2010. augusztus 10., kedd
Élménybeszámoló
Volterra és Montepulciano
A város hegyen található, ahová eléggé kacskaringós szerpentin vezet fel, de megéri a hosszú út, mert jutalmul elénk tárul egy nagyon kellemes kisváros, ami kifejezetten régi időkre emlékezteti az embert. A kilátóból lenézve, pedig elénk tárul a csodálatosan szép Toszkán táj, ami szerintem Olaszországban egyedülálló. Hatalmas szőlősök, vad rétek, és ameddig a szem ellát minden méregzöldben pompázik. Érintetlen természet veszi körül ezt a helyet, ugyanúgy, ahogy Montepulcianót is. A dolog érdekessége, hogy én nem akarok megbántani senkit sem, de Volterra és Montepulciano sok mindenben nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét kisváros hegyre épült, és a föld színeiben pompázik. Semmi csicsa, semmi túlzás, csupán gyönyörű épületek, és apró sikátorok, ahogy az a régi korokra volt jellemző. Mivel hegyre épült az utcák folyamatosan felfelé haladnak, egészen addig, amíg el nem értük a főteret és az óratornyot. A két óratorony is nagyon hasonlított egymásra. Éppen csak az ajtó különbözött, és ezen kívül volt még egy-két apró eltérés, de a fő jegyek teljesen ugyanazok voltak.
Volterra főterén az óratoronytól nem messze információs pult segíti az oda látogató embereket, külön tekintettel a Twilight rajongókra, akik szuveníreket vásárolhatnak, és megnézhetik a Volturi által is dedikált fotókat, valamint a Volturi fényképeit. A városkának gyönyörű kézműves múltja van, amit ki is használnak, és csodálatos dísztárgyakkal kedveskednek az odalátogatónak. Összességében gyönyörű, és nagyon kellemes kisváros szerintem. Egy egész napot el tudtam sétálgatni jóízűen. Az emberek kedvesek és segítőkészek, egyáltalán nem zavarja őket a tömeg, és a kíváncsiskodás.
Montepulciano, mint már mondtam nagyon hasonlított Volterrához, de az emberek már korántsem voltak annyira kedvesek, mint ott, valahogy kicsit távolságtartóbban viselkedtek. Sokkal inkább ki akarják használni az odalátogatók szenvedélyét a Twilight iránt, mint Volterrában. Nyilván, mivel a film egy részét is ott forgatták. Annak nagyon örültem, hogy fantasztikus szuvenírekkel lehettem gazdagabb, de nagyon meg kellett nézni, hogy hol veszi meg az ember. Az óratoronyhoz közel még nagyon drága volt minden, de ahogy távolodtam már fél áron kínálták ugyanazokat a termékeket. Visszatérve a városkára. Nekem kicsit csalódást okozott, hogy már lebontották a szökőkutat, amit csak a film miatt építettek fel. Most a szökőkút helyén szabadtéri színház található. Viszont az óratorony nem okozott csalódást, még be is tudtam lépni oda, ahova Demetri, Félix és Jane Edwardért, Belláért, és Alice-ért ment. A torony mellett pedig egy kedves kis vendéglőben „Twilight menüvel” kínálták a megfáradt vámpírt, aminek szíve természetesen Montepulciano egyik legfinomabb vörösbora volt. A környék bővelkedik szőlőtőkékben, és fenséges száraz, illetve félédes vörösborokkal kínálják az odatévedőt. Egy-két üveggel még haza is hoztam, mert nem sűrűn ittam még ennyire testes, és kellemes zamatú száraz bort.
Így előljáróban ennyi, mert nem tudom, hogy pontosan mire vagytok kíváncsiak. Kérdezzetek, és én igyekszem majd válaszolni.
Legközelebb jövő hét hétfőn leszek, mert megint nyaralok, de ha hazajöttem minden kérdésre válaszolok, ha van.
Még valami. Evcu, remélem, hogy olvasod ezt. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de jövő hét kedden megkapod a Paul/Jane ajándék duplafejezetet, már 8 oldal megvan :D
Puszi, Drusilla
A város hegyen található, ahová eléggé kacskaringós szerpentin vezet fel, de megéri a hosszú út, mert jutalmul elénk tárul egy nagyon kellemes kisváros, ami kifejezetten régi időkre emlékezteti az embert. A kilátóból lenézve, pedig elénk tárul a csodálatosan szép Toszkán táj, ami szerintem Olaszországban egyedülálló. Hatalmas szőlősök, vad rétek, és ameddig a szem ellát minden méregzöldben pompázik. Érintetlen természet veszi körül ezt a helyet, ugyanúgy, ahogy Montepulcianót is. A dolog érdekessége, hogy én nem akarok megbántani senkit sem, de Volterra és Montepulciano sok mindenben nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét kisváros hegyre épült, és a föld színeiben pompázik. Semmi csicsa, semmi túlzás, csupán gyönyörű épületek, és apró sikátorok, ahogy az a régi korokra volt jellemző. Mivel hegyre épült az utcák folyamatosan felfelé haladnak, egészen addig, amíg el nem értük a főteret és az óratornyot. A két óratorony is nagyon hasonlított egymásra. Éppen csak az ajtó különbözött, és ezen kívül volt még egy-két apró eltérés, de a fő jegyek teljesen ugyanazok voltak.
Volterra főterén az óratoronytól nem messze információs pult segíti az oda látogató embereket, külön tekintettel a Twilight rajongókra, akik szuveníreket vásárolhatnak, és megnézhetik a Volturi által is dedikált fotókat, valamint a Volturi fényképeit. A városkának gyönyörű kézműves múltja van, amit ki is használnak, és csodálatos dísztárgyakkal kedveskednek az odalátogatónak. Összességében gyönyörű, és nagyon kellemes kisváros szerintem. Egy egész napot el tudtam sétálgatni jóízűen. Az emberek kedvesek és segítőkészek, egyáltalán nem zavarja őket a tömeg, és a kíváncsiskodás.
Montepulciano, mint már mondtam nagyon hasonlított Volterrához, de az emberek már korántsem voltak annyira kedvesek, mint ott, valahogy kicsit távolságtartóbban viselkedtek. Sokkal inkább ki akarják használni az odalátogatók szenvedélyét a Twilight iránt, mint Volterrában. Nyilván, mivel a film egy részét is ott forgatták. Annak nagyon örültem, hogy fantasztikus szuvenírekkel lehettem gazdagabb, de nagyon meg kellett nézni, hogy hol veszi meg az ember. Az óratoronyhoz közel még nagyon drága volt minden, de ahogy távolodtam már fél áron kínálták ugyanazokat a termékeket. Visszatérve a városkára. Nekem kicsit csalódást okozott, hogy már lebontották a szökőkutat, amit csak a film miatt építettek fel. Most a szökőkút helyén szabadtéri színház található. Viszont az óratorony nem okozott csalódást, még be is tudtam lépni oda, ahova Demetri, Félix és Jane Edwardért, Belláért, és Alice-ért ment. A torony mellett pedig egy kedves kis vendéglőben „Twilight menüvel” kínálták a megfáradt vámpírt, aminek szíve természetesen Montepulciano egyik legfinomabb vörösbora volt. A környék bővelkedik szőlőtőkékben, és fenséges száraz, illetve félédes vörösborokkal kínálják az odatévedőt. Egy-két üveggel még haza is hoztam, mert nem sűrűn ittam még ennyire testes, és kellemes zamatú száraz bort.
Így előljáróban ennyi, mert nem tudom, hogy pontosan mire vagytok kíváncsiak. Kérdezzetek, és én igyekszem majd válaszolni.
Legközelebb jövő hét hétfőn leszek, mert megint nyaralok, de ha hazajöttem minden kérdésre válaszolok, ha van.
Még valami. Evcu, remélem, hogy olvasod ezt. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de jövő hét kedden megkapod a Paul/Jane ajándék duplafejezetet, már 8 oldal megvan :D
Puszi, Drusilla
2010. augusztus 9., hétfő
La Push vámpírja - 67. fejezet
67. fejezet
(Jacob szemszöge)
Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát. Persze messze nem tudott annyit enni, mint amennyit én, de akkor is csábító volt a számomra a falánksága. Az én bélpoklos kis szépségem. Mindig zavarba jött, amikor megemlítettem, hogy mennyire tetszik, amikor gátlások nélkül eszik, pedig nem kellene, hogy emiatt rosszul érezze magát.
- Jake, ne nézd, amikor így falom a sütit – pirult el, amikor mellé léptem.
- Nagyon szexisen eszel, úgyhogy nem könnyű levennem rólad a szemem – öleltem magamhoz. – Csak nehogy túl edd magad – fűztem még hozzá.
- Jól van na, az csak egyszer fordult elő, azóta uralkodom magamon – biggyesztette le az ajkát, és letette a sütit a kezéből.
- Hé, nem akartam elvenni a kedved – emeltem vissza a szájához az édességet.
- Oké – egyezett bele azonnal, és folytatta, amit elkezdett. – Viszont sokkal jobban esne, hogyha segítenél elpusztítani ezt a tálcát – tett egy szelet édességet a szám elé.
- Rajtam ne múljék – vigyorodtam el. Majd engedelmesen megettem a nekem felajánlott süteményt.
- Aha, tudtam én, hogy csak a süteményemre hajtasz, azért néztél, hogy neked több jusson – szegte fel dacosan az állát. Én pedig felnevettem.
- Rafinált egy nőszemély vagy te – nyomtam apró csókot a szájára. – Pont ezért szeretlek. Na meg az ellenállhatatlan alakodért, és az eszedért, és sok minden másért, amit inkább majd négyszemközt fejtek ki – búgtam a fülébe.
- Te szex-mániás – kuncogott fel Gaby.
- Nem is tudom, hogy ki ugrott rám reggel kétszer – haraptam a nyakába.
- Gyerekek, viselkedjetek – vert hátba Anthony. Majd elcsent egy tálca sütit valószínűleg Nathalie-nak. – A gondolataitoktól elég nehéz másra koncentrálni. Úgyhogy eldöntve a vitát, mindketten súlyos nimfomániában szenvedtek.
- Nem is igaz – mondtuk egyszerre szerelmemmel.
- Erre nem reagálok semmit, valahogy túl egyszerre kezdtetek el tiltakozni – vigyorgott ránk.
- Bosszantó vagy – morogtam magam elé.
- Én is szeretlek, öcsi – nevetett fel Anthony. Pf… testvérek. Imádom őket, de néha elég bosszantóak, tényleg. Talán mostanában a bátyuskám túl sokat társalgott Emmettel.
- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – lépett mellénk az említett. Na, ez tipikus esete az emlegetett szamárnak.
- Nagyon vicces vagy – vágtam mellkason.
Igazán kedves, hogy a leendő gyermekeinket lekiskutyázta. Gyönyörű kisbabák lesznek, kivételes gyerekek, hogyha egyszer egyáltalán sikerül nekünk családot alapítani. Ez nálunk még komplikáltabb, mint bárki másnál. Legalábbis a jelek szerint. Még csak pár hete magyarázta Carlisle az ilyen meg olyan elváltozásokat Gabriella testében, és az én megváltozott génjeimet, meg, hogy ketten együtt milyen közös, és eltérő elváltozásokat hordozunk magunkban egy egyszerű emberhez képest. Na jó, igazság szerint úgy a harmadik percnél totálisan elvesztettem a fonalat, pedig Anthony nagyapja nagyjából egy órán át vetett fel minden egyes lehetőséget, ami számításba jöhet. Lényeg a lényeg, hogy minden csak a természeten múlik.
- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregetett hátba Emmett. Még jó, hogy erősek a csontjaim, különben most ripityára törve feküdnék a padlón.
- Persze, hogy tudom – köhintettem, mikor újra levegőhöz jutottam.
- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – szorongatta meg kedvesemet is.
- Hé… – kezdtem volna bele, de valaki közbeszólt.
- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta Carlisle erényesen.
- Jól van, bocsi – biggyesztette le az ajkát Emmett. Majd óvatosan a földre állította kedvesemet.
- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rá szerelmem.
Elég mókás látványt nyújtottak, mert Emmett csaknem két fejjel magasabb volt Gabynál, így most rendesen kiütköztek a magasságkülönbségek. Na meg persze szerelmem jó, ha hatvan kilót nyomhat most, míg ez a nagy medve majdnem kétszer annyit.
- Hol is tartottunk? – lépett vissza a tálca elé. – Szóval, eddig az enyém, az pedig a tiéd, így igazságos – húzta meg a határvonalat.
- Én akkor sem haragszom, hogyha mindent felfalsz, és több mázsát fogsz nyomni – tömtem a szájába még egy szelet süteményt.
- Pazar jövőkép – fintorodott el rágás közben. – Inkább nem kérek többet. Azt hiszem, hogy egy pohár tejjel viszont le tudsz venni a lábamról – pislogott rám ártatlanul. - Hát még ha belecsempészel egy kis fahéjat is valahonnan, meg egy kiskanál mézet – fűzte még hozzá.
- Mi történt a pezsgőimádatoddal? – kérdeztem döbbenten.
- Még mindig imádom a pezsgőt, de a sütihez jobban szeretem a tejet – rántotta meg a vállát. – Azt mondtad még reggel, hogy bármit megteszel értem – simított végig a mellkasomon.
- Még szép, csak az a kérdés, hogy itt tartanak-e tejet. Mindjárt kiderítjük – simítottam végig az arcán. Azután pedig a konyhába siettem, ahol Esme tevékenykedett. – Esme, esetleg nem lenne egy pohár tej, egy kis fahéj, és egy kiskanál méz? – kérdeztem nem túl sok reménnyel a hangomban.
- Dehogynem – mosolyodott el. – Hoztam haza, mert Gabriella mindig azt kér a sütihez, amikor itt van, vagy itt vagytok Carlisle-nál. Már át is főztem egy adagot, hogy hideg legyen estére. A hűtőben megtalálod, rá van írva az üvegre, hogy „Gaby”. Várható volt, hogy megint ezt kér majd, mivel ma bővelkedünk édességben – magyarázta gyengéden. Micsoda kedvesség. Hogyan tudnám én ezt valaha is meghálálni ennek a családnak. Megmentették a szerelmemet, boldoggá tették anyát, és még a részletekre is figyelnek.
- Köszönöm – mosolyogtam rá. Majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Amin igencsak meglepődött, de úgy láttam, hogy örült neki. A következő pillanatban pedig egy poharat nyomott a kezembe.
- Nagyon szívesen. Szeretünk titeket – simogatta meg az arcomat.
Majd kivett a sütőből egy újabb adag almás pitét. Hihetetlen mennyiségű finomságot halmoztak fel ide. Az ember nem is gondolná, hogy lehet egyáltalán ennyit sütni egy nap leforgása alatt. Miután töltöttem egy nagy pohár tejet, visszasiettem szerelmemhez, akinek a szája azonnal széles mosolyra húzódott, ahogy meglátta a kezemben az italát.
- Köszi – vette el a poharat tőlem. Majd egy gyors csók után egy hajtásra kiitta a pohár teljes tartalmát. Én csak néztem rá nagy szemekkel. Fél liter tej egy húzásra. Szép teljesítmény. Biztosan nagyon szomjas volt már, szólhatott volna előbb is.
- Nincs mit – vettem el tőle az üres poharat. – Még? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem, ez bőven elég volt, tényleg – nyomatékosította, mert nem igazán hittem neki. Volt már rá példa, hogy meg sem állt egy liter tejig esténként.
- Oké – bólintottam rá.
Majd egy szempillantás alatt letettem a poharat a konyhában, és visszasiettem Gabyhoz. A parti még csak most kezdődik igazán. Éppen most érkezett meg Johanna és Billy is, úgyhogy elkezdődhet végre a tánc. Mindig is imádtam táncolni, úgyhogy már alig várom, hogy lehetőségem nyíljon alaposan könnyíteni a párom cipellőjén.
- Ajaj – húzta el a száját Gabriella.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Már megint összeszólalkoztak, vagy valami, mert mindketten olyan arcot vágnak, mint aki citromba harapott – mutatott kedvesem az érkezőkre.
- Uh, igazad lehet – húztam el a szám én is, amikor jobban szemügyre vettem őket. Johanna megkaphatja a földkerekség legmakacsabb bevésődése címet, az már egyszer biztos. Még én féltem Gabriellától? Ő legalább közel engedett magához. Johanna már szinte fagyos, pedig szegény bátyám készséggel kiolvasztaná.
- Biztosan megoldják – simított végig kedvesem, amikor elkomorultam. – Johanna aranyos lány, csak nehéz élete volt eddig. Nehéz közel engedni magunkhoz idegen embereket.
- Úgy rémlik, hogy te nem voltál ennyire nehéz eset – mosolyogtam rá.
- Hát, mindenki más. Én lényemtől fogva elragadó vagyok, így nem nehéz a közelembe férkőzni. Nem tehetek róla, hogy a bájaim elkápráztattak, és éppen jókor voltál jó helyen, hogy még a kegyeimbe is fogadtalak – szegte fel az állát büszkén. – Mindig is tudtam, hogy nincs nálam szebb kerek-e világon.
- Nos, igen, ezzel nem mondasz újat, aki tud, az tud. Ember létedre engem azonnal elkápráztattál – pusziltam bele a hajába. Majd legnagyobb sajnálatomra gyorsan abba kellett hagynom az elcsábítását, mivel bátyám mellettem termett, úgyhogy ha nehezen is, de elszakítottam magam kedvesemtől.
- Mennyire zárkózott be ezúttal? – kérdezte Gaby kissé elfintorodva.
- Jobban, mint amennyire kellene. Én már nem tudok mihez kezdeni. Egyszer már majdnem langyos, azután pedig hideg, aztán megint langyos, utána pedig fagyosba vált. Nem tudom, hogy mikor érinthetem meg egyáltalán, vagy mikor nem akarja, mindig a hangulatától függ, hogy milyen éppen a kapcsolatunk. Én értem, hogy fél egy komoly kapcsolattól, de ez azért már túlzás. Hogyan segítsek, hogyha azt sem tudom, hogy hol rontom el? Hogyan legyek az, amire szüksége van, hogyha a bevésődésem sem tudja, hogy mit akar valójában? Lehet, hogy barátnak akar, lehet, hogy szerelmének, de lehet, hogy csak egy kedves ismerősnek. Akkor most melyik? Legalább ő eldönthetné, hogy én is kapjak valami viszonyítási alapot – fakadt ki bátyám.
Ez tökéletesen jogos volt, és értettem a fájdalmát, ahogy Gabriella is mondta, Johanna helyzete elég nehéz, hiszen nem volt könnyű élete, és ez most nagy változás, de biztosan megoldják majd valahogy. Bármennyire is próbáltam meggyőzni bátyámat, hogy a nyitótáncnál majd minden megváltozik, és Johanna is biztosan felenged egy kicsit, makacsul tartotta magát a terveihez, miszerint majd táncol anyával, és Edwardot kéri meg, hogy kérje fel Johannát. Szerintem ez rossz ötlet, bár ki tudja. Talán, hogyha Johanna közeledik Billy felé, akkor könnyebben menne a dolog.
Természetesen én a szerelmem harisnyakötőjét húztam ki, amikor eljött az idő, és boldogan álltam meg előtte, hogy táncba hívjam. Szerelmem azonnal a nyakam köré fonta a karjait, és természetesen simult hozzám. Annyira csodálatos érzés volt. Összeilletünk, olyanok voltunk, mintha két testben lett volna egy lélek. Még nem éreztem ehhez fogható csodát, soha Gabriella előtt.
- Nézz csak oda – fordított meg minket szerelmem.
- Na, ez már valami – vigyorodtam el elégedetten. Johanna végre nyitott Billy felé. Azt hiszem, hogy erre már elég régóta vártunk, már nem csak Billy, hanem mindkét család, és az egész falka ezen drukkol, amióta az alfánk bevésődött.
- Mondtam, hogy csak idő kell neki – húzta ki magát büszkén Gaby. Majd visszabújt a mellkasomhoz, és elégedetten felsóhajtott.
- Szeretlek – pusziltam bele a hajába. Ezt muszáj volt minél többször elmondanom neki, hogy még véletlenül se legyen esélye kételkedni a szerelmemben.
- Én is szeretlek – mosolygott fel rám. – Ma éjjelre tartogatok nekünk egy kis meglepetést – simított végig a mellkasomon.
- Már előre tetszik a dolog. Előre hozzuk a közös esténket? – ajánlottam a lehetőséget.
- Azt ígérted, hogy ma alaposan megtáncoltatsz – koppintott az orromra. – Követelem a hosszan tartó táncot, amit ígértél. Tudod, hogy imádok szórakozni, hogyha tehetem – rebegtette meg a szempilláit.
- Jól van, tudod, hogy kérésed számomra parancs – simítottam végig a hátán. Tényleg megígértem.
- Vagy te talán nem élvezed? Ha nem érzed jól magad, akkor mehetünk – pislantott fel zavartan a dal végén.
- Édesem, én mindent imádok, ami veled kapcsolatos, ráadásul táncolni is szeretek, úgyhogy ez egy gyönyörű este – biztosítottam.
Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Azután pedig tovább pörögtem kedvesemmel. Azt esténk hátralévő része csendben telt. Leginkább csak élveztük a partit, amibe az összes pár kellőképpen belemelegedett. Még Esme és Carlisle is. A maguk nemes tartásával táncoltak, amit csak nagyon régen volt jellemző az ilyen eseményeken, de mégis tapintani lehetett a szenvedélyt, ami forrt közöttük. Csodálatos, példaértékű páros voltak. Nem sokáig kémleltem a körülöttünk lévőket, mert éreztem, hogy Gabriella egyre inkább elernyed a karomban.
- Fáradt vagy, édesem? – kérdeztem halkan, egészen közel a füléhez.
- Hát, nem vagyok friss, és üde, de bírom még – pislogott fel rám. Látszott rajta, hogy már csak erőlködik, hogy ébren maradjon, és ezt semmiképpen sem akartam. Lesz még alkalmunk szórakozni. Nem akarom, hogy szegénykém teljesen kimerüljön most csak azért, mert én nem viszem eleget szórakozni. A jövőben majd beiktatunk táncos estéket is. Rajtam ne múljék.
- Kicsim, mindjárt összeesel. Gyere, elmegyünk aludni, és a jövőben ígérem, hogy többet viszlek szórakozni és táncolni. Pihenned kell – pusziltam meg a nyakát.
- Ezt erőltesd – hajtotta hátra a fejét. – Ettől felébredek – csillantak meg a szemei pimaszul.
- Oké, de ezt inkább majd a sátorban fogom folytatni, mert itt elég feltűnőek lennénk – kuncogtam fel. A kis heves.
- Jól van, meggyőztél, de tényleg el kell vinned szórakozni – nézett rám szigorúan.
- Esküszöm, hogy már a jövő héten elmegyünk táncolni valahová – tettem le a nagy esküt. Majd keresünk valami kellemes helyet, ahol tudunk andalogni.
- Rendben, ez esetben megengedem, hogy az ideiglenes szállásunkra vigyél – harapta be az ajkát.
- Tudtam, hogy imádsz farkason utazni – vigyorodtam el. Eddig tagadta, de tudtam, hogy élvezi a hátamon száguldást.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy nem – rebegtette meg a pilláit.
- Folyton tiltakoztál, amikor vinni akartalak – mondtam kicsit morcosan.
- Azért, mert akkor vadásztunk az ellenségre, és semmi szükséged nem volt rá, hogy még én is folyamatosan gyengítselek. Amúgy sem akartál már csak magaddal vinni sem, kolonc pedig végképp nem akartam lenni a hátadon – magyarázkodott. Nos, ez valóban logikus, de akkor én máshogy fogtam fel a helyzetet.
- Értem – bólintottam komolyan.
- Igen, én is hallottam, hogy végre koppant, hogy miért nem akartam akkor, hogy vigyél. Néha egy kicsit tökfej vagy – kopogtatta meg a homlokomat.
- Te pedig pimasz – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira.
- Lehet, de én ezt tudom a nap huszonnégy órájában produkálni – kacsintott rám.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeim. Tényleg egyfolytában pimaszkodik velem. – Most viszont indulás, pihenned kell – kaptam a karjaimba. A többiek pedig tapsviharban törtek ki, mire kedvesem elpirult.
- Na látjátok srácok, így kell ezt csinálni – vigyorgott ránk Emmett. – Jacobnak van stílusa.
- Köszi – biccentettem a nagy mackó felé. Emmett gyakran bár idegesítő, de igazából csupa szív, és bármit megtenne érted. Nem gondoltam volna, hogy még valaha ezt mondom, de tényleg kedvelem ezt a vámpírt. Meg az egész Cullen famíliát.
Miután mindenkitől elköszöntünk kivittem kedvesemet, és addig emberként sétáltam vele, amíg el nem tűntünk a fák között. Mikor már elég messze jártunk, gyorsan ledobáltam a ruháimat, és átváltoztam. Gabriella összeszedte minden göncömet, és felszállt a hátamra. Én pedig viszonylag lassan elindultam. Valami furcsa érzésem volt Gabyval kapcsolatban mostanában, így nem mertem vele teljes sebességgel futni. Mintha mostanában törékenyebb lenne, mint amilyen volt az utóbbi időben. Fáradtabb is, és könnyebben legyengül. Valami nem stimmel, én eddig nem faggatóztam, de holnap ki fogom deríteni, hogy mi a baj. Ha kell, akkor Carlisle-hoz megyek, és követelem a válaszokat. Lehet, hogy a vámpírméreg mégsem tart ki örökké a szervezetében, és szép lassan megint teljesen emberré válik? Vagy talán a méreg erősödik és gyengíti őt? Semmiképpen sem lehet jó dolog, ami történik.
- Jake, csigalassan haladunk – mondta a fülembe panaszosan. – Ha fáradt vagy, akkor inkább tegyél le, megyek a saját lábamon – simogatta meg a bundámat. Én pedig megráztam a fejem, hogy nem. – Hát jó, akkor magadra vess, hogyha elalszom itt rajtad, mire odaérünk. Akkor bizony a meglepetés is elmarad, és hoppon maradsz ezen a gyönyörű estén – búgta a fülembe. Mi ez, ha nem kínzás? A férfi nagy dilemmája. Óvni a szeretett nőt, vagy szeretni a szeretett nőt egy eldugott helyen? Hát igen, nehéz a döntés, de inkább nézem, ahogy alszik, minthogy bármilyen kárt is okozzak benne. – Oké, akkor magadra vess – feküdt el a hátamon, és a bundámba túrva szuszogni kezdett. Nem zavart, hogy el fog aludni. Majd reggel bepótoljuk, ami most elmaradt. A lényeg, hogy pihenjen.
Még egy jó tíz percig eltartott, mire odaértem vele a sátorunkhoz. Gabriella pedig már mélyen aludt. Óvatosan feküdtem le a puha fűre, nehogy felébresszem, azután pedig átváltoztam. Majd a karjaimba véve Gabyt bevittem a sátorunkba, azután pedig felöltöztem. Szerelmem édesen szuszogott, és ahogy letettem a takarómra az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindig így aludt. Meglazítottam a ruháját, és gyorsan ráadtam a meleg pizsamát, majd betakartam. Ezután vettem észre a sátor másik sarkában levő apró kis dobozt, amire az volt írva, hogy „Jake”. Ezek szerint abban rejlik a meglepetés, amiről beszélt az este kedvesem. Már csak az a kérdés, hogy mi van benne? Eléggé kicsi, és tökéletesen kocka formájú dobozban van. Egyelőre ötletem sincs, hogy mit rejthet. Mindenesetre gondolom nem lenne illendő a szerelmem engedélye nélkül kinyitni az ajándékomat, hiszen biztosan szeretné látni, hogyan reagálok a meglepetésre. Na és, ha csak belekukkantanék? Csak egy picikét. Éppen hogy kinyitnám, és már vissza is csuknám a dobozt. Á, nem, nagy a kísértés, de nem tehetem ezt. Majd, hogyha Gabriella felébredt. Kibírom addig. Inkább befekszem mellé, és én is alszom néhány órát. Így is lett. Felkaptam egy bokszert, majd bebújtam szerelmem mellé, és a mellkasomra húztam.
- Jake? – kérdeztem kedvesem halkan.
- Igen? – kérdeztem vissza. Bár szinte biztos voltam benne, hogy álmában beszél.
- A doboz, nyisd ki a dobozt – bújt hozzám még szorosabban. – Fontos.
- Majd reggel kinyitjuk együtt, nincs semmi baj, csak aludj – simogattam meg a hátát.
- De…
- Nincs semmi de, már így is félig alszol. Kibírom reggelig, akkor viszont az lesz az első dolgom. Most pedig aludj, kicsim – mondtam ellentmondást nem tűrve.
- Jól van – sóhajtott fel. Majd néhány pillanattal később már szuszogott is.
Nekem sem telt bele sok időbe, hogy elaludjak. Néhány perccel később magával ragadott az álmok birodalma, és én egyáltalán nem tiltakoztam, hosszúak voltak a napok az utóbbi időben. Nem igazán volt időnk kipihenni magunkat. Gabriella is biztosan ettől készült ki ennyire.
Reggel szerelmem apró csókjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de még nem régen világosodhatott ki, mivel a madarak sem csipogtak egyelőre. Lassan nyitottam ki a szemem, mire Gabriella elvigyorodott, és apró csókot nyomott a számra. Majd a csomagot kezdte el a szemem előtt húzogatni.
- Jó reggelt – vigyorodott el. – Nem nyitottad ki, pedig ez nagyon fontos – mondta komolyan.
- Neked is jó reggelt – pusziltam a hajába. – Már nyitom is – vettem el tőle a dobozt. Mire Gabriella izgatottan felült, és feszülten figyelte az arcomat. Gyorsan kibontottam a csomagolópapírt, és felemeltem a doboz tetejét. Amit ott találtam, attól szó szerint elállt a lélegzetem. – Ez… ez az, amire gondolok? – kérdeztem döbbenten. Nem tudtam mást kinyögni jelen pillanatban.
- Igen, ez az, amire gondolsz – mosolygott rám Gabriella, és láttam, hogy a szemében már csillognak az öröm könnyei. – Sikerült – fűzte még hozzá.
Óvatosan emeltem ki a dobozból azt az egy pár apró kis cipőcskét, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. A kisbabánk első cipőcskéje. Egyszerű, fehér kis lábbeli volt, de most mégis a világot jelentette számomra ez az apró kis ajándék.
- Mióta tudod? – kérdeztem izgatottan.
- Már egy ideje sejtettem, de Carlisle csak két napja tudta biztosan megmondani – válaszolta izgatottan.
- Annyira szeretlek – öleltem magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. – Na és persze, téged is, picim – hajoltam le a hasához.
Majd felhúzva a felsőjét apró puszik hadával leptem be a területet, ahol a kisbabánk volt. Gaby csiklandósan felkuncogott, de egyáltalán nem tiltakozott a pocakját ért támadás miatt. Hát ezért volt mostanában ilyen fáradékony, és gyenge. Az első harmadban van, ami elég nehéz egy kismamának, de én mindenben a segítségére leszek, amiben csak tudok. Órákon át feküdtünk még csendben a sátorban, apró csókokat váltva, és én egyszerűen nem tudtam betelni a gondolattal, hogy hamarosan kisbabánk lesz. A mi picikénk. Remélem, hogy kislány lesz, hogy olyan gyönyörű lehessen, mint a mamája.
(Jacob szemszöge)
Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát. Persze messze nem tudott annyit enni, mint amennyit én, de akkor is csábító volt a számomra a falánksága. Az én bélpoklos kis szépségem. Mindig zavarba jött, amikor megemlítettem, hogy mennyire tetszik, amikor gátlások nélkül eszik, pedig nem kellene, hogy emiatt rosszul érezze magát.
- Jake, ne nézd, amikor így falom a sütit – pirult el, amikor mellé léptem.
- Nagyon szexisen eszel, úgyhogy nem könnyű levennem rólad a szemem – öleltem magamhoz. – Csak nehogy túl edd magad – fűztem még hozzá.
- Jól van na, az csak egyszer fordult elő, azóta uralkodom magamon – biggyesztette le az ajkát, és letette a sütit a kezéből.
- Hé, nem akartam elvenni a kedved – emeltem vissza a szájához az édességet.
- Oké – egyezett bele azonnal, és folytatta, amit elkezdett. – Viszont sokkal jobban esne, hogyha segítenél elpusztítani ezt a tálcát – tett egy szelet édességet a szám elé.
- Rajtam ne múljék – vigyorodtam el. Majd engedelmesen megettem a nekem felajánlott süteményt.
- Aha, tudtam én, hogy csak a süteményemre hajtasz, azért néztél, hogy neked több jusson – szegte fel dacosan az állát. Én pedig felnevettem.
- Rafinált egy nőszemély vagy te – nyomtam apró csókot a szájára. – Pont ezért szeretlek. Na meg az ellenállhatatlan alakodért, és az eszedért, és sok minden másért, amit inkább majd négyszemközt fejtek ki – búgtam a fülébe.
- Te szex-mániás – kuncogott fel Gaby.
- Nem is tudom, hogy ki ugrott rám reggel kétszer – haraptam a nyakába.
- Gyerekek, viselkedjetek – vert hátba Anthony. Majd elcsent egy tálca sütit valószínűleg Nathalie-nak. – A gondolataitoktól elég nehéz másra koncentrálni. Úgyhogy eldöntve a vitát, mindketten súlyos nimfomániában szenvedtek.
- Nem is igaz – mondtuk egyszerre szerelmemmel.
- Erre nem reagálok semmit, valahogy túl egyszerre kezdtetek el tiltakozni – vigyorgott ránk.
- Bosszantó vagy – morogtam magam elé.
- Én is szeretlek, öcsi – nevetett fel Anthony. Pf… testvérek. Imádom őket, de néha elég bosszantóak, tényleg. Talán mostanában a bátyuskám túl sokat társalgott Emmettel.
- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – lépett mellénk az említett. Na, ez tipikus esete az emlegetett szamárnak.
- Nagyon vicces vagy – vágtam mellkason.
Igazán kedves, hogy a leendő gyermekeinket lekiskutyázta. Gyönyörű kisbabák lesznek, kivételes gyerekek, hogyha egyszer egyáltalán sikerül nekünk családot alapítani. Ez nálunk még komplikáltabb, mint bárki másnál. Legalábbis a jelek szerint. Még csak pár hete magyarázta Carlisle az ilyen meg olyan elváltozásokat Gabriella testében, és az én megváltozott génjeimet, meg, hogy ketten együtt milyen közös, és eltérő elváltozásokat hordozunk magunkban egy egyszerű emberhez képest. Na jó, igazság szerint úgy a harmadik percnél totálisan elvesztettem a fonalat, pedig Anthony nagyapja nagyjából egy órán át vetett fel minden egyes lehetőséget, ami számításba jöhet. Lényeg a lényeg, hogy minden csak a természeten múlik.
- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregetett hátba Emmett. Még jó, hogy erősek a csontjaim, különben most ripityára törve feküdnék a padlón.
- Persze, hogy tudom – köhintettem, mikor újra levegőhöz jutottam.
- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – szorongatta meg kedvesemet is.
- Hé… – kezdtem volna bele, de valaki közbeszólt.
- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta Carlisle erényesen.
- Jól van, bocsi – biggyesztette le az ajkát Emmett. Majd óvatosan a földre állította kedvesemet.
- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rá szerelmem.
Elég mókás látványt nyújtottak, mert Emmett csaknem két fejjel magasabb volt Gabynál, így most rendesen kiütköztek a magasságkülönbségek. Na meg persze szerelmem jó, ha hatvan kilót nyomhat most, míg ez a nagy medve majdnem kétszer annyit.
- Hol is tartottunk? – lépett vissza a tálca elé. – Szóval, eddig az enyém, az pedig a tiéd, így igazságos – húzta meg a határvonalat.
- Én akkor sem haragszom, hogyha mindent felfalsz, és több mázsát fogsz nyomni – tömtem a szájába még egy szelet süteményt.
- Pazar jövőkép – fintorodott el rágás közben. – Inkább nem kérek többet. Azt hiszem, hogy egy pohár tejjel viszont le tudsz venni a lábamról – pislogott rám ártatlanul. - Hát még ha belecsempészel egy kis fahéjat is valahonnan, meg egy kiskanál mézet – fűzte még hozzá.
- Mi történt a pezsgőimádatoddal? – kérdeztem döbbenten.
- Még mindig imádom a pezsgőt, de a sütihez jobban szeretem a tejet – rántotta meg a vállát. – Azt mondtad még reggel, hogy bármit megteszel értem – simított végig a mellkasomon.
- Még szép, csak az a kérdés, hogy itt tartanak-e tejet. Mindjárt kiderítjük – simítottam végig az arcán. Azután pedig a konyhába siettem, ahol Esme tevékenykedett. – Esme, esetleg nem lenne egy pohár tej, egy kis fahéj, és egy kiskanál méz? – kérdeztem nem túl sok reménnyel a hangomban.
- Dehogynem – mosolyodott el. – Hoztam haza, mert Gabriella mindig azt kér a sütihez, amikor itt van, vagy itt vagytok Carlisle-nál. Már át is főztem egy adagot, hogy hideg legyen estére. A hűtőben megtalálod, rá van írva az üvegre, hogy „Gaby”. Várható volt, hogy megint ezt kér majd, mivel ma bővelkedünk édességben – magyarázta gyengéden. Micsoda kedvesség. Hogyan tudnám én ezt valaha is meghálálni ennek a családnak. Megmentették a szerelmemet, boldoggá tették anyát, és még a részletekre is figyelnek.
- Köszönöm – mosolyogtam rá. Majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Amin igencsak meglepődött, de úgy láttam, hogy örült neki. A következő pillanatban pedig egy poharat nyomott a kezembe.
- Nagyon szívesen. Szeretünk titeket – simogatta meg az arcomat.
Majd kivett a sütőből egy újabb adag almás pitét. Hihetetlen mennyiségű finomságot halmoztak fel ide. Az ember nem is gondolná, hogy lehet egyáltalán ennyit sütni egy nap leforgása alatt. Miután töltöttem egy nagy pohár tejet, visszasiettem szerelmemhez, akinek a szája azonnal széles mosolyra húzódott, ahogy meglátta a kezemben az italát.
- Köszi – vette el a poharat tőlem. Majd egy gyors csók után egy hajtásra kiitta a pohár teljes tartalmát. Én csak néztem rá nagy szemekkel. Fél liter tej egy húzásra. Szép teljesítmény. Biztosan nagyon szomjas volt már, szólhatott volna előbb is.
- Nincs mit – vettem el tőle az üres poharat. – Még? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem, ez bőven elég volt, tényleg – nyomatékosította, mert nem igazán hittem neki. Volt már rá példa, hogy meg sem állt egy liter tejig esténként.
- Oké – bólintottam rá.
Majd egy szempillantás alatt letettem a poharat a konyhában, és visszasiettem Gabyhoz. A parti még csak most kezdődik igazán. Éppen most érkezett meg Johanna és Billy is, úgyhogy elkezdődhet végre a tánc. Mindig is imádtam táncolni, úgyhogy már alig várom, hogy lehetőségem nyíljon alaposan könnyíteni a párom cipellőjén.
- Ajaj – húzta el a száját Gabriella.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Már megint összeszólalkoztak, vagy valami, mert mindketten olyan arcot vágnak, mint aki citromba harapott – mutatott kedvesem az érkezőkre.
- Uh, igazad lehet – húztam el a szám én is, amikor jobban szemügyre vettem őket. Johanna megkaphatja a földkerekség legmakacsabb bevésődése címet, az már egyszer biztos. Még én féltem Gabriellától? Ő legalább közel engedett magához. Johanna már szinte fagyos, pedig szegény bátyám készséggel kiolvasztaná.
- Biztosan megoldják – simított végig kedvesem, amikor elkomorultam. – Johanna aranyos lány, csak nehéz élete volt eddig. Nehéz közel engedni magunkhoz idegen embereket.
- Úgy rémlik, hogy te nem voltál ennyire nehéz eset – mosolyogtam rá.
- Hát, mindenki más. Én lényemtől fogva elragadó vagyok, így nem nehéz a közelembe férkőzni. Nem tehetek róla, hogy a bájaim elkápráztattak, és éppen jókor voltál jó helyen, hogy még a kegyeimbe is fogadtalak – szegte fel az állát büszkén. – Mindig is tudtam, hogy nincs nálam szebb kerek-e világon.
- Nos, igen, ezzel nem mondasz újat, aki tud, az tud. Ember létedre engem azonnal elkápráztattál – pusziltam bele a hajába. Majd legnagyobb sajnálatomra gyorsan abba kellett hagynom az elcsábítását, mivel bátyám mellettem termett, úgyhogy ha nehezen is, de elszakítottam magam kedvesemtől.
- Mennyire zárkózott be ezúttal? – kérdezte Gaby kissé elfintorodva.
- Jobban, mint amennyire kellene. Én már nem tudok mihez kezdeni. Egyszer már majdnem langyos, azután pedig hideg, aztán megint langyos, utána pedig fagyosba vált. Nem tudom, hogy mikor érinthetem meg egyáltalán, vagy mikor nem akarja, mindig a hangulatától függ, hogy milyen éppen a kapcsolatunk. Én értem, hogy fél egy komoly kapcsolattól, de ez azért már túlzás. Hogyan segítsek, hogyha azt sem tudom, hogy hol rontom el? Hogyan legyek az, amire szüksége van, hogyha a bevésődésem sem tudja, hogy mit akar valójában? Lehet, hogy barátnak akar, lehet, hogy szerelmének, de lehet, hogy csak egy kedves ismerősnek. Akkor most melyik? Legalább ő eldönthetné, hogy én is kapjak valami viszonyítási alapot – fakadt ki bátyám.
Ez tökéletesen jogos volt, és értettem a fájdalmát, ahogy Gabriella is mondta, Johanna helyzete elég nehéz, hiszen nem volt könnyű élete, és ez most nagy változás, de biztosan megoldják majd valahogy. Bármennyire is próbáltam meggyőzni bátyámat, hogy a nyitótáncnál majd minden megváltozik, és Johanna is biztosan felenged egy kicsit, makacsul tartotta magát a terveihez, miszerint majd táncol anyával, és Edwardot kéri meg, hogy kérje fel Johannát. Szerintem ez rossz ötlet, bár ki tudja. Talán, hogyha Johanna közeledik Billy felé, akkor könnyebben menne a dolog.
Természetesen én a szerelmem harisnyakötőjét húztam ki, amikor eljött az idő, és boldogan álltam meg előtte, hogy táncba hívjam. Szerelmem azonnal a nyakam köré fonta a karjait, és természetesen simult hozzám. Annyira csodálatos érzés volt. Összeilletünk, olyanok voltunk, mintha két testben lett volna egy lélek. Még nem éreztem ehhez fogható csodát, soha Gabriella előtt.
- Nézz csak oda – fordított meg minket szerelmem.
- Na, ez már valami – vigyorodtam el elégedetten. Johanna végre nyitott Billy felé. Azt hiszem, hogy erre már elég régóta vártunk, már nem csak Billy, hanem mindkét család, és az egész falka ezen drukkol, amióta az alfánk bevésődött.
- Mondtam, hogy csak idő kell neki – húzta ki magát büszkén Gaby. Majd visszabújt a mellkasomhoz, és elégedetten felsóhajtott.
- Szeretlek – pusziltam bele a hajába. Ezt muszáj volt minél többször elmondanom neki, hogy még véletlenül se legyen esélye kételkedni a szerelmemben.
- Én is szeretlek – mosolygott fel rám. – Ma éjjelre tartogatok nekünk egy kis meglepetést – simított végig a mellkasomon.
- Már előre tetszik a dolog. Előre hozzuk a közös esténket? – ajánlottam a lehetőséget.
- Azt ígérted, hogy ma alaposan megtáncoltatsz – koppintott az orromra. – Követelem a hosszan tartó táncot, amit ígértél. Tudod, hogy imádok szórakozni, hogyha tehetem – rebegtette meg a szempilláit.
- Jól van, tudod, hogy kérésed számomra parancs – simítottam végig a hátán. Tényleg megígértem.
- Vagy te talán nem élvezed? Ha nem érzed jól magad, akkor mehetünk – pislantott fel zavartan a dal végén.
- Édesem, én mindent imádok, ami veled kapcsolatos, ráadásul táncolni is szeretek, úgyhogy ez egy gyönyörű este – biztosítottam.
Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Azután pedig tovább pörögtem kedvesemmel. Azt esténk hátralévő része csendben telt. Leginkább csak élveztük a partit, amibe az összes pár kellőképpen belemelegedett. Még Esme és Carlisle is. A maguk nemes tartásával táncoltak, amit csak nagyon régen volt jellemző az ilyen eseményeken, de mégis tapintani lehetett a szenvedélyt, ami forrt közöttük. Csodálatos, példaértékű páros voltak. Nem sokáig kémleltem a körülöttünk lévőket, mert éreztem, hogy Gabriella egyre inkább elernyed a karomban.
- Fáradt vagy, édesem? – kérdeztem halkan, egészen közel a füléhez.
- Hát, nem vagyok friss, és üde, de bírom még – pislogott fel rám. Látszott rajta, hogy már csak erőlködik, hogy ébren maradjon, és ezt semmiképpen sem akartam. Lesz még alkalmunk szórakozni. Nem akarom, hogy szegénykém teljesen kimerüljön most csak azért, mert én nem viszem eleget szórakozni. A jövőben majd beiktatunk táncos estéket is. Rajtam ne múljék.
- Kicsim, mindjárt összeesel. Gyere, elmegyünk aludni, és a jövőben ígérem, hogy többet viszlek szórakozni és táncolni. Pihenned kell – pusziltam meg a nyakát.
- Ezt erőltesd – hajtotta hátra a fejét. – Ettől felébredek – csillantak meg a szemei pimaszul.
- Oké, de ezt inkább majd a sátorban fogom folytatni, mert itt elég feltűnőek lennénk – kuncogtam fel. A kis heves.
- Jól van, meggyőztél, de tényleg el kell vinned szórakozni – nézett rám szigorúan.
- Esküszöm, hogy már a jövő héten elmegyünk táncolni valahová – tettem le a nagy esküt. Majd keresünk valami kellemes helyet, ahol tudunk andalogni.
- Rendben, ez esetben megengedem, hogy az ideiglenes szállásunkra vigyél – harapta be az ajkát.
- Tudtam, hogy imádsz farkason utazni – vigyorodtam el. Eddig tagadta, de tudtam, hogy élvezi a hátamon száguldást.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy nem – rebegtette meg a pilláit.
- Folyton tiltakoztál, amikor vinni akartalak – mondtam kicsit morcosan.
- Azért, mert akkor vadásztunk az ellenségre, és semmi szükséged nem volt rá, hogy még én is folyamatosan gyengítselek. Amúgy sem akartál már csak magaddal vinni sem, kolonc pedig végképp nem akartam lenni a hátadon – magyarázkodott. Nos, ez valóban logikus, de akkor én máshogy fogtam fel a helyzetet.
- Értem – bólintottam komolyan.
- Igen, én is hallottam, hogy végre koppant, hogy miért nem akartam akkor, hogy vigyél. Néha egy kicsit tökfej vagy – kopogtatta meg a homlokomat.
- Te pedig pimasz – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira.
- Lehet, de én ezt tudom a nap huszonnégy órájában produkálni – kacsintott rám.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeim. Tényleg egyfolytában pimaszkodik velem. – Most viszont indulás, pihenned kell – kaptam a karjaimba. A többiek pedig tapsviharban törtek ki, mire kedvesem elpirult.
- Na látjátok srácok, így kell ezt csinálni – vigyorgott ránk Emmett. – Jacobnak van stílusa.
- Köszi – biccentettem a nagy mackó felé. Emmett gyakran bár idegesítő, de igazából csupa szív, és bármit megtenne érted. Nem gondoltam volna, hogy még valaha ezt mondom, de tényleg kedvelem ezt a vámpírt. Meg az egész Cullen famíliát.
Miután mindenkitől elköszöntünk kivittem kedvesemet, és addig emberként sétáltam vele, amíg el nem tűntünk a fák között. Mikor már elég messze jártunk, gyorsan ledobáltam a ruháimat, és átváltoztam. Gabriella összeszedte minden göncömet, és felszállt a hátamra. Én pedig viszonylag lassan elindultam. Valami furcsa érzésem volt Gabyval kapcsolatban mostanában, így nem mertem vele teljes sebességgel futni. Mintha mostanában törékenyebb lenne, mint amilyen volt az utóbbi időben. Fáradtabb is, és könnyebben legyengül. Valami nem stimmel, én eddig nem faggatóztam, de holnap ki fogom deríteni, hogy mi a baj. Ha kell, akkor Carlisle-hoz megyek, és követelem a válaszokat. Lehet, hogy a vámpírméreg mégsem tart ki örökké a szervezetében, és szép lassan megint teljesen emberré válik? Vagy talán a méreg erősödik és gyengíti őt? Semmiképpen sem lehet jó dolog, ami történik.
- Jake, csigalassan haladunk – mondta a fülembe panaszosan. – Ha fáradt vagy, akkor inkább tegyél le, megyek a saját lábamon – simogatta meg a bundámat. Én pedig megráztam a fejem, hogy nem. – Hát jó, akkor magadra vess, hogyha elalszom itt rajtad, mire odaérünk. Akkor bizony a meglepetés is elmarad, és hoppon maradsz ezen a gyönyörű estén – búgta a fülembe. Mi ez, ha nem kínzás? A férfi nagy dilemmája. Óvni a szeretett nőt, vagy szeretni a szeretett nőt egy eldugott helyen? Hát igen, nehéz a döntés, de inkább nézem, ahogy alszik, minthogy bármilyen kárt is okozzak benne. – Oké, akkor magadra vess – feküdt el a hátamon, és a bundámba túrva szuszogni kezdett. Nem zavart, hogy el fog aludni. Majd reggel bepótoljuk, ami most elmaradt. A lényeg, hogy pihenjen.
Még egy jó tíz percig eltartott, mire odaértem vele a sátorunkhoz. Gabriella pedig már mélyen aludt. Óvatosan feküdtem le a puha fűre, nehogy felébresszem, azután pedig átváltoztam. Majd a karjaimba véve Gabyt bevittem a sátorunkba, azután pedig felöltöztem. Szerelmem édesen szuszogott, és ahogy letettem a takarómra az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindig így aludt. Meglazítottam a ruháját, és gyorsan ráadtam a meleg pizsamát, majd betakartam. Ezután vettem észre a sátor másik sarkában levő apró kis dobozt, amire az volt írva, hogy „Jake”. Ezek szerint abban rejlik a meglepetés, amiről beszélt az este kedvesem. Már csak az a kérdés, hogy mi van benne? Eléggé kicsi, és tökéletesen kocka formájú dobozban van. Egyelőre ötletem sincs, hogy mit rejthet. Mindenesetre gondolom nem lenne illendő a szerelmem engedélye nélkül kinyitni az ajándékomat, hiszen biztosan szeretné látni, hogyan reagálok a meglepetésre. Na és, ha csak belekukkantanék? Csak egy picikét. Éppen hogy kinyitnám, és már vissza is csuknám a dobozt. Á, nem, nagy a kísértés, de nem tehetem ezt. Majd, hogyha Gabriella felébredt. Kibírom addig. Inkább befekszem mellé, és én is alszom néhány órát. Így is lett. Felkaptam egy bokszert, majd bebújtam szerelmem mellé, és a mellkasomra húztam.
- Jake? – kérdeztem kedvesem halkan.
- Igen? – kérdeztem vissza. Bár szinte biztos voltam benne, hogy álmában beszél.
- A doboz, nyisd ki a dobozt – bújt hozzám még szorosabban. – Fontos.
- Majd reggel kinyitjuk együtt, nincs semmi baj, csak aludj – simogattam meg a hátát.
- De…
- Nincs semmi de, már így is félig alszol. Kibírom reggelig, akkor viszont az lesz az első dolgom. Most pedig aludj, kicsim – mondtam ellentmondást nem tűrve.
- Jól van – sóhajtott fel. Majd néhány pillanattal később már szuszogott is.
Nekem sem telt bele sok időbe, hogy elaludjak. Néhány perccel később magával ragadott az álmok birodalma, és én egyáltalán nem tiltakoztam, hosszúak voltak a napok az utóbbi időben. Nem igazán volt időnk kipihenni magunkat. Gabriella is biztosan ettől készült ki ennyire.
Reggel szerelmem apró csókjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de még nem régen világosodhatott ki, mivel a madarak sem csipogtak egyelőre. Lassan nyitottam ki a szemem, mire Gabriella elvigyorodott, és apró csókot nyomott a számra. Majd a csomagot kezdte el a szemem előtt húzogatni.
- Jó reggelt – vigyorodott el. – Nem nyitottad ki, pedig ez nagyon fontos – mondta komolyan.
- Neked is jó reggelt – pusziltam a hajába. – Már nyitom is – vettem el tőle a dobozt. Mire Gabriella izgatottan felült, és feszülten figyelte az arcomat. Gyorsan kibontottam a csomagolópapírt, és felemeltem a doboz tetejét. Amit ott találtam, attól szó szerint elállt a lélegzetem. – Ez… ez az, amire gondolok? – kérdeztem döbbenten. Nem tudtam mást kinyögni jelen pillanatban.
- Igen, ez az, amire gondolsz – mosolygott rám Gabriella, és láttam, hogy a szemében már csillognak az öröm könnyei. – Sikerült – fűzte még hozzá.
Óvatosan emeltem ki a dobozból azt az egy pár apró kis cipőcskét, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. A kisbabánk első cipőcskéje. Egyszerű, fehér kis lábbeli volt, de most mégis a világot jelentette számomra ez az apró kis ajándék.
- Mióta tudod? – kérdeztem izgatottan.
- Már egy ideje sejtettem, de Carlisle csak két napja tudta biztosan megmondani – válaszolta izgatottan.
- Annyira szeretlek – öleltem magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. – Na és persze, téged is, picim – hajoltam le a hasához.
Majd felhúzva a felsőjét apró puszik hadával leptem be a területet, ahol a kisbabánk volt. Gaby csiklandósan felkuncogott, de egyáltalán nem tiltakozott a pocakját ért támadás miatt. Hát ezért volt mostanában ilyen fáradékony, és gyenge. Az első harmadban van, ami elég nehéz egy kismamának, de én mindenben a segítségére leszek, amiben csak tudok. Órákon át feküdtünk még csendben a sátorban, apró csókokat váltva, és én egyszerűen nem tudtam betelni a gondolattal, hogy hamarosan kisbabánk lesz. A mi picikénk. Remélem, hogy kislány lesz, hogy olyan gyönyörű lehessen, mint a mamája.
2010. augusztus 3., kedd
La Push vámpírja - 66. fejezet
66. fejezet
Sziasztok! Szuper volt a nyaralás, és majd írok egy hosszabb lélegzetvételű beszámolót is, hogyha letöltöttem a képeket a gépemre, mert majd meg is mutatom, hogy hogyan nézett ki :) Addig is itt a friss:D Puszi, Drusilla
(Bella szemszöge)
Már olyan régóta nem voltam bálban, és nem táncoltam. Tudom, hogy régen gyűlöltem az ilyesmit, de mindig, amikor nosztalgiáztam miután elhagyott engem Edward és a Cullen család, az a gyönyörű báli éjjel jutott eszembe, amit eltöltöttem a szerelmemmel. Mindig is bántam, hogy nem jártunk el sűrűbben táncolni akkoriban, mert fantasztikus érzés volt, csak én eléggé két bal lábas voltam, de ez szerencsére mára már nincs így. Az egész este csodálatos volt, főleg az a része, amikor nosztalgiáztunk Edwarddal. Annyira tökéletes pillanat volt, amikor felidéztük, ahogy a lábán álltam, és ő így forogta velem körbe a termet. Azonban valami máson is megakadt a pillantásom. A fiaim boldog arcán. Anthony és Nath tökéletesen kiegészítették egymást. Mindig is jól megértették a másikat, és egyáltalán nem szégyellték felvállalni, hogy hogyan is éreznek egymás iránt. Gabriella és Jake pedig úgy simulnak egymáshoz, mint két mágnes, szinte már nem is ketten vannak. Két test, de egy lélek. Hihetetlen az az összetartozás, amit a külvilág is tökéletesen lát rajtuk. Billy és Johanna pedig tűz és jég. Billy határozott, de türelmes jellem, amilyennek egy alfának lennie kell, ezzel szemben Johanna temperamentumos, és vad, megállíthatatlan. Azonban, ami határozottan közös bennük az az, hogy mindketten hihetetlenül kitartóak. Soha nem adják fel, bár ez legnagyobb örömömre, mindhárom fiamra igaz.
- Elbambultál – suttogta Edward a fülembe. – Min gondolkozol ennyire? – kérdezte kíváncsian. A lehelete lágyan simogatta a nyakamat, amitől minden egyes porcikám megborzongott.
- Csak azon elmélkedtem, hogy milyen gyönyörű párokat alkotnak a fiúk a kedveseikkel – válaszoltam őszintén és végigfutattam a pillantásom még egyszer a fiaimon.
- Nos, amennyire hallom őket, a gondolataik alapján mindannyian egész életükre együtt maradnak – mosolygott rám kedvesen. – Tudod az örökkévalóság hosszú idő, és jó, hogyha az embernek, farkasnak, vagy vámpírnak van társa, akivel megoszthatja az életet – motyogta a hajamba.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdeztem értetlenül.
Valóban fontos, hogy legyen társ melletted, de nem az idő, és a hely a fontos. Szerethetünk valakit a világ másik végéről, nem kell együtt lenned ahhoz valakivel, hogy szerethessem. Edward is ilyen volt számomra ötven éven keresztül. Azután is nagyon szerettem, hogy elhagyott, és bár nem tudtam, hogy merre jár, tudtam, hogy valahol talán ő is rám gondol, vagy ha nem is, akkor is jó volt a gondolat, hogy még találkozhatunk. Akármennyire is dühös voltam rá, akkor is mindig velem volt valamilyen szinten. Volt valami kapocs, ami összekötött bennünket.
- Csak arra, hogy milyen szép a szerelem, és az összetartozás – válaszolt Edward. – A fiunk hamarosan feleségül veszi Nathalie-t, azután talán még unokáink is lehetnek, és ez nagyon jó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy saját családom lehet, és gyermekem. Nem akarom elveszíteni soha többé ezt a csodát.
- Nem fogod, emiatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. Legalábbis négy-öt évig, amíg itt vagytok biztosan nem, azután pedig majd látogatjuk egymást. Tettem hozzá gondolatban.
- Azt hiszem, hogy ezt szerettem volna hallani – nyomott lágy csókot az ajkaimra.
Nem akartam elrontani az esténket. Valamikor beszélnünk kell a jövőről, de nem most, nem ma éjjel. Most csak élvezni akarom az érintéseit, a csókjait, érezni a szerelem mindent elsöprő mámorát, az összetartozás csodáját. A mai éjjel nem a búslakodásé, hanem a boldogságé, a szerelemé, és a vágyaké.
- Ennek örülök – mosolyogtam rá.
- Mit gondolsz, mehetünk a sátrunkhoz, már majdnem mindenki elszivárgott – csókolt bele a nyakamba. Hm… felhívás keringőre? Hát részemről rendben van. Én semmi jónak nem leszek elrontója, sőt, kifejezetten tetszik a gondolatmenet.
- Nathalie és Anthony hamarosan távozik, és akkor már mehetünk is – kértem még egy kis türelemre szerelmemet.
- Rendben, ez mondjuk biztos, mert eléggé nagy tervei vannak a hölgynek mára – mosolyodott el Edward halványan.
- Nehogy zavarba merd hozni – szóltam rá határozottan. – Már így is eléggé ideges – fűztem még hozzá.
- Igen, ezt nem is tudná tagadni, legalábbis a gondolatai alapján semmiképpen. Biztosan gyönyörű éjszakájuk lesz. Te is hasonlóképpen viselkedtél, az első éjszakánk előtt – simított végig az oldalamon.
- Mikre nem emlékszel, te vén kéjenc? – villantottam rá a szemeimet.
- Viselkedj te kis fruska, ha nem akarod, hogy elfenekeljelek – húzott magához még közelebb.
A pillanatot azonban Anthony és Nathalie ölelése szakította félbe. Pontosabban csak Anthonyé, mivel ő ért oda hozzánk előbb.
- Jó éjt anya, Edward – ölelt meg minket Anthony.
- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – harapta be idegesen az alsó ajkát Nath, miközben Edwardra nézett.
- Semmi gond – ölelte át szerelmem. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott még rá. Ahhoz képest, hogy azt ígérte nem hozza szegényt zavarba, egészen jól sikerült.
- Jó éjt, drágám – öleltem át leendő menyemet. – Mindent előkészítettem – súgtam még a fülébe úgy, hogy csak ő hallja.
Szegénynek zavarában, és izgatottságában azonnal felgyorsult a szívverése, legalább a kétszeresére. Tudtam, hogy mit érez. Én is emlékeztem az első alkalom előtti kis félelemre, és szorongása. Félelmetes dolog odaadni valakinek az egyetlen kincsed, de ha megfelelő a férfi, akkor nincs annál gyönyörűbb pillanat.
- Köszönöm – suttogta hálásan.
- Ugyan már, boldogan tettem – engedtem el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomtam egy puszit az arcára.
Annyira aranyos volt, ahogy készülődött, és félve kért segítséget tőlem és Alice-től, pedig szerintem csodálatos, hogy ilyen gyönyörű éjszakát szeretett volna kettejüknek a fiammal.
- Ebben egészen biztos vagyok – pirult el.
- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intettem játékosan. Kis kíváncsi, mindig is ilyen volt. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgattam meg a szemeimet. Persze csak ugrattam, eszem ágában sem volt rosszat mondani a fiamról, vagy a szerelmemről, hiszen ők jelentenek minden boldogságot a számomra az életben.
- Hé, én is itt vagyok – mondta szerelmem felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – folytatta tettetett felháborodással, majd belemarkolt a fenekembe. Én csak elmosolyodtam ezen, és még egy kicsit hozzádörgöltem magam a gyengéd érintéshez, de Nath kifejezetten zavarba jött a szituációtól. Igazság szerint Nathalie nagyon emlékeztetett a régi önmagamra, persze leszámítva a farkas géneket.
- Akkor mi megyünk is – mondta Anthony kicsit rosszallóan nézve ránk. Majd kézen fogta kedvesét, és a kijárat felé kezdte húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a fiunk
Ezen a kijelentésén pedig nagyon jót kuncogtunk. Talán néha tényleg túlzásba visszük az enyelgést, ahogy Emmett szokta mondani, de hogyha egyszer ilyen jó, akkor miért fosztanám meg magam tőle? Eszem ágában sincs nélkülözni egy ilyen fenséges érzést, mint a szerelem mámora, vagy a testi vágy gyönyöre, a tudat, hogy melletted van, és szeret az, akit te viszont szeretsz. Különleges kapocs, ami soha nem múlik el.
- Szóval, most, hogy mi vagyunk az utolsó páros, mit gondolsz, mehetünk? – kérdezte Edward izgatottan.
- Te készülsz valamire? – sandítottam rá. – Már megint meglepetésen töröd a fejed? – kérdeztem összeszűkülő szemekkel. Kis hamis, állandóan kitalál valamit.
- Tulajdonképpen, igen, van egy meglepetésen, amihez be kéne kötnöd a szemed. Esküszöm, hogy nagyon fog tetszeni – simított végig a gerincemen.
Persze, tudta, hogy ezzel majd levesz a lábáról, mert egyszerűen rajongtam ezért az apró mozdulatért. A gerincem elképesztően imádott minden egyes gyengéd érintést. Valóban az volt talán a testem legérzékenyebb pontja. Habár ha Edwardról volt szó, akkor fel tudtam még mutatni néhány igen érzékeny helyet.
- Na jó, legyen – szusszantottam tettetett bosszússággal.
Tényleg nem szerettem a meglepetéseket, ez azóta sem változott, hogy átváltoztam. Kivéve persze Anthonyt, ő volt életem legszebb meglepetése. Hiszen azt hittük, hogy lehetetlen egy vámpírtól teherbe esni.
- Imádlak – csókolt meg Edward.
Láthatóan nagyon boldoggá tette a tény, hogy hagytam magam. Egy szempillantás alatt bekötötte a szemem, majd felkapott a karjaiba, és már száguldottunk is valahová. Nagyjából érzékeltem, hogy hová megyünk, attól függetlenül, hogy nem láttam, hiszen az érzékeim nagyon erősek voltak. Tudtam az illatokból, hogy az erdőben vagyok, és sokáig a rétünk felé tartottunk, de egy kicsivel előtte Edward elfordult velem. Eddig azt hittem, hogy tudom mire készül, de most aztán elvesztettem a fonalat. Úgy volt, hogy a réten éjszakázunk, és én azt hittem, hogy ott csinált valami meglepetést, de ezek szerint nagyot tévedtem. Egy-két perccel később Edward végre megállt, és letett a lábaimra, majd megfordított, és hátulról átkarolt.
- Felkészültél? – kérdezte izgatottan.
- Igen, azt hiszem – mosolyodtam el.
- Akkor most… - rántotta le rólam gyengéden a leplet. Én pedig kíváncsian kémleltem körbe, hogy mi is az a nagy meglepetés. Amikor megláttam elállt a lélegzetem is. Gyönyörű volt. A Cullen ház szinte tökéletes mása állt a határ két oldalán. Ahogy egyszer beszéltünk róla Edwarddal. A ház fele a farkasok területén állt, míg a másik fele a Cullenek oldalán. Döbbenten néztem fel Edwardra, aki csak szélesen elmosolyodott. – Valahogy így képzelted el a házunkat?
- Igen, ez egyszerűen tökéletes, de hogyan… - akartam kérdezni, de közbevágott.
- Anthony, Billy és Jacob a tervek alapján felépítette a farkasok oldalán lévő részt, míg Jasper és Emmett nekem segített felépíteni a mi oldalunkon levő részét. Hatan nagyon gyorsan elkészültünk az egésszel, azután pedig Alice rendezte a mi oldalunkat, míg Nathalie, és Gaby a farkasok felét. Egy kicsit nehéz volt eleinte összehozni mindenkit, és megoldani a dolgot, de aztán csak sikerült. Billynek eleinte nem igazán tetszett az ötlet, hiszen alfa révén az egész törzs jólétét figyelembe kell vennie, de aztán megegyeztünk. A ház közepén, pontosan a határvonalon meghúztuk a határ csíkját, hogy meddig mehetek el a házban. Te természetesen az egészet bejárhatod, hiszen La Push vámpírja vagy, én pedig boldogan beérem a saját oldalunkkal, ha veled lehetek – magyarázta lelkesen. – Megnézzük? Már teljesen készen van az egész.
- Még szép, hogy megnézzük. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor csináltátok mindezt. Bár van egy sejtésem, mivel mostanában a kelleténél is sokkal többet vadásztatok, vagy járőröztetek a fiúkkal – esett le a tantusz. Eddig nem gondolkodtam ilyesmin, csak egyszer játszottam el a gondolattal, hogy sumákolnak, de ezek szerint nem tévedtem.
- Hát, ami azt illeti, nem akartam, hogy idő előtt megtudd, hogy mit művelünk az erdő mélyén – vigyorodott el.
- Ki mondta, hogy nem tudtam? Talán csak nem akartam elrontani az örömödet – rántottam meg a vállam.
- Ki árulta el? – sötétültek el a szemei.
- Nyugi, senki nem mondott semmit, csak kíváncsi voltam, hogy mit reagálnál, ha ilyen helyzetbe kerülnél – vigyorodtam el ezúttal én.
- Gonosz vagy – rázta meg a fejét.
- Én? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Ezért most megkapod a magadét – állt támadóállásba.
- Csak, hogyha elkapsz – rohantam el a ház irányába. Az ajtó szerencsére nyitva volt, különben a házat azonnal sikerült volna megrongálnom, pedig nem akartam, de hát hogyha menekül az ember, vagyis vámpír, akkor sietni kell.
- Úgyis elkaplak – hallottam meg magam mögött Edward hangját.
Én pedig gyorsan átszaladtam a határvonalon, tudom, hogy ez gonosz dolog, de megálltam a vonal pontosan túlsó felén. Tudtam, hogy nem jöhet át, és szerettem volna egy kicsit húzni az idegeit. Néha kell egy kis gonoszkodás.
- Vagy talán mégsem tudsz elkapni – kuncogtam fel, mikor megláttam az arcát.
- Ez nem fair játék így, Bella – húzta el a száját.
- Oh, adok én neked esélyt – nevettem fel. Majd a vonal egyik végére szaladtam, és áttettem a kezem a Cullenek oldalára. – Ha elkapsz, akkor nagy jutalmat kapsz – kacsintottam rá.
- Hát jó, úgy látom, játszani akarsz, de megkapod a magadét, hogyha visszaszerezlek – sötétültek el a szemei a vágytól.
- Abban nem is kételkedem – vigyorogtam rá. Majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem kibontogatni a fűzőmet, miközben gonoszan figyeltem szerelmem reakcióit.
- Mégis, mit művelsz? – nyelt egy nagyot Edward.
- Csak eszembe jutott, hogy talán ösztönözhetlek rá, hogy ügyesebb legyél – dobtam le magamról a ruhám felsőrészét, így már csak egy sötétkék melltartó takarta a felsőtestem. Majd a szoknyámat kezdtem el lefejteni magamról.
- Bella, ez már kínzás – zihálta kedvesem.
Na jó, lehet, hogy egy kicsit gonosz vagyok most, de majd gyorsan hagyom magam elkapni, de így még nagyobb lesz a hév Edwardban. Szeretem, amikor elengedi magát, és nem arra koncentrál, hogy nehogy összetörjön. Néha már betegesen óvni akar mindentől, ami jó érzés, de meg kell tanulnia, hogy már nem vagyok törékeny. Sőt, kifejezetten erős vagyok.
- Akkor ehhez mit szólsz? – haraptam be az alsó ajkam.
Azután pedig szemérmetlenül lecsúsztattam magamról a szoknyát is, így előlibbent a francia bugyim, és a harisnyakötőm is, aminek Edward soha nem tudott ellenállni. Megspékeltem az egészet egy kis szempilla rebegtetéssel is, így kergetve őt az őrületbe.
- Ezt már nem fogod megúszni szárazon az biztos – mosolyodott el.
Mintha csak valami ördögi terv fogalmazódott volna meg benne. Kíváncsian figyeltem, hogy mikor tűnik fel újra. Meg voltam győződve róla, hogy ez csak valami trükk, hogy visszamenjek a ház másik oldalára, úgyhogy inkább csak vártam. Néhány pillanattal később erotikus dallamú zene csapta meg a fülemet, majd Edward megjelent egy kényelmesnek látszó székkel, és egy köteg bankjeggyel.
- Te meg mit művelsz? – kérdeztem döbbenten.
- Játszani akartál, hát játszok veled – kacsintott rám. – Szóval, táncoljon, hölgyem – emelt ki egy bankjegyet, majd felém nyújtotta. – Nos, szívesen a helyére illeszteném ezt a csekélységet, hogy jó estélye legyen, de túl messze van – fűzte még hozzá.
- Te most komolyan sztriptíztáncosnőnek nézel? – búgtam vágyakozó hangon. Majd a nappali közepén lévő oszlopba kapaszkodva kígyózó mozgásba kezdtem, miközben minden gátlás nélkül végigsimítottam a melleimen az csipkén keresztül.
- Oké, ez mégsem volt olyan jó ötlet, amíg nem érhetek hozzád – hunyta be a szemét. – Ha sokáig csinálod még ezt, akkor átlépem a határt, és visszacibállak, szerződés ide vagy oda – magyarázta csukott szemmel.
Én pedig megsajnáltam szegényt, bár kifejezetten élveztem, hogy egy kicsit felhúzhattam, hiszen mi tölthette el nagyobb elégedettséggel, mint az, hogy alig bírja visszafogni magát. Még mindig behunyt szemmel ült, amikor lassan odalopóztam elé, és folytattam a táncot, amit elkezdtem lejteni nem sokkal ezelőtt, csak ezúttal átvetettem a lában Edward felett, és a csípőmet csábosan mozgatva egyre közelebb értem szerelmem éppen leginkább lüktető pontjához. Kedvesem szemei egy szempillantás alatt kipattantak, és azonnal megragadta a csípőmet, közel rántson magához, de rácsaptam a kezére.
- Nem érhet a dolgozókhoz fiatalember – intettem szigorúan. – Hacsak nem fizeti meg jól – fűztem még hozzá.
- Túl sok időt töltünk Emmettel – nevetett fel Edward. – Mikor lettünk ilyen kis perverzek?
- Nos, én nem látom itt Emmettet, úgyhogy ezt most hagyjuk is. Én nem nevezném perverzitásnak, sokkal inkább csak feldobjuk a szexuális életünket. Vagy talán nem tetszik? – fordítottam hátat neki, és lassan az ölébe ereszkedtem, majd hozzádörgöltem a hátsómat Edward ágyékához.
- Nem mondtam, hogy nem tetszik – nyögött fel.
- Na látod, akkor engedd el magad, és élvezd, amit nyújthatok neked – búgtam a fülébe. Majd egy szempillantás alatt a szék háta mögött termettem, azután pedig egy gyors mozdulattal széttéptem szerelmem ingjét, és végigsimítottam a mellkasán.
- Ezt meg hol tanultad? – kérdezte döbbenten.
- Talán majd egyszer elmondom – mondtam sejtelmesen.
Azután pedig folytattam, amit elkezdtem. Ha azt hitte, hogy ezzel a kis akcióval meg tud fogni, hát tévedett. Egyszer még régen Dawn addig könyörgött, amíg hajlandó voltam vele elmenni egy ilyen tanfolyamra. Jacob szerelme már harmincas éveiben járó nő volt, és szeretett volna újra szexisen, és csábosan hatni a férjére, na nem mintha Jake ne imádta volna mindig minden porcikáját a bevésődésének. Mindenesetre csak elmentem vele, és annyira mókás volt az egész, hogy folyamatosan kezdtük járni néhány évig az erotikus táncoktatásra. Eddig még ugyan nem volt alkalmam kipróbálni ezt a kis játékot, de azt hiszem, hogy most kamatoztathatom a tudást, amit akkor megszereztem. Amikor Dawn bevetette ezeket a mozdulatsorokat az tisztán hallatszott. Olyankor mindig elhagytam a házat diszkréten, hogy ne zavarjam meg az idillt. Ilyen hosszú idő után már éppen ideje, hogy kamatoztassam a megszerzett tudást.
- Igazad van, most kár lenne beszélni – pattant fel Edward. Majd egy szempillantás alatt egy hatalmas baldachinos ágyon találtam magam.
- Hé, még nem fejeztem be a magánszámot – ráncoltam össze az orromat. – Nem illik félbeszakítani a művésznőt.
- Tekintsd, kérlek, elismerésnek, minden határomat túlfeszítetted az ellenállhatatlan előadásoddal, nem bírom tovább nélküled – mondta, majd azonnal betapasztotta az ajkaimat a sajátjaival.
- Akkor bizonyítsd be, hogy mennyire tetszett – szakítottam meg a csókot pimaszul.
- Mire gondolsz? – villantottam rám a kedvenc mosolyomat.
- Nem is tudom, egy csókkal még nem sikerült meggyőznöd, de hagyom, hogy próbálkozz még – toltam kicsit lejjebb a fejét. Imádtam, amikor a nyakamat kényeztette, és most is éppen erre vágytam.
- Ahogy szeretnéd – motyogtam a nyakamba, majd finoman harapdálni kezdett.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy a kéjtől nyögdécseljek, és doromboljak Edwardnak. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy előhozza belőlem a vámpírt, ami egyáltalán nem baj. Sőt, kifejezetten élveztem, amikor teljesen elengedhettem magam. A szerelmünknek semmi nem szabhatott határt. Kellemes bizsergés járta át a testem, amit kedvesem hirtelen mozdulata szakított félbe. Egy villámgyors mozdulattal a hasamra fordított, és megszabadított a melltartómtól. Vissza akartam fordulni, hogy én is megszabadítsam őt a ruháitól, de nem hagyta.
- Edward? – ficánkoltam bosszúsan. Miért nem hagy érvényesülni? Még nem csinált ilyet ezelőtt.
- Maradj csak ott, ahol vagy – suttogta a fülembe.
Majd valami kellemes frézia illatú dologgal csiklandozni kezdte a hátamat. Majd egyre lejjebb haladt, végigcirógatva a fenekemen, és a lábaimon is. Azután pedig újabb gyors helyzetváltoztatással újra a hátamon találtam magam. Ekkor láttam meg, hogy mivel simogatott Edward. Valóban egy szál fréziát tartott a kezében, amit most a nyakamhoz érintett, és egyre lejjebb húzott, végigsimítva a kebleim közötti kis völgyön, körbesimítva a már felhevült halmokat, majd le egészen a lábujjaim végéig a leginkább sajgó pontomat gondosan kihagyva a kényeztetésből. A virágszirmok nemcsak csodálatosan kényeztettek, hanem felerősítették a már így is jellegzetes illatomat. Edward elégedett nézett végig reszkető testemen. Majd mélyen magába szívta a számára oly ellenállhatatlan illatomat.
- Hm… még mindig nem tudok betelni az illatoddal – harapdálta meg finoman a már nem lüktető artériámat.
- Még mindig az énekesed vagyok? – túrtam bele a hajába.
- Örökké az leszel – nézett mélyen a szemembe.
Majd szenvedélyesen megcsókolt. Ezután nem igazán beszélgettünk. Sokkal jobban lefoglalt, hogy végre letéphettem Edward feleslegessé vált ruháit, amíg ő is megszabadított engem a harisnyakötőmtől, és a bugyimtól. Keze kínzóan lassan végigsimított a combom belső felén, majd megállíthatatlanul tört utat magának legérzékenyebb pontom felé. Na nem, mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is. Sőt. Nyöszörögve vonaglottam az ágyon, mire szerelmem végre fölém gördült és a magáévá tett. Semmihez sem fogható érzés volt, amikor a testünk újra egyesült. Nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt nélkülözni ötven éven át, és hogyan fogom megint kivárni, amíg visszaköltözhetnek. Az érintések, a csókok, a beszélgetések, az, hogy befejezzük egymás mondatait, elveszíteni egy időre a másik feled nehéz, de ki fogjuk bírni. Hosszú idő lesz, az biztos. de erre megéri várni, Edwardra akármeddig várnék. A gyönyör egyre inkább eluralkodott a testem felett, éreztem, hogy már nem bírom.
- Edward – sikoltottam fel. Majd szorosan magamhoz öleltem. Néhány lassú mozdulat után pedig kedvesem is követett engem a gyönyör hullámaira.
- Szeretlek – fúrta a fejét a nyakamba miután rám hanyatlott.
- Én is szeretlek – mosolyodtam el.
Jó volt hallani tőle ezt nap, mint nap. Hosszú percekig csak feküdtünk egymás karjaiban. Majd Edward átnyúlva felettem kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és egy apró kis bársony dobozt húzott elő. Jaj, ne, ne pont ma este. Ezt nem egy ilyen éjszakán akartam megbeszélni vele. Nem láncolhatom magamhoz, amikor tudom, hogy el kell majd hagynia engem.
- Isabella – csúszott le az ágyról, hogy a térdére ereszkedjen.
- Edward, én…
- Kérlek, gyere hozzám feleségül. Légy az enyém örök időkre. Esküszöm, hogy te vagy, te voltál, és te leszel az egyetlen, akit egy örökkévalóságon át szeretni fogok – nézett rám csillogó szemekkel. – Tudom, hogy ezt már nagyon régen meg kellett volna tennem, de kérlek, bocsásd meg a késlekedésemet, és a szerencsétlenkedésemet is. Soha többé nem fogok kételkedni benned.
- Edward, én, nem tehetem, sajnálom – fordultam el tőle. Nem akartam még ezt megbeszélni. Még egy kicsit élvezni akartam, hogy újra az enyém az amire mindig is vágytam.
- Miért nem teheted? – fordított vissza maga felé. – Tudom, hogy hatalmasat hibáztam, amikor elhagytalak, de azt hittem, hogy miután újra együtt vagyunk, és még egy gyermekünk is, te is akarod majd.
- Edward, nem veled van a baj – sütöttem le a szemeidet. – Én akarnám, de nincs jogom, hogy magamhoz láncoljalak, amikor ti néhány év múlva elköltöztök, én pedig itt maradok a fiúkkal, és a kedveseikkel.
- Hogy mi? – nézett rám döbbenten. – Én azt hittem, hogy te…
- Hidd el, én is veled akarok menni, veletek akarok menni, de…
- De mégsem fogsz, igaz? – nézett rám szomorúan.
- Sajnálom – simítottam végig a karján.
- Miért nem? A fiúk már nagyok, elboldogulnak magukban is. Anthonyt és Nathalie-t pedig magunkkal vihetnénk. Vagy akár Billy és Jake is jöhetnek, mind elmehetünk – próbálkozott kétségbeesetten.
- Billy és Jake alfai képességekkel rendelkeznek, ahogy Nath is. A falka összes potenciális alfája nem hagyhatja el a törzset – ráztam meg a fejem. – Anthony pedig nem hagyná el a testvéreit. A család a mindene.
- Mi is a családja vagyunk – nézett rám könyörgőn. – A családotok vagyok.
- Igen, de… - nem, ezt inkább nem mondom ki. Bárcsak ki sem nyitottam volna a számat.
- De nem voltam veletek, igaz? Jacob volt veletek, nem én, pedig nekem kellett volna – kezdte az önsanyargatást. – Ha nem hagylak el, akkor minden másképpen történt volna. Most egy család lennénk, igazán.
- Azok vagyunk – öleltem magamhoz. – Akkor is ti voltatok a családom, amikor nem voltatok velem. Mi pedig mindig is a te családot voltunk, és leszünk. Veled akarok lenni, de nem hagyhatom elveszni a lehetőséget, hogy lássam felnőni az unokáimat, mert biztosan sokan lesznek – magyarázkodtam.
- Meglátogathatnánk őket, visszajöhetnénk, a tengeren át, majd olyan helyre költözünk, ahol közel a víz, és akár minden nap át tudsz úszni a fiúkhoz – próbálkozott kétségbeesetten.
- Annak nem lenne értelme, hogy nappal átúszom a vizet, éjjel pedig vissza. Gondolkodj egy kicsit Edward. Te mit tennél? – kérdeztem keserűen.
- Én veled mennék bárhová – suttogta. Majd felállt mellőlem, és gyorsan öltözködni kezdett. – Most hová mész? – kérdeztem idegesen.
- Nem mindegy neked? – sétált ki az ajtón. Én pedig visszaborultam az ágyra, és magamra húzva a takarót könnytelen zokogásba kezdtem. Nem hittem, hogy ennyire szörnyű lesz ez a beszélgetés. – Kicsim – hallottam meg néhány perc múlva Edward hangját mögöttem. Majd gyengéden maga felé fordított. – Ne haragudj, túlzásba vittem, igazad van. Én is minden pillanatban sajnálom, hogy nem láttam Anthonyt felnőni. Az unokáinkra is igaz lenne ugyanez. Nem lennél boldog távol a fiúktól, akármennyire is szeretném, hogy velem gyere. Viszont találhatnánk megoldást. Nem költözünk el túl messzire, és évente néhány hetet, esetleg hónapot velem tölthetnél. Hozhatnál képeket az unokáinkról, és akár mind eljöhetnétek. Nem akarlak megint ötven évre elveszíteni – szorított magához.
- Nem fogsz. Kitalálunk valamit – fúrtam a fejem a nyakához.
- Ez a lánykérés nem sikerült valami jól – sóhajtott fel csalódottan.
- Csak azért mondtam nemet, mert nem akarlak magamhoz láncolni, amikor nem lehetek mindig veled – simítottam végig a mellkasán.
- Na és ha azt mondanám, hogy engem nem zavar, és így is szeretnélek elvenni? – fordította maga felé az arcomat.
- Akkor boldogan lennék a feleséged – néztem mélyen a szemébe. Tényleg így éreztem. Másra sem vágytam csak erre. Edwardhoz tartozni, örökké.
- Ez esetben újra felteszem a kérdést, hogy hozzám jössz-e – vette elő ismét a gyűrűt. – Isabella, lennél a feleségem? – kérdezte a vállamat cirógatva.
- Igen – válaszoltam boldogan. – Nagyon szeretnék – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretlek – mosolyodott el. Majd kivette a gyűrűt a kis dobozból, és az ujjamra húzta. Azután pedig gyengéden megcsókolt.
- Gyönyörű – néztem meg a jegygyűrűmet, miután elváltunk.
- Az édesanyámé volt – mondta büszkén. – Annak szerettem volna adni, aki a világot jelenti a számomra.
- Köszönöm, nagyon fogok rá vigyázni – simultam hozzá.
- Ebben sosem kételkednék – szorított magához.
Az éjszakánk hátralévő része csendben telt. Csak élveztük egymás közelségét, és magamban boldogan gondolkoztam az új nevemen. Isabella Swan-Black Cullen, Bella Cullen, Mrs. Cullen, Isabella Cullen. Mind nagyon jól hangzik. Hajnalban pedig elámulva figyeltem, ahogy a gyűrűmön ugyanúgy megcsillant a nap fénye, mint ahogy Edward és az én bőrömön is. Ragyogtam, és nem csak a naptól, hanem a boldogságtól is. Edward minden gondunk ellenére ugyanúgy akar engem, mint ahogy én őt.
Sziasztok! Szuper volt a nyaralás, és majd írok egy hosszabb lélegzetvételű beszámolót is, hogyha letöltöttem a képeket a gépemre, mert majd meg is mutatom, hogy hogyan nézett ki :) Addig is itt a friss:D Puszi, Drusilla
(Bella szemszöge)
Már olyan régóta nem voltam bálban, és nem táncoltam. Tudom, hogy régen gyűlöltem az ilyesmit, de mindig, amikor nosztalgiáztam miután elhagyott engem Edward és a Cullen család, az a gyönyörű báli éjjel jutott eszembe, amit eltöltöttem a szerelmemmel. Mindig is bántam, hogy nem jártunk el sűrűbben táncolni akkoriban, mert fantasztikus érzés volt, csak én eléggé két bal lábas voltam, de ez szerencsére mára már nincs így. Az egész este csodálatos volt, főleg az a része, amikor nosztalgiáztunk Edwarddal. Annyira tökéletes pillanat volt, amikor felidéztük, ahogy a lábán álltam, és ő így forogta velem körbe a termet. Azonban valami máson is megakadt a pillantásom. A fiaim boldog arcán. Anthony és Nath tökéletesen kiegészítették egymást. Mindig is jól megértették a másikat, és egyáltalán nem szégyellték felvállalni, hogy hogyan is éreznek egymás iránt. Gabriella és Jake pedig úgy simulnak egymáshoz, mint két mágnes, szinte már nem is ketten vannak. Két test, de egy lélek. Hihetetlen az az összetartozás, amit a külvilág is tökéletesen lát rajtuk. Billy és Johanna pedig tűz és jég. Billy határozott, de türelmes jellem, amilyennek egy alfának lennie kell, ezzel szemben Johanna temperamentumos, és vad, megállíthatatlan. Azonban, ami határozottan közös bennük az az, hogy mindketten hihetetlenül kitartóak. Soha nem adják fel, bár ez legnagyobb örömömre, mindhárom fiamra igaz.
- Elbambultál – suttogta Edward a fülembe. – Min gondolkozol ennyire? – kérdezte kíváncsian. A lehelete lágyan simogatta a nyakamat, amitől minden egyes porcikám megborzongott.
- Csak azon elmélkedtem, hogy milyen gyönyörű párokat alkotnak a fiúk a kedveseikkel – válaszoltam őszintén és végigfutattam a pillantásom még egyszer a fiaimon.
- Nos, amennyire hallom őket, a gondolataik alapján mindannyian egész életükre együtt maradnak – mosolygott rám kedvesen. – Tudod az örökkévalóság hosszú idő, és jó, hogyha az embernek, farkasnak, vagy vámpírnak van társa, akivel megoszthatja az életet – motyogta a hajamba.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdeztem értetlenül.
Valóban fontos, hogy legyen társ melletted, de nem az idő, és a hely a fontos. Szerethetünk valakit a világ másik végéről, nem kell együtt lenned ahhoz valakivel, hogy szerethessem. Edward is ilyen volt számomra ötven éven keresztül. Azután is nagyon szerettem, hogy elhagyott, és bár nem tudtam, hogy merre jár, tudtam, hogy valahol talán ő is rám gondol, vagy ha nem is, akkor is jó volt a gondolat, hogy még találkozhatunk. Akármennyire is dühös voltam rá, akkor is mindig velem volt valamilyen szinten. Volt valami kapocs, ami összekötött bennünket.
- Csak arra, hogy milyen szép a szerelem, és az összetartozás – válaszolt Edward. – A fiunk hamarosan feleségül veszi Nathalie-t, azután talán még unokáink is lehetnek, és ez nagyon jó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy saját családom lehet, és gyermekem. Nem akarom elveszíteni soha többé ezt a csodát.
- Nem fogod, emiatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. Legalábbis négy-öt évig, amíg itt vagytok biztosan nem, azután pedig majd látogatjuk egymást. Tettem hozzá gondolatban.
- Azt hiszem, hogy ezt szerettem volna hallani – nyomott lágy csókot az ajkaimra.
Nem akartam elrontani az esténket. Valamikor beszélnünk kell a jövőről, de nem most, nem ma éjjel. Most csak élvezni akarom az érintéseit, a csókjait, érezni a szerelem mindent elsöprő mámorát, az összetartozás csodáját. A mai éjjel nem a búslakodásé, hanem a boldogságé, a szerelemé, és a vágyaké.
- Ennek örülök – mosolyogtam rá.
- Mit gondolsz, mehetünk a sátrunkhoz, már majdnem mindenki elszivárgott – csókolt bele a nyakamba. Hm… felhívás keringőre? Hát részemről rendben van. Én semmi jónak nem leszek elrontója, sőt, kifejezetten tetszik a gondolatmenet.
- Nathalie és Anthony hamarosan távozik, és akkor már mehetünk is – kértem még egy kis türelemre szerelmemet.
- Rendben, ez mondjuk biztos, mert eléggé nagy tervei vannak a hölgynek mára – mosolyodott el Edward halványan.
- Nehogy zavarba merd hozni – szóltam rá határozottan. – Már így is eléggé ideges – fűztem még hozzá.
- Igen, ezt nem is tudná tagadni, legalábbis a gondolatai alapján semmiképpen. Biztosan gyönyörű éjszakájuk lesz. Te is hasonlóképpen viselkedtél, az első éjszakánk előtt – simított végig az oldalamon.
- Mikre nem emlékszel, te vén kéjenc? – villantottam rá a szemeimet.
- Viselkedj te kis fruska, ha nem akarod, hogy elfenekeljelek – húzott magához még közelebb.
A pillanatot azonban Anthony és Nathalie ölelése szakította félbe. Pontosabban csak Anthonyé, mivel ő ért oda hozzánk előbb.
- Jó éjt anya, Edward – ölelt meg minket Anthony.
- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – harapta be idegesen az alsó ajkát Nath, miközben Edwardra nézett.
- Semmi gond – ölelte át szerelmem. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott még rá. Ahhoz képest, hogy azt ígérte nem hozza szegényt zavarba, egészen jól sikerült.
- Jó éjt, drágám – öleltem át leendő menyemet. – Mindent előkészítettem – súgtam még a fülébe úgy, hogy csak ő hallja.
Szegénynek zavarában, és izgatottságában azonnal felgyorsult a szívverése, legalább a kétszeresére. Tudtam, hogy mit érez. Én is emlékeztem az első alkalom előtti kis félelemre, és szorongása. Félelmetes dolog odaadni valakinek az egyetlen kincsed, de ha megfelelő a férfi, akkor nincs annál gyönyörűbb pillanat.
- Köszönöm – suttogta hálásan.
- Ugyan már, boldogan tettem – engedtem el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomtam egy puszit az arcára.
Annyira aranyos volt, ahogy készülődött, és félve kért segítséget tőlem és Alice-től, pedig szerintem csodálatos, hogy ilyen gyönyörű éjszakát szeretett volna kettejüknek a fiammal.
- Ebben egészen biztos vagyok – pirult el.
- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intettem játékosan. Kis kíváncsi, mindig is ilyen volt. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgattam meg a szemeimet. Persze csak ugrattam, eszem ágában sem volt rosszat mondani a fiamról, vagy a szerelmemről, hiszen ők jelentenek minden boldogságot a számomra az életben.
- Hé, én is itt vagyok – mondta szerelmem felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – folytatta tettetett felháborodással, majd belemarkolt a fenekembe. Én csak elmosolyodtam ezen, és még egy kicsit hozzádörgöltem magam a gyengéd érintéshez, de Nath kifejezetten zavarba jött a szituációtól. Igazság szerint Nathalie nagyon emlékeztetett a régi önmagamra, persze leszámítva a farkas géneket.
- Akkor mi megyünk is – mondta Anthony kicsit rosszallóan nézve ránk. Majd kézen fogta kedvesét, és a kijárat felé kezdte húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a fiunk
Ezen a kijelentésén pedig nagyon jót kuncogtunk. Talán néha tényleg túlzásba visszük az enyelgést, ahogy Emmett szokta mondani, de hogyha egyszer ilyen jó, akkor miért fosztanám meg magam tőle? Eszem ágában sincs nélkülözni egy ilyen fenséges érzést, mint a szerelem mámora, vagy a testi vágy gyönyöre, a tudat, hogy melletted van, és szeret az, akit te viszont szeretsz. Különleges kapocs, ami soha nem múlik el.
- Szóval, most, hogy mi vagyunk az utolsó páros, mit gondolsz, mehetünk? – kérdezte Edward izgatottan.
- Te készülsz valamire? – sandítottam rá. – Már megint meglepetésen töröd a fejed? – kérdeztem összeszűkülő szemekkel. Kis hamis, állandóan kitalál valamit.
- Tulajdonképpen, igen, van egy meglepetésen, amihez be kéne kötnöd a szemed. Esküszöm, hogy nagyon fog tetszeni – simított végig a gerincemen.
Persze, tudta, hogy ezzel majd levesz a lábáról, mert egyszerűen rajongtam ezért az apró mozdulatért. A gerincem elképesztően imádott minden egyes gyengéd érintést. Valóban az volt talán a testem legérzékenyebb pontja. Habár ha Edwardról volt szó, akkor fel tudtam még mutatni néhány igen érzékeny helyet.
- Na jó, legyen – szusszantottam tettetett bosszússággal.
Tényleg nem szerettem a meglepetéseket, ez azóta sem változott, hogy átváltoztam. Kivéve persze Anthonyt, ő volt életem legszebb meglepetése. Hiszen azt hittük, hogy lehetetlen egy vámpírtól teherbe esni.
- Imádlak – csókolt meg Edward.
Láthatóan nagyon boldoggá tette a tény, hogy hagytam magam. Egy szempillantás alatt bekötötte a szemem, majd felkapott a karjaiba, és már száguldottunk is valahová. Nagyjából érzékeltem, hogy hová megyünk, attól függetlenül, hogy nem láttam, hiszen az érzékeim nagyon erősek voltak. Tudtam az illatokból, hogy az erdőben vagyok, és sokáig a rétünk felé tartottunk, de egy kicsivel előtte Edward elfordult velem. Eddig azt hittem, hogy tudom mire készül, de most aztán elvesztettem a fonalat. Úgy volt, hogy a réten éjszakázunk, és én azt hittem, hogy ott csinált valami meglepetést, de ezek szerint nagyot tévedtem. Egy-két perccel később Edward végre megállt, és letett a lábaimra, majd megfordított, és hátulról átkarolt.
- Felkészültél? – kérdezte izgatottan.
- Igen, azt hiszem – mosolyodtam el.
- Akkor most… - rántotta le rólam gyengéden a leplet. Én pedig kíváncsian kémleltem körbe, hogy mi is az a nagy meglepetés. Amikor megláttam elállt a lélegzetem is. Gyönyörű volt. A Cullen ház szinte tökéletes mása állt a határ két oldalán. Ahogy egyszer beszéltünk róla Edwarddal. A ház fele a farkasok területén állt, míg a másik fele a Cullenek oldalán. Döbbenten néztem fel Edwardra, aki csak szélesen elmosolyodott. – Valahogy így képzelted el a házunkat?
- Igen, ez egyszerűen tökéletes, de hogyan… - akartam kérdezni, de közbevágott.
- Anthony, Billy és Jacob a tervek alapján felépítette a farkasok oldalán lévő részt, míg Jasper és Emmett nekem segített felépíteni a mi oldalunkon levő részét. Hatan nagyon gyorsan elkészültünk az egésszel, azután pedig Alice rendezte a mi oldalunkat, míg Nathalie, és Gaby a farkasok felét. Egy kicsit nehéz volt eleinte összehozni mindenkit, és megoldani a dolgot, de aztán csak sikerült. Billynek eleinte nem igazán tetszett az ötlet, hiszen alfa révén az egész törzs jólétét figyelembe kell vennie, de aztán megegyeztünk. A ház közepén, pontosan a határvonalon meghúztuk a határ csíkját, hogy meddig mehetek el a házban. Te természetesen az egészet bejárhatod, hiszen La Push vámpírja vagy, én pedig boldogan beérem a saját oldalunkkal, ha veled lehetek – magyarázta lelkesen. – Megnézzük? Már teljesen készen van az egész.
- Még szép, hogy megnézzük. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor csináltátok mindezt. Bár van egy sejtésem, mivel mostanában a kelleténél is sokkal többet vadásztatok, vagy járőröztetek a fiúkkal – esett le a tantusz. Eddig nem gondolkodtam ilyesmin, csak egyszer játszottam el a gondolattal, hogy sumákolnak, de ezek szerint nem tévedtem.
- Hát, ami azt illeti, nem akartam, hogy idő előtt megtudd, hogy mit művelünk az erdő mélyén – vigyorodott el.
- Ki mondta, hogy nem tudtam? Talán csak nem akartam elrontani az örömödet – rántottam meg a vállam.
- Ki árulta el? – sötétültek el a szemei.
- Nyugi, senki nem mondott semmit, csak kíváncsi voltam, hogy mit reagálnál, ha ilyen helyzetbe kerülnél – vigyorodtam el ezúttal én.
- Gonosz vagy – rázta meg a fejét.
- Én? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Ezért most megkapod a magadét – állt támadóállásba.
- Csak, hogyha elkapsz – rohantam el a ház irányába. Az ajtó szerencsére nyitva volt, különben a házat azonnal sikerült volna megrongálnom, pedig nem akartam, de hát hogyha menekül az ember, vagyis vámpír, akkor sietni kell.
- Úgyis elkaplak – hallottam meg magam mögött Edward hangját.
Én pedig gyorsan átszaladtam a határvonalon, tudom, hogy ez gonosz dolog, de megálltam a vonal pontosan túlsó felén. Tudtam, hogy nem jöhet át, és szerettem volna egy kicsit húzni az idegeit. Néha kell egy kis gonoszkodás.
- Vagy talán mégsem tudsz elkapni – kuncogtam fel, mikor megláttam az arcát.
- Ez nem fair játék így, Bella – húzta el a száját.
- Oh, adok én neked esélyt – nevettem fel. Majd a vonal egyik végére szaladtam, és áttettem a kezem a Cullenek oldalára. – Ha elkapsz, akkor nagy jutalmat kapsz – kacsintottam rá.
- Hát jó, úgy látom, játszani akarsz, de megkapod a magadét, hogyha visszaszerezlek – sötétültek el a szemei a vágytól.
- Abban nem is kételkedem – vigyorogtam rá. Majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem kibontogatni a fűzőmet, miközben gonoszan figyeltem szerelmem reakcióit.
- Mégis, mit művelsz? – nyelt egy nagyot Edward.
- Csak eszembe jutott, hogy talán ösztönözhetlek rá, hogy ügyesebb legyél – dobtam le magamról a ruhám felsőrészét, így már csak egy sötétkék melltartó takarta a felsőtestem. Majd a szoknyámat kezdtem el lefejteni magamról.
- Bella, ez már kínzás – zihálta kedvesem.
Na jó, lehet, hogy egy kicsit gonosz vagyok most, de majd gyorsan hagyom magam elkapni, de így még nagyobb lesz a hév Edwardban. Szeretem, amikor elengedi magát, és nem arra koncentrál, hogy nehogy összetörjön. Néha már betegesen óvni akar mindentől, ami jó érzés, de meg kell tanulnia, hogy már nem vagyok törékeny. Sőt, kifejezetten erős vagyok.
- Akkor ehhez mit szólsz? – haraptam be az alsó ajkam.
Azután pedig szemérmetlenül lecsúsztattam magamról a szoknyát is, így előlibbent a francia bugyim, és a harisnyakötőm is, aminek Edward soha nem tudott ellenállni. Megspékeltem az egészet egy kis szempilla rebegtetéssel is, így kergetve őt az őrületbe.
- Ezt már nem fogod megúszni szárazon az biztos – mosolyodott el.
Mintha csak valami ördögi terv fogalmazódott volna meg benne. Kíváncsian figyeltem, hogy mikor tűnik fel újra. Meg voltam győződve róla, hogy ez csak valami trükk, hogy visszamenjek a ház másik oldalára, úgyhogy inkább csak vártam. Néhány pillanattal később erotikus dallamú zene csapta meg a fülemet, majd Edward megjelent egy kényelmesnek látszó székkel, és egy köteg bankjeggyel.
- Te meg mit művelsz? – kérdeztem döbbenten.
- Játszani akartál, hát játszok veled – kacsintott rám. – Szóval, táncoljon, hölgyem – emelt ki egy bankjegyet, majd felém nyújtotta. – Nos, szívesen a helyére illeszteném ezt a csekélységet, hogy jó estélye legyen, de túl messze van – fűzte még hozzá.
- Te most komolyan sztriptíztáncosnőnek nézel? – búgtam vágyakozó hangon. Majd a nappali közepén lévő oszlopba kapaszkodva kígyózó mozgásba kezdtem, miközben minden gátlás nélkül végigsimítottam a melleimen az csipkén keresztül.
- Oké, ez mégsem volt olyan jó ötlet, amíg nem érhetek hozzád – hunyta be a szemét. – Ha sokáig csinálod még ezt, akkor átlépem a határt, és visszacibállak, szerződés ide vagy oda – magyarázta csukott szemmel.
Én pedig megsajnáltam szegényt, bár kifejezetten élveztem, hogy egy kicsit felhúzhattam, hiszen mi tölthette el nagyobb elégedettséggel, mint az, hogy alig bírja visszafogni magát. Még mindig behunyt szemmel ült, amikor lassan odalopóztam elé, és folytattam a táncot, amit elkezdtem lejteni nem sokkal ezelőtt, csak ezúttal átvetettem a lában Edward felett, és a csípőmet csábosan mozgatva egyre közelebb értem szerelmem éppen leginkább lüktető pontjához. Kedvesem szemei egy szempillantás alatt kipattantak, és azonnal megragadta a csípőmet, közel rántson magához, de rácsaptam a kezére.
- Nem érhet a dolgozókhoz fiatalember – intettem szigorúan. – Hacsak nem fizeti meg jól – fűztem még hozzá.
- Túl sok időt töltünk Emmettel – nevetett fel Edward. – Mikor lettünk ilyen kis perverzek?
- Nos, én nem látom itt Emmettet, úgyhogy ezt most hagyjuk is. Én nem nevezném perverzitásnak, sokkal inkább csak feldobjuk a szexuális életünket. Vagy talán nem tetszik? – fordítottam hátat neki, és lassan az ölébe ereszkedtem, majd hozzádörgöltem a hátsómat Edward ágyékához.
- Nem mondtam, hogy nem tetszik – nyögött fel.
- Na látod, akkor engedd el magad, és élvezd, amit nyújthatok neked – búgtam a fülébe. Majd egy szempillantás alatt a szék háta mögött termettem, azután pedig egy gyors mozdulattal széttéptem szerelmem ingjét, és végigsimítottam a mellkasán.
- Ezt meg hol tanultad? – kérdezte döbbenten.
- Talán majd egyszer elmondom – mondtam sejtelmesen.
Azután pedig folytattam, amit elkezdtem. Ha azt hitte, hogy ezzel a kis akcióval meg tud fogni, hát tévedett. Egyszer még régen Dawn addig könyörgött, amíg hajlandó voltam vele elmenni egy ilyen tanfolyamra. Jacob szerelme már harmincas éveiben járó nő volt, és szeretett volna újra szexisen, és csábosan hatni a férjére, na nem mintha Jake ne imádta volna mindig minden porcikáját a bevésődésének. Mindenesetre csak elmentem vele, és annyira mókás volt az egész, hogy folyamatosan kezdtük járni néhány évig az erotikus táncoktatásra. Eddig még ugyan nem volt alkalmam kipróbálni ezt a kis játékot, de azt hiszem, hogy most kamatoztathatom a tudást, amit akkor megszereztem. Amikor Dawn bevetette ezeket a mozdulatsorokat az tisztán hallatszott. Olyankor mindig elhagytam a házat diszkréten, hogy ne zavarjam meg az idillt. Ilyen hosszú idő után már éppen ideje, hogy kamatoztassam a megszerzett tudást.
- Igazad van, most kár lenne beszélni – pattant fel Edward. Majd egy szempillantás alatt egy hatalmas baldachinos ágyon találtam magam.
- Hé, még nem fejeztem be a magánszámot – ráncoltam össze az orromat. – Nem illik félbeszakítani a művésznőt.
- Tekintsd, kérlek, elismerésnek, minden határomat túlfeszítetted az ellenállhatatlan előadásoddal, nem bírom tovább nélküled – mondta, majd azonnal betapasztotta az ajkaimat a sajátjaival.
- Akkor bizonyítsd be, hogy mennyire tetszett – szakítottam meg a csókot pimaszul.
- Mire gondolsz? – villantottam rám a kedvenc mosolyomat.
- Nem is tudom, egy csókkal még nem sikerült meggyőznöd, de hagyom, hogy próbálkozz még – toltam kicsit lejjebb a fejét. Imádtam, amikor a nyakamat kényeztette, és most is éppen erre vágytam.
- Ahogy szeretnéd – motyogtam a nyakamba, majd finoman harapdálni kezdett.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy a kéjtől nyögdécseljek, és doromboljak Edwardnak. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy előhozza belőlem a vámpírt, ami egyáltalán nem baj. Sőt, kifejezetten élveztem, amikor teljesen elengedhettem magam. A szerelmünknek semmi nem szabhatott határt. Kellemes bizsergés járta át a testem, amit kedvesem hirtelen mozdulata szakított félbe. Egy villámgyors mozdulattal a hasamra fordított, és megszabadított a melltartómtól. Vissza akartam fordulni, hogy én is megszabadítsam őt a ruháitól, de nem hagyta.
- Edward? – ficánkoltam bosszúsan. Miért nem hagy érvényesülni? Még nem csinált ilyet ezelőtt.
- Maradj csak ott, ahol vagy – suttogta a fülembe.
Majd valami kellemes frézia illatú dologgal csiklandozni kezdte a hátamat. Majd egyre lejjebb haladt, végigcirógatva a fenekemen, és a lábaimon is. Azután pedig újabb gyors helyzetváltoztatással újra a hátamon találtam magam. Ekkor láttam meg, hogy mivel simogatott Edward. Valóban egy szál fréziát tartott a kezében, amit most a nyakamhoz érintett, és egyre lejjebb húzott, végigsimítva a kebleim közötti kis völgyön, körbesimítva a már felhevült halmokat, majd le egészen a lábujjaim végéig a leginkább sajgó pontomat gondosan kihagyva a kényeztetésből. A virágszirmok nemcsak csodálatosan kényeztettek, hanem felerősítették a már így is jellegzetes illatomat. Edward elégedett nézett végig reszkető testemen. Majd mélyen magába szívta a számára oly ellenállhatatlan illatomat.
- Hm… még mindig nem tudok betelni az illatoddal – harapdálta meg finoman a már nem lüktető artériámat.
- Még mindig az énekesed vagyok? – túrtam bele a hajába.
- Örökké az leszel – nézett mélyen a szemembe.
Majd szenvedélyesen megcsókolt. Ezután nem igazán beszélgettünk. Sokkal jobban lefoglalt, hogy végre letéphettem Edward feleslegessé vált ruháit, amíg ő is megszabadított engem a harisnyakötőmtől, és a bugyimtól. Keze kínzóan lassan végigsimított a combom belső felén, majd megállíthatatlanul tört utat magának legérzékenyebb pontom felé. Na nem, mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is. Sőt. Nyöszörögve vonaglottam az ágyon, mire szerelmem végre fölém gördült és a magáévá tett. Semmihez sem fogható érzés volt, amikor a testünk újra egyesült. Nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt nélkülözni ötven éven át, és hogyan fogom megint kivárni, amíg visszaköltözhetnek. Az érintések, a csókok, a beszélgetések, az, hogy befejezzük egymás mondatait, elveszíteni egy időre a másik feled nehéz, de ki fogjuk bírni. Hosszú idő lesz, az biztos. de erre megéri várni, Edwardra akármeddig várnék. A gyönyör egyre inkább eluralkodott a testem felett, éreztem, hogy már nem bírom.
- Edward – sikoltottam fel. Majd szorosan magamhoz öleltem. Néhány lassú mozdulat után pedig kedvesem is követett engem a gyönyör hullámaira.
- Szeretlek – fúrta a fejét a nyakamba miután rám hanyatlott.
- Én is szeretlek – mosolyodtam el.
Jó volt hallani tőle ezt nap, mint nap. Hosszú percekig csak feküdtünk egymás karjaiban. Majd Edward átnyúlva felettem kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és egy apró kis bársony dobozt húzott elő. Jaj, ne, ne pont ma este. Ezt nem egy ilyen éjszakán akartam megbeszélni vele. Nem láncolhatom magamhoz, amikor tudom, hogy el kell majd hagynia engem.
- Isabella – csúszott le az ágyról, hogy a térdére ereszkedjen.
- Edward, én…
- Kérlek, gyere hozzám feleségül. Légy az enyém örök időkre. Esküszöm, hogy te vagy, te voltál, és te leszel az egyetlen, akit egy örökkévalóságon át szeretni fogok – nézett rám csillogó szemekkel. – Tudom, hogy ezt már nagyon régen meg kellett volna tennem, de kérlek, bocsásd meg a késlekedésemet, és a szerencsétlenkedésemet is. Soha többé nem fogok kételkedni benned.
- Edward, én, nem tehetem, sajnálom – fordultam el tőle. Nem akartam még ezt megbeszélni. Még egy kicsit élvezni akartam, hogy újra az enyém az amire mindig is vágytam.
- Miért nem teheted? – fordított vissza maga felé. – Tudom, hogy hatalmasat hibáztam, amikor elhagytalak, de azt hittem, hogy miután újra együtt vagyunk, és még egy gyermekünk is, te is akarod majd.
- Edward, nem veled van a baj – sütöttem le a szemeidet. – Én akarnám, de nincs jogom, hogy magamhoz láncoljalak, amikor ti néhány év múlva elköltöztök, én pedig itt maradok a fiúkkal, és a kedveseikkel.
- Hogy mi? – nézett rám döbbenten. – Én azt hittem, hogy te…
- Hidd el, én is veled akarok menni, veletek akarok menni, de…
- De mégsem fogsz, igaz? – nézett rám szomorúan.
- Sajnálom – simítottam végig a karján.
- Miért nem? A fiúk már nagyok, elboldogulnak magukban is. Anthonyt és Nathalie-t pedig magunkkal vihetnénk. Vagy akár Billy és Jake is jöhetnek, mind elmehetünk – próbálkozott kétségbeesetten.
- Billy és Jake alfai képességekkel rendelkeznek, ahogy Nath is. A falka összes potenciális alfája nem hagyhatja el a törzset – ráztam meg a fejem. – Anthony pedig nem hagyná el a testvéreit. A család a mindene.
- Mi is a családja vagyunk – nézett rám könyörgőn. – A családotok vagyok.
- Igen, de… - nem, ezt inkább nem mondom ki. Bárcsak ki sem nyitottam volna a számat.
- De nem voltam veletek, igaz? Jacob volt veletek, nem én, pedig nekem kellett volna – kezdte az önsanyargatást. – Ha nem hagylak el, akkor minden másképpen történt volna. Most egy család lennénk, igazán.
- Azok vagyunk – öleltem magamhoz. – Akkor is ti voltatok a családom, amikor nem voltatok velem. Mi pedig mindig is a te családot voltunk, és leszünk. Veled akarok lenni, de nem hagyhatom elveszni a lehetőséget, hogy lássam felnőni az unokáimat, mert biztosan sokan lesznek – magyarázkodtam.
- Meglátogathatnánk őket, visszajöhetnénk, a tengeren át, majd olyan helyre költözünk, ahol közel a víz, és akár minden nap át tudsz úszni a fiúkhoz – próbálkozott kétségbeesetten.
- Annak nem lenne értelme, hogy nappal átúszom a vizet, éjjel pedig vissza. Gondolkodj egy kicsit Edward. Te mit tennél? – kérdeztem keserűen.
- Én veled mennék bárhová – suttogta. Majd felállt mellőlem, és gyorsan öltözködni kezdett. – Most hová mész? – kérdeztem idegesen.
- Nem mindegy neked? – sétált ki az ajtón. Én pedig visszaborultam az ágyra, és magamra húzva a takarót könnytelen zokogásba kezdtem. Nem hittem, hogy ennyire szörnyű lesz ez a beszélgetés. – Kicsim – hallottam meg néhány perc múlva Edward hangját mögöttem. Majd gyengéden maga felé fordított. – Ne haragudj, túlzásba vittem, igazad van. Én is minden pillanatban sajnálom, hogy nem láttam Anthonyt felnőni. Az unokáinkra is igaz lenne ugyanez. Nem lennél boldog távol a fiúktól, akármennyire is szeretném, hogy velem gyere. Viszont találhatnánk megoldást. Nem költözünk el túl messzire, és évente néhány hetet, esetleg hónapot velem tölthetnél. Hozhatnál képeket az unokáinkról, és akár mind eljöhetnétek. Nem akarlak megint ötven évre elveszíteni – szorított magához.
- Nem fogsz. Kitalálunk valamit – fúrtam a fejem a nyakához.
- Ez a lánykérés nem sikerült valami jól – sóhajtott fel csalódottan.
- Csak azért mondtam nemet, mert nem akarlak magamhoz láncolni, amikor nem lehetek mindig veled – simítottam végig a mellkasán.
- Na és ha azt mondanám, hogy engem nem zavar, és így is szeretnélek elvenni? – fordította maga felé az arcomat.
- Akkor boldogan lennék a feleséged – néztem mélyen a szemébe. Tényleg így éreztem. Másra sem vágytam csak erre. Edwardhoz tartozni, örökké.
- Ez esetben újra felteszem a kérdést, hogy hozzám jössz-e – vette elő ismét a gyűrűt. – Isabella, lennél a feleségem? – kérdezte a vállamat cirógatva.
- Igen – válaszoltam boldogan. – Nagyon szeretnék – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretlek – mosolyodott el. Majd kivette a gyűrűt a kis dobozból, és az ujjamra húzta. Azután pedig gyengéden megcsókolt.
- Gyönyörű – néztem meg a jegygyűrűmet, miután elváltunk.
- Az édesanyámé volt – mondta büszkén. – Annak szerettem volna adni, aki a világot jelenti a számomra.
- Köszönöm, nagyon fogok rá vigyázni – simultam hozzá.
- Ebben sosem kételkednék – szorított magához.
Az éjszakánk hátralévő része csendben telt. Csak élveztük egymás közelségét, és magamban boldogan gondolkoztam az új nevemen. Isabella Swan-Black Cullen, Bella Cullen, Mrs. Cullen, Isabella Cullen. Mind nagyon jól hangzik. Hajnalban pedig elámulva figyeltem, ahogy a gyűrűmön ugyanúgy megcsillant a nap fénye, mint ahogy Edward és az én bőrömön is. Ragyogtam, és nem csak a naptól, hanem a boldogságtól is. Edward minden gondunk ellenére ugyanúgy akar engem, mint ahogy én őt.
2010. július 24., szombat
La Push vámpírja - 65. fejezet
65. fejezet
SZIASZTOK! NYARALNI LESZEK HOLNAPTÓL, ÚGYHOGY JÖVŐ HÉTEN NEM LESZ FRISS DRÁGÁIM, DE REMÉLEM, HOGY A MA CSAKIS NEKTEK MEGÍRT FEJEZETEMMEL NÉMILEG KÁRPÓTOLLAK TITEKET. EGY HÉTIG OLASZORSZÁGBAN LESZEK, ÉS AZ ELSŐ UTICÉLOM VOLTERRA, ÚGYHOGY HOZOK MAJD NEKTEK ÉLMÉNYBESZÁMOLÓT :D PUSZI, DRUSILLA
(Nathalie szemszöge)
Ez volt eddigi életem legcsodálatosabb estélye. Még soha nem voltam bálon ezelőtt. Az első bálom az iskolában éppen akkor lett volna, amikor elkezdődött az átváltozásom, így kénytelen voltam lemondani erről az élményről, de ez az este tökéletesen kárpótolt engem mindenért. Csodálatosan éreztem magam. Kellemes zenék, finom ételek és italok, és ami a legfontosabb, csodálatos társaság. Nagyon megszerettem Anthony családját is, és természetesen Johannáék, és Gaby is azonnal belopták magukat a szívembe. A Denali családdal sem volt különösebb problémám, de azért tőlük még megtartottam a két lépés távolságot. Sosem voltam az a könnyen ismerkedős fajta. Ezt a szüleim mindig az önbizalomhiánynak, és a szégyenlősségnek tudták be. Tény, hogy félénkebb vagyok, mint egy átlagos farkas, bár ebben nincs semmi meglepő szerintem. Igen kínos megosztani minden gondolatomat egy regiment férfival.
- Indulhatunk? Már majdnem mindenki a sátra felé tart – suttogta Anthony a fülembe. Fel sem tűnt, hogy az emberek közben eltűntek a környezetünkből. Annyira jó volt összebújva táncolni a szerelmemmel, hogy nem is figyeltem a házba zajló eseményeket.
- Igen, ha véget ért a szám, akkor mehetünk – mosolyogtam fel rá. Mire Anthony is rám mosolygott, majd hirtelen villanás szakította félbe a meghitt pillanatot.
- Annyira szépek vagytok – lelkesedett Alice.
Majd egy szempillantás alatt átszökdelt egy másik szögbe, és újra lecsapott ránk a fényképezőgépével. Azután pedig Bella és Edward volt a következő áldozat. Ők még itt voltak, és ugyanolyan meghitten táncoltak, mint Anthony és én. Annyira szép pár voltak, és annyi nehézségen túljutva találtak újra egymásra. Micsoda szerelem. Mindent elsöprő, tökéletes, őszinte. Én is mindig erre vágytam. Vajon Anthony és én is ilyen tökéletes párt alkotunk majd az idők végezetéig? Annyira jó lenne ilyen meghittségben eltölteni a napokat, és az éjjeleket. Na igen, az éjjeleket, emiatt már régen elég ideges vagyok. Mostanában sokat böngésztem női oldalakat, főleg fórumokat, és kíváncsian olvasgattam a tapasztalatokat. Mindig úgy képzeltem el, hogy a nászéjszakán fogom elveszíteni az ártatlanságomat, de most már nem vagyok biztos benne, hogy ez olyan jó ötlet. Hiszen az nagyon kellemetlen, hogyha ott sül el valami rosszul, milyen lesz a házasságom, hogyha nem tudom boldoggá tenni a férjemet életünk legfontosabb éjjelén?
- Ne gondolj butaságokra, édesem – simított végig a hátamon Anthony. – Főleg ne olyankor, amikor kettő gondolatolvasó van a teremben – súgta a fülembe.
A fenébe, kaptam észbe. Most mit gondolhat rólam Anthony apja? Könnyűvérű nőnek tart egészen biztosan. Zavaromban inkább elbújtam szerelmem mellkasában, és éreztem, ahogy fülig pirulok. Nem elég, hogy a kedvesem kihallgatott, még az édesapja is hallotta, hogy milyen gondolataim vannak.
- A legszívesebb elsüllyednék – motyogtam a mellkasába.
- Ugyan, nem történt semmi. Hízelgőek a gondolataid, de biztos lehetsz benne, hogy én mindig boldog leszek melletted – csókolt bele a nyakamba. – Úgyhogy csak lazíts, majd minden kialakul. Túl sokat elmélkedsz olyasmiken, amik maguktól megoldódnak. Nem sietünk sehová.
- Tudom, de neked sokkal könnyebb, te ismered a gondolataimat, míg én csak találgatok – néztem fel rá felháborodva.
- Drágám, én mindig csak az igazat mondom neked, és esküszöm, hogy ez így is marad. Hogyha pedig bármi kérdésed van, akkor ne habozz kérdezni. Ilyen egyszerű a dolog. Mindenre választ kaphatsz. Szóval, hallgatlak – emelte fel az államat, hogy ránézzek.
- Ezeket a kérdéseket inkább négyszemközt tenném fel, na meg persze négy fül közt is – pirultam el.
- Oh, hát legyen, ahogy akarod – engedett el, amikor vége lett a számnak. – Mehetünk? A sátorban négyszemközt leszünk, nem lesz ott senki, aki megzavarhatja a beszélgetést – ajánlotta fel a karját.
- Ez egy remek ötlet – bólintottam rá azonnal. Majd belekaroltam szerelmembe. Aki azonnal elindult velem a szülei felé, hogy elköszönjön tőlük.
- Jó éjt anya, Edward – ölelte meg őket.
- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – haraptam be az alsó ajkam. Ez nagyon kínos.
- Semmi gond – ölelt át Edward. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott rám.
- Jó éjt, drágám – ölelt át Bella is. – Mindent előkészítettem – súgta még a fülembe úgy, hogy csak én halljam. Nekem pedig azonnal gombóc nőtt a torkomban.
- Köszönöm – suttogtam én is.
- Ugyan már, boldogan tettem – engedett el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomott egy puszit az arcomra.
- Ebben egészen biztos vagyok – pirultam el.
- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intette Bella játékosan. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgatta meg a szemeit.
- Hé, én is itt vagyok – mondta felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – mondta tettetett felháborodással, majd belemarkolt Bella hátsójába. Én pedig gyorsan elfordítottam a fejemet, nem lett volna illendő megbámulnom a nos, hát nem is tudom. Szenvedélyes pillanatot? Valami ilyesminek mondanám.
- Akkor mi megyünk is – hallottam meg mellettem Anthony hangját. Aki kézen fogott és a kijárat felé kezdett húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a szüleinek. Majd kilépett velem az ajtón, és felkapott.
- Inkább sétáljunk – néztem rá kérlelőn. Nekem még egy kis időre van szükségem mielőtt odaérünk.
- Mi a baj, kicsim? – nézett rám kérdőn.
- Semmi – vágtam rá a kelleténél gyorsabban.
- Dehogynem, tudom, hogy valami van, nagyon feszült vagy – kötötte az ebet a karóhoz. – Egész este furcsa voltál, csak azt nem tudom, hogy miért. Kivételesen nagyon jól titkolsz valamit, csak azt nem tudom még, hogy mit.
- Hamarosan kiderül – nyeltem egy nagyot.
- Nem akarsz beszélgetni róla? – kérdezte kedvesen.
- Még nem, majd ha odaértünk a sátorhoz, itt még a falnak is füle van – mondtam határozottan.
- Rendben, akkor haladjunk – kapott fel hirtelen.
Majd egy szempillantás a sátorhoz értünk. Pontosabban a réthez, amin a sátor állt. Mindent színes rózsaszirmok borítottak, ahogy megkértem Bellát, és Alice-t. A sátorban pedig egy elemmel működő vörös fényű lámpás teremtette meg a hangulatot, és a romantikus fényt. A szintén nem árammal működő lejátszóból pedig lágy zongoradallamok csendültek fel. Az ágynemű selyem volt, és bíbor színben pompázott. Pontosan elterveztem, hogy milyen lesz a mi tökéletes első éjszakánk, de ahogy közeledtünk az elérkezéséhez én egyre idegesebb lettem. Még csak tizenhét éves vagyok, és nemsokára férjhez megyek, talán még gyermeket is várni fogok hamarosan. Semmi tapasztalatom nincs a férfiakhoz, és bár Anthony egyáltalán nem sürget, de félek várni a nászéjszakáig. Mi lesz, hogyha elrontok valamit, vagy hogyha egyszerűen csak nem lesz jó? Nem sokat tudok még erről az egészről, de azt tudom, hogy akarom, csak félek tőle. Valószínűleg minden lány így van ezzel az első alkalom előtt, de most kivételesen jó lenne, hogyha ismerném Anthony érzéseit, és gondolatait is ezzel kapcsolatban. Nem tudhatom, hogy ő hogyan képzelte el ezt az egészet. Nem beszéltünk róla nyíltan sem.
- Kicsim, miért nem mondtad el eddig, hogy mi a baj? – szorított magához Anthony. Majd simogatni kezdte a hátamat. – Nincs mitől félned, minden rendben lesz. Csak megijedtél, mert sok minden történt hirtelen. Ha szeretnéd, lassíthatunk, majd megkérem Alice-t, hogy toljuk el az esküvőt még néhány hónappal, hogy megemészd a gondolatot, hogy feleség, és idővel majd anya leszel – ajánlotta kedvesen.
- Nem, én nem akarom elhalasztani. Hozzád akarok tartozni, csak nem akarom megvárni ezzel a nászéjszakát – magyarázkodtam.
- Ezzel? – mosolyodott el Anthony. – Édesem, még beszélni sem vagy képes róla, szerintem még nem készültél fel rá.
- Én igenis kész vagyok rá – háborodtam fel. Már csak tudom, hogy mit akarok. Legalábbis azt hiszem.
- Rendben, akkor készen állsz rá – rázta meg a fejét. – Ezért beszélünk a szexről már percek óta virágnyelven – nézett rám mosolyogva. Mire én megint elpirultam. – Már megint elpirultál, még nem akarod, hidd el, hogyha készen állnál rá, akkor ennyire nem lennél feszült. Biztosan ideges lennél, de ennyire nem – simított végig az arcomon.
- Te most akkor visszautasítasz? – kérdeztem döbbenten.
Azt nem vettem számításba, hogy kaphatok nemleges választ is. Hiszen egy férfinak szüksége van a testi vágyai kielégítésére is. Nem olyanok, mint a nők. Én, nem is tudom, hogy erre most mit kéne reagálnom. Ez egy kicsit megalázó.
- Ezt egy szóval sem mondtam, Nath. Csupán azt mondom, hogy talán erőltetni próbálod az első szeretkezésünket, pedig erre semmi szükség. Én tudok várni. Majd megtörténik, amikor megtörténik, nem kell siettetni a dolgok alakulását – emelt a karjaiba. Majd szó nélkül bevitt a sátorba, és lefektetett a puha takarókra. – Már attól is a világ legboldogabb férfija vagyok, hogy melletted aludhatok, nem kell erőltetned semmit, amit még nem akarsz.
- De én akarom, csak… - kezdtem bele, de elakadt a szavam.
- Csak?
- Valami baj van velem – vallottam be szégyenkezve.
- Baj? Már mi baj lenne veled? – kérdezte Anthony döbbenten.
- Én… mindenki azt mondja, hogy a szeretkezés, a testi vágy ösztönös – kezdtem bele.
- Igen, ezt szokták mondani – bólintott rá kedvesem.
- Nem tudom, az ösztöneim nem súgják meg nekem, hogy mit kéne tennem éppen. Mármint én honnan fogom tudni, hogy jól csinálok-e valamit, vagy te máshogy szeretnéd. Neked sokkal egyszerűbb lesz a dolgod, hiszen hallod a gondolataimat, hogy esetleg mit szeretnék, de én honnan fogom tudni, hogy valamit máshogyan kéne tennem? – kérdeztem pironkodva.
Erre a kérdésemre viszont nem válaszolt, hanem egy határozott mozdulattal magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt. A karjaim reflexszerűen simultak a nyakára, a kezeim pedig a tincseivel kezdtek játszadozni, miközben nyelvünk igéző táncot járt, amitől felforrt a vérem. Már percek óta csókolóztunk, amikor szerelmem elvált tőlem.
- Látod, ez is bizonyítja, hogy ösztönös lesz. Ahogy megcsókoltalak azonnal hozzám simultál egész testeddel, a karjaid a nyakam köré fontad, és beletúrtál a hajamba. Ez nekem mind fantasztikus érzés volt. A tested tudja, hogy mit kell tennie, csak hagyd, hogy magával ragadjon az érzés, ami az előbb átjárt. Ez a lényeg.
- Rendben, tény, hogy csókolózásnál működik a dolog, de a szeretkezés sokkal intenzívebb, egészen más helyzet. Eggyé válunk, és ez egy nagyon komoly dolog. Szeretném, hogyha jó lenne neked, de mivel nincs tapasztalatom, ezért nem tudom, hogy hogyan lenne neked jó – magyarázkodtam tovább.
- Jaj, édesem. Már értem, hogy miért lett úrrá rajtad ez a „szeretkezési pánik” – sóhajtott fel Anthony kissé keserűen. – Az a baj, hogy a farkas éned mindent tökéletessé akar tenni a számomra. Már-már görcsösen csodát akarsz tenni a bevésődéseddel, de hidd el, kicsim, erre az egész pánikra nincs semmi szükség. Minden fantasztikus lesz, mert együtt leszünk. Ne csak engem vegyél figyelembe, hanem magadat is – simogatta meg az arcomat. – Jacob mesélte, hogy amikor Gabyval először voltak együtt, akkor úgy érezte, hogy bármi áron a legjobbat, és a legtöbbet kell adnia a kedvesének. Ő is rettenetesen félt, hogy valami nem lesz jó, de aztán csodálatos éjszakájuk volt, amikor végre megnyugodott egy kicsit. Veled is ez történik most. Próbálj meg egy kicsit lazítani, nem akarom, hogy emiatt görcsölj.
- Sajnálom, én nem szándékosan teszem… én csak… ez… - hebegtem össze-vissza. Nem is tudtam, hogy hirtelen mit mondjak. Valószínűleg igaza lehet, hiszen azóta tört rám a dolog, amióta megint rendszeresen átváltozom.
- Semmi baj, tudom, ez is ösztönös – biccentett Anthony.
- Ez elég kínos – fordítottam hátat neki.
Legszívesebb most azonnal beásnám magam a sátor alá, és soha többé elő sem jönnék. Még soha nem éreztem magam ilyen idiótának. Én akarom leteperni őt, aztán én félek az egésztől a legjobban, ráadásul most kiderült, hogy nem is én akartam ezt az egészet, hanem a farkas, aki bennem él. Bár elvileg a farkas is én vagyok, de én már végképp nem értek semmit. Hogyan hozzam egyenesbe az életem, hogyha mindig összezavar valami.
- Figyelj rám, Nathalie. Nincs semmi baj, kérlek, fordulj vissza hozzám – fogta meg Anthony a vállamat. Majd finoman maga felé fordított. - Ne beszéljünk feleslegesen ennyit. Úgysem tudlak meggyőzni, így inkább érzékeltetem, hogy én mit érzek, és én mit szeretnék – mondta. Azután pedig egy szempillantás alatt fölém gördült, és szenvedélyesen csókolni kezdte az ajkaimat. – Én pontosan ugyanannyira vágyom rád, mint te rám, nem szabad kételkedned ebben – furakodott be óvatosan a lábaim közé. – Érzed ezt? Csakis miattad élem át a szenvedély szépségét, és kínjait. Senki más nem váltotta ki ezt belőlem soha, csakis te. Akarlak téged, de addig várok, ameddig csak kell. Nem foglak elvenni, amíg rettegsz a nászéjszakától.
- Én nem a nászunk miatt vagyok ideges, hanem amiatt, hogy nem leszek elég jó neked – magyaráztam el újra. – Na jó, egy kicsit a nászéjszakától is. Mindenesetre nagyon szeretném tudni, hogy te mire vágysz.
- Ezen segíthetek – mosolyodott el szerelmem.
Majd az egyik kezét az arcomra helyezte, és én azonnal megláttam a képet, amit magában hordozott. Eddig még csak a múltat mutatta meg nekem, de most a jövőt láttam. Mi voltunk azok, ebben a sátorban szeretkeztünk. A sóhajainktól, és a kéjes nyögéseinktől volt hangos a környék, és mindketten szinte sugároztunk a boldogságtól. Csodálatos látvány volt, ráadásul tökéletesen éreztem az érzéseket is. Anthony boldog elragadottságát, és gyönyörét érzékeltem a legjobban.
- Mióta tudsz ilyet? – néztem rá kikerekedett szemekkel miután megszakadt a jelenet.
- Nos, gyakoroltam. A képességem lassan, de biztosan fejlődik. Csak türelmesnek kell lennem. Egyre több dolgot vagyok képes mutatni, és érzékeltetni is.
- Bámulatos – mondtam kikerekedett szemekkel.
- Még mindig ideges vagy, félsz? – kérdezte nyugtatóan mosolyogva.
- Nem, azt hiszem, hogy meggyőztél – könnyebbültem meg. Csodálatos lesz, biztosan az lesz.
- Ezt akartam hallani – csókolt meg lágyan.
Az eleinte lágy csókunk egyre szenvedélyesebb lett, és én úgy éreztem, hogy minden kétségem elpárolgott. Akarom, most már biztos, tudom, hogy jó lesz, tökéletes párt alkotunk, kiegészítjük egymást. Szorosan magamhoz öleltem Anthonyt, hogy el ne húzódjon, és legnagyobb örömömre eszébe sem jutott elválnia az ajkaimtól. Remegő kezekkel kezdtem el gombolgatni az ingét, de nem nagyon akart sikerülni. Bosszúsan szusszantottam fel, mire Anthony elmosolyodott, majd néhány gyors mozdulattal megszabadult az ingtől, és a zakótól is. Azután pedig megéreztem kutakodó kezét a hátamnál. Reflexszerűen emeltem meg egy kicsit a felsőtestem, hogy hozzáférjen a fűzőmhöz, amit határozott mozdulatokkal lazított meg a hátamon. Amikor sikerült kihámoznia a hatalmas anyagból azonnal megéreztem egyik kezét a melltartómon keresztül, mire kéjesen belenyögtem a csókunkba, és én is bátran kezdtem el simogatni a mellkasát. Tökéletes volt a felsőteste. Az ujjaim alatt pontosan éreztem domborodni az izmokat. A széles mellkas, és a kockás has minden egyes érintésemre megrándult, én pedig egyre bátrabb lettem a gondolattól, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá. Elakadó lélegzettel figyeltem, ahogy a melltartómból is kihámoz, majd ajkait a mellemre helyezi. A váratlan kéjtől hangos nyögés szakadt fel a mellkasomból, és éreztem, hogy egyre inkább felhevül a testem, de én is akartam őt kényeztetni. Így egy határozott, és hirtelen mozdulattal a hátára fektettem, és lábamat szemérmetlenül átvetettem csípője fölött, majd elhelyezkedtem szerelmemen. Ezzel férfias morgásra késztetve őt. Még egyszer megcsókoltam, majd ajkaimmal a nyaka felé vettem az irányt, azután pedig folyamatosan lejjebb haladtam. Feltérképeztem ajkaimmal az izmos mellkast, és a tökéletes hasfalat, majd apró köröket írtam le a nyelvemmel a köldöke körül, amitől Anthony egyre inkább önkívületi állapotba került. Kicsit bizonytalanul kezdtem el kigombolni az övcsatját, de ezúttal legalább sikerrel jártam, nem úgy, mint az ingjénél. Egy gyors mozdulattal levettem róla a nadrágot, mivel a cipőtől és a zoknitól már megszabadította magát. Az alsónadrágjánál viszont megtorpantam. Mindent meg akartam adni neki, amit csak egy nő adni tud a szerelmének, de nem voltam biztos benne, hogy már elsőre készen állok arra, amit tenni akartam. Valamiért idegenkedtem a dologtól, hogy szájjal kényeztessem kedvesemet. Valahogy nem voltam képes természetes folyamatként kezelni ezt a fajta szexuális érintkezést. Idegesen haraptam be az ajkamat, miközben még mindig az alsónadrág szegélyén volt a szemem. Meg tudom tenni, ez nem lehet kérdés. Már éppen összeszedtem volna a bátorságomat, amikor szerelmem hirtelen magához rántott, majd átfordult velem, és maga alá gyűrt.
- Egyezzünk meg, csak olyasmit teszünk, amit akarunk. Ne hagyd, hogy a farkas géned uralkodjon feletted, mert azt utána meg fogod bánni. Ha a szeretkezés már nem is korai a számunkra, az, amire készültél még biztosan az a számodra – mormolta lágyan a kulcscsontomba.
- Rendben, kontrollálom magam – mondtam határozottan. Csak Nathalie vagyok, nem alfa, nem farkas, csak egy lány, aki a kedvesével szeretkezik.
- Ez a beszéd – mondta szerelmem. Majd finoman a combjaim közé furakodott, és a lábaimat a dereka köré tekerte. Már bugyin keresztül is elképesztő érzés volt érezni a vágyát, milyen lesz, hogyha ténylegesen is egybeforr a testünk.
- Ne hagyd abba – nyögtem, amikor Anthony elkezdte lassan mozgatni a csípőjét.
Majd néhány mozdulattal később én is felvettem a ritmust, és kőrözni kezdtem a csípőmmel. Miután már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább ép ésszel a kezeimet az alsónadrágja felé irányítottam, és jeleztem, hogy meg szeretnék szabadulni a zavaró tényezőtől. Anthony kérdőn nézett rám, mire én csak rámosolyogtam bizonyítva, hogy tényleg akarom. Kedvesem végül készségesen engedett a vágyaimnak, és a sajátjainak is, és megszabadított engem is, és magát is a felesleges fehérneműtől. Amikor azonban meztelen testünk egymáshoz ért, hirtelen újra belém nyílalt a félelem egy pillanatra.
- Bízz bennem, vigyázok rád – suttogta lágyan a fülembe. Majd lábaimat újra a dereka köré kulcsolta, hogy kényelmes legyen mindkettőnknek. Vártam a mozdulatot, hogy eggyé váljon a testünk, de Anthony még nem mozdult. Lehajolt az ajkaimhoz, és megint szenvedélyesen megcsókolt. Majd egy lassú, de határozott mozdulattal a magáévá tett. A fájdalom, és a feszítés váratlanul ért, még akkor is, hogyha tudtam, hogy mi fog történni most. Hirtelen felindulásból el akartam tolni magamtól, de aztán inkább csak a vállába kapaszkodtam, és könnyes szemekkel pillantottam fel rá. – Mindjárt elmúlik, kicsim, csak próbáld meg elengedni magad – csókolta le Anthony a könnyeimet az arcomról. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy sikerüljön ellazulnom, és ezt hála az égnek sikerült is, amikor kedvesem finoman puszilgatni kezdte a nyakamat, s néhány pillanat múlva felnyögtem a kéjtől, ami ismét átjárta a testemet, majd óvatosan megmozdítottam a csípőmet. Már egyáltalán nem fájt a mozdulat. Sőt, odabent valami elképesztően kellemes simogatást éreztem, ahogy megmozdultam. – Minden rendben? – kérdezte csendesen. Majd ajkaival megcirógatta az enyémeket.
- Igen, jól vagyok – mosolyogtam rá őszintén. Csodálatosan éreztem magam.
- Fáj még? – kérdezte néhány gyengéd mozdulat után.
- Nem, egyáltalán nem – karoltam át a nyakát boldogan.
Majd magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Hát mégis megtörtént, életem legszebb éjszakája ez a mai. Az eleinte lágy ritmusunk egyre sürgetőbbé vált, és én azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Az érzések, és az új élmények teljesen magukkal ragadtak, és már csak arra eszméltem fel, hogy a hátam ívbe feszül, a körmeim szerelmem hátába vájnak, én pedig kéjesen felsikoltok a beteljesülés mindent elsöprő pillanatában. Majd Anthony is megfeszült felettem, és hangos kiáltással adta a tudtomra, hogy neki is olyan csodálatos volt, mint amilyen nekem. Ezután pedig fáradtan hanyatlott rám, de arra vigyázott, hogy ne nyomjon össze.
- Szeretlek – mormoltam a fülébe. Majd fejemet a nyakába temettem, és apró puszikkal hintettem be a felületet.
- Én is szeretlek – karolta át a derekamat, majd magához szorított, és megfordult, hogy én feküdjek rajta. Egy picit lejjebb helyezkedtem, hogy fejemet a mellkasára tudjam hajtani, és elégedetten hallgattam a még mindig elképesztő iramot dobogó szívét. – Olyan volt, amilyennek megálmodtad? – kérdezte néhány perc csend után.
- Nem, még sokkal jobb – mosolyogtam fel rá. – Csak most jöttem rá, hogy nem az előkészítés volt a fontos, és nem is az, hogy hol történt, csakis az, hogy veled.
- Szerintem azért a hangulatot határozottan megteremtette ez a fantasztikus előkészület. Amit gondolom ezek szerint anya, és Alice néni intéztek. Na és persze a legfontosabb, biztosan te tervezted meg.
- Igen, így volt – bólogattam hevesen. Féltem, hogy ez már túl sok lesz, de ezek szerint nem csak én szeretem a romantikus pillanatokat.
- Hm… azért remélem, hogy még ezek után is hozzám jössz – szólalt meg ismét néhány perc múlva.
- Olyan bolond vagy, hát persze, hogy hozzád megyek, ezek után pláne – bújtam hozzá szorosan.
- Na szép, csak a testem kell neked, ledér nőszemély – csípett bele a fenekembe.
- Hé – kaptam el a kezét. – Én ezt egy szóval sem mondtam – tiltakoztam azonnal. – Nem csak a testedért szeretlek – rebegtettem meg a szempilláimat.
- Na, ezt már szeretem – mosolyodott el Anthony.
- A Black és a Cullen vagyonra hajtok – vigyorogtam rá pimaszul.
- Te kis bestia – nevetett fel szerelmem. Majd egy hirtelen mozdulattal megint a hátamra fektetett és fölém gördült. – Kénytelen leszek megvédeni a becsületemet – kezdett el simogatni a legérzékenyebb pontomon. – Szóval, miért is kellek neked? – kérdezte halkan. Majd egy gyors mozdulattal lefogta az éppen útra kelő kezeimet, és a fejem fölé szorította.
- Anthony – nyögtem fel.
- Nem-nem – rázta meg a fejét. – Ki fogod mondani, hogy miért kellek neked – folytatta az egyre őrjítőbb tevékenységét. – Tehát? Miért is szeretsz?
- Magadért, csakis saját magadért – sikoltottam fel, mert utolért a gyönyör.
- Ezt akartam hallani – vigyorodott el. Majd megcsókolt, és mellém feküdt, én pedig azonnal a karjaiba bújtam.
- Mostantól így fogsz büntetni? – kérdeztem kíváncsian.
- Csak, hogyha rossz kislány leszel – vágta rá.
- Ez neked nem lesz jó mulatság, mert ha ez a büntetésem, akkor sűrűn leszek rossz – haraptam be az ajkam kissé szégyenlősen. Szerintem ebbe a kijelentésbe még bele is pirultam.
- Sebaj, szeretem, hogyha meg kell zaboláznom téged – kacsintott rám.
- Olyan lökött vagy – böktem mellkason.
- Lehet, de ezért szeretsz – puszilta meg a homlokomat.
- Igen, ezért is – bólintottam rá.
Ezen mindketten jót nevettünk, majd Anthony betakart minket egy pokróccal, és cirógatni kezdte a hátamat, míg én a mellkasára rajzolgattam mindenféle mintákat, majd lassan elnyomott az álom. Gyönyörű éjszaka volt.
SZIASZTOK! NYARALNI LESZEK HOLNAPTÓL, ÚGYHOGY JÖVŐ HÉTEN NEM LESZ FRISS DRÁGÁIM, DE REMÉLEM, HOGY A MA CSAKIS NEKTEK MEGÍRT FEJEZETEMMEL NÉMILEG KÁRPÓTOLLAK TITEKET. EGY HÉTIG OLASZORSZÁGBAN LESZEK, ÉS AZ ELSŐ UTICÉLOM VOLTERRA, ÚGYHOGY HOZOK MAJD NEKTEK ÉLMÉNYBESZÁMOLÓT :D PUSZI, DRUSILLA
(Nathalie szemszöge)
Ez volt eddigi életem legcsodálatosabb estélye. Még soha nem voltam bálon ezelőtt. Az első bálom az iskolában éppen akkor lett volna, amikor elkezdődött az átváltozásom, így kénytelen voltam lemondani erről az élményről, de ez az este tökéletesen kárpótolt engem mindenért. Csodálatosan éreztem magam. Kellemes zenék, finom ételek és italok, és ami a legfontosabb, csodálatos társaság. Nagyon megszerettem Anthony családját is, és természetesen Johannáék, és Gaby is azonnal belopták magukat a szívembe. A Denali családdal sem volt különösebb problémám, de azért tőlük még megtartottam a két lépés távolságot. Sosem voltam az a könnyen ismerkedős fajta. Ezt a szüleim mindig az önbizalomhiánynak, és a szégyenlősségnek tudták be. Tény, hogy félénkebb vagyok, mint egy átlagos farkas, bár ebben nincs semmi meglepő szerintem. Igen kínos megosztani minden gondolatomat egy regiment férfival.
- Indulhatunk? Már majdnem mindenki a sátra felé tart – suttogta Anthony a fülembe. Fel sem tűnt, hogy az emberek közben eltűntek a környezetünkből. Annyira jó volt összebújva táncolni a szerelmemmel, hogy nem is figyeltem a házba zajló eseményeket.
- Igen, ha véget ért a szám, akkor mehetünk – mosolyogtam fel rá. Mire Anthony is rám mosolygott, majd hirtelen villanás szakította félbe a meghitt pillanatot.
- Annyira szépek vagytok – lelkesedett Alice.
Majd egy szempillantás alatt átszökdelt egy másik szögbe, és újra lecsapott ránk a fényképezőgépével. Azután pedig Bella és Edward volt a következő áldozat. Ők még itt voltak, és ugyanolyan meghitten táncoltak, mint Anthony és én. Annyira szép pár voltak, és annyi nehézségen túljutva találtak újra egymásra. Micsoda szerelem. Mindent elsöprő, tökéletes, őszinte. Én is mindig erre vágytam. Vajon Anthony és én is ilyen tökéletes párt alkotunk majd az idők végezetéig? Annyira jó lenne ilyen meghittségben eltölteni a napokat, és az éjjeleket. Na igen, az éjjeleket, emiatt már régen elég ideges vagyok. Mostanában sokat böngésztem női oldalakat, főleg fórumokat, és kíváncsian olvasgattam a tapasztalatokat. Mindig úgy képzeltem el, hogy a nászéjszakán fogom elveszíteni az ártatlanságomat, de most már nem vagyok biztos benne, hogy ez olyan jó ötlet. Hiszen az nagyon kellemetlen, hogyha ott sül el valami rosszul, milyen lesz a házasságom, hogyha nem tudom boldoggá tenni a férjemet életünk legfontosabb éjjelén?
- Ne gondolj butaságokra, édesem – simított végig a hátamon Anthony. – Főleg ne olyankor, amikor kettő gondolatolvasó van a teremben – súgta a fülembe.
A fenébe, kaptam észbe. Most mit gondolhat rólam Anthony apja? Könnyűvérű nőnek tart egészen biztosan. Zavaromban inkább elbújtam szerelmem mellkasában, és éreztem, ahogy fülig pirulok. Nem elég, hogy a kedvesem kihallgatott, még az édesapja is hallotta, hogy milyen gondolataim vannak.
- A legszívesebb elsüllyednék – motyogtam a mellkasába.
- Ugyan, nem történt semmi. Hízelgőek a gondolataid, de biztos lehetsz benne, hogy én mindig boldog leszek melletted – csókolt bele a nyakamba. – Úgyhogy csak lazíts, majd minden kialakul. Túl sokat elmélkedsz olyasmiken, amik maguktól megoldódnak. Nem sietünk sehová.
- Tudom, de neked sokkal könnyebb, te ismered a gondolataimat, míg én csak találgatok – néztem fel rá felháborodva.
- Drágám, én mindig csak az igazat mondom neked, és esküszöm, hogy ez így is marad. Hogyha pedig bármi kérdésed van, akkor ne habozz kérdezni. Ilyen egyszerű a dolog. Mindenre választ kaphatsz. Szóval, hallgatlak – emelte fel az államat, hogy ránézzek.
- Ezeket a kérdéseket inkább négyszemközt tenném fel, na meg persze négy fül közt is – pirultam el.
- Oh, hát legyen, ahogy akarod – engedett el, amikor vége lett a számnak. – Mehetünk? A sátorban négyszemközt leszünk, nem lesz ott senki, aki megzavarhatja a beszélgetést – ajánlotta fel a karját.
- Ez egy remek ötlet – bólintottam rá azonnal. Majd belekaroltam szerelmembe. Aki azonnal elindult velem a szülei felé, hogy elköszönjön tőlük.
- Jó éjt anya, Edward – ölelte meg őket.
- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – haraptam be az alsó ajkam. Ez nagyon kínos.
- Semmi gond – ölelt át Edward. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott rám.
- Jó éjt, drágám – ölelt át Bella is. – Mindent előkészítettem – súgta még a fülembe úgy, hogy csak én halljam. Nekem pedig azonnal gombóc nőtt a torkomban.
- Köszönöm – suttogtam én is.
- Ugyan már, boldogan tettem – engedett el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomott egy puszit az arcomra.
- Ebben egészen biztos vagyok – pirultam el.
- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intette Bella játékosan. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgatta meg a szemeit.
- Hé, én is itt vagyok – mondta felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – mondta tettetett felháborodással, majd belemarkolt Bella hátsójába. Én pedig gyorsan elfordítottam a fejemet, nem lett volna illendő megbámulnom a nos, hát nem is tudom. Szenvedélyes pillanatot? Valami ilyesminek mondanám.
- Akkor mi megyünk is – hallottam meg mellettem Anthony hangját. Aki kézen fogott és a kijárat felé kezdett húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a szüleinek. Majd kilépett velem az ajtón, és felkapott.
- Inkább sétáljunk – néztem rá kérlelőn. Nekem még egy kis időre van szükségem mielőtt odaérünk.
- Mi a baj, kicsim? – nézett rám kérdőn.
- Semmi – vágtam rá a kelleténél gyorsabban.
- Dehogynem, tudom, hogy valami van, nagyon feszült vagy – kötötte az ebet a karóhoz. – Egész este furcsa voltál, csak azt nem tudom, hogy miért. Kivételesen nagyon jól titkolsz valamit, csak azt nem tudom még, hogy mit.
- Hamarosan kiderül – nyeltem egy nagyot.
- Nem akarsz beszélgetni róla? – kérdezte kedvesen.
- Még nem, majd ha odaértünk a sátorhoz, itt még a falnak is füle van – mondtam határozottan.
- Rendben, akkor haladjunk – kapott fel hirtelen.
Majd egy szempillantás a sátorhoz értünk. Pontosabban a réthez, amin a sátor állt. Mindent színes rózsaszirmok borítottak, ahogy megkértem Bellát, és Alice-t. A sátorban pedig egy elemmel működő vörös fényű lámpás teremtette meg a hangulatot, és a romantikus fényt. A szintén nem árammal működő lejátszóból pedig lágy zongoradallamok csendültek fel. Az ágynemű selyem volt, és bíbor színben pompázott. Pontosan elterveztem, hogy milyen lesz a mi tökéletes első éjszakánk, de ahogy közeledtünk az elérkezéséhez én egyre idegesebb lettem. Még csak tizenhét éves vagyok, és nemsokára férjhez megyek, talán még gyermeket is várni fogok hamarosan. Semmi tapasztalatom nincs a férfiakhoz, és bár Anthony egyáltalán nem sürget, de félek várni a nászéjszakáig. Mi lesz, hogyha elrontok valamit, vagy hogyha egyszerűen csak nem lesz jó? Nem sokat tudok még erről az egészről, de azt tudom, hogy akarom, csak félek tőle. Valószínűleg minden lány így van ezzel az első alkalom előtt, de most kivételesen jó lenne, hogyha ismerném Anthony érzéseit, és gondolatait is ezzel kapcsolatban. Nem tudhatom, hogy ő hogyan képzelte el ezt az egészet. Nem beszéltünk róla nyíltan sem.
- Kicsim, miért nem mondtad el eddig, hogy mi a baj? – szorított magához Anthony. Majd simogatni kezdte a hátamat. – Nincs mitől félned, minden rendben lesz. Csak megijedtél, mert sok minden történt hirtelen. Ha szeretnéd, lassíthatunk, majd megkérem Alice-t, hogy toljuk el az esküvőt még néhány hónappal, hogy megemészd a gondolatot, hogy feleség, és idővel majd anya leszel – ajánlotta kedvesen.
- Nem, én nem akarom elhalasztani. Hozzád akarok tartozni, csak nem akarom megvárni ezzel a nászéjszakát – magyarázkodtam.
- Ezzel? – mosolyodott el Anthony. – Édesem, még beszélni sem vagy képes róla, szerintem még nem készültél fel rá.
- Én igenis kész vagyok rá – háborodtam fel. Már csak tudom, hogy mit akarok. Legalábbis azt hiszem.
- Rendben, akkor készen állsz rá – rázta meg a fejét. – Ezért beszélünk a szexről már percek óta virágnyelven – nézett rám mosolyogva. Mire én megint elpirultam. – Már megint elpirultál, még nem akarod, hidd el, hogyha készen állnál rá, akkor ennyire nem lennél feszült. Biztosan ideges lennél, de ennyire nem – simított végig az arcomon.
- Te most akkor visszautasítasz? – kérdeztem döbbenten.
Azt nem vettem számításba, hogy kaphatok nemleges választ is. Hiszen egy férfinak szüksége van a testi vágyai kielégítésére is. Nem olyanok, mint a nők. Én, nem is tudom, hogy erre most mit kéne reagálnom. Ez egy kicsit megalázó.
- Ezt egy szóval sem mondtam, Nath. Csupán azt mondom, hogy talán erőltetni próbálod az első szeretkezésünket, pedig erre semmi szükség. Én tudok várni. Majd megtörténik, amikor megtörténik, nem kell siettetni a dolgok alakulását – emelt a karjaiba. Majd szó nélkül bevitt a sátorba, és lefektetett a puha takarókra. – Már attól is a világ legboldogabb férfija vagyok, hogy melletted aludhatok, nem kell erőltetned semmit, amit még nem akarsz.
- De én akarom, csak… - kezdtem bele, de elakadt a szavam.
- Csak?
- Valami baj van velem – vallottam be szégyenkezve.
- Baj? Már mi baj lenne veled? – kérdezte Anthony döbbenten.
- Én… mindenki azt mondja, hogy a szeretkezés, a testi vágy ösztönös – kezdtem bele.
- Igen, ezt szokták mondani – bólintott rá kedvesem.
- Nem tudom, az ösztöneim nem súgják meg nekem, hogy mit kéne tennem éppen. Mármint én honnan fogom tudni, hogy jól csinálok-e valamit, vagy te máshogy szeretnéd. Neked sokkal egyszerűbb lesz a dolgod, hiszen hallod a gondolataimat, hogy esetleg mit szeretnék, de én honnan fogom tudni, hogy valamit máshogyan kéne tennem? – kérdeztem pironkodva.
Erre a kérdésemre viszont nem válaszolt, hanem egy határozott mozdulattal magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt. A karjaim reflexszerűen simultak a nyakára, a kezeim pedig a tincseivel kezdtek játszadozni, miközben nyelvünk igéző táncot járt, amitől felforrt a vérem. Már percek óta csókolóztunk, amikor szerelmem elvált tőlem.
- Látod, ez is bizonyítja, hogy ösztönös lesz. Ahogy megcsókoltalak azonnal hozzám simultál egész testeddel, a karjaid a nyakam köré fontad, és beletúrtál a hajamba. Ez nekem mind fantasztikus érzés volt. A tested tudja, hogy mit kell tennie, csak hagyd, hogy magával ragadjon az érzés, ami az előbb átjárt. Ez a lényeg.
- Rendben, tény, hogy csókolózásnál működik a dolog, de a szeretkezés sokkal intenzívebb, egészen más helyzet. Eggyé válunk, és ez egy nagyon komoly dolog. Szeretném, hogyha jó lenne neked, de mivel nincs tapasztalatom, ezért nem tudom, hogy hogyan lenne neked jó – magyarázkodtam tovább.
- Jaj, édesem. Már értem, hogy miért lett úrrá rajtad ez a „szeretkezési pánik” – sóhajtott fel Anthony kissé keserűen. – Az a baj, hogy a farkas éned mindent tökéletessé akar tenni a számomra. Már-már görcsösen csodát akarsz tenni a bevésődéseddel, de hidd el, kicsim, erre az egész pánikra nincs semmi szükség. Minden fantasztikus lesz, mert együtt leszünk. Ne csak engem vegyél figyelembe, hanem magadat is – simogatta meg az arcomat. – Jacob mesélte, hogy amikor Gabyval először voltak együtt, akkor úgy érezte, hogy bármi áron a legjobbat, és a legtöbbet kell adnia a kedvesének. Ő is rettenetesen félt, hogy valami nem lesz jó, de aztán csodálatos éjszakájuk volt, amikor végre megnyugodott egy kicsit. Veled is ez történik most. Próbálj meg egy kicsit lazítani, nem akarom, hogy emiatt görcsölj.
- Sajnálom, én nem szándékosan teszem… én csak… ez… - hebegtem össze-vissza. Nem is tudtam, hogy hirtelen mit mondjak. Valószínűleg igaza lehet, hiszen azóta tört rám a dolog, amióta megint rendszeresen átváltozom.
- Semmi baj, tudom, ez is ösztönös – biccentett Anthony.
- Ez elég kínos – fordítottam hátat neki.
Legszívesebb most azonnal beásnám magam a sátor alá, és soha többé elő sem jönnék. Még soha nem éreztem magam ilyen idiótának. Én akarom leteperni őt, aztán én félek az egésztől a legjobban, ráadásul most kiderült, hogy nem is én akartam ezt az egészet, hanem a farkas, aki bennem él. Bár elvileg a farkas is én vagyok, de én már végképp nem értek semmit. Hogyan hozzam egyenesbe az életem, hogyha mindig összezavar valami.
- Figyelj rám, Nathalie. Nincs semmi baj, kérlek, fordulj vissza hozzám – fogta meg Anthony a vállamat. Majd finoman maga felé fordított. - Ne beszéljünk feleslegesen ennyit. Úgysem tudlak meggyőzni, így inkább érzékeltetem, hogy én mit érzek, és én mit szeretnék – mondta. Azután pedig egy szempillantás alatt fölém gördült, és szenvedélyesen csókolni kezdte az ajkaimat. – Én pontosan ugyanannyira vágyom rád, mint te rám, nem szabad kételkedned ebben – furakodott be óvatosan a lábaim közé. – Érzed ezt? Csakis miattad élem át a szenvedély szépségét, és kínjait. Senki más nem váltotta ki ezt belőlem soha, csakis te. Akarlak téged, de addig várok, ameddig csak kell. Nem foglak elvenni, amíg rettegsz a nászéjszakától.
- Én nem a nászunk miatt vagyok ideges, hanem amiatt, hogy nem leszek elég jó neked – magyaráztam el újra. – Na jó, egy kicsit a nászéjszakától is. Mindenesetre nagyon szeretném tudni, hogy te mire vágysz.
- Ezen segíthetek – mosolyodott el szerelmem.
Majd az egyik kezét az arcomra helyezte, és én azonnal megláttam a képet, amit magában hordozott. Eddig még csak a múltat mutatta meg nekem, de most a jövőt láttam. Mi voltunk azok, ebben a sátorban szeretkeztünk. A sóhajainktól, és a kéjes nyögéseinktől volt hangos a környék, és mindketten szinte sugároztunk a boldogságtól. Csodálatos látvány volt, ráadásul tökéletesen éreztem az érzéseket is. Anthony boldog elragadottságát, és gyönyörét érzékeltem a legjobban.
- Mióta tudsz ilyet? – néztem rá kikerekedett szemekkel miután megszakadt a jelenet.
- Nos, gyakoroltam. A képességem lassan, de biztosan fejlődik. Csak türelmesnek kell lennem. Egyre több dolgot vagyok képes mutatni, és érzékeltetni is.
- Bámulatos – mondtam kikerekedett szemekkel.
- Még mindig ideges vagy, félsz? – kérdezte nyugtatóan mosolyogva.
- Nem, azt hiszem, hogy meggyőztél – könnyebbültem meg. Csodálatos lesz, biztosan az lesz.
- Ezt akartam hallani – csókolt meg lágyan.
Az eleinte lágy csókunk egyre szenvedélyesebb lett, és én úgy éreztem, hogy minden kétségem elpárolgott. Akarom, most már biztos, tudom, hogy jó lesz, tökéletes párt alkotunk, kiegészítjük egymást. Szorosan magamhoz öleltem Anthonyt, hogy el ne húzódjon, és legnagyobb örömömre eszébe sem jutott elválnia az ajkaimtól. Remegő kezekkel kezdtem el gombolgatni az ingét, de nem nagyon akart sikerülni. Bosszúsan szusszantottam fel, mire Anthony elmosolyodott, majd néhány gyors mozdulattal megszabadult az ingtől, és a zakótól is. Azután pedig megéreztem kutakodó kezét a hátamnál. Reflexszerűen emeltem meg egy kicsit a felsőtestem, hogy hozzáférjen a fűzőmhöz, amit határozott mozdulatokkal lazított meg a hátamon. Amikor sikerült kihámoznia a hatalmas anyagból azonnal megéreztem egyik kezét a melltartómon keresztül, mire kéjesen belenyögtem a csókunkba, és én is bátran kezdtem el simogatni a mellkasát. Tökéletes volt a felsőteste. Az ujjaim alatt pontosan éreztem domborodni az izmokat. A széles mellkas, és a kockás has minden egyes érintésemre megrándult, én pedig egyre bátrabb lettem a gondolattól, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá. Elakadó lélegzettel figyeltem, ahogy a melltartómból is kihámoz, majd ajkait a mellemre helyezi. A váratlan kéjtől hangos nyögés szakadt fel a mellkasomból, és éreztem, hogy egyre inkább felhevül a testem, de én is akartam őt kényeztetni. Így egy határozott, és hirtelen mozdulattal a hátára fektettem, és lábamat szemérmetlenül átvetettem csípője fölött, majd elhelyezkedtem szerelmemen. Ezzel férfias morgásra késztetve őt. Még egyszer megcsókoltam, majd ajkaimmal a nyaka felé vettem az irányt, azután pedig folyamatosan lejjebb haladtam. Feltérképeztem ajkaimmal az izmos mellkast, és a tökéletes hasfalat, majd apró köröket írtam le a nyelvemmel a köldöke körül, amitől Anthony egyre inkább önkívületi állapotba került. Kicsit bizonytalanul kezdtem el kigombolni az övcsatját, de ezúttal legalább sikerrel jártam, nem úgy, mint az ingjénél. Egy gyors mozdulattal levettem róla a nadrágot, mivel a cipőtől és a zoknitól már megszabadította magát. Az alsónadrágjánál viszont megtorpantam. Mindent meg akartam adni neki, amit csak egy nő adni tud a szerelmének, de nem voltam biztos benne, hogy már elsőre készen állok arra, amit tenni akartam. Valamiért idegenkedtem a dologtól, hogy szájjal kényeztessem kedvesemet. Valahogy nem voltam képes természetes folyamatként kezelni ezt a fajta szexuális érintkezést. Idegesen haraptam be az ajkamat, miközben még mindig az alsónadrág szegélyén volt a szemem. Meg tudom tenni, ez nem lehet kérdés. Már éppen összeszedtem volna a bátorságomat, amikor szerelmem hirtelen magához rántott, majd átfordult velem, és maga alá gyűrt.
- Egyezzünk meg, csak olyasmit teszünk, amit akarunk. Ne hagyd, hogy a farkas géned uralkodjon feletted, mert azt utána meg fogod bánni. Ha a szeretkezés már nem is korai a számunkra, az, amire készültél még biztosan az a számodra – mormolta lágyan a kulcscsontomba.
- Rendben, kontrollálom magam – mondtam határozottan. Csak Nathalie vagyok, nem alfa, nem farkas, csak egy lány, aki a kedvesével szeretkezik.
- Ez a beszéd – mondta szerelmem. Majd finoman a combjaim közé furakodott, és a lábaimat a dereka köré tekerte. Már bugyin keresztül is elképesztő érzés volt érezni a vágyát, milyen lesz, hogyha ténylegesen is egybeforr a testünk.
- Ne hagyd abba – nyögtem, amikor Anthony elkezdte lassan mozgatni a csípőjét.
Majd néhány mozdulattal később én is felvettem a ritmust, és kőrözni kezdtem a csípőmmel. Miután már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább ép ésszel a kezeimet az alsónadrágja felé irányítottam, és jeleztem, hogy meg szeretnék szabadulni a zavaró tényezőtől. Anthony kérdőn nézett rám, mire én csak rámosolyogtam bizonyítva, hogy tényleg akarom. Kedvesem végül készségesen engedett a vágyaimnak, és a sajátjainak is, és megszabadított engem is, és magát is a felesleges fehérneműtől. Amikor azonban meztelen testünk egymáshoz ért, hirtelen újra belém nyílalt a félelem egy pillanatra.
- Bízz bennem, vigyázok rád – suttogta lágyan a fülembe. Majd lábaimat újra a dereka köré kulcsolta, hogy kényelmes legyen mindkettőnknek. Vártam a mozdulatot, hogy eggyé váljon a testünk, de Anthony még nem mozdult. Lehajolt az ajkaimhoz, és megint szenvedélyesen megcsókolt. Majd egy lassú, de határozott mozdulattal a magáévá tett. A fájdalom, és a feszítés váratlanul ért, még akkor is, hogyha tudtam, hogy mi fog történni most. Hirtelen felindulásból el akartam tolni magamtól, de aztán inkább csak a vállába kapaszkodtam, és könnyes szemekkel pillantottam fel rá. – Mindjárt elmúlik, kicsim, csak próbáld meg elengedni magad – csókolta le Anthony a könnyeimet az arcomról. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy sikerüljön ellazulnom, és ezt hála az égnek sikerült is, amikor kedvesem finoman puszilgatni kezdte a nyakamat, s néhány pillanat múlva felnyögtem a kéjtől, ami ismét átjárta a testemet, majd óvatosan megmozdítottam a csípőmet. Már egyáltalán nem fájt a mozdulat. Sőt, odabent valami elképesztően kellemes simogatást éreztem, ahogy megmozdultam. – Minden rendben? – kérdezte csendesen. Majd ajkaival megcirógatta az enyémeket.
- Igen, jól vagyok – mosolyogtam rá őszintén. Csodálatosan éreztem magam.
- Fáj még? – kérdezte néhány gyengéd mozdulat után.
- Nem, egyáltalán nem – karoltam át a nyakát boldogan.
Majd magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Hát mégis megtörtént, életem legszebb éjszakája ez a mai. Az eleinte lágy ritmusunk egyre sürgetőbbé vált, és én azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Az érzések, és az új élmények teljesen magukkal ragadtak, és már csak arra eszméltem fel, hogy a hátam ívbe feszül, a körmeim szerelmem hátába vájnak, én pedig kéjesen felsikoltok a beteljesülés mindent elsöprő pillanatában. Majd Anthony is megfeszült felettem, és hangos kiáltással adta a tudtomra, hogy neki is olyan csodálatos volt, mint amilyen nekem. Ezután pedig fáradtan hanyatlott rám, de arra vigyázott, hogy ne nyomjon össze.
- Szeretlek – mormoltam a fülébe. Majd fejemet a nyakába temettem, és apró puszikkal hintettem be a felületet.
- Én is szeretlek – karolta át a derekamat, majd magához szorított, és megfordult, hogy én feküdjek rajta. Egy picit lejjebb helyezkedtem, hogy fejemet a mellkasára tudjam hajtani, és elégedetten hallgattam a még mindig elképesztő iramot dobogó szívét. – Olyan volt, amilyennek megálmodtad? – kérdezte néhány perc csend után.
- Nem, még sokkal jobb – mosolyogtam fel rá. – Csak most jöttem rá, hogy nem az előkészítés volt a fontos, és nem is az, hogy hol történt, csakis az, hogy veled.
- Szerintem azért a hangulatot határozottan megteremtette ez a fantasztikus előkészület. Amit gondolom ezek szerint anya, és Alice néni intéztek. Na és persze a legfontosabb, biztosan te tervezted meg.
- Igen, így volt – bólogattam hevesen. Féltem, hogy ez már túl sok lesz, de ezek szerint nem csak én szeretem a romantikus pillanatokat.
- Hm… azért remélem, hogy még ezek után is hozzám jössz – szólalt meg ismét néhány perc múlva.
- Olyan bolond vagy, hát persze, hogy hozzád megyek, ezek után pláne – bújtam hozzá szorosan.
- Na szép, csak a testem kell neked, ledér nőszemély – csípett bele a fenekembe.
- Hé – kaptam el a kezét. – Én ezt egy szóval sem mondtam – tiltakoztam azonnal. – Nem csak a testedért szeretlek – rebegtettem meg a szempilláimat.
- Na, ezt már szeretem – mosolyodott el Anthony.
- A Black és a Cullen vagyonra hajtok – vigyorogtam rá pimaszul.
- Te kis bestia – nevetett fel szerelmem. Majd egy hirtelen mozdulattal megint a hátamra fektetett és fölém gördült. – Kénytelen leszek megvédeni a becsületemet – kezdett el simogatni a legérzékenyebb pontomon. – Szóval, miért is kellek neked? – kérdezte halkan. Majd egy gyors mozdulattal lefogta az éppen útra kelő kezeimet, és a fejem fölé szorította.
- Anthony – nyögtem fel.
- Nem-nem – rázta meg a fejét. – Ki fogod mondani, hogy miért kellek neked – folytatta az egyre őrjítőbb tevékenységét. – Tehát? Miért is szeretsz?
- Magadért, csakis saját magadért – sikoltottam fel, mert utolért a gyönyör.
- Ezt akartam hallani – vigyorodott el. Majd megcsókolt, és mellém feküdt, én pedig azonnal a karjaiba bújtam.
- Mostantól így fogsz büntetni? – kérdeztem kíváncsian.
- Csak, hogyha rossz kislány leszel – vágta rá.
- Ez neked nem lesz jó mulatság, mert ha ez a büntetésem, akkor sűrűn leszek rossz – haraptam be az ajkam kissé szégyenlősen. Szerintem ebbe a kijelentésbe még bele is pirultam.
- Sebaj, szeretem, hogyha meg kell zaboláznom téged – kacsintott rám.
- Olyan lökött vagy – böktem mellkason.
- Lehet, de ezért szeretsz – puszilta meg a homlokomat.
- Igen, ezért is – bólintottam rá.
Ezen mindketten jót nevettünk, majd Anthony betakart minket egy pokróccal, és cirógatni kezdte a hátamat, míg én a mellkasára rajzolgattam mindenféle mintákat, majd lassan elnyomott az álom. Gyönyörű éjszaka volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
