La Push vámpírja - 23. fejezet

23. fejezet




(Edward szemszöge)



Egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Talán jobb lenne, hogyha eltűnnék innen, mert úgy legalább a családomnak lehetősége nyílna rá, hogy megismerjék a fiamat. Ráadásul Alice-t sem akarom még egyszer megfosztani Bella társaságától, márpedig most, hogy Gabriella mozgatható és el is akar menni Jacobbal La Pushba már semmi oka nem lesz Bellának, hogy szóba álljon velem, de mivel a családom többi tagjának a jelek szerint megbocsájtott, hogyha elmegyek, akkor biztos, hogy sűrűn fog jönni.

- Edward, hagyd abba az őrült ötletek gyártását – kiabált rám Jasper. Hát ezt meg honnan a fenéből tudja? Felcsapott gondolatolvasónak?

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – tettettem az ártatlant.

- Edward Cullen, ne hidd, hogy engem át tudsz verni. Lehet, hogy rezzenéstelen arccal hazudsz, de én érzem azt, amit te. El akarsz menni innen – mondta fivérem ingerülten.

- Micsoda fordulat – forgatta meg Bella a szemeit.

- Ebbe ne szólj bele, kérlek – néztem rá könyörgőn.

- Miért? Valaha is volt beleszólásom bármibe? – kérdezte dühösen kedvesem. – Tudod, hogyha végre férfi lennél egy vinnyogó, és önsajnáló kisfiú helyett, akkor talán a fiad is megenyhülne idővel. Olyan férfi nevelte fel, aki soha nem adta fel, erre alig tölt el veled néhány percet és te máris gyáván megfutamodnál. Szerinted mit fog gondolni rólad, hogyha újra kilépsz az életéből? – kezdett el kiabálni. – Légy férfi, és nézz szembe a tetteiddel, és annak következményeivel. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de hogyha vissza akarod kapni a fiadat valaha is, akkor szedd össze magad, és húzd ki a fejed a homokból. Elegem van már abból, hogy hibázol, majd megfutamodsz. Amíg együtt voltunk is minden hónapban egyszer legalább el akartál menni, hogy nekem normális életem lehessen. Hogyha eldöntötted, hogy mit akarsz, akkor bent leszek a másik fiamnál, és a kedvesénél, kapard össze a romjaidat, és akkor beszélhetünk. Viszont, hogyha most megint eltűnsz, akkor soha többé ne tedd be a lábad Forksba, mert darabokban végzed – mondta Bella feldúltan. Majd kiviharzott az ajtón, és bevágta maga mögött, de úgy, hogy még a vakolat egy darabja is leesett a plafonról.

- Huh, Bella igazi vadmacska lett – hallottam meg Emmett elismerő hangját.

- Ez igen – bólintott Jasper is.

- Nekem mondod? – néztem még mindig döbbenten az ajtó irányába. – Soha nem gondoltam volna, hogy Bella ilyen is tud lenni. Bár kétségkívül igaza van – mondtam bűntudatosan.

- Az előbb kaptad meg a magadét, úgyhogy ne merészelj itt előttem újra önsanyargatásba kezdeni – morgott rám Jasper. – Indíts, hogyha jót akarsz, és cáfold meg a téged ért vádakat, különben olyat teszek, amit később megbánnék – mondta indulatosan.

- Megyek már – sóhajtottam. – Csak egy kicsit össze kellett szednem magam. Elég új élmény, hogy Bella kiabál velem.

- Legalább beszélt hozzád – rántotta meg a vállát Jasper. – Már ez is egy nagy lépés – tette hozzá vigyorogva. – Néhány nappal ezelőtt még azt mondtad, hogy soha többé nem fog szóba állni veled. Erre ma már néhány mondatot is beszéltél vele, aztán pedig kis híján leüvöltötte a fejedet. Hihetetlen, de a szíve mélyén még mindig fontos vagy neki – mondta bátyám komolyan.

- Nagyon lelkesítő voltál, leszámítva azt a részt, hogy „hihetetlen, de a szíve mélyén még mindig fontos vagy neki” – mondtam komoran. – Azt hittem, hogy te az én oldalamon állsz.

- Nagy tévedés – mondta fejcsóválva. – Én a ti oldalatokon állok. Mindig is tökéletes párt alkotattok. Ráadásul én átérzem a te helyzetedet is, na meg persze Belláét és Anthonyét is. Már csak az van hátra, hogy megoldjátok a nézeteltéréseiteket, aztán már minden rendben lesz. Mert elárulok egy nagy titkot. A fiad szeret téged. Bármilyen elképesztően is hangzik, az előbbi kirohanása után. Egyszerűen csak nagyon dühös rád, nyilvánvaló okokból. Úgyhogy összességében, én úgy gondolom, hogy csak rajtad áll, hogy visszakapod-e életed legfontosabb részeit, vagy sem.

- Hát persze, hogy vissza akarom kapni őket – mondtam elszántan, és elindultam Bella után.

- Már ideje volt – mondták a többiek lelkesen.

- Ez nem csoportos beszélgetés – mondtam kicsit hangosabban, hogy érezzék a rosszallást.

- Dehogynem – nevetett Emmett. – Az már más kérdés, hogy te nem szeretted volna, hogy ezt halljuk – tette még hozzá, mire Jasper is felkacagott.

- Hihetetlen, hogy ennyire élvezitek, hogy bajban vagyok – csóváltam meg a fejem.

- Te nem bajban vagy, Edward – termett előttem Rosalie. – Te hatalmas slamasztikában vagy, mert ha hiszed, ha nem, a tökéletes, mindenki által áhított Edward Cullennek most bizony meg kell hunyászkodnia, és fejet hajtania a kedvese előtt, és a fia előtt is, ugyanis itt csakis ők a sértettek. Mi hagytuk cserben őket, és nem fordítva.

- Bagoly mondja verébnek? – néztem Rose-ra dühösen. Mintha tiltakozott volna, hogy elhagyjuk Bellát.

- Tudom, hogy most arra gondolsz, hogy képmutató vagyok, de bármilyen hihetetlen is a számodra, de nagyon megbántam, hogy olyan ellenséges voltam Bellával. Nem érdemelte meg, hogy kiutáljam a házból, csak azért, mert ember. Őszintén szólva biztosan még jobban gyűlöltem volna, amikor gömbölyödő pocakkal úgy várta volna Anthonyt, hogy mi védelmezzük, és nézzük a boldogságát, de legalább láthattam volna az unokaöcsémet felnőni. Elszalasztottunk egy nagyon is fontos folyamatot a fiad életéből, azért, mert ostobák voltunk. Te voltál a legostobább, hiszen attól függetlenül, hogy én elhittem, hogy Bella képes volt megcsalni téged egy szebb élet reményében, neked tudnod kellett volna, hogy ő erre soha nem lenne képes, ahogy azt Alice is megmondta, amíg teljesen el nem bizonytalanítottad – mondta nővérem, és a gondolatai is teljes mértékben alátámasztották, hogy megbánta, ami történt.

- Rose, engedd el őt, éppen Bellához tart, ami most elég fontos lenne – mondta Jasper határozottan.

- Tudom, már itt sem vagyok – mosolyodott el nővérem halványan, és eltűnt éppen olyan gyorsan, ahogy megjelent.

- Akkor én most megyek, hogyha nem akartok hozzáfűzni még valamit – érdeklődtem, hogy biztosan minden hallgatózónak alkalma legyen beleszólni még az életembe.

- Csak menj már. Túl sokat agyalsz – hahotázott Emmett.

Azt hiszem, hogy ez volt a végszó. Állapítottam meg magamban. Már éppen itt volt az ideje, hogy hagyják, hogy Bella után menjek. Már eddig is elég kínos volt a helyzet, de határozottan csak rontott a dolgon az a tény, hogy nyilvánvalóan hallotta ezt a kis közjátékot, mivel a hallása éppen olyan kifinomult volt, mint amilyen bármelyik másik vámpírnak.



(Bella szemszöge)



A fiam most talán kicsit durva volt, de nem tudtam rá haragudni emiatt. Hiszen nem Edwardnak kellett éveken át magyaráznia egy kisfiúnak, hogy az igazi apja is biztosan imádná, hogyha tudná, hogy létezik. Bármennyire is boldog volt a fiam La Pushban, Anthony mindig is úgy érezte, hogy egy része elveszett azzal, hogy nem ismeri a vér szerinti apját. Ezek után nem is várható el tőle, hogy csak úgy Edward nyakába boruljon. Főleg most nem, hogy kiderült, hogy nem azért hagyott el, mert már nem kellettem neki, hanem azért, mert azt hitte, hogy megcsaltam.

- Edward, hagyd abba az őrült ötletek gyártását – kiabált rá Jasper, én pedig kiszakadtam a gondolatmenetből.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – tette az ártatlant. Na persze, még hogy nem tudja. Most jött volna biztos az a rész, amikor elmenekül a problémák elől, azzal a felszólalással, hogy mindenkinek jobb nélküle.

- Edward Cullen, ne hidd, hogy engem át tudsz verni. Lehet, hogy rezzenéstelen arccal hazudsz, de én érzem azt, amit te. El akarsz menni innen – folytatta Jasper ingerülten. Én megmondtam. Semmit nem változott.

- Micsoda fordulat – adtam én is hangot a véleményemnek.

- Ebbe ne szólj bele, kérlek – nézett rám könyörgőn.

- Miért? Valaha is volt beleszólásom bármibe? – kérdeztem dühösen. Megkérdezte, hogy mi a véleményem a vámpírrá válásomról? Megkérdezte, hogy mit gondolok a kialakult helyzetről, hogy állandó veszélyben élünk, mert nem hajlandó átváltoztatni? Egyáltalán még csak meg sem bízott bennem, de még arra sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze, hogy övé-e a gyermek, akit a szívem alatt hordok. – Tudod, hogyha végre férfi lennél egy vinnyogó, és önsajnáló kisfiú helyett, akkor talán a fiad is megenyhülne idővel. Olyan apát ismert, aki soha nem adta fel, erre alig tölt el veled néhány percet és te máris gyáván megfutamodnál. Szerinted mit fog gondolni rólad, hogyha újra kilépsz az életéből? – kezdtem el kiabálni. Az egy dolog, hogy én még így is szeretem, de most a fiam az első. Addig nem fogok megbocsájtani, amíg Anthonyt ki nem engesztelte. A fiának tőle kell hallania, hogy mennyire szereti. – Légy férfi, és nézz szembe a tetteiddel, és annak következményeivel. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de hogyha vissza akarod kapni a fiadat valaha is, akkor szedd össze magad, és húzd ki a fejed a homokból. Elegem van már abból, hogy hibázol, majd megfutamodsz. Amíg együtt voltunk is minden hónapban egyszer legalább el akartál menni, hogy nekem jobb legyen az életem. Hogyha eldöntötted, hogy mit akarsz, akkor bent leszek a másik fiamnál, és a kedvesénél, ha felkészültél rá, akkor beszélhetünk. Akkor viszont, hogyha most eltűnsz, akkor soha többé ne tedd be a lábad Forksba, mert darabokban végzed – mondtam feldúltan.

Majd kirohantam a szobából, és bevágtam magam mögött az ajtót. Azt hittem, hogy jobban fogom bírni az érzelmi kitöréseimet, de tévedtem. Még újszülöttként sem voltam soha ennyire felhúzva. Ezt is csak Edward képes kiváltani belőlem.

Már csak egy lépés választott el a fiamtól és kedvesétől, de nem akartam ilyen állapotban rájuk nyitni, úgyhogy az ajtó előtt megálltam és mély lélegzeteket vettem. Le kellett nyugodnom. Úgy egy perccel később végre lecsillapodtam annyira, hogy szalonképes legyek odabent. Nem lett volna jó, hogyha szegény Gabriellát halálra rémítem még én is.

- Sziasztok! – léptem be mosolyogva a szobába, bár a jelek szerint rosszkor, mert eléggé egymásba voltak gabalyodva a gyerekek. Pontosabban csak csókolóztak, de azért figyelhettem volna jobban is. Szegény Gaby teljesen elvörösödött zavarában.

- Szia – vigyorgott rám Jake. – Megismerkedsz a szerelmemmel? – kérdezte boldogan. Én pedig hevesen bólogattam. Szegény Gabriella pedig még jobban elpirult a szerelmem kifejezésre. Istenem, milyen sokszor pirultam bele én is az ilyesmibe, amíg még volt rá alkalmam. – Gabriella, ő itt az anyukám, Bella Black – mondta fiam. – Anya, ő pedig itt a kedvesem, Gabriella Jones.

- Nagyon örülök, és köszönöm, hogy megmentett minket legutóbb – mondta a lány kedvesen.

- Szóra sem érdemes – legyintettem. – Viszont kérnék valamit – mosolyogtam rá.

- Bármit – vágta rá azonnal.

- Hogyha lehet, akkor tegeződjünk – kértem. – Nem vagyok még olyan öreg – tettem még hozzá kuncogva. – Illetve elég furán jönne ki, hogyha egy korban nagyjából veled egyidős lányt magáznál.

- Valóban. Én csak arra gondoltam, hogy mivel már elmúltán hatvannyolc éves, esetleg rossz néven vennéd, hogyha letegeznélek – mondta félénken.

- Ne butáskodj. A szívem mélyén én mindig tizennyolc leszek, azt hiszem – mondtam komolyan. - Nagyon örülök, hogy már jól vagy – tettem még hozzá.

- Köszönöm, de félek, hogy nincs minden rendben – mondta szomorúan. – Jake is lát rajtam néhány változást, és én is érzem, hogy más lettem. A szemem színe megváltozott, és gyors vagyok, de nagyon, ráadásul a csontom néhány nap alatt összeforrt. Ez egyik sem igazán emberi.

- Carlisle, majd megoldja a problémát. Ő mindig kitalál valamit – mondtam teljes meggyőződéssel. Hogyha valaki tud segíteni, akkor az ő, ebben teljesen biztos voltam.

- Anya, te is hallod, hogy mi folyik a házban? – vetette közbe Jacob.

- Tudtom kéne, hogy miről beszélsz? – kérdezte Gaby kíváncsian.

- Nem, Édesem – vágta rá Jake. – De később majd elmondom.

- Rendben – bólintott Gabriella, majd a fiamhoz bújt.

- Persze, hogy hallom, - válaszoltam kurtán. - de most ti sokkal fontosabbak vagytok. Úgyhogy ha a volt… - Na most mit mondjak rá? Volt szeretőm? Volt fiúm? Volt szerelmem? Az exem? Gondolkoztam el.

- Nevezzük simán Edwardnak? – ajánlotta fiam a lehetőséget.

- Rendben, tehát, hogyha Edward akar valamit, akkor utánam jön. Nem érdekel, hogy családi kupaktanács miatt, vagy önszántából. Most inkább veletek foglalkoznék. Beszéltetek már a Cullen családról is, vagy csak rólam? – kérdeztem fiamat.

- Persze, már tudja Gaby, hogy ki micsoda – bólintott Jake.

- Félsz tőlünk? – fordultam Gabriella felé.

- Egyáltalán nem. Jacob elmagyarázta, hogy vannak jó és rossz vámpírok, és mivel tőletek nincs miért tartanom, ezért jól megleszünk egymással – mondta őszintén.

- Akkor jó – válaszoltam boldogan. – Nem örültem volna, hogyha megrémülsz Jacobtól és a családjától.

- Jake-től nem lehet félni – legyintett mosolyogva.

- Ez is igaz – bólintottam rá.

- Hé, itt vagyok én is. Az egy dolog, hogy nektek nem kell tőlem félnetek, de mások szerint nagyon is félelmetes vagyok – mondta Jacob morcosan.

- Tudod, hogy hogyan értettük – forgattam meg a szemeim.

- Csak viccel – mondta Gaby határozottan. – Igazi mókamester, ezt már tudom.

- Ezt bóknak veszem – mondta Jake vigyorogva. – Mindig is mondtam, hogy vicces vagyok, csak nem mindig értékeltek.

Erre a megnyilvánulásra mindhárman hangosan felnevettünk. Annyira boldoggá tett, hogy Gabriella felébredt, jól volt, ráadásul még a családi titkokat is nagyon jól fogadta. A meghitt pillanatot bátortalan kopogtatás szakította félbe, majd Edward dugta be a fejét az ajtón.

- Sziasztok – köszönt kedvesen. – Bella, beszélhetnénk? Kérlek – nézett rám könyörgőn.

- Ezek szerint nem menekülsz el? – kérdeztem közömbösen.

- Nem, harcolni fogok értetek, hogyha hagyod. Ahhoz viszont nem lenne hátrány, hogyha szóba állnál velem – mondta határozottan.

- Rendben, beszélgessünk – adtam be a derekam. Végre tényleg elszántan beszélt hozzám. Csak remélni merem, hogy most valóban határozott lesz, és mindent elkövet, hogy visszaszerezzen minket. Hogyha Anthony megbocsát neki, akkor nálam már nyert ügye lesz.

- Átjönnél a szobámba? – kérdezte bizonytalanul.

- Igen, mehetünk – válaszoltam, de igazság szerint a lábam egy pillanatra földbe gyökerezett.

Már nagyon régen nem jártam ott. A ház többi része is rengeteg boldog emléket rejtett a számomra, de a szoba, amiben a legtöbb időt töltöttem el Edwarddal, az a hely egészen más volt. Soha nem mondtam el senkinek, de jártam itt még azután, hogy elmentek. De abba a szobába nem mertem bemenni. Túl sok emlék volt ott, ami csak még több fájdalmat ébresztett volna a szívemben. A sok átbeszélgetett éjszaka a karjaiban, szerelmes suttogások. Biztonságban aludni a karjaiban. Emmett állandó ránk törései, hogy rajtakapottan rebbenjük szét, ő pedig hahotázhasson egy hétig. Alice néha úgy süvített be, mint egy tornádó, hogy elraboljon Edwardtól és vásárolni vigyen. Annyi kellemes emlék kötődik ahhoz a helyhez. Ott mindig boldog voltam, és biztonságban éreztem magam. Vajon még ma is ilyen hatással van rám a háznak az a része? Nem hittem volna, hogy még egyszer beteszem oda a lábam. Azt pedig végképp nem, hogy ezt nem egyedül, hanem éppen Edwarddal fogom megtenni.

- Anya, jól vagy? – kérdezte Jake aggódva.

- Persze – szakadtam ki a gondolataimból.

- Nem muszáj bejönnöd a szobámba, hogyha nem akarsz. Mehetünk máshova is, csak gondoltam, hogy ott nyugodtabban lehetnénk – ajánlotta Edward.

- Nem, minden rendben, mehetünk – mondtam, majd újra megindultam az ajtó felé.

Ahogy odaértem az ajtóhoz, Edward udvariasan szélesre tárta előttem, éppen csak meghajolni nem hajolt meg hozzá. Ezen önkéntelenül is elmosolyodtam. Jacob is nagyon udvarias férfi volt, de Edward egészen más volt. Neki teljesen a vérébe ivódott az úriember, hiszen olyan korban született, amikor ez volt a világ legtermészetesebb dolga.

- Köszönöm – biccentettem, majd kiléptem a szobából.

- Nincs mit – válaszolta, majd kilépett utánam a folyosóra.

Csendben sétáltunk egymás mellett, amíg el nem értük a szobáját. Az ajtót ismét szélesre tárta, én pedig halkan felsóhajtottam, és beléptem. A látvány igen meglepő volt, egyáltalán nem erre számítottam. Nem az a szoba volt, amit a boldogságunk minden pillanatában láttam. Újra felvette a régi mivoltát, amikor Edward még nem tartozott senkihez. A baldachinos ágyunk, amit azért vett, hogy kényelmesen aludjak nála eltűnt, és helyébe visszakerült a fekete bőrkanapé, a cd állvány lemezei megfogyatkoztak, Debussy, és a régi kedvenceink mind eltűntek. Az íróasztalt, és a polcokat már nem díszítették a közös fényképeink, amik mind különleges pillanatokban készültek, mivel Alice állandóan hordott magával gépet, hogy dokumentálhassa a boldogságunkat. Még a nagy kedvencünk a hintaszék is eltűnt. Istenem, mennyire imádtuk nézni az éjszakai erdőt abból a székből. Minden itt töltött éjjelen belekucorodtam Edward ölébe egy hatalmas takaróba csavarva, és összebújva figyeltük az éjszaka szépségét. A hatalmas üvegfalnak köszönhetően, hogyha az eget nem takarták a felhők, akkor még a csillagokat is volt alkalmunk látni. Azt hittem, hogy ugyanaz a szoba fogad majd, amit utoljára láttam, de csalódnom kellett. A lázas izgalom, és idegesség, ami uralta a testemet megszűnt abban a pillanatban, ahogy felfogtam, Edward lezártnak tekinti a múltját. Hiszen különben miért tüntette volna el a közös életünk meghatározó emlékeinek nagy részét.