La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 82. fejezet

82. fejezet

(Edward szemszöge)

Már egy hete, hogy hazaértünk, és örömmel tapasztaltuk, hogy nem sok dolog változott meg a távollétünk alatt. Alice ugyanaz a felpörgött kis manó, Jasper komoly, de mégis felszabadult, Emmett bohókás és idegesítő, Rose divatmániás, és imádja a keresztgyerekeit. Carlisle és Esme pedig a család szíve és lelke, ahogy mindig is volt. Mégis változott az életünk, hiszen most már sokkal többen vagyunk, mint eddig. Itt van nekünk még Anthony, Nath, Jacob, Gabriella, Billy, Johanna, és Prue. Na és persze az unokák, Marie, Emily, Tim, Will, Phoebe. Ahhoz képest, hogy egy vámpírnak nem is lehet gyermeke, már egészen tekintélyes családod tudhatok a magaménak, hiszen több gyermekem és unokám is van. Ki gondolta volna, hogy egyszer még megtörténhet velem ez is.

-          Min gondolkozol ennyire? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-          Csak eszembe jutott, hogy ahhoz képest, hogy nekem nem lehet gyermekem, mármint ez volt az elmélet, hatalmas családom, vagyis családunk lett – mondtam vigyorogva.

-          Nos, én magam sem számítottam rá, hogy alig tizennyolc évesen anya leszek – bólintott rá azonnal. – Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy megbántam akárcsak egy percet is. Soha nem voltam olyan boldog még életemben, mint amikor először magamhoz öleltem a kis Anthony meleg kis testét, ő pedig azonnal megmutatta nekem, hogy miről maradtam le az átváltozásom miatt. Létezésem legszebb pillanatai voltak.

-          Sajnálom, hogy lemaradtam róla – sóhajtottam fel. - Jó lett volna látni ezeket a gyönyörű pillanatokat, és együtt átélni veled.

-          Talán majd egyszer megkérheted a fiúnkat, hogy mutassa meg a kedvenc pillanatait neked – ajánlotta a lehetőséget szerelmem.

-          Hm… egyáltalán nem rossz ötlet – mosolyodtam el.

-          Hé, ti még ágyban vagytok? – süvített be Alice a szobába. – Nem érünk rá erre, Gabriella tíz percen belül elkészül, és indulnunk kell, hogy véglegesítsük a rendelést a tortára, a virágcsokorra, és minden másra, amire csak lehet.

-          Kaphatunk még öt percet? – kérdezte szerelmem ártatlanul.

-          Tíz perc múlva legyetek a nappaliban, különben feljövök és én magam foglak kirángatni titeket innen – mondta fenyegetően.

-          Ígérem, hogy időben lemegyünk – forgattam meg a szemeimet.

-          Hát jól van – biccentett pöttöm húgom. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobánkból.

-          Azt hiszem, hogy vége a romantikus, pajzán éjszakának, amit Jasper intézett. Legalábbis részben – kuncogtam fel.

-          Sajnos egyszer minden jónak vége szakad – bólintott rá szerelmem. – Viszont a jó hír az, hogy este itt folytathatjuk – fűzte még hozzá.

-          Hm… nagyszerű ajánlat – villantak meg a szemeim.

-          Még szép, hogy az – vágta rá azonnal. – Egyébként ti mit csináltok egész nap? – kérdezte kíváncsian.

-          Amíg ti vásárolgattok, addig mi felépítjük a tökéletes díszletet az esküvőhöz – válaszoltam nevetve. – Alice pontos tervrajzot készített arról, hogy mikor mit kell csinálnunk. Nagyjából az egész napunk rá fog menni, hogyha mindent tökéletesen szeretnénk megoldani, úgyhogy nem fogok unatkozni én sem.

-          Alice már csak, Alice – állapította meg Bella vidáman.

-          Őt így kell szeretni – nevettem fel.

-          Az egyszer biztos – bólintott rá kedvesem.

-          Már csak három percetek van – kiáltott fel Alice.

-          Tubicáim, jobb, hogyha lejöttök, mert Alice minden egyes fenyegetését beváltja ma reggel – kiáltott fel Emmett is. – Egyébként mázlisták vagytok, ugyanis az idegesítő kis tökmag hozzánk jött először, és nem hagyott minket békén. Ahelyett, hogy titeket zaklatott volna.

-          Ők még csak most értek haza, Emmett, jár nekik egy kis egyedüllét – vágott közbe Alice.

-          Nekünk is jár az egyedüllét – mondta bátyám durcásan.

-          Nektek már sokkal több időtök volt erre, mint nekik, úgyhogy csitt, és hozd ide azt az asztalt – mondta Alice ellentmondást nem tűrve.

-          Igazi kis diktátor – nevetett fel Bella. - Jó látni, hogy nem változott semmit sem.

-          Te viszont nagyon is sokat változtál. Régen is tökéletes voltál, de egyre csak jobb lettél az idő múlásával – simítottam végig a hátán. – Tetszik a vadság, és határozottság, ami nem volt meg benned, amikor elmentem.

-          Az viszont nem fog tetszeni, amit Alice-től fogunk kapni, ha nem öltözünk fel és megyünk le most azonnal – mondta komolyan. Majd gyors puszit nyomott a számra, és el is tűnt a gardróbban.

-          Jól van, értem én. Maradjak csendben, és öltözzek fel – forgattam meg a szemeimet.

-          Valahogy úgy – vágta rá már felöltözve.

-          Hűha, biztos, hogy nem pasizni mentek? – néztem rá összehúzott szemekkel. – Ez a szerelés nem éppen hétköznapi. Azt is mondhatnám, hogy elképesztően szexi vagy.

-          Vagy nagyon elfogult vagy – legyintett.

-          Valamilyen szinten talán elfogult vagyok, de nekem elhiheted, hogy egyszerűen elképesztő vagy, és ezt most úgy mondom, mint egy férfi, egy egyszerű férfi, nem pedig mint az, aki odáig van érted.

-          Van itt némi ellentmondás, nem gondolod? – nevetett fel szerelmem.

-          Nem egészen volt érthető a mondat? – húztam fel a szemöldököm.

-          Egy kissé kusza volt, de ezt maximálisan bóknak veszem tőled –állapította meg.

-          Nos, egészen biztos, hogy annak is veheted – vágtam rá azonnal. – Tudod, hogy imádom, amikor sötétkék ruhát viselsz, és ha az ráadásul egy miniruha, ami kiemeli a csodálatos lábaidat, akkor az csak hab a tortán – simítottam végig a formás lábain.

-          Hát elárulhatom, hogy nem véletlenül erre a darabra esett a választásom – kacsintott rám. – Terveim vannak veled estére, és ez csak egy előcsábítási kísérlet.

-          Nos, azt hiszem, hogy ez jóval több, mint kísérlet – nyeltem egy nagyot.

-          Mint mondtam, este legyen szabad, Mr. Masen Cullen.

-          Ahogy kívánja, hölgyem – vágtam rá azonnal. Még az életem árán is ott leszek azon a randin.

-          Helyes – harapott az ajkába. Jézusom, miért csinálja ezt velem? Olyan elképesztően érzékien viselkedik.

-          Most már elég – rontott meg Alice az ajtón, megszakítva a pillanatot. – Letelt az idő, úgyhogy egy gyors puszi, és már itt sem vagyunk Bellával – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van – adtuk meg magunkat. Majd egy gyors csók után elengedtem szerelmemet.

-          Helyes, indulás – ragadta meg szerelmem kezét, majd egy szempillantás alatt eltűntek.

-          Azért vezetni, remélem, hogy nem ennyire gyorsan fogsz – kiáltottam húgom után.

-          Még jó, hogy nem, hiszen a lányok is velünk jönnek – szólt vissza komolyan.

-          Rendben, akkor megnyugodtam – szusszantottam fel.

-          Gyere már, Edward. Sosem fogunk végezni azzal a sok tennivalóval, amit Alice ránk sózott. Egyébként is, hova ez a nagy sietség, amikor még napok vannak hátra a lagziig? – kérdezte Emmett.

-          Talán azért, mert még mindent ellenőrizni akar, mielőtt eljön a nagy nap. Lehet, hogy elsőre nem lesz tökéletes és akkor át kell rendezni – mondta Jasper magától értetődően.

-          Jézusom, papucsriadó – kiáltott fel Emmett a szemeit forgatva.

-          Csak ismerem már a feleségemet – rántotta meg a vállát Jasper. – Mondhattok akármit, de partik szervezésében a feleségem közöttünk a legnagyobb szakértő.

-          Ezzel azt hiszem, hogy nem tudok vitatkozni – vágtam rá mosolyogva.

-          Mitől vagy ennyire felpörögve? – kérdezte Jasper kíváncsian. – Valami történt az éjjel, igaz? – kérdezte kíváncsian.

-          Sok minden történt az éjjel, neked hála – állapította meg Emmett. – Egyébként kösz az estét, már régen volt a feleségem ennyire vadmacska – kacsintott rá bátyánkra.

-          Bármikor – biccentett Jasper. – Ami azt illeti a ti érzelmi állapototok az enyémen is nagyon sokat javít ilyenkor – nevetett fel.

-          A lényeg, hogy mindenkinek szép estéje volt – állapítottam meg.

-          Na, de térjünk csak vissza rád – vágott közbe Jasper. – Miért vagy ennyire boldog, és izgatott? Érzem, hogy valami nagy dolog történt.

-          Bella azt mondta, hogy döntött – kezdtem bele.

-          Ezek szerint számodra pozitív döntést hozott – vigyorodott el Jasper. – Vagyis számunkra.

-          Ami azt illeti, nagyon is – húztam ki magam boldogan. – Velem jön, ha eljön az idő.

-          Komolyan? – lepődött meg Emmett.

-          Igen, komolyan – szélesedett ki a vigyorom. Még létezésem során sosem voltam ilyen boldog. Legalábbis most úgy érzem magam.

-          Gratulálok, öcsi – vágott hátba Emmett, de úgy, hogy majdnem orra is estem.

-          Én úgyszintén – veregetett hátba Jasper is.

-          Köszönöm – viszonoztam az örömüket. – Remélem, hogy nem fog csalódni bennem. Mindent megteszek azért, hogy ne bánja meg a döntését.

-          Nem fogja, ebben biztos vagyok – jelent meg hirtelen Carlisle.

-          Nocsak, még ti is a környéken vagytok? – kérdezte Emmett nevetve.

-          Csak azért, mert egy kicsit élvezzük a közös házunkat Esmével, amit megjegyzem tőletek kaptunk, még bármikor átjöhetnétek.

-          Persze, aztán megállnék a fejlődésben, amikor meglátlak titeket kissé illetlen helyzetben – mondta Emmett kisfiúsan.

-          Nos, te már gyakorlatilag elég régen megálltál a fejlődésben – állapította meg Carlisle.

-          Ami azt illeti, nem csak testileg – kontráztam rá.

-          Na szép, már megint a kisebbet bántjátok – fonta karba a kezeit durcásan.

-          Néhány száz év alatt már hozzászokhattál volna – mondta Jasper nevetve.

-          Hohó, bunyózni akarsz, öcskös? – kérdezte lelkesen.

-          Hát, rajtam ne múljék – vágta rá Jasper, majd azonnal támadóállásba helyezkedett, és már rá is ugrott Emmettre…

(Bella szemszöge)

Annyira izgalmas volt, hogy a harmadik fiam is megnősül. Eljött a legkisebb ideje is arra, hogy házas ember legyen. Azt nem mondhatom, hogy családot alapítson, mert azt már sikerült. Méghozzá nagyon-nagyon jól sikerült. Hiszen Gabriella csodálatos lány, és Jacob pedig fantasztikus férfi. Annyira összeillenek, hogy az valami hihetetlen.

-          Egy kicsit ideges vagyok – motyogta Gaby halkan.

-          Miért vagy ideges, kedvesem? – lepődtem meg.

-          Nem is tudom, már nem vagyok olyan karcsú, mint voltam, és Alice mégis rábeszélt egy kicsit szűkebb ruhára, ami elképesztő, és nagyon csinos, mindig is ilyenről álmodtam, de…

-          Nincs semmi, de, ne beszélj butaságokat, hiszen te gyönyörű vagy – mondtam komolyan.

-          Legalább hat-hét kilóval nehezebb vagyok, mint amikor megismerkedtünk – mondta határozottan.

-          Lehet, hogy felszedtél magadra egy kicsit, de azóta szültél két csodálatos gyermeket a fiamnak, és hidd el, hogy ez a néhány kiló, amit felszedtél, szinte észrevehetetlen a karcsú testeden – mondtam mosolyogva. – Egyébként pedig Jake akkor is imádna téged, hogyha száz kilós lennél.

-          Igen, ő is mindig ezt mondja – mosolyodott el halványan.

-          Hidd el nekem, hogy gyönyörű vagy – simítottam végig a karján. – Ne aggódj amiatt, hogy kicsit szélesebb lett a csípőd. Ez a férfiak jelentős százalékának bizonyítottan nagyon tetszik.

-          Ezt meg hol olvastad? – vigyorodott el.

-          Egy női rovatban, ahol férfiak mondtak véleményt – vágtam rá.

-          Nagyon unatkozhattál a repülőn – kuncogott fel.

-          Hát, nem túl szórakoztató a sok repülés. Legalábbis én sosem szerettem. Unalmamban pedig elém került néhány magazin. Oh, de ne tereld el a témát – legyintettem. – Lényeg a lényeg, hogy szerintem még előnyödre is vált, hogy kicsit szélesedett a csípőd. Nagyon jól áll neked – mondtam teljes meggyőződéssel.

-          Komolyan így gondolod? – nézett le a kérdéses területre.

-          Őszintén mondom – vágtam rá.

-          Te egy intelligens, gyönyörű, és csodálatos nő vagy – mondta Alice és Rose is ellentmondást nem tűrve.

-          Oké, azért ennyire nem kell dicsérni, mert még a végén elbízom magam – kuncogott fel.

-          Az sosem baj, legalább rájössz, hogy nem hiába imád téged mindenki – vágtuk rá egyszerre.

-          Oké, felfogtam, hogy mindannyian szerettek, ahogy én is titeket, és még szép is maradtam két szülés után is – nevetett fel önfeledten.

-          Már éppen ideje volt – biccentettem elégedetten.

-          A fehér ruha azért még egy kicsit aggaszt – harapott az ajkába. – Végül is, én már egyáltalán nem vagyok ártatlannak mondható.

-          Én is fehérben esküdtem, pedig három gyerekem is van – vetettem ellent.

-          Igen, tudom, de a szokás végül is mégiscsak szokás – gondolkodott el.

-          Gaby, tetszik a ruhád? – kérdezte Alice.

-          Hát persze, hogy tetszik, egyszerűen imádom – vágta rá Gabriella. – Mindig is pontosan ilyenre vágytam.

-          Akkor kár ezen vitatkoznunk, vagy magadban rágódnod a dolgon. Ez a te napod lesz, és persze Jake napja, úgyhogy csak az számít, hogy számotokra mi a tökéletes.

-          Oké, vettem az adást, nem idegeskedem tovább – emelte fel a kezeit. – Csak tudjátok, azt hiszem, hogy nagyon izgatott vagyok. Nem mondanám, hogy házasság nélkül nem élhetnénk egymással boldogan, hiszen tudom, hogy örökké együtt maradunk, de ez mégiscsak nagy nap egy lány életében. Biztosan ti is éreztetek ilyesmit, amikor először férjhez mentetek. Nem akartatok tökéletesek lenni? Hogy tényleg ti lehessetek azon a napon a legszebbek? – kérdezte kíváncsian.

-          Dehogynem – vágtuk rá egyszerre. Majd mindannyian felnevettünk.

-          Akkor jó, már azt hittem, hogy ez csak az én mániám – kuncogott fel.

-          Megnyugodhatsz, ez teljesen természetes reakció egy menyasszonytól – legyintett Alice. – Úgyhogy most megyünk, mindent tökéletesítünk – mondta határozottan.

-          Oké – mosolyodott el Gaby boldogan, majd kényelmesen hátradőlt az ülésben, amikor Alice még nagyobb tempóra kapcsolt…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 81. fejezet

81. fejezet

(Bella szemszöge)

A meglepetés buli, amit Alice szervezett nekünk a többiekkel hajnalig tartott, és én nem győztem betelni a családom látványával. Mindenki megtartotta a kis élménybeszámolóját, hogy mi történt vele, amíg nem voltunk itthon, és azt kell, hogy mondjam, hogy itt aztán zajlik az élet, még mindig.

-          Ez nagy meglepetés volt – mosolygott rám szerelmem, mikor mindketten eldőltünk az ágyunkon. Hogy hiányzott már a saját ágyam.

-          Igen, Alice és többiek is nagyon kitettek magukért – bólintottam rá. – Jó volt újra látni végre mindenkit.

-          Nekem mondod, nem voltam távol a családomtól, mióta véget ért a lázadó korszakom – vágta rá szerelmem.

-          Nem hiányoztak, amíg nem voltak veled? – kérdeztem kíváncsian.

-          Dehogynem, de akkor úgy éreztem, hogy térre van szükségem, így inkább elfojtottam magamban az érzést, és a saját utamat jártam.

-          Elfojtottad magadban az érzést? – néztem fel rá kérdőn.

-          Igen, úgy éreztem, hogy nekem most fontosabb a lázadás, a vámpírság megismerése, mint az, hogy azokkal legyek, akiket szeretek. Ez bonyolult dolog volt. Nem akartam vámpír lenni, és haragudtam egy kicsit Carlisle-ra, de közben meg is értettem őt, hogy miért tette, amit tett, hiszen nagyon magányos volt egyedül.

-          Hát, ez nem sokat segít rajtam és a sokféle érzelmemen, ami keresztülhasít rajtam egyre sűrűbben – sóhajtottam fel.

-          Félek, kicsim, hogy a döntés, amit meghoztál nem szolgálja kellőképpen a boldogságodat – mondta Edward bűntudatosan. – Tudom, hogy ez az én hibám, hiszen, ha kérdezek, mielőtt elmegyünk, ahelyett, hogy a saját fejem után megyek egy mástól hallott hír hallatán, akkor most semmi sem lenne kérdés. Akkor mindig együtt lettünk volna, és nem kellene gondolkodnod ilyeneken. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak.

-          Edward, ami elmúlt, az már elmúlt, és nem tudunk mit tenni ellene – válaszoltam halkan. – Igazából, annak is megvan a szépsége, hogy elhagytál. Bármilyen bután is hangzik. Tudod, soha nem lett volna három fiam, hogyha Jacob nem fogad be engem és a fiúnkat. Szép és boldog életet éltem, minden ellenére is. Bár tény, hogy veled lett volna teljes. Mindig úgy képzeltem el, hogy majd a te mérged változtat át engem vámpírrá.

-          Hát erről attól félek, hogy lekéstem – morogta Edward.

-          Hát erről már le, de mondjuk te sosem repestél az ötlettől, hogy te legyél az, aki megteszi.

-          Bella, ez nem igaz, én csak nem akartam, hogy te átváltozz, mert féltettem a lelked, a személyiséged, de most már nagyon, de nagyon boldog vagyok, hogy vámpír vagy, és a feleségem vagy.

-          Helyes válasz – kuncogtam fel. – Na és mennyi ideig maradhatunk még itt? Tudom, hogy már jó ideje visszaköltöztetek.

-          Igen, de Carlisle, nem tudom, hogy miért, de fiatalabbnak adta ki magát két évvel, mint szokta, így még van legalább két évünk mielőtt elkezdenek sugdolózni – mondta szerelmem vidáman.

-          Még két év? Az egészen hosszú idő – vidultam fel azonnal. – Na és Carlisle miért tett ilyet? Mármint, hogyhogy fiatalabbnak adta ki magát?

-          Mindannyian szerettünk volna egy kis idővel többet itt tölteni, mert úgy éreztük, hogy nekünk ez az igazi otthonunk – magyarázta halkan. – Itt voltál velünk te is, és szerettünk volna emlékezni rád. Terveztem, hogy megkereslek, hogy milyen életed volt, mert attól függetlenül, hogy elhagytalak, minden gondolatom te voltál. Látni szerettelek volna idős néniként, ahogy az unokáidat nézed, míg ők kergetőznek a kertben. Már szinte előttem volna a kép is, amikor váratlanul kiderült, hogy mi történt a szüleiddel.

-          Hm… furcsa – állapítottam meg.

-          Mi a furcsa? – kérdezett vissza azonnal.

-          Elhagytál, mert azt hitted, hogy megcsaltalak, és mégis arra vágytál, hogy láthass engem – magyaráztam. – Ez nem éppen normális viselkedés.

-          Tudom, hogy ez kissé ellentmondásosan hangzik, de az igazat megvallva már akkor megbántam, hogy elhagytalak, amikor odaértünk Denaliba – mondta Edward komolyan. – Ötpercenként vissza akartam jönni hozzád, de mindig meggyőztem magam, hogy ne tegyem, mert nem akartam megzavarni az életedet. Azt hittem, hogy te és Jake majd összeházasodtok és boldogan éltek. Csak azért akartalak látni idős néniként, hogy meggyőződhessek róla, hogy boldog voltál. Na és szerettem volna látni a „kis Bellát”. Mert meg voltam róla győződve, hogy lesz egy kislányod, aki pontosan ugyanolyan gyönyörű lesz, mint amilyen te vagy.

-          Ezt sosem mondtad el – néztem rá elámulva.

-          Nem tudtam, hogy fel kéne-e hoznom a témát – mondta halkan.

-          Miért?

-          Azért, mert volt elég bajunk, amikor újra találkoztunk – vágta rá komolyan. – Fontosabb volt az, hogy újra szóba állj velem, mint az, hogy elmondjam az én fájdalmaimat.

-          Pedig azt hiszem, hogy sokkal jobb lett volna, hogyha te is kiadod magadból a fájdalmad, és nem csak én, akkor mindketten tisztában lettünk volna a másik érzéseivel – mondta elgondolkodva.

-          Azt hiszem, hogy minden jó úgy, ahogy sikerült – mondta határozottan. – A sors akarta így, és talán így még erősebb lett a kapcsolatunk, mint valaha.

-          Szerintem a kapcsolatunk mindig is nagyon erős volt, és erős is lesz – mosolyogtam rá, majd gyengéd csókot nyomtam a szájára.

-          Elég erős, hogy boldoggá tegyelek, amikor nem lehetünk együtt a fiúkkal és Prue-val? – kérdezte kíváncsian.

-          Igen, azt hiszem, hogy ehhez is elég erős – bólintottam rá.

-          Mennyire vagy biztos benne egy tízes skálán? – nézett rám összehúzott szemöldökkel.

-          Mondjuk, kilenc? – néztem rá kérdőn.

-          Hm… ez jobb eredmény, mint amire számítottam – vigyorodott el.

-          Nocsak, mi ez a pozitív hozzáállás? – kérdeztem hitetlenkedve.

-          Tudod, bár nem veszed észre, de nagyon-nagyon jó hatással vagy az emberek önmagában kialakított képére – mondta szerelmem büszkén. – Nézd csak meg, hogy mennyi mindenkin segítettél a puszta létezéseddel.

-          Ez talán túlzás – kuncogtam fel.

-          Nem, a legkevésbé sem – vágta rá ellentmondást nem tűrve. – Majd egyszer tisztán fogod látni magad. Eljön még az ideje.

-          Talán – motyogtam halkan. Nem igazán hittem benne, hogy ennyire különleges lennék, de ha jobban belegondolok, akármi is történt velünk eddig, tudom, hogy mindennek oka volt. Ahogy annak is oka van, hogy újra együtt vagyok Edwarddal, a másik felemmel, a szerelmemmel. Jacobnak igaza volt, amikor azt írta, hogy menjek el Edwarddal, amikor itt az idő. Mi összetartozunk, és ez mindig is így lesz. A fiaim már nagyok, boldogulnak nélkülem, és bármikor meglátogathatnak ott, ahová éppen költözünk. Boldogok leszünk, ahogy mindig is lennie kellett volna. – Megváltoztatom a döntésemet – fordultam felé mosolyogva. – Inkább azt mondom, hogy tízes egy tízes skálán.

-          Tényleg? – vigyorodott el ő is. – Mennyire vagy biztos ebben?

-          Száz százalékig biztos vagyok benne – vágtam rá ellentmondást nem tűrve.

-          Ennél szebbet még soha életemben nem mondott nekem senki. Megígérem, hogy nem fogsz bennem csalódni, és mindig tízes leszek a skálán – mondta gyengéden, miközben az arcomat a kezei közé fogta.

-          Ez a minimum, Mr. Cullen – vágtam rá mosolyogva.

-          Tisztában vagyok vele, Mrs. Swan Black Cullen – bólintott rá azonnal. Majd szenvedélyesen csókolni kezdett…

(Alice szemszöge)

Jaj, ez annyira szuper volt. Jasper végre hazajött, és Bella is, meg Edward. Most már minden tökéletes. Egy hét múlva pedig már itt van az esküvő is. Már alig várom, hogy Jacob az oltár elé vezesse Gabriellát. Olyan tündéri az a lány, mindenki imádja. Komolyan mondom, hogy óriási öröm, hogy én szervezhetem a lagziját.

-          Mi a lelkesedés tárgya, kicsim? – karolt át hátulról Jasper.

-          Első körben természetesen az, hogy végre itthon vagytok – fordultam meg az ölelésében.

-          Na és második körben?

-          Második körben az, hogy jövő héten lesz Jacob és Gaby esküvője, amire már szinte minden tökéletesen készen áll – mondtam boldogan.

-          Na és még? Ennyi öröm nem lehet csak két dologtól – kérdezgetett tovább.

-          Kilátásban van még egy lagzi, amit én fogok szervezni – kezdtem el ugrándozni örömömben. – Na és, hogy Marcus eldöntötte, hogy meghív minket Volterrába, és én leszek a divatdiktátor. Hát mi lehet ennél fantasztikusabb? Két héten át egyfolytában méreteket veszek és vásárolok majd. Marcus is hagyni fogja, hogy a régi öltözékeit, új, divatos ruhákra cseréljem, na és persze ott vannak a lányok. A Volturinak sok hölgy tagja van, akik csakis rám várnak. Alsóneműk, táskák, harisnyák, kalapok, kosztümök, farmerok, nyári ruhák, felsők, estélyik…

-          Vegyél levegőt, kincsem – nevetett fel Jasper.

-          Nekem már nem is kell levegő – vágtam rá.

-          Azért a beszédhez még nem árt – mondta kuncogva. – Egyébként tetszik a ragadós jókedvet. El tudnám viselni hosszú távon – kacsintott rám.

-          Mikor nem voltam én vidám? – kérdeztem értetlenül.

-          Ezt most inkább nem hánytorgatnám fel – húzta el a száját.

-          Oké, elismerem, hogy tényleg nem voltam túl boldog, amikor elhagytuk Bellát, de végül is minden jóra fordult, úgyhogy ez már csak egy rossz emlék, és ilyesmi soha többé nem történhet meg – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Aktívan figyelem a jövőjét mindenkinek a családból, legalábbis akiét csak tudom. Itt többé nem lesz ilyen buta helyzet, hogy előbb ítélünk, aztán kérdezünk. Mindent tudni fogok mindenkiről – fontam karba magam előtt a kezeimet határozottan.

-          Hadvezérem – hajolt meg előttem Jasper játékosan.

-          Közlegény – kaptam fel az egyik sapkában a székről, amit felvettem, és kihúztam magam.

-          Várom a parancsot – biccentett szerelmem.

-          Mit szólnál hozzá, hogyha a kedvemért megint kiengednéd a képességed a környékre? – villantak meg a szemeim.

-          Milyen képességre gondolsz? – nézett rám értetlenül.

-          Arra, amikor mindenki nagyon boldog és rosszalkodós kedvében van – búgtam a fülébe.

-          Hm… miért, te most rosszalkodós hangulatban vagy? – kérdezte kíváncsian.

-          Még csodálkozol? – néztem rá döbbenten. – Már több, mint egy hete nem volt alkalmunk romantikus együttlétre.

-          Hát, ami azt illeti ezt én magam is megsínylettem – mondta nagyot sóhajtva.

-          Csakugyan? – kérdeztem vissza vigyorogva. – Akkor talán orvosolhatnánk a problémát – simítottam végig a férfiasságán. – Csak rajtad múlik, ha a többiek is mással lesznek elfoglalva, akkor mi nyugodtan játszhatunk.

-          Úgy látom, hogy nagyon is jó hatással van rád a tény, hogy kívánlak – kacsintott rám.

-          Nem hinném, hogy ezt te csinálod – mondtam határozottan.

-          Pedig van egy kis közöm hozzá, garantálhatom – biccentett. – Bár az is tény, hogy te sem panaszkodhatsz a szerelmedre és a libidódra – simított végig a fenekemen elégedetten. – Az pedig, hogy ezt én váltom ki belőled még egy ok arra, hogy beinduljak.

-          Fiatalok, túl sok lesz a duma – kiabált fel Emmett a földszintről.

-          Te sem fogsz már sokáig beszélni – kiáltott neki vissza Jasper, majd koncentrálni kezdett. A következő pillanatban pedig már hallottuk is, ahogy Rose az ágyon landol, Emmett pedig rajta, mert a két hete vásárolt, vadonatúj ágyuk pontosan eddig bírta.

-           Jasper, ezért még szorulsz – nyögte Rosalie, de több volt a kéj a hangjában Emmett miatt, mint az igazi rosszallás.

-          Azt hiszem, hogy vennünk kell egy új ágyat Rosalie és Emmett számára, vagy nagy bajban leszek – nézett rám Jazz az ajkába harapva.

-          Baj, ha azt mondom, hogy ez most a legkisebb gondunk? – kérdeztem a szemeimet forgatva, majd rávetettem magam szerelmemre. A lendületemtől pedig mindketten az ágyon kötöttünk ki. – Na, ki szabadít érzelem lavinát a házra? – kérdeztem egy pillanatra elválva tőle.

-          Csak egy pillanat – mosolyodott el. A következő pillanatban pedig már hallottuk is. Carlisle ledobta a kezében tartott könyvet, nem sokkal később pedig Esme halk sóhaját. Nathalie sikkantását, Bella nevetését, ahogy Edward csiklandozni kezdi. Johanna elégedett nyögését. Csak Gabriella és Jake mentek haza, mert ma ők vigyáztak a kicsikre. Na meg persze Emilyre, Marie-ra, és Timre.

-          Egész jó kis kéjbarlang lett a házból, nem? – vigyorogtam szerelmemre.

-          Ez még csak a kezdet. Engedd el magad – súgta a fülembe halkan. Engem pedig szinte azonnal magával ragadott a gyönyör, amit Jasper sugárzott felém.

-          Úgy terveztem, hogy együtt – markoltam meg a pulcsiját, és egy határozott mozdulattal le is téptem róla.

-          Eljön még annak is az ideje, szerelmem – fojtotta belém a szót egy csókkal.

-          Már alig várom – suttogtam a csóktól mámorosan, majd átengedtem magam szerelmem gyengéd mozdulatainak, és szenvedélyes érzelemhullámainak. Az egyszer biztos, hogy ez már nagyon, de nagyon hiányzott, és azt hiszem, hogy nem csak nekem, hanem mind a kettőnknek. Sőt, talán a családunkra is ráfér már egy este, amit mindenki csak a párjának szentel…