Liz Volturi - 2. fejezet

2. fejezet

(Alec szemszöge)

Amilyen gyorsan, és halkan csak tudtam elhagytam a várost, és a legközelebbi környező helység felé tartottam, Liz társaságában. Aki amióta elindultunk, amennyiben lehetséges már szinte a részemmé vált. Mármint, majdnem szó szerint, ugyanis úgy csimpaszkodott belém, és az arcát olyan szinten fúrta a nyakamba, mintha már egy test lennénk.

-          Az hiszem, hogy rosszul vagyok – nyögött fel, amikor megálltam az erdő szélén egy hosszabb futás után. – Tegyen le, mert nem szeretném az ingjére kiadni a gyomrom tartalmát – szorította a kezét a szájára.

-          Mindjárt ott vagyunk – súgtam halkan.

-          Nincs annyi idő, most azonnal tegyen le – motyogta a keze mögül. Majd rögtön öklendezni kezdett.

-          Ajaj – állítottam azonnal a lábaira. Ő pedig gyorsan elbotorkált egy fához, és megtámaszkodott a törzsében, majd tényleg kiadta a gyomortartalmát. – Nagyon sajnálom, kisasszony – fogtam össze a haját óvatosan.

-          Tűnjön innen – csapott hátra az egyik kezével.

-          Nyugodjon meg, az emberi dolgok olykor kellemetlenek – mondtam, de nem hagytam ott. Elég gyengének tűnt. Vajon már eleve lappangott benne valami betegség, vagy én okoztam a rosszullétet azzal, hogy ilyen gyorsan száguldoztam vele, és kicsit összeráztam a háztetőkön.

-          Nos, az emberek nem nagyon szeretik, hogyha összerázzák, és kipréselik őket ilyen sebességgel – sóhajtott fel megkönnyebbülten. Majd végre kiegyenesedett, és felém fordult. – Elnézést kérek – nézett rám az ajkába harapva. Majd tett egy lépést, de azonnal megszédült.

-          Liz? – fogtam meg a karját azonnal.

-          Azt hiszem, hogy elájulok – motyogta halkan. A következő pillanatban pedig már fel is mondták a lábai a szolgálatot, így azonnal a karjaimba kaptam.

-          Liz? Térjen magához, hölgyem – ráztam meg finoman. Na, most mi a fene a teendő ilyenkor? Egy ájult hölgy. A vámpírhölgyek nem ájulnak el, így nem igen volt még dolgom ilyen problémával. – Öhm… kisasszony, ébredjen fel – ráztam meg újra finoman.  – Na jó, van a közelben egy patak talán egy kis víz, majd jót tesz neki. Gondolom, ártani nem árthat. Óvatosan léptem be a vízbe, majd belemerítettem Lizt, de nem mondhatnám, hogy a kellő hatást váltottam ki belőle. Ahelyett, hogy nyugodtan magához tért volna csapkodni, és sikoltozni kezdett.

-          Maga teljesen megőrült, meg akar fojtani – üvöltötte az arcomba, majd amilyen gyorsan csak tudta, kiszabadította magát a kezeim közül, és kimászott a partra. Hát, legalább magához tért, végül is ez volt a cél.

-          Csak szerettem volna, hogy visszanyerje az eszméletét – állapítottam meg, amikor már láthatóan kezdett lehiggadni.

-          Ahhoz egy kevés víz is elég lett volna. Mondjuk, egy kicsit az arcomba locsolja, vagy egy zsebkendővel megtörölgeti az arcomat, de nem belehajít egy folyóba eszméletlenül – állt fel morgolódva. Az igazat megvallva tetszett, hogy veszekedett velem. Ezt általában senki nem meri megtenni a környezetemben.

-          Elnézést kérek, kisasszony – hajoltam meg előttem bocsánatkérő arckifejezéssel. – Engedje meg, hogy jóvátegyem. Elviszem egy jó szállodába, ahol átöltözhet és megtisztálkodhat, és vacsorát is intézek Önnek, természetesen. A ruhái pedig reggelre tiszták lesznek.

-          Arra való tekintettel, hogy ebben a ruhában szöktem meg otthonról, és másikat nem is hoztam el, azt hiszem, hogy nincs mibe átöltöznöm – vágta rá azonnal. – Ráadásul fűzőben nem is kényelmes aludni, és…

-          Hé, most éppen pánikrohama van, kisasszony? Hallottam már ilyesmiről, a mai lányok körében elég népszerű probléma – állapítottam meg.

-          Először kis híján megfulladok maga miatt, azután pedig lehisztérikáz, hát ez remek. Mi lesz a következő? Leönt egy adag vörösborral, vagy esetleg rám fog ejteni egy tálca ételt?

-          Oké, megint rosszat mondtam, ha jól veszem ki – húztam el a számat. A húgom sosem volt ilyen hisztérikus. Ha gondunk van egymással, akkor egyszerűen megkínoz, aztán elnézést kér, én pedig egy napra megfosztom az érzékeitől, így rajta nincs mit gondolkozni. Oh, talán, hogyha egy kicsit ellopom az érzékeit, akkor nem érzi, hogy vizes a ruhája, és nem is látja – gondoltam ki a megoldást. A következő pillanatban pedig meg is valósítottam. Viszont megint nem a kívánt hatást értem el, mert erre megint kétségbeesetten sikoltozni kezdett, hadonászott a kezével, aztán alig tudtam elkapni, mert megint elájult. - Attól tartok kijelenthetem, hogy mégsem értek a nőkhöz – sóhajtottam fel a karomban tartott lánnyal. – Talán az lesz a legjobb, hogyha eljutunk végre egy hotelbe, és helyrehozom, amit elrontottam. Nem is tartott sokáig, míg odaértem egy kellemes fogadóhoz a város szélén.

-          Jó estét, Uram, miben segíthetek? – kérdezte a fogadós. Még jó, hogy a köpenyemmel könnyedén el tudtam takarni a vörös szemeimet, így nem ijedt meg tőlem.

-          Jó estét, a feleségemmel átutazóban vagyunk, de sajnos beleesett a patakba, ezért gyorsan szükségünk lenne egy szobára, és ételre, meg tiszta ruhára.

-          Sajnos ilyenkor ruhát már tud venni sehol, de az én feleségem biztosan szívesen kölcsönad egy hálóinget a kisasszonynak, vacsorát pedig azonnal készítünk – ajánlotta a fogadós kedvesen. – Itt van a szobakulcs, fizetés távozáskor.

-          Nagyszerű, nagyon köszönjük – mondtam hálásan. – Oh, van esély, hogy megfürödjön a feleségem, miután magához tért?

-          Természetesen – vágta rá azonnal. – A szobában van fürdőszoba is, víz pedig minden este van bekészítve arra az esetre, ha vendég érkezne, úgyhogy használják nyugodtan.

-          Nagyszerű, hálásan köszönöm – biccentettem. Majd elindultam édes terhemmel a szoba felé, amit gyorsan meg is találtam. Amint bementem nem mertem letenni az ágyra Lizt, mert abból biztosan megint hiba lenne, hogy vizes lett az ágya, úgyhogy inkább a kanapéra helyeztem, majd a fürdőbe rohantam, és bevizeztem egy kis törölközőt, és ezúttal ezzel töröltem meg az arcát, és lassan tényleg nyitogatni kezdte a szemeit.

-          Szörnyű álmom volt – nyögte halkan. – Azt álmodtam, hogy elvesztettem a látásomat, a hallásomat, és minden érzékemet – emelte a kezét a fejéhez.

-          Ne aggódjon, ez csak egy rossz álom volt – vágtam rá azonnal. Talán nem lenne jó ötlet, hogyha most vallanám be, hogy én tettem. Majd ha kicsit kevésbé lesz hisztérikus az útitársam, akkor színt vallok.

-          Pedig olyan valóságosnak tűnt – ült fel lassan.

-          Szerintem menjen el fürdeni, attól majd megnyugszik. A vacsorája pedig hamarosan megérkezik – ajánlottam a lehetőséget.

-          Oh, fürdő – sóhajtott fel. – Hol van a fürdőszoba?

-          A bal oldali ajtó mögött – böktem rá a fa ajtóra.

-          Remek, akkor gondolom, Ön átmegy a saját szobájába – nézett rám várakozva.

-          Nem mondhatnám, ugyanis egy szobát kértem kettőnknek, mert nem jutott az eszembe jobb, így azt mondtam, hogy a feleségem – vallottam be. Ajaj, már megint kezdi. Összehúzta a szemöldökét, ráncolja a homlokát, az ajkai vonallá préselődtek. Sikoltozni fog. Na, azt már nem. Azonnal rávetettem magam, és visszanyomtam a kanapéra, a száját azonnal befogva. – Ne sikoltozzon, kérem, mert azzal magunkra vonja a figyelmet, és nekem meg kell ölnöm mindenkit a fogadóban. Megértette? – kérdeztem komolyan, mire azonnal bólintott. – Remek, akkor most lassan elengedem a száját. Nyugodjon meg, mint már mondtam én régimódi úriembernek lettem nevelve. Számíthat a teljes diszkréciómra, és eszem ágában sincs még csak egy ágyba sem feküdni Önnel. Ha kívánja, akkor akár kint éjszakázom az erdőben.

-          Arra azt hiszem nem lesz szükség – szusszantott fel mérgesen. Még mindig nem értem ezt a nőt, az előbb félt, és sikoltozni akart tőlem, most meg megengedi, hogy egy szobában maradjunk éjszakára, de az este elején még egy sikátorban állt, hogy valaki megölje. Most mondja nekem azt valaki, hogy könnyű kiismerni egy nőt. Halványlila fogalmam sincs róla, hogy mikor mit kéne tennem, hogy ne legyen valami őrült reakciója rá azonnal. – Most meg mit bámul? Vizes vagyok, és koszos, hála Önnek, úgyhogy most veszek egy fürdőt, de elállja az utamat – dobbantott a lábával.

-          Elnézést – álltam arrébb automatikusan.

-          Ez a nő vagy őrült, vagy elképesztően szeszélyes, vagy tényleg meg akar halni, csak nem tud róla, talán a tudatalattija játszik vele – gondolkodtam el.

-          Attól, hogy bejöttem a fürdőbe még nem vagyok süket – állapította meg az ajtó mögül.

-          Nem illik hallgatózni, kisasszony – vágtam vissza.

-          Nem hallgatóztam, csak visszajöttem, mert egyedül nem tudom levenni a ruhámat – nyitotta ki az ajtót, majd azonnal hátat fordított nekem. – Ki kellene fűzni a fűzőt, és meg kellene lazítani a ruha alattit is, ha lenne szíves – pillantott rám elpirulva.

-          Máris – kötöttem ki a masnit a ruha hátán, majd egy határozott mozdulattal megrántottam a zsinórt, és… ajaj, lehet, hogy ezt finomabban kellett volna, mert konkrétan kettétéptem a fűzőt.

-          Ez aztán a sebesség. Hogyan fűzte ki ilyen gyorsan? – kérdezte meglepetten.

-          Ezt az információt inkább megtartanám magamnak. Maradjunk annyiban, hogy reggelre helyrehozom, csak ne sikoltozzon, vagy kiabáljon – állapítottam meg.

-          Akkor előre kérem, hogy a fehérnemű, ami rajtam van, lehetőleg részesüljön finomabb elbánásban – nyelt egy nagyot. – Az az igazság, hogy kellemetlen lenne fehérnemű nélkül utazni.

-          Megpróbálok óvatos lenni – ígértem halkan. Csak nem lehet annyira nehéz, gondolom. Oh, ez az, megy ez. A masni megvan, és a zsinór is ép. Akkor most már csak ki kell fűzni szépen, higgadtan. Egyik óvatos mozdulat a másik után. Remek, megy ez.

-          Mennyire erős egy vámpír? – kérdezte halkan.

-          Egy emberhez képest nagyon is – válaszoltam. Bár nem akartam megijeszteni.

-          Ezt valahogy sejtettem – biccentett azonnal. – Miért nem ölt meg a sikátorban? – pillantott rám hátra.

-          Nem tudnám pontosan megmondani – vágtam rá.

-          Túl gyors volt a válasz – állapította meg konok mosollyal az arcán. – Ez általában azt jelenti, hogy már a kérdés előtt megfontolt, és nem feltétlenül valós a felelet.

-          Hm… a kisasszony jó emberismerő – állapítottam meg. – Jobb, mint az ilyen korú lányok általában.

-          Ön viszont semmit sem ért a nőkhöz, ha nem haragszik meg a kritikáért – vigyorodott el megint.

-          Nos, hogy is mondjam, eddig nem éppen a megszokott módon faltam a hölgyeket, legalábbis nem emberileg megszokott módon – hajoltam a nyakához. Valahogy tetszett, amikor egy picit megrettent a mivoltomtól. Azt hiszem, hogy főleg azért, mert nem nagyon voltam hozzászokva, hogy lányok pimaszkodjanak velem.

-          Nos, ez mindig nézőpont kérdése – állapította meg Liz.

-          Hogy érti? – kérdeztem döbbenten.

-          Én a klasszikus értelemben vett nőfalókat gyűlölöm a világon a legjobban – mondta határozottan. – A leendő férjem is ilyen ember. Csak remélni merem, hogy egy perszónát fog ki maga mellé, és nem egy kedves lányt. Egy tisztességes fiatal lány sem érdemel ilyen embert.

-          Akkor kegyed, már megbocsásson, de miért akart hozzá menni? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem akartam hozzámenni, azt csak az apám akarta, hogy egy pár legyünk – húzta el a száját. – Én mindig úgy képzeltem el, hogyha majd találkozom életem párjával, akkor majd véletlenül leejtem neki a zsebkendőm, hogy úgy mondjam, és ő utánam hozza, mert vérbeli úriember, azután elvisz fagylaltozni, természetesen kísérővel együtt, és akkor is udvarol nekem, hogyha esetleg az apámnak nem tetszik a származása, vagy ő maga, mert fontosabb neki, hogy én mit érzek, ahelyett, hogy kezes kis pincsikutyája lenne az apámnak. Valami ilyesmi, bár talán egy kicsit túlzásba estem.

-          Nos, ami azt illeti, egyáltalán nem tűnnek ezek az igények túlzásnak, vagy hihetetlennek – válaszoltam elgondolkodva. Persze, én emberként soha nem udvaroltam, de úgy gondolom, hogy ez teljesen normális egy lány szemszögéből. Gondolataimat kopogás szakította félbe.

-          Fáradjon be – vágtam rá azonnal.

-          Jó estét – lépett be egy hölgy. – Hoztam az asszonykának egy hálóinget, és némi ételt is.

-          Nagyon köszönjük – sietett el mellettem Liz. – Ez egyszerűen fantasztikus – vette el a tálcát, és a hálóinget is. – Már nagyon éhes vagyok – nézett a hölgyre bocsánatkérően.

-          Semmi gond, biztosan hosszú napjuk volt – mondta a fogadós felesége mosolyogva. – Megyek is, hagyom, hogy pihenjenek.

-          Nagyon köszönjük – köszöntem meg én is. A hölgy pedig távozott.

-          Uramisten, ez a szendvics mennyei – sóhajtott fel Liz, ahogy beleharapott az ételbe. – Nem kér? – nyújtotta felém a másikat a tálcán.

-          Én nem eszem ilyesmit – ráztam meg a fejem.

-          Akkor a vámpírok csak…

-          Igen, én csak véren élek – bólintottam rá azonnal. – Ön viszont egyen bőven, mert hosszú utunk lesz.

-          Hová is megyünk pontosan? – kérdezte két falat között.

-          Volterra városába – válaszoltam azonnal.

-          Na és a család, akikről mesélt befogadnak engem? Mármint, mind vámpírok, gondolom és hát, nem fognak…

-          Valószínűleg meg fogják próbálni – néztem rá idegesen.

-          Akkor meg miért nem enged el? Soha, senki nem tudná meg, hogy mi történt – nyögött fel.

-          Sajnos nem tehetem, mert a családunk feje azonnal rájönne – válaszoltam halkan. Azt hiszem, hogy joga van tudni, hogy miért is viszem magammal valójában. – Viszont azért van alternatív lehetőség – mosolyodtam el.

-          Valóban? – lepődött meg a lány.

-          Igen, lehetne mondjuk, egy közölünk – ajánlottam lelkesen. Azt hiszem, hogy nagyon boldog lennék, hogyha a közelemben tudhatnák az idők végezetéig ezt a lányt.

-          Azt hiszem, hogy ezt az ajánlatot tisztelettel vissza kell utasítanom, uram – rázta meg a fejét hevesen.

-          Miért? Nem szeretne örökké szép és fiatal lenni?

-          A probléma sokkal inkább az, hogy nem szeretnék embereket ölni – húzta el a száját.

-          Nos igen, van hátulütője is a dolognak, ez tény – bólintottam rá.

-          Ha nemet mondok, akkor biztosan meg fognak enni? – remegett meg.

-          Nem nagyon szeretném, hogyha ez megtörténne, ha őszinte akarok lenni – mondtam teljes komolysággal. Mire Liz megint lesütötte a szemét, és elpirult.

-          Ön kedvel engem, Alec – nézett rám újra egy édes mosollyal az arcán.

-          Na és Ön, kedvel engem egy kicsit, Elizabeth? – simítottam végig az arcán.

-          Talán igen, de most megyek, megfürdöm, és aztán alszom egyet. Elég hosszú volt nap, azt hiszem. Legalábbis nekem biztosan.

-          Rendben, hölgyem, addig én járok egyet – sétáltam az ablakhoz, majd egy gyors körbenézés után már ki is ugrottam rajta. Azt hiszem, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet végre...

Liz Volturi - 1. fejezet

1. fejezet

Sziasztok, Kedves Olvasóim! Természetesen, hogyha van itt még valaki, bár remélem, hogy még vagytok néhányan. Ezt a kellemes Valentin napi estét választottam a visszatérésre, és ugyan még nem tudom, hogy mi lesz a címe a kis történetnek, amibe belekezdtem, azért meghoztam az első fejezetet. Az alapötlet megint csak Ivett kis buksijából pattant ki. Remélem, hogy tetszeni fog a fejezet, bár még nem sokat árul el a történetről, de hamarosan kibontakoznak a szálak. Ezúttal a friss péntekenként várható, de ki fogom írni a szokott helyre is. Puszi, Drusilla

(Alec szemszöge)

Már megint egy szokványos küldetés, egy szokványos napon, és semmi olyasmi, amitől egy kicsit izgalmas lenne az életem. Túlságosan is egyszerűek számomra ezek a feladatok. Úgysem tud senki sem ellenállni a képességemnek, és így nem tart sokáig, hogy beteljesítsem a Mester kéréseit. Ráadásul már a vadászatban sem lelem örömömet, mint régen, hiszen elég unalmas, amikor a préda nem tud menekülni előlem. Ha viszont nem használom a képességem, akkor még jobban sikoltozik az aktuális áldozat, és még a végén valaki meglát, vagy meghall engem. Mindenesetre most még ez sem izgat különösebben, mert szomjas vagyok, méghozzá nagyon. Ráadásul mennyei illatot hoz felém a szél. Ez egy fiatal lány, a sikátorban. A legjobb helyen, ott talán még a képességemet sem kell használnom. Lassan, és csendesen haladtam a sikátor felé, de akármennyire is használtam ki a tökéletesen hangtalan járásomat, még így is felgyorsult a lány légzése, valószínűleg valahogy mégis meghallhatta, hogy közeledem.

-          Ki van ott? – kérdezte elfúló hangon. Ahogy a szél meglibbentette tökéletes fürtjeit azonnal tudtam, hogy az ő illata más, mint a többieké. Az ő illata elbódít engem. Ő lenne számomra a legtökéletesebb korty, amit valaha is ittam.

-          Nem fontos, hogy ki vagyok, csak az fontos, hogy megkapjam, amit akarok – mosolyodtam el. Ritkán beszélgetek a prédával, de most valahogy olyan szórakoztató volt. Egy kis üdítő változatosság. Mondhatni műsoros vacsora.

-          Oh, nagy szellemek, ha találkoznak – forgatta meg a szemeit a lány.

-          Tessék? – lepődtem meg. Nem igazán tudtam, hogy mire akar kilyukadni.

-          Az esetek jelentős százalékában az apámnak is az a fontos csak és kizárólag, hogy megkapja, amit akar. Ismerem a fajtád. Mit akarsz? Pénzt, ékszert, az ártatlanságom? Vigyél mindent, ha akarsz, engem nem érdekel, de azt kérlek, ígérd meg, hogyha végeztél, akkor megölsz – rántotta meg a vállát. Ez most valami trükk? A préda nem szokta önként felajánlani a testét, az életét, és a vérét. Ez a lány biztosan megőrült.

-          Már megbocsáss, de miért is vagy ilyen készséges áldozat? – néztem rá kérdőn.

-          Azért, mert úgyis az volt a terv, hogy vagy eltűnök, vagy meghalok, lényegében teljesen mindegy. Habár, hogyha meghalok, akkor biztosan nem fognak megtalálni, és az apám nem fog egy vadállathoz kényszeríteni, aki pofonvágott azért, mert véletlenül az egyik esküvői felkészítő táncórán ráléptem a lábára – teltek meg könnyekkel a szemei.

-          Miért nem mondtad el az apádnak, hogy mi történt? – huppantam le a földre, úgy érzem, hogy ez egy hosszabb beszélgetés lesz. Csak azt tudnám, hogy miért nem iszom ki a vérét egyszerűen ennek a lánynak. Az ártatlanságára úgysem pályázom, hiszen soha egyetlen egy hölgyre sem emeltem rá a kezem ilyen szinten. Ez különböztet meg egyelőre az állatoktól, és ha rajtam múlik, akkor ennyit meg is fogok tartani az emberségemből.

-          Elmondtam az apámnak, aki erre csak annyit mondott, hogy legközelebb figyeljek oda jobban, és akkor a leendő férjem is megtartja az úriemberi mivoltát. Szerinte így legalább megtanulom, hogy mindig tegyek kedvére a férjemnek. Bár miért is mondott volna mást? Az apám gyűlöl engem, mert anyámat látja bennem – sóhajtott fel.

-          Na és mi van az anyukáddal? Ha már itt tartunk – kérdeztem kíváncsian.

-          Te most gyilkos vagy, vagy lelki segélyszolgálat? – vonta össze a kecsesen ívelt kis szemöldökeit.

-          Az esetében még nem döntöttem el, kisasszony – kuncogtam fel.

-          Szerintem maradjunk az eredeti felállásnál. Nekem most gyilkosra van szükségem. Ön szerint miért álldogálok egy sikátorban? – nézett rám kérdőn.

-          Fiatal még a halálhoz, azt hiszem – állapítottam meg. Ráadásul pokolian vonzó, jegyeztem meg magamnak. Most, hogy jobban szemügyre vettem a hölgyet. A gyönyörű, hosszú barna haja, a csodálatosan igéző kék szemei. A szemet gyönyörködtető keblek, amelyeket a mély dekoltázsa csak még jobban kiemel. Egyszerűen mesés ez a lány. Ugyan nem látom a ruhájától, de lefogadom, hogy hosszú, sima combjai vannak, hogy még jobban őrületbe kergessen velük egy férfit.

-          Nem hiszem el, hogy pont egy éppen jó útra térő gyilkossal kell nekem is találkoznom – szusszantott fel dühösen.

-          Nem hiszem, hogy komolyan gondolja a halált – ráztam meg a fejem.

-          Oh, dehogyisnem – vágta rá a lány azonnal.

-          Akkor lássuk – ugrottam rá egy szempillantás alatt. Az általam vártaknak ellenére azonban nem sikoltott fel. Egy pillanatra összerezdült, de ez valószínűleg a hirtelen mozdulatom miatt volt, nem pedig félelemből. Bátor ez a lány, bátrabb, mint bármelyik, akivel eddigi életem során találkoztam, de talán, ha ráijesztek még egy kicsit, akkor meggondolja ezt a sületlenséget, hogy meggyilkoltassa magát egy ilyen koszos sikátorban. Csak azt tudnám, hogy miért akarom életben hagyni, amikor eddig minden vágyam az volt, hogy kiigyam az utolsó csepp vérét is. Mindenesetre egy hirtelen mozdulattal felrántottam a szoknyáját, de a világon semmi. – Ön tényleg nem fél semmitől.

-          Ez legalább az én döntésem, és nem szerez belőle az apám egy rakás pénzt, ahogy azt tervezte. Tudja, nem hívhatjuk prostitúciónak, hiszen csak egyetlen férfinak adott el, de az a város leggazdagabb fajtájából való. Ennyit érek neki, ahogy az anyámnak is annyit értem, hogy meglépjen miután megszült. Elmenekült egy vadállattól, és engem itt hagyott. A dadám mesélte, ő volt az egyetlen, akinek valaha is számítottam valamit, de mióta meghalt, azóta senki nem törődik velem. Úgyhogy mint mondtam, csak az a lényeg, hogy megöljön, miután végzett – hunyta be a szemeit, és a lábait önkéntelenül is összeszorította.

-          Érdekes nő maga, öhm… még a nevét sem tudom – néztem rá érdeklődve.

-          Miért volna érdekes, hogy hogyan hívnak. Én vagyok a következő strigula a trófeafalán – rántotta meg a vállát.

-          Azért ne vegye zokon, kisasszony, hogyha engem érdekel – állapítottam meg.

-          A nevem, Elizabeth, a barátaimnak csak Liz lennék, ha lennének barátaim, de nincsenek – jelent meg szomorú mosoly az arcán. – Szabad tudnom az Ön nevét is, ha már így összefutottunk? Csak, hogy tudjam kinek legyek majd hálás miközben a föld felé tekintgetek odafentről.

-          A nevem, Alec, kisasszony – mosolyodtam el én is.

-          Nos, most, hogy túlvagyunk a kötelező formalitásokon sokáig kíván váratni még a földre teperve, vagy hajlandó végre megtenni azt, amiért jött? – kérdezte nagyon sóhajtva.

-          Az a probléma, kedves Elizabeth, hogy már nem is vagyok biztos benne, hogy szeretném Önt megölni – mosolyodtam el halványan. – Sokkal szívesebben szöktetném meg magammal. Látta már Olaszországot? – villantottam a lányra a legelragadóbb mosolyomat, vagy valami olyasmit, mert én még nem próbáltam ilyet ezelőtt.

-          Nem láttam én még semmit, ezen kívül a városon kívül, és nem is fogok – vágta rá ellentmondást nem tűrve. – Köszönöm a felajánlást, de nem fogok egyik börtönből menni a másikba.

-          Nem lenne börtönben mellettem, kisasszony. Sőt, megmutatnék egy másik világot, amiben Ön egy erős, és határozott nő lehet. Egy olyan világot, ahol a férfiaknak eszébe sem jut bántani Önt. Adhatnék Önnek egy otthont, és olyan családot, amely a végletekig összetart.

-          Miért hinnék, Önnek? – kérdezte keserűen.

-          Miért ne hinne nekem? – tettem fel a kérdést. – Na és, ha csak elcsalom? Mi veszíteni valója van, ha úgyis csak azért van itt, hogy valaki megölje? Adhatna nekem egy lehetőséget, és saját magának is. Fontolja meg gyorsan, mert most már nagyon szomjas vagyok.

-          Szomjas? Elég elfuserált kísérlet ez arra, hogy meghívjon egy italra – kuncogott fel a lány.

-          Nocsak, milyen helyes kicsike – jelent meg egy részeg alak a sikátorban. – Nincs kedved osztozni rajta, barátom? – röhögött fel, majd közelebb sétált hozzánk.

-          Megbocsátana egy percre, hölgyem? – néztem Lizre, majd egy szempillantás alatt a fickó előtt termettem, és a falhoz vágtam, hogy minél jobban fájjon neki. Néhányszor megismételtem ezt a műveletet, majd kiszívtam az összes vérét, az utolsó cseppig, miközben Elizabeth hangosan sikoltozni kezdett. Elhajítottam az élettelen testet, majd a menekülő Liz után vetettem magam. – Úgy látom, hogy mégsem akar annyira meghalni, kisasszony – állapítottam meg, amikor már fogva tartottam a száját az egyik kezemmel. – Ha megígéri, hogy nem sikoltozik, akkor elengedem a száját – ajánlottam, mire bólintott.

-          Mi a fene, maga? – kérdezte rémülten.

-          Nos, általában vámpírnak szoktak hívni – adtam meg a választ. Bár úgy gondolom, hogy miután látta, hogy mit teszek, ez elég egyértelmű volt a számára. – Viszont, mint már mondtam, a jelek szerint mégsem akar egyértelműen meghalni. Vagy esetleg kívánja még, hogy végezzek Önnel? – tűrtem el göndör fürtjeit a nyakából.

-          A kérdés inkább az, hogy meg akarja-e tenni egyáltalán? – állapította meg pimaszul. Istenem, micsoda temperamentum. Milyen hihetetlenül erőteljes nő, ráadásul egy szimpla ijedség után már nem is fél tőlem, annak ellenére, hogy mi vagyok.

-          Szívesebben vinném magammal, ez tény, pedig nagyon szerettem volna kiszívni a csábítóan illatos, bódító vért, ami lüktet Önben, de szórakoztatóbb lesz, hogyha magam mellett tartom, ameddig csak lehet.

-          Hogy érti ezt?

-          Miután megtudta, hogy mi vagyok, sajnálatos módon nem engedhetem el, a törvényeink tiltják, hogy bármelyik emberi lény tudjon a létezésünkről. Tehát vagy megölöm, vagy magammal viszem. Ami pedig engem illett, inkább magammal viszem, mert nagyon izgalmas személyiség.

-          Mi lesz, ha ellenállok? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem fog – csókoltam meg lágyan az ütőeret a nyakán, amitől borzongás futott át a testén. Viszont az illata nem árasztott félelmet, hanem csak izgalmat. Izgalmat? – Csak nem tetszem, kedves Elizabeth?

-          Ne álmodozzon – próbálta meg kirántani magát a karjaim közül, de tisztán láttam, ahogy elpirult.

-          Nos, azt hiszem, hogy indulhatunk is, hacsak nem ragaszkodna a poggyászához otthonról – állapítottam meg.

-          Semmit nem kívánok magammal vinni abból a házból, ahol eddig éltem – vágta rá azonnal.

-          Még egy kis pénzt sem? Miből fog boldogulni a jövőben?

-          Gondoltam dolgozni fogok. Azt hiszem, hogy jelen helyzetben ez lenne a logikus. Bár, azt hiszem, hogy úgysem fogom megérni, hogy dolgozzam, hiszen, hogyha legközelebb megéhezik, akkor nyilvánvalóan én leszek a fő fogás – nyelt egy nagyot.

-          Őszinte leszek, hölgyem, nem szeretném, hogyha Ön lenne a fő fogás – állapítottam meg. Valahogy annyira más ez a lány, mint az összes többi, akivel eddig találkoztam. – Viszont egy előkelő hölgy nem is dolgozhat – tettem még hozzá.

-          Akkor fagyjak meg egy kapualjban, vagy haljak éhen? Részemről egyik megoldás sem túl kecsegtető, akkor maradjunk inkább abban, hogy megvacsorázik belőlem, és végül is, így én is elérem, amit akarok.

-          Dehogy fog utcára kerülni, vagy éhezni, majd én gondoskodom Önről – vágtam rá azonnal.

-          Én nem leszek kitartott nő – vágta rá azonnal.

-          Nem is lenne az. Mondjuk, hogy a társaságával fizetne – ajánlottam a lehetőséget.

-          Arról még csak ne is álmodjon – háborodott fel.

-          Attól tartok, hogy félreért, kisasszony – kuncogtam fel.

-          Nem nagyon hiszem, hogy egy ilyen ajánlatot félre lehetne érteni – vágta rá azonnal.

-          Kisasszony, nincsenek hátsó szándékaim. Nem a testét, vagy a lelkét kívánom, hanem csupán a társaságát – válaszoltam némiképpen felháborodva. Miért kívánnám én a testét? Ez elég abszurd lenne, hiszen egy mozdulattal megölhetném.

-          Már megbocsásson, de nem én értettem félre néhány egyszerű mondatot, és egy tisztességes ajánlatot – vágtam rá azonnal.

-          A férfiak ajánlata általában nem hátsó szándék nélküli – állapította meg. – Legalábbis nem hiszem.

-          Azt hiszem, hogy sem az apja, sem pedig az udvarlói nem voltak úriemberek – állapítottam meg. – Adjon nekem egy esélyt, és bebizonyítom, hogy van úriember még a világon. Sőt, nagyon régimódi úriemberek is.

-          Mennyire régimódi? – harapott az ajkába. Milyen érzéki volt ez az egy apró mozdulat.

-          Elég régimódi ahhoz, hogy most elvigye Önt egy szállodába, ahol megtisztálkodhat, és pihenhet, miközben én hozatok a kisasszonynak vacsorát, és egy kényelmesebb ruhát az útra, mert velem fog jönni – mondtam határozottan. Most már akkor is magammal viszem, hogyha nem akarja. Nem csak az énekesem, de egy elképesztő személyiség is. Bevezethet engem ebbe az évszázadba.

-          Igazából a korára lennék kíváncsi. Mármint, a mesék szerint a vámpírok…

-          Igen, valóban halhatatlanok – bólintottam rá azonnal. Már úgyis felfedtem magam, úgyhogy most már gyakorlatilag mindegy. Bár Aro nagyon dühös lesz, de nem fogom hagyni neki, hogy bántsa ezt a lányt. Meg fogom rá kérni, hogy átváltoztathassam, hogyha ő is felkészült rá, addig pedig lakhat velem a lakosztályomban. Végszükség esetén a képességem is igen meggyőző módszer lehet amellett, hogy ne bántsák őt a többiek, először mindenesetre kérni fogok, nem pedig követelni. Hiszen hálával tartozom a Mesteremnek, amiért átváltoztatott engem és Jane-t. – A valódi koromat egyelőre nem szívesen árulnám el, ezért maradjunk annyiban, hogy bőségesen van már élettapasztalatom.

-          Nem vagyok biztos benne, hogy magával akarok menni – gondolkodott el. – Azt mondta, hogy családja van, nem fognak örülni nekem, ez biztos.  

-          Kisasszony, a törvényeink értelmében vagy magammal viszem, vagy meg kell ölnöm, mert nem árulhatja el senkinek azt, amit itt látott – mondtam teljes komolysággal. – A családomat pedig tudom kezelni.

-          Nem vagyok biztos benne, hogy melyik a jobb eshetőség – nyelt egy nagyot. – Ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy meg akarna ölni, uram – mondta pimaszul.

-          Nem akarom megölni, hölgyem, de ha nem jön velem, megteszem – vágtam rá azonnal.

-          Tényleg tisztességesek a szándékai? – kérdezte idegesen.

-          Igen, emiatt ne aggódj. Becsületszavamat adom arra, hogy semmi bántódás, vagy inzultus nem éri, hogyha velem tart – mondtam teljes komolysággal.

-          Rendben – bólintott rá végre a lány.

-          Azért jön velem, mert mégis fél a haláltól, vagy mert kíváncsi? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egy kicsit mind a kettő, azt hiszem – mosolyodott el. – Persze, csak akkor, hogyha még áll a vacsorameghívása.

-          Ez már csak természetes, hölgyem – kuncogtam fel, amikor meghallottam korogni a gyomrát. – Megengedi? – nyújtottam felé a karomat.

-          Köszönöm – fogadta el a felajánlott kart azonnal. – Ön tényleg úriember, Alec.

-          Igyekszem, Liz – biccentettem, majd elindultam a lánnyal a város legjobb szállodája felé.

-          Várjon, nem maradhatok itt, az apám már biztosan kerestet, vagy a vőlegényem – kezdett bele rémülten.

-          Akkor most kell eltűnnie – kaptam hirtelen a karjaimba, mire felsikkantott. – Kapaszkodjon – adtam ki az utasítást, és a következő pillanatban már fel is ugrottam a tetőre, és onnan szökelltem egyik tetőről a másikra…

B. Ú. É. K

Szeretnék nagyon-nagyon Boldog Új Évet Kívánni Mindenkinek! Legyen számotokra az év eredményekben és sikerekben gazdag :)