La Push vámpírja - 85. fejezet

85. fejezet




(Johanna szemszöge)



Nem is tudom, hogy pontosan mikor tört meg a jég köztem és Billy között, de az biztos, hogy megtört, méghozzá alaposan. Különben most nem éppen külön fogkefét, és pizsamákat, meg némi plusz ruhát készülnék vásárolni arra az esetre, hogyha huzamosabb időt töltenék a Black házban. Billy már tegnap este elhelyezte a kis csomagját nálam. Egy egész polcot is felszabadítottam neki a szekrényemben, ami nálam nagy szó, mert nem volt egyszerű eggyel kevesebb polcra betuszkolnom a ruháimat. Viszont attól tartok, hogy le kell cserélnem a fehérneműim nagy részét is, mert van néhány olyan darab, amit nem igazán lenne szerencsés viselnem, amikor egy házban vagyunk. Meg egyébként sem, mert egyre sűrűbben fordul elő, hogy meglep valamivel. Talán kéne kérnem egy kis segítséget, most, hogy én is meg akarom őt lepni. Olaszos vacsorát készítek, amihez már minden recept az asztalon hever, és minden tökéletes, leszámítva a ruhát. Szükségem lenne egy tökéletes rucira. Csak azt nem tudom még, hogy milyen legyen. Talán tűzvörös, mini koktélruha, egy hozzáillő magas sarkúval, és esetleg egy boleróval. A kérdés már csak az, hogy hol találok megfelelő butikot, ahol megkapom, amit keresek.

- Alice – vigyorodtam el hirtelen. Ha valaki, akkor Alice egészen biztosan tudja, hogy hol van az a ruha, amire szükségem van. Tudom, hogy most esküvő szervezésben van, de azért csak szakít rám néhány órát. Felvettem a telefonomat, és azonnal tárcsáztam is a számát.

- Szia, Johanna. Miben segíthetek? – kérdezte Alice. Lefogadom, hogy nyakig túr megint egy nagy halom fehérneműben, amit be fog csomagolni Bellának. Elég telhetetlen, hogyha a tökéletességre törekszik.

- Tudnál rám szakítani néhány órát? – kérdeztem bizonytalanul.

- Valami baj van? – kérdezte hirtelen. Talán még a heves válogatásban is megállt néhány pillanat erejéig.

- Ami azt illeti, technikai segítségre lenne szükségem – haraptam az ajkamba.

- Technikai? – döbbent meg Alice. – Amennyire hallottam a híreket innen-onnan a dolgok technikai részei nagyon is jól mennek nektek – kuncogott fel barátnőm.

- Mi? – kerekedtek ki a szemeim. – Oh, nem… egyáltalán nem olyan technikai segítségre szorulunk – mondtam kissé zavarban. – Randi technikai segítségre lenne szükségem, és egy igazán tökéletes ruhára – magyaráztam a helyzetet.

- Hm… milyen típusú randi? – kérdezte kíváncsian.

- Vacsora, olaszos, én főzök – válaszoltam készségesen.

- Ahhoz egy csinos egyrészes ruha kellene, a te alkatodhoz nyugodtan lehet mini is. Fekete, smaragd, vagy vörös – gondolkodott hangosan. – A legjobb hely Seattle, méghozzá az az apró kis butik, ahol Bellának is vettem néhány csinos, nyári ruhát a nászútra. Tíz perc múlva ott leszek – csicseregte lelkesen.

- Oké, köszi – mondtam hálásan.

Azután pedig gyorsan elpakoltam a hűtőbe a hozzávalókat. Majd délután megfőzök, legalább még meleg lesz, mire Billy visszaér a járőrözésből. Gyorsan felkaptam a pénztárcámat, amiben benne volt az egész havi bérem, elrejtettem a táskámban, felhúztam a cipőmet, és azonnal indultam az ajtó felé, hogy minél előbb induljunk is. Éppen nyitottam volna ki az ajtót, amikor dudaszó hasított a csendbe.

- Szia – léptem ki az ajtón. Gyorsan bezártam, és egy szempillantás alatt a kocsihoz szaladtam és beszálltam. – Akkor Seattle?

- Igen, mindenképpen. Ott fogjuk megtalálni a számodra tökéletes darabot – mondta Alice határozottan. Azután pedig már indított is. – Először is szerzünk neked ruhát, azután pedig fehérneműt, végül pedig egy csinos topánt. Milyen zenét készülsz feltenni a vacsorához? A gyertyák már megvannak? Mikorra érkezik meg Billy? Selyemágyneműt húztál már?

- Hé, Alice, ez egy vacsora, nem pedig egy hatalmas esemény – állítottam le barátnőmet.

- Minden esemény hatalmas, ami az udvarlási stádiumban történik. Meg kell teremtened a hangulatod. A férfiakat teljesen letaglózza, hogy igazán szépen előkészülsz egy közös estére – csitított barátnőm szigorúan. – Én sem tűrtem semmiféle hibát, amikor Jasper udvarolt nekem. Ez egy nagyon is fontos este. Amennyire tudom, ma este főzöl neki először komoly vacsorát.

- Ami az illeti az én tudásommal a komoly már önmagában is vicc – pirultam el. – A specialitásom a rántott hús, sült krumplival, legfeljebb meg tudok sütni egy steak-et párolt zöldbabbal, és megállt a tudomány – húztam el a számat. – Talán még egy tiramisu menni fog. Annyit még össze tudok hozni. A paradicsomszósz nem tűnt bonyolultnak, tésztát ki tudok főzni, az még nem haladja meg a képességeimet. A leves pedig csak zöldség turmixolva, és fűszerezve. Tehát nem a legbonyolultabb konyha remekeket választottam. Billy saját érdekében.

- Jaj, ne csináld már ezt. Bármi, amit eddig készítettél állítólag nagyon finom volt. Úgyhogy kicsit több önbizalmat. Azt hiszem, hogy ma lemondom Bellát és Edwardot, mert jobban rád fér a segítségem, mint hittem – mondta barátnőm komolyan.

- Nincs szükség rá, hogy mellettem legyél, amikor főzök – ráztam meg hevesen a fejem. – Nem is szereted az emberi ételeket, ráadásul te sem főztél sokkal többet még nálam, úgyhogy szó sem lehet róla.

- Nem kérdés volt, Johanna, hanem kijelentés – villantotta rám a hófehér mosolyát. – Szükséged van az erősítésre, ez tisztán látszik – taposott a gázba Alice.

Nem sokkal később pedig már oda is értünk a butikhoz, amit azonnal le is támadtunk. Alice legalább nyolc garnitúra ruhával tuszkolt be a próbafülkébe. Lehet, hogy mégis egyedül kellett volna megoldanom a dolgot? Nem szeretném, hogyha Billy azt hinné, hogy túlságosan is buzgó mócsing vagyok. Nem az én stílusom a nagy, puccos vacsora, mindenféle extrával. Viszont ez a ruha, na ez pontosan az, amit kerestem. Elégedetten léptem ki a fülkéből, és Alice is boldogan pislogott rám.

- Tökéletes – csicseregte boldogan. – Ebből a fazonból vittél még be kéket, smaragdot, és mályvát, mind a négyet elvisszük – tapsikolt boldogan.

- Alice, ez az egy bőven elég lesz – tiltakoztam azonnal. – Ezeket akaszd vissza a helyükre, kérlek, ezt a vöröset pedig tényleg elvisszük – mondtam határozottan.

- Öltözz át gyorsan, azután pedig menjünk tovább – húzta rám a függönyt barátnőm. – Rengeteg dolgunk van még, csipkedd magad.

- Mindjárt, adj egy percet – kaptam magamra a nadrágom, és a felsőm is.

Nem igaz, hogy milyen kis türelmetlen tud lenni. Alice már az utolsó ruhát akasztotta vissza a helyére, amikor kiléptem. Én pedig gyorsan a pulthoz léptem és kifizettem a vörös minit. Elégedetten szálltam be a kocsiba, és boldogan mosolyogtam rá barátnőmre. A nehezén már túl vagyunk. Legalábbis a ruhakérdésben. A következő állomásunk egy fehérneműboltba vezetett, ahol igazán hagytam Alice-t kibontakozni, mivel csinos darabokra jócskán szükség volt. Így bár szörnyülködve láttam, hogy a fél fizetésem is rá fog menni erre a vásárlásra, de mégsem bántam igazán. Hiszen, miért is ne tehetném meg hébe-hóba, hogy igazán szép, és szexis dolgokra is költsek, főleg, hogy elvileg már nem vagyok egyedülálló.

- Alice, várj – kaptam el a kezét. Majd a combfixeket kezdtem el nézegetni. Még soha nem volt ilyenem, de állítólag ez is nagyon szép, és vadító viselet. Ha már lúd, legyen kövér alapon. Akár vehetnék pár ilyet is.

- Remek ötlet – vigyorodott el elégedetten. – Tanulékony vagy – fűzte még hozzá.

- Igyekszik az ember – rántottam meg a vállam. Majd leemeltem több színárnyalatot, és mintát is a combfixből.

Miután ezeket is kifizettem Alice legnagyobb felháborodására, mivel ő szerette volna nekem megvenni, ismét tovább mentünk.

- Legalább a bevásárlásba engedd meg, hogy beszálljak – nézett rám esdeklően.

- Milyen bevásárlásra gondolsz? – kérdeztem döbbenten. – Már csak egy cipőre van szükségem.

- Nem-nem – rázta meg a fejét. – Ma nem háromfogásos vacsora lesz, hanem ötfogásos – mondta komolyan.

- Mi? Na nem, arra sem időm, sem energiám – tiltakoztam hevesen.

- Majd segítek – legyintett Alice. – Te főzöd, én pedig mesterien aprítom a hozzávalókat. Még gyorsabban készen leszel, mintha háromfogásos vacsi lenne, amit egyedül főzöl. Légy szíves, csak most az egyszer hallgass rám, úgy igazán – nézett rám boci szemekkel.

- Jól van, legyen – sóhajtottam fel. – Mire gondoltál? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát az olaszok először esznek egy salátát, utána tésztát, főételként steak-et valami körettel levezetésként valami tenger gyümölcsét, végül pedig desszertet. Tehát, szerintem mivel a tésztához, és a desszerthez már megvan minden, valamint egy leveshez is, úgy gondoltam, hogy a leves lesz saláta helyett, így még steakhez kell előkészülni, és kell valami tenger gyümölcse, mondjuk rák, az jó lesz – magyarázta lelkesen.

- Legyen, akkor hova menjünk, ahol ilyesmiből különösen frisset kapunk? – kérdeztem kíváncsian. Alice biztosan tudja a megoldást erre is.

- Tudok egy apró kis olasz élelmiszerboltot, ami már biztosan több, mint ötven éve itt áll. Bella is imádta az olaszosat, amikor ember volt, és sokat jártam ide kuriózumokért. Tökéletesen alkalmas hely egy ilyen vacsora megvalósításához.

- Oké, bízom benned – dőltem hátra az ülésben.

Néhány perc alatt odaértünk a boltba is, és vettünk két nagy adag friss rákot, és steak húst is, mellé fűszereket, friss bazsalikomot, és némi mentát, hogy mentás limonádét is tudjak készíteni. Ajándékba pedig kaptunk egy hatalmas üveg szárított gombát, aminek fenséges illata volt. Azt hiszem, hogy ebből is kerülni fog a paradicsomszószba. Csendben hajtottunk hazafelé, de én már izgatottan gondolkoztam rajta, hogy vajon tényleg olyan jól fog-e sikerülni a vacsora, ahogy szeretném. Mikor leparkoltunk azonnal a csomagtartóhoz szaladtam, és felnyitottam. Ahol igen megdöbbentő látvány fogadott.

- Alice? – kérdeztem kissé morcosan.

- Bocsi, de tényleg fantasztikusan álltak – lépett mellém ártatlan tekintettel. – Nem hagyhattam ott őket, csak így. Hiszen sírva könyörögtek, hogy a te ruháid akarnak lenni.

- Te lökött vagy – nevettem el magam. Sírva könyörögtek a ruhák, ez igazán aranyos. Ilyet is csak Alice tud kitalálni.

- Azért szeretsz, ugye? – pislogott felém kissé zavarban. Persze, egyedül tőlem félt, mert én voltam az egyetlen, aki egyszer addig erősködött, amíg vissza nem vitte a ruhákat, amiket én nem akartam megvenni.

- Hát persze, hogy szeretlek – forgattam meg a szememet. Majd megölelgettem. – Most viszont essünk neki, mert már két óra van, és hétre ér ide Billy. Addigra mindennek készen kell lennie – mondtam izgatottan. – Te aprítasz, én pedig már főzöm is – adtam ki az utasítást miután bepakoltunk.

- Igenis, asszonyom – szalutált Alice. Néhány pillanat múlva pedig mesterszakácsként bűvölte a konyhakést. Mindent felaprított alig negyed óra alatt. Nekem ez legalább két órámba telt volna.

- Ez igen, köszönöm, Alice – tettem fel mindent a tűzhelyre.

- Igazán nincs mit – legyintett. – Megcsinálhatom az emeletet? – csillantak fel a szemei. – Kérlek, annyira szeretnék nektek egy szép estét szervezni.

- Jól van, lepj meg – egyeztem bele.

- Köszi – vetette magát a nyakamba.

Majd egy szempillantás alatt eltűnt az emeleten. Én pedig visszafordultam az étel felé. Néhány óra alatt telepakoltam az asztalt. A leves, a tészta, a szósz, a steak, a párolt zöldbab, a grillezett rák, mind-mind az asztalon volt, míg a tiramisu már a hűtőben várta, hogy felszolgáljam. Alice is lejött nagy nehezen az emeletről, és elégedett mosollyal lépett mellém, hogy megöleljen. Majd puszit nyomott az arcomra, és el is tűnt. Én pedig gyorsan elkészültem, hogy csinosan várhassam szerelmemet. Felvettem a fehérneműt, a miniruhát, a cipőt, végül pedig tettem fel egy kis sminket, és kontyba fogtam a hajamat is. Mire Billy megérkezett már kifogástalanul néztem ki. Kedvesem természetesen egy hatalmas csokor vadvirággal érkezett, mint mindig, és én ezt kifejezetten imádtam.

- Szia, kicsim – lépett be az ajtón. Viszont azzal a lendülettel meg is torpant, és döbbenten mért végig. – Gyönyörű vagy – lépett elém, és lágyan megcsókolt, amit én boldogan viszonoztam.

- Te sem panaszkodhatsz – simítottam végig a bordó selyemingen, amihez fekete farmert húzott fel. – Összeöltöztünk – mosolyodtam el. – Miért érzem úgy, hogy kaptál egy telefonhívást egy bizonyos Alice Cullentől? – kérdeztem ironikusan.

- Nem is tudom, hogy honnan veszel ilyeneket – rázta meg a fejét nevetve.

- Gyere, együnk, biztosan éhes vagy – húztam az asztal felé, majd kitálaltam az ételt mindkettőnknek.

- El sem tudom képzelni, hogy mennyit dolgozhattál ezzel a rengeteg finomsággal, de igazán megérte – bókolt Billy a steak után.

Na persze, minden Black fiú húsfüggő, ezt már jól tudtam. Egy hatalmas sült mindig elégedettséggel tölti el őket. Na jó, megint igaza volt Alice-nek. Majd alkalomadtán meghálálom neki a szívességet. A tésztával az én kedves párom biztosan nem lakott volna jól végérvényesen.

- Nagyon örülök, hogy ízlik – mosolyogtam rá elégedetten. – Hozhatok desszertet? – kérdeztem rá a rák után.

- Komolyan mondod, hogy még édességet készíteni is volt energiád? – kerekedtek el a szemei.

- Csak egy tiramisu – léptem a hűtő elé.

- Nagyszerűen hangzik – lépett mellém, és kivette a kezemből a desszertet. – Ezt most hadd tálaljam fel én – nézett rám kérlelőn.

- Rendben – siettem vissza az asztalhoz, és helyet foglaltam.

Billy elővette a desszertes tányérjaimat, és szedett mindkettőnknek édességet. Azután pedig az asztalhoz lépett, és letette elém a tányért. Amin legnagyobb megdöbbenésemre egy apró dobozka is állt. Azonnal gombóc nőt a torkomban. Ez nekem még túlságosan is korai. Nem hiszem, hogy ennyi esküvőt kéne tartani egyszerre. Mármint Gaby és Jake igen, Edward és Bella, az is rendben van, ahogy Anthony és Nath is, de én még nem. Nem vagyok képes még igent mondani neki. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért, mert én még ezt nem akarom. Még nem tudok feleség és anya lenni.

- Kicsim, jól vagy? – simított végig az arcomon Billy.

- Én… nem – ráztam meg a fejem.

- Nyisd ki, és megnyugszol – csóválta meg a fejét kicsit bosszúsan.

- Nem vagyok ideges – nyeltem egy nagyot. Majd minden bátorságomat összeszedve felvettem az ékszeres dobozt, és kinyitottam a fedelét.

- Azt hitted, hogy megkérem a kezed, igaz? – fintorodott el.

- Ami azt illeti – motyogtam magam elé. – Ez a tetoválásotok ékszerben, igaz? – pillantottam fel rá.

- Igen, szerettem volna adni valamit, amit mindig viselhetsz, akkor is, amikor nem vagyunk együtt. Egy apró ajándékot. Ne félj, ahhoz még nincs bátorságom, hogy megkérjem a kezed, bármennyire is szeretném. Majd, ha felkészültél rá, csak akkor fogom megtenni. Elég türelmes természetem van – csókolt meg lágyan. – Remélem, hogy azért tetszik az ajándékom, most hogy már látod, hogy karkötő, és nem jegygyűrű.

- Sajnálom, hogy elrontottam az estét – öleltem át a nyakát. – Tudom, hogy gyáva vagyok.

- Inkább csak elővigyázatos, és bizonytalan még egy kicsit, de én tudok várni – csókolt a nyakamba. – Egyébként pedig egyáltalán nem tetted tönkre az estét – húzta le a ruhám cipzárját. – Mit szólnál, hogyha a kétféle desszertet felcserélnénk? – simított végig a combjaimon.

- Meg tudsz győzni – tekeredtem köré készségesen. Billy pedig felkapott és néhány pillanat múlva már az ágyamon is feküdtem. Döbbenten pislogtam körbe a szobában. Mindenhol finom, fahéjas illat volt, ráadásul az ágynemű alattam, bár jéghideg volt, de selymes, és buja árnyalatú. Tökéletes.

- Nem találok szavakat – nézett körbe Billy kikerekedett szemekkel.

- Akkor érzékeltesd – gomboltam ki az ingjét.

Hogy utána teljesen egymáshoz simulhassunk, végre. Én nem akartam most türelmes lenni, hanem vadul szeretkezni, de Billy nem így gondolta. A tőle már megszokott gyengédséggel vette birtokba a testemet, amit nagyon élveztem, mint mindig, de mégsem volt most az igazi. Nem csak gyengédségre vágyom mindig, hanem tűzre és szenvedélyre is. Egy határozott mozdulattal magam alá gyűrtem Billyt, és átvettem az irányítást, hogy fokozhassam a tempót. Nem sokkal később pedig kedvesem is felbátorodott, és fölém gördülve heves rohamba kezdett, amit én elégedett sikolyokkal jutalmaztam. Néhány mozdulattal később pedig életem talán leghatalmasabb orgazmusát éltem át Billyvel. Egyszerűen elképesztő volt.

- Nagyon szeretlek, édesem – búgta a fülembe.

- Én is téged – simultam a mellkasához. – Köszönöm a gyönyörű karkötőt, mindig rajtam lesz – fűztem még hozzá, és gyengéden megcsókoltam. – Nem akartalak megbántani az előbbi jelenettel.

- Nem bántottál meg. Tudom, hogy még nem akarod – rántotta meg a vállát.

- Téged ez nem zavar? – haraptam az ajkamba. – Mármint, mindkét bátyád megnősül éppen, holott te vagy a legidősebb, mármint képletesen.

- Nincs bennem egy cseppnyi pánik sem. Egyébként pedig én középső testvérnek minősülök, mert Anthony jóval idősebb nálam. Mellesleg a házasság nem minden. Hogyha neked jó így, akkor nekem is. Ennyi. Nem fogok egy darab papíron görcsölni. Természetesen egyszer szeretném, ha a feleségem lennél, de nem rohanok sehová. Eljön még az én időm – simított végig a hátamon.

- Vigyázz, nehogy a végén még szavadon fogjalak – helyezkedtem ismét fölé.

- Állok elébe – kacsintott rám. Majd magához rántott egy újabb szenvedélyes csókra.



(Anthony szemszöge)



Miután szerelmem is elkészült az indulásra, kézen fogtam, és magam után húztam. Odakinn már várt ránk az autó, amit kibéreltem az itt tartózkodásunk egész idejére. Már alig vártam, hogy kedvesemet elvihessem abba a csodálatos kis öbölbe, amit ma egész nap csak kettőnknek zártak el a nyilvánosság elől. Napsütötte, fehér homokos part, langyos vizű óceán, buja növényzet, és kellemes, meleg trópusi éjszaka, amit ma éjjel a csillagos ég alatt fogunk élvezni. Ráadásul a szállodavezető azt is készségesen elárulta, hogy ezen a strandon a legszebb a naplemente. Ráadásul a hullámok több, mint tökéletesek egy kis szörfhöz is, hogyha éppen úgy tartja a kedvünk.

- Mondd el, hogy hová megyünk, kérlek – pislogott rám ártatlanul.

- Hamarosan megtudod – mondtam határozottan. - Mindent előkészítettem, úgyhogy még egy icipici türelmet kérnék Mrs. Cullen Black.

- Nem olyan könnyű az, mint hinnéd – bújt hozzám. Én pedig hirtelen valami furcsát éreztem, és mintha hallanék is valamit.

- Jól vagy? – csókoltam a nyakába. Majd mélyet szippantottam a még édesebb illatából.

- Persze, semmi bajom. Menjünk – mosolygott rám. Én pedig a karomat nyújtva indultam el, amit szerelmem azonnal el is fogadott, és készségesen velem tartott a mi kis kiruccanásunkra.

Miután beültünk a kocsiba, azonnal az úti célunk felé vettem az irányt, Nathalie pedig izgatottan fészkelődött mellettem, de a furcsaság, amit nem sokkal ezelőtt éreztem, most már tényleg apró hang lett a fülemben. Valami nem stimmel. Félrehúzódtam az autóval, és kicsatoltam mindkettőnk övét.

- Mi a baj? – kérdezte Nath értetlenül.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem. – Maradj egy kicsit csendben, kérlek – tettem az ujjamat a szájára, majd koncentrálni kezdtem.

Hallottam a halk hangocskát, csak azt nem tudtam, hogy honnan jön. Csak hallgatóztam, és hallgatóztam, a fejemet pedig végigjártattam egyre lejjebb Nathalie testén, míg nem ott állapodtam meg, ahol a hang a leghangosabban szólt. Nagyon reméltem, hogy ott lesz igazán hallható és érezhető a kis ritmusos jelenség, ahol vágytam rá, és így is lett. Gyors mozdulatokkal gomboltam ki néhány gombot szerelmem hasánál, majd a fülemet a felszabadított területre tapasztottam.

- Anthony, jól vagy? – kérdezte Nath kissé zavarban.

- Sosem voltam még ilyen jól – nyomtam puszit a hasára. – Szia, kicsikém – simogattam meg a pici helyét. Majd felkúsztam feleségem ajkaihoz, hogy megcsókolhassam. – Köszönöm – nyomtam puszit a szájára. – Nagyon köszönöm.

- Öhm… szívesen – húzta fel a szemöldökét. – Mit is köszönsz? – fogta az arcomat a kezei közé.

- Mikor akartad elmondani? – kérdeztem izgatottan.

- Még mindig nem értelek – túrt bele a hajamba.

- Kisbabánk lesz, édesem – csókoltam meg újra. – Figyelj, és koncentrálj – simítottam a kezét a hasára. – Pici, apró lüktetés. Hallod már? – kérdeztem boldogan. Néhány pillanatnyi néma csend után feleségem is boldogan felsikkantott, és mindkét kis kezét a hasára csúsztatta.

- Igen, hallom – kuporodott szipogva az ölembe. – Az első kisbabánk.

- Nincs kedved megnézni őt? – módosítottam a programunkon egy picit.

- Dehogynem – nézett rám könnyes szemekkel. – Mire gondolsz? – lett izgatott a hangja.

- Carlisle ismer egy orvost itt a környéken. Megadta a rendelője címét mielőtt idejöttünk, mert Esme és a mamád aggódtak érted. Megjegyzem, hogy büntetés járna neked azért, mert nem szóltál a rosszulléteidről – mondtam kissé rosszallóan.

- Csak kétszer fordult elő, és őszintén azt hittem, hogy az esküvő körüli idegeskedés miatt – pislogott rám boci szemekkel. – Ne haragudj – helyezkedett el a csípőm két oldalán.

- Nathalie? – néztem rá döbbenten.

- A kismamák előjoga, hogy mindig kívánhassák a férjüket büntetlenül, neked pedig kötelességet enyhíteni a kínjaimon – csatolta ki az övemet.

- Nos, ez esetben, hogy is tehetnék mást? – húztam félre az apró kis tangáját, hogy magamévá tehessem.

Szerelmem pedig elégedetten nyögött fel az ölemben. Még szerencse, hogy egy nem túlságosan forgalmas helyen voltunk az út szélén, mert nagyon is pirulásra késztető volt a helyzet. Bár talán ettől volt ennyire izgalmas az egész. Nathalie néhány mozdulat után elégedetten sikoltott fel, nekem pedig csak erre a hangra volt szükségem, hogy elengedjem magam, és én is eljussak a csúcsra.

- Hol is van pontosan ez a rendelő? – pihegte a mellkasomhoz dőlve.

- Néhány mérföldre innen – simítottam végig megint a hasán. – Odamenjünk?

- Igen, kérlek – bólintott rá azonnal.

- Rendben, néhány perc és már ott is leszünk – pusziltam a nyakába. Majd vissza akartam csúsztatni az ülésébe, de nagyon határozottan csimpaszkodott belém. – Kicsim, vissza kéne ülnöd a helyedre – suttogtam a fülébe.

- Nem tudsz így vezetni? – kérdezte halkan.

- Tudni tudnék, de biztonságosabb lenne nektek, hogyha szépen leülnél – tettem le gyengéden az ülésbe. – Az öveteket is becsatolnád - kapcsoltam be az övét is.

- Jól van, tudom, hogy igazad van – pirult el. – De valld be, hogy te sem szívesen hagynál el egy ilyen kényelmes ülőhelyet, mint amilyen nekem volt még az előbb – fűzte még hozzá, miközben végigmért.

- Nos, ezt minden további nélkül boldogan bevallom – nyomtam még egy puszit az ajkaira. Azután pedig indítottam, hogy minél előbb odaérjünk az orvoshoz. Tényleg csak néhány perc volt. A doktor viszont nem volt ott, ellenben egy ablak nyitva volt. Úgyhogy gyorsan felsettenkedtem, és kinyitottam szerelmemnek az ajtót, aki lent várakozott, és rosszallóan rázta a fejét, amikor be akartam húzni a házba.

- Ez betörés, Anthony – suttogta idegesen.

- Ne félj, nem teszünk kárt semmiben, és majd hagyok egy cetlit, hogy mi jártunk itt. Nem lesz semmi baj. Csak egy-két perc az egész. Megnézzük a babát, utána csinálunk róla egy fotót, és már itt sem vagyunk – néztem rá könyörgőn.

- Te nem szoktál tilosban járni – húzta fel a szemöldökét.

- Nem is, de ez most más. Úgy szeretném látni is őt, kérlek – húztam újra befelé, és ezúttal készségesen követett is engem.

- De csak mert te kérted, és én is nagyon kíváncsi vagyok – lépett be végre.

Óvatosan felsegítettem a vizsgálóágyra, azután pedig egy kis zselét nyomtam a hasára, és a műszert finoman rátettem a kérdéses felületre, hogy megtaláljam a babánkat. Néhány pillanattal később pedig már fel is tűnt a kis gyöngysor, vagyis… kettőt? Mármint, ez tényleg… kettő.

- Anthony, te is azt látod, amit én? – kérdezte szerelmem a képernyőre meredve.

- Ikrek – bólintottam rá. – Ketten vannak – nevettem el magam boldogan. – Készítek róluk egy fotót – nyomtam meg a megfelelő gombot a kijelzőn. Egy perccel később pedig boldogan adtam át a kisbabáink első felvételét kedvesemnek, azután pedig gyengéden lesimogattam a gélt a még lapos pocakjáról.

Mosolyogva pattant fel az ágyról, majd az ölembe bújt, és hagyta, hogy gyengéden a karjaimba vegyem, majd kivigyem a kocsiba. Óvatosan betettem az ülésre, majd visszazártam a házat, amiben voltunk, és beültem a volán mögé.

- Most még inkább el kéne mennünk a meglepetés programra, nem gondolod? – fordult felém azonnal.

- Csak egy kicsit átalakítjuk, de igen, elmegyünk rá – bólintottam rá.

Csak előtte még beszerzek egy sátrat és egy matracot. Nathalie nem feküdhet csak egy hálózsákra az állapotában. Minden tekintetben praktikus, és kényelmes helyet kell teremteni neki a kis kiruccanásunkhoz.

- Akkor jó, mert alig várom - mondta csillogó szemekkel.

- Nem kell már sokáig várnod – nyomtam gyors csókot az ajkaira.

Majd elindultam, hogy beszerezzünk egy sátrat és még némi kényelmet a gyönyörű feleségem, és a kisbabáink számára.