La Push vámpírja - 48. fejezet

48. fejezet




(Bella szemszöge)



Miután Carlisle részletesen beszámolt róla, hogy mik az esélyei a fiamnak, és Nathalie-nak minden csendbe burkolózott. Nem igazán tudtam, hogy most mit is mondhatnék. Végül is, elméletileg az is lehetetlen, hogy én életet adtam a fiamnak. Elvileg nem is lehetne gyermekem Edwardtól, de mégis itt van. Nathalie esélyei tehát egyértelműen sokkal jobbak, mint az enyémek voltak. Bár van kockázat, de csak a babák szemszögéből. Naht életben marad, és ha valami rosszul sül el, akkor lesz második esélyük. Majd, ha kettesben, vagy hármasban maradok a fiammal és a kedvesével, majd kicsit elbeszélgetek velük, és meggyőzőm őket, hogy a helyzet nem is olyan rossz, mint amilyennek látszik. Gondolataimból Jasper hirtelen mozdulata, és kétségbeesett hangja hozott vissza.

- Hátra mindenki – kiáltott fel fogadott bátyám. Majd egy szempillantás alatt Nath előtt termett, kirántotta Anthony öléből, és kirontott vele a házból. Értetlenül figyeltem az eseményeket, de a többiekkel együtt mozdultam utánuk. Jazz letette Nathalie-t a fűbe, majd hátrált néhány lépést. – Nyugodj meg, különben mindjárt átváltozol – szólalt meg Jasper újra. Hát ezért hozta ki a házból ilyen hirtelen. Érezte, hogy baj van a lánnyal.

- Hagyj, pont ezt akarom – kiabált rá Jazzre. Anthony hirtelen elindult Nathalie felé, de egy gyors mozdulattal elkaptam a karját, és Edward is így tett a másikkal. Ha valahogy visszaváltozik farkassá, akkor a fiunk még csak véletlenül sem lehet a közelében. Bármilyen erős is a teste, egy vérfarkas azért születik, hogy a vámpírt megölje, ő pedig félvér.

- Nyugodj meg, nem lesz baja, csak hagy lehiggadni egy kicsit – szuggeráltam gondolatban, miután kilöktem a pajzsomat.

- Eresszetek el – próbált meg fiam határozottabban szabadulni. – Nath, nyugodj meg, nincs semmi baj – nézett rá gyengéden. Majd, ha nehezen is, de kitépte magát a karjainkból, és lassan elindult felé. – Most odamegyek, lassan, nem lesz semmi baj – mormolta lágyan, miközben felé tartott. Amikor Anthony odaért, és nem történt semmi megnyugodtam. Tudtam, hogy egy farkas sosem bántaná a bevésődését elméletileg, de Sam is megtette Emilyvel az akaratán kívül, és Nathalie most túlságosan is zaklatott idegállapotban van. Amikor a fiunk letérdelt mellé a farkas nyüszíteni kezdett.

- Mit mond? – kérdeztem kíváncsian szerelmemtől.

- Egy kicsit szeretne egyedül lenni – válaszolta Edward.

- Akkor három óra múlva a szobádban – simogatta meg gyengéden a fejét Anthony.

Majd Nathalie felpattant, és néhány másodperc alatt eltűnt a fák között. A fiunk pedig szomorúan nézett utána. Azonnal odasiettem hozzá, és magamhoz öleltem. Ettől mindig megnyugodott, legalábbis amikor még kisebb volt, de azért remélem, hogy most is működik még a dolog.

- Köszi – rejtette el az arcát a hajamban. Majd mély levegőket vett. A jelek szerint a közelségem és az illatom még mindig jó hatással van rá.

- Nincs mit – mosolyodtam el. – Utána akarsz menni? – kérdeztem néhány perc után. Majd körbepillantottam, és csak most vettem észre, hogy Edwardon kívül mindenki eltűnt.

- Illetlennek érezték magukat itt egy ilyen meghitt pillanatban. Na jó, Emmett nem, de őt a többiek berángatták – mosolygott ránk Edward. - Én viszont úgy éreztem, hogy maradhatok és csodálhatlak titeket – húzta csibészes mosolyra a száját.

- Na jó, neked szabad – mosolyogtam vissza.

- Én most megyek, ha nem baj. Majd holnap visszajövünk Nathalie-val, ha már egy kicsit megnyugodott – mondta fiunk. Majd puszit nyomott az arcomra, Edwardnak pedig biccentett, és már el is tűnt.

Szerelmem azonnal mellettem termett, és sokáig néztünk a fiunk után, aki igaz, hogy pár pillanat alatt eltűnt a látómezőnkből, de az illatát még sokáig felénk fújta a szél. Egymást ölelve araszoltunk néhány perccel később a ház felé, és amint beléptünk az ajtón mindenki ránk kapta a pillantását.

- Sajnálom, de ezt nem tudtam kíméletesebben elmagyarázni – nézett rám Carlisle bocsánatkérően.

- Ugyan, bárki, aki kisbabát szeretne, kiborult volna, ha nem azt hallja, amire vágyik – legyintettem békülékenyen.

- Azért remélem, hogy nem mondanak le a lehetőségeikről – sóhajtott fel Esme. – Lehetne dédunokám is, akit láthatnék is felnőni – fűzte hozzá vágyakozva.

- Biztos lehetsz benne, Esme, hogy lesz dédunokád. Anthony elég pozitív, bizakodó személyiség, és ha valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is lesz – mondtam neki mosolyogva.

- Na, szóval, ha már így mindenki megnyugodott, asszem, hogy itt az ideje, hogy kibeszéljük az öcsi impotens mivoltát, ugyanis, ahelyett, hogy éppen Bellán lett volna, amikor rájuk nyitottam, hogy szóljak Anthony és a farkas lány érkezéséről, na, hát ehelyett, a hugicám takaróba volt csavarva. Szóval, öcskös, ha akarsz beszélni róla, akkor csak tessék – ült le Emmett a kanapéra, majd roppant kíváncsi tekintettel meredt ránk.

- Bármily hihetetlen is, Emmett, vannak fontosabb dolgok is a testiségnél – morogtam rá.

- Oké, mondj egyet – vigyorodott el fivérem. Persze, mert azt hiszi, hogy nem tudok.

- Anthony – vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Aha, na egyelőre nem vonatkoztattunk el a testiségtől, mert ha te nem vagy már emberként is egy kis nimfike, akkor az uncsiöcsi nem jött volna létre – kacsintott rám.

- Kikérem magamnak – háborodtam fel. - Még hogy én, nimfomániás?

- Ki ugrott rá kire állandóan? Komolyan már néha féltettem tőled Edwardot – folytatta szélesen vigyorogva. Mire Edward hangosabban felmorgott. – Kérdezd csak meg Jaspert, vagy jobb, ha Alice-t kérdezed meg, hogy hány ruhája halálozott el miattatok. Jazz egyszerűen nem bírt az érzelmi hullámaitokkal, amikor nekiestél az öcskösnek. Ugye, haver? – fordult Jasper felé.

- Én ebből most kimaradok – emelte fel védekezően a kezeit Jazz.

- Miattatok sokkal több ruhámnak lett annyi – vetette közbe Alice.

- Tizenhét éves voltam, tomboltak a hormonjaim – mondtam határozottan. Minden velem egykorú is kívánta, ebben az egy dologban nem voltam más, mint a többiek.

- Azt elhiszem, de civilizált hölgy létedre meg sem próbáltad elfojtani őket. Ezért bírlak, legalább valaki megért engem is – kacsintott rám.

- Nem vagyunk egy kategória – állapítottam meg. Ő és Rose képesek több napig a szobájukba zárkózni.

- Helyesebben nem voltunk, mert akkor még nem bírtad az iramot, de most már bírnád. Bár abban biztos vagyok, hogy most Eddy fiú nem bírná az iramot veled – vigyorodott el.

- Bármikor tovább bírnánk, mint ti, de miért fontos ez? – kérdezte Edward.

- Hah, kimondta, ez kihívás. Oké, Rose és tartjuk a fogadást – mondta Emmett boldogan.

- Milyen fogadást? – kerekedtek el a szemeim.

- Azt, amit el fogtok veszíteni – húzkodta a szemöldökét.

- Miről beszél? – kérdeztem Edwardtól is.

- Arról, hogy azt mondtam, hogy „Bármikor tovább bírnánk, mint ti” – idézte az előző mondatát. Ez közöttünk annyit tesz, hogy áll a fogadás.

- Ezt most nem mondjátok komolyan – esett le az állam. Na nem, határozottan nem. Nem fogunk „ki bírja tovább szusszal” típusú fogadásokban részt venni.

- Carlisle – fordultam felé könyörgőn.

- Én ebbe nem szólhatok bele, mert ez a fiúk kis szabálya maguk között, de szerintem Rose se vevő az ötletre – mosolygott rám fogadott apám. Hátha még van remény, hogy nem kell ilyen hülyeségeken részt vennem.

- Jasper, azt hiszem, hogy mégsem maradhatsz ki belőle. Kedvet kell szítanod, hogy a lányok ne ellenkezzenek.

- Miért, neked még ez sem megy egyedül? – néztem rá ijedten.

- Uh, te kis… - kezdett bele Emmett vigyorogva, majd elindult felém. – Majd megmutatom én neked.

- Na, azt nem hiszem – mondta Edward és elém állt.

- Én se díjazom az ötletet – állt Edward mellé Rose is.

- A gyerekeink kezdenek megőrülni – forgatta meg a szemeit Carlisle.

- Csak boldogok – mosolyodott el Esme fejcsóválva.

- Edward inkább dühös, mint boldog – állapította meg Jasper.

- Mert öcsisajtnak nem tetszik, hogy rájöttem a kis titkukra Bellával. Szegény hugi azért lett ilyen kis nimfomániás már emberként is, mert nem volt, aki eleget tegyen a vágyainak – magyarázta Emmett tettetett komolysággal.

- Emmett – nézett a testvérére dühösen Edward. – Szállj le rólunk.

- Rátok se másztam, de ettől még áll a fogadás. Te hívtál ki – emelte fel a kezeit. – Egyébként, ha én rátok másznék, azt észrevennéd. Legalább tisztességesen hozzáérnétek egymáshoz. Au… - szisszent fel Emmett. Mivel Rosalie hatalmasat kólintott a fejére. Még néhány pillanattal később is hallani lehetett a kongást, amit Emmett feje hallatott. – Bébi, ez már durva volt.

- Te is kezdtél már túlzásokba esni – morgott Rose. Én pedig felnevettem.

- Hihetetlen, hogy egy icipicit sem változtatok ötven év alatt. Azt hittem, hogyha másnak nem is, de legalább Emmettnek benő a feje lágya – mondtam továbbra is kacarászva. Mire mindenki csak elmosolyodott, kivéve Emmettet. Az ő szája is megrándult, de visszafojtotta. Kíváncsi voltam, hogy most éppen mivel fog előállni, és szerencsére nem is kellett sokáig várnom.

- Nem is lágy a fejem – mondta tettetett sértődöttséggel. Majd színpadiasan felvonult a szobájukba. – Ezt a család lány tagjaitól tanultam, úgyhogy most bevágom az ajtót is. Anya, te természetesen kivétel vagy, tudom, hogy te nem tennél ilyet – kiabált le. Majd az ajtó akkorát csattant, hogy az egész ház beleremegett, majd a következő pillanatban hatalmas dörömbölés rázta meg az egész házat.

- A gardróbok – kiáltott fel Alice. Majd Rosalie társaságában felrohant az emeletre.

- Hupsz, talán ez kicsit túl erősre sikeredett? – hallottam meg Emmett ijedt hangját. – Jesszusom, támadnak a gardróbfüggők! Fusson, ki merre lát – kiáltott fel Emmett.

Majd egy szempillantás alatt kiviharzott a házból. A két dühös lány pedig utána. Mi pedig, akik a nappaliban maradtunk a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Emmett most hatalmas nagy bajban van. Ekkorában talán még nem is volt.

Egy jó órába telt amíg előkerültek. Már gondolkoztunk rajta, hogy küldjünk-e valakit Emmett után, hogy segítsen rajta, de aztán úgy döntöttünk, hogy egye meg, amit főzött. Az már egyszer biztos, hogy most aztán hónapokig büntiben lesz, és addig eszébe sem jut ez a hülye fogadás, amiért még Edward is megkapja a magáét. Hogy jutott eszébe ilyet mondani Emmettnek? Másfél óra elteltével a lányok és mackós bátyánk végre előkerültek. Emmett igen zilált külsővel érkezett, és még Rose is kócos volt valamilyen szinten.

- Mi történt veletek? – kérdeztem kíváncsian. Gondoltam, hogy valami vicces dolog lehet, mert Edward már szó szerint a padlón fetrengett a röhögéstől.

- Semmi különös nem történt, csak móresre tanítottuk ezt a lökött medvét – nézett rá Alice morcosan. – Egy teljes hónapig minden vásárlásra velünk jön, mint vágyunkat kifizeti, és zokszó nélkül cipeli a csomagokat.

- Na meg persze lemond a fogadásról – kacsintott rám Rose.

- A francba, ez is miattad van – bökött rám Emmett mérgesen. – Te kezded állandóan velem a vitákat, aztán meg végignézed, ahogy én húzom a rövidebbet – mondta határozottan.

- Én? Te mégis mit csinálsz? Álladóan belém kötsz – morogtam vissza.

- Már megint a kötőtűnél tartasz? Ez hihetetlen, de sebaj. Imádok veled veszekedni, te legalább tudsz – kacsintott rám. Majd előttem termett és szorosan magához ölelt. A szorosan kifejezés szó szerint értendő, mert azt hittem, hogy eltört minden bordám.

- Emmett, összetöröd a kedvesemet – fejtegette le a kezeit rólam Edward.

- Köszi – sóhajtottam fel. Végre megint kaptam levegőt.

- Bocsi, de legalább már tudod, hogy mennyire bírlak – nevetett fel Em, és én is vele mosolyogtam.

- Beszélhetnék veled négyszemközt? – fordult felém Edward komolyan. A tekintete kicsit megijesztett.

- Persze – válaszoltam bizonytalanul.

- Te pedig velem jössz, és rendbe teszed a gardróbot, aztán Alice szobájában is megteszed ugyanezt – ragadta fülön Rose a férjét.

- Látjátok? Ti vagytok a tanuk. Ez bizony családon belüli erőszak, házastársi túlkapás, és minden ehhez hasonló jogi izé – mondta Emmett határozottan. – Ti vagytok rá a tanuk, hogy Rosalie folyamatosan bántalmaz, és jegyezzétek meg, hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti, úgyhogy mellém kell majd állnotok a bíróságon – kiáltott még le bátyánk a lépcső tetejéről. Majd Rose egy határozott lökéssel betessékelte a szobájuk ajtaján, majd eltűntek.

- Mindig is tudtad, hogy a családom nem komplett – nézett rám Edward bocsánatkérően.

- Sebaj, ettől csak viccesebbek. Mit akartál megbeszélni velem? Johannával kapcsolatban akartál valamit – nézett rám kíváncsian.

- Igen, de menjünk egy kicsit biztosabb helyre, ahol más nem hallhat meg minket – suttogta lágyan a fülembe.

- Rendben – bólintottam rá. Edward kézen fogott, és mélyen besétáltunk az erdőbe, ahol már biztosan senki nem hallhatott bennünket.

- Nem is tudom, hogy hol kezdjem – gondolkodott el szerelmem.

- Talán az elején – mosolyogtam rá biztatóan.

- Rendben, tehát Johannának kellett a segítség ma. Illetve a lány Carlisle-tól kért segítséget, mert a bátyja kómában fekszik már tíz éve. Illetve nem is kóma, hanem egy rög miatt nem tud semmilyen ingerre sem reagálni, és ezért az orvosok azt hiszik, hogy ez kóma, de nem az. Hallottam Justin kétségbeesett gondolatait. Minden pillanatban próbál kitörni ebből a mozdulatlan állapotból, de nem képes rá. Carlisle viszont megtalálta a problémát, és valószínűleg nemsokára sort kerít egy műtétre is, hogy Johanna bátyja felépüljön teljesen. A lány azért zárkózott be ennyire, mert elvesztett mindenkit, akit szeretett, és nem akar több csalódást, és veszteséget átélni. Nem azért nem közeledik Billy felé, mert nem tetszik neki, hanem azért, mert egyszerűen csak fél – hadarta el Edward gyorsan.

- Szegény lány, el tudom képzelni, hogy mit élhetett át – hajtottam le a fejem. De a bátyja meg fog gyógyulni, mert jó kezekben van. Majd elbeszélgetek vele, ha legközelebb találkozunk.

- Még valami, kicsim – szakított ki Edward a gondolataimból.

- Igen? – néztem rá kíváncsian.

- Carlisle kéri, hogy ne mutasd ki Johanna felé, hogy megváltozott a véleményed róla. Arra kért minket, hogy maradjon a mi titkunk az, ami Justinnal történt, és nem szeretnénk, ha újra bizalmatlan lenne. Nem volt könnyű elérni, hogy megnyíljon nekünk.

- De hát ti nem tettetek semmi rosszat. Csupán csak nem hazudtatok nekem – néztem rá döbbenten.

- Lehet, de Johanna nem ismeri a családunk történetét. Neki a barátnőm vagy, akinek elfecsegtem a titkát. Gondolkozz az ő szemszögéből – mondta Edward lágyan, és magához ölelt.

- Ez igaz – adtam meg magam. Ha innen nézzük a dolgokat, akkor valóban igazat kell adnom Carlisle és Edward szavainak. – Rendben, továbbra is rideg leszek vele, látszólag – egyeztem bele.

- Köszönöm – nyomott egy puszit a számra Edward.

- Én is – bújtam az ölelésébe.

- Mit? – kérdezte kíváncsian.

- Azt, hogy őszinte voltál, és mindent elmondtál nekem – néztem fel rá. Majd elkomorodtam. – A majdnem fogadás miatt pedig még számolunk. Nehogy azt hidd, hogy ezt büntetlenül megúszod – ráztam meg mutatóujjam az orra előtt.

- Hogyan engesztelhetnélek ki? – kérdezte ártatlanul.

- Mh… nehéz kérdés – gondolkoztam el. Bár igazság szerint már régóta kitaláltam valamit, aminek nagyon is örülnék. – Bármit kérhetek?

- Akármit, amit csak szeretnél – vágta rá gondolkodás nélkül.

- Hogy állsz a házépítéssel? – kérdeztem kíváncsian.

- Akadt már rá példa, hogy építettünk házat, ha nem volt az erdőben megfelelő helyen – mosolygott rám. – Mire gondolsz pontosan?

- Én csak szeretnék egy házat, ami La Push és a ti területetek határán áll. Pontosan a határvonalon. Így mi élhetnénk a ti területeteken. Jake, és Billy a párjaikkal pedig a ház La Push felőli oldalán. Így mindenkivel együtt lehetnék, aki fontos nekem. Ráadásul építhetünk akkora házat is, hogy a fiúk, és az én szerelmem is elférjen velünk – néztem rá boci szemekkel. Ezt, azt hiszem Alice-tól tanultam.

- Ez egy remek ötlet – mosolyodott el szerelmem. Majd ledöntött a fűbe, és lágyan csókolni kezdett. Éppen belemelegedtünk volna, amikor valaki árnyéka teljes egészében eltakarta előlünk a hold fényét.

- Hah, megléptem Rose-tól, és még csak észre sem vett – vigyorgott ránk Emmett. – Mit csináltok? – kérdezte, mintha nem tudná.

- Nem is tudom, Emmett – forgattam meg a szemeimet. – Minek néz ki?

- Hát, várj, tippelgetek – csillant fel a szeme. – Öhm… birkóztok?

- Persze, birkózunk – morgott fel Edward. - Viszont ez itt egy kétszemélyes küzdőtér – fűzte még hozzá.

- Értem, ez esetben, ha gondoljátok, hozok egy kis iszapot, úgy izgalmasabb. Egyébként Bella ez a lábtartás nem a legjobb, hogyha le akarod lökni az öcsköst, és fölé kerekedni. Így csak jobban magadra rántod – magyarázta komolyan. Én pedig gonoszan elmosolyodtam. - Mire készülsz, Bella? Nem tetszik ez a vigyor – nézett rám Emmett rosszat sejtve.

- Rosalie – kiáltottam el magam jó hangosan. – Mondd csak, Emmett hol van? – kérdeztem hangosan.

- Emmett McCarty Cullen! – üvöltött Rose egy pillanattal később. – Hova tűntél? Ha egyszer a kezeim közé kaparintalak abban nem lesz köszönet – kiabált tovább. Majd hallottuk, amint kiugrik az ablakon, és felénk veszi az irányt.

- A francba – morgott fel Emmett. – Ezt még visszakapod, te kis besúgó – nézett rám morcosan. Majd eliszkolt a folyó irányába.

Mi pedig Edwarddal hangos nevetésben törtünk ki. Eléggé vicces látványt nyújtott, ahogy a hatalmas mackó, menekül a törékenynek látszó lány elől. Olyan volt, mintha az egér üldözné a macskát.

- Szerintem most magadra haragítottad Emmettet – mosolygott rám Edward.

- Most félnem kellene? – kérdeztem „ijedten”.

- Rettegned – kuncogott fel. – Jobban, mint egykor tőlem. Emmett bosszúja kegyetlen lesz, ebben biztos lehetsz.

- Majd Alice úgyis figyelmeztet, hogyha merényletet tervezne ellenem – vontam meg a vállam.

- Ez is igaz – bólintott rá Edward. – Szóval, hol is tartottunk, amikor megzavartak minket? – kérdezte mosolyogva. Majd egy szempillantás alatt eltűnt rólam a felsőm.

- Kár, hogy nem avattuk fel azt a csinos hálóinget – sóhajtottam fel. De amint Edward elérte immáron fedetlen kebleimet, rájöttem, hogy így is tökéletes lesz minden. Illetve tökéletes lenne, ha nem jönne közbe állandóan valami. Morogtam magamban, amikor megéreztem néhány erre járőröző farkas illatát. – Edward – nyögtem két csók között.

- Tudom – szusszantott fel bosszúsan. Majd egy szempillantás alatt felsegítette rám a felsőmet, rendbe szedtük magunkat, és visszasétáltunk a házhoz. – Bepótoljuk, kedvesem, ígérem – simított végig az arcomon.

- Igen, tudom – mosolyodtam el.

Majd Edward a karjaiba kapott, és meg sem állt velem a szobánkig. Amit tökéletesen visszarendezett Alice, hogy olyan legyen, mint régen. Az éjszaka csendben telt, de szinte tapintani lehetett a szerelmet, és a szeretet az egész házban. Mindenki a párjával volt a szobájában, és annak ellenére, hogy Rose néha komolyan megneveli Emmettet, azért az ő szobájuk felől határozottan szerelmes suttogások törték meg a néma csendet. Carlisle és Esme halkan beszélgettek, és boldogan ecsetelték egymásnak, hogy mennyire jó, hogy újra együtt vagyunk mind. Alice, és Jasper azonban néma csendben volt, valóban. Talán elmentek?

- Hol van Alice, és Jasper? – súgtam Edward fülébe.

- A szobájukban. Éppen az előbb lestem a gondolataikba. Mélyen egymás szemébe néznek, és közben arra gondolnak, hogy mennyire szeretik a másikat. Néha pedig egy-egy apró csókot váltanak. Gyakran csinálják ezt. Az ő szerelmük valahogy egyszerre kiteljesedett, szenvedélyes, gyengéd, plátói, érzelmekkel teli. Ez valószínűleg Jasper képességének tudható be. A szerelem, és az egymás iránti odaadás olyan magas szintjén vannak, amit sokak el sem tudnak képzelni.

- Mit csinálunk holnap? – kérdeztem kíváncsian. – Mármint, mikor mentek el legközelebb Justinhoz? Szeretném, ha mielőbb segítenétek neki, biztosan szörnyű az az állapot, amiben már tíz éve van – érdeklődtem. De csak nagyon halkan, hogy a többiek ne hallják meg, hiszen ez titok. Bár Alice már biztosan látta, hogy mi történik.

- Nos, Carlisle holnap reggel szeretne megint átmenni a kórházba, ahol Justin fekszik, és előkészíteni a vizsgálatokra, és a műtétre is.

- Értem, akkor a holnapot nem töltjük együtt – szontyolodtam el egy kicsit.

- Mit szólnál, ha kivennénk egy szobát a városban egy éjszakára? Ott aludhatnánk, és mentes lenne a hely a családtól, különös tekintettel Emmettre – cirógatta meg az oldalamat.

- Nos, csábító az ajánlatod, de Em úgysem állja meg szó nélkül.

- Ő holnap a lányokkal vásárol a plázában – hahotázott Edward. Mire nekem is kuncognom kellett. Kellemetlen, de hát magának kereste a bajt.

Az éjszaka hátralévő részét csendben töltöttük, egymás karjaiban, miközben Edward lágyan cirógatott, és időről-időre az altatómat dúdolta nekem. Emlékeztetett ez az éjszaka az emberként vele töltött éjjelekre, csak akkor nem tudtam ébren maradni, hogy még tovább élvezhessen a cirógatást, és a nekem szánt dallamot. Most viszont egész éjszaka hallgathattam egészen addig, míg el nem jött a reggel.