La Push vámpírja - 64. fejezet

64. fejezet


MAJDNEM ELFELEJTETTEM KIÍRNI. :S a FEJIT ORSI BARÁTNŐMNEK AJÁNLOM, AKI MÁR KÉT HETE KAMPÁNYOL ÉRTE :D PUSZI, DRUSILLA

(Tanya szemszöge)



Fantasztikusan éreztem magam Justinnal. Amikor először találkoztunk úgy voltam vele, hogy itt ez a helyes srác, aki szeretne velem tölteni egy éjszakát, mint az összes többi előtte. Úgy voltam vele, hogy végül is miért ne? Jóképű, és fiatal. Biztosan jó a teljesítménye a fizikumát ítélve, bár emberférfi még nem volt képes maradéktalanul elkápráztatni, de voltak már, akik közel álltak hozzá. Na jó, én sem vagyok egy szent, de azért rosszul tud esni még nekem is, hogyha azt mondják, hogy „jó voltál kislány, viszlát”. Oké, általában én szoktam kiadni az útján a férfiaknak, és meglépni reggelig, de volt már olyan, hogy szerettem volna maradni, mert úgy éreztem, hogy most jó valakivel, de azoknak a férfiaknak sem kellettem. Senkinek sem kelletem eddig. Összességében, lényeg a lényeg, a Justinhoz hasonló jóképű ficsúrok általában csak egy menetre vágytak, nekem meg nem volt senkim, és egyik eddigi partnerem sem volt olyan, akire azt mondtam, hogy na, őt tudnám szeretni, és ezért átváltoztatom, hogy örökké velem maradhasson. Ez a fiú viszont más. Már számtalanszor lett volna rá lehetősége, hogy elvegye, amit akar, és aztán tovább álljon, de nem tette. Nem egy darab csinos húsként kezelt, hanem igazi hölgyként. Nem szoktam hozzá ehhez a bánásmódhoz. Kinyitja előttem az ajtót, a karját nyújtja, ha megyünk valahová, vagy csak megfogja a kezem. Még csak csókot sem lopott tőlem, és ez megőrjít. Vagy meggyőzték a többiek, hogy nem akar velem lenni, vagy egyszerűen csak fontosabb vagyok neki, mint az eddigi férfiaknak az életemben. Ma éjjel minden ki fog derülni. Ma éjjel nem vagyok az a szukkubus, akit a Cullenek megvetnek. Tudom, hogy rossz a véleményük rólam, és a nővéreimről, de sajnos nem olyan egyszerű vega vámpírférfit találni, mint hiszik. Bár pontosan tudhatnák, hogy Eleazar, Carlisle, Emmett, Jasper, és Edward az összes férfi vámpír, aki állatokkal táplálkozik. Egyszer megpróbálkoztam együtt lenni egy nomád vámpírral, de nem voltam képes elviselni, amit tett, ő pedig büdösnek tartott engem, mivel nem a normál életmódot folytattam. Összejöttünk néhány körre, aztán megegyeztünk, hogy ebből bőven elég volt ennyi is. Vajon Justin lenne az a férfi, akire már olyan régóta várok? Edward is egy ember társaságában találta meg a szerelmet és a boldogságot. Ki tudja, hogy a sors mit tartogat még a számunkra. Mindenesetre ezt a kapcsolatot, ami most talán alakul közöttünk nem akarom elrontani. Szeretném, hogyha megoszthatnám valakivel az életemet, vagyis inkább a létemet. Rossz minden éjjel magányosan ülni a szobámban, amikor egy nő ölelő karokra vágyik, és néhány szerelmes szóra. Talán egy időben túlzásba vittem a szexuális étvágyamat, és ezért gyűlöl Edward, de az az időszak csak elkeseredettségemben tört rám. A lelkem egyedül van már régóta, legalább a testemnek nem akartam megálljt parancsolni.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte hirtelen Justin.

Már a sátrunk felé sétáltunk. Hamarosan eljön az igazság pillanata. Hogyha csak meg akar dönteni, akkor nem ő az a férfi, akire várok. Hogyha viszont össze akar velem bújni, akkor bizony ő lesz az. Istenem, csak ő legyen az, könyörgöm. Azt akarom, hogy engem akarjon, ne csak a testemet, hanem a nőt, aki szerelemre vágyik.

- Semmi különösön. Csak kíváncsi vagyok már, hogy milyen a sátrunk – mondtam mosolyogva.

Szándékosan rendeztem be a sátrat elképesztően romantikusan. Hogyha vissza tudja fogni magát, akkor biztosan többet akar tőlem, mint testi vágyai kielégítését.

- Na látod, erre én is nagyon kíváncsi vagyok – karolta át a derekamat.

Én pedig megborzongtam a gyengéd érintéstől. Hogyha így folytatja, akkor dugába fog dőlni a tervem, miszerint ma nem történik közöttünk semmi olyasmi, mert én fogom letépni az ő ruháit. Hogy tud engem ilyen finoman megérinteni? Eddig még senki nem volt ilyen gyengéd hozzám.

- Oh, fázol, ne haragudj, megfeledkeztem róla, hogy csak ez a kis boleró van rajtad a ruha fölött – mondta szinte rémülten. Majd azonnal lekapta magáról a zakóját, és a vállamra terítette.

- Nem fázom, vedd vissza nyugodtan, hideg az éjjel – akartam levenni magamról a felsőt.

- Igen, hideg az éjjel, éppen ezért fogod magadon tartani ezt a zakót. Nem akarom, hogy fázz, az előbb megborzongtál – mondta határozottan. Majd visszaterítette a vállamra a zakóját, és a karjával továbbra is átkarolta a vállamat. Amit finoman dörzsölgetni kezdett. – Jobb már?

- Igen, köszönöm – mosolyogtam rá. Majd minden igyekezetemmel hozzá bújtam. Olyan édes, mindig is arra vágytam, hogy udvaroljon nekem valaki.

Ezután csendben sétáltunk, amikor végre a szemünk elé tárult a csodálatos látvány. A sátrunk egyszerűen elképesztő volt, és a hely is, amit Alice választott nekünk.

- Hű – kerekedtek el Justin szemei. – Ez már valami.

- Igen, szerintem is csodálatos – bólintottam rá. Valóban gyönyörű volt a látvány.

- Szeretnéd, hogy rakjak egy kis tüzet? Nem akarom, hogy dideregj egész éjjel – ajánlkozott kedvesen.

- Annyira biztosan nem lesz hideg. Inkább pihenjünk, te is fáradt lehetsz már – mondtam gyorsan.

Nem akartam, hogy szegény miattam fáradjon, amikor teljesen felesleges. Bár azt őszintén remélem, hogy ő sem fog fázni. Bár idehoztam délután néhány jó meleg pulóvert, és takarót, és még melegítő alsót is, hogy kellőképpen kellemessé tehessem számunkra, ezt az éjjelt. Úgy talán nem leszek neki túl hideg, hogyha hozzá bújok. Két pulóveren már nem süt át a testem hidege.

- Ez fantasztikus – húzott be a sátorba. – Ez egy igazi luxus sátor. Még sosem voltam ilyenben. Selyemtakarók és párnák, vastag, meleg pulóverek, és takarók. Csodálatos. A barátaitok gyakran rendeznek ehhez hasonló bulikat? Mert ez azért nem semmi – mondta áhítattal.

- Nos, annyira gyakran nem, de előfordul – mosolyogtam rá. Majd leültem az egyik meleg takaróra, és kihívóan néztem rá. Vártam a következő reakcióját, és egy kissé idegessé is váltam, amikor leült velem szemben, és kíváncsi tekintettel kezdett el fürkészni. – Miért nézel így rám? – kérdeztem és az arcom bizseregni kezdett. A tekintete túlságosan is átható volt.

- Ez itt pont olyan, mint egy bűnös szerelmi fészek – vigyorodott el. Na, ennyit a nagy szerelemről. Szontyolodtam el, neki is csak egy körre kellek. – Alice biztosan azt hitte, hogy te meg én már ott tartunk, ami elég vicces, hogyha azt veszed alapul, hogy még csak néhány napja engedtek ki a kórházból. Hiszen mikor is jöhettünk volna össze?

- Nem jöttünk össze? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem tudom? Szerinted összejöttünk? Mármint tekinthetlek már a barátnőmnek? Hiszen te annyira gyönyörű vagy, vicces, ráadásul még okos is, és hatalmas boldogsággal tölt el a tudat, hogy eljöttél velem a bálba, és sok időt tölthetek veled együtt, de egy ilyen csodálatos nőnek biztosan van valakije – mondta komolyan. – Nem hiszem, hogy magányosan tengeted a napjaidat. Biztosan egy nagy rakás férfi könyörög a kegyeidért. Már csak az a kérdés, hogy én miért vagyok neked szimpatikus. Elárulod? – kérdezte kíváncsian.

- Nem kérdeztek tőlem még ilyesmit – kezdtem el harapdálni az ajkam. – Ez egy kicsit kínos. Mármint, hogyan is kéne kifejeznem a miérteket?

- Nos, ha engem kérdezel, akkor nagyon egyszerűen fog menni. Csak válaszolsz a kérdésekre, beszélgetünk, bevett emberi szokás – fogta meg a kezem. Aha, emberi szokás, csakhogy én nem sűrűn alkalmazom ezt a szokást. Nem sűrűn szoktam férfiakkal beszélgetni. Általában nem a nézőpontom érdekli őket. – Szóval, első kérdés, hány barátod volt már? – kérdezte mosolyogva. Huh, ha tudná. Bár szigorú értelemben véve barátom egy sem volt, csak férfiak, akik, hogy is mondjam, átutaztak rajtam.

- Igazi barátom még sosem volt – hajtottam le a fejem. Hogyha megkérdezi, hogy nem igazi barátom mennyi volt, arra mit fogok mondani? Azt, hogy hát párszáz biztos, de egy idő után már felhagytam a számolással. Ez elég hülyén hangzana.

- Értem – bólintott rá Justin.

- Mit értesz? – kérdeztem vissza döbbenten.

- Téged kihasználtak a férfiak, főleg a szépséged miatt, igaz? – kérdezte kíváncsian. Hát most mit mondhatnék erre? Sokszor volt, hogy kihasználtak engem, de előfordult olyan is, amikor én használtam ki őket.

- Én sem vagyok egy szent – vallottam be az igazat. Megpróbálok tiszta lappal kezdeni Justinnál, már amennyire elmondhatom neki a teljes igazságot.

- Nem a te hibád, hogy sok férfinek csak arra kell egy nő. Hidd el, hogy sok dolgot hallottam tíz év alatt a kórházi viszonyokról. Mennyi nővért használt ki néhány orvos. Jó tudom, ez most nem klasszikus példa, de hasonló a helyzet. Voltak kedves, naiv nővérek a kórházban, akik mosdattak, és vigyáztak rám. Néhányan még beszéltek is hozzám, mintha tudták volna, hogy hallom őket. Sokáig Janet volt a kedvenc kórházi dolgozóm, mert mindig felolvasta nekem az újságot, vagy idézet a könyvből, amit éppen olvasott, de ő is az egyik orvos áldozatává vált, és elhagyta a kórházat. Szóval, ezért nem kell szégyellned magad – mondta határozottan. – Az pedig, hogy te is hibáztál, azt hiszem természetes. Ki nem hibázik? Következő kérdés. Voltál már szerelmes? – kérdezte, én pedig ledöbbenten.

Na most erre tényleg mit kéne válaszolnom. Sokáig azt hittem, hogy szeretem Edwardot, de most már nem vagyok biztos benne, hogy szerelem volt. Sokkal inkább csak a szerelem gondolatába voltam szerelmes, és ő volt az egyetlen férfi, aki szabad volt, és vega vámpír. Azt hiszem, hogy inkább azért vonzódtam hozzá, mert bele tudtam volna szeretni, hogyha ő is akarja. Na jó, csak az igazat. Ez egy őszinte beszélgetés.

- Nem voltam még szerelmes – néztem mélyen a szemébe. – Nem volt rá alkalmam, hogy az legyek. Na, és te? Ki volt az első barátnőd? Milyen volt? – faggatóztam én is.

- Hát mivel még nagyon fiatal voltam, amikor balesetet szenvednem nem igazán volt komoly barátnőm. Általános hetedikben megcsókoltam egy nagyon kedves, és szép lányt, Georgina volt a neve. Szerettem volna arra kérni, hogy legyen a barátnőm, miután hazaértünk a családdal a sátorozásból, de ez már nem történhetett meg. Úgyhogy ez volt a leghosszabb kapcsolatom életemben. Eltartott vagy tíz másodpercig – mondta mosolyogva. – Azt hiszem, hogy életem egyik legszebb tíz másodperce volt. Bár azóta történt már sok jó dolog is velem.

- Ez aranyos – kuncogtam fel. Nem akartam rajta nevetni, de tényleg nagyon helyes volt, ahogy értékelte ezt az icipici kis darabot az életből.

- Ez nem aranyos, ez egy kemény, és férfias döntés volt. A suli legjobb csaját csókoltam meg. Ez azért nem semmi. Tudod te, hogy milyen nehéz kezdeményezni? Hogy micsoda ideg van bennünk, hogy a lány, akit választunk visszautasít minket? Félelmetesek vagytok – mutatott végig rajtam. Amin megint csak nevetnem kellett. Félelmetes nők, ezt még senki nem mondta rám.

- Értem, elnézést Mr. Kemény és Férfias – vágtam hozzá egy párnát.

- Hohó, ez bizony bosszúért kiált – kapta el a lábam. Majd váratlanul rántott rajta egy nagyot, amitől eldőltem a takarón. Majd csiklandozni kezdett. Kevés dolog volt, amivel le lehetett engem győzni, de megtalálta a gyenge pontomat. Természetesen az erőmet nem használhattam, így emberi módon próbáltam meg lefejteni magamról Justin kezeit, de természetesen nem sikerült, mert nagyon technikásan állt ellen az akciómnak.

- Kér…lek, elég… nem… bírom… tovább – nevettem. Miközben én is gyengepontot kerestem Justinon, de nem találtam.

- Ha belém kötsz, akkor viselned kell a következményeket is – vigyorodott el, majd még jobban csiklandozni kezdett.

- Jó leszek, ígérem – esküdöztem. Nagyon reméltem, hogy abbahagyja, amit csinál, mert már nem sokáig vagyok képes türtőztetni magam. Annyira jóképű, kedves, tökéletes. Akarom őt, örökké.

- Na jó, mivel feladtad, ezért kegyelmet gyakorlok – mondta nevetve. Majd mellém dőlt, és magához húzott. – Jól érezted magad ma éjjel? – kérdezte kíváncsian.

- Igen, csodálatos este volt, életem legszebb estélye – mondtam őszintén.

Tényleg így éreztem. Annyira más volt minden, mint ahogy hozzá voltam szokva, de határozottan tetszett. Sőt, még soha nem voltam ennyire boldog létezésem során. Most már biztos, hogy Justinra van szükségem az örökkévalóság hátralevő részében. Csak egy apró harapás, és minden megoldódik. Egy pici szúrás, és három nap múlva Justin az én párom, amíg világ a világ. Boldoggá tudom tenni, boldoggá akarom tenni. Lassan indultam el a csábító nyaki artériája felé, hogy mérget juttassak a szervezetébe, de amikor az ajkaimat már éppen rátapasztottam a nyakára megtorpantam. Mi a fenét csinálok? Nincs jogom eldönteni, hogy ő mit akar. Össze kell szednem a bátorságomat, és elmondani neki, hogy mit érzek, hogy mi vagyok, és, hogy mit szeretnék. Ez az egyetlen járható út. Azonnal reflexből elhátráltam a sátor legtávolabbi sarkába, és felhúztam a lábaimat egészen a mellkasomhoz.

- Mi a baj? – kérdezte Justin aggódva. – Jól érzed magad? – simított végig a karomon.

- Igen, minden rendben – bólintottam rá.

Egy fenét, majdnem megtámadtam egy embert. Ez felháborító. Minden vágyam az volt, hogy egyetlen harapással magamhoz láncoljam, pedig lehet, hogy nem is akar hozzám tartozni, vagy ha hozzám is akar tartozni, akkor sem biztos, hogy át akar változni. Ráadásul ezzel a tettemmel most aláírhattam volna mindkettőnk halálos ítéletét. Milyen ostoba csitri vagyok? Mindig azt hiszem, hogy nekem bármihez jogom van, ha akarom, elveszem. Mindig is így működtem, eddig.

- Meg akartál harapni? – kérdezte kíváncsian.

- Hogy mondtad? – kerekedtek ki a szemeim.

- Nem vagyok hülye – húzta ki magát büszkén. – Na jó, kaptam egy kis segítséget. Billy adott egy érdekes könyvet nemrégen, néhány törzs legendái voltak benne. Véletlenül pont azután jutott eszébe, hogy odaadja, hogy megismerkedtünk. Természetesen szintén véletlenül kifejezetten az ő törzse ellenségeiről volt szó benne. Miután megtudtam az alapokat a „hidegekről”, már nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a Cullen és Denali család is vámpírokból áll. Bár Anthony valami más, nem vámpír, de hogyha közöttetek van, akkor nem is ember, legalábbis gondolom. Lényeg a lényeg, hogy nem kell elrejtened előlem az igazi énedet. Gondolom Billy azért adta a könyvet, hogy elrémítsen tőled, de egyáltalán nem tűntök veszélyesnek. Ráadásul Dr. Cullen orvos, a húgom pedig már szinte apjaként tekint rá. Arról nem is beszélve, hogyha veszélyesek lennétek, akkor a törzs már tett volna valamit ellenetek.

- Hű – csak ennyit bírtam kinyögni. Egyszer már Bellánál célozgattak a Black-ek a hidegek létezésére, és akkor is lebuktattak minket. Ez már a második eset. Az alfák azt hiszik, hogy nekik mindent szabad? Vajon Edward tudta ezt? Justin gondolt arra ma este, hogy vámpírok vagyunk? Nem hiszem, mert akkor az Edward reakcióiból észrevettük volna.

- Szóval, válaszolj, légy szíves. Meg akartál harapni? – tette fel újra a kérdést.

- Igen – hajtottam le a fejem. - Sajnálom.

- Miért sajnálod? Nem tetted meg – kérdezte értetlenül.

- Azért nem tettem meg, mert rájöttem, hogy nem dönthetek helyetted – néztem újra a szemébe.

- Meg szoktad kérdezni az áldozataidat, hogy megeheted-e? – húzta fel a szemöldökét.

- Én nem eszek embereket – mondtam felháborodva. Még, hogy megenni. – Állatok vérével táplálkozom csak és kizárólag – mondtam komolyan.

- Akkor, miért akartál megharapni? – kérdezte értetlenül.

- Azért, hogy olyan legyél, mint én, és akkor örökké együtt maradhatnál velem, de rájöttem, hogy én nem dönthetek helyetted. Hiszen, még csak most kapod vissza az életedet. Nem biztos, hogy ezt akarod, sőt, nem hiszem, hogy ezt akarod – magyarázkodtam.

- Kedvesem, azt, hogy mit akarok, azt hiszem, hogy már eléggé nagy vagyok eldönteni – forgatta meg a szemeit.

- De még nem is éltél, mármint volt gyermekkorod, de még csak most épültél fel egy súlyos balesetből, nincs jogom megszakítani az életedet megint. Sajnálom, hogy majdnem felelőtlen voltam, de olyan egyszerű lett volna elintézni egy kis harapással a dolgot. Hogyha a mérgem átjárja a testedet, azután olyan leszel, mint én, és örökké élhetünk boldogan. Talán, majd egyszer. Ha pedig nem akarod, akkor leélem veled az életedet. Addig veled maradok, amíg nem távozol az élők sorából. Így helyes. Neked kell eldöntened, hogy mit akarsz – tört ki belőlem minden gondolatom.

- Feltétlenül most kell ezt eldöntenem? – sóhajtott fel. – Egyelőre csak próbáljuk meg, hogy milyen együtt. Szeretlek, de nem akarom most rögtön azt mondani, hogy örökké akarok élni. Ígérem, hogy záros határidőn belül el fogom dönteni, el fogjuk dönteni, hogy mit akarunk, de adj egy kis időt. Így jó lesz?

- Igen, ez egy nagyon jó ajánlat – mosolyodtam el. Még szerencse, hogy rájöttem, mire készülök, mielőtt még ostobaságot tettem volna. Még nem akarta volna.

- Oké, akkor most témaváltás, mit szeretsz csinálni? Mik a kedvenc helyeid? Szeretsz síelni? Én régen imádtam a snowboardot, de nem tudom, hogy megy-e még – gondolkozott el.

- Igen, nagyon szeretek síelni. Az első sílécem még fából volt, olyan hagyományos fajta. Sokkal lassabban csúszott, de azért jól el lehetett vele szórakozni a havon. Igazság szerint a kedvenc sportom. Ráadásul nagyon szeretem a havas tájat. Akár ha van kedved meg is látogathatnál Alaszkában. Tudok néhány jó helyet, ahol feleleveníthetnéd a tudásodat. Talán a jövő héten, amikor hazamegyünk a családommal, esetleg velem jöhetnél egy kis időre. Ígérem, hogy viselkedni fogok, és nem kell félned tőle, hogy megharaplak. Tudok uralkodni magamon – biztosítottam. Ki tudja, hogy a kis akcióm után képes-e még bízni bennem.

- Eddig is tudnál uralkodni magadon. Gondolom, hogy csak hirtelen ötlet vezérelt arra, hogy esetleg megharapj. Tekintve, hogy az eddigi férfiak nem voltak hozzád túl eszményiek nem is csodálkozom, hogy elgondolkodtál rajta. Ráadásul én végtelenül megértő, jóképű, és tökéletes vagyok. Egyértelmű, hogy bármelyik nő az én kegyeimre vágyna egy örökkévalóságon át – mondta teljes meggyőződéssel. Nekem pedig muszáj volt elnevetnem magam.

- Félek, hogy ennyi önbizalom nem fér el egy kapcsolatban – kuncogtam tovább. Én sem vagyok az a szerény fajta, de a jelek szerint Justin magasan túltesz rajtam.

- Majd kiszélesítjük a szobánkat – kacsintott rám.

- Idióta – böktem oldalba.

- Hegyeske – vigyorgott rám.

- Hogy mi? – kérdeztem döbbenten.

- Így foglak hívni, ha mérges vagyok rád. Te leszel „Hegyeske”. Kell valami becenév – rántotta meg a vállát.

- Most komolyan ilyen becenevet akarsz nekem adni? – nyögtem fel. – Én minek nevezzelek téged? „Hambinak”? Vagy mit szeretsz még enni? Zöldsaláta mégsem lehetsz.

- Mh… a „Hambi” tulajdonképpen nem is rossz – mosolygott rám. – „Hambi és Hegyeske”. Olyan, mint „Bonnie és Clyde”. Egész jól hangzik.

- Miért nem „Hegyeske és Hambi”? Én vagyok a lány – kérdeztem kíváncsian.

- Valóban, de mondogasd, abc sorrendben jobban hangzik – vigyorodott el megint.

- Tényleg – kerekedtek ki a szemeim, miután néhányszor elmondtam magamban.

- Na látod, akkor maradjunk az eredetinél – kacsintott rám.

- Na jó, most sikerült meggyőznöd – egyeztem bele.

- Nekem bármikor sikerülne – legyintett.

- Óh, hogyha akarnálak, akkor bármikor el tudnálak kápráztatni – mondtam határozottan.

- Tényleg? Nem hiszem. Bizonyítsd – mondta kihívósan.

- Te akartad – mosolyodtam el.

Majd bevetettem a legangyalibb arcomat, miközben a hátára döntöttem, és fölé helyezkedtem. Nem szakítottam meg a szemkontaktust egy pillanatra sem, de egyre közelebb hajoltam, hogy ne csak a szemeim, hanem az illatom is megbabonázza őt. A tekintete egyre üvegesebbé vált, én pedig elégedetten mosolyodtam el. Már éppen azon gondolkoztam, hogy egész éjjelre elkápráztatom, amikor hirtelen megfogta az arcomat, és magához rántott, hogy éhesen rátapadjon az ajkaimra. Eléggé váratlanul ért ez a dolog. Hiszen azt hittem, hogy tökéletesen a hatásom alá került, de jelek szerint tévedtem, vagy csak nagyon jó csellel átvert engem. Nem sok időm volt ezen gondolkozni, mert ahogy a nyelvével befurakodott az ajkaim közé az ösztöneim eluralkodtak rajtam. Hangos reccsenés jelezte, hogy az inge és a nyakkendője is feladta a szorításom ellen vívott harcot. Még soha nem kaptam ennyire szenvedélyes csókot. Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne simítsak végig a tökéletes mellkasán.

- Azt hiszem, hogy jössz nekem egy új inggel – szakadt el egy pillanatra az ajkaimról.

- Kárpótollak érte, esküszöm – mosolyogtam rá. – Így viszont a nadrágodra sem lesz többet szükséged – téptem el azt a ruhadarabot is.

- Azt hittem, hogy ez még korai – kezdte el a nyakamat csókolgatni. – Vagy most már tekinthetlek a barátnőmnek? – fordított hirtelen a hátamra.

- Azt hiszem, hogy most már a barátnőd vagyok, valóban – suttogtam a fülébe. Majd újra az ajkaira vetettem magam. Fene abba a hülye gondolatmenetbe, hogy ma éjjel nem tesszük meg. Miért ne tennénk, hogyha egyszer ilyen jó minél közelebb lenni hozzá.

- Várj – fogta le a kezemet, ami már erősen dél felé kalandozott.

- Mi a baj? - néztem fel rá. – Azt hittem, hogy te is akarod.

- Már hogy ne akarnék veled lenni, de azt hiszem, hogy te néhány fokkal tapasztaltabb férfiakhoz vagy szokva – mondta kissé zavarban. Oh, oh te jó ég. Még gyerek volt, amikor a baleset történt. Még szűz, döbbentem rá. Ez a tény valamiért még jobban felizgatott. Simogatta a lelkemet is, és a bennem élő vámpír birtoklási vágyát is.

- Lehet, hogy máshoz szoktam, de te pont ezért vagy ennyire különleges – mondtam neki mosolyogva.

Majd kicsit lassítottam a heves tempómon. Azt hiszem, hogy szegényt nem kéne elsőre rögtön megerőszakolnom, még akkor sem, ha garantáltan élvezné a dolgot. A lassú tempó, amit diktáltam nekem is határozottan jól esett. Általában gyors, és heves szoktam lenni, de Justinnál kifejezetten kívántam az elnyújtott, gyengéd szeretkezést. Mindenhol végig csókoltam a testét, és azután hagytam, hogy ő is megtehesse velem ugyanezt. Szegény báli ruhám csúnya véget ért, de hát még soha nem volt ennyire természetes senki karjaiban sem, legkevésbé sem a ruhám érdekelt ebben a pillanatban. Mikor már nem bírtam tovább a kényeztetést, úgy döntöttem, hogy majd én kezdeményezem az összeforrásunkat, mivel Justin még elég bizonytalan volt a kérdésben. Annyira aranyos volt, amikor kikerekedett szemekkel nézett rám, ahogyan a kincse fölé kerekedtem, és magamba vezettem. Hangos nyögés szakadt fel a mellkasából, és én is megengedtem magamnak egy jóleső sóhajt. Nem voltam már egy ártatlan szűzlány, de ahogy megéreztem magamban férfiasságát elállt a lélegzetem. Még soha nem éreztem senkit minden porcikámmal. Lassan kezdtem el ringatni a csípőmet, Justin pedig azonnal felvette velem a ritmust, majd egyik kezét a legérzékenyebb pontomhoz vezette, és tovább fokozta az élvezetemet, majd egy hirtelen mozdulattal felült, és éhesen kapott az ajkaim után. Szinte észre sem vettem, amikor egy villámgyors mozdulattal a hátamra fektetett. Majd megszakítva a csókunkat a nyakam felé vándoroltak az ajkai. Egy ideig csak finoman csókolgatta a bőrömet, majd váratlanul a nyakamba harapott, de csak egy egészen kicsit, amivel teljesen az őrületbe kergetett, és a hátam hirtelen ívbe feszült, pont akkor, amikor Justin is felkiáltott. Behunyt szemmel élveztem az egész testemet átjáró bizsergést, és szorosan magamhoz öleltem Justint. Még soha nem volt részem ennyire elképesztő élményben. Váratlan volt, és elsöprő, amilyet még soha nem éreztem egyik partnerem mellett sem.

- Szeretlek – térített vissza a valóságba kedvesen.

- Én is szeretlek – mondtam ki életem először a bűvös a szavakat. Tényleg szeretem, igazán és őszintén. Ő más, mint a többi férfi, akikkel ezelőtt találkoztam. – Fel kéne öltöznöd, vagy nekem, hogy ne fagyasszalak meg – sóhajtottam néhány perc után. Nem szívesen hagytam volna el az ölelését, de nem hagyhatom, hogy miattam betegedjen meg.

- Nem vagy hideg, maradj – motyogta már félig aludva.

- Még nem, de leszek – akartam elhúzódni.

- Így már jó lesz – rántott ránk még két takarót, ami a kezébe akadt. – Sajnálom, de lehet, hogy el fogok aludni – szorított magához még jobban. – Unatkozni fogsz.

- Melletted sosem unatkozom. Egyébként sincs túl nagy tapasztalatom az összebújásban, talán most kipróbálhatnám – pislogtam fel rá.

- Nem is ajánlom, hogy reggel ne legyél itt, mert megtalállak, és akkor nagy bajban leszel – mondta komolyan.

- Itt leszek, nem mozdulok el innen – ígértem meg.

- Ezt akartam hallani – mosolyodott el. Majd egy gyors csókot nyomott az ajkaimra. – Jó éjt, Hegyeske.

- Neked is, Hambi – kuncogtam fel.

Azért nyilvános helyeken mellőznünk kell majd ezeket a neveket. Néhány perccel később Justin szuszogása egyenletessé változott, bizonyítva, hogy már elaludt. Egy kicsit fészkelődtem, hogy ne nyomjam agyon egész éjjel, majd fejemet a mellkasára hajtottam, és csendben hallgattam a szuszogását, és szívének lágy dallamát.