La Push vámpírja - 47. fejezet

47. fejezet




(Nathalie szemszöge)



Délután ledőltem egy kicsit pihenni, ha már mást úgy sem tudok kezdeni magammal, és a jelek szerint el is aludtam, mert halványan kezdtem érzékelni, hogy Anthony keltegetni próbál, de ezt olyan óvatosan teszi, hogy jóformán nem is érzem. Ki kéne nyitni a szemeimet, de nincs hozzá túl sok kedvem, mert nagyon is élvezem ezt a fajta kedveskedést, amit éppen kapok. Ahogy óvatosan becsúszott mellém a takaró alá, magához ölelt, és lágyan cirógatni kezdte a hajamat, és az arcomat, majd ujjai végigsimítottak a gerincemen, amibe mindig beleborzongtam. Mi lenne, hogyha így maradnánk még egy darabig? Nincs kedvem felkelni.

- Nath, még mindig gondolatolvasó a kedvesed, szóval mindent hallottam – szólalt meg Anthony. A hangján pedig tisztán hallható volt, hogy vigyorog. Én pedig éreztem, hogy fülig vörösödök. Basszus, mindig megfeledkezem róla, hogy nem kéne ilyeneket gondolnom. – Én kifejezetten élvezem, amikor ilyeneket gondolsz – kuncogott fel szerelmem.

- Szállj ki a fejemből, különben… - kezdtem bele, de semmi jó büntetés nem jutott az eszembe.

- Különben? – kérdezte incselkedve.

- Különben soha többé nem csókollak meg – mondtam határozottan. A kérdés már csak az, hogy ez kinek lesz nagyobb büntetés.

- Nem gondolod, hogy ez nagyon súlyos büntetés? – kérdezte kicsit csalódottan. – Bár, ha belegondolok, akkor ezt még el tudom viselni. Attól, hogy te nem csókolsz meg engem, én még megcsókolhatlak téged – mondta komolyan. A fene, abba a furmányos észjárásába. Mindig megtalálja a módját, hogy kibúvót találjon a büntetéseim alól. – Viszont most már kénytelen leszel tényleg felkelni. Carlisle már vár minket – fűzte még hozzá.

- Jesszusom, az ma van? – pattantam fel ijedten. – Akkor már el is vagyunk késve – böktem az óra felé.

- Nyugodj meg, kicsim. A vámpírok általában rá szoktak érni, úgyhogy senki sem fog belehalni abba, hogy késünk néhány percet, vagy éppen egy fél órát – legyintett Anthony. – Egyébként is még csak most ért haza Carlisle. Nemrég beszéltem Esmével is, aki azt mondta, hogy nyugodtan késhetünk néhány percet, vagy éppen egy fél órát. Úgyhogy zuhanyozz le, öltözz át, és utána indulunk.

- Akkor jó – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.

Nem akartam rossz benyomást tenni a családjánál, hogy már a második orvosi vizsgálatról elkések. Ráadásul ma elvileg már lesznek eredményeink is, hogy mik a lehetőségeink. Remélem, hogy Anthony nagyapja csupa jó hírrel fog szolgálni nekünk. Semmi perc alatt összeszedtem a ruháimat, amiket fel fogok venni, és a fürdőbe siettem. Az volt a tervem, hogy gyorsan, és hatékonyan fogok tisztálkodni, de amint megéreztem a kellemes vízsugarat a bőrömön rögtön elcsábultam egy kicsit hosszabb tusolásra. Valahogy a bőröm most érzékenyebb volt, mint általában, és a mellemet is duzzadtabbnak éreztem. Valami nem stimmel. Még nem tudom, hogy mi, de valami furcsa dolog történik velem. Majd megkérdezem Carlisle-t, a dologról, ma úgyis megyünk hozzá. Addig pedig nem szólok senkinek, nem kell, hogy aggódjanak. Majd másra koncentrálok, hogy Anthony se jöjjön rá a dologra. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra vettem a ruhákat. Egyszerű öltözet volt. Egy fekete farmer, egy piros pulóver, és egy balerinacipő. Nem akartam túl rétegesen öltözni, mert úgyis le kell majd vennem a ruhák egy részét a vizsgálathoz, ráadásul egyébként sincs szükségem a túlöltözésre, mert tűzforró a bőröm. Amint elkészültem kisiettem Anthonyhoz, aki már várt rám. Kitárta a karjait, én pedig azonnal hozzá siettem. Viszont amikor a karjaiba bújtam megmerevedett.

- Jól érzed magad? – kérdezte hirtelen.

- Hát persze, mi baj lenne? – néztem fel rá értetlenül.

- A bőröd, már nem olyan forró, és egy kicsit más az illatod is – szippantott mélyen a hajamból.

- Biztos csak a hűvös zuhany, és az új tusfürdőm miatt – vágtam rá azonnal. – Ne aggódj folyton. Teljesen jól vagyok.

- Rendben, ha te mondod – mondta, de nem csengett túl meggyőzően. Biztosan, ahogy odaérünk, letámadja Carlisle-t, hogy alapos kivizsgálásban részesítsen.

- Még szép, hogy azt fogom tenni. Valami megváltozott – mondta határozottan.

- Rémeket látsz – legyintettem. – Most pedig induljunk, mert nem szeretnék többet késni, mint amennyit muszáj – mondtam ártatlanul.

Anthony legnagyobb meglepetésemre felkapott egy pokrócot, és körém tekerte, csak azután vett fel, hogy a Cullen házhoz szaladjon velem. Tény, hogy nem tudtam, hogy mi történik, de nem hiszem, hogy valami halálos problémám lenne. Egy farkas nem lehet beteg. Biztosan csak túlreagálja a dolgot Anthony is, és én is. Majd Carlisle megmondja, hogy minden rendben van. Kedvesem még a szokottnál is sokkal gyorsabban száguldott, és ezt annak tudtam be, hogy aggódik, de feleslegesen teszi mindezt. Amint odaértünk egy gyors köszönés után felszaladt velem a vizsgálóba. Mindenki értetlenül és aggódva nézett utánunk, Carlisle pedig néhány másodperc alatt beért minket.

- Baj van? – kérdezte döbbenten.

- Ami azt illeti, nagyon örülnék, hogyha most rögtön megvizsgálnád Nathalie-t – mondta szerelmem idegesen.

- Rendben – biccentett Carlisle.

- De… - kezdtem volna bele. Viszont Anthony haragos pillantása megakadályozott benne, hogy folytassam. – Jól van, akkor menj ki – morogtam rá. Mire egy bocsánatkérő pillantás után távozott a szobából.

- Csak aggódik – fordult felém Carlisle.

- Tudom, de felnőtt ember vagyok, és el tudom dönteni, hogy mikor van szükségem orvosra, és jelen pillanatban nincs – mondtam határozottan.

- Ha nem akarod, akkor nem vizsgállak meg, a te döntésed, de jobb lenne, ha megnyugtatnánk az unokámat – nézett rám lágyan.

- Tudom – sóhajtottam. – Vizsgálj meg nyugodtan, de nem hiszem, hogy bármi érdekeset találnál – fűztem még hozzá.

Carlisle azonnal elővette a vizsgálathoz szükséges eszközeit, én pedig levettem a pulcsimat, hogy hozzáférjen a mellkasomhoz a sztetoszkóppal. Minden egyes porcikámat megvizsgálta, és közben hevesen hümmögött, de meg sem szólalt. Majd hirtelen komollyá vált az arca. Aztán megint megenyhül.

- Dőlj hátra, kérlek. Csinálunk megint egy ultrahangot is – nézett rám gyengéden. Én pedig engedelmeskedtem. Már vártam a kellemetlen hideg zselét, de most egyáltalán nem volt rossz. Kérdőn néztem Carlisle-ra, aki csak rám kacsintott. Gondolom, hogy most kivette a hűtőből időben, hogy ne érezzem annyira hidegnek. Hálásan mosolyogtam rá, majd vele együtt kezdtem el a képernyőt kémlelni. – A jelek szerint minden rendben, de emberi értelemben. Mióta nem változtál át? – kérdezte kíváncsian.

- Néhány hete – mondtam elgondolkozva.

- Az átváltozás hiánya miatt a szervezeted kezd visszaállni a normális kerékvágásba. Minden jel szerint a menzeszed is megjön néhány napon belül – mondta nyugodtan.

- Állj, akkor most már nem leszek farkas? – kérdeztem ijedten. Az nem lehet, én nem lehetek halandó.

- De, a gén benned van, csak mivel az alfád rád parancsolt, hogy ne változz át, így visszaállsz egy idő után a normális kerékvágásba. Ha pedig engedélyt kapsz az alakváltásra, akkor újra beindulnak a farkas génjeid. Úgy tűnik, hogy elég az átállásodhoz néhány hét, és ez jó – mondta elégedetten. - Bár azt még meg kéne tudtunk, hogy ez a gyógyulási idődre is hatással van-e – mondta elgondolkozva. – Megtennéd, hogy ejtesz magadon egy apró kis sebed. Csak egy pici vágás kéne – húzott elő egy szikét a fiókból.

- Mi? Egy vámpírokkal teli házban sebezzem meg magam? – nyeltem egy nagyot. Nem tartottam ezt jó ötletnek, még akkor sem, hogyha tudtam, hogy szándékosan sosem bántanának engem. Carlisle egy kicsit csalódott pillantást lövellt felém, és nekem azonnal bűntudatom lett. Hiszen ők is egyszer majd a családom lesznek, és ez most úgy hangzott, mintha egy kicsit sem bíznék bennük. – Na jó, add ide azt a szikét – nyújtottam ki a kezem. Miközben nagyot nyeltem. Utáltam megsérülni, nemhogy még én magam vágjam meg magam. Ez elég abszurd, de ha erre van szükség ahhoz, hogy tisztán lássunk, akkor rajta. Reszkető kézzel fogtam meg a kést, és csukott szemmel gyorsan szúrtam bele az ujjamat, egy halk szisszenés kíséretében. Majd vártam, hogy begyógyuljon a sebem. Egy kicsit lassabban gyógyult, mint mostanában, de így sem tartott tovább húsz másodpercnél, hogy semmi ne látszódjon a bőrömön.

- Ez remek – mosolyodott el Carlisle. Mi tagadás, én is örültem, hogy gyorsan eltűnt rólam a sérülés.

- Hát én sem bánom, hogy eltűnt rólam a sérülés. Utálom, hogyha sebes vagyok – mondtam megkönnyebbülten.

- Ezért is jó, ami történt, de éppen az előbb derült ki az állapotod által egy nagy kérdésemre a válasz – mosolyodott el Carlisle. – Öltözz fel, és elmondok mindent – mondta boldogan.

Azonnal letöröltem magamról a zselét, ami még a hasamon volt, majd egy gyors mozdulattal felkaptam magamra a pulóveremet. Amint kinyitottuk az ajtót Anthony már előttem is termett, és kiskutya szemekkel meredt rám. Persze, már megint el akar bűvölni, mert megbántott.

- Bocsáss meg, kicsim. Én csak aggódtam érted – hajtotta le a fejét. Kezeit pedig ölelésre tárta. Egy pillanatig haboztam, de utána belebújtam a karjaiba. Ő pedig azonnal felkapott, és a nappaliban termett velem. Amint leértünk Anthony elfoglalta az egyik üres fotelt, engem pedig az ölébe vont. Emmett kajánul elvigyorodott és rám kacsintott, mire én azonnal elvörösödtem, úgyhogy inkább nem néztem többet felé. Erre felnevetett. Bosszantó egy vámpír. Álladóan azon van, hogy az ember lánya teljesen zavarba jöjjön.

- Nos? – kérdezte Bella izgatottan. – Milyenek a lehetőségek? – kérdezte idegesen. Mire Edward átölelte és biztatóan rá mosolygott. A következő pillanatban pedig Anthony is elvigyorodott, de aztán elkomorodtak. A fenébe, mondják már el, hogy mi van.

- Szóval vannak jó és rossz híreim is, de a jelek szerint a jó hírek száma meghaladja a rosszakét. Nathalie és Anthony biztosan képesek rá, hogy családot alapítsanak, és Nath is nagyobb baj nélkül átvészeli a terhességet minden valószínűség szerint, de van egy kis kockázat a dologban. A gyermeketek mivoltának négy lehetséges kimenetele is van. Megvan rá az esély, hogy ember-alakváltó-vámpír hibrid lesz, amilyet még nem látott a világ, és így nem is tudom, hogy lesz-e összeférhetetlenség a szervezetén belül. Van esélye egy betegség kialakulásának nála, hogyha a farkas és a vámpír génjei harcba lépnek egymással, de ez a legkevésbé valószínű, ami történhet. Aztán lehet a baba ember-vámpír hibrid, ez akkor a legvalószínűbb, hogyha kisfiú lesz, ha pedig kislány lesz, akkor nagyobb az esély rá, hogy ember-alakváltó hibrid lesz – magyarázta Carlisle. – Ezekben az esetekben nincs semmi gond. Viszont, bár meglehetősen kicsi rá az esély, de lehetséges, hogy a gyermeketek egyszerűen ember lesz. Ez sem okoz gondot, de akkor el kell fogadnotok a tényt, hogy a gyermeketek halandó, ellentétben veletek.

- Az meg hogy lehetséges? – kérdeztem döbbenten. Már, hogy lenne ember, amikor ilyen szülei vannak?

- Mindketten félig emberek vagytok, így egy halvány esély megvan rá, hogy egyikőtök eltérő génjeit sem fogadja magába a kicsi, hanem a hagyományos utat választja az életre – magyarázta Carlisle. – Viszont ennek az esélye szinte lehetetlen, de gondoltam, hogy mindent tudni szeretnétek, így inkább az összes eshetőséget szerettem volna veletek ismertetni.

- Tehát, gyakorlatilag nagyjából hetvenöt százalék esélyünk van rá, hogy gyermekünk lehessen, és van rá huszonöt százalék esély, hogy baba a génjeink csatája miatt meghal, de én bármely esetben túlélem, tehát próbálkozhatunk? – foglaltam össze nagyjából az információkat.

- Nos, tulajdonképpen a százalékos arányok nem teljesen így alakulnak, de a lényeg ez, igen. Sajnos nem tudom előre megmondani, hogy mi fog történni a gyermeketekkel, vagy, hogy egyáltalán lehet-e, hogy összeférhetetlenek legyenek a kicsi génjei, de abban biztos vagyok most már, hogy bármelyik eshetőség is áll fenn, te képes leszel kihordani a picit – mondta Carlisle nyugtatóan. Az jó, hogy képes vagyok kihordani a babát, de mi lesz, hogyha mi csak próbálkozunk, amíg megöregszem, de minden egyes gyermekünk meghal, vagy halva születik az ellenséges génjeink miatt. Nem élném túl, hogyha egy babánk sem élne túl sokáig, ráadásul még meg is öregednék, és nem lehetnék örökké Anthonyval.

- Ne félj, kicsim. Te magad mondtad nem is olyan régen, hogy összeillünk. Nem lesz semmi baj veled sem, és a babával, vagy babákkal sem – simogatta meg a hátam Anthony.

A többiek pedig csak csendbe burkolózva figyeltek minket. Biztosan mind gondolkoztak az előbb elhangzottakon. Én még nem vagyok készen a próbálkozásokra, ezt még meg kell emésztenem. Át kell változnom most, és száguldanom, ki kell szellőztetnem a fejem. Erősen koncentrálni kezdtem, de az alfai parancs megkötötte a képességeimet, de akkor sem fogom hagyni, hogy megakadályozza bármi is, hogy lehiggadjak a magam módján. Át akarok változni, és át is fogok. Kerül, amibe kerül. Képes vagyok rá… kántáltam magamban.

- Hátra mindenki – kiáltott fel Jasper. Majd előttem termett és egy határozott mozdulattal kirántott Anthony öléből, majd kirontott velem a házból, letett a fűbe, majd hátrált néhány lépést. Mindez néhány másodperc alatt történt. Jesszusom, bánthattam volna Anthonyt, önző vagyok. – Nyugodj le, különben mindjárt átváltozol – koncentrált rám, és éreztem, hogy nyugtatni próbál.

- Hagyj, pont ezt akarom – kiabáltam rá. Még annyit láttam, hogy Anthony felém indul, de Bella és Edward azonnal elé ugrottak és lefogták. A következő pillanatban pedig átváltoztam. Nem tudom, hogy hogyan sikerült annak ellenére, hogy az alfám megtiltotta, de mégis itt állok farkasként.

- Eresszetek el – próbált meg Anthony szabadulni. – Nath, nyugodj meg, nincs semmi baj – nézett rám gyengéden. Majd ha nehezen is, de kitépte magát a szülei öleléséből. – Most odamegyek, lassan, nem lesz semmi baj – sétált felém nyugodtan.

- Szeretnék egy kicsit egyedül lenni – néztem rá könyörgőn.

- Akkor három óra múlva a szobádban – simogatta meg a fejemet Anthony.

Mire helyeslően vakkantottam egyet, majd elrohantam. Szükségem volt most erre. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Tudtam, hogy jók a lehetőségek, de én arról ábrándoztam, hogy teljes lesz a siker, és nem lesz semmi akadálya annak, hogy családot alapíthassak Anthonyval. Miért kell mindennek nehéznek lennie? Én csak boldog akarok lenni. Egészen La Push partjáig futottam, ahol letelepedtem a kellemes homokba, és néztem, ahogy a hold ezüstösen csillog, és megvilágítja a vizet.

- Szia – hallottam meg Gaby hangját úgy egy órával később. Meglepetten fordultam felé, és el is szégyelltem magam, amikor megláttam mellette Jacobot is. Nekem nem lett volna szabad most átváltoznom.

- Semmi baj, Nath. Gabriella szeretne beszélni veled, én addig hazamegyek, mert Anthony is a közelben jár már – gondolta Jake. Majd kedvesen hozzádörgölőzött Gabyhoz, és elszaladt a házuk felé.

- Beszélhetünk? – kérdezte Gabriella. Majd meglengetett előttem egy köntöst. Én azonnal bólintottam, majd körbenéztem, hogy nincs-e valaki a közelben, aki megláthatna, majd visszaváltoztam és felvettem a lenge ruhadarabot. – Figyelj – ült le mellém. – Tudom, hogy ez most nehéz, de van rosszabb, mint ez a fajta bizonytalanság. Elhiszem, hogy ez sem könnyű, de ti legalább próbálkozhattok úgy, hogy tudjátok, hogy sikerülni fog előbb-utóbb – mondta komolyan. Kitekerem Jacob nyakát, amiért kihallgatta a gondolataimat, és amiért ezt még Gabynak is elárulta. – Oké, úgy látom, hogy nem akarsz beszélni róla, de gondolkozz el rajta, hogy mi a jobb. Én is elmentem Anthony nagyapjához, hogy vizsgáljon ki, mert a testem megváltozott. Ő megállapította, hogy bár nem változtam át vámpírrá teljesen a testemben zajló természetes folyamatok jelentősen lelassultak, és lehetséges, hogy néhány dolog, nem fog már úgy működni, mint régen.

- Nektek nem lehet? – kérdeztem szomorúan.

- Még nem biztos, hogy nem, de ha esetleg van is rá esélyünk, akkor is nehezen fog menni. Hidd el, mi melletted állunk majd, bármi is történjen. Főleg Anthony, természetesen. Most félsz, hogy ettől már kevésbé leszel fontos és nélkülözhetetlen a számára, de ez nem így van. Én is elmondtam Jake-nek, hogy mi a helyzet, és ő erre csak annyit válaszolt, hogy akkor is én vagyok az élete. Ha nem fog nekünk sikerülni, akkor örökbe fogadunk egy kisbabát. Anthony is így fog vélekedni a helyzetről, de ha meg sem próbálod, akkor örökké bánni fogod a dolgot – fogta meg a kezem biztatóan.

- Köszönöm – öleltem át szorosan. Mindig is kedveltem Gabriellát, de mindig tudott még valamit hozzátenni a róla kialakított képhez. – Nektek is sikerülni fog – motyogtam a nyakába.

- Tudom – mondta mosolygós hangon. – Veszélyesen pozitívan látom az életet, és nem tervezem feladni a reményt. Te sem teheted meg, majd teszek róla, hogy ne felejtsd el ezt.

- Nem fogom elfelejteni – ígértem. – Menjünk haza – fűztem még hozzá. Itt az ideje, hogy elnézést kérjek Anthonytól, és azt hiszem, hogy tartozom egy bocsánatkéréssel is a Cullen családnak, legfőképpen Jaspernek, hiszen kis híján nekiugrottam.

- Rendben, gyere, elviszlek, már ne változz vissza, mert nem hoztam több ruhát neked – mondta kedvesen.

- Elbírsz? – kérdeztem kíváncsian.

- Nos, ez is egy pozitívum, amit kaptam a változással – mosolygott rám. – Többé már nem vagyok gyenge és védtelen. Nem is lenne jó most, hogy már ismerem, hogy milyen veszélyeket rejt a világ.

- Igaz, én már ebben nőttem fel, és sosem mertem elhagyni La Push határait egyedül – bólintottam rá. – Legalábbis addig nem, amíg át nem változtam.

- Ezt meg is tudom érteni, de most menjünk, a leendő férjeink már tűkön ülhetnek – kacsintott rám cinkos pillantással.

- Lemaradtam valamiről? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Nem, még nem, de te is tudod, hogy egyszer megtörténik, és én is, úgyhogy fel a fejjel. Van egy-egy örökkévalóságig dögös, és szerelmes férfi az életünkben. Mit kívánhatnánk még? Persze szerelmünk gyümölcsén kívül – mondta boldogan.

- Semmit – mosolyodtam el én is.

- Na látod, megy neked a pozitív hozzáállás – mondta elégedetten. – Gyere, csapjunk egy dupla randit, Jacob kivette a kedvenc filmjeimet, és már a szüleidnek is szólt, hogy nem mész haza ma éjjel. Már alig várom, hogy megnézzük a Ha igaz volna…, és a Lelkes testcsere című filmet. Imádni fogjátok őket – mondta boldogan.

Majd egy határozott mozdulattal felkapott, és már rohant is velem a Black ház felé. Alig egy percig tartott, és már ott is voltunk. Anthony azonnal előttünk termett, és a karjait nyújtotta Gabriellának, hogy adjon neki oda. Én egy pillanatig bizonytalanul néztem rá, de amikor gyengéden rám mosolygott, azonnal a nyakába vetettem magam.

- Bocsáss meg, nem tudom, hogy mi ütött belém… - kezdtem volna a magyarázkodásba, de Anthony megállított.

- Ne szabadkozz, csak megijedtél. Ne félj, megoldunk mindent, de most zuhanyozz le, mielőtt megfázol. Adok neked ruhákat – sétált be velem a házba. Egyenesen az emeletre vitt, és meg sem állt velem a zuhanykabinig. – Öhm… én, megvárlak kint – simított végig az arcomon.

- Ne hagyj itt – kaptam el a karját.

- Édesem, így nem tudsz letusolni – mondta kicsit zavarban.

- De nem akarok egyedül lenni most. Akkor majd később lezuhanyozok – mondtam, és kifele indultam.

- Várj itt egy percet – sóhajtott fel Anthony.

Én pedig tudtam, hogy nyert ügyem van. Szükségem volt most a közelségére. Bár abban igazat adtam neki, hogy egy kicsit gyors lett volna, hogyha most ledobom a köntösömet, és elcsábítom. Nem lett volna helyes ebben a lelki állapotban. Anthony, ahogy ígérte egy perc múlva vissza is tért, és már csak egy alsónadrág volt rajta, felém pedig egy fürdőruhát nyújtott.

- Vedd fel ezt, addig én elfordulok – mosolygott rám. Majd a kádhoz lépett, és forró vizet kezdett engedni bele. Én pedig közben engedelmesen magamra kapkodtam a bikinit. Egy perccel később pedig szerelmem háta mögé léptem, és finoman megérintettem a vállát, ezzel jelezve, hogy megfordulhat.

- Mh… jól áll neked a rózsaszín – mért végig elismerően. – Gyere – kapott a karjaiba.

Majd egy óvatos mozdulattal belépett velem a kádba, ahol a lábaimra tett. Háttal fordított magának, és lassan leült a kádban velem együtt. Amint elhelyezkedtünk a mellkasához húzott, és finoman masszírozni kezdte a vállaimat.

- Lazulj el, hosszú napunk volt – búgta a fülembe.

- A többiek? – jutott eszembe hirtelen.

- Mondtam nekik, hogy elnapoljuk a dupla randit, majd legközelebb. Azt hiszem, hogy most erre nagyobb szükségünk van – mondta halkan. – Talán nekik is jót tesz egy kis egyedüllét, mert Gaby is ma reggel kapott eredményeket nagyapától – magyarázta halkan. Biztosan nem akarta, hogy a többiek meghallják.

- Oh – mondtam megtörten. Ő máris képes volt összeszedni magát, miközben én itt sajnáltatom magam. Ez nem mehet így tovább. Sikerülni fog, és gyönyörű babáink lesznek.

- Ez a beszéd – szorított magához kedvesem még jobban. – Visszatért a forróságod, és az illatod is a régi – csókolt bele a nyakamba.

- Talán azért, mert megint átváltoztam. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült a parancs ellenére – csóváltam meg a fejem.

- Te Uley vagy, megvan benned a lehetőség, hogy alfa legyél – rántotta meg a vállát Anthony.

- De én nem akarok, Billy nagyon jó alfa, én nem lennék az – tiltakoztam hevesen.

- Kedvesem, ez nem azt jelenti, hogy át kell venned a pozícióját, hanem azt, hogy képes leszel a parancsa ellenére cselekedni – magyarázta a helyzetet. – Viszont ma ne foglalkozzunk több gonddal, már így is éppen eléggé felzaklattad magad – mondta komolyan, majd simogatni kezdett. Én pedig teljesen ellazultam a kényeztetéstől. – Ideje lenne kiszállnunk – suttogta a fülembe.

- Ne, így most olyan jó – suttogtam félálomban.

- Az ágyban is nagyon jó lesz, na gyere – kapott fel finoman. Majd kivitt a szobájába. – Kicsim, át kéne öltöznöd, nem aludhatsz vizes fürdőruhában – suttogta a fülembe.

- Jól vagyok – fordultam az oldalamra.

- Rendben, akkor ne haragudj ezért – mondta halkan. Majd egy szempillantás alatt rám került egy törölköző, majd az anyag alatt megéreztem Anthony kezeit. A bikini pedig egy szempillantás alatt eltűnt rólam.

- Mit csinálsz? – pattantak ki a szemeim.

- Átöltöztetlek – kacsintott rám. Majd villámgyorsan rám húzott egy bokszert, és egy pólót. Én pedig fülig pirultam már a tudattól is, hogy nem sokkal ezelőtt meztelenül feküdtem előtte a törölköző alatt. – Ne aggódj, nem lestem – hajolt a fülemhez. Majd apró csókot nyomott a számra.

- Nem is feltételeztem – mosolyogtam rá végül.

- Mindjárt jövök – mondta kuncogva. Majd egy száraz alsóval beszaladt a fürdőbe, és egy szempillantás alatt vissza is ért.

Az oldalamra gördített, majd szorosan a hátamhoz bújt, és magunkra húzta a takarót. Szorosan befészkeltem magam az ölelésébe, majd elnyomott az álom. Még halványan érzékeltem, ahogy Anthony azt mondja, hogy „Szeretlek, minden rendben lesz.” Ezekkel a szavakkal adtam át magam a boldog öntudatlanságnak.