La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 48. fejezet

48. fejezet

(Johanna szemszöge)

Idegességgel telt izgatottsággal ébredtem fel reggel. Ma van a napja annak, hogy férjhez megyek. Pedig néhány évvel ezelőtt még tökéletesen kizártnak tartottam, hogy ez valaha is bekövetkezhet. Ahogy az az elméletem és elmúlt, hogy soha, senkit nem engedek közel magamhoz. Habár, egyáltalán nem bántam meg, hogy így történt minden, ahogy történt. Sőt, kifejezetten tetszett a dolog. Gondolataimból egy selymes érintés szakított ki, ami végigcsiklandozta a talpamat.

-         Jó reggelt, Cirmos – nevettem fel, amikor megjelent cicám a mellkasomon. – Hát te meg mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy Billy kitiltott az egész házból, nehogy bajom essen. Bár ez a feltételezése teljesen alaptalan – simítottam végig a cica hátán.

-         Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte Alice vigyorogva a cicától. – Csak Billy meg ne lássa – fűzte hozzá kuncogva.

-         Tudom, egy kicsit túlzásba viszi az aggódást – forgattam meg a szemeimet. – Bár azt értékelem, hogy ennyire aggódik értem. Ez több, mint tökéletes társra vall. Bár Cirmi szerintem nem veszélyes.

-         Valószínűleg a következő kis alfát hordozod a szíved alatt, így nem csoda, hogy ennyire vigyáz rád. Nem mellékesen pedig te vagy a bevésődése, az élete értelme, úgyhogy ez még egy nyomós érv amellett, hogy vigyázzon rád – mondta Alice mosolyogva.

-         Igen, tudom – mondtam szemlesütve. – Mi a helyzet az előkészületekkel? – kérdeztem kíváncsian. – Készen áll minden, vagy esetleg segítsek még valamit? – érdeklődtem.

-         Johanna, ezt most komolyan kérdezed? – kérdezte Alice tetetett felháborodással.

-         Jól van, jól van, tudom, hogy mindig mindennel elkészülsz időben – legyintettem mosolyogva.

-         Bizony – bólogatott lelkesen. – Most viszont téged kell időben elkészítenünk. Ahhoz pedig már menned is kell fürdeni. Már elkészítettem a jázmin illatú fürdődet, és a kamillás samponodat. Indulás, gyerünk – kapta le rólam Cirmost, aki erre nagyon morcosan nézett rá, és még fújtatott is egyet. Mire Alice halkan rámorgott. Cirmi pedig rémülten szaladt el a kezéből.

-         Nem gondolod, hogy kicsit túlzás volt halálra ijeszteni a cicámat? – kérdeztem fejcsóválva.

-         Nem rémült halálra, csak szót fogad végre – rántotta meg a vállát. – Na, indulás – rángatta le róla ma takarómat. – Hűha, a pocakod már valami – kerekedtek ki a szemei. – Tegnap is ekkora volt? – fűzte hozzá aztán.

-         Azt hiszem, hogy megint nőtt egy kicsit. Mostanában igencsak kiterebélyesedtem, de nem bánom. Majd lefogyok – legyintettem. – Bár egy ideig zavart, hogy dömper leszek az esküvőmön, de végül is, jó ez így, azt hiszem. Hiszen Billy boldog, a kicsi biztosan boldog, én is az vagyok, akkor mi kellene még? – mondtam nevetve.

-         Ez mondjuk tény – kacsintott rám Alice. – Na, indulj, Rose már a fürdőben vár, hogy segítsen, hogyha szükséges.

-         Rendben, megyek már – kecmeregtem ki az ágyból. Bár a pocakom igencsak akadályozott már a gyors mozgásban. Mindenesetre átjutottam a fürdőszobáig, ahol valóban ott várt rám Rose.

-         Jó reggelt – mosolygott rám sugárzóan.

-         Neked is jó reggelt – viszonoztam a mosolyát.

-         Hogy vagy? Izgulsz már? – kérdezte kíváncsian.

-         Az nem is kifejezés – sóhajtottam fel. – Egyszerűen imádom Billyt és nagyon szeretnék már a felesége lenni, de azért félek is ettől az egésztől, azt hiszem. Van értelme ennek az egésznek? – kérdeztem elgondolkodva.

-         Hát persze, hogy van – vágta rá azonnal. – Én is emlékszem még, hogy milyen volt először férjhez menni Emmetthez. Olyan boldog voltam, de eközben izgatott is. Egyszerűen csodálatos élmény volt. Amikor remegő lábakkal sétálsz az oltár felé, és akkor meglátod őt. Ott áll, a maga tökéletes valójában, és úgy néz rád, mintha te lennél a világ leggyönyörűbb, legdrágább kincse. Aztán odaérsz. A kísérőd csókot lehel a homlokodra, majd kezedet a társad kezébe helyezi, ezzel jelképezve, hogy most már arra a férfira bíz téged, aki méltó a kezedre – merengett el Rosalie.

-         Azt hiszem, hogy ez sokkal inkább csábítóan hangzik, mintsem félelmetesen – mondtam sugárzóan.

-         Az már biztos is – bólintott rá Rose azonnal.

-         Huh… a kis bokszoló – kaptam a hasamra a kezem.

-         Megengeded? – nyújtotta a hasam felé Rosalie a kezét, de megfogni nem merte az engedélyem nélkül.

-         Hát persze – csúsztattam a kezét a pocakomra. – Nah, gyerünk, rúgj egy nagyot – bíztattam kisfiamat.

-         Ezt nevezem – hökkent meg Rose. – Igazi kis férfi – mondta vidáman.

-         Az biztos. Néhányszor már lerúgta a vesémet – kuncogtam fel.

-         Nah, gyere, itt az ideje, hogy lazíts egy kicsit – segített be a kádba gyengéden. Én pedig azonnal elmerültem a kellemes illatú habokban.

-         Hm… ez fantasztikus – sóhajtottam fel elégedetten. Nagyon jól esett a finom, langyos víz. Nem volt túl forró, de hideg sem. Alice és Rose tökéletesen eltalálta a vízhőmérsékletét.

-         Megmossam a hátad? – kérdezte Rosalie kedvesen.

-         Igen, az nagyon jól esne – ültem fel. Mire Rose azonnal finoman mosni kezdte a hátamat egy szivaccsal. – Ez nagyon jó – nyomtam még kicsit hátrébb magam, hogy kicsit erősebben masszírozza a hátamat.

-         Fáj a hátad? – kérdezte aggódva. – Kérsz egy masszázst? – ajánlotta fel Rosalie.

-         Nem, köszönöm, jól vagyok, minden rendben, de azért hálás lennék, hogyha segítenél megmosni a hajamat, és utána esetleg a kontyomat is elkészíthetnéd, ha van kedved. A legutóbb is te csináltad meg a hajam, és fantasztikusan sikerült.

-         Örömmel – mondta sugárzó boldogsággal.

Majd óvatosan megmosta a hajamat, hogy elkezdhessem az öltözködést. Hát azt meg kell hagyni, hogy a fehér kismama harisnyát egyedül képtelen lettem volna felhúzni, mert igencsak komoly manőverezést kívánt volna öltöztetőnő nélkül. Ami azt illeti a ruhám is gyors átalakításra szorult, mert mellben igencsak szűkös volt. Gondolom azért, mert tele volt már tejjel, hogy majd táplálni tudjam a kisfiamat.

-         Most már értem, hogy Billy miért tüntette ki mostanában ennyire a figyelmével a kebleimet – mondtam nevetve, amikor végre sikerült felvennem a ruhámat. – Tiszta szerencse, hogy ilyen kreatívan és ügyesen tudsz varrni – néztem hálásan Rose-ra.

-         Ugyan, nem tesz semmit – legyintett. – Várható volt, hogy a melleid igencsak megnőnek majd. Hiszen táplálék kell annak a csöppségnek. Meg is vagyunk – húzta fel sikeresen a cipzárt a ruha hátán. – Nem szorít sehol? – forgatott körbe óvatosan.

-         Nem, ez így tökéletes – vágtam rá azonnal. – Uh, mégsem tökéletes – húztam el a számat, amikor szembetaláltam magam a tükörrel. – Akkora vagyok, mint egy bálna – fordultam körbe néhányszor. – Oké, ne kezd. Tudom, hogy kisbabát várok, de akkor is hatalmas vagyok – mondtam határozottan.

-         Szerintem Billynek szebb vagy, mint valaha – mondta Rose határozottan. – Hogyha én nézhettem volna ki így, amikor hozzámentem Emmetthez, hidd el, én lettem volna a világon a legboldogabb – mondta elkomorodva.

-         Ne érts félre, én nagyon boldog vagyok, hogy kisbabám lesz, de ott fog állni mellettem Tanya, aki úgy néz ki, mint egy manöken. Én pedig a legkevésbé sem nézek ki úgy. Ez nem fogja zavarni Billyt? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-         A legkevésbé sem, ebben egészen biztos lehetsz – vágta rá határozottan.

-         Hogy álltok, lányok? – kopogtatott be Alice. – Bejöhetek?

-         Persze, gyere csak – vágtam rá azonnal.

-         Gyönyörű vagy – csillant fel Alice szeme. – Még annál is szebb, mint amilyennek a látomásomban láttalak.

-         Köszönöm – haraptam az ajkamba. Majd egy szempillantás alatt éreztem, hogy az arcom lángba borult.

-         Ne légy zavarban, tényleg nagyon szép lettél – lépett be Bella is elámulva. – Hoztam neked valami újat, ami illik az alkalomhoz. Hozzon nektek sok szerencsét – nyújtott át egy apró dobozkát, amit én kíváncsian nyitottam ki.

-         Ez káprázatos, köszönöm – mondtam hálásan, amikor megláttam a gyönyörű fülbevalót, ami ha jól sejtettem, akkor gyémánt volt, de megkérdezni inkább nem mertem.

-         Nagyon szívesen – válaszolta sugárzó mosollyal az arcán. - Most megyek és meglesem a vőlegényt is – nyomott puszit az arcomra gyorsan. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.

-         Én hoztam neked valami régit, amit csak kölcsönbe kapsz meg – mutatott fel Rose egy csodálatos hajtűt, ami tökéletesen illett a ruhához és a frizurámhoz is. – Még emberkoromban volt a kedvenc hajtűm.

-         Köszönöm, Rosalie, ez egyszerűen csodálatos – néztem meg az aprólékosan kidolgozott gyönyörű hajdíszt. – Esküszöm, hogy nagyon fogok rá vigyázni.

-         Én pedig hoztam neked valami kéket – forgatott meg az ujján egy kék combfixet, amit fehér csipkevirág volt.

-         Köszönöm – pirultam el ismét. Majd megemeltem a szoknyámat, hogy a lábamra csúsztathassa az apró, de annál szexisebb díszt.

-         Igazán nincs mit – mondták mosolyogva. – Most egy kicsit magadra hagyunk. Carlisle pedig hamarosan itt lesz, hogy az oltárhoz kísérjen.

-         Rendben, itt várok – bólintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és türelmesen vártam. Az ajtó pedig néhány perc múlva ki is nyílt, és Carlisle sugárzó mosollyal az arcán lépett be hozzám.

-         Készen állsz, Johanna? – kérdezte kedvesen. Majd felsegített a kanapéról.

-         Igen, készen állok – bólintottam rá határozottan. Majd belekaroltam Carlisle-ba, hogy elindulhassunk az oltár felé…

(Billy szemszöge)

Reggel olyan boldogan ébredtem fel, mint még soha életemben. Testvéreim pedig már a szobámban is voltak.

-         Hát te meg hogy nézel ki? – kérdezte Anthony rosszallóan azonnal.

-         Mire gondolsz? – kérdeztem vissza értetlenül.

-         Elég hiányos a pizsamád, és ami azt illeti, tisztának sem neveznélek – mondta Jake határozottan. – Ráadásul, a falka nem engem követett az éjjel alapvetően, ami annyit tesz, hogy a legfőbb alfa is az erdőben tartózkodott. Márpedig határozottan emlékszem, hogy arról volt szó, hogy a vőlegény kipiheni magát az esküvő előtt.

-         Pihentem is. Csak két kört futottam – próbáltam füllenteni.

-         Khm…

-         Oké, talán hármat, vagy négyet, de semmiképpen sem többet – mondtam határozottan.

-         Mikor is értél haza? – kérdezte most Anthony.

-         Mi ez, vallatás? – kérdeztem a szemeimet forgatva.

-         Inkább csak testvéri szeretet – vágták rá mindketten. – Ráadásul mindketten azt szeretnénk, hogy tökéletes legyen az esküvőd, és ne aludj el, mielőtt még kimondanád az igent.

-         Nem fogok, idióták – vágtam hozzájuk néhány párnát.

-         Na ne mondd, Mr. Koszosláb. Képes voltál ilyen csatakosan bemászni az ágyadba? – szusszantott Anthony morcosan. – Jake, hogyan is tanított minket rendbe anya anno? – kérdezte vigyorogva.

-         Oh, az egy nagyon hatásos módszer volt – vigyorodott el testvérem. Majd Anthonyval együtt felkaptak az ágyról, és néhány pillanattal később már egy kád vízben találtam magam. Ők pedig már odakint nevettek az ajtó előtt.

-         Ezt megkeserülitek, abban biztosak lehettek – nevettem fel. Mire csak hangos kuncogás volt a válasz.

-         Inkább előkészítjük a szmokingodat, te addig mosakodj meg, és az ágakat is szedd ki a hajadból, mert nem áll neked jól a lombkorona, legalábbis szó szerinti értelemben nem – mondta Anthony.

-         Ez ügyes szóvicc volt – nevetett Jacob. Majd hallottam, ahogy megveregeti Anthony vállát.

-         Na jól van, várjátok csak ki, amíg kimegyek hozzátok – kiabáltam ki nekik.

Majd mindenesetre elkezdtem alaposan átsikálni magam, mert semmiképpen sem akartam Johannát cserbenhagyni. Ő biztosan gyönyörű és tökéletes lesz az esküvőnkön, így nekem is annak kell lennem. Mindenképpen tökéletes esküvőt szeretnénk kettőnknek, ha már megtisztel azzal végre, hogy hozzám köti az életét.

-         Billy, készen vagy már? – kérdezte anya izgatottan. – A menyasszonyod több, mint gyönyörű, úgyhogy remélem te is kiteszel magadért.

-         Igen, ne aggódj, hamarosan végzek a fürdéssel – válaszoltam neki mosolyogva.

Olyan izgatott volt már napok óta, hogy még azt is elfelejtette, hogy fél a tűztől, és észre sem vette, hogy egy tábortűz mellett áll velem együtt. Csak hevesen beszélt hozzám, hogy milyen ötletei vannak az esküvő kapcsán. Egyszerűen imádom őt.

-         Addig én előkészítem a cipődet, és a nyakkendődet – vágta rá azonnal.

-         Muszáj erőltetni azt a nyakkendőt? Elképesztően fojtogat – nyavalyogtam egy kicsit . Ha volt ruhadarab, amit világ életemben utáltam, na az a nyakkendő volt.

-         Hát persze, hogy muszáj felvenned. Ma tökéletesen kell kinézned. Csak annyit mondok, hogy a menyasszonyod ennél nem is lehetne gyönyörűségesebb, és te egy nyakkendő miatt nyöszörögsz? – húzta el anya a mézesmadzagot.

-         Te már láttad felöltözve? – kérdeztem nagyot nyelve.

-         Igen, és amit láttam, arra alig találtam szavakat – mondta áhítatosan. – Tehát, én a helyedben egészen biztosan szó nélkül felvenném azt a nyakkendőt.

-         Jól van, meggyőztél – sóhajtottam megadóan.

-         Nagyon helyes – mondta anya és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Jó fiú vagy te, ezt mindig is tudtam – fűzte még hozzá.

-         Ne bosszants, anya, mert megjárod – vigyorodtam el én is.

-         Nocsak, ki nevel itt kit? – kérdezett vissza csípősen.

-         Hát, nem is tudom – nevettem fel.

-         Javíthatatlan vagy, Billy – nevetett fel ő is.

-         A te nevelésed. Elég makacsfajta lettem, hiszen anya és apa sem volt éppen könnyű természet, amit rólad sem lehet elmondani – mondtam határozottan.

-         Szóval én vagyok a felelős azért, mert ilyen makacs gyerek lettél? Illetve ilyen makacs gyerekek lettetek? – kérdezte kacagva.

-         Ami azt illeti, vastagon benne voltál, anya – hallottam meg Anthony hangját.

-         Ez tény, törődj bele, anya – vágta rá Jacob is.

-         Na szép, a gyerekeim csak úgy összeesküdnek ellenem – mondta anya durcásan. – Ezért még megkapjátok a magatokét, de most készülődjetek. A cipők az ajtó mellett kipucolva.

-         Köszi, anyu – szóltam ki kicsit hangosabban. Közben azonban már ki is másztam a kádból, és alaposan megtöröltem magam, hogy el tudjam venni az alsónadrágomat, és a trikómat. – Már elment? – kérdeztem ki.

-         Igen, már tovább suhant. Még neki is fel kell öltöznie – mondta Anthony határozottan.

-         Oké – sétáltam ki az ajtón. – Na, kezdek szalonképes lenni? – kérdeztem kíváncsian. – Maradt valahol ág a hajamban, vagy maradt a talpamon homok? – néztem körbe magamon.

-         Nem, abszolút szalonképes állapotban vagy – vágták rá egyszerre.

-         Akkor már öltözhetünk is – biccentettem.

Majd magamra kaptam a nadrágot, a mellényt, majd a zakót is. Utoljára pedig azt a fránya nyakkendőt. Néhány órán át csak kibírom, de a bulin már tuti, hogy nem fogom viselni. Most is csak Johanna kedvéért veszem fel.

-         Nyugi, mi is felvettük – mutattam testvéreim a nyakkendőikre.

-         Még szép, hogy együtt éreztek a vőlegénnyel – bólintottam rá.

-         Oh, te szegény, szerencsétlen, boldog, bolond – forgatta meg a szemeit öcsém. – Te legalább nem voltál olyan ügyetlen, mint én.

-         Hogy érted ezt? – kérdeztük Jacobot döbbenten.

-         Te még az első kisbabátok előtt elveszed a szeretett nőt – kezdett bele. – Gabriella már réges-régen a menyasszonyom, de még mindig nem a feleségem. Vajon nem érinti ez őt kellemetlenül? – gondolkodott hangosan Jake.

-         Ne beszélj már hülyeségeket, Gabriella tökéletesen boldog, és elégedett a közös életetekkel, és tudja, hogy amint alkalmas lesz a pillanat, te azonnal feleségül fogod őt venni. Ráadásul majd szétveti a boldogság melletted. Mit kívánhatnál még? – kérdezte Anthony.

-         Igazatok van, azt hiszem, hogy mindenem megvan. Csak szeretném, hogyha Gaby tudná, hogy mennyire fontos nekem – magyarázkodott öcsénk.

-         Ne aggódj, pontosan tudja, hogy mennyit jelent a számodra, és ez tökéletesen kölcsönös – vágtam rá határozottan. Ennyit még én is bőven éreztem a kapcsolatukból.

-         Ráadásul a lányotok, Phoebe eléggé lekötötte az utóbbi időben mindkettőtök figyelmét – fűzte hozzá Anthony.

-         Hát igen, Phoebe, hogy is mondjam, meglehetősen határozott jelenség – harapott a szájába Jacob. – Sajnálom, hogyha olykor nem hagy titeket aludni – tette még hozzá.

-         Ugyan, a gyerekek már csak ilyenek – legyintettünk.

-         Fiúk, itt az idő – dörömbölt be Emmett az ajtón. – Alice üzeni, hogy öt percetek van odaérni az oltárhoz, „különben dühbe jön” – idézte a szavait a nagy mackó.

-         Hát akkor, indulhatunk? – kérdezte Anthony vigyorogva.

-         Igen, készen állok – bólintottam rá. Majd elindultam az oltár felé, hogy végre feleségül vehessem a tökéletes nőt, aki nekem rendeltetett…