Liz Volturi - 22. fejezet

22. fejezet

(Liz szemszöge)

A vacsora megint csak felülmúlta minden képzeletemet. Az étel ismét mennyei volt, nem is beszélve a társaságról. Ráadásul ma még Jane is hajlandó volt egy apró lépést tenni felém, és én ettől a gesztustól a fellegekben éreztem magam. Talán végre tényleg lesz esélyem beilleszkedni ebbe a családba, és Alec oldalán boldogan élni. El sem tudtam volna képzelni ezelőtt ennél nagyobb örömet. Talán tényleg így kellett történnie. A sors akarta, hogy aznap éjjel Alec találjon rám abban a sikátorban, vagy legalábbis előbb érjen oda, mint az a férfi, aki megerőszakolt és megölt volna engem, ahogy az az eredeti tervem volt. Már csak egyetlen egy kételyem volt, amit meg is szerettem volna osztani leendő kedvesemmel, vagy talán fogalmazhatok úgy is, hogy a kedvesemmel, nem is kell a jövőidő. Csakhogy az az üveg bor, amit a mai nap folyamán elkortyolgattam igencsak problémákat okozott a józan gondolkodásom szempontjából.

-          Alec, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem érek el a szállodáig a saját lábamon – haraptam az ajkamba, hogy megpróbáljam valamelyest leplezni, hogy mennyire kínosan is érzem magam.

-          Mondtam, hogy egy pohár elég lesz a vacsorához, de kettőt szerettél volna – kuncogott fel. – Nem fogom hagyni, hogy rászokj a borra. Habár, ha belegondolok, akkor szeretek a megmentőd lenni, úgyhogy talán mégis hagynom kéne.

-          Jól vagyok, csak egy kicsit megszédültem – vágtam rá azonnal. – Nálam gyakran előfordul.

-          Gyakran? Mármint a bortól függetlenül? – vonta össze a szemöldökét Alec.

-          Igen – bólintottam rá. – Egy jó ideje nem történt már ilyen velem, de régebben is kijött rajtam az ájulás olykor.

-          Na és az apád mit tett, hogy kiderítse a baj okát? – kérdezte aggódva.

-          A baj oka nagyon egyszerű – legyintettem. – Túlságosan szorosra szoktam húzatni a ruhámat, hogy karcsúbbnak tűnjek, de így néha nem jutok elég oxigénhez.

-          Ne hülyéskedj, hiszen így is olyan karcsú vagy, hogy szinte átérem a derekad egy kézzel – forgatta meg a szemeit Alec.

-          Na és, mondd csak, nem tetszik a vékonyságom? A törékenységem? A férfiak nem ezt szeretik? – vigyorodtam el. Eddig egy férfi sem mondta, hogy nem vagyok csinos. Mindenkinek a karcsú derék, a szép fogak, a csinos pofi, és a hosszú dús haj tetszik. Én pedig mindegyik követelménynek megfelelek. Simán elmennék bármelyik húsvásáron, ahogy a bálokat szoktam nevezni.

-          Már hogyne tetszene, de azért nem kell bármi áron imponálnod a férfiaknak – állapította meg. – Te már egyébként is foglalt vagy, úgyhogy nyugodtan hagyd abba az önkínzást, és vegyél fel kényelmesebb darabokat.

-          Nem hiszem – ráztam meg a fejem azonnal. – Szeretek tetszeni az embereknek, na és persze a vámpíroknak is – mosolyogtam rá angyalian. Vagy legalábbis megpróbáltam.

-          Nekem abban a lenge hálóingben tetszettél eddig a legjobban – kacsintott rám.

-          Na ezt, sejthettem volna – forgattam meg a szemeimet.

-          Bár egy szál törölközőben sem voltál utolsó látvány – kontrázott rá.

-          Alec – csapta a vállára.

-          Mi az? Te akartad tudni az igazságot – rántotta meg a vállát. – Úgyhogy szerintem minél kevesebb a ruha rajtad, annál vonzóbb vagy.

-          Te most zavarba akarsz hozni? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem csak akarlak – kuncogott fel. – Zavarba is hoztalak, mert úgy elpirultál, mint egy kis pipacs – simított végig a lángba borult arcomon.

-          Kénytelen leszek téged valahogy megbüntetni ezért – sóhajtottam fel.

-          Na és mi a terved? – villantak meg a szemei. – Nekem lennének ötleteim.

-          Gyanús fény van a szemedben, úgyhogy szerintem inkább ne oszd meg az ötleteidet egyelőre velem – haraptam az ajkamba.

-          Biztos? – vonta fel a szemöldökét. – Látom a kíváncsiság szikráját a szemedben – állapította meg.

-          Biztos – bólintottam rá. Nem szeretném, ha még jobban zavarba hozna ma már. Azt hiszem, hogy majd kiderítem, hogy mit szeretett volna most, amikor már egy kicsivel felszabadultabban beszélgetek a kényes témákról.

-          Hát jól van – bólintott rá meglepetten. – Elszalasztottál egy remek masszázs lehetőséget – fűzte még hozzá csak úgy elejtve az információt.

-          Masszázst? – sikkantottam fel. – Én még soha nem voltam masszázson – sóhajtottam fel kissé csalódottan.

-          Na és szeretnél? – kérdezte gyengéden.

-          Állítólag nagyon is jó dolog, legalábbis mindig ezt hallottam róla – mondtam halkan.

-          Még kérheted a szolgáltatást, én bármikor örömmel állok rendelkezésedre – ajánlotta lelkesen.

-          Na és neked ebben mi lesz a jó? – néztem rá kíváncsian.

-          Imádok hozzád érni, és így feltűnés nélkül megtehetem – kacsintott rám.

-          Te bolond vagy – kuncogtam fel.

-          Miért? – kérdezett vissza kissé sértetten.

-          Azt hiszed, hogy indok kell ahhoz, hogy hozzámérj? – csóváltam meg a fejem. – Én is szeretem, amikor közel vagyunk egymáshoz – vallottam be pironkodva. – Nem az előbb beszéltük meg, hogy egy kicsit szokjuk egymás közelségét?

-          Végül is, tényleg – bólintott rá vigyorogva.

-          Akkor ez esetben, azt hiszem, hogy a masszázs abszolút jó ismerkedési forma – pislogtam rá ártatlanul.

-          Helyes, akkor meg is beszéltük az esti programot – egyezett bele Alec azonnal. – Bőven eleget vadásztam, úgyhogy most nem lesz gond a közelségeddel egy jó ideig – dorombolta a fülembe.

-          Néha nem tudom, hogy mit akarsz valójában – sóhajtottam fel kínomban. – Egyszer kis híján letepersz a tekinteteddel, aztán meg távolságtartó vagy.

-          Nem igazán volt sok barátnőm előtted, úgyhogy ez még nekem is új – állapította meg.

-          Mégis mennyi? – nyögtem fel. Talán egy kissé félregondoltam a dolgot, és túl van már jó néhány szeretőn.

-          Barátnő igazából egy sem – legyintett.

-          Akkor? – vontam fel a szemöldököm. – Várj, nem akarom tudni, azt hiszem, hogy rájöttem – húztam el a számat. – Na és miért vettél igénybe ilyen, öhm… szolgáltatást?

-          Egyszerű kíváncsiság – rántottam meg a vállát.

-          A lány, túlélte? – kérdeztem kissé félve.

-          Szerintem hagyjuk ezt a témát, kár volt egyáltalán belekezdeni – vágta rá Alec idegesen.

-          Értem – bólintottam rá. Tehát a lány nem élte túl. – A vére miatt?

-          A vére miatt főleg – válaszolta őszintén. – Mintha azt mondtad volna, hogy hanyagoljuk a témát – fűzte még hozzá. – Egyáltalán nem vagyok rá büszke – tette hozzá bűntudatosan. – Általában csak vadászatkor szoktam inni, de néha előfordulnak balesetek.

-          Balesetek? – nyögtem fel.

-          Majd meglátod, hogy nem könnyű az elején visszatartani az ösztöneidet – válaszolta nyugodtan. – Idővel persze hozzászoksz és sokkal könnyebb lesz.

-          Ez nem hangzik túl kecsegtetően – húztam el a számat.

-          Oké, gyere, üljünk le, és beszéljünk a félelmeidről – nyitotta ki a szobánk ajtaját, majd leült az asztal melletti székre, és az ölébe húzott. – Hallgatlak – nézett rám biztatóan.

-          Én csak nem akarom, hogy elveszítsem a személyiségem – sóhajtottam fel.

-          Azért ennyire nem súlyos a helyzet, ha átváltozol – állapította meg Alec. – A személyiséged, és az alapvető tulajdonságait megmaradnak.

-          Csak nem leszek képes uralkodni az ösztöneimen – vetettem ellent. – Egy élő időzített bomba leszek, ha valaki a közelembe jön, aki még ember.

-          Nos, nem akarlak elkeseríteni, de ez elkerülhetetlen része az átváltozásnak – simított végig az arcomon.

-          Na és, Carlisle? – néztem rá reménykedve.

-          Carlisle már az átváltozásakor megtagadta az alapvető életmódunkat. Így döntött – mondta Alec határozottan.

-          Én is dönthetek így? – kérdeztem reménykedve.

-          Csakis az akaraterődön múlik, kicsim. Ha meg tudod állni, akkor itt senki nem fog az útjába állni a választott életmódodnak, ezt én garantálom – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Na és szerinted képes lennék rá, hogy ne bántsak olyanokat, akik nem érdemlik meg? Szerinted mekkora az akaraterőm? – kérdeztem kíváncsian. Szerettem volna tudni a véleményét, hogy milyen esélyeket lát arra, hogy normális életet éljek vámpírként, lehetőség szerint már a kezdetektől.

-          Őszinte leszek, Liz, ezt nagyon nehéz megítélni, amíg nem változtál át, de amilyen makacs és önfejű tudsz lenni néha, szerintem nem nagyon lesznek itt gondok a beilleszkedéssel, és az általad kialakított szokások felvételével, mert, ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy akaraterőd van bőven, és bátorságod is. Képes lettél volna inkább megöletni magad, semmint engedelmeskedve az apád akaratának hozzámenni valakihez, akit nem tudtál volna megbecsülni. Erős jellem vagy, és ezt a Mester is érzi rajtad. Ráadásul érzékeled a veszélyt, ha egy kicsit fejlesztjük majd a képességed, akkor azt a veszélyt is érzékelni fogod, amit te magad kalibrálnál, így meg tudod majd akadályozni egyedül, vagy a segítségemmel. Nagyok jók a lehetőségek, és ezt teljesen őszintén mondom neked – gondolkodott hangosan, és nekem nagyon is tetszett, amit hallottam. Szerinte képes vagyok rá, és ha ő ezt mondja, akkor egészen biztos, hogy úgy is lesz.

-          Köszönöm – öleltem át a nyakát szorosan.

-          Szívesen, azt hiszem – ölelt vissza lágyan. – Mit is köszönsz?

-          Azt, hogy bízol bennem, hogy segítesz önbizalmat gyűjteni az új életemhez – nyomtam puszit az arcára.

-          Úgy hallottam, hogy egy társnak ez is a feladata – mosolyodott el.

-          Nos, igen, én is így gondolom – bólintottam rá.

-          Kicsim, szerintem menj el fürdeni, és utána megkapod azt a beígért masszázst, addig még elintéznék egy-két apróságot a városban. Egy órán belül visszaérek – pillantott az ajtó felé. Ez egy kicsit éles váltás nem? Eddig esze ágában sem volt távozni a szobából, most meg hirtelen nagyon is ki akar menni? Talán valami veszély leselkedik ránk? Ahogy csak tudtam koncentrálni kezdtem abba az irányba, amerre az előbb nézett, de semmiféle veszélyt nem jelzett, akárhogy is próbáltam kiszűrni a lehetséges problémát, amit Alec felfedezett. – Nincs veszély, ha emiatt aggódsz – szakította meg a koncentrációmat.

-          Biztos? – vontam fel a szemöldököm.

-          Igen, egészen biztos – bólintott rá.

-          Ki van itt? – kérdeztem gyanakvóan.

-          Csak egy ismerősöm, akivel beszélni szeretnék – sóhajtott fel. – Téged nem lehet könnyen átverni, igaz? – forgatta meg a szemeit egy kicsit.

-          Nos, ami azt illeti sosem voltam könnyű eset, mert általában győz a kíváncsiságom – bólintottam rá azonnal. – Na és miről szeretnél beszélni vele?

-          Csak a szokásos dolgokról, amiket a barátok megbeszélnek. Hogy van, mi történt vele amióta nem találkoztunk, ilyesmi – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          Értem, akkor én megyek is a fürdőbe, majd gyere – nyomtam gyors csókot a szájára. Majd felpattantam az öléből, és besiettem a fürdőbe. Megvárom míg Alec elindul, és azután feltűnés nélkül követem őket. Már tudom, hogy hogyan tudok Alec után settenkedni, mert Renata elmondta, hogy mire figyeljek.

-          Sietek vissza, Liz – szólt be Alec gyengéden.

-          Rendben – válaszoltam azonnal.

-          Segítsek meglazítani a ruhád? – tette fel a következő kérdést.

-          Köszönöm, de már sikerült – vágtam rá gyorsan. Most ne lazítsa meg, mert akkor nem tudom követni őket.

-          Jól van, akkor egy óra múlva. Szia – mondta kedvesen, majd hallottam, ahogy a léptei távolodni kezdtek.

-          Jó mulatást, szia – válaszoltam vidáman. Majd egy kicsit megsuhogtattam a szoknyámat, mintha éppen leesne a földre. Ezután már csak várnom kellett egy kicsit, amíg Alec léptei egyre halkultak, ahogy távolodott. Azonnal kilestem az erkélyen, és láttam, hogy egy férfivel sétál be a sikátorba, ami nem messze volt a hoteltól. Nagyon reméltem, hogy nem akarnak messzebb menni, és oda settenkedhetek, hogy kihallgassam őket, mert úgy érzem, hogy Alec titkol valamit előlem. Még fogalmam sincs, hogy mi az, de abban biztos vagyok, hogy valami nem stimmel. A biztonság kedvéért cipő nélkül, egy szál harisnyában lopakodtam utánuk, és amikor meghallottam Alec hangját azonnal megnyugodtam. Ezek szerint eszük ágában sem volt túlságosan messzire menni.

-          Mit tudtál meg, Vince? Egyébként pedig hogy-hogy ilyen gyorsan visszaértél? Azt hittem, hogy hetekig is el fog tartani a kutatás, hogy kiderüljön valami – tette fel a kérdéseit a férfinak Alec. Aha, szóval informátor. Renata egyszer mesélte, hogy így szereznek információkat mindig, hogyha szükségük van rá. Egész kis informátor hálózatot alakítottak ki az egész világon.

-          A helyzet jóval bonyolultabb, uram, mint ahogy gondoltuk – kezdett bele a Vince nevű férfi.

-          Hogy érted, hogy jóval bonyolultabb? Hiszen csak egy születési anyakönyvi kivonatot kellett volna elhoznod, és egy nevet – állapította meg Alec értetlenül.

-          Uram, én voltam a környék összes kórházában, minden hivatalban, de nem tudok megtalálni valakit, aki nem is létezik – magyarázta a férfi idegesen.

-          Hogy érted, hogy nem is létezik? – kérdezte idegesen. – Megadtam neked a születés helyét, és idejét. Liz pedig ott fent fürdik éppen a szállodában, tehát nagyon is létezik – mondta ingerülten.

-          Uram, minden jel egy Charles Evenson nevű férfihoz vezetett…

-          Várjon, az a férfi Esme Cullen első férje volt, az emberi férje – vágott a szavába Alec. Hogy mi? Esme Cullen apa felesége volt? Hogyan?

-          Igen, én is erre jutottam, uram, de nekik csak egy fiuk született, aki sajnos elhunyt nem sokkal a születése után. Mrs. Cullen akkor lett öngyilkos, mint tudjuk, és Mr. Cullen akkor változtatta át.

-          Na, de Liz? Nyoma kell, hogy legyen. Talán Mr. Evenson közvetlenül Esme állítólagos halála után újranősült.

-          Biztosan nem, sehol nincsenek erre utaló papírok – vágta rá Vince. – A kisasszony gyakorlatilag nem is létezik, hacsak nem hamisították meg valahol a papírokat, vagy Mr. Evenson örökbe fogadta, de erre utaló nyomokat sem találtam – mondta határozottan. Én pedig éreztem, hogy az utca forogni kezd körülöttem, a következő pillanatban pedig belezuhantam a sötétségbe…

Liz Volturi - 21. fejezet

21. fejezet

(Alec szemszöge)

Nagyon meglepett a húgom érkezése a színházba, bár sejthettem volna, hogy figyel minket, és csak arra vár, hogy közelebbről is megfigyelhessen, de tény az is, hogy imádja a színházat és ezt a darabot is. Ezzel nem tudok vitatkozni, mert az egyetlen hely ahová szívesen jött velem mindig is az pontosan a színház volt.

-          Töröld le az önelégült vigyort a képedről, bátyám – forgatta meg a szemeit.

-          Hálás vagyok, amiért megpróbálsz nyitni Liz felé – suttogtam neki vissza úgy, hogy Liz semmit nem vett észre a beszélgetésünkből a darab közben.

-          Egy szóval sem mondtam, hogy egy kicsit is érdekel az ember – horkant fel azonnal.

-          Jane, nézd, én tudom, hogy miért gyűlölöd ennyire az embereket, és hidd el, hogy én sem kedveltem meg őket, csak egy embert kedveltem meg – magyaráztam.

-          Csakhogy azt az egyet sem értem, hogy miért – nézett rám kérdőn. – Nincs rá garancia, hogy egy kicsivel is jobban fog veled törődni, mint én.

-          Garancia soha nincs semmire, ebben a világban – vágtam rá. – Én mégis bízom ebben az emberlányban. Ő is szeret engem.

-          Naiv vagy, bátyám. Kettőnk közül mindig beléd szorult a több jóindulat valami megmagyarázhatatlan módon – csóválta meg a fejét Jane. – Nem akarlak elkeseríteni, és még talán remélem is egy kicsit, hogy neked lesz igazad, de szerintem egyik emberben sem lehet megbízni – magyarázta idegesen. – Viszont látom, hogy tetszik neked ez a lány. Ezért azt hiszem, hogy segíteni szeretnék neked – mosolygott rám. – Megengeded, hogy segítsek?

-          Nagyon boldoggá tennél vele – mosolyogtam vissza boldogan.

-          Ez esetben holnap talán meglátogathatnálak benneteket – nézett kérdőn rám, majd Lizre. Ezt már olyan hangosan mondta, hogy ő is hallja.

-          Az nagyszerű lenne – vágta rá Liz azonnal.

-          Én is örülnék, ha eljönnél – bólintottam rá.

-          Remek, akkor ezt meg is beszéltük – biccentett. Majd tapsolni kezdett, amikor véget ért a darab. – A másik szereposztás jobb, de ez is elég jó volt – állapította meg, majd egy szempillantás alatt elhagyta a páholyt, és gondolom emberi tempóban kisétált a színház épületéből.

-          Na, mit gondolsz? Van esélyem a húgodnál? – nézett rám Liz izgatottan.

-          Furcsa módon úgy érzem, hogy valami csoda folytán megtörted a jeget – válaszoltam neki döbbenten. Jane jégpáncélján még ember soha nem jutott át, sőt még vámpír sem nagyon.

-          Ez jó hír, nem? – csillantak fel a szemei.

-          Dehogynem, nagyon ügyes voltál, kicsim – húztam magamhoz egy gyengéd csókra. – Na és a darab, hogy tetszett? – kérdeztem kíváncsian.

-          Sajnos nem sokat láttam belőle, mert végig titeket figyeltelek, hogy mi lesz – harapott az ajkába. – Viszont, amit láttam belőle, az nagyon-nagyon tetszett.

-          Oké, akkor ezt a darabot, majd megnézzük még egyszer – egyeztem bele a fejemet csóválva. Elhanyagolta ma randi partneremet, szegény ezért nem élvezte úgy a darabot, ahogy kellett volna, de sebaj, majd kárpótolom mindenért, méghozzá lehetőség szerint minél előbb. Legalábbis megpróbálom. – Mit szeretne csinálni, hölgyem? – néztem rá kíváncsian. – Megéheztél?

-          Nem, éhes még nem vagyok, de jól esne, ha sétálnánk egy kicsit – ajánlotta lehetőséget. – Megmutathatnád a várost nekem egy kicsit. Benézhetnénk egy-két boltba, megnézhetném a látványosságokat. Légy a saját bejáratú idegenvezetőm. – Mit érdemes látnom Volterrában?

-          Hm… azt hiszem, hogy először elviszlek az egyik helyi híres kézműves műhelybe, mert itt csinálják a világ legszebb alabástrom termékeit – mondtam büszkén. Ez biztosan tetszeni fog neki. Legalábbis szerintem.

-          Komolyan? – csillantak fel a szemei. – Otthon volt egy csodálatos alabástrom pohárkészlet. Mindig elkápráztatott a szépsége, amikor csak ránéztem. Talán pont innen származtak azok a poharak.

-          Nos, ez ki fog derülni, hogyha bementünk, és alaposan körbenéztél – bólintottam rá. – Ha megengeded, hogy meglepjelek egy ajándékkal, akkor akár választhatsz is magadnak valamit. Akár egy pohárkészletet, akár egy faragott terméket. Amit csak szeretnél.

-          Vigyázz, hogy mit mondasz, mert a végén még szavadon foglak – intett az ujjával játékosan.

-          Megtiszteltetés lesz a számomra, hogy a szavamon fogsz – kacsintottam rá. – Már meg is érkeztünk. Gyere – fogtam meg az apró kezét, és magam után húztam a gyönyörű kirakathoz, amiben rengeteg alabástrom faragás sorakozott fel.

-          Te jó ég, ez egyszerűen káprázatos – mondta teljesen elámulva. – Még soha életemben nem láttam ilyen gyönyörű faragásokat, és munkákat. Egyszerűen fantasztikus látvány. Gyere, menjünk be – indult el lelkesen. – Jó napot – mosolygott az elénk lépő emberre. Ő volt George, az egyik tulajdonos.

-          Segíthetek valamiben? – nézett ránk kérdőn. – Ma nincs nyílt napunk – mondta kissé ellenségesen.

-          Oh, sajnálom, csak turista vagyok itt, és azt hittem, hogy szabadon meg lehet nézni a csodálatos munkákat – kért elnézést azonnal Liz, és fordult is volna ki, de megállítottam.

-          Szép napot, George – léptem Liz mögé kérdő tekintettel.

-          Oh, Önnel van a hölgy? – nézett ijedten rám a férfi. – Bocsánat, ha tudtam volna, hogy a hölgy az Ön vendége, akkor eszembe sem jutott volna elküldeni. Kérem, fáradjon utánam kisasszony, és mindent megmutatok, amit látni szeretne. Na és természetesen Önnek is, hogyha itt marad – fordult vissza felém.

-          Igen, szívesen megnéznénk a készülés folyamatát – bólintottam felé kissé mérgesen, mire Liz haragos pillantást vetett rám. Most meg mi van? Talán azt hitte, hogy az én jelenlétemben bárki is tiszteletlenül bánhat vele? Még csak az kéne.

-          Ha most éppen zavarunk, akkor visszajöhetünk egy másik időpontban is – ajánlottam a lehetőséget. – Csak legyen szíves, és mondja meg, hogy mikor lenne alkalmas a látogatásunk.

-          Most is alkalmas, hölgyem, de nagyon köszönöm a figyelmességét – mondta George elbűvölve. Na persze, most, hogy tudja, hogy velem van, már volt annyi esze, hogy megnézte milyen gyönyörű, de ha flörtölni mer vele, akkor tényleg elviszem egy sikátorba, és elintézem.

-          Igazán nincs mit – vágta rá Liz, majd kíváncsian kezdett körbetekintgetni.

-          Tudja, hogy mire kíváncsi pontosan? – kérdezte George.

-          Nem igazán, még soha nem voltam kézműves műhelylátogatáson, úgyhogy azt hiszem, hogy minden érdekel, ami nem műhelytitok, természetesen.

-          Nos, nálunk nem igazán vannak műhelytitkok, de van egy-két része az épületnek, ami veszélyesebb, ha nem haragszik, akkor azokat kihagynám az idegenvezetésből – magyarázta George, majd láttam a szemén, hogy azon gondolkodik, hogy a karját nyújtsa Liznek, de gyorsan megelőztem, és én ajánlottam fel a karomat gyönyörű partneremnek. Ha azt hiszi, hogy akár csak egyetlen ujjal is hozzáérhet, akkor hatalmas tévedésben van. Abból nem eszik.

-          Köszönöm – karolt belém Liz azonnal. – Nos, akkor talán menjünk azon az útvonalon, amelyet jónak lát az idegenvezetésre.

-          Rendben, akkor először megmutatom Önnek a raktár legizgalmasabb részét. A kézi faragást. Itt tehetséges emberek formálják rendelésre, vagy csak saját kreatív ötleteik alapján a hatalmas alabástrom alapokat.

-          Ez izgalmasan hangzik – csillantak fel Liz szemei, és tudtam, hogy ezzel a kis kiruccanással hatalmas örömet okoztam neki, ami büszkeséggel töltötte meg az egész lényemet. Ha ő jól érzi magát, akkor semmi baj nem lehet. Az idegenvezetés határozottan hosszúra nyúlt, láttam kedvesemen, hogy nagyon élvezi, de közben az is feltűnt, hogy egyre fáradtabb, de esze ágában sem volt, hogy panaszkodjon, annál sokkal jobban érdekelték az itteni dolgok. Nem tudtam, hogy hogyan kérjem meg, hogy lassan menjünk, de aztán a korgó gyomra megoldotta a problémát.

-          Azt hiszem, hogy lassan ideje lenne vacsoráznod – mosolyogtam rá.

-          Igen, én is úgy érzem – sóhajtott fel. – Pedig még biztosan sok a látnivaló.

-          Bármikor visszajöhet, kisasszony. Csak keressen engem, és innen folytatjuk a túrát – ajánlkozott George azonnal. Mire halkan felmordultam. Biztos vagyok benne, hogy megtetszett neki Liz. Hiszen ki lenne az a hülye férfi, aki nem figyelne fel egy ilyen csodálatos nőre.

-          Nagyon köszönöm, George – nyújtotta felé a kezét Liz, a férfi pedig azonnal utána kapott, és lágyan megcsókolta az apró kezét. Mi a fenét képzel magáról ez a férfi, és Liz miért nyújtotta oda neki a kezét?

-          Részemről volt a megtiszteltetés, kisasszony – mondta vigyorogva.

-          Liz – mosolyodott el kedvesem. Miért ilyen kedves vele? Az őrületbe akar kergetni, vagy féltékennyé akar tenni? Mert, ha az a cél, hogy féltékeny legyek, akkor ez nagyon is jól sikerült. Sőt, legszívesebben most rögtön leteperném itt mindenki szeme láttára, hogy tudja a világ, hogy az enyém.

-          Menjünk, éhes vagy – fogtam meg a karját, majd még egyszer jelentőségteljesen a férfira néztem, hogy még csak ne is gondoljon rá.

-          Hé, még nem választottam megígért ajándékot – tiltakozott Liz azonnal.

-          Bocsánat, kérlek, válassz valamit, de aztán megyünk – álltam meg, majd mélyeket kezdtem lélegezni, hogy egy kicsit lehiggadjak.

-          Azt a szettet szeretném – mutatott rá egy hat darabos pohárkészletre.

-          Legyen szíves, és csomagolja be – vágtam oda a nőhöz, aki a pult mögött állt.

-          Máris, uram – biccentett azonnal, és sietve csomagolni kezdte a poharakat.

-          Mi a fene ütött beléd, Alec? – fordította maga felé az arcomat Liz.

-          Mi az, hogy mi ütött belém? Tényleg nem tudod? – néztem rá hitetlenül.

-          Köszönöm a szép ajándékot, és a csodálatos napot – simult hozzám lágyan, majd kis karjait a nyakam köré fonta, és lehúzott magához, hogy lágy csókot nyomjon a számra. Én viszont éreztem, hogy az a George még mindig figyel minket, úgyhogy egy határozott mozdulattal felkaptam Lizt a derekánál fogva, és a lágy csókból, azonnal szenvedélyest varázsoltam, hogy mindenki tudja, aki csak látja, hogy ő az enyém, és eszükbe se jusson akárcsak flörtölni is vele.

-          Nagyon szívesen – váltam el tőle, amikor már zihálni kezdett a levegőhiánytól. Majd óvatosan a lábaira állítottam, és el akartam engedni, de azonnal a karom után kapott.

-          Csak egy pillanat – sóhajtotta behunyt szemmel.

-          Jól vagy? Ugye nem szorítottalak túl erősen? – kérdeztem aggódva. Remélem, hogy féltékenységemben nem tettem kárt benne.

-          Dehogy, semmi baj, csak egy kicsit megszédültem – mosolygott el kábultan.

-          Ez mindenképpen bóknak veszem – kuncogtam fel.

-          Azért ne bízd el magad – lökött el magától mosolyogva.

-          Elkészült a csomagjuk – mondta a lány nagyjából olyan hangnemben, amilyenben én beszéltem vele. Te jó ég, ez most sajnos jogos. Pedig soha nem voltam még udvariatlan egy hölggyel.

-          Sajnálom az előbbi modortalanságomat, kisasszony – néztem rá bocsánatkérően. Majd jóval nagyobb összeget nyújtottam át, mint amennyibe a Liz által választott szett került.

-          Semmi gond, uram – mosolygott rám a lány, ahogy meglátta a hatalmas borravalót. – Jöjjenek máskor is.

-          Fogunk még – mondta Liz kedvesen, majd kezembe adta a táskát, amiben az ajándéka volt, és kifele kezdett húzni a műhelyből. – Mi volt ez az egész? – kérdezte Liz komolyan, miután már az utcán sétáltunk.

-          Mire gondolsz? – kérdeztem értetlenül. Tényleg nem értettem, hogy mire gondolt.

-          George retteg tőled – állapította meg.

-          Nos, ő itt a vezető, és mivel nekünk is van részesedésünk az üzemből, így tudja, hogy mik vagyunk, de egészen addig életben marad, ameddig a Mester megbízhatónak ítéli. Persze, ha nem csinál butaságot.

-          Na és mi számít butaságnak? – kérdezte rosszallóan.

-          Igen, például az is, hogy flörtölt veled – bólintottam rá. Tudtam, hogy erre céloz.

-          Csak kedves volt – állapítottam meg.

-          Túlságosan is kedves – vágtam rá.

-          Akkor most haragszol rám? – nézett rám boci szemekkel. A francba, hogyan tudnék ellenállni ennek az ártatlan, és valahogy mégis csábító tekintetnek. Ilyen szempilla rebegtetést eddig még csak Renata előadásában volt szerencsém látni, de még a Mester sem tud ellenállni neki.

-          Túl sokat vagy Renata társaságában – sóhajtottam fel. – Egyébként nem, nem haragszom. Rád nincs miért haragudnom – mondtam határozottan.

-          Helyes, mert csalódott lettem volna, hogyha nem ezt mondod – harapta be az ajkát. – Bár, szerintem tanúbizonyságot tettem arról, hogy csakis a tiéd vagyok – mondta igézően, majd lágyan végighúzta a nyelvét az alsó ajkán.

-          Könyörgöm, amíg nem változtattalak át, addig ne vegyél csábítási órákat Renatától, mert meg fogok őrülni – nyögtem fel. Egek ez a nő fog a sírba vinni, természetesen csak képletesen szólva, de akkor is.

-          Miért, tényleg hatással vagyok rád? – csillantak fel szemei boldogan.

-          Már a puszta létezésed és a véred is hatással van rám, de ha még így incselkedsz is, akkor nem leszek képes sokáig türtőztetni magam – nyeltem egy nagyot.

-          Mondtam én, hogy sokáig kell türtőztetned magad? – kérdezte fülig pirulva.

-          Kicsim, te is tudod, hogy nem lehet, amíg nem változtattalak át – ráztam meg a fejem.

-          Tudod, a szerelmi életnek sok fázisa van. Sokat kérdeztem erről mostanában az egyetlen igaz barátnőmet, csak te nem tudsz róla – motyogta halkan. – Arra gondoltam, hogyha már nem lesznek női napjaim, akkor egy kicsit megpróbálhatnánk, hogy is mondjam, gyakorolni, ahogy te fogalmaztál. Ne értsd félre, csak egy bizonyos szintig, de legalább ismerkednék egy kicsit a közelségeddel, és te is az enyémmel. Persze csak lassan.

-          Most saját magadat győzködöd, vagy engem – simítottam végig az arcán.

-          Azt hiszem, hogy mindkettőnket – nyelt egy nagyot.

-          Nem kell sietnünk – nyomtam gyengéd puszit a számára.

-          Tudom, nem is akarok sietni, csak egy kicsit szokni a közelséged, persze csak hogyha te is akarod – mosolygott rám angyalian.

-          Már, hogyne akarnám – vágtam rá boldogan. Majd kinyitottam neki a „kedvenc helyünk” ajtaját, ahogy ő fogalmazott, hogy folytatódhasson a nagyszerű kis randink…