KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2010. december 27., hétfő

La Push vámpírja - 87. fejezet


87. fejezet




(Alice szemszöge)



Már három napja történt a bizonyos eset, amikor Edward és Bella lelépett Jacob és Gaby segítségével, és akkor még nem kapták meg a magukét, amiért kijátszottak, de most, hogy Gabriella is jól van már, Timothy pedig pláne, mivel alaposan el is lett kényeztetve, úgy döntöttem, hogy itt az ideje a bosszúnak. A leány és legénybúcsú három napig fog tartani, tele programokkal, hogy megtanulják, hogy többet nem packázhatnak velem. Ráadásként pedig ma is el lesznek szakítva egymástól. Bellának ma menyasszonyi ruhát kell próbálnia, amit végleges állapotába is hozunk ma, ráadásul ott van még a menyecskeruha választás is. Edwardot addig Jasper és Emmett fogja szórakoztatni. Hogyha azt hitték, hogy megint kettesben tölthetik a napot a szobájukban, akkor nagyon nagyot tévedtek. Egy gyors mozdulattal kicsaptam Edward hálójának ajtaját, mire a turbékoló párocska morcosan rebbent szét.

- Alice, kifelé – bökött Edward az ajtó irányába dühösen.

- Öt percet kaptok, hogy befejezzétek, amit elkezdtetek, és tíz perc múlva Bella lent lesz útra készen, különben lerángatlak róla bátyus, és kérni fogom hozzá Emmett segítségét is – mondtam csukott szemmel. Azért nem akartam szembesülni a reggelükkel.

- Örömmel állok Alice rendelkezésére – nevetett fel Emmett öblösen.

- Idegesítő, kis mócsing vagy – szusszantott Edward dühösen.

- Lehet, de tökéletes lagzit csinálok nektek, szóval hálás leszel, hogyha eljön a nagy nap – csilingeltem boldogan.

Azután pedig kitáncoltam a szobából, és leültem a nappali kanapéjában. Legnagyobb örömömre Bella értette a felszólítást, és nem sokkal később megjelent előttem.

- Ez nagyon is gonosz volt – bökött rám. – Sokkal, de sokkal rosszabb, mint az, hogy néhány napja elmentünk Edwarddal, mert néhány óra magányra vágytunk. Olyan órákra, amikor nem mondod meg, hogy minek kéne tetszenie nekem. Ez a mi esküvőnk, úgyhogy jó lenne, ha lenne beleszólásunk a dolgokba. Továbbra is narancsvirág csokrot szeretnék, és nem rózsát – mondta ingerülten.

Ajaj, nem számoltam vele, hogy az évek alatt mennyire határozott jelenség lett Bella. Na jó, talán túlzásba estem azzal, hogy rájuk rontottam, amikor éppen, hát nagyon el voltak foglalva, de nekem is megvolt rá az okom, hogy haragudjak. Na jó, a béke érdekében a három napos leány és legénybúcsú lefújva. Hagyományos, egyéjszakás bulik lesznek.

- Jól van, talán túlzásba estem, de jogos volt az indulat. Szándékosan szöktetek meg előlem. Megkapod a narancsvirág csokrot is – mondtam elkámpicsorodva. – Tudod, hogy milyen fontos nekem a szervezés, és már alig több, mint két hetünk van csak, és elvesztettünk három napot, hiszen mindenki szeretett volna sokáig Timothy közelében lenni, hogy élvezhessük azt, hogy kisbaba született a családba. Én csak tökéletes napot szeretnék a legjobb barátnőmnek – mondtam legörbülő szájjal. Ez a fajta ártatlanság mindig beválik. Még Edward is elolvad tőlem ilyenkor.

- Tudom, Alice, de közben figyelj egy kicsit arra is, hogy ne csak az a nap legyen tökéletes. Én imádlak téged, és Edward is, és tudjuk, hogy tökéletes, csodálatos, és felejthetetlen esküvőt fogsz nekünk szervezni, de az intimszféránkat, kérlek, tartsd tiszteletben. Én sem vetettem be magam a szobátokba, amikor megálmodtam a menyasszonyi ruhámat, mert Edward szólt nekem, hogy most nem lenne alkalmas, hogyha zavarnálak titeket Jasperrel, jelen pillanatban – magyarázta komolyan.

- Nahát, hogy én ezt, hogy nem láttam előre? – kérdeztem döbbenten.

- Talán azért, mert nagyon is el voltál foglalva, mint az imént Edward is, ezért nem hallotta a gondolataid – kuncogott fel Bella. – Tehát érthető, hogy néha mindenkinek kell egy kis magány, igaz?

- Jól van, tudom, hogy igazad van, de annyi mindent szeretnék még nektek elintézni – pörögtem fel.

Még nem is tudják, hogy micsoda meglepetésvendéget hívtam nekik. Már csak kevesebb, mint két hétig kell titkolnom Edward előtt is. Nem volt könnyű megtalálni őt, de Bella biztosan nagyon-nagyon fog örülni neki. Olyan izgatott vagyok már most. Talán a családunk vele is bővülni fog. Már alig várom a reakciókat, hiszen Bella biztosan nagyon-nagyon fog örülni neki.

- Tudom, Alice, és nagyon hálás vagyok érte – ölelt meg barátnőm. Na végre, egy kis lelkesedés. Igen, tudtam, hogy Bella is izgatott már az esküvő miatt, csak jól titkolja.

- Jól titkolod, hogy majd kicsattansz a boldogságtól, az egésztől – vigyorodtam el.

- Nem akartam nagydobra verni, hogy voltak ilyen lányos álmaim. Hiszen mégiscsak már ötven évet késtünk ezzel az eseménnyel – fintorodott el egy pillanatra Bella. – Kicsit frusztráló, hogy a fiam előbb nősült meg, mint ahogy én férjhez mentem. Persze sosem lennék féltékeny a gyermekem boldogságára, de akkor is furcsa ez a kialakult helyzet. Legalábbis szerintem – magyarázkodott kissé idegesen.

- Nos, ami azt illeti, valóban nem hétköznapi eset, de mi sem vagyunk hétköznapiak, és ettől még a pillanat csakis a tiétek lesz – szorítottam meg a kezét.

- Igaz – biccentett. – Na, lássuk azt a menyasszonyi ruhát, és a menyecskét is, hiszen hamarosan esküvő lesz – mondta immár felhőtlen boldogsággal a szemeiben. – Esetleg beugorhatnánk egy fehérnemű boltba is, hiszen szükségem lesz rengeteg kihívó darabra is – fűzte hozzá kacsintva.

- Örömmel – csillantak fel a szemeim.

- Ma csakis a tiéd leszek estig, de az éjszakát a vőlegényemmel töltöm. Megegyezhetünk? – kérdezte komolyan.

- Igen… igen… igen – vetettem magam barátnőm nyakába boldogan.

A hevességemtől pedig mindketten a kanapén fekve kötöttünk ki, de egyikünket sem zavart a dolog, hiszen boldogok voltunk. Végérvényesen visszakaptam a legjobb barátnőmet. Utoljára akkor töltöttünk így kettesben egy napot, mikor még ember volt. El sem tudja képzelni, hogy mennyit jelent ez most nekem.

- Na, de lányok. Itt mindenki előtt? Ráadásul nem sokkal az előtt, hogy Belluska férjhez menne az öcsihez? Szégyelljétek magatokat csajok – dörmögte Emmett vidáman.

- Alice, szállj le a feleségemről – kuncogott Edward is.

- Még nem a feleséged – ráztam meg a fejem. – Lehet, hogy nem is adom vissza neked – karoltam át Bella derekát nevetve.

- Na, ahhoz nekem is lesz egy-két szavam – lépett be Jasper is a nappaliba.

- Ugyan, drágám – kacsintottam szerelmemre kihívóan. – Tudod, hogy te pótolhatatlan vagy a számomra – pattantam fel barátnőmről.

Azután pedig egy szempillantás alatt férjem karjaiba vetettem magam. Mivel már nagyon is jól ismerte a néha túlságosan is heves rohamomat, már tudta, hogy hogyan kell elkapnia ahhoz, hogy ne boruljunk fel a lelkesedésemtől.

- Ezt el is várom, kicsim – csókolt meg Jasper. Majd heves vágyat éreztem magamban. Olyan heveset, amit nem ilyen egyszerű kiváltani belőlem.

- Jazz – nyögtem. – Mit szólnál, hogyha este folytatnánk ezt? – fogtam két kezem közé az arcát. – Bellával ma csajos napot szeretnénk tartani, több mint ötven év után az első nap, ami csak kettőnkké – motyogtam a fülébe.

- Menjetek csak, de behajtom a dolgot. Ennyi heves érzelem vesz körül, és erre csak nekem kell visszafognom magam – mondta kissé bosszúsan.

Persze nem is haragudott, csak előadta a dolgot. Bár az tény, hogy mostanában elég sok „kínnak” van kitéve szerelmem. Hiszen mindenkiben tombolnak az érzések, és a vágyak, ő pedig türtőzteti magát éjjelig, hogy én foglalkozhassak a szervezéssel. Bár éjjelenként tény, hogy beleadunk mindent, amit én egyáltalán nem is bánok. Sőt, Jasperrel lenni még ennyi idő után is csupa kéj, és meglepetés. Egyszerűen imádom. Talán kárpótolnom kéne egy kis meglepetéssel. Bella tud olyasmit, amit én nem, mint kiderült nem is olyan régen. Egy kis segítséggel felpörgethetném még jobban kedvesem érzékeit.

- Na menjetek, mielőtt még meggondolom magam, és felvonszollak a szobánkba – nyomott még egy csókot a számra. Azután pedig elengedett, és a fotelhoz sétált, hogy tovább olvassa a könyvét.

- Este jövünk, sziasztok – kiáltottuk el magunkat Bellával. Majd bepattantunk az autómba, és száguldottunk is Seattle felé.

A jó kis kocsimmal nem telt sok időbe, hogy odaérjünk a városba. Először természetesen a varrónőhöz mentünk, aki csodálatos ruhával várt bennünket. Pontosan olyan volt, mint amilyennek Bella és én elképzeltük. Modern, de mégis itt-ott megtartotta a menyasszonyi ruhák klasszikus vonalát, és a minta egyszerűen fantasztikus volt rajta, egészen a derekáig, végig a felső részén. Bella boldogan térült, fordult benne, és büszkén libegett az egész szobában.

- Csodálatosan nézel ki – ámultam barátnőm szépségén. Még soha nem láttam ennyire kivirultan.

- Szerinted is tökéletes? – pördült meg előttem még egyszer.

- Igen, fantasztikus – bólogattam hevesen. – Igazad volt, ez a díszítés nagyon is feldobja az egész ruhát – mondtam elégedetten.

Én hófehér ruhakölteményre gondoltam, de Bella ragaszkodott hozzá, hogy ne legyen teljesen fehér, mivel már nem minősíti magát sem ártatlannak, sem pedig hajadonnak.

- Megfelel, kisasszony? – kérdezte a varrónő izgatottan.

- Igen, tökéletes – mosolyogtunk rá a nőre.

- Szeretnénk nézni egy újasszony ruhát is – mondtam lelkesen. – Ugye, Bella?

- Igen, lenne esetleg valami sötétkék, csinos darab? – kérdezte barátnőm.

- Hm… sötétkék – gondolkodott el a lány. – Van egy gyönyörű mélykék ruhám, kihívó combfelvágással, swarowski kristállyal díszített fűzővel. Szerintem pontosan a hölgy mérete – szaladt be a lány a menyecske ruhák felé.

Majd egy igazi, csodálatos ruhakölteménnyel jött vissza. Nem csak nekem tetszett, hanem Bellának is, ezt tökéletesen láttam.

- Nos, mit gondol? Felpróbálja? – kérdezte a lány kíváncsian.

- Mindenképpen – vette ki Bella a kezéből a ruhát. – Egy csodálatos – fűzte még hozzá. Majd beszaladt a próbafülkébe, és néhány perc múlva mosolyogva jött ki onnan. Nekem pedig még a lélegzetem is elakadt a látványától. Egyszerűen elképesztően gyönyörű volt. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte izgatottan.

- Szerintem nem jutsz el ezzel a ruhával a nászi ágyadig – kuncogtam fel. – Edward szó szerint le fogja cincálni rólad, és ezt most abszolút jó értelemben mondom – fűztem hozzá. Mire Bella lesütötte a szemét, az eladónő pedig olyan vörös lett, mint a főtrák.

- Nos, ami azt illeti, valami ilyesmi lenne a cél, nem igaz? – kérdezte barátnőm boldogan.

- Végül is, igen – vigyorodtam el. – Akkor fizessünk, és nézzünk neked fehérneműt is, ezek alá a gyönyörű ruhák alá.

- Egyetértek – bólintott rá Bella azonnal. Amíg barátnőm átöltözött, én gyorsan kifizettem a ruháit, és hagytam egy szép nagy borravalót is a varrónőnek, mert egyszerűen gyönyörű ruhákat készített.

- Kisasszony, ez nagyon sok. Visszaadok – tiltakozott a kedves lány.

Még elég fiatal volt, tehát nyilván kezdő, de ettől függetlenül csodásan dolgozott, úgyhogy igazán megérdemelte. Hetekig csak a mi ruháinkon dolgozott.

- Nem, ez így rendben van – mondtam határozottan. – Időben elkészült a ruhával, ráadásul még menyecske ruhát is tudott adni nekünk, és minden tökéletesre sikerült. Úgyhogy nincs apelláta – fogtam le a kezeit.

- Én… nagyon köszönöm… kisasszony. Remélem, hogy gyönyörű esküvő lesz. Sok boldogságot – mosolygott rá barátnőmre is, aki közben ideért.

- Köszönöm, egészen biztosan meglesz – válaszolta Bella boldogan. – Ilyen ruhákban már nem érhet túl nagy baj. A férjem biztosan nem fog csalódni bennem.

- Önben egy zsákban sem csalódna, hiszen káprázatosan néz ki – mondta a lány teljes meggyőződéssel. – Viszont nem tartom fel önöket. Remélem, hogy még találkozunk – adta át a becsomagolt ruhákat.

- Egészen biztosan fogunk – biccentettünk.

Azután pedig boldogan mentünk tovább egy hatalmas fehérnemű boltba, ahol a legszebb selyem, csipke, és szatén kombinációkra vadásztunk. Legnagyobb meglepetésemre Bella is ezeket a darabokat részesítette előnyben, pedig régen a pamut volt a mániája.

- Mikor pártoltál el a pamut fehérneműktől? – kérdeztem kíváncsian.

- Nos, most már nem igényli a bőröm a pamut természetességét, és kellemes anyagát. Nem kell annyira szellőznie a testem érdekében a fehérneműmnek sem, úgyhogy úgy határoztam, hogy rátérek a szexis darabora. Bár amíg vissza nem jöttetek nem igazán volt rá szükségem – magyarázta halkan.

- Te nem voltál senkivel több, mint ötven évig? – kerekedtek ki a szemeim. – Jacobbal sem?

- Természetesen nem – válaszolta magától értetődően. – Én nem fekszem le akárkivel, bármilyen hihetetlen is a számotokra. Nekem mindig is csakis Edward kellett. Ez az évek során sem változott meg egyszer sem – mondta ellentmondást nem tűrve. – Mert te voltál mással Jasperen kívül?

- Hát… - kezdtem bele, mire Bella, hogyha lehet még jobban lesápadt. – Dehogy voltam, te butus – kuncogtam fel.

- Egy pillanatra megtévesztettél – csípett a karomba.

- Bocsi, de ha láttad volna az arcodat – nevettem fel.

- Csak azért, mert te mindig is csak Jasperről beszéltél a csajos estéken. Én pedig bevallottam, hogy az első csókomat egy George nevű fiútól kaptam. Már ha az csók volt, mert felszakadt az ajkam a fogszabályzójától – borzongott meg egy pillanatra. – Ehhez képest Edward első csókja. Na az, több volt, mint mámoros. Tökéletes volt, érzéki, élvezetes – lendült bele.

- Oké… azt hiszem, hogy értem, hogy mennyire jó is az öcsikém – állítottam le Bella áradatát. – Ezt inkább ne a pláza közepén beszéljük meg. Bárhol máshol boldogan meghallgatlak – fűztem még hozzá.

- Talán majd sort kerítünk rá – kacsintott rám Bella. – Oh, ez egy remek bolt, gyere – ragadta meg a karomat.

Azután pedig már egy hatalmas polc előtt is voltam, amin minden árnyalatban felsorakoztak a fehérneműk, ráadásul minden stílusban is. Voltak fűzők, francia bugyik, hagyományos bugyik, tangák, melltartók, harisnyakötők, jelmezek, combfixek. Bámulatos holmik.

- Honnan tudtad, hogy ennyire jó ez a bolt? – sandítottam barátnőmre.

- Sokszor eljöttem vásárolni Dawnnal – rántotta meg a vállát Bella. – Tudod ő volt Jake felesége, és nagyon jó barátnőm is lett – magyarázta. – Sok dolgot csináltunk együtt.

- Mint például a szexis táncot, amit Edwardnak is lejtettél? – kérdeztem mosolyogva.

- Ezt honnan tudod? – harapott az ajkába.

- Tudod, hogyha nincsenek közel hozzátok a farkasok, akkor látok dolgokat, és nagyon is profin mozogtál – villantak meg a szemeim. – Hol tanultad?

- Igazság szerint Dawn miatt volt. Szeretett volna meglepetést okozni Jacobnak az egyik házassági évfordulójuk alkalmával, de egyedül nem volt elég bátor hozzá, így megkért, hogy menjünk ketten. Gondolhatod, hogy hogyan néztünk ki a gyakorlott táncosok között. Két szerencsétlen kislány, hosszú farmerben és garbóban. Az első feladatunk már eleve az volt, hogy bugyira és melltartóra kellett vetkőzni, ahogy a többiek is voltak. Hát már ez is elég fájdalmasan érintett, hiszen sosem voltam magamutogató. Azután pedig egy rudat körül forogva, és riszálva haladtunk körbe, miközben egy profi rúdtáncos minden egyes mozdulatunkat figyelte, és nagyjából fél percenként közölte, hogy jó lenne, hogyha levetnénk a gátlásainkat. Már legalább a tizenötödik óráján voltunk, amikor végre azt mondta, hogy jó lesz, de még sok gyakorlásra lesz szükség. Mindenesetre lassan, de biztosan eljutottunk odáig, hogy már nem zavart minket sem a meztelenség, sem pedig a csábos mozdulatok mások előtt, úgyhogy lassacskán megtanultuk, hogy hogyan bánjunk a testünkkel úgy, hogy a férfiak megőrüljenek tőlünk. Ennyi a története az én kis tehetségemnek – mosolyodott el.

- Ilyet se hittem volna rólad soha – mondtam döbbenten. – Mármint, természetesen csábos vagy, de hogy magadtól elmész egy ilyen tanfolyamra, na az, szinte teljesen hihetetlen – ámultam el.

- Hát nem magamtól mentem. Két hét kemény könyörgés, és érzelmi zsarolás miatt kezdtem el, de azután, már élveztem, hogy egyre bátrabb és kecsesebb leszek. Ráadásul mindenki szerint tökélyre fejlesztettem a vadító mozgást, de mégsem volt az igazi, mert nem volt kin kipróbálni. Viszont Edward a múltkor határozottan díjazta, úgyhogy nem voltak hiábavalóak a táncstúdióban töltött percek – nevetett fel.

- Kérhetek valamit? – haraptam az ajkamba.

- Hát persze, hallgatlak – nézett rám kérdőn barátnőm. – Miben segíthetnék én neked? Hiszen neked minden csodálatosan megy az égvilágon.

- Szeretném, hogyha tanítanál engem egy kicsit, még mielőtt elmentek nászútra Edwarddal. Meglepném egy kicsit Jaspert, amiért mostanában ennyire elhanyagoltam – magyaráztam a helyzetet.

- Oh – villantak fel Bella szemei. – Akkor Forksban nem marad ember, aki azon az éjszakán türtőztetné a vágyait – kuncogott halkan barátnőm. – Persze, szívesen segítek, Alice – bólintott rá végül. Én pedig boldogan ölelgettem meg barátnőmet.

- Köszi – ujjongtam boldogan.

- Igazán nincs mit, Alice. Neked bármikor boldogan segítek – viszonozta az ölelést barátnőm.

Majd elkezdtük felmérni a terepet idebent. Rengeteg gyönyörű dolgot vásároltunk, nekem is, és Bellának is. Bikinik, fehérneműk, combfixek, harisnyakötők, na és persze megvettem barátnőm számára a nélkülözhetetlen kék színű harisnyakötőt is, amit majd viselhet az esküvőn. Csodálatos napunk volt együtt, ahogy régen. El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányzott már nekem a vele töltött idő.



(Justin szemszöge)



Végre létrejött a randink Tanyával. Nem volt egyszerű, mert az időnk nagy részét túlnyomórészt az ágyban, egy fán, vagy a kocsijában töltjük. Bár ebben szerintem mindketten hibásak vagyunk. Miután kicsit túlságosan is túlfűtött lett a kapcsolatunk az utóbbi időben, mondjuk úgy, hogy nem sokat szabadultunk a testi vágyainktól.

- Hová viszel? – kérdezte Tanya izgatottan.

- Seattle az úti cél – mosolyogtam rá.

- Nincs is jogsid, nekem kéne vezetnem – sandított rám.

- Ugyan, kincsem, megy ez nekem – simítottam egyik kezem a combjára.

- Menni megy, csak rendőrrel ne találkozzunk – kuncogott fel.

- Majd beletaposok a gázba – kacsintottam rá.

- Inkább ne, jobban szeretném, hogyha inkább lassan, de biztonságban odaérnénk, ahová megyünk – tiltakozott kedvesem azonnal. Úgy féltett, mint egy hímes tojást. Olyan édes volt ilyenkor.

Nem kellett már sokat várnia szerelmemnek, mert negyed órával később már ott is voltunk a mozi előtt. Kiszálltam, majd körbeszaladtam az autót, és kisegítettem Tanyát is a kocsiból. Aki széles mosollyal fogadta a figyelmességet, mint mindig.

- Elfújta a szél? – nézett döbbenten a feliratra.

- Igen, azt mondtad, hogy ez az egyik kedvenced, és kiderítettem, hogy ebben a moziban a héten csakis klasszikusokat játszanak – fogtam kézen. Azután pedig átvettem az előre lefoglalt jegyeket. Beültünk a filmre. Tanya pedig azonnal hozzám simult, és fejét a vállamra hajtotta, míg én átöleltem. Még csak tíz perc telt el a filmből, amikor megéreztem kedvesem csókjait a nyakamon. – Drágám, most mozizunk, emlékszel? – kuncogtam fel.

- Mozizunk is, én csak, olyan ellenállhatatlan az illatod, hogy muszáj volt – simult a mellkasomhoz.

- Légy jó a film végéig, és akkor vár még egy meglepetés – emeltem fel a kettőnk között lévő karfát.

- Oh, ez jó – csúszott hozzám még közelebb. – Miért nem mondtad eddig, hogy ezt az izét el lehet távolítani innen? – tette apró lábait az ölembe. Miközben egész testével hozzám simult.

- Nem tudom, kicsim. Most jutott eszembe – mentegetőztem. Majd elkaptam a pólóm alá furakodó kis kezet. – Tanya…

- Bocsi, igen tudom… film… randi… romantika… önmegtartóztatás - sorolta fel a megbeszélt programot. – Az önmegtartóztatás egyébként értelmetlen – suttogta a fülembe.

- Nem az, hidd el, hogy izgalmasabb lesz utána a beteljesedés – mondtam határozottan. – Ráadásul a múltkor teljes mértékben arra utaló jelek voltak a beszélgetésünkben, hogy te azt hiszed, hogy csak azért kellesz.

- Én ilyet nem mondtam – rázta meg a fejét.

- De gondoltad, nem kell próbálkoznod, tudom, hogy ezt hitted – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Jól van, úgysem tudlak meggyőzni – sóhajtott fel.

- Nem bizony. Ma egész nap nem lesz semmi olyasmi – fűztem még hozzá.

- Egész nap? – kerekedtek ki a szemei.

- Ahogy mondod – bólintottam rá. – Imádlak, kis szukkubusom, de le foglak szoktatni arról, hogy minden percben csak a szex járjon a fejedben.

- Amióta veled vagyok, a szex nem sűrűn jár a fejemben. A szeretkezés sokkal jobban tetszik, mint a szex. Össze sem lehet hasonlítani a két dolgot – puszilt a nyakamba. – Ez most éppen csak egy ártatlan kis gesztus volt – hajtotta a fejét utána a mellkasomra.

- Helyes, jó kislány – simítottam végig a hátán. Mire doromboló hangot hallatott. - Drágám…

- Bocsi, ez reflex, szokj hozzá – kuncogott fel. – Egyébként már lassan mindenkit jobban érdekel a magánszámunk, mint a film. Ez azért elég vicces.

- Kit érdekelnek? Irigykedjenek csak – rántottam meg a vállam.

- Hát, van mire irigynek lenniük, mert nekem van ilyen jó pasim, és egyik kis tini sem kaphat meg, mert átharapom a torkát – morgott fel halkan.

- Esélyük sincs ellened – pusziltam meg a homlokát.

- Helyes, el is vártam, hogy ezt mondd – nézett fel rám boldogan.

- Gondolkodtam az átváltoztatás dolgon – vetettem fel a témát suttogva, ha már úgysem a filmet nézzük.

- Na és mire jutottál? – nyelt egy nagyot kedvesem.

- Arra, hogy szeretném, hogyha mindig veled maradhatnék – mondtam határozottan. – Viszont úgy gondolom, hogy sokkal jobban illenénk egymáshoz, hogyha korban is kicsit idősebb lehetnék nálad. Mármint emberileg. Osztottam-szoroztam, és lényeg a lényeg, hogy arra jutottam, hogy várjunk még vele két-három évet, hogyha ez így neked is megfelel. Utána pedig elmegyünk Denaliba, és ott megtesszük – mondtam el az én verziómat a dologról. – Mit gondolsz? Kivitelezhető a tervem?

- Igen, tökéletesen kivitelezhető, és csodálatos terv – mosolygott rám átszellemülten. – Biztos vagy benne, hogy tényleg engem akarsz mindig? – suttogta a fülembe. Az ilyen jellegű beszélgetésünket végső soron senkinek nem kéne meghallania, ez tény.

- Tökéletesen biztos vagyok benne – nyomtam gyors csókot a szájára. – Gyere, menjünk innen, úgysem nézzük a filmet – fogtam meg a kezét, és kihúztam a teremből magam után.

- Hová megyünk? – kérdezte izgatottan.

- Mindjárt meglátod – hajtottam el a mozi elől.

Majd azonnal az erdő felé vettem az irányt. Mikor megérkeztünk a tisztásra, amit nemrég találtam, kiszálltam, és szerelmemet is kisegítettem az autóból, majd a puha pokróchoz vezettem, és leültettem rá. Míg én elé térdeltem.

- Mit csinálsz? – kerekedtek ki szerelmem szemei.

- Tanya Denali, megtisztelnél engem azzal, hogy jegyesemnek, és menyasszonyomnak mondhassalak, addig, ameddig az átváltozásom után feleségül nem vehetlek teljes értékű vámpírként? – húztam elő egy kis dobozkát a zsebemből, amiben az apró, ámbár csodálatos eljegyzési gyűrű volt. – Imádlak, kicsim, és örömmel elvennélek már most is, de az jutott eszembe, hogy az esküvőnket csak akkor tartsuk, hogyha a mostani esküvőmámor lecsengett a család, és a barátok körül. Legyen a miénk tökéletes, és egyedi, amilyennek a nővéreid szerint mindig is megálmodtad. Legyen Denaliban, amit az otthonodnak tekintesz, és a barátaink, valamint a családunk körében, ahogy kislánykorodban eltervezted – ajánlottam lágyan. – Persze, hogyha más elképzelésed van, és most szeretnéd, én abban is benne vagyok, de szeretném, hogyha olyan lehetne, amilyenre mindig is vágytál – magyarázkodtam tovább zavaromban. – Kérlek, válaszolj – néztem rá kissé kétségbeesve, amikor a szája lefelé görbült. Ennyire nem lehetett borzalmas ez a lánykérés dolog. Vagy talán mégis? Hogyha mégis, akkor az pedig semmiképpen nem volt szándékos. Vajon mit kéne mondanom, ami menthetné a helyzetet?

- Boldogan – borult a nyakamba kissé szipogva. Azt hiszem, hogy igaza volt Kate-nek, és Irinának, és tényleg nagyon is váratlanul érte a leánykérésem, de gondoltam, hogy inkább előbb, mint utóbb. Főleg, hogy pontosan tudom, hogy vele akarom leélni az örökkévalóságot. – Mindent úgy szeretnék, ahogy mondtad. Majd pár év múlva, ha már te is átváltoztál, és amikor nem lesz kétpercenként esküvő a baráti körben – motyogta a fülembe. – Szeretlek – mondta még, majd szenvedélyes csókban részesített.

- Én is szeretlek, Tanya – válaszoltam.

Majd szorosan magamhoz öleltem egy pillanatra, amit kedvesem boldogan viszonzott. Én pedig nem sokkal később pedig végre felhúzhattam az ujjára a gyönyörű eljegyzési gyűrűjét. Életem legszebb pillanata volt, amikor leendő feleségem felhőtlenül boldog, és elégedett szemeibe nézhettem.

15 megjegyzés:

  1. első
    szia ez csodás de alice nagyon elszállt de így szeretjük justin is nagyon romantikus
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Jaj, annyira cuki volt Alice és Bella! Wáwáwáwáwá... Imádtam őket!
    Na és Justin És Tanya...!!! Wááooo...
    Jaj, imádtam!
    Siess!
    Puszi, Alice

    VálaszTörlés
  3. Szia!!

    Egyszerűen csodálatos fejezet lett:) Nagyon tetszik:) Főleg az Alices szemszög:) Ilyen volt már? Én nem emlékszem, de nagyon, nagyon jó lett:)
    Csak így tovább!!!
    Az új évben is sok-sok ihletet és kitartást kívánok Neked!
    OneGirl

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Imádtam minden sorát és ahogy Alice kifundálta a bosszú tervét de aztán elvette az ötletet Bella kis beszéde hozzá a nappaliban igazán tetszett ahogy belátásba bírta barátnője őt..És ahogy bells elméselte hogyan is tökéletesítette a csábos mozgást Alice első csókjának elmondása és ahogy átejtette Bellát.
    tetszettek a poénok a vidámság nah meg a ruhák azok elképesztőek voltak.És ott volt Justin szemszög azt hittem hogy folytatva lesz az Alice szemszög(aminek nagyon örültem) erre kiderül hogy nem Tanya és Justin vágyai érzéki vadságuk egymás iránt és ahogy a randi megvolt.A leánykérés pedig csodás volt és agyűrű is csodaszép Justin pedig vár egy pár évig hogy ugyan annyi legyen mint Tanya és hazamegy vele:)
    Buék előre is ihlettel szerelemmel vággyal és minden jóval megtelve!
    Melinda

    VálaszTörlés
  5. Szia! Már alig várom a Bella-Alice táncórákat...:) Nagyon édesre sikerült ez a feji. Mindenki olyan aranyos volt! Ez az Alice! De hát így szeretjük, nem? Na, de siess a kövivel! Puszi!

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon jól sikerült ez a fejezet is.Az elején Alice tényleg durva volt,hogy rájuk nyitott,de utána megoldotta a helyzetet mint mindig.Jó hogy Tanya és Justin is ilyen boldog.
    Várom a kövit.
    pussz
    Tündi

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Egyszerűen imááádom! Ez annyira romantikus volt! El sem hiszem, hogy még egy lánykérés volt! Olyan édes ez a Justin gyerek, hogy el sem lehet mondani... Bár Anthony közelébe sem érhet, nálam akkor is ő a best :D
    De kezdem is az elején. Nagyon jó volt Bella és Alice napja, és örülök, hogy végre volt egy kis Alice szemszög, mert már hiányoltam az állandóan pörgő kiscsajt! A humorod a régi, és az egyik kedvenc részem volt, amikor a kanapén végezték a kis bohónak hála :D Aztán persze jött Emmett a szokásos poénáradatával, és elvarázsoltXD Meg a kis Jasper is :) Komolyan mondom, hogy Jasperbe is kezdek beleszerelmesedni, persze csak a normális mértékbenXD Azért annyira nem vagyok betegesen dinka, hogy elhiggyem, hogy valódi emberXD
    Jajj és aztán jött Justin és én olyan jókat mosolyogtam rajtuk XD főleg ezen a részen:
    "- Bocsi, igen tudom… film… randi… romantika… önmegtartóztatás - sorolta fel a megbeszélt programot. – Az önmegtartóztatás egyébként értelmetlen – suttogta a fülembe."
    Hát ez bizony tarolt:D ImádtamXD
    Ahogy a leánykérést is, ami tényleg nagyon cuki volt!
    Csak így tovább, és már nagyon várom, hogy miként tovább, és várom Nathék megérkezését is, amikor majd elmondják a nagy hírt! :)

    Puszi: Nocy :)

    VálaszTörlés
  8. Szia
    Wá ez nagyon jó lett:)
    Kíváncsi leszek Bella és Alice óráira:P
    Siess a kövivel
    Puszi:Brigici

    VálaszTörlés
  9. Szia
    hol is kezdjem , Alice jól megkapta Bellától, tényleg nem az a kis szende- annyira várom már az esküvős részt. A leánykérés ááá egy ilyennek én is örültem volna mondjuk ennek is na mindegy.
    Nagyon várom a kövit.
    puszi

    VálaszTörlés
  10. Istenem! Istenem! Istenem!
    Atya ég! Atya ég! Atya úúúr Isten!

    Ez tök jó volt!:DD
    Alice szemszöge csudi jó volt!:DD
    A ruhák*.*.... azt hiszem nem fogom kibírni az elkövetkezendő részeket sikítás nélkül!XD*.*
    Hány esküvő is lesz? Már nem is tudom...XD
    A rúdtáncos rész tetszett:D;P
    kíváncsi leszek, hogy mi sül ki ebből a taníts-pár-trükköt-a-rúdon részből XDXD tuti végig fogom nevetni az egészet akárhogy is lesz!XDXD

    Tanya és Justin része...
    azt is végig vigyorogtam:DD
    Viszont tetszik, hogy Justin rendesen akarja a dolgokat Tanya-val.:)
    Tanya viszont szerintem megfogta az isten lábát egy ilyen pasival mint Justin:DD;P
    Bár nem ők a kedvenc szereplőim ebben a történetben, de örülök, hogy ők is boldogok együtt^^

    Jah és még valami! Ki a frász lesz a meglepetés vendég Bella és Edy-fiú esküvőjén, aki lehet h. a család része is lesz??:O:O El sem tudom képzelni, ki lesz az új szereplő...:/

    Na mind1. Gondolom hogy ezt is megtudjuk majd idővel mint minden mást is:DD

    Csodálatos volt ez a rész is mint a többi:D*.*:)

    Sok puszit és ihletet!:*

    VálaszTörlés
  11. Nagyon, nagyon tetszik :D Ez az esküvő mánia :D Tecccik :P De tényleg, már hamarosan mindenkinek lesz o.O :D JAJJ én arra az Alice féle Jasper felé bepotlást várom, rem azt is megirod *szégyenlőspofi* nagyon várom a kövi részt
    Puxy: Kacey

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lett! Szép az a gyűrű :) És az esküvői ruha :) Nagyon jók a képek :) Hát nem is tudom mit mondhatnék... Sajnálom hogy nem voltam egy ideje netközelben... Am bírom hogy most egymás után 3 esküvő volt/lesz egy évben. Bírnám ha Emmett és Rosalie is összeházasodna megint :)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Bocsi, hogy eddig nem írtam, csak nagyon le voltam maradva :(
    Imádom ezt a hatalmas bébi-bummot, mindenki babázik. :D
    Az esküvői nagyüzem is tetszik, Edward és Bella esküvője úgyis késett már egy kicsit, épp itt az ideje :D
    Alice soha nem is fog megváltozni, mini energiabomba, olyan imádnivaló. Már előre mosolygok azon a jeleneten, amikor Bella táncikálni tanítja :)

    Justin és Tanya a kedvenc párosom. Annyira édesek együtt, és leginkább Tanyának örülök, mert őt félreértelmezték. Tetszik J hozzáállása is, hogy nem sietteti az átváltozást, de mégis akarja, és T sem hadakozik kézzel-lábbal ellene. Miért is tenné, amikor ennyire egymásnak vannak teremtve :D

    Nagyon szeretem, amit csinálsz.
    Várom a folytatást. Sok puszi

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Fantasztikus lett. :)
    Esküvő, esküvő hátán!
    Gyönyörűek a ruhák, az biztos.
    Várom a folytatást!
    Puszi, Lilimooo

    VálaszTörlés
  15. Szia Demon!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a feji J
    Puszi

    Szia AliceHale!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett. Igyekszem a frissel.
    Puszi

    Szia OneGirl!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett J Egyszer már volt Alice szemszög, de már régen J
    Puszi

    Szia Melinda!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a feji J Neked is B.Ú.É.K, és hasonlóan szépeket kívánok neked.
    Puszi

    Szia Barbara!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszik J Igen, Alice-t már csak így szeretjük J
    Puszi

    Szia Tündi!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett J Igyekszem a folytival.
    Puszi

    Szia Nocy!
    Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett J Örülök, hogy a poénok is tetszettek J Jasper cuki, én imádom őt J Nathaliék is megérkeznek haza egy-két fejin belül J
    Puszi

    Szia Brigici!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszettek :D Igyekszem a folytival.
    Puszi

    Szia Titti!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a feji :D Nemsokára jön az esküvős rész is :D
    Puszi

    Szia Mosi!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet :D Még két lagzi várható a közeljövőben J De talán még belefér majd Tanya és Justin is. A meglepetés vendéget még nem árulom el, de szerintem ti is szeretni fogjátok őt :)
    Puszi

    Szia Kace!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszik az esküvőmánia :D Lehet, hogy lesz bepótlás is, majd meglátjátok, amikor Bella már tanított valamit Alice-nek. J
    Puszi


    Szia Aileen!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a feji :D Semmi gond, örülök, hogy visszatértél :D Hát egyenlőre Emmett és Rose házassága még nincs tervben. Majd a másik blogon :D
    Puszi

    Szia Carrie!
    Semmi gond, előfordul. Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszettek a fejik :D Igyekszem a folytival.
    Puszi

    Szia Lilimooo!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D Igyekszem a folytival.
    Puszi

    VálaszTörlés