La Push vámpírja - 22. fejezet

22. fejezet




(Edward szemszöge)



Nagyon aggódtam, hogy Bella megbocsájt-e Alice-nek, hiszen húgom nem tehet semmiről, sőt ő volt az egyetlen józan lény, aki megpróbálta megakadályozni, hogy elkövessem életem legnagyobb hibáját, de én nem hallgattam rá. Alice sokáig győzködte Bellát, és rá nem jellemző módon még veszekedtek is egy kicsit, de végül a fiam és Esme megmentették a helyzetet. Amint húgom kedvesem nyakába vetette magát Jasperre sandítottam, aki saját stílusától eltérően úgy vigyorgott, mint a vadalma. Valószínűleg ezt szerelme boldogsága váltotta ki belőle. Nem irigyeltem Jaspert az utóbbi ötven évben. Valahogy senki nem találta saját magát. Még Rosalie sem volt igazán boldog, pedig ő akarta a legjobban, hogy elhagyjam a szerelmemet. Talán már nem is nevezhetem a szerelmemnek, hiszen újra meg kéne ismernem. Teljesen más most, mint amikor utoljára láttam. Nem csak azért, mert vámpír lett belőle, hanem azért is, mert hogyha ez lehetséges, akkor még jobban megkomolyodott. Pedig már emberi életében sem volt szórakozott természet. Ráadásul túl sok mindenen kellett keresztülmennie. Még belegondolni is szörnyű, hogy mi mindent élt át a támogatásom nélkül. Sokkal erősebb nő, mint azt valaha is képzeltem volna róla.

Hirtelen Alice viharzott le szélesen mosolyogva, majd azonnal belehuppant férje ölébe. Szorosan hozzábújt és szenvedélyesen megcsókolta. Már nagyon régen nem láttam őket ilyennek. Őszintén szólva ez már nagyon hiányzott. Mindig is Alice volt a ház energiája, de fél évszázada nem tört ki belőle az a természetes kisugárzás, ami mindig mozgásban tartotta a családunkat.

- Vár téged – fordult felém, miután megszakította a csókot Jasperrel.

- Látsz valamit? – kérdeztem suttogva. Alice erősen koncentrálni kezdett, de aztán csalódottan megrázta a fejét.

- Sajnos nem, Bella fiai teljesen leblokkolnak. Nem látok semmit – biggyesztette le húgom az ajkát. – Ne aggódj, majd a fiad segít nektek is kibékülni biztosan. Hiszen nekem is segített – mondta biztatóan.

- Nem hinném, hogy a fiam rajong értem – forgattam meg a szemeimet. Alice pontosan tudja, hogy se a bűnűnk, se pedig a magyarázatunk nem ugyanaz. Húgom nem volt hibás, és nem hitte azt, hogy Bella megcsalt engem. Ellenben én teljesen elvakultam a féltékenységtől és ostobán cselekedtem. Ráadásul az is tény, hogy semmit nem tudok felhozni a mentségemre. Hiszen szerelmemet csak meg kellett volna kérdeznem az igazságról, ráadásul semmi okom nem volt rá, hogy kétségbe vonjam az irántam való érzéseit.

- Szerintem szedd össze a bátorságod, öcsi, és nézz szembe a kis családoddal, hogyha sokáig ülsz még itt magadba roskadva, akkor elkönyvelik, hogy félsz tőlük – hahotázott Emmett.

- Attól tartok, hogy tényleg félek tőlük – suttogtam halkan, mire bátyám még nagyobb nevetésben tört ki. Jasper pedig küldött felém egy hatalmas nyugalomhullámot, amiért most nagyon is hálás voltam.

Sóhajtottam egy nagyot, majd felálltam és elindultam Alice és Jasper szobája felé. A legkevésbé sem mondhatnám azt, hogy volt bármi ötletem is arra, hogy mit hozhatnék fel a mentségemre. Halkan léptem be a szobába, ahol ott volt Bella, Anthony és Esme. Amint megláttam Esme felpattant, odajött mellém, bátorítóan megölelt, majd elhagyta a szobát.

- Sziasztok – köszöntem kis családomnak. Anthony tényleg hasonlított rám, de Bella vonásai is felfedezhetőek voltak itt-ott. Bár láthatnám, hogy milyen volt kicsinek. Remélem, hogy vannak róla esetleg fotók, vagy bármiféle emlék. Gipsze nyomott kézlenyomat, vagy akármi ehhez hasonló, amit a szülők szoktak csinálni a kisgyerekükkel.

- Szia – válaszolta Bella és Anthony.

- Hallgatlak, ha gondolod, vagy te is inkább emlékeken keresztül próbálkoznál? – kérdezte szerelmem.

- Először azt hiszem, hogy beszélek, és utána, ha lehet, akkor esetleg mutatok emlékeket is – válaszoltam bizonytalanul. Nem akartam mentegetőzni, de csak bocsánatot kell kérnem tőlük.

- Rendben – bólintott rá Bella. Én pedig kivillantottam rá azt a féloldalas mosolyomat, amit mindig is imádott. Bárcsak ember lenne még. Olyan könnyű volt a reakcióit lemérni a szívdobogásából. Amikor a féloldalas mosolyomtól kétszer olyan gyorsan vert. Most még csak nem is reagált rá. Ugyanúgy ül tovább, és várja a magyarázatot.

- Szóval. A lényeg, hogy nincs mentségem arra, ami történt. Ostoba voltam, és ezen nincs mit tagadni. Elvakított a féltékenység, amiért olyan sok időt töltöttél Jacobbal azokban az időkben. Ráadásul, amikor rákérdeztem, hogy mi a baj, te nem mondtad el.

- Azért, mert nem volt mit elmondani. Jake fiatal farkas volt, aki akkoriban tanulta az átváltozást és a harcot, én pedig segíteni akartam, így főztem neki, és támogattam lelkileg. Billy sajnos kevésnek bizonyult a feladathoz. Hogyha elmondtam volna, hogy mi a helyzet, akkor még képes lettél volna, és megpróbálsz eltiltani tőle – mondta kedvesem komolyan.

- Még szép – csattantam fel. – Egy fiatal farkas nagyon veszélyes is lehet. Megsebesíthetett volna. Bármikor kitörhetett volna belőle a vadállat.

- Ahogy belőled is? – tette fel fiam szúrósan a kérdést.

- Anthony – szólt rá Bella, mire fiunk megforgatta a szemeit. – Jacob soha nem lett volna képes bántani engem, ellentétben veled – mondta csípősen. Oké, felfogtam. Nem szabad sértegetnem azt a korcsot. Gondoltam magamban, mire fiam rám morgott. A fenébe, elfelejtettem, hogy birtokolja a képességemet. – Mindketten fejezzétek be – csattant fel Bella. – Fiam, ő az apád, úgyhogy próbálj meg egy cseppnyi tiszteletet mutatni a kedvemért, és tudod, hogy nem szeretem, amikor morogsz – fordult a kedvesem a fiunkhoz.

- Rendben, ne haragudj, anya – mondta lesütött szemekkel.

- Te pedig, ne merészelj olyasmit gondolni Jacobról, hogy korcs, kutya, dög és bármi ehhez hasonlót, mert nem volt az, és hogyha rémlik, akkor a másik két fiam farkas. Ráadásul megjegyzem, hogy Jake nélkül én és a fiad már nem is léteznénk – nézett most rám dühösen.

- Rendben, sajnálom. Igazad van – sütöttem le én is a szemeimet.

- Remek, akkor most próbáljuk meg elölről az egészet – biccentett Bella.

- Bella, nem tudom, hogy mit mondhatnék azon kívül, hogy sajnálom. Az igazság az, hogy minden percben bántam, hogy elhagytalak téged, de amikor meghallottam, hogy terhes vagy teljesen összetörtem, és nem gondolkodtam. Tudom, hogy meg kellett volna kérdeznem téged mielőtt ostobán elmenekülök a probléma elől, de abban a pillanatban elvakított a féltékenység. Utána pedig már gyáva voltam visszajönni hozzád, féltem, hogy mit találok itt. Úgy gondoltam, hogy már Jake-kel biztosan egybekeltetek, és reméltem, hogy boldog vagy.

- Soha nem voltam együtt Jacobbal – vetette közbe Bella.

- Igen, tudom – mondtam komolyan. – Azt hiszem, hogy jobban járunk, hogyha inkább mégis emlékekkel próbállak kiengesztelni – ajánlottam. Szavakkal nem fogom tudni meggyőzni, mert tény, hogy hibáztam, és nem igazán van rá épkézláb magyarázatom.

- Oké, akkor ülj le Anthony mellé, és fogd meg a kezét – mutatott Bella az üres helyre az ágyon.

Én csak bólintottam, majd odamentem, és helyet foglaltam a fiam mellett. Kérdő pillantást vetettem rájuk, amikor Anthony megfogta először Bella kezét, aztán az enyémet is. Meglepődtem, hogy milyen forró a bőre. Még nem is érintettem meg a fiamat eddig.

- Csak gondolj arra, amit szeretnél megmutatni anyának, és én segítek neki látni a múlt eseményeit – mondta fiam, mire én bólintottam és koncentrálni kezdtem. Azonban nem az történt, amire számítottam. Korántsem. Én láttam valamit.



„Az erdőben rohanok kétségbeesetten, csak azt tudom, hogy sietnem kell, mert nagy baj van. Mögöttem pedig két farkas rohan. Már nem vagyok messze, a Swan háztól. Igen, oda tartok. Jacob vagyok, ha jól gondolom. Legalábbis ez az ő emléke lehet.

- Apa, anya – hallom meg a sírós hangot.

- Semmi baj, kicsim. Nem lesz semmi baj, csak ne nézz ide – mondja Charlie nyugtatóan, de fájdalmasan. – Ne figyelj rá, hogy mi történik, csukd be a szemed.

- Persze, nem lesz semmi baj, Bellácska – mondja Victoria gúnyosan.

- Szeretünk… Édesem – motyogja Renee akadozva, majd két hatalmas reccsenés hallatszik.

Hirtelen keserves sikoltás és sírás rázza meg az erdőt. Ez Bella, és még él. Ha lehetséges, akkor még inkább száguldani kezdek. Oda kell érnem, legalább őt meg kell mentenem, ha már a szüleit nem tudtam. Miért nem jöttünk rá előbb, hogy mi történik?

- Ne nyúljatok hozzájuk! Ne merészeljetek beléjük harapni – visít Bella, és hallani a hangján, hogy nagyon erőlködik közben.

- Nekik már mindegy, apa pici csillaga. Ne aggódj, mindjárt te jössz, csak ezt befejezzük – mondja Victoria diadalittasan.

Az első, amit meglátok, az a két gonoszan vigyorgó vámpír. Victoria és Laurent. Renee és Charlie megkínzott holtteste fölött állnak, és Bella keserves sikoltásain és zokogásán nevetnek. A következő pillanatban rávetem magam Victoriára, és azzal a lendülettel letépem a fejét, a munka többi részét, pedig rábízom a társaimra. Valószínűleg nem figyeltek ránk, inkább szórakoztak legjobb barátom szenvedésein, de ez volt az utolsó cselekedetük, azt biztos. Beszaladok egy fa mögé, gyorsan visszaváltozom, és felkapom a nadrágom, majd Bellához rohanok, aki egész testében remeg, és teljesen önkívületi állapotban próbál meg kiszabadulni, hogy a szüleihez jusson.

- Bella – lépek oda hozzá. – Próbálj megnyugodni, kérlek – mondom neki gyengéden, miközben kiszabadítom a kötelek forgatagából. Ahogy leesnek a fogva tartó tényezők máris a szüleihez akar rohanni, de elkapom, és nem eresztem.

- Engedj el, Jake. Segítenem kell rajtuk – kiabál rám Bella, majd minden erejével próbál szabadulni a karjaimból, de nem engedem.

- Meghaltak, Édesem. Sajnálom, de már nem tehetsz semmit. Ne nézz oda. Majd mi gondoskodunk mindenről – próbálom csitítani, nem sok sikerrel.

- Nem, ne – sikoltozik Bella a karomban, és püfölni kezdi a mellkasomat, mire én csak még jobban magamhoz szorítom. – Én tehetek mindenről – sírja el magát keservesen, majd hirtelen összeesik.

- Bella? – kapom a karjaimba. Majd próbálom magához téríteni, de nem mozdul.

- Mi van vele? – hallok meg egy aggódó hangot. – Megsérült?

- Testileg rendben van. Azt hiszem, hogy sokkot kapott, Seth – nézek aggódva Bella könnyes arcára. – Haza kell vinnünk, hogy biztonságban legyen.

- Rendben, te vidd haza őt. Az itteni helyzetet majd én megoldom – mondta Seth és hallani lehetett a hangján, hogy mennyire együtt érző. – Szerintem maradj mellette, most nagy szüksége lesz rád – tette még hozzá.

- Hát persze, hogy vele maradok – vágtam rá azonnal. – Sose hagynám magára – mondtam aggódva. – Mi van a két vérszopóval?

- Sam és a többiek elvitték őket. Szerintem nem lesz gyors haláluk, sokkal inkább hosszadalmas és fájdalmas.

- Nem is érdemelnek mást – bólintottam rá. – Most viszont megyek. Szerintem az lenne a legjobb, hogyha lefektetném.

- Igazad lehet, menjetek csak. Később még átnézek hozzátok, ha nem gond – mondta Seth, majd letérdelt Charlie és Renee holtteste mellé.

Finoman magamhoz ölelem Bellát, és elkezdek futni vele La Push határa felé, emberi alakban. Így is gyors vagyok, és most az a biztos, hogyha erősen tartom, mert ha felébred út közben, akkor még megpróbálna valami őrültséget tenni, hogy visszajusson a házukhoz.”



- Mi a baj, Anthony? Nem látok semmit – szakított ki kedvesem hangja az emlékekből.

- Nem tudom, lehet, hogy nem koncentráltam eléggé. Próbáljuk meg még egyszer – mondja fiam. Aztán mielőtt még bármit is mondhatnék már megint egy emlék jelenik meg a szemem előtt.



„Bella békésen szuszog az ágyon, de az arca fájdalmat tükrözz, majd hirtelen kiabálni kezd.

- Ne, apa, anya! – sikoltja, mire barátja rázogatni kezdi. Érdekes, most külső szemlélője vagyok az eseményeknek, és nem Jacob bőrén keresztül látom a múltat. Anthony biztos tudja manipulálnia szemszögeket.

- Bells, ébredj fel, már vége – keltegette Jake. Mire kedvesem kinyitotta a szemét és sírva fakadt.

- Ugye, csak egy rossz álom volt? – kérdezte, de látszott rajta, hogy tudja a választ.

- Sajnálom – mondta Jacob, majd magához húzta. – Nálunk maradsz, rendben? – kérdezte gyengéden. – Majd mi leszünk a családod, én leszek. Nem hagylak el.

- El kell mennem. Itt nem biztonságos nekünk – mondta Bella kétségbeesetten.

- Miért ne lenne biztonságos nekünk? Hiszen a törzshöz tartozom, és te is hozzájuk fogsz tartozni mostantól.

- Nem lehet, Jake. Terhes vagyok – motyogta szerelmem, mire Jacob eltolta magától.

- Tessék? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.

- Jól hallottad. Kisbabám lesz, méghozzá Edwardtól – ismételte meg Bella.

- Te jóságos ég! Ez meg, hogy lehet? – kérdezte döbbenten.

- Tudod, amikor egy férfi meg egy nő… - kezdett bele kedvesem a biológiai rizsába, de barátja leállította.

- Nem arra gondoltam, hogy hogyan sikerült összehoznotok, hanem arra, hogy eddig úgy tudtam, hogy vámpíroknak nem lehet gyereke – magyarázkodott.

- Eddig még egy vámpír sem volt együtt emberrel, legalábbis valószínűleg. Úgy tűnik, hogy így mégiscsak előfordulhat – mondta Bella határozottan.

- Az a szemét képes volt elhagyni téged állapotosan? – pattant fel Jacob az ágyról.

- Nem tudta – sütötte le szerelmem a szemeit. – Aznap este akartam elmondani neki, amikor eltűntek. Már nem jött át, de talán jobb is, mert így nem érezte kötelességének, hogy velem maradjon, hogyha már nem akar engem.

- Micsoda idióta – fújtatott Jacob. – Meg akarod tartani? Mármint, úgy értem, most, hogy…

- Igen, megtartom a babát. Nem lennék képes megölni őt – csattant fel Bella.

- Rendben, akkor is megoldjuk. Te csak pihenj, és fel ne kellj, a többi részét, meg majd megbeszélem a falkával. Minden rendben lesz, és itt maradtok – mondta kedvesen, majd kisietett a szobából.

Jacob végigfutott a falun, majd bement egy házba. Amint belépett egy sebhelyes arcú lány fogadta.

- Á, már vártunk, Jake – mosolygott rá kedvesen. – Hogy van, Bella?

- Nem túl jó, és egyéb problémák is vannak – mondta Jacob idegesen.

- Miért? Mi történt? – jött ki Sam a szobából.

- Bella gyereket vár, Cullentől – válaszolta Jacob.

- Ez biztos? – kérdezte Sam idegesen.

- Igen, most mondta.

- Akkor azonnal irány a kórház. Ki kell szednünk belőle, még mielőtt megöli őt az az izé.

- Meg akarja tartani – vetette közbe Jake.

- Azt nem. Dönthet. Vagy elveteti azt a valamit, vagy mindketten meghalnak.

- Akkor elmegyünk – mondta Jacob határozottan.

- Azt nem. Nincs ilyen alternatíva. Én vagyok az alfád, és azt fogod tenni, amit mondok. Tehát, vagy irány a kórház, vagy gyorsak és lehetőség szerint fájdalommentesek leszünk.

- Nem fogod kényszeríteni semmire, és megölni pedig végképp nem fogod – csattant fel Jake.

- Gondolkozz. Elfogult vagy, mert fontos neked, de nem hagyhatjuk, hogy megszülje azt a lényt.

- Azt sem tudjuk, hogy micsoda pontosan. Honnan tudod, hogy nem egy ártatlan gyermeket készülsz a halálba küldeni az édesanyjával együtt?

- Egy vámpír nemzette a fenébe is – kiabált immár Sam is.

- De Bella a másik fél. Az ő gyermeke nem gonosz, még akkor sem, hogyha egy vámpírtól fogant. Biztos vagyok benne, hogy nevelhető. Meg tudjuk tanítani rá, hogy normális legyen a lehetőségekhez mérten – magyarázta Jacob, de Sam csak megrázta a fejét.

- Sajnálom, de ez a helyzet. Az ivadék meghal, vagy mindketten meghalnak.

- Ez nem elfogadható – mondta Jake dühösen.

- Ez az egyetlen elfogadható megoldás. Szóval indulj és közöld Bellával a hírt. Hogyha fontos neked, akkor győzd meg, hogy szabaduljon meg attól, ami benne van.

- Azt mondtam, hogy nem fogja bántani Bellát senki sem. Elég dolgon ment keresztül kevesebb, mint egy hét alatt – morgott Jacob az alfájára.

- Azt mondtam indíts – vetette be Sam az alfa hangját, de a farkasa meg sem rezdült. – Mi a pokol? Hogyan mondasz nekem ellent?

- A génjeim szerint én is lehetnék az alfa, és ezt te is tudod – mondta Jacob elégedetten. – Képes vagyok rá, hogy kiváljak, vagy akár arra is, hogy átvegyem a helyed.

- Még mindig mi vagyunk többen. Két alfa van, de a falka hozzám tartozik, úgyhogy nincs esélyetek.

- De lesz, hogyha erőszakkal veszem át a helyed – morogta állatiasan.

- Képes lennél a fajtársadra támadni egy kétes erkölcsű nő, és a kis démonja miatt? – kérdezte Sam idegesen.

- Bella miatt megteszem, hogyha kell – vágta rá Jacob azonnal.

- Legyen hát úgy. Akkor menjünk ki a házból és a falut is hagyjuk el. Nem akarom, hogy bárkinek baja essen – ajánlotta Sam, mire Jake bólintott.

Hirtelen egy réten találtam magam. Sam és Jacob farkas alakban áll a rét kellős közepén, míg a többi farkas körbeveszi őket. A következő pillanatban pedig egymásnak esett a két szembenálló fél. A küzdelem kíméletlen, és tényleg vérre menő volt. Mindketten a másik torkát célozták meg. A harc meglehetősen sokáig tartott, és egyik fél sem kímélte a másikat. Végül Jake sikeresen elkapta Sam torkát, aki feladta a harcot. Jacob elengedte barátja nyakát, majd a többi farkas elé állt, akik meghajoltak előtte, ahogy Sam is, miután felállt. Egyértelmű volt a rítus, miszerint a falkának új alfája van. Jake átvette a hatalmat, és így a döntés is rajta állt, ami Bella és Anthony életben maradását jelentette.”



- Nem tudom, hogy mit csináltok vele, de elég lesz – hallottam meg Jasper feldúlt hangját. Az emlék pedig azonnal megszakadt. – Elég bűntudatot kell elviselnem már így is.

- Nem csinálunk vele semmit – mondta Bella határozottan. – Anthony valamiért nem közvetíti az emlékeit felém. Biztos elfáradt. Én nem bántottam, ha bűntudata van, azt pedig csakis magának köszönheti.

- Vagy a fiadnak – nézett Jasper szúrósan Anthonyra.

- Csak azt kapta, amit megérdemelt – mondta fiam a nagybátyjának, majd felém fordult. – Így nevezd még egyszer az apámat korcsnak, akár csak gondolatban is. Egy héten belül kétszer is megmentette anya, és az én életemet, amíg te valahol abban a hitben éltél, hogy én nem is a te fiad vagyok. Tudod, hogy mi a csattanója a történetnek? – kérdezte dühösen. – Attól féltél, hogy nem a te gyerekedet hordja anya a szíve alatt. Nos, azzal, hogy elmentél, te magad váltottad valóra a félelmeidet, mert általad tényleg Jacob Black lett az apám, te pedig csak egy idegen vagy anya múltjából. Gondolkodj el ezen, amikor eszedbe jut akár csak egy gondolattal is megsérteni az apám emlékét.

- Anthony – csattant fel Bella. – Ez már túlzás.

- Bocs, anya, de ti tanítottátok az apámmal, – mondta az „apám” szót különösen megnyomva - hogy ami a szívemen, az a számon. Így helyes. Most pedig hazamegyek – állt fel az ágyról, majd anyjához lépett és megpuszilta. – Szeretlek, és tényleg sajnálom, de ezt megérdemelte – suttogta Bella fülébe, majd kiugrott az ablakon és eltűnt. Én pedig ott ültem az ágyon lefagyva. A fiam jobban utál, mint hittem, ráadásul teljes joggal.