit megismerni az igazi önmagamat, mielőtt megint valami a hatalmába kerít.

-          Oh, azt hiszem, hogy most már értem – vigyorodott el. – Hogy is mondjátok ti emberek? – gondolkodott el. – Megvan. Tombolni szeretnél még – mondta kuncogva.

-          Igen, valóban ilyesmiről van szó – bólintottam rá azonnal.

-          Értem, ez nagyszerű – bólintott elégedetten.

-          Miért? Mi a baj velem, szerinted? – húztam fel az orromat.

-          Liz, de egy tündéri nőszemély vagy…

-          Ajaj, most jön a de… - vágtam a szavába.

-          Nincs semmi, de… - válaszolta azonnal. Talán túl gyorsan is.

-          Nyugodtan áruld el, szeretném hallani. Látom rajtad, hogy van valami, amit szeretnél kimondani – mondtam komolyan.

-          Nem fog tetszeni, amit hallani fogsz – húzta el a száját.

-          Nem baj, az őszinte vélemény fontos egy kapcsolatban – néztem rá teljes komolysággal.

-          Oké – sóhajtott fel. – Ne haragudj meg érte, de nagyon örülök, hogy elhatároztad végre, hogy egy kicsit lelazulsz, mert borzasztóan karót nyelt tudsz lenni néha – pillantott fel rám félve. Félve? Hm… ez jó. Egyetlen suhintással meg tudna ölni, amikor csak akar, de azért még ő fél tőlem. Ez azért elég vicces.

-          Öhm… hát ez, nem nagyon hízelgő az egómra nézve, de hát nem tudok vitatkozni vele. Valóban elég karót nyelt lányt neveltek belőlem – rántottam meg a vállam.

-          Semmi bosszú, vagy hiszti a kritikáért? – kerekedtek el a szemei.

-          Miért, ha igaz? – kérdeztem vissza.

-          Csak nem ehhez vagyok hozzászokva, ez minden – mondta még mindig döbbenten.

-          Csukd be a szád, mert nem fog belerepülni a sült galamb – kuncogtam fel.

-          Bocsi, észre sem vettem, hogy bambán bámulok – nevetett fel ő is.

-          Semmi gond. A húgod stílusa alapján azt kell, hogy mondjam, hogy nem csodálom, hogy nem vagy hozzászokva a békésebb természetű lányokhoz.

-          Hé, azt hittem, hogy megpróbálsz megbarátkozni vele – húzta fel a szemöldökét.

-          Meg is próbálok megbarátkozni vele, de ettől még nem kell egyetértenem minden módszerével – állapította meg.

-          Oké, ezt elismerem – egyezett bele. – Most viszont aludj egyet, mert holnap fel kell fedezned a nagyvilágot – állt fel velem együtt. Majd az ágyhoz vitt, és gyengéden lefektetett rá.

-          Várj, előtte még ki kéne mennem a mosdóba – haraptam az ajkamba. Majd gyorsan elslisszoltam mellette.

-          Oké – huppant le az ágyra.

Én pedig besiettem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam még egyszer a biztonság kedvéért. Úgy siettem, ahogy csak tudtam, hogy minél előbb ágyba bújhassak, mert egy kicsit még mindig görcsöltem, és ami azt illeti nagyon fáradt is voltam már. Mondhatni leragadtak a szemeim, de a higiéniát nem hanyagolhatom el. Még meg kell mosnom a fogamat, ennyi édesség után pláne. Nagyon igyekeztem mindent a lehető leggyorsabban elintézni, majd már szaladtam is vissza a szobába, hogy lepihenjek, mert nagyon fárasztó egy nap volt ez.

-          Már azt hittem, hogy elbóbiskoltál – vigyorgott rám Alec.

-          Akkor miért nem jöttél utánam? – kérdeztem kacéran. Már ha én tudok olyat.

-          Inkább nem kísérteném a sorsot még egyszer, amíg ilyen állapotban vagy – vágta rá azonnal.

-          Oh, jogos – bólintottam rá. A legutóbbi fürdőbeli találkozásunk nem volt túlságosan pozitív élmény.

-          Na gyere – emelte fel a takarót, én pedig azonnal behuppantam az ágyba.

-          Velem alszol? – kérdeztem kíváncsian.

-          Itt maradok, amíg elalszol – válaszolta halkan.

-          Utána mit fogsz csinálni? – pillantottam fel rá.

-          Az meglepetés, majd holnap megtudod – kacsintott rám elégedetten.

-          Ez nem ér, én nagyon kíváncsi természet vagyok – duzzogtam. Már most akarom tudni, hogy mit tervez.

-          Kénytelen leszel várni, ezért is jobb, ha közben alszol egyet – nyomott puszi a számra.

-          Jól van, de jó meglepetés legyen – motyogtam, miközben az oldalamra fordultam, hogy kényelmesen aludjak.

-          Ne félj, nagyon jó meglepetés lesz – hallottam még félálomban a suttogását a fülem mellett, majd elnyomott az álom…

(Alec szemszöge)

Amíg Liz alszik legalább több dolgot is el tudok intézni, amit szeretnék. Az egyik, és mondjuk legfontosabb persze, hogy megszervezzem számára életének legcsodálatosabb randevúját, a másik viszont egyértelműen az lesz, hogy kiderítsem mi történt Liz édesanyjával, mert az apja által előadott történet több helyen is vérzik, legalábbis szerintem. Megkockáztatom, hogy Liz apja, korántsem olyan kedves, és jólelkű ember, ahogy azt szegény lánya képzeli. Sőt, valószínűleg szegény édesanyját ő is verhette, hogyha nem zavarta, hogy a lányát felpofozta a vőlegény, akit ő maga választott. Meg kell keresnem az informátoromat. Elvileg a városban van. Hová is vihetném, Lizt? Első körben biztosan oda fogunk menni, ahonnan az édességet hoztam neki. Az az étterem állítólag mindig remek ételeket készít. Az édességkínálat pedig több, mint kiváló, Liz pedig édesszájú, erre nem volt nehéz rájönnöm.

-          Jó estét, Uram – mosolygott rám azonnal az étterem tulajdonosa. – Valami gond volt az áruval? – kérdezte döbbenten.

-          Természetesen nem, minden sütemény csodálatos volt – vágtam rá azonnal.

-          Akkor miben segíthetek, uram? – kérdezte a fogadós azonnal.

-          Holnapra szeretném, ha fenntartana nekem és a partneremnek egy asztalt ebédre és vacsorára is.

-          Természetesen. Egész napra az Öné és kedves partneréé lesz az asztal – bólintott azonnal a fogadós.

-          Köszönöm – biccentettem. Majd egy kisebb összeget csúsztattam a kezébe. – Ha a kisasszony elégedett lesz az étteremmel, akkor egy ennél jóval nagyobb összeget adományozok a fogadójának, és garantálom, hogy állandó vendégei leszünk.

-          Értettem – mosolyodott el a fogadós boldogan. – Ne aggódjon. Minden tökéletes lesz, nem rajtunk fog múlni a kisasszony, és az Ön elégedettsége a holnap napot illetően.

-          Ezt magának el is hiszem – mosolyogtam az öregre egy pillanatra. Mindene ez a fogadó volt, ami ugyan itt-ott már felújításra szorult, de Liz szerint itt olyan finom ételek vannak, amilyeneket még soha nem volt szerencséje ezelőtt megkóstolni. – Liz eddig is tökéletesen meg volt elégedve az ételekkel.

-           Ezt mindig öröm hallani – csillantak fel az öreg szemei. – Esetleg előkészíthetek Önöknek egy üveg finom bort a vacsorához?

-          Mindenképpen – bólintottam rá. Szerintem a bor legutóbb is tetszett Liznek.

-          Akkor csakis a legjobbat – lelkesedett fel még jobban. – Ajánlhatok egy finom vörösbort?

-          Önre bízom – adtam szabad kezet a férfinak. Nálam biztosan sokkal jobban ért a borokhoz. – Akkor holnap ebédidőben érkezünk – nyújtottam felé a kezem, amit gondolkodás nélkül el is fogadott.

-          Várjuk Önöket – mondta még, majd visszament a fogadóba.

Én pedig tovább folytattam az utamat arra, amerre az informátoromat sejtettem. Nem volt bonyolult személyiség. Nyilvánvalóan a bordélyban fogok rátalálni, ha ott nincs, akkor a kocsmában. Nem is értem, hogy hogyan tud ilyen remekül dolgozni, amikor szerintem még életemben nem láttam józanul.

-          Lányt keresel? – akaszkodott rám azonnal az egyik éjszakai pillangó, ahogy beértem az épületbe.

-          Ami azt illeti, nem – forgattam meg a szemeimet. Nagyon tetszhetek ennek a lánynak, mert ezt mindig megkérdezi, én pedig mindig nemet mondok.

-          Egyszer úgyis feladod az ellenkezést, szépfiú – szólt még utánam. Ha tudná, hogy ez neki egyáltalán nem lenne jó. Sőt, valószínűleg az lenne az utolsó éjszaka, amit halandóként töltött. Vagy halott lenne, vagy vámpír, attól függ.

-          Foglalt vagyok – forgattam meg a szemeimet, amikor jött a következő.

-          Akkor meg miért jöttél ide? – kérdezte ingerülten a nő.

-          Keresek valakit – vetettem oda idegesen. Hol a fenében van, az az idióta. Mondtam neki, hogy ma este legyen elérhető. Bár tény, hogy azt nem mondtam, hogy pontosan mikor. Mindenesetre mélyet szippantottam a levegőből, hogy megérezzem mégis, hol van. A buja, fűszeres illat, ami mindent betöltött azonban megzavarta az érzékelésemet egy kissé, de néhány mély lélegzet után megtaláltam. Azonnal odamentem az ajtó elé, és bekopogtam rajta. – Vincent, azonnal kapd össze magad.

-          Egy perc, főnök, mindjárt végzek – szólt ki azonnal.

-          Kint megvárlak – vetettem még oda, majd elhagytam ezt a lebujt. Jézusom, hogyan is gondolhattam, hogy valaha is képes lennék hozzáérni itt bármelyik nőhöz, hiszen egyikük sem fogható Liz-hez, még gyakorlás szintjén sem.

-          Bocsásson meg, uram, nem tudtam, hogy pontosan mikor keres fel, és a kicsike ellenállhatatlan ajánlatot tett nekem.

-          Megbeszéljük, amit kell, és már mehetsz is vissza a kicsikédhez, hogy megtegye a még jobb ajánlatát, de ez fontos, úgyhogy reggel indulnod kell – mondtam teljesen komolyan.

-          Természetesen, de elárulná végre, hogy miről van szó? Azt mondta, hogy nagyon titkos a küldetés, és senki nem tudhatja meg, még a családja sem.

-          Így van – bólintottam rá azonnal. – Még semmi sem biztos, és amíg ez így van, addig nem akarom, hogy a családom tudomást szerezzen a kis kutatásomról, és más sem.

-          Én tartom a számat, uram, hiszen tudja – bólintott Vincent komolyan.

-          Igen, tudom, hogy hibátlanul dolgozol, ezért is tartottalak meg. A küldetésed az lenne, hogy kiderítsd ki volt, vagy kicsoda a leendő tagunk édesanyja – néztem rá komolyan.

-          Értem, uram – bólintott azonnal. – Akkor szükségem lenne némi kiindulási alapra – fűzte még hozzá. Tudunk esetleg nevet, vagy címet, vagy bármilyen jellemzőt?

-          Annyi bizonyos, hogy Ohio volt a szülőhelye, gondolom, az ottani kórháznak megvannak az információi arról, hogy mi történt az édesanyjával.

-          Bocsánat, de a kisasszony hogy-hogy nem tudja az igazságot az édesanyjáról? Talán az édesapját is elvesztette idejekorán? – kérdezte Vincent, a hangjában pedig együttérzés csengett.

-          Nem, az édesapja nevelte addig, amíg rá nem találtam egy sikátorban – vágtam rá azonnal.

-          Oh, szóval elszökött a kishölgy – vonta le a helyes következtetést azonnal.

-          Igen, de erre minden oka megvolt, de ezt inkább ne is firtassuk. Maradjunk annyiban, hogy tudnom kell, hogy ki, vagy ki volt az édesanyja – mondtam határozottan.

-          Rendben, uram, reggel indulok. Az első úti cél akkor Ohio – bólintott rá Vincent azonnal.

-          Köszönöm – biccentettem hálásan, majd átadtam a pénzt, amit ilyenkor mindig.

-          Igazán nincs mit – rázta meg a felajánlott kezemet. Majd visszaindult a bordélyházba.

-          Vincent?

-          Nyugalom, uram, nem lesz ma már semmi, kiszórakoztam magam, viszont a szobám egész éjjelre ki van fizetve. Pirkadatkor már itt sem vagyok – mondta határozottan.

-          Rendben, jó utat – biccentettem. Majd azonnal tovább indultam, hogy leszervezhessem a színházi programot is a randevúmhoz Lizzel…