La Push vámpírja - 32. fejezet

32. fejezet



Sziasztok! Boldog születésnapot, Alice! Remélem tetszeni fog a fejezet :D Puszi, Drusilla


(Bella szemszöge)



Csendben figyeltem Edward arcát, ahogy rohant velem a karjaiban. Éppen olyan óvatosan tartott, mint amikor még ember voltam, pedig most már nem voltam olyan törékeny. Még akkor sem, hogyha most nem a legjobb formámat hoztam. Az út a rétünkig csupán egy negyed órába telt, amit egy szó nélkül tettünk meg. Nem akartam nagyobb beszélgetésbe kezdeni száguldás közben. Addig legalább Edward is kikapcsolhat egy kicsit. Legalábbis régen mindig segített neki, hogyha kifárasztotta magát egy kicsit. A futás segít megnyugodni. Ezt tapasztalatból állíthatom. Na meg persze az sem volt mellékes, hogy még mindig imádtam az illatát, és amíg futott én feltűnés nélkül szimatolhattam az ingét. Ez lehet, hogy egy kicsit perverz módon hangzik, és Emmettnek biztos lenne egy-két szava, hogyha megtudná, de nem tehetek róla. Az illata mindig is nyugtató hatással volt rám, és ez minden jel szerint egy cseppet sem változott. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, hogy megálltunk.

- Mi a baj? – néztem rá kérdőn.

- Süt a nap – mondta mosolyogva.

- És? Nincs itt senki csak mi. Miért álltál meg a fák alatt? – kérdeztem döbbenten. Láttam már őt a napfényben. Talán meggondolta magát, és inkább vissza akar menni a házba?

- Szeretnélek látni, amikor kilépsz a fényre. Még nem láttalak téged a napsütésben – nézett rám vágyakozva.

- Azt hittem, hogy nem tetszik neked a vámpír mivoltom – sütöttem le a szemeimet. Anthonynak persze igaza volt. Nem a vámpírságom zavarja. Akkor vajon miért nem lát már olyannak, mint amilyen voltam. A lelkem ugyanaz, csak a testem lett sokkal erősebb. Na jó, tény, hogy a természetem erősen megváltozott, de hát nem volt könnyű az élet miután magamra hagytak. Persze Jacob sokat segített, de kettőnknek sem volt könnyű átvészelni a terhességemet. Bár én minden egyes pillanatát imádtam annak az időszaknak, amikor Anthonyt vártam, még a néha rám törő fájdalmak ellenére is.

- Ne butáskodj, Bella. Nincs semmi, ami boldogabbá tenne, mint az, hogy épségben láthatlak újra. Gyönyörűbb vagy, mint valaha, már hogyha ez lehetséges egyáltalán. Hiszen az emlékeimben is egy tökéletes Bella Swan él – dorombolta lágyan.

- Bella Black – néztem a szemeibe. Már régen nem voltam Swan. Büszke voltam apám nevére, de muszáj volt eltűnnöm, így az új irataimon Billy elveszett lányaként voltam feltüntetve. Így a rendőrséget sem izgattam a nevemmel. Ráadásul valamiért nem sok mindenkinek jutott eszébe a rezervátumban keresni engem. Akinek pedig mégis megfordult a fejében, azt Sam lerázta, amíg Jake elrejtett engem a kíváncsi szemek elől.

- Sajnálom, csak furcsa, hogy már Black vagy, ahogy a fiunk is – hajtotta le a fejét bánatosan.

- Nem azért lett Black, mert haragudtam rád – mondtam őszintén.

- Tudom, pedig minden okod meglett volna rá, hogy gyűlölj – motyogta az orra alá.

Azt hiszem, hogy elfeledkezett róla, hogy már hallom ilyen halkan is a mondanivalóját. Na már most. Két lehetőség van. Az első, hogy elékezett az idő, amikor tényleg szétrúgom a hátsóját. A második pedig az, hogy megmutatom neki, hogy jó életünk volt Jacobbal is. Nehéz döntés, hiszen, hogyha felfedem magam, akkor megtudja, hogyha akarom, akkor tud olvasni a gondolataimban, és esetleg többet akar majd. Vagyunk már olyan kapcsolatban, hogy felfedjem előtte a pajzsom kilökésének lehetőségét? A szükség törvényt bont, de nem vagyok biztos benne, hogy be akarom vezetni őt a legapróbb részletekbe is. Majd cenzúrázom az emlékeimet. Arra már nagyon jól képes vagyok. Anthonyval sokat kellett gyakorolnom. Hiszen a múltam véres részleteit, mint James, inkább kihagytam a kis „családi vetítéseinkből”, de mindenekelőtt megmutatom magam a fényben a kedvéért. Aztán úgyis van mit megbeszélnünk, és addig eldönthetem, hogy hogyan tovább.

- Ülj le a rét közepén – mondtam komolyan.

- Miért? – nézett rám értetlenül.

- Azért, hogy a belépőm tökéletes lehessen – mosolyogtam rá. – De előbb le kell tenned és ki kell tekerned a takarónkból – tettem még hozzá.

- Oké, máris – lelkesedett fel.

Egy pillanattal később pedig Edward óvatosan a lábaimra állított, majd gyengéden lehúzta rólam a takarót. Amikor legközelebb feleszméltem pedig már ott ült a plédünkön a rét kellős közepén, és izgatottan nézett engem. Hogyha ember lennék, akkor most biztosan rákvörösen állnék is, de mivel már nem tudok elpirulni, csak megkönnyebbülten vettem egy mély lélegzetet, majd lassan kiléptem a fényre. A mélyen dekoltált felsőm és a copfba fogott hajam éppen tökéletes volt ahhoz, hogy a csillogásom abszolút élvezhető látványt nyújtson. Tekintetemet Edwardra szegeztem, miután már teljesen a nap fénye vette körül a testemet, és muszáj volt felkuncognom, mert a mindig komoly úriember Edward Cullennek, bizony kocsányon lógtak a szemei, és a szája is tátva maradt.

- Na mi az? Csak nem megbabonázza a látvány, fiatalember? – kérdeztem csábosan mosolyogva, és a csípőmet ringatva indultam el a rét közepe felé. Megőrültem? Most tényleg el akarom csábítani a fiam apját? Hiszen ő hagyott el engem. Erre én jó, hogy nem tálcán kínálom magam, csak azért, mert itt vagyunk szerelmünk kibontakozásának helyén. Micsoda idióta vagy, Bella. Ha ma elcsábulok, akkor holnap megint a padlóra zuhanhatok, és ezt nem engedhetem meg magamnak. Az utóbbi időben már így is csak egy megtört lényt láttak bennem a fiaim.

- Nem tagadom, hogy még soha nem láttam nálad gyönyörűbben csillogó vámpírt – mondta elvarázsolva. – A fényed sokkal szikrázóbb, mint a családunk bármely tagjáé. Egyszerűen hihetetlen. Gyönyörű vagy, Bella. Sőt, nem is gyönyörű, erre már szavak sincsenek.

- Szerintem egy kicsit elfogult vagy – csóváltam meg a fejem vigyorogva. Majd leültem mellé a plédre.

Edward még mindig megbabonázva figyelte a szikrázó bőrömet, és én is élveztem az ő látványát. Hiszen már nagyon régen volt, hogy itt jártunk, és még a nap is kisütött a kedvünkért. Szerettem sütkérezni. A fiaim szerint ilyenkor tényleg úgy festek, mint egy angyal. Anthony kicsit irigyelte is tőlem kiskorában, hogy ő nem csillog úgy a napban, mint a gyémánt, de aztán rájött, hogy ő legalább így is bármikor emberek közé mehet, és nem kell fényes nappal bezárva lennie a házba. Néha én sem bántam volna, hogyha elvihetem nyilvános helyre olyankor is, amikor süt a nap. Egyszer ezért maradtam ki egy nyaralás jelentős részéből is. Én nem vihettem a fiamat nyilvános strandra, hiszen elég feltűnő pár lettünk volna. Így Jacobra és Dawnra maradt a feladat, hogy megismertessék a harmadik fiunkkal a homokos, forró tengerpart minden csodáját.

- Hahó, Bella, itt vagy? – mozgatta Edward az arcom előtt a kezét.

- Bocsánat, itt vagyok, hol is tartottunk? – kérdeztem idegesen rágva a szám szélét. – Sajnálom, én csak, elkalandoztam egy kicsit.

- Csak annyit mondtam, hogy szerintem nem vagyok elfogult – mondta komolyan. – Ellenben féltékeny, az nagyon. A fiunk belelát a gondolataidba, amire én azóta vágyakozom, amióta megpillantottalak. Ha lehetséges lenne, akkor most elsárgulnék az irigységtől – mondta bűntudatosan. – Pedig tudom, hogy egyáltalán nem szép a saját fiamra féltékenynek lennem, de ő olyan dolgokat is tud rólad, amiket én soha nem fogok tudni, ha csak nem leszel hajlandó elmondani.

- Anthony sem lát mindig a fejembe – mosolyogtam rá. – Csak egy kicsit nagy a szája. A farkasok nem éppen szerény fajták, és mivel ő is közöttük nevelkedett, így vannak dolgok, amiket eltúloz. A fiúk néha rivalizálnak, és nem mindegy, hogy ki tudja a nagyobb dolgot véghezvinni. Az elmémbe látása egy igen tiszteletreméltó képességnek számít a rezervátumban. Ráadásul a farkasokkal is tud kommunikálni, így nem volt nehéz meggyőzni a törzsi tanácsot, hogy Anthony hasznos a falka számára. A gyermekünk nagyon különleges lény.

- Ez kétségtelen – mondta Edward büszkén. – Fantasztikus férfit neveltél belőle. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam mellettetek. Itt kellett volna lennem és vigyáznom rátok. Én ehelyett egy hülye, saját magam által kreált tévhit miatt elhagytalak, amikor a legnagyobb szükséged volt rám – mondta lehajtott fejjel, és a hangjából egyértelműen kihallatszott az önvád. Amit jelen esetben nem tudtam megcáfolni. Tényleg elhamarkodottan ítélt.

- Edward, hagyd ezt abba – csattantam fel azért. Nem fogom hagyni, hogy tönkretegye ezt a pillanatot. A rétünk nem önsanyargatásra van. – Komolyan itt akarod sanyargatni magad, amikor újra velem lehetsz ezen a helyen? – kérdeztem ingerülten. Mire rám kapta a tekintetét. – Hogyha nem vigyázol, akkor beváltom a feneked szétrúgására vonatkozó terveimet – fűztem még hozzá, hogy azért egy picit oldjam is a hangulatot.

- Kezdek félni tőled – kuncogott fel.

- Van is miért – mondtam gonoszan vigyorogva.

- Jacobot is terror alatt tartottad? Te kis félelmetes – mondta nevetve. Most komolyan viccelődik, ráadásul rajtam és Jacobon? Hű, beütötte a fejét valahová, amíg nem figyeltem oda?

- Persze, egyesen rettegett tőlem – villantottam ki tökéletes fogsoromat. – Egyszer még meg is téptem a bundáját. Kóstoltál már farkast? Nem túl üdítő csemege – mondtam fintorogva.

- Pfuj! – nyögött fel panaszosan. – Ezt most nem mondtad komolyan – nézett rám leeső állal.

- Miből gondolod, hogy nem? – kérdeztem vissza. Ha már lúd, legyen kövér.

- Bella, ez már tényleg perverz. Emmett büszke lesz rád – fintorodott el.

- Bevetted mi? – tört ki belőlem a nevetés. Soha nem nyúltam volna táplálkozási szándékkal egyik farkashoz sem, pláne nem Jake-hez. Még, ha kérte volna, akkor sem.

- Ez nem volt jó vicc – morogta az orra alá. – A farkasokban nincs semmi íncsiklandozó.

- Nem értékeled a humoromat – csóváltam meg a fejem. – Azt hiszem, hogy inkább visszamegyek Emmetthez, mert ő értékeli a jókedvet és a remek poénokat – mondtam, majd felpattantam, és elindultam az erdő felé.

Edward pedig egy szempillantás alatt előttem termett, és kérdő tekintettel nézett a szemembe. Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot.

- Te most komolyan itt akartál hagyni engem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Talán igen, talán nem – indultam vissza a plédhez.

Na jó, nem akartam itt hagyni. Csak gondoltam, hogy incselkedek vele egy kicsit. Hé, álljunk csak meg. Mióta vagyok én ilyen incselkedős nőszemély? Utoljára akkor játszottunk ilyet, mielőtt beteljesítettük a kapcsolatunkat. Csak akkor mindig Edward nyert, mert én fülig vörösödve bújtam inkább egy idő után a takaróm alá. Ez a gondolat szöget ütött a fejembe, gyanúsan nosztalgikus volt az egész helyzet, ezért körbeszimatoltam, de nem éreztem meg sem kotnyeles barátnőm illatát, sem pedig Jasperét. Ezek szerint Edward váltja ki belőlem ezt a fajta viselkedést a puszta jelenlétével. Ötven év azért elég hosszú idő.

- Tetszik ez a stílus – foglalt helyet mellettem, miután visszaültem a plédünkre.

- Ennek örülök – mosolyogtam rá. – Élvezd ki, mert nem igazán szoktam ilyen lenni – fűztem még hozzá.

- Vámpír létedre tombolnak a hormonjaid? – simított végig a combomon. Hékás, kezdjük nagyon komoly vizekre terelni a témát.

- Miért is ne? Már emberként is elég jól tomboltak – csíptem bele az oldalába. Anthonynak igaza volt. Olyanok vagyunk, mint két szerelmes tinédzser. Bár be kellett vallanom, hogy tetszett a dolog. Jó volt újra Edwarddal lenni, de azért egy újrakezdésbe még nem mertem volna belevágni. Viszont ez az incselkedés nagyon is üdítő volt a lelkemnek.

- El akar csábítani, kisasszony? Micsoda ledér nőszemély. Én még kiskorú vagyok – búgta a fülembe.

- Kiskorú? Már jóval több, mint egy évszázada él a földön, Mr. Cullen. Sok mindennek nevezheti magát, csak nem kiskorúnak. Vén kéjenc – vágtam vissza.

- Uh, a vén kéjenc, azért kicsit erős volt – mondta tetetett felháborodással.

- Fáj az igazság? – kérdeztem a pilláimat rebegtetve.

- Grrr – morgott az orra alatt. – Régen ennyi idő alatt már simán legyőztelek.

- Változik a világ – vigyorogtam rá diadalittasan. - Szóval végre valahára én nyertem – mondtam boldogan. – Mi a győztes ajándéka? – kérdeztem izgatottan.

- Nem tudom. Régen mindig csókot loptunk, de ez most nem igazán aktuális – komorodott el az arca.

- Ez igaz – gondolkodtam el, majd egy szempillantás alatt megérintettem ajkaimmal az övéit. Talán nem is nagyon érzékelte, mert mire felkapta a fejét, már úgy ültem, mintha mi sem történt volna.

- Ez meg mi volt? – kérdezte mosolyogva.

- Ami jár, az jár – rántottam meg a vállamat.

- Jogos – villantotta rám a kedvenc féloldalas mosolyomat.

- Mi lenne, ha napoznánk egy kicsit? – sütöttem le a szemeimet. Ezután a szájra puszi akció után valahogy szégyenlőssé váltam. Nem tudom, hogy miért, de hirtelen úgy éreztem, hogyha tudná, akkor most elöntené az arcomat a pír. Pedig már sokkal többet is tettünk Edwarddal egy ártatlan kis puszinál. Erre Anthony az élő bizonyíték.

- Remek ötlet – dőlt el a pléden azonnal, és óvatosan magával húzott.

Szemérmetlenül kényelembe helyeztem magam a mellkasán, majd mélyeket lélegeztem Edward és a körülöttünk lévő vadvirágok illatának csodálatos egyvelegéből. Ő pedig finoman a hátamra csúsztatta a kezét, és cirógatni kezdte a hátamat. Régen ettől a gesztustól mindig elaludtam, elég gyorsan. Sokat panaszkodtam is, hogy nem tudom kellőképpen kiélvezni ezt a helyzetet. Mert imádtam, amikor a hátamat simogatta, de mindig csak legfeljebb tíz percig voltam olyan éber, hogy érzékeljem is, ezt a gyengéd érintést. Na, de most. Akár egész délután is el tudom viselni, hogyha bírja szusszal, és türelemmel a simogatást.

- Tudom, hogy ezt már unod, de akkor is kíváncsi vagyok, és megkérdezem… – kezdett bele, de én a szavába vágtam.

- Arra gondolok, hogy mennyire szeretem, amikor simogatod a hátam, és az altatómat dúdolod, csak sajnos sose voltam elég ideig ébren ahhoz, hogy ebből elég legyen – válaszoltam őszintén.

- Ha szeretnéd, akkor orvosolhatjuk ezt a problémát. Addig maradunk itt, amíg meg nem unod – ajánlotta a lehetőséget.

- Vigyázz, hogy mit ajánlasz, mert a végén még a szavadon foglak – néztem fel rá.

- Komoly volt az ajánlatom, úgyhogy helyezd magad kényelembe, mert nagyon sokáig leszünk itt – mondta határozottan.

- Hát te tudod, de akkor teljes körű szolgáltatást kérek – feküdtem vissza a mellkasára.

- Természetesen hölgyem, csak mondja meg, hogy az mit takar pontosan – egyezett bele Edward.

- Azt, hogy az altatómat is hallgathatom hozzá. Igaz, hogy már nem tudok rá elaludni, de attól még nagyon szeretem hallgatni a te előadásodban – mondtam komolyan.

- Óhajod számomra parancs – válaszolta Edward, majd dúdolni kezdte a számomra ellenállhatatlan dallamot.

Én pedig még jobban a mellkasához simultam, és behunyt szemmel élveztem a kényeztetést, amiben már nagyon régóta nem volt részem. Gondoltam, hogy a rétünk majd kihozza belőlünk a nosztalgiát, de azt azért nem hittem volna, hogy minden majdnem ugyanolyan lesz, mint régen volt.