Liz Volturi - 68. fejezet

68. fejezet

(Liz szemszöge)

Alec és én hiába indultunk már el a bőröndünkkel a kis sziget felé, mégis szinte tapintható volt a feszültség közöttünk még mindig. Talán túlságosan is szigorúan bántam vele nemrégen. Hiszen pontosan tudom azt, hogy csak jót akar nekem. Mégis makacskodtam, hogy kábítson el, hogy végre tudjunk szeretkezni. Jó, így végiggondolva nyilvánvaló, hogy én sem tenném meg ezt vele fordított helyzetben, még akkor sem, hogyha ő találta volna ki, szóval részben igaza van. Viszont szerintem nekem is igazam van, mert nyilvánvaló, hogy mitől van a köztünk levő feszültség. A gyakorlások, azért megtették a hatásukat mindkettőnkre nézve, és igaz, hogy technikailag ártatlanul mentem férjhez, de azért ahhoz képest elég sok dolgot megengedtünk magunknak, amíg ismerkedtünk a másik testével, és közelségével. Egyáltalán nem féltem a tényleges szeretkezéstől. Tudtam, hogy egy kicsit fájni fog, de azt is tudtam, hogy megéri majd. Már csak azt kéne megoldani valahogy, hogy végre sikerüljön. Hiszen mindketten pontosan ezt akarjuk. Viszont, ha mindig magamra haragítom a férjemet, akkor nehézkesen tudom majd meggyőzni róla, hogy próbáljuk meg.

-          Most, hogy kiértünk a várból már haladhatunk gyorsabban is – mondta Alec határozottan. – Az erdőn át senki nem fog látni minket, gyere – nézett rám mosolyogva, majd egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Most komolyan itt hagyott? Nem akar kettesben lenni velem? Nem hiszem el, hogy képes voltam ennyire elszúrni a dolgokat. Már éppen indultam volna a várba, é a csalódottságtól a legszívesebben sírtam volna, amikor hirtelen megjelent előttem Alec. – Mi a baj, kicsim? Meggondoltad magad? – emelte fel a fejemet az államon keresztül.

-          Én nem gondoltam meg magam, te hagytál itt – válaszoltam csalódottan.

-          Azt hittem, hogy jössz utánam – ráncolta össze a szemöldökét.

-          Hogy mennék utánad, amikor te sokkal gyorsabb vagy nálam? – fakadtam ki dühösen. Jó vicc, még hogy én képes leszek vele lépést tartani.

-          Emlékeztetnélek, Liz, hogy most már te is vámpír vagy, és ugyanolyan gyorsan tudsz futni, mint bármelyikünk – kuncogott fel Alec. – Azt hiszem, hogy erről az apró dologról megfeledkeztél. Gyere, próbáljuk meg újra – nyomott gyors csókot a számra, majd megfogta a kezem. – Csak hagyd, hogy a lábaid azt tegyék, amit akarnak – mondta biztatóan. – Ne aggódj, tetszeni fog neked a sebesség.

-          Oké, megpróbálom – haraptam az ajkamba. – Nagyon szörnyű vagyok, igaz? – húztam el a számat.

-          Oh, drágám, nagyon messze vagy még attól, hogy szörnyű legyél. Az igazat megvallva én személy szerint sokkal rosszabbra számítottam. Te nem dühös vagy, és nem is irányíthatatlan, vagy meggyőzhetetlen, egyszerűen csak egy kicsit megszeppent, és bizonytalan. Néha talán kicsit ingerlékeny, de még ez is bőven belefér – tette le a bőröndöt Alec, majd gyengéden magához ölelt.

-          Igyekszem higgadt maradni – mondtam komolyan.

-          Tudom, Liz, de ne lepődj meg, hogy néha nem sikerül. Messze túlszárnyalod az elvárásaimat, folyamatosan. Azt hittem, hogy a következő egy évben szinte hozzád sem érhetek, ennek ellenére szívesen veszed a közelségemet egy bizonyos fokig. Nem is tudod, hogy ez számomra mekkora ajándék – puszilt bele a hajamba.

-          Tetszik, hogy újabban ilyen felhőtlenül ölelsz át, mert nem kell attól félned, hogy összetörsz – mosolyodtam el. Érzem minden egyes porcikáján, hogy sokkal ellazultabb lett velem, mint amikor még ember voltam.

-          Nos, most már nem kell amiatt aggódnom, hogy esetleg összetörlek egy-egy érintésemmel, így azért sokkal nyugodtabban tudok hozzád érni, ezt kár lenne tagadnom akár egy pillanatig is – bólintott rá. – Mehetünk? – húzódott el egy kicsit, hogy a szemeimbe nézzen.

-          Igen, most hogy már tudatosult bennem, hogy én is tudok olyan gyorsan futni, mint te – vigyorodtam el. – Kapj el, ha tudsz – indultam el az erdő felé, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindent látok, még a legapróbb dolgot is felfedeztem a megerősödött szemeimmel, és olyan gyorsan futottam, hogy még Alec számára is kihívást jelentett, hogy elkapjon. Egyszerűen fantasztikus volt. Leszámítva persze a vérszívást, amihez még szoknom kellett, de minden már nagyon tetszett benne.

-          Megvagy – terített le a lábamról szerelmem, majd nevetve borultunk el a puha füvön.

-          Micsoda viselkedés ez, uram? Fényes nappal leteper egy hölgyet az erdő közepén? – kérdeztem tetetett felháborodással.

-          Talán valami kifogása van ellene, hölgyem? – kérdezett vissza kihívóan, majd lecsapott a nyakamra. Amit mindig is nagyon szerettem. – Imádom a fognyomokat, amivel elindítottam az átváltozásod – dorombolta a fülembe. – Életem legjobb döntése volt, hogy nem ettelek meg, ahogy eredetileg terveztem.

-          Ebben tökéletesen egyetértünk – mosolyodtam el. Milyen furcsa dolog a sors, de biztos vagyok benne, hogy mindennek pontosan így kellett történnie. Az én helyem itt van, Alec oldalán. – Érzed ezt? – szimatoltam a levegőbe, mert nagyon is kellemes illat szállt felém.  – Már éreztem ezt az illatot – mondtam határozottan, majd morogni kezdtem.

-          Gyere, kicsim, elviszlek vadászni – pattant fel Alec vigyorogva, és természetesen engem is magával húzott.

-          Nem, én nem szeretnék…

-          Ne félj, Liz, nem ember, hanem medve – mosolygott rám megnyugtatóan. – Csak hallgass az ösztöneidre, és indulj, itt leszek mögötted, végig – paskolta meg a fenekemet. Én pedig úgy indultam meg, mintha ez lett volna a parancsszó. A lábaim maguktól mentek, és a tudatom valahová a háttérbe szorult. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy félnem kellene a medvétől, de mire ezt végiggondoltam már a medvére vetettem magam, és automatikus a nyakába mélyesztettem a fogaimat. Aztán élveztem a megkönnyebbülést, mert a torkomban teljesen megszűnt a fájdalom néhány pillanat alatt. Elégedetten engedtem el áldozatom testét, és kényelmesen hátradőltem a puha füvön. – Nagyon ügyes voltál – súgta Alec a fülembe, a következő pillanatban pedig már fölöttem is volt. – Elképesztően szexi, ahogy vadászol – simított végig az ajkaimon a következő pillanatban pedig szó szerint rám vetette magát.

-          Tetszik ez a hév, de ne itt, ne egy medve teteme mellett – lihegtem, amikor sikerült szóhoz jutnom végre, meg levegőhöz is. Nem mintha szükségem lett volna rá, de azért még természetesnek hatott, hogy lélegzem.

-          Azt már eltakarítottam, amíg lazítottál – mondta, majd újra betapasztotta a számat. Hm… talán mégsem lesz olyan nehéz elcsábítani Alec-et, mint gondoltam. Bár úgy terveztem, hogy azért egy szobáig eljutunk, de végül is, megvan a romantika az erdő mélyén átélt légyottban is. Csupa elképesztő érzés rohamozott meg éppen, amikor Alec hirtelen eltűnt rólam, én pedig panaszosan nyögtem fel, de mire hangot adtam volna a nemtetszésemnek már egy pokrócon találtam magam, és Alec ismét felettem volt. – Nem akartam, hogy a földön – dorombolta a nyakamba, miközben egy határozott mozdulattal letépte rólam a ruhámat, amitől egy kicsit megszeppentem.

-          Alec? – fogtam a kezeim közé az arcát, mire azonnal leállt.

-          Bocsánat, nem akartalak megijeszteni – higgadt le egy kicsit. – Csak tudod…

-          Tudom, és nincs semmi baj, én igazán örülök, hogy ennyire kívánsz, csak tudod én…

-          Tudom, kicsim, te sokkal, de sokkal többet érdemelsz – simított végig az arcomon. – Vigyázni fogok rád, de várhatunk is még, hogyha inkább azt szeretnéd – mondta komoly hangon, és finoman megcirógatta az arcomat. – Megértem, ha még mindig minden zavaros, és nem szeretnéd elsietni.

-          Nem ezt akartam mondani – haraptam az ajkamba.

-          Akkor mit? – nézett rám meglepetten.

-          Ideges vagyok – vallottam be. – Talán egy kicsit félek. Nem tőled, ne értsd félre.

-          Azt hiszem, hogy ez teljesen természetes – mosolygott rám gyengéden. – Egy kicsit én magam is ideges vagyok – mondta szégyenlős mosollyal, de a következő pillanatban megint rám vetette magát. – Bármikor csak egy szavadba kerül, hogy megálljak – fűzte hozzá komolyan két csók között.

-          Tudom – bólintottam rá. – Ne hagyd abba – mondtam mosolyogva, és visszahúztam magamhoz egy csókra. Közben pedig lecsúsztattam róla a zakót, és lassacskán, miután sikerült kigombolnom az inget is. Mire én végeztem ezzel a két ruhadarabbal az én összes ruhát már cafatokban hevet a földön. Így felbátorodva én is egy határozott rántással elintéztem szerelmem nadrágját. Erre azonnal rám kapta a tekintetét, és huncut mosoly jelent meg a szája szegletében.

-          Ki sem néztem volna belőled, te kis vadmacska – vonta fel a szemöldökét vidáman.

-          Kölcsönkenyér visszajár – állapítottam meg a szemeimet lesütve. Ha el tudnék még pirulni, akkor már teljesen vörös lenne az arcom. Ez egészen biztos. Az pedig biztos, hogy egy főtt rák is megirigyelt volna, amikor Alec óvatosan befurakodott a lábaim közé, és megéreztem a vágyát nekem feszülni.

-          Nagyon szeretlek – motyogta a számnak.

-          Én is szeretlek – nyomtam gyors csókot ajkaira. – Gyere, szeress – karoltam át a nyakát. A következő pillanatban pedig megéreztem a kissé kellemetlen feszítést magamban, de nem ijedtem meg, mert a dadám már elmondta, hogy milyen lesz először. – Au – nyögtem fel, amikor Alec nagyobbat mozdult, és így végre egybeforrhatott a testünk.

-          Jól vagy? – szorított magához erősen. – Csak egy szavadba kerül, és én máris…

-          Jól vagyok, ne aggódj – mosolyogtam rá biztatóan, amikor éreztem, hogy a fájdalom elmúlik szinte olyan gyorsan, ahogy jött. – Ez így tökéletes, itt és most – fűztem még hozzá, majd megmozdítottam a csípőmet, ezzel Alec testét is mozgásra késztetve. Ami pedig ezután következett, arra egyszerűen nem voltak szavak. A gyengéd mozgásunktól hihetetlen érzések törtek felszínre a testemben. Kezdtem megérteni, hogy miért szeretik sokan a házastársi együttlétet annyira. Úgy éreztem, hogy a testem egyszerre lángol és lebeg, aztán valami hihetetlen energia kerített a hatalmába, ami a következő pillanatban egyszerűen kirobbant a testemből, és semmivel sem törődve felsikoltottam, amikor Alec is felkiáltott, majd rám hanyatlott, és szorosan magához ölelt, ahogy én is őt. – Ez egyszerűen, huh…

-          Igen, én is hasonlóan érzek – kuncogott fel szerelmem. – Most már végérvényesen az asszonyom lettél – nézett rám boldogan.

-          Te pedig a férjem – vigyorodtam el. – Nem fogsz tőlem megszabadulni, abban biztos lehetsz – mondtam határozottan.

-          Te meg abban lehetsz biztos, hogy nem sokat fogsz látni a Volturi kis nyaralójából, mert ahogy odaérünk a vadászaton kívül ezer százalék, hogy az ágyhoz láncollak, de az is lehet, hogy el sem jutunk odáig, hanem itt maradunk két hétre – fűzte még hozzá, majd ismét megmozdította a csípőjét.

-          Megint? – néztem rá döbbenten. Úgy tudtam néhány hölgy történeteiből, hogy a férfiaknak kell egy kis erőgyűjtés a következő alkalom előtt. Vagyis két szeretkezés között.

-          Vámpír vagyok, ami azt jelenti, hogy elég fáradhatatlan – mondta miközben egyre hevesebben kezdett mozogni.

-          Fáradhatatlan? – kerekedtek ki a szemeim. – Akkor még egy ideig tényleg nem jutunk messzire innen – tekertem a lábaimat a dereka köré, mire elégedetten felnyögött.

-          Ez egy elég hatásos mozdulat – kulcsolta össze az ujjainkat, majd a kezeinket a fejem fölé emelte a pokrócon, amitől még jobb, és belsőségesebb lett az egész helyzet.

-          Egy barátom mesélte, hogy ez mindkettőnknek nagyon tetszeni fog – kacsintottam rá.

-          Mindig a sokat beszélő, nagy szád, még most sem tudsz csendben maradni. Talán be kéne tapasztanom ezt a szépen ívelt ajkat.

-          Végre magadtól is rájöttél, hogy mit kéne tenned – mondtam incselkedve. A következő pillanatban pedig már tényleg nem tudtam szóhoz jutni. Nem sokkal később ismét kimerülve, és elégedetten feküdtünk egymás karjaiban. Na jó, nem kimerülve, de mondjuk kellemesen zsibbadtan. Viszont egy dolgot egyáltalán nem értettem. – Fogalmam sincs, hogy most mitől vagyok ennyire nyugodt – pillantottam fel Alecre.

-          Erre a kérdésre egyszerű a válasz – vágta rá azonnal. – Most vadásztál, így ellazult vagy, és jóllakott, ezért is gondoltam, hogy megpróbálhatok közeledni, anélkül, hogy bármilyen érzékedet is visszafognám, amit természetesen sosem szeretnék megtenni, de már nem sokáig bírtam volna ki, hogy a feleségem vagy, és nem érhetek hozzád.

-          Aha, szóval azért akartad, hogy vadásszak, mert tudtad, hogy utána megdönthetsz, te csábító – böktem mellkason.

-          Mondjuk, hogy inkább csak reméltem – kapta el a kezemet. – Viszont ne panaszkodj, mert úgy látom, hogy neked sem volt ellenedre. Bár azt is tudom, hogy ennél sokkal többet érdemeltél volna, de megígérem, hogy bepótoljuk.

-          Mire gondolsz az alatt, hogy sokkal többet érdemeltem volna? – néztem rá kíváncsian.

-          Puha ágyat, virágszirmokat, romantikus fényt, lassú, türelmes szeretkezést – vágta rá azonnal.

-          Ez nagyon csábítóan hangzik, de nincsenek ilyen nagy igényeim. Én mindig csak annyit kívántam, hogy azzal a férfival történjen meg, akit szeretek. Ez bőven elég nekem. Egyébként is, hoztál nekünk egy kényelmes, puha pokrócot, az erdő illatai vettek körül, és nagyon is gyengéd voltál, úgyhogy minden stimmel – mondtam határozottan. – Tökéletes volt, hidd el – bújtam hozzá elégedetten, ő pedig gyengéden simogatni kezdett, mint mindig.

-          Örülök, hogy így érzel, mert számomra is minden tökéletes – húzott magára váratlanul. Így kényelmesen elnyúltam a mellkasán, a lábaimat pedig kényelmesen elhelyeztem a csípője két oldalán. – Lassan indulnunk kéne, ha nem akarunk még véletlenül sem összefutni Emmett-tel ilyen állapotban.

-          Már miért futnánk össze Emmett-tel? – emeltem fel a fejem, hogy rá nézhessek.

-          Tudod, ez itt az a vidék az erdőben, ahol a legtöbb medvét lehet elkapni, és mint tudjuk, Emmett igencsak medve párti, úgyhogy ha véletlenül vadászni indul, akkor megérez minket, és biztos kíváncsiskodni fog, hogy mit keresünk még itt – magyarázta szerelmem.

-          Jól van, ez jogos, akkor menjünk tovább, majd folytatjuk, ha megérkeztünk a vendégházba – nyomtam gyors csókot a szájára, majd felpattantam, és próbáltam felmérni, hogy bármi is épen maradt-e a ruháim közül, de nem igen láttam olyan darabot, ami még felhasználható lett volna. – Hol van a táskánk? – fordultam Alec felé, aki halkan felmorgott. – Ne nézz így, most beszéltük meg, hogy majd a házban folytatjuk a mézes heteket – fontam karba a kezeimet a mellem előtt. – Ruhát kérek, most – tettem hozzá szigorúan.

-          Ünneprontó – biggyesztette le az ajkát.

-          Kárpótollak, most pedig ruhát – mosolyodtam el. Mire Alec már adott is nekem egy fehérneműt garnitúrát, és egy kényelmes ruhadarabot, én pedig gyorsan felöltöztem, ahogy Alec is.

-          Mehetünk? – nyújtotta felém a szabad kezét mosolyogva.

-          Igen, mehetünk – bólintottam rá azonnal, és elfogadtam a felajánlott kezet…

Liz Volturi - 67. fejezet

67. fejezet

(Alec szemszöge)

Határozottan örültem, hogy végre túl voltunk Liz átváltozásán, annak pedig még jobban, hogy ennyire higgadt egy újszülötthöz képest. Bár sejtettem, hogy ez így lesz, hiszen Esme hasonló természettel bír, talán Liz csak egy kicsivel temperamentumosabb, mint az édesanyja, de ez nem is baj, hiszen én sem állok Carlisle szintjén, messze nem. Nekem Liz a tökéletes ez egészen biztos. Már csak arról kell meggyőznöm valahogy a Mestereket, nyilván leginkább Caiust, hogy engedje át a táplálkozással kapcsolatos döntést szerelmemnek, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy Liz a vega életmód felé hajlik. Már csak vele is tudatosítanom kell, hogy ez engem egy cseppet sem zavar. Sőt, biztosan gyönyörű lesz arany szemekkel.

-          Már várnak rád – nyitotta ki előttem Félix azonnal az ajtót.

-          Köszönöm – biccentettem felé, majd besiettem a terembe, hogy át tudjuk beszélni a dolgokat.  – Mesterek – hajoltam meg előttük.

-          Alec, már éppen meg akartunk látogatni benneteket – vágta rá Aro azonnal. – Hogy érzi magát Liz? – kérdezte kíváncsian.

-          Jól van, köszönjük – válaszoltam azonnal. – Még furcsa neki ez az új helyzet, de azt hiszem, hogy ebben nincs semmi meglepő.

-          Ivott már? – kérdezte Caius.

-          Igen, Edward és Emmett vadászott neki, de ezt nyilván tudjátok – bólintottam rá.

-          Ezzel el is érkeztünk a kérdéshez, amit tudnunk kell. Liznek választania kell, hogy melyik életformát választja. Természetesen jobban örülnénk a hagyományos módnak, de tekintve, hogy a legjobb barátaink lányáról van szó, ezért az övé lesz a döntés – mondta Aro komolyan.

-          Köszönöm, hogy meghagyjátok neki a választást. Még nem beszéltünk erről eddig – vallottam be őszintén.

-          Beszéljétek meg minél előbb, mert ha nem a mi életmódunkat akarja követni, akkor meg kell szerveznünk, hogy mindig el tudjon menni vele valaki vadászni. Most még egy ideig itt marad a Cullen klán, hogy segítsen neki, de utána már a mi felelősségünk lesz, hogy megkapja azt, amire szüksége van – mondta Caius ellentmondást nem tűrve.

-          Szerintem meg tudjuk oldani felváltva vele a vadászatot, vagy, ha ezen múlik, akkor áttérek én is az alternatív életmódra, és így mindig együtt tudunk majd vadászni. Amelyik megoldás jobban megoldható – mondtam határozottan.

-          Áttérnél az állati vérre a kedvéért? – lepődött meg Aro.

-          A feleségem, bármit megtennék érte – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Ez is egy alternatíva, és megoldaná a problémát – bólintott rá Marcus.

-          Amennyiben Alec képes átállni ilyen hosszú idő után – vágta rá Caius.

-          Ne vessük el ezt az alternatívát sem, de ha van más lehetőség, akkor nem kínoznám Alecet – mondta Aro határozottan.

-          Sosem lesz kín, hogy segítsek a feleségemnek – mondtam tiszteletteljesen. Ha ezen múlik a dolog, akkor boldogan iszok mostantól állati vért, annyira csak nem lehet rossz, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy megéri majd.

-          Rendben van, Alec, megértettük az álláspontodat – bólintott rá Aro.

-          Köszönöm, Mester – biccentettem.

-          A másik kérdés, hogy mikor kezdhetjük el szerinted edzeni Liz képességét – nézett rám komolyan. – Nagyon sokat segíthetne a tehetsége, és szeretnénk, hogyha mielőbb képes lenne irányítani a veszély érzékelését.

-          Még egy kicsit feldúlt, hiszen minden megváltozott a számára, de szerintem néhány nap múlva elkezdheti az edzéseket – gondolkodtam el. Néhány nap alatt biztosan fel tudom rá készíteni lelkileg, hogy belekezdjünk az új életébe.

-          Mi két hétre gondoltunk, elvégre még csak nászúton sem voltatok – mondta Caius meglepően kedves hangnemben.

-          Köszönjük, két hét rengeteg idő – mosolyodtam el. Annyi idő alatt már minden rendben lesz vele, ez egészen biztos.

-          Nincs mit – válaszolták azonnal. – Mást most nem kívántunk megvitatni – mondta Aro, majd Caius felém tartott egy kecsesen szép Volturi címert, és egy koromfekete köpenyt. – Ezt Liz számára készíttettük – mondta Aro elégedetten. – Kérünk, add át neki, később pedig személyesen is meglátogatjuk.

-          Megtiszteltek – hajtottam meg magam, miután elfogadtam a gyönyörű ajándékot. Ez azt jelenti, hogy Liz azonnal a legmagasabb szintű testőrök között fog helyet kapni, az én oldalamon.

-          Most menj vissza a feleségedhez, hamarosan mi is tiszteletünket tesszük legújabb tagunknál – mondták határozottan.

-          Várjuk majd a hármakat – mondtam komolyan, majd egy szempillantás alatt elsiettem, hogy minél előbb visszaérjek Lizhez, és elmeséljem neki, hogy mi mindent sikerült megbeszélnem a vezetőinkkel…

(Liz szemszöge)

Nem sokkal azután, hogy Renata elhagyta a szobát, valóban megérkezett Alec, aki halkan bekopogott hozzám.

-          Gyere be nyugodtan, eltakar a hab – mondtam azonnal mosolyogva.

-          Biztos? – nyitott be óvatosan.

-          Biztos eltakar-e a hab, vagy biztosan bejöhetsz-e? – kuncogtam fel.

-          Mindkettő – válaszolta vidáman.

-          Mindkettőre igen a választ – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Oké – lépett be a fürdőbe, majd egy széket húzott a kád mellé, és kényelmesen elhelyezkedett rajta.

-          Mi a helyzet? – néztem rá kicsit idegesen. Nem tudtam, hogy most mit várnak el tőlem. Így, hogy átváltoztam nyilván minél előbb el kell foglalnom valamilyen pozíciót a családon belül, de azért remélem, hogy adnak nekem egy-két napot, amíg szokom az új helyzetet.

-          Ne aggódj – mosolygott rám megnyugtatóan. – Még két hetet kaptunk mind a ketten, hogy szokd az új életed, és pihenj – mondta elégedetten. – Ez idő alatt azt is el kéne döntened, kicsim, hogy táplálkozásilag merre szeretnél elindulni.

-          Azt hiszem, hogy egyenlőre maradnék az állati vérnél, szeretnék megpróbálni megmaradni a vegetáriánus életmódnál, mert én is nemrég még ember voltam, és nem hiszem, hogy akarnék emberekből táplálkozni – mondtam határozottan. – Sajnálom – fűztem még hozzá bocsánatkérően.

-          Kicsim, soha ne kérj elnézést ilyesmi miatt – mondta ellentmondást nem tűrve. – Engem egyáltalán nem érdekel, hogy mivel táplálkozol, csak az érdekel, hogy az enyém vagy, és mindig is az enyém leszel.

-          Efelől soha ne legyen neked sem kétséged – vágtam rá azonnal.

-          Helyes, akkor ezt meg is beszéltük – nyomott gyengéd csókot a számra, de gyorsan el is húzódott. – Ha kijössz a kádból, akkor átadom az ajándékokat, amit a Mesterek küldtek neked – húzódott mosolyra a szája.

-          Ajándékok? – lepődtem meg. – Miért kapok ajándékot?

-          Azért, mert most már a családhoz tartozol – vágta rá azonnal. – Neked is járnak azok a dolgok, amik mindenki másnak.

-          Csak nem köpeny és nyaklánc, ami mindenkinek van? – kérdeztem izgatottan.

-          Pontosan, eltaláltad – bólintott rá Alec azonnal.

-          Akkor most már értem, hogy Esme miért a csuklóm méretét akarta megtudni – kuncogtam fel. – Gondolom, hogy a másik családomtól karkötőt fogok kapni, mert tudják, hogy nyakláncom már lesz.

-          Ez nagyon is valószínű – bólintott rá azonnal. – Gyere, megmutatom őket – emelt elém egy hatalmas fürdőlepedőt, majd elfordította a tekintetét. Én pedig azonnal felálltam, és belebújtam az elém tartott anyagba, amivel együtt Alec átkarolt, majd felkapott, és egy szempillantás alatt kivitt engem az ágyunkhoz.

-          Ez gyönyörű – simítottam végig a sötét köpenyen, és a díszes arany láncon, és medálon.

-          Te vagy gyönyörű – nyögött fel Alec, majd halkan morogni kezdett, aminek nem értettem az okát. – Bocsáss meg egy pillanatra – sóhajtott fel, majd beviharzott a fürdőszobánkba, és bevágta maga után az ajtón, de olyan erővel, hogy szerintem kis híja volt annak, hogy kiessen a kerettel együtt.

-          Alec, mi a baj? – kérdeztem bizonytalanul, de magam is rájöttem a válaszra, amint megmozdultam. Amikor hozzáértem a köpenyhez, és a lánchoz elengedtem a törölközőt magam előtt, ami takarta a testem, Alec pedig azonnal reagált a látványra, és inkább elmenekült, nehogy megijesszen. Istenem, miért ilyen nehéz ez?

-          Csak egy percet kérek, minden rendben – jött a megnyugtatónak szánt válasz.

Viszont azt hiszem, hogy mindketten tudtuk, hogy nincs rendben, egyáltalán. El kéne lazítanom magam, vagyis, talán nekem is jót tenne, hogyha levezetném a bennem lévő feszültséget, és állítólag ez a fajta testmozgás elég jól levezeti. Legfeljebb, hogyha túl sok valami, akkor majd aggódunk akkor, amikor megtörténik. Ez így mindkettőnknek kínszenvedés, mert én is vágyom Alecre, csak annyi a baj, hogy túlságosan intenzíven érzékelek. Na de várjunk csak, Alecnek pont ez a képessége. Vajon nem tudná csak annyira behatárolni az érzékelésemet, hogy pont jó legyen mindkettőnk számára? Ez lehet a rövid távú megoldás. Később pedig már nem lesz rá szükség.

-          Alec, támadt egy ötletem – mondtam az ajtó előtt.

-          Liz, semmi szükség ilyesmire, egy pillanat – sóhajtott fel, és pontosan tudtam, hogy még a szemeit is forgatja hozzá.

-          Hidd el, hogy ez jó ötlet – vágtam rá konokul. – Nagyon egyszerű a dolog. Szeretnék veled lenni, de túlságosan fel vagyok még pörögve, viszont ha te egy kicsit korlátozod az érzékelésemet, akkor együtt lehetnénk.

-          Nem fogom a feleségemet elkábítani semmi miatt – válaszolta dühösen. – Mit gondolsz te rólam? Milyen férfi lennék, ha ezt tenném veled a saját érdekemben?

-          Ki mondta, hogy ez csak a te érdeked lenne? – kérdeztem vissza dühösen. – Én is akarom, és én kértelek meg rá – vágtam rá azonnal.

-          A válaszom az, hogy teljesen kizárt – csapta ki az ajtót, majd fenyegetően elém állt. – Képes vagyok felülkerekedni a vágyaimon, csak néha szükségem van egy kis időre. Főleg, ha teljes valódban láthatom a csodálatos idomaidat. Mi ebben olyan hihetetlen?

-          Semmi – húztam össze magam megszeppenten. – Azt hiszem, hogy felöltözöm – remegett meg a szám széle, pedig nagyon akartam magam tartani. Még szerencse, hogy az áruló könnyeim már nem tudnak kicsordulni a szememből. – Beengednél a fürdőbe, bent van a ruhám, amit fel akarok venni.

-          Liz, én… - vett egy mély levegőt.

-          Csak hagyj most engem egy kicsit – csattantam fel. Elég ebből a kínos helyzetből.

-          Rendben – állt félre az utamból, én pedig beslisszoltam a fürdőbe, és azonnal magamra zártam az ajtót. Azért ennyire nem kellett volna felkapnia a vizet, legalábbis szerintem. Most eléggé hasonlított a volt vőlegényemre a viselkedése. Talán én vagyok a hibás? Én hozom ki ezt a férfiakból?

-          Alec, Esme szeretne egy kicsit Lizzel lenni, addig elkísérhetnél vadászni, legalább kiszellőzteted a fejed. A családból más most úgysem ér rá, hogy velem tartson – hallottam meg Edward hangját. Nagyszerű, biztosan hallott mindent, és most rám uszítja anyát, magát meg a férjemre uszítja. Pazar, lehetne még ennél is kellemetlenebb a helyzet? Esetleg megtárgyalhatnánk a jelenlegi szexuális problémáinkat az egész kastély előtt. Félix biztosan rajongana az ötletért, hát még Emmett.

-          Ne ironizálj, Liz, hidd el, hogy jót fog tenni neked egy kis beszélgetés – kuncogott fel Edward.

-          Más is jót tenne nekem, ami lehiggasztana – vágtam vissza, de tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért akartam belekötni szegény Alec érzéseibe, már megint. Vámpírként vajon ilyen hárpia leszek?

-          Remek lenne egy vadászat – mondta Alec, majd elviharzott Edward mellett. Fogadott bátyám pedig egy pillanatra szúrós tekintettel nézett rám, majd követte a férjemet. A következő pillanatban pedig megjelent anya az ajtóban.

-          Igen, tudom, hogy elviselhetetlen vagyok, és tudom, hogy nem kéne mindenért Alec érzésein táncolnom – mondtam mielőtt még megszólalhatott volna.

-          Alec pedig pontosan tudja, hogy nem miatta van, hanem amiatt, hogy most változtál át – vágta rá anya. – Az a baj, hogy túlkomplikálod a helyzetet.

-          Mit komplikálok túl? – néztem rá döbbenten.

-          Attól, hogy Alec néha egy kicsit elmenekül előled, még nem kell semmit sem erőltetned. Ha tudnád, hogy az átváltozásom után Carlisle mennyi hideg zuhanyra kényszerült, és mégis itt vagyunk boldog házasokként már egy jó ideje, és még sokkal több idő áll előttünk – fogta meg a kezem, majd lehúzott maga mellé az ágyra. – Viszont kitaláltunk valamit, hogy jobban ismerkedjetek egymással vámpírként, és senki se zavarjon meg közben – paskolta meg a kezem.

-          Kíváncsian hallgatlak – néztem rá meglepetten.

-          Van itt nem messze egy apró sziget, vagyis vámpírmértékkel nem messze, teljesen lakatlan, mivel a Volturi tulajdonát képezi. Csakis állatok vannak a szigeten, és nagyobb ház, mert néha egy-egy pár innen odamegy pihenni. Megbeszéltük a vezetőkkel, hogy mivel úgyis szeretnének hagyni neked egy kis időt, hogy megszokd az új létedet, két hétre a tiétek a sziget. Csak kettőtöké, és senki nem fog zavarni benneteket. Így lesz időtök beszélgetni. Alec megtanít téged vadászni, bár ez tökéletesen ösztönös lesz, és talán tisztázhatjátok a házastársi feszültségeket is – mondta anya lelkesen.

-          Jól hangzik, de mi van akkor, hogyha Alec már azelőtt el akar majd válni tőlem, hogy még el sem kezdtünk igazán házasok lenni – néztem rá idegesen.

-          Kicsim, ez a veszély, abszolút nem fenyeget, úgyhogy kár is ilyen butaságokon törni a fejed – simított végig az arcomon. – Most pedig gyere, csomagoljunk be – állt fel, és lépett a szekrényhez.

-          Anya – sétáltam mellé.

-          Igen, kicsim? – nézett rám mosolyogva.

-          Köszönöm – bújtam hozzá szorosan. Ő pedig azonnal átkarolt engem, s minden kétségem egy csapásra elpárolgott ettől a gyengéd öleléstől…