La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 43. fejezet

43. fejezet

(Alice szemszöge)

Kora reggel volt még csak, amikor hirtelen látomásom támadt. Angela, Brian, Heather, és Alec ide tart. Délutánra ideérnek. El kell vinnem a lányokat vásárolni. A fiúknak pedig készítetni kell szmokingot. Azonnal fel kell készülnünk az érkezésükre, kezdtem el mocorogni Jasper simogató kezei között.

-         Na mesélj, mit láttál? – nevetett fel halkan.

-         Honnan tudod? – néztem rá döbbenten.

-         Néhány pillanatig révetegen feküdtél a karjaimban, utána pedig izgatottan mocorogni kezdtél. Ez egyértelmű jele annak, hogy látomásod volt, ami valószínűleg összefügg egy csajos délutánnal – mondta szerelmem határozottan.

-         Te túlságosan is jól ismersz engem – nevettem fel.

-         Volt időm kiismerni téged, kicsim – vágta rá Jasper. – Na, gyere, pakoljunk össze, és már mehetünk is – ajánlotta kedvesen. – Gondolom, tervezel még valami előkészületet az események előtt.

-         Nos, ami azt illeti, Heather éhes lesz, úgyhogy be kellene vásárolnunk – néztem rá boci szemekkel.

-         Uh, emberi ételek – forgatta meg kedvesem a szemeit. – Na jó, most az egyszer a kedvedért – sóhajtott fel.

-         Köszönöm – ugrottam a nyakába.

Elvihettem volna Prue-t is, illetve el is fogom vinni, hogy válogasson magának finomságokat, de szeretnék egy kicsit több időt együtt tölteni Jasperrel. Mostanában egy kicsit elhanyagoltuk egymást. Mostantól viszont sokkal, de sokkal több időt szeretnék együtt tölteni a férjemmel. Végre béke van a házunk táján, és nem fogom hagyni, hogy ez egy pillanatra is megváltozzon.

-         Nincs mit – kapott fel egy pillanat alatt. – Gyerünk, menjünk – kezdett el velem futni.

-         Várj, mi lesz a holmikkal? – kérdeztem kíváncsian.

-         Majd később visszajövök értük – vágta rá azonnal.

-         Rendben – egyeztem bele azonnal. Ez egy nagyon jó ötlet, így mindenre lesz időnk, amire csak kell.

-         Egyébként kik jönnek? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-         Angela, Brian, Heather és Alec érkezik hozzánk – csicseregtem el lelkesen.

-         Várj, a Volturi is idejön? – torpant meg Jasper azonnal.

-         Alec már nem Volturi – vágtam rá. – Most szokik át a mi életmódunkra, eddig egész ügyes – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Lehet, hogy elég ügyes, de egy emberekkel és túrázókkal teli városkába hozzák, ez még korai. Hiszen mióta tiszta? Néhány hónapja? – kérdezte feldúltan.

-         Nem lesz vele baj, ígérem – mondtam komolyan. – Figyelni fogom minden egyes percben, és garantálom, hogy nem kell aggódnod egyetlen egy ember élete miatt sem.

-         Azért rajta tartom majd a szemem – mondta határozottan.

-         Rendben van, tudtam, hogy úgyis ezt fogod mondani – bólintottam rá mosolyogva.

-         Valahonnan már ismersz – kacsintott rám. – Jó, rendben van, benned megbízom, úgyhogy menjünk – indult el újra.

-         Akkor most kíváncsian hallgatom az előző mondatod, „de” részét – néztem rá komolyan néhány pillanattal később.

-         Aro embere volt, mi a biztosíték, hogy ez az egész nem csak egy színjáték? Mi van, ha csak kihasználja Heathert és bosszút forral? – kérdezte bizonytalanul.

-         Ezt nem nagyon hiszem – ráztam meg a fejem. – Hogyha ez lenne a terve, akkor nem merne idejönni, mert tudja, hogy Edward gondolatolvasó. Ne láss bele többet, mint amennyi az egész ügy valójában. Nem is szólva arról, hogy te azonnal érezni fogod az érzéseit. Tisztában leszel vele, hogyha nem is szerelmes Heatherbe, nem igaz?

-         Rendben van, elismerem, hogy mondasz valamit – mondta végre lehiggadva.

-         Helyes, akkor ne rágódjunk ezen többet. Te tudod a legjobban, édesem, hogy egy vámpír is képes a változásra. Talán pont te lehetsz az, aki a lehető legjobban segíteni tudnál neki. Te talán tudod, hogy mit érezhet most.

-         Talán, meglátjuk, hogy mi lesz. Mindenesetre Anthonyt fel kéne készíteni a jövevényekre, mert nem mondhatnám, hogy kedveli Heathert, vagy akár Alecet.

-         Uh, erre valóban nem is gondoltam. Anthony nem túlságosan hívő lélek, amióta Bellát bántották, de észérvekkel meg lehet győzni ebben biztos vagyok – mondtam magabiztosan.

-         Legyen igazad – sóhajtott fel Jasper. – Csak annyit mondok, hogy Marie az erejét az apjától örökölte, és láttad, hogy milyen volt Marie, amikor haragudott Max-re. Hárman is alig tudtuk lehiggasztani, pedig elég nagy már az erőm.

-         A lényeg, hogy tőlünk tudja meg az érkezésüket, akkor lesz még ideje lenyugodni – rántottam meg a vállam. Eddig is mindent megoldottunk, és ezután is meg fogunk.

-         Imádom az optimizmusodat – nyomott csókot a számra.

Majd egy szempillantás alatt tovább futott velem a ház felé. Néhány perc múlva pedig már a háznál is voltunk. Amikor beléptünk életem egyik legszebb látványa tárult elém. Tim és Marie Rose ölében aludt összebújva, míg Emily Emmett karjaiban volt kényelmesen elterülve. Idilli látványt nyújtottak. Pontosan tudtam, hogyha Rose-nak, és Emmettnek valaha is lenne rá esélye, hogy gyermekük szülessen, akkor az az apróság lenne a legboldogabb kis lény a világon.

-         Css… még alszanak – mosolygott ránk Rose. – Bár szerintem már nem sokáig, mert lassan éhesek lesznek. Reggel nyolckor már mindig sorban állnak a reggeliért.

-         Akkor talán készítethetnék nekik egy kis palacsintát. Esme megtanította, hogy hogyan kell – suhant le a lépcsőn Prue.

-         Csak nem éhes vagy te is? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ami azt illeti, éhes is vagyok, de lassan vadásznom is kellene majd egyszer. Úgy érzem, fogy az erőm. Így nem tudom használni a képességemet. Legalábbis egyre kevésbé vagyok rá képes, hogy előhívjam a képességem.

-         Na és hiányzik? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igazából nem, de nagyon furcsa, hogy nem használom, azt szeretném, hogy legalább maradjon meg, hátha egyszer még szükség lesz rá – magyarázta halkan.

-         Rendben van, akkor holnap elmegyek veled vadászni, jó lesz úgy? – kérdeztem lelkesen.

-         Igen, az nagyszerű lenne – mondtam vidáman. – Akkor én most megyek is a konyhába. Holnap pedig mehetünk vadászni.

-         Sziasztok – jött le Anthony és Nathalie is. – Milyen volt az este? – kérdezték kíváncsian.

-         Csodálatos volt, de most sietnünk kell, mert vendégeink jönnek – mondtam boldogan.

-         Nocsak, és kik? – kérdezte Nath azonnal.

-         Brian, Angela, Heather, és Alec hazajön – vágtam rá azonnal.

-         Ide nem teszi be a lábát egy Volturi – morogta Anthony.

-         Anthony, ő már nem Volturi – válaszoltam higgadtan.

-         Vagy csak úgy tesz, mint aki már nem az – nézett rám dühösen. – Ha ők jönnek, akkor mi megyünk – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Talán ez túlzás, Anthony, nem gondolod? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

-         Túlzás az volt, amikor megkínozták az anyámat, nem is akárhogyan. Úgy tudtam, hogy ő a legjobb barátnőd – fűzte még hozzá.

-         Ez így is van – mondtam komolyan.

-         Azt is tudod, hogy nem mer még egy gyufát se meggyújtani, mert a legkisebb lángocskától is sokkot kap? – kérdezte szemrehányóan. – Tudtad, hogy nem nézett tükörbe, amióta eljöttek Marcustól, mert olykor az összeégett mivoltát látja maga helyett? Tisztában vagy vele, hogy vámpírként soha nem fog benne elhalványulni ez a kínzó emlék? Talán az idő múlásával jobb lesz, és legyőzi a fájdalmat, amit okoztak neki, de valószínűleg soha nem lesz a régi önmaga – mondta dühösen.

-         Nem, ezt nem tudtam – jöttem zavarba. Fogalmam sem volt, hogy Bellában is súlyos sérülések maradtak. Ha tudtam volna, akkor már régen beszélgettem volna vele ezekről a dolgokról.

-         Nem tudhatta senki, mert engem sem szándékosan avatott be. A lényeg azonban az, hogy nem vagyok hajlandó egy fedél alatt lenni azzal, aki az ő családjához tartozik, vagy tartozott.

-         Nem ítélhetsz meg valakit az alapján, hogy hol élt eddig, akkor engem is meg kellene ítélned – válaszolta Prue.

-         A te helyzetet és Alec helyzete nem ugyanaz – vágta rá Anthony.

-         Mi a baj? – pislogott fel Emily nyűgösen. – Miért veszekedtek?

-         Na ezt jól megcsináltátok – forgatta meg a szemeit Emmett. – Emily végre tökéletesen boldog volt, muszáj volt ezt itt csinálni? – nézett ránk dühösen.

-         De hát mi történt? – ásította Emily.

-         Semmi, kincsem, csak az apád bal lábbal kelt fel ma reggel, Alice néni pedig megint jótékonyabb akar lenni, mint amennyire kellene – vette fel Emmett. Majd elindult vele a konyhába Prue után.

-         A francba, ha Emmettnek igaza van, az már nagyon-nagyon durva helyzet – dobbantottam egyet a lábammal.

-         Talán volt igazság abban, amit mondott – szusszantott fel Anthony is.

-         Adj egy esélyt Alecnek, hogyha a legapróbb jelét is mutatja annak, hogy készül valamire azt észreveszem – állt mellém Jasper. Én pedig hálásan néztem rá.

-         Rendben, de a ti felelősségetek lesz – mondta Anthony. Majd ő is kiment a konyhába Emmett és Emily után.

-         Ne haragudjatok rá, csak nagyon ideges mostanában – nézett ránk Nathalie bocsánatkérően. – Értsétek meg őt is. Ti még nem régóta vagytok a családja, de Bella és La Push mindig is hozzá tartoztak. Majd megnyugszik.

-         Tudom, nem haragszunk rá. Azért viszont hálás lennék, hogyha távol tartanád őt a bajtól. Nem szeretnénk, hogyha belekötne a vendégekbe.

-         Ne aggódjatok, olyat nem tenne – legyintett Nathalie. – Sokkal valószínűbb, hogy beveszi magát inkább La Pushba, vagy elmegy vadászni, hogy lenyugodjon egy kicsit…

(Esme szemszöge)

Még csak most indultunk el jóformán a mi kis utazásunkra, de máris hiányoztak a gyerekeink, és a család többi része is. Furcsa érzés volt elhagyni őket, még akkor is, hogyha csak rövid időre, hiszen mi mindig is együtt voltunk, amióta csak vámpírrá váltam. Persze akkor még nem volt ekkora a létszámunk, de akkor is család voltunk, és soha nem hagytuk el egymást.

-         Meggondoltad magad, kicsim? – nézett rám Carlisle aggódva. – Itt maradhatsz a gyerekekkel, elmehetek egyedül is.

-         Nem, arról szó sem lehet, veled megyek – mondtam határozottan. – Csupán furcsa, hogy egy ideig külön leszünk. Neked talán nem az? – kérdeztem, miközben megszorítottam a sebváltón nyugvó kezét.

-         Ami azt illeti, én is furcsán érzem magam. Már régóta nem váltam el a családtól. Vagyis gyakorlatilag soha nem is váltam el tőletek, hiszen mióta van családom, azóta nem bolyongok egyedül a világban – mondta elrévedve. – Nekem is különös érzés elhagyni az otthonunkat, de az nagyon is tetszik, hogy van hová hazajönnünk. Ez mindennél többet ér.

-         Igen, ebben tökéletesen egyet értünk – bólintottam rá azonnal. – A gyerekek még nem is tudják, hogy meg akarjuk lepni őket.

-         Hát, nagyot néznek majd, amikor beállítunk az esküvőre. Természetesen kivéve Alice-t, hiszen őt nem tudjuk becsapni.

-         Sebaj, a többieknek lesz meglepetés – mondtam boldogan.

-         Az már biztos – nevetett fel szerelmem. – Na és mit szeretnél először megnézni Angliában?

-         Nem tudom, mit lenne érdemes? – kérdeztem kíváncsian.

-         Talán akkor Londont javasolhatnám. Bár az biztos, hogy én magam sem fogok ráismerni – mondta mosolyogva.

-         Azért még csak emlékszel valamire, hiszen olyan sokat meséltél már a régi otthonodról, a múltadról – bíztattam szerelmemet. Kizárt dolog, hogy ne emlékezzen semmire.

-         Jól van, azért még vannak emlékképem a tájról, a kedvenc helyeimről. Nem felejtettem el mindent. A boldog emlékeket sikerült megőriznem – mondta boldogan.

-         Na látod, tudtam én, hogy emlékszel még arra, ami fontos – vágtam rá azonnal. – El kell vinned engem azokra a helyekre. Már alig várom, hogy lássam.

-         Látni fogod, szerelmem. Mindent látni fogsz, abból, ami egykor az otthonom volt. Bár attól tartok, hogy a régi faházakat, és földutakat már nem fogod látni, de azért biztosan maradt még valami a régi angliai vidékből.

-         Van, ami nem változik – biccentett Carlisle.

-         Marcus mikorra vár minket? – kérdeztem kíváncsian. Erről még nem is beszéltünk.

-         Nos, úgy beszéltem meg vele, hogy nagyjából két hónap múlva érkezünk meg. Természetesen megértette, hogy szeretnénk részt venni a gyerekek esküvőjén.

-         Ez remek hír – mondtam boldogan. – Egyébként mivel foglalkozik most Marcus? Mármint amennyire Prue elmesélte, Volterra romokban áll, biztosan van mit tenni.

-         Igen, Marcus azt mondta, hogy találtak néhány túlélőt a sajátjaik között, de a várat valóban szinte újjá kell építeni belülről, ami sokáig fog tartani. A tagoknak pedig legalább kétharmada odaveszett. Újjá kell építenie a hatalmat is, mielőtt még önkényes vámpírok megpróbálnának uralomra törni. Elég sok a tennivalója, Max és a lányai pusztítása után.

-         Mi lett a lányokkal? Mármint mi csak Prue és Heather hogyléte felöl tudunk – néztem Carlisle-re idegesen. Sejtettem a választ, de nem igazán akartam tudni róla.

-         A lányok nagy része meghalt az ütközet során. A túlélők számára Marcus menedéket akart ajánlani, de egy szempillantás alatt eltűntek – válaszolta szerelmem.

-         Mi lett a holttestekkel? Megkapták a méltó végtisztességet?

-         Igen, a barátom nem vadember, vagyis vámpír. A lányokat eltemették, és virágokkal borították be. Marcus tisztában van a ténnyel, hogy ezt a helyzetet csakis Aro kapzsisága generálta. Hogyha nem bántották volna Max családját, akkor soha nem történt volna meg ez az egész.

-         Igen, ez valóban így van – bólintottam rá.

Szegény, megtévedt lélek. Bár lett volna a számára is boldogság még ezek után. Bár talált volna valakit, aki boldoggá tehette volna. A bosszú nagyon rossz tanácsadó. Bár ki tudja. Nem tudom, hogy én mit tennék, hogyha valaki elvenné tőlem Carlisle-t. Talán én magam is megtébolyodnék. Lehetséges. Hiszen abból, amit Brian elmondott az apja valaha tisztességes, és jó vámpír volt.

-          Édesem, tudom, hogy mire gondolsz most, de hidd el nekem, nem lehet mindenkit megmenteni. A világ sajnos kegyetlen hely, de van, amiért érdemes küzdeni – mondta szerelmem gyengéden.

-         Az már biztos. Küzdeni a családért, és a szerelemért soha nem lehet rossz harc – bólintottam rá komolyan. – Bár nem tudom, hogy Marcus mit fog szólni a tervedhez. Mármint, amit te és a fiók kitaláltatok. Nemes, és támogatom a gondolatot, de hogyha a harc hosszú távú lesz bármikor is a közeljövőben, akkor elég sokáig távol lesztek mindannyian a párotoktól, és szerintem a lányoknak sem fog tetszeni. Habár ki tudja.

-         Kicsim, valakinek a gyerekekkel kell majd maradnia – mondta kedvesem határozottan.

-         Igen, tudom, hogy igazad van, majd megértik – bólintottam rá. – Mindenesetre nagyon nemes gesztus tőletek, hogy ti is elkíséritek minden küldetésére Edwardot és Bellát. Na és az igazat megvallva, én is nyugodtabb leszek, sokkal nyugodtabb, hogyha ti is velük lesztek. Akkor biztos, hogy mindannyian visszatértek – mondtam boldogan.

A családunk együtt nagyon erős. Főleg, hogyha Emmett is velük van a rengeteg nyers erejével, és persze Jasper is, a zseniális stratégiai megoldásaival. Ennél nagyobb biztonságban sehol sem lehetnének.

-         Igen, csak az a kérdés, hogy Marcus elfogadja-e az ajánlatot – sóhajtott fel Carlisle.

-         Drágám, gondold át logikusan. Miért utasítana vissza néhány remek katonát, akik mind önként mennek vele csatába? – kérdeztem értetlenül.

-         Marcus hajlamos betartani a megállapodásokat. Csak Edwardot és Bellát hívhatja maga mellé, és ahogy ismerem, könnyen lehet, hogy úgy érezné, hogy kihasznál minket.

-         Szerintem ez badarság – legyintettem. – Ha Marcus valóban ennyire nemes, akkor az csakis az előnyére válik, ha megismerkedünk, de mivel most ő lett a vámpírok vezetője, így logikus, hogy elfogadja a segítséget – vágtam rá határozottan. – Marcus okos vámpír, és érteni fogja, hogy neki az kifejezetten jó, hogyha többen segítik őt.

-         Ez mondjuk tény – egyezett bele szerelmem egy kis gondolkodás után.

-         Na látod – fontam össze a karjaimat elégedetten. – Most viszont koncentráljunk a mi kis utazásunkra. Kíváncsi vagyok a szülőhazádra.

-         Rendben, az esküvő utánig egy szót se a volterrai kiruccanásunkról – bólintott rá engedelmesen.

-         Helyes – nyomtam gyors csókot a szájára.

-         Na, de édesem, vezetés közben ilyeneket teszel velem? – kérdezte játékosan.

-         Néha még mi is lehetünk tinédzserek, ha már köztük élünk – tártam szét a karjaimat.

-         Már meg is vagyok győzve – nevetett fel. Majd egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsolt az autóval, hogy minél előbb elérjük a célunkat…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 42. fejezet

42. fejezet

(Alice szemszöge)

Már annyira izgatott voltam a duplaesküvő miatt. Még rengeteg dolgunk van addig, de a legfontosabb dolog, hogy a ruhák, és a menü már megvannak. Már csak az esküvői torták vannak hátra. Bár ez Tanya szempontjából természetesen nem túl érdekes, de Johanna és a farkas családunk részéről számíthat, hogy milyen ízű lesz. Mindenesetre most megyek és felveszem Johannát és Tanyát, hiszen attól, hogy mi nem fogunk enni Tanya számára is fontos lehet, hogy milyen a torta. Főleg, hogy Justin fog enni belőle, úgyhogy biztosan akar majd ő is valami extra finomságot.

-         Alice, eljössz velem a hegyekbe ma? – kérdezte szerelmem miközben hátulról átölelt.

-         Ma megyünk a cukrászdába, úgyhogy napközben sajnos nem jó, de este, ha visszaértem, akkor szívesen veled tartok – ajánlottam a lehetőséget.

-         Rendben van, akkor, amíg vissza nem jössz, addig én előkészülök a kis kiruccanásunkhoz.

-         Ez remek ötlet – mosolyogtam rá.

-         Nem ér a jövőt kémlelni, mert meglepetést tervezek – mondta komolyan.

-         Jól van, úgyis most Johanna és Tanya jövőjét kémlelem, hogy megtudjam, hogy pontosan mit szeretnének, úgyhogy ígérem, nem fogok leskelődni – emeltem esküre a kezemet.

-         Helyes – mosolyodott el Jasper. Majd gyengéd csókot nyomott a számra. – Na, menj, már biztosan nagyon várnak. Szerintem vidd el Prue-t is. Az almás pite is újdonság volt neki néhány napja, talán tortát még nem is nagyon látott.

-         Jó ötlet, Prue egyébként is rajong a vásárlásért – csillantak fel a szemeim. – Akkor este – nyomtam még egy puszit Jazz szájára. Majd egy szempillantás alatt Prue szobája előtt termettem, és bekopogtattam.

-         Igen? – nyitotta ki azonnal az ajtót.

-         Van kedved eljönni velem és a lányokkal esküvői torta kóstolóra? – kérdeztem lelkesen.

-         Hm… jól hangzik – lelkesedett ő is. – Várj, nem leszek én ott útban? Mármint, a lányoknak kell tortát választani, nem nekem.

-         Szerintem egyikük sem fogja bánni, hogyha te is ott leszel és segítesz a döntésben. Egyébként is, szükség lesz néhány kisebb tortára is, és azoknak az ízét is ki kell választani, úgyhogy határozottan szükség van rád – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Akkor gyorsan felkapok egy farmert, és már mehetünk is – szalad el a gardróbja felé. – Addig gyere be nyugodtan – fűzte még hozzá.

-         Hűha, nagyon szép lett a szobád – csillantak fel a szemeim.

Tényleg fantasztikusak lettek a falak, a színek a díszítések. Prue tehetséges művész volt. Kár, hogy nem fogja tudni kamatoztatni az életben ezt a tehetségét, hiszen mivel nem öregszik, nem adhatja majd el a képeit, pedig gyönyörűek lesznek.

-         Köszönöm – kukkantott ki a gardróbjából. – Imádok festeni, mindig is szerettem a művészeteket. Már amikor volt alkalmam látni valami szépet. Na, kész is vagyok – lépett ki a gardróbból.

-         Hűha, gyönyörű vagy. Magam sem állíthattam volna össze tökéletesebb kombinációt – mondtam elismerően.

Prue-nak vitathatatlanul csodás ízlése volt. A piros farmerszoknya fantasztikusan mutatott a fekete felsővel, a piros farmerdzsekivel, fekete harisnyával, és piros bokacsizmával. Ha nem tudnám, hogy már foglalt a szíve, akkor azt hinném, hogy hatalmas hódításra készül.

-         Köszönöm – pirult el azonnal. – Csak felkaptam valamit – mondta aztán szemlesütve.

-         Ha ilyen, amikor csak felkapsz valamit, akkor nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen az, amikor kombinációt állítasz össze éppen – mondtam határozottan.

-         Pedig nem direkt csinálom, egyszerűen csak úgy jön. Logikus, hogy milyen ruhadarabhoz milyen kiegészítőkre van szükség – magyarázta halkan.

-         Végre valaki egyetért velem a családból. Hát ezt magyarázom nekik már több évtizede – tártam szét a karjaim.

Majd egy határozott mozdulattal Prue nyakába borultam. Annyira jó volt, hogy tudok a divatról beszélgetni valakivel Rose-on kívül. Rose mostanában nagyon el van foglalva Emmett nevelésével, és a keresztfiával, na meg a leendő keresztlányával, úgyhogy kevesebb ideje van rám mostanában, mint máskor.

-         Nos, nem tagadom, hogy én is nagyon élvezem a közös vásárlásainkat – mondta határozottan.

-         Zene füleimnek. Mit szólnál, ha jövő héten nyakunkba vennénk a plázát? – kérdeztem felpörögve.

-         Örömmel – kezdett el aprókat szökellni a boldogságtól.

Imádtam a kislányos lelkesedését. Bár ez tíz évesen még nem meglepő, de azt sem bánnám, hogyha megmaradna ilyennek a stílusa. Ha lehetne lányom, akkor biztosan ilyen lenne, mint Prue.

-         Remek, akkor ezt majd még megbeszéljük, de most induljunk – ragadtam meg a kezét, és magam után húztam a kocsihoz. Majd mind a ketten bepattantunk, és már száguldottunk is Johanna háza felé. A lányok már készenlétben vártak ránk, és amint megálltunk már ki is léptek az ajtón, és bepattantak hozzánk a kocsiba.

-         Sziasztok – köszönt nekik Prue mosolyogva.

-         Helló, már alig vártunk titeket – mondták a lányok boldogan. – Én csokitortát kérek. Lehetőség szerint valami jó étcsokisat – mondta Johanna határozottan.

-         Justin azt mondta, hogy tejszínes epertortát kér – mondta Tanya. – Emlékszem, hogy szerettem valaha az epret, de az ízét már nem igazán tudom felidézni – gondolkodott el.

-         Eper? Olyan íze van, mint a vadszamócának? – kérdezte Prue.

-         Hát, valami hasonló – vágta rá Johanna.

-         Akkor én is szeretem a tejszínes epertortát – nyalta meg a száját Prue. – Az étcsokisat is biztosan szeretem, mert a csokit is szeretem.

-         Billy azt mondta, hogy legyen benne mogyorós torta is – szólalt meg ismét Johanna.

-         Oké, tehát étcsoki, mogyoró, tejszínes-eper – bólogattam hevesen. – Prue, te mire vágysz?

-         Nem tudom, én még nem nagyon találkoztam tortával – harapott az ajkába Prue.

-         Akkor éppen itt az ideje, hogy összebarátkozzatok – mondtam. Közben pedig már le is parkoltam a cukrászda előtt. Mind a négyen hatalmas mosollyal az arcunkon léptünk be az ajtón, a cukrászda tulajdonosa pedig azonnal felénk sietett.

-         Miss. Alice, örülök, hogy már el is jöttek hozzánk – fogta meg a kezemet. Majd kedves csókot nyomott a kézfejemre. – Erre fáradjanak utánam, kérem – mutatta az utat a különterem felé, ahol már minden elő volt készítve. – A tortakóstolók azonnal itt lesznek, ha bármilyen egyéb kérésük van, akkor nyugodtan szóljanak Samanthának, ő a felelős a tortákért.

-         Rendben van, nagyon köszönjük – foglaltunk helyet mindannyian az asztal körül.

Nem sokkal később pedig valóban megjelentek az itt dolgozók, méghozzá rengeteg mini tortacsodával. A lányok pedig azonnal lelkesen vetették rá magukat a szebbnél szebb tortakölteményekre.

-         Én ezt imádom, ez micsoda? – csillant fel Prue szeme a negyedik kóstolás után.

-         Az oroszkrém torta, kisasszony – válaszolta Samantha.

-         Lehetne egy ilyen torta is? – nézett rám Prue kérdőn.

-         Természetesen – mosolyogtam rá. – Legyen szíves felírni egy harmincszeletes oroszkrém tortát is, és el is vinnénk két szeletet most belőle majd, ha végeztünk.

-         Igenis, hölgyem – biccentett Samantha.

-         Nekem ez ízlett a legjobban – mutatott rá Johanna az egyik csokitortára. – Justin kedvence pedig kétségkívül ez lenne, ha megengedsz egy tanácsot Tanya.

-         Igen, bízom benned – mondta Tanya azonnal.

-         Rendben, akkor ez a két íz lesz a torták fő vonulata. Johanna találtál valami mogyorós tortát, ami jó lehet Billynek? – tettem fel a következő kérdést.

-         Igen, ez a mogyorós grillázs azt hiszem, hogy tökéletes lesz a számára – vágta rá Johanna azonnal.

-         Oké, akkor azt hiszem, hogy itt végeztünk is – biccentettem elégedetten. – Akkor csomagoltassunk két adat süteményt, és mehetünk is haza. A többit már majd én elintézem telefonon.

-         Rendben, egy kicsit úgyis fáj a derekam – kecmergett ki Johanna a székből. – Egy kicsit kezd nehéz lenni a pocakom.

-         Ez természetes Carlisle szerint, úgyhogy nem lesz semmi baj – legyintettem.

-         Igen, tudom, hogy így van, hiszen én is orvos vagyok, csak már nem vagyok olyan virgonc, mint eddig – válaszolta azonnal.

-         Carlisle és Esme nem most fognak indulni? – kérdezte Prue hirtelen.

-         De igen, viszont nincs miért aggódni, mert azt ígérték, hogy megvárnak minket, és csak azután indulnak el, miután mindenkitől elköszönnek – vágtam rá azonnal.

-         Oh, akkor jó – mosolyodott el Prue azonnal.

-         Akkor menjünk, ne várassuk meg Carlisle-t és Esmét – mondta Johanna határozottan.

-         Rendben, már indulhatunk is – vágtam rá.

Majd kint még összeválogattunk némi süteményt elvitelre, és leegyeztettük a tortarendelést. Azután pedig már be is pattantunk a kocsiba, és már száguldottunk is a Cullen villa felé. Esme és Carlisle már a nappaliban voltak, és türelmesen vártak minket a többiekkel együtt.

-         Hiányozni fogtok nekünk – ölelgetett meg minket Esme. – Mindenesetre az esküvőre mindenképpen hazalátogatunk, nem hagynánk ki a világ minden kincséért sem.

-         Helyes, ezt el is várom – vágtam rá azonnal.

-         Ha bármi baj van, akkor szóljatok és jövünk – nézett Carlisle Johannára és Gabyra határozottan. – Edward le tudja vezetni a szüléseket, de ha szükség van rám, akkor ne habozzatok hívni minket.

-         Úgy lesz – vágta rá Johanna azonnal. – Bár valószínűleg meg fogjuk oldani Edwarddal, ha szükséges – fűzte még hozzá.

-         A legjobb tanítványom vagy, Johanna, Edwarddal együtt, úgyhogy eszem ágában sincs kételkedni bennetek.

-         Köszönjük – biccentett Edward.

Miután Esme és Carlisle mindenkitől elbúcsúzott beszálltak az autóba, és útnak is indultak, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak. Folyamatosan figyeltem a jövőjüket eddig is, és ezután is azt fogom tenni, de Anthony hiedelmével ellentétben semmi bajt nem láttok a jövőjükben. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem lesz itt semmi gond.

-         Furcsa lesz itthon Esme és Carlisle nélkül, nem? – kérdezte Emmett hirtelen. – Mármint, egész életünkben, talán néhány hétre hagytak minket magunkra. Már úgy megszoktam a jelenlétüket.

-         Igen, fura már most is – bólintott rá Edward. – De legalább kikapcsolódnak egy kicsit – fűzte még hozzá. – Már rájuk fér egy kis szórakozás.

-         Az már biztos – vágta rá Rose. – Szórakozásról jut eszembe, azt ígértem Timnek, hogy elviszem moziba, van kedve még valakinek velünk tartani.

-         Majd én megyek veletek – szaladt hozzájuk Marie azonnal. – Anyu, apu, ugye elengedtek? – nézett kérdőn a szüleire.

-         Hát persze, kicsim, menj csak – vágta rá azonnal Nathalie.

-         Jah, anyu meg apu addig majd Monopolyzik – röhögött fel Emmett azonnal.

-         Az jó játék, én is szeretem – rántotta meg a vállát Marie. – Emily, te is jössz velünk?

-         Nem, én Emmett bácsival elmegyek kempingezni ma éjjel – vágta rá Emily azonnal.

-         Felmegyünk és megnézzük a hegyekben a patakokat – biccentett Emmett.

-         Akkor jó, mindenki mehet a dolgára – mondtam határozottan.

-         Mi is mehetünk a dolgunkra? – jelent meg szerelmem egy nagy hátizsákkal a kezében.

-         Ami azt illeti, igen, mi is mehetünk a dolgunkra – vigyorodtam el. Régen voltunk már Jasperrel egy kicsit kimozdulni. Már éppen itt van az ideje, hogy egy kicsit kettesben legyünk.

-         Helyes, akkor, sziasztok – intett Jasper a többieknek. – Holnap jövünk – fűzte még hozzá, majd egy szempillantás alatt kisietett az ajtón.

-         Sziasztok – kuncogtam fel. Majd én is követtem szerelmemet.

-         Hé, Jasper, hol vagy? – fordultam körbe hirtelen. A talaj azonban hirtelen eltűnt a lábam alól. A következő pillanatban pedig Jazz már száguldott is velem együtt valamerre. – Hát ezt meg, hogy csináltad? Kijátszottad a képességemet – néztem rá döbbenten.

-         Nem döntöttem el semmit, így nem is láthattál semmit – mondta büszkén. – Kezdek ráérezni, hogy hogyan lepjelek meg téged néha.

-         Az már biztos – bólintottam rá. – Bár be kell vallanom, hogy tetszik nekem ez a dolog – mondtam komolyan.

-         Ennek örülök, majd hozzászoksz, hogy néha füllentek, hogy meglephesselek – válaszolta kedvesem.

-         Az egyszer biztos. A lányok szeretik a meglepetéseket – búgtam a fülébe.

-         Ez nagyon jó hír, ugyanis készültem még mára néhány meglepetéssel – mondta lelkesen.

-         Állok elébe – kuncogtam fel.

-         Tényleg nem lestél? – nézett rám fürkészően.

-         Nem – vágtam rá azonnal. – Szándékosan nem figyeltem rád, mert erre kértél.

-         Ez az én feleségem – mosolyodott el Jazz hálásan.

-         Mikor érünk oda? – kérdeztem izgatottan néhány pillanattal később.

-         Mindjárt ott leszünk – válaszolta azonnal. – A tisztás már csak néhány mérföldre van – mondta. A következő pillanatban azonban már meg is álltunk. A tisztás tele volt szórva virágszirmokkal, a közepén pedig már ott állt az apró, kétszemélyes sátor.

-         Ez fantasztikus – mondtam elámulva.

-         Gondoltam, már régen volt alkalmunk ilyesmire. Éppen itt volt az ideje, hogy kikapcsolódjunk mi is egy kicsit – mondta határozottan.

-         Egyetértek – bólintottam rá.

-         Mit gondolsz? Segítsünk a város lakóinak egymásra találni, vagy türtőztessem magam? – kérdezte Jasper miközben magához húzott.

-         Hát, nem is tudom – gondolkodtam el. – Ami azt illeti, egyáltalán nem bánnám, hogyha kiengednéd minden érzékedet, még akkor sem, hogyha ez kihat az egész városra, és mindenkire a környéken.

-         Nos, reméltem, hogy azt fogod mondani, hogy nem zavar téged a dolog – fektetett le gyengéden a pokrócokra. Majd egy szempillantás alatt felém gördült. Én pedig máris úgy éreztem magam, mintha már kitudja, mióta feküdnénk itt, és szeretnénk egymást.

-         Jasper? – nyögtem fel halkan.

-         Igen? – nézett le rám csillogó szemekkel.

-         Te még tovább fejlődtél? – kérdeztem halkan.

-         Ami azt illeti, most minden erőmmel csak rád koncentrálok, azért érzel mindent ilyen intenzíven. Talán nem tetszik? – kérdezte a szemeimbe nézve.

-         Dehogynem tetszik, sőt, erre már szavak sincsenek – hajtottam hátra a fejem jólesően.

-         Pedig még tudom fokozni – csókolt bele a nyakamba.

Én pedig néhány pillanattal később felsikoltottam a gyönyörtől. Életem eddigi legintenzívebb beteljesülése hullámokban tört rám, és olyan volt, mintha soha nem akarna véget érni. Jasper jóformán még hozzám sem ért, de én már teljesen kikészültem tőle. Ez a képesség csak egyre jobb és jobb lesz az idő múlásával, ebben egészen biztos vagyok.

-         Jasper, nem bírom tovább – ziháltam egy idő után. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de úgy éreztem, hogyha ez így folytatódik, akkor ki fogok szállni a testemből.

-         Már én se bírtam volna sokáig – mosolygott rám ziháltan. – Elég nagy koncentrációt igényel egy lényre összpontosítani minden erőmet. Nagyjából két-három óráig sikerül ezt kiviteleznem.

-         Két-három óráig? – kérdeztem döbbenten. – Annyi ideje vagyunk már itt? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Ami azt illeti, igen, már ennyi ideje vagyunk itt – kacsintott rám.

-         Ez igazán nem volt semmi – ziháltam halkan.

-         Nos, ez lett volna a cél, örülök, hogy tetszett – mondta elégedetten.

-         Az, hogy tetszett, nem kifejezés arra, amit érzek – húztam magamhoz. – Viszont örömmel kipróbálnám most a hagyományos módszereket is – gördítettem magam alá kedvesemet egy határozott mozdulattal.

-         Nos, ami azt illeti, egyáltalán nincs ellenvetésem – húzott magához Jazz egy szenvedélyes csókra

-         Nagyon helyes, el is várom, hogy ne tiltakozz – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Ki tudna neked ellenállni? – kérdezte miközben a kezei már a fenekemen kalandoztak.

-         Na, te sem panaszkodhatsz a sármodra, kedvesem – vágtam rá azonnal.

-         Az én sármom csak neked szól – húzta végig a kezét a nyakam vonalán.

-         Az én ellenállhatatlanságom pedig csakis a tiéd – kezdtem el kigombolni az ingét.

-         Ezt örömmel hallom – villantak meg a szemei.

-         Azt hiszem, hogy most már beszélgettünk eleget – hallgattattam el egy csókkal szerelmemet. Neki pedig esze ágában sem volt tiltakozni ellene. Sőt, olyan hévvel húzott magához, amilyennel már régóta nem, és ez határtalan boldogsággal töltötte el a testemet és a lelkemet egyaránt…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 41. fejezet

41. fejezet

(Bella szemszöge)

Az utóbbi hetek nagyon is kellemesen teltek el. Már szinte nem is gondolok arra a szörnyűséges fantáziára, amiben teljes mértékben tönkretettek. Biztos, hogy emlékezni fogok rá örökké, amíg csak világ a világ, de szép lassan azért elérem, hogy egyre kevesebbet gondolok a dologra. Az hiszem, hogy az is sokat segít ebben a kérdésben, hogy én magam nem láttam az arcom abban a szörnyű hallucinációban. Így olyan képek nem égtek bele az elmémbe, ahogy egyszerűen rám sem lehet nézni, mert annyira visszataszító vagyok.

-         Adok egy dollárt a gondolataidért – jelent meg szerelmem.

-         Egy dollárt? – fordultam felé sértetten. – Ennyi? Összesen egy dollárt érnek neked a legféltettebb gondolataim? Nem gondolod, hogy ez elég csekély ár?

-         Nos, ami azt illeti, ez a legmagasabb ár, amit valaha is felajánlottam bárkinek a gondolataiért cserébe – vágta rá azonnal.

-         Persze, mert te nem szorulsz rá másnál, hogy kérdezz, egyszerűen csak hallgatózol, ha akarsz, és kész – állapítottam meg.

-         Nos, a képességét nem választhatja meg az ember, vagyis vámpír – emelte maga elé a kezeit védekezően.

-         Én magam sem választottam ezt a képességet, ez egyszerűen velem született, de mint láthattad, ki lehet játszani – húztam el a számat.

-         Marcus már nagyon régóta vámpír, valószínűleg ismer minden egyes lehetséges trükköt arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet kínozni egy másik vámpírt – állapította meg Edward. – Nekem például sosem jutott volna eszembe hallucinogént jutatni a szervezetedbe, hogy átverjem az elmepajzsodat. Bár én nem is gondolkodtam még soha el rajta, hogy hogyan kínozhatnálak meg – mondta határozottan.

-         Azt hiszem, hogy annak határozottan örülök, hogy nem akartál még soha megkínozni eddig – mondtam komolyan.

-         Jaj, tudod, hogy nem úgy értettem – legyintett azonnal. – Ne forgasd ki a szavaimat, asszony – rázta meg felém a mutatóujját.

-         Ezt Emmettől tanultad? – húztam fel a szemöldököm. – Elég vicces látvány vagy így – fűztem még hozzá nevetve.

-         Vicces? Én vicces? – hökkent meg. – Hát nem látod, hogy milyen vad és félelmetes vámpírférfi vagyok?

-         Hát, nekem a vad és félelmetes nem nagyon jutott eddig eszembe rólad, de lehet, hogy én tévedek – sóhajtottam fel. – Bár neked általában csak a szád nagy, Edward Cullen – nevettem fel. Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdtem. Kivetettem magam az ablakon, és a tenger felé vettem az irányt.

-         Na megállj csak, Isabella Black Cullen, ha elkaplak, akkor hatalmas nagy bajban leszel – hallottam meg Edward hangját.

Tudtam, hogy ezzel a mondatommal most talán kihúztam a gyufát, de éppen ez volt a célom. Egy kis mókázás mindenkire ráfért már a családban. A többiek mind jól érezték magukat, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy mi magunk is kiruccanjunk egy kicsit. Az a remek tervem támadt, hogy talán átúszhatnánk arra az elhagyatott kis szigetre, amit még egyszer régebben találtam. Még egy apró házikót is építettem rá, bár annak már vagy tíz éve, de ki tudja, talán még megvan.

-         Kapj el, ha tudsz – mondtam nevetve. Majd levetettem magam a sziklákról, egyenesen a vízbe.

-         Rendben, de akkor nem ér használni a képességedet, mert azt csalásnak minősítem – vágta rá Edward.

-         Rendben, megígérem, hogy nem használom ellened a képességem – kiáltottam vissza komolyan.

-         Oké, akkor viszont menekülj, bár elkaplak, az biztos – ugrott be vízbe. Én pedig azonnal elvigyorodtam, majd határozottan Edward felé intettem, mire egy nagy hullám azonnal mellém sodorta.

-         Azt mondtam, hogy nem használom a képességem ellened – haraptam az ajkamba, amikor kérdőn nézett rám. – Végül is, nem ellened használtam – kacsintottam rá pajkosan. Majd gyors puszit nyomtam a szájára, és azonnal elsurrantam mellőle. – Azt viszont ne hidd, hogy ilyen könnyen fel fogom adni a menekülést – nevettem fel, amikor Edward rájött, hogy átvertem, és felnyögött.

-         Pimasz nőszemély – szólt utánam. Néhány pillanattal később pedig éreztem a derekamra fonódó karjait. – Csak nem gondoltad, hogy elmenekülhetsz?

-         Drágám, ha tényleg el akarnék menekülni, akkor már réges régen héthatáron túl lennék – fordultam felé kuncogva.

-         Mindegy, hogy hová próbálnál menekülni, én a világ végére is követnélek, sőt, még tovább – csókolt bele a nyakamba.

-         Igazából, csak addig a szigetig terveztem a menekülést – mutattam az apró helyre.

-         Csábító, majd eljutunk odáig is – bólintott rá. – Viszont, a kérdés az, hogy szeretkeztél-e már vízben – kezdte el kigombolni a felsőmet.

-         Hát nem is tudom, mintha már lett volna ilyen, egyszer, régen, valakivel – haraptam az ajkamba.

Majd megrohamoztak a képek, amint Edwarddal hevesen tépjük egymás ajkait a hűs vízben. A víz, és Edward teste hűvös volt, de a testem úszott a forróságban. Micsoda éjszaka volt. Egy apró viccből indult ki az egész, de életem legcsodálatosabb éjszakája volt. Soha nem volt részem ahhoz hasonló élményben.

-         Ó, igen, én is pontosan így emlékszem – éreztem meg férfiasságát a csípőmnél.

-         Beleláttál a fejembe? – döbbentem meg.

-         Talán önkéntelenül nyitottad meg számomra az utat, vagy csak a tudatalattid akarta, hogy lássam ezeket a képeket én is. Meglepően fantasztikusan megmaradt az emlékezetedben az a mámoros éjjel. Bár be kell vallanom, hogy én magam is sokszor visszajátszottam ezt az éjjelt az elmémben – csapott le az ajkaimba.

-         A legszebb éjszakánk, persze az első után – pihegtem miután elválltak az ajkaink.

-         Olyan gyönyörű voltál, a zavarod pedig csak még kívánatosabbá tett. Ahhoz képest, hogy te voltál az, aki mindig is harcolt azért az éjszakáért meglepően félénk, és szégyenlős lettél hirtelen.

-         A lányok azért tartanak egy kicsit az elsőtől, akármennyire is szeretik a párjukat – haraptam az ajkamba.

Arra az éjszakára is tökéletesen emlékeztem. Minden egyes pillanatra. Ahogy elkezdte kigombolni a ruhám hátulján a gombokat, lassan, egyesével, és minden egyes gomb után csókot nyomott a felszabadult területre. Amikor kínzó lassúsággal kibújtatott a finom anyagból. Én pedig ijedten kaptam a közeli pokróc után, amit azonnal magam köré csavartam, ő pedig felkuncogott a zavaromon, és lágyan megcsókolt, aminek hatására elejtettem a rögtönzött kis leplemet, ő pedig egy gyors mozdulattal felkapott és gyengéden az ágyra fektetett. Majd újra és újra elismételte, hogy milyen csodálatos vagyok, és ne legyek zavarban, mert még soha életében nem látott olyan szépséget, mint amilyet most. Kedves szavak, lágy becézgetések, majd néhány pillanatnyi fájdalomért cserébe egy mámorítóan tökéletes éjszaka, ami mindkettőnk ártatlanságának végét jelentette. Még soha életemben nem éreztem magam annyira különlegesnek, és szépnek, mint akkor éjjel. Edward minden egyes pillanatban éreztette velem, hogy mennyire szeret, és tisztel engem. Bár soha ne ért volna véget az az éj. Ha valaki valaha érezte már az érzést, amikor azt kívánja, hogy „bárcsak megállna az idő, és mi örökké így maradnánk”, akkor az igazán érti, hogy mit éreztem azon az éjjelen.

-         Tökéletes volt, Bella, létem legtökéletesebb éjszakája – csúsztatta fel a szoknyámat a derekamra.

-         Szerinted felül tudjuk múlni? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-         Hát, magasra állítottad a mércét, de próbálkozni lehet – húzta félre a bugyimat az útból.

Én pedig néhány határozott mozdulattal kiszabadítottam a vágyát a már igencsak szűkös nadrágjából. Néhány pillanattal később pedig már eggyé is váltunk újra. Talán az emlékek hatására, talán azért, mert semmitől, és senkitől nem kellett tartanunk most, de a szeretkezésünk egyszerűen fergetegesre sikerült. Elképesztő élményekkel, és emlékekkel lehettem újra gazdagabb, és azt hiszem, hogy szerelmem sem panaszkodhatott egyetlen egy pillanatig sem. Legalábbis a hangok, amelyek elhagyták a száját nem arról árulkodtak, hogy ne tetszett volna neki ez a kissé heves, de annál tökéletesebb szerelmeskedés. Néhány órával később pedig, ha nagy nehezen is, de elértük a kis szigetet, ahová eredetileg elindultunk.

-         Tetszik ez a kis sziget – nézett körbe Edward kíváncsian. – Van benne valami különleges – mosolyodott el.

-         Igen, valóban, valamitől nekem is különleges ez a hely, de nem jöttem még rá, hogy miért – gondolkodtam el.

-         Talán álmunkban már jártunk itt – kacsintott rám.

-         Mikor lettél te ilyen álmodozó? – húztam fel a szemöldököm.

-         Talál akkor, amikor végre visszakaptam az én gyönyörű szerelmemet. Azóta nincs lehetetlen a számomra – mondta komolyan.

-         Az érzés kölcsönös – húztam magamhoz egy újabb szenvedélyes csókra. – Gyere, körbevezetlek a kis birodalmamon – fogtam kézen, majd elindultam vele a sziget belseje felé. Néhány órával később pedig ugyanott kötöttünk ki, ahonnan elindultunk.

-         Nagyon kellemes kis sziget – mondta elámulva. – Nem is értem, hogy hogyan nem fedeztem fel még soha.

-         Talán azért, mert La Push-ról lehet látni, és te nem igazán lépted át a határt eddig – ajánlottam.

-         Nos, ez valóban nyomós érv a dolog mellett – bólintott rá azonnal. – Viszont, sajnos vissza kell mennünk, mert Carlisle és Esme hamarosan útnak indul, és gondolom, hogy te is szeretnél még elköszönni tőlük.

-         Igen, én is szeretnék elköszönni, de gondolom, hogy te is így vagy ezzel – néztem rá kérdőn.

-         Természetesen – biccentett azonnal.

-         Akkor menjünk – indultam el a víz felé. Edward pedig azonnal követett engem…

(Brian szemszöge)

Már egy jó ideje nem voltunk a Cullen ház környékén. Heather lelke elég lassan gyógyul, bár, Alec kétségkívül nagyon jó hatással van rá, de még mindig nem az igazi valahogy a helyzet. Nem szívesen mondok ilyet, mert tényleg engem is megviselt az apánk halála, de talán jobb is így neki. Soha nem tudott belenyugodni anya elvesztésébe, és így nem is élt már igazán azóta, hogy elvesztette őt. Bár nem tagadom, lehet, hogy én is ilyen szinten magamba fordulnék, hogyha elveszteném valamiért Angelát. Most már tudom, hogy mit érzett apám anyám iránt. Na és persze, hogy mit érez most már a húgom Alec iránt. Alec pedig egyáltalán nem rossz tanítvány. Azt mondjuk nem tagadom, hogy nem igen ízlik neki az állati vér, és ezt egy szóval sem tagadja, mert a mosléktól a förtelemig már mindennek nevezte, de azért a húgom kedvéért kezd úrrá lenni az emberi vér iránti vágyain, és ez nagyon jó jel. Talán hamarosan már el tudja vinni a húgomat moziba, vagy vásárolni, vagy akárhová. Végül is mindegy. A lényeg, hogy boldogok legyenek.

-         Brian – futott felém szerelmem lelkesen.

-         Mi történt, kicsim? – néztem rá kíváncsian.

-         Alice most hívott, hogy mikor megyünk már vissza, mert kettős lagzi lesz, és ott a helyünk. Tanya és Justin, valamint Johanna és Billy is összeházasodik. Ugye elmegyünk az esküvőre? – kérdezte izgatottan.

-         Igen, hát persze – válaszoltam azonnal. Majd lágyan megcsókoltam, de ő már sokkal hevesebb volt, és csak azon kaptam magam, hogy már mindketten a fűben fekszünk.

-         Mit csinálsz, drágám? – kérdeztem döbbenten, amikor az övemmel kezdett babrálni.

-         Minek néz ki? – kérdezte az ajkába harapva.

-         Tudod, hogy mit mondtam erről – ültem fel hirtelen. – Nem sietünk sehová – nyomtam puszit mindkét apró kezére.

-         Tudom, hogy nem sietünk, de talán ennyi idő után már egyáltalán nem meglepő, hogy kívánlak, eddig is kívántalak, de miért várnánk tovább? A régi elképzeléseim már nem számítanak a számomra. Ráadásul, ha úgy vesszük, akkor most már egészen más elképzeléseim vannak. Sőt, határozottan mások a nézeteim. Engem egyáltalán nem zavarna, hogyha mi végre…

-         Akkor sem ez a megfelelő pillanat. Te nem akármilyen nő vagy, úgyhogy különlegesnek kell lennie – mondtam határozottan. – Mit szólnál, hogyha este lenne egy igazi randink? Csak mi ketten, Heather és Alec sem fogja bánni szerintem, hogyha némi időt kettesben kell eltölteniük.

-         Rendben, én benne vagyok – sütötte le a szemeit Angela.

-         Mi a baj? – kérdeztem idegesen.

Azt hittem, hogy beszélhetek ilyen nyíltan, hiszen ő is akarja már az esküvőtől függetlenül. Bár ettől még természetesen el akarom majd venni őt, ez nem képezheti vita tárgyát egy pillanatig sem.

-         Nem nagyon van mit felvennem egy igazi randihoz – mondta kissé idegesen. – A ruhatáram azon része Forksban van, ami illene az alkalomhoz.

-         Akkor miért nem viszed el a húgomat vásárolni? Van egy minőségi bankkártyám, amiről nyugodtan költekezhettek mind a ketten – mondtam mosolyogva. – Legalább egy kicsit jobban megismernétek egymást, és azt hiszem, hogy Heather sem vetne meg egy kis kikapcsolódást a hosszú évek kemény edzései után.

-         Nos, ez tulajdonképpen remekül hangzik – csillantak fel Angela szemei. – Elleszel addig Alec társaságában? – kérdezte összehúzott szemöldökkel. – Lefogadom, hogy meg akarod beszélni vele a húgoddal kapcsolatos szabályokat.

-         Túl jól ismersz – nevettem fel keserűen. Tényleg volt ilyen szándékom. Vagyis, nem csak volt, van ilyen szándékom.

-         Ugyan már, szerintem ez természetes. Heather nagyon szerencsés, hogy ilyen bátyja. Te imádod őt, és törődsz vele. Mit kívánhatna még? Család, szerelem, boldogság. Tökéletes élet – sóhajtott fel kedvesem.

-         Örülök, hogy megérted a helyzetet – mosolyodtam el.

Egy pillanatra feszül lettem a ténytől, hogy talán ezt túlzásnak fogja tartani kedvesem, de örömmel veszem tudomásul, hogy egyáltalán nincs ezzel problémája.

-         Már miért ne érteném – legyintett. – Na de akkor megyek is, még sok dolgom lesz estig – nyomott még egy puszit a számra. Majd egy szempillantás alatt felpattant, és elindult a kis faház felé, ahol Heather és Alec volt. Boldogan néztem kedvesem után. Majd türelmesen megvártam, amíg újra felbukkant Heather társaságában.

-         Akkor elmentünk – integettek nekem mind a ketten, majd elviharzottak a város felé.

Én pedig felálltam, és a faház felé vettem az irányt. Azt hiszem, hogy lesz egy-két megbeszélnivalóm Alec-kel. Nincs bajom a sráccal, de azért jobb, ha tudja, hogy annak ellenére, hogy kedvelem, ha meg meri bántani a húgomat, akkor kitekerem a nyakát.  

-         Most jön az a rész, amikor megmondod, hogy halállal lakolok, hogyha Heathernek egy haja szála is meggörbül? – kérdezte azonnal Alec, amikor beléptem a faházba.

Te jó ég! Tényleg ennyire átlátszó volnék? Vagy ennyire egyértelmű volt, hogy mi a célom ezzel az egész helyzettel? Most egy kicsit azért bután érzem magam.

-         Nem gondoltam volna, hogy ez a tény ennyire nyilvánvaló mindenkinek – forgattam meg a szemeimet.

-         Ami azt illeti, szerintem természetes reakció – vágta rá azonnal. – Én is ezt tettem volna a húgomért, hogyha valaha lett volna férfi, aki meg meri egyáltalán közelíteni Jane-t.

-         Uh, el is felejtettem, hogy a te húgod volt – borzadtam el. – Ne haragudj, hallottakról tudom, hogy jót, vagy semmit, de a húgod…

-         Nyugi, tisztában vagyok vele, hogy a bosszú nem volt váratlan, és alaptalan. Azt viszont csak én tudom, hogy a húgom nem volt mindig ilyen kegyetlen és érzéketlen. Csak a körülmények jutatták ilyen mélyre őt. Hogyha bárki is megértette volna őt rajtam és Arón kívül, akkor talán nem lett volna belőle egy érzéketlen gyilkoló gép. Teljesen kiölt magából minden emberi érzést, ezt gondolta róla mindenki, de engem mégis mindig szeretett. Soha nem használta ellenem a képességét, és másokon is csak azért, nehogy közel kerüljenek hozzá, mert az, ahogy ő mondta „Veszélyes” – magyarázta Alec. - Tudod, akibe életében csak belerúgtak, és nem szerettek, az hajlamosabb szörnyeteggé válni, mint az, aki normális emberkor után változik vámpírrá.

-         Elhiszem, és sajnálom, de én a húgodnak csak a szadista oldalát ismertem – válaszoltam komolyan.

-         Tisztában vagyok vele – bólintott rá azonnal. – Na, de nem ezért jöttél el most hozzám. Halljam a szabályaidat, gondolom, lefektetsz néhány elvárást velem szemben.

-         Ami azt illeti, nem sok elvárásom van veled kapcsolatban. Azt szeretném, hogy szeresd a húgomat, örökké. Soha ne bántsd meg, és lehetőség szerint ne szokj vissza az emberi vérre. Hogyha ezeket be tudod tartani, hogy egy nagy és boldog család része lehetsz az idők végezetéig – mondtam határozottan.

-         Az ajánlatod, és a feltételeid nagyon is elfogadhatóak és kedvezőek a számomra – mosolyodott el Alec. Én pedig azonnal mélyen a szemébe néztem, hogy vajon látok-e benne bármi csalafintaságot, vagy hazugságot, de ennek szerencsére semmilyen jele nem volt.

-         Azt hiszem, hogy jóban leszünk, Alec – mosolyogtam rá, majd a kezemet nyújtottam felé.

-         Nos, én is így gondolom, Brian – rázta meg azonnal a felajánlott tenyerem. – Viszont, ha nem bánod, akkor én most vadásznék egyet. Tudom, hogy csak néhány napja voltam, de ez az állati vér nem igazán kielégítő a számomra – kapott a torkához.

-         Hát igen, idő kell még hozzászoksz, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – válaszoltam azonnal. – Ha nincs ellenedre a társaság, akkor szívesen veled tartanék.

-         Egyáltalán nem bánom, ha velem jössz. Már nagyon régen nem tartottál velünk a vadászatok alkalmával.

-         Dehogynem, csak nem láttál – legyintettem. – Jobbnak láttam, hogyha külső szemlélő maradok, így jobban meg tudtam figyelni a fejlődésedet – magyaráztam.

-         Hogyhogy nem éreztem az illatod?

-         Széllel szemben követtelek titeket mindig, ezért figyelhettelek meg titeket nyugodtan – válaszoltam halkan.

-         Ügyes trükk, tényleg nem tudtam, hogy ott vagy – hökkent meg Alec. – Tulajdonképpel tesztelnél, nem igaz?

-         Ami azt illeti, de, nagyon is igaz – vallottam be azonnal. Biztos akartam lenni benne, hogy képes lesz türtőztetni magát, és sikerült is. – Talán neheztelsz ezért?

-         Nem, inkább hálás vagyok, mert így megtudhattad te is, és én is, hogy azért van némi önuralmam már most is, még akkor is, hogyha nem sok – húzta ki magát büszkén.

-         Igen, soha nem indultál el a város felé, pedig néhányszor nagyon is közel voltatok – veregettem meg a vállát. – Bele fogsz jönni a dologba.

-         Igen, én is azt hiszem – egyezett bele azonnal. – Néhány vadászat még és talán az összes vörös árnyalat el fog tűnni az íriszemből. Az igazat megvallva, tetszik nekem ez az aranyszín.

-         Szerintem nagyszerűen áll neked. Sokkal jobb, mint a vörös – mondtam teljes meggyőződéssel.

-         Akkor egy vadászat? – pattant fel mellőlem.

-         Részemről rendben – álltam fel én is, majd elsüvítettem Alec után az erdő mélye felé…