57.
fejezet
(Johanna
szemszöge)
Már
nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet a meglepetés, de Alice-ből egyetlen egy
szót se sikerült kiszednem. Hogy lehet az, hogy valaki, aki egyfolytában csak
csacsog és csacsog, egyszrűen nem képes egy apró kis részletet, véletlenül
elhinteni, hogy legalább valami támpontom lehessen a dologgal kapcsolatban. Ez
egyszerűen felháborító.
-
Alice, ha nem mondod meg, hogy Billy
hová visz, akkor most azonnal szétkenem a sminkem ezzel a zsebkendővel –
mutattam fel a kezemben lévő darabot, és ördögien el is vigyorodtam. Ha ez nem
válik be, akkor semmi. - Nyugi, Johanna, nemsokára már tudni fogod, és egyébként is, úgyis tudom, hogy nem kennéd el a sminkedet. Ahhoz túlságosan szép lettél, és nem mellékesen láttam volna, hogyha eldöntöd, hogy tényleg megteszed – mondta vigyorogva.
- A fenébe – dobtam el dühösen a zsebkendőt. – Legalább valami apró morzsát csepegtethetnél – húztam fel az orrom.
- Oké, ne vedd fel azt a karkötőt – szólt rám mielőtt még becsatolhattam volna a Billytől kapott farkastetoválással diszített karkötőmet.
- Már megbocsáss, de csak fürdéskor nincs rajtam – néztem rá döbbenten.
- Kérlek, most ne vedd fel. Billy is meg fogja érteni, és ma másnak kell a hely a csuklódon – mondta kedvesen.
- Na jól van – sóhajtottam fel. – Úgyis mindjárt kiderül. Ha eddig nem szedtem ki belőletek, akkor most már úgysem fogom – motyogtam magam elé.
- Na végre rájöttél, hogy jobban jársz, ha kivárod a meglepetést – mondta Alice elégedetten. – Ráadásul készen is vagy. Ez az – tett még egy gyönyörű, vörös hajtűt a hajamba.
- Alice, mégis miért kellett ennyire kicsípnem magam? Ez egy kicsit túlzás egy kis kiruccanáshoz, nem? – kérdeztem panaszosan. – Azt pedig felejtsd el, hogy tűsarkút fogok viselni ehhez a szereléshez. Nem leszek képes az erdőben ilyen cipőben sétálni.
- Ki mondta, hogy az erdőbe mentek? – kérdezett vissza Alice azonnal.
- Áhá…- mutattam rá nevetve. – Tehát nem az erdőbe megyünk.
- Oh, te furmányos nőszemély – dobbantott a lábával Alice azonnal. – Átvertél – fűzte hozzá felháborodva.
- Semmi baj, Alice, azt hiszem, hogy lassan megtudhatja, hogy hová megyünk – lépett be Billy egy szemkápráztatóan tökéletes öltönyben. Na és egy műanyagdobozos orchideát tartott a kezében, ami leginkább egy csuklódíszre hasonlított.
- Hát ez? – húztam fel a szemöldököm.
- Ez egy apró gesztus, ráadásul minden lány ilyet fog viselni – kuncogott fel.
- Hogy mondod? – döbbentem meg még jobban.
- Indulhatunk? – kérdezte, miközben a csuklómra húzta a virágot.
- Igen, persze – bólintottam rá azonnal.
Kifelé menet még gyors csókot nyomtam a kisfiúnk arcára, és a többiek lelkére kötöttem, hogy nagyon vigyázzanak rá, és feltétlenül szóljanak, hogyha valami baj van. Az udvarra kilépve azonban újabb meglepetéssel találtam szemben magam. Edward volvója állt itt. Miért nem a saját autónkkal megyünk, akárhová is megyünk?
- Nemsokára meglátod, hogy mi a meglepetés – nyomott gyors csókot a számra.
- Hát az jó lesz, mert még nem állt össze a kép, pedig nagyon töröm a fejem – mondtam komolyan.
- Pedig a megoldás az orrod előtt van – vágta rá szerelmem.
- Majd, ha leesik, akkor biztosan én is rá fogok jönni, hogy egyértelmű lett volna a meglepetés, mert mindenki szerint magától értetődő, csak én vagyok ilyen szűk látókörű – mondtam morcosan.
- Nem vagy szűk látókörű, csak azért nem gondolsz rá, mert számodra azt hiszem, hogy ez soha nem volt fontos – mondta Billy sejtelmesen.
- Oké, most már tényleg nagyon szeretném megtudni, hogy mi ez az egész – mondtam határozottan.
- Mindjárt megtudod – segített be az autóba. Majd egy pillanattal később már indított is. Én pedig izgatottan vártam, hogy hová jukadunk ki. Viszont amikor megállította az autót még a lélegzetem is elállt.
- Hát ez? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Ez pontosan az, aminek látszik – kuncogott fel. Én pedig csak döbbenten néztem továbbra is az elém táruló képet.
- Ez egy végzős bál – nevettem fel én is.
- A madarak azt csicseregték, hogy a hölgy kihagyta a végzős bálját. Mert sokkal fontosabb dolgok is voltak a világon, mint holmi táncmulatság – mondta Billy rosszallóan.
- Hát persze. Justin ezt is hallotta – csóváltam meg a fejem. – Hihetetlen, hogy tényleg mindent hallott, amíg abban a mozdulatlan állapotban volt.
- Igen, ő mondta el nekem, hogy mi mindent kihagytál, amíg egyedül voltál, és csak tanultál. Ezért úgy gondoltam, hogy néhány dolgot bepótolunk, amikor van rá időnk. Szóval, szabad? – segített kiszállni a kocsiból.
- Igen, örömmel – karoltam belé, majd hagytam, hogy bevezessen a nyüzsgő terembe. – Nem zavarjuk az itteni szórakozókat? Mármint, ez mégiscsak az ő ünnepük.
- A la pushiak örülnek, hogy mi is itt vagyunk. Ez a rezervátumi iskola végzős bálja, úgyhogy ne aggódj amiatt, hogy esetleg zavarunk – vezetett a parkett közepére.
- Ez hihetetlen – bújtam hozzá a lassú dal ütemére mozogva. – Tényleg még csak eszembe sem jutott, hogy ilyesmit tervezel.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – kuncogott fel. – Tudom, hogy nem túl szokványos terv, de mégis csak megvan a varázsa annak is, hogyha olyan élménnyel gazdagítom a kedvesemet, ami mellett elszaladt az évek során.
- Nem elszaladtam mellette, csak a tanulás mellett nem volt rá időm, hogy fiúkkal ismerkedjek, és végzős bálokra mászkáljak – mondtam határozottan.
- Ami azt illeti, nekem tetszik, hogy én lehettem az, aki elhozott téged az első végzős bálodra. Bár tény, hogy csúsztam néhány évet, de a szándék a lényeg azt hiszem.
- Ez bizony így van – bólintottam rá azonnal. – Na és manapság is az a szokás, hogy az este a fiú kocsijában ér véget? – kérdeztem mosolyogva.
- Nos, vannak szokások, amelyek nem változnak – simította a kezét a csípőm alá.
- Na de kérlek, ne itt a gyerekek előtt – szóltam rá nevetve.
- Ha körbenézel, akkor jól látható, hogy a gyerekek is egymással vannal elfoglalva – mutatott körbe a termen, ahol a párok valóban egymásba voltak feledkezve.
- Gyerekek? Mennyivel lehetünk idősebbek náluk? Tíz évvel? – néztem rá kérdőn.
- Az pontosan elég ahhoz, hogy nekünk már szabad legyen ilyesmit csinálni, nekik még talán egy kicsit korai, nem?
- Hát nem tudom, te meddig őrizted meg az ártatlanságodat? – kérdeztem incselkedve. – Vagy talán te is pontosan egy ilyen bál alkalmával? – húztam fel a szemöldököm.
- Ami azt illeti, igen, pontosan egy ilyen bál alkalmával történt. Az volt az utolsó éjszakám, mielőtt vámpírok nem jöttek a környékre, és meg nem történt az átváltozásom. Addig apám mindig féltőn óvott minket ettől. A gén azonban azonnal beindul, ahogy veszély jelentkezik – magyarázta halkan.
- Na és a lány? – kérdeztem kíváncsian.
- Boldogan él azóta is. Elköltözött Port Angelesbe a férjével, és a gyermekeikkel. Nem én voltam számára az igazi. Viszont emlékszem, hogy már akkor sem csak úgy az autóban vettem le a lábáról a hölgyeket – nézett rám boldogan.
- Oh, és mégis hogy tetted, te csábító? – kérdeztem vissza kíváncsian.
- Ami azt illetti, még nem árulnám el, mert ez még az est hátralevő részében ki fog derülni. Addig is, mit szólnál egy szelet finom tortához? Nem véletlenül van itt egy szép, finom csokitorta az asztalunkon.
- Csokitorta? A kedvencem – lelkesedtem fel.
- Igen, tudom, ráadásul a kedvenc cukrászdádból hozattam – kacsintott rám.
- Elképesztő vagy – mondtam elámulva.
- Nos, igyekszem figyelni a részletekre – biccentett azonnal.
- Az egy dolog, de ennyire – ültem le az egyik székre. Majd hagytam, hogy Billy vágjon nekem egy hatalmas szelet tortát, és azonnal lelkesen falni is kezdtem.
- Látom nem hazudtolod meg önmagad – vágott magának Billy.
- Miért tenném? Egyrészt imádom, másrészt a kedvemért hoztad, akkor miért hagynám ki a lehetőséget? – rántottam meg a vállam.
- Helyes, ez a jó hozzáállás – villantak meg a szemei.
- Úgy rémlik, hogy tőled tanultam ezt az életstílust – állapítottam meg.
- Végre hallgatsz rám valamivel kapcsolatban – mondta elégedetten.
- Nem igazán tudok mindent elengedni magam mellett, amikor te folyamatosan élvezed az életet. Attól tartok, hogy nekem is el kell kezdenem élvezni – kacsintottam rá kacéran.
- Ki vagy te, és mit csináltál az én Johannámmal? – nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- Billy, ne hülyéskedj – kuncogtam fel. – Pontosan tudod, hogy kezdem elhagyni a lenyelt karót, ahogy szokták mondani.
- Hát, erre csak azt tudom mondani, hogy határozottan itt van már az ideje – kacsintott rám. – Nos, szabad még egy táncra? – nyújtotta felém a kezét, amikor befejeztem a tortámat.
- Hát hogyne lenne szabad? Hiszen, hányszor megyek végzős bálra? – álltam fel azonnal.
- Nos, ami azt illeti, ha szeretnéd, akkor akár minden évben eljöhetünk – ajánlotta a lehetőséget.
- Még átgondolom, de most táncoljunk – húztam magam után. A következő pillanatban pedig egy jó kis rocky dallamai szóltak a hangfalakból. – Talán mégsem kéne táncolnunk – álltam meg hirtelen. Én még soha nem rockyztam.
- Dehogynem kéne. Éppen az előbb beszéltük meg, hogy lazább leszel, úgyhogy kapd fel azt a balerinacipőt, amit Alice rejtett el a táskádban, és már megyünk is – mutatott a táskámra. Én pedig kíváncsian odasiettem, és valóban találtam benne egy kényelmes pár cipőt, ami tökéletesen alkalmas volt arra, hogy ilyen táncokat is járhassunk.
- Szóval Alice ezt is látta előre? – kérdeztem, miközben kicseréltem a tűsarkakat a kényelmes balerinára.
- Bizony, és szerinte nagyszerűen fogjuk érezni magunkat a parketten – fogta meg a kezem. Majd a parkett közepére rántott. Én pedig hagytam, hogy a zene ütemére vezessen, és olykor még fel is dobjon. Na és alaposan megpörgessen.
- Huh, ez nem volt semmi – szuszogtam, amikor véget ért a szám. Teljesen kifáradtam, de tényleg fantasztikus élmény volt.
- Na ugye, hogy tetszett – zihálta Billy is. - Azt hiszem, hogy ihatnánk egy bólét – húzott a terem szélén álló asztalok felé. Én pedig mosolyogva néztem, ahogy egy pohár azonosítatlan színű löttyött nyújt felém.
- Öhm… azt hiszem, hogy nem akarom ezt a valamit meginni – haraptam az ajkamba. – Mármint, van ebben bármi, ami nem mesterséges színezék, és cukor? – méregettem bizonytalanul.
- Ott úszkál néhány citrom szelet – mutatott a tálba Billy.
- Ez nagyszerű, és az valódi citromkarika, vagy esetleg az is gumicukorból van? – kérdeztem a fejemet csóválva.
- Johanna, hol van a lazaság? – kérdezte rosszallóan.
- Eltűnt, amikor valami kéket kezdtél merni ebbe a pohárba – állapítottam meg.
- Na és hol van a kaland? – nyújtotta felém makacsul a poharat.
- Szerinted jót tesz majd Willnek, hogyha ilyesmit iszom, amikor még szoptatok? – próbálkoztam az utolsó érvvel, amivel még meggyőzhetem, hogy mégsem kéne ezt meginni.
- Vállalom a felelősséget, tehát nyugodtan megihatod – mondta határozottan. Majd a kezembe nyomta a poharat. Én pedig bizonytalanul emeltem a számhoz. Majd félve kortyoltam bele, de az íz, amit éreztem, az valami elképesztően finom volt.
- Ez limonádé – mosolyogtam rá fejcsóválva.
- Igen, ez egyszerű limonádé – bólintott Billy. Majd kiitta egyszerre az egész poharat.
- Na és miért kék? – kérdeztem rá azonnal.
- Néhány csepp egyszerű szinezék, és az ital máris extrém lesz a bulin – válaszolta egyértelműen. – Ha az én gyönyörű feleségem valaha is járt volna bulikra az egyetemen, akkor ihatott volna kék, rózsaszín, piros, zöld, és narancssárga limonádét is.
- A te gyönyörű feleséged, akkor sem merte volna megkóstolni, hogyha járt volna bulikra – állapítottam meg.
- Ezt valahogy sejtettem, de most bepótolhatjuk a dolgot – töltött nekem még egy pohár színes limonádét.
- Nem bánom – ittam ki a második adagot is.
- Mit szólnál, ha lelépnénk innen? – kérdezte csábítóan.
- Nem is tudom, talán tiltakoznom kellene – néztem rá elgondolkodva. – Lehet, hogy kéretnem kellene magam egy kicsit.
- Azt hiszem, hogy ezzel már egy kicsit elkéstél, nem gondolod? – mutatta fel szerelmem az ujján lévő gyűrűt. Majd az enyémre mutatott.
- Na jó, talán mégsem kéretem magam – ragadtam meg a kezét. Azután pedig egy szempillantás alatt magam után húztam a kijárat felé.
- Nocsak, azt volt a tervem, hogy én foglak téged elcsábítani, de fordítva sem rossz a helyzet. Már csak az a kérdés, hogy hová is megyünk most tulajdonképpen? – kérdezte kíváncsian.
- Hát a parkolóba. Hová máshová mehetnénk? – kérdeztem döbbenten.
- Nem gondolod komolyan, hogy a kocsiban akarlak elcsábítani? – nézett rám meghökkenten.
- Miért ne? Kocsiban még soha nem csábítottál el – vigyorogtam rá.
- Na és most sem foglak – kapott a karjaiba. – Egészen más terveim vannak – kezdett el szaladni velem a karjaiban.
- Billy, azt hiszem, hogy tudom mire készülsz – mondtam, ahogy körbenéztem az erdőben.
- Kíváncsian várom, hogy mi az ötleted – nézett rám kérdőn.
- Felállítottál egy sátrat ott, ahol először sátoroztunk még a bálon – vágtam rá egyértelműen. – Ott a vízesésnél, még mindig imádom azt a helyet.
- Majdnem jó – bólintott rá.
- Csak majdnem? – döbbentem meg. Pedig azt hittem, hogy egészen biztos lehetek a dolgomban.
- Ezer százalék, hogy arrafelé tartunk – kötöttem az ebet a karóhoz.
- Nem mondtam, hogy nem arrafelé tartunk. Addig igazad van, hogy a vízeséshez megyünk. Csak a további elgondolásod hibás egy picit. Mindjárt meglátod, hogy miről beszélek – kapcsolt egy kicsit gyorsabb tempóra. Néhány perccel később pedig elém tárult az éjszaka második meglepetése.
- Egy faház? – kérdeztem boldogan.
- Igen, mindig mondtad, hogy volt egy faházatok kislány korodban, és imádtad. Gondoltam, nekünk is lehetne egy faházunk, ahová majd eljárhatunk nyaralni, és természetesen Will és Emily számára is van benne egy szoba – mesélte Billy lelkesen.
- Billy, ez csodálatos – gyűltek örömkönnyek a szemembe. – Én nem is álmodtam ilyesmiről.
- Ugyan, néhány nap alatt felépítettük Jacobbal és Anthonyval. A lányok pedig segítettek berendezni. Természetesen az alapötletek Esmétől származnak, de Alice itt-ott kicsit alakított rajta, mert nem bírta ki, hogy ne essen itt-ott túlzásba, de biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.
- Ezt én sem kétlem – csókoltam meg szenvedélyesen.
- Gyere, körbevezetlek – indult el velem a küszöb felé. Majd át is lépett rajta, mielőtt letett volna. Én pedig kíváncsian néztem körbe a csodálatos új nyaralónkban…
