La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 78. fejezet

78. fejezet

(Bella szemszöge)

Boldogan követtem Marcust, hogy a dolgozószobájában megbeszéljük a szerződés részleteit. Már alig vártam, hogy Helen és Marcus aláírják a szerződést, és mi hazamehetünk végre. Már alig várom, hogy újra a családom körében lehessek. Hiányoznak már, nagyon.

-          Ez lenne az – nyitott ki előttem egy ajtót Marcus. Én pedig azonnal beléptem a szobába.

-          Nagyon szép, és tágas – néztem körül csodálkozva. Nagyon tetszett a régi stílusú dolgozóba, és a hatalmas, karfás fotelek, amik nagyon kényelmesnek néztek ki.

-          Köszönöm, ez a szoba még őrzi a kastély régi mivoltát. Tudom, hogy haladnunk kell a korral, de azért ezt az apró szigetet megtartottam olyannak, amilyen mindig is volt – mondta Marcus kényelmesen helyet foglalva a hatalmas asztal mögött. – Foglalj helyet – mutatott az egyik szemben lévő fotelre. Én pedig azonnal leültem a felkínált helyre. – Nézd, Bella, őszinte leszek – kezdett bele komolyan. Ajaj, ez hangzik valami jól. Attól tartok, hogy nem fog tetszeni a mondanivalója. – Nagyon tetszik nekem a gondolatod, miszerint készítsünk egy szerződést a lányokkal, és ezzel meg van oldva az ügy, de úgy gondolom, hogy Georgina nem értett egyet veled, hogyha jól sejtem.

-          Hát, ami azt illeti, nagyon nem tetszett neki, hogy az engedélyed nélkül ajánlottam békeszerződést, de attól tartok, hogy különben nem tudtam volna meggyőzni őket – magyaráztam azonnal.

-          Nos, ezt valahogy sejtettem – bólintott rá Marcus.

-          Térjünk a tárgyra – szusszantottam fel. – Ha most azért kell büntetésbe mennem, mert helyesen cselekedtem, és elhoztam ide azt, aki megköti a békét, akkor csak rajta – szegtem fel az állam dacosan.

-          Nem mondtam, hogy büntetésbe küldelek, csak annyit mondok, hogy Georgina azért reagál ilyen hevesen, mert régebben neki is voltak önálló gondolatai, és ötletei, amelyeket meg is próbált megvalósítani, csak utána Aro letörte minden próbálkozását.

-          De hát, én azt hittem, hogy Georgina a te testőröd – lepődtem meg.

-          Az én testőröm, de valljuk be, hogy amíg a fivérem életben volt, ő volt a szószolója a családunknak – nevetett fel keserűen Marcus.

-          Na és miért nem tettél ellene, ha szabad kérdeznem – néztem rá kérdőn.

-          Nagyon egyszerű a helyzet – kezdett bele Marcus. – Én világ életemben a béke híve voltam. Ezért is fogadtam el én magam is a törvényeket, amik a vámpírokra vonatkoznak. Viszont, Aro meglehetősen erőteljes személyiség volt, akinek világ életében nagy tervei voltak azzal, hogy kihasználja, mik vagyunk mi. Sajnálatos módon Georgina néha ellenállni próbált, és ilyenkor megismerkedhetett a lenti tömlöcök vendégszeretetével.

-          Na és miért hagytad neki?

-          Azért, mert Georgina nehezen kezelhető volt mindig is, és még mindig jobb volt így, minthogy Aro gondoljon egyet, és kivégeztesse. Hidd el, ha akart volna, akkor talált volna rá okot.

-          Hm… ne haragudj, de ez nem úgy hangzik, mintha nagyon kedvelted volna a testvéredet – állapítottam meg.

-          Szerettem a testvéreimet, de nem mindenben értettem egyet velük – rántotta meg a vállát. – Na de visszatérve az eredeti témánkhoz. A tömlöcöket már régen lezárták az én utasításomra, tehát nem, nem tervezem, hogy megbüntetlek. Csak megkérlek, hogy értsd meg Georginát is. Nyilvánvaló, hogy nem könnyű eset, de tényleg a legjobb testőröm. Attól függetlenül, hogy milyen a természete. Egyébként is, már talán csak egy napig kell elviselnetek egymást, úgyhogy ennyit bírjatok ki, ha lehet. Mindenesetre térjünk vissza az eredeti tárgyhoz. A békeszerződés részleteit kéne megbeszélnünk. Volt valami konkrétum, amiben megegyeztetek már?

-          Igazából nem volt semmi konkrét. A lényeg, hogy békét szeretnének. Ők békén hagyják a Volturit, és betartják a törvényeket, a Volturi pedig hagyja őket békében élni, és nem támad rájuk.  

-          Nos, ezek a feltételek, azt hiszem, hogy tökéletesen kivitelezhetőek – bólintott rá Marcus. – Tehát csak ennyit kell belefoglalnunk. Akkor meg is írhatjuk – tett le elém két pergament, és egy tollat tintával.

-          Hű, ez aztán hagyományos – vettem fel a tollat vigyorogva.

-          Én már csak egy ilyen hagyományos vámpír vagyok – rántotta meg a vállát. – Szóval az a lényeg, hogy fogalmazd meg a békeszerződést, kapsz rá egy órát – mondta komolyan. – Addig én is beszélek Georginával.

-          Rendben, már neki is látok – bólintottam rá. Majd kezembe vettem a tollat, és azonnal írni kezdtem. Nem is kellett hozzá egy óra, és már készen is voltam a szerződés első variációjával. Már csak Marcusnak kell elolvasnia, és ha rendben van, akkor átmásolom, és már mehetünk is haza.

-          Bella – sikított fel Prue az ajtóból, majd felém kezdett rohanni.

-          Prue – pattantam fel én is a székből. Majd a karjaimba zártam fogadott lányomat.

-          Annyira hiányoztál – nyomott puszit az arcomra.

-          Te is nekem, kincsem. Na és, hogy vagytok a kis Sammel? – kérdeztem mosolyogva.

-          Nagyon jól – vágta rá azonnal. – Bár még egy kicsit várnom kell, amíg beszélgetni is tudok majd vele.

-          Hát, a türelem – simogattam meg az arcát.

-          Tudom, rózsát terem – biccentett Prue.

-          Vagy társat – állapítottam meg.

-          Igen, az is benne van a pakliban – bólintott rá.

-          Szerencsés vagy, kicsim, akibe egy farkas bevésődik, azt egy egész, hatalmas családot kap, nem csak szerelmet.

-          Nekem most már megvan mind a kettő – mosolygott rám boldogan.

-          Igen, az egészen biztos. Neked megvan mind a kettő, méghozzá örökké – bólintottam rá komolyan.

-          Hogy állsz a szerződéssel?

-          Oh, ezek szerint már beszéltél Helennel – állapítottam meg.

-          Természetesen. Hozzá mentem először, hogy megmutassam neki, tökéletes jól vagyok, és elmondtam mindent, amit értem tettél. Ne aggódj, megbízik benned – mondta határozottan.

-          Köszönöm, Prue – néztem rá hálásan.

-          Igazán nincs mit. Tudom, hogy te nekik is csak jót akarsz – mondta teljes meggyőződéssel.

-          Igen, valóban így van – mondtam komolyan. Tényleg nem akarom, hogy a lányoknak bármi baja essen.

-          Akkor fejezzük be itt a dolgodat, és utána azonnal menjünk haza, mert már alig várnak a többiek. Főleg Anthony. Neki már nagyon hiányzol. Jacobnak mostanában nagyon sok dolga van, és Phoebe elég akaratos kislány. Billy és Johanna nagyon jól vannak, a kis Will is tündéri kisbaba.

-          Ezek remek hírek – mondtam boldogan. – Már alig várom, hogy lássam mennyit nőttek. Na és Nathalie pocakja növekszik már?

-          Még hogy – villantak meg a szemei. – Már szép nagy a baba.

-          Helyes, az jó – kuncogtam fel. Anthony is szép nagy baba volt. Na és milyen gyorsan lett belőle hatalmas baba. Még szerencse, hogy a lányoknál ez nem így van, mert az én szervezetemnek annyira hirtelen volt minden, még akkor is, hogyha az volt életem egyik legboldogabb időszaka is.

-          Készen vagy, Bella? – lépett be Marcus a terembe.

-          Igen, már csak át kellene olvasni, hogy rendben lesz-e így – nyújtottam felé a lapot azonnal. Ő pedig néhány pillanat alatt átolvasta az egészet.

-          Remek, mehet rá a Volturi hivatalos pecsétje, és elolvashatja Helen is. Mindjárt idehozom. Addig másold le még egy példányban – adta ki az utasítást.

-          Azonnal, Mester – biccentettem. Majd már írtam is át a szöveget a másik pergamenre.

-          Itt is vagyunk – lépett be Helen és Marcus, amint letettem a tollat. – Készen vagy, Bella?

-          Igen, már csak a pecsét kell erre is – nyomtam rá gyorsan.

-          Tessék, Helen, ha neked is megfelel így, akkor mindjárt alá is írhatjuk, olvasd át nyugodtan.

-          Rendben van – biccentett a lány, majd tüzetesen átolvasta az egészen. – Nekem is megfelel – mondta kis gondolkodás után. Majd felvette a tollat, és már alá is írta mindkét példányt. Azután pedig Marcus is így tett.

-          Ezennel a béke megköttetett. Nem fogunk követni titeket, és nem támadunk rátok, hogyha ti sem támadtok meg minket.

-          Ne aggódj, betartom a szavam, és ahogy megkötöttük a szerződést, úgy be is fogjuk tartani – nyújtotta a kezét Helen Marcus felé.

-          Rendben, akkor mindent megbeszéltünk – bólintott rá a Volturi vezetője.

-          Akkor én távoznék is, már hiányzik a családom – mondta komolyan.

-          Természetesen. Köszönöm, hogy eljöttél, Helen – mondta Marcus kedvesen.

-          Részünkről a szerencse, így már békében élhetjük tovább az életünket – biccentett a lány. – Bella, köszönöm, amit Prue és Heather érdekében tettél – fordult most felém.

-          Örömmel – mosolyogtam rá.

-          Prue, ha bármikor visszatérnél közénk, akkor tudod, hogyan találhatsz meg – fordult most a fogadott testvére felé.

-          Köszönöm, Helen, de kicsi rá az esély, hogy elhagyjam az új családom – harapott az ajkába.

-          Ezt megértem – kacsintott Prue-ra. – Ég veletek – biccentett még. Majd a szerződés egyik példányával a kezében már el is indult a kijárat felé.

-          Nos, Bella, menj a szobátokba, és Edwarddal együtt elkezdhettek csomagolni – mosolygott rám Marcus. – Köszönöm a segítségeteket, és hogyha a jövőben szükségem lesz rátok, akkor azonnal értesítelek.

-          Természetesen, Mester – hajoltam meg gyorsan.

-          Oh, és a köpenyeiteket, kérlek, csomagoljátok be. Hogyha éppen ott lesz szükség Volturi emberre, ami a ti környéketek, akkor mindenképpen titeket kérlek meg a segítségre.

-          Igen, Mester – bólintottam azonnal.

-          Helyes, most pedig menj, miután becsomagoltatok még gyertek a trónterembe, hogy elköszönhessek tőletek – mosolygott rám kedvesen.

-          Ahogy kívánod – vágtam rá. Majd már el is indultam Prue-val a nyomomban a szobánk felé.

-          Ez annyira jó, már alig várom, hogy hazaérjünk – lelkesedett mellettem fogadott lányom.

-          Nekem mondod, egy örökkévalóságnak tűnt ez a hónap. Na nem, mintha Marcus nem bánt volna velünk fejedelmien, de azért mégiscsak nagyon nehéz volt ilyen sokáig távol lenni a családunktól. Azoktól, akiket szeretünk – mondtam vágyakozva.

-          Hidd el, hogy ti is nagyon hiányoztatok nekünk – szorította meg a kezemet. Majd úgy kezdett el ugrándozni mellettem, mint egy kislány. Annyira édes volt, hogy muszáj volt elmosolyodnom rajta.

-          Mi ez a nagy vidámság, hölgyek? – kérdezte Edward nevetve, amikor bementünk a szobába.

-          A békeszerződést aláírták, és Marcus elbocsátott minket, legalábbis egyelőre. Hazamehetünk – ugrottam a nyakába boldogan.

-          Be kell vallanom, hogy hallgatóztam egy kicsit – suttogta a fülembe. – A bőröndök már félig készen vannak – mutatott az ágyra.

-          Remek – mondtam lelkesen. – Akkor folytassuk a csomagolást – siettem a szekrényhez, de hirtelen kopogtattam.

-          Hahó, bemehetek? – kérdezte Heather az ajtón kívülről.

-          Hát persze – válaszoltam. Heather pedig már bent is volt a szobában.

-          Hoztam egy kis búcsúajándékot – harapott az ajkába. – Nem túl stílusos, de gondoltam, hátha örülnétek neki – adta át a kis csomagot. Amit azonnal kinyitottam. Alec és ő volt a képen, egy kedves, fehér galambokkal díszített keretben. A képkeret mögött pedig egy boríték volt, amit szintén kinyitottam. Amit benne találtam nagyon meglepett, de boldoggá is tett. Egy esküvői meghívó volt, méghozzá fél év múlva lesz a dátum szerint.

-          Gratulálok, Nektek – öleltem magamhoz rögtön.

-          Köszönjük – mondta Heather boldogan. – Ha nem tolakodás, akkor én is kérnék egy képet rólatok – húzott elő a zsebéből egy fényképezőgépet.

-          Természetesen semmi akadálya – húztam magam mellé azonnal Edwardot, és Prue-t.

-          Remek, kérlek, mosolyogjatok – állt meg előttünk Heather a géppel. Mi pedig boldogan elmosolyodtunk, és a gép már kattant is, jelezve, hogy a kép elkészült. – Köszönöm. Akkor hamarosan találkozunk – kacsintott ránk.

-          Hamarosan? – húztam fel a szemöldököm.

-          Igen, Marcus megengedte, hogy személyesen vihessem el a meghívót a bátyámnak – mondta boldogan.

-          Akkor valóban nemsokára találkozunk – öleltem magamhoz szorosan.

-          Igen, de már most hiányoztok – bújt hozzám még jobban, mint egy kiscica.

-          Te is hiányozni fogsz nekünk, kedvesem – simítottam végig a haján. – Viszont, hamarosan találkozunk, és nagyon is jó hír – mondtam boldogan.

-          Igen, így van – bólintott rá. – Oh, megkérhetlek titeket, hogy ne áruljátok el Brian-nek, hogy jövünk, na és persze az esküvőt se? – nézett ránk kérlelően. – Szeretnénk meglepi őt – mondta lelkesen.

-          Hát persze, ha ezt szeretnéd, akkor semmiképpen sem mondjuk el neki – vágtuk rá mindhárman.

-          Remek, akkor nemsokára – nyomott puszit mindhármunk arcára. Majd már el is tűnt.

-          Boldognak látszik – nézett utána mosolyogva Prue.

-          Nem csak annak látszik, a gondolatai csak úgy sugároznak – mondta Edward. Én pedig közben már mindent bedobáltam a bőröndökbe. Nem érdekel, ha összegyűrődnek, majd otthon kivasalom őket. A lényeg, hogy minél előbb menjünk haza.

-          Minden bepakolva – húztam be a két cipzárt. – Indulhatunk? Hol van, Jasper?

-          Már én is útra készen állok – lépett be az ajtón. – Minél előbb indulunk, annál előbb láthatom Alice-t.

-          Helyes, akkor, menjünk, és köszönjünk el Marcustól – mondtam határozottan, és már indultam is a trónterem felé. A többiek pedig követtek…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 77. fejezet

77. fejezet

(Bella szemszöge)

Mozdulni sem tudtam, olyan hirtelen történt minden. Edward a két lány között termett. Félix hirtelen lefogta Georgina, Jasper pedig Helen mellett termett és őt kapta el. Én pedig azonnal Edward mellé siettem, és lekevertem neki egy hatalmas pofont.

-          Megőrültél? – kérdeztem dühösen.

-          Szerinted mi kárt tehettek volna bennem? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-          Például összepaszíroznak, vagy a nagy hévben letépik a karjaidat, esetleg rögtön a fejedet, amiért közéjük álltál? – kérdeztem idegesen.

-          Kicsim, mindketten tudjuk, hogy tudok mit kezdeni a harc közben, úgyhogy ne aggódj – simított végig az arcomon.

-          Félix, azonnal eressz el, vagy megöllek – kapálózott Georgina.

-          Nem, és most le fogsz higgadni, mert nem vagy önmagad – teperte le Félix a földre. – A Mester azt mondta, hogy békét akar kötni. Te meg rátámadsz arra lányra, aki azért jön, hogy aláírja a békét? Normális vagy? Gondolkozz már egy kicsit. Nekem semmi bajom a vadsággal, de hogyha az életed és a szabadságod kockáztatod vele, akkor már igenis bele fogok szólni.

-          Nekem férfi nem parancsol – morogta Georgina.

-          Eddig nem parancsolt, de azt hiszem, hogy mostantól ez máshogy lesz. Eddig nem gondolkodtam rajta, de eljött az idő, amikor kénytelen leszek megzabolázni téged – mondta Félix ellentmondást nem tűrve.

-          Ahhoz meg kell ölnöd – mondta a lány dühösen. Tényleg ennyire szörnyű lenne, hogyha egy kicsit elhagyná állati mivoltát?

-          Nekem nem kell, majd észhez térsz néhány hét alatt a tömlöcben. Tényleg vissza akarsz oda kerülni?

-          Marcus sosem zárna be oda – vágta rá Georgina. – Az effajta fenyítés csak Aro számára volt természetes.

-          Még bevezetheti Marcus is, főleg, hogyha meghallja, hogy mit próbáltál tenni – mondta Félix még mindig dühösen.

-          Én hajlandó vagyok hallgatni a dologról, hogyha ezentúl békén hagy engem – ajánlotta Helen. 

-          Na persze, majd hiszek neked – forgatta meg a szemeit Georgina.

-          Nekem teljesen mindegy, de áll az ajánlatom – rántotta meg a vállát Helen.

-          Szerintem menjünk, Marcus már vár minket – szóltam közbe halkan.

-          Részemről mehetünk – állt fel Félix. Majd maga után húzta Georginát is. – Kérlek, próbálj meg viselkedni.

-          Majd meglátom, hogy mit tehetek – tépte ki a kezét Félix kezei közül.

-          Haragszol még? – ölelt magához Edward.

-          Nem – sóhajtottam fel. – Nem is haragudtam, csak megijedtem. Bár szerintem ellenkező esetben te is megijedtél volna.

-          Ez egészen biztos – bólintottam rá. – Sajnálom.

-          Ugyan, kicsim, nincs semmi baj – nyomott gyors csókot a számra.

-          Na, induljunk, erre még lesz időtök, hogyha visszaértünk – forgatta meg a szemeit Jasper. – Mindenki utánam, de gyorsan – mondta ellenmondást nem tűrve, és már futni is kezdett. Mi pedig követtük.

Érdekes módon Georgina az út hátralévő részében egyetlen egy szót sem szólt. Sőt, a szokottnál sokkal higgadtabban futott Félix előtt. Volt egy olyan érzésem, hogy Félix vagy megmentette a barátnőjét ezzel a határozottsággal, vagy csak annyit ért el, hogy átköltözhet egy másik lakosztályba. Nem tudtam kiigazodni Georginán, de abban biztos voltam, hogy a haragjának a forrása az, hogyha parancsolni akar neki valaki. Pontosabban, valaki, aki nem Marcus, és férfi. Ez még elég kevés ahhoz, hogy megfejtsem őt, sőt, azt hiszem, hogy nem is akarom megfejteni, de azért bennem van egy hajszálnyi kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy miért is ilyen a természete.

-          Mindjárt odaérünk – kiáltott hátra Jasper. – Nagyjából még tíz perc, és a nagyteremben lehetünk.

-          Az jó, már kezdek fáradni – mondta Helen fáradtan.

-          Még mindig elfogadhatod a segítséget – mondta neki Edward.

-          Nem, köszönöm, kibírom – mondta Helen.

-          Makacsabb, mint te – mosolygott rám Edward.

-          Szerintem inkább csak bizalmatlan, ami teljesen érthető – vágtam rá.

-          Bizalmatlan és makacs is – mondta Helen nevetve. – Mindig is ilyen voltam.

-          Sebaj, ez még változhat – állapítottam meg.

-          Oh, már látom, végre – sóhajtotta Helen.

-          Nagyjából két perc – vágta rá Jasper.

-          Már annyi sem kell – mondtam mosolyogva. Ha Helen aláírja a békét Marcusszal, akkor holnap már repülőn ülhetünk hazafelé. Bárcsak már ott tartanánk.

-          Innentől csak sétálva mehetünk tovább – állt meg Jasper az erdő határánál.

-          Nem is baj – vigyorodott el Helen. – Látjátok, el tudok futni idáig a ti tempótokban – mondta büszkén.

-          Valóban, nagyon kitartó vagy – bólintottam rá.

-          Az egyszer biztos – vágta rá elégedetten.

-          Oda ne rohanjak – forgatta meg a szemeit Georgina.

-          Most fejezd be – morgott rá Félix.

-          Ha vége ennek az ügynek, akkor egészen nyugodtan kiköltözhetsz a lakosztályunkból. Vagy én költözök át egy másikba – mondta ellentmondást nem tűrve a lány.

-          Ehhez azért nekem is lesz néhány keresetlen szavam – vágta rá Félix.

-          Miért? Azt hiszed, hogy megakadályozhatod, hogy átköltözzek egy másik lakosztályba?

-          Nem hiszem, hanem tudom. Nem minden történik mindig úgy, ahogy te kívánod. A társam vagy, és ha tetszik, ha nem, valamit kénytelen vagy megbeszélni velem.

-          Majd meglátjuk – vágta rá Georgina.

-          Ne aggódj, meg fogod látni – biccentett Félix. Majd mindketten látszólag lezártnak tekintették a vitát, legalábbis egyelőre.

-          Üdvözöllek itthon titeket – nyitotta ki nekünk a kaput Alec. – Remélem, hogy minden rendben ment.

-          Többé-kevésbé minden rendben volt, igen – mondtam elgondolkodva.

-          A többé-kevésbé része igencsak erős, de a lényeg, hogy ideértünk – bólintott Jasper.

-          Gyertek, a Mester már vár benneteket – indult el Alec a trónterem felé.

-          Hol van Heather és Prue? – kérdezte Helen azonnal.

-          Heather itt van valahol az biztos, Prue pedig már úton van ide – mondtam neki kedvesen.

-          Remek – mosolyodott el Helen. – Amennyiben a lányok tényleg itt lesznek, akkor részemről semmi akadálya nincs a békének.

-          Ne aggódj, semmi okod nem lesz kételkedni bennünk – mosolyogtam rá.

-          Már meg is érkeztünk – mondta Alec. Majd kitárta előttünk az ajtót. A teremben pedig már ott várt ránk Marcus, közvetlenül mögötte pedig ott állt Heather.

-          Nem is számítottam rátok ilyen hamar, gyermekeim – állapította meg Marcus elégedetten.

-          Igyekeztünk – biccentett Jasper.

-          A híred ugyan már megelőzött a nyomkövetés terén, de el kell ismernem, hogy én magam is csak ámulok, hogy egy kicsit sem túloztak a pletykák.

-          Köszönöm a bókot. Viszont a legnagyobb érdem Belláé – fűzte hozzá fogadott bátyám.

-          Csakugyan? – fordult most felém Marcus kíváncsian.

-          Bella ajánlott egy írásos békeszerződést a nevedben – mondta Georgina gonoszan mosolyogva.

-          Hiszen ez remek ötlet – vidult fel Marcus arca. Georgina arckifejezése pedig azonnal letört lett. – Nekem is eszembe juthatott volna – mondta rám nézve. – Kit tisztelhetek kegyedben? – fordult most Marcus Helen felé.

-          A nevem, Helen, én lettem a nővéreim vezetője, miután elhagytuk a várost – válaszolt azonnal.

-          Üdvözöllek Volterrában, Helen – üdvözölte Marcus. – Hajlandó vagy békét kötni írásos szerződésben?

-          Igen, hajlandó vagyok, de megvannak a magam feltételei, ahogy gondolom neked is megvannak az igényeid a békével kapcsolatosan.

-          Természetesen – bólintott rá Marcus. – Az egyik feltételed már úton is van erre a reptérről.

-          Hogy mondja?

-          Prue nemrégen szállt le, és mivel Bella mobilját nem érte el, sem pedig Edward és Jasper telefonját, így Carlisle felhívott engem, én pedig azonnal küldtem a hölgyért egy kocsit.

-          Köszönöm, Mester – mondtam hálásan. Hogy nem vettem észre, hogy lemerült a telefonom? Na mindegy, a lényeg, hogy Prue itt lesz nemsokára.

-          Igazán nincs mit, örömmel segítettem – mondta Marcus, a szeméből pedig azt hiszem, hogy kiolvashattam némi hálát is azért, hogy eddig a jelek szerint elsimítottam a békét a lányok és a Volturi között. – Kedves, Helen, ha megengeded, akkor megkínálnánk némi étellel és itallal, Heather már nyilván éhes, hiszen alig evett ma valamit. Te pedig biztosan elfáradtál a hosszú út során.

-          Ami azt illeti, örömmel elfogadok egy kis frissítőt – bólintott Helen.

-          Remek, akkor Heather, kérlek, vidd magaddal Helent, és elégedetten, jóllakva térjetek majd vissza. Oh, és persze, nyilván van megbeszélnivalótok is bőven. Nem kell sietnetek, mert addig én és Bella megfogalmazzuk a békeszerződés részleteit, és ha visszajöttetek, akkor meg is vitatjuk.

-          Ahogy kívánja – biccentett Heather azonnal.

-          Neked megfelel így, Helen? – kérdezte Marcus kíváncsian.

-          Részemről rendben van – bólintott rá a lány.

-          Nagyszerű – mondta Marcus mosolyogva. – Bella, kérlek, tarts velem a dolgozószobámba – nézett most rám.

-          Igen, Mester – vágtam rá azonnal. Majd egy gyors csókot adtam Edwardnak és már követtem is Marcust kifelé a teremből…

(Marie szemszöge)

Azt hiszem, hogy elég későn ébredtem fel a tegnapi fürdőzésünk után. Annyi biztos, hogy Tim még mellettem feküdt, mert éreztem, ahogy gyengéden magához szorít.

-          Szia – nyomott puszit az arcomra.

-          Szia – nyitottam ki a szemeimet lustán. – Honnan tudtad, hogy már ébren vagyok? – kérdeztem kíváncsian.

-          Megváltozott a légzésed, és halványan elmosolyodtál –mondta vigyorogva.

-          Túl jól ismersz – csóváltam meg a fejem nevetve.

-          Nos, bébi korunk óta azért volt rá némi időm, hogy kiismerjelek – állapította meg.

-          Én ugyanolyan régóta ismerlek, de mégsem ismerem minden reakciód – mondtam panaszosan.

-          Sebaj, legalább néha meg tudlak lepni – kacsintott rám.

-          Oh, talán most is készülsz valamire? – haraptam az ajkamba.

-          Ami azt illeti, nem mondanám, hogy nincsenek ötleteim – mondta elégedetten. – Például mit szólnál egy reggelihez? Már mindent előkészítettem. A tea gőzölög, szedtem gyümölcsöt az erdőben, és van néhány szendvicsünk is.

-          Remekül hangzik, de legközelebb talán segíthetnék neked én is – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nos, meglátjuk, mit tehetünk – kacsintott rám. – Bár nehéz lenne téged felkelteni, mert imádom nézni, ahogy alszol.

-          Elkényeztetsz – sütöttem le a szemeimet.

-          Csak, hogyha nem zavar – gördült hirtelen fölém. Én pedig meglepődtem a hirtelen rám törő érzésektől. Furcsa volt a helyzet. Másmilyen érzések törtek rám, mint amilyenek kiskorunkban. – Baj van? – nézett rám meglepetten.

-          Dehogy, nincs semmi baj – mondtam elgondolkodva. Nem mondhatnám, hogy rosszul esett ez a testhelyzet, sőt, nagyon is kényelmes és megnyugtató volt. Jól éreztem magam így.

-          Akkor jó – bújt hozzám szorosan. Majd a fejét óvatosan a mellemre helyezte. – Marie, nagyon gyorsan dobog a szíved – nézett fel rám Tim.

-          Csak azért, mert boldog vagyok – sóhajtottam fel. – Bújj vissza hozzám – fogtam meg finoman a fejét, és visszahúztam oda, ahol az előbb volt.

-          Szeretem ezt – ölelt át mindkét karjával.

-          Akárcsak én – suttogtam elégedetten. Viszont a meghitt pillanatunkat megzavarta az áruló gyomrom, ami gonosz módon korogni kezdett.

-          Te éhes vagy – kuncogott fel Tim.

-          Mentségemre szóljon, hogy én nem egész nap vagyok éhes, mint egyesek – állapítottam meg.

-          Te kötözködsz velem – húzta fel a szemöldökét. Majd csiklandozni kezdett. Én pedig azonnal megpróbáltam elkúszni az útjából, de a még mindig behúzott hálózsák ezt nem nagyon engedte.

-          Oké, elég, bocsánatot kérek – visítottam nevetve. – Kérlek, már nem kapok levegőt – sikoltottam fel.

-          Na jól van, most az egyszer megkegyelmezek, de ebből nem csinálunk rendszert, úgyhogy vigyázz magadra – emelte fel a mutató ujját fenyegetően, de azért játékosan.

-          Akkor mehetünk reggelizni? – kérdeztem szégyenlősen. – Már nagyon éhes vagyok.

-          Hát persze, hogy mehetünk – kuncogott fel. Majd egy szempillantás kihúzta a hálózsák zipzárját, és maga után húzott engem is. Viszont, ahogy eltűnt mellőlem azonnal megcsapott a reggeli hideg. Pedig egyáltalán nem voltam fázós. Sőt, azt hiszem, hogy még soha életemben nem fáztam ezelőtt.

-          Hűvös a reggel, még nekem is – vett fel egy pulcsit Tim. – Tessék, bújj bele – nyújtotta felém a másik, igencsak nagy, és vastag felsőjét. Gyorsan belebújtam, majd felhúztam a meleg csizmámat is, és már siettem is ki Tim után. Ami ott várt, attól pedig elállt a lélegzetem. Csodálatos villás reggeli tárult elém, a kedvenc vad gyümölcseimmel, és édes müzlivel, szendvicsekkel, és finom illatú, gőzölgő teával, na és egy hatalmas csokor vadvirággal, ami azonnal rabul ejtett. A szendvics, egy kis gyümölcs és tea kijelentés meg sem közelítette azt a meglepetést, amit kaptam már korán reggel.

-          Ez egyszerűen csodálatos – nyomtam puszit Tim arcára, majd felvettem a virágcsokrot, és mélyen beszívtam a finom illatkombinációt. – Elkényeztetsz – korholtam meg megint. Na nem, mintha bántam volna dolgot.

-          Ez a legkevesebb, ami jár neked – mondta határozottan. – Egy csésze teát? – töltötte meg a bögrémet.

-          Igen, köszönöm – vettem el tőle a bögrét. Majd jóízűen belekortyoltam. Timmel, mint mindig, most is tökéletesen boldog voltam, és csak fokozta az örömömet, hogy mi örökké együtt maradunk, és minden reggel átélhetem majd az életnek ezt az apró csodáját…