La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 77. fejezet

77. fejezet

(Bella szemszöge)

Mozdulni sem tudtam, olyan hirtelen történt minden. Edward a két lány között termett. Félix hirtelen lefogta Georgina, Jasper pedig Helen mellett termett és őt kapta el. Én pedig azonnal Edward mellé siettem, és lekevertem neki egy hatalmas pofont.

-          Megőrültél? – kérdeztem dühösen.

-          Szerinted mi kárt tehettek volna bennem? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Például összepaszíroznak, vagy a nagy hévben letépik a karjaidat, esetleg rögtön a fejedet, amiért közéjük álltál? – kérdeztem idegesen.

-          Kicsim, mindketten tudjuk, hogy tudok mit kezdeni a harc közben, úgyhogy ne aggódj – simított végig az arcomon.

-          Félix, azonnal eressz el, vagy megöllek – kapálózott Georgina.

-          Nem, és most le fogsz higgadni, mert nem vagy önmagad – teperte le Félix a földre. – A Mester azt mondta, hogy békét akar kötni. Te meg rátámadsz arra lányra, aki azért jön, hogy aláírja a békét? Normális vagy? Gondolkozz már egy kicsit. Nekem semmi bajom a vadsággal, de hogyha az életed és a szabadságod kockáztatod vele, akkor már igenis bele fogok szólni.

-          Nekem férfi nem parancsol – morogta Georgina.

-          Eddig nem parancsolt, de azt hiszem, hogy mostantól ez máshogy lesz. Eddig nem gondolkodtam rajta, de eljött az idő, amikor kénytelen leszek megzabolázni téged – mondta Félix ellentmondást nem tűrve.

-          Ahhoz meg kell ölnöd – mondta a lány dühösen. Tényleg ennyire szörnyű lenne, hogyha egy kicsit elhagyná állati mivoltát?

-          Nekem nem kell, majd észhez térsz néhány hét alatt a tömlöcben. Tényleg vissza akarsz oda kerülni?

-          Marcus sosem zárna be oda – vágta rá Georgina. – Az effajta fenyítés csak Aro számára volt természetes.

-          Még bevezetheti Marcus is, főleg, hogyha meghallja, hogy mit próbáltál tenni – mondta Félix még mindig dühösen.

-          Én hajlandó vagyok hallgatni a dologról, hogyha ezentúl békén hagy engem – ajánlotta Helen. 

-          Na persze, majd hiszek neked – forgatta meg a szemeit Georgina.

-          Nekem teljesen mindegy, de áll az ajánlatom – rántotta meg a vállát Helen.

-          Szerintem menjünk, Marcus már vár minket – szóltam közbe halkan.

-          Részemről mehetünk – állt fel Félix. Majd maga után húzta Georginát is. – Kérlek, próbálj meg viselkedni.

-          Majd meglátom, hogy mit tehetek – tépte ki a kezét Félix kezei közül.

-          Haragszol még? – ölelt magához Edward.

-          Nem – sóhajtottam fel. – Nem is haragudtam, csak megijedtem. Bár szerintem ellenkező esetben te is megijedtél volna.

-          Ez egészen biztos – bólintottam rá. – Sajnálom.

-          Ugyan, kicsim, nincs semmi baj – nyomott gyors csókot a számra.

-          Na, induljunk, erre még lesz időtök, hogyha visszaértünk – forgatta meg a szemeit Jasper. – Mindenki utánam, de gyorsan – mondta ellenmondást nem tűrve, és már futni is kezdett. Mi pedig követtük.

Érdekes módon Georgina az út hátralévő részében egyetlen egy szót sem szólt. Sőt, a szokottnál sokkal higgadtabban futott Félix előtt. Volt egy olyan érzésem, hogy Félix vagy megmentette a barátnőjét ezzel a határozottsággal, vagy csak annyit ért el, hogy átköltözhet egy másik lakosztályba. Nem tudtam kiigazodni Georginán, de abban biztos voltam, hogy a haragjának a forrása az, hogyha parancsolni akar neki valaki. Pontosabban, valaki, aki nem Marcus, és férfi. Ez még elég kevés ahhoz, hogy megfejtsem őt, sőt, azt hiszem, hogy nem is akarom megfejteni, de azért bennem van egy hajszálnyi kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy miért is ilyen a természete.

-          Mindjárt odaérünk – kiáltott hátra Jasper. – Nagyjából még tíz perc, és a nagyteremben lehetünk.

-          Az jó, már kezdek fáradni – mondta Helen fáradtan.

-          Még mindig elfogadhatod a segítséget – mondta neki Edward.

-          Nem, köszönöm, kibírom – mondta Helen.

-          Makacsabb, mint te – mosolygott rám Edward.

-          Szerintem inkább csak bizalmatlan, ami teljesen érthető – vágtam rá.

-          Bizalmatlan és makacs is – mondta Helen nevetve. – Mindig is ilyen voltam.

-          Sebaj, ez még változhat – állapítottam meg.

-          Oh, már látom, végre – sóhajtotta Helen.

-          Nagyjából két perc – vágta rá Jasper.

-          Már annyi sem kell – mondtam mosolyogva. Ha Helen aláírja a békét Marcusszal, akkor holnap már repülőn ülhetünk hazafelé. Bárcsak már ott tartanánk.

-          Innentől csak sétálva mehetünk tovább – állt meg Jasper az erdő határánál.

-          Nem is baj – vigyorodott el Helen. – Látjátok, el tudok futni idáig a ti tempótokban – mondta büszkén.

-          Valóban, nagyon kitartó vagy – bólintottam rá.

-          Az egyszer biztos – vágta rá elégedetten.

-          Oda ne rohanjak – forgatta meg a szemeit Georgina.

-          Most fejezd be – morgott rá Félix.

-          Ha vége ennek az ügynek, akkor egészen nyugodtan kiköltözhetsz a lakosztályunkból. Vagy én költözök át egy másikba – mondta ellentmondást nem tűrve a lány.

-          Ehhez azért nekem is lesz néhány keresetlen szavam – vágta rá Félix.

-          Miért? Azt hiszed, hogy megakadályozhatod, hogy átköltözzek egy másik lakosztályba?

-          Nem hiszem, hanem tudom. Nem minden történik mindig úgy, ahogy te kívánod. A társam vagy, és ha tetszik, ha nem, valamit kénytelen vagy megbeszélni velem.

-          Majd meglátjuk – vágta rá Georgina.

-          Ne aggódj, meg fogod látni – biccentett Félix. Majd mindketten látszólag lezártnak tekintették a vitát, legalábbis egyelőre.

-          Üdvözöllek itthon titeket – nyitotta ki nekünk a kaput Alec. – Remélem, hogy minden rendben ment.

-          Többé-kevésbé minden rendben volt, igen – mondtam elgondolkodva.

-          A többé-kevésbé része igencsak erős, de a lényeg, hogy ideértünk – bólintott Jasper.

-          Gyertek, a Mester már vár benneteket – indult el Alec a trónterem felé.

-          Hol van Heather és Prue? – kérdezte Helen azonnal.

-          Heather itt van valahol az biztos, Prue pedig már úton van ide – mondtam neki kedvesen.

-          Remek – mosolyodott el Helen. – Amennyiben a lányok tényleg itt lesznek, akkor részemről semmi akadálya nincs a békének.

-          Ne aggódj, semmi okod nem lesz kételkedni bennünk – mosolyogtam rá.

-          Már meg is érkeztünk – mondta Alec. Majd kitárta előttünk az ajtót. A teremben pedig már ott várt ránk Marcus, közvetlenül mögötte pedig ott állt Heather.

-          Nem is számítottam rátok ilyen hamar, gyermekeim – állapította meg Marcus elégedetten.

-          Igyekeztünk – biccentett Jasper.

-          A híred ugyan már megelőzött a nyomkövetés terén, de el kell ismernem, hogy én magam is csak ámulok, hogy egy kicsit sem túloztak a pletykák.

-          Köszönöm a bókot. Viszont a legnagyobb érdem Belláé – fűzte hozzá fogadott bátyám.

-          Csakugyan? – fordult most felém Marcus kíváncsian.

-          Bella ajánlott egy írásos békeszerződést a nevedben – mondta Georgina gonoszan mosolyogva.

-          Hiszen ez remek ötlet – vidult fel Marcus arca. Georgina arckifejezése pedig azonnal letört lett. – Nekem is eszembe juthatott volna – mondta rám nézve. – Kit tisztelhetek kegyedben? – fordult most Marcus Helen felé.

-          A nevem, Helen, én lettem a nővéreim vezetője, miután elhagytuk a várost – válaszolt azonnal.

-          Üdvözöllek Volterrában, Helen – üdvözölte Marcus. – Hajlandó vagy békét kötni írásos szerződésben?

-          Igen, hajlandó vagyok, de megvannak a magam feltételei, ahogy gondolom neked is megvannak az igényeid a békével kapcsolatosan.

-          Természetesen – bólintott rá Marcus. – Az egyik feltételed már úton is van erre a reptérről.

-          Hogy mondja?

-          Prue nemrégen szállt le, és mivel Bella mobilját nem érte el, sem pedig Edward és Jasper telefonját, így Carlisle felhívott engem, én pedig azonnal küldtem a hölgyért egy kocsit.

-          Köszönöm, Mester – mondtam hálásan. Hogy nem vettem észre, hogy lemerült a telefonom? Na mindegy, a lényeg, hogy Prue itt lesz nemsokára.

-          Igazán nincs mit, örömmel segítettem – mondta Marcus, a szeméből pedig azt hiszem, hogy kiolvashattam némi hálát is azért, hogy eddig a jelek szerint elsimítottam a békét a lányok és a Volturi között. – Kedves, Helen, ha megengeded, akkor megkínálnánk némi étellel és itallal, Heather már nyilván éhes, hiszen alig evett ma valamit. Te pedig biztosan elfáradtál a hosszú út során.

-          Ami azt illeti, örömmel elfogadok egy kis frissítőt – bólintott Helen.

-          Remek, akkor Heather, kérlek, vidd magaddal Helent, és elégedetten, jóllakva térjetek majd vissza. Oh, és persze, nyilván van megbeszélnivalótok is bőven. Nem kell sietnetek, mert addig én és Bella megfogalmazzuk a békeszerződés részleteit, és ha visszajöttetek, akkor meg is vitatjuk.

-          Ahogy kívánja – biccentett Heather azonnal.

-          Neked megfelel így, Helen? – kérdezte Marcus kíváncsian.

-          Részemről rendben van – bólintott rá a lány.

-          Nagyszerű – mondta Marcus mosolyogva. – Bella, kérlek, tarts velem a dolgozószobámba – nézett most rám.

-          Igen, Mester – vágtam rá azonnal. Majd egy gyors csókot adtam Edwardnak és már követtem is Marcust kifelé a teremből…

(Marie szemszöge)

Azt hiszem, hogy elég későn ébredtem fel a tegnapi fürdőzésünk után. Annyi biztos, hogy Tim még mellettem feküdt, mert éreztem, ahogy gyengéden magához szorít.

-          Szia – nyomott puszit az arcomra.

-          Szia – nyitottam ki a szemeimet lustán. – Honnan tudtad, hogy már ébren vagyok? – kérdeztem kíváncsian.

-          Megváltozott a légzésed, és halványan elmosolyodtál –mondta vigyorogva.

-          Túl jól ismersz – csóváltam meg a fejem nevetve.

-          Nos, bébi korunk óta azért volt rá némi időm, hogy kiismerjelek – állapította meg.

-          Én ugyanolyan régóta ismerlek, de mégsem ismerem minden reakciód – mondtam panaszosan.

-          Sebaj, legalább néha meg tudlak lepni – kacsintott rám.

-          Oh, talán most is készülsz valamire? – haraptam az ajkamba.

-          Ami azt illeti, nem mondanám, hogy nincsenek ötleteim – mondta elégedetten. – Például mit szólnál egy reggelihez? Már mindent előkészítettem. A tea gőzölög, szedtem gyümölcsöt az erdőben, és van néhány szendvicsünk is.

-          Remekül hangzik, de legközelebb talán segíthetnék neked én is – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nos, meglátjuk, mit tehetünk – kacsintott rám. – Bár nehéz lenne téged felkelteni, mert imádom nézni, ahogy alszol.

-          Elkényeztetsz – sütöttem le a szemeimet.

-          Csak, hogyha nem zavar – gördült hirtelen fölém. Én pedig meglepődtem a hirtelen rám törő érzésektől. Furcsa volt a helyzet. Másmilyen érzések törtek rám, mint amilyenek kiskorunkban. – Baj van? – nézett rám meglepetten.

-          Dehogy, nincs semmi baj – mondtam elgondolkodva. Nem mondhatnám, hogy rosszul esett ez a testhelyzet, sőt, nagyon is kényelmes és megnyugtató volt. Jól éreztem magam így.

-          Akkor jó – bújt hozzám szorosan. Majd a fejét óvatosan a mellemre helyezte. – Marie, nagyon gyorsan dobog a szíved – nézett fel rám Tim.

-          Csak azért, mert boldog vagyok – sóhajtottam fel. – Bújj vissza hozzám – fogtam meg finoman a fejét, és visszahúztam oda, ahol az előbb volt.

-          Szeretem ezt – ölelt át mindkét karjával.

-          Akárcsak én – suttogtam elégedetten. Viszont a meghitt pillanatunkat megzavarta az áruló gyomrom, ami gonosz módon korogni kezdett.

-          Te éhes vagy – kuncogott fel Tim.

-          Mentségemre szóljon, hogy én nem egész nap vagyok éhes, mint egyesek – állapítottam meg.

-          Te kötözködsz velem – húzta fel a szemöldökét. Majd csiklandozni kezdett. Én pedig azonnal megpróbáltam elkúszni az útjából, de a még mindig behúzott hálózsák ezt nem nagyon engedte.

-          Oké, elég, bocsánatot kérek – visítottam nevetve. – Kérlek, már nem kapok levegőt – sikoltottam fel.

-          Na jól van, most az egyszer megkegyelmezek, de ebből nem csinálunk rendszert, úgyhogy vigyázz magadra – emelte fel a mutató ujját fenyegetően, de azért játékosan.

-          Akkor mehetünk reggelizni? – kérdeztem szégyenlősen. – Már nagyon éhes vagyok.

-          Hát persze, hogy mehetünk – kuncogott fel. Majd egy szempillantás kihúzta a hálózsák zipzárját, és maga után húzott engem is. Viszont, ahogy eltűnt mellőlem azonnal megcsapott a reggeli hideg. Pedig egyáltalán nem voltam fázós. Sőt, azt hiszem, hogy még soha életemben nem fáztam ezelőtt.

-          Hűvös a reggel, még nekem is – vett fel egy pulcsit Tim. – Tessék, bújj bele – nyújtotta felém a másik, igencsak nagy, és vastag felsőjét. Gyorsan belebújtam, majd felhúztam a meleg csizmámat is, és már siettem is ki Tim után. Ami ott várt, attól pedig elállt a lélegzetem. Csodálatos villás reggeli tárult elém, a kedvenc vad gyümölcseimmel, és édes müzlivel, szendvicsekkel, és finom illatú, gőzölgő teával, na és egy hatalmas csokor vadvirággal, ami azonnal rabul ejtett. A szendvics, egy kis gyümölcs és tea kijelentés meg sem közelítette azt a meglepetést, amit kaptam már korán reggel.

-          Ez egyszerűen csodálatos – nyomtam puszit Tim arcára, majd felvettem a virágcsokrot, és mélyen beszívtam a finom illatkombinációt. – Elkényeztetsz – korholtam meg megint. Na nem, mintha bántam volna dolgot.

-          Ez a legkevesebb, ami jár neked – mondta határozottan. – Egy csésze teát? – töltötte meg a bögrémet.

-          Igen, köszönöm – vettem el tőle a bögrét. Majd jóízűen belekortyoltam. Timmel, mint mindig, most is tökéletesen boldog voltam, és csak fokozta az örömömet, hogy mi örökké együtt maradunk, és minden reggel átélhetem majd az életnek ezt az apró csodáját…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 76. fejezet

76. fejezet

(Alice szemszöge)

Folyamatosan figyeltem szerelmemet, amíg segített a testvéreinknek elvégezni a küldetést, és végre hazajöhetnek. Viszont közben foglalkoztam a saját, nagyon is fontos dolgommal is. Meg kell szerveznem egy lagzit Jake és Gaby számára. Méghozzá nem is akármilyen lagzit, mert bizony két ilyen csodálatos lénynek csakis különleges esküvő dukálhat. Azt hiszem, hogy ilyen odaadó szerelmet, és szenvedélyt utoljára Edwardnál és Bellánál tapasztaltam, ami azt jelenti, hogy két kivételes léleknek kell esküvőt szerveznem, ami a lehető legizgalmasabb, de legfélelmetesebb dolog is egyben. Mindennek tökéletesnek és romantikusnak kell lennie. Sokkal, de sokkal romantikusabbnak, mint amilyet a család valaha is látott. Annyira izgatott vagyok már, hogy hogyan fog sikerülni.

-          Alice, hallasz? Tűzpiros, vagy mályva? – lóbált meg Nathalie két ruhát az orrom előtt. – Egyik sem az én színem, de semmi másba nem fog beleférni a pocakom – mondta elhúzott szájjal.

-          Miért? Milyen színű ruhát szeretnél? – lepődtem meg. Eddig sosem volt baja a pirossal, sem pedig a mályvaszínnel.

-          Feketét, ami karcsúsít egy picit – sóhajtott fel idegesen.

-          Drágám, te egyáltalán nem vagy kövér – forgattam meg a szemeimet. – Hogyha én lehetnél a te állapotodban, akkor kifejezetten boldogan mutogatnám a nagyvilágban a pocakomat.

-          Nincs semmi bajom a pocakommal, csak egy kicsit szeretnék csábosan festeni a férjem előtt, és ezt most ezekben az árnyalatokban sajnos nem tudom megtenni – állapította meg.

-          Anthony számára szerintem nem is lehetnél kívánatosabb – vetettem ellent.

-          Ez már csak így igaz – jelent meg az említett is. – Egyébként pedig a tűzpiros, mert azt elképesztően szexisen fog állni rajtad – fűzte még hozzá.

-          Gondolod? – kérdezte Nathalie kihívóan.

-          Nem csak gondolom, hanem egészen biztos vagyok benne – mondta unokaöcsém határozottan.

-          Rendben van, meggyőztél – pirult el egy kissé.

-          Na jól van, ezt azt hiszem, hogy megbeszéltétek. Nekem viszont most indulnom kell az aráért – kacsintottam rájuk. – A ház tiétek lesz négyig, akkor érünk vissza – fűztem még hozzá. Gondoltam nem árt, hogyha tudják, hogy meddig rosszalkodhatnak akárhol.

-          Rendben van, Alice, csak ügyesen – kuncogott fel unokaöcsém.

-          Miért, talán máshogy is tudok? – kérdeztem nevetve. Majd egy szempillantás alatt bepattantam az autómba, és már indítottam is Gabriella és Jake felé. Amikor befaroltam az ajtó elé és dudáltam, szinte azonnal megjelent barátnőm, Jake pedig a nyomában Phoebe-t tartva a kezei között. Aki igencsak sértett arcot vágott.

-          Kicsikém, nyugodj meg, rendben? Nem haragudhatsz a mamira azért, mert egy kicsit itt fog hagyni téged velem. Néhány órát csak kibírtok egymás nélkül – simogatta meg kislánya arcát Jake. Viszont Phoebe még mindig morcosan nézett. – Hát jól van, értem én. Te nem is akarsz apáddal lenni, pedig én alig vártam, hogy együtt tölthessünk egy egész napot, kettesben – mondta Jacob csalódottan. Mire Phoebe arcán apró, bűntudatos ráncok jelentek meg. Majd nyújtózni kezdett Jake arca felé, és boldogan rámosolygott. – Na ezt már szeretem, kisasszony – nyomott puszit Phoebe arcára. – Majd meglátod, hogy milyen jól fogunk ma szórakozni.

-          Biztos, hogy minden rendben lesz? – kérdezte Gabriella bizonytalanul.

-          Hát persze, hogy minden rendben lesz – vágta rá Jake azonnal. – Menjetek csak nyugodtan, és érezzétek jól magatokat – mondta határozottan. Majd csókot nyomott szerelme arcára, és visszaindult a házba.

-          Szeretlek titeket – integetett utánuk Gaby. Majd beszállt a kocsiba, én pedig egy pillanattal később már a volán mögött is ültem.

-          Felkészültél a ruhapróbára, és az elképesztően nagy mennyiségű sütikére, ami rád vár? Ki kéne választanod az esküvői torta ízeit is, azután pedig a virágdíszeket – kezdtem bele a mondandómba.

-          Az esküvői tortát három ízzel szeretném kéni. A legnagyobb, vagyis az alsó emelet mindenképpen legyen csokoládés. A középső szint eper. A legfelső szint pedig karamell.

-          Hm… határozottan jó kompozíciónak hallatszik, de akkor is kóstolnod kell, mert mindegyik íznek van több variációja is – mondtam határozottan.

-          Rendben, akkor maradjon az a terv, amit te kitaláltál – biccentett barátnőm.

-          Oké, akkor, ahogy mondtam is, először a ruhák, azt a sütik, és ma végül a virágok – soroltam el a teendőket.

-          Oh, a ruhákra már annyira kíváncsi vagyok – mondta izgatottan. – Már kislánykorom óta álmodozom a fehér ruhámról.

-          Na és milyet képzeltél el? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egy régi stílusú, abroncsos, csipkés csodát. Olyat, ami a csípőmig a testemre simul, a szoknya része pedig hatalmas körben omlik lefelé, egészen a földig.

-          Hm… csodálatosan hangzik – mosolyodtam el. – Na és uszály lesz hozzá?

-          Nem, semmiképpen, mert akkor nem tudnék benne rendesen táncolni. Márpedig a lagzimon hajnalig fogom ropni – mondta boldogan.

-          Rendben, tehát uszály nincs, és fátyol?

-          Inkább egy diszkrét, de szép virágból készült fejdísz – mondta határozottan. – Talán az lenne a legjobb, hogyha apró rózsákból lenne.  A sminkem pedig szolid, és alig észrevehető, de mégis csábító.

-          Ez egy fantasztikus terv – mondtam vigyorogva. – Így már tudom is, hogy hová kell mennünk ruhát keresni – fűztem hozzá elégedetten.

-          Tényleg? – csillantak fel az ara szemei is.

-          Bizony ám – bólintottam rá. – Neked klasszikus, romantikus ruhaboltra van szükséged – mondtam lelkesen. – Az ötödik esküvői ruhám nekem is romantikus stílusú volt.

-          Az ötödik? – kérdezte meglepetten. – Te és Jasper ezek szerint már ötször…

-          Nem mi már tízszer – kacsintottam rá nevetve.

-          Oh, az nem semmi – mondta kikerekedett szemekkel Gaby. – Na és miért? – kérdezte meglepetten.

-          Hogyhogy miért? – lepődtem meg ezúttal én.

-          Hát, én úgy gondolom, hogyha egyszer már megpecsételtétek azt, hogy egymáshoz tartoztok, akkor az úgy van jól, ahogy vagy, és nem kell még kilencszer megtenni. Vagy minden emberöltőben egyszer összeházasodtok, hogy bizonyítsátok az egymás iránti érzéseiteket?

-          Nem, igazából csak romantikázás a részünkről az, hogy néha újra egybekelünk – válaszoltam mosolyogva. – Megvan a maga bája az új esküvőnek. Hidd el, hogy csodálatos tud lenni, amikor tizedszer sétált afelé az ember, vagy esetünkben vámpír felé, aki még mindig ugyanolyan nagy szeretettel és odaadással néz rád, mint egész életetek során. Ez a legszebb, és legcsodálatosabb ajándék, amit egy nő csak várhat az élettől.

-          Hm… azt hiszem, hogy kezdem érteni, hogy mire gondolsz – mosolygott rám. – Tulajdonképpen ebből a szemléletből nézve, ez valóban egy nagyon-nagyon romantikus elképzelés. Sőt, több, mint romantikus. Ez igazi, igaz szerelem, amilyen nem sokaknak adódik meg a világon.

-          Azért engedd meg, hogy megsúgjam, hogy a mi családunkban a válás még mindig nem divat – kacsintottam rá.

-          Ez nagyon jó hír – kuncogott fel barátnőm. Majd a gyomra hatalmasat korgott.

-          Csak nem éhes vagy? – kérdeztem döbbenten.

-          Ami azt illeti, állandóan – nevetett fel.

-          Hogy-hogy? Csak nem? – néztem a pocakjára meglepetten.

-          Nem, dehogy is – rázta meg azonnal a fejét. – Phoebe még mindig anyatejen van egy nap háromszor, és be kell vallanom, hogy ez nagyon sok energiámat őrli fel. Nem győzök elég kalóriát magamhoz venni.

-          Akkor ide valami tápláló étel kell – mondtam határozottan. Majd azonnal lekanyarodtam a pláza felé.

-          Mit csinálsz? – kérdezte Gabriella döbbenten.

-          Pontosan tudom, hogy mi kell neked – vágtam rá nevetve. – Egyszer én vittem el Jacobot, hogy a kedvenc nasidat megvehesse a plázában, és szerintem az elég tápláló lesz ahhoz, hogy kibírd az egész napot – néztem rá mindentudóan.

-          Oh, tehát te voltál a kedves rokon, aki segített Jake tervének megvalósításában, és három egész adag fahéjas mini fánkot hozott nekem – kuncogott fel Gaby boldogan.

-          Igen, én bátorkodtam segédkezni – bólintottam rá.

-          Nos, nem utasíthatok vissza egy lehetőséget a világ legjobb édességére – harapott az ajkába.

-          Helyes, én is így gondolom – kapcsoltam egy kicsit nagyobb sebességre…

(Bella szemszöge)

Már egy nap eltelt azóta, amióta elindultunk visszafelé, de én még mindig nem hívtam fel Prue-t, hogy jöjjön Volterrába. Pedig most már igencsak itt lenne az ideje, mert kell egy nap, hogy eljusson idáig, úgyhogy itt lenne az ideje.

-          Álljunk meg egy pillanatra – kiáltottam el magam. Mire mindenki azonnal megállt, ahogy kértem.

-          Mi a baj, Bella? – nézett rám Jasper meglepetten.

-          Telefonálnom kell egyet – mondtam határozottan.

-          Oh, rendben. Akkor tíz perc pihenő – bólintott rá fogadott bátyám azonnal.

-          Köszi, akkor mindjárt jövök – siettem egy kicsit odébb a mobilommal.

-          Én keresek egy kis vizet – mondta Helen kimerülve.

-          Még mindig áll az ajánlatom, hogy viszlek téged Volterra váráig, ha szeretnéd – ajánlotta fel Edward ismét udvariasan.

-          Köszönöm, de boldogulok – vágta rá Helen. Egyáltalán nem bízott bennünk, de ezt mondjuk meg is értettem. Majd, ha mindent rendben elintéztünk, akkor meg fog bízni bennünk. Addig ezt el sem várhatom tőle, vagyis el sem várhatjuk tőle.

-          Haló – vette fel lányom lelkesen a telefont. – Hogy vagytok? Mikor jöttök haza?

-          Hamarosan hazamegyünk, kicsim, és nagyon jól vagyunk, de segítséget kell kérnünk tőled – kezdtem bele komolyan.

-          Hát persze, hogy segítek nektek, bármiben, mit kellene tennem? – kérdezte azonnal elszántan.

-          Marcus békét szeretne kötni a nővéreiddel, akik életben maradtak a harc után – kezdtem bele.

-          De hiszen ez nagyszerű – csillantak fel a szemei. – Hányan vannak?

-          Nem láttam, de sokan, szerencsére – válaszoltam rögtön.

-          Ez remek – sóhajtott fel boldogan. – Na és mit tudok segíteni? – kérdezte kíváncsian.

-          A vezetőjük most egy Helen nevű lány – kezdtem bele. – Elmondtam neki, hogy te és Heather is jól vagytok, és szeretne megbizonyosodni róla.

-          Tehát oda kellene utaznom – állapította meg lányom azonnal.

-          Igen, ha nem túl nagy kérés – válaszoltam bizonytalanul.

-          Ugyan már, természetesen odautazom – vágta rá azonnal. – Mindjárt megnézem, hogy mikor indul a gép, és már megyek is a reptérre.

-          Köszönöm, kicsim – mondtam mosolyogva. – Kérlek hívj, hogyha már tudod, hogy mikor érkezel, mert mindenképpen kimegyünk eléd a reptérre.

-          Rendben van, úgy lesz – vágta rá Prue. – Akkor hamarosan találkozunk. Szeretlek – mondta kislányos bájjal a hangjában.

-          Várunk, kincsem. Én is szeretlek – vágtam rá boldogan, majd letettem a telefont. Jó lesz újra látni, és ráadásul Heather és Helen is biztosan nagyon fognak örülni neki.

-          Megvagyok – siettem vissza a többiekhez mosolyogva.

-          Juj, de szupi, akkor mehetünk is tovább? Már alig várom, hogy Marcus a tömlöcbe vessen – kezdett el Georgina azonnal balhézni velem.

-          Miért hagytad felébredni? – forgattam meg a szemeimet, miközben Jaspert kerestem.

-          Azért, mert sajnos nem tudom a végtelenségig tartani, főleg nem egy vámpírnál. Viszont ahhoz tartom magam, hogy még mindig érheti baleset – fűzte még hozzá.

-          Baleset? – dörrent Félix hangja. – Na azért van egy határ. Az egy dolog, hogy Georgina néha idegesítő, és egy időre elhallgatattad, de az, hogy fenyegeted őt, az már egy egészen más kérdés – morgott fel a férfi, és maga mögé húzta kedvesét. – Azonnal vond vissza, különben komoly bajban leszel – vicsorgott Jasperre.

-          Nem én leszek komoly bajban, hanem a barátnőd, hogyha kiderül, hogy mennyire nem akarja azt a békét, amit a Mesteretek határozottan szeretne – vágott vissza Jasper azonnal.

-          Már miért ne akarná a békét? – lepődött meg Félix.

-          Talán azért, mert imádja a vérengzést? – kérdeztem ironikusan.

-          Nem imádom a vérengzést, legfeljebb csak egy kicsit, de nem ezért nem akarok békét. A béke nem biztosítja azt, hogy nem folytatják a tervüket ellenünk. Lehet, hogy ezzel így biztosan nem számítunk a támadásukra – mondta határozottan.

-          Ha meg akarnánk támadni titeket, akkor már megtehettük volna – szólt közbe Helen.

-          Ez lehet akár egy csel is – rántotta meg a vállát Georgina.

-          Miféle csel? – kérdeztem a szemeimet forgatva.

-          Ugyan már. Most te vagy a megtestesült ártatlanság. Mielőtt pedig elindultunk hirtelen megjelent a szegény kislány, akit ti fogadtatok be. Mi a bizonyíték, hogy a kislány szüleit nem ti öltétek meg, hogy látványos előadást tarthassatok nekünk. Hiszen már messziről érezhettétek a szagunkat – vetette fel Georgina.

-          Hogyha azt hiszed, hogy valaha is bántanék egy gyermeket, akár csak úgy is, hogy meggyilkolom a családját, akkor fogalmad sincs az emberi érzésről.

-          Nem is kell, hogy fogalmam legyen, vámpír vagyok – vágta rá Georgina.

-          Valaha emberi lény voltál – állapította meg Helen. – Mindegy. Nem érdekel, hogy te hiszel nekem, vagy sem. Ugyanis a vezetőtök szava az érdekes. Tehát az lenne a legjobb, hogyha tovább indulnánk.

-          Szerintem meg az lenne a legjobb, hogyha befognád azt a hatalmas szádat, és nem próbálnád meg elhitetni, hogy milyen fene nagy benned a béke irántunk. Ugyanis nem is olyan rég még gyilkoltad a családom tagjait.

-          Na és benned milyen nagy a béke? Főleg azt figyelembe véve, hogy a te családot pedig meggyilkolt egy nőt, egy édesanyát, aki nálatok vendégeskedett – villantotta ki Helen a fogait.

-          Veszélyes volt, ahogy ti – vicsorgott Georgina is. Aztán minden olyan gyorsan történt. A két lány egymás felé lendült, Edward pedig közöttük termett…