60.
fejezet
(Alec
szemszöge)
Végtelenül
boldog voltam a tudattól, hogy Liz nem neheztelt rám amiatt, hogy megöltem az
édesapját. Igazán nem akartam, hogy elszabaduljon bennem az indulat, hiszen
amikor megkértem, akkor ezt még meg is ígértem neki, de annyira
felidegesítettek a szavai. Hiszen, hogyan is képzelhette, hogy valaha is
bántani fogja ezt a csodálatos lényt, aki a saját gyermeke, és aki egész
életében feltétel nélkül szerette őt. Egyáltalán hogyan lehet képes bárki is
így bánni a gyermekével, vagy bárki mással, aki normális? Mármint, persze,
emlékszem arra, ahogyan velem és Jane-nel bántak az emberek, de mi messze nem
voltunk hagyományosak már emberként sem. Mindenesetre nagyon örülök, hogy Liz
nem élte át azokat a bántalmazásokat, amelyeken mi keresztülmentünk.
-
Alec – szólított meg Jane halkan.
-
Igen? – kaptam fel a fejem azonnal. Nem
értettem hirtelen, hogy miért suttog, de én is ugyanúgy suttogva válaszoltam.
-
Liz most úgyis alszik, velem kellene
jönnöd a nagyterembe, majd segítek – lépett az ágy mellé, majd óvatosan a karom
alá furakodott és felsegített úgy, hogy Lizt ne zavarja meg a pihenésben. –
Nagyon fáj? – kérdezte halkan, amikor elindultunk.
-
Egyáltalán nem vészes, szerintem
holnapra kutya bajom sem lesz – mondtam mosolyogva. – Végül is, még sosem volt
ezelőtt harci sérülésem. Azt hiszem, hogy itt volt az ideje.
-
Ezzel ne viccelj, a frászt hoztad rám,
amikor megláttalak abban az állapotban – mordult rám húgom. – Még soha nem
láttam rajtad ilyen széttépázott, és éget ruhát, és a sok heg, ami borította a
tested, és az égési sérülés a lábadon. Azt hittem, hogy ott helyben megőrülök –
fakadt ki húgom. Teljesen megértettem, én is így éreznék, hogyha hasonló
állapotban találtam volna rá valahol.
-
Ne haragudj, hidd el, hogy én sem örülök
neki, hogy életemben először rögtön ilyen szépen elintéztek. Bár mentségemre
szóljon, hogy sokan voltak – mondtam komolyan.
-
Alec, kérlek, tízszer ennyi vámpírt is
elintézel a képességeddel, ha koncentrálsz. Nem voltál elővigyázatos – korholt
le húgom, és én tisztában voltam vele, hogy igaza van. – Jobban kell
koncentrálnod, főleg, hogyha Liz a közeledben van. Ne arra gondolj, hogy őt
kell megvédened, hanem arra, hogy együtt kell épségben kijutnotok onnan.
-
Jól van, megint megígérem, hogy soha
többé nem lesz ilyen, rendben? – néztem rá mérgesen. Tudtam, hogy csak aggódik,
de egy kicsit túl sok volt már a törődés az irányomba. Nem akartam, hogy
túlzásokba essen.
-
Rendben, és ha nem tartod be a szavad,
akkor legközelebb még én is elintézlek – mondta fenyegetően.
-
Könyörtelen vagy – nyögtem fel, ahogy az
egyik mérges harapás az oldalamon Jane-hez nyomódott.
-
Ezt már megszokhattad volna – forgatta
meg a szemeit. – A harapások még jó ideig fájni fognak, Carlisle szerint. Bár
ártani már nem árthatnak neked a mérgezett fogak, azért fájdalmat még tudnak
okozni.
-
Ezt észrevettem – válaszoltam
összeszorított foggal. Talán jobb lenne úgy menni, hogy Jane messzebb van, és
nem ér hozzá a fájó bőrömhöz, de olyan kedves és segítőkész, nem akarom
elrontani a közös pillanatainkat, inkább fájjon csak.
-
Ne menjek veletek én is? – hallottuk meg
Liz halk hangját.
-
Nem szükséges. Te csak pihenj –
fordultam vissza mosolyogva.
-
Rád is rád férne még a pihenés –
állapította meg morcosan.
-
Nemsokára visszajövök hozzád, és akkor
majd én is pihenek. Megígérem – mondtam őszintén.
-
Mi lenne, ha addig visszaköltöznék a
szobánkba? – kérdezte lelkesen. – Ott egy kicsit otthonosabb. Itt is jó, de az
mégiscsak a mi szobánk.
-
Ez remek ötlet, kicsim – bólintottam rá
azonnal. – Persze csak akkor, hogyha jól érzed magad.
-
Minden rendben – vágta rá azonnal. – Nem
vagyok olyan törékeny, mint amilyennek kinézek – fűzte még hozzá kicsit
mérgesen.
-
Liz, a világon senki nem mondta, hogy
törékeny vagy, de úgy gondolom, hogy nekem van hozzá jogom, hogy egy kicsit
aggódjak érted – mosolyogtam rá lágyan. Nem akartam megsérteni az érzéseit, de
igenis törékeny volt, még.
-
Jól van, neked és anyának lehet –
egyezett bele békülékenyen.
-
Helyes, akkor a szobánkban találkozunk
nemsokára – biccentettem, majd elindultam a nagyterem felé, ami Jane
segítségével átlagon aluli sebességgel ment, de annyira aranyos volt, ahogy
próbált törődni velem, hogy nem volt szívem azt mondani neki, hogy inkább
megyek egyedül.
-
Mesterek – hajtotta meg magát Jane
kecsesen, ahogy beértünk a terembe. Így én is próbáltam egy meghajlást
összehozni, és egészen jól sikerült is, még a húgommal a hónom alatt is.
-
Alec, ha gondolod, akkor ülj le
nyugodtan. Carlisle hozott neked donorvért, ami bár messze nem olyan jó, mint a
friss, természetesen, de ezúttal talán megteszi – mutatott Aro egy kisebb
táskára a szék mellett.
-
Nagyon köszönöm – biccentettem Aro és
Carlisle felé. Majd helyet foglaltam, és csendben figyeltem ivás közben, mert
fogalmam sem volt, hogy miről lehet még szó azon kívül, hogy túl vagyunk a
Charles Evenson problémán végre.
-
Nos, mint tudjuk, hála Alec hősies
küzdelmének Liz édesapjának problémája megoldódott, de akadt egy váratlan gond
ezzel a helyzettel – kezdett bele Aro. Váratlan gond? Ez általában valami
gigantikus problémát jelent inkább. Főleg, hogy mindenki itt van, tehát nagy a
baj, ha nem csak a legfőbb testőröket hívták össze. – Demetri a nyomkövetése
során rábukkant a román klán két tagjára, akik valószínűleg Liz apjának
javaslatára sereget gyártanak ellenünk, és ezt mielőbb orvosolnunk kell. Még
azelőtt, hogy esélyük lenne csapást mérni a szép városunkra, és ránk is. Ezért
haladéktalanul el kell indulnunk, hogy elintézzük az ügyet.
-
Mikor indulunk, Mester? – kérdeztem,
miután végeztem az utolsó zacskó vérrel. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan, és
kellemesen ment végbe a gyógyulás a testemen néhány zacskó életed adó vér után.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fog menni a dolog.
-
Holnap éjjel, de úgy gondoltuk, hogy te
maradsz Liz társaságában, ahogy Caius és Marcus is itt marad. Elintézem a gárda
tagjaival a problémát – mondta határozottan.
-
Az egyik fő testőröd vagyok, Mester,
ahogy Jane is. Melletted a helyünk – mondtam határozottan. Tény, hogy jobban
örülnék, ha Lizt magam mellett tudnám, de lesz még erre egy egész
örökkévalóságom. Ezt az ügyet előbb még el kell intéznünk.
-
Elég jól vagy hozzá, hogy tartsd a tempót,
és koncentrálj, ha eljön az ideje? – kérdezte Aro. Életemben először
kételkedett a képességeimben és ez talán jobban fájt, mintha itt helyben
cafatokra szaggattak volna.
-
Nem fogsz csalódni bennem – mondtam
ellentmondást nem tűrve. Nem abból a fából faragtak, hogy egy kis sérülés
kizökkentsen a dolgomból. Többé nem fog előfordulni, hogy nem megfelelően
koncentrálok, teszek róla, az biztos.
-
Remek, ez esetben te is velünk jössz –
biccentett Aro.
-
Liz miatt ne aggódj, majd a gondját
viselem, és személyesen garantálom a biztonságát – nézett rám Caius
határozottan. Hűha, ez egyáltalán nem szokványos dolog tőle. Tényleg
megkedvelhette Lizt.
-
Megtisztelsz – néztem rá döbbenten.
-
Nem tesz semmit – vágta rá azonnal. –
Javaslom, hogy most mindenki menjen, és készüljön el az indulásra – fűzte még
hozzá.
-
Remek ötlet, fivérem – vágta rá Aro
azonnal. Így mindenki elindult a dolgára. Én történetesen vissza a szobánkba
kedvesemhez.
-
Jól vagy, Alec? – sietett mellém Jane.
-
A vértől rendbejött a lábam, a harapások
pedig már csak egy kicsit bizseregnek, semmi bajom – válaszoltam keményen. Nem
vagyok anyámasszony katonája, a fenébe is.
-
Ne haragudj, én nem így értettem – fogta
meg a karom Jane. – Életemben először meg akartam kínozni a Mestert, mert ilyen
hangon ütött meg veled szemben, ráadásul nyilvánosan.
-
Emiatt ne aggódj, be fogom bizonyítani
neki, hogy méltó vagyok a családban betöltött szerepre – mosolyogtam húgomra
kicsit higgadtabban.
-
Akkor jó – biccentett Jane. – Megyek,
gyorsan összekapom magam, és átöltözöm. Induláskor találkozunk – mondta
elszántan, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig halkan benyitottam a
Lizzel közös szobánkba, hátha visszaaludt közben egy kicsit, de a látvány, ami
fogadott egészen döbbenetes volt…
(Liz
szemszöge)
Egyszerűen
nem tudtam tovább aludni, mert motoszkált bennem valami rossz érzés. Nem
hinném, hogy még veszélyben vagyok, vagy vagyunk, de akkor is valami
balsejtelem volt bennem. Bár ezt igazából a történteknek tudom be. Talán, amíg
Alecre és a többiekre várok, egy kicsit átrendezhetném a szobát, hogy
eltereljem a figyelmemet. Igen, ez határozottan jó ötlet. Eddig is mindig
segített, ha lekötöttem magam valamivel. Ezért úgy döntöttem, hogy a
szekrénnyel kezdek, hiszen a ruháim még mindig három kinti fogason vannak a
szobán belül, azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy megkapjam a fél szekrény, és
talán az asztal egy részét is, végül is, most már tényleg ez lesz az otthonom
örökké. Alec biztosan nem bánja, ha egy kicsit alakítok a szobánkon. Nagyon
belemélyedtem a pakolásba. Olyan szinten, hogy legközelebb szerelmem döbbent
hangjára reagáltam csak.
-
Te jó ég – nyögött fel. – Valami
leszámolás zajlott a szekrényben, amíg nem voltam itt? – kérdezte döbbenten,
miközben az ágyra hajigált ruhakupacokat nézte.
-
Gondoltam beköltözöm – rántottam meg a
vállam.
-
Hozassak még egy szekrényt az én
ruháimnak, vagy mostantól az ágyat használjuk erre a célra? – vonta fel a
szemöldökét.
-
Nyugi, észre sem veszed és már vissza is
pakoltam – legyintettem nevetve. – Egyébként pedig addig hozhatnál nekem valami
ennivalót. Jól jönne egy pizza, és mondjuk egy kis tiramisu.
-
Rendben, de miközben eszel meg kéne
beszélnünk egy-két dolgot – mondta, majd gyors csókot nyomott a számra, és már
el is tűnt a szobánkból. Én pedig visszafordultam a szekrény felé.
-
Nem kell egy kis segítség? – termett
mellettem hirtelen Renata. – Nagyszerűen hajtogatok – fűzte még hozzá.
-
Hát, ami azt illeti, ha van kedved,
akkor megköszönöm – egyeztem bele. Már amúgy is hiányzott barátnőm társasága.
-
Na és milyen volt London? Leszámítva
persze a támadást – kérdezte, miközben olyan sebességgel kezdett hajtogatni,
hogy csak ámultam. Úgy két perc múlva minden ruhakupac csinos kis oszlopokban
állt, csodálatosan élére hajtva.
-
Egyszerűen csodálatos. Imádtam a várost,
a stílust, mindent. Oh, és a legfontosabb, menyasszony is lettem, de gondolom,
ezt már biztosan tudod – mutattam fel büszkén a csodálatos gyűrűmet.
-
Nos, talán hallottam erről valamit –
vigyorodott el, majd elkapta a kezem, és alaposan szemügyre vette kincsemet.
-
Csodálatos darab – mondta boldogan, majd
finoman magához szorított. - Keresnünk kell neked majd egy csodálatos ruhát,
amiben hozzámehetsz ehhez a mázlistához. Viszont most gyorsan pakoljunk össze,
hogy minél több időtök legyen egymásra, mielőtt holnap elmegyünk a küldetésre.
-
Miféle küldetésre? – néztem rá
döbbenten. – Hiszen most jöttünk meg, és Alec megsérült. Hogy lehet az, hogy
máris küldetésre megy? – kérdezte dühösen. - Ezt nem tehetik. Láttam, hogy már
alig van rajta nyoma a sérüléseknek, nyilván kapott vért, de nem gondolják
komolyan, hogy már holnap visszadobják a mély vízbe? Most azonnal beszélni
fogok a vezetőkkel - indultam meg a szoba ajtaja felé, de Alec az utamat állta.
-
Te nem mész sehová, főleg nem ilyen
idegi állapotban – fordított vissza a szoba belseje felé. – Te pedig megtennéd,
hogy magunkra hagysz, ha megkérlek? – fordult Renata felé komolyan.
-
Bocsánatot kérek, én azt hittem, hogy te
már elmondtad – nézett Alecre bűnbánó arccal.
-
Semmi baj, éppen most akartam neki elmondani,
csak egy kicsivel előztél meg – mondta Alec békülékenyen.
-
Akkor én megyek is – süvített ki
barátnőm a szobából.
-
Hova is kell menned, amikor most
érkeztünk vissza? – néztem rá azonnal kérdőn.
-
Még le kell zárnunk végleg az apád ügyét
– vágta rá azonnal. – Kevert egy kis bajt vámpírként, amit nekünk kell
megoldanunk.
-
Na és nincs elég vámpír Volterra falain
belül, akik alkalmasak a feladatra?
-
Liz, nem fogok vitatkozni ezen. Elmegyek
holnap, és sietek vissza, utána pedig minél több időt szeretnék veled tölteni.
Nem akarok ma veszekedni, lesz még erre egy egész örökkévalóságunk.
-
Jól van, akkor harapj meg, és vigyetek
magatokkal, hogy veled lehessek – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-
Liz, te is tudod, hogy egy éjszaka kevés
ahhoz, hogy átalakulj, és én végig veled szeretnék majd lenni akkor, amikor
megtörténik – mondta gyengéden.
-
Már megint csak a kifogások –
sóhajtottam fel. – Mindig mindentől meg akarsz óvni, de én nem akarok törékeny
kis virágszál lenni a vitrinben – böktem mellkason.
-
Úgy érzem, hogy ez a vita megint
parttalan lesz – morgott fel Alec.
-
Abban biztos lehetsz – bólintottam rá. –
Legalább van valami, amiben egyetértünk – fűzte hozzám epésen.
-
Na jó, ehhez nekem most nincs türelmem –
dobta le az ételt az asztalra. A következő pillanatban pedig arra eszméltem,
hogy repülök az ágy felé, és halk puffanással landolok a frissen
összehajtogatott ruhakupacokon, de nem igazán volt időm ezzel foglalkozni, mert
Alec már fölöttem is volt, és a combjaival szétfeszítette az enyémeket, hogy
kényelmesen elhelyezkedjen rajtam.
-
Éppen veszekszünk, ha nem vetted volna
észre – kezdtem bele a mondandómba, de befejezni már esélyem sem volt, mert a
következő pillanatban már a szája az enyémen volt, a kezei pedig határozott
mozdulatokkal tépték le a rajtam levő ruhákat. – Megfigyelted, hogy mindig
letepersz, amikor igazán elkezdenénk veszekedni? – kuncogtam fel a mellkasán
miután lecsillapodtunk. Természetesen továbbra sem mentünk tovább, mint eddig,
de már egyáltalán nem zavart a meztelenségem Alec előtt, így csak egy szál
pokrócba burkolva kuncogtam a mellkasán.
-
Remek módja ez annak, hogy
elhallgattassalak néha, és azt hiszem, hogy mindkettőnk számára kellőképpen
élvezetes is – simított végig a hátamon. – Mindenesetre el kell mennem holnap.
Ezt még meg kell tennem, de utána ígérem, hogy minden rendben lesz, és végre
annyi időnk lesz egymásra, amennyit csak akarunk.
-
Nem kell bebizonyítanod, hogy még mindig
nagyszerű testőr vagy attól függetlenül, hogy megsérültél. Szerintem tudják –
néztem mélyen a szemeibe.
-
Magamnak kell bebizonyítanom, hogy a
képességeim töretlenek, nem pedig másnak – válaszolta azonnal.
-
Ez esetben, kérlek, vigyázz magadra –
nyomtam gyors csókot a szájára.
-
Úgy lesz, megígérem – mosolyodott el
szerelmem. – Gyere, már biztosan kihűlt az ételed, és ezt a kupit is fel kéne
számolnunk – nézett körbe a pusztításon vigyorogva. – Egész jó kis rumli.
-
Te dúltad fel az összehajtogatott
ruhákat, úgyhogy te fogod újrahajtogatni őket – mondtam bosszúsan.
-
Vállalom, de előbb mit szólnál hozzá, ha
ennél, és utána talán meg is fürödhetnénk – ajánlotta a lehetőséget, én pedig
boldogan egyeztem bele a terveibe…
Szia! Még mindig nagyon jól írsz! Remélem Alecnek nem lesz semmi baja! Miért van Liznek rossz érzése? Azért mert Alecnek mennie kell, vagy azért, mert valakinek baja lesz?
VálaszTörlésVan egy díj Neked nálam! Cím: https://gyuloletvagyszerelem.blogspot.com
Puszi: Klau
Szia Klau!
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszik a történet :) Igyekszem jól és érdekesen írni.
Köszönöm szépen a díjat.
Puszi
Blackjack casino app at JSMH - JTM Hub
VálaszTörlésBlackjack casino app at JSMH. 하남 출장마사지 The official mobile casino 군산 출장샵 application for iOS, 안성 출장안마 Android and iOS. 동해 출장샵 Welcome to 경상남도 출장마사지 JSMH, the world's first and