KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2015. július 17., péntek

Liz Volturi - 70. fejezet



70. fejezet

KEDVES OLVASÓIM! MEGHOZTAM A LIZ VOLTURI TÖRTÉNETEM VÉGÉT, NAGYON REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG AZ UTOLSÓ FEJEZET. KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK, AKI VÉGIGOLVASTA A TÖRTÉNETET! :D PUSZI, DRUSILLA

(Liz szemszöge)

A nászutunk egyszerűen káprázatos. Nem is tudom, hogy mit kívánhatna még egy nő azon kívül, amit már megkaptam az élettől. Alec minden egyes pillanatban a tenyerén hordozott, és mindent megadott nekem, amire csak vágytam, sajnálatos módon természetesen csak két vadászat között, mert állandóan szomjas voltam, még mindig nagyon szomjas vagyok. Ez egyszerűen szörnyű, már több, mint egy hete vagyok vámpír, és az időm jelentős százalékát csakis a vér köti le. A másik jelentős százalékát szerencsére Alec, azt az időtöltést sokkal jobban szeretem, most viszont megint vadásznom kell, ez biztos, mert már nagyon ég a torkom.
-          Mi a baj, kicsim? – nézett rám Alec kíváncsian. Észre sem vettem, hogy így felpattantam mellőle az ágyból. – Szomjas vagy?
-          Tudod, hogy igen – sóhajtottam fel idegesen.
-          Tudom, hogy utálod, amikor ismételgetem magam, de ebben nincs semmi szokatlan, kicsim – mondta vigasztalóan. – Egyébként is, van még bőven állat az szigeten, nem maradsz szomjan.
-          Ha nem gond, akkor én most, megyek is – haraptam az ajkamba, miután felvettem a ruhámat.
-          Veled menjek? – kérdezte bizonytalanul. – Ígérem, hogy nem teperlek le utána, ahogy általában. Tudom türtőztetni magam – kuncogott fel.
-          Nem, inkább most egyedül, lassan elfogynak a ruháim, és akkor kénytelen leszek meztelenül mászkálni a szigeten – nevettem fel.
-          Nem is rossz ötlet – villantak meg a szemei.
-          Alec, ne merészeld – szóltam rá, amikor kipattant az ágyból, majd egy szempillantás alatt elhagytam a szobát, majd a házat is. Nevetve rohantam a sziget másik oldala felé, hogy vadásszak. Nem is telt sok időbe, és máris találtam magamnak táplálékot, nem sokkal később pedig jóllakottan, és elégedetten dőltem el a füvön.
-          Ahogy ígértem, ezúttal csak néztelek – ugrott le szerelmem kecsesen egy fa tetejéről. – Na és, most a ruhádat is meghagyom – fűzte hozzá elégedetten. – Bár nem könnyű türtőztetni magam, de azért sikerül – kacsintott rám. – Van kedved úszni egyet? Még ki sem próbáltad a vizet azon kívül, hogy átúsztunk a szigetre.
-          Jó ötlet, de nincs nálam fürdőruha – tártam szét a karom.
-          A sziget lakatlan, úgyhogy nem lesz senki, aki meglátna, vagy akit esetleg zavarnánk az illetlen viselkedésünkkel. Te mondtad, hogy kell egy kis kaland – kezdett el cukkolni, és pontosan tudtam, hogy szándékosan teszi.
-          Azt hiszed, hogy nem merem? – vontam fel a szemöldököm.
-          Nem csak hiszem, pontosan tudom, hogy nem mered – folytatta tovább a kötözködést szerelmem.
-          Na jó, akkor én most fogom magam, és megteszem. Nem törődöm az illemmel, nem törődöm másik emberekkel, nem törődök semmivel, csak veled – mondtam incselkedően, majd villámgyorsan elrohantam a part felé, közben pedig tényleg megtettem, teljesen levetkőztem, és berohantam a vízbe.
-          Ezt nevezem – kapott el Alec hirtelen, majd azonnal magához rántott. – Büszke vagyok rád – suttogta a fülembe. – Tudod, én is megéheztem, ahogy téged néztelek – tekerte a lábaimat a csípője köré.
-          Vajon miért nem vagyok ezen meglepődve? – haraptam az ajkamba. – Talán megpróbálhatom csillapítani az éhségedet – húztam magam még közelebb hozzá. – Csak vigyél vissza az ágyba.
-          Miért kellene visszamennünk az ágyba? – kérdezett vissza. – Talán újíthatnánk egy kicsit – mondta komolyan, majd mielőtt még bármit is válaszolhattam volna rá már be is tapasztotta számat, a következő pillanatban pedig már éreztem is magamban a vágyát, ami olyan váratlanul ért, hogy felsikkantottam. – Fájdalmat okoztam? – állt meg azonnal.
-          Dehogy – simítottam végig a hátán. – Én csak meglepődtem – mondtam megnyugtatóan.
-          Jó értelemben, vagy rosszban? – kérdezte kissé idegesen.
-          Abszolút jó értelemben – vágtam rá azonnal, és ezúttal én tapasztottam be a száját egy csókkal. – Azt hiszem, hogy most már látnom kéne a szigetet az ágyunkon, a házon, és a vadászterületen kívül is egy kicsit – nevettem fel, miután egy kicsit lehiggadtunk.
-          Egy szavad sem lehet, most elhoztalak úszni – vágta rá azonnal.
-          Úszás még nem nagyon volt – mondtam vidáman.
-          Viszont még lehet – vetette ellen. – Végül is, ha már itt vagyunk, akkor elúszhatnánk egy kellemes kis öbölbe a sziget mentén, egyáltalán nincs messze.
-          Akkor induljunk – vágtam rá boldogan. – Várj, és a ruháink?
-          Fogalmazzunk úgy, hogy nem véletlenül tereltelek ide, lesz ott ruha, és még más is, úgyhogy indulás – csapott a fenekemre, amennyire ez a víz alatt lehetséges volt.
-          Oh, szóval meglepetés – csillantak fel a szemeim.
-          Pontosan – bólintott rá azonnal. – Gyere utánam – indult meg a part mentén, én pedig boldogan követtem őt. Amikor pedig kiértünk a partra ott várt ránk egy pokróc, és kényelmes ruhák.
-          Ez fantasztikus – mondtam boldogan, miután belebújtam a könnyű ruhába, majd eldőltem a pokrócon, és figyeltem a víz csodálatos hullámzását, és élveztem a könnyű szellőt, ami a part felől fújt.
-          Örülök, hogy tetszik – heveredett le mellém Alec.
-          Kár, hogy hamarosan el kell mennünk innen – bújtam hozzá.
-          Otthon is minden fantasztikus lesz, csak be kell építenünk a napirendünkbe a teendőket, amik a testőrséggel járnak. Viszont a Mesterek mindig kegyesek azokhoz, akik házasságban élnek. A beosztásunk úgy lesz megoldva, hogy sokat lehessünk együtt. Eleinte nem fognak beosztani téged, mert gyakorolnod kell, hogy a képességed fejlődjön, de utána teljes értékű testőr leszel te is.
-          Egy kicsit aggódom emiatt. Mi lesz, hogyha mégsem elég jó a képességem, hogy Aro testőre lehessek? – haraptam az ajkamba.
-          Aro már eldöntötte, hogy az ő testőre leszel, és ezen semmi sem fog változtatni – mondta Alec határozottan.
-          Biztosan? – kérdeztem idegesen.
-          Semmi kétségem nincs efelől, úgyhogy nincs miért aggódnod – mondta ellentmondást nem tűrve.
-          Jól van, ha te mondod – mondtam megnyugodva. Alec régóta szolgálja Arót, ő biztosan tudná, hogyha bármi esély lenne rá, hogy lecseréljen engem egy jobb testőrért.
-          Bízz bennem, értek már a képességek fejlesztéséhez, és Jane is, ne aggódj, majd mi segítünk neked, hogy kiteljesedj – mondta nyugtatóan.
-          Igyekezni fogok, ennyit ígérhetek – néztem rá mosolyogva…
Az egy hét, amit még itt tölthettünk maga volt a földi mennyország. Csodálatosan éreztem magam, és Alec is. Hiányzott már a családom, természetesen mindkettő, és nagyon boldog voltam, amikor a kastélyba érve megláttam anyát, Carlisle-t, Edwardot, Rose-t és Emmettet. Na meg persze ott várt Renata, Félix, Demetri, és természetesen Jane is megjelent.
-          Kincsem, milyen volt a nászút? – ölelt magához anya azonnal.
-          Egyszerűen elképesztő – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Ennél többet soha életemben nem kívánhatnék. Nagyon boldog vagyok.
-          Örülök, hogy ezt hallom tőled, kicsim – mondta anya boldogan, és a többiek is elégedetten rám mosolyogtak. Már alig vártam, hogy újra megöleljem az anyukám. Egyszerűen rajongtam érte, még így is, hogy nem régóta tudok a létezéséről.
-          Liz, Alec, üdvözöllek idehaza – mondta Jane mosolyogva, ami már önmagában furcsa volt. – A Mesterek várnak benneteket.
-          Azonnal megyünk – bólintottam azonnal. – Később még beszélünk? – néztem körbe a Cullen családon.
-          Természetesen – vágta rá anya azonnal.
-          Menjünk, drágám – ölelte át a derekamat Alec, én pedig hagytam, hogy elvezessen a nagyteremhez.
-          Alec, Liz már vártunk rátok – mosolyodott el Aro, ahogy beléptünk. Alec pedig meghajolt, így én is. Gondolom, hogy ez a szokás.
-          Mester – emelkedett fel Alec.
-          Mester – mondtam én is alázatosan.
-          Remélem, hogy jól éreztétek magatokat, gyermekeim – nézett ránk kérdőn.
-          Csodálatos két hét volt, köszönjük – vágtam rá azonnal.
-          Remek – biccentett Caius. – Úgy látom, hogy döntöttél a táplálkozásodat illetően – állapította meg. – A szemed kezd borostyán lenni.
-          Igen, szeretnék mindenképpen az állati vérnél maradni, tisztelettel – bólintottam rá azonnal.
-          Rendben, akkor meg kell szerveznünk a vadászataidat – vágta rá Caius. – Nem járhatsz egyedül, mivel veszélyes lehet, hiszen a Volturi testőrségébe fogsz tartozni. Az ellenségeink célpontnak tekinthetnek, hogy zsaroljanak bennünket.
-          Ahogy ígértem, majd én átállok, Mester – ölelt magához Alec szorosan.
-          Ezt nem várhatom el tőled – ráztam meg a fejem.
-          Tudom, hogy nem várod el, és én éppen ezért szeretném megtenni. A feleségem vagy, és hiszem, hogy jó lesz nekünk így – mondta komolyan, majd gyengéden megcsókolt.
-          Köszönöm – mosolyogtam rá boldogan.
-          Nincs mit megköszönnöd, kedvesem – mondta gyengéden.
-          Akkor ezt meg is beszéltük. Most jön az a része, hogy el kell kezdened a gyakorlást. Ebben a segítségedre lesz Edward, Jane, Félix, és természetesen Alec is – mondta komolyan. – Holnap kezdhetsz, ma még rendezkedjetek be a szobátokban, vár rátok egy-két meglepetés – mosolyodott el Aro.
-          Köszönjük - hajtottam meg magam illedelmesen. Majd kedvesem kézen fogott és maga után húzott engem a szobánk felé. A szobánkban pedig elképesztő meglepetés várt ránk. A lakosztályunkba került még egy hatalmas gardrób, és egy még hatalmasabb ágy, mint ami eddig bent volt. A kanapé is nagyobb lett, viszont az étkezőasztalom, és a székek eltűntek. – Hűha – állapítottam meg elámulva.
-          Ez tényleg csodálatos – bólintott rá Alec is. – Gyere, nézzük meg a fürdőt is – húzott maga után szerelmem, és ha lehet, akkor még jobban el voltam kápráztatva, mint a hatalmas ágy láttán.
-          Még soha nem láttam ekkora kádat, és ilyen gyönyörű dupla mosdót – csillantak fel a szemeim. – Még soha nem láttam ilyen fantasztikus lakosztályt.
-          Fel kéne avatnunk az új lakosztályunkat – kapott a karjaiba Alec, majd egy szempillantás alatt az ágyon találtam magam…
A következő napok szinte összefolytak. Este Alec és én, kettesben, napközben gyakorlás, és folyamatos tesztek, hogy minél gyorsabban és jobban reagáljak a veszélyre, délután egy kis idő anyáékkal, rengeteg vadászat, mert rengeteg erőmet felemészti a tanulás. A napok hónapokká bővültek, a hónapok évekké, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy nemcsak hogy én vagyok az egyik legjobb testőr a Volturi családban, hanem az önuralmam tökéletessé vált, bőven megelégszem a kéthetente esedékes vadászattal, ahogy Alec is, aki teljesen leszokott az emberi vérről, a házasságom szárnyal a boldogságtól, ráadásul anyáéknál, a Cullen családnál is bővülés történt az évek során. Jasper még kicsit nehezen illeszkedik be, bár tudom, hogy menni fog neki, mert nagyon elszánt, és Alice, ő egyszerűen elképesztő. Nem is tudnék nála cserfesebb és jobb barátnőt elképzelni, na persze Rose és Renata is megállja a helyét mindig. Na és Jane, ő lett a világ legjobb sógornője. Bár, ha belegondolok, akkor néha vannak közöttünk nézeteltérések, mint például, amikor meg akar kínozni, ha valamiért olykor összezörrenünk a férjemmel, de mivel előre tudom, hogy erre készül, mindig sikerül megakadályoznom, és a végén kénytelenek vagyunk megbeszélni a dolgokat. Ki gondolta volna, hogy amikor tizenhét évesen bementem abba a sikátorba az elindít egy ekkora láncreakciót, és eljuttat engem a boldogságom színteréig.
-          Kicsim, hát megjöttünk végre – rontott be anya a nagyterembe. Mindig így reagált, amikor meglátogattak minket. Először még Caius egy kicsit megbotránkozott a dolgon, de mára már tökéletesen mindennapossá vált a dolog.
-          Szia, anya – mosolyogtam rá Aro mögül, és vártam, hogy a Mester felemelje a karját, és intsen nekem, hogy mehetek. Erre nem is kellett sokat várnom, mert szinte azonnal megtette, úgyhogy anya karjaiba vetettem magam, majd a többieket is megölelgettem. – Jó, hogy itt vagytok.
-          Ki nem hagynánk a házassági évfordulótokat, kicsim – mondta anya lelkesen. – Az ajándékot már letettük nektek a szobátokba, ahogy szoktuk – súgta a fülembe gyengéden. Általában egy csodálatos utazást szoktunk kapni tőlük, úgyhogy biztosan most is ez lesz az ajándék, csak azt kell megtudnunk, hogy ezúttal hová megyünk anyáék jóvoltából.
-          Köszönjük – nyomtam puszit az arcára. Közben pedig Alec is csatlakozott hozzánk, és ő is üdvözölte a második családját.
-          Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy elengedjünk benneteket készülődni, hiszen este bál lesz – mondta Aro mosolyogva. Tudtam, hogy a szíve mélyén ő is kedveli az ünnepeket a családban.
-          Köszönjük, Mester – biccentettem, majd elkaptam Alec kezét, és magam után húztam. Ő pedig természetesen egyáltalán nem tiltakozott.
-          Boldog vagy, kicsim? – kérdezte, amikor beértünk a lakosztályunkba.
-          Soha nem hittem, hogy ennyire boldog lehetek valaha is – vágtam rá azonnal. – Na és te?
-          Én is pontosan ugyanígy érzek – szorított magához, majd egy apró dobozt varázsolt elő a zsebéből. – Boldog évfordulót, kicsim – nyomott gyengéd csókot az ajkaimra, amit boldogan viszonoztam, majd kinyitottam a kis dobozkát, amiben egy csodálatos kis nyaklánc volt, benne egy szám medállal, mint minden évben, de ezt az ajándékot sosem fogom megunni kedvesemtől. – Remélem, hogy én is a szokásos évfordulós ajándékra számíthatok – dorombolta a fülembe.
-          Mi másra számíthatnál? – kuncogtam fel. – Természetesen a szokásos ajándékkal leplek meg, mert annak örülsz a legjobban, mint mindig – kacsintottam rá, de most nem láthatod, majd este, úgyhogy itt maradsz – mondtam komolyan, majd beslisszoltam a fürdőbe az új szettel, amivel készültem ma éjszakára, és a káprázatos ruhával, amit Heidi varrt nekem erre a különleges alkalomra, néhány perccel később pedig már készen is álltam a bálra.
-          Az első tánc remélem, hogy az enyém – mosolygott rám Alec, amikor meglátott a fürdő ajtajában.
-          Ki másé lehetne? – fogadtam el a felajánlott karját, majd boldogan sétáltam be a bálterembe az oldalán, ahol már mindkét családunk várt ránk. Az életem tökéletes volt vámpírként, és én örökké boldog leszek, hogy elkeseredésemben abba a sikátorba menekültem, ahol Alec rám talált. Különben soha nem lehettem volna Liz Volturi, és nem találtam volna rá az elveszett édesanyámra…

7 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. szia ez csodás befejezése egy szuper történetnek liz jókor volt jó helyen a sors keze...
    gratulálok még egyszer és várom az új törit
    pusy

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon sajnálom, hogy véget ért a történeted, de meg kell hogy írjam, hogy szerintem nagyon jó befejezést adtál meg Alecnek és Liznek.
    Sajnálom, hogy nincs több fejezet, mert nagyon szeretem várni hogy mi fog történi leközelebb :)
    Remélem, nemsokára lesz egy újabb történeted :)
    Jó nyarat kívánok neked, és sok ihletet :D
    Puszi Fancsó

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Sokat gondolkoztam, hogy mit is írhatnék. Nem igazán akaródzik még most sem megírni ezt a komit, mert akkor számomra is lezárul ez a történet. Tökéletes véget alkottál ennek a történetnek. Imádtam az egész sztorit elejétől a végéig. Köszönöm szépen neked ezeket az izgalmas órákat, amiket olvasással töltöttem.
    Sok szerencsét neked a jövőben, remélem még hallok rólad, és olvashatom az írásodat.
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
  5. Szia Demon!
    Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett a befejezés :) Köszönöm, hogy még mindig olvasol :)
    Puszi

    Szia Fancsó!
    Köszönöm szépen :) Nagyon örülök, hogy tetszett a történetem, és nagyon hálás vagyok, hogy ezt is végigolvastad, és vártad a fejezeteket :)
    Puszi

    Szia Klau!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett a történetem :) Ígérem, hogy még hallasz rólam :) Remélem, hogy én is hallok még rólatok :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én így évekkel később olvastam a történeteidet, de mindegyik elképesztően jó volt. Imádom az összeset😍😍😍

    Annyira sajnálom, hogy nincs több írásod.

    VálaszTörlés
  7. Jelenlegi helyzetével egyszerűen, nehézségek nélkül részesülhet a hitelből! Jelentkezz és kapsz nettó 2 millió forintot három lépésben!
    A következőképpen járhat előnyökkel:
    1. Látogassa meg a GranitKredit oldalát, és igényelje a kölcsönt granitkredit.online profiljával! Még nem tudod? Nos, most tudatom veled.
    2. Igényelje a ''kölcsönigénylés'' rovatban a helyes és szükséges adatait, és iratkozzon fel e-mailünkre!
    3. Szeretne pályázni egy nagy projektre? Ha válaszol néhány további kérdésre, és elküldi projektjét e-mailünkre, akkor nettó támogatást is kaphat anélkül, hogy elhagyná otthonát!
    Miért jó feliratkozni leveleinkre? Számtalan előnyre tehet szert.

    Lépjen kapcsolatba velünk a hitelkéréshez:
    https://granitkredit.online/demande-de-credit/
    E-mail: marafrediaj@gmail.com / hitel@granitkredit.online
    Üdvözlettel,

    VálaszTörlés