La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 86. fejezet

86. fejezet

(Gabriella szemszöge)

Ez a hely tényleg maga volt a paradicsom. Még soha nem jártam ilyen csodálatosan szép, napsütéses helyen. A víz kellemesen meleg volt, míg a ház hűvös, a gyümölcsök frissek, és zamatosak. A kiszolgálás egyedülálló, és hát a legfontosabb, a férjem. A férjem egyszerűen tökéletes, mint mindig. Most is én még kényelmesen nyújtózkodok az ágyban, de már érzem a pirítós kellemes illatát, és a fahéjas sütemény lágy aromáját. Megint felment a szállodába, és hozott nekünk reggelit, hogy kettesben lehessünk még az étkezések alatt is, amíg én békésen szuszogtam. Hát lehetnék ennél nagyobb mázlista? Biztosan nem.

-          Jó reggelt, álomszuszék – feküdt be mellém szerelmem.

-          Neked is jó reggelt, kiskakas. Miért nem alszol tovább? – kérdeztem felé fordulva.

-          Korán keléshez vagyok szokva a járőrözések miatt – válaszolta mosolyogva. – Néhány nap alatt nem tudom megváltoztatni a szokásaimat.

-          Igen, ezt sejtettem – bólintottam rá. – Sebaj, majd én alszom helyetted is.

-          Hát az biztos, amennyit ejtőzni tudsz – koppintott az orromra játékosan.

-          Végül is nászúton vagyunk, és nem kell dolgozni mennem – vágtam rá.

-          Részemről, akár soha többé nem kell dolgozni menned – állapította meg.

-          Jacob, ezt már megbeszéltük – mondtam határozottan. – Szeretem a munkám, és nem is fárasztó. Jó érzés egy kicsit emberek között lenni néha.

-          Oké, csak mondtam – emelte fel a kezeit védekezően.

-          Tudom, Jake, de hidd el, hogy nekem jó ez így. Én nem tudok mindig otthon ülni, és szívesen kisegítek az étteremben – nyomtam gyors csókot a szájára. – Egyébként pedig mintha reggeli illatát éreztem volna.

-          Ami azt illeti, talán tényleg van némi reggeli a konyhában – bólintott rá azonnal. – Csak nem éhes vagy?

-          Dehogynem – haraptam az ajkamba.

-          Sejtettem, hogy így lesz. Főleg, hogy megint elaludtál tizenegyig – állapította meg.

-          Hát, hogyha van, aki kifárasszon az este, akkor ne csodálkozz rajta, hogy nem sietem el a reggeli ébredést – mondtam vigyorogva.

-          Na nem, mintha téged nagyon győzködni kellett volna arról, hogy ússzunk egy nagyot az este – mondta kuncogva.

-          Aha, ússzunk egy nagyot – forgattam meg a szemeimet.

-          Öhm… úsztunk is, nem igaz? – simított végig az oldalamon.

-          Végül is, igen, beúsztunk annyira, hogy ne lássanak meg – kezdett el égni az arcom. Még nem csináltunk ilyesmit soha ezelőtt, bár tény, hogy messze voltunk a parttól, de akkor is izgalmas volt, hogy tulajdonképpen „nyilvános” helyen voltunk.

-          Miért vagy zavarban, kicsim? – kuncogott fel hamisan.

-          Beleviszel a bűnbe – böktem mellkason rosszallóan.

-          Én? – vonta fel a szemöldökét ártatlanul.

-          Ki nem bírt magával úszás közben? – néztem rá kérdőn.

-          Na azért téged sem kellett győzködnöm, egyébként pedig nászúton vagyunk. Nem igaz? – rántotta meg a vállát. – Ott kívánom meg a feleségem, ahol csak lehetséges. Ez nem olyan megdöbbentő.

-          Na gyere reggelizni, te hősszerelmes – ültem fel. Mire Jake jóleső morgást hallatott. Én pedig döbbenten néztem le. Meztelenül aludtam? Te jó ég, nagyon fáradt lehettem.

-          Szalasszuk el a reggelit – nyelt egy nagyot.

-          Nem lehet, éhes vagyok – ráztam meg a fejem. Majd magamra kaptam a hálóingem.

-          Na jól van, hagylak enni, most az egyszer – sóhajtott fel.

-          Talán utána kérek desszertet is – kacsintottam rá.

-          Azt el is várom – vidult fel azonnal. – Na és nem gondoltad meg magad?

-          Nem, most még korai lenne egy harmadik kisbaba, van még időnk, nem igaz? – néztem rá bocsánatkérően. Imádom a férjemet, és a gyerekeimet is, de szeretnék várni pár évet, amíg a másik két gyermekünk felnő, és már nem lesz szükségük ránk. Vagyis nem annyira lesz ránk szükségük, mint ahogy most.

-          Na jól van, elfogadom a döntésedet, végül is lehet később is még vagy egy tucat gyerekünk – adta meg magát.

-          Egy tucat? – vontam fel a szemöldököm.

-          Ki tudja, végül is végtelen időnk van – somolygott.

-          Azért egy tucat babát nem ígérek – haraptam az ajkamba. – Ne érts félre, én imádom a gyerekeinket, meg a gyerekeket úgy általában, de azért el is kell tartani őket, és nevelni is, úgyhogy majd meglátjuk, maradjunk ennyiben – mondtam határozottan. Én is akartam még babákat, de most azonnal.

-          Jól van, majd kialakul – emelte fel a kezeit védekezően.

-          Ne szabadkozz, drágám, én is imádom a gyerekeket és akarok is még tőled nem is egyet, de adj egy kis időt nekem – bújtam hozzá szorosan.

-          Tudom, Gaby, megértettem – ölelt át gyengéden. – Na gyere, mert kihűl a reggeli, és azt egyikünk sem szeretné megvárni – húzott maga után. Majd mindketten leültünk az asztal mellé és falatozni kezdtünk. Mint eddig is minden reggel, ma is fantasztikus volt a reggeli. – Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezte kíváncsian.

-          Bemehetnénk a városba, jó lenne egy kicsit vásárolgatni. Valamit vinnünk kéne a gyerekeknek, és este arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk valami egyszerű helyen. Mondjuk egy pizza? – ajánlottam a lehetőséget.

-          Hm… pizza? A számból vetted ki a szót – lelkesedett fel azonnal. Mennyei volt az itteni étterem, de perverz módon mindig is jobban szerettem az egyszerű ételeket, ahogy Jacob is.

-          Helyes, akkor este pizza és fagyi – mondtam ábrándozva.

-          Na és persze a nélkülözhetetlen limonádé – fűzte még hozzá. Igen, a pizzához mindig limonádét szoktunk inni.

-          Ahogy mondod – bólintottam lelkesen. Majd töltöttem magamnak egy csésze kávét, és szedtem a tányéromra tükörtojást és bacont. A fahéjas süti úgy döntöttem, hogy ma tényleg desszert lesz, és nem eszem meg először azt.

-          Na és gondoltál már valamit a gyerekeknek? Szerinted minek örülnének? – kérdezte miközben ő is szedett a tányérjára.

-          Azt hiszem, hogy Phoebe elégedett lenne egy nagy plüss delfinnel, mert imádja őket – mondtam elgondolkodva. – Tim egy kicsit nehezebb eset, de mivel imád fényképezni arra gondoltam, hogy akár vihetnénk neki valami gyönyörű csendéletes plakátot, ami 3D-s, vagy egy nagy albumot, ami tele van itteni tájképekkel.

-          Ezek remek ötletek – csillantak fel a szemei. – Eszembe sem jutottak, de igazad van.

-          Azért, ha még látunk valamit, akkor úgyis viszünk nekik azt is – fűztem még hozzá. Úgysem tudjuk megállni, hogy két félig tele bőrönd helyett, két megrakott kofferrel menjünk haza. Mindenkinek szeretnék ajándékot vinni, igaz, hogy csak apróságokat, de akkor is egy kis meglepetés.

-          Hahó, hallasz engem, kicsim? – lengette meg a kezeit előttem.

-          Bocsánat, elgondolkodtam – néztem rá lágyan.

-          Ugyan, semmi gond – legyintett Jake. – Csak azt kérdeztem, hogy mit szólnál, hogyha elmennénk arra a hajókirándulásra, amit kinéztünk még tegnap?

-          Mikor gondoltad? Esetleg holnap? – lelkesedtem fel. Nagyon tetszett az a túraleírás, és a búvárkodás, ami a program része volt.

-          Akár már holnap is – bólintott rá azonnal. – Úgy látom, hogy neked is nagyon tetszett a prospektusuk.

-          Hát, amit azt illeti nem igazán találtam benne semmi kivetnivalót, sőt, több, mint nagyszerű programnak ígérkezik.

-          Akkor le is foglalhatnánk, amikor indulunk vásárolni – ajánlotta szerelmem.

-          Jó ötlet – válaszoltam azonnal. Szeretnék kirándulgatni a környéken, ha már itt vagyunk, és úgy tűnik, hogy Jake szerencsére osztja a véleményemet abban, hogy lássunk világot egy kicsit…

(Anthony szemszöge)

A szívem mélyén tisztában voltam vele, hogy Timothy sosem ártana a lányomnak, de mégis, mint apa, igenis aggódtam a lányomért. Hiszen olyan fiatal és ártatlan még. Nincs felkészülve, hogy a kapcsolatuk tovább lépjen azon, ahol most tartanak. Viszont anya szerint talán egy kicsit túlságosan is furcsán viselkedtem Timmel az esküvőn, mert egy kicsit haragszik rám, attól tartok, hogy érthető okokból. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes.

-          Min agyalsz, drágám? – ölelt át Nathalie már amennyire a pocakjától kivitelezni tudta.

-          Csak azon gondolkodtam, hogy átmegyek és bocsánatot kérek Timtől – vallottam be őszintén.

-          Hát az lehet, hogy jó ötlet, mert bár nem lenne szabad elmondanom, de a lányunk panaszkodott rád – suttogta a fülembe.

-          Ajaj – nyögtem fel idegesen. – Mit mondott?

-          Azt, hogy nem tetszett neki, hogy kerülted Timet az esküvőn, és amikor táncoltatok próbáltad meggyőzni őt arról burkoltan, hogy egy kicsit távolodjon el a végzetétől.

-          Uh, hát ennyire megbántottam? – húztam el a számat. Oké, most már biztos, hogy túlzásba vittem a dolgot. Pedig nem ez volt a szándékom.

-          Annyira azért nem, hogy ne tudjátok megbeszélni egymással a dolgot – mondta szerelmem határozottan. – Egyébként a szobájában van, hogyha bocsánatért esedeznél, vagy csak megbeszélnéd a dolgot vele. Szeret téged, és jobb lenne, hogy tisztáznátok ezt a kérdést.

-          Jól van, felmegyek – bólintottam rá.

-          Utána pedig kérem a szokásos masszázsomat – szólt még utánam.

-          Természetesen – fordultam vissza egy pillanatra mosolyogva. – Alapos „masszázsban” részesítelek – rajzoltam kis idézőjeleket a masszázs szó köré, ugyanis ez kicsit többet takart egy egyszerű hátmasszázsnál.

-          Helyes – harapott az ajkába pirulva. Én pedig tovább siettem Marie szobája felé.

-          Kicsim, bejöhetek – kopogtattam be az ajtaján. Örültem, hogy végre itthon van egy kicsit, bár tudom, hogy csak néhány holmiért jött haza, de akkor is jó, hogy tudunk beszélni.

-          Persze – sóhajtott fel. Hát, nem tudom, hogy ez mennyire számít jó jelnek, de legalább beengedett a szobájába. Akkor annyira csaknem haragudhat.

-          Szia, kincsem – mosolyogtam rá azonnal.

-          Szia, apu – mosolygott rám ő is, bár kissé erőltetettnek éreztem a dolgot.

-          Oké, sajnálom – kezdtem bele. – Nem ellenetek szólt a viselkedésem. Tudom, hogy te és Tim egymáshoz tartoztok, és ez örökké így is lesz, de nem szeretném, hogyha butaságot csinálnál, amiről a gondolataid árulkodnak.

-          Apa, attól, hogy gondolok valamire még nem biztos, hogy meg is teszem – vágta rá a szemeit forgatva. – Én csak nem értem a testem és az érzéseimet, te sosem éreztél ilyesmit? Nem érezted úgy, hogy vágysz dolgokra, de egyelőre mégsem vagy képes megtenni őket? – nézett rám érdeklődve.

-          Dehogynem, azt hiszem ezt hívják kamaszodásnak – kacsintottam rá játékosan.

-          Na látod, én csak gondolkodom bizonyos dolgokon, de ez nem jelenti azt, hogy tervezek is bármit megtenni ezek közül. A sátorozáson sem történt semmi olyasmi, amitől biztosan tartottatok. Mi csak jól éreztük magunkat együtt.

-          Együtt aludtatok – állapítottam meg.

-          Régen is aludtunk együtt – forgatta meg a szemeit lányom.

-          Igen, de akkor kicsik voltatok, mármint testileg is. Viszont most már testileg nagyok vagytok, de lelkileg még gyerekek…

-          Jaj, miért jön mindenki ezzel?

-          Hé, még nem fejeztem be – szóltam rá a dühbe guruló lányomra. – Szóval, lelkileg még gyerekek vagytok, de tudom, hogy nem fogtok butaságot csinálni, és tökéletesen megbízom bennetek – fejeztem be az előbb megkezdett mondatomat.

-          Tényleg? – kerekedtek ki a szemei.

-          Igen, tényleg – bólintottam komolyan. – Talán voltak kétségeim, de bízom bennetek – mondtam teljes meggyőződéssel. – Tudom, hogy Timothy mindennél jobban szeret téged, és nem fog sürgetni, és abban is biztos vagyok, hogy te is tudod, hogy hol vannak a határaid – mondtam komolyan. – Nézd el nekem, hogy kételkedtem, de mentségemre szóljon, hogy elsőlányos apuka vagyok, vagyis első kétlányos apuka, és természetes, hogy aggódom értetek.

-          Mi pedig hálásak is vagyunk azért, hogy ilyen remek apukánk van, mint amilyen te vagy – bújt hozzám megenyhülve. – Nem csinálok butaságot, és nem teszek elhamarkodott lépést, megígérem – nézett a szemeimbe komolyan.

-          Én pedig el is hiszem – vágtam rá. – Na menj vissza Timhez, mielőtt még nagyon hiányolni kezd – engedtem el nagy nehezen.

-          Szia, apa – nyomott puszit az arcomra.

-          Hé – szóltam utána. – Szombaton családi ebéd? Természetesen Timet is várjuk – néztem rá mosolyogva.

-          Természetesen – vidult fel az arca. – Szóljak Emilynek is?

-          Hát persze, hogy szólj neki, és Prue-nak is, mindenképpen. Egyébként tudsz valamit a lányokról?

-          Will most tanul járni, és Emily nagy lelkesedéssel dokumentálja az eseményt, már egészen ügyes. Prue pedig nagyon jól érzi magát Nathalie szüleivel és a kis Sam-mel.

-          Azt vesszük észre, mert mostanában nem igen keveredett haza a saját ágyába egyikőjük sem – csóváltam meg a fejem.

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan kirepül mindenki a családi fészekből. Hogy felgyorsultak az események ilyen rövid idő alatt. Mintha csak most lett volna, hogy más dolgunk nem is volt a bátyáimmal a járőrözésen kívül, aztán mindhármunknak seperc alatt családja és gyermekei lettek. Na nem, mintha ez rossz lenne, de annyira hihetetlen, hogy ennyi mindent történt néhány év alatt.

-          Megmondom mindkettejüknek, hogy hiányoljátok őket – kaptam még egy puszit a lányomtól, majd egy szempillantás alatt eltűnt a táskájával együtt.

-          Ez szép volt, drágám – mosolygott rám Nathalie, amikor leértem a nappaliba. – Nagyon boldoggá tetted őt, ugye tudod? – nézett rám kérdőn. – Nagyon fontos neki, hogy megbízz benne.

-          Én pedig meg is bízom benne – válaszoltam komolyan. Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de ez többé nem fordulhat elő. – Hazahívtam őket ebédre szombatra, ha nem gond. Már régen láttuk Emily-t és Prue-t is. Jó lenne találkozni.

-          Ez remek ötlet volt, drágám – vidult fel azonnal szerelmem arca.

-          Reméltem, hogy tetszeni fog – foglaltam helyet mellette a kanapén. – Szóval, kéred a masszázsod? – villantak meg a szemeim.

-          Semmiképpen sem mulasztanám el – csúszott azonnal az ölembe. Én pedig gyengéden felvettem, és már siettem is vele a hálószobánkba…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 85. fejezet

85. fejezet

(Bella szemszöge)

Mosolyogva integetett az egész család Gabriella és Jacob után, amikor elindultak a nászútjukra. Rosalie és Emmett már meg is beszélték a gyerekekkel, hogy a határ menti házban lesznek, ameddig a szüleik meg nem érkeznek a nászútról. Edwarddal úgy döntöttünk, hogy mi is itt maradunk velük. Vagyis ez nem egészen igaz, egy kicsit bonyolultabb a dolog. Marie természetesen szeretne Tim mellett maradni, de Anthony titokban aggódik, hogy nehogy elsiessenek valamit Timmel, úgyhogy felajánlottam, hogy figyelek rájuk. Bár, ami azt illeti, nem igazán tartom jó ötletnek, hogy bármiben is megakadályozzuk a gyerekeket, mert ez egy természetes folyamat. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy segítek, hogy a fiam megnyugodjon, bár szerintem semmiféle gondom nem lesz a gyerekekkel.

-          Bella, biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-          Nem, egyáltalán nem biztos, hogy ez jó ötlet, de diszkrétek leszünk, és senki sem fogja megtudni soha – válaszoltam azonnal.

-          Oké, de ti magatok mondtátok, hogy a bevésődés szent dolog, és tilos akadályozni, vagy ellenezni – állapította meg.

-          Valóban, de megfigyelni nem tilos – vágtam rá. – Azt pedig te is tudod, hogy Marie még nem készen rá, hogy komolyabbra forduljanak a dolgok.

-          Talán ezt neki kéne eldönteni – állapította meg Edward.

-          Anthony csak annyit kért, hogy vigyázzunk rá, azt nem mondta, hogy bármit is tegyünk, gyakorlatilag. Csak aggódik a lányáért – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Elsőlányos apuka, illetve első ikerlányos apuka. Mit vársz tőle? Hogy csak úgy nyugodtan nézze, hogy a lánya felnőtt lesz?

-          Nem igazán lesz más választása – mondta Edward határozottan.

-          Igen, tudom, hogy nem nagyon lesz más választása, de a lányok olyan gyorsan felnőttek, hogy Anthony még nem tudja elfogadni a helyzetet.

-          Na és Timothy? Miért nem bízunk meg benne?

-          Timothy-ban tökéletes megbízik Anthony, ő Marie gondolataitól fél – vágtam rá.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte értetlenül.

-          Anthony hallotta a lagzin Marie gondolatait. Többször is arra gondolt, hogy talán egy kicsit gyorsítania kéne az ütemen, nehogy Tim úgy érezze, hogy valami baj van, vagy, hogy ő nem vágyik rá, és esetleg elhagyja – mondtam az ajkamba harapva.

-          De hát ő egy bevésődés, ha kell, akkor Tim akár élete végéig boldogan lesz egyszerűen csak a barátja, vagy a bátyja, amit csak Marie akar – döbbent meg szerelmem.

-          Nos, mint tudjuk, ez így is van – bólintottam rá. – Csakhogy Marie szeretne mindent megadni Timnek, és próbálja meggyőzni magát, hogy már itt az idő, de belül még vívódik.

-          Szerintem Tim pontosan tudja, hogy mit érez Marie – legyintett Edward.

-          Honnan tudod? – húztam fel a szemöldököm.

-          Egyszerű – vágta rá. – Szoktam beszélgetni a másik unokámmal is, aki történetesen Timothy, és ő maga mondta, hogy nem fogja hagyni Marie-nak, hogy bármit is elhamarkodjon. Ő még akár évekig, vagy évtizedekig is boldogan vár ár, ha ez kell a tökéletes boldogsághoz.

-          Oh – lepődtem meg. – Na és erről Anthony miért nem tud? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ez is egyszerű, Tim egy kicsit neheztelt, amiért Anthony láthatóan furcsán viselkedett vele az esküvőn – mondta kuncogva.

-          Oké, ez valamilyen szinten azt hiszem, hogy jogos – mosolyodtam el én is.

-          Na látod, te sem örültél volna neki, hogyha az apukád anno nem bízott volna benned – biccentett, mire én lemerevedtem. Charlie, igen, ő mindig is bízott bennem. Még akkor sem gondolta, hogy én vagyok a hibás, amikor meghalt értem, anyával együtt. – Oh, kicsim, annyira hülye vagyok, kérlek, bocsáss meg – szorított magához hirtelen.

-          Nem, semmi baj, csak eszembe jutott – legyintettem. Még fáj, de korántsem annyira, mint régen. Azt hiszem, hogy szép lassan összeforrtak a múlt fájdalmai, és ma már tényleg csak rossz emlékek.

-          Többet nem fordul elő, hogy felhozom a dolgot – vágta rá azonnal.

-          Hidd el, hogy nem tettél semmi rosszat, Edward – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Na és persze annak is örülök, hogy beszéltél Timmel, így már Anthony aggodalma is tökéletesen alaptalan.

-          Ez azért eddig is elég egyértelmű volt számomra, de örülök, hogy egyetértesz velem. Na és mielőtt még mélyen elgondolkoznál a helyzeten. Nem, Timothy egyáltalán nem neheztel egy kicsit sem Anthonyra, bár meglepődött, hogy a fiúnk így aggódik a lányáért, de megérti az álláspontját. Azt mondta, hogy nyilván ő is nagyon ideges lesz, ha lánya születik és elkezd érdeklődni a férfiak iránt.

-          Hát igen, Timtől nem is vártam mást – mondtam boldogan. Az unokánk egy igazi, hamisítatlan úriember.

-          Akkor most már hajlandó vagy békén hagyni az unokáinkat, hogy élvezhessék az együtt töltött időt? Addig mi elmehetnénk vadászni.

-          Nem lehet, megígértem a fiúnknak, hogy vigyázok a gyerekekre – mondtam határozottan.

-          Jól van, tudom, hogy úgysem tudlak meggyőzni – adta meg magát szerelmem. – Na és mit szólsz egy masszázshoz, amíg hallgatózol? – lökött az ágyra, majd a hasamra fordított, és kettészakította a felsőmet.

-          Öhm… tudod a ruhákban az a jó, hogy le is veheted őket – állapítottam meg. – Kedveltem ezt a felsőt – fűztem még hozzá.

-          Kárpótollak érte – mondta nevetve, majd éreztem, ahogy a melltartóm is megadja magát a határozott mozdulatának.

-          Sokba fog ez neked kerülni Edward Cullen – mondtam morcosan.

-          Nos, ezt majd megbeszéljük a masszázs után – mondta mosolygós hangon.

-          Rendben van, adok egy esélyt, de mindent adj bele, különben hatalmas nagy bajban leszel – fordítottam felé egy pillanatra a fejem.

-          Jól van, mint mondtam, a masszázs után megbeszéljük – kezdte el masszírozni a hátam, én pedig jólesően engedtem el magam a kényeztetéstől.

-          Most nagyon hosszú időre lekötötted magad, azt ugye tudod? – kérdeztem vigyorogva.

-          Ugyan már, néhány óra múlva úgyis megunod – nevetett fel. – Bár ezt persze attól is függ, hogy hol masszírozlak – csúsztak lejjebb a kezei a fenekemre.

-          Hát igen, az is számít, az egyszer biztos – nyögtem fel. Néhány pillanattal később pedig a nadrágom is darabokban hevert az ágy mellett. – Mégis mit művelsz?

-          Teljes körű szolgáltatást nyújtok – csippentette el a bugyimat is a fogaival. Én pedig azonnal megfordultam alatta.

-          Nos, remélem, hogy komolyan gondolod, mert alaposan meg foglak dolgoztatni – állapítottam meg.

-          Eddig is éppen ezt a mondatot próbáltam kicsikarni belőled – kezdte el letépkedni a ruháit, majd azonnal rám vetette magát, bár az igazat megvallva egyáltalán nem volt ellene kifogásom. Sőt, kifejezetten élveztem, hogy ilyen heves érzelmi kitörést tudtam belőle kihozni, mert ez egyértelműen azt jelenti, hogy az én vad oldalam pontosan annyira hiányzott már neki, mint ahogy az övé hiányzott már nekem…

(Gabriella szemszöge)

Egy kicsit izgultam amiatt, hogy a gyerekekkel minden rendben lesz-e, hiszen Phoebe-t még nem hagytuk magára hosszabb időre, főleg nem mind a ketten. Bár úgy láttam, hogy megértette, hogy két hét múlva hazamegyünk, és addig jól fognak szórakozni Rose-zal és Emmett-tel.

-          Kicsim, megérkeztünk – simított végig szerelmem az arcomon. – Min gondolkodtál ennyire?

-          Csak a gyerekek miatt aggódom egy picit – vallottam be őszintén.

-          Szerintem nincs miért, édesem – vágta rá azonnal. – Timothy és Phoebe is imádja Rosalie-t és persze Emmettet is. Jól fogják érezni magukat.

-          Igen, igazad lehet – bólintottam rá.

-          Nos, akkor kezdődhet a nászút, Mrs. Black? – kérdezte boldogan.

-          Semmi másra nem vágyom, Mr. Black – fogadtam el a felém nyújtott kezet mosolyogva.

-          Akkor induljunk – vette le a tárolóból a kézitáskáinkat. – Itt az ideje, hogy kellemesen meleg tengervízben is megfürödhess.

-          Veled a hideg tengervíz is melegnek hat – pirultam el.

-          Ez igazán hízelgő rám nézve – mondta vigyorogva. – Bár szerintem így még jobban fogod élvezni a helyzetet.

-          Nos, ez könnyen lehet – bólintottam rá. – Akkor, vezessen be hawaii világába, uram – kacsintottam rá.

-          Oh, abban nem lesz hiba – húzott maga után, hogy végre leszálljunk a gépről. Amint kiléptünk azonnal megcsapott a kellemesen meleg napfény, ami korántsem volt jellemző Forksban.

-          Ez mennyei – hunytam le a szemeimet egy pillanatra, és csak élveztem a meleget, ami szétáradt bennem.

-          Igen, Rosalie sejtette, hogy nagyon fog tetszeni neked a meleg és a napfény – biccentett szerelmem. – Azt mondta, hogy sokat álmodoztál egy ilyen nyaralásról.

-          Nem tagadom, hogy így volt, de nem azért meséltem el neki a vágyaimat, hogy meg is valósítsa. Bár hálás vagyok érte, hogy megtette – haraptam az ajkamba.

-          Nos, én is hálás vagyok neki ezért a két csodálatos hétért, ami előttünk áll – vágta rá szerelmem. – Rengeteg tervem van veled.

-          Ezt örömmel hallom. Irány a szálloda, most rögtön – kaptam el a kezét, és már húztam is magam után.

-          Úgy látom, hogy hasonló terveink vannak – állapította meg nevetve.

-          Igen, én is azt hiszem – pirultam el.

Na nem mintha ez lett volna az első ilyen gondolatom, de azért egy kis ideje már nem sikerült kiélveznünk egymás társaságát ennyire kötetlenül.  Nincs itt rajtunk kívül senki, úgyhogy itt az ideje egy igazi, romantikus együttlétnek. Vagyis két hét alatt rengeteg ilyen együttlétnek. Hiszen mézesheteken vagyunk, és mi más gondolatunk lehetne, mint minél többet kettesben lenni?

-          Ne legyél zavarban, édesem. Számomra nagyon is hízelgő, amikor így viselkedsz – nyomott gyors csókot Jake a számra. Majd betette az időközben megszerzett csomagjainkat a bérelt autóba, és már indultunk is a szállodánk felé. Az út egyáltalán nem volt hosszú a repülőtértől, a látvány pedig, ami ott fogadott, egyszerűen letaglózott. Ez nem is szálloda volt, hanem maga a paradicsom. Még soha életemben nem láttam ekkora épületet.

-          Mr. és Mrs. Black? – lépett elénk egy kedves mosolyú lány egy tálcával.

-          Igen – viszonoztam a mosolyát.

-          Üdvözlöm Önöket a szállodánkban, az én nevem Samantha. Ezt pedig a barátaik rendelték Önöknek – nyújtotta felénk a két hatalmas koktélt, ami kókuszdióban volt felszolgálva.

-          Köszönjük – vettem el a kókuszokat lelkesen.

-          Nagyon szívesen, Mrs. Black – mondta boldogan. – Elkísérem Önöket a parti házukhoz – fűzte még hozzá.

-          Parti ház? – lepődtem meg.

-          Igen, az egyik parti különálló házat bérelték ki Önöknek – vágta rá a kedves lány. – Közvetlenül a part mellett van, dagálykor a víz mindössze tíz méterre lesz Önöktől. Ráadásul a keleti oldalon van, úgyhogy minden napfelkeltét gyönyörűen látni – mesélte miközben már a házikó felé vezetett bennünket. Néhány pillanattal később pedig megláttam a gyönyörű kunyhót, ami tényleg nagyon közel volt a vízhez. – Természetesen itt kint is luxuskörülmények között fogják eltölteni a nászutat – mondta nagyot sóhajtva. – Be van vezetve a víz, van konyhájuk, de mivel tökéletesen teljes körű ellátást kapnak nem igen lesz szükség rá, hogy igénybe vegyék. A borhűtő és a hűtő is fel van töltve a barátaik kérése alapján, és minden második nap friss gyümölcskosár is érkezni fog.

-          Oh, miattunk igazán nem szükséges ennyit fáradni – mondtam kissé zavarban.

-          Ez nem fáradtság, asszonyom – legyintett a lány. – Ez a minimum, amit egy nászutas párnak nyújtanunk kell. Ez a két hét most csakis Önökről szól – adta át a lány kulcsot. Majd el is sietett.

-          Kedves lány ez a Samantha – állapítottam meg utána nézve.

-          Igen, nagyon lelkiismeretesnek tűnik – bólintott rá szerelmem is. – Na, megnézzük ezt a váratlan lakosztályt?

-          Még szép, hogy megnézzük – siettem előre, majd kitártam az ajtót, de mielőtt még bemehettem volna Jacob elkapott, és felemelt engem.

-          Hát te meg mit csinálsz? Otthon már átemeltél a küszöbön – kuncogtam fel.

-          Ez a nászutunk, itt is illik átemelnem téged a küszöbön – vágta rá azonnal.

-          Te hős lovag – kuncogtam fel.

-          Ki legyen a lovagod, ha nem én? – kérdezte, majd gyengéden megcsókolt. Miközben átlépte a küszöböt, és gyengéden letett a lábamra, hogy lassan eleresszük egymást és végre körbenézzünk a kedves kis hajlékban, amit kaptunk. Bár, ahogy körbenéztem a „kis hajlék” kifejezés azonnal értelmét veszítette, mert elképesztően tágas volt ez a hely.

-          Ez egyszerűen csodálatos – mondtam elképedve. Ez a hely maga volt a paradicsom. Az első utam a konyhába vezetett, mert az út alatt egy kicsit megéheztem. A konyhapulton azonban nem várt meglepetést találtam. Egy apró papírlapon egy üzenet, méghozzá Rose-tól és Emmett-től.

Kedves Gabriella és Jacob,

Reméljük, hogy tetszik a házikó, amit nektek béreltünk. Tudom, hogy egyszerű szobát ígértünk nektek, de nem tudtam megállni, hogy ne ezt a falatnyi paradicsomot válasszam a számotokra, hiszen csak egyszer mentek nászútra, és akkor az már legyen igazán különleges. Érezzétek magatokat nagyon jól, és a gyerekek miatt ne aggódjatok.

Szeretettel:

Rosalie és Emmett