39. fejezet
SZIASZTOK! EGY KIS ÁTVEZETÉS A KÖVETKEZŐ FEJEZETEKHEZ! REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG :D PUSZI, DRUSILLA
(Tanya szemszöge)
Miután végeztünk a bevásárlással Johanna, Irina, Kate, Carmen és én elindultunk vissza, Johanna házához, míg Alice és a többiek a Cullen villához mentek. Holnap pedig majd átmegyek és megkérem a kis Marie-t és Emilyt, hogy legyenek a sziromszóró lányok a templomban. Tim pedig természetesen kísérheti majd Marie-t. Emilynek is gondolkoztam, hogy kerítsünk-e egy apró kísérőt, de rá kellett jönnöm, hogy az nem lenne jó ötlet, hiszen az ő farkasa már ott van Johanna pocakjában, és biztosan nem örülne egyik kicsit sem, hogyha én túlságosan is buzgó lennék abban, hogy Emilyt is kísérje valaki.
- Na mi van, hugi, csak nem elkalandoztál? Gondolatban már az oltár előtt vagy, igaz? – kérdezte Irina lelkesen. Kate pedig máris csatlakozott hozzá.
- Szerintem ez azért nagyon is izgalmas – haraptam az ajkamba. – Már olyan régóta vártam, hogy az én életemben is eljöjjön ez a pillanat. Most pedig hamarosan itt lesz. Mit kívánhatnék még az élettől?
- Igazad van, ez így tökéletes – vágták rá a lányok azonnal.
- Na, hogy sikerült a ruhapróbálás? – rontott be az ajtón szerelmem kíváncsian. – Biztos valami nagyon szép, és szexi darabot választottál. Megnézhetem? – kezdte el húzkodni a szemöldökét.
- Nem, dehogy is. Szó sem lehet róla, hogy lásd az esküvő előtt a ruhámat – koppintottam az orrára. Még mit nem. Még a végén balszerencsét hoz ránk a dolog.
- Aj… tudtam, hogy ezt fogod mondani – görbült le a szája széle. – Legalább valami icipici információt mondj róla – suhant mellém, és átölelte a derekamat.
- Hát jól van, annyit elárulok, hogy…. – itt tartottam egy kis hatásszünetet.
- Igen? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Fehér – mondtam nevetve.
- Haha… nagyon vicces – forgatta meg a szemeit. – Hölgyeim, megbocsátanátok nekünk néhány órára? – kapott hirtelen a vállára. Majd egy szempillantás alatt kiugrott velem az erdőre néző ablakon.
- Hát te meg mit művelsz? – kérdeztem nevetve.
- Megnevellek, még mielőtt elvennélek – mondta komolyan.
- Justin, ugyan már, ne viccelődj, vendégeink vannak – vetettem ellent.
- A vendégek meg fognak várni – vágta rá azonnal.
- De hát – kezdtem volna újabb tiltakozásba, de hirtelen felugrott velem együtt egy fára, ami csodálatosan elő volt készítve egy szerelmi légyottra. Puha pokróc kifeszítve két faág között, és megerősítve néhány deszkával. Egy másik puha takaró pedig ránk. – Ez csodálatos – mondtam elámulva.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – mosolyodott el. – Arra gondoltam, hogy itt tölthetnénk az éjszakát.
- Ez egy remek gondolat – egyeztem vele azonnal. Majd egy szempillantás alatt ledöntöttem szerelmemet a pokrócra, én pedig rögtön rávetettem magam. A szó szoros értelmében.
- Mikor is lesz az esküvőnk pontosan? – simított végig a hátamon.
- Mintha nem tudnád – forgattam meg a szemeimet.
- Talán tényleg nem tudom. Mi van, ha ilyen csodálatos élmények után kiment a fejemből? – kérdezte vigyorogva.
- Te kéjsóvár – böktem mellkason.
- Hah… mintha te tiltakoztál volna a maratoni szeretkezés ellen – vigyorodott el. – Tudod megvan az előnye annak, hogy kicsit több lettem, mint egy ember – kezdte el csipkedni a nyakamat a fogaival.
- Nocsak, tényleg? – kérdeztem meglepetten. – Nem is tudom, hogy mire gondolhatsz most éppen – sóhajtottam fel, amikor a kulcscsontomhoz ért.
- Majd megmutatom, hogy mire gondolok éppen – húzta fel a lábaimat a csípője köré egy határozott mozdulattal.
- Úgyis elkaplak, Tim, hiába menekülsz – hallottuk meg Marie nevetését.
- Mit kereshetnek itt a gyerekek? – kérdezte kedvesem suttogva. – Már elég messze vagyunk a házaktól – fűzte még hozzá.
- Talán csak elkalandoztak játék közben – legyintettem. – Talán, ha csendben maradunk, akkor észre sem vesznek – suttogtam halkan.
- Talán, de azért tartsuk rajtuk a szemünket – válaszolta Justin. – Lehet, hogy jobb lenne, hogyha visszavinnénk őket a házhoz – mondta határozottan. Én pedig már éppen rá akartam bólintani, de hirtelen két hangos vonyítás csendült fel a közelben.
- Azt hiszem, hogy lebuktak a rosszaságok – kuncogtam fel halkan.
Majd néhány pillanattal később megláttuk, amint feltűnik két hatalmas farkas. Az egyik amennyire meg tudtam állapítani biztosan Nathalie volt. A másik pedig Jacob. A két kis rosszcsont az ajkába harapva állt a szülője elé. Egy pillanat később azonban a farkasok hozzádörgölték a fejüket finoman a gyerekekhez. Majd lefeküdtek, hogy a hátukra mászhassanak. Ők pedig azonnal felszálltak a farkasokra, akik elszaladtak velük.
- Nem kéne így elkószálniuk – mondta Justin rosszallóan.
- Ugyan már, csak gyerekek, próbálgatják a határaikat – legyintettem.
- Ez veszélyes játék. Mi van, ha baleset éri őket, vagy megsérülnek, és senki nem tudja, hogy hol vannak? – kérdezte idegesen.
- Drágám, elég erős gyerekek, úgyhogy nincs miért aggódni értük. Mindketten meg tudják védeni magukat – mondtam határozottan.
- Tudom, de akkor is még olyan aprók – vágta rá szerelmem.
- Tetszik a gondolkodásmódod, mondtam már? – nyomtam puszit a szájára.
- Még nem, de mondhatod ezt bármikor, mert tetszeni fog a dolog – fordított ismét maga alá. – Hol is tartottunk? – kérdezte kíváncsian.
- Mintha nem tudnád – csóváltam meg a fejem nevetve. – Ez segít emlékezni? – kalandozott el a kezem dél felé.
- Igen, azt hiszem, hogy most már tisztán emlékszem – nyögött fel azonnal.
- Helyes, akkor talán folytassuk pontosan innen – néztem rá a szempilláimat rebegtetve.
- Nagyszerű terv – mondta vigyorogva. Majd egy szempillantás alatt betapasztotta a számat. Nekem pedig eszem ágában sem volt tiltakozni a dolog ellen. Sőt, nagyon is tetszett, hogy Justin ennyire kíván engem, ráadásul folyamatosan…
(Nathalie szemszöge)
Amint Gabriella szólt nekünk, hogy Tim és Marie eltűnt, azonnal a keresésükre indultunk. Pedig megmondtam Marie-nak, hogy ne kószáljon el állandóan. Tudom, hogy meg tudja védeni magát, de akkor sem akartam, hogy állandóan elkalandozzon otthonról a kíváncsiság miatt. Jake-kel szerencsére hamar megtaláltuk a rosszcsontokat, akik természetesen már megint az erdőben kószáltak, mint mindig, amikor elkalandoztak játék közben. Azonnal bűnbánóan álltak elénk, majd ártatlan szemeket meresztettek ránk. Mi pedig Jacobbal együtt lefeküdtünk, hogy szálljanak fel a hátunkra.
- Bocsánat, mami, már megint nem figyeltem, hogy mennyire messzire jöttünk el – suttogta kislányom a fülembe, amikor már hazafelé futottam vele.
Én pedig erre csak elmosolyodtam. Tudtam, hogy nem szándékosan volt rossz, csak elkalandozott. Majd, ha hazaértünk, akkor megbeszéljük. Én nem nagyon aggódtam, de Gabriella rendesen kiakadt. Mint mostanában mindig, amikor túltengtek a hormonjai. Lehet, hogy szegény Tim kap egy kis fejmosást. Bár, ha Gaby ránéz, akkor úgyis azonnal elszáll a fejéből, hogy valaha is morcos volt a kisfiára. Miután hazaértünk Gabriella azonnal Timhez sétált. Majd egy szempillantás alatt felkapta őt, és bement vele a házba. Jake pedig miután visszaváltozott, és felkapta a nadrágját már rohant is befelé a házba utánuk. Oké, elismerem, hogy Gaby mostanában kiszámíthatatlan egy kicsit. Mindenesetre én is visszaváltoztam, majd felkaptam lányomat és mi is bementünk.
- Nem haragszom rád, édesem – nyomtam puszit az arcára. – Tudom, hogy nem direkt kalandoztál el. Csak a játék hevében.
- Igen, így van, de mostantól majd jobban figyelek, ígérem – adta a szavát kislányom.
- Rendben van, ezt el is hiszem – biccentettem.
- Tim, legyél szíves, ne kalandozz el állandóan, mert csak azt éred el, hogy teljesen kikészüljek az aggodalomtól. Kicsi vagy még ahhoz, hogy messzire elkószálj – magyarázta Gabriella gyengéden. Nem volt a hangjában harag, vagy idegesség. Inkább csak aggódás. Természetes dolog, amit egy anya érez.
- Sajnálom, anyu, többé nem fordult elő, ígérem – mondta Tim komolyan.
- Tudom, drágám, nem haragszom – mondta Gabriella határozottan. Majd hangosan felnyögött és össze is görnyedt volna, hogyha Jake nem kapja el.
- Gabriella, mi a baj?
- Nem tudom, görcsölök – vágta rá azonnal.
- Hol van Carlisle? – kérdeztem azonnal.
- A kórházban. Elrendezi a dolgokat, mielőtt Esmével elutaznak Volterrába meglátogatni Marcust – válaszolta Edward. – Majd én megvizsgálom – fűzte még hozzá. – Jake, hozd fel a vizsgálóba – mondta határozottan.
- Rendben, viszem – bólintott rá Jacob. Majd egy szempillantás alatt eltűntek.
- Mami – görbült le Tim szája.
- Most nem mehetsz fel hozzá – kaptam el Timothyt.
- Oda kell mennem, meg kell mondanom neki, hogy sajnálom – sírta el magát Tim.
- Sh… nyugodj meg, nem lesz semmi baja, a nagypapi tudja, hogy mit kell tenni – mondta Marie határozottan. Majd azonnal szorosan a farkasához simult. Imádtam ezt a köteléket, amit éreznek egymás iránt. Pontosan azt érzik, amit én és Anthony. A világ legcsodálatosabb dolga, hogyha minden pillanatban érzed, hogy nem vagy egyedül. Soha nem leszel egyedül, mert ő veled lesz, amíg világ a világ.
- Gondolod? – szipogta Tim kiszakítva a gondolataimból.
- Biztos vagyok benne – vágta rá Marie azonnal. Én pedig úgy döntöttem, hogy jobb lesz, hogy magukra hagyom őket. Most Marie sokkal jobban meg tudja nyugtatni, mint bárki más…
(Gabriella szemszöge)
Nem tudtam, hogy mi ez a hirtelen jött fájdalom, csak azt tudtam, hogyha valami baj lenne, akkor Phoebe már jelzett volna, mert nagyon is intelligens ez a kislány. Talán csak túlidegeskedtem magam feleslegesen, vagy ilyesmi.
- Edward, mi a helyzet? – kérdezte Jake azonnal, amikor Edward rátette a hasamra az ultrahangot.
- Idebent minden rendben van – mondta Edward néhány másodperc után. – A baba jól van, és Gabyn sem látok semmit, ami miatt bajnak kéne lennie. Nincsenek összehúzódások, nincs sérülés, semmi, amiért görcsölnöd kellene – nézett rám elgondolkodva. – Az étrended?
- Sok zöldség, és gyümölcs, rengeteg folyadék – vágtam rá. – Odafigyelek rá, hogy mit eszem – mondtam morcosan.
- Rendben, értem. Akkor nem tudom, hogy mi a görcsölés oka, de nem fizikai jellegű a jelek szerint – gondolkodott el Edward.
- Ivott már Gabriella vért? – jelent meg Anthony hirtelen.
- Nem tartozik a klasszikus étrendemhez – borzadtam el. Már miért innék vért? Azért ott még nem tartok, hogy vámpírrá változzak.
- Az rendben is van, csakhogy a baba talán arra vágyik. Amikor anya velem volt várandós, akkor a szervezete így jelezte, hogy vér kell. Legalábbis anyu így mesélte.
- Ez igaz – lépett be Bella is egy pohárral a kezében.
- Na ne – ráztam meg a fejem. – Az egy dolog, hogy megharaptak, és valamilyen szinten vámpírszerű lettem, de én még jobban szeretem a normális emberi étrendet. Vagyis nem is szoktam vérre vágyni – magyaráztam a helyzetet.
- Ez rendben is van, de a baba valamennyi vámpírgént is örökölt tőled, ezért lehet, hogyha eddig nem is mutatkoztak meg az igényei a babának a vérre, most viszont kijöhettek rajta. Az utolsó hetekben járhatsz. Mégis mit veszíthetsz, ha megpróbálod ezt a módszert? Legfeljebb kiköpöd, ha nagyon nem tetszik. Én magam is így voltam vele először, aztán meg olyan volt az íze, mint a legfinomabb bornak a világon – magyarázta Bella.
- Jól van, a baba érdekében próbáljuk meg – nyeltem egy nagyot. Majd elvettem a poharat, és csukott szemmel beleittam. Az íze nem volt rossz, de jó sem. Viszont a görcs azonnal enyhült a hasamban. – Azt hiszem, hogy jó lesz – mondtam, majd ittam még egy kortyot. Ami után minden fájdalmam, mintha elpárolgott volna.
- Ennyi? Két korty vér, és már semmi baja sincs? – kérdezte Jacob megkönnyebbülve. – Hála az égnek – sóhajtott fel boldogan.
- Hol van, Tim? – kérdeztem hirtelen. – Szegénykém, biztosan nagyon megijesztettem, pedig nem akartam.
- Mindjárt felhozom hozzád – sietett el Jake azonnal.
Néhány pillanattal később pedig már vissza is tért a mi gyönyörű kis farkasunkkal, aki azonnal felém kezdett el nyújtózkodni.
- Sajnálom, mami, soha többé nem hagyom el a házat, megígérem – kezdett el magyarázkodni azonnal. – El sem mozdulok mellőled, csak ne legyél beteg – nézett rám könyörgő szemekkel.
- Nincs semmi baj, édesem. Nagyobb volt az ijedség, mint a baj – öleltem magamhoz. – Nem miattad lettem rosszul – mondtam halkan.
- Persze, ezt most csak úgy mondod – motyogta a nyakamba. – Fura az illatod – nézett rám aztán meglepetten.
- Valószínűleg ilyen lesz a kishúgod illata is, azért érzed ezt most anyán – vágta rá Jake azonnal. Mire én kérdőn néztem rá. – Édesebb illatod lett egy kicsit a megszokottnál. Nem vészes, de észrevehető, és mivel Tim is farkas könnyedén felismeri a különbséget.
- Oh, értem – bólintottam rá.
Tehát Phoebe tényleg inkább kicsit vámpíros lett, mint farkas. Végül is, genetikailag elvileg megmagyarázható a dolog, legalábbis Carlisle szerint. A lényeg, hogy egészséges legyen. A jelek szerint Jacobot sem zavarja, hogy a kislányunk nem éppen szokványos Black lesz. A lényeg, hogy lesz, és én is ezen az állásponton vagyok. A különlegesség ebben a családban egyébként sem egyedi eset. Úgyhogy szerencsére nem fog kilógni a sorból.
- A kishúgom is lesz kicsi farkas? Mert akkor majd megtanítom birkózni – lelkesedett fel Tim.
- Nem tudjuk, kicsim, de miután megszületik, még nem tudsz majd vele rögtön játszani – magyaráztam lágyan.
- Miért? – kérdezte döbbenten.
- Azért, mert még nagyon-nagyon pici lesz, és nem tud majd se mászni, se járni.
- Egész nap feküdni fog? – kérdezte Tim kikerekedett szemekkel.
- Csak egy rövid ideig, de igen – bólintottam rá.
- De hát az unalmas – húzta el a száját.
- Te is feküdtél egy ideig miután megszülettél – vetettem ellen. – Neked unalmas volt? – kérdeztem azonnal.
- Nem, mert én tudtam játszani már akkor is Marie-val, de a húgomnak nem lesz kivel játszani, mert nincs másik baba most.
- Érdekes feltevés, na ezt magyarázd el, ha tudod – kuncogott fel Jake.
- Inkább segíts, te hősszerelmes, mert lassan kifogyok az ötletekből, hogy hogyan magyarázzam meg a dolgot – néztem rá morcosan.
- Jól van, na – legyintett szerelmem. – Gyere, mutatok neked valamit – kapta fel Jacob Timet.
- Pihenj egy kicsit – nézett rám Edward komolyan.
- Nem vagyok fáradt – ráztam meg a fejem. – Furcsán feltöltődöttnek érzem magam – fűztem még hozzá.
- Valószínűleg a vértől, amit kaptál – vágta rá azonnal. – Mind ilyesmit érzünk vadászat után.
- Azért remélem, hogyha kibújt ez a rosszcsont, akkor a szervezetem nem igényel többet belőle. Valahogy a rántottát még mindig jobba kedvelem. Már ne is haragudj. Nincs gondom az életmódotokkal, de akkor is inkább a hagyományos kosztot kedvelem.
- Nem hiszem, hogy kellene neked a szülés után vér, hogyha eddig sem kellett – vágta rá mosolyogva. – Főleg, hogy most sem ízlett kifejezetten. Csak Phoebe miatt kell innod még valamennyit, azt is csak akkor, hogyha úgy érzed, hogy szükségetek van rá.
- Anyu – rohant be kisfiam egy könyvvel a kezében. – Ugye én nem így néztem ki odabent? – mutatott egy apró képet, amin a kisbaba még nagyon a fejlődés elején járt.
- Minden kisbaba így néz ki eleinte, de a kishúgod inkább már ilyen – mutattam egy kifejlett kisbaba képére.
- Oh, az jó, akkor a hugi egészen helyeske most már – vigyorodott el.
- Ez volt a legjobb ötleted? – csóváltam meg a fejem, amikor bejött Jake.
- Miért? A fiúnk kíváncsi volt, ezek a képek pedig bemutatják, hogy mi zajlik a pocakodban – tárta szét a karjait. – Biztosan jól vagy? – kérdezte aztán aggódva.
- Ami azt illeti, jól esne egy kis sütemény, vagy csokoládé, vagy bármi, ami elnyomja a szám ízét. Lehet, hogy Phoebe ezt szereti, de én nem rajongok érte – mondtam határozottan. Elviselhető volt az íze, de nem nagyon élveztem a dolgot.
- Rendben. Esme pitéje hamarosan készen lesz. Mindjárt hozok fel belőle nektek, addig meséld el a fiúnknak, hogy mire számítson, miután megszületik a kishúga – kacsintott rám Jacob. Majd elviharzott
- Tudtam, hogy kivágod magad valahogy a magyarázat alól – kiáltottam utána nevetve.
Majd felvettem magam mellé Timet, és elkezdtem neki mesélni, hogy milyen lesz, miután megszületet Phoebe. Hogy mire kell vigyáznia majd vele kapcsolatban. Hogy mi fog megváltozni az életünkben. Nem sokkal később pedig Marie és Emily is csatlakozott hozzánk, és lelkesen hallgatták, hogy mi minden fog történni a kis jövevény érkezése után. Észre sem vettem, hogy mikor gyűlt körénk az egész család, csak már akkor, amikor a szoba megtelt velük, és amikor körbenéztem rajtuk, mindenki boldogan mosolygott rám. Még Rose is. Aki őszintén boldog volt, hogy hamarosan lesz egy keresztlánya is, a keresztfia mellé…
