La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 53. fejezet

53. fejezet

(Johanna szemszöge)

Boldogan, de kimerülten ébredtem fel egy hosszú, de csodálatos éjszaka után. Billy és én átbeszélgettük az egész éjszakát, mivel másra már nem igen vagyok alkalmas a pocakommal, még akkor sem, hogyha kedvem éppen sokmindenhez lenne. Sőt, ha nem lesz ilyen nagy a hasam, akkor hajaj. Mondjuk ez már csupán napok kérdése, hogyha minden a menetrend szerint történik. Végre megegyeztünk a névvel kapcsolatban, ami most már ténylegesen is a William Black lesz. Már alig várom, hogy a karjaimban tarthassam a kisfiúnkat. Biztosan jóképű, és erős fiú lesz, mint az apja. Vajon rám miben fog hasonlítani? Nem bánnám, hogyha majd egyetemre menne, amikor felnő. Tudom, hogy ő a következő, potenciális alfa, de szerintem ez nem lehet ok arra, hogy ne tanuljon tovább, hogyha szeretve. Hiszen már ott van Timothy is akár, mint alfa. Vagy esetleg kis Emily. Habár Emily valószínűleg követni fogja a fiamat bárhová. Hiszen ők már most is összetartoznak.

-          Min gondolkozol ennyire, Johanna? – szakított ki Billy hangja a gondolataimból. – Remélem, hogy nem rágod magad még mindig az estén.

-          Dehogy, felfogtam, hogy nem gond a számodra. Vagyis, hogy kibírod még egy kicsit – haraptam az ajkamba. Sajnáltam a kedvesemet, hogy mostanában kissé elhanyagolom a testének igen fontos vágyainak kielégítését, de a jelek szerint ő is annyira várja már a babánkat, mint én. Ha nem jobban.

-          Helyes, már éppen itt volt az ideje, hogy ne kombináld túl a dolgot – vigyorodott el. – Na és, hogy vagytok? Remélem, hogy éhesen – mutatott fel egy hatalmas tálcát.

-          Ami azt illeti, nem mondok nemet egy kis finomságra – vigyorodtam el. – Vagyis nem mondtunk nemet – javítottam ki magam.

-          Akkor remélem, hogy kedvedre valót hoztam – tette le elém a tálcát.

-          Hm… a palacsintával sosem tévedhetsz nagyot – estem neki azonnal a reggelimnek egy gyors csók után.

-          Reméltem, hogy így lesz – helyezkedett el mellettem kényelmesen. – A palacsintát eddig mindig szeretted.

-          Azt hiszem, hogy ez soha, de soha nem fog megváltozni – kentem egy nagy adag mogyorókrémet a palacsintámra. Majd egy nagy adag lekvárt is tettem hozzá.

-          Nem lesz az kicsit sok? – kérdezte Billy nevetve. – Több a töltelék, mint maga a reggeli – fűzte hozzá, amikor csúnyán néztem rá.

-          Nem baj az, a lényeg, hogy ízlik – vettem egy jó nagy falatot a számba.

-          Igen, tényleg ez a legfontosabb – biccentett. Majd ő is elcsent egy adagot, de ő jóval kevesebb finomságot kent rá.

-          Mikor volt időd erre? – kérdeztem miközben a következő adagot készítettem magamnak.

-          Elszenderedtél egy fél órára, na és szerencséje éjszaka is elég sokat aludtál – mondta mosolyogva.

-          Hát, elismerem, hogy mostanában fáradtabb vagyok egy kicsit az átlagosnál – dőltem hátra, hogy kényelembe helyezzem magam.

-          Ez azt hiszem, hogy természetes – gondolkodott el Billy. – Legalábbis Carlisle egyáltalán nem aggódik miatta, és te sem, úgyhogy én sem aggódom. A lényeg, hogy mindketten rendben legyetek.

-          Oh, mi rendben leszünk, az biztos – legyintettem azonnal.

Majd egy furcsa fájdalom kerített a hatalmába. Olyan hirtelen tört rám az érzés, hogy egy pillanatra komolyan megijedtem, de rá kellett jönnöm, hogy ez bizony figyelmeztető fájás volt. Ami csakis egyetlen egy dolgot jelenthet.

-          Mi a baj? Nagyon ijedten néztél az előbb – szorította meg a kezem Billy.

-          Nincs baj, de azt hiszem, hogy most jön egy gyors zuhany, és utána mennünk kell a Cullen villába. Hívd fel Carlisle-t, kérlek, mert nem tudom, hogy dolgozik-e ma – mondtam határozottan.

-          Oh, te jó ég – kerekedtek ki Billy szemei. – Hát itt az idő? – kérdezte lelkesen.

megmosakszom – kászálódtam ki az ágyból.

-          Jó, máris hívom, és aztán már megyek is utánad – egyezett bele azonnal.

A következő pillanatban pedig már tárcsázott is. Én pedig lassacskán elcsoszogtam a fürdőig, ahol vettem egy kellemes zuhanyt. A következő fájás éppen akkor tört rám, amikor Billy belépett egy hatalmas fürdőlepedővel, hogy segítsen kiszállni a kádból.  

-          Minden rendben? – nézett rám aggódva.

-          Igen, nincs semmi gond. Ez csak egy újabbb figyelmeztető fájás votl, azt hiszem – pihegtem a vállába. – Azt hittem, hogy ennél azért kicsit kevésbé lesz fájdalmas a szülés – fűztem hozzá az ajkamba harapva.

-          Pedig te aztán tudhatnád, doktornéni – incselkedett velem egy kicsit.

-          A doktornéni leharapja a fejed, hogyha nem segítesz neki felöltözni, és átmenni Carlisle-hoz – vágtam vissza kicsit durcásan.

-          Nem megyünk sehova. A lányok, és Carlisle is biztonságban akar tudni titeket, úgyhogy előkészítettem a szobánkat a szüléshez, természetesen mindent az orvosod utasításai szerint – mondta büszkén.

-          Oh, ez nagyszerű, köszönöm – mondtam megkönnyebbülten. Ami azt illeti, én is jobban örülök, hogy itt maradhatok helyben.

-          Gondolom, rögtön a hálóinget veszed fel, hogy ne kelljen már többször átöltözködnöd – nézett rám kérdőn Billy.

-          Igen, szerintem is az lenne a legjobb – bólintottam rá.

-          Helyes, mert már azt készítettem elő neked – válaszolta boldogan. – Remélem, hogy hamar kibújik a kis rosszcsont – simogatta meg finoman a pocakomat.

-          Hát ezt én is nagyon remélem – sóhajtottam fel. – Nem csak azért, mert már alig várom, hogy velem legyen, hanem mert azért ez a szülés kicsit félelmetesebb, mint hittem.

-          Miért? – nézett rám döbbenten.

-          Az elméletét tökéletesen tudom, de mindezt személyesen átélni azért egészen más. Így egy kicsit félelmetesebb. Vagy inkább sokkal, de sokkal rémisztőbb, mint ahogy eddig gondoltam rá – mondtam el a félelmeimet.

-          Nincs miért félned, kedvesem – jelent meg hirtelen Esme. – Ha megengeded Billy, akkor majd én és Bella felöltöztetjük és átvisszük őt a másik szobába, addig segíthetnél Carlisle-nak egy kicsit, hogy az utolsó simításokat is el tudja végezni a szobában. Mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy Johanna nyugodt legyen, és kiegyensúlyozott.

-          Rendben van, köszönöm – bólintott Billy.

-          Ne hagyj itt – kiáltottam utána hisztérikusan.

-          Itt leszek a szomszéd szobában, ne aggódj, mindjárt te is ott leszel – szorította meg a kezem egy pillanatra, majd eltűnt az ajtó mögött.

-          Nincs semmi baj, kedvesem. Csak lazíts – kezdte el Esme masszírozni a vállaimat. Míg Bella finoman felhúzta rám a hálóinget.

-          Kész is vagy, mehetünk – mondta kedvesen a leendő nagymami.

-          Rendben, gyerünk – nyögtem fel, amikor újra fájás tört rám. Hé, miért megy ilyen gyorsan? Túlságosan gyorsan jönnek egymás után a fájások. Ez kizárt, hogy természetes ütem lenne. – Carlisle, valami baj van – mondtam kétségbeesve, amikor megláttam.

-          Mi a baj, Johanna? – nézett rám mindenki idegesen.

-          Nagyon gyorsan jönnek a fájások egymás után. Ez biztosan nem normális dolog – magyaráztam halkan. Tudtam, hogy úgyis hallanak minden szót.

-          Oh, emiatt szerintem nem kell aggódnod – mosolyodott el Carlisle.

-          Miből gondolod ezt? – kérdeztem kétségbeesve.

-          Abból, hogy Gabriella is gyorsabban szült az átlagnál, tehát könnyen előfordulhat, hogy most veled is pontosan ugyanaz a helyzet – vágta rá teljes nyugalommal. – Gyere, feküdj fel az ágyra, hadd vizsgáljalak meg.

-          Rendben – válaszoltam kissé megkönnyebbülten. Majd kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, és hagytam, hogy Carlisle elvégezze rajtam a vizsgálatokat. Billy pedig, amint kinyújtottam a kezem, már mellettem is termett, és gyengéden megszorította a  felajánlott karomat. – Maradj mellettem – súgtam a fülébe.

-          Természetesen – nyomott gyors csókot a homlokomra.

-          Itt minden rendben van – mondta Carlisle elégedetten. – Most rádkötöm a gépet, hogy lássuk a fájások ütemét. Amíg nincs itt az idő, lehetőség szerint próbálj meg minél többet lazítani – adta ki az utasítást.

-          Rendben van, köszönöm – vágtam rá azonnal.

-          Addig én hozok egy kis jeget – sietett el Esme.

-          Miért kell a jég? – kérdeztem döbbenten.

-          Néhány kismama szereti rágcsálni ilyenkor – mondta Bella komolyan. – Nem tudom miért, nekem nem igazán volt időm, hogy ilyesmiket csináljak amikor eljött az ideje, hogy Anthony kibújjon – mondta elgondolkodva.

-          Oh, tényleg, most, hogy így mondod, tényleg láttam magam is néhány kismamánál jeges kancsót, amikor vajúdtak – emlékeztem vissza a gyakorlatomra. Érdekes, eddig soha nem foglalkoztatott a kérdés, hogy miért is kellett nekik a jég.

-          Tessék, már itt is van – tette le elém Esme a jegesvödröt.

-          Köszönöm – vágtam rá azonnal. – Azt mondjuk még nem tudom, hogy vágyom-e rá, de biztosan jó lesz – mosolyogtam kedvesen.

-          Mit szólnál egy kis hideg borogatáshoz? – tett néhány jégkockát egy törölközőbe, majd óvatosan a homlokomhoz érintette.

-          Hm… ez egészen finom érzés – dőltem hátra kényelmesen.

-          Akkor nem hagyom abba – mosolyodott el Billy.

-          Figyelj, Johanna, jön a következő fájás – mondta Carlisle. – Mély levegők és szuszogj – mondta higgadtan. Én pedig próbáltam követni az utasításait. – Ez az, remekül csinálod – mondta elégedetten. – Ha így folytatódik, akkor hamarosan jönnek a tolófájások – mondta komolyan.

-          Azt hiszem, hogy én nem készültem még fel erre – mondtam kikerekedett szemekkel.

-          Nos, ez a folyamat nem szabadon választott, úgyhogy most szuszogj – mondta határozottan. Én pedig jobb híján követtem továbbra is az utasításait. Kettőnk közül most ő a megbízhatóbb orvosilag, ez egészen biztos. – Jól van, most pihenhetsz egy kicsit, hamarosan elkezdjük komolyabban is, úgyhogy lazíts.

-          Rendben – mondtam elszántan. Itt az ideje, hogy kezembe vegyem egy kicsit én is a dolgokat. Semmiképpen nem lehet semmi baj a kisbabám születésekor.

-          Ez a beszéd, Johanna – mosolygott rám Carlisle. – Na és most, három… kettő… egy… most nyomnod kell – mondta határozottan.

-          Nyomom – feszültem neki amennyire csak tudtam.

-          Jól van, ügyes vagy, most pihenhetsz egy kicsit – mondta Carlisle nyugtatóan.

-          Nem gondoltam, hogy ez ennyire fog fájni. Valamennyire vámpír vagyok, nem kéne nekem egy kicsit kevésbé éreznem ezt? – kérdeztem panaszosan.

-          Ami azt illeti, a fájdalom az fájdalom, tehát ezen nem tudunk segíteni. Te mondtad azt határozottan, hogy semmiképpen nem kérsz érzéstelenítést – nézett rám Carlisle gyengéden.

-          Igen, tudom, és tartom is magam hozzá, csak azt hittem, hogy lesz némi előnyöm – néztem rá bocsánatkérően. – Ne haragudj – fűztem hozzá bűnbűnó arckifejezéssel.

-          Nincs semmi gond, te még sehol nem vagy Gabriellához képest – kuncogott fel Carlisle.

-          Ez nagyon jó hír, nem szívesen lennék a legmacerásabb páciensed – mondtam vigyorogva.

-          Oh, attól még nagyon, de nagyon messze vagy, kedvesem – vágta rá Carlisle. – Már látok egy fejecskét. Sötétszínű haja van.

-          Istenem, Billy, mindjárt megláthatjuk – mondtam meghatottan.

-          Igen, mindjárt meglesz a kisfiúnk – nyomott puszit a homlokomra.

-          Johanna, itt az újabb fájás. Még egy utolsó, határozott nekiveselkedést kérek, és megszületik a legifjabb Black.

-          Gyerünk, kicsim – szorította meg a kezem Billy. Én pedig mindent beleadtam, ami csak kitelt még az erőmből. A következő pillanatban pedig hangos, erős sírás hangzott fel a szobában.  

-          Gratutálok, erős, egészséges kisfiú – mondta Carlisle mosolyogva. Bella pedig finoman törölközőbe csavarta az unokáját.

-          Csodaszép kisbaba – fektette finoman a karjaimba.

-          Istenem, de gyönyörű – mondtam a könnyeimmel küszködve, amikor ránéztem az apróságra, aki kíváncsi tekintettel kémlelte a világot. A haja sötétbarna, majdnem fekete, a szemei koromfeketék, és igézőek. Pedig elvileg nem lehetnének ennyire bogárszemei, bár tény, hogy még soha nem láttam ilyen igéző szempárt. A kis teste már most erős, és izmos. Apró kis izmocskák vannak a lábain, és a karjain is. Semmi babaháj, vagy bármi ehhez hasonló. – Szia, kincsem – nyomtam gyengéd puszit a homlokára.

-          Egyszerűen csodálatos – simított végig Billy is a fejecskéjén. – Szia, Will.

-          Mikor nézhetem már meg a babát? – szakított ki minket a gyönyörködésből Emily hangja.

-          Édesem, hagyj néhány nyugodt percet nekik – szólt rá Nathalie gyengéden. – Először nekik kell megismerkedniük a kisbabájukkal. Adj nekik néhány percet még.

-          Jól van, megpróbálok türelmes lenni – sóhajtott fel Emily. – Ugye Johanna is jól, mint a pici? – kérdezte aztán aggódva. Jézusom, de édes. Én is olyan fontos vagyok neki, mint William. Ez annyira aranyos. Mindig is tudtam, hogy Emily egy igazi csupaszív kislány, de hogy ennyire törődik mindig mindenkivel az már nem semmi.

-          Igen, Johanna is jól van, a dédipapa azt mondta, hogy mindketten tökéletesen jól vannak – mondta Anthony gyengéden.

-          Öhm… Bella, megtennéd, hogy hozol rám valami takarót, hogy Emily és a többiek is bejöhessenek? – néztem kérdőn Bellára.

-          Természetesen – mosolygott rám. Majd egy szempillantás alatt hozott egy lepedőt, és letakarta a kényes részeket.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.

-          Igazán nincs mit – legyintett Bella.

-          Most már bejöhettek – mondtam kicsit hangosabban, hogy odakint is meghallják.

-          Hurrá – lelkesedett fel Emily. Majd egy pillanattal később már bent is volt az ajtón. – Megnézhetem William babát? – kérdezte kislányos ártatlansággal az ajtóból.

-          Hát persze, kicsim, gyere – mosolyogtam rá. Mire ő azonnal ideszaladt.

-          Billy bácsi, felemelsz? – nyújtotta felfelé a kis karjait.

-          Gyere, csajszi – kapta fel azonnal a kislányt. Aki, amint belenézett William szemeibe le is dermedt, és megígézve figyelte, és William is ezt tette Emilyvel. – Azt hiszem, hogy a bevésődés meg is történt – állapította meg szerelmem mosolyogva.

-          Igen, én is így gondolom – bólintottam rá. A következő pillanatban pedig Emily óvatosan megsimogatta William kezét, aki azonnal megfogta az ujját az apró kezével.

-          Milyen puha a bőre – lepődött meg Emily. – Apu bőre is nagyon finom tapintású, jó hozzábújni, de az övé sokkal selymesebb.

-          A kisbabák bőre mindig ilyen szokott lenni – válaszoltam halkan.

-          Tényleg? Az enyém is ilyen volt? – kérdezte meglepetten.

-          Kicsim, a tiéd még mindig ilyen – javította ki Nathalie a kislányát.

-          Marie és Tim merre jár? - kérdeztem kíváncsian.

-          Otthon maradtak, nem akarták megzavarni ezt a pillanatot, mert emlékeznek rá, hogy ez milyen fontos pillanat volt a számukra is – magyarázt Anthony.

-          Oh, milyen aranyosak – mosolygott Billy.

-          Öhm… én miért nem reagáltam így, amikor találkoztunk? Miért csak te reagáltál úgy, ahogy kellett? – jutott eszembe hirtelen.

-          Azért, édesem, mert te mereven ellenáltál a bevésődésnek. Nem akartál kötődni senkihez, és csak lassacskánt engedted be a végzetedet a lelkedbe. Bár nagyon örülök, hogy végül is megtetted ezt értünk – nyomott gyengéd csókot a számra.

-          Most már elég lesz, Johannának most pihenésre van szüksége – mondta Carlisle határozott, orvosi hangon.

-          Rendben, már itt sem vagyunk – nyomott óvatos puszit Emily William fejére. Majd azt én arcomra is, és visszaszaladta szüleihez. – Holnap is eljöhetek? – kérdezte izgatottan.

-          Minden nap várunk, édesem – mosolyogtam rá. Mire ő is boldogan elmosolyodott, majd mindannyian kimentek a szobából. Kivéve Esmét, Billyt és Bellát.

-          Most pihenned kéne egy kicsit. Amíg alszol mi majd megfürdetünk – mondta Bella kedvesen.

-          Én pedig addig vigyázok a kisfiúnkra – vette ki óvatosan Billy William apró testét a kezemből. Engem pedig szinte azonnal elragadott az álom…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 52. fejezet

52. fejezet

SZIASZTOK! REMÉLEM, HOGY MINDENKINEK NAGYON KELLEMES VOLT A HÚSVÉTI ÜNNEP :D PUSZI, DRUSILLA

(Tanya szemszöge)

A nászéjszakánk maga volt a mennyország. Még soha életemben nem éreztem ilyesmit senkivel, mint amit Justinnal, aki immáron a férjem. Komolyan mondom, ha valaki mondjuk öt évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy én ennyi idő múlva boldog feleség, és hűséges társ leszek, annak viccen kívül az arcába nevettem volna. Hiszen én amióta az eszemet tudom mindig szukkubus voltam. Csak Edward hozott kísértésbe ezelőtt arra, hogy normális kapcsolatom legyen. Ő is valószínűleg csak azért így utólag visszagondolva, mert az egyetlen vegetáriánus szingli volt, akit ismertem. Szó se róla, még mindig elképesztően jóképű, de iránta sosem éreztem ilyen mélyen, mint ahogy Justin iránt érzek. Össze sem lehet hasonlítani az Edward mániámat a férjem iránti szerelmemmel. Vajon őt mi fogta meg bennem? Erről még soha nem is beszéltünk. Talán tetszett neki, hogy rámenős vagyok? Vagy esetleg a vámpír létem izgalmas volt?

-         Jó reggelt – szakított ki a gondolataimból Justin hangja.

-         Neked is jó reggelt – vigyorogtam rá azonnal.

-         Min törted a fejed? – kérdezte kíváncsian.

-         Semmin – vágtam rá azonnal.

-         Akkor nem ráncoltad volna így az orrod, és a homlokod. Tehát min törted a fejed? – tette fel ismét a kérdést.

-         Igazából rajtunk, kettőnkön gondolkodtam – kezdtem el rágcsálni a szám szélét.

-         Kicsit konkrétabban – nézett rám kérdőn.

-         Miért szerettél belém? – tettem fel nyíltan a kérdést. Tulajdonképpen nem volt értelme mellébeszélni. Előbb-utóbb úgyis kiszedte volna belőlem, hogy min gondolkodom ennyire.

-         Hát ennek több oka is volt – mondta komolyan.

-         Na és mik azok az okok? – lettem kíváncsi. Talán most végre megtudom, hogy mi tetszik neki bennem. Ezt azt hiszem, hogy minden lány tudni akarja a szerelme szájából.

-         Az egyik ok az volt, hogy gyönyörű vagy – kezdett bele.

-         Szóval a testem – szontyolodtam el egy pillanatra. Az a többi pasinak is tetszik, nem nagy ügy.

-         Hé, még nem fejeztem be – szólt rám szigorúan. – Igen, elsősorban azt láttam meg. Amikor először találkozik az ember valakivel, szerintem egyértelmű, hogy megnézi a másik testét. A szeméből áradó melegséget. A gyönyörű szőke tincseit. A kidolgozott popsit, ami köztünk legyen mondta az egyik kedvenc külső tényezőm a szemeid után.

-         Te kis perverz – kuncogtam fel.

-         Mutass egy férfit, aki nem fordul meg egy csinos hátsó után – vágott vissza finoman.

-         Igaz – biccentettem. Végül is, ezzel nem vitatkozhattam. Tény, hogy a férfiak szeretik megnézni a nők hátsóját.

-         Egyébként pedig a legjobban akkor szerettem beléd, amikor láttam a lényed is. Nem azt, amit a világ felé mutatsz, és olykor kemény, és rideg, hanem azt a Tanyát, aki esti mesét olvasott Marie-nak és Emilynek. Aki a nővéreit féltőn figyeli, miután az emberférfi távozott a szobájukból Denaliban. Aki képes lenne bármire, hogy engem boldognak lásson. Mert ez vagy te igazából. Nem az a hideg álarc, amit néha mutatsz magadból. Te sokkal, de sokkal több vagy egy egyszerű vámpírnál, sőt még egy igazi szukkubusnál is. Te egy kedves és szerető lélek vagy, aki néha bután próbálja az emberek tudtára adni, hogy hogyan is érez valójában, de végül mindig eléri a célját – fejezte be a mondandóját.

Én pedig, ha képes lettem volna, akkor biztosan sírva fakadtam volna. Még soha életemben nem mondott nekem ilyen gyönyörű dolgokat senki a világon. Egyszerűen nem találtam a szavakat. Mit lehetne ilyenkor mondani? Hogyan lehet ilyenkor kifejezni néhány szóval minden szerelmünket, és szenvedélyünket a társunk felé? Nem tudtam, hogy mi lehet az, amivel tökéletesen boldoggá tehetném kedvesemet ebben a pillanatban, de úgy döntöttem, hogy szerelméért cserébe szorosan hozzábújok, és megpróbálom ezzel az öleléssel kifejezni minden iránta érzett szenvedélyemet.

-         Nagyon szeretlek – motyogtam a mellkasába.

-         Én is szeretlek téged – nyomott puszit a fejem búbjára. – Arra gondoltam – simított végig a gerincem mentén, amitől mindig jóleső bizsergések futottak végig az egész testemen.

-         Igen? – néztem rá kajánul.

-         Mi lenne, hogy egy kicsit bemelegítenénk, aztán megreggeliznék, és utána elmennénk a hegyekbe egy kis snowboard erejéig – ajánlotta a lehetőséget.

-         Nos, ami azt illeti ez egy nagyszerű gondolat – villantak meg a szemeim. – De nem kéne reggelizned a bemelegítés előtt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         A bemelegítés után jobban esik majd a fürdő, és a reggeli – vágta rá határozottan.

-         Értem, ahogy gondolod – pattantam az ölébe, és egy szempillantás alatt lerángattam róla az alsóját. Én már hajnalban megszabadultam a bugyimtól, és azóta csakis erre a néhány szóra vártam.

-         Hűha, mondd csak, te számítottál rá, hogy reggel ez lesz az első gondolatom? – nézett rám átható tekintettel.

-         Hát, ami azt illeti, megfordult a fejemben a dolog, ezt nem tagadom – mondtam mosolyogva. Majd egy jóleső sóhaj kíséretében elhelyezkedtem kedvesemen.

-         Miért is nem lepődök meg ezen – kuncogott fel, de morgásba torkollott, amikor csábosan megmozdítottam felette a csípőmet. – Boszorkány – kapta el a derekamat.

-         Nem, boszorkányokkal tulajdonképpen még nem találkoztam. Ők tényleg csak mese valószínűleg, nem úgy, mint a mi fajtánk – gondolkodtam el.

-         Pontosan tudod, hogy mire értettem – kuncogott fel.

-         Jól van, igen, tudom – igazítottam meg a testünket, hogy végre összeforrhassunk újra.

-         Most megint megállapítom, hogy boszorkány vagy, de reagálni már nem hagylak – rántott le magához egy csókra, mielőtt még bármit is mondhattam volna.

Így csak belemosolyogtam a csókba. Imádtam, amikor így viselkedett velem. Ilyen hévvel és szenvedéllyel. Véget nem érő mámoros éjszakák százát okozta már nekem, és még mindig olyan volt, mintha ez lett volna az első szerelmeskedésem. Justinnal lenni mindig olyan volt, mintha apró tollpihék simogatnák a bőrömet, miközben a testem minden édes kínját erőteljesen és határozottan váltotta fel a teljes kielégülés, és a véget nem érő boldogság szédítő egyvelege. Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet velem. Én a nagy szukkubus semmit sem tudtam a szerelmeskedésről, az igazi szeretkezésről, amíg nem találkoztunk.

-         Szeretlek – nyögött fel Justin. Pontosan akkor, amikor én is átléptem a gyönyörök birodalmát.

-         Én is szeretlek – pihegtem a mellkasába. Majd legördültem róla, de szorosan a mellkasához bújtam, hogy ne szűnjön meg közöttünk a kapcsolat egy pillanatra sem.

-         Azt hiszem, hogy pihennem kéne egy kicsit, mielőtt elindulunk snowboardozni – hunyta le a szemeit.

-         Na ne kamuzzon itt nekem, férjuram – vágtam csípőre az egyik kezem. – Neked ennyi meg sem kottyan. Éjjel ennél sokkal, de sokkal huncutabbak voltunk, és már reggel hétkor itt játszunk megint.

-         Talán most merült le az elem – vigyorodott el kajánul.

-         Nem hiszek neked – simítottam végig a férfiasságán, ami azonnal reagált az érintésemre.

-         Oké, akkor máshogy fogalmazok. Mit szólnál, hogyha ma az ágyban töltenénk a napot? – kérdezte lelkesen. – Próbáltam furmányos lenni, de úgy tűnik, hogy téged nem lehet átverni – kuncogott fel.

-         Hát, ami azt illeti, most megleptél, hiszen imádsz snowboardozni – mondtam komolyan.

-         Imádom a snowboardot, de még jobban imádok veled itt lenni – mondta határozottan.

-         Én is imádlak téged – haraptam az ajkamba.

-         Mi lenne, ha kompromisszumot kötnénk? – kérdezte hirtelen.

-         Mire gondolsz? – lettem kíváncsi.

-         Most felkelünk, és én megreggelizem, utána pedig néhány órát snowboardozunk a hegyekben. Utána viszont szépen visszajövünk ide, és ott folytatjuk a nászutunkat, ahol abbahagytuk – ajánlotta a lehetőséget.

-         Ez egy remek javaslat – bólintottam rá. – Mit kérsz reggelire? – kérdeztem izgatottan.

-         Nem tudom – gondolkodott el.

-         Meglephetlek? – szorítottam meg a kezét.

-         Hűha, ez nagyon csábítóan hangzik – bólintott rá.

-         Remek, akkor menj, nyugodtan tusolj le, és utána már jöhetsz is reggelizni – adtam a szájára egy gyors csókot.

Majd egy szempillantás alatt magamra kaptam a köntösömet, és már süvítettem is le a konyhába. Esme a kérésemre megtanított engem rántottát, és palacsintát készíteni, úgyhogy szerettem volna minél több finomsággal várni szerelmemet. A palacsintához titokban becsomagoltam egy hatalmas üveg juharszirupot. Tudtam, hogy Justin rajong érte. Na és persze az elmaradhatatlan csokoládéöntet is a szekrényben volt, hiszen Mr. Édesszáj egy napot sem bír ki nélküle. Semmi perc alatt összedobtam a palacsintákat, amiket el is kezdtem sütni, majd a rántottához is összedaraboltam a hagymát, szalonnát, gombát, ameddig ezek szépen pirultak a gázon, lereszeltem a sajtot is, amit majd a rántotta tetejére szórok. Végül pedig betoltam a sütőbe a félkész bagetteket, hogy mire Justin lejön pontosan langyosak legyenek.

-         Az illatok fantasztikusak – hallottam meg kedvesem hangját. – Mit gondolsz, lemehetek már? – kérdezte lelkesen.

-         Hát, azt hiszem, hogy most már jöhetsz – mondtam elégedetten, amikor letettem az evőeszközt és a szalvétát is az asztalra. Bár volt egy olyan érzésem, hogy valami még hiányzik.

-         Te jó ég – kiáltott fel szerelmem, mikor meglátta, hogy mi mindentől roskadozik az asztal. – Ez egy álomreggeli – ült azonnal asztalhoz.

-         Remélem, hogy az íze is olyan, amilyennek lennie kell – haraptam az ajkamba. – Ezek az első emberi ételek, amelyeket megpróbáltam elkészíteni.

-         Azt hiszem, hogy az illatuk alapján kijelenthetjük, hogy nagyszerűen sikerült – vágta rá.

Majd maga elé vette a rántottás tányért, és jóízűen falatozni kezdett. Ekkor pillantottam meg az üres bögrét a pulton. Kávé, csaptam homlokon magam gondolatban, majd azonnal a géphez siettem, és bekapcsoltam. Hogy nem jutott eszembe ez már előbb?

-         Ez egyszerűen fantasztikus – mondta komolyan miután lenyelte az első falatot.

-         Örülök, hogy ízlik – csillantak fel a szemeim boldogan. – Hogy szereted a kávét? – kérdeztem kíváncsian. – Még soha nem készítettem el neked.

-         Két cukrot és egy kis tejet szoktam beletenni – mondta mosolyogva.

-         Rendben – bólintottam rá, amikor lefőtt a kávé.

Majd csészébe töltöttem, és tettem bele két kockacukrot, és egy kis tejet. Nem tudtam, hogy pontosan mennyi az a kis tej, de tényleg csak egy keveset öntöttem bele, és a többit inkább odatettem az asztalra, ha esetleg ennyi azért kevés lenne.

-         Köszönöm – mosolygott rám, amikor letettem elé a bögrét.

-         Nagyon szívesen – mondtam elégedetten. A jelek szerint tökéletes reggelit sikerült összedobnom kedvesemnek.

-         Gyere, ülj le ide mellém – húzta ki nekem a széket. – Helyezd magad kényelembe. Már eleget dolgoztál ma reggel.

-         A lényeg, hogy jól sikerült a reggelid. Életem első konyhai kísérletei nem lettek teljes mértékben kudarcok. Bár még a palacsinta miatt izgulok egy kicsit – haraptam a számba. Azt hiszem, hogy talán mégiscsak kellett volna bele tennem némi áfonyát is. Vagy Justin azt nem szereti? Vagy esetleg süthettem volna bele néhány csokoládé korongocskát. – A palacsinta is ehető? – kérdeztem halkan.

-         Mindjárt kiderül – locsolta meg juharsziruppal és csokoládésziruppal is az édességet, majd lelkesen nekiesett. – Életemben nem ettem még ilyen finomat – mondta ki az ítéletet, miután jóízűen lenyelte a falatot.

-         Jaj, annyira örülök – másztam az ölébe.

Ennél boldogabb nem is lehetnék. Sikerült elkészítenem az ételt a férjemnek. Tudom, hogy ezek még csak alapok, de már ez is valami. Esme pedig megígérte, hogy mindenben segíteni fog nekem. Úgyhogy a nászút utáni néhány hétben még mindenképpen a Cullen villa környékén szeretnék maradni, hogy kitanulhassam a főzés tudományát. Na de utána vajon mi lesz? Justin hogyan gondolta az életünket? Visszamegyünk Denaliba? Vagy talán nem akar odamenni, és távol lenni a testvérétől? Esetleg ingázhatnánk is. Egy fél évet otthon, egy fél évet pedig Johannával.

-         Min gondolkozol ennyire, kedvesem? – kérdezte miközben végigsimított az arcomon.

-         Csak azon gondolkodtam el, hogy te mit szeretnél – kezdtem bele.

-         Hogy gondolod ezt pontosan? – nézett rám kérdőn.

-         Hol szeretnél élni ezután? Gondolom, nem akarsz túlságosan távol kerülni a húgodtól – magyaráztam halkan.

-         Nézd, kicsim, őszintén szólva ezen még nem is gondolkodtam, de az igazat megvallva, nem akarnálak elszakítani a saját életedből, és a családodtól sem. Majd találunk valami köztes megoldást, ami mindkettőnk számára megfelelő lesz – mondta mosolyogva. – Az biztos, hogy nem szeretném, ha nélkülöznöd kellene a családod.

-         Köszönöm – másztam az ölébe, és szorosan hozzábújtam.

-         Ugyan már, ez természetes. Hiszen tudom, hogy mennyire hiányoznál a családodnak – legyintett. – Na, mit szólsz? Versenyzünk egyet? Öltözzünk fel, és menjünk snowboardozni. Ennyi finom étel után muszáj mozognom egy kicsit – mondta határozottan.

-         Hát igen, ha pocakot eresztenél az valóban szörnyű lenne – simítottam végig a lapos hasán.

-         Pocakot ereszteni, én? – húzta fel a szemöldökét. – Nah, azt hiszem, hogy itt az ideje annak, hogy megneveljem az asszonykát – mondta villámló tekintettel.

-         Nem hiszem – kuncogtam fel, miközben elkezdtem az emelet felé araszolni.

-         Dehogynem, csak utol kell, hogy érjelek, és már meg is kapod a méltó büntetésed – szólt utánam, amikor felállt az asztaltól.

-         Na és honnan veszed, hogy utol fogsz érni? – vigyorodtam el.

-         Onnan, hogy egy szál köntös van rajtad, míg én fel vagyok öltözve, így némi előnyöm van veled szemben – vágta rá nevetve.

-         Na és honnan veszed, hogy nem menekülök el így, ahogy vagyok? – tettem fel a következő kérdést.

-         Onnan, hogy te annál konzervatívabb vagy, legalábbis, amióta a feleségem lettél biztosan – vágta rá határozottan. – Szóval, vagy viselkedsz, vagy el kell fenekelnem azt a bájos hátsódat – közelített felém még mindig.

-         Hm… ilyen rosszfiús gondolataid vannak? Még az is lehet, hogy tetszene a dolog – kacsintottam rá.

-         Hűha, te vadabb vadmacska vagy, mint amilyennek valaha is hittelek – mondta kedvesem elképedve.

-         Az túlzás – legyintettem kacéran. – Inkább csak nyitott vagyok az új játékokra, hogyha neked is van hozzá kedved.

-         Erre még visszatérünk – nyelt egy nagyot. – Most viszont öltözz fel, hogyha nem akarod, hogy itt és most rád vessem magam. Mert akkor biztosan nem fogunk ma kimenni a házból.

-         Jól van, nem húzlak tovább, majd este újra beszélünk erről az elfenekelésről – kacsintottam rá. Majd elővettem a felszerelésem, és már öltöztem is…

Egy kis segítséget szeretnék kérni!

Sziasztok!

Hogyha nem lenne nagy gond, akkor hálás lennék érte, hogyha kitöltenétek a barátnőm szakdolgozatához a kérdőívet. Nagyjából két perc az egész, és nagyon fontos lenne lenni. A témája a vámpírok, ezért is gondoltam, hogy belefér kitenni ide az oldalamra is. Előre is köszönjük azoknak, akik szakítanak rá néhány percet.

https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dEw3UjF4aWcwc3RVMV9zWGVtdlN0QXc6MQ

Puszi, Drusilla

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 51. fejezet

51. fejezet

(Tanya szemszöge)

Annyira boldog voltam, mint még soha. Az esküvőnk, hála Alice-nek és a többieknek csodálatos volt. Mindenkivel táncoltam, akivel csak lehetséges volt, és egyszerűen rajongtam a hangulatért, ami eluralkodott az egész családunkon. Mindenkin éreztem a tökéletes nyugalmat és a boldogságot. Justin pedig egyszerűen csodálatos volt. Nem tudtam betelni a gyengédségével, és a szerelmével. Minden egyes pillanatban éreztem, hogy mennyire imád engem, elég volt, hogyha csak a szemeibe néztem.

-         Felkérhetem még egy táncra, hölgyem? – kérdezte szerelmem hozzám simulva.

-         Örömmel táncolok önnel, uram – fordultam meg, majd a karjaiba simultam.

-         Hogy állsz a készülődéssel? – kérdezte néhány perc után.

-         Azt hiszem, hogy nagyjából tíz perc még, és mindennel készen állok – mondtam vigyorogva. – Betettem a sífelszerelést is, és a snowboardot is. Sosem lehet tudni, hogy mihez lesz majd kedvünk. Az ottani házvezetőnknek pedig már szóltam, hogy legyen szíves bőségesen telepakolni a hűtőt mindenféle finomsággal, amit enni szoktál. Vitettem oda tojást, bacont, sajtokat, tejet, gyümölcsöket, szalámikat, zöldségeket, meg ilyesmiket. Oh, és igen, joghurtokat is. Kihagytam valamit? Még odaszólhatok neki, hogyha esetleg szeretnél ezen kívül is valamit.

-         Azt hiszem, hogy ez igen bőséges mennyiségű finomság lesz – vágta rá szerelmem. – Bár van egy olyan tippem, hogy azért csak akad valami bolt elérhető közelségben. Arról nem is beszélve, hogy egy-két hétig véren is elélek most már.

-         Igen, azt hiszem, hogy talán egy kicsit túlzásba vittem, de nem hiszem, hogy ne tudnál mindent felfalni, ami bekerült a hűtőbe. Elég jó az étvágyad – mondtam nevetve.

-         Ezt most azért mondod, mert két nap alatt felfaltam hárompolcnyi finomságot a hűtőből Denaliban? – kérdezte tettetett morcossággal.

-         Ami azt illeti, lenyűgöző volt, ahogy felfaltál egyhelyben egy kilós kenyeret, jól megpakolva szalámival és zöldségekkel – mondtam kuncogva.

-         Hé, éveken keresztül csak valami pépes izét tömtek belém, azt hiszem, hogy minden jogom megvan rá, hogy befaljak egy szép, nagy adag finomságot, amikor csak tehetem – mondta határozottan.

-         Hékás, én egy cseppet sem sajnálom tőled a finom ételeket – nyomtam gyors csókot a szájára. – Na és, hogy ezt az állításomat alá is támasszam – mondtam kinyitva az egyik kisebb táskámat, amit telepakoltam finomsággal.

-         Csokis keksz, mogyoró, nutella, táblás csoki, és chips? – kerekedtek ki a szemei. Majd felkapott és megpörgetett.

-         Jól van, örülök, hogy tetszik neked a kis meglepetésem – nevettem fel hangosan is. – Te kis édesszájú – fűztem még hozzá, amikor letett.

-         Igen, azt le se tagadhatnám, hogy édesszájú vagyok, de amióta nem csak ember vagyok, hogy valami hibrid, azóta még inkább igénylem az édes ételeket – vallotta be.

-         Nos, a kis Marie is az édességeket imádja, úgyhogy ez egyfajta sajátossága lehet a félvéreknek – gondolkodtam hangosan.

-         Lehetséges – biccentett szerelmem.

-         Hahó, ne haragudjatok, de indulnotok kell, hogyha szeretnétek simán odaérni – kopogtatott be Alice. – Tudom, hogy autóval mentek, és mivel napsütésben nem mutatkozhat Tanya, ezért az lesz a legjobb, hogyha tíz percen belül indultok, mert akkor alkonyatkor értek oda, és még bemehettek az egyik helyi kis étterembe, ahol Justin megeheti élete eddig legjobb steakjét, sült krumplival, és csalamádéval. Utána pedig továbbmentek a házhoz. Ahol majd örültök, hogy Justin megvacsorázott, mert a házvezetőnő elnéz a naptárat, és egy nappal később fog felmenni az ételekkel. Mire felébredtek a nászút első éjszakája után, már ott lesz a hűtő, tökéletesen csordultig pakolva – mondta Alice lelkesen.

-         Alice, ugye olyan dolgokat nem lestél ki, amit nem illik – nyeltem egy nagyot. Egy meglehetősen szexi fehérneművel készültem az érkezésünk utánra, de azért nem örülnék, hogyha Alice azt is kielemezné a dolgot.

-         Ne aggódj, olyasmit, amit nem akarok látni, azokat a lehetőségeket azonnal el tudom kerülni. Nem vagyok már amatőr a dologgal kapcsolatban – morogta Alice kissé sértetten.

-         Ne haragudj, nagyon kedves vagy, hogy megnézted a jövőnket, és szóltál nekünk, hogy álljunk meg vacsorázni – mondtam békítően.

-         Nah, ezt már szeretem – mondta, én pedig hallottam a hangján, hogy vigyorog. – Most pedig pakolás és indulás. Ne húzzátok keresztül a számításaimat, indulnotok kell.

-         Néhány perc és megyünk – vett fel két jó nagy bőröndöt szerelmem. – Igaz, Tanya? – nézett rám kérdőn.

-         Igen, így van. Már csak egy bőrönd van hátra – mondtam határozottan.

-         Helyes, akkor gyerünk. Már mindeni odalent vár titeket, hogy elbúcsúzhasson – mondta határozottan.

-         Köszönjük, Alice – vágtuk rá egyszerre.

-         Nincs mit – kuncogott fel. Majd hallottam, ahogy lerohant a lépcsőn.

-         Azt hiszem, hogy a saját érdekünkben jobb, hogyha már megyünk is – állapította meg Justin.

-         Igen, én is így gondolom – bólintottam rá. Majd néhány villámgyors mozdulattal, amit a vámpírsebességemnek köszönhetek bepakoltam az utolsó bőröndöt, és behúztam rajta cipzárt. – Mehetünk – húztam ki magam büszkén.

-         Akkor indulás – vette ki a kezemből a harmadik táskát is.

-         Ne segítsek? – kérdeztem aggódva. Alig fért ki az ajtón a csomagokkal.

-         Nem kell, te csak gyere kényelmesen. El akarlak kényeztetni – mondta határozottan.

-         Oké, hagyom magam – mondtam mosolyogva.

Majd boldogan libbentem le a lépcsőn szerelmem után. A nappaliban pedig ott várt ránk már tényleg az egész család. Mindenki csak arra várt, hogy elinduljunk. Legalábbis erre gondolok, mivel nem szoktak azért ennyire összeülni minden reggel.

-         Kellemes nászutat – szorított magához Irina és Kate kedvesen.

-         Köszönöm, biztosan szuper lesz – mondtam lelkesen.

-         Kedvesem, legyen szép a nászutatok – ölelt meg Esme is kedvesen. – Néhány hónap múlva pedig találkozunk.

-         Néhány hónap? – kérdeztem döbbenten.

-         Mi is indulunk Carlisle-jal. Itt az ideje, hogy meglátogassuk Marcust ígéretünkhöz híven – mondta halkan.

-         Oh, értem – bólintottam rá. – Már el is felejtkeztem róla, hogy oda vagytok hivatalosak.

-         Hát igen, nem sűrűn szoktunk huzamosabb időre külön válni a családtól – harapott az ajkába Esme. – Bár biztosan kellemes kiruccanás lesz – fűzte hozzá elgondolkozva.

-         Nos, ebben egészen biztos vagyok – szorítottam meg a kezét bátorítóan.

Hát igen, ezt még nekem és Justinnak is meg kell beszélnünk. Én nagyon szeretnék továbbra is a családommal maradni Denaliban, de persze nem várhatom el, hogy elhagyja a testvérét. Még nem tudom, hogy hogyan fogjuk ezt megoldani.

-         Viszlát, Tanya – lépett elém Edward. Majd egy pillanatra a karjaiba húzott,d e szinte azonnal el is engedett.

-         Ez furcsa volt – nyeltem egy nagyot.

-         Igen, nekem is – nevetett fel halkan Edward. – Eddig mindig úgy gondoltál rám, mint egy lehetséges férjre, szerelemre. A jövődre. Most viszont éreztem, és hallottam a gondolataidon is, hogy ez egy igaz baráti ölelés volt – mondta mosolyogva.

-         Na és az rossz dolog? – kérdeztem bizonytalanul.

-         Nem, ez nagyon is jó, tetszik, hogy most már így gondolsz rám – nyomott puszit az arcomra.

Mindenki egyesével elbúcsúzott tőlünk. Carmen volt az utolsó. Ő várt bennünket az ajtó előtt. Amint odaértünk szorosan magához ölelt, majd Justint is elkapta, és magához húzta.

-         Nagyon vigyázzatok magatokra, és legyen csodálatos a nászutatok – mondta lágyan. Szinte már olyan volt a hangja, mintha tényleg az anyukám szólt volna hozzám. Annyira gyengéd, és megértő volt, hogy szinte már égették az szemem a nem létező könnyeim. – Na, menjetek, és legyen csodálatos a nászutatok.

-         Egészen biztosan csodálatos lesz – lelkesedtem.

Majd hagytam, hogy Justin összekulcsolja az ujjainkat, és kivezessen az autóhoz. Ahogy már megbeszéltük, én vezettem, mert így folyamatosan tudtunk haladni, és Justin pihenhetett is útközben a kocsi hátsó ülésén is, hogyha aludni szeretett volna. Én viszont egyáltalán nem voltam fáradt, hiszen nem is tudok az lenni. Néhány hosszú nap után, pedig, ahogy Alice is megjósolta alkonyatkor értük el a kis falut, ahol síelni fogunk. Amint megláttam a kis éttermet, amiről Alice beszélt azonnal megálltam, de Justin mélyen aludt az anyósülésen. Márpedig nem fogom hagyni, hogy éhesen maradjon éjszakára, de felébreszteni sem akartam, úgyhogy gyorsan beszaladtam az étterembe, és megrendeltem az ételt, amiről Alice beszélt. Azután pedig kilestem gyorsan, hogy Justin alszik-e még. Mivel még csak meg sem moccant úgy gondoltam, hogy visszamehetek az étterembe, hogy megvárjam Justin vacsoráját. Közben pedig elolvastam az aktuális hó állásról való híreket. Nem árt tudni, hogy melyik pályára érdemes menni, hogyha esetleg ki akarunk próbálni valamit.

-         Elkészült a steak, sült krumplival, és csalamádéval – hallottam meg a pincér hangját magam mellett.

-         Bocsánat? – kaptam rá a pillantásom.

-         Készen van a rendelésre, kisasszony – villantott rám egy csábos mosolyt a pincér. Összességében nagyon dögös pasi volt, de engem egyáltalán nem érdekelt. Évszázadok óta először mosolygott rám egy nagyon is helyes fiatal férfi, és még csak kísértésbe se jöttem. – Magányosan fogyasztja el a vacsoráját, kisasszony? Hogyha esetleg társaságra vágyna, akkor egy óra múlva végzek – nézett rám kihívóan.

-         Öhm… nagyon hízelgő a felajánlás, de már asszony vagyok – mutattam fel a kezemet, amin ott díszelgett a gyönyörű gyűrű, ami jelképezte, hogy már nem vagyok egyedülálló.

-         Oh, milyen kár – mondta csalódottan. – Mindig sajnálatos, amikor egy ilyen gyönyörű nő megmutatja a gyűrűjét, és rá kell jönnöm, hogy már esélyem sincs elcsábítani – sóhajtott fel csalódottan. – Viszont, ha valaha is úgy dönt, hogy a férje nem elég jó önnek.

-         Akkor tudom, hogy kihez forduljak – bólintottam rá. Majd hozzáfűztem. – Bár sajnos, vagy inkább szerencsére, erre meglehetősen kicsi az esély, ugyanis a férjem egy rendkívüli ember.

-         Annak kell lennie, hogyha ilyen fiatalon igent mondott neki – biccentett a srác. – A vacsorájuk – adta a kezembe a csomagot.

-         Köszönöm – mosolyogtam rá.

Majd elvettem a vacsorát, és egy nagyobb borravalót hagyva magam után elköszöntem. Mikor visszaértem az autóhoz Justin még mindig az igazak álmát aludta, és nem úgy nézett ki, mint aki mostanában fel akar ébredni, ezért inkább hagytam is tovább pihenni. Betettem az ételt a hátsó ülésre, majd indítottam is az autót. Azonban néhány perccel később szerelmem orra fel-le kezdett járni, mintha szimatolna valamit. Majd a szemei kipattantak, és azonnal a hátsó ülés felé kezdett kukucskálni.

-         Szia, álomszuszék – vigyorogtam rá.

-         Jó reggelt – mosolyodott el ő is. – Jól érzem, hogy valami finom van a hátsó ülésen?

-         Először is, inkább jó estét, és igen, valami finom van a hátsó ülésen. Az a steak, sült krumpli, és csalamádé, amiről Alice áradozott, hogy mennyire ízleni fog neked. Ha gondolod, akkor nyugodtan vadászt le – kacsintottam rá.

-         Szavadon foglak – kaptam egy szempillantás előtt előre az ételt.

-         Csak azért nem ébresztettelek fel, mert gondoltam, elfogyaszthatod útközben, vagy a házban is, és akkor kettesben lehetünk – motyogtam halkan. Reméltem, hogy nem haragszik meg érte, hogy egy kicsit keresztülhúztam Alice látomását. Egyszerűen csak olyan jó ötletnek tűnt hirtelen.

-         Remek ötlet volt, és nagyon aranyos tőled, hogy hagytál aludni – mondta vigyorogva. Majd rávetette magát a sült krumplira, a csalamádéra, majd a húsra is.

-         Na milyen? Finomat rendeltem neked? – kérdeztem lelkesen.

-         Az nem is kifejezés – harapott még egy falatot a húsból. – Azt hiszem, hogy ehetnénk itt máskor is – dőlt hátra immáron tele hassal, és roppant elégedetten.

-         Még egy perc, és megérkezünk – mondtam boldogan, amikor ráfordultam a hegyi útra. – Oh, és igen, akkor jövünk le ebbe az étterembe, amikor csak akarod.

-         Mindkét hírnek nagyon örülök – tette a kezét a sebváltón nyugvó kezemre. – Szeretlek, kicsim.

-         Én is szeretlek – fordultam felé egy pillanatra mosolyogva.

Majd ismét az utat tüntettem ki figyelmemmel, mert meglehetősen jeges volt, és semmiképpen sem akartam, hogy bármi baj legyen az utunk során. Hiszen hamarosan elérjük a célunkat. Már alig várom, hogy ott legyünk. Mindig is ez volt az egyik kedvenc helyem a családunk házai közül. Itt olyan meghitt, és békés.

-         Ez káprázatos – mondta elámulva, amikor a ház látszódni kezdett.

-         Igen, szerintem is gyönyörű – mosolyodtam el.

Mikor is voltam itt utoljára? Legalább ötven éve nem jöttem ide. Igen, akkor menekültem ide először, amikor Edward megint visszautasított, és mesélt nekem Belláról. Akkor még azt hittem, hogy számomra Edward a tökéletes, és sosem gondoltam volna, hogy legközelebb a férjemmel térek ide vissza.

-         Jól vagy, édesem? – kérdezte Justin aggódva.

-         Hát persze, minden rendben, csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim – mondtam bocsánatkérően.

-         Semmi gond, előfordul – vágta rá Justin azonnal. Én pedig leparkoltam a ház előtt. Justin szinte egy szempillantás alatt pattant ki a kocsiból, a következő pillanatban pedig már ki is rántotta a mellettem levő ajtót, és a karjaiba kapott. – Remélem, hogy a zsebedben van a ház kulcsa.

-         Történetesen valóban a zsebemben van, miért? – néztem rá kérdőn.

-         Azért, mert most átviszlek ezen a küszöbön – mondta lelkesen. – Úgyhogy elő a kulcsot, és nyisd ki szépen ezt az ajtót.

-         Azonnal – kuncogtam fel, és már a kezemben is volt a kulcs, hogy kinyissam az ajtót.

-         Isten hozta jelenlegi otthonunkban, asszonyom – léptem be vele boldogan a nappaliba.

-         Köszönöm, uram – szorítottam magamhoz. Ő pedig azonnal az ajkaimra tapadt. – Egész életemben erre vártam – sóhajtottam, amikor gyengéden lerakott a kanapéra. Majd a szám elé kaptam a kezem, remélve, hogy ezt nem hallotta meg.

-         Én is pontosan ugyanígy érzek – vágta rá vigyorogva. – Ne mozdulj, mindjárt behozom a csomagokat, és innen folytatjuk – nyomott még egy gyors csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt az ajtó mögött. Én pedig nevetve dőltem el a kanapén, és csak élveztem, hogy a nászutamon vagyok, a szerelmemmel, aki mindennél többet jelent a számomra. Egy tökéletes férfi, aki csakis velem akar lenni. A társam akar lenni egy életen, sőt egy örökkévalóságon át.

-         Már megint azt csinálod – mondta nevetve.

-         Micsodát? – kaptam felé a tekintetem.

-         Elmerengsz – vágta rá azonnal. – Nagyon a gondolataidba merültél, amióta elindultunk otthonról.

-         Igen, nekem csak olyan új ez a helyzet, de értsd félre, élvezem, nagyon is élvezem – mondtam határozottan. – Annyira tökéletes minden. Néha azt hiszem, hogy egyszer csak kipukkad ez az álom, és akkor eltűnsz.

-         Ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget. Nem szabadulsz meg tőlem – termett előttem, majd szenvedélyesen megcsókolt.

-         Hm… behoztad a csomagokat? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-         Igen, minden idebent van – vágta rá azonnal.

-         Na és bezártad a ajtót? – incselkedtem vele tovább.

-         Igen, az ajtót is bezártam, bár inkább az féljen, aki bántani akar minket – vágott vissza finoman.

-         Meg kell védened szegény, védtelen feleséged – mondtam komolyan.

-         Nos, akkor először is, biztonságba kell helyeznem téged. Mondjuk, le kellene fürödnöd az én szigorú felügyeletem alatt – ajánlotta a lehetőséget.

-         Ez jól hangzik – vágtam rá lelkesen.

-         De még milyen jól – kapott fel hirtelen. Majd egy szempillantás alatt már a hálóban is volt velem együtt…