Liz Volturi - 29. fejezet

29. fejezet

(Liz szemszöge)

Renata azért nem a leghosszabb, és legmelegebb darabokat hozta el nekem hálóruhának, állapítottam meg magamban, amikor már a hálóing volt rajtam a fürdéshez, és nem a ruhám. Ez a darab konkrétan egy cseppet sem melegített volna egy hideg éjszakán. Bár tény, hogy fürdéshez jobb, mint egy hatalmas anyagköteg, ahogy az én saját magam által összeválogatott kollekciót nevezte.

-          Valami baj van, Liz? – kérdezte Alec kíváncsian.

-          Nem, dehogy – válaszoltam azonnal.

-          Akkor miért nem jössz? – kérdezte kíváncsian.

-          Csak elgondolkodtam – válaszoltam, majd kikukucskáltam a fa mögül. – Fordulj el, légy szíves – fűztem még hozzá.

-          Miért? – kérdezte döbbenten.

-          Mert szeretnék bemenni a vízbe – haraptam az ajkamba, majd lenéztem a combközépig érő hálóingemre. Nem sokat bízott a véletlenre kedves barátnőm. Hol marad így a fantázia a férfiak számára?

-          Úgy rémlik, hogy láttalak már hálóingben – állapította meg Alec értetlenül.

-          Valóban, és szexi darabban is láttál már, de amiket Renata válogat, hogy is mondjam, egyre kisebbek – nyeltem egy nagyot. Akkor, amikor elvettem Alec kezéből, akkor nem tűnt ilyen rövidnek.

-          Nem akarok kötözködni, de teljesen mindegy, hogy mi van rajtad, akkor is elég jól foglak látni, és tudom, hogy kicsit szégyenlős vagy, de diszkrét leszek – mondta komolyan, de azért elfordult, amiért nagyon hálás voltam. Én pedig azonnal futásnak eredtem, és berobogtam a finom, meleg vízbe.

-          Jöhetsz – sóhajtottam fel, amikor nyakig beleereszkedtem a rögtönzött fürdőmbe. A következő pillanatban pedig Alec már ott is volt mellettem, és finoman magához húzott.

-          Nem tudom, hogy megköszönnöm kellene ezt a barátnődnek, vagy inkább megfojtanom érte – morgott fel halkan, de egyáltalán nem ijedtem meg tőle. Tudtam, hogy ez csak olyan játékos morgás, és semmi köze bármilyen agresszív megnyilvánuláshoz.

-          Azt hiszem, hogy ezt rád bízom, mert az én szemszögemből mindkét eset bóknak számítana, bár bevallom, hálás lennék, hogyha nem akarnád állandóan bántalmazni a barátnőmet – fordultam felé mosolyogva, majd átkaroltam a nyakát. Ő pedig egy kicsit lejjebb emelte a tekintetét, hogy jól lásson. Választ azonban nem kaptam, csak valami dorombolásszerű morgást. Kíváncsian pillantottam lejjebb, hogy mi olyan érdekes, de a kezeimet azonnal a melleim elé is kaptam. – Jesszus – nyögtem fel. – Arról volt szó, hogy sötét hálóing, ami határozottan nem látszik át, de ennek a mellrésze vizesen határozottan átlátszik. Milyen anyagból van ez? Istenem, még soha nem kerültem ilyen kínos helyzetbe ezelőtt. Egyébként megváltoztattam a döntésem, egyértelműen meg kéne fojtanod – fordultam meg gyorsan az ölelésében.

-          Hé – nyomott lágy csókot a fülem mögé. – Ne légy ilyen zavarban, gyönyörű vagy – suttogta a fülembe. – Tulajdonképpen megbeszéltük, hogy feszegetjük egy kicsit a határaimat, talán csak ezért vett ilyen ruhadarabokat neked Renata. Viszont, ha már így alakult, én egyáltalán nem bánom – fogta meg gyengéden a kezeimet, amiket még mindig görcsösen magam elé szorítottam. – Lazíts egy kicsit, nagyon feszült vagy.

-          Persze, hogy feszült vagyok, nem sűrűn parádézom mások előtt meztelenül – mordultam fel.

-          Nem mások előtt parádézol meztelenül, hanem előttem, és valljuk be, hogy lassacskán úgyis lekerültek volna rólad a ruhadarabok. Szerintem két hét múlva pontosan olyan zavarban lennél, mint most. Úgyhogy nem kell Renata praktikáit elítélnünk – kezdte el gyengéd puszikkal borítani a nyakamat. – Nyugi, végül is, én is félmeztelen vagyok, nem igaz? – kuncogott fel. – Ez így fair, te is láttál engem, úgyhogy én is láthatlak téged – simult hozzám még szorosabban. Hát, mi tagadás, tényleg megnéztem a mellkasát, amikor lehetőségem adódott rá, és mit ne mondjak, nincsenek vele problémák, egyáltalán. Ruhában meg sem mondtam volna, hogy ilyen szépen kidolgozott, és izmos.

-          A férfiaknak általában ez kevésbé zavarba ejtő, mint a nőknek – motyogtam halkan. Tetszik, vagy nem tetszik, azért valamilyen szinten szégyenlős vagyok, és ezen nincs mit kiakadni, szerintem ez tökéletesen normális.

-          Ezt elismerem, de mi már aludtunk is együtt. Vagyis te aludtál, én pedig néztelek, és tudod, néha lecsúszott a pánt a válladról, és tény, hogy udvariasan visszacsúsztattam rád, de azért bevallom, hogy talán egy icipicit lestem is közben – vallotta be halkan. – Azt is elárulom, hogy nagyon is tetszett az elém táruló látvány – fűzte hozzá kissé rekedten.

-          Én, nem is tudom, hogy erre mit mondhatnék – haraptam az ajkamba.

-          Nem kell mondanod semmit, de hálás lennék, ha visszafordulnál felém, ugyanis szeretnélek megcsókolni – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, és egy hirtelen mozdulattal maga felé fordított. A következő pillanatban pedig az ajkai már az enyémeken voltak, miközben a kezei vad szenvedéllyel tapadtak rám. A karjaim reflexszerűn indultak el a nyaka köré, mire Alec még jobban magához rántott, és gátlástalanul belemarkolt a fenekembe, és egy kicsit feljebb emelt. A lábaim kapaszkodót keresve automatikusan kulcsolódtak a dereka köré, mire halk morgás hagyta el a száját, majd megéreztem nekem feszülő vágyát a minket elválasztó ruhadarabokon keresztül. Egy kicsit váratlan, és talán egy icipicit ijesztő is volt ez a helyzet, de mégsem bántam egyetlen pillanatot sem. Már szinte teljesen átadtam magam az új érzéseknek, amikor halk reccsenést hallottam, és éreztem a hátamon szétnyíló anyag finom simogatását.

-          Alec – szakítottam meg a csókunkat azonnal.

-          Fájdalmat okoztam? – nézett rám bűnbánó arccal.

-          Dehogy, egyáltalán nem – ráztam meg a fejem mosolyogva.

-          Megijedtél? – kérdezte gyengéden, miközben végigsimított a meztelen hátamon.

-          Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egy kicsit meglepődtem a váratlan támadástól, de nem, egyértelműn nem ijedtem meg – mondtam komolyan. Na jó, talán egészen belül féltem, de nem hagytam, hogy ez az érzés felül kerekedjen rajtam.

-          Helyes – vigyorodott el, majd elcsippentette a pántokat, amik még rajtam tartották a hálóing maradványait.

-          Mit csinálsz? – kaptam a karjaimat újra magam elé.

-          Gyakorlok veled – kacsintott rám játékosan.

-          Feketék a szemeid – nyeltem nagyot, amikor mélyen a szemébe néztem.

-          Nem olyasfajta vágytól, amitől félned kellene – mondta nyugtatóan. – Egyáltalán nem vagyok szomjas. Vagyis, belőled nyilván tudnék inni, de eszem ágában sincs. Engedd le a kezeid, kicsim – kérte gyengéden.

-          Nem szeretném – ráztam meg a fejem makacsul.

-          Miért nem? – suttogta halkan a fülembe a kérdést.

-          Mi lesz, hogyha nem találsz elég szépnek? Sosem voltam olyan lány, aki után megfordultak a férfiak az utcán, hogy még egy kicsit láthassák az idomait – motyogtam idegesen.

-          Olyan kis buta vagy – sóhajtott fel. – Akkor is gyönyörű lennél, ha fele ennyire sem lennének teltek az idomaid, hiszen az én kedvesem vagy. Nekem bárhol, és bármikor gyönyörű leszel – mondta biztatóan. – Egyébként én is ideges vagyok, hogy mit gondolsz rólam, most hogy látsz ilyen helyzetben is - fűzte hozzá kicsit elhúzva a száját.

-          Neked semmi okod kételkedni magadban – mértem végig a mellkasát, és ha jól érzem az arcomon, akkor kicsit bele is pirultam ebbe a kis akciómba.

-          Bagoly mondja – nézett rám a szemeit forgatva. – Egyébként, mint már mondtam, nagyon szép vagy – döntötte a hátam egy sima sziklának. Mikor kerültünk ki a víz szélére? Na és mi ez a hirtelen változás Alecben? Valami nem stimmel. Na nem, mintha nem tetszene ez a hév, de valami mégsem stimmel.

-          Mi történt? – szakadtam el az ajkaitól. Nem is én vagyok feszült, ő sokkal rosszabb idegállapotban van, mint én.

-          Nem értem miről beszélsz – rázta meg a fejét értetlenül.

-          Alec, ne idegesíts, tudom, hogy oka van annak, hogy hirtelen ilyen gyors tempóra kapcsoltad a kapcsolatunkat. Te egy régi vágású úriember vagy, úgyhogy mondd el, kérlek – fogtam két kezem közé az arcát.

-          Hm… csak sikerült lecsábítanom ezt a két kis kezet onnan – vigyorodott el elégedetten. Én pedig olyan vörös lettem zavaromban, hogy egy rák is megirigyelhette volna.

-          Alec, kérlek a folyamatos zavarba ejtésem helyett, légy őszinte – bújtam hozzá szorosan.

-          Nem kívánhatom a leendő feleségem? – kérdezte morcosan. Nekem pedig nagyot dobbant a szívem a megnevezés hallatán.  

-          Dehogynem, pont az ellenkezője a váló ok – pislogtam fel rá szélesen mosolyogva. – Csak az a baj, hogy már elég jól kiismertelek ilyen rövid idő alatt, és tudom, hogy ennek az egésznek van valami a hátterében – mondtam teljes meggyőződéssel. – Úgyhogy kérlek, beszéld meg velem a problémát.

-          Nem tudlak átverni, igaz? – sóhajtott fel kissé bosszúsan.

-          Bizony, hogy nem – bólintottam rá. – Halljuk, mi a gond.

-          Parancsot kaptam a Mestertől – kezdett bele idegesen. Éreztem, hogy minden egyes porcikája megfeszül, ahol csak egymáshoz ért a testünk.

-          Na, és mi volt a parancs? – nyeltem egy nagyot, ha ennyire feszült, akkor biztosan nem lesz sétagalopp, amiről szó van.

-          A Mester arra utasított, hogy mint új családtagunk, ha bármit is kérsz tőlem az út során, azt maradéktalanul teljesítenem kell.

-          Na és ez neked ekkora problémát jelent? – néztem rá döbbenten. Sose gondoltam volna, hogy gondot okoz neki a kedvemre tenni.

-          Hát nem érted? Ha dühös leszel, és azt kéred, hogy mondjuk, öljem meg az apádat, vagy kínozzam meg, akkor parancsom van rá, hogy megtegyem. Vagy, ha azt kéred, hogy azonnal változtassalak át, akkor azt is meg kell tennem, pedig tudom, hogy te még nem akarod. Hiszen magad mondtad, hogy ki akarod használni az időt, amit még emberként kaptál – magyarázta kétségbeesve.

-          Alec, sosem kérnék tőled olyasmit, amit nem akarsz megtenni. Az apám halálát pedig végképp nem fogom kívánni, mert akármilyen is, akkor is az apám. Átváltoztatásra sem foglak kérni, mert még szeretnék egy kicsit emberi lény lenni. Nyugalom, ilyenek miatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. – Most te vagy nagyon feszült – állapítottam meg, majd finoman simogatni kezdtem a tarkóját és a hátát. – Ne aggódj.

-          Hogyne aggódnék, amikor rólad van szó – szorított magához még egy kicsit erősebben. Talán egy egészen kicsit már túlzás volt, mert éreztem, hogy elég szoros az ölelés, de fájdalmat még éppen nem okozott, úgyhogy nem szóltam rá. Most erre van szüksége, és talán nekem is.

-          Tubicáim, még egy órátok van – hallottuk meg Renata mosolygós hangját. – Hoztam Liznek meleg takarót, ledobtam a pokrócra. Oh, és lefoglalom Félixet, nehogy ide találjon jönni – mondta azzal a rossz kislányos éllel a hangjában, ami pontosan tudom, hogy mit jelent nála „lefoglalom” címszóval. Félixnek lesz egy kellemes órája az már biztos.

-          Gyere, pihenj egy kicsit, még mielőtt indulnunk kell – markolt ismét a fenekembe, én pedig a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, a következő pillanatban pedig már a pléden voltam, Alec pedig fölöttem.

-          Hideg van – bújtam hozzá szorosan.

-          Akkor attól tartok, hogy nem én vagyok számodra a legjobb takaró – kuncogott fel Alec, majd ránk terítette a tényleg nagyon jó meleg pokrócot, amit Renata hozott nekünk. – Talán így már jobb lesz – kacsintott rám vigyorogva. Úgy látom, hogy miután kiadta magából, ami nyomta a lelkét, rögtön jobban érzi magát. – Viszont ha szeretnéd, akkor természetesen kimászom a pléded alól, hiszen én nem tudok fázni.

-          Ne, maradj – tekeredtem köré, ahogy csak tudtam. Egyre jobban tetszett ez a fajta közvetlenség, de azért ennél tovább még nem mertem volna menni.

-          Helyes, pontosan ezt a választ szerettem volna hallani – villantak meg a szemei. Majd finoman csókolni kezdett, amit kifejezetten élveztem, mint mindig. Viszont a hirtelen mozdulat, amivel a tenyerét a mellemre helyezte egy kicsit megijesztett, és reflexszerűen kaptam oda a kezem, hogy megállítsam. – Ne félj, nem szeretnék ennél messzebbre menni, legalábbis egyelőre – nézett mélyen a szemembe.

-          Mióta vagy ilyen felszabadult velem kapcsolatban? – mosolyodtam el egy pillanatra. Eddig úgy volt, hogy ő állított le mindig engem, most meg pont fordítva. Ez azért egy kicsit ironikus.

-          Amióta meggyőztem magam róla, hogy képes vagyok ellenállni a vérednek, mert már jobban szeretlek téged, mint amennyire szükségem van a véredre – mondta határozottan.

-          Azt mondtad, hogy szeretsz – néztem rá meghatottan.

-          Mondtam már máskor is – mondta gyengéden.

-          Tudom, de ez a hangsúly, ahogy most mondtad – néztem rá teljesen elkápráztatódva, és éreztem, ahogy egy könnycsepp hullik ki a szememből. – Még soha nem mondta nekem ilyen szépen senki. Én is szeretlek – mosolyogtam rá a következő pillanatban pedig olyan csókot kaptam, hogy annak ellenére is megremegtek a lábaim, hogy feküdtem. A csókunk egyre szenvedélyesebb lett, én pedig ezt egy cseppet sem bántam. Amikor pedig Alec keze lágyan simogatni kezdte a keblemet valami eddig nem ismert kellemes bizsergés cikázott végig rajtam tetőtől-talpig. Aztán egyre intenzívebb lett az érzés, egészen addig, míg kellemes remegés nem futott végig az egész testemen.

-          Valamit rosszul csináltam? – állt meg a keze azonnal, és aggódva nézett engem.

-          Inkább túl jól, nem igazán tudom, hogy mi történik a testemmel, de valami nagyon jó, abban biztos vagyok – vallottam be halkan.

-          Kisasszony, ön most hízeleg nekem – kacsintott rám pajkosan.

-          Én csak tényeket közöltem – vágtam rá. Kezdtem egyre felszabadultabban viselni a félig meztelenségemet, sőt már határozottan élveztem azt, ahogy Alec bőre és az én bőröm összesimul.

-          Lesz ez még jobb is – kezdte el csókokkal borítani a nyakam érzékeny bőrét, majd folytatta a simogatásomat is. Én pedig a hátát cirógattam, és amennyire csak tudtam átadtam magam az új érzéseknek.

-          Gerlicéim, lassan indulnunk kell – kiáltotta Renata valahonnan.

-          A fenébe – fúrta Alec a nyakamba a fejét.

-          Hé, holnap is van nap – súgtam a fülébe.

-          Na és holnap is lesz kedved gyakorolni? – kérdezte halkan.

-          Természetesen – vágtam rá azonnal.

-          Helyes, akkor ez azt jelenti, hogy nem is voltam olyan rossz – jelent meg elégedett férfimosoly az arcán.

-          Az egyszer biztos – egyeztem bele, majd gyors csókot nyomtam a szájára, azután pedig hagytam, hogy felkeljen és felöltözzön. Közben pedig én is elkezdtem összekapni magam, hogy tovább indulhassunk…  

Liz Volturi - 28. fejezet

28. fejezet

(Liz szemszöge)

Nem tudtam, hogy mennyi ideig aludhattam, de egyszer csak kipattantak a szemeim. Nagyon kellett mosdóba mennem, és nagyon éhes és szomjas is voltam. Ráadásul a hálótársam is eltűnt a hátam mögül, úgyhogy valószínűleg nem győzte kivárni, hogy magamhoz térjek.

-          Baj van, kicsim? – jelent meg előttem azonnal Alec. – Rosszat álmodtál?

-          Nem, azt hiszem, hogy csak az a sok emberi szükségletem térített magamhoz hirtelen – kezdtem el kicsomagolni magam a takarók alól.

-          Éhes vagy? – kérdezte mosolyogva.

-          Éhes vagyok, és szomjas is, de mindenekelőtt felkeresem a mellékhelyiséget abban a közeli bokorban – siettem el abba az irányba.

-          Oh, értem, addig én készítek neked szendvicset – kuncogott Alec, de én már nem is válaszoltam, csak azzal voltam elfoglalva, hogy könnyítsek magamon. Olyan gyorsan végeztem, ahogy csak tudtam, és már igazgattam is magamon a ruhát. Ez mondjuk rendben is van, de hol fogom a kezem megmosni?

-          Van egy kis patak nem messze, ott friss víz is van, és meg is tudsz mosakodni – jelent meg hirtelen Esme mellettem mosolyogva.

-          Honnan tudtad, hogy…

-          Lányok vagyunk, szívem, amíg nekem is voltak emberi szükségleteim egyszerűen megőrültem volna, hogyha nem tudok rendesen tisztálkodni – legyintett.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan, majd követtem őt. Nem sokkal később pedig meg is találtuk a kis patakot, ahogy tisztálkodhattam, és felfrissíthettem magam.

-          Jobb már? – simított végig gyengéden a karomon.

-          Igen, sokkal jobb – bólintottam rá azonnal.

-          Kérdezhetek valamit, Liz? – nézett rám bizonytalanul.

-          Természetesen – bólintottam rá azonnal.

-          Az apád, ugye jól bánt veled? – kérdezte visszafojtott lélegzettel. – Nem bántott téged?

-          Nem, Esme. Apa sosem bántalmazott fizikailag, és nem is hiszem, hogy valaha is megtette volna, bármit is követtem el.

-          Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Na és lelkileg? – faggatózott tovább Esme.

-          Lelkileg sem, Esme. Szigorú volt hozzám mindig is, de azt hiszem, hogy a maga módján nagyon is szeret. Mindent megadott nekem, amire csak szükségem lehetett. Nem lehet, hogy mégsem ő a te volt férjed? Sosem láttam őt durvának, vagy udvariatlannak – néztem rá kíváncsian.

-          Oh, drágám, a világ sosem látta őt olyannak, mint én. Ez a viselkedése csak és kizárólag nekem szólt – sóhajtott fel szomorúan. – Sosem tartott engem méltó feleségének. Számára csak az voltam, akivel megőrizhette a jó hírét. Arra viszont mindig ügyelt, hogy a sérüléseimet a ruhámmal el tudjam takarni.

-          Esme, én nem hiszem, hogy az apám…

-          Meglátjuk, kincsem, nagyon remélem, hogy neked lesz igazad – rázta meg a fejét Esme hirtelen. Biztosan eszébe jutott egy régi rossz emlék.

-          Sajnálom, ami veled és a kisbabáddal történt – szorítottam meg a kezét óvatosan.

-          A kisbabámat én is nagyon sajnálom, de az új férjem egy igazi ajándék – mosolyodott el. Végszóra pedig megjelent Carlisle és gyengéden magához húzta a feleségét.

-          Te sokkal nagyobb ajándék vagy, kedvesem – nyomott gyengéd puszit a homlokára. Öröm volt rájuk nézni. Csak úgy sütött róluk a szerelem, és a törődés.

-          Egyezzünk ki döntetlenben – kuncogott fel Esme.

-          Tudod, hogy mi erről a véleményem – forgatta meg a szemeit egy kicsit Carlisle.

-          Micsoda viselkedés ez, Carlisle – rótta meg Esme finoman a szemforgatás miatt.

-          Elnézést – kuncogott fel a büszke férj, majd rám kacsintott.

-          Ugyan, ne is törődjetek velem, én már úgyis megyek enni. Alec már biztosan tűkön ül – legyintettem, majd kettesben hagytam a turbékoló párocskánkat, akik tényleg olyan csodálatosak voltak, hogy azt szavakkal szinte ki sem lehet fejezni.

-          Merre jártál, hétalvó? – termett előttem Félix a hatalmas termetével.

-          Csak megmosakodtam. Esme megmutatta nekem, hogy hol van a patak – rántottam meg a vállam. – Aztán utánunk jött Carlisle is, én pedig visszajöttem.

-          A vén gazember, két hölgyet akart egyszerre becserkészni? – kuncogott fel Félix.

-          Félix, te javíthatatlan vagy – simított végig Renata a mellkasán, mire Félix teste azonnal reagált.

-          Nocsak – állapítottam meg vigyorogva.

-          Mi az? Azt hitted, hogy csak nektek szabad játszani? – kacsintott rám Félix. – Bár, ha szeretnél, és Renata is benne van, akkor részemről, ha átváltoztál, akkor csaphatunk bulit.

-          Kösz nem, eléggé monogám stílusú lány vagyok – ráztam meg a fejem gyorsan. Mire Félix hangosan felnevetet.

-          Kettesben is áll az ajánlat, szépségem – kacsintott rám.

-          Ez nagyon kedves, de mint mondtam, nem vagyok olyan lány – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Zaklat ez az alak? – rántott magához Alec, és félreérthetetlenül birtoklóan helyezte rá a tenyerét a hátsómra. Kicsit meglepett az érintés, de határozottan tetszett.

-          Nem tudom, hogy mit akarhat tőlem – sóhajtottam fel játékosan. Nyilvánvalóan Alec is tudta, hogy Félix csak szórakoztatja magát, és minket.

-          Oh, ha azt én elregélném, kisasszony – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

-          Még a végén féltékeny leszek – kezdett bele Renata is a játékba.

-          Nyugi pillangó, nálad nem lesz jobb soha senki – kacsintott rá Félix.

-          Hm… és mondja valaki, hogy nem hasznos tapasztalatokat szerezni – jelent meg elégedett vigyor Renata ajkán. – Csak nem tetszett az előadás? – simított végig Félix karján. Egyszerű érintés volt, a férfi lába mégis megroggyant egy pillanatra.

-          Vajon egyszer én is ilyen hatással leszek rád? – néztem Alecre kíváncsian.

-          Te már most ilyen hatással vagy rám, Liz – mosolygott rám gyengéden.

-          Csakugyan? – kérdeztem mohón. Talán nagyobb a csáberőm, mint gondolnám?

-          Igen, komolyan – bólintott rá Alec.

-          Azért én vennék néhány órát Renata barátnőmtől is, hátha még jobb leszek – vigyorodtam el gonoszul.

-          Meg akarsz ölni? – nyögött fel kedvesem.

-          Talán nem tetszettek a hálóingek?

-          Dehogynem, pont ez az. Túlságosan is tetszettek – nyelt egy nagyot.

-          Hát még látnád azokat, amiket még a szobánkba tartogatok – búgtam a fülébe. – Rövidebbek, és kihívóbbak, mint az eddigiek.

-          Liz, ne kínozz – mondta nagyot sóhajtva. – Komolyan mondom, hogy el foglak tiltani a barátnődtől, mert amit eltanulsz tőle, az valódi kínzás rám nézve.

-          Ugyan már, hiszen látom rajtad, hogy élvezed a helyzetet – kacsintottam rá kacéran. Renata pedig hangosan felkacagott. – Oh, ha még régebben ismerkedtünk volna meg, akkor Alec vámpír létére már kifeküdt volna.

-          Azt hiszem, hogy most hálát adok érte, hogy Liz még csak kezdi tanulni a csábítást, mert már így is életveszélyes. Bár tudom, hogy hogyan tudom elhallgattatni azt a nagy száját – vigyorodott el gonoszan. Majd magához rántott, és olyan csókot adott, amilyet még soha ezelőtt. A nyelve egy másodperc alatt a meglepetéstől elnyílt számba hatolt, és a szenvedéllyel vegyes gyengédségétől tényleg elvesztettem az uralmat a lábaim felett. Ha nem tartott volna olyan erősen, akkor egészen biztosan összecsuklok, úgy megremegett az egész testem. Ki gondolta volna, hogy Alec ilyen is tud lenni? Most nem finomkodott, mint általában, de nem is veszítette el a kontrollt a teste felett. Egyszerűen még csak szavakba sem tudtam önteni, hogy milyen érzés, de azt tudtam, hogy talán a csodálatos jelzővel tudnám jellemezni azt, amit történik velünk éppen.

-          Alec, a kicsikédnek még levegőre is szüksége van – hahotázott Félix. – Bár azt el kell ismernem, hogy a módszered igencsak hatásosnak bizonyult, mert az tuti, hogy már nincs öntudatánál – fűzte még hozzá. Mire Alec egy utolsó gyengéd puszi után elvált az ajkaimtól, én pedig valóban éreztem, hogy milyen kótyagos lett a fejem, és a gondolataim pedig nagyon kuszák. Talán egy pillanatra tényleg elájultam?

-          Jól vagy? – állított a talpamra gyengéden. Mikor döntött így hátra csók közben?

-          Tessék? – néztem rá kábultan.

-          Minden rendben, Liz? – simított végig a kipirult arcomon.

-          Persze, a legnagyobb rendben – vigyorogtam rá bambán. Most biztosan lököttnek néz, de én esküszöm, hogy minden rózsaszín lett a világban ezalatt a rövid idő alatt.

-          Ezt nevezem, Alec – kuncogott barátnőm. – Ki se néznék belőled ekkora szenvedélyt, mindig olyan karót nyelt vagy – fűzte hozzá komolyan.

-          Még nem tudom, hogy ezt sértésnek, vagy inkább bóknak vegyem, Renata – húzta el a száját Alec.

-          Szerintem ezt mindenképpen bóknak szánta – állapítottam meg.

-          Valószínűsíthető – bólintott rá Félix is.

-          Naná, hogy bók volt. Nekem csak tetszik, hogy változol végre ilyen hosszú idő után – mondta vigyorogva. – Talán így még a hugicád számára is van remény. Ne haragudj meg a megállapításért, de már igencsak ideje lenne, hogy valaki kimozgassa belőle a feszültséget, hogy úgy mondjam – vigyorodott el gonoszan. – Tudod, ha valaki nem törődik a szükségleteivel, akkor nem csoda, hogy állandóan ilyen morcos. Mi élvezetet lelné az életben, ha nem is akar élni.

-          Jane nem bízik senkiben, ezért olyan, amilyen – kelt húga védelmére azonnal Alec.

-          Adjatok időt neki, már elkezdett megnyílni felém, és én nagyon örülök ennek. Talán, ha engem beenged az életébe Alec kedvéért, akkor szép lassan elkezd feloldódni, és beilleszkedik a társai közé – mondtam lágyan. Tényleg nagyon szeretném, hogyha jóban lehetnék Alec testvérével. Nekem egyelőre az is elég, hogyha hajlandó velem normálisan viselkedni. Nem is gondolnám, hogy azonnal legjobb barátnők leszünk, de idővel biztosan képes lesz rám úgy tekinteni, mint családtagra. Hiszen most is megvédett engem, hiszen nem kínzott meg parancsszóra. Sőt, miattam ellentmondott az egyik Mesternek. Ez már valami.

-          Gyere, Liz, nehogy tönkremenjen a reggelid – mutatott Alec a sátor felé. Én pedig rögtön arra kapta ma pillantásom. Voltak ott nagyon guszta szendvicsek, és valami gőzölgő ital is. Ha jól érzem, akkor tea. Mikor főzött nekem Alec teát, és hol? Egyáltalán, ők nem félnek a tűztől?

-          Micsoda kiszolgálás – mosolyogtam rá. Majd azonnal odasiettem a sátorba, és falatozni kezdtem. A szendvics egyszerűen fantasztikus volt, pontosan olyan, amilyennek lennie kell. A tea viszont borzalmasan keserű. Attól tartok, hogy benne hagyták a teafüvet. Gyorsan kinyitottam az ital fedelét teljesen, és már láttam is a problémát. Ez a mennyiség nem egy kannába kellett volna, hanem nagyjából egy hordóba, de nem akartam megbántani Alec érzéseit, úgyhogy hatalmas önuralommal a szám elhúzása nélkül ittam belőle néhány kortyot.

-          Oké, úgy látom, hogy a tea nem lett túl jó – állapította meg miután befejeztem a reggelit. A francba, lebuktam, de hogyan?

-          Miből gondolod ezt? – kérdeztem értetlenül.

-          Liz, máskor megiszol legalább egy nagy kancsóval, most meg egy bögrével nem voltál képes elpusztítani – sóhajtott fel Alec.

-          Ez azért van, mert ittam a patakból. Már nagyon szomjas voltam – mondtam komolyan.

-          Értem, tehát, ha holnap, amikor felébredsz egy kancsó teával, és néhány szendviccsel ébresztelek, akkor biztosan annyit fogsz inni, amennyit szoktál – nézett rám kérdőn. A fenébe, nem fog leszállni a témáról, úgy látom lebuktam.

-          Ne haragudj, de nem fogom meginni – néztem rá bűnbánó tekintettel.

-          Oké, sejtettem – bólintott rá. – Gyere – kapott fel hirtelen, majd a kancsóval és egy táskával együtt elindult velem a patak felé.

-          Hová megyünk? – kérdeztem értetlenül.

-          Megtanítasz teát főzni, most – mondta mintha ez tökéletesen egyértelmű lett volna mindenki számára.

-          Akkor kéne némi forró víz – állapítottam meg.

-          Pontosan ezért megyünk most a patakhoz, aztán rakunk egy kis tüzet, és főzünk egy adagot. Nem mellékesen, amíg nem indulunk tovább, addig eltölthetnénk egy kis időt kettesben – ajánlotta a lehetőséget.

-          Ez egy remek ötlet – bólintottam rá azonnal lelkesen. – Mennyi időnk van indulásig?

-          Úgy két óránk – mosolygott rám kedvesen.

-          Az egészen hosszú idő – csillantak fel a szemeim.

-          Igen, szerintem is, bár belőled sosem elég, úgyhogy ez az idő sem lesz elég semmire, de azért jó, hogy egy kicsit elbújhatunk a többiek elől, ha már elmaradt a második randink – állapította meg.

-          Ugyan már, Alec, ez lesz a második randink. Legalább változatosak a helyszínek – mondtam komolyan. – Ha együtt vagyunk, akkor mindegy, hogy hol vagyunk – néztem mélyen a szemébe.

-          Ajaj, félek, hogy elvakítja a szerelem, kisasszony – mondta játékosan.

-          Nem baj, ha a partnerem is így gondolja – vágtam rá azonnal.

-          Hogy is gondolhatnám máshogy, Liz? – nyomott gyengéd csókot a számra. Majd futásnak eredt velem, de fogalmam sincs, hogy hová. Néhány perccel később azonban már egy forrásnál voltunk. Ámulva néztem körbe, amikor a lábaimra állított.

-          Ez egyszerűen csodálatos – néztem rá mosolyogva. Majd megpillantottam a forrás mellé készített hatalmas, minden bizonnyal kényelmes, és meleg plédet, és másik kancsó teát.

-          Azt hiszem, hogy ez a tea már jobban el fogja nyerni a tetszésedet – nézett rám bocsánatkérően.

-          Te direkt rontottad el a másik adag teát? – néztem rá gyanakvóan.

-          Ami azt illeti, meg akartalak lepni, de eszembe se jutott, hogy megpróbálod a kedvemért leerőszakolni akár egy kortyát is annak a teának – mondta kisfiús mosollyal az arcán.

-          Te kis gonosz – csóváltam meg a fejem.

-          Nincs kedved megmártózni a forrás vizében? Kellemesen meleg a víz, és tudom, hogy megőrülsz, ha nem tudsz fürdeni naponta legalább egyszer, de inkább kétszer – nézett rám gyengéden.

-          Sajnos nem hoztam magammal semmit, amit felvehetnék a fürdéshez – ráztam meg a fejem csalódottan.

-          Renata hozott neked néhány sötét színű hálóinget, de út közben úgysem fogod felvenni őket, úgyhogy esetleg az egyik alkalmas lenne, és én is készültem, hogyha nem zavarlak, akkor esetleg bemennék veled én is – ajánlotta kisfiús lelkesedéssel.

-          Na, de az illatom? – néztem rá csodálkozva.

-          Tudom kezelni – mondta komolyan.

-          Ez esetben ide azzal a hálóinggel – mondtam boldogan. Majd miután megkaptam besiettem egy fa mögé, hogy gyorsan magamra kapjam, addig pedig Alec is át tud öltözni, hogy fürödjünk egyet…