Liz Volturi - 44. fejezet

44. fejezet

(Alec szemszöge)

Miután Liz elaludt, halkan besurrantam mellé az ágyba, és néztem, ahogy alszik. Imádtam ezt a látványt. Olyan békés és nyugodt volt ilyenkor. Nem gondolt semmire, nem álmodott semmit, tökéletesen mozdulatlan volt, és öröm volt csak ránézni is. A szív alakú arca, a gyönyörű, hosszú haja, karcsú alakja, és az a szenvedélyes szív, ami értem dobog, és ami értem fog kialudni. Nem is lehet kétség, hogy milyen tökéletes lány, és csak az enyém.

-          Mit nézel? – pislantott fel rám álmosan.

-          Hé, te nem alszol? – kérdeztem meglepetten.

-          Eddig aludtam, csak felébredtem – mondtam nagyot ásítva. – Nagyon szomjas vagyok – fűzte még hozzá.

-          Oh, csak egy pillanat – rohantam el egy szempillantás alatt, és egy nagy pohár gyümölcslével tértem vissza.

-          Egy pohár víz is megtette volna – kuncogott fel, miközben elvette a poharat.

-          Ugyan már, tudom, hogy ez a kedvenced, úgyhogy természetes, hogy ezt hoztam neked, most pedig igyál – emeltem a szájához a poharat, amit még mindig csak tartott a kezében.

-          Köszönöm – sóhajtott fel, amikor kiitta az utolsó cseppig.

-          Igazán nincs mit – kaptam ki a poharat a kezéből, majd visszadöntöttem a párnára.

-          Hé, mit csinálsz? – kuncogott fel.

-          Aludnod kell, mert holnap hosszú napod lesz – mondtam komolyan. – Tudod, vámpírokkal akarsz versenyt úszni, és ugrálni, és ez bizony nagyon fárasztó tevékenység lesz.

-          Gondolod, hogy én veletek akarok majd versenyezni? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

-          Miért ne? Más nem lesz ott – rántottam meg a vállam. – Emmett úgyis addig fog húzni, amíg bele nem egyezel, de majd kicselezzük, segítek neked legyőzni.

-          Csak nem egy csapatban leszel velem? – kérdezte vigyorogva.

-          Mindig egy csapatban leszek veled – vágtam rá azonnal.

-          Ezt örömmel hallom – harapott az ajkába. – Viszont, azt hiszem, hogy még tényleg pihenek egy kicsit, mielőtt vámpírokkal kezdek úszóversenybe – dőlt vissza a párnára, és kényelmesen elhelyezkedett. – Nem bújsz ide? – emelte meg egy kicsit a takarót.

-          Dehogynem, örömmel – csusszantam be mellé ismét. – Aludj, holnap tényleg hosszú napod lesz – kezdtem el simogatni a hátát, ő pedig édesen hozzám bújt, ahogy mindig ilyenkor. Néhány perc múlva pedig már el is nyomta az álom.

-          Hahó? – surrant be Renata csendesen. – Mi a helyzet? – kérdezte felvont szemöldökkel. Majd Lizre szegezte a tekintetét. – Jól van?

-          Hát persze, mi baja lenne? – néztem rá kérdőn.

-          Nem tudom, csak olyan mozdulatlan – rántotta meg a vállát. – Megyek is – fordult sarkon.

-          Nem fáj a háta, és be is kentem, hogy gyorsabban gyógyuljon – szóltam utána.

-          Nem tudom, hogy miről beszélsz – fordult vissza értetlenséget színlelve.

-          Renata, semmi baj, Liz elmondta, hogy túl heves voltam, de kedves tőled, hogy nem említetted, és próbáltál finoman puhatolózni – mosolyodtam el.

-          Nem voltam biztos benne, hogy megfogadta-e a tanácsomat – mondta bocsánatkérően.

-          Általában megfogadja a tanácsaidat, és én hálás vagyok, amiért meggyőzted – mondtam komolyan. – Így most már tudja, hogy ne titkoljon el előlem soha semmit. Természetesen a női dolgaitokon kívül.

-          Gondoltam rá, hogy elhívom holnap késő esti vásárlásra – mosolyodott el. – Tudod, amolyan barátnős éjre.

-          Inkább menjetek holnapután, mert holnap a Cullen családdal leszünk a tónál – ajánlottam a lehetőséget.

-          Oh, ezek szerint egész napos program. Akkor fáradt lesz. Emmett és Félix mindig szórakoztató.

-          Nem jöttök ti is? – kérdeztem lelkesen. Általában ők is jól érzik magukat a vegák társaságában.

-          Sajnos holnap mindketten be vagyunk osztva, a húgoddal, majd legközelebb – legyintett.

-          Jól van, bepótoljuk – bólintottam rá.

-          Na és milyen volt a színház – kíváncsiskodott tovább.

-          Egészen jól sikerült – vigyorodtam el.

-          Nocsak, a húgod tényleg nagyon szeret téged – lepődött meg Renata.

-          Ez szerintem eddig sem volt kérdés – állapítottam meg kissé morcosan. A húgom a szíve mélyén kedves lány, csak nagyon jól elásta.

-          A legkevésbé sem a testvéri szeretet jutott eszembe az évek során, amikor elsétált melletted, és néha megkínzott, mert éppen nem értettek egyet valamiben – húzta el a száját Renata.

-          Nos, talán kicsit heves a vérmérséklete, de sosem tett bennem komolyabb károkat – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Oké, a te testvéred, én csak azt mondom, hogy nem mindig túl kedves még veled sem – emelte fel a kezeit védekezően.

-          Lassan érő típus – kuncogtam fel. – Néhány száz év, és már-már kedvesnek fogod gondolni. Egyébként pedig, amikor idekerültünk még én is elég vad voltam.

-          Te csak megvakítottad a kastély lakóit, és azt is csak akkor, amikor valaki belépett a két méteres körzetedbe – rántotta meg a vállát Renata. – Legalábbis így hallottam.

-          Ami azt illeti, az is elég kellemetlen tud lenni, legalábbis szerintem – mondtam határozottan. – A félelmet mindenki reflexszerűen próbálja kezelni. Ezért is bántak velünk úgy emberkorunkban, ahogy. Ha valamit nem értesz, akkor félsz tőle.

-          Ezzel a kijelentéssel nem tudok vitába szállni – bólintott rá Renata. – Most viszont tényleg megyek, mert Félix nemsokára keresni fog a szobámban, hogy megpróbálja megnyerni a kis fogadásunkat – kacsintott rám, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Hát igen, amióta Renata és Félix egymásra talált, azóta tőlük zeng a kastélynak ez a szárnya. Bár ki tudja, lehet, hogy a többi is. Mindenesetre szerintem jól összeillő párost alkotnak.

(Liz szemszöge)

Reggel nagyon kábultan ébredtem, pedig általában már korán friss szoktam lenni, de most valahogy nem akartak kinyílni a szemeim. Talán Carlisle krémje tartalmaz valamiféle nyugtatót is, esetleg fájdalomcsillapítót, ami egy kicsit elbódított.

-           Jó reggelt, álomszuszék – nyomott puszit Alec mindkét szemhéjamra.

-          Még nem vagyok biztos benne, hogy fel akarok kelni, de neked is jó reggelt – húztam magam a mellkasára, és tovább szuszogtam csukott szemmel.

-          Dehogynem akarsz, már reggel nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy bő kilenc órát aludtál, most már fel kell kelned. Még enned kéne, és Esme azt üzente, hogy olyan kilenc tájban gondolták az indulást a tóhoz.

-          Oh, te jó ég, akkor miért hagytál ilyen sokáig aludni? – kérdeztem idegesen. Majd megpróbáltam felpattanni az ágyból, de a lábamat úgy belecsavartam a takaróba, hogy rögtön előre is zuhantam, és kis híján leestem az ágyról arccal előre, de Alec még időben elkapott.

-          Hé, nyugi, ha késel tíz percet, akkor azt még túl fogják ám élni – kuncogott fel Alec. Majd visszadöntött a párnákra. – A reggelid már itt van, nyugodtan eszel, aztán felöltözöl, és már kész is vagy – mondta nyugodtan. – Lassíts egy kicsit, és egyél.

-          Jól van – sóhajtottam fel. – Igazad van – bólintottam rá. Majd belekortyoltam a teámba, és nekiestem a rántottának. – Hát ezt meg ki csinálta? – kérdeztem döbbenten. Ilyen finomat még soha életemben nem ettem.

-          Esme készített neked reggelit – vágta rá azonnal.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen nagyszerűen főz. Vennem kéne tőle néhány leckét – motyogta két falat között.

-          Szerintem ő jobban élvezné, ha hagynád neki, hogy ő főzzön neked, amíg itt van – ajánlotta Alec a lehetőséget.

-          Nem mondtam, hogy nem szeretném, ha az anyám főzne nekem, de jó lenne, ha én is megtanulnám, hogy hogyan kell finom ételeket készíteni – mondtam komolyan.

-          Miért? Azt hittem, hogy mesterien rendelek – nevetett fel Alec.

-          Nos, nem mondhatnám, hogy baj lenne a rendelési képességeiddel, de azért néha egy kis házi készítésű finomság is jól jön, amíg élvezhetem az ízeket. Ráadásul, ha megtanulok főzni, te majd segíthetsz nekem, és így is jól érezhetjük magunkat, úgyis mindig változatos közös programokról beszélünk – tettem le az üres tálcát az éjjeliszekrényre.

-          Nem rossz ötlet, legalább kis ideig használná valaki a konyhát – egyezett bele azonnal.

-          Megyek, és keresek egy fürdőruhát, aztán felöltözöm és mehetünk. Oh, és szükségem lesz néhány percre a fürdőben is.

-          Nyugi, negyed óra telt el az egyből, úgyhogy még van rá háromnegyed órád, hogy összeszedd magad az induláshoz. Te pedig általában húsz perc alatt is elkészülsz, úgyhogy nem értettem ezt a pánikot.

-          Csak izgulok egy kicsit – vallottam be. – Mi lesz, ha Esme valamelyik fogadott gyerekének nem fogok tetszeni?

-          Ugyan már, kicsim. Edward már kedvel, és szerintem te is őt. Rosalie, nos ő Rosalie. Igazából kedves lány, de igazából egyáltalán nem kedvel senkit szerintem. Mármint azokat, akik önszántukból lettek vámpírok, vagy nem bánják az átváltozást. Emmett pedig a legéletvidámabb testvér közülük, úgyhogy ha Edward és Rose nem okozott különösebb gondot, akkor Emmett biztosan nem fog – mondta határozottan.

-          Ez azért egy kicsit megnyugtató – mosolyodtam el. Akkor talán Emmett humoros és szórakoztató, nem pedig szomorkás jelenség.

-          Hidd el, hogy kedvelni fogod őket, és viszont. Az ég szerelmére, hiszen már Caius is szinte kedvel. Tudod, hogy mekkora dolog? Ha valaki nem kötődik senkihez a testvérein kívül, akkor az ő, veled pedig már beszélgetett is viszonylag rendesen, és még küldetést is adott emberként. Komolyan mondom, hogy te vagy itt most a favorit tag.

-          Ez nagyon jól hangzik és nagyon kedves, de azért nem hiszem, hogy ennyire különlegességnek minősülnék – legyintettem.

-          Hidd el, én már csak tudom – paskolta meg a fenekemet, majd elindított a fürdő felé. Én pedig engedelmesen lépkedtem befelé. Gyorsan megmosakodtam, fogtam mostam, felkaptam a fürdőruhákból az egyiket, aztán a másikat, harmadikat… negyediket..., vajon melyik legyen? Mindegyik szép, de szeretném, ha csinos lenne Alec kedvéért, de szolid is, hiszen már férfiak is lesznek ott. Nem szeretnék szégyent hozni anyára, vagy Alecre a ruhámmal, vagy a viselkedésemmel. Nem tudom, hogy a vámpírok hogyan szoktak fürdőzni.

-          Van valami, amit ajánlanál a fürdéshez? – kérdeztem ki halkan. Tudtam, hogy úgyis meghallja.

-          Mondjuk fürdőruhát? – kuncogott fel.

-          Nagyon vicces, de inkább arra gondoltam, hogy egyrészest? Vagy ezt a fura kétrészest inkább?

-          Tarts nekem divatbemutatót, és majd eldöntöm – ajánlotta mosolygós hangon.

-          Akkor hol lesz a meglepetés ereje, amikor már ott vagyunk, és levetem a ruhám?

-          Majd most lesz meglepetés ereje a dolognak – vágta rá azonnal.

-          Hát jól van – egyeztem bele. Majd felkaptam az általam furának titulált darabot, és kimentem, majd körbeforogtam benne Alec előtt.

-          Ezt ne is vedd le, így jó, ahogy van – nézett végig rajtam éhes tekintettel.

-          Nem is vagy kíváncsi a többire? – vontam fel a szemöldököm.

-          Liz, a csúcson kell abbahagyni, és ez a darab elképesztő. Mostantól csak fürdőruhákat fogsz kapni – villantak meg a szemei.

-          Te kéjsóvár alak – kacagtam fel. Majd beszaladtam a fürdőbe, és becsuktam magam után az ajtót, mielőtt még elkaphatott volna. – Mikor lettél ilyen erkölcstelen gondolatokkal teli?

-          Amikor először megláttalak – vágta rá azonnal. Én pedig éreztem, ahogy elpirulok.

-          Dögös vagy, kislány – jelent meg egy férfi az ajtóban, azt hiszem ő Emmett, még csak egyszer láttam futólag. – Nehogy lecsapjalak Alec kezéről – kacsintott rám. Én pedig pontosan tudtam, hogy most még jobban elvörösödtem.

-          Azt hittem, hogy neked van feleséged – vágtam vissza kissé rosszallóan.

-          Na, felvágták a nyelvét, ezt máris csípem – sétált be a szobába, és olyan természetességgel huppant le az ágyunkra, mintha minden nap a vendégünk lenne.

-          Nem szoktál kopogni? Mi lett volna, ha éppen elfoglaltak vagyunk? – morgott rá Alec, de tudtam, hogy ez most inkább játékos morgás volt, nem pedig az a fajta, amitől félni kellene.

-          Akkor élveztem volna a műsort, de nyilvánvaló, hogy még nem tartotok ott. Láttalak titeket együtt tegnap este sétálni. Semmi nagy összebújás, vagy egy kis etyepetye valamelyik sötét sarokban.

-          Nem biztos, hogy minden pár úgy viselkedik, mint te és Rose, ha elragadják őket az érzések – vágott vissza Alec.

-          Dehogynem – legyintett azonnal. – Legfeljebb csak nem merik felvállalni a dolgot, de nekem nincs ilyen problémám. Egyébként pedig köztudott, hogy az egymás iránt érzett vágy a pároddal egészséges dolog.

-          Megyek, gyorsan elkészülök, mert ezek szerint ti már indulásra készen álltok – siettem be a fürdőbe, megmostam a fogam, még egyszer az arcom, majd belebújtam a ruhámba.

-          Bemehetek, kicsim? – hallottam meg Esme hangját az ajtó felől.

-          Hát persze – vágtam rá azonnal. – Köszönöm szépen a reggelit, valami elképesztően finom volt – mosolyogtam rá anyára. Biztos voltam benne, hogyha az anyukám mellett nőttem volna fel, akkor minden reggel általa készített friss reggelit kaptam volna a tányéromra.

-          Nagyon örülök, hogy ízlett, és nagyon szívesen – ragyogott fel az arca azonnal. – Holnap reggelre is készülök egy kis meglepetéssel, úgyhogy legyél majd éhes – tette még hozzá boldogan.

-          Minden reggel éhes vagyok, úgyhogy ne fogd vissza magad – kuncogtam fel.

-          Kész vannak a hölgyek? – lépett be Alec a fürdőbe. – Mindenki itt van, úgyhogy akár indulhatunk is – fűzte még hozzá.

-          Akkor menjünk – fogtam meg Esme kezét, majd a másik kezemmel belekaroltam Alec felém nyújtott karjába…

Liz Volturi - 43. fejezet

43. fejezet

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! REMÉLEM, HOGY HASONLÓAN JÓL TELTEK NÁLATOK AZ ÜNNEPEK, MINT NÁLUNK :D JÓ OLVASÁST :D PUSZI, DRUSILLA

(Liz szemszöge)

Viszonylag gyorsan megfürödtem, nem akartam még véletlenül sem megváratni Alecet, na és pláne nem akartam megváratni Jane-t, mert ki tudja, hogy annak milyen következményei lettek volna. Bár ha belegondolok, mostanában tényleg nagyon igyekszik, hogy kedvesebb legyen, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Mindenesetre gyorsan megtörölköztem, és villámgyorsan felvettem a ruhát, és már fésültem is a hajamat.

-          Húsz perc múlva indulunk, ha készen leszel – lépett be Alec lazán a szobába.

-          Kopogni ki fog? – vontam fel a szemöldököm. Mióta sétál be ilyen lazán a szobánkba?

-          Öhm… azt hiszem, hogy már mindenedet láttam, úgyhogy, úgy gondoltam, hogy most már bejöhetek a saját szobánkba – siklott hozzám, majd csókot nyomott a számra.

-          Végül is, ez teljesen logikus gondolat – bólintottam rá. – Egyébként is nekem kell elnézést kérnem, hogy egy ideig gyakorlatilag vendég voltál a saját szobádban.

-          A mi szobánkban – vágta rá azonnal. – Ez a mi szobánk, nem pedig az enyém. Azóta a miénk, hogy úgy döntöttél velem maradsz – hintett gyors csókot a nyakamra. Majd lehuppant az ágyra. – Szóval, elkészülsz húsz perc alatt?

-          Még annyi időre sem lesz szükségem – legyintettem, miközben már a hajamat fontam.

-          Hogy-hogy te mindent meg tudsz oldani egyedül? – kérdezte hirtelen Alec. – Mármint, a kisasszonyok állandóan tele vannak segítőkkel, akik befűzik a ruhájukat, befonják a hajukat, megrágják helyettük az ételt…

-          Oké, értem a cinikus megjegyzést az úrinőkkel kapcsolatban, de azt leszámítva, hogy az apámnak elég jelentős vagyona van, azt kell mondanom, hogy a világ legnagyobb skótja is, ha másról van szó. Mármint magára akármennyit költ. Tudod, úri elfoglaltságokra, cigarettára, hölgyekre, akik bármikor a rendelkezésére állnak. Viszont én kaptam egy dadust, aki megtanított nekem mindent, így már nem volt másra szükségem – magyaráztam hevesen.

-          Sosem vágytál, ilyen társalkodónőre?

-          Ami azt illeti, egyszer-kétszer eszembe jutott, hogy jó lenne nekem is egy barátnő, akivel megbeszélhetek mindent, de aztán úgy voltam vele, hogy a dadusom is mindig meghallgat, amikor kérem – rántottam meg a vállam.

-          Azért most nem bánod, hogy Renata szeret beszélgetni – állapította meg.

-          Nem, ezt a legkevésbé sem bánom – bólintottam azonnal. Nagyon jól esett, hogy van valaki, aki szeret velem lenni, el akar menni velem vásárolni, vagy egyszerűen csak sétálni.

-          Kész is vagyok – igazítottam meg a hajam, majd Alec felé fordultam a székkel.

-          Lélegzetelállító vagy – villantak meg a szemei.

-          Igazán? – mosolyodtam el.

-          Mint mindig – kacsintott rám vigyorogva.

-          Még a végén zavarba hozol – haraptam az ajkamba.

-          Én is gyorsan átöltözöm, ha már színházba megyünk – pattant fel hirtelen. Néhány perc múlva pedig már öltönyben állt előttem.

-          Ez tényleg gyors volt – állapítottam meg.

-          Nem szeretném megváratni Jane-t, már nagyon izgatott az előadás miatt – mondta határozottan.

-          Én az egész este miatt nagyon izgatott vagyok – vallottam be őszintén. – Van valami illemszabály, vagy bármi, ami fontos neki, vagy ami esetleg idegesíti.

-          Csak add magad, Liz, és hidd el, hogy nem lesz semmi baj – fogta meg a kezem. – Mindenesetre nagyon hálás vagyok, amiért ennyire próbálsz a húgom kedvében járni.

-          Tudom, hogy ez fontos neked – néztem fel rá komolyan.

-          Mindketten nagyon fontosak vagytok nekem, és ezt Jane is tudja, te is tudod, úgyhogy nem lesz semmi baj – mosolygott rám kedvesem, majd egy pillanattal később kopogást hallottunk az ajtón.

-          Igen? – kérdeztük egyszerre.

-          Készen vagytok? Mert én elkészültem – nyitott be Jane az ajtón.

-          Részemről is mehetünk – mosolyogtam rá, amit ő ugyan kicsit szerencsétlenül, de viszonzott.

-          Akkor, hölgyeim? – nyújtotta Alec az egyik karját felém, a másikat pedig a testvére felé. – Két ilyen csinos hölggyel színházba menni, biztos vagyok benne, hogy mindenki engem fog irigyelni – mondta büszkén. Mire én felnevettem, Jane pedig megforgatta a szemeit.

-          Inkább induljunk, mert mindjárt szétreped az arcod – mondta Jane, de sokkal gyengédebben, mint ahogy azt megszokhattuk tőle. A testvérét mindenki szerint nagyon szerette, még akkor is, ha nem mutatta ki, és én magam is így láttam, amióta csak itt vagyok. – Remek darab lesz, már alig várom, hogy láthassam. Remélem, Liz, hogy te is szereted a vígjátékokat, mert én személy szerint nagyon is kedvelem a vidám elődadásokat.

-          Az egyik kedvenc műfajom – vágtam rá azonnal. A víg darabok részemről bármikor jöhetnek. Semmi akadályuk.

-          Ezt örömmel hallom, mert sűrűn járok színházba, és csak egy-két alkalommal jön el velem valaki. Egyedül is remek szórakozás, de néha jó, ha van társaság.

-          Én is örömmel veled tartanék néhány alkalommal, hogyha tényleg nem zavarlak – ajánlkoztam rögtön. Tényleg szeretem a színházat, és örülnék, hogyha eljárhatnék viszonylag rendszeresen.

-          Megbeszéljük – biccentett Jane. Feltételeztem, hogy ezzel lezártnak tekintette a témát, mert nem reagált mást, úgyhogy inkább én is csendbe burkolóztam.

-          Hol van a hangod, kicsim? – súgta a fülembe Alec. – Nyugodtan beszélgess vele, nem harap. Vagy legalábbis nem mindig harap – kuncogott fel.

-          Nem tudom, hogy milyen téma érdekli még a színházon kívül, hiszen egyáltalán nem ismerem. Habár, aki a színházat szereti, az könnyen lehet, hogy olvasni is szeret – gondoltam el halkan. – Jane? – néztem rá kérdőn.

-          Igen? – kérdezte meglepetten. Hűha, a Mestereken és a testvérén kívül úgy látom, hogy nem sűrűn próbál beszélgetni másokkal, és mások sem vele.

-          Nincs véletlenül néhány színdarabod könyvben is? Mindig is vágytam rá, hogy néha olvashassam is a műveket, ne csak nézzem. Talán úgy még érdekesebb lesz, ha több az információm a történetről.

-          Akad néhány régebbi darab a szobámban, az újak közül sajnos még keveset sikerült megszereznem, de az egészen biztos, hogy meg fogom. Hogyha szívesen elolvasnád őket, akkor kölcsönadhatom – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nagyon örülnék neki – mosolyogtam rá hálásan. – Öhm… azt hittem, hogy a szokott útvonalon megyünk – néztem rájuk kérdőn, ahogy egyre lejjebb mentünk az alagsor felé.

-          Van egy-két rövidebb útvonal is a városba, ami a kastély alagsorán keresztül megy. Így tudunk nappal is járőrözni, hátha valaki feltűnést akar kelteni a fajunkból, és le kell állítanunk – magyarázta Alec.

-          Nem rajongok a sötét helyekért – nyeltem egy nagyot.

-          Hozzá lehet szokni, ráadásul gyorsabban, mint hinnéd – legyintett Jane. – Régen én sem kedveltem az ilyen helyeket, aztán rájöttem, hogy nem rosszabbak, mint bármelyik másik hely egy kastélyban.

-          Oké, akkor majd egyszer nem fog zavarni, de most határozottan zavar – húztam el a számat.

-          Mehetünk a másik útvonalon is, ha ennyire fél tőlem – forgatta meg a szemeit Jane.

-          Nem mondtam, hogy félek tőled – vágtam vissza azonnal.

-          Na és vajon mi más okod lenne még rá, hogy ne menjünk erre? Félsz, hogy gyorsan megeszlek, még mielőtt Alec észrevenné.

-          Egyáltalán nem – kiabáltam rá.

-          Lányok – szólalt meg Alec békítően.

-          Bocsánat – sóhajtottunk fel egyszerre.

-          Nocsak, micsoda szinkron – kuncogott fel Alec azonnal. – Ezt jó lenne, ha erőltetnétek egy kicsit – próbálta meg oldani a feszültséget. Én tényleg igyekszem, de Jane nagyon nehéz eset, ahogy mindenki állítja. Sosem tudom, hogy mikor értelmez valamit félre, vagy mikor sértődik meg valamin teljesen váratlanul.  

-          Jól van, elismerem, hogy kicsit jobban elönt a pánik a sötét helyektől, amióta tudom, hogy vámpírok léteznek, ráadásul úgy tudom, hogy mostanában sok nomád és újszülött vámpír mászkál erre. Nem szeretnék vacsora lenni az átváltozásom előtt – mondtam békülékenyen.

-          Jól van, elismerem, hogy ez így van – biccentett Jane. – Bocsánatot viszont nem fogok kérni a stílusomért, ezt jobb, ha tudod. Évszázadok alatt nem kértem elnézést senkitől, és nem most fogom elkezdeni – mondta határozottan.

-          Ezt nem is vártam el – vágtam rá azonnal.

-          Mindjárt kint is vagyunk – engedett el minket Alec, majd szélesre tárta az ajtót. – Hölgyeim – mondta, mi pedig kisétáltunk az estébe. Jane-t persze inkább előre engedtem, jobb a békesség.

-          Minden rendben, jöhettek – pislantott vissza néhány pillanattal később.

-          Akkor, menjünk, Liz – fogta meg a derekamat, majd kitessékelt az ajtón.

-          Oh, már majdnem a színháznál vagyunk – néztem körbe mosolyogva. – Az egész várost körbeölelik ezek az alagutak? – kérdeztem kíváncsian.

-          Elég széles körben megoldható a kijutásunk a városból – bólintottak rá mindketten.

-          Majd egyszer körbevezetsz, ha már átváltoztam? – néztem kíváncsian Alecre.

-          Természetesen – vágta rá azonnal. – Minden Volturi ismeri ezeket az utakat, és még a Culleneknek is megmutattuk vészhelyzet esetére.

-          Vészhelyzet? Ugyan ki merné megtámadni ezt a kastélyt? – kérdeztem döbbenten.

-          Hidd el, hogy néha több nomád csoport összeáll, és megpróbálják átvenni a hatalmat – mondták teljes komolysággal.

-          Hiszen, Jane és te akár ketten is könnyedén…

-          Mi nem vagyunk mindig a várban – vágta rá Jane. – Ha küldetésre kell mennünk, akkor legalább az egyikünk, de van, hogy mind a ketten elhagyjuk a várat.

-          Értem – mondtam elgondolkodva. Talán ki lehetne találni valami stratégiát erre vonatkozóan, hogy legalább az egyikük maradjon mindig a várban. Bár az is lehet, hogyha felerősödik a képességem az átváltozás után, akkor előbb is képes leszek megérezni a veszélyt.

-          Hahó, Liz, megérkeztünk – csípett egy picit az oldalamba, mire kiszakadtam a gondolataimból. – Min törted ennyire a fejed?

-          Csak egy kis stratégián – vallottam be őszintén. – Majd otthon megbeszéljük, kettesben – fűztem még hozzá kérdő tekintetét látva.

-          Rendben – egyezett bele felvont szemöldökkel.

-          A páholya kész, kisasszony – mondta egy idős férfi. Majd elvezetett minket ahhoz a páholyhoz, ahol a legutóbb is ültünk.

-          Ez a ti saját páholyotok? – kérdeztem meglepve.

-          Igen, örök hely, amelyet a Volturi család fizet, amióta csak színház működik itt. Évente kapnak egy jelentős adományt is, hogy minél több darabot elhozhassanak nekünk.

-          Akkor az egész város hálás lehet nektek – mosolyodtam el. Szeretem, amikor támogatást kapnak olyan intézmények, amik megérdemlik. Én mindig árvaházaknak adtam a jótékonysági keretet, amit apámtól kaptam, hogy kezeljem.

-          Azért ennyire nem vagyunk jóságosak – húzta el a száját Alec. – A város ugyan biztonságban van, de a turistái sajnos néha megfogyatkoznak – mondta komolyan.

-          Ezt most inkább hagyjuk – szóltam közbe azonnal. – Tisztában vagyok a vámpírság hátrányaival, vagy áldozataival is.

-          Igen, tudom, de néha nem árt, ha emlékeztetlek rá, hogy bár nem bántjuk egyfolytában az embereket, de mindenkin segíteni sem tudunk – mondta Alec.

-          Most inkább foglalkozzunk a színdarabbal – ültem le az egyik szélső székre, Alec pedig mellettem foglalt helyet, a másik szélén pedig Jane. A darab pedig fantasztikus volt, ahogy a szünetben történt beszélgetés is, amit Jane-nel folytattam, amíg Alec hozott nekem egy kis frissítőt. Az este pedig olyan gyorsan eltelt, hogy már azon kaptam magam, hogy Jane lakosztálya előtt állunk.

-          Nagyszerű este volt, valamikor megismételhetnénk – mondta, majd belépett a szobába. Egy mosoly esetlegesen jól esett volna, de ha belegondolok Jane esetében erre még várhatok egy darabig. Az őszinte mosoly nagy ajándék lehet tőle.

-          Fantasztikus voltál ma este – kapott fel hirtelen Alec, majd néhány pillanattal később már a szobánkban is voltunk.

-          Ugyan, hiszen csak önmagamat adtam, ahogy tanácsoltad – legyintettem.

-          Fáradt vagy? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

-          Nem, nem vagyok fáradt – ráztam meg a fejem nevetve. – Úgy látom, terveid vannak még mára.

-          Nem tudom, hogy miből gondolod ezt – kuncogott fel.

-          Alec, én bevallom őszintén, hogy nem voltam biztos benne, hogy el akarom mondani, de Renata azt mondta, hogy az őszinteség a legjobb mód, hogy megoldjuk a gondjainkat, és azt hiszem, hogy tökéletesen igaza is volt ebben a kérdésben, úgyhogy szeretnék mutatni valamit – mondtam nagyot nyelve.

-          Mi a baj, kicsim? – kérdezte értetlenül.

-          Meglazítanád a hátamon a ruhát? – haraptam az ajkamba.

-          Hát persze – bólintott rá azonnal. Majd néhány gyors mozdulattal levette az anyagot a hátamról. – Te jó ég, ezt én? Mármint, mikor történt? Miért nem szóltál azonnal? – simított végig finoman a hátamon. – Nagyon fáj?

-          Nem, igazából egyáltalán nem fáj – ráztam meg a fejem. – Őszintén mondom. Akkor egy kicsit fájt, de már nem is érzem.

-          Túl erősen nyomtalak a falhoz, igaz? – nézett rám kérdőn.

-          Csak a pillanat heve miatt történt, és az én hibám is volt, hiszen szándékosan ingereltelek – próbáltam menteni a menthetőt.

-          Liz, megbeszéltük, hogy azonnal szólsz, hogyha valamit eltúlzok. Meg tudok tanulni mindent veled kapcsolatban. Az ölelés erősségét is megtanultam, akkor ez is menni fog – mondta komolyan. – Bár nem tervezem, hogy sűrűn falhoz présellek, hacsak nem tetszett – nézett rám kérdőn.

-          Ami azt illeti, nagyon is tetszett – kuncogtam fel. – Meglepődnél, ha tudnád, hogy valójában mennyire tetszett.

-          Ezt örömmel hallom – simított végig az arcomon. – Most pedig bekenem a hátad, és holnapra semmi nem fog látszódni ebből a sérülésből. Carlisle előrelátóan adott egy kenőcsöt.

-          Ezek szerint nem fogsz megint bezárkózni? – kérdeztem meglepetten.

-          Mivel bebizonyítottad, hogy tényleg megbízhatok benned ilyen szinten, nem, nem fogok bezárkózni. Örülök, hogy hallgatsz a jó tanácsra.

-          Igyekszem – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Most pedig, ezt levesszük – kapta le rólam a ruhám egy szempillantás alatt. – Hasra, hölgyem.

-          Mi ez a követelőzés? – kérdeztem tettetett felháborodással.

-          Csak segíteni szeretnék – mondta komolyan. Én pedig nagy kegyesen hajlandó voltam engedelmeskedni neki. A következő pillanatban pedig már éreztem is a krémet a hátam felső részén.

-          Oh, Esme elhívott minket holnapra úszni – jutott eszembe. Jobb erről még most szólni, hogy ne tervezzen mást. – Eljössz te is?

-          Hát persze – vágta rá azonnal. Utána pedig még mondott valamit, de azt már nem hallottam teljesen, mert elnyomott az álom…