La Push vámmpírja II. Új Nemzedék - 90. fejezet

90. fejezet

(Alice szemszöge)

A parti egyszerűen fantasztikusan sikerült. Örültem, hogy Heather is révbe ért, bár szerintem Alec elég érdekes választás a számára, hiszen nem jellemző, hogy egy vegetáriánus lány egy Volturi testőrbe szeret bele.

-          Mind gondolkozol, kicsim? – kérdezte Jasper kedvesen.

-          Csak Heather választásán gondolkodtam – állapítottam meg.

-          A szerelem nem válogat, erre a mi családunk az egyik legjobb példa – mondta kedvesem határozottan.

-          Ez is igaz – bólintottam rá azonnal. A szerelem tényleg nem válogat, hiszen én is csak azon kaptam magam egyszer, hogy látomásom volt, azután pedig már csak Jasperre tudtam gondolni. – Remélem, hogy ők is legalább olyan boldogok lesznek, mint mi.

-          Ebben biztos vagyok – vágta rá Jasper. – Olyan érzelemhullámok áradnak egymás felé kettejük között, ami nem hagy kétséget a felöl, hogy hogyan éreznek. Ráadásul Heather ötpercenként telefonál, hogy mikor érkezzen ki értünk a reptérre, úgyhogy légy szíves hívd vissza, mert nagyon izgatott.

-          Csakugyan? – kuncogtam fel. – Mindjárt készen vagyok – húztam be a bőrönd cipzárját. – Elérjük a következő járatot, ami azt jelenti, hogy este nyolc körül már ott is lehetünk. Mindjárt visszahívom.

-          Nagyszerű, a lényeg, hogy hívd vissza – mondta szerelmem. – Már mindenki odalent vár minket, hogy elbúcsúzhassunk, Edward pedig vállalta, hogy kivisz a reptérre.

-          Rendben, öt perc és lent vagyok – vágtam rá azonnal.

-          Oké – biccentett rá azonnal. Majd megfogta a két nagy bőröndöt, és már el is tűnt a szobából. Én pedig tárcsáztam Heather számát.

-          Na végre, egész nap nem tudtalak elérni – szólt bele azonnal a telefonba.

-          Öhm… hajnali három óra van, ezt tudtad? – kérdeztem nevetve.

-          Na jó, talán egy kicsit izgatott vagyok – vallotta be.

-          Az természetes egy menyasszony esetében, de ne aggódj, hamarosan ott leszek, és mindent megoldunk együtt.

-          Ebben egészen biztos vagyok – kuncogott fel.

-          Helyes, addig aludj egyet, mert feltételezem, hogy már Alec idegeire mentél – nevettem fel most én.

-          Hát, ami azt illeti – hallottam meg Alec panaszos hangját. – Aludnia kellene, de egyszerűen nem hajlandó. Pedig már majd leesik a feje a fotelben.

-          Hallod ezt, Heather – mondtam rosszallóan. – Most menj, és vegyél egy jó forró fürdőt, azután pedig irány az ágy, mire felébredsz, már ott is leszek – ígértem meg.

-          Jól van, jól van – sóhajtott fel Heather.

-          Már készítem is a fürdőt – vágta rá Alec.

-          Helyes, akkor hamarosan – mondtam, majd letettem a telefont. Majd felkaptam a kistáskám, és már siettem is le a nappaliba.

-          Mindenképpen hívjatok, ha megérkeztetek – ölelt magához Esme óvón.

-          Természetesen – vágtam rá azonnal.

-          Hiányozni fogtok – sóhajtotta Bella, és Rose. Azután pedig a többi lány is. Ez igazán jól esett a szívemnek. Nekem is hiányozni fognak, de hamarosan újra találkozunk majd.

-          Aztán csak kíméletesen, Marcus még nem készült fel a divatrobbanásra – heherészett Emmett, amikor elindultunk.

-          Oh, dehogynem, csak még nem tud róla – kiáltottam vissza a lökött bátyámnak.

-          Én azt hallottam Marcustól, hogy nagyon is szeretné megismerni az aktuális divatot – mondta Edward vigyorogva.

-          Csakugyan? – vontam fel a szemöldököm.

-          Igen, efelől kétségem sincs – vágta rá Edward.

-          Nagyon helyes, azt hiszem, hogy rájuk is fér, hogy tanuljanak egy kicsit a mai divatról, Jasper mesélt nekem az ottlétetekről, az alapján határozottan úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy elvezessem Volterrát a mai világba.

-          Ebben biztos vagyok szívem, de én inkább az újak kiképzésében fogok segédkezni, ha nem baj – szólalt meg Jasper hirtelen.

-          Lemaradtam valamiről? – kérdeztem döbbenten.

-          Beszéltem Marcus-szal, és mesélte, hogy van néhány újszülöttje, akik nem tudják kontrollálni magukat, de nem akar gyilkolni, csak, hogyha muszáj, így felajánlotta nekik, hogy maradhatnak. Azok, akik nem kívántak élni a lehetőséggel sajnos meghaltak, de tíz vámpír úgy döntött, hogy megtanulja elrejteni magát a világ elől.

-          Mikor beszélted ezt meg vele?

-          Mielőtt te beszéltél Heatherrel telefonon – vágta rá szerelmem.

-          Hát jól van, ez tényleg fontosabb, mint vásárolni, elismerem – egyeztem bele. – Azért majd néha lássalak is, lehetőség szerint – fűztem még hozzá. Ismertem már Jaspert, amikor a feladatra koncentrált, akkor sokszor észre sem vette, hogy akár napokra is eltűnik.

-          Ne aggódj, kedvesem, mindenképpen közös lesz a lakosztályunk – simított végig a hátamon.

-          Az biztos, csak az a kérdés, hogy megjelensz-e ott néha – húztam el a számat. Ez az ígéret nekem még kevés volt.

-          Oké, akkor megígérem, hogy este tíz, és reggel nyolc között csak és kizárólag a tiéd vagyok – ajánlotta lelkesen.

-          Hm… ez az ajánlat már sokkal jobban tetszik – mondtam elégedetten.

-          Tudom, hogy Marcus jó vezető, de azért figyeljetek, és vigyázzatok magatokra a biztonság kedvéért – szólalt meg hirtelen Edward.

-          Milyen baj érhetne? – lepődtem meg.

-          Nos, Heather még préda lehet ezeknek az újszülötteknek, úgyhogy jobb lesz vigyázni – mondta Edward komolyan. – Figyeljetek oda Heather-re, nehogy Alec lemészárolja az újszülötteket, és bajba keveredjen az esküvő előtt.

-          Logikus gondolat – vágta rá Jasper. – Mindenképpen távol kell tartanunk őt a veszélyzónától.

-          Szerintem erre Marcus is biztosan gondolt – állapítottam meg.

-          Nos, ez igen valószínű, de azért menjünk biztosra – vágta rá Jasper. – Majd beszélek erről Marcus-szal, hogyha odaértünk.

-          Rendben van, és mi is hamarosan találkozunk – állította meg Edward a kocsit a reptéren.

-          Igen, ahogy megbeszéltük – biccentettem mosolyogva. Majd kipattantam az autóból, és megkerültem, hogy magamhoz ölelhessen a bátyámat. Igazán hiányozni fog. Ahogy a többiek is, bár azt hiszem, hogy ez teljesen érthető.

-          Te is hiányozni fogsz, hugicám – nyomott puszit az arcomra. Majd letett a lábamra, és elengedett. Mi pedig Jasperrel azonnal leadtuk a csomagjainkat, és már fel is szálltunk a gépünkre. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben, és hozzábújtam kedvesemhez, hogy úgy tegyek, mintha aludnék. Elég furcsa látvány lenne, hogyha egy keveset sem „pihennénk” egy ilyen hosszú utazás alatt, így ez a legegyszerűbb módja az elvegyülésnek az emberek között.

-          Lehet, hogy nem lesz elég egy hét az újszülöttekhez – súgta a fülembe kedvesem.

-          Igen, ezt sejtettem – vágtam rá halkan. Hiszen hogyan is várhatnánk el egy fiatal vámpírtól, illetve többtől, hogy egy hét alatt megtanulja kontrollálni a vér iránti vágyát. Ez egyenlő a lehetetlennel.

-          Nem haragszol? – tette fel a következő kérdést.

-          Ne butáskodj, már miért haragudnék? Egyáltalán nem haragszom – suttogtam halkan. – Egyébként nekem sem lesz elég egy hét ahhoz, hogy megszervezzek mindent Heathernek. Egy esküvő eleve nem kis dolog, és nem hiszem, hogy köpenyen kívül sok dolgot fel tudna mutatni nekem Marcus és a többi Volturi tag. Nem éppen hívek a divathoz.

-          Kicsim, honnan tudod, hogy mi van a köpeny alatt?

-          Hát nem nyilvánvaló? Szerintem hányszor mentek két küldetés között vásárolni? – forgattam meg a szemeimet.

-          Jogos – kuncogott fel Jasper. – Néha tényleg félelmetes vagy, kicsim.

-          Helyes, csak féljenek is, mert nem fogom kímélni őket, az egyszer biztos – vágtam rá elégedetten. Most átalakítom a viseletet az egész várban, ez ezer százalék.

-          Azért csak finoman, hirtelen változás lesz ez – nevetett fel hangosan. Mire azonnal megjelent egy idegesítő légi kísérő.

-          Látom, felébredt – mosolygott szerelmemre csábosan. – Tehetek Önért valamit? – kérdezte nyájasan. Na gondolom, hogy mit szeretne érte tenni. Vagyis, ami még rosszabb, hogy látom is, ugyanis elhatározta a mocskos nőszemély, hogy eljut a férjemmel a mosdóig. Csakhogy azt nem vette számításba, hogy én is hirtelen felébredek.

-          Egy kávét kérnék, köszönöm – néztem a lányra mosolyogva.

-          Azonnal, kisasszony – vágta rá tetetett mosollyal.

-          Asszony – vágtam rá Jasperbe karolva. – Nászúton vagyunk – fűztem még hozzá.

-          Oh, gratulálok – hebegte a lány. – Hozhatok valamit, uram? – fordult vissza Jasper felé.

-          Nem, köszönöm – mosolygott rá Jasper egy pillanatra. Mire egy kicsit erősebben szorítottam meg a combját.

-          Ez meg mi volt? – húztam fel a szemöldököm, amikor a perszóna eltűnt.

-          Csak élveztem egy kicsit a féltékenységi jeleneted. Aranyos voltál – kacsintott rám.

-          Na szép – mondtam sértetten. – Tehát én itt védeni próbálom az erényedet, te pedig csak jól szórakozol ezen a tényen.

-          Nem szíven, én kifejezetten élvezem, ahogy véded a területed – simított végig a combom belső felén.

-          Nagyon helyes, mert nem szándékozom átadni téged soha senkinek. Ehhez tartsa magát, uram, különben nagyon nagy bajba kerül – mondtam játékosan.

-          Értettem, asszonyom – nyomott gyengéd csókot a számra.

-          A kávéja, asszonyom – jelent meg a lány egy csésze kávával, amit rögtön el is vettem tőle.

-          Köszönöm – biccentettem.

-          Nagyon szívesen, ha bármi mást tehetek Önökért, akkor kérem, csak szóljanak – mondta felcsillanó szemekkel.

-          Rendben – vágtuk rá kedvesemmel. Miután a perszóna végre fülét-farkát behúzva távozott. Már éppen ideje volt, mert már nagyon idegesített ez a kis liba.

-          Elégedett vagy? Szépen leszereltem a hölgyet? – kérdezte szerelmem halkan.

-          Igen, ami azt illeti, ez most határozottan jól esett – bújtam hozzá elégedetten. – Túl sok nő feni rád a fogát.

-          Ez ebben a formában elég viccesen hangzik – állapította meg.

-          Ez nézőpont kérdése – kuncogtam fel. – Mindenesetre a lényeg, hogy jól leráztad a lányt, úgyhogy ezt most megúsztad egy vásárlással, azt hiszem.

-          Nos, az egy még nem olyan vészes, áll az alku – mondta Jasper határozottan. – Most viszont tegyünk úgy, mintha aludnánk, különben még visszatér a hölgyemény – bökött a fejével a zizegő stewardess felé.

-          Rendben, már meg is vagyok győzve – ásítottam egy nagyot. Majd megint úgy tettem, mintha aludnék. Oh, a kávé, a fenébe. Gyanús lesz, hogyha mégsem iszom meg. Egy pillanatra kinyitottam a szemeimet, és szenvedte felhajtottam a kávét. Majd visszatettem a csészémet, és ismét behunytam a szemeimet.

-          Hősies – simított végig az arcomon szerelmem. Majd a fejét az én fejemhez hajtotta, és így fektettük el az üléseinket. Az idő szerencsére gyorsan telt, mert mindig is nagyon szerettem így pihenni. Egyszer pedig már csak azon kaptam magam, hogy leszálláshoz készülődünk. Amint a gép megállt a helyén mindketten felpattantunk, hogy minél előbb odaérhessünk Heatherhez.

-          Sziasztok – sikkantott fel Heather, amikor meglátott bennünket, és még Alec is elmosolyodott, ami igazán nagy szó, mert őt nem igazán láttam még vidámnak. Habár, amióta ő és Heather egy pár, azóta határozottan boldognak tűnik.

-          Sziasztok – integettem vissza én is, míg Jasper a csomagokat hozta utánam. Amint eléjük értem Heather rögtön a nyakamba ugrott.

-          Már annyira vártam, hogy ideérj, mindenféle idióta kérdéssel bombáznak, amikre nem tudok válaszolni – kezdett mesélésbe Heather.

-          Na és mik azok az idióta kérdések?

-          Például, hogy milyen legyen a torta, hogy milyen színű legyen a díszítés, hogy hány koszorúslányt szeretnék, hogy ki kísér az oltárhoz. Talán jobb lenne egy gyors igen Vegasban – mondta idegesen.

-          Na-na, azt már nem. Ezt most azonnal verd ki a fejedből – róttam meg kissé mérgesen. Még hogy Vegas? Miért a mániája mindenkinek ez a Vegas dolog? Semmi romantika nincs abban az elképzelésben.

-          Oké, úgysem gondoltam komolyan, bocsánat – fújta ki magát végre.

-          Nos, a tortákat majd holnap megkóstolod, és eldöntöd, hogy milyet szeretnél – kezdtem el szép sorban. – Mi a kedvenc színed?

-          A smaragdzöld – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          Remek, akkor a díszítés fő vonala a smaragdzöld lesz, amit remekül lehet variálni bordóval, vagy fehérrel is – bólintottam rá. – Hány koszorúslány? Nos ezt a lányok azért kérdezik mert valószínűleg szeretnének részt venni a megtiszteltetésben. Én azt javaslom, hogy válassz közülük, mondjuk tízet – ajánlottam a lehetőséget. – Azt, hogy ki kísér az oltárhoz neked kell eldöntened, mert az egyértelmű jelölt nincs a köreinkben, de elég logikus választás lenne a bátyád.

-          Te jó ég, egy pillanat alatt megoldottad az összes problémámat – sikkantott fel Heather. – Te egy főnyeremény van, komolyan mondom.

-          Ezt a mondatod most fel kellett volna vennem kamerára. Végre valaki értékeli a képességeimet – húztam ki magam büszkén.

-          Hidd el, hogy én még talán jobban örülök, hogy megérkeztetek, mint maga a menyasszony – motyogta Alec halkan.

-          Hé, azért ennyire nem vagyok elviselhetetlen – mondta Heather morcosan.

-          Elviselhetetlen nem vagy, drágám, természetesen, de valljuk be, hogy Alice-szel jobban meg tudod beszélni ezeket a dolgokat, mint velem, mert nekem nagyjából annyi tapasztalatom van az esküvőkkel kapcsolatban, mint neked.

-          Na jó, ezzel a ténnyel nem tudok vitatkozni – sóhajtott fel Heather. – Ne haragudj, igazad van – bújt hozzá kedveséhez, amitől Alec persze azonnal ellágyult. Pedig nem használta rajta Heather a képességét, ez egyértelmű volt.

-          Jól van, majd folytatjátok a szervezkedést, ha odaértünk, lányok. Viszont most irány a kocsi, ha engem kérdeztek – mondta szerelmem határozottan. – Marcus már biztosan vár bennünket.

-          Ez igaz – vágta rá Alec. – Én leszek a segítőd, vagyis az egyik, ha megfelel.

-          Tökéletes – biccentett szerelmem. Majd mindannyian beszálltunk a kocsiba, és már mentünk is Volterra vára felé, hogy mindketten elvégezzük a feladatot, amiért jöttünk…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 89. fejezet

89. fejezet

(Bella szemszöge)

Boldogan néztem, ahogy Alice, Rose és a lányok beszállnak az autóba, és már indulnak is vásárolni. Ritkán mentek el mostanában, úgyhogy ez már határozottan rájuk fért. Én is szívesen velük tartottam volna, de most különleges vendéget várok. Alec és Heather délután érkezik, én pedig átcsábítottam Angelát és Briant, hogy velük találkozhassanak először. Már alig vártam, hogy bejelentsék az eljegyzést. Szeretem, amikor mindenki boldog körülöttem, és ki is fogom élvezni ezt a két évet, amit még itt tölthetünk. Ez idő alatt pedig mindent dokumentálni fogok, hogy magammal vihessem a képeket és a kamerafelvételek, amíg távol kell maradnunk az igazi otthonunktól, ami természetesen mindig Forks lesz.

-          Hahó, van itthon valaki? – hallottam meg Prue hangját a földszinten.

-          Itt vagyok fent, kicsim, gyere csak - válaszoltam mosolyogva.

-          Szia – vetette magát azonnal a karjaim közé. – Hogy vagy?

-          Én remekül vagyok, édesem. Na és te?

-          Én is nagyszerűen – mondta boldogan csillogó szemekkel. – Egyszerűen fantasztikus minden. Az Uley család úgy bánik velem, mintha csak a saját lányuk lennék, ahogy ti is. Mi mást kívánhatnék még? Az életem csodálatos. Annyira, amennyire sosem mertem volna még csak remélni sem.

-          Helyes, ennek nagyon örülök – simítottam végig a haján. – Nincsenek már rémálmaid a volt nevelőszüleidről, ugye? – néztem rá komolyan. Megbeszéltük, hogyha nem múlik el néhány hónapon belül, akkor elviszem őt egy jó szakemberhez, hogy kibeszélhesse magából a fájdalmát, ha már velünk nem akart erről beszélni.

-          Nem, nyugodtan alszom, már egy jó ideje nincs semmi baj – mondta komolyan.

-          Ennek nagyon örülök – nyomtam puszit a hajába. – Na és, mi járatban erre?

-          Holnapra egy kis pikniket tervezünk, és szeretnénk titeket is elhívni, ha van kedvetek – mondta lelkesen. – Bár azt hittem, hogy mindenki itthon van, de sebaj, visszajöhetek később is, vagy megvárhatom őket, hogyha nem mentek messzire.

-          Nos, a lányok vásárolni mentek. Edward, Anthony, Jasper és Emmett elmentek vadászni. Carlisle dolgozik, Johanna a Black házban van Will-lel, Esme pedig az árvaházba ment.

-          Na és te miért maradtál itthon egyedül? – kérdezte kíváncsian.

-          Mert meglepetésvendégeket várok – vágtam rá vigyorogva.

-          Kik jönnek? - kérdezte azonnal.

-          Alec és Heather jönnek látogatóban Volterrából – árultam el a kis titkomat. Úgyis néhány perc múlva itt lesznek.

-          De jó – sikkantott fel Prue. – Már úgyis régen beszéltem Heather-rel. Biztosan izgalmas az élet Volterrában. Mármint most, hogy béke van, és boldogan él a párjával, nem lehet rossz hely. A város nagyon szép volt, már amennyit láttam belőle. Meddig maradnak? Remélem, hogy sokáig.

-          Hát egy-két hétig biztosan – mondtam határozottan. – Nekem legalábbis ezt mondták.

-          Ha ezt tudtam volna, akkor készítettem volna valami finomat nekik – sóhajtott fel Prue.

-          Nos, Alec nem igen enne semmit úgysem, de Heather imádja a tojást, tehát egy jóféle omlett azt hiszem, hogy bőségesen megteszi, amikor ideértek.

-          Jó ötlet – vágta rá Prue.

-          Bella? Megjöttünk – kiáltotta el magát Heather lelkesen. – Brian, itt vagytok már? – tette fel a következő kérdést. Mi pedig Prue-val együtt gyorsan lesiettünk eléjük.

-          Sziasztok – ugrott Heather nyakába fogadott lányom. – Hiányoztál.

-          Te is nekem – válaszolta Heather meghatottan.

-          Bella – biccentett felém Alec mosolyogva.

-          Alec, a szemed – mondtam csodálattal. Aranybarna. Annak ellenére, hogy visszatért Volterrába megtartotta a vegetáriánus életmódot.

-          Igen, most már nagyon jól megy – húzta ki magát büszkén. – Marcus engedélyezte, hogy folytassam, amit elkezdtem, de ettől függetlenül a Volturi többi része még nem lett vegetáriánus, úgyhogy egyedül vagyok, így egy kicsit nehezebb, főleg, hogy szokás szerint érkezik az úgynevezett szállítmány, mindig, amikor letelik a két hét.

-          Tartod magad, és ez a lényeg – mondtam biztatóan.

-          Bármire képes lennék azért, hogy Heather boldog legyen, úgyhogy soha többé nem ölök embert a vére miatt.

-          A vére miatt? – néztem rá kérdőn.

-          Hogyha parancsot kapok, vagy hogyha valaki veszélyezteti Heather biztonságát, akkor nem fogok habozni, és bárkivel végzek – magyarázta meg a dolgot. Én pedig egy pillanatig sem kételkedtem benne, hiszen a vérszomj ott motoszkált az aranybarna szempár mögött. Ez viszont nem az a fajta vérszomj volt, ami a vámpírokra jellemző, hanem a féltés ösztöne, és ennek nagyon örültem. Látszott rajta, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagyná, hogy baja essen Heather-nek.

-          Drágám, azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük – simult hozzá Alechez Heather. – Nem fog senki sem megtámadni engem, és Marcus nem adna olyan küldetést neked, ami miatt ember kellene ölnöd. Szóval, mély levegő, és kifúj. Ez az – nyomott puszit az arcára.

-          Azt hiszem, hogy gyorsan elmegyek vadászni – rontott ki Alec az ajtón.

-          Valami rosszat tettem? – néztem kérdőn a lányokra. – Nem akartam felzaklatni.

-          Nem te zaklattad fel – legyintett Heather. – Szerelmes vámpírférfi, aki még nem teljesen ura az ösztöneinek. Ne aggódj miatta. Vadászik egyet és lehiggad. Csak amióta megijedtem a menstruációm miatt, azóta egy kicsit komolyabban veszi a védelmemet, mint kéne. Vagyis sokkal komolyabban. Beszéltem már vele erről, de nem tudom meggyőzni róla, hogy nem vagyok törékeny kis virágszál.

-          Nem baj, ha annak tart. Edward szemében én is mindig az leszek, és mostanra már kifejezetten élvezem is a helyzetem – mondtam vigyorogva. – Majd hozzászoksz – fűzte még hozzá.

-          Igen, igazad lehet – biccentett Heather. – Mindenesetre még soha nem voltam ilyen boldog, mint amilyen vele, és azt hiszem, hogy ez a lényeg. Már csak abban reménykedem, hogy mind eljöttök az esküvőnkre, még akkor is, hogyha Volterra várában lesz.

-          Ne butáskodj, ki nem hagynánk – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Szívesen meglátogatunk titeket, és persze Marcust is. Vagyis a Mestert – javítottam ki magam.

-          Nem hinném, hogy zokon venné, hogy Marcusnak szólítod – legyintett barátnőm.

-          Nem, igazából én sem gondolnám – vágtam rá én is.

-          Bella, miért kellett ilyen gyorsan hazautaznunk? Még lett volna három napunk a kempingben… - jött be Brian a házba, de a szava el is állt, ahogy meglátta a húgát. – Heather – kapta a karjaiba azonnal.

-          Meglepetés – kiáltotta el magát Heather nevetve.

-          Ráadásul milyen szép meglepetés – nyomott puszit Brian húga arcára. – Na és, hol van az udvarlód? Nagyon remélem, hogy nem engedett el téged teljesen egyedül ilyen messzire.

-          Dehogy, csak elment vadászni. Hamarosan visszajön ő is – vágta rá Heather.

-          Szia Angela, hogy vagy? – köszöntöttem barátnőmet. Már egy ideje nem jártak nálunk, és igazság szerint már nagyon hiányoltam a társaságát.

-          Köszönöm szépen. Nagyon jól. Sőt, azt hiszem, hogy még soha nem voltam ennyire jól – harapott az ajkába.

-          Ennek igazán örülök – öleltem magamhoz egy pillanatra. A családom és a barátnőm is boldogabb, mint valaha, és ennél többet azt hiszem, hogy nem is kívánhatok. A gondolataim az elmúlt éveken jártak, és elégedettség öntötte el a szívemet. Kivéve egy dolgot. Valakiket az utóbbi időben elhanyagoltam, amiért nagyon is szégyellem magam. Ki kell mennem a szüleim, valamint Jacob és Dawn sírjához. Nemsokára hosszú időre elmegyek, és azt hiszem, hogy addig is sűrűbben meg kellene látogatnom őket. Hiszen mindent, ami vagyok, azt nekik köszönhetem.

-          Bella, hol jársz? – legyezett Angela a szemem előtt.

-          Bocsánat, egy kicsit elkalandoztam – néztem rá bűnbánóan.

-          Nem tesz semmit, csak azt kérdeztem, hogy mikor érnek haza a többiek – nézett rám érdeklődve.

-          A fiúk nemsokára. A lányoknál már nehezebb kérdés, bár már elmentek egy ideje, és a boltok nyolckor bezárnak, úgyhogy legkésőbb fél kilencre itthon lesznek – mondtam mosolyogva. – Addig is gyertek, és egyetek valamit. Már, aki eszik emberi ételt.

-          Én éhes vagyok – bólintott rá Heather azonnal.

-          Én is tudok enni – vágta rá Prue.

-          Ez esetben, foglaljunk helyet a konyhában. Csinálok nektek egy kiadós rántottát.

-          Az jó lesz – pattantak fel a bárszékekre azonnal. Én pedig nekiláttam az ételnek. Közben pedig megérkeztek a fiúk, őket követte Esme és azután Carlisle. Anthony is átment Nathalie-ért. Azután pedig Johanna is átjött a kis Will társaságában.

-          Alec még mindig nem ért vissza – kezdett el aggódni Heather. – Nem találkoztatok vele az erdőben? – fordult a fiúk felé.

-          Nem, nem láttuk, és az illatát sem éreztük, de Alec olyan vámpír, aki gond nélkül meg tudja védeni magát – mondták a fiúk határozottan.

-          Azért, ha egy órán belül nem ér vissza, akkor azt hiszem, hogy utána megyek – mondta idegesen.

-          Már itt vagyok, kicsim – szólalt meg hirtelen az ajtóból Alec. – Csak egy kicsit elkalandoztam.

-          Havasi gyopár? – kerekedtek ki Heather szemei. – A kedvencem, de itt a környéken sehol sem…

-          Valóban elég messze honos innen ez a virág – mosolyodott el Alec.

-          Halálra aggódtam magam – bújt hozzá kedveséhez.

-          Tudod, hogy tudok vigyázni magamra – mondta komolyan.

-          Azért legközelebb szólj, hogy ilyen messzire készülsz – vette el tőle a virágot, majd gyors csókot nyomott a szájára.

-          Rendben van, ígérem – ígérte Alec.

-          Helyes – szagolt bele a virágokra Heather. Majd szeretettel simított végig az apró szirmokon.

-          Na és milyen az élet Volterrában? – kérdezte Brian kíváncsian.

-          Nagyon jó – vágta rá Heather. – Marcus nagyon kedves, és igazságos vezető, és csodálatos a szobánk is. Amit inkább lakosztálynak neveznék olyan hatalmas. Sőt, szinte már egy kisebb lakás. Az ottani erdők pedig egyszerűen csodálatosak. Imádok ott lenni, de be kell, hogy valljam, azért nagyon hiányoztok. Jó lenne, ha néha meg tudnátok látogatni, és én is szívesen eljövök, amikor nektek is megfelel.

-          Én is örülnék, ha többet találkoznánk – szorította magához Brian a húgát. – Na de meséljetek, miért jöttetek? Küldetésben vagytok, vagy látogatóban?

-          Ami azt illeti is-is – kuncogott fel Heather. – Én és Alec szeretnénk bejelenteni valamit – pirult el.

-          Csak nem? – villantak meg Angela szemei. Brian arckifejezését pedig nem tudtam megítélni. Mintha idegesebb lett volna, mint a húga.

-          Tisztelettel megkérném a húgod kezét – állt Brian elé Alec.

-          Én pedig örömmel adom neked, hiszen a húgom is ezt akarja. Látszik rajta – fogott kezet mosolyogva a két fiú.

-          Azt hiszem, hogy ezt illene tisztességesen megünnepelni – jelent meg Alice és a lányok egy hatalmas tortával. – A saláta és a sült még a kocsiban van fiúk – mondta jelentőségteljesen.

-          Azonnal hozzuk – csóválta meg a fejét Jasper mosolyogva.

-          Alice sosem fog megváltozni – nevetett fel Heather.

-          Nem gondolod, hogy a család egy tagjának nem lesz eljegyzési partija? – kérdezte Alice felháborodva. – Ha ezt hitted, akkor nem ismersz te még engem eléggé. Én mindent látok és hallok.

-          Nagyon kellemes meglepetés, Alice. Köszönöm – ölelte magához Heather legjobb barátnőmet.

-          Nagyon szívesen – vágta rá Alice. – Oh, és igen, örömmel vállalom az esküvő szervezését is. Egy hét múlva átutazom Jasperrel Volterrába, és veled maradunk az esküvő végéig.

-          Az csodálatos lenne – hatódott meg Heather.

Lassacskán pedig mindenki odament a leendő ifjú párhoz, hogy gratuláljanak nekik. Én pedig ezt a pillanatot választottam arra a célra, hogy egy negyed órára eltűnjek, és meglátogassam azokat, akik már nem lehetnek velünk ezekben a boldog órákban. Amint odaértem a temetőhöz azonban meglepő látvány fogadott. Azt hittem, hogy a sírok el lesznek hanyagolva a hibámból, de tökéletesen rendben voltak, ráadásul friss vadvirág is díszítette őket.

-          A fiúk felváltva járnak ki ide hetente, hogy rendben tartsák, és hogy beszélgessenek velük – hallottam meg kedvesem hangját, amikor végigsimítottam a tökéletesen tiszta sírokon. – Tudták mind a hárman, hogy hamarosan újra kilátogatsz majd te is – fűzte még hozzá.

-          Elhanyagoltam őket – sóhajtottam fel. – A hirtelen jött boldogságom miatt szinte elfelejtkeztem róla, hogy kijárjak hozzájuk.

-          Nem hiszem, hogy rossz szemmel nézik ezt odafentről – mondta Edward komolyan. – Egyszer, egy bölcs ember azt mondta, hogy bármennyire is szeretjük a halottainkat, akkor is el kell engednünk őket innen a földről. A szívűnkben úgyis tovább élnek majd.

-          Na és ki volt ez a bölcs ember? – kérdeztem kíváncsian.

-          Az édesapád – vágta rá szerelmem. Én pedig döbbenten meredtem rá. – Az édesapád elmondta, hogy mennyire fájt neked a nagymamád halála, és szinte minden nap a sírjánál talált rád, amíg ott voltatok a városban. Az apukád hitte, hogy a nagymamád fentről figyel benneteket, és nem az a lényeg, hogy milyen sűrűn látogatsz el a nyughelyére, hanem hogy megtartsd őt a szívedben. Tudom, hogy most is néznek téged, és pontosan tudják, hogy mennyire szereted őket, ahogy ők is téged.

-          Köszönöm – bújtam hozzá szorosan.

-          Igazán nincs mit, kicsim. Tudom, hogy mennyire hiányoznak neked – nyomott puszit a fejem búbjára. – Azért mert nem jöttél ki mostanában még ne érezd úgy, hogy elfelejtkeztél róluk, hiszen tudom, hogy sokat gondoltál rájuk.

-          Igazad van – mosolyogtam fel rá.

-          Helyes – nyomott puszit az homlokomra. – Most azért magatokra hagylak titeket, de egy fél órán belül kérlek, gyere vissza, mert előbb-utóbb a többiek is hiányolni fognak.

-          Nem maradok sokáig, ígérem – bólintottam rá. Mire Edward biccentett, és visszament a házba. Én pedig leültem néhány percre a sírok elé, és felidéztem a legszebb közös emlékeimet a szüleimmel, és Jacobbal, meg persze Dawn-nal. Azután pedig felálltam és visszasiettem a családomhoz, hogy együtt ünnepelhessek velük…