La Push vámpírja - 90. fejezet

90. fejezet




(Bella szemszöge)



- Szia, Bella – csilingelte lágy hangján.

Nekem pedig elakadt a lélegzetem, amikor pedig levette a kapucniját, és arany szemei az enyémbe fúródtak egyenesen eltátottam a számat.



Egyszerűen nem tudtam, hogy tényleg hihetek-e a szemeimnek. Hiszen ő nem lehet itt. Hogyhogy nem tudtam róla, hogy vámpír lett? Egyáltalán hogyan lett olyan, mint mi, és miért? Na és Alice honnan tudott róla? Annyi kérdés, amire csakis ő adhat választ. Az egykori egyik legkedvesebb barátnőm, aki Alice után a legtöbbet jelentette a számomra mindig.

- Angela? Tényleg te vagy az? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Már attól féltem, hogy fel sem ismersz – mosolyodott el.

- Más vagy a szemüveged nélkül – mosolyodtam el én is. – Az emlékeimben és a fotóimon is mindig csak szemüvegben láttalak.

- Nos, igen – kuncogott fel. – Tudod miután átváltoztam feltettem a szemüvegemet és rosszabbul láttam vele, mint emberként, úgyhogy inkább elhagytam. Eleinte nagyon hiányzott, de ilyen hosszú idő után már nem zavar a hiánya. Valahogy az udvarlóm is több volt, mióta elhagytam azt a kiegészítőt. Sőt, rengeteg hódolom van, de egyik sem az igazi – fintorodott el. – Szörnyűek ezek a faji különbségek, amik a kapcsolataim útjába állnak. Hiszen hogyan lehetnék együtt egy emberrel? Viszont nem akarok együtt lenni egy olyan vámpírral sem, aki embereket gyilkol. Kemény dió szingli vegának lenni, és néha meglehetősen unalmas is. Viszont, ha a madárkák igazat csiripeltek, akkor Bella Swan hamarosan nem lesz többé szingli vega, amiért kifejezetten irigyellek, de azért gratulálok – suhant hozzám közelebb, és szorosan magához ölelt, amit én boldogan viszonoztam.

- Köszönöm – motyogtam hálásan. – Mondd, hogy változtál át? – kérdeztem kíváncsian.

- Ez egy hosszú történet és most nem is ez a lényeg. Majd egy másik alkalommal mindent megbeszélünk. Előbb még sokkal fontosabb az esküvőd és a nászutad. Utána lesz elég időnk kitárgyalni a dolgokat. Úgy ahogy régen. Jut eszembe, a kisbabádból is vámpír lett?

- Nem éppen. Anthony félvér, hiszen Edward már akkor is vámpír volt, én pedig halandó, így a fiam a két világ közé született. Gyere beljebb, és bemutatom neked - fogtam meg a kezét. – Úgy örülök neked – öleltem meg még egyszer. – Nem tudom, hogy hogyan lettél vámpír, és miként talált rád Alice, de nagyon örülök, hogy itt vagy velünk.

- Én is örülök nektek – viszonozta a gesztust. – Őszintén szólva, a suliban is tudtam már, hogy furcsák a Cullenek, de sosem feltételeztem volna róluk, hogy nem emberek. Mondjuk mindig is rajongtam az arany szemükért, és most nekem is olyan van – mutatott büszkén a szemeire. – Ráadásul most már szemüveg sem takarja őket – fűzte még hozzá.

- A szüleid? – álltam meg a egy pillanatra. – Na és Eric?

- A szüleimnek csodálatos élete volt, a háttérből figyeltem őket, és a testvéremet. Sosem felejtettek el engem, és mindig szerettek. Megőrizték a szobámat miután eltűntem, és anya mindig gondosan kitakarította, hátha egy napon visszatérek, de nem tettem. Nem akartam, hogy kérdéseket tegyenek fel, és mivel más lettem, így könnyedén lebukhattam volna, hogyha velük maradok – szomorodott el. – Eric meghalt, nem sokkal az átváltozásom előtt.

- Hogyan történt? – kérdezgettem volna tovább, de akkor kicsapódott az ajtó.

- Angela – vetette magát Alice a nyakába. – Úgy örülök, hogy eljöttél, és ideértél. Remélem, hogy sok ruhát hoztál, mert jó ideig nem fogunk elengedni téged. Esme már alig várja, hogy újra lásson, na és Carlisle hallotta, hogy ápolónőként dolgozol, és ajánlana neked egy állást, és Emmett már elsütött vagy nyolc poént egy szemüveges vámpírról, úgyhogy jó lenne, hogyha megvédenéd magad és megmutatnád annak a meláknak, hogy nem is vagy szemüveges, na és végül, de nem utolsó sorban mindenki nagyon kíváncsi már a titokzatos vendégre – hadarta el egy levegővel. Nekem pedig az az érzésem támadt, hogy Angela és Alice valamiért nem akarja barátnőm múltját nagy dobra verni, úgyhogy kénytelen leszek kifaggatni Edwardot.

- Alice, inkább csak menjünk be – kuncogott fel Ang. Annyira örültem neki, de kíváncsi is voltam rá.

- Helló, kiscsaj, hová lett a szódásszifon? – kacsintott rá Emmett.

- Emmett – vágta kupán Rose azonnal. – Ne is figyelj rá – legyintett Rosalie.

- Nem fogok, talán inkább csúfos bosszút állok rajta – vigyorodott el gonoszul.

- Na azt megnézem, cicám – villantak meg Emmett szemei.

- Bocsánatért fogsz esedezni – vágta rá Angela határozottan.

- Bírom a spinét – húzta magához Emmett és megpörgette.

- Mi is megismerhetjük a barátnődet, anya? – kérdezte Jacob kíváncsian.

- Hát persze – mosolyogtam a fiamra. – Angela, ők itt a fiaim, Anthony, Jake és Billy – mutattam a három büszkeségemre. – Ők pedig a párjaik, Nathalie, aki nem mellékesen ikreket vár, úgyhogy hamarosan háromszoros nagyi leszek. Gabriella, kezében Timmel, aki az első unokám, és Johanna, Billy párja.

- Én még nem tudok unokát felmutatni – kacsintott Angelára Johanna.

- Már az is szép teljesítmény, hogy párod van a gyerekkorodban történtek után – ölelte magához Johannát.

- Hé, ti ismeritek egymást? – húztam fel a szemöldököm.

- Én láttam el a lábtörését anno, és vele töltöttem az éjszakát is, miután a rendőrség kihallgatta a történtekről – magyarázta Angela. – Nem hittem volna, hogy még találkozunk – fűzte még hozzá. – Főleg azt nem, hogy még itt, Forksban.

- Én sem hittem volna, de örülök neki – mosolygott rá őszintén Johanna. – Még nem is ismered a testvéremet. Justin – fordult körbe. – Justin – szólt egy kicsit erélyesebben.

- Szerintem Justin lehet az az ember, akit mindjárt felfal az a szőke vámpírlány – sütötte le Angela a szemeit.

Nem, nem lehet, hogy Ang még mindig… de bizony. Én is pont ilyen voltam, amíg nem szeretkeztem Edwarddal. A legkisebb csóktól is zavarba jöttem, hát még egy ilyen igen csak túlfűtött pillanattól, amit Tanya és Justin a nap huszonnégy órájában produkál.

- Öhm… igen, ők azok. Tudod, tettek egy lökött fogadalmat miszerint egy hónapig semmi szex, és ez valahogy mostanában jár le, illetve lehet, hogy pont ma éjjel, úgyhogy hagyjuk is. Valószínűleg az elkövetkezendő néhány hétben nem fogjuk látni őket az esküvő után pirult el Johanna.

- Sebaj, egyszer majd csak elszakadnak egymástól, és akkor majd megismerkedem vele – rántotta meg a vállát Angela.

- Erre ne vegyél mérget – kuncogott fel Billy.

- Örülök, hogy látlak Angela, és sajnálom – lépett mögém Edward, és átkarolt.

- Ugyan, már régen történt – válaszolta barátnőm. – Neked több sajnálnivalód van – fűzte még hozzá. – Éppen itt volt már az ideje, hogy elvedd a barátnőmet. Már akkor meg kellett volna kérned a kezét, amikor először megláttad. Egyértelmű volt, hogy ti ketten egymásnak vagytok teremtve.

- Jogos – biccentett Edward. – A férfiak már csak ilyen hülyék – csapta össze a tenyerét. - Na, vidámabb témákra. Megdajkálhatom a kisbabát? – nézett Gaby felé csillogó szemekkel. – Mióta átváltoztam, sajnos nem igazán engedtek a közelembe egy kisbabát sem. Az anyukákban kiéleződik a gyermekük iránti féltés, én viszont imádom a kicsiket. Esküszöm, hogy nem fogom bántani – nyújtotta Tim felé a kezét. Az arcán viszont látszott, hogy már felkészült a visszautasításra.

- Csak nyugodtan – csúsztatta bele Angela kezébe a kisfiát Gaby.

- Komolyan? – jelent meg hatalmas mosoly barátnőm arcán. – Szia, pöttöm – simított végig Tim arcán, aki azonnal gügyögni kezdett neki. – Istenem, de édes vagy. Tudsz már ülni, vagy sétálni?

- Nem, ahhoz még túl kicsi, de talán hamarosan eljutunk idáig – válaszolta Gabriella mosolyogva.

- Bella, Edward gyertek ti is, rugdosnak – hallottuk meg Nathalie boldog hangját.

- Megbocsátasz egy pillanatra? – fordultam Angela felé.

- Hát persze, mi jól elleszünk itt Timmel, és Gabriellával, ugye?

- Természetesen – mosolyodott el Gaby.

- Akkor mindjárt jövünk – kaptam el Edward kezét, és odarohantam a fiamhoz és a feleségéhez szerelmemmel a nyomomban.

Nath azonnal elkapta mindkettőnk egy-egy kezét, és a pocakjára helyezte. A következő pillanatban pedig erőteljes rúgások és mocorgások voltak érezhetőek a pocakjában. Hogyha képes lennék rá, akkor sírnék a boldogságtól. Annyira tökéletes volt ez az éjszaka. Ráadásul igaza volt Alice-nek, tényleg nagyon örültem a meglepetés vendégemnek, aki a jelek szerint nagyon is jól kijön Johannával, és Gabriellával is, na és még, bármilyen hihetetlen is, de az egész farkas falkával is. A Cullen család pedig már eleve is nagyon kedvelte Angelát, úgyhogy ezen nem volt min meglepődni. Mindent egybevetve tökéletes éjszakánk volt. Mindenki boldog volt, és végre a családunk is együtt volt, mindenki, ráadásul hamarosan férjhez megyek, és ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem, persze a fiaimon kívül.

- Elrabolhatom a menyasszonyt egy kicsit? – lépett mellém Angela hajnaltájt.

- Hát persze – engedett el Edward. – Holnap találkozunk, kicsim. Az oltárnál foglak várni – ölelt magához még egy pillanatra. Majd lágy csókot nyomott a számra. – Tudod, legénybúcsú – forgatta meg a szemeit.

- Élvezd ki, mert utána nőuralom lesz a házban – simítottam végig a mellkasán kihívóan.

- Öhm… talán mégsem kéne elengednem téged. Tegyük át az esküvőt most azonnalra – rántott magához.

- Na azt már nem, Edward Cullen. Az esküvő menetrend szerint fog zajlani – lépett elénk Alice. – Engedd el szépen Bellát – fejtegette le kedvesem kezeit rólam.

- Nem, ő már az enyém – fúrta kedvesem a fejét a nyakamba. Majd finomat végigpuszilta a sebhelyemet, és a fogaival ugyanott belém harapott egy kicsit.

- Edward – nyögtem fel.

- Khm… van itt némi társaságotok – állapította meg Rose. – Nem mintha engem zavarna a túlfűtöttség, de kiskorúak is jelen vannak – ölelte magához a leendő keresztfiát.

- Ja, nem kéne már most megrontani a kiscsávót. Nekem kell elrontani ezt a gyereket, mint jó keresztapja, úgyhogy viselkedjetek. Az esküvőig szűzi életet kell élnetek. Lehet, hogy ez szívás, de ez van skacok – veregette hátba Edwardot. – Neked nem kell szűzi életet élned, tulajdonképpen, csak asszonykádnak.

- Szégyelld magad – vágta kupán Rose. – Azt hiszem, hogy ma Timmel alszom helyetted – húzta fel az orrát. Tim pedig elvigyorodott, és gyűrögetni kezdte Rosalie felsőjét. – Oh, vacsorát kér – mosolyodott el Rose. Azután pedig eltűnt Timothyval a karjaiban. Valószínűleg a hűtőhöz ment, ami roskadozott az üvegezett anyatejtől.

- Bocsi, srácok, de mennem kell kiengesztelni az asszonyt – sóhajtott fel Emmett. Amin mi csak mosolyogni tudtunk, majd egy szempillantás alatt ő is eltűnt.

- Muszáj elengednem téged, igaz? – csípte Edward a fülcimpámat a fogai közé.

- Ha sokáig izgatsz még, akkor összedől a ház, és elmarad az esküvő, mert élhetünk bűnben házassági levél nélkül is – sóhajtoztam elégedetten.

- Azt már nem, el szeretnélek venni – tolt el magától. – Imádlak, és a tenyerem foglak hordozni, amint kimondod azt az igent – villantotta rám a kedvenc féloldalas mosolyomat.

- Szavadon foglak – kacsintottam rá. Majd hagytam, hogy Alice és Angela maga után húzzon.

Fogalmam sem volt, hogy mit terveznek, csak azt tudtam, hogy biztosan valami újabb jó következik az életemben, ami miatt érdemes volt ennyi időt várni a menyegzőmre. Egyre több unokám születik, egyre több az esküvő körülöttem. Minden olyan, mint amilyennek elképzeltem emberkoromban. Vagy talán még annál is sokkal jobb.

- Felkészültél a meglepire? – kérdezte Alice izgatottan.

- Igen, már alig várom – mondtam lelkesen.

- Tádám… - mutattam a meglepetésre. - Megvásároltam egy férfiaknak fenntartott bárt, ahol eltöltjük az esküvődig hátralévő időt tanulással, utána pedig átalakítom menő étteremmé, és a fiaidnak adom, hogy a farkasok folyamatosan biztos bevételhez jussanak, és így kevesebb gondjuk legyen a járőrözés mellett. Angela már fel is ajánlotta, hogy segít az átalakításban, és kapunk tőle néhány titkos családi receptet is. „Black kifőzde” néven jegyeztettem be. Ez az én ajándékom neked, és a fiúknak az esküvő alkalmából. Legalábbis egy része. Port Angelesnek már nagy szüksége van egy igazán jó étteremre.

- Alice, ez elképesztő. Köszönöm, a fiúk nevében is – borultam a nyakába.

- Bármikor – kacsintott rám Alice. – Most viszont tartozol némi táncleckével, ha jól emlékszem. Holnap nagy lesz a környéken a babaáldás, mert megőrjítem az én Jasperemet. Egész Forks szeretkezni fog, ha rajtam múlik. Sőt még lehet, hogy Port Angeles is – nevetett fel vidáman. – Johannára úgyis pont ráfér, hogy kihúzza azt a karót. Épp itt az ideje egy kis balesetnek.

- Alice, ezt nem teheted meg vele és Billyvel – tiltakoztam hevesen.

- Nyugi, úgysem bántanám, de ha baleset történik, akkor azt nem fogom megbánni – kacsintott rám.

- Rossz vagy még mindig te kis kobold – ráztam meg a fejem.

- Azt hiszem, hogy akkor én a lagzi után elmenekülök egy időre – fintorodott el Angela.

- Angela, te még…

- Igen, szűz vagyok, tudom, hogy látszik – húzta a fejére a kapucniját. – Mindig azt hittem, hogy majd Eric és én, de nem, és utána nem volt senki, akivel, és áááá…

- Hé, nyugi, biztosan megtalálod a megfelelő társat magad mellé - öleltem magamhoz. – Viszont, ha már mind itt vagyunk, megtarthatnám azt az órát, amit ígértem. A későbbiekben még bárkinek jó lehet egy kis hevítés céljából – mondtam kihívóan.

- Hogy te mennyit változtál – nevetett fel Angela.

- Te viszont semmit, és ez fantasztikus. Még mindig ugyanolyan kedves, és vidám lány vagy, mint amikor idejöttem – mondtam őszintén.

- Na, kezdődik már a buli? – jelent meg Rose Johanna kíséretében.

- Hát persze, gyertek – nyitotta ki Alice az ajtót. Majd felkapott egy zsákot az egyik székről. – Mindenki vegye fel az egyiket – adta ki a parancsot.

- Hű, ezek elképesztőek, Alice – emeltem ki egy mélykék melltartót tangával, és harisnyakötővel. Na meg persze az elképesztő combfix társaságával együtt, ami az egész szettet megkoronázta.

- Ezt én nem veszem fel – nyögött fel Angela.

- Dehogynem – vágtuk rá azonnal. – Dögösnek kell lenned, és senki sem fog látni, csak mi. Jó buli lesz – nézett rá Alice boci szemekkel.

- Én…

- Légy szíves – meresztett rá boci szemeket Johanna is.

- Na jó – sóhajtott fel Angela, majd egy szempillantás alatt átöltözött.

- Huh, életemben először irigykedem – nyelt egy nagyot Rose.

- Az nem kifejezés – kontrázott rá Alice is.

- Csatlakozom az előttem szólókhoz – biccentettem.

- Én csak egy ember vagyok, úgyhogy nekem van csak igazán jogom irigykedni – mondta legörbülő szájjal.

- Egyáltalán nincs okod panaszra – vágtuk rá mindannyian.

- Ezt akartam hallani – húzta ki magát büszkén. – Ha már négy vámpír is ezt állítja, akkor igaz lehet.

- Tényleg gyönyörű vagy, kincsem – lépett be Esme is. – Ne nézzetek rám így. A hírek gyorsan terjednek, és ha hiszitek, ha nem Carlisle is igen szenvedélyes férfi, amit most inkább nem fogok firtatni – kacsintott ránk.

- Gyere csak, anya, neked is jut rúd, és szexi fehérnemű is – fogtam meg a kezét, hogy beljebb invitálhassam.

- Nagyon helyes, mert úgysem tágítottam volna – kuncogott fel. - Majd ha már több, mint százötven éve lesztek házasok, akkor megtudjátok, hogy néha fel kell dobni a szexuális életeteket. Na nem mintha a hagyományos dolgok nem lennének fantasztikusak, de az ilyesmi új lendületet ad – mondta komolyan.

- Ebben biztosan igazad van, anya – bólintottunk rá mind. Ha valaki tudja, akkor az ő, hiszen tényleg ő van a legrégebb óta férjnél, és irigylésre méltó a házasságuk.

Miután Esme is átöltözött, mindenkit beállítottam egy rúdhoz a színpadon, míg én az egyik előttük álló asztalon helyezkedtem el. Majd a távirányító segítségével bekapcsoltam a magnót, amiben nem meglepő módon azonnal egy erotikus dallam csendült fel. Azonnal felvette ma ritmust, majd tekerni kezdtem a csípőmet, lassan, és behunyt szemmel, mélyen átérezve a ritmust, miközben azt képzeltem, hogy Edwardnak táncolok. Majd a térdeimet behajlítva leguggoltam, és széttárt térdekkel ringattam magam tovább.

- Hé, ez roppant kényelmetlen – nyögött fel Johanna.

- Semmi gond, akkor próbáld így – fordultam szembe velük. Majd egy szimpla guggolásból lassan, kígyózó mozgással haladtam felfelé.

- Ez jó – vigyorodott el Alice. – Na és ilyet mikor mutatsz? – kérdezte a kis kobold. Majd a rudat megragadva felkapta a lábait a földről, és először egy rendkívül laza spárgába húzta a lábait, majd lassan lecsúszott a talajra.

- Ez igen, és még te mondod, hogy táncórákat adjak neked? – csóváltam meg a fejem.

- Láttam már néhány filmet, amiket kedvelnek a férfiak is – kacsintott rám.

- Igen, szóval, ha akarjátok, akkor ilyeneket is mutathatok nektek – mondtam még mindig elképedve.

- Részemről kezdeném az alapoknál – állapította meg Johanna. – Így sem vagyok túl csábos, és olyat nem hiszem, hogy tudnék, amit az előbb Alice produkált.

- Ne legyél kishitű, Johanna – léptem oda hozzá. – Először is jó erősen fogd meg a rudat – mondtam határozottan.

- De csúszik – rázta meg a fejét.

- Vagy csak félsz még a saját csáberődtől – simítottam végig a karján. – Szóval, gyerünk, fogd meg ezt a rudat jó erősen.

- Jól van – morogta az orra alatt. – Hé, egész jó – lelkesedett fel. – De spárgázni nem tudok – fűzte hozzá azonnal.

- Semmi baj, akkor kulcsold a lábaidat a rúd köré, és forgasd körbe magad a kezeddel, amíg le nem érsz a földre. Igen, ez az, nagyon ügyes vagy – mondtam elismerően. – Csak egy kicsit kevésbé görcsösen, és akkor tökéletes lesz az egész. Most pedig megtanulunk egy tipikus kezdő táncot, ami egyszerű mozdulatokat tartalmaz, de nagyon szexi lesz ettől függetlenül – mondtam komolyan. – Szóval mindenki egyszerre – ugrottam vissza az asztalra.

Majd elkezdtem a csábos mozgást, amit már igen régen gyakoroltam, de most mégis jobban élveztem, mint valaha. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha Dawn, és Jacob most lát odafentről, akkor mindketten mosolyognak, majd barátnőm ellejt egy igazi, vérbeli rúdtáncot a legjobb barátomnak, miközben fél szemüket rajtunk tartják, ahogy mindig is. Ettől a gondolattól egészen átszellemültem, de azért néha-néha hátrasandítottam, és elégedetten figyeltem, ahogy a lányok már elsőre profikat megszégyenítő módon táncolnak. A szám végén elégedetten néztem végig a lányokon.

- Fantasztikusak voltatok – tapsoltam meg őket boldogan.

- Akkor most jöhet az est második fele, meglepetés a menyasszonynak – szaladt el Alice egy szempillantás alatt. Majd ugyanolyan gyorsan vissza is jött. – Ezt Esme és én készítettük az évek során. Most pedig szeretnénk neked átadni, hiszen neked készült mindvégig – adott át egy fotóalbumot.

Fellapoztam, és eltátottam a számat. Minden itt volt. Az első fényképeink Edwarddal. Minden egyes elkapott gyönyörű pillanat, és egyik kép csodálatosabb volt, mint a másik. Azután pedig meglepő látvány fogadott. La Pushban készült fotók. Én hatalmas pocakkal, Anthony csecsemőként, Dawn és Jake első randija. Boldog pillanatok, ahogy lassan felnőtt a fiam, majd Dawn Billyvel a pocakjában, és mellette Jacob, amint előtte térdel, és a pocakját puszilgatja. Mindig is irigyeltem ezt a pillanatot, mert ilyenkor mindig elképzeltem, amikor Edward teszi ezt az én pocimmal. Utána megint Dawn, ezúttal a kis Jacobbal a pocijában. Annyira tündéri volt az egész helyzet.

- Ez csodálatos, köszönöm – öleltem meg őket. – Életem legszebb ajándéka.

- Oh, ezt még most elcsenjük egy kicsit, hogy majd beletehessem az esküvői fotóitokat is.

- Már alig várom – sóhajtottam fel.

- Na csajok, akkor kezdődhet a leánybúcsú? – kiáltott fel Alice.

- Még szép – lépett be az ajtón Gaby, és mögötte nagyjából egy egész tucat táncossrác.

- Na ne – kezdtem el hátrálni a hátsó kijárat felé.

- Na de – kaptam el a lányok, majd letaszítottak egy asztalra, és odabilincseltek a rúdhoz.

- Ez egyáltalán nem vicces. Egy szál fehérnemű van rajtam – mondtam hisztérikusan.

- Legalább hamarabb eláll a srácok lélegzete – kacsintott rám Alice.

A fenébe, most mit csináljak? Nem, ez határozottan nem jó, és nem akarom, hogy egy bár kifejezetten izmos, ámbár semmiképpen nem vámpírtest, ráadásul nem Edward körbenyálazza a fedetlen idomaimat.

- Alice, ezért még megkapod a magadét – sziszegtem dühösen. – Elintézem, hogy Edward kivételesen tényleg kitekerje a vékony kis nyakadat.

- Úgysem tennél ilyet – csilingelte nevetve.

- Jaj, ne már – görbült le a szám széle.

- Nyugi, ez csak egy poén volt – legyintett Alice. – Viszlát fiúk, köszönöm, hogy itt voltatok, a menyasszony hűségesnek bizonyult – vigyorodott el barátnőm.

- Nagy kár, pedig örömmel körbetáncoltuk volna a menyasszonyt. Ezt a lányt, akár ingyen is – mondták a srácok kissé csalódottan.

- Büszke vagyok rád, Bella – csatolta ki a kezeim Alice.

- Ez egyáltalán nem volt vicces – morogtam rá.

- Jól van, sejthettem volna, hogy ilyen szinten nem szoktad érteni a tréfát – nézett rám boci szemekkel. – Ne haragudj, kérlek – pislogott rám ártatlanul. – Csak egy ártatlan vicc volt – mondta komolyan. – Most jön az igazi buli – sikkantott fel.

- Jövünk már – lépett be Nathalie pizsamában, míg Anthony egy hatalmas zsákot húzott maga után, amiben szemmel láthatóan párnák és hálózsákok voltak. – Párnacsata – kiáltotta el magát Nath.

A lányok pedig azonnal megszerezték, amit csak tudtak, míg én aggódva védtem Nathalie-t minden apró kis ütéstől. Tudtam, hogy a párnák nem okozhatnak nála gondot, hiszen nem is ütnénk soha nagyot a pocijára, de akkor is ösztönös volt.

- Hálás vagyok, anya, de nem lesz baja – tolt egy kicsit arrébb Anthony. – A babák és a mamájuk is nagyon erősek – nyomott puszit az arcomra.

- Sajnálom, ez reflex – rántottam meg a vállam.

- Semmi baj, jól esett a gesztus – mosolygott rám fiam felesége. – Oh – szusszantott fel kétségbeesve. – Anthony, én… nem kapok…

- Lazíts - ültette le a padlóra Anthony. – Semmi baj, kicsim, már itt is van – kapott elő egy tűt a kabátjából, majd egy szempillantás alatt beadta az injekciót. – Belégzés, kilégzés. Mélyet, tüdőből – tette fiam felesége mellkasára a kezét. – Lélegezz velem. Ez az – bíztatta tovább. – Jól van, ügyes vagy, kincsem.

- Mi ez az egész? – kérdeztem hisztérikusan.

- Ez a terhessége egy tünete – válaszolta fiam. – Valószínűsíthetően vagy az egyik vagy mindkét baba erősebben örökölte a vámpír génjeimet, és ezt egy alakváltó szervezete méregként is felfoghatja.

- Ne hívd így a kisbabánkat – görbült le Nath szája. – Ő a miénk. Nem lehet méreg. Csak más, mint egy átlagos baba.

- Tisztán tudományos alapon mondtam ezt. Természetesen nem méreg, hanem a kisfiúnk, vagy kislányunk, aki még nem tudja, hogy mit miért tesz – csitította Anthony a feleségét kedvesen. – Most már rendben lesz, napi egy légút-tágító, és semmi baj, de azért vigyázzatok rá – nézett rám kérlelőn.

- Ha szeretnéd, akkor itt maradhatsz – ajánlottam a lehetőséget.

- Nem, jól vagyok, és Anthony megígérte Edwardnak, hogy ott lesz a legénybúcsún – tiltakozott Nath.

- Edward biztosan megértené, hogy most más a legfontosabb – mondtam határozottan.

- Kérlek, jól vagyok, ha bármi történik, ígérem, hogy hívlak, itt a mobil a zsebemben – mondta Nath komolyan.

- Megígéred? – húzta fel a szemöldökét Anthony.

- Esküszöm, mint a feleséged – vágta rá azonnal.

- Rendben, kicsim – csókolta meg Anthony. – Mindent csak szép lassan, és igyál meg legalább fél liter folyadékot még egy órán belül.

- Úgy lesz – mondta engedelmesen.

- Helyes, szeretlek – nyomott még egy csókot Nath szájára, majd a pocakjához hajolt és kettőt cuppantott rá – Titeket is szeretlek, és téged is anya – kaptam én is egy puszit. – Sziasztok – köszönt el, majd már el is tűnt.

Majd gyorsan elszaladtam egy nagy adag narancsléért Nathalie számára, amit azonnal fel is hajtott, ahogy azt Anthonynak ígérte. Azután kezdetét vehette a fergeteges leánybúcsúm, ami tényleg felejthetetlen élmény volt, leszámítva azt a tényt, hogy fél szemem mindig Nath-on tartottam, mert nem tetszett nekem ez az egész rosszullét, amit még az est elején láttam. Viszonylag korán el is aludt, valószínűleg a gyógyszer hatása miatt, de egyáltalán nem bántam. Jobb, hogyha vigyázz magára és kipiheni a fáradalmakat, mert szüksége lesz még az erejére.



Még felocsúdni sem volt időm, és már el is jött a pillanat, amikor elérkezett az idő a készülődésre. Még sohasem voltam ilyen izgatott egész életemben. Talán csak akkor, amikor Anthony volt a pocakomban. Már alig vártam, hogy elkészüljek. Parancsszóra megfürödtem, utána pedig izgatottan vettem fel először a fehérneműt, utána pedig a ruhát. Egyszerűen fantasztikus volt az egész. Mindig is azt hittem, hogy rettegni fogok az esküvőm napján, de most sokkal inkább izgatott várakozással tekintettem az elkövetkezendő néhány órára. A ruhám tökéletes volt, ahogy a sminkem is, amit természetesen Alice készített el nekem. A hajamról nem is beszélve, amik gyönyörű csigákban omlottak alá a vállamra. Még soha nem láttam magam ilyen sugárzóan szépnek, és felszabadultnak. Majd hirtelen felcsendültek a már oly régóta várt hangok.

- Anya, itt az idő – lépett be a szobába Anthony. – Gyönyörű vagy. Alice néni, tökéletes munkát végeztél – bókolt fiam nagynénjének.

- Köszönöm – ugrott barátnőm Anthony nyakába. – Gyere Angela, ideje indulnunk – vették fel a csokrokat.

- Csodás vagy, Bella – kacsintott rám Ang, majd kiviharzottak a szobából.

- Köszönöm – siettem utána és mindkettőjüket gyorsan megöleltem.

- Mehetünk? – állt mellém Anthony a karját nyújtva.

- Igen – vettem egy mély levegőt.

Majd belekaroltam fiamba, aki csókot nyomott a kezemre, és boldogan indult el velem a zene ütemére a kertbe, ahol ki fogom mondani Edwardnak a boldogító igent. Annyira hihetetlen volt az egész. A házat beborította a fehér rózsa, és a narancsvirág, éppen olyan csokrokban, mint amilyen az én csokrom is volt. Egyszerűen tökéletes volt minden. Angela, Alice és Rosalie előttünk libegett lefelé a lépcsőn, mindhárman csodálatos levendula színű ruhát viseltek. Amikor a teraszajtóhoz értünk Angela és Rosalie szélesre tárták azt előttünk, és én végre megláthattam a vőlegényemet, aki hófehér öltöny viselt, de a zakóján a minta pontosan ugyanolyan volt, mint amilyen az én ruhámon. Még a szám is tátva maradt egy pillanatra, mivel ma kivételesen sütött a nap, és így családom minden tagja szikrázott a napfényben, ahogy én is. Mintha az ég is úgy akarná, hogy itt és most mondjuk ki a boldogító igent.

- Anyu, gyönyörű vagy, és tudom, hogy nagyon sokat vártál erre a pillanatra, de azért nem kéne szó szerint rohannod az oltárhoz. Alig tudlak visszatartani – suttogta fiam a fülembe.

- Oh, te jó ég – kaptam a szám elé a kezem. – Azt hiszem a legjobb lesz, ha most rögtön lesújt rám egy villám.

- Ugyan anya, akkor lenne baj, hogyha nem így éreznél – nyomott puszit a fejem búbjára Anthony. – Gyere, indulás tovább, mert apa még aggódni kezd, hogy miért nem megyünk tovább.

- Jézusom, most meg megálltam? – néztem fel fiamra rémültem. – Meghalni – haraptam az ajkamba.

- Talán kicsit mégis idegesebb vagy, mint mutattad – simított végig a hátamon Anthony. – Mély levegő, és indulunk – irányított fiam határozottan leendő férjem felé.

- Köszönöm, hogy legalább te ennyire nyugodt vagy – ragadtam meg fiam kezét a másik kezemmel is.

- Vele boldog leszel, ezért pártolom ezt az esküvőt – rántotta meg a vállát.

- Akkor is hálás vagyok – mondtam, amikor Edward elé értünk végre.

- Bármikor – nyomott lágy puszit az arcomra. Majd a kezemet belecsúsztatta édesapja kezébe. Majd megpaskolta Edward vállát. – Ideje volt, már régóta – állapította meg. Amin Edward csak jó mosolygott, és kissé megcsóválta a fejét.

- Tudom – mosolyodott el Edward. – Az elkövetkezendőkért pedig előre is bocsi, fogadás volt még nagyon régen, és nem tehettem ellene semmit.

- Miről beszélsz? – kérdeztem, de ekkor megfordult a „pap”, akinek a személyét eddig nem is figyeltem.

- Kedves egybegyűltek – fordult felénk… Emmett? Na nem, hol van Carlisle? – Azért gyűltünk itt össze a mai napon, hogy összeadjuk ezt a két bűnös lelket, akik köztudottan már több, mint ötven éve elhálták a nászt, amiből még mag is csírázott, de végre rászánták magukat a lépésre, hogy igába hajtsák fejüket, ezzel is bizonyítva, hogy szerelmük örökké tart. Lényeg a lényeg, az én öcsikém mohó, rossz kisfiú volt, aki engedett ennek a nagyon is pajzán kislánynak, és ebből lett a nagyon jó fej uncsiöcsi, Anthony. Megjegyzem, hogy egyáltalán nem bánom, és nem tartom rossznak, hogy így történtek a dolgok. Szóval, miután mind egybegyűltünk, megkérdezném, hogy van-e valakinek kifogása ellene, hogy a mindig dögös, ámbár már sokkal kevésbé ügyetlen, Isabella Marie Swan Black, és a mindig komoly, ám a lelke mélyén sziporkázó, Edward Anthony Masen Cullen házasságot kössön? Senki? Egyetlen egy kósza jelentkező sem? Biztos?

- Emmett, szerintem senkinek nincs ellene kifogása – forgattam meg a szemeimet.

- Huh, de heves kis menyecske – kacsintott rám idióta bátyám.

Akármennyire is haragudni akartam rá, azért csak el kellett mosolyodnom az egészen. Mindig is különleges esküvőre vágytam, de nem ilyen értelemben, de ha már így alakult, akkor kiélvezem. Ha játsszunk, akkor játsszunk rendesen.

- Drágám, ha ez a pap még sokat süketel, akkor kénytelen leszek itt helyben leteperni téged, mindenki előtt – simultam Edwardhoz.

- Türelem, kincsem, nemsokára már a feleségem leszel, és akkor eltűnünk innen – győzködtem tovább.

- Hé, gyerekek, „előbb a mise, addig nem d… ti se”, hogy egy nagy kedvencemet idézzem – tolt el szerelmemtől Emmett. – Viszont, mivel tudom milyen a nélkülözés – kacsintott Rose-ra. – Ezért rövidre fogom. Szóval, Isabella Marie Swan Black, akarod-e az itt megjelent Edward Anthony Masen Cullent törvényes férjedül? Jesszusom, sehol nem fog kiférni a nevetek. Kezdjétek el gyakorolni a kis betűk írását – fűzte hozzá szem forgatva. – Kufircolsz-e vele, amikor csak úgy kívánja, és vele éled-e le az örökkévalóságod pajzán dolgokat művelve, amelyeknek remélhetőleg néha fültanúja leszek?

- Igen, ígérem, hogy a nap huszonnégy órájában pajzán gondolataim töltik majd be a házunkat, hogy minél több szép élménnyel, és tapasztalattal gazdagodjak – mondtam. Mire Emmett arcáról lefagyott a vigyor, Edward azonban felnevetett, ahogy mindenki más is.

- Edward Anthony Masen Cullen, nem mellékesen öcsi bogyó, akarod-e Isabella Marie Swan Black-et törvényes feleségedül? Kielégíted-e asszonyodat minden nap akárhányszor, és amikor csak úgy kívánja, évente összetöröd-e vele legalább egyszer a hálószoba bútort, és szétszaggatod a komplett ruhatárát? – kérdezte Emmett komolyan.

- Igen, ígérem, hogy már a nászéjszakán elkezdem a ruhatár megcsonkítását – biccentett Edward.

- Ezennel férj és feleség vagytok. Ledöntheted a lábáról az asszonyt – intett Emmett nagylelkűen. Mire Edward felkapott és szenvedélyesen megcsókolt, miközben megforgatott a levegőben.

- Szeretlek, és később mindent megmagyarázok – nyomott még egy puszit az arcomra Edward.

- Én is szeretlek, és kíváncsian várom a magyarázatot – kuncogtam fel. – Azért én élveztem az esküvőnket – bújtam hozzá.

- Örülök, hogy azért tetszett, de ha akarod, akkor tarthatunk egy hagyományost is – mosolygott rám.

- Nem, mi nem vagyunk átlagosak, és ez így volt tökéletes – rántottam meg a vállam. – Táncoltasson meg én uram.

- Örömmel, én asszonyom – nyomott még egy puszit a számra. Majd a tömeg felé fordított, hogy mindenki gratulálhasson nekünk…

La Push vámpírja - 89. fejezet

89. fejezet

SZIASZTOK! ROHANÁSBAN VAGYOK, ÚGYHOGY NEM VOLT IDŐM ÁTNÉZNI, BOCSI, HA VAN BENNE HIBA, MAJD HÉTVÉGÉN JAVÍTOM :D EZ EGY ÁTVEZETŐ FEJI AZ ESKÜVŐHÖZ. REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG. PUSZI, DRUSILLA

(Nathalie szemszöge)

Hát ez a nap is eljött. Ma megyünk haza. Csodálatos volt a nászutam, talán még annál is gyönyörűbb, mint amilyennek valaha is el mertem volna képzelni. Az egyik részem nagyon sajnálta, hogy haza kell mennünk, a másik részem viszont nagyon is boldog volt, hogy megmutathatom a családunknak a pocakomat, és a jó híreket, miszerint két kis csöppség is fog születni nálunk, valószínűleg hamarosan. Legalábbis a hasam növekedési üteméből ítélve. Talán a fulladásos tünetek is ennek köszönhetőek. Habár az utóbbi két napban egyáltalán nem történt semmi ilyesmi. Elég furcsa az egész, talán csak vége van ennek a különös időszaknak, amikor így reagált a testem. A hányingereim is elmúltak, úgyhogy azt hiszem, hogy most már teljesen jól vagyok. Legalábbis nagyon remélem, hogy így van.

-         Készen állsz elindulni, kincsem? – lépett be Anthony a szobába. – A bőröndjeink már lent vannak a kocsiban. – Biztosan mehetünk repülővel. Nem szívesen ültetlek fel a gépre ekkora pocakkal. Nem szeretném, hogyha neked vagy a babáknak bármi bajotok esne.

-         Nem lesz semmi gond, Anthony. Jól vagyunk – mondtam őszintén. – Így a leggyorsabb utazni, és te idefelé sem volt semmi baj. Nem olyan hosszú az út hazáig, úgyhogy emiatt kár lenne idegeskedned.

-         Jól van, te tudod. Ha pedig bármi baj van, akkor még mindig megoldhatjuk, hogy leszálljon a gép – bólintott rá Anthony.

-         Eltérítenéd értem a gépet? – mosolyodtam el.

-         Érted bármit boldogan megtennék – kacsintott rám pajkosan.

-         Indulnunk kell, igaz? – kérdeztem kicsit szomorúan.

-         Igen, itt az idő, de ne aggódj, nem utoljára jártunk itt. Legközelebb már a gyermekeinkkel együtt jövünk ide nyaralni – ült le mellém szerelmem, és megsimogatta a gömbölyödő hasamat.

-         Remek gondolat – kuncogtam fel. – Biztosan ők is szeretik majd a szörfözést, mint az apukájuk.

-         Remélem – csillantak fel szerelmem szemei.

-         Biztos vagyok benne – bólintottam rá. – Olyan rosszak lesznek, mint amilyenek ti voltatok kicsinek a bátyáiddal.

-         Csaknem hoznak medvét ajándékba a nagymamájuknak, meg a nagypapájuknak – nevetett fel Anthony.

-         Kár, hogy akkor még nem tudtam, hogy mi történik a világban. Biztosan mókás jelenet volt – kuncogtam fel én is. – Csoda, hogy elbírtatok egy medvével. Mármint akkor még kisebbek voltatok.

-         Nem a méret a lényeg – kacsintott rám.

-         Valamiért ezt a férfiak igen sokat hangoztatják – nevettem el magam.

-         Te kis pimasz – döntött le az ágyra, és csikizni kezdett. – Talán valami gondod van valamimmel? – húzta fel a szemöldökét.

-         Mondtam én ilyet? – kérdeztem nevetve.

-         Nem, de ha már célozgatsz, annak is megvannak a következményei – csúsztatta be a kezét a szoknyám alá.

-         Anthony – sikkantottam fel, amikor elérte a célt.

-         Mondtál valamit? – fojtotta belém a szót egy csókkal.

Én pedig hagytam magam sodródni az árral. Gyors, és szenvedélyes együttlét volt, de mégis megvolt a maga meghittsége, és szépsége. Az élvezet egy csöppnyivel sem volt kisebb, mint bármikor máskor. Szerelmem mellkasán pihegtem már ki tudja mióta, majd elkövettem azt a hibát, hogy rápillantottam az órára.

-         Te jó ég – pattantam fel rémülten. – Öltözzünk gyorsan. Egy óra múlva indul a gépünk, és mi még itt vagyunk egy száll semmiben. Ez, el fogunk késni, és nem leszünk otthon időben.

-         Először is, leginkább semmiben szaladgálsz a legnagyobb örömömre – villantak meg Anthony szemei.

-         Drágám, ez most nem vicces – kaptam magam a lepedőt.

-         Tíz perc alatt kiérek a reptérre, ha akarok, úgyhogy ne aggódj. Szépen felöltözünk, és már mehetünk is – ült fel az ágyban szerelmem is. – Egyébként pedig azért, ami az előbb történt még a repülőt is boldogan lekésem.

-         Jól van, de most már készülődjünk. Anya és apa kint vár majd ránk a reptéren. Megbeszéltük, hogy ők jönnek értünk, és nem szívesen váratnám meg őket – estem pánikba.

-         Ott leszünk időben – pattant fel.

Majd lágy csókot nyomott az ajkaimra, és egy szempillantás alatt összeszedte a szobában szanaszét heverő ruháimat, hogy a kezembe adja. Azután pedig a saját ruháit magára kapkodta. Én is felöltöztem, bár lényegesen lassabban ment, mint általában, mert már kevésbé ügyesen hajolgattam, mint pár nappal ezelőtt.

-         Indulhatunk – jelentettem ki, miután belebújtam a papucsomba, és felvettem a retikülömet is.

-         Rendben, akkor menjünk – fogta meg a kezem kedvesem, és elindult velem a földszint irányába. Miután leadtuk a kulcsot már a kocsiban is ültünk, és száguldottunk a reptér felé.

-         Hm… kilenc perc ötvennyolc másodperc, bravó – mosolyogtam Anthonyra, amikor megállította a kölcsönzött autót a reptér bejáratánál.

-         Mondtam, hogy tíz percen belül ideérünk – kacsintott rám elégedetten. – Segítek bevinni a csomagokat, utána pedig leadom az autót, addig leadod a csomagokat? – simított végig az arcomon. – Nem kell neked emelni a csomagokat, majd én felteszem őket a futószalagra, te csak az útleveleinket várd meg, és a jegyeinket.

-         Rendben – bólintottam rá azonnal. Jó tervnek tűnt.

Anthony kipattant az autóból, azután pedig nekem is kinyitotta az ajtót, és kisegített a kocsiból. Majd kivette a csomagtartóból a bőröndöket, azután pedig besétáltunk a megfelelő kapuhoz. A jelek szerint már csak ránk vártak, mert az ott ülő lány csak megforgatta a szemeit, amikor kedvesem feltette a bőröndöket a szalagra.

-         Éppen, hogy elérték a gépet – szólalt meg a lány szúrósan. Bár szavait egyértelműen felém intézte, mert Anthonyt csodálattal figyelte.

-         Tudja a férjem megkívánt. Maga tudna ellenállni egy ilyen ajánlatnak bárhol, bármikor? – néztem rá villanó szemekkel, és egy pillanatra még remegés is végigfutott a testemen. Anthony láthatta, hogy túlságosan is felidegesítettem magam, mert egy szempillantás alatt megint mellettem termett, és szorosan átölelt.

-         Gond van, kedvesem? – simította kezeit a pocakomra. Majd belecsókolt a nyakamba. Mire a lány csak megforgatta a szemeit, és végre elintézte a jegyeinket. – Jól vagy? – húzott maga után a kocsihoz. – Jobb lesz, hogyha nem eresztelek el a közelemből. Nem lenne jó, hogyha akár csak véletlenül is átváltoznál. Nem tudjuk, hogy milyen hatással lenne ez a kicsikre, ráadásul le is bukhatsz, ami szintén katasztrófával végződne. Vegyél mély levegőket, és gondolj arra, hogy nemsokára otthon leszünk. Ott ahol biztonságban és szeretetben hordhatod ki őket, és mindig velem lehetsz – ölelt magához.

-         Oké, ez jó, ilyeneket mondj – lazultam el a karjai között.

-         Rendben, egész hazafelé úton a csodálatos jövőnkről fogok beszélni, de most igyekezzünk, mert nem szeretnénk elkésni. Ugye?

-         Hát persze, hogy nem – bontakoztam ki a karjaiból.

Majd kézen fogott, és elindult velem a gépünk felé. Szerencsére a beszállás már zökkenőmentesen lezajlott. Még csak éppen, hogy felszálltunk, amikor éreztem, hogy fulladni kezdek.

-         Azt hiszem, hogy ki kell mennem a mosdóba – suttogtam gyorsan egy szuszra Anthony fülébe.

-         Korábban jött rád a roham, mint általában. Ez valószínűleg a repülés következménye – állt fel, majd leemelte a kézitáskáját. Egy injekciós tűt vett elő, és valami üvegcsét, amiben fogalmam sincs, hogy mi volt.

-         Miféle rohamról beszélsz, és mi az? – kérdeztem idegesen.

-         A fulladásos rohamról beszélek, ami néha rád tör. Azt hitted, hogy nem vettem észre? – kérdezte kissé morcosan. – Nem vagyok hülye, édesem. Ráadásul ha rémlik, akkor elég jó vagyok orvosi kérdésekben is, és ezt te is tudod. Minden éjjel hajnali kettő és három között tört rád a roham. Minden hajnalban öt körül lettél rosszul. Tudtam, hogy nem akarod, hogy tudjam, ezért hallgattam a dologról, bármilyen nehéz is volt hallgatnom, amint öklendezel, és én legszívesebben odarohantam volna hozzád nem tettem, mert azt akartam, hogy te mondd el, de még most is át akartál verni.

-         Mikor jöttél rá? – kérdeztem miközben összehúztam magam.

-         Mióta nem voltak vészesek a fulladásaid? – kérdezte Anthony.

-         A nászutunk harmadik napja óta – gondolkoztam el.

-         Úgy van – bólintott. – Nyújtsd ki a karod – utasított, én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Gyorsan letörölgette a kézhajlatomat fertőtlenítővel, majd egy szempillantás alatt beadta az injekciót.

-         Mi volt ez? – kérdeztem félénken.

-         Légút-tágító gyógyszer. Gyorsan hat, és nem ártalmas a magzatoknak sem. Már az első alkalommal is kaphattad volna, hogyha nem titkolóznál a rosszulléteiddel kapcsolatban – mondta morcosan.

-         Sajnálom – pityeredtem el.

Majd az ablak felé fordultam. Tényleg könnyedén vettem a levegőt a gyógyszer hatására. Éreztem, ahogy Anthony elmegy mellőlem, majd néhány pillanattal később visszaül mellém.

-         Hoztam neked egy pohár narancslevet, idd meg, jót fog tenni – fogta meg a kezemet, majd belecsúsztatta a poharat a kezembe.

-         Köszönöm – motyogtam az orrom elé.

Tudtam, hogy jogos, hogy haragszik rám, és ostobán viselkedtem, de nem tudtam, hogy mit mondhatnék erre az egészre. Inkább csak engedelmesen kiittam az innivalómat. Az üres poharat Anthony kivette a kezemből, majd megint eltűnt. Gondolom visszavitte a stewardessnek.

-         Nézd, kicsim – sóhajtott fel mikor visszaült mellém. – Nem akarok veszekedni. Tudom, hogy mindig is erős, független nő voltál, és talán mindig is az leszel, de kérlek, próbálj meg támaszkodni rám, hogyha baj van, vagy hogyha bajban vagy. Rendben? Tudom, hogy még sosem volt olyan, hogy ápolásra szorultál voltál, leszámítva azt a pillanatot, amikor eltörött a karod, de el kell kezdened támaszkodni rám, ahogy én is fogok rád. A feleségem vagy, és elvárom, hogy őszinte legyél hozzám. Megegyeztünk? – kérdezte komolyan.

-         Igen – fordultam felé, és mélyen a szemébe néztem. – Megígérem, hogy soha többé nem lesz ilyen – mondtam teljes komolysággal.

-         Helyes – mosolyodott el férjem. Majd gyengéden végigsimított az arcomon, és lágyan megcsókolt. – Soha, de soha többé ne titkolj el előlem semmit.

-         Nem fogok – kuporodtam az ölébe. Ő pedig szorosan körém fonta a karjait, már amennyire merte, hiszen nem akart a kicsikben kárt tenni. – Bocsáss meg – fúrtam a fejem a nyakába.

-         El is van felejtve – simított végig a hátamon. – Szeretlek, te makacs liba – nyomott puszit a fejem búbjára.

-         Én is szeretlek – mosolyodtam el.

Majd lassan elnyomott az álom. Sosem bírtam túl jól az ütemes hangokat ébrenlét szintjét. Az autóban is hajlamos vagyok elaludni, és ezek szerint a repülőkön is.

-         Ébresztő, kicsim – cirógatta Anthony az arcomat. – Megérkeztünk – mondta mosolyogva, amikor kinyitottam a szemeimet.

-         Tényleg? – csillantak fel a szemeim.

-         Igen, gyere, mindjárt találkozhatsz a szüleiddel – mondta boldog mosollyal az arcán. Tudta, hogy mennyire szeretnék már találkozni anyuval és apuval.

-         Jövök – pattantam fel, de egy pillanatra megszédültem.

-         Jól vagy? – kapta el a karomat.

-         Igen, csak egy apró szédülés – vágtam rá azonnal.

-         Rendben, akkor csak lassan – adta kezembe Anthony a táskámat.

Majd elhagytuk a gépet, és a bőröndjeinkért mentünk, amiket szerencsére gyorsan meg is kaptunk. Néhány pillanattal később pedig már a folyosón sétáltunk kifelé. Az első akit megláttam, az apa volt, ahogy kimagaslott a tömegből, anya pedig előtte állt, és a kezei a már gömbölyödő pocakján pihentek.

-         Anya, apa – sikkantottam fel boldogan. Majd sietős léptekkel indultam el feléjük. Szerelmem pedig a nyomomban volt.

-         Kicsim – ragyogott fel a szüleim arca, és ők is megindultak felém.

Anya, ahogy odaértem magához húzott, de nem tudtunk nagyon közel kerülni egymáshoz, mert a pocakjaink összekoccantak, és nem engedtek tovább minket. Ezen mindketten felnevettünk, majd anya átadott apunak.

-         Gyönyörű vagy, édesem – simogatta meg apa a hasamat. – Lemaradtam valamiről, vagy ilyen gyorsan fejlődik az első unokám? – pillantott ránk apa gyanakvóan.

-         Igazság szerint két nap alatt eresztettem ekkora pocakot – pirultam el.

-         Hűha, nekem meg több hónapomba telt, hogy ugyanolyan hasam legyen, mint a tiéd most – kuncogott el anya.

-         Viszont van, amit még nem tudtok – vigyorodtam el.

-         Na és mi lenne az? – lettek kíváncsiak a szüleim.

-         Ikrek – simogattam meg a hasam.

-         Nahát, egyszerre kettő – csillantak fel anya szemei, és apa is megejtett egy boldog mosolyt.

-         Fiam, téged is Isten hozott itthon – tárta karját apa Anthony felé is.

Elég furán hangzott ez az ő szájából, mert majdnem ugyanolyan idősek, de tetszett a gesztus, ahogy a férjemnek is, mert apával szorosan megölelgették egymást.  

-         Köszönöm – biccentett Anthony miután elengedték egymást, majd megölelte anyát is, aki boldogan viszonozta a gesztust.

-         Gyertek, elviszünk titeket haza – ölelt át apa.

Majd elvette az egyik bőröndöt a férjem kezéből. Néhány perc múlva már a kocsiban ültünk. Anya és én a hátsó ülésen beszélgettünk, míg a fiúk ugyanezt tették az első ülésen.  

(Bella szemszöge)

Már annyira izgatott voltam. Sam és Jules kimentek Anthony és Nathalie elé a reptérre, és ide fogják őket hozni a kis meglepetés-buli színhelyére a határ-menti házba. Már alig vártam, hogy újra lássam a fiamat, ráadásul a feleségével együtt. Úgy örültem, hogy fiam úgy szervezte a nászutat, hogy az én esküvőmre már itthon legyenek. A mai estét csakis nekik szentelem, és Edwardnak, de holnap ígéretemhez híven megtanítom Alice-t néhány csábos mozdulatra, és nagyon is szexi táncot fogunk összehozni Jasper számára. Pontosabban én csak segédkezem benne, Alice fogja kivitelezni a férje előtt természetesen, de addig is el kell készülnie ennek az almás pitének, amit imád Nathalie és Anthony is.

-         Drágám, nem gondolod, hogy most már elég lesz az almás pite? – húzta fel a szemöldökét Edward miközben átkarolt.

-         Ebből sosem elég – ráztam meg a fejem.

-         Pontosan tizennyolc órája sütöd egyfolytában az almás pitéket. Telepakoltál vele három asztalt, szerintem szűken elég lesz – kuncogott fel. – Nem is beszélve a három csokis tortáról vanília mázzal, és nem tudom hány kiló steakről sült krumplival.

-         Azt mondod, hogy túlzásba estem? – haraptam az ajkamban.

-         Inkább úgy fogalmaznék, hogy alapos vagy – nyomott csókot a számra.

-         Oké, felfogtam, hogy elragadtattam magam – sóhajtottam fel.

-         Ne is törődj vele – legyintett szerelmem. – Momentán Esme sem jobb nálad egy kicsivel sem. Ugyanis, csinált nagyjából ötféle salátát, és egy raklap krémest, meg gyümölcssalátát. Tehát, még nem döntöttem el, hogy ki a rosszabb kettőtök közül – nevetett fel.

-         Jól van na, mindjárt itt lesz Anthony, ez egy cseppet sem izgat fel téged? – kérdeztem bosszúsan.

-         Dehogynem – vágta rá kedvesem azonnal. – Alig várom, hogy itt legyenek, de nem hiszem, hogy két hétig éheztek volna, és most akarnák pótolni az ételveszteséget.

-         Jól van, tudom, hogy igazad van – szusszantottam fel bosszúsan.

-         Na, ne duzzogj, kicsim. Ez egy boldog nap – cirógatta meg az arcomat.

-         Ez bizony az, és mennyi ilyen nap vár még ránk – csillantak fel a szemeim.

-         Ha rajtam múlik, akkor csak ilyen napokban lesz részed a hátralévő örökkévalóságban – csókolt meg szenvedélyesen.

-         Ezt el is vártam – mondtam miután elváltunk.

-         Na, abbahagyni a turbékolást, eltűnt a jövő, úgyhogy mindjárt érkeznek a vendégek – táncolt be Alice a nappaliba. A nyomában pedig ott voltak a többiek is.

Néhány másodperccel később pedig tényleg betoppantak a farkasok a ház azon részére, ami az ő határaikon belül volt. Míg vámpírcsaládom a saját oldalán foglalt helyet. Nem sokkal később betoppant Billy és Johanna, majd Gaby, Jake és Timothy is. Mindenki itt volt, már csak az ifjú pár, és Nathalie szülei hiányoztak. Néhány perccel később egy kocsi parkolt le a ház előtt, én pedig izgatottan kezdtem toporogni.

-         Megérkeztek – mosolyogtam Edwardra.

-         Igen, ők azok – szorította meg a kezem.

Amint kinyílt az ajtó, és belépett rajta Anthony és Nath felpattantam, és egy szempillantás alatt előttük termettem, hogy megölelhessen őket.

-         Hiányoztál, anya – kapott fel Anthony.

-         Te is nekem, drágám – nyomtam puszit az arcára.

-         Láttad a feleségemen a változást? – engedett el, én pedig Nath felé fordultam.

-         Oh – kerekedtek el a szemeim. – Gratulálok – vetettem magam újra fiam nyakába. Majd Nathalie-t is óvatosan megölelgettem.

-         Köszönjük – mondta boldogan menyem. – Azt is tudnotok kell, hogy ikrek lesznek – kiáltotta el magát. Mire mindenki szélesen elmosolyodott.

-         Mi is bemutatunk valakit – lépett Anthony és Nath elé Jake és Gabriella a kisfiukkal.

-         Hát ki ez a nagylegény? – vette ki fiam Gaby kezéből Timet.

-         Timothy Black – mosolyodott el Jacob.

-         Gyönyörű – vette át Nath is egy kicsit a babát.

-         A tieitek éppen ilyen csodálatosak lesznek – veregette vállon Billy Anthonyt.

-         Sziasztok – ölelte meg őket Johanna is.

Miután mindenki megölelte a hazaérkezőek Esme és én az asztalhoz irányítottunk mindenkit, aki emberi ételt is fogyaszt, mi pedig sorról sorra hoztuk nekik az összes finomságot. Az este fantasztikusan telt, és én nem tudtam betelni a gyermekeim, az unokám, és a leendő unokám látványával. Ráadásul holnapután, ötvenévnyi végeláthatatlan várakozás után én is feleség leszek végre. Méghozzá Edward oldalán.

-         Ugye, hogy milyen csodálatos éj? – kérdezte Alice mellettem.

-         Igen, az, egyszerűen tökéletes – mosolyogtam barátnőmre.

-         Van még egy meglepetésem a számodra. Valaki, akire nem is számítanál, és mégis tényleg itt lesz az esküvőtökön. Nagyjából öt perc múlva fog ideérni, kelet felöl érkezik hozzánk – csicseregte barátnőm.

-         Ki az? Hiszen már mindenki itt van, akit szeretek – kérdeztem kíváncsian.

-         Hidd el, hogy neki is olyannyira fogsz örülni, mintha csak családtag érkezne – mondta Alice határozottan. – Menj, és fogadd őt – kezdett el az ajtó felé taszigálni.

-         Jól van, megyek, főleg azért, mert már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ki lehet az – indultam el.

-         Hová mész, kicsim? – kérdezte Edward hirtelen.

-         Nyugi bátyus, meglepetésem van Bella számára, de mindjárt visszajön – állította meg Alice vőlegényemet.

-         Biztos ne tartsak veled? – kérdezte tőlem szerelmem.

-         Nem szükséges. Mindjárt visszajövök a vendégemmel, aki fogalmam sincs, hogy kicsoda – mosolyogtam rá.

Majd kilibbentem az ajtón, és vártam a váratlan vendéget. Igazság szerint már nagyon is kíváncsi voltam rá, hogy ki lehet az. Ötletem sem volt, hogy Alice kit hívhatott még meg az esküvőmre, de igazán kíváncsivá tett. Még csak két perce álltam az ajtó előtt, amikor egy sötét árny fékezett le nem messze tőlem. Azután pedig megláttam egy karcsú, kapucnit viselő alakot.

-         Szia, Bella – csilingelte lágy hangján.

Nekem pedig elakadt a lélegzetem, amikor pedig levette a kapucniját, és arany szemei az enyémbe fúródtak egyenesen eltátottam a számat…

  

La Push vámpírja - 88. fejezet

88. fejezet


SZIASZTOK! MÉG EGYSZER B.Ú.É.K MINDENKINEK! MEGHOZTAM AZ IDEI ÉV ELSŐ BEJEGYZÉSÉT, REMÉLTEM, HOGY TETSZENI FOG. KÖNNYED KIS ROMANTIKUS FEJEZET. PUSZI, DRUSILLA :D

(Gabriella szemszöge)



Hihetetlenül boldog voltam, amióta Timothy kibújt a pocakomból. Eddig is fantasztikus volt az életem, de most tényleg, igazán tökéletessé vált. A jegygyűrű itt csillog az ujjamon, a világ legfantasztikusabb férfija az enyém, és van egy tökéletes kisfiam. Minden, amire valaha is áhítoztam. Talán majd egyszer még egy kislány tetézheti ezt az elégedettséget. Már csak egy valami van hátra. Itt az ideje egy keresztelőnek, és Jacobbal már megbeszéltük a keresztszülők kilétét is, már csak meg kell kérdeznünk, hogy vállalják-e a tisztséget.

- Szia, bejöhetek? – dugta be a fejét Rose.

- Persze, gyere – mosolyogtam rá.

- Jacob? Néhány perccel ezelőtt még hallottam, hogy veletek van – ráncolta össze a szemöldökét.

- Igen, velünk is volt, de el kellett mennie járőrözni. Mostanában nagyon nyugtalan valamiért, ami nem tetszik – mondtam komolyan. Vagy nem tudom, hogy mi a baja, mert nekem nem mondja el. – Tegnap éjjel is, amikor hozzá bújtam, olyan volt, mint egy deszka. A karjait automatikusan körém fonta, ahogy mindig, de mégsem mozdult meg igazán. Máskor beszélgetünk, vagy végigsimít a hátamon, megcsókol, de most semmi – panaszoltam el.

- Különös – gondolkodott el Rose. – Hacsak… - emelte fel az ujját. – Carlisle szerint már teljesen rendbe jöttél, minden tekintetben. Igaz?

- Hát persze. Minden rendben van velem – bólintottam rá.

- Nem lehet, hogy Jake szeretne veled lenni? - kérdezte pajkosan.

- De hát, ő is tudja, hogy csak egy apró utalás, és én már az övé is vagyok. Sosem volt ilyen jellegű problémánk – ráztam meg a fejem. – Mi mindent meg tudunk beszélni.

- Talán csak zavarban van, és nem mer még újra közeledni feléd. Mondott olyat, hogy „most csak a baba számít, Timothy az első”, meg ehhez hasonlók? – kérdezte kíváncsian.

- Ami azt illeti említette egy párszor – kerekedtek ki a szemeim. – Nem, Jacob nem lehet ilyen kis butus. Hiszen tudja, hogy én is mennyire imádom őt.

- Tudni egészen biztosan tudja, de nyilvánvalóan a gyereket és téged próbál óvni. A babától nem akarja elvenni az anyját egy pillanatra sem, míg téged hagyni akar még pihenni, hogy egészen biztosan, tökéletesen regenerálódhass – magyarázta Rose.

- Felcsaptál pszichológusnak? – kérdeztem döbbenten.

- Nem, de ez így van. Carlisle is többször kezelt utólag házaspárokat, mert egy kisbabával korántsem könnyű. Akármekkora ajándék is egy ilyen kis csöppség, néhány apuka hajlamos butaságokat csinálni a pici megérkezése után. Jake pedig imád titeket, és lehet, hogy nem akarja egy pillanatra sem megszakítani a különleges köteléket, ami közted, és a fiad között van – állapította meg. – Hidd el, hogy csakis ez lehet a gond – mondta határozottan.

- Tehát az szóba sem jöhet, hogy a megnagyobbodott hátsóm, és a pocakomon megjelent kis párnácska tehet róla – fintorodtam el.

- Ugyan már, Gaby, te egyáltalán nem vagy kövér. Gyönyörű vagy. Kivirultál a terhességtől, és az anyaságtól. Nagyjából két-három kilót szedhettél fel, ami rajtad maradt egyelőre, és ez korántsem olyan sok – mondta barátnőm szigorúan. – Nehogy elveszítsd az önbizalmad néhány kiló miatt. Egyébként Jacob akkor is imádna, hogyha száz kilós lennél, a bevésődése vagy, és mint ilyen, örökké csakis téged fog imádni – jelentette ki Rose határozottan.

- Rendben, akkor majd este beszélek vele, hogyha hazajött – bólintottam rá. Igaza lehet Rosalie-nak. Azért a kérdést még felteszem, amit szerettem volna megbeszélni vele már régóta.

- Rose, kérhetnék két dolgot? – kezdtem bele.

- Hát persze, mondd csak – simogatta meg Tim fejecskéjét, aki azonnal elmosolyodott a gyengéd érintéstől.

- Az egyik kérésem az lenne, hogy esetleg vigyáznál Timothyra ma éjjel? Jacobbal meg kell beszélnünk néhány dolgot – haraptam az ajkamba.

- Hát persze, boldogan. Imádok vigyázni rá. Nagyon jól fogunk mulatni, ugye prücsök? – emelte ki a kiságyból boldogan. – Na és mi lenne a másik kérés?

- Sokat tanakodtunk Jake-kel, és arra jutottunk, hogy nagyon szeretnénk, hogyha te lennél Tim keresztanyja, hogyha elvállalod. Természetesen Jacob is meg fogja kérni Emmettet, hogy legyen a kisfiunk keresztapja – mondtam kissé félve.

Nem tudtam, hogy tulajdonképpen milyen reakcióra is számíthatok, de nagyon reméltem, hogy el fogják fogadni az ajánlatunkat. Náluk jobb keresztszülőket keresve sem találnánk.

- Ezt most teljesen komolyan kérdezted? – kérdezett vissza Rose meghatottan.

- Igen – mosolyogtam rá. – Nagyon szeretnénk, hogy te lennél a keresztanyja – mondtam határozottan.

- Megtiszteltetés lenne a számomra, hogyha én lehetnék az – vetette magát a nyakamba. – Köszönöm szépen.

- Nem, én köszönöm – öleltem át én is őt.

- Még soha nem kaptam ilyen szép ajándékot, mint ez a felajánlás – mondta meghatottan. – Nagyon jó keresztanyja leszek Timnek, ezt megígérhetem.

- Soha nem is kételkednék benne – mosolyodtam el. Timothy éppen ebben a pillanatban kezdte el Rose felsőjét cibálni, minden bizonnyal azért, mert éhes volt.

- Oh, én nem tudok neked enni adni, kincsem – mosolyodott el Rosalie. – Ennivaló csak anyánál van, a keresztanyunál nincs – simogatta meg az arcocskáját. – Majd ha ehetsz már papikat, akkor tőlem is lehet majd kérni – magyarázta neki gyengéden.

Én pedig közben kiszabadítottam a mellemet, hogy Tim ehessen. Ahogy átvettem őt Rosalie karjaiból azonnal hevesen rám tapadt, és már itta is a tejet. Valamit ki kell találnom, mert a sok szoptatástól már kezdenek kisebesedni, és nagyon érzékennyé válni a mellbimbóim. Tim nem nagyon kíméli, amikor evésről van szó. Ebből is látszik, hogy igazi kis farkas. Hogyha a pocakjáról van szó, akkor nem ismer határokat. Alig győzöm őt tejjel, de amíg nem muszáj, addig nem adok neki tápszert. Sőt, nagyon remélem, hogy kitart a tejem addig, ameddig már ehet rendes bébiételeket is.

- Oh, jut eszembe, Carlisle hagyott neked egy krémet az íróasztalán. Máris hozom – szaladt ki Rose a szobából. Néhány pillanat múlva pedig már újra velem is volt, és egy krémet nyomott a kezembe.

- PureLan? – olvastam el a feliratot. – Ezt miért kapom? Au… édesem, egy picit jobban kíméljük a mamit, nem szaladok el, ehetsz nyugodtan lassabban is – fordultam kisfiam felé. Aki bár nagyon értelmes volt, de szinte állandóan éhes is, ezért nem tudtam leszoktatni a mohóságról, ami néha igen fájdalmas volt. Még akkor is, hogyha tudom, hogy nem akar bántani.

- Carlisle azt üzeni neked, hogyha Tim evett, akkor azt javasolná, hogy fejjünk le egy-két adag tejet, és kend be ezzel a krémmel az érzékeny részeket. Segít, hogy nehogy kisebesedjenek, és hogyha néha használod, amikor úgy érzed, hogy szükséges, akkor elkerülheted a fokozott érzékenységet – magyarázta Rose. Valószínűleg ezt tökéletesen idézte fogadott apjától.

- Ez nagyszerű, köszönöm – vettem el a krémet. Azt hiszem, hogy ez most ráfér a kényes területekre.

- Igazán nincs mit – legyintett Rose. – Carlisle mindig ügyel a részletekre is. Mind láttuk, hogy tegnap már alig bírtál elviselni bármilyen felsőt is – mondta barátnőm.

Mire Timothy, ahogy felfogta, hogy miatta fáj a keblem, azonnal elkapta a száját a mellemről, és pityeregni kezdett. Annyira értelmes, de neki még nem kéne ilyesmivel foglalkoznia, én meg tudom oldani a mohóságát. Tudom, hogy nehéz egy farkasnak elegendő mennyiségű ételt produkálni.

- Nem-nem – ráztam meg a fejem. Majd gyengéden visszatoltam kisfiam fejét a mellemhez. – Neked még nem szabad semmi miatt sem bűntudatot érezni. Most az a dolgom, hogy tápláljalak téged, és szeresselek, úgyhogy tessék enni, különben nem leszünk jóban – mondtam szigorúan. Mire Tim bátortalanul ugyan, de elkezdte újra szívni a tejet, ezúttal azonban sokkal óvatosabban, és lassabban, mint ahogy eddig tette.

- Szerinted megértette, hogy miről beszéltünk az imént? – kérdezte barátnőm elámulva.

- Igen, egészen biztosan – bólintottam rá. – Túlságosan is okos, úgyhogy vigyázni kell, hogy mit mondunk, vagy teszünk előtte.

- Rendben, többé nem hozok fel ilyen témát a jelenlétében – bólintott rá komolyan. – Hogyha evett, akkor nagyon szívesen megbüfiztetem, és vigyázok rá, amíg lefejed a tejedet. Akár egész nap is boldogan vigyázok rá, nincs más dolgom, te pedig akkor készülődhetsz az estére. Sok mindent kell majd megbeszélnetek – ajánlotta barátnőm lelkesen.

- Azért majd én is csatlakozom hozzátok napközben, de hálás lennék, hogyha vigyáznál rá – mosolyodtam el. – Azt hiszem, hogy ezt a helyzetet jobb, hogyha minél előbb tisztázzuk a leendő férjemmel – mondtam kissé morcosan.

Eddig minden megbeszéltünk az égvilágon. Erre most butaságok miatt kerüli az érintéseimet. Illetve nem is butaság. Tulajdonképpen nagyon is figyelmes, hogy ennyire szeretne vigyázni rám.

- Ne bántsd, minden légvételével csak azt akarja, hogy te boldog légy. Látszik rajta, hogy mennyire rajong érted – mondta Rose komolyan. Mire én kérdőn néztem rá. – Tudom, hogy nem mutatom ki rajongásom a farkasok iránt, de Jacobot kifejezetten kedvelem. Más az életszemlélete, mint a legtöbbeknek.

- Nem is tudnám bántani, hiszen szeretem – mondtam határozottan. – Csak egy kisebb leckét fog kapni, amit megérdemel.

- Rendben, te tudod – mosolyodott el Rose. – Most nagyjából egy méreted lehet velem, ami a fehérneműt illeti. Mindjárt hozok neked néhány ígéretes, vadonatúj darabot – mosolyodott el.

- Nem hiszem, hogy… - kezdtem bele, de már el is tűnt.

- Dehogynem kell – ellenkezett azonnal a megkezdett mondatomra. – Nézd csak, itt van egy bordó, egy fekete-arany, és egy smaragdzöld szett is. Bármelyik nagyszerűen fog állni rajtad. Nem régen vásároltam őket. Pontosabban még tegnap hoztam, na, gyerünk válassz egyet – lelkesedett be.

- Én, ezeket nem vehetem fel – ráztam meg a fejem.

Ez itt mind szexis csípőfazon, én pedig pocakos vagyok. Ráadásul két terhességi csík is húzódik a hasamon. A kezelés még nem tüntette el őket teljesen.

- Már miért ne vehetnéd fel? – döbbent meg Rosalie. – Én örömmel neked adom bármelyiket – pakolta le őket az ágyra.

- Tudom, de nem állnának jól, jelen állapotomban – húztam el a számat.

- Gaby, ez nem igaz, te gyönyörű vagy – mondta teljes meggyőződéssel.

- Nem vagyok az, láttad a hasamat, nem igaz?

- Van rajta terhességi csík, de el fog tűnni hamarosan. Egyébként is, szerinted ettől kevésbé leszel szép Jacob számára? Komolyan azt hiszed, hogy neki a külsőd számít? A kisfia édesanyja vagy, a szerelme, a bevésődése. Komolyan nekem kell bizonygatnom, hogy micsoda kincs vagy a számára?

- Nem, én tudom, hogy mennyire szeret minket, de akkor is. Én ezt nem vehetem fel – jelentettem ki.

- Jól van – sóhajtott fel. - Akkor van egy szép sötétkék bodym, ami eltakarja a hasadat. Az jó lesz? – kérdezte gyengéden. – Viszont előbb-utóbb az is le fog kerülni rólad.

- Nem baj, a bodyért nagyon hálás lennék – mondtam boldogan. Azzal tudok leszorítani valamennyit a pocakomból, a francia bugyival pedig optikailag lekisebbítem a hátsó felem.

- Jól van, akkor hozom – kapta fel a fehérneműket.

Majd elsietett, és az ígért bodyval tért vissza, aminek tényleg nagyon örültem. Miután Timothy befejezte az evést, ami most bár sokkal hosszabb ideig tartott, de határozottan kevésbé volt mohó, lefejtem két nagy adag tejet, és utána azonnal bekentem magam a krémmel, amit Carlisle küldött nekem, és nem sokkal később már éreztem is a jótékony hatását. Egyre kevésbé feszült a sérült rész, majd mintha nem is lettek volna megviselve mostanában a kebleim teljesen elmúlt. Így sokkal könnyebb lesz a szoptatás. Kisfiam a nap hátralévő részét leendő keresztanyjával, és dédnagyanyjával töltötte, de én is sokat sündörögtem körülöttük. Nem mintha nem tudták volna tökéletesen ellátni a fiamat, de be kell vallanom, hogy hiányzott a kisbabám egész lénye, ha nem volt mellettem. Este pedig miután Rose-zal megfürdettük Timet, visszamentem a kedvesemmel közös szobánkba, és felvettem a bodyt a francia bugyival, és magamra vettem még egy szatén köntöst is. Már kilencfelé járt az idő, amikor megérkezett Jacob.

- Szia, kicsim – mosolygott rám. – Hol van, Timothy?

- Ma éjjel Rose és Emmett vigyáz rá – válaszoltam.

- Oh, hogyhogy? – döbbent meg. – Rosszul érzed magad? Vagy nagyon elfáradtál az utóbbi napokban? – ült le mellém az ágyra.

- Nem, van néhány megbeszélnivalónk – mondtam határozottan.

- Valami baj van, édes? – simított végig az arcomon.

- Nem tudom, te mondd meg, hogy mostanában miért vagy ilyen feszült – mordultam rá. – Tudtommal mi mindent megbeszélünk – fűztem még hozzá.

- Nincs semmi baj, Gaby. Én csak, nem akartalak terhelni, hiszen itt van Tim, és alig alszol mostanában valamicskét – kezdett bele.

- Lehet, hogy kicsit fáradtabb vagyok, mint szoktam, de ez téged nem jogosít fel arra, hogy a kettőnkről szóló kérdésekben egyedül dönts – mondtam feldúltan.

- Igazad van, sajnálom – fedeztem fel végre a felismerést Jake szemeiben. Hát rájött végre, hogy lebukott. – Gabriella, én csak…

- Azt hiszed, hogy én nem akarlak téged? Tudod, hogy milyen régen voltunk már együtt? Azt hiszed, hogy nem vágytam rád tegnap éjjel, amikor szorosan hozzád simultam? – vettem le magamról a köntöst dühösen.

- Nem jól olvasok a jelekből, drágám, ezt már tudhatnád – simított végig a felszabadult dekoltázsomon.

- Legközelebb ne dönts mindkettőnk helyett, csak ezt ígérd meg – mondtam megenyhülve.

- Rendben, megígérem – egyezett bele azonnal.

Majd szenvedélyesen megcsókolt, és azonnal le is döntött az ágyra. Hevesebb volt, mint valaha, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Azonnal Jacob köré tekeredtem, és lecibáltam róla a pólóját, azután pedig egyből kicsatoltam az övét is. Jake keze pedig legérzékenyebb pontomra simult a fehérneműmön keresztül, és simogatni kezdett, amitől elégedetten nyögtem fel. Nem is kellett hozzá csak néhány mozdulat, és én már teljesen fel is hevültem. Elégedetten nyögdécselve csatoltam ki a nadrágját, majd meg is szabadítottam tőle, és hátat fordítottam szerelmemnek, hogy kényelmesen hozzám férjen.

- Öhm… kicsim, most már nincs útban a pocid, szóval akár vissza is fordulhatnál – bontogatta ki a body fűzőjét.

- Oh, igaz – kuncogtam fel. Már úgy hozzászoktam ehhez a megoldáshoz, hogy reflexből helyezkedtem a megszokott pózba. Jake egy mozdulattal fordított vissza maga felé, én pedig nem elleneztem a dolgot. Újabb szenvedélyes csókban forrtunk össze, de hirtelen elakadt a lélegzetem, amikor szerelmem le akarta húzni rólam a felsőt. – Kapcsold le a villanyt, kérlek – kaptam el a kezét.

- Miért? – vágott értetlen arcot. – Láttalak már meztelenül, édesem. Eddig nem zavart téged. Mi a baj?

- Semmi, csak még nem nyertem vissza az eredeti formám – vallottam be, ha már őszinték vagyunk. – Na és, van két csík a hasamon – fűztem hozzá kissé idegesen.

- Majd eltűnnek onnan, édesem. Engem nem zavar. Te akkor is gyönyörű vagy – simogatta meg az arcomat. Majd lehúzta rólam a felsőt. Azonnal idegesen kaptam a kezeimet a hasamhoz, de Jacob csak melegen rám mosolygott, és elhúzta őket a csíkokról. Azután pedig lágy csókot lehelt mindkét foltra. – Csodálatos vagy – kúszott vissza a számhoz, hogy gyengéd csókot leheljen rá. – Biztos, hogy már rendben vagy? Hogyha akarod, akkor még tudok várni. Nem akarok fájdalmat, vagy sérülést okozni neked.

- Carlisle szerint is teljesen meggyógyultam, és én sem érzem már úgy, hogy bármi is lenne velem, úgyhogy ne aggódj emiatt.

- Rendben – gördült fölém. Majd a lehető legóvatosabban tett a magáévá, amitől elégedetten felnyögtem. – Jól vagy? – nézett rám aggódva.

- Igen, nyugodtan folytasd – húztam magamhoz a fejét, hogy megcsókolhassam.

A lábaimat pedig azonnal a dereka köré kulcsoltam, és boldogan fogadtam a lassú, lágy lökéseit. Néhány perccel később pedig hangos sikoltással értem el életem egyik legszebb beteljesülését. Néhány pillanattal később pedig szerelmem is követett engem. Ez már határozottan hiányzott.

- Szeretlek, Gaby – csókolt meg újra. Majd arcát a nyakamba fúrva pihent meg felettem. Én pedig boldogan simogattam a hátát.

- Én is szeretlek, te bolond – kuncogtam fel.

Azután pedig magunkra húztam a takarót, és nem sokkal később elnyomott az álom. Hajnaltájt ébredtem fel legközelebb, amikor valaki kopogtatni kezdett az ajtón. Megmosolyogtam szerelmemet, a karjaimban, ahogy elaludtunk, majd le akartam tolni magamról, úgy, hogy ne ébredjen fel, de a következő kopogtatásra már ő is felriadt. Azután pedig halk gyerekpityergésre is felfigyeltünk.

- Ez Timothy lesz – akartam felpattanni, de rá kellett jönnöm, hogy nincs rajtam semmi ruha.

- Majd én nyitom – szállt le rólam szerelmem, azután pedig felkapta a boxerét, és az ajtóhoz sietett.

- Bocsi, de egyszerűen nem tudom megnyugtatni, szerintem titeket akar – lépett be Rose bocsánatérően a szobába. – Már mindent megpróbáltam, de úgy tűnik, hogy még nem kész elszakadni tőletek egy egész éjszakára.

- Semmi baj, Rosalie – mosolyogtam barátnőmre. – Köszönöm, hogy eddig vigyáztatok rá – mondtam hálásan.

- Bármikor, nagyon szívesen – puszilta meg Rose leendő keresztfia fejét, majd átnyújtotta Jacobnak, akinek a karjaiban rögtön megnyugodott a pici.

- Akkor én megyek is – sietett ki Rose a szobából.

- Még korai, hogy ne velünk töltse az éjszakát, ezek szerint – néztem kedvesemre bocsánatkérően.

- Ugyan, nem tudhattad, hogy nyugtalan lesz, hiszen nem voltunk tőle messze – sétált Jake Timmel az ágyhoz, majd lefektette kettőnk közé.

Én pedig megsimogattam az arcocskáját, mire rögtön felém fordította a fejét, és gagyarászni kezdett. Jacob mosolyogva nézte a jelenetet, majd mindkettőnket átölelt. Timothy pedig néhány pillanattal később már el is aludt. Nem sokkal később pedig minket is megint elnyomott az álom.



(Nathalie szemszöge)



Már csak néhány napig tart a nászutunk, sajnos, de mindent egybevetve örömteli lesz a hazatérés is, hiszen Anthony szülei hamarosan házasodnak, mi pedig bejelenthetjük a kicsik érkezését. Már most látom, amint anya majd ki ugrik majd a bőréből. Apa reakciójától azért egy picit tartok, de nem hiszen, hogy panaszkodni fog. Legfeljebb csak rájön, hogy mégsem voltam annyira ártatlan, mint amennyire annak hitt a nászéjszaka előtt. Bár a kicsit gyorsabban fejlődnek, mint az átlag, úgyhogy nem biztos, hogy összekombinálja majd a dolgot ilyen szinten.

- Jó reggelt, kicsim – nyitotta ki Anthony a szemeit, majd lágyan megcsókolt.

- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá.

- Hm… mikor ébredtél? Reggeliztél is már, vagy csak fogat mostál? – kérdezte kíváncsian.

- Honnan gondolod, hogy fogat mostam? – kérdeztem döbbenten.

- Onnan, hogy finom, mentolos ízed van még mindig – vágta rá azonnal. Huh, oké, akkor nem tűnt fel neki semmi.

- Csak fogat mostam, de most már éhes is vagyok – mondtam komolyan.

Szerelmem pedig azonnal felpattant és a telefonhoz sietett, majd heves rendelésbe kezdett. Szegény szobaszerviz már azt hiheti, hogy egy egész focicsapat szállt meg ebben a lakosztályban, annyit eszünk. Bár tényleg nagyon éhes vagyok. Már azt hittem hajnalban, hogy a lelkem is kilehelem, annyit kellett görnyednem a mosdó felett. Még jó, hogy Anthony nem ébredt fel rá, hogy megint rosszullét tört rám. Nem kell, hogy aggódjon miattam. Egész jól kezelem már a fulladásokat is, amik néha a semmiből törnek rám. Bár azokat nem igazán értem, hiszen az nem normális egy terhességnél, mint a reggeli rosszullétek.

- Rendeltem rántottát, pirítóst, lekvárt, felvágottat, mézes teát, palacsintát, narancslevet, és gyümölcstálat is – bújt vissza mellém Anthony az ágyba. – Szeretnél még valamit?

- Nem, azt hiszem, hogy ilyen választék mellett nem fogok éhezni – kuncogtam fel.

- Hát ezt reméltem is – bólintott rá szerelmem.

Majd magához húzott, hogy óvatosan megszorongasson. Egészen addig pihentünk még kényelmesen az ágyban, ameddig nem kopogtattak a szobánk ajtaján. Anthony azonnal felpattant, és egy perccel később már ott is volt előttem két hatalmas tálcát cipelve. Az egyiket az ölembe helyezte, míg a másikat csak az ágyra tette, és megint kiment, hogy néhány pillanattal később a teával és a narancslével, és a gyümölcsökkel térjen vissza. Miután mindent behozott ő is leült mellém, és egy gyengéd csókot nyomott a számra.

- Jó étvágyat, kicsim – mondta mosolyogva.

- Neked is – mosolyodtam el én is. Majd nekiestem a reggelimnek. Nem telt sok időbe, amíg eltüntettem mindent a tálcámról, és ártatlan tekintettel néztem Anthonyra, aki azonnal töltött nekem egy nagy bögre teát, amit a kezembe is adott. – Köszönöm.

- Nincs mit – kacsintott rám.

Azután pedig mindkettőnk üres tálcáját kivitte a nappaliba, és vissza is jött azonnal. Ő is töltött magának egy csésze teát, és visszabújt mellém. Lassan szürcsölgettük összebújva, miközben én a takaróval rejtegettem a pocakomat, ami igencsak növekedésnek indult. Már látszott, hogy kisbabákat várok, és ezt Anthony még nem látta, mert éjjel kezdett el nőni. Amikor megittuk a teát, és szerelmem elvette tőlem a bögrét, hogy letegye őket az éjjeliszekrényre, én gyorsan lefeküdtem az ágyra, és lerúgtam magamról a takarót, és felhúztam, hogy észrevegye a változást.

- Hűha – kerekedtek el kedvesem szemei. Majd mosolyogva simogatta meg kezével a hasamat, hogy utána kezét a szája kövesse apró puszikat nyomva rá. – Vennünk kell neked kismama rucikat – mosolygott fel rám. – Irány a bolt. Kényelmes holmikra van szükséged.

- Ugyan, vannak nyári ruháim. Azokba még sokáig beleférek majd – legyintettem.

- Ugyan már, Nath. Hogyha egy éjszaka alatt ennyit nőtt a pocakod, akkor nem is olyan biztos, hogy sokáig bele fogsz férni a ruháidba – csillantak fel Anthony szemei.

- Na szép, alig várod, hogy meghízzak – fontam karba magam előtt a kezeimet.

- Még jó, hogyha így nőnek, akkor nemsokára rugdosni is fognak – lelkesedett tovább. – Kérlek, csak néhány kismama ruhát hadd vegyek neked. Nem kell sokat. Tudod, hogy tegnap láttuk azt a kis boltot, és láttam, hogy megtetszett neked az a rózsaszín kismamaruha. Tökéletes lenne anyáék esküvőjére rajtad – magyarázta hevesen.

- Na jó, de csak néhány darabot – mondtam komolyan.

- Oké, ígérem – pattant fel az ágyból.

Néhány perc múlva pedig már útra készen állt előttem. Én is kikászálódtam az ágyból, és öltözni kezdtem. Szándékosan gonoszkodva férjemmel, és lehetőség szerint minél többször hívogató mozdulatokat téve.

- Ezért az előbbi kis műsorért megkapod a magadét, hogyha visszaértünk a szállásra – rántott magához, mikor elkészültem.

- Ez lenne a cél – kuncogtam fel.

- Akkor a célt elérted – nyomott csókot a számra.

Majd kézen fogott, és elindultunk a kismama bolt felé. Nem telt sok időbe, amíg odaértünk, és mi azonnal bevetettük magunkat a boltba. Egy kedves eladólány fogadott minket, és amint meglátta a pocakomat szélesen elmosolyodott.

- Üdvözlöm Önöket a boltban, és gratulálok – mondta kedvesen. – Ha bármiben segíthetek, akkor bátran szóljanak.

- Ami azt illeti. Olyan ruhákat szeretnék, amibe hatalmas pocak is belefér, mert ikrek lesznek. Tehát praktikus, jól nyúló darabokat szeretnénk – magyaráztam azonnal az elképzeléseimet.

- Értem, tehát ikerterhesség, ez esetben ajánlanék néhány nagyszerű, kellemes pamut és elasztikus anyagból készült darabot, amibe még a legnagyobb pocakok is kényelmesen el szoktak férni – mondta a lány.

Majd rengeteg ruhát kezdett elénk pakolni. A szürkéknél, és sötét színeknél Anthony csak fintorgott, mert szerinte egy kismama legyen vidám árnyalatokban, de végül egy-két darabra sikerült rábeszélnem. Az esküvőre viszont valóban megvettem azt a gyönyörű, rózsaszín kismamaruhát, amin már tegnap is megakadt a szemem. Végül két nappal a hazaérkezésünk után már esküvő lesz. Edward és Bella akkorra tűzte ki az időpontot.

- Köszönöm a ruhákat – mosolyogtam kedvesemre, amikor kisétáltunk a boltból, legalább tíz vadonatúj kismamarucival.

- Nagyon szívesen, Nathalie. Nagyszerűen állt mindegyik – ölelt magához. – Hm… mit szólnál egy fagyihoz? – mutatott egy cukrászda felé.

- Tejszínes ananásztorta, fagyival? – pirultam el.

- Lehet szó arról is – nevette el magát Anthony. – Gyere, bármit kapsz, amit csak szeretnél – indult el velem a cukrászda felé.

Végül maradtam a tejszínes ananásztortánál, és kaptam hozzá egy gombóc ananászfagyit, és egy vaníliát is. Míg férjem egy hatalmas kelyhet pusztított el, ami tele volt ostyákkal, amikből előszeretettel lopkodtam én is néhány darabkát. Vissza kéne fognom a kajálást, de annyira jól esik.

- Mit szólnál, hogyha lemennénk délután a szálloda vízpartjára? Napozás, gyümölcskoktélok, és minden, ami jellemző egy normál nászutas párra? Körbekenegetlek naptejjel, miegymás.

- Szóval csináljunk úgy, mint a normális párok? – vigyorodtam el.

- Igen, mert itt mindenkinek teljesen átlagos turisták vagyunk – bólintott rá férjem.

- Részemről rendben – bólintottam rá.

Majd miután elfogyasztottuk az édességeinket azonnal vissza is mentünk a szállodába. Ahol át akartam öltözni a fürdőben, de miután megláttam, hogy hogyan áll rajtam a bikini inkább visszavettem a rövidnadrágot és a bő pólót.

- Baj van, Nath? – kérdezte Anthony egy szál fürdőnadrágban, amikor kiléptem. Az én szemembe pedig azonnal könnyek gyűltek. – Na, mi a baj, kicsim? Nem jó a fürdőruha, amit vettem neked? – kérdezte aggódva.

- Milyen fürdőruha? Nem jön fel rám – dobtam az ágyra a kis bikinit. – Túl nagy bele a hasam.

- Hát persze, hogy ez nem jó rád a pocid miatt, de én arra gondoltam, amivel megleptelek – emelte fel az államat, hogy a szemébe nézzek.

- Én nem tudok új fürdőruháról – néztem rá hitetlenkedve.

- Hiszen a fürdőbe tettem a mosdókagylóra a kis dobozt – ráncolta össze a szemöldökét Anthony.

- Attól tartok, hogy nem figyeltem. Várj – siettem be a fürdőbe.

A mosdón valóban ott volt a kis doboz, amiben egy gyönyörű, rózsaszín kismama bikini volt, a hozzá való kendővel.

- Nem muszáj lemennünk a partra, talán rossz ötlet volt – lépett be mentegetőzve szerelmem.

- De, én szeretnék, ez gyönyörű, azonnal felveszem – mosolyodtam el.

- Rendben, kint várlak – mondta kedvesem aggódva, majd kiment a fürdőből.

Szegénykém, milyen jól bírja a hangulatváltásaimat. Már megint feleslegesen hisztiztem, hiszen tudhattam volna, hogy ezzel a pocival már nem fogok beleférni a falatnyi kis bikinikbe. Türtőztetnem kell a hormonjaimat. Mert szegény férjemet teljesen ki fogom készíteni. Gyorsan felvettem a fürdőruhát, ami kényelmes volt, és tényleg jól nézett ki, majd magamra kötöttem a hozzá való kendőmet is, és kiléptem a szobába, majd mosolyogva fordultam körbe Anthony előtt.

- Gyönyörű vagy, kincsem – szorított magához egy pillanatra. – Gyere, irány a part. Már béreltem két napágyat egész napra, ernyővel együtt.

- Ez remekül hangzik – nyomtam csókot a szájára. Majd egy határozott mozdulattal ledöntöttem az ágyra.

- Hm… úgy látom, hogy más terveid vannak – mosolyodott el férjem. Szegényt mostanában éjjel-nappal zaklatom, talán le kéne állítanom magam végre. Teljesen kimerítem.

- Ezt majd később, nagyon szeretnék lemenni a partra veled – húzódtam el.

- Furcsa vagy ma – húzta fel a szemöldökét Anthony.

- Csak kicsit bizonytalan – mosolyodtam el kényszeredetten.

- Sebaj, akkor menjünk – fogta meg a két fürdőlepedőt, és a naptejet szerelmem, majd szabad kezét a derekamra csúsztatta és így sétáltunk le a partra, ami csodálatos látvány volt. – Van kedved velem úszni egyet? – kérdezte mosolyogva miután lepakoltunk.

- Örömmel – fogtam meg a kezét, és besétáltam vele a langyos vízbe. Már éppen kezdtem volna úszni, amikor Anthony hirtelen magához rántott, és a lábaimat a dereka köré kulcsolta. – Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

- Szerinted? – húzott még közelebb magához, én pedig felnyögtem az élvezettől, ahogy nekem feszült.

- Megláthatnak – tiltakoztam erőtlenül.

- Nem hiszem, alig van valaki a vízben, és ők is meglehetősen messze vannak – írt le apró köröket a nyelvével a nyakamon.

- Anthony – sóhajtottam fel.

- Tudom, hogy te is akarod. Nem tudsz átverni, mivel gondolatolvasó vagyok, hogyha rémlik – mondta komolyan.

- Kihallgattál odabent? – sütöttem le a szemeimet.

- Nem lehetett nem meghallani, hogy mit gondolsz – húzta félre a bugyimat. – Ígérem, hogy te leszel az első, aki megtudja, hogyha a végkimerültség határára taszítasz – kuncogott fel. Majd egy mozdulattal a magáévá tett, amitől kis híján felsikoltottam, de szerelmem még időben elfojtotta a sikolyomat egy csókkal. – Még mindig azt mondod, hogy nem akarod? – suttogta a fülembe.

- Dehogynem akarom, abba ne hagyd – kapaszkodtam a vállába, a fejemet pedig a nyakába fúrtam.

Néhány perccel később pedig elért a beteljesedés, ahogy Anthonyt is. Még jó, hogy viszonylag visszafogott hangokat adtunk csak ki, ahelyett, hogy hangosan felkiáltottunk volna. Még soha nem volt szükségem ekkora önuralomra, mint most. Néhány percig még összebújva pihegtünk, majd tényleg úsztunk egyet. Azután pedig kifeküdtünk a partra megszáradni. Amikor pedig a bőröm már száraz volt, Anthony megjelent egy naptejjel a kezében, és finoman dörzsölgetni kezdte először a hátamat, utána pedig a dekoltázsomat, és a hasamat is bekente, majd a lábaim következtek. Nagyon jó érzés volt, ahogy a nap felmelegítette a bőrömet, és finom gyümölcskoktélokat ihattam a férjemmel. Majd együtt néztük meg a naplementét is a partról. Már mindenki más bement, csak mi maradtunk a parton kettesben. Egészen addig kint voltunk, míg már szó szerint alig álltam a lábamon. Ekkor szerelmem felkapott, és bevitt a szobánkba. A gyönyörű napot végül egy forró fürdővel koronáztuk meg. Megint egy felejthetetlen nappal gazdagodtam Hawaii csodálatos világában. Kicsit sajnáltam, hogy már csak pár napig vagyunk itt, de örültem is neki, hogy visszamegyünk Forksba, mert már nagyon szerettem volna elújságolni otthon, hogy kisbabáink lesznek.