La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 69. fejezet

69. fejezet

(Bella szemszöge)

Már alig vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Szó szerint számoltam vissza a másodperceket, majd amikor éppen a nullához értem, kattant a zár, és kinyílt a kétszárnyú ajtó.

-          Hála az égnek – sóhajtottunk fel egyszerre Georginával. Úgy tűnik, hogy valamiben mégiscsak egyetértünk.

-          Nos, képesek vagytok egymás mellett élni legalább egy kis ideig? – kérdezte Marcus, amint belépett az ajtón.

-          Igen, Mester – vágtuk rá egyszerre. Igazából bármire képes lennék, csak hadd menjek már ki ebből az unalmas szobából. Komolyan mondom, hogy még azt is jobban élvezem, amikor csak állok egész nap és fenntartom a pajzsomat.

-          Helyes, ez esetben, Georgina, neked kezdődik a szolgálat – nézett rá komolyan. – Bella, te pedig mehetsz Edwarddal a kimenőtökre, de előtte még legyél szíves, és menj oda Alec és Heather szobájához, mert senki sem képes Heather kicsábítani onnan. Még én sem, pedig kezdtem elég komolyan fenyegetőzni, de lepereg róla. Valami női lelki gond lehet, amihez mi nem értünk, mert az biztos, hogy nem a kapcsolata szakadt meg Alec-kel. Talán az még erősebb, mint valaha. Én már csak tudom – mondta mosolyogva. Jé, tud mosolyogni? Ez egészen izgalmas egy Volturi vezetőtől. Mindenesetre Heathernek a jelek szerint most barátra van szüksége, és amennyire tudom még mindig én vagyok a legnagyobb bizalmasa itt Volterrában.

-          Azonnal odamegyek – indultam meg azonnal a kijárat felé.

-          Helyes, ha Heather kidugta az orrát, akkor mondd meg neki, hogy három napra elutazik Alec-kel, hogy eldöntsék, hogy itt folytatják az életüket, vagy visszatérnek Forksba – mondta határozottan.

-          Rendben van, értettem – vágtam rá. Majd siettem is tovább. Edwardnak adtam egy gyors szájrapuszit, azután pedig már rohantam is Heather felé. Az ajtón pedig azonnal be is kopogtattam.

-          Alec, kérlek, adj még egy kis időt – nyögte azonnal.

-          Bella vagyok – vágtam rá azonnal. – Nem szeretnél beszélgetni? – kérdeztem lágyan.

-          Egyedül vagy? – kérdezte gyanakvóan.

-          Igen, egyedül vagyok – mondtam határozottan.

-          Akkor jó – nyitotta ki az ajtót. Majd egy szempillantás alatt szó szerint berántott az ajtón, és visszazárta.

-          Miért zárkóztál be? – kérdeztem kíváncsian. Jobb, ha rögtön a tárgyra térünk.

-          Furcsa dolgok történnek velem – mondta idegesen.

-          Milyen furcsa dolgok? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Fáj a hasam, és nézd meg ezt – mutatott az ágyra. Ahol egy vörös folt volt.

-          Oh – lepődtem meg.

-          Talán orvoshoz kellene mennem – harapott az ajkába. – Viszont nem akarom, hogy Alec aggódjon, de azt sem szeretném, hogyha titkolóznom kellene előtte hosszú távon. Mi a baj velem? – nézett rám idegesen.

-          Nos, ami azt illeti, azt hiszem, hogy nincs veled semmi baj – mosolyogtam rá.

-          De hát, ez nem lehet normális – kezdett el hisztérikussá válni.

-          Drágám, mikor kezdődtek a tüneteid? – kérdeztem finoman. – Akkor, amikor kizártad Alecet?

-          Igen – vágta rá. – Este minden csodálatos volt, éppen elhatároztam, hogy megléphetjük másnap a következő lépést a kapcsolatunkban. Azután elaludtam. Az éjszaka közepén tértem magamhoz. Alec nem volt itt. Csak egy furcsa görcsöt éreztem, ami fel is ébresztett teljesen, majd pedig azt, hogy vért érzek. Lerántottam magamról a takarót, és ezt találtam.  Talán itt a vége? Meg fogok halni?

-          Nyugodj meg, édesem. Valami furcsa dolog történik, mert ilyenről még nem hallottam, bár nekem csak félvér fiam van, lányom még nem volt, de amikor ember voltam az én életemben is eljött ez a nap – fogtam meg a kezét. – Gyere, üljünk le egy kicsit.

-          Tehát nem súlyos az állapotom? – csillantak fel a szemei.

-          Egyáltalán nem – vágtam rá határozottan.

-          Akkor mégis mi ez? – kérdezte idegesen.

-          Gondolom édesapád sosem beszélt neked női dolgokról – mosolyogtam rá.

-          Nem igazán – harapott az ajkába. – Amit tudok a nőkről, azt könyvekből tudom. A madarak és méhecskék típusú meséi nem igazán voltak hitelesek az édesapámnak – húzta el a száját. – Bár tény, hogy aranyos kísérlet volt.

-          Tudsz valamit a menzeszről? – kérdeztem mosolyogva.

-          Öhm… nem rémlik, hogy ismerném a szót – pirult el.

-          Értem, semmi baj – ültettem le az ágyra. Majd mesélni kezdtem neki, hogy mi történik vele, és mi történik a testével. Szegénykém csak kikerekedett szemekkel meredt rám, és itta a szavaimat.

-          Tehát nem fogok meghalni – mosolyodott el boldogan.

-          Ezt garantálni is tudom – simítottam végig az arcán. – Most menj, és tusolj le, addig én kiszaladok, és hozok neked „női kellékeket” – mondtam idézőjeleket mutatva a kezeimmel. – Hamarosan jövök, de addig is, kérlek, tedd rendbe az érzéseidet, és ne kínozd tovább Alecet, nagyon, de nagyon aggódik érted – néztem rá komolyan.

-          Rendben van, megígérem, csak előtte áthúzom az ágyat, és ezt az ágyneműt bedobom a mosógépbe – rágcsálta a szája szélét.

-          Helyes, akkor mindjárt jövök – siettem ki az ajtón. Elvileg innen öt percnyire van egy kis közért, ami tökéletesen megfelel a jelenlegi célnak.

-          Bella? Hogy van Heather? – kérdezte Edward, amikor elviharzottam a lift felé. – Valami baj van?

-          Nem, nincs semmi baj, de most megyek, és veszek nemi néhány emberi dolgot, mert emberi percei vannak – mondtam halkan.

-          Oh, úgy érted, hogy mint anno neked? – lepődött meg Edward.

-          Igen, és emiatt volt minden. Most már nem lesz semmi baja – nyomtam még egy gyors puszit az arcára.

Majd hívtam a liftet, és már igyekeztem is fel a felszínre. A boltot megközelítettem az árnyékos helyeken át, és gyorsan leszedtem a polcról minden lehetséges dolgot, ami jó lehet Heather számára. Majd kitapasztalja, hogy mi válik be neki. Az eladó ugyan kicsit furcsán nézett rám, hogy egy szatyorni dolgot vettem a témában, de nem igazán érdekelt a dolog. Fizettem, még hagytam neki egy szép nagy adag jattot is. Amit igencsak hálásan fogadott, mert ajándékba kaptam egy nagy tábla csokit is a „helyzetemre való tekintettel”, ahogy fogalmazott. Nos, azt hiszem, hogy Heather is értékelni fogja most az édességet. Legalábbis én, amikor ember voltam imádtam ilyenkor a csokoládét, na de melyik nő nem?

-          Heather, minden rendben? – siettem be hozzá.

-          Leszámítva a még mindig tartó görcsöt, ami miatt inkább ledőltem egy kicsit – nézett rám nyakik betakarózva.

-          Pedig még egy picit fel kell kelned – lengettem meg a szatyrot előtte.

-          Jól van, gyorsan kimegyek, és elintézem – kapta el a szatyromat, majd egy szempillantás alatt eltűnt, azután pedig vissza is jött. – Uh, ez így jó lesz, végre nem fogok mindent összepiszkítani. Köszönöm – mosolygott rám hálásan.

-          Hoztam még valamit – kacsintottam rá. Majd előhúztam a csokit.

-          Oh, ez egy remek ötlet volt – kapta ki a kezemből az édességet. Majd egy szempillantás alatt széttépte a papírját, és már tömte is magába.

-          Sejtettem, hogy ez tetszeni fog – kuncogtam fel.

-          Tulajdonképpen furcsa, mert napok óta azt sem tudtam, hogy erre vágyom, de most, hogy itt van előttem, majd megőrülök érte. Pedig normál esetben a sütit jobban szeretem, mint a csokit.

-          Bejöhetek? – dugta be a fejét Alec az ajtó nyílásán. Mire Heather azonnal az ajkába harapott idegesen.

-          Mennyire haragszol? – kérdezte félve.

-          Egyáltalán nem haragszom, de annak azért örülnék, ha végre megtudhatnám, hogy miért kellett száműzetésben élnem eddig – nézett kérdőn szerelmére.

-          Azt hiszem, hogy én inkább magatokra hagylak titeket – mosolyodtam el. Majd kisétáltam a szobából, hogy megbeszélhessék a dolgot. Ez egyébként érdekes, majd megkérdezem Carlisle-t, hogy mit gondol Heather helyzetéről biológiailag. Mindenesetre az Edwarddal közös utunk után mindenképpen ki fogom deríteni, hogy ki volt az, aki tönkretette a családi képeinket…

(Anthony szemszöge)

Ahogy ígértem este már vártam a lányokat a határnál. Ma Marie és Emily is végre itthon lesz. Már egy ideje élvezték La Push vendégszeretetét, de örülök, hogy most már egy kicsit itthon is lesznek. Már határozottan itt az ideje, hogy egy kis időt velem is eltöltsenek a kishölgyek. Már majdnem tinédzserek. Látni akarom a fejlődésüknek legalább egy részét. Tudom, hogy mennyire leköti őket a bevésődésük, de azért még az apukájuk vagyok, úgyhogy kivételesen ezt a hétvégét együtt fogjuk tölteni.

-          Drágám – integetett nekem szerelmem. Miközben Prue-val az oldalán sietett a határ felé.

-          Azonnal állj meg – futottam eléjük.

-          Miért? – hökkent meg Nathalie. – Érzel valamit, amit én nem? – kérdezte Nath döbbenten.

-          Nem, csak látok valamit – húztam el a számat.

-          Na és mit látsz, amit én nem? – kérdezte kíváncsian.

-          Azt látom, hogy megerőlteted magad. Hogy gondolod, hogy futsz a te állapotodban? – kérdeztem rosszallóan.

-          Állapotos vagyok, Anthony, nem pedig beteg – vágta rá határozottan.

-          Attól még nem ártana vigyázni – simítottam végig a pocakján. – Szépen kérlek, hogy ne fuss ebben az állapotban – néztem rá kérlelőn.

-          Rendben van, ígérem – sóhajtott fel kedvesem megadóan.

-          Köszönöm – nyomtam gyors puszit a szájára. – Szia, hugi, jól eltűntél – húztam magamhoz Prue-t is.

-          Te is átjöhettél volna – kuncogott fel halkan, de azért hozzámbújt.

-          Valóban, de tudtommal neked még nálunk van szobát – vágtam vissza finoman.

-          Igen, tudom, hogy van szobám, de el voltam foglalva – mondta elpirulva.

-          Azt gondolom – kuncogtam fel. – Sam biztosan minden percedet igénybe veszi.

-          Igen, így van, de nagyon élvezem – vágta rá azonnal.

-          Az a lényeg – nyomtam puszit hugom arcára. – Na, menjünk haza – kaptam a karjaimba kedvesemet.

-          Várj, a lányok? – nézett rám feleségem kérdőn.

-          Billy most üzent, hogy három perc múlva ideérnek – vágtam rá azonnal.

-          Akkor miért nem várjuk meg őket? – kérdezte döbbenten.

-          Azért, mert szívesen elhozzák őket a házig. Billyre ráfér egy kis mozgás, és a lányok is futni szeretnének még.

-          Nah, persze, mindenkinek szabad futni, csak nekem nem – kezdett el duzzogni Nathalie.

-          Majd kárpótollak téged a dolog miatt – nyomtam puszit a feje búbjára.

-          Azt ajánlom is, mert, hogy ez sokba fog kerülni neked az egészen biztos – mondta morcosan, de azért hozzám bújt, és puszit nyomott a nyakamra.

-          Öhm… akkor most indulunk, vagy nem? – kérdezte Prue kissé zavarban.

-          Hát persze, hogy indulunk – kezdtem el futni a ház felé. Prue pedig természetesen követett.

-          Anyáék átjönnek holnap – nézett fel rám Nath.

-          Ez remek hír, már régen találkoztam velük – mondtam lelkesen. Mindig is kedveltem Sam-et és Jules-t, bár Sam eleinte nem nagyon lelkesedett irántam, de a lényeg, hogy megbékélt velem, és elfogadott, mint a lánya párját.

-          Igen, ők is hiányolják már a társaságunkat – biccentett Nath. – Készítek nekik egy finom ebédet, természetesen az egész családnak elegendőt – mesélte lelkesen.

-          Én pedig segítek, hogyha szabad – ajánlkozott rögtön Prue.

-          Jól hangzik, addig majd én lefoglalom a lányokat. Holnap elvinném őket a közeli barlangba, hogy megmutassam a forrást, amiben tudnak fürdeni is – mondtam lelkesen.

-          Délutánra visszaértek? – kérdezte feleségem szigorúan.

-          Igen, mindenképpen visszaérünk még időben – ígértem meg azonnal.

-          Helyes, akkor mehettek – bólintott rá végre.

-          Köszönjük előre is – vigyorodtam el. A lányok imádni fogják, ez egészen biztos. Mindig is rajongtak a vízért, úgyhogy ezzel a kis kirándulással nem tévedhetek.

-          Oh – kapott a hasához szerelmem.

-          Mi a baj? – torpantam meg azonnal.

-          Azt hiszem, hogy már megint éhes vagyok, nem is kicsit – pirult el.

-          Akkor egy kicsit gyorsítunk a tempón. Esme spagettivel és rántott hússal vár minket, na és persze készített tortát is, nehogy édesség nélkül maradjunk akár egy estére is.

-          Hm… remekül hangzik, akkor siessünk, mert éhen halok – nyalta meg a száját gyönyörű feleségem.

-          Ahogy kívánod – kacsintottam rá. Majd még gyorsabb ütemre kapcsoltam, de arra azért figyeltem, hogy Prue is tudja tartani velem a tempót. Így természetesen egy perc sem kellett, hogy odaérjünk a házhoz. Esme már a tornácon várt minket, és mosolyogva figyelte a hármasunkat.

-          Éppen időben, remélem, hogy éhesek vagytok – mondta gyengéden. – Nathalie, Carlisle holnap szeretne megint vért venni tőled, ha neked is megfelel – fűzte még hozzá.

-          Igen, természetesen, már beszéltünk róla – bólintott rá Nathalie azonnal.

-          De hát most vizsgálta meg – állapítottam meg meglepetten. – Csak nincs valami baj?

-          Nem, nincs egyáltalán semmi baj – rázta meg a fejét Nath. - A nagyapád csupán kellőképpen alapos velem kapcsolatban. Talán néha kicsit túlságosan is.

-          Az sosem lehet baj – vágtam rá megnyugodva.

-          De az holnap lesz, most gyertek, mert kihűl az étel – nyitotta ki az ajtót előttünk. – Prue, örülök, hogy látlak, kedvesem – ölelte magához fogadott unokáját, amit Prue boldogan viszonzott.

-          Én is örülök neked, nagyi – mondta pirulva Prue. Mire Esme, ha lehetséges, akkor még jobban felragyogott. Mi pedig csak mosolyogtunk ezen a tényen. Majd bementünk a házba, ahová néhány perccel később a lányok is megérkeztek…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 68. fejezet

68. fejezet

(Edward szemszöge)

Már két napja, hogy Marcus bezáratta Bellát, és Georginát ebbe a szobába, de nemhogy kezdenének megbékélni egymással, hanem egyre jobban utálják a másikat. Ami azt illeti, én sem kedvelem azt a nőt, de kénytelenek leszünk még elviselni egy kis ideig, viszont hamarosan hazamehetünk, hiszen Marcus kis idő múlva végez a katonák toborzásával, és nem lesz ránk többé szüksége.

-          Min agyalsz ennyire, Edward? – kérdezte Félix kíváncsian.

-          Igazából semmi különösön. Csak szeretném tudni, hogy Bella hogy van. Tegnap óta ott gubbaszt a fürdőszobában – vallottam be őszintén.

-          A kiscsajnak nincs semmi baja – vágott hátba Félix. – Már megbocsáss, de talán csak annyi, hogy még mindig benne van a lenyelt karó de ezentúl semmi baj, ez tuti.

-          A feleségem nem karótnyelt – mondtam dühösen.

-          Hé, nyugi, öcskös – emelte fel a kezeit Félix védekezően. – Ami azt illeti, Georgina is ilyen volt, de már egy ideje hála az égnek ellazult, és ez a hozzállás sokkal, de sokkal jobban áll neki, mint az előző – mondta komolyan.

-          Na és miért volt a feleséged, karótnyelt? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem tudom, ezt soha nem volt hajlandó elmondani – rántotta meg a vállát Félix. – Sosem voltam az a kérdezősködő típus, és nem is tervezem, hogy az leszek. Bevallom, hogy nem a múltja érdekelt sosem a feleségemnek, hanem a jelenünk, és a jövők – mondta határozottan.

-          Szerintem ez nem lehet egy jó kapcsolat alapja – húztam el a számat.

-          Dehogynem, ez a kapcsolat így tökéletes, ahogy van – mondta határozottan.

-          Nos, én nem szólok bele, de talán te magad is jobban ismernéd a nejed, hogyha néha beszélgetnél vele – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nézd, a te feleséged őszinte hozzád, és beszélget veled, mégsincs most jobb helyzetben, mint az enyém. Összességében tehát mindkettőnk kapcsolata sajátos a maga módján, de egyik sem tökéletes. Ahogy semmi sem az a világon – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Látod, Edward, Félix igazi férfi – kiáltott ki Georgina. – Nem akarja rám erőltetni magát. Az még meg sem fordult a fejedben, hogy talán a drága feleséged tette tönkre a fényképeket, hogy aztán rám támadhasson, te igazold a kis tervét, és akkor már mehettek is hazafelé, mert Marcus lesz olyan kegyes és elenged titeket? – kérdezte komolyan.

-          Bella sosem tette volna tönkre azokat a képeket, ezt te is tudod – vágtam rá.

-          Lehet, hogy rossz az elméletem, viszont az is biztos, hogy nem én voltam – válaszolta határozottan.

-          Miért hinnék neked? – kérdeztem azonnal.

-          Figyelj – mondta Georgina.

Majd elkezdte levetíteni a képeket az érkezésüktől kezdve, egészen a trónteremig. Először a szobájukba mentek, letusoltak, átöltöztek, és utána tényleg csak a trónteremben voltak.

-          Na mit láttál? – kérdezte Félix.

-          Azt, hogy valóban nem Georgina volt a hunyó a fényképek ügyében – ismertem el. – Bár azt nem tudom, hogy most tudtál-e bármit is befolyásolni így gondolatokon keresztül. Talán csak azt akartad, hogy ezt lássam.

-          Ennyire azért még én sem vagyok kreatív – vágta rá Georgina azonnal.

-          Tehát nem te voltál? – kérdeztem rá mégegyszer.

-          Nem, ez most nem én voltam, még akkor sem, hogyha nem hiszitek el – mondta teljes komolysággal.

-          Ez esetben azt hiszem, hogy bocsánatot kell kérnem tőled – hallottam meg Bella sóhaját. Majd a fürdőszoba ajtajának nyílását. – Viszont, ha nem te voltál, akkor vajon ki? – kérdezte szerelmem értetlenül.

-          Ez egy nagyon jó kérdés, de hogy nem én az biztos – vágta rá Georgina. - Egyébként meg nem kell bocsánatot kérned, ha tudtam volna, hogy vannak fényképeitek, akkor nekem is megfordult volna a fejemben a gondolat, úgyhogy eszedbe ne jusson kedvelni engem, mert én sem kedvellek titeket egy cseppet sem.

-          Na azért ennyitől nem kezdelek el kedvelni, az is biztos – vágta rá Bella.

-          Helyes, akkor az utolsó napunkat is töltsük el teljes nyugalomban a szoba két végén, és holnap végre jön Marcus, és kienged minket innen – ajánlotta a lehetőséget Georgina.

-          Jól van – egyezett bele Bella is.

-          Remek, ez esetben én folytatom a filmezést, te meg folytathatod az olvasást – mondta Georgina nyugodtan. Majd bekapcsolta a filmje következő részét.

-          Rendben, legyen, de azt hiszem, hogy inkább kiélvezem a jakuzzit, mert már az összes könyvön túlvagyok háromszor, és egy kicsit unom – szusszantotta Bella.

-          Ez kegyetlenség – morogtam halkan.

Nem elég, hogy jakuzziba megy, és meztelen lesz, de még csak a gondolatai alapján sem sasolhatom őt. Na jó, ez talán egy kicsit perverz, de hiányzik a feleségem. Igaz, hogy még csak két nap telt el, de akkor is nagyon hiányzik már a közelsége.

-          Nyugi, haver, egy kis nélkülözés néha még jól is jön – kacsintott rám Félix.

-          Tudom, nem is ez a lényeg, csak egy pillanatra beindultam a feleségemre. Talán ez bűn? – kérdeztem kissé idegesen.

-          Dehogyis. A nők pontosan tudják, hogy hogyan kell felcsigázni a kedvesük vágyát. Ha tudnád, hogy Georginának néha milyen gondolatai vannak – nevetett fel Félix. – Néha még nekem is sok, amit kitalál. Félelmetesen perverz kis csajszi tud lenni.

-          Uh, nem haragszol, hogyha nem vagyok kíváncsi a pikáns részletekre? – húztam el a számat. Azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem érdekelnek a pikáns részletek.

-          Jaj, bocsánat. Mindig elfelejtem, hogy ti más elveken gondolkodtok, nem úgy, mint mi – nézett rám bocsánatkérően. – Bár én amíg létezem nem fogom megérteni, hogy hogyan vagytok képesek ilyen korlátok között élni. Hiszen mi ösztönlények vagyunk, vámpírok. Arra teremtettek minket, hogy élvezzük az életet, és feljebb legyünk, mint az emberek a ranglétrán. Miért nem fogadjátok el? Miért szorítjátok magatokat egy megszokott, és általok kötelezőnek hitt rendszerhez?

-          Azért, mert úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk a világgal élni, és együtt változni. Az emberek között élni, hogy legyen lehetőségünk dolgozni, tanulni, és bármihez, amit szeretnénk még elérni – magyaráztam a helyzetet. – Nem feltétlenül rossz dolog egyszerű családként élni az emberek között.

-          Hát nem tudom, öt-hat évente elköltöztök mindig, hiszen az emberek elkezdenek gyanakodni rátok. Ezzel szemben én évszázadok óta élvezem a szobámat, és a kastélyt, ami az otthonom – vetette ellent Félix. – Mi ez, ha nem állandóság?

-          Viszont vannak barátaid? Ismersz meg új embereket és új technikákat? A világ folyamatosan változik, de ti még mindig ugyanazt a hierarchiát követitek. Mivel jobb ez, mint az, hogy élvezzük az életet, még akkor is, hogyha ehhez el kell költöznünk néhány évente. Viszont világot is látunk, már mindenhol jártunk, ahol csak emberek élnek – gondolkodtam el boldogan.

Olyan sok helyen jártam már, és most hamarosan megmutathatom a világot Bellának is. Amióta megismertem még emberként, azóta vágyom rá, hogy elvihessem őt mindenhová, ahová csak szeretne ellátogatni. Milyen fantasztikus lesz, hogyha végigutazzuk Európát. Bár természetesen az öröm nem lesz felhőtlen, ha el kell hagynunk Forks-ot, és La Pusht, a családot, a gyerekeinket. Vagyis a család egy részét. Az elválás biztosan szörnyű lesz, ehhez kétség sem férhet, de a jó hír az, hogy sem a gyermekeinket, sem pedig az unokáink nem fognak megöregedni, vagy meghalni, de hiányozni nagyon fognak, ez biztos. Talán nem is olyan jó ötlet elvinni tőlük Bellát. Hiszen már attól is teljesen kiborult, hogy a fényképeknek bajba esett.

-          Nos, világot mi is látunk a küldetések során, így egyáltalán nem unatkozunk. Jártam már sok helyen, ahogy főhadiszállásunk is van a világ minden táján – vágta rá Félix. – Nem olyan egyhangú itt az élet, mint amit most láttok. A hangulat, és a tűz is sokkal, de sokkal nagyobb ebben a kastélyban, mint ahogy azt sokan hiszik.

-          Talán – egyeztem bele.

Végül is, még nem régóta élünk itt, és szerencsére nem is fogunk már sokáig, de az az egy biztos, hogy egyáltalán nem ismerjük a szokásaikat, és a hétköznapokon túli életüket. Bár azt gondolom, hogy a mi életünk még mindig sokkal szabadabb, mint az ittenieké. Hiszen Marcustól függnek gyakorlatilag. Igaz, hogy mi is megbeszéljük, hogyha valaki el akar válni a többiektől egy kis időre, de nálunk senki sem áll az akaratunk útjába. Ellenben itt Marcus bárkinek megmondhatja, hogy maradjon itt, és ne menjen sehová. Sőt, akár parancsba is adhatja, hogy örökké maradjanak itt.

-          Sziasztok – jelent meg hirtelen Alec. – Mi a helyzet? – kérdezte kíváncsian. – Remélem, hogy nem volt semmi gond Bella és Georgina között.

-          Hát, mondjuk, hogy tisztázták a dolgot olyan szinten, hogy nem fogják meggyilkolni egymást. Azt hiszem, hogy már ez is valami – mondta Félix vigyorogva.

-          Nos, ami azt illeti, azt hiszem, hogy ez egyelőre több, mint elég hír a Mester számára – vágta rá Alec azonnal. – Hogy bírod, Edward? – kérdezte felém fordulva.

-          Egy kicsit nehezen, de már csak egy nap és kijöhetnek onnan, akkor pedig végre visszakapom a feleségemet – mondtam boldogan.

-          Oh, ezeket Heather küldi Bellának és neked – nyújtott át egy vastag borítékot. Én pedig azonnal elvettem és ki is nyitottam.

-          Köszönjük, de hogyan? – kérdeztem miközben a családi képeinket lapozgattam. Heather volt olyan kedves és újra előhívatta nekünk az egészen.

-          Utólagos engedelmetekkel bement a szobátokba, és megkereste a képeket a gépeteken – mondta Alec mosolyogva.

-          Hogyhogy nem ő jött átadni? – kérdeztem kíváncsian. Heather mindig olyan lelkes, és szeret meglepetést okozni. Furcsa, hogy nem ő hozta el nekünk a képeket.

-          Ami azt illeti, jelenleg ki vagyok zárva a szobánkból – húzta el a száját Alec.

-          Miért? Mit tettél? – kérdeztem döbbenten. Heather nem igazán olyan lány, aki csak úgy megsértődik, és kizár valakit a szobából.

-          Az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy mi a bűnöm – sóhajtott fel Alec. – Tegnap este olyan jól éreztük magunkat, moziztunk, vacsoráztunk, vagyis csak ő, csodálatos volt minden. Ma pedig elmentem a trónterembe, hogy szolgáljam a Mestert, mint minden nap, azután pedig bezárt szobaajtó várt rám, és egy üzenet ezzel a kis csomaggal, hogy legyek szíves elhozni nektek ezt a borítékot. Igazából semmit sem értek. A húgomon sem tudtam soha életemben kiigazodni, de Heather még nála is sokkal keményebb dió. Egyszerűen nem is tudok mit mondani, vagy mire gondolni – adta ki magából Alec a bánatát. – Szerintetek mit tettem? Túlzás volt mostanában a sok virág? Vagy a kedvenc ételei, és filmjei? Mit csináltam rosszul?

-          Szerintem semmit – gondolkodtam el. – Talán csak megijedt valamitől – ajánlottam a lehetőséget.

-          Szerintem kapd el egy körre, és hagyjátok már abba ezt a huzavonát – állapította meg Félix.

-          Félix, Heather még ártatlan, és én nem fogom sürgetni semmiben sem – vágta rá Alec idegesen. – Ő nem egy egyszerű kis nő, akit felhozol magadhoz, amikor akarod. Ő az igazi – mondta határozottan.

-          Ja, egy igazi kis gyilkos – kiáltott ki Georgina. – Azt sem értem, hogy miért lehet itt, hiszen az apja miatt veszítettünk el annyi jó katonát, és ez a kis szajha is segített neki, amiben csak tudott. Szerintem hagyd, hogy visszamenjen oda, ahol eddig élt. Jobb lenne neked egy közülünk való.

-          Azt hiszem, hogy a te véleményedet nem kérdeztem, de javíts ki, hogyha esetleg tévednék – állapította meg Alec.

-          Valóban nem kérdeztétek, de azért én elmondom a véleményem, mert őszintén úgy gondolom, hogy nem való közénk ez a lány. Hidd el, hogy neki is jobb lenne nélkülünk – mondta Georgina ezúttal kicsit kedvesebben.

-          Ez az ő döntése volt. Ha azt szerette volna, akkor én maradtam volna vele Forksban – vágta rá Alec.

-          Ez viszont ebben a formában érdekes – gondolkodott el Félix. – Miért akarna egy lány, aki elvileg gyűlöl minket velünk élni?

-          Talán csak azért, mert állandóságra vágyik. Eddig még mindig csak vándorolt élete során, lehet, hogy szeretne megállapodni – mondta Alec határozottan.

-          Azt Forksban is megtehettétek volna – vágta rá Georgina.

-          Nem, mert onnan költöznünk kellett volna, ahogy mindenki másnak is – vetettem ellent.

-          Szerintem ez az egész akkor sem kerek – válaszolta Georgina.

-          Szerintem meg akadjatok le a kedvesemről, ide akart jönni és kész, ettől még nem tömeggyilkos, vagy merénylő – kezdett Alec dühös lenni.

-          Biztos? Egyszer már segített kis híján kiirtani minket – nézett Félix összehúzott szemekkel Alecre.

-          Szerintem ideje befejezni ezt a beszélgetést. A kedvesem nem akar itt semmi rosszat, csak nyugodtan és békében élni, ennyi, ha elfogadjátok, akkor jó, ha nem, akkor nem, de nem vagyok hajlandó tovább hallgatni ezt a sok zöldséget, amit magyaráztok mindannyian. Egyébként észrevettétek, hogy Edward és Bella az egyedüliek, akik nem támadnak neki azonnal? Mi bajotok van vele? Az, hogy nem teljes vámpír? – kérdezte feldúltan.

-          Nekem személy szerint az, hogy a képessége miatt majdnem meghaltunk mindannyian – válaszolta Georgina. – Bár tény, hogy a félvérségét sem kedvelem.

-          Nekem nincs bajom a kiscsajjal, de furcsa, hogy tényleg itt akar lenni – rántotta meg a vállát Félix.

-          Szerintem csak megijedt, mert túl gyorsan történik vele mostanában minden – szólalt meg Bella hirtelen. – Gondoljatok csak bele. Szerelmes lett egy olyan férfiba, akit az apja meg akart ölni, azután Volterrába jött, hogy beteljesítsék az édesapja mániákus bosszúhadjáratát, ami megjegyzem jogos volt, mert én megtenném, ha Edwardnak bármi baja esne. Elvesztette az édesapját, azután pedig Forksban ébredt fel a bátyja házában. Kicsit sok esemény történt vele, méghozzá nagyon rövid idő alatt, nem hiszem, hogy olyan hihetetlen, hogy összezavarodott szegény. Kell neki egy kis idő, és rendezi magában az érzéseit, ez biztos.

-          Köszönöm, én is így gondolom – mosolyodott el Alec. – Nem hiába kedveli annyira Bellát, Heather.

-          Miért? Talán van olyan lény, aki rajtam kívül nem rajong a mi szent Bellánkért? – nyögött fel Georgina. – Mit tudsz te, amit senki más?

-          Talán vámpír létem ellenére megmaradt néhány emberi vonásom is, nem úgy, mint neked – vágott vissza szerelmem.

-          Edward, most már én fogom megölni ezt a két nőt, ha nem hagyják abba egymás kóstolgatását. Három napon keresztül kibírni ezt a sok beszólogatást reakció nélkül. Ez már kínzás. Kit akart büntetni a Mester? A lányokat, vagy minket? – kérdezte a szemeit forgatva.

-          Talán mind a négyünknek meg kell tanulnia valamit – ajánlottam a lehetőséget.

-          Na és vajon mit? – nevetett fel Georgina.

-          Azt nem tudom, de majd egyszer biztosan kiderül – vágtam rá határozottan. Célja van annak, hogy mi négyünket zárt össze, na jó nem teljesen, de együtt kell töltetünk valamiért ezt a három napot elzárva a többiektől, ami mögött talán van valami, amire még nem jöttem rá…