70. fejezet
Sziasztok! Ez az utolsó báli éjszaka. Ezután folytatódik a történet menete. Remélem, hogy élveztétek ezeket a báli kitekintőket. Többek kérésére ez az Emmett/Rose fejezet nem csak tömény, perverz erotika, na persze az is. Viszont belekevertem egy kis humort, és lazítást is. Puszi, Drusilla
(Emmett szemszöge)
Már alig vártam a bál estéjét. Ötven évig mindenki depresszióba burkolózott körülöttem, és ez az én jókedvemet is meggyilkolta. Na jó, nem tagadom, hogy nekem is hiányzott a csetlő-botló kishúgom, és én is éreztem a hiányát, hiszen mint mindenkinek a családból, már az én életemnek is a részét képezte. Megjegyzem, hogy arról már nem én tehetek, hogy Edward egy ilyen töketlen barom tud lenni néha, de amikor meg akartam győzni, hogy térjen már magához le lettem állítva azzal a felkiáltással, hogy ez az ő élete, és úgy éli, ahogy akarja. Persze, mert Edwardnak mindig mindent szabad. Pedig egy alapos náspángolással elintéztem volna minden problémánkat. Ideje lenne, hogyha a család végre rájönne, hogy hogyan kell nevelni Edwardot, mert őt csak egyféleképpen lehet a helyes útra terelni. Az az út pedig az, amikor kitörünk vele egy fél erdőt. Ez egy nagyon fontos nevelési kérdés. Még hogy én nagy gyerek, amikor mindig én tudom, hogy mi a helyes döntés. Felháborító!
- Emmett, kérlek, még én is a házban vagyok Bellával együtt – morgolódott Edward. Na persze, fáj az igazság.
- Belluskának nem fáj, amit gondolok, ha pedig neked igen, akkor vagy hallgass a jó szóra, vagy ne hallgatózz, öcsipók – kuncogtam fel.
- Em, légy szíves ne kötekedj már megint Edwarddal – sóhajtott fel Bella.
- Már megint a kis drágádnak kell megvédenie? – hecceltem tovább Edwardot. Hogyha minden jól megy, akkor felhúzom annyira, hogy egy jó kis bál előtti bunyó még összejöjjön.
- Ha birkózásra hajtasz, akkor rossz helyen keresgélsz. Már megígértük Alice-nek, hogy nem romboljuk le az erdőt ma éjjelre, mert most minden tökéletes – mondta Edward határozottan.
- Jaj, ne már… – nyávogtam kisfiúsan. Alice az a bosszantó kis perszóna. Miért kell elrontania a bulit? Most lett volna sanszom egy jó kis balhéra. Edwarddal mókás verekedni, még akkor is, hogyha tud olvasni a gondolataimban. Öcsi, hogyha te nem játszol velem, akkor kénytelen leszek a kis szívszerelmedet felbosszantani, és akkor majd ő hajlandó lesz engem szórakoztatni egy kicsit. Üzentem gondolatban a tesókámnak.
- Emmett, holnap lejátsszuk ezt, csak a ma estét ne szúrd el, légy szíves – szusszantott Edward dühösen.
- Oké, de ez most ígéret volt, úgyhogy már nem lesz visszaút – vigyorodtam el. Tudtam, hogyha Bellán át idegesítem fel, akkor sikerülni fog a tervem.
- Jól van, csak higgadj már, macikám – nevetett fel Bella.
- Hé, kinek vagy te még a macikája rajtam kívül? – lépett be Rosalie dühösen.
- Nekem – szólt le Bella ismét.
- Hát így állunk? Emmett McCarty Cullen, te utolsó… nem is tudom, hogy mi a jó szó rád. Hogy voltál képes ezt tenni velem és Edwarddal? Na és te Bella? Mikor végre befogadlak a családunkba elveszed a férjem?
- Mi a fenéről beszélsz, baby? – néztem rá döbbenten. Itt mindenki megőrült? – Én és Bella csak testvérek vagyunk.
- Persze, nagyon közeli testvérek. Hogyha én is ilyen testvéri viszonyba kezdek Edwarddal, vagy Jasperrel, akkor te is hagyod? – kérdezte feldúltan.
- Mi van? Teljesen meghibbantál, drágám? – húztam fel a szemöldököm.
- Téged csak én nevezhetlek macikámnak, emlékszel? – kérdezte idegesen.
- Bella csak éppen ezt a kifejezést tartotta jónak ide, nem kell így mellre szívni – legyintettem.
- Hát hogyne, én meg hívő lélek vagyok – válaszolta flegmán.
- Na jó, most esett le, ne szórakozzatok velem, mert többé nem dőlök be Bella ócska kis trükkjeinek. Ügyes próbálkozás volt, de lebuktatok – nevettem fel öblösen. Azt hitték, hogy átverhetnek, és majd pánikba esve könyörgöm Rose bocsánatáért. Hát abból nem esznek.
- Vesztettél, Bells – nevetett fel Rosalie.
- Na jól van, lerombolhatjátok a sátratokat. Milyen kár érte – mondta húgom sajnálkozva.
- Hé, ez most egy fogadás volt? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, a tét a sátrunk épsége volt. Bella azt mondta, hogy át tudunk verni tíz percig, de én azt mondtam, hogy nem. Ha mi veszítettünk volna, akkor a sátrunkon egyetlen egy karcolást sem ejthetnénk. Így viszont kötelességünk apró cafatokban visszahozni – villant meg Rose szeme.
- Te kis huncut – kaptam el a derekánál fogva. Majd felemeltem a földről és szenvedélyesen megcsókoltam. Már éppen kezdtünk volna belejönni, amikor a világ legbosszantóbb kishúga kezdett el randalírozni a nappaliban.
- Abbahagyni, most azonnal. Erre még lesz időtök éjjel, de neked Rose még át kell öltöznöd, nektek pedig fel kell öltöznötök – mondta kicsit hangosabban Edwardnak és Bellának, mire hangosan felnevettem.
- Tudjátok a ruhák azok az izék, amik a szekrényeitekben vannak, tudom, hogy régen nem láttatok már olyat, bár Bella neked egy lepedő is elég, mint tudjuk, de azért ma este próbáljatok meg viselkedni. Mégis csak itt lesz a kis trónörökös, és milyen lenne már, hogyha látná, hogy mit műveltek, juj. Hogyha nem tudnám, hogy vámpírok vagytok, akkor azt hinném, hogy tombolnak a hormonjaitok – mondtam nevetve.
- Emmett viselkedj, vagy a sátor mégis állva marad – morgolódott Rose.
- Most mondjam azt erre, hogy valami más fog khm… tudod – kacsintottam rá vigyorogva.
- Emmett, viselkedj – lépett be Esme is a nappaliba. Na, már megint mindenki összeesküdött ellenem. Most mondja azt valaki, hogy nincs igazam.
- El vagyok nyomva – mondtam dühösen, majd teátrálisan elhagytam a nappalit. Akkor majd idegesítem Justint, ő legalább vevő a poénjaimra. Nem úgy, mint az én begyöpösödött családom, akik nem is értékelik a tréfát. Na jó, nem is sértődtem meg, de ilyenkor Rose baby mindig utánam jön, és utána hajaj…
- Ugyan már, én hatalmas, erős mackóm – jött utánam Rosalie. Tudtam, hogy ez be fog jönni. – Tudod, hogy én imádom a pajzán, és a perverz gondolataidat, és azt is, hogy idegesíted a családot. Te vagy az én mindig vidám plüssöm – bújt hozzám a pilláit rebegtetve.
- Ez még kevés lesz, asszony, hogyha ki akarsz engesztelni – fordítottam el a fejem. Bár határozottan tetszett a műsor.
- Na és mi lenne, hogyha kapnál egy kis előleget az esti programból – simított végig a mellkasomon.
- Talán elgyengülök – nyeltem egy nagyot. Szeretem, amikor megpróbál elcsábítani az én dögös csajom, na nem mintha nagyon kéretném magam. Sőt, kifejezetten hamar meg fogom adni magam a feleségem csáberejének.
- Ha csak talán, akkor majd este találkozunk, talán – fordult meg kuncogva. Majd visszafutott a házba.
- Ezt még többszörösen behajtom, Mrs. McCarty Cullen – kiáltottam utána nevetve.
- Állok elébe – fordult vissza felém. Majd befutott az ajtón.
Az én csábító, kíméletlen feleségem. Hogy tudja, hogy mire van szükségem. Na meg persze az is igaz, hogy ő a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb nő a világon. Az én Rose babym nyomába senki sem érhet. Azt hiszem, hogy mégis kihagyom most Justint, és előkészítek egy kis meglepetést a feleségemnek. Na persze olyat, amit jómagam is nagyon fogok élvezni. Azonnal a sátrunk felé vettem az irányt, és néhány perc múlva már ott is álltam a tökéletes szerelmi fészek előtt. Na de ez a fészek nem igazán fog sokáig kitartani. Egy sátor nem kifejezetten ellenfél Rose és az én számomra. Így villámgyorsan elkezdtem összeszedni az erdő megfelelő méretű kidőlt fáit és a sátrunk közé halmoztam. Majd az erőmet kihasználva megfelelő méretűre törtem őket. Már csak szögekre és kalapácsra van szükségem. Azt hiszem, hogy a régi garázsunkban van még ilyesmi. Gyorsan elrohantam a garázshoz, majd berontottam rajta, és meg is találtam, amit kerestem. Miután visszaértem a sátrunkhoz, gyorsan köré halmoztam a már előre elkészített fatörzseket, és elkezdtem összeszerelni a lakosztályunk köré egy kellemes kis fakunyhót. Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy kunyhóépítésben én vagyok a világbajnok. Már számtalanszor építettem ilyen házikót, hogy Rosalie és én kellemesen tölthessünk néhány órát. Remélem, hogy Alice nem kotyogta ki, hogy mire készülök, hiszen ez meglepetés lesz az én egyetlen szerelmemnek. Miután elkészült a remekmű, újra hazaindultam a Cullen házba. Rose illatát nem éreztem, de Esme illata nagyon erős volt, a konyha felől jött. Majd tőle megkérdezem, hogy hol van a feleségem. Ő biztosan tudja.
- Anya – szólítottam meg Esmét, de választ nem kaptam, így bementem a konyhába. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? – nézelődtem jobbra-balra. Tudom, hogy Carlisle és Esme is erejük teljében lévő emberek voltak, amikor átváltoztak, és azt is gondoltam, hogy szoktak házaséletet élni, na de így látni őket. Ez… ez még nekem is sok volt. Kezdem kapizsgálni, hogy mit érez Anthony, amikor látja, hogy Edward és Bella nyalják-falják egymást.
- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzottam ki a házból. Te jóságos ég. Hát minden jel szerint a szüleinknek is remek éjszakája lesz, de az biztos, hogy én és Rosalie kellő távolságban leszünk tőlük ahhoz, hogy semmit ne tudjunk meg abból, ami köztük történik.
Miután kellő távolságba menekültek a házunktól, kellemes meglepetésben volt részem. Rose-t kaptam rajta, amint egy nagy köteg fát cipel a sátrunk irányába. Ez annyira aranyos. Ennyi év után mondjuk nem csoda, hogyha egy rugóra jár az agyunk.
- Már elkéstél, cicus – füttyentettem neki oda.
- Miért is, macus? – fordult felém vigyorogva.
- A sátor körül már áll a kunyhónk – kacsintottam rá. – Igaz, hogy ez meglepetés lett volna, de látom, hogy te is arra készültél, amit én kitaláltam.
- Komolyan? Készítettél nekünk kunyhót? – mosolyodott el boldogan.
- Igen, csakis nekünk – bólintottam.
- Istenem, Emmett. Már annyira régen csináltál ilyesmit. Én olyan boldog vagyok – dobta el a fákat, majd a nyakamba vetette magát. – Szeretlek, te lökött medve – nyomott csókot az ajkaimra.
- Imádlak, te lökött tyúk – kaptam a karjaimba. – Gyere, először is dögös cuccba vágjuk magunkat, és alaposan megtáncoltatlak, utána pedig leromboljuk a sátrat és a kunyhót, rendben?
- Ez egy nagyszerű terv – csókolt a nyakamba szerelmem.
Néhány perc alatt a házunkba értem édes terhemmel, és azonnal a szobánkba siettem vele. Amint lábra állítottam izgatottan kezdte el összeállítani a ma esti szerelését. Gyorsan beszaladt a fürdőbe, és egy káprázatos fehérnemű szettben jött vissza. Mire belőle elégedett morgás szakadt fel. Milyen gyönyörű nő. Vajon mivel érdemeltem ki?
- Csak nem tetszik, amit látsz? – fordult körbe elégedetten.
- Ami azt illeti, hogyha sokáig illegeted magadat, akkor nem lesz hosszú életű ez a szett – mondtam vágytól fűtött hangon.
- Csak néhány óra, és ez mind a tiéd lesz – kacsintott rám.
- Igen, tudom, de most veszek egy jeges zuhanyt – rohantam be én is a fürdőbe.
Majd leültem a padlóra, és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak. Nem teperhetem le, és téphetem szét a ruháit még idő előtt, bár legszívesebben ezt tenném. Annyira lélegzetelállító.
- Drágám, jól vagy? – kérdezte kicsit aggódva.
- Persze, csak ma éjjel a kedvedért megpróbálok úriember maradni, és nem leteperni téged még idő előtt – mondtam nevetve.
- Ez nagyon kedves tőled, és hidd el, hogy meg is lesz a jutalma – lépett be kedvesem immáron felöltözve.
Egy csodálatos ruhakölteményt viselt, ami legnagyobb örömömre a piros színeiben játszott. Mindig is fantasztikusan nézett ki ebben az árnyalatban. A keblei pontosan annyira sejlettek fel, amennyire már tökéletesen izgatóak voltak, de mégis diszkrétek. A szoknyája pedig combközépig fel volt vágva, ami mindig is nagyon jól állt neki, mert a lábai formásak és tökéletesek, mint ahogy a teste mindegy egyes porcikája is.
- Hm… ezt a csomagolást kár lenne idő előtt letépni rólad. Elképesztően gyönyörű vagy – mondtam megigézve.
- Köszönöm – sütötte le a szemeit szégyenlősen. Büszke voltam rá, hogy én vagyok az egyetlen a világon, aki zavarba tudja hozni.
- Menj előre, egy perc és én is ott leszek veled – húztam le magamhoz egy csókra.
A következő pillanatban pedig szerelmem már el is tűnt a szemem elől, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam, és felöltöztem. Majd néhány perccel később, már a nappaliban voltam, ahol azonnal Rose felé vettem az irányt. Aki boldogan bújt a karjaimba. Sokáig figyeltük a többieket, és én magamban jókat kuncogtam a párbeszédeken. Bár a kis kedvencem továbbra is Gaby volt, mert annyira aranyos volt az egész lány, ráadásul még Rose szívét is meglágyította. Miután Rosalie eltűnt a lányokkal oda is mentem hozzá, és Jacobhoz.
- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – léptem melléjük vigyorogva.
- Nagyon vicces vagy – vágott mellkason durcásan Jake. Jaj, úgyis tudja, hogy nem sértésnek szántam. Vagy lehet, hogy kicsit erős voltam? Mindenesetre inkább bocsánatot kérek.
- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregettem hátba.
- Persze, hogy tudom – köhintett fel. Talán túlságosan is erősen döngettem meg a hátát?
- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – kaptam fel Gabriellát. Láttam az arcán, hogy ő értette a tréfát.
- Hé… – kezdett bele Jake, de Carlisle közbeszólt.
- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta fogadott apám erényesen.
- Jól van, bocsi – biggyesztettem le az ajkam. Nem akartam bántani, azért arra vigyáztam, hogy ne legyek túl erős.
- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rám Gaby. Na ezért imádom a csajszit, érti a tréfát, és olyan kedves.
- Hát ti meg mit csináltok? – kérdezte kedvesem mosolyogva. Majd megölelgette óvatosan a barátnőjét.
- Csak beszélgettünk – mondta Gabriella kedvesen. – Most viszont irány a nyitótánc, a lányok már beálltak – csillant fel a szeme.
Rosalie és én is odamentünk a többiekhez, és lelkesen vártam, hogy elkezdődjön végre a bál. Igazság szerint már hiányzott Alice pörgése, Esme konyhamániája, és szerelmem csodálatos ruhái. Egyszóval a családi idill. Na meg az én béna kishúgom, aki már nem is olyan béna. Még az én humorom is megérezte, hogy milyen sokáig baj volt nálunk. Miután eltáncoltuk a nyitótáncot, azonnal folytatódott a parti. Egészen sokáig bírtuk a feleségemmel, mire végre egymásnak estünk. Na jó, nyílt színen, azért nem tépem le róla a ruhát, na nem mintha ne fordult volna meg a fejemben, de türtőztetem magam, mert megígértem. A lényeg az volt, hogy nagyon is élveztük az estét. Szuper társaság, jópofa táncversenyek, fantáziadús nyeremények, és az éjszaka megkoronázásaként csakis kettesben lenni azzal, akit szeretsz.
- Lassan ideje lenne mennünk – suttogtam szerelmem fülébe hajnaltájt. Itt is nagyon jó falni az édes ajkait, mint ahogy azt teszem nagyjából a bál közepe óta, de itt nem jutunk tovább, nekem pedig nagy terveim vannak vele. Még le kell rombolnunk a kunyhónkat.
- Igen, nekem is hasonló gondolataim vannak – csípett fogaival a nyakamba.
- Akkor tűnjünk el most azonnal – fogtam meg a kezét, és kihúztam a házból. Miután kiértünk a nappaliból a karjaimba kaptam kedvesemet, és azonnal a sátor felé száguldottam édes terhemmel. Meg sem álltam vele a sátorban levő puha takarókig.
Ezúttal nem akartam vadul neki esni Rose ruhájának, így inkább lassan, és gyengéden fűztem ki a fűzőjét, hogy megmaradjon ez a fantasztikus szerelés. Néhány perc alatt elértem, hogy már csak a fehérnemű legyen rajta, és elégedetten néztem végig a művemen. Milyen elképesztően különleges nő. Boldogan tűri a perverz kis akciómat, és soha nem szid le, hogyha tönkremegy a fehérnemű, amit visel. Mint ahogy most is. A csipkecsoda, ami a formás kebleit, és vágya központját eddig elzárta előlem hangos reccsenéssel adta meg magát a szenvedélyemnek. Mikor felszabadult a tökéletes test minden egyes millimétere azonnal birtokba vettem szerelmem ajkait, miközben kezem a feszes kebleken kalandozott, melyet ajkam is követett. Egyre lejjebb haladtam a fantasztikus idomokon, majd amikor elértem a vágy központját hangos morgással adtam Rose tudtára, hogy mennyire kívánom, majd lecsaptam édes kelyhére. Mindketten imádtuk ezt a fajta érintkezést, és büszkeséggel töltött el, hogy milyen hatást tudok gyakorolni Rose-ra a nyelvemmel. Feleségem néhány percnyi ingerlés után hangosan felsikoltott a sátor főoszlopa pedig megszűnt létezni.
- Hm… egy a javamra. Béna ez a sátor.
- Olyan bolond vagy – nyögte Rose.
- Ugyan, drágám. Tudom, hogy ezért imádsz – kacsintottam rá. Majd újra szenvedélyesen az ajkaira tapadtam.
Nem is igazán akartam őket elengedni soha többé. A sátor csupán néhány percig bírt ellenállni szenvedélyes rohamunknak, ami büszkeséggel töltött el, hiszen minden jel szerint tökéletes volt az előző élmény Rosalie számára.
- Emmett, kérlek, szeress – nyögte feleségem.
Én pedig nem haboztam teljesíteni a vágyait. Azonnal a magamévá tettem, és először lassú, majd egyre gyorsabb izgató mozgásba kezdtem, hogy az őrületbe, és gyönyörbe kergessem tökéletes asszonyomat. Az éjszaka hátralévő részét végig szeretkeztük. Ezért senki sem ítélhet el, hiszen ki ne akarna egy ilyen tökéletes nővel együtt lenni. Reggel pedig elégedetten néztem végig a művűnkön. A sátrunk cafatokban hevert mindenhol a földön, a kunyhónk pedig egyértelműen faforgáccsá avanzsált. Szerelmem a mellkasomon pihegett, én pedig vigyorogva távolítottam el a hajából az apró fadarabokat. Már régen nem volt ennyire féktelen esténk, de azt hiszem, hogy sűrűbben be kéne iktatnunk.
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 23., hétfő
La Push vámpírja - 69. fejezet
69. fejezet
Sziasztok! Kicsit "elloptam" a saját ötletemet ehhez az éjszakához az Alice/Jasper ficemből. Nem nagyon, csak egy picit, csak az egyik ott felmerült ötletemhez kötöttem a történések egy részét, remélem, hogy nem haragszotok meg érte, és tetszeni fog, ettől függetlenül :) Puszi, Drusilla
(Alice szemszöge)
Jasper és én egész éjjel táncoltunk, és én közben büszkén figyeltem a művemet, hiszen a jelek szerint az este pontosan úgy sikerült, ahogy elterveztem. Bárcsak a folytatások is olyan tökéletesek lennének, ahogy én szeretném. Mindegyik pár megérdemli a tökéletes boldogságot. Ennyi makulátlan lélek egy helyen. Kijár nekik a gyönyörű, szép élet.
Nehéz kezdett után Johanna is kicsit közelebb került Billyhez, legalábbis szemmel láthatóan, legalábbis itt a bálon biztosan, de a többi részét az estélyüknek esélyem sincs látni, mert Billyn nem látok túl. Mindenesetre mindenki nagyszerűen szórakozik, ez biztos, ráadásul a kedvenc bátyám, végre meg fogja kérni a legjobb barátnőm kezét. Már csak az idegesít, hogy amíg nem kéri meg, addig Bella nem dönt, és nem láthatom, hogy mi lesz az estéjük vége, ez annyira bosszantó, már nagyon szeretném tudni, hogy mit válaszol Bella, bár biztosan igent. Hiszen szereti a bátyámat. Nathalie-nak és Anthony-nak száz százalék, hogy szép estéje lesz a továbbiakban is, hiszen azt mi magunk szerveztük meg Bellával és Nath-tal. Igaz, hogy nem látom a farkasok és a félvérek jövőjét, de tökéletes este lesz, ehhez nem férhet kétség. Rose és Emmett hozza a formáját, amiben semmi meglepő, de arra nem vagyok kíváncsi, a lényeg, hogy boldogok. Carlisle és Esme, na, azt inkább szintén nem néztem végig a látomásomban, de jól érzik majd magukat, és ez a fontos. Gaby és Jake ugyanúgy fehér folt a számomra, mint Johannáék, és Nath-ék. Bár Gabriella és Jacob sokban olyanok, mint Jasper és én. Elválaszthatatlanok, boldogok, és végtelenül szerelmesek. Kiegészítik egymást, és ettől vannak annyira összhangban. Tanyában kellemesen csalódtam, mert tényleg fontos neki Justin. Tulajdonképpen maximálisan elégedett vagyok magammal. Mindenkit sikerült boldoggá tennem. Jasper pedig engem fog boldoggá tenni ma éjjel, vagyis, izé, én még erről természetesen nem tudok, mert mások jövőjét figyeltem, legalábbis elméletileg, de amit a sátrunkba varázsolt meglepetésként, na, az nem semmi. Majd jól meglepődőm a gyönyörű éjszakán, és úgy teszek, mint aki nem tudott semmiről. Nem akarom letörni a lelkesedését, hiszen azt hiszi, hogy ezúttal sikerült meglepnie, mivel mások jövőjét figyeltem. Szerelmem mindig ilyenkor szervez meglepetést, úgyhogy ilyenkor reflexből meglesem a mi jövőnket is. Istenem, az a díszítés, amit a sátorra varázsolt, és az az ajándék, ráadásul pedig még előkészítette a kedvenc táskámat is, a legjobb ruhámmal és cipőmmel, hogy azonnal indulhassak majd reggel Port Angelesbe, te jó ég. Hogy lehetek akkora mázlista, hogy Jasper lehet a férjem? Nála figyelmesebb, kedvesebb, szerelmesebb, gyengédebb, tökéletesebb férfi, talán nem is nagyon van a föld kerekén.
- Édesem, térj magadhoz az álmodozásból – simogatta meg Jasper az arcomat.
- Hogy, tessék? – néztem fel rá kérdőn.
- Csak azt mondtam, hogy „Édesem, térj magadhoz az álmodozásból”. Már régen egy gyorsabb dallam megy, de te meg sem mozdulsz velem. Mi vonta el ennyire a figyelmedet? – kérdezte kíváncsian.
- Én csak… arra gondoltam, hogy milyen csodálatos ez az este – mosolyogtam rá ártatlanul.
- Ez így igaz, és mi bosszant? – kérdezte mosolyogva.
- Az, hogy nem látom mindenki éjszakáját, így nem fogom tudni, hogy hogyan alakult az estéjük – duzzogtam egy kicsit.
- Oké, és mit titkolsz előlem? – jött a következő kérdés.
- Semmit – vágtam rá azonnal.
- Alice, tudod, hogy érzem az érzéseidet – nézett rám szigorúan.
- Láttam néhány pár éjszakáját, ugye, a képességem miatt, és Edward ma nagy lépésre szánta el magát, és nekem fogalmam sincs, hogy mi fog történni – morgolódtam. – Bella még nem döntött, mert még nem kérdezte meg őt Edward.
- Drágám, ugye megbeszéltük, hogy ez nem csak a család estélye lesz, hanem a miénk is – nézett rám komolyan. – Hagynod kell, hogy mindenki élje a saját életét, te mindent megadtál ahhoz, hogy mindenki számára tökéletes legyen az éjszaka, de neked is kijár a pihenés, és a romantika. Úgyhogy majd reggel úgyis kiderül, hogy mi történt, addig pedig garantáltan lefoglalom minden figyelmedet – búgta a fülembe. – Nos, tulajdonképpen meg is nézhetnénk lassan a sátrunkat. Már csak Esme és Carlisle vannak itt, és táncolnak. Gyere, menjünk mi is a sátrunkhoz, hogy kettesben legyünk, régen volt már, hogy ilyen estét tartottunk, ahol csak mi voltunk.
- Rendben, menjünk – mosolyogtam rá. Majd Jasper felkapott engem, és egy gyors köszönés után eltűntünk a hátsókert irányába.
- Most pedig csukd be a szemed, kérlek – suttogta a fülembe. – Meglepetésem van.
- Rendben – temettem az arcom a mellkasába.
- Láttad már, hogy mit csináltam, igaz? – kérdezte kicsit csalódottan. A francba, túl hamar engedelmeskedtem neki. Elfelejtettem, hogy álcázás gyanánt egy kicsit húzódozni szoktam.
- Nem – vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.
- Te is tudod, hogy nem tudsz engem átverni – mosolyodott el. – Kedves tőled, hogy füllenteni próbáltál, de ismerlek már – sóhajtott fel. – Pedig szándékosan csak a leges legutolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen legyen a sátor.
- Sajnálom – bújtam hozzá még szorosabban.
- Ugyan, én így szeretlek, de néha jó érzés lenne meglepni a feleségemet – puszilt bele a nyakamba. – Mindenesetre az ajándéknak biztosan nagyon örülsz – mosolyodott el szerelmem.
- Igen… igen… igen – néztem fel rá vakító mosollyal. – Nem tudom, hogy mennyibe került ezt elintézned nekem, de egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, elképesztő, és minden ehhez hasonló szó, amit csak el tudsz képzelni. Egy divatbemutató csak nekem, ráadásul a Versace összes jövő évi ruhakölteményével, és még vásárolhatok is belőlük. Hát ez egyszerűen hihetetlen – kezdtem el áradozni.
Nehéz volt eddig visszafognom magam, de ez egy olyan szintű ajándék volt, amire nem tudtam igazán mit reagálni. Legszívesebben össze-vissza ugrálnék örömömben amióta csak láttam, hogy mit tett Jasper a kedvemért. Ez annyira különleges, és egyedi ajándék, és kedvesem pontosan tudta, hogy ezzel teljes mértékben le tud venni a lábamról. Bár melyik nő ne örülne egy ilyen lehetőségnek. Ez egyszerűen, nem találok rá szavakat.
- Reméltem, hogy ilyen hatást váltok ki belőled ezzel az ötlettel – kuncogott fel Jasper. – Imádlak, édesem. Szeretem, hogyha így felpörögsz – csókolt meg gyengéden.
- Én pedig imádom, amikor így felpörgetsz. Mi lenne, hogyha megkoronáznánk az estét? – simítottam végig a mellkasán.
- El akar csábítani, Mrs. Witchlock Hale Cullen? – kérdezte Jasper a nyakamat harapdálva.
- Megfordult a fejemben – mosolyodtam el. – Ritkán vagyunk annyira kettesben, hogy ne legyenek határok. Emlékszel még a nászutunkra? Hogy micsoda élmény volt, amikor teljesen elengedted a képességedet, és megmutattad, hogy te mit érzel? – pislogtam rá ártatlanul.
- Hogyne emlékeznék rá – csillant fel a szeme. – Életem legszebb éjjele volt úgy látni téged. Szeretnéd újra érezni? – kérdezte izgatottan.
- Igen, nagyon jó lenne - bólogattam hevesen. – Szerinted elég messze leszünk a várostól és a többiektől, hogy megtehessük?
- Majd megpróbálom csak rád korlátozni az energiáimat – mondta komolyan, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig már éreztem is, ahogy szétárad bennem a szenvedély, a szerelem, és határtalan gyönyör érzése.
- Hm… Jasper, előbb jussunk el a sátorig, mert Carlisle és Esme még nincs túl messze, ráadásul, ha ezt megtesszük, akkor te is tudod, hogy mennyire hangos leszek – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretem, amikor elengeded magad az érzelmeim alatt – mosolygott rám elégedetten. – Úgyis régen eresztetted már ki a hangodat nekem.
- Csak azért, mert mindig otthon vannak a többiek – sütöttem le a szemeimet.
- Tudom, hogy a hálószoba csak ránk tartozik, és tudom, hogy milyen hatással vagyok rád, de néha jól esik egy kis megerősítés. Talán gyakrabban kéne sátoroznunk a hegyekben, kettesben – ajánlotta a lehetőséget. – Nem minden éjjel, hiszen nem akarom magára hagyni a családot, ahogy te sem, de mondjuk, néhány havonta egy-egy hétvégét csak megengedhetnénk magunknak.
- Részemről rendben – temettem az arcom a nyakába.
Olyan régen adtuk ki magunkból a szenvedélyünket. Az érzelmeink kifejezése általában nagyon mély, és a külvilág számára szinte észrevehetetlen, hiszen egyikünk sem érzi úgy, hogy mindenkinek tudnia kell a hálószoba titkainkat, de belül forr a vérünk. Nem sűrűn fordul elő, hogy elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, de hát ki ne kívánná meg néha eszméletlenül a férjét. Jaspert csak szeretni lehet. A világ legtökéletesebb társa. Az esetek jelentős százalékában a szerelmünk kifejezésére elég egy pillantás, vagy egy érintés, ami többet mond minden szónál, de ma éjjel valami többre, teljesebbre vágyom. Valamire, amit csak Jasper tud megadni nekem. Tökéletes boldogságot, gyengédséget, végtelen szerelmet. Ezt érzem szerelmem mellett minden egyes pillanatban, de amikor elengedi az érzéseit, és engem átjár az a hurrikánszerű villanás, amit kiváltunk egymásból, az az érzés nem fogható semmihez sem. Minden közös pillanatunk minden érzelme egyszerre fut végig a testemben egyetlen sóvárgó pontra összpontosulva. Leírhatatlan az, amit akkor éreztem Esme szigetén. Az a tökéletes összhang, földöntúli szenvedély, végtelen szerelem, határtalan boldogság. Ez a sok érzelem mind egyszerre taglózott le a férjem iránti vággyal fűszerezve, és én azt hittem, hogy vámpír létemre menten elájulok az érzelmek ilyen szintű kavalkádjától. Mély, teljes, intenzív élmények, amelyekre szinte szavak sincsenek.
- Akkor kapaszkodj, Életem, mert mindjárt ott leszünk, a mi kis szerelmi fészkünknél – nyomott egy gyors puszit a hajamra.
Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdett, és néhány pillanattal később már ott voltam, ahol lenni akartam, a férjemmel együtt. A sátorunknál, ami tényleg hihetetlenül gyönyörű volt. A sátor előtere ki volt nyitva, és a takaróink, és párnáink mellett minden tele volt szórva mandulavirággal, amit nagyon szerettem, ráadásul mindenhol kellemes, halvány fény borította az egész sátrat.
- Élőben még sokkal, de sokkal szebb, mint a látomásomban volt – mondtam boldogan.
- Köszönöm, nagyon igyekeztem tökélyre fejleszteni a világítást, és kellemes illattal belepni az egész sátrat – mondta büszkén.
- Tökéletes lett. Menjünk közelebb – búgtam a fülébe. – Itt az ideje, hogy elfoglaljuk a sátrunkat.
- Nekem is ez járt a fejemben – kuncogott fel. – Túl sokat vagy Edwarddal, ha már gondolatot is olvasol – vigyorgott rám pimaszul. – El foglak tiltani titeket egymástól – mondta tettetett komolysággal.
- Akkor, én meg letiltalak Emmettről, mert piszkos gondolataid vannak – vigyorodtam el.
- Azt hittem, hogy ma éjjel tetszenek az ehhez hasonló gondolataim – csókolt bele a kulcscsontomba.
- Talán meg tudsz győzni – nyögtem elégedetten.
Mire szerelmem azonnal végigfektetett a párnákon és a takarókon. Majd azonnal fölém gördült és szenvedélyesen csókolni kezdett, amit minden lehetséges módon viszonoztam. Szerelmem elmélyítette a csókunkat, aminek kifejezetten örültem, amikor hirtelen látomás tört rám. Edward volt az, amint dühösen, fújtatva felöltözik, és otthagyja a legjobb barátnőmet az új házukban.
- Az a hülye, idióta – toltam el magamtól Jaspert.
- Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemei.
- Az a félnótás bátyánk éppen most teszi tönkre megint az életét, úgyhogy most azonnal odamegyek, és kiverem belőle azt a hülyeséget, hogy bármikor életében egyáltalán eszébe jusson még egyszer elhagyni Bellát. Hogy lehet valaki ekkora idióta? – mondta dühösen. Majd fel akartam kelni, de Jasper visszarántott, és lefogta a kezeimet.
- Kicsim, miről beszéltünk nemrégen? – kérdezte komolyan.
- Arról, hogy ma csodálatos éjszakánk lesz – válaszoltam halkan. – Az lesz, csak pár perc, és már itt is vagyok – mondtam határozottan.
- Nem, arról, hogy ez a mi esténk. A miénk, érted? Nem kell mindig mindenki hibáit megakadályoznod. Hagynod kell, hogy egyszer Edward jöjjön rá, hogy hibázott. Ha mindig megpróbálod kijavítani a hibáit, akkor sohasem fog önálló lépéseket tenni, azért, hogy jó legyen a kapcsolata Bellával. Felnőtt emberek. Edward bőségesen elmúlt százötven éves, és Bella is már jócskán túl van a fél évszázadon. Hagyd, hogy elkövessék a saját hibáikat – mondta határozottan.
- De hát…
- Nincs semmi, de hát… - vágott közbe Jasper. – Nem dönthetsz mások helyett. Ma a mi esténk van, tudom, hogy nem fogsz lenyugodni, amíg nem történik valami az újabb Bella és Edward krízishelyzettel, de akkor is ki kell bírnod, hogy Edward döntsön.
- De hát Edward már döntött, otthagyta Bellát zokogni a szobában – mondtam morcosan. Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy ez most mennyire fontos.
- Rendben, egyezzünk meg – sóhajtott fel Jasper.
- Miben akarsz megegyezni? – kérdeztem döbbenten.
- Itt várunk nyugodtan tíz percet, és hogyha Edward megint el akarja követni az ötven évvel ezelőtti ballépését, akkor én magam intézem el, hogy egy ideig ne ugráljon, de hogyha rájön, hogy megint mekkora idióta volt, és visszamegy Bellához, akkor békén hagyod őket mostantól. Megegyeztünk? – nézett rám kérdőn.
- Legyen – szusszantottam fel. – De tíz perc hosszú idő, addig Edward messzire juthat.
- Ne aggódj, tíz perc múlva már Bella bocsánatáért könyörög majd – ölelt magához Jasper.
- Én ebben nem vagyok annyira biztos – morgolódtam, de azért hozzábújtam szerelmemhez.
- Még csak három perc telt el – szorított magához kedvesem, amikor fel akartam pattanni.
- Most kínozni akarsz? – néztem rá vádlón.
- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Csak bebizonyítom, hogy néha a férfiak is meg tudják oldani azt, amit elszúrtak – mondta magabiztosan.
- Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy Edward ezúttal nem szúrja el? – kérdeztem kíváncsian.
- Ez egyszerű – vágta rá azonnal. – Bellát az életénél is jobban szereti, így logikus, hogy nem kell sok idő, és rájön, hogy már megint elszúrt mindent, így visszakullog, és bocsánatért könyörög majd – mondta kedvesem magabiztosan.
- Hát, szerintem… - kezdtem bele. Majd újabb látomásom támadt, amiben Edward valóban visszament Bellához, és a bocsánatáért esedezett. Barátnőm pedig bátyám nagy szerencséjére meg is bocsátotta neki a bűneit. – Rendben, igazad volt – vigyorodtam el.
- Na látod – tepert le újra a párnák közé. – Hol a jutalmam?
- Miféle jutalom? – kerekedtek el a szemeim.
- Ami azért jár, mert nem engedtelek ki a sátorból. Mindketten tudjuk, hogyha odamész és ráparancsolsz Edwardra, akkor csak azt érted volna el, hogy még makacsabbul ragaszkodjon az ostobaságához – mondta Jasper határozottan. Ha jobban belegondolok, végül is igaza van. Már megint túl hirtelen akartam cselekedni.
- Mit kívánsz cserébe? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Hát lenne néhány ötletem – fűzte ki a ruhámat. – Igazság szerint elég sok tervem van ma éjszakára veled – kezdte el harapdálni a nyakamat. Néhány pillanattal később pedig éreztem, ahogy elárasztanak az érzelmek.
- Jasper – nyögtem fel.
- Csak engedd el magad, és sodródj az árral, ahogy a szigeten is tetted, a többit bízd rám – suttogta a fülembe. Majd egy szempillantás alatt levette rólam a ruháimat, de azért a fehérnemű, amit viseltem előcsalt belőle egy elégedett morgást. – Gyönyörű vagy, mint mindig – mondta csodálattal.
A következő pillanatban azonban már a hasamon feküdtem, és a fehérneműim is eltűntek rólam. Jasper kínzó lassúsággal, és mérhetetlen gyengédséggel ért hozzám, miközben én majd felrobbantam az érzésektől, és a gyönyörtől, amiket átéltem férjem képességének hála. Én is szerettem volna őt kényeztetni, de nem hagyta, hogy megmoccanjak. Egyre jobban elragadott a vágy, és minden másodperccel hevesebben vonaglottam férjem alatt, de ő továbbra sem hagyta, hogy hozzáérjek, és én is kényeztessem őt. Azonban a sikolyok, és szemérmetlen nyögések egyre hangosabban és sűrűbben törtek fel belőlem, pedig Jazz még alig ért hozzám. Próbáltam a párnába harapva visszafogni a sikolyaimat, de szerelmem ezt látva, hirtelen megfordított, és fölém gördülve a fejem fölé emelte mindkét kezemet, és elvette a párnát, amit már kis híján szétmarcangoltam.
- Nem hall minket senki, elég messze vagyunk. Ma éjjel ne fogd vissza magad, csak mi vagyunk – mondta komolyan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Miközben egy még intenzívebb gyönyörhullámot küldött felém. – Hagyd, hogy sodorjanak az érzelmek – simított végig a melleimen. Én pedig nem voltam képes tovább visszatartani magam, és hagytam, hogy átjárjon a már jól ismert, forróság, amit csakis Jasper képes kiváltani belőlem.
- Köszönöm – dőlt mellém elégedetten. Majd szorosan a mellkasára húzott.
- Te mit köszönsz? Nekem kellene ezt mondanom – pihegtem a nyakába.
- Nem is tudod, hogy micsoda érzés a számomra, hogy ilyen hatással vagyok rád, és most még a hangodat is hallattad hozzá. Néha hiányzik, hogy féktelenek legyünk, kihasználva a képességeim határait, és az, hogy mindent megadhassak neked, amire csak vágysz a hálószobánkban is.
- Én tökéletesen boldog vagyok, csak általában véve csendes – kuncogtam fel. – Kivéve, amikor ezt teszed velem. Már nagyon hiányzott ez az érzés, ami csak az érzelmek kavalkádjában jár át.
- Én is boldog vagyok, természetesen. Veled ki ne lenne az, édesem? A legtökéletesebb nő vagy a világon. Csakis nekem teremtve – gördült újra fölém.
- Csakis neked, ahogy te nekem – öleltem át lábaimmal a derekát.
- Mit szólnál, hogyha még egyszer megpróbálnánk, még egy kicsit intenzívebben? Most még csak félig eresztettem ki az erőmet – mosolyodott el.
- Félig? Csoda, hogy túléltem, na jó, persze csak képletesen. A szigeten még ez volt a legintenzívebb érzelemhullám, amit felém küldtél. Legalábbis nagyjából ilyen erős volt – döbbentem meg. – Mennyit fejlődött az erőd? Mármint, mire vagy képes most? Na és persze, miért nem mondtad el nekem?
- Nem voltál éppen jó állapotban érzelmileg az elmúlt fél évszázadban, így jobbnak láttam, hogyha nem terhellek még ezzel is. Alig sikerült mosolyt csalnom egyáltalán az arcodra miután elhagytuk Bellát. Jobbnak láttam, hogyha nem zúdítom rád még az én gondjaimat is. Elég gyorsan megtanultam kontrollálni a fejlődést, ami végbement bennem. Igazság szerint az uralmam az érzelmek felett, most már nagyjából egy New York méretű városra is kiterjedhet, hogyha akarom – magyarázta büszkén. – Persze még nem nagyon próbáltam ki a lehetőséget. Csak egyszer teszteltem, amikor mindenkinek jó kedve volt, úgy húsz évvel később, miután elhagytuk Bellát. Csak egy napra próbáltam ki, de nagyon jó érzés volt.
- Jesszusom, az te voltál? – kerekedtem ki a szemeim. – Aznap, amikor először mentem újra önszántamból vásárolni?
- Igen, az én voltam. Ne haragudj, de egy kicsit már muszáj volt kizökkentenem téged. Muszáj volt visszahoznom az életbe, Esmével együtt.
- Ezért sose kérj elnézést. Aznap boldoggá tettél, és tényleg visszahoztál az életbe – öleltem át a nyakát. Sosem gondoltam volna, hogy azt csakis neki köszönhettem.
- Nélküled én sem lehettem boldog – puszilt bele a hajamba. – Gyere – ölelt magához szorosan. Majd körénk csavarta a takarót, és simogatni kezdte a hátamat.
- Mit csinálsz? – néztem fel rá döbbenten. – Arról volt szó, hogy ma féktelen esténk lesz.
- Nem kell feltétlenül annak lennie, nekem így is tökéletes – puszilt bele a nyakamba.
- Nekem is, de azért szívesen ragaszkodnék az eredeti terveinkhez – simítottam végig a mellkasán.
- Hm… ha tényleg így gondolod – fordított újra maga alá.
- Tényleg így gondolom – mosolyodtam el. – Várj csak, ha egy New York méretű várost is az érzelmeid alá tudsz vonni, akkor most az erdőt… nem? – kérdeztem pironkodva.
- Nem, ne aggódj. Senki érzelmeit nem befolyásolom, jelenleg csak rád koncentrálok, úgyhogy ne félj, nem fogják a többiek romba dönteni egész Forks-ot miattam – nevetett fel.
- Jól van, én bízom benned – kacsintottam rá. – Csábítson el, uram.
- Ahogy óhajtja, hölgyem – simított végig a combom belső oldalán. Majd néhány pillanat múlva már éreztem is, ahogy újra eluralkodnak rajtam az érzelemhullámok. Nem bírtam volna tovább az édes kínzást, úgyhogy lábaimat a dereka köré fontam, és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam szerelmemet. – Kis türelmetlen.
- Te akartad előhozni belőlem a vadmacskát – kezdtem el harapdálni a nyakát.
Az éjszaka hátralévő részében már eszünk ágában sem volt beszélgetni. Sokkal inkább egymással voltunk elfoglalva, és ez így is volt rendjén. Felidéztük a tökéletes nászutunk minden egyes pillanatát, és közben új élményekkel is gazdagodtunk. Egyszerűen tökéletes éjszaka volt. A nehéz idők ellenére, amiket ki kellett állnia a szerelmünknek, nemhogy gyengültek volna az érzelmeink egymás iránt, hanem csak még erősebb lett az egymás iránt érzett szeretetünk. Reggel elégedetten, és boldogságban úszva feküdtem szerelmem mellkasán, aki a világot jelenti a számomra. Mindenki boldog volt a családunkban is, ráadásul még ki is bővült a klánunk. Az élet még soha nem volt ennyire tökéletes, már csak remélni merem, hogy az is marad.
Sziasztok! Kicsit "elloptam" a saját ötletemet ehhez az éjszakához az Alice/Jasper ficemből. Nem nagyon, csak egy picit, csak az egyik ott felmerült ötletemhez kötöttem a történések egy részét, remélem, hogy nem haragszotok meg érte, és tetszeni fog, ettől függetlenül :) Puszi, Drusilla
(Alice szemszöge)
Jasper és én egész éjjel táncoltunk, és én közben büszkén figyeltem a művemet, hiszen a jelek szerint az este pontosan úgy sikerült, ahogy elterveztem. Bárcsak a folytatások is olyan tökéletesek lennének, ahogy én szeretném. Mindegyik pár megérdemli a tökéletes boldogságot. Ennyi makulátlan lélek egy helyen. Kijár nekik a gyönyörű, szép élet.
Nehéz kezdett után Johanna is kicsit közelebb került Billyhez, legalábbis szemmel láthatóan, legalábbis itt a bálon biztosan, de a többi részét az estélyüknek esélyem sincs látni, mert Billyn nem látok túl. Mindenesetre mindenki nagyszerűen szórakozik, ez biztos, ráadásul a kedvenc bátyám, végre meg fogja kérni a legjobb barátnőm kezét. Már csak az idegesít, hogy amíg nem kéri meg, addig Bella nem dönt, és nem láthatom, hogy mi lesz az estéjük vége, ez annyira bosszantó, már nagyon szeretném tudni, hogy mit válaszol Bella, bár biztosan igent. Hiszen szereti a bátyámat. Nathalie-nak és Anthony-nak száz százalék, hogy szép estéje lesz a továbbiakban is, hiszen azt mi magunk szerveztük meg Bellával és Nath-tal. Igaz, hogy nem látom a farkasok és a félvérek jövőjét, de tökéletes este lesz, ehhez nem férhet kétség. Rose és Emmett hozza a formáját, amiben semmi meglepő, de arra nem vagyok kíváncsi, a lényeg, hogy boldogok. Carlisle és Esme, na, azt inkább szintén nem néztem végig a látomásomban, de jól érzik majd magukat, és ez a fontos. Gaby és Jake ugyanúgy fehér folt a számomra, mint Johannáék, és Nath-ék. Bár Gabriella és Jacob sokban olyanok, mint Jasper és én. Elválaszthatatlanok, boldogok, és végtelenül szerelmesek. Kiegészítik egymást, és ettől vannak annyira összhangban. Tanyában kellemesen csalódtam, mert tényleg fontos neki Justin. Tulajdonképpen maximálisan elégedett vagyok magammal. Mindenkit sikerült boldoggá tennem. Jasper pedig engem fog boldoggá tenni ma éjjel, vagyis, izé, én még erről természetesen nem tudok, mert mások jövőjét figyeltem, legalábbis elméletileg, de amit a sátrunkba varázsolt meglepetésként, na, az nem semmi. Majd jól meglepődőm a gyönyörű éjszakán, és úgy teszek, mint aki nem tudott semmiről. Nem akarom letörni a lelkesedését, hiszen azt hiszi, hogy ezúttal sikerült meglepnie, mivel mások jövőjét figyeltem. Szerelmem mindig ilyenkor szervez meglepetést, úgyhogy ilyenkor reflexből meglesem a mi jövőnket is. Istenem, az a díszítés, amit a sátorra varázsolt, és az az ajándék, ráadásul pedig még előkészítette a kedvenc táskámat is, a legjobb ruhámmal és cipőmmel, hogy azonnal indulhassak majd reggel Port Angelesbe, te jó ég. Hogy lehetek akkora mázlista, hogy Jasper lehet a férjem? Nála figyelmesebb, kedvesebb, szerelmesebb, gyengédebb, tökéletesebb férfi, talán nem is nagyon van a föld kerekén.
- Édesem, térj magadhoz az álmodozásból – simogatta meg Jasper az arcomat.
- Hogy, tessék? – néztem fel rá kérdőn.
- Csak azt mondtam, hogy „Édesem, térj magadhoz az álmodozásból”. Már régen egy gyorsabb dallam megy, de te meg sem mozdulsz velem. Mi vonta el ennyire a figyelmedet? – kérdezte kíváncsian.
- Én csak… arra gondoltam, hogy milyen csodálatos ez az este – mosolyogtam rá ártatlanul.
- Ez így igaz, és mi bosszant? – kérdezte mosolyogva.
- Az, hogy nem látom mindenki éjszakáját, így nem fogom tudni, hogy hogyan alakult az estéjük – duzzogtam egy kicsit.
- Oké, és mit titkolsz előlem? – jött a következő kérdés.
- Semmit – vágtam rá azonnal.
- Alice, tudod, hogy érzem az érzéseidet – nézett rám szigorúan.
- Láttam néhány pár éjszakáját, ugye, a képességem miatt, és Edward ma nagy lépésre szánta el magát, és nekem fogalmam sincs, hogy mi fog történni – morgolódtam. – Bella még nem döntött, mert még nem kérdezte meg őt Edward.
- Drágám, ugye megbeszéltük, hogy ez nem csak a család estélye lesz, hanem a miénk is – nézett rám komolyan. – Hagynod kell, hogy mindenki élje a saját életét, te mindent megadtál ahhoz, hogy mindenki számára tökéletes legyen az éjszaka, de neked is kijár a pihenés, és a romantika. Úgyhogy majd reggel úgyis kiderül, hogy mi történt, addig pedig garantáltan lefoglalom minden figyelmedet – búgta a fülembe. – Nos, tulajdonképpen meg is nézhetnénk lassan a sátrunkat. Már csak Esme és Carlisle vannak itt, és táncolnak. Gyere, menjünk mi is a sátrunkhoz, hogy kettesben legyünk, régen volt már, hogy ilyen estét tartottunk, ahol csak mi voltunk.
- Rendben, menjünk – mosolyogtam rá. Majd Jasper felkapott engem, és egy gyors köszönés után eltűntünk a hátsókert irányába.
- Most pedig csukd be a szemed, kérlek – suttogta a fülembe. – Meglepetésem van.
- Rendben – temettem az arcom a mellkasába.
- Láttad már, hogy mit csináltam, igaz? – kérdezte kicsit csalódottan. A francba, túl hamar engedelmeskedtem neki. Elfelejtettem, hogy álcázás gyanánt egy kicsit húzódozni szoktam.
- Nem – vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.
- Te is tudod, hogy nem tudsz engem átverni – mosolyodott el. – Kedves tőled, hogy füllenteni próbáltál, de ismerlek már – sóhajtott fel. – Pedig szándékosan csak a leges legutolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen legyen a sátor.
- Sajnálom – bújtam hozzá még szorosabban.
- Ugyan, én így szeretlek, de néha jó érzés lenne meglepni a feleségemet – puszilt bele a nyakamba. – Mindenesetre az ajándéknak biztosan nagyon örülsz – mosolyodott el szerelmem.
- Igen… igen… igen – néztem fel rá vakító mosollyal. – Nem tudom, hogy mennyibe került ezt elintézned nekem, de egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, elképesztő, és minden ehhez hasonló szó, amit csak el tudsz képzelni. Egy divatbemutató csak nekem, ráadásul a Versace összes jövő évi ruhakölteményével, és még vásárolhatok is belőlük. Hát ez egyszerűen hihetetlen – kezdtem el áradozni.
Nehéz volt eddig visszafognom magam, de ez egy olyan szintű ajándék volt, amire nem tudtam igazán mit reagálni. Legszívesebben össze-vissza ugrálnék örömömben amióta csak láttam, hogy mit tett Jasper a kedvemért. Ez annyira különleges, és egyedi ajándék, és kedvesem pontosan tudta, hogy ezzel teljes mértékben le tud venni a lábamról. Bár melyik nő ne örülne egy ilyen lehetőségnek. Ez egyszerűen, nem találok rá szavakat.
- Reméltem, hogy ilyen hatást váltok ki belőled ezzel az ötlettel – kuncogott fel Jasper. – Imádlak, édesem. Szeretem, hogyha így felpörögsz – csókolt meg gyengéden.
- Én pedig imádom, amikor így felpörgetsz. Mi lenne, hogyha megkoronáznánk az estét? – simítottam végig a mellkasán.
- El akar csábítani, Mrs. Witchlock Hale Cullen? – kérdezte Jasper a nyakamat harapdálva.
- Megfordult a fejemben – mosolyodtam el. – Ritkán vagyunk annyira kettesben, hogy ne legyenek határok. Emlékszel még a nászutunkra? Hogy micsoda élmény volt, amikor teljesen elengedted a képességedet, és megmutattad, hogy te mit érzel? – pislogtam rá ártatlanul.
- Hogyne emlékeznék rá – csillant fel a szeme. – Életem legszebb éjjele volt úgy látni téged. Szeretnéd újra érezni? – kérdezte izgatottan.
- Igen, nagyon jó lenne - bólogattam hevesen. – Szerinted elég messze leszünk a várostól és a többiektől, hogy megtehessük?
- Majd megpróbálom csak rád korlátozni az energiáimat – mondta komolyan, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig már éreztem is, ahogy szétárad bennem a szenvedély, a szerelem, és határtalan gyönyör érzése.
- Hm… Jasper, előbb jussunk el a sátorig, mert Carlisle és Esme még nincs túl messze, ráadásul, ha ezt megtesszük, akkor te is tudod, hogy mennyire hangos leszek – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretem, amikor elengeded magad az érzelmeim alatt – mosolygott rám elégedetten. – Úgyis régen eresztetted már ki a hangodat nekem.
- Csak azért, mert mindig otthon vannak a többiek – sütöttem le a szemeimet.
- Tudom, hogy a hálószoba csak ránk tartozik, és tudom, hogy milyen hatással vagyok rád, de néha jól esik egy kis megerősítés. Talán gyakrabban kéne sátoroznunk a hegyekben, kettesben – ajánlotta a lehetőséget. – Nem minden éjjel, hiszen nem akarom magára hagyni a családot, ahogy te sem, de mondjuk, néhány havonta egy-egy hétvégét csak megengedhetnénk magunknak.
- Részemről rendben – temettem az arcom a nyakába.
Olyan régen adtuk ki magunkból a szenvedélyünket. Az érzelmeink kifejezése általában nagyon mély, és a külvilág számára szinte észrevehetetlen, hiszen egyikünk sem érzi úgy, hogy mindenkinek tudnia kell a hálószoba titkainkat, de belül forr a vérünk. Nem sűrűn fordul elő, hogy elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, de hát ki ne kívánná meg néha eszméletlenül a férjét. Jaspert csak szeretni lehet. A világ legtökéletesebb társa. Az esetek jelentős százalékában a szerelmünk kifejezésére elég egy pillantás, vagy egy érintés, ami többet mond minden szónál, de ma éjjel valami többre, teljesebbre vágyom. Valamire, amit csak Jasper tud megadni nekem. Tökéletes boldogságot, gyengédséget, végtelen szerelmet. Ezt érzem szerelmem mellett minden egyes pillanatban, de amikor elengedi az érzéseit, és engem átjár az a hurrikánszerű villanás, amit kiváltunk egymásból, az az érzés nem fogható semmihez sem. Minden közös pillanatunk minden érzelme egyszerre fut végig a testemben egyetlen sóvárgó pontra összpontosulva. Leírhatatlan az, amit akkor éreztem Esme szigetén. Az a tökéletes összhang, földöntúli szenvedély, végtelen szerelem, határtalan boldogság. Ez a sok érzelem mind egyszerre taglózott le a férjem iránti vággyal fűszerezve, és én azt hittem, hogy vámpír létemre menten elájulok az érzelmek ilyen szintű kavalkádjától. Mély, teljes, intenzív élmények, amelyekre szinte szavak sincsenek.
- Akkor kapaszkodj, Életem, mert mindjárt ott leszünk, a mi kis szerelmi fészkünknél – nyomott egy gyors puszit a hajamra.
Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdett, és néhány pillanattal később már ott voltam, ahol lenni akartam, a férjemmel együtt. A sátorunknál, ami tényleg hihetetlenül gyönyörű volt. A sátor előtere ki volt nyitva, és a takaróink, és párnáink mellett minden tele volt szórva mandulavirággal, amit nagyon szerettem, ráadásul mindenhol kellemes, halvány fény borította az egész sátrat.
- Élőben még sokkal, de sokkal szebb, mint a látomásomban volt – mondtam boldogan.
- Köszönöm, nagyon igyekeztem tökélyre fejleszteni a világítást, és kellemes illattal belepni az egész sátrat – mondta büszkén.
- Tökéletes lett. Menjünk közelebb – búgtam a fülébe. – Itt az ideje, hogy elfoglaljuk a sátrunkat.
- Nekem is ez járt a fejemben – kuncogott fel. – Túl sokat vagy Edwarddal, ha már gondolatot is olvasol – vigyorgott rám pimaszul. – El foglak tiltani titeket egymástól – mondta tettetett komolysággal.
- Akkor, én meg letiltalak Emmettről, mert piszkos gondolataid vannak – vigyorodtam el.
- Azt hittem, hogy ma éjjel tetszenek az ehhez hasonló gondolataim – csókolt bele a kulcscsontomba.
- Talán meg tudsz győzni – nyögtem elégedetten.
Mire szerelmem azonnal végigfektetett a párnákon és a takarókon. Majd azonnal fölém gördült és szenvedélyesen csókolni kezdett, amit minden lehetséges módon viszonoztam. Szerelmem elmélyítette a csókunkat, aminek kifejezetten örültem, amikor hirtelen látomás tört rám. Edward volt az, amint dühösen, fújtatva felöltözik, és otthagyja a legjobb barátnőmet az új házukban.
- Az a hülye, idióta – toltam el magamtól Jaspert.
- Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemei.
- Az a félnótás bátyánk éppen most teszi tönkre megint az életét, úgyhogy most azonnal odamegyek, és kiverem belőle azt a hülyeséget, hogy bármikor életében egyáltalán eszébe jusson még egyszer elhagyni Bellát. Hogy lehet valaki ekkora idióta? – mondta dühösen. Majd fel akartam kelni, de Jasper visszarántott, és lefogta a kezeimet.
- Kicsim, miről beszéltünk nemrégen? – kérdezte komolyan.
- Arról, hogy ma csodálatos éjszakánk lesz – válaszoltam halkan. – Az lesz, csak pár perc, és már itt is vagyok – mondtam határozottan.
- Nem, arról, hogy ez a mi esténk. A miénk, érted? Nem kell mindig mindenki hibáit megakadályoznod. Hagynod kell, hogy egyszer Edward jöjjön rá, hogy hibázott. Ha mindig megpróbálod kijavítani a hibáit, akkor sohasem fog önálló lépéseket tenni, azért, hogy jó legyen a kapcsolata Bellával. Felnőtt emberek. Edward bőségesen elmúlt százötven éves, és Bella is már jócskán túl van a fél évszázadon. Hagyd, hogy elkövessék a saját hibáikat – mondta határozottan.
- De hát…
- Nincs semmi, de hát… - vágott közbe Jasper. – Nem dönthetsz mások helyett. Ma a mi esténk van, tudom, hogy nem fogsz lenyugodni, amíg nem történik valami az újabb Bella és Edward krízishelyzettel, de akkor is ki kell bírnod, hogy Edward döntsön.
- De hát Edward már döntött, otthagyta Bellát zokogni a szobában – mondtam morcosan. Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy ez most mennyire fontos.
- Rendben, egyezzünk meg – sóhajtott fel Jasper.
- Miben akarsz megegyezni? – kérdeztem döbbenten.
- Itt várunk nyugodtan tíz percet, és hogyha Edward megint el akarja követni az ötven évvel ezelőtti ballépését, akkor én magam intézem el, hogy egy ideig ne ugráljon, de hogyha rájön, hogy megint mekkora idióta volt, és visszamegy Bellához, akkor békén hagyod őket mostantól. Megegyeztünk? – nézett rám kérdőn.
- Legyen – szusszantottam fel. – De tíz perc hosszú idő, addig Edward messzire juthat.
- Ne aggódj, tíz perc múlva már Bella bocsánatáért könyörög majd – ölelt magához Jasper.
- Én ebben nem vagyok annyira biztos – morgolódtam, de azért hozzábújtam szerelmemhez.
- Még csak három perc telt el – szorított magához kedvesem, amikor fel akartam pattanni.
- Most kínozni akarsz? – néztem rá vádlón.
- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Csak bebizonyítom, hogy néha a férfiak is meg tudják oldani azt, amit elszúrtak – mondta magabiztosan.
- Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy Edward ezúttal nem szúrja el? – kérdeztem kíváncsian.
- Ez egyszerű – vágta rá azonnal. – Bellát az életénél is jobban szereti, így logikus, hogy nem kell sok idő, és rájön, hogy már megint elszúrt mindent, így visszakullog, és bocsánatért könyörög majd – mondta kedvesem magabiztosan.
- Hát, szerintem… - kezdtem bele. Majd újabb látomásom támadt, amiben Edward valóban visszament Bellához, és a bocsánatáért esedezett. Barátnőm pedig bátyám nagy szerencséjére meg is bocsátotta neki a bűneit. – Rendben, igazad volt – vigyorodtam el.
- Na látod – tepert le újra a párnák közé. – Hol a jutalmam?
- Miféle jutalom? – kerekedtek el a szemeim.
- Ami azért jár, mert nem engedtelek ki a sátorból. Mindketten tudjuk, hogyha odamész és ráparancsolsz Edwardra, akkor csak azt érted volna el, hogy még makacsabbul ragaszkodjon az ostobaságához – mondta Jasper határozottan. Ha jobban belegondolok, végül is igaza van. Már megint túl hirtelen akartam cselekedni.
- Mit kívánsz cserébe? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Hát lenne néhány ötletem – fűzte ki a ruhámat. – Igazság szerint elég sok tervem van ma éjszakára veled – kezdte el harapdálni a nyakamat. Néhány pillanattal később pedig éreztem, ahogy elárasztanak az érzelmek.
- Jasper – nyögtem fel.
- Csak engedd el magad, és sodródj az árral, ahogy a szigeten is tetted, a többit bízd rám – suttogta a fülembe. Majd egy szempillantás alatt levette rólam a ruháimat, de azért a fehérnemű, amit viseltem előcsalt belőle egy elégedett morgást. – Gyönyörű vagy, mint mindig – mondta csodálattal.
A következő pillanatban azonban már a hasamon feküdtem, és a fehérneműim is eltűntek rólam. Jasper kínzó lassúsággal, és mérhetetlen gyengédséggel ért hozzám, miközben én majd felrobbantam az érzésektől, és a gyönyörtől, amiket átéltem férjem képességének hála. Én is szerettem volna őt kényeztetni, de nem hagyta, hogy megmoccanjak. Egyre jobban elragadott a vágy, és minden másodperccel hevesebben vonaglottam férjem alatt, de ő továbbra sem hagyta, hogy hozzáérjek, és én is kényeztessem őt. Azonban a sikolyok, és szemérmetlen nyögések egyre hangosabban és sűrűbben törtek fel belőlem, pedig Jazz még alig ért hozzám. Próbáltam a párnába harapva visszafogni a sikolyaimat, de szerelmem ezt látva, hirtelen megfordított, és fölém gördülve a fejem fölé emelte mindkét kezemet, és elvette a párnát, amit már kis híján szétmarcangoltam.
- Nem hall minket senki, elég messze vagyunk. Ma éjjel ne fogd vissza magad, csak mi vagyunk – mondta komolyan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Miközben egy még intenzívebb gyönyörhullámot küldött felém. – Hagyd, hogy sodorjanak az érzelmek – simított végig a melleimen. Én pedig nem voltam képes tovább visszatartani magam, és hagytam, hogy átjárjon a már jól ismert, forróság, amit csakis Jasper képes kiváltani belőlem.
- Köszönöm – dőlt mellém elégedetten. Majd szorosan a mellkasára húzott.
- Te mit köszönsz? Nekem kellene ezt mondanom – pihegtem a nyakába.
- Nem is tudod, hogy micsoda érzés a számomra, hogy ilyen hatással vagyok rád, és most még a hangodat is hallattad hozzá. Néha hiányzik, hogy féktelenek legyünk, kihasználva a képességeim határait, és az, hogy mindent megadhassak neked, amire csak vágysz a hálószobánkban is.
- Én tökéletesen boldog vagyok, csak általában véve csendes – kuncogtam fel. – Kivéve, amikor ezt teszed velem. Már nagyon hiányzott ez az érzés, ami csak az érzelmek kavalkádjában jár át.
- Én is boldog vagyok, természetesen. Veled ki ne lenne az, édesem? A legtökéletesebb nő vagy a világon. Csakis nekem teremtve – gördült újra fölém.
- Csakis neked, ahogy te nekem – öleltem át lábaimmal a derekát.
- Mit szólnál, hogyha még egyszer megpróbálnánk, még egy kicsit intenzívebben? Most még csak félig eresztettem ki az erőmet – mosolyodott el.
- Félig? Csoda, hogy túléltem, na jó, persze csak képletesen. A szigeten még ez volt a legintenzívebb érzelemhullám, amit felém küldtél. Legalábbis nagyjából ilyen erős volt – döbbentem meg. – Mennyit fejlődött az erőd? Mármint, mire vagy képes most? Na és persze, miért nem mondtad el nekem?
- Nem voltál éppen jó állapotban érzelmileg az elmúlt fél évszázadban, így jobbnak láttam, hogyha nem terhellek még ezzel is. Alig sikerült mosolyt csalnom egyáltalán az arcodra miután elhagytuk Bellát. Jobbnak láttam, hogyha nem zúdítom rád még az én gondjaimat is. Elég gyorsan megtanultam kontrollálni a fejlődést, ami végbement bennem. Igazság szerint az uralmam az érzelmek felett, most már nagyjából egy New York méretű városra is kiterjedhet, hogyha akarom – magyarázta büszkén. – Persze még nem nagyon próbáltam ki a lehetőséget. Csak egyszer teszteltem, amikor mindenkinek jó kedve volt, úgy húsz évvel később, miután elhagytuk Bellát. Csak egy napra próbáltam ki, de nagyon jó érzés volt.
- Jesszusom, az te voltál? – kerekedtem ki a szemeim. – Aznap, amikor először mentem újra önszántamból vásárolni?
- Igen, az én voltam. Ne haragudj, de egy kicsit már muszáj volt kizökkentenem téged. Muszáj volt visszahoznom az életbe, Esmével együtt.
- Ezért sose kérj elnézést. Aznap boldoggá tettél, és tényleg visszahoztál az életbe – öleltem át a nyakát. Sosem gondoltam volna, hogy azt csakis neki köszönhettem.
- Nélküled én sem lehettem boldog – puszilt bele a hajamba. – Gyere – ölelt magához szorosan. Majd körénk csavarta a takarót, és simogatni kezdte a hátamat.
- Mit csinálsz? – néztem fel rá döbbenten. – Arról volt szó, hogy ma féktelen esténk lesz.
- Nem kell feltétlenül annak lennie, nekem így is tökéletes – puszilt bele a nyakamba.
- Nekem is, de azért szívesen ragaszkodnék az eredeti terveinkhez – simítottam végig a mellkasán.
- Hm… ha tényleg így gondolod – fordított újra maga alá.
- Tényleg így gondolom – mosolyodtam el. – Várj csak, ha egy New York méretű várost is az érzelmeid alá tudsz vonni, akkor most az erdőt… nem? – kérdeztem pironkodva.
- Nem, ne aggódj. Senki érzelmeit nem befolyásolom, jelenleg csak rád koncentrálok, úgyhogy ne félj, nem fogják a többiek romba dönteni egész Forks-ot miattam – nevetett fel.
- Jól van, én bízom benned – kacsintottam rá. – Csábítson el, uram.
- Ahogy óhajtja, hölgyem – simított végig a combom belső oldalán. Majd néhány pillanat múlva már éreztem is, ahogy újra eluralkodnak rajtam az érzelemhullámok. Nem bírtam volna tovább az édes kínzást, úgyhogy lábaimat a dereka köré fontam, és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam szerelmemet. – Kis türelmetlen.
- Te akartad előhozni belőlem a vadmacskát – kezdtem el harapdálni a nyakát.
Az éjszaka hátralévő részében már eszünk ágában sem volt beszélgetni. Sokkal inkább egymással voltunk elfoglalva, és ez így is volt rendjén. Felidéztük a tökéletes nászutunk minden egyes pillanatát, és közben új élményekkel is gazdagodtunk. Egyszerűen tökéletes éjszaka volt. A nehéz idők ellenére, amiket ki kellett állnia a szerelmünknek, nemhogy gyengültek volna az érzelmeink egymás iránt, hanem csak még erősebb lett az egymás iránt érzett szeretetünk. Reggel elégedetten, és boldogságban úszva feküdtem szerelmem mellkasán, aki a világot jelenti a számomra. Mindenki boldog volt a családunkban is, ráadásul még ki is bővült a klánunk. Az élet még soha nem volt ennyire tökéletes, már csak remélni merem, hogy az is marad.
2010. augusztus 17., kedd
La Push vámpírja - 68. fejezet
68. fejezet
(Esme szemszöge)
Végre eljött a bál napja. Már hajnalban elkezdtem süteményeket sütni. Először még csak egyedül, azután pedig csatlakozott hozzám, Alice, Bella és végül Rosalie is. Tökéletes boldogságmámorban úsztam, mert mind a három lányom velem sürgött-forgott a konyhában. Együtt volt a család. Mindenki a párjával volt, ráadásul még unokám is született, bár ötven évig fogalmam sem volt róla. Na és ha ez még nem lenne elég, akkor kaptam még két unokát ajándékba, hiszen aki Bellához tartozik, az hozzánk tartozik. Gyönyörű gyerekek, és hihetetlenül jól neveltek.
- Anya, sok lesz a cukor a sütibe – szakított ki Alice a gondolataimból.
- Hogy? Tessék? – emeltem fel a kezem. Észre sem vettem, hogy gondolkodás közben a cukortartó megindult a kezemben.
- Semmi, csak tedd le a cukrot, amíg tovább álmodozol – mosolygott rám Bella is.
- Álmodozom? Honnan veszitek, hogy ez csak álmodozás? Csupa boldog tényre gondoltam, amitől az élet szebb, mint valaha – mondtam boldogan.
- Oké, akkor ameddig elterelődik a figyelmed a boldog pillanatok miatt, addig ülj le ide – tolt alám egy széket Rose.
- Mióta esküdtök össze ellenem? – fintorodtam el egy pillanatra. – Ti nem vagytok elképesztően elégedettek, és boldogok?
- Dehogynem, de rajtad sugárzik keresztül a legjobban – lépett be Jasper is a konyhába. – Meghoztam a marcipán díszeket, amiket rendeltél, kicsim – sétált Alice mellé. Majd mélyen a szemébe nézett és magához ölelte.
- Köszi, drágám – nyomott gyors csókot lányom férje szájára.
- Nincs mit, de most megyek is, nemsokára találkozunk – mosolygott ránk fiam, majd kisietett a házból.
- Kéne még néhány csoki torta vanília mázzal – harapta be Bella az alsó ajkát. – Megígértem Billynek, hogy azt is sütünk Johannának.
- Oh, értem, rendben, akkor keressünk egy receptet és már süthetjük is – pattantam fel a székről. Johannát, Gabriellát, és Nathalie-t is imádom.
- Tudom a receptet, amit szeretnek, csak jó sok étcsokoládé, és vaníliaszirup kell, na meg persze tejszínhab bőségesen – mosolyodott el Bella.
- Akkor essünk neki – kapott fel Alice egy hatalmas dobozt a földről. Majd felnyitotta, és legalább húsz féle étcsokoládét pakolt ki belőle. – Melyik jó bele? Hatvan százalékos? Hetven? Esetleg nyolcvanöt? A kilencvenkilenc állítólag már nagyon keserű, úgyhogy valami kisebb lenne a jó. Vagy, van egy jobb ötletem, keverjünk össze többfélét – lelkesedett be lányom. Annyira aranyos volt, amikor felpörgött.
- Azt hiszem, hogy az összekeverés jó ötlet. Én is úgy szoktam – mosolyodott el Bella.
Miután mindent előkészítettünk megsütöttük a tortákat is. Végül pedig úgy határoztunk, hogy majd folyamatosan fogjuk megsütni estére a pitéket, hogy melegen tudjuk tálalni. A lányok is elmentek már készülődni. Én még egyszer ellenőriztem mindent. Már majdnem minden rendben volt. A torták a hűtőben, a többi sütemény a kamrában. Minden készen áll ahhoz, hogy tökéletes parti legyen. Már csak egy adag tejet kell összeforralnom mézzel és fahéjjal Gabriellának, mert a sütihez az a kedvence.
- Van itthon valaki? – hallottam meg szerelmem hangját.
Ezek szerint betartotta az ígéretét, és ma nem vállalt hosszú műszakot. Ma csak az enyém lesz egész este, és éjjel. Régen volt már, hogy ilyen korán hazaért. Néha nagyon tud hiányozni az, hogy kettesben lehessek vele.
- A konyhában, drágám – mondtam mosolyogva, miközben a tejet kevergettem.
- Szia – karolt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. – A gyerekek?
- Mindenki készülődik valamerre. Most éppen csak én vagyok itthon – mosolyogtam fel rá.
- Tehát kettesben vagyunk a házban? – szorított magához még jobban.
- Igen – válaszoltam kuncogva. Hát igen, egy ideje már nem volt alkalmunk házaséletet élni, pedig egy szerelmes vámpír férfi…
- Sok dolgot kell még elintézned az este körül? – csipkedte meg fogaival a nyakamat. Mindig is szerette a heget, amit még ő ejtett rajtam a harapásával. Szent dologként csókolta körbe minden egyes nap.
- Ezt a tejet kell átforralnom és kihűtenem. Aztán felöltöznöm, és kezdhetem is sütni a pitéket – mondtam kissé csalódottan. Felelősségteljes a feladat, és boldogan is teszem, akár minden nap, de nekem is ínyemre lettek volna Carlisle tervei.
- Értem, tehát ne is próbálkozzak – mondta szerelmem kicsit csalódottan. – Ez esetben, segíthetek valamit? – húzódott el egy picit.
- Te is nyugodtan készülődj a bálra. Ígérem, hogy éjjel mindent bepótolunk, ami most elmaradt – fordultam felé. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Még meggondolhatod magad, csak ketten vagyunk a házban – zilálta, amikor elváltunk.
- Szerelmem, te is tudod, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Kárpótolni foglak, amint a sátrunkhoz érünk. Hidd el, nem fogod megbánni – simogattam meg az arcát. Majd a mellkasához bújtam. Mindig is a karjaiban éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Ha Carlisle a közelben van, akkor nem történhet semmi rossz.
- Jól van, de ígérd meg, hogyha minden rendeződik, akkor elutazunk valahová kettesben, mert már ránk férne egy kis szabadság. Utoljára akkor hagytuk egyedül két hétre a srácokat, mielőtt még egyáltalán tudtunk volna Bella létezéséről. Jóval több, mint fél évszázada nem töltöttünk néhány hetet külön. Ez természetesen nem szemrehányás, de nem egyszerű egy házban apának maradni melletted, és figyelni, hogy nehogy túl hangosak, vagy szenvedélyesek legyünk. Nekünk is jár egy kis magánélet.
- Ne félj, abban ma nem lesz hiány, még meg is unsz reggelre – ugrattam szerelmemet.
- Én… megunlak… téged? – kérdezte tagoltan. – Hát viccnek ez egy kicsit erős, nem gondolod?
- Jól van na, csak meg akartam győződni róla, hogy ennyi év házasság után még mindig ugyanannyira akarsz engem, mint régen.
- Nem, drágám, már nem…
- Hogy mondod? – néztem rá döbbenten. Az egy dolog, hogy már nem igazán tudunk újat kipróbálni, de ezt így a szemembe vágni, azért ez félelmetes.
- Még sokkal jobban akarlak… - vigyorodott el az elképedt arcom láttán.
- Ez… nagyon… gonosz… volt – biggyesztettem le az ajkam.
- Kiengesztelhetlek? – mormolta a számba.
- Talán – kínáltam fel neki az ajkaimat. Miközben egy gyors mozdulattal odébb tettem a tejet a tűzhelyen, hogy hűlhessen.
- Akkor már kezdem is a bocsánatkérést – kapott fel hirtelen. Mire én felsikkantottam. A következő pillanatban pedig már a pulton ültem.
- Anya – hallottam meg Emmett hangját. El akartam húzódni Carlisle-tól, de már késő volt. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? - nézelődött fiam jobbra-balra, hogy ne minket lásson.
- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzott ki Emmett a házból. Idegesen kezdtem el rágcsálni az alsó ajkam, de Carlisle csak felkuncogott.
- Szerinted ez vicces? – kérdeztem döbbenten. – A fiúnk épp most látta, amint a konyhapulton egymásnak esünk. Jézusom, mindjárt elsüllyedek szégyenemben – temettem a fejem férjem mellkasába.
- Igen, drágám. Ez több, mint vicces volt. Láttad, hogy Emmett milyen arcokat vágott? Láttad már ezt a nagy mackót ennyire zavarba jönni? Hogyha ember lenne, még azt is megkockáztatnám, hogy kis híján elpirult – nevetett Carlisle tovább.
- Most, hogy így mondod – mosolyodtam el én is.
Tényleg aranyos arcot vágott Emmett, de akkor is nekünk kellett volna jobban vigyáznunk, hogy ne lássanak meg. Bár senki sem róhatja fel nekem, hogy szeretem a férjem társaságát.
- Na ugye, még a végén egyszer sikerül meggyőznöm téged, hogy ne legyél olyan kis szégyenlős – mondta elégedetten.
- Nem szégyenlős vagyok, hanem megfontolt, mégiscsak a gyerekeink – mondtam határozottan.
- Édesem, minden gyereked elmúlt száz éves. Na jó, Bella még nem, de a többiek azért már jócskán – forgatta meg szerelmem a szemeit. – Attól, hogy fiatalnak néznek ki, még nem azok. Tudom, hogy neked örökké a gyermekeid lesznek, ami tökéletesen érthető is, hiszen én is úgy tekintek rájuk, de néha gondolj bele, hogy egyáltalán nem újdonság nekik egy csók látványa.
- Tudom, majd igyekszem – fixíroztam a földet.
- Oké, értettem. Mostantól fokozottan vigyázok, hogy ne lássanak meg minket túl intim pillanatunkban – simogatta meg az arcomat Carlisle. – Látom, hogy ez fontos neked.
- Köszönöm – villantottam rá egy vakító mosolyt. Majd hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam. – Annyira szeretlek.
- Én is szeretlek, édesem. Viszont így kicsit nehezebb türtőztetni magam – fejtette le derekáról a lábaimat. – Na nem mintha nem tetszene ez a pozíció, de épp az előbb mondtad, hogy ne tegyünk ilyet. Bár én nem tiltakoznék, ha meggondolnád magad.
- Na de, Carlisle… - hajtottam le a fejem.
- Imádom, amikor elpirulsz – vigyorodott el elégedetten.
- Én már nem is tudok – temettem az arcomat a kezeimbe.
- Lehet, hogy már nem látszik, de én még emlékszem, amikor elpirultál előttem még emberként a kórházban, amikor kezeltelek. Sosem fogom elfelejteni azokat az apró rózsás pírokat, amik az arcod két felén játszottak. Még soha nem reagált egyetlen nő sem így az érintésemre előtted. Mindig látom rajtad azt a gyönyörű pírt, amikor ilyen zavarban vagy – magyarázta áhítattal.
- Ezt még sosem mondtad – kerekedtek el a szemeim. Vajon milyen pillanatunkat őrzi még ilyen féltett kincsként?
- Megvannak a magam kis titkai – kacsintott rám. – Már emberként is olyan gyönyörű, és kívánatos voltál, mint most vámpírként. A szépséged csak erősödik az idő múlásával. A szemed pedig szinte folyamatosan ragyog. Ez is nagyon különleges és ritka a fajtánkban. Sugárzik belőle a melegség, és a tökéletes boldogság. Nincs nálad különlegesebb a földön.
- Le akar venni a lábamról, uram? – néztem rá pironkodva. Hogy tud ilyen bókáradatot zúdítani rám minden egyes nap. Csoda, hogyha zavarba jövök?
- Csak, hogyha nincs ellenére, hölgyem – lehelt csókot a kezemre.
- Egyáltalán nincs ellenemre, sőt, elvárom, hogy mindig így bánj velem – mondtam határozottan.
- Ne félj, szerelmem. Veled nem is tudnék máshogyan bánni. Viszont most már tényleg össze kell szednünk magunkat, mert hamarosan jönnek a vendégek – kapott fel hirtelen szerelmem. A következő pillanatban pedig már a szobánkban állított talpra. – Hol van a ruhád? Azt hittem, hogy már előkészítetted. Miért csak a szmokingom van a szekrényre akasztva?
- Ami azt illeti, én ma szeretnék Alice-nél készülődni – sütöttem le a szemeimet ismét. – Meglepetés lesz – fűztem még hozzá.
- Értem – mosolyodott el Carlisle. – Ez esetben, a bálon találkozunk szép hölgyem. Remélem, hogy nincs tele a táncrendje – fűzte még hozzá.
- Ami azt illeti, már szinte minden táncomat a férjemnek ígértem – nyomtam még egy csókot a szájára. Majd átsiettem Alice és Jasper szobájába, hogy elkészüljek.
- Ezt el is várom – hallottam még meg Carlisle mosolygós hangját. Mire nekem is fel kellett kuncognom.
A sötétlila hálóinget már előkészítettem, nem volt egyszerű elcsempészni a sátorig, de azért csak sikerült. Most pedig szépen felvettem a levendula színű francia bugyimat, és csipkés melltartómat, azután pedig a színben harmonizáló ruhámat is magamra vettem. A ruha felvétel azonban csak a kezdett volt. A smink és a frizura sokkal tovább tartott, de megérte. Tökéletesen sikerült. Kevés festéket használtam, mint mindig, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy kiemeljem az ajkaimat, és a szemeimet.
- Drágám, érkeznek a vendégek – kiáltott fel szerelmem. Szerencsére már éppen az utolsó simításokat végeztem a megjelenésemen.
- Jövök már – válaszoltam boldogan. Egy pillanattal később pedig beleugrottam a cipőmbe, és lesiettem a nappaliba, hogy köszöntsem a vendégeket. Azután pedig a konyhába siettem, hogy betegyem a pitéket sülni.
- Gyönyörű vagy – kapott el hirtelen Carlisle.
- Köszönöm, te is remekül festesz – nyomtam egy puszit az arcára. – Az első táncnál találkozunk – fűztem még hozzá.
(Carlisle szemszöge)
A vendégek sorban érkeztek, és egyik gyermekem szebb volt, mint a másik. Nem is beszélve az unokáimról, és a szerelmeikről. A legcsodálatosabb viszont természetesen az én gyönyörű Esmém volt. Hiszen ki is lehetne tökéletesebb a feleségemnél? A lila árnyalatai annyira fantasztikusan kiemelték a bájait, és ezt pontosan tudta is. Boldogan figyeltem egész este, ahogy készíti a süteményeket, beszélget mindenkivel, törődik Johanna és Billy kapcsolatával. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg mindenre oda tud figyelni. Már alig vártam, hogy elérkezzünk az első tánchoz, és csakis az enyém legyen egész éjszakára a feleségem. Természetesen az illata alapján könnyedén megtaláltam kedvesem harisnyakötőjét. Amint levettem a szememről a kötést, szerelmem elé léptem, és a karomat nyújtottam.
- Szabad egy táncra? – kérdeztem mosolyogva.
- Nagyon szívesen – karolt belém boldogan. Két hölgy is megtisztelt engem a nyitótánccal, amit megtiszteltetésnek vettem. Hiszen szegény Irina és Kate pár nélkül érkezett, de azért nagyon élvezték a bált.
- Sikerült beszélned Johannával? – kérdeztem kíváncsian, miután kettesben maradtunk szerelmemmel.
- Igen, szerintem már nem lesz gond – mondta elégedetten.
- Nagyon ügyes vagy, kedvesem.
- Ugyan, csak érteni kell a gyerekek nyelvén. Meg kell érteni Johannát, de most már fel fog engedni. Bízik bennünk. Az este mostantól már csak kettőnkről szólhat. A gyerekek már megoldják – simítottam végig a mellkasán.
- Ez nagyon jól hangzik – szorítottam magamhoz egy gyors csókra.
Csak egy pillanatig tartott, és máris visszaálltunk hagyományos tánctartásba, hiszen Esme mindig is fejedelmien táncolt, és én is így tanultam meg még nagyon régen. Szinte az egész estét áttáncoltuk, és a jelek szerint sikeresen titokban tartottam mindenki előtt a jó hírt, hogy Gaby kisbabát várt. Ő szerette volna elmondani először Jacobnak, és azután a többieknek is. Bár amikor Emmett megszorongatta Gabriellát nem volt sok híja, hogy elszóljam magam, hogy ilyet ne merészeljen egy várandós kismamával, de még időben észbe kaptam, hogy mit ígértem. Biztosan nagyon boldog lesz mindenki, hogyha megtudják a nagy hírt. Vajon Anthony mikor ajándékoz meg minket egy dédi unokával? Remélem, hogy Nath és ő mégis csak úgy fog dönteni, hogy megpróbálkoznak a kisbabával. Szegény lány eléggé rémült, hogyha szóba kerül a gyermek téma. Bár nem csodálom, hogy fél. Eléggé sok lehetőség áll fenn ezzel kapcsolatban.
- Nézd milyen szépek – szakított ki Esme a gondolataimból. Majd körbemutatott a nappalinkon.
- Tényleg azok – mosolyodtam el boldogan.
Alice és Jasper mélyen egymás szemébe néztek, mint mindig, és szikrázott körülöttük a levegő. Annyi érzelem volt bennük egymás iránt, hogy azt ésszel fel sem lehetett mérni. Rose és Emmett hozta a formáját, és a testi örömöket részesítette előnyben. Persze mind tudtuk, hogy sokkal több ennél a kapcsolatuk. Imádják egymást, de leginkább így mutatják ki egymás iránt az érzelmeiket. Edward és Bella pedig, mint régen. Edward a fejedelmi úriember, Bella pedig a szende kislány. Aki már korántsem olyan szende, mint amikor megismertük, de ettől függetlenül nagyon különleges lány marad a számunkra örökké. Gabriella és Jake, akik úgy idomulnak egymáshoz, mint két mágnes. Billy és Johanna, akik tűz és jég, de ettől passzolnak össze annyira. Nathalie és Anthony pedig nagyon hasonlít Bellára és Edwardra. Anthony igazi úriember. Nath pedig minden apró kis bókba belepirul. Őszintén megvallva nekem Tanya és Justin is nagyon szépek voltak. Összeillettek egymással, csak ezt a többiek nehezen látták be. Bár felmerül a kérdés még, hogy hogyan is fog Johanna és Justin reagálni a titkainkra. Könnyen lehet, hogy kiborulnak. Nem is hibáztatná őket ezért senki sem. Hiszen nem éppen hétköznapi családba csöppentek bele.
- Hé, most egy kicsit bennem is gyönyörködj – fordította vissza a fejemet maga felé kedvesem. – Ígértél ma éjjelre egy véget nem érő simogatást sok egyéb mással fűszerezve. Behajtom az ígéreteidet – suttogta a fülembe.
- Tőlem akár most rögtön is indulhatunk a sátrunkhoz – ajánlottam készségesen.
- Előbb várjuk meg, hogy a gyerekek elmenjenek, utána csakis miénk az éjjel. Szeretném, ha minden tökéletes lenne, de utána csak ketten leszünk – motyogta halkan.
- Rendben, legyen, ahogy szeretnéd – egyeztem bele azonnal.
Igazság szerint engem is fűtött a kíváncsiság, hogy hogyan is alakulnak majd az esték. Remélem, hogy reggel mindenki felhőtlenül boldogan tér vissza reggelizni. Szerelmemmel boldogan táncoltunk, és néztük, ahogy a párok lassacskán elszállingóznak a sátrak felé. Azután villámgyorsan összepakoltam, és elmosogattam, amíg Esme bekeverte a reggeli rántottáknak és palacsintáknak valót, majd betette a hűtőbe.
- Azt hiszem, hogy mindennel készen vagyunk – csukta be a hűtő ajtaját elégedetten.
- Mire is mennénk nélküled – öleltem magamhoz. – Az jutott eszembe, hogy sok időt megspórolnánk, hogyha sátor helyett a szobánkban folytatnánk az estét. Lefogadom, hogy reggel te akarsz lenni az első, aki itt van, hogy csodálatos falatokat varázsolj az asztalra, így nyerhetnénk egy órácskát még kettőnknek – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez egy nagyszerű ötlet – bólogatott hevesen kedvesem.
- Ez esetben… – kaptam fel a karjaimba. Majd meg sem álltam vele a hálószobánkig. Igazság szerint már régóta terveztem, hogy mi ketten itt maradunk a házban, amíg a többiek sátoroznak. Itt volt az ideje egy kis meglepetésnek, ami igazán illik Esméhez. Már évek óta készítettem neki ezt az ajándékot, és csak remélni merem, hogy tetszeni fog, amit lát. - Van egy kis meglepetésem a számodra – fektettem le az ágyra.
- Mi az? – ült fel izgatottan.
- Mindjárt meglátod – tettem le elé a hatalmas fotóalbumot. Majd izgatottan vártam, hogy kinyissa, és megnézze a képeket, amik benne vannak. Sok munkámba telt, mire tökéletessé tettem ezt az albumot.
- Te jó ég, te vagy, még emberként – nyíltak tágra a szemei. – Honnan sikerült szert tenned ilyen régi képre?
- Kutattam egy kicsit, és reméltem, hogy ezzel örömet szerezhetek neked – ültem le mellé az ágyra. – Nézd tovább – bíztattam.
Az albumban minden létező fotó szerepelt először rólam, azután pedig az egyre bővülő családunkról. Egészen a mostani legfiatalabbikig, tehát Anthony, Jake és Billy felnőttkoráig. Bella sokat segített nekem abban, hogy az album vége is tökéletes legyen, amiért örökké hálás leszek neki.
- Ez egyszerűen káprázatos, köszönöm – simult hozzá a mellkasomhoz, miután befejezte a képek tanulmányozását. – A legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.
- Nagyon örülök, hogy tetszik, édesem – csókoltam meg szenvedélyesen.
Lassan kivettem szerelmem kezéből a családi albumot, majd visszadöntöttem a puha párnák közé. Nem fogom tudni elégszer meghálálni a világnak, hogy nekem adta ezt a gyönyörű nőt. Esme nélkül üres volt az életem. Minden érintésemmel szerettem volna a tudtára adni újra és újra, hogy mennyire fontos a számomra. Soha többé nem lennék képes nélküle létezni.
- Jaj, ne, a meglepetésed a sátorban van már – ült fel hirtelen szerelmem.
- Édesem, szerintem, amit ez alatt a gyönyörű ruha alatt találok, az is tökéletes lesz – haraptam bele finoman a fülcimpájába.
- Nos, ez valószínűleg így van, de különleges estét szerettem volna kettőnknek – nyögött fel.
- Szerintem ez az éj több, mint különleges – kapkodtam le kedvesemről a felesleges darabokat. – Mikor volt utoljára csakis kettőnkké a ház? Ki kell használni a lehetőséget – simítottam végig a belső combján. Majd felkaptam és a nappali felé vettem az irányt édes terhemmel.
- Mit csinálsz? – sikkantott fel Esme.
- Újítunk egy kicsit – kacsintottam rá. Majd letelepedtem a kanapén, szerelmemet pedig az ölembe húztam.
- Ne de mi van ha… - kezdett bele kedvesem. Tudtam, hogy a feleségemből megint fel fog törni a felelősségteljes anya, de ezúttal nem fogom hagyni.
- Senki nem fog ma éjjel hazajönni, és mi most el vagyunk foglalva. Ne gondolkozz – simítottam végig a szeméremdombján.
- Én…
- Te? – vágtam a szavába. Majd mindkét kezemmel a formás fenekébe markoltam. – Mit is akarsz mondani?
- Abbahagyom a beszédet, és inkább veled foglalkozom – vetette rá magát a nyakamra.
Azonnal apró csókokat lehelt az érzékeny felületre. Pontosan tudta, hogy ettől teljesen megőrülök. Kapkodva szabadítottam meg szerelmemet az utolsó ruhadaraboktól, de mégis gyengéden tettem a magamévá. Apró karjait a nyakam köré fonta, és szégyenlősen mozogni kezdett. Több, mint egy évszázadnyi együtt élés után is képes volt zavarba jönni, hogyha tökéletesen ráláttam az idomaira. Hosszú percekig hagytam, hogy kedvesem irányítson, és eszemben sem volt megszakítani az egyre felszabadultabb mozdulatait. Végre tökéletesen elengedte magát, és így lehetőségünk nyílt egy kis vadságra, amit nem igazán szoktunk megengedni magunknak. Esme hirtelen felsikoltott, amikor én is felnyögtem, majd teljes erejéből megragadta a kanapé hátlapját, ami hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem szorításának.
- Te jó ég – zihálta a nyakamba.
- Egyetértek – simítottam végig a hátán mosolyogva. – Gyakrabban kellene elengednünk magunkat, és kevésbé felelősségteljesnek lennünk.
- Édesem, tudod, hogy ezt nem tehetjük meg bármikor. Mi vagyunk a szülők – simogatta meg az arcomat. – Bár nem mondom, hogy néha ne iktassuk be az ehhez hasonló újításokat.
- Szavadon foglak - fordítottam magam felé az arcát. Majd gyengéden megcsókoltam. Azután felkaptam szerelmemet, és felrohantam vele a szobánkba. Óvatosan lefektettem az ágyra, majd fölé gördültem, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe hajnalban. Amikor már ernyedten feküdtünk a takaró alatt.
- Én is szeretlek – csókolt meg lágyan. Tökéletes éjszaka volt, mint az összes többi is, amióta a feleségem velem van.
(Esme szemszöge)
Végre eljött a bál napja. Már hajnalban elkezdtem süteményeket sütni. Először még csak egyedül, azután pedig csatlakozott hozzám, Alice, Bella és végül Rosalie is. Tökéletes boldogságmámorban úsztam, mert mind a három lányom velem sürgött-forgott a konyhában. Együtt volt a család. Mindenki a párjával volt, ráadásul még unokám is született, bár ötven évig fogalmam sem volt róla. Na és ha ez még nem lenne elég, akkor kaptam még két unokát ajándékba, hiszen aki Bellához tartozik, az hozzánk tartozik. Gyönyörű gyerekek, és hihetetlenül jól neveltek.
- Anya, sok lesz a cukor a sütibe – szakított ki Alice a gondolataimból.
- Hogy? Tessék? – emeltem fel a kezem. Észre sem vettem, hogy gondolkodás közben a cukortartó megindult a kezemben.
- Semmi, csak tedd le a cukrot, amíg tovább álmodozol – mosolygott rám Bella is.
- Álmodozom? Honnan veszitek, hogy ez csak álmodozás? Csupa boldog tényre gondoltam, amitől az élet szebb, mint valaha – mondtam boldogan.
- Oké, akkor ameddig elterelődik a figyelmed a boldog pillanatok miatt, addig ülj le ide – tolt alám egy széket Rose.
- Mióta esküdtök össze ellenem? – fintorodtam el egy pillanatra. – Ti nem vagytok elképesztően elégedettek, és boldogok?
- Dehogynem, de rajtad sugárzik keresztül a legjobban – lépett be Jasper is a konyhába. – Meghoztam a marcipán díszeket, amiket rendeltél, kicsim – sétált Alice mellé. Majd mélyen a szemébe nézett és magához ölelte.
- Köszi, drágám – nyomott gyors csókot lányom férje szájára.
- Nincs mit, de most megyek is, nemsokára találkozunk – mosolygott ránk fiam, majd kisietett a házból.
- Kéne még néhány csoki torta vanília mázzal – harapta be Bella az alsó ajkát. – Megígértem Billynek, hogy azt is sütünk Johannának.
- Oh, értem, rendben, akkor keressünk egy receptet és már süthetjük is – pattantam fel a székről. Johannát, Gabriellát, és Nathalie-t is imádom.
- Tudom a receptet, amit szeretnek, csak jó sok étcsokoládé, és vaníliaszirup kell, na meg persze tejszínhab bőségesen – mosolyodott el Bella.
- Akkor essünk neki – kapott fel Alice egy hatalmas dobozt a földről. Majd felnyitotta, és legalább húsz féle étcsokoládét pakolt ki belőle. – Melyik jó bele? Hatvan százalékos? Hetven? Esetleg nyolcvanöt? A kilencvenkilenc állítólag már nagyon keserű, úgyhogy valami kisebb lenne a jó. Vagy, van egy jobb ötletem, keverjünk össze többfélét – lelkesedett be lányom. Annyira aranyos volt, amikor felpörgött.
- Azt hiszem, hogy az összekeverés jó ötlet. Én is úgy szoktam – mosolyodott el Bella.
Miután mindent előkészítettünk megsütöttük a tortákat is. Végül pedig úgy határoztunk, hogy majd folyamatosan fogjuk megsütni estére a pitéket, hogy melegen tudjuk tálalni. A lányok is elmentek már készülődni. Én még egyszer ellenőriztem mindent. Már majdnem minden rendben volt. A torták a hűtőben, a többi sütemény a kamrában. Minden készen áll ahhoz, hogy tökéletes parti legyen. Már csak egy adag tejet kell összeforralnom mézzel és fahéjjal Gabriellának, mert a sütihez az a kedvence.
- Van itthon valaki? – hallottam meg szerelmem hangját.
Ezek szerint betartotta az ígéretét, és ma nem vállalt hosszú műszakot. Ma csak az enyém lesz egész este, és éjjel. Régen volt már, hogy ilyen korán hazaért. Néha nagyon tud hiányozni az, hogy kettesben lehessek vele.
- A konyhában, drágám – mondtam mosolyogva, miközben a tejet kevergettem.
- Szia – karolt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. – A gyerekek?
- Mindenki készülődik valamerre. Most éppen csak én vagyok itthon – mosolyogtam fel rá.
- Tehát kettesben vagyunk a házban? – szorított magához még jobban.
- Igen – válaszoltam kuncogva. Hát igen, egy ideje már nem volt alkalmunk házaséletet élni, pedig egy szerelmes vámpír férfi…
- Sok dolgot kell még elintézned az este körül? – csipkedte meg fogaival a nyakamat. Mindig is szerette a heget, amit még ő ejtett rajtam a harapásával. Szent dologként csókolta körbe minden egyes nap.
- Ezt a tejet kell átforralnom és kihűtenem. Aztán felöltöznöm, és kezdhetem is sütni a pitéket – mondtam kissé csalódottan. Felelősségteljes a feladat, és boldogan is teszem, akár minden nap, de nekem is ínyemre lettek volna Carlisle tervei.
- Értem, tehát ne is próbálkozzak – mondta szerelmem kicsit csalódottan. – Ez esetben, segíthetek valamit? – húzódott el egy picit.
- Te is nyugodtan készülődj a bálra. Ígérem, hogy éjjel mindent bepótolunk, ami most elmaradt – fordultam felé. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Még meggondolhatod magad, csak ketten vagyunk a házban – zilálta, amikor elváltunk.
- Szerelmem, te is tudod, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Kárpótolni foglak, amint a sátrunkhoz érünk. Hidd el, nem fogod megbánni – simogattam meg az arcát. Majd a mellkasához bújtam. Mindig is a karjaiban éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Ha Carlisle a közelben van, akkor nem történhet semmi rossz.
- Jól van, de ígérd meg, hogyha minden rendeződik, akkor elutazunk valahová kettesben, mert már ránk férne egy kis szabadság. Utoljára akkor hagytuk egyedül két hétre a srácokat, mielőtt még egyáltalán tudtunk volna Bella létezéséről. Jóval több, mint fél évszázada nem töltöttünk néhány hetet külön. Ez természetesen nem szemrehányás, de nem egyszerű egy házban apának maradni melletted, és figyelni, hogy nehogy túl hangosak, vagy szenvedélyesek legyünk. Nekünk is jár egy kis magánélet.
- Ne félj, abban ma nem lesz hiány, még meg is unsz reggelre – ugrattam szerelmemet.
- Én… megunlak… téged? – kérdezte tagoltan. – Hát viccnek ez egy kicsit erős, nem gondolod?
- Jól van na, csak meg akartam győződni róla, hogy ennyi év házasság után még mindig ugyanannyira akarsz engem, mint régen.
- Nem, drágám, már nem…
- Hogy mondod? – néztem rá döbbenten. Az egy dolog, hogy már nem igazán tudunk újat kipróbálni, de ezt így a szemembe vágni, azért ez félelmetes.
- Még sokkal jobban akarlak… - vigyorodott el az elképedt arcom láttán.
- Ez… nagyon… gonosz… volt – biggyesztettem le az ajkam.
- Kiengesztelhetlek? – mormolta a számba.
- Talán – kínáltam fel neki az ajkaimat. Miközben egy gyors mozdulattal odébb tettem a tejet a tűzhelyen, hogy hűlhessen.
- Akkor már kezdem is a bocsánatkérést – kapott fel hirtelen. Mire én felsikkantottam. A következő pillanatban pedig már a pulton ültem.
- Anya – hallottam meg Emmett hangját. El akartam húzódni Carlisle-tól, de már késő volt. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? - nézelődött fiam jobbra-balra, hogy ne minket lásson.
- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzott ki Emmett a házból. Idegesen kezdtem el rágcsálni az alsó ajkam, de Carlisle csak felkuncogott.
- Szerinted ez vicces? – kérdeztem döbbenten. – A fiúnk épp most látta, amint a konyhapulton egymásnak esünk. Jézusom, mindjárt elsüllyedek szégyenemben – temettem a fejem férjem mellkasába.
- Igen, drágám. Ez több, mint vicces volt. Láttad, hogy Emmett milyen arcokat vágott? Láttad már ezt a nagy mackót ennyire zavarba jönni? Hogyha ember lenne, még azt is megkockáztatnám, hogy kis híján elpirult – nevetett Carlisle tovább.
- Most, hogy így mondod – mosolyodtam el én is.
Tényleg aranyos arcot vágott Emmett, de akkor is nekünk kellett volna jobban vigyáznunk, hogy ne lássanak meg. Bár senki sem róhatja fel nekem, hogy szeretem a férjem társaságát.
- Na ugye, még a végén egyszer sikerül meggyőznöm téged, hogy ne legyél olyan kis szégyenlős – mondta elégedetten.
- Nem szégyenlős vagyok, hanem megfontolt, mégiscsak a gyerekeink – mondtam határozottan.
- Édesem, minden gyereked elmúlt száz éves. Na jó, Bella még nem, de a többiek azért már jócskán – forgatta meg szerelmem a szemeit. – Attól, hogy fiatalnak néznek ki, még nem azok. Tudom, hogy neked örökké a gyermekeid lesznek, ami tökéletesen érthető is, hiszen én is úgy tekintek rájuk, de néha gondolj bele, hogy egyáltalán nem újdonság nekik egy csók látványa.
- Tudom, majd igyekszem – fixíroztam a földet.
- Oké, értettem. Mostantól fokozottan vigyázok, hogy ne lássanak meg minket túl intim pillanatunkban – simogatta meg az arcomat Carlisle. – Látom, hogy ez fontos neked.
- Köszönöm – villantottam rá egy vakító mosolyt. Majd hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam. – Annyira szeretlek.
- Én is szeretlek, édesem. Viszont így kicsit nehezebb türtőztetni magam – fejtette le derekáról a lábaimat. – Na nem mintha nem tetszene ez a pozíció, de épp az előbb mondtad, hogy ne tegyünk ilyet. Bár én nem tiltakoznék, ha meggondolnád magad.
- Na de, Carlisle… - hajtottam le a fejem.
- Imádom, amikor elpirulsz – vigyorodott el elégedetten.
- Én már nem is tudok – temettem az arcomat a kezeimbe.
- Lehet, hogy már nem látszik, de én még emlékszem, amikor elpirultál előttem még emberként a kórházban, amikor kezeltelek. Sosem fogom elfelejteni azokat az apró rózsás pírokat, amik az arcod két felén játszottak. Még soha nem reagált egyetlen nő sem így az érintésemre előtted. Mindig látom rajtad azt a gyönyörű pírt, amikor ilyen zavarban vagy – magyarázta áhítattal.
- Ezt még sosem mondtad – kerekedtek el a szemeim. Vajon milyen pillanatunkat őrzi még ilyen féltett kincsként?
- Megvannak a magam kis titkai – kacsintott rám. – Már emberként is olyan gyönyörű, és kívánatos voltál, mint most vámpírként. A szépséged csak erősödik az idő múlásával. A szemed pedig szinte folyamatosan ragyog. Ez is nagyon különleges és ritka a fajtánkban. Sugárzik belőle a melegség, és a tökéletes boldogság. Nincs nálad különlegesebb a földön.
- Le akar venni a lábamról, uram? – néztem rá pironkodva. Hogy tud ilyen bókáradatot zúdítani rám minden egyes nap. Csoda, hogyha zavarba jövök?
- Csak, hogyha nincs ellenére, hölgyem – lehelt csókot a kezemre.
- Egyáltalán nincs ellenemre, sőt, elvárom, hogy mindig így bánj velem – mondtam határozottan.
- Ne félj, szerelmem. Veled nem is tudnék máshogyan bánni. Viszont most már tényleg össze kell szednünk magunkat, mert hamarosan jönnek a vendégek – kapott fel hirtelen szerelmem. A következő pillanatban pedig már a szobánkban állított talpra. – Hol van a ruhád? Azt hittem, hogy már előkészítetted. Miért csak a szmokingom van a szekrényre akasztva?
- Ami azt illeti, én ma szeretnék Alice-nél készülődni – sütöttem le a szemeimet ismét. – Meglepetés lesz – fűztem még hozzá.
- Értem – mosolyodott el Carlisle. – Ez esetben, a bálon találkozunk szép hölgyem. Remélem, hogy nincs tele a táncrendje – fűzte még hozzá.
- Ami azt illeti, már szinte minden táncomat a férjemnek ígértem – nyomtam még egy csókot a szájára. Majd átsiettem Alice és Jasper szobájába, hogy elkészüljek.
- Ezt el is várom – hallottam még meg Carlisle mosolygós hangját. Mire nekem is fel kellett kuncognom.
A sötétlila hálóinget már előkészítettem, nem volt egyszerű elcsempészni a sátorig, de azért csak sikerült. Most pedig szépen felvettem a levendula színű francia bugyimat, és csipkés melltartómat, azután pedig a színben harmonizáló ruhámat is magamra vettem. A ruha felvétel azonban csak a kezdett volt. A smink és a frizura sokkal tovább tartott, de megérte. Tökéletesen sikerült. Kevés festéket használtam, mint mindig, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy kiemeljem az ajkaimat, és a szemeimet.
- Drágám, érkeznek a vendégek – kiáltott fel szerelmem. Szerencsére már éppen az utolsó simításokat végeztem a megjelenésemen.
- Jövök már – válaszoltam boldogan. Egy pillanattal később pedig beleugrottam a cipőmbe, és lesiettem a nappaliba, hogy köszöntsem a vendégeket. Azután pedig a konyhába siettem, hogy betegyem a pitéket sülni.
- Gyönyörű vagy – kapott el hirtelen Carlisle.
- Köszönöm, te is remekül festesz – nyomtam egy puszit az arcára. – Az első táncnál találkozunk – fűztem még hozzá.
(Carlisle szemszöge)
A vendégek sorban érkeztek, és egyik gyermekem szebb volt, mint a másik. Nem is beszélve az unokáimról, és a szerelmeikről. A legcsodálatosabb viszont természetesen az én gyönyörű Esmém volt. Hiszen ki is lehetne tökéletesebb a feleségemnél? A lila árnyalatai annyira fantasztikusan kiemelték a bájait, és ezt pontosan tudta is. Boldogan figyeltem egész este, ahogy készíti a süteményeket, beszélget mindenkivel, törődik Johanna és Billy kapcsolatával. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg mindenre oda tud figyelni. Már alig vártam, hogy elérkezzünk az első tánchoz, és csakis az enyém legyen egész éjszakára a feleségem. Természetesen az illata alapján könnyedén megtaláltam kedvesem harisnyakötőjét. Amint levettem a szememről a kötést, szerelmem elé léptem, és a karomat nyújtottam.
- Szabad egy táncra? – kérdeztem mosolyogva.
- Nagyon szívesen – karolt belém boldogan. Két hölgy is megtisztelt engem a nyitótánccal, amit megtiszteltetésnek vettem. Hiszen szegény Irina és Kate pár nélkül érkezett, de azért nagyon élvezték a bált.
- Sikerült beszélned Johannával? – kérdeztem kíváncsian, miután kettesben maradtunk szerelmemmel.
- Igen, szerintem már nem lesz gond – mondta elégedetten.
- Nagyon ügyes vagy, kedvesem.
- Ugyan, csak érteni kell a gyerekek nyelvén. Meg kell érteni Johannát, de most már fel fog engedni. Bízik bennünk. Az este mostantól már csak kettőnkről szólhat. A gyerekek már megoldják – simítottam végig a mellkasán.
- Ez nagyon jól hangzik – szorítottam magamhoz egy gyors csókra.
Csak egy pillanatig tartott, és máris visszaálltunk hagyományos tánctartásba, hiszen Esme mindig is fejedelmien táncolt, és én is így tanultam meg még nagyon régen. Szinte az egész estét áttáncoltuk, és a jelek szerint sikeresen titokban tartottam mindenki előtt a jó hírt, hogy Gaby kisbabát várt. Ő szerette volna elmondani először Jacobnak, és azután a többieknek is. Bár amikor Emmett megszorongatta Gabriellát nem volt sok híja, hogy elszóljam magam, hogy ilyet ne merészeljen egy várandós kismamával, de még időben észbe kaptam, hogy mit ígértem. Biztosan nagyon boldog lesz mindenki, hogyha megtudják a nagy hírt. Vajon Anthony mikor ajándékoz meg minket egy dédi unokával? Remélem, hogy Nath és ő mégis csak úgy fog dönteni, hogy megpróbálkoznak a kisbabával. Szegény lány eléggé rémült, hogyha szóba kerül a gyermek téma. Bár nem csodálom, hogy fél. Eléggé sok lehetőség áll fenn ezzel kapcsolatban.
- Nézd milyen szépek – szakított ki Esme a gondolataimból. Majd körbemutatott a nappalinkon.
- Tényleg azok – mosolyodtam el boldogan.
Alice és Jasper mélyen egymás szemébe néztek, mint mindig, és szikrázott körülöttük a levegő. Annyi érzelem volt bennük egymás iránt, hogy azt ésszel fel sem lehetett mérni. Rose és Emmett hozta a formáját, és a testi örömöket részesítette előnyben. Persze mind tudtuk, hogy sokkal több ennél a kapcsolatuk. Imádják egymást, de leginkább így mutatják ki egymás iránt az érzelmeiket. Edward és Bella pedig, mint régen. Edward a fejedelmi úriember, Bella pedig a szende kislány. Aki már korántsem olyan szende, mint amikor megismertük, de ettől függetlenül nagyon különleges lány marad a számunkra örökké. Gabriella és Jake, akik úgy idomulnak egymáshoz, mint két mágnes. Billy és Johanna, akik tűz és jég, de ettől passzolnak össze annyira. Nathalie és Anthony pedig nagyon hasonlít Bellára és Edwardra. Anthony igazi úriember. Nath pedig minden apró kis bókba belepirul. Őszintén megvallva nekem Tanya és Justin is nagyon szépek voltak. Összeillettek egymással, csak ezt a többiek nehezen látták be. Bár felmerül a kérdés még, hogy hogyan is fog Johanna és Justin reagálni a titkainkra. Könnyen lehet, hogy kiborulnak. Nem is hibáztatná őket ezért senki sem. Hiszen nem éppen hétköznapi családba csöppentek bele.
- Hé, most egy kicsit bennem is gyönyörködj – fordította vissza a fejemet maga felé kedvesem. – Ígértél ma éjjelre egy véget nem érő simogatást sok egyéb mással fűszerezve. Behajtom az ígéreteidet – suttogta a fülembe.
- Tőlem akár most rögtön is indulhatunk a sátrunkhoz – ajánlottam készségesen.
- Előbb várjuk meg, hogy a gyerekek elmenjenek, utána csakis miénk az éjjel. Szeretném, ha minden tökéletes lenne, de utána csak ketten leszünk – motyogta halkan.
- Rendben, legyen, ahogy szeretnéd – egyeztem bele azonnal.
Igazság szerint engem is fűtött a kíváncsiság, hogy hogyan is alakulnak majd az esték. Remélem, hogy reggel mindenki felhőtlenül boldogan tér vissza reggelizni. Szerelmemmel boldogan táncoltunk, és néztük, ahogy a párok lassacskán elszállingóznak a sátrak felé. Azután villámgyorsan összepakoltam, és elmosogattam, amíg Esme bekeverte a reggeli rántottáknak és palacsintáknak valót, majd betette a hűtőbe.
- Azt hiszem, hogy mindennel készen vagyunk – csukta be a hűtő ajtaját elégedetten.
- Mire is mennénk nélküled – öleltem magamhoz. – Az jutott eszembe, hogy sok időt megspórolnánk, hogyha sátor helyett a szobánkban folytatnánk az estét. Lefogadom, hogy reggel te akarsz lenni az első, aki itt van, hogy csodálatos falatokat varázsolj az asztalra, így nyerhetnénk egy órácskát még kettőnknek – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez egy nagyszerű ötlet – bólogatott hevesen kedvesem.
- Ez esetben… – kaptam fel a karjaimba. Majd meg sem álltam vele a hálószobánkig. Igazság szerint már régóta terveztem, hogy mi ketten itt maradunk a házban, amíg a többiek sátoroznak. Itt volt az ideje egy kis meglepetésnek, ami igazán illik Esméhez. Már évek óta készítettem neki ezt az ajándékot, és csak remélni merem, hogy tetszeni fog, amit lát. - Van egy kis meglepetésem a számodra – fektettem le az ágyra.
- Mi az? – ült fel izgatottan.
- Mindjárt meglátod – tettem le elé a hatalmas fotóalbumot. Majd izgatottan vártam, hogy kinyissa, és megnézze a képeket, amik benne vannak. Sok munkámba telt, mire tökéletessé tettem ezt az albumot.
- Te jó ég, te vagy, még emberként – nyíltak tágra a szemei. – Honnan sikerült szert tenned ilyen régi képre?
- Kutattam egy kicsit, és reméltem, hogy ezzel örömet szerezhetek neked – ültem le mellé az ágyra. – Nézd tovább – bíztattam.
Az albumban minden létező fotó szerepelt először rólam, azután pedig az egyre bővülő családunkról. Egészen a mostani legfiatalabbikig, tehát Anthony, Jake és Billy felnőttkoráig. Bella sokat segített nekem abban, hogy az album vége is tökéletes legyen, amiért örökké hálás leszek neki.
- Ez egyszerűen káprázatos, köszönöm – simult hozzá a mellkasomhoz, miután befejezte a képek tanulmányozását. – A legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.
- Nagyon örülök, hogy tetszik, édesem – csókoltam meg szenvedélyesen.
Lassan kivettem szerelmem kezéből a családi albumot, majd visszadöntöttem a puha párnák közé. Nem fogom tudni elégszer meghálálni a világnak, hogy nekem adta ezt a gyönyörű nőt. Esme nélkül üres volt az életem. Minden érintésemmel szerettem volna a tudtára adni újra és újra, hogy mennyire fontos a számomra. Soha többé nem lennék képes nélküle létezni.
- Jaj, ne, a meglepetésed a sátorban van már – ült fel hirtelen szerelmem.
- Édesem, szerintem, amit ez alatt a gyönyörű ruha alatt találok, az is tökéletes lesz – haraptam bele finoman a fülcimpájába.
- Nos, ez valószínűleg így van, de különleges estét szerettem volna kettőnknek – nyögött fel.
- Szerintem ez az éj több, mint különleges – kapkodtam le kedvesemről a felesleges darabokat. – Mikor volt utoljára csakis kettőnkké a ház? Ki kell használni a lehetőséget – simítottam végig a belső combján. Majd felkaptam és a nappali felé vettem az irányt édes terhemmel.
- Mit csinálsz? – sikkantott fel Esme.
- Újítunk egy kicsit – kacsintottam rá. Majd letelepedtem a kanapén, szerelmemet pedig az ölembe húztam.
- Ne de mi van ha… - kezdett bele kedvesem. Tudtam, hogy a feleségemből megint fel fog törni a felelősségteljes anya, de ezúttal nem fogom hagyni.
- Senki nem fog ma éjjel hazajönni, és mi most el vagyunk foglalva. Ne gondolkozz – simítottam végig a szeméremdombján.
- Én…
- Te? – vágtam a szavába. Majd mindkét kezemmel a formás fenekébe markoltam. – Mit is akarsz mondani?
- Abbahagyom a beszédet, és inkább veled foglalkozom – vetette rá magát a nyakamra.
Azonnal apró csókokat lehelt az érzékeny felületre. Pontosan tudta, hogy ettől teljesen megőrülök. Kapkodva szabadítottam meg szerelmemet az utolsó ruhadaraboktól, de mégis gyengéden tettem a magamévá. Apró karjait a nyakam köré fonta, és szégyenlősen mozogni kezdett. Több, mint egy évszázadnyi együtt élés után is képes volt zavarba jönni, hogyha tökéletesen ráláttam az idomaira. Hosszú percekig hagytam, hogy kedvesem irányítson, és eszemben sem volt megszakítani az egyre felszabadultabb mozdulatait. Végre tökéletesen elengedte magát, és így lehetőségünk nyílt egy kis vadságra, amit nem igazán szoktunk megengedni magunknak. Esme hirtelen felsikoltott, amikor én is felnyögtem, majd teljes erejéből megragadta a kanapé hátlapját, ami hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem szorításának.
- Te jó ég – zihálta a nyakamba.
- Egyetértek – simítottam végig a hátán mosolyogva. – Gyakrabban kellene elengednünk magunkat, és kevésbé felelősségteljesnek lennünk.
- Édesem, tudod, hogy ezt nem tehetjük meg bármikor. Mi vagyunk a szülők – simogatta meg az arcomat. – Bár nem mondom, hogy néha ne iktassuk be az ehhez hasonló újításokat.
- Szavadon foglak - fordítottam magam felé az arcát. Majd gyengéden megcsókoltam. Azután felkaptam szerelmemet, és felrohantam vele a szobánkba. Óvatosan lefektettem az ágyra, majd fölé gördültem, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe hajnalban. Amikor már ernyedten feküdtünk a takaró alatt.
- Én is szeretlek – csókolt meg lágyan. Tökéletes éjszaka volt, mint az összes többi is, amióta a feleségem velem van.
2010. augusztus 10., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
