Liz Volturi - 69. fejezet

69. fejezet

(Alec szemszöge)

Azt hiszem, hogy még madarat is lehetett volna fogatni velem jelen pillanatban. Semmi nem okozhatott volna nagyobb boldogságot, mint hogy Liz most már végérvényesen az enyém lett testestől, lelkestől. Alig vártam, hogy megmutathassam neki az egész világot, és bebizonyítsam neki, hogy méltó vagyok hozzá, és arra a sok áldozatra, amit értem hozott. Hogy lemondott a családalapításról és a normális életről csakis az én kedvemért. Ennél többet egy vámpír férfi nem is kívánhatna, ez egészen biztos. Legfeljebb még egy kicsivel többet a feleségéből, de azt hamarosan megkapom, hogyha megérkeztünk a kis szigetre.

-          Alec – hallottam meg hirtelen húgom hangját, mire azonnal lefékeztem.

-          Liz, állj meg egy pillanatra – mondtam neki lágyan, mire azonnal megállt, és rögtön mellettem termett.

-          Valami baj, van? – nézett rám csodálkozva.

-          Nem tudom, Jane hangját hallottam az előbb – néztem rá bizonytalanul. – Érzel valamit? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mármint veszélyt? Nem, hogyha éreztem volna bármit, akkor azonnal szóltam volna neked – mondta határozottan.

-          Nincs semmiféle veszély – jelent meg Jane azonnal. – Nem hoztátok el a ház kulcsait, ezért utánatok eredtem, hogy elkapjalak még mielőtt átkeltek a szigetre – mutatta fel húgom a kulcsokat.

-          Jesszusom, mióta lettem feledékeny? – nevettem fel.

-          Ugyan, sok minden történt mostanában – legyintett Jane, majd a kezembe adta a kis csomagot. – Kellemes további nászutat – mondta még az ajkába harapva, majd mindkettőnket megölelt egy pillanatra, és már el is tűnt. Ajaj, bizonyára Jane előtt lebuktunk az erdőben, de udvariasan nem fedte fel magát, hogy ne hozzon zavarba minket. Remélem, hogy Liz nem vette észre húgom lányos zavarát, amit megjegyzem még soha életemben nem láttam tőle.

-          Ez egy kicsit furcsa volt, nem? – nézett rám Liz kíváncsian.

-          Mire gondolsz? – néztem kedvesemre bizonytalanul, mintha fogalmam sem lenne róla, hogy mire akar utalni.

-          Megölelt minket – vágta rá szerelmem, mintha ez lenne a világ legdöbbenetesebb dolga. Mondjuk Jane esetében mindenképpen meglepő. – Ez meglehetősen szokatlan.

-          Csak örül a boldogságunknak, és megpróbálja kimutatni – vágtam rá rögtön. Megkönnyebbültem, hogy Liznek nem esett le, hogy miért volt Jane ennyire pironkodó, mert akkor csak szerelmem is zavarba jött volna.

-          Ez kedves – mosolyodott el Liz. – Szóval, hol a hajónk? – fordult körbe a vízparton.

-          A hajónk még nincs itt, kicsim – válaszoltam azonnal.

-          Akkor hogyan fogunk átjutni a szigetre? – vonta fel a szépen ívelt szemöldökét.

-          Természetesen úszva – rántottam meg a vállam.

-          Olyan messzire? – mutatott a távolban látható kis szigetre.

-          Egy kicsit messzebbre – javítottam ki. – Ahová mi megyünk, az egy kis sziget, nem olyan nagy. Pontosan a látható sziget mögött lesz.

-          Én még soha nem úsztam ennyit – állapította meg. – Mondjuk most, hogy már én is vámpír lettem, nyilván meg tudom oldani.

-          Ahogy mondod – bólintottam rá.

-          Na és hogyan juttatjuk át a bőröndünket? Minden csurom víz lesz, mire odaérünk – húzta el a száját.

-          Ne aggódj ez a bőrönd vízhatlan, és majd én viszem. Neked csak úsznod kell – mondtam biztatóan.

-          Hideg a víz? – harapott az ajkába szerelmem.

-          A mi szempontunkból teljesen lényegtelen, drágám. Hiszen mi is hidegek vagyunk a magunk módján – nyomtam gyors csókot a szájára. Édes volt, ahogy sokszor elfelejtkezett róla, hogy most már vámpír.

-          Igazad lehet – bólintott rá. – Akkor megpróbálom beledugni a lábujjam a vízbe – osont közelebb a vízhez, majd lerúgta a cipőit, és óvatosan beledugta a lábát, majd meglepetten nézett rám. – Ez szuper, mostantól nem kell azon aggódnom, hogy túl hideg lesz a víz, ha úszni akarok – mondta vigyorogva. – Még egy előny, ami az új létemmel jár.

-          Remélem, hogy mindig csak az előnyös oldalt fogod felfedezni – kuncogtam fel. Fantasztikus személyisége van a feleségemnek. Mindig meglátja a pozitív oldalát a legapróbb dolgoknak is, aminek én egyáltalán nem tulajdonítanék jelentőséget.

-          Na, akkor menjünk – kezdte el bontogatni a hátán a fűzőjét.

-          Mégis mit csinálsz? – nyeltem egy nagyot.

-          Ha úszunk, akkor leveszem a ruhámat. Elég lesz az alsónemű – vágta rá egyértelműen. – Nem szeretek vizes ruhákban lenni.

-          Liz, ha leveszed ezt a ruhát, akkor nem garantálom, hogy mostanában elindulunk innen – mondtam komolyan.

-          Akkor most egy kicsit ne nézz ide – vágta rá szerelmem. – Fordulj el, te csábító, most – szólt rám nevetve, amikor vámpír létemre valószínűleg kocsányon lógó szemekkel néztem kedvesem tökéletes alakját.

-          Jól van na, legalább egy kicsit engedd meg, hogy legeltessem a szemeimet – húztam el a számat, de azért elfordultam, hogy ne vessem rá magam most rögtön. Viszont a sziget partján nem fogja megúszni a dolgot, ez egészen biztos.

-          Lesz még időd eleget legeltetni a szemeidet, de ha most nem fordultál volna el, akkor biztosan nem jutunk messzire – mondta határozottan. – A szigeten találkozunk, reményeim szerint úgyis alaposan lehagylak – kuncogott fel. Majd hallottam, amint villámgyors úszásba kezd, és mire megfordultam már tényleg elég messze járt. Így én is gyorsan a hátamra rögzítettem a bőröndöt, miután eltettem bele Liz ruháját, és cipőjét, majd a vízbe vetettem magam, és olyan gyorsan úsztam, amilyen gyorsan csak tudtam. – Én nyertem – vigyorgott rám Liz, amikor nem sokkal utána megérkeztem én is a partra.

-          Nos, ez vitatható, tekintve a tényt, hogy te sokkal előbb indultál, és nekem még egy bőröndöt is magammal kellett hoznom – vetettem ellent.

-          Csak nem bántja a férfiúi hiúságodat, hogy a feleséged legyőzött téged úszásban? – vonta fel a szemöldökét.

-          Kihúzod a gyufát, Liz – morogtam fel figyelmeztetően.

-          Lehetséges, viszont csak akkor tudsz megbüntetni, hogy utol is érsz – nevette el magát, majd futni kezdett a part mentén, én pedig ledobtam a bőröndöt és azonnal utána eredtem. Majd egy határozottan ugrással rávetettem magam.

-          Nos, most hogy elkaptalak már csak azt kéne kitalálnom, hogy mi legyen a büntetésed – doromboltam a fülébe, mire azonnal elernyedt a karjaimban.

-          Lenne egy-két ötletem, de szerintem magadtól is rá fogsz jönni, hogy mi lenne a legjobb büntetési forma, amit bevethetnél.

-          Egyértelmű – szabadítottam meg magunkat a felesleges ruhadaraboktól, majd egybeforrasztottam a testünket, amitől mindketten elégedetten felnyögtünk.

-          Így gyorsan meg fogsz unni – kuncogott fel szerelmem, miután valamennyire lehiggadtunk.

-          Szerintem sokkal inkább egyre jobban foglak kívánni, nem pedig megunni – javítottam ki azonnal, majd finoman beleharaptam a vállába. – Talán meg kéne szárítkoznunk, és megmutathatnám neked végre a házat is – ajánlottam a lehetőséget.

-          Na és természetesen a szigetet is – fűzte hozzá vigyorogva.

-          Talán a szigetet is, majd ha már mindent láttál a házban – mondtam elégedett mosollyal, nagyon sok helyiség van a házban, és nekünk mindet fel kell avatnunk, mint házastársak.

-          Alec, szeretnék látni mindent, tudod, hogy megígérted, hogy az egész világot megmutatod nekem, úgyhogy nem leszünk a házban két hétig – válaszolta Liz incselkedve.

-          Jól van, tudom, hogy megígértem, te kis ünneprontó – adtam meg magam. A lényeg, hogy Liz boldog legyen mellettem, mindig.

-          Helyes – kuncogott fel. – Na gyere – fordított a hátamra, majd felpattant, és engem is magával húzott. – Kívülről nagyon is szép ez a ház – fűzte hozzá lelkesen. – Belül is ilyen klasszikus?

-          Igen, szeretjük a hagyományos stílusú házakat – bólintottam rá.

-          Remek, azok mindig olyan gyönyörűek – mondta elégedetten szerelmem. Majd elindult az ajtó felé.

-          Kulcs nélkül nem fogsz bejutni – szóltam utána, miközben összeszedtem a bőröndöt, és a még használható ruhadarabjainkat.

-          Csakhogy a kulcs nálam van – lóbálta meg Liz a kis csomót maga előtt.

-          Te kis zsebtolvaj – kerekedtek el a szemeim. Ezt meg hogyan csinálta? Nem semmi. Egyáltalán nem vettem észre semmit, olyan ügyesen kivette a zsebemből.

-          Attól, hogy olyan kis ártatlannak nézek ki, még lehetnek trükkjeim – kacsintott rám. Majd kinyitotta az ajtót, és mosolyogva lépett be a hatalmas házba. – Uramisten, ez elképesztő – fordult körbe tátott szájjal. – Még sosem láttam ilyen gyönyörű házat.

-          Nos, általában Aro figyel a részletekre. Ő maga tervezte, és szigorúan felügyelte a kivitelezést is.

-          Ki sem néztem volna belőle, hogy ennyire érdekli az építészet – állapította meg szerelmem.

-          Ha te is olyan idős leszel már, mint Aro, akkor nyilvánvalóan te is rengeteg könyvön, és tanulmányon átrágod magad. Amit pedig érdekesnek találsz, azt könnyedén el is sajátíthatod majd. Én például egészen jól értek a festészethez, és a szobrászathoz. Heidi, mint láttad remekül ért a divathoz és a varráshoz. Jane a színház szerelmese, mint tudod. Renata pedig mindannyian tudjuk, hogy mihez ért a legjobban – meséltem lelkesen – Téged mi érdekel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nagyon érdekeltek a receptek, és az ételek, de azt hiszem, hogy ez már idejétmúlt gondolat. Viszont még az alabástrom megmunkálása érdekes lehet, mert mindig is érdekelt, de túl nehéz mesterségnek tűnt, és nem is engedték volna, hogy tanuljam, mivel nő vagyok, de azt hiszem, hogy már lenne lehetőségem képezni magam egy kicsit – magyarázta szégyenlősen.

-          Szerintem meg tudjuk oldani, hogy teljesüljön ez a vágyad – bólintottam rá azonnal. – Általában nem okoz gondot nekünk a tanulás, és a kézügyesség sem.

-          Csak a vérszomj – nyögött fel hirtelen. Igen, még emlékszem, hogy milyen érzés, amikor egyfolytában vadászni akar az ember, illetve vámpír, mert folyamatosan ég a torka.

-          Tudom, édesem, de ez is el fog múlni – mondtam nyugtatóan. – Gyere, elviszlek vadászni. A sziget másik oldalán elég jó a vadállomány – fogtam meg a kezét.

-          Várj, felveszek valamit ezen kívül a megtépázott alsóneműn kívül – állt meg egy pillanatra.

-          Ez a ruha jó lesz, másra már úgysem alkalmas – ajánlottam a kezemben levő darabot.

-          Rendben – bújt bele azonnal a kissé viseltes zakómba. A nadrágom pedig jó volt nekem még erre az egy útra. – Mehetünk.

-          Helyes, gyere – fogtam meg a kezét, majd magam után húztam, és futni kezdtem a sziget túlsó fele felé. Amint Liz megérezte az illatokat elengedte a kezem és még gyorsabb iramra kapcsolt. Szerettem volna, hogyha egy kicsit fegyelmezettebben tudom tartani, de most még talán korai lenne, hogy próbáljon ellenállni egy kicsit a vér illatának. Mire én is odaértem, addigra már végzett egy hatalmas szarvassal, de nem állt meg, hanem a másik után eredt, nem sokkal később pedig el is kapta. Két szarvas után pedig elégedetten dőlt el a füvön.

-          Sajnálom – nézett fel rám hirtelen.

-          Mit, kicsim? – kérdeztem döbbenten.

-          Azt, hogy ennyire durván és fegyelmezetlenül reagálok, ha táplálék kerül a közelembe. Tudom, hogy ezen még alakítanom kell, és ahogy mindenki ígéri biztosan idővel könnyebb lesz, de most valahogy mindig tudnék inni. Ezen nincs mit szépíteni, ez az igazság – sóhajtott fel. – Szégyellem magam, hogy csak úgy otthagytalak minden szó nélkül.

-          Hé, mint már mondtam, te mostanában semmiért nem tartozol bocsánatkéréssel, és nincs ezzel semmi baj. Szomjas voltál, és ittál, ennyi, ne kerekítsünk neki nagyobb feneket, mint muszáj.

-          Rendben – mosolyodott el végre. Ez az, a mosolyát sokkal, de sokkal jobban szeretem, mint a bűntudatát. Egyébként sincs semmi, ami miatt zavarban kellene lennie. – Mikor lesz jobb? – kérdezte kíváncsian.

-          Micsoda?

-          A vérszomj. Mennyi idő után tanultad meg kordában tartani a szomjadat? – nézett rám kíváncsian.

-          Szükségem volt néhány hónapra – mondtam komolyan.

-          Akkor egy ideig még nem nagyon hagyhatom el a kastélyt – bólintott rá Liz.

-          Dehogynem, csak majd olyan helyekre megyünk, ahol garantáltam nincsenek emberek, ha megmaradsz az állatokkal való táplálkozásnál – vágtam rá azonnal. Rengeteg hely van, ahol nem nagyon vannak emberek. A vámpírok elég sokat ismernek, hogy el tudjanak vonulni nyugodtan.

-          Ez jól hangzik – bólintott rá Liz.

-          Viszont azért kell majd gyakorolnod emberek közelében is – mondtam óvatosan.

-          Hogy érted? – nézett rám értetlenül.

-          Carlisle azt mondta, hogy kevés, ha csak állati vérrel táplálkozol, ahhoz, hogy be tudj illeszkedni az emberek közé, szükséged lesz rá, hogy lassan hozzászoktassunk az emberek illatához, és megtanulj ellenállni nekik – ültem le mellé.

-          Ez nem hangzik sétagaloppnak – harapott az ajkába szerelmem.

-          Nem hazudok neked, Liz. Ahogy már többször is mondtam, nem lesz könnyű, sőt eleinte nagyon nehéz lesz, de te egy erős, kitartó nő vagy, és tudom, hogy képes leszel rá – szorítottam meg a kezét.

-          Örülök, hogy legalább te ennyire bízol bennem – húzta el a száját. – Én egyáltalán nem vagyok ennyire magabiztos.

-          Az lenne a meglepő, hogyha a jelenlegi helyzetben, és érzelmi kavalkádban magabiztos lennél – kuncogtam fel. – Viszont most inkább térjünk vissza a mézes hetekhez, az sokkal szórakoztatóbb tevékenység, mit túl sokat gondolkodni – tepertem le a fűre. – Remek terveim vannak veled mára – mondtam vigyorogva.

-          El tudom képzelni – mosolyodott el Liz, és közben a szemeit forgatta.

-          Most pont nem az a tervem, amire gondolsz – mondtam határozottan.

-          Én nem így érzem – nyomta hozzám a csípőjét.

-          Oké, az is szerepel a tervek között, de mindenekelőtt visszamegyünk a házba, és készítek nekünk egy jó kis fürdőt a hatalmas kádban, ami a szobánkból nyílik – mondtam lelkesen. – Lazítunk egy kicsit, és minden egyes gondolatot ki fogok lopni a fejedből.

-          Ez nagyszerűen hangzik – kuncogott fel. Imádom ezt a kislányos hangot tőle, amikor kuncog.

-          Helyes, akkor induljunk – pattantam fel őt is magammal húzva, majd azonnal futni kezdtem a ház felé, Liz pedig könnyedén tartotta velem a lépést…