Volterra

Volterra

Volterra

Volterra

Élménybeszámoló

Volterra és Montepulciano




A város hegyen található, ahová eléggé kacskaringós szerpentin vezet fel, de megéri a hosszú út, mert jutalmul elénk tárul egy nagyon kellemes kisváros, ami kifejezetten régi időkre emlékezteti az embert. A kilátóból lenézve, pedig elénk tárul a csodálatosan szép Toszkán táj, ami szerintem Olaszországban egyedülálló. Hatalmas szőlősök, vad rétek, és ameddig a szem ellát minden méregzöldben pompázik. Érintetlen természet veszi körül ezt a helyet, ugyanúgy, ahogy Montepulcianót is. A dolog érdekessége, hogy én nem akarok megbántani senkit sem, de Volterra és Montepulciano sok mindenben nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét kisváros hegyre épült, és a föld színeiben pompázik. Semmi csicsa, semmi túlzás, csupán gyönyörű épületek, és apró sikátorok, ahogy az a régi korokra volt jellemző. Mivel hegyre épült az utcák folyamatosan felfelé haladnak, egészen addig, amíg el nem értük a főteret és az óratornyot. A két óratorony is nagyon hasonlított egymásra. Éppen csak az ajtó különbözött, és ezen kívül volt még egy-két apró eltérés, de a fő jegyek teljesen ugyanazok voltak.

Volterra főterén az óratoronytól nem messze információs pult segíti az oda látogató embereket, külön tekintettel a Twilight rajongókra, akik szuveníreket vásárolhatnak, és megnézhetik a Volturi által is dedikált fotókat, valamint a Volturi fényképeit. A városkának gyönyörű kézműves múltja van, amit ki is használnak, és csodálatos dísztárgyakkal kedveskednek az odalátogatónak. Összességében gyönyörű, és nagyon kellemes kisváros szerintem. Egy egész napot el tudtam sétálgatni jóízűen. Az emberek kedvesek és segítőkészek, egyáltalán nem zavarja őket a tömeg, és a kíváncsiskodás.

Montepulciano, mint már mondtam nagyon hasonlított Volterrához, de az emberek már korántsem voltak annyira kedvesek, mint ott, valahogy kicsit távolságtartóbban viselkedtek. Sokkal inkább ki akarják használni az odalátogatók szenvedélyét a Twilight iránt, mint Volterrában. Nyilván, mivel a film egy részét is ott forgatták. Annak nagyon örültem, hogy fantasztikus szuvenírekkel lehettem gazdagabb, de nagyon meg kellett nézni, hogy hol veszi meg az ember. Az óratoronyhoz közel még nagyon drága volt minden, de ahogy távolodtam már fél áron kínálták ugyanazokat a termékeket. Visszatérve a városkára. Nekem kicsit csalódást okozott, hogy már lebontották a szökőkutat, amit csak a film miatt építettek fel. Most a szökőkút helyén szabadtéri színház található. Viszont az óratorony nem okozott csalódást, még be is tudtam lépni oda, ahova Demetri, Félix és Jane Edwardért, Belláért, és Alice-ért ment. A torony mellett pedig egy kedves kis vendéglőben „Twilight menüvel” kínálták a megfáradt vámpírt, aminek szíve természetesen Montepulciano egyik legfinomabb vörösbora volt. A környék bővelkedik szőlőtőkékben, és fenséges száraz, illetve félédes vörösborokkal kínálják az odatévedőt. Egy-két üveggel még haza is hoztam, mert nem sűrűn ittam még ennyire testes, és kellemes zamatú száraz bort.

Így előljáróban ennyi, mert nem tudom, hogy pontosan mire vagytok kíváncsiak. Kérdezzetek, és én igyekszem majd válaszolni.

Legközelebb jövő hét hétfőn leszek, mert megint nyaralok, de ha hazajöttem minden kérdésre válaszolok, ha van.

Még valami. Evcu, remélem, hogy olvasod ezt. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de jövő hét kedden megkapod a Paul/Jane ajándék duplafejezetet, már 8 oldal megvan :D

Puszi, Drusilla

La Push vámpírja - 67. fejezet

67. fejezet




(Jacob szemszöge)



Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát. Persze messze nem tudott annyit enni, mint amennyit én, de akkor is csábító volt a számomra a falánksága. Az én bélpoklos kis szépségem. Mindig zavarba jött, amikor megemlítettem, hogy mennyire tetszik, amikor gátlások nélkül eszik, pedig nem kellene, hogy emiatt rosszul érezze magát.

- Jake, ne nézd, amikor így falom a sütit – pirult el, amikor mellé léptem.

- Nagyon szexisen eszel, úgyhogy nem könnyű levennem rólad a szemem – öleltem magamhoz. – Csak nehogy túl edd magad – fűztem még hozzá.

- Jól van na, az csak egyszer fordult elő, azóta uralkodom magamon – biggyesztette le az ajkát, és letette a sütit a kezéből.

- Hé, nem akartam elvenni a kedved – emeltem vissza a szájához az édességet.

- Oké – egyezett bele azonnal, és folytatta, amit elkezdett. – Viszont sokkal jobban esne, hogyha segítenél elpusztítani ezt a tálcát – tett egy szelet édességet a szám elé.

- Rajtam ne múljék – vigyorodtam el. Majd engedelmesen megettem a nekem felajánlott süteményt.

- Aha, tudtam én, hogy csak a süteményemre hajtasz, azért néztél, hogy neked több jusson – szegte fel dacosan az állát. Én pedig felnevettem.

- Rafinált egy nőszemély vagy te – nyomtam apró csókot a szájára. – Pont ezért szeretlek. Na meg az ellenállhatatlan alakodért, és az eszedért, és sok minden másért, amit inkább majd négyszemközt fejtek ki – búgtam a fülébe.

- Te szex-mániás – kuncogott fel Gaby.

- Nem is tudom, hogy ki ugrott rám reggel kétszer – haraptam a nyakába.

- Gyerekek, viselkedjetek – vert hátba Anthony. Majd elcsent egy tálca sütit valószínűleg Nathalie-nak. – A gondolataitoktól elég nehéz másra koncentrálni. Úgyhogy eldöntve a vitát, mindketten súlyos nimfomániában szenvedtek.

- Nem is igaz – mondtuk egyszerre szerelmemmel.

- Erre nem reagálok semmit, valahogy túl egyszerre kezdtetek el tiltakozni – vigyorgott ránk.

- Bosszantó vagy – morogtam magam elé.

- Én is szeretlek, öcsi – nevetett fel Anthony. Pf… testvérek. Imádom őket, de néha elég bosszantóak, tényleg. Talán mostanában a bátyuskám túl sokat társalgott Emmettel.

- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – lépett mellénk az említett. Na, ez tipikus esete az emlegetett szamárnak.

- Nagyon vicces vagy – vágtam mellkason.

Igazán kedves, hogy a leendő gyermekeinket lekiskutyázta. Gyönyörű kisbabák lesznek, kivételes gyerekek, hogyha egyszer egyáltalán sikerül nekünk családot alapítani. Ez nálunk még komplikáltabb, mint bárki másnál. Legalábbis a jelek szerint. Még csak pár hete magyarázta Carlisle az ilyen meg olyan elváltozásokat Gabriella testében, és az én megváltozott génjeimet, meg, hogy ketten együtt milyen közös, és eltérő elváltozásokat hordozunk magunkban egy egyszerű emberhez képest. Na jó, igazság szerint úgy a harmadik percnél totálisan elvesztettem a fonalat, pedig Anthony nagyapja nagyjából egy órán át vetett fel minden egyes lehetőséget, ami számításba jöhet. Lényeg a lényeg, hogy minden csak a természeten múlik.

- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregetett hátba Emmett. Még jó, hogy erősek a csontjaim, különben most ripityára törve feküdnék a padlón.

- Persze, hogy tudom – köhintettem, mikor újra levegőhöz jutottam.

- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – szorongatta meg kedvesemet is.

- Hé… – kezdtem volna bele, de valaki közbeszólt.

- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta Carlisle erényesen.

- Jól van, bocsi – biggyesztette le az ajkát Emmett. Majd óvatosan a földre állította kedvesemet.

- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rá szerelmem.

Elég mókás látványt nyújtottak, mert Emmett csaknem két fejjel magasabb volt Gabynál, így most rendesen kiütköztek a magasságkülönbségek. Na meg persze szerelmem jó, ha hatvan kilót nyomhat most, míg ez a nagy medve majdnem kétszer annyit.

- Hol is tartottunk? – lépett vissza a tálca elé. – Szóval, eddig az enyém, az pedig a tiéd, így igazságos – húzta meg a határvonalat.

- Én akkor sem haragszom, hogyha mindent felfalsz, és több mázsát fogsz nyomni – tömtem a szájába még egy szelet süteményt.

- Pazar jövőkép – fintorodott el rágás közben. – Inkább nem kérek többet. Azt hiszem, hogy egy pohár tejjel viszont le tudsz venni a lábamról – pislogott rám ártatlanul. - Hát még ha belecsempészel egy kis fahéjat is valahonnan, meg egy kiskanál mézet – fűzte még hozzá.

- Mi történt a pezsgőimádatoddal? – kérdeztem döbbenten.

- Még mindig imádom a pezsgőt, de a sütihez jobban szeretem a tejet – rántotta meg a vállát. – Azt mondtad még reggel, hogy bármit megteszel értem – simított végig a mellkasomon.

- Még szép, csak az a kérdés, hogy itt tartanak-e tejet. Mindjárt kiderítjük – simítottam végig az arcán. Azután pedig a konyhába siettem, ahol Esme tevékenykedett. – Esme, esetleg nem lenne egy pohár tej, egy kis fahéj, és egy kiskanál méz? – kérdeztem nem túl sok reménnyel a hangomban.

- Dehogynem – mosolyodott el. – Hoztam haza, mert Gabriella mindig azt kér a sütihez, amikor itt van, vagy itt vagytok Carlisle-nál. Már át is főztem egy adagot, hogy hideg legyen estére. A hűtőben megtalálod, rá van írva az üvegre, hogy „Gaby”. Várható volt, hogy megint ezt kér majd, mivel ma bővelkedünk édességben – magyarázta gyengéden. Micsoda kedvesség. Hogyan tudnám én ezt valaha is meghálálni ennek a családnak. Megmentették a szerelmemet, boldoggá tették anyát, és még a részletekre is figyelnek.

- Köszönöm – mosolyogtam rá. Majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Amin igencsak meglepődött, de úgy láttam, hogy örült neki. A következő pillanatban pedig egy poharat nyomott a kezembe.

- Nagyon szívesen. Szeretünk titeket – simogatta meg az arcomat.

Majd kivett a sütőből egy újabb adag almás pitét. Hihetetlen mennyiségű finomságot halmoztak fel ide. Az ember nem is gondolná, hogy lehet egyáltalán ennyit sütni egy nap leforgása alatt. Miután töltöttem egy nagy pohár tejet, visszasiettem szerelmemhez, akinek a szája azonnal széles mosolyra húzódott, ahogy meglátta a kezemben az italát.

- Köszi – vette el a poharat tőlem. Majd egy gyors csók után egy hajtásra kiitta a pohár teljes tartalmát. Én csak néztem rá nagy szemekkel. Fél liter tej egy húzásra. Szép teljesítmény. Biztosan nagyon szomjas volt már, szólhatott volna előbb is.

- Nincs mit – vettem el tőle az üres poharat. – Még? - kérdeztem kíváncsian.

- Nem, ez bőven elég volt, tényleg – nyomatékosította, mert nem igazán hittem neki. Volt már rá példa, hogy meg sem állt egy liter tejig esténként.

- Oké – bólintottam rá.

Majd egy szempillantás alatt letettem a poharat a konyhában, és visszasiettem Gabyhoz. A parti még csak most kezdődik igazán. Éppen most érkezett meg Johanna és Billy is, úgyhogy elkezdődhet végre a tánc. Mindig is imádtam táncolni, úgyhogy már alig várom, hogy lehetőségem nyíljon alaposan könnyíteni a párom cipellőjén.

- Ajaj – húzta el a száját Gabriella.

- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.

- Már megint összeszólalkoztak, vagy valami, mert mindketten olyan arcot vágnak, mint aki citromba harapott – mutatott kedvesem az érkezőkre.

- Uh, igazad lehet – húztam el a szám én is, amikor jobban szemügyre vettem őket. Johanna megkaphatja a földkerekség legmakacsabb bevésődése címet, az már egyszer biztos. Még én féltem Gabriellától? Ő legalább közel engedett magához. Johanna már szinte fagyos, pedig szegény bátyám készséggel kiolvasztaná.

- Biztosan megoldják – simított végig kedvesem, amikor elkomorultam. – Johanna aranyos lány, csak nehéz élete volt eddig. Nehéz közel engedni magunkhoz idegen embereket.

- Úgy rémlik, hogy te nem voltál ennyire nehéz eset – mosolyogtam rá.

- Hát, mindenki más. Én lényemtől fogva elragadó vagyok, így nem nehéz a közelembe férkőzni. Nem tehetek róla, hogy a bájaim elkápráztattak, és éppen jókor voltál jó helyen, hogy még a kegyeimbe is fogadtalak – szegte fel az állát büszkén. – Mindig is tudtam, hogy nincs nálam szebb kerek-e világon.

- Nos, igen, ezzel nem mondasz újat, aki tud, az tud. Ember létedre engem azonnal elkápráztattál – pusziltam bele a hajába. Majd legnagyobb sajnálatomra gyorsan abba kellett hagynom az elcsábítását, mivel bátyám mellettem termett, úgyhogy ha nehezen is, de elszakítottam magam kedvesemtől.

- Mennyire zárkózott be ezúttal? – kérdezte Gaby kissé elfintorodva.

- Jobban, mint amennyire kellene. Én már nem tudok mihez kezdeni. Egyszer már majdnem langyos, azután pedig hideg, aztán megint langyos, utána pedig fagyosba vált. Nem tudom, hogy mikor érinthetem meg egyáltalán, vagy mikor nem akarja, mindig a hangulatától függ, hogy milyen éppen a kapcsolatunk. Én értem, hogy fél egy komoly kapcsolattól, de ez azért már túlzás. Hogyan segítsek, hogyha azt sem tudom, hogy hol rontom el? Hogyan legyek az, amire szüksége van, hogyha a bevésődésem sem tudja, hogy mit akar valójában? Lehet, hogy barátnak akar, lehet, hogy szerelmének, de lehet, hogy csak egy kedves ismerősnek. Akkor most melyik? Legalább ő eldönthetné, hogy én is kapjak valami viszonyítási alapot – fakadt ki bátyám.

Ez tökéletesen jogos volt, és értettem a fájdalmát, ahogy Gabriella is mondta, Johanna helyzete elég nehéz, hiszen nem volt könnyű élete, és ez most nagy változás, de biztosan megoldják majd valahogy. Bármennyire is próbáltam meggyőzni bátyámat, hogy a nyitótáncnál majd minden megváltozik, és Johanna is biztosan felenged egy kicsit, makacsul tartotta magát a terveihez, miszerint majd táncol anyával, és Edwardot kéri meg, hogy kérje fel Johannát. Szerintem ez rossz ötlet, bár ki tudja. Talán, hogyha Johanna közeledik Billy felé, akkor könnyebben menne a dolog.

Természetesen én a szerelmem harisnyakötőjét húztam ki, amikor eljött az idő, és boldogan álltam meg előtte, hogy táncba hívjam. Szerelmem azonnal a nyakam köré fonta a karjait, és természetesen simult hozzám. Annyira csodálatos érzés volt. Összeilletünk, olyanok voltunk, mintha két testben lett volna egy lélek. Még nem éreztem ehhez fogható csodát, soha Gabriella előtt.

- Nézz csak oda – fordított meg minket szerelmem.

- Na, ez már valami – vigyorodtam el elégedetten. Johanna végre nyitott Billy felé. Azt hiszem, hogy erre már elég régóta vártunk, már nem csak Billy, hanem mindkét család, és az egész falka ezen drukkol, amióta az alfánk bevésődött.

- Mondtam, hogy csak idő kell neki – húzta ki magát büszkén Gaby. Majd visszabújt a mellkasomhoz, és elégedetten felsóhajtott.

- Szeretlek – pusziltam bele a hajába. Ezt muszáj volt minél többször elmondanom neki, hogy még véletlenül se legyen esélye kételkedni a szerelmemben.

- Én is szeretlek – mosolygott fel rám. – Ma éjjelre tartogatok nekünk egy kis meglepetést – simított végig a mellkasomon.

- Már előre tetszik a dolog. Előre hozzuk a közös esténket? – ajánlottam a lehetőséget.

- Azt ígérted, hogy ma alaposan megtáncoltatsz – koppintott az orromra. – Követelem a hosszan tartó táncot, amit ígértél. Tudod, hogy imádok szórakozni, hogyha tehetem – rebegtette meg a szempilláit.

- Jól van, tudod, hogy kérésed számomra parancs – simítottam végig a hátán. Tényleg megígértem.

- Vagy te talán nem élvezed? Ha nem érzed jól magad, akkor mehetünk – pislantott fel zavartan a dal végén.

- Édesem, én mindent imádok, ami veled kapcsolatos, ráadásul táncolni is szeretek, úgyhogy ez egy gyönyörű este – biztosítottam.

Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Azután pedig tovább pörögtem kedvesemmel. Azt esténk hátralévő része csendben telt. Leginkább csak élveztük a partit, amibe az összes pár kellőképpen belemelegedett. Még Esme és Carlisle is. A maguk nemes tartásával táncoltak, amit csak nagyon régen volt jellemző az ilyen eseményeken, de mégis tapintani lehetett a szenvedélyt, ami forrt közöttük. Csodálatos, példaértékű páros voltak. Nem sokáig kémleltem a körülöttünk lévőket, mert éreztem, hogy Gabriella egyre inkább elernyed a karomban.

- Fáradt vagy, édesem? – kérdeztem halkan, egészen közel a füléhez.

- Hát, nem vagyok friss, és üde, de bírom még – pislogott fel rám. Látszott rajta, hogy már csak erőlködik, hogy ébren maradjon, és ezt semmiképpen sem akartam. Lesz még alkalmunk szórakozni. Nem akarom, hogy szegénykém teljesen kimerüljön most csak azért, mert én nem viszem eleget szórakozni. A jövőben majd beiktatunk táncos estéket is. Rajtam ne múljék.

- Kicsim, mindjárt összeesel. Gyere, elmegyünk aludni, és a jövőben ígérem, hogy többet viszlek szórakozni és táncolni. Pihenned kell – pusziltam meg a nyakát.

- Ezt erőltesd – hajtotta hátra a fejét. – Ettől felébredek – csillantak meg a szemei pimaszul.

- Oké, de ezt inkább majd a sátorban fogom folytatni, mert itt elég feltűnőek lennénk – kuncogtam fel. A kis heves.

- Jól van, meggyőztél, de tényleg el kell vinned szórakozni – nézett rám szigorúan.

- Esküszöm, hogy már a jövő héten elmegyünk táncolni valahová – tettem le a nagy esküt. Majd keresünk valami kellemes helyet, ahol tudunk andalogni.

- Rendben, ez esetben megengedem, hogy az ideiglenes szállásunkra vigyél – harapta be az ajkát.

- Tudtam, hogy imádsz farkason utazni – vigyorodtam el. Eddig tagadta, de tudtam, hogy élvezi a hátamon száguldást.

- Én egy szóval sem mondtam, hogy nem – rebegtette meg a pilláit.

- Folyton tiltakoztál, amikor vinni akartalak – mondtam kicsit morcosan.

- Azért, mert akkor vadásztunk az ellenségre, és semmi szükséged nem volt rá, hogy még én is folyamatosan gyengítselek. Amúgy sem akartál már csak magaddal vinni sem, kolonc pedig végképp nem akartam lenni a hátadon – magyarázkodott. Nos, ez valóban logikus, de akkor én máshogy fogtam fel a helyzetet.

- Értem – bólintottam komolyan.

- Igen, én is hallottam, hogy végre koppant, hogy miért nem akartam akkor, hogy vigyél. Néha egy kicsit tökfej vagy – kopogtatta meg a homlokomat.

- Te pedig pimasz – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira.

- Lehet, de én ezt tudom a nap huszonnégy órájában produkálni – kacsintott rám.

- Ezzel nem tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeim. Tényleg egyfolytában pimaszkodik velem. – Most viszont indulás, pihenned kell – kaptam a karjaimba. A többiek pedig tapsviharban törtek ki, mire kedvesem elpirult.

- Na látjátok srácok, így kell ezt csinálni – vigyorgott ránk Emmett. – Jacobnak van stílusa.

- Köszi – biccentettem a nagy mackó felé. Emmett gyakran bár idegesítő, de igazából csupa szív, és bármit megtenne érted. Nem gondoltam volna, hogy még valaha ezt mondom, de tényleg kedvelem ezt a vámpírt. Meg az egész Cullen famíliát.

Miután mindenkitől elköszöntünk kivittem kedvesemet, és addig emberként sétáltam vele, amíg el nem tűntünk a fák között. Mikor már elég messze jártunk, gyorsan ledobáltam a ruháimat, és átváltoztam. Gabriella összeszedte minden göncömet, és felszállt a hátamra. Én pedig viszonylag lassan elindultam. Valami furcsa érzésem volt Gabyval kapcsolatban mostanában, így nem mertem vele teljes sebességgel futni. Mintha mostanában törékenyebb lenne, mint amilyen volt az utóbbi időben. Fáradtabb is, és könnyebben legyengül. Valami nem stimmel, én eddig nem faggatóztam, de holnap ki fogom deríteni, hogy mi a baj. Ha kell, akkor Carlisle-hoz megyek, és követelem a válaszokat. Lehet, hogy a vámpírméreg mégsem tart ki örökké a szervezetében, és szép lassan megint teljesen emberré válik? Vagy talán a méreg erősödik és gyengíti őt? Semmiképpen sem lehet jó dolog, ami történik.

- Jake, csigalassan haladunk – mondta a fülembe panaszosan. – Ha fáradt vagy, akkor inkább tegyél le, megyek a saját lábamon – simogatta meg a bundámat. Én pedig megráztam a fejem, hogy nem. – Hát jó, akkor magadra vess, hogyha elalszom itt rajtad, mire odaérünk. Akkor bizony a meglepetés is elmarad, és hoppon maradsz ezen a gyönyörű estén – búgta a fülembe. Mi ez, ha nem kínzás? A férfi nagy dilemmája. Óvni a szeretett nőt, vagy szeretni a szeretett nőt egy eldugott helyen? Hát igen, nehéz a döntés, de inkább nézem, ahogy alszik, minthogy bármilyen kárt is okozzak benne. – Oké, akkor magadra vess – feküdt el a hátamon, és a bundámba túrva szuszogni kezdett. Nem zavart, hogy el fog aludni. Majd reggel bepótoljuk, ami most elmaradt. A lényeg, hogy pihenjen.

Még egy jó tíz percig eltartott, mire odaértem vele a sátorunkhoz. Gabriella pedig már mélyen aludt. Óvatosan feküdtem le a puha fűre, nehogy felébresszem, azután pedig átváltoztam. Majd a karjaimba véve Gabyt bevittem a sátorunkba, azután pedig felöltöztem. Szerelmem édesen szuszogott, és ahogy letettem a takarómra az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindig így aludt. Meglazítottam a ruháját, és gyorsan ráadtam a meleg pizsamát, majd betakartam. Ezután vettem észre a sátor másik sarkában levő apró kis dobozt, amire az volt írva, hogy „Jake”. Ezek szerint abban rejlik a meglepetés, amiről beszélt az este kedvesem. Már csak az a kérdés, hogy mi van benne? Eléggé kicsi, és tökéletesen kocka formájú dobozban van. Egyelőre ötletem sincs, hogy mit rejthet. Mindenesetre gondolom nem lenne illendő a szerelmem engedélye nélkül kinyitni az ajándékomat, hiszen biztosan szeretné látni, hogyan reagálok a meglepetésre. Na és, ha csak belekukkantanék? Csak egy picikét. Éppen hogy kinyitnám, és már vissza is csuknám a dobozt. Á, nem, nagy a kísértés, de nem tehetem ezt. Majd, hogyha Gabriella felébredt. Kibírom addig. Inkább befekszem mellé, és én is alszom néhány órát. Így is lett. Felkaptam egy bokszert, majd bebújtam szerelmem mellé, és a mellkasomra húztam.

- Jake? – kérdeztem kedvesem halkan.

- Igen? – kérdeztem vissza. Bár szinte biztos voltam benne, hogy álmában beszél.

- A doboz, nyisd ki a dobozt – bújt hozzám még szorosabban. – Fontos.

- Majd reggel kinyitjuk együtt, nincs semmi baj, csak aludj – simogattam meg a hátát.

- De…

- Nincs semmi de, már így is félig alszol. Kibírom reggelig, akkor viszont az lesz az első dolgom. Most pedig aludj, kicsim – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Jól van – sóhajtott fel. Majd néhány pillanattal később már szuszogott is.

Nekem sem telt bele sok időbe, hogy elaludjak. Néhány perccel később magával ragadott az álmok birodalma, és én egyáltalán nem tiltakoztam, hosszúak voltak a napok az utóbbi időben. Nem igazán volt időnk kipihenni magunkat. Gabriella is biztosan ettől készült ki ennyire.

Reggel szerelmem apró csókjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de még nem régen világosodhatott ki, mivel a madarak sem csipogtak egyelőre. Lassan nyitottam ki a szemem, mire Gabriella elvigyorodott, és apró csókot nyomott a számra. Majd a csomagot kezdte el a szemem előtt húzogatni.

- Jó reggelt – vigyorodott el. – Nem nyitottad ki, pedig ez nagyon fontos – mondta komolyan.

- Neked is jó reggelt – pusziltam a hajába. – Már nyitom is – vettem el tőle a dobozt. Mire Gabriella izgatottan felült, és feszülten figyelte az arcomat. Gyorsan kibontottam a csomagolópapírt, és felemeltem a doboz tetejét. Amit ott találtam, attól szó szerint elállt a lélegzetem. – Ez… ez az, amire gondolok? – kérdeztem döbbenten. Nem tudtam mást kinyögni jelen pillanatban.

- Igen, ez az, amire gondolsz – mosolygott rám Gabriella, és láttam, hogy a szemében már csillognak az öröm könnyei. – Sikerült – fűzte még hozzá.

Óvatosan emeltem ki a dobozból azt az egy pár apró kis cipőcskét, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. A kisbabánk első cipőcskéje. Egyszerű, fehér kis lábbeli volt, de most mégis a világot jelentette számomra ez az apró kis ajándék.

- Mióta tudod? – kérdeztem izgatottan.

- Már egy ideje sejtettem, de Carlisle csak két napja tudta biztosan megmondani – válaszolta izgatottan.

- Annyira szeretlek – öleltem magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. – Na és persze, téged is, picim – hajoltam le a hasához.

Majd felhúzva a felsőjét apró puszik hadával leptem be a területet, ahol a kisbabánk volt. Gaby csiklandósan felkuncogott, de egyáltalán nem tiltakozott a pocakját ért támadás miatt. Hát ezért volt mostanában ilyen fáradékony, és gyenge. Az első harmadban van, ami elég nehéz egy kismamának, de én mindenben a segítségére leszek, amiben csak tudok. Órákon át feküdtünk még csendben a sátorban, apró csókokat váltva, és én egyszerűen nem tudtam betelni a gondolattal, hogy hamarosan kisbabánk lesz. A mi picikénk. Remélem, hogy kislány lesz, hogy olyan gyönyörű lehessen, mint a mamája.

La Push vámpírja - 66. fejezet

66. fejezet


Sziasztok! Szuper volt a nyaralás, és majd írok egy hosszabb lélegzetvételű beszámolót is, hogyha letöltöttem a képeket a gépemre, mert majd meg is mutatom, hogy hogyan nézett ki :) Addig is itt a friss:D Puszi, Drusilla

(Bella szemszöge)



Már olyan régóta nem voltam bálban, és nem táncoltam. Tudom, hogy régen gyűlöltem az ilyesmit, de mindig, amikor nosztalgiáztam miután elhagyott engem Edward és a Cullen család, az a gyönyörű báli éjjel jutott eszembe, amit eltöltöttem a szerelmemmel. Mindig is bántam, hogy nem jártunk el sűrűbben táncolni akkoriban, mert fantasztikus érzés volt, csak én eléggé két bal lábas voltam, de ez szerencsére mára már nincs így. Az egész este csodálatos volt, főleg az a része, amikor nosztalgiáztunk Edwarddal. Annyira tökéletes pillanat volt, amikor felidéztük, ahogy a lábán álltam, és ő így forogta velem körbe a termet. Azonban valami máson is megakadt a pillantásom. A fiaim boldog arcán. Anthony és Nath tökéletesen kiegészítették egymást. Mindig is jól megértették a másikat, és egyáltalán nem szégyellték felvállalni, hogy hogyan is éreznek egymás iránt. Gabriella és Jake pedig úgy simulnak egymáshoz, mint két mágnes, szinte már nem is ketten vannak. Két test, de egy lélek. Hihetetlen az az összetartozás, amit a külvilág is tökéletesen lát rajtuk. Billy és Johanna pedig tűz és jég. Billy határozott, de türelmes jellem, amilyennek egy alfának lennie kell, ezzel szemben Johanna temperamentumos, és vad, megállíthatatlan. Azonban, ami határozottan közös bennük az az, hogy mindketten hihetetlenül kitartóak. Soha nem adják fel, bár ez legnagyobb örömömre, mindhárom fiamra igaz.

- Elbambultál – suttogta Edward a fülembe. – Min gondolkozol ennyire? – kérdezte kíváncsian. A lehelete lágyan simogatta a nyakamat, amitől minden egyes porcikám megborzongott.

- Csak azon elmélkedtem, hogy milyen gyönyörű párokat alkotnak a fiúk a kedveseikkel – válaszoltam őszintén és végigfutattam a pillantásom még egyszer a fiaimon.

- Nos, amennyire hallom őket, a gondolataik alapján mindannyian egész életükre együtt maradnak – mosolygott rám kedvesen. – Tudod az örökkévalóság hosszú idő, és jó, hogyha az embernek, farkasnak, vagy vámpírnak van társa, akivel megoszthatja az életet – motyogta a hajamba.

- Mire akarsz kilyukadni? – kérdeztem értetlenül.

Valóban fontos, hogy legyen társ melletted, de nem az idő, és a hely a fontos. Szerethetünk valakit a világ másik végéről, nem kell együtt lenned ahhoz valakivel, hogy szerethessem. Edward is ilyen volt számomra ötven éven keresztül. Azután is nagyon szerettem, hogy elhagyott, és bár nem tudtam, hogy merre jár, tudtam, hogy valahol talán ő is rám gondol, vagy ha nem is, akkor is jó volt a gondolat, hogy még találkozhatunk. Akármennyire is dühös voltam rá, akkor is mindig velem volt valamilyen szinten. Volt valami kapocs, ami összekötött bennünket.

- Csak arra, hogy milyen szép a szerelem, és az összetartozás – válaszolt Edward. – A fiunk hamarosan feleségül veszi Nathalie-t, azután talán még unokáink is lehetnek, és ez nagyon jó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy saját családom lehet, és gyermekem. Nem akarom elveszíteni soha többé ezt a csodát.

- Nem fogod, emiatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. Legalábbis négy-öt évig, amíg itt vagytok biztosan nem, azután pedig majd látogatjuk egymást. Tettem hozzá gondolatban.

- Azt hiszem, hogy ezt szerettem volna hallani – nyomott lágy csókot az ajkaimra.

Nem akartam elrontani az esténket. Valamikor beszélnünk kell a jövőről, de nem most, nem ma éjjel. Most csak élvezni akarom az érintéseit, a csókjait, érezni a szerelem mindent elsöprő mámorát, az összetartozás csodáját. A mai éjjel nem a búslakodásé, hanem a boldogságé, a szerelemé, és a vágyaké.

- Ennek örülök – mosolyogtam rá.

- Mit gondolsz, mehetünk a sátrunkhoz, már majdnem mindenki elszivárgott – csókolt bele a nyakamba. Hm… felhívás keringőre? Hát részemről rendben van. Én semmi jónak nem leszek elrontója, sőt, kifejezetten tetszik a gondolatmenet.

- Nathalie és Anthony hamarosan távozik, és akkor már mehetünk is – kértem még egy kis türelemre szerelmemet.

- Rendben, ez mondjuk biztos, mert eléggé nagy tervei vannak a hölgynek mára – mosolyodott el Edward halványan.

- Nehogy zavarba merd hozni – szóltam rá határozottan. – Már így is eléggé ideges – fűztem még hozzá.

- Igen, ezt nem is tudná tagadni, legalábbis a gondolatai alapján semmiképpen. Biztosan gyönyörű éjszakájuk lesz. Te is hasonlóképpen viselkedtél, az első éjszakánk előtt – simított végig az oldalamon.

- Mikre nem emlékszel, te vén kéjenc? – villantottam rá a szemeimet.

- Viselkedj te kis fruska, ha nem akarod, hogy elfenekeljelek – húzott magához még közelebb.

A pillanatot azonban Anthony és Nathalie ölelése szakította félbe. Pontosabban csak Anthonyé, mivel ő ért oda hozzánk előbb.

- Jó éjt anya, Edward – ölelt meg minket Anthony.

- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – harapta be idegesen az alsó ajkát Nath, miközben Edwardra nézett.

- Semmi gond – ölelte át szerelmem. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott még rá. Ahhoz képest, hogy azt ígérte nem hozza szegényt zavarba, egészen jól sikerült.

- Jó éjt, drágám – öleltem át leendő menyemet. – Mindent előkészítettem – súgtam még a fülébe úgy, hogy csak ő hallja.

Szegénynek zavarában, és izgatottságában azonnal felgyorsult a szívverése, legalább a kétszeresére. Tudtam, hogy mit érez. Én is emlékeztem az első alkalom előtti kis félelemre, és szorongása. Félelmetes dolog odaadni valakinek az egyetlen kincsed, de ha megfelelő a férfi, akkor nincs annál gyönyörűbb pillanat.

- Köszönöm – suttogta hálásan.

- Ugyan már, boldogan tettem – engedtem el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomtam egy puszit az arcára.

Annyira aranyos volt, ahogy készülődött, és félve kért segítséget tőlem és Alice-től, pedig szerintem csodálatos, hogy ilyen gyönyörű éjszakát szeretett volna kettejüknek a fiammal.

- Ebben egészen biztos vagyok – pirult el.

- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.

- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intettem játékosan. Kis kíváncsi, mindig is ilyen volt. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgattam meg a szemeimet. Persze csak ugrattam, eszem ágában sem volt rosszat mondani a fiamról, vagy a szerelmemről, hiszen ők jelentenek minden boldogságot a számomra az életben.

- Hé, én is itt vagyok – mondta szerelmem felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – folytatta tettetett felháborodással, majd belemarkolt a fenekembe. Én csak elmosolyodtam ezen, és még egy kicsit hozzádörgöltem magam a gyengéd érintéshez, de Nath kifejezetten zavarba jött a szituációtól. Igazság szerint Nathalie nagyon emlékeztetett a régi önmagamra, persze leszámítva a farkas géneket.

- Akkor mi megyünk is – mondta Anthony kicsit rosszallóan nézve ránk. Majd kézen fogta kedvesét, és a kijárat felé kezdte húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a fiunk

Ezen a kijelentésén pedig nagyon jót kuncogtunk. Talán néha tényleg túlzásba visszük az enyelgést, ahogy Emmett szokta mondani, de hogyha egyszer ilyen jó, akkor miért fosztanám meg magam tőle? Eszem ágában sincs nélkülözni egy ilyen fenséges érzést, mint a szerelem mámora, vagy a testi vágy gyönyöre, a tudat, hogy melletted van, és szeret az, akit te viszont szeretsz. Különleges kapocs, ami soha nem múlik el.

- Szóval, most, hogy mi vagyunk az utolsó páros, mit gondolsz, mehetünk? – kérdezte Edward izgatottan.

- Te készülsz valamire? – sandítottam rá. – Már megint meglepetésen töröd a fejed? – kérdeztem összeszűkülő szemekkel. Kis hamis, állandóan kitalál valamit.

- Tulajdonképpen, igen, van egy meglepetésen, amihez be kéne kötnöd a szemed. Esküszöm, hogy nagyon fog tetszeni – simított végig a gerincemen.

Persze, tudta, hogy ezzel majd levesz a lábáról, mert egyszerűen rajongtam ezért az apró mozdulatért. A gerincem elképesztően imádott minden egyes gyengéd érintést. Valóban az volt talán a testem legérzékenyebb pontja. Habár ha Edwardról volt szó, akkor fel tudtam még mutatni néhány igen érzékeny helyet.

- Na jó, legyen – szusszantottam tettetett bosszússággal.

Tényleg nem szerettem a meglepetéseket, ez azóta sem változott, hogy átváltoztam. Kivéve persze Anthonyt, ő volt életem legszebb meglepetése. Hiszen azt hittük, hogy lehetetlen egy vámpírtól teherbe esni.

- Imádlak – csókolt meg Edward.

Láthatóan nagyon boldoggá tette a tény, hogy hagytam magam. Egy szempillantás alatt bekötötte a szemem, majd felkapott a karjaiba, és már száguldottunk is valahová. Nagyjából érzékeltem, hogy hová megyünk, attól függetlenül, hogy nem láttam, hiszen az érzékeim nagyon erősek voltak. Tudtam az illatokból, hogy az erdőben vagyok, és sokáig a rétünk felé tartottunk, de egy kicsivel előtte Edward elfordult velem. Eddig azt hittem, hogy tudom mire készül, de most aztán elvesztettem a fonalat. Úgy volt, hogy a réten éjszakázunk, és én azt hittem, hogy ott csinált valami meglepetést, de ezek szerint nagyot tévedtem. Egy-két perccel később Edward végre megállt, és letett a lábaimra, majd megfordított, és hátulról átkarolt.

- Felkészültél? – kérdezte izgatottan.

- Igen, azt hiszem – mosolyodtam el.

- Akkor most… - rántotta le rólam gyengéden a leplet. Én pedig kíváncsian kémleltem körbe, hogy mi is az a nagy meglepetés. Amikor megláttam elállt a lélegzetem is. Gyönyörű volt. A Cullen ház szinte tökéletes mása állt a határ két oldalán. Ahogy egyszer beszéltünk róla Edwarddal. A ház fele a farkasok területén állt, míg a másik fele a Cullenek oldalán. Döbbenten néztem fel Edwardra, aki csak szélesen elmosolyodott. – Valahogy így képzelted el a házunkat?

- Igen, ez egyszerűen tökéletes, de hogyan… - akartam kérdezni, de közbevágott.

- Anthony, Billy és Jacob a tervek alapján felépítette a farkasok oldalán lévő részt, míg Jasper és Emmett nekem segített felépíteni a mi oldalunkon levő részét. Hatan nagyon gyorsan elkészültünk az egésszel, azután pedig Alice rendezte a mi oldalunkat, míg Nathalie, és Gaby a farkasok felét. Egy kicsit nehéz volt eleinte összehozni mindenkit, és megoldani a dolgot, de aztán csak sikerült. Billynek eleinte nem igazán tetszett az ötlet, hiszen alfa révén az egész törzs jólétét figyelembe kell vennie, de aztán megegyeztünk. A ház közepén, pontosan a határvonalon meghúztuk a határ csíkját, hogy meddig mehetek el a házban. Te természetesen az egészet bejárhatod, hiszen La Push vámpírja vagy, én pedig boldogan beérem a saját oldalunkkal, ha veled lehetek – magyarázta lelkesen. – Megnézzük? Már teljesen készen van az egész.

- Még szép, hogy megnézzük. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor csináltátok mindezt. Bár van egy sejtésem, mivel mostanában a kelleténél is sokkal többet vadásztatok, vagy járőröztetek a fiúkkal – esett le a tantusz. Eddig nem gondolkodtam ilyesmin, csak egyszer játszottam el a gondolattal, hogy sumákolnak, de ezek szerint nem tévedtem.

- Hát, ami azt illeti, nem akartam, hogy idő előtt megtudd, hogy mit művelünk az erdő mélyén – vigyorodott el.

- Ki mondta, hogy nem tudtam? Talán csak nem akartam elrontani az örömödet – rántottam meg a vállam.

- Ki árulta el? – sötétültek el a szemei.

- Nyugi, senki nem mondott semmit, csak kíváncsi voltam, hogy mit reagálnál, ha ilyen helyzetbe kerülnél – vigyorodtam el ezúttal én.

- Gonosz vagy – rázta meg a fejét.

- Én? – rebegtettem meg a pilláimat.

- Ezért most megkapod a magadét – állt támadóállásba.

- Csak, hogyha elkapsz – rohantam el a ház irányába. Az ajtó szerencsére nyitva volt, különben a házat azonnal sikerült volna megrongálnom, pedig nem akartam, de hát hogyha menekül az ember, vagyis vámpír, akkor sietni kell.

- Úgyis elkaplak – hallottam meg magam mögött Edward hangját.

Én pedig gyorsan átszaladtam a határvonalon, tudom, hogy ez gonosz dolog, de megálltam a vonal pontosan túlsó felén. Tudtam, hogy nem jöhet át, és szerettem volna egy kicsit húzni az idegeit. Néha kell egy kis gonoszkodás.

- Vagy talán mégsem tudsz elkapni – kuncogtam fel, mikor megláttam az arcát.

- Ez nem fair játék így, Bella – húzta el a száját.

- Oh, adok én neked esélyt – nevettem fel. Majd a vonal egyik végére szaladtam, és áttettem a kezem a Cullenek oldalára. – Ha elkapsz, akkor nagy jutalmat kapsz – kacsintottam rá.

- Hát jó, úgy látom, játszani akarsz, de megkapod a magadét, hogyha visszaszerezlek – sötétültek el a szemei a vágytól.

- Abban nem is kételkedem – vigyorogtam rá. Majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem kibontogatni a fűzőmet, miközben gonoszan figyeltem szerelmem reakcióit.

- Mégis, mit művelsz? – nyelt egy nagyot Edward.

- Csak eszembe jutott, hogy talán ösztönözhetlek rá, hogy ügyesebb legyél – dobtam le magamról a ruhám felsőrészét, így már csak egy sötétkék melltartó takarta a felsőtestem. Majd a szoknyámat kezdtem el lefejteni magamról.

- Bella, ez már kínzás – zihálta kedvesem.

Na jó, lehet, hogy egy kicsit gonosz vagyok most, de majd gyorsan hagyom magam elkapni, de így még nagyobb lesz a hév Edwardban. Szeretem, amikor elengedi magát, és nem arra koncentrál, hogy nehogy összetörjön. Néha már betegesen óvni akar mindentől, ami jó érzés, de meg kell tanulnia, hogy már nem vagyok törékeny. Sőt, kifejezetten erős vagyok.

- Akkor ehhez mit szólsz? – haraptam be az alsó ajkam.

Azután pedig szemérmetlenül lecsúsztattam magamról a szoknyát is, így előlibbent a francia bugyim, és a harisnyakötőm is, aminek Edward soha nem tudott ellenállni. Megspékeltem az egészet egy kis szempilla rebegtetéssel is, így kergetve őt az őrületbe.

- Ezt már nem fogod megúszni szárazon az biztos – mosolyodott el.

Mintha csak valami ördögi terv fogalmazódott volna meg benne. Kíváncsian figyeltem, hogy mikor tűnik fel újra. Meg voltam győződve róla, hogy ez csak valami trükk, hogy visszamenjek a ház másik oldalára, úgyhogy inkább csak vártam. Néhány pillanattal később erotikus dallamú zene csapta meg a fülemet, majd Edward megjelent egy kényelmesnek látszó székkel, és egy köteg bankjeggyel.

- Te meg mit művelsz? – kérdeztem döbbenten.

- Játszani akartál, hát játszok veled – kacsintott rám. – Szóval, táncoljon, hölgyem – emelt ki egy bankjegyet, majd felém nyújtotta. – Nos, szívesen a helyére illeszteném ezt a csekélységet, hogy jó estélye legyen, de túl messze van – fűzte még hozzá.

- Te most komolyan sztriptíztáncosnőnek nézel? – búgtam vágyakozó hangon. Majd a nappali közepén lévő oszlopba kapaszkodva kígyózó mozgásba kezdtem, miközben minden gátlás nélkül végigsimítottam a melleimen az csipkén keresztül.

- Oké, ez mégsem volt olyan jó ötlet, amíg nem érhetek hozzád – hunyta be a szemét. – Ha sokáig csinálod még ezt, akkor átlépem a határt, és visszacibállak, szerződés ide vagy oda – magyarázta csukott szemmel.

Én pedig megsajnáltam szegényt, bár kifejezetten élveztem, hogy egy kicsit felhúzhattam, hiszen mi tölthette el nagyobb elégedettséggel, mint az, hogy alig bírja visszafogni magát. Még mindig behunyt szemmel ült, amikor lassan odalopóztam elé, és folytattam a táncot, amit elkezdtem lejteni nem sokkal ezelőtt, csak ezúttal átvetettem a lában Edward felett, és a csípőmet csábosan mozgatva egyre közelebb értem szerelmem éppen leginkább lüktető pontjához. Kedvesem szemei egy szempillantás alatt kipattantak, és azonnal megragadta a csípőmet, közel rántson magához, de rácsaptam a kezére.

- Nem érhet a dolgozókhoz fiatalember – intettem szigorúan. – Hacsak nem fizeti meg jól – fűztem még hozzá.

- Túl sok időt töltünk Emmettel – nevetett fel Edward. – Mikor lettünk ilyen kis perverzek?

- Nos, én nem látom itt Emmettet, úgyhogy ezt most hagyjuk is. Én nem nevezném perverzitásnak, sokkal inkább csak feldobjuk a szexuális életünket. Vagy talán nem tetszik? – fordítottam hátat neki, és lassan az ölébe ereszkedtem, majd hozzádörgöltem a hátsómat Edward ágyékához.

- Nem mondtam, hogy nem tetszik – nyögött fel.

- Na látod, akkor engedd el magad, és élvezd, amit nyújthatok neked – búgtam a fülébe. Majd egy szempillantás alatt a szék háta mögött termettem, azután pedig egy gyors mozdulattal széttéptem szerelmem ingjét, és végigsimítottam a mellkasán.

- Ezt meg hol tanultad? – kérdezte döbbenten.

- Talán majd egyszer elmondom – mondtam sejtelmesen.

Azután pedig folytattam, amit elkezdtem. Ha azt hitte, hogy ezzel a kis akcióval meg tud fogni, hát tévedett. Egyszer még régen Dawn addig könyörgött, amíg hajlandó voltam vele elmenni egy ilyen tanfolyamra. Jacob szerelme már harmincas éveiben járó nő volt, és szeretett volna újra szexisen, és csábosan hatni a férjére, na nem mintha Jake ne imádta volna mindig minden porcikáját a bevésődésének. Mindenesetre csak elmentem vele, és annyira mókás volt az egész, hogy folyamatosan kezdtük járni néhány évig az erotikus táncoktatásra. Eddig még ugyan nem volt alkalmam kipróbálni ezt a kis játékot, de azt hiszem, hogy most kamatoztathatom a tudást, amit akkor megszereztem. Amikor Dawn bevetette ezeket a mozdulatsorokat az tisztán hallatszott. Olyankor mindig elhagytam a házat diszkréten, hogy ne zavarjam meg az idillt. Ilyen hosszú idő után már éppen ideje, hogy kamatoztassam a megszerzett tudást.

- Igazad van, most kár lenne beszélni – pattant fel Edward. Majd egy szempillantás alatt egy hatalmas baldachinos ágyon találtam magam.

- Hé, még nem fejeztem be a magánszámot – ráncoltam össze az orromat. – Nem illik félbeszakítani a művésznőt.

- Tekintsd, kérlek, elismerésnek, minden határomat túlfeszítetted az ellenállhatatlan előadásoddal, nem bírom tovább nélküled – mondta, majd azonnal betapasztotta az ajkaimat a sajátjaival.

- Akkor bizonyítsd be, hogy mennyire tetszett – szakítottam meg a csókot pimaszul.

- Mire gondolsz? – villantottam rám a kedvenc mosolyomat.

- Nem is tudom, egy csókkal még nem sikerült meggyőznöd, de hagyom, hogy próbálkozz még – toltam kicsit lejjebb a fejét. Imádtam, amikor a nyakamat kényeztette, és most is éppen erre vágytam.

- Ahogy szeretnéd – motyogtam a nyakamba, majd finoman harapdálni kezdett.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy a kéjtől nyögdécseljek, és doromboljak Edwardnak. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy előhozza belőlem a vámpírt, ami egyáltalán nem baj. Sőt, kifejezetten élveztem, amikor teljesen elengedhettem magam. A szerelmünknek semmi nem szabhatott határt. Kellemes bizsergés járta át a testem, amit kedvesem hirtelen mozdulata szakított félbe. Egy villámgyors mozdulattal a hasamra fordított, és megszabadított a melltartómtól. Vissza akartam fordulni, hogy én is megszabadítsam őt a ruháitól, de nem hagyta.

- Edward? – ficánkoltam bosszúsan. Miért nem hagy érvényesülni? Még nem csinált ilyet ezelőtt.

- Maradj csak ott, ahol vagy – suttogta a fülembe.

Majd valami kellemes frézia illatú dologgal csiklandozni kezdte a hátamat. Majd egyre lejjebb haladt, végigcirógatva a fenekemen, és a lábaimon is. Azután pedig újabb gyors helyzetváltoztatással újra a hátamon találtam magam. Ekkor láttam meg, hogy mivel simogatott Edward. Valóban egy szál fréziát tartott a kezében, amit most a nyakamhoz érintett, és egyre lejjebb húzott, végigsimítva a kebleim közötti kis völgyön, körbesimítva a már felhevült halmokat, majd le egészen a lábujjaim végéig a leginkább sajgó pontomat gondosan kihagyva a kényeztetésből. A virágszirmok nemcsak csodálatosan kényeztettek, hanem felerősítették a már így is jellegzetes illatomat. Edward elégedett nézett végig reszkető testemen. Majd mélyen magába szívta a számára oly ellenállhatatlan illatomat.

- Hm… még mindig nem tudok betelni az illatoddal – harapdálta meg finoman a már nem lüktető artériámat.

- Még mindig az énekesed vagyok? – túrtam bele a hajába.

- Örökké az leszel – nézett mélyen a szemembe.

Majd szenvedélyesen megcsókolt. Ezután nem igazán beszélgettünk. Sokkal jobban lefoglalt, hogy végre letéphettem Edward feleslegessé vált ruháit, amíg ő is megszabadított engem a harisnyakötőmtől, és a bugyimtól. Keze kínzóan lassan végigsimított a combom belső felén, majd megállíthatatlanul tört utat magának legérzékenyebb pontom felé. Na nem, mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is. Sőt. Nyöszörögve vonaglottam az ágyon, mire szerelmem végre fölém gördült és a magáévá tett. Semmihez sem fogható érzés volt, amikor a testünk újra egyesült. Nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt nélkülözni ötven éven át, és hogyan fogom megint kivárni, amíg visszaköltözhetnek. Az érintések, a csókok, a beszélgetések, az, hogy befejezzük egymás mondatait, elveszíteni egy időre a másik feled nehéz, de ki fogjuk bírni. Hosszú idő lesz, az biztos. de erre megéri várni, Edwardra akármeddig várnék. A gyönyör egyre inkább eluralkodott a testem felett, éreztem, hogy már nem bírom.

- Edward – sikoltottam fel. Majd szorosan magamhoz öleltem. Néhány lassú mozdulat után pedig kedvesem is követett engem a gyönyör hullámaira.

- Szeretlek – fúrta a fejét a nyakamba miután rám hanyatlott.

- Én is szeretlek – mosolyodtam el.

Jó volt hallani tőle ezt nap, mint nap. Hosszú percekig csak feküdtünk egymás karjaiban. Majd Edward átnyúlva felettem kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és egy apró kis bársony dobozt húzott elő. Jaj, ne, ne pont ma este. Ezt nem egy ilyen éjszakán akartam megbeszélni vele. Nem láncolhatom magamhoz, amikor tudom, hogy el kell majd hagynia engem.

- Isabella – csúszott le az ágyról, hogy a térdére ereszkedjen.

- Edward, én…

- Kérlek, gyere hozzám feleségül. Légy az enyém örök időkre. Esküszöm, hogy te vagy, te voltál, és te leszel az egyetlen, akit egy örökkévalóságon át szeretni fogok – nézett rám csillogó szemekkel. – Tudom, hogy ezt már nagyon régen meg kellett volna tennem, de kérlek, bocsásd meg a késlekedésemet, és a szerencsétlenkedésemet is. Soha többé nem fogok kételkedni benned.

- Edward, én, nem tehetem, sajnálom – fordultam el tőle. Nem akartam még ezt megbeszélni. Még egy kicsit élvezni akartam, hogy újra az enyém az amire mindig is vágytam.

- Miért nem teheted? – fordított vissza maga felé. – Tudom, hogy hatalmasat hibáztam, amikor elhagytalak, de azt hittem, hogy miután újra együtt vagyunk, és még egy gyermekünk is, te is akarod majd.

- Edward, nem veled van a baj – sütöttem le a szemeidet. – Én akarnám, de nincs jogom, hogy magamhoz láncoljalak, amikor ti néhány év múlva elköltöztök, én pedig itt maradok a fiúkkal, és a kedveseikkel.

- Hogy mi? – nézett rám döbbenten. – Én azt hittem, hogy te…

- Hidd el, én is veled akarok menni, veletek akarok menni, de…

- De mégsem fogsz, igaz? – nézett rám szomorúan.

- Sajnálom – simítottam végig a karján.

- Miért nem? A fiúk már nagyok, elboldogulnak magukban is. Anthonyt és Nathalie-t pedig magunkkal vihetnénk. Vagy akár Billy és Jake is jöhetnek, mind elmehetünk – próbálkozott kétségbeesetten.

- Billy és Jake alfai képességekkel rendelkeznek, ahogy Nath is. A falka összes potenciális alfája nem hagyhatja el a törzset – ráztam meg a fejem. – Anthony pedig nem hagyná el a testvéreit. A család a mindene.

- Mi is a családja vagyunk – nézett rám könyörgőn. – A családotok vagyok.

- Igen, de… - nem, ezt inkább nem mondom ki. Bárcsak ki sem nyitottam volna a számat.

- De nem voltam veletek, igaz? Jacob volt veletek, nem én, pedig nekem kellett volna – kezdte az önsanyargatást. – Ha nem hagylak el, akkor minden másképpen történt volna. Most egy család lennénk, igazán.

- Azok vagyunk – öleltem magamhoz. – Akkor is ti voltatok a családom, amikor nem voltatok velem. Mi pedig mindig is a te családot voltunk, és leszünk. Veled akarok lenni, de nem hagyhatom elveszni a lehetőséget, hogy lássam felnőni az unokáimat, mert biztosan sokan lesznek – magyarázkodtam.

- Meglátogathatnánk őket, visszajöhetnénk, a tengeren át, majd olyan helyre költözünk, ahol közel a víz, és akár minden nap át tudsz úszni a fiúkhoz – próbálkozott kétségbeesetten.

- Annak nem lenne értelme, hogy nappal átúszom a vizet, éjjel pedig vissza. Gondolkodj egy kicsit Edward. Te mit tennél? – kérdeztem keserűen.

- Én veled mennék bárhová – suttogta. Majd felállt mellőlem, és gyorsan öltözködni kezdett. – Most hová mész? – kérdeztem idegesen.

- Nem mindegy neked? – sétált ki az ajtón. Én pedig visszaborultam az ágyra, és magamra húzva a takarót könnytelen zokogásba kezdtem. Nem hittem, hogy ennyire szörnyű lesz ez a beszélgetés. – Kicsim – hallottam meg néhány perc múlva Edward hangját mögöttem. Majd gyengéden maga felé fordított. – Ne haragudj, túlzásba vittem, igazad van. Én is minden pillanatban sajnálom, hogy nem láttam Anthonyt felnőni. Az unokáinkra is igaz lenne ugyanez. Nem lennél boldog távol a fiúktól, akármennyire is szeretném, hogy velem gyere. Viszont találhatnánk megoldást. Nem költözünk el túl messzire, és évente néhány hetet, esetleg hónapot velem tölthetnél. Hozhatnál képeket az unokáinkról, és akár mind eljöhetnétek. Nem akarlak megint ötven évre elveszíteni – szorított magához.

- Nem fogsz. Kitalálunk valamit – fúrtam a fejem a nyakához.

- Ez a lánykérés nem sikerült valami jól – sóhajtott fel csalódottan.

- Csak azért mondtam nemet, mert nem akarlak magamhoz láncolni, amikor nem lehetek mindig veled – simítottam végig a mellkasán.

- Na és ha azt mondanám, hogy engem nem zavar, és így is szeretnélek elvenni? – fordította maga felé az arcomat.

- Akkor boldogan lennék a feleséged – néztem mélyen a szemébe. Tényleg így éreztem. Másra sem vágytam csak erre. Edwardhoz tartozni, örökké.

- Ez esetben újra felteszem a kérdést, hogy hozzám jössz-e – vette elő ismét a gyűrűt. – Isabella, lennél a feleségem? – kérdezte a vállamat cirógatva.

- Igen – válaszoltam boldogan. – Nagyon szeretnék – haraptam be az alsó ajkam.

- Szeretlek – mosolyodott el. Majd kivette a gyűrűt a kis dobozból, és az ujjamra húzta. Azután pedig gyengéden megcsókolt.

- Gyönyörű – néztem meg a jegygyűrűmet, miután elváltunk.

- Az édesanyámé volt – mondta büszkén. – Annak szerettem volna adni, aki a világot jelenti a számomra.

- Köszönöm, nagyon fogok rá vigyázni – simultam hozzá.

- Ebben sosem kételkednék – szorított magához.

Az éjszakánk hátralévő része csendben telt. Csak élveztük egymás közelségét, és magamban boldogan gondolkoztam az új nevemen. Isabella Swan-Black Cullen, Bella Cullen, Mrs. Cullen, Isabella Cullen. Mind nagyon jól hangzik. Hajnalban pedig elámulva figyeltem, ahogy a gyűrűmön ugyanúgy megcsillant a nap fénye, mint ahogy Edward és az én bőrömön is. Ragyogtam, és nem csak a naptól, hanem a boldogságtól is. Edward minden gondunk ellenére ugyanúgy akar engem, mint ahogy én őt.