La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 44. fejezet

44. fejezet

(Anthony szemszöge)

Nem tudtam, hogy miért, vagy egyáltalán, hogy jutott eszükbe, hogy idehívják azt a Volturi tagot, de egyáltalán nem terveztem, hogy jó képet vágok ehhez a dologhoz. Annyit megteszek, hogy nem csinálok balhét, és La Push határain belül maradok. Ide csak azok jöhetnek be, akiket szeretek, vagy legalább kedvelek. Azt hiszem, hogy ez a legjobb megoldás, ami csak lehetséges.

-         Anthony – hallottam meg szerelmem gondolatait. Nah, most jön a, „Alec már nem Volturi tag, és Brian húgához tartozik, úgyhogy próbálj meg jó képet vágni a dologhoz típusú szónoklat”. – Várj meg, légy szíves – kért kedvesen. – Anthony, azonnal állj meg, ne bosszants – szólt rám kissé erélyesebben, amikor figyelmen kívül hagytam a kérését, és tovább mentem. – Hidd el, hogy nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz, ha nem érlek utol két percen belül.

-         Jól van már, na – kiáltottam fel. Tudtam, hogy úgyis meghallja. Hiszen kitűnő hallással rendelkezik. – Egyébként pedig nem vagyok már öt éves, úgyhogy ne kezelj úgy, mint egy gyereket.

-         Nem vagy már öt éves, de most éppen úgy viselkedsz, mintha az lennél, úgyhogy ne lepődj meg, hogyha a feleséged is úgy kezel – termett előttem Nathalie. Azután pedig egy szempillantás alatt átváltozott emberré, és úgy ahogy volt, meztelenül felém indult.

-         Megőrültél? Nincs rajtad semmi, bárki megláthat – kaptam le a kabátomat, és egy szempillantás alatt ráterítettem.

-         Láttál már így egy párszor, és a többi farkas pedig nem tekint rám nőként. Nekik én csak egy vagyok a testvéreik közül, úgyhogy teljesen mindegy, hogy mi van rajtam. Egyébként pedig ne tereld a témát. Tudom, hogy mi zajlik le benned, de talán az első benyomás nem a végleges, ahogy az édesapáddal is így volt a helyzet. Először el akartátok üldözni őket, most pedig jóformán sülve-főve együtt vagytok. Gondold át ezt a dolgot. Heather is ellenség volt először. Talán Alec is érdemelne egy második esélyt – mondta határozottan kedvesem.

-         Talán, de nem csak így néhány héttel anya esete után – vágtam rá azonnal.

-         Az édesanyád sincs Alec ellen, szerintem – mondta határozottan.

-         Honnan tudod? Anya és apa még azt sem tudják, hogy Alec idejön – fintorodtam el.

-         Nos, alapvetően nem tudják még, de nem hiszem, hogy így reagálna a dologra. Bella nem haragszik rá, hiszen, ha belegondolsz, neki semmi köze nincs az egészhez. Hiszen Alec már bőven nem volt ott, amikor Bellát megkínozták. Légy tárgyilagos. Mindig is imádtam benned azt, amikor képes voltál elvonatkoztatni, és nem ítéltél valakit meg a származása alapján. Úgyhogy legyél önmagad, és húzd vissza a feneked a Cullen villába, ahol a többiek is várják a vendégeket – parancsolt rám.

-         Na ez már talán egy kicsit túlzás – morogtam fel. – Nem kell semmit sem megtenni, amit nem akarok.

-         Szokj hozzá a gondolathoz, hogy vannak kötelességeid a családod irányába. A fenébe is, az öcséd esküvője lesz. Billy el fogja venni Johannát, és az esküvőn Alec is ott lesz. Tényleg fújtatni akarsz egész esküvő alatt az egyik vendégre? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-         Nem, hát persze, hogy nem akarok – vágtam rá morcosan.

-         Akkor legyél az a férfi, akibe halálosan beleszerettem, és higgadj le szépen, azután pedig gyere vissza velem a házhoz, ahol a lányok már alig várják, hogy együtt elmenjünk vadászni – bújt hozzám szerelmem.

-         Jól van, meggyőztél, de nem ígérek semmit – mondtam határozottan. – Megpróbálom elviselni, ennyit megígérhetek.

-         Nekem ennyi jelenleg pont elég lesz – nyomott gyors csókot a számra.

-         Helyes, akkor ezt meg is beszéltük – bólintottam rá. Majd egy határozott mozdulattal a karjaimba kaptam szerelmemet, és elindultam vele a Cullen villa irányába.

-         Várj, mindjárt visszaváltozom, és akkor nem kell vinned – mondta Nathalie komolyan.

-         Inkább szeretnélek vinni téged – néztem rá határozottan.

-         De hát… - kezdett bele.

-         Nincs de hát, ha azt szeretnéd, hogy visszamenjek, akkor nyugodtan maradj csak így – néztem végig kedvesemen vágyakozva. Micsoda idomok, micsoda nő. Egyszerűen csodálatos. Nem találok rá szavakat még mindig – sóhajtottam fel vágyakozva.

-         Anthony, ugyan én nem tudom, hogy mit gondolsz most éppen, de úgy érzem, hogy helytelen, vagyis pontosabban, szenvedélyes gondolatok futnak át éppen az agyadon, amihez nem a legalkalmasabb helyen tartózkodunk – húzta egy kicsit összébb magán a kabátomat.

-         Helytelennek semmiképpen nem mondanám a dolgot, hiszen férj és feleség vagyunk. Nos, az, hogy hol van a legalkalmasabb hely arra a tevékenységre, amire gondolok, na ez vitatható – nyomtam puszit a homlokára.

-         Ami azt illeti, te nehezményezted, hogy egy szál semmiben, vagyis pontosabban anyaszült meztelenül jelentem meg előtted, úgyhogy a hely valóban nem alkalmas – vágta rá Nath, majd kiöltötte a nyelvét. Nagyon is pimaszul. Igazán pimasz ez a nő, hogyha az igazáért harcol.

-         Ne öltögesd, mert leharapom – morogtam rá szelíden.

-         Csak akkor, hogy elkapsz – ugrott ki az ölemből hirtelen.

Majd egy szempillantás alatt futni kezdett. Viszont nem vette fel a farkas alakját, ami annyit jelentett, hogy könnyedén utolérhettem őt. Ebből pedig az következik, hogy nem is igazán akar elmenekülni előlem.

-         El foglak kapni, méghozzá hamarosan – indultam meg utána nevetve.

Néhány pillanattal később pedig már meg is fogtam kedvesem karcsú derekát, és finoman eldöntöttem a fűben.

-         Gyors vagy, még mindig – mondta nevetve.

-         Vagy inkább csak nem akartál annyira elmenekülni előlem – vágtam rá.

-         Talán tényleg nem akartam – bólintott rá. – Viszont az is lehet, hogy ez csak egy trükk – lökött le magáról hirtelen. Majd ismét futásnak eredt.

-         Ezért még megkapja a magáét Mrs. Black Cullen – kiabáltam utána.

-         Csak akkor, hogyha utolér, Mr. Black Cullen – dobta le a kabátomat, majd felvette a farkas alakját, és elsüvített.

Én csak nevetve csóváltam meg a fejem, és utána iramodtam, amikor furcsa gondolatokat hozott felém a szél. Vadászok, méghozzá nem is akármilyenek. Bármilyen trófeára, vagy nagy vadra hajtanak.  

-         Nathalie – kiáltottam fel kétségbeesve. – Fordulj vissza most azonnal. Veszélyben vagy – kiabáltam még mindig.

Majd hirtelen meghallottam a lövést, és egy fájdalmas vonyítást. Így még gyorsabb tempóra kapcsoltam, és rohanni kezdtem. A következő pillanatban pedig egy szempillantás alatt előttem termett Nath. Látszólag tökéletesen jól volt, de mindenekelőtt meg akartam vizsgálni. Hiszen felismertem a hangját. Ő volt az, aki felkiáltott farkas alakban. Nyilvánvalóan a fájdalomtól.

-         Jól vagyok, ne aggódj – nézett rám szelíden.

-         Változz vissza most, és már itt sem vagyunk – mondtam határozottan. Mire szerelmem azonnal teljesítette a kérésemet. – Jól vagy? – öleltem magamhoz.

-         Igen, csak súrolt a golyó, de azt hiszem, hogy nagyon is ideje lenne eltűnnünk innen – válaszolta Nathalie.

-         Igen, még a közelben vannak, próbálnak téged lekövetni arra, amerre menekültél – olvastam bele a gondolataikba. – Most azonnal elmegyünk innen, és feljelentést teszünk orvvadászok ellen – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Rendben van – bólintott rá Nathalie. – Azt hiszem, hogy néhány napig hanyagolnunk kell a vadászatot az erdőben. Főleg, hogyha nem kapják el őket.

-         Igen, egyetértek – bólintottam rá. – Azt hiszem, hogy a lányoknak be kell érni még egy kicsit a hagyományos, emberi koszttal.

-         Szerintem nem lesz tőle semmi bajuk – legyintett Nath. – Eddig is jól elvoltak rajta, és ez ezután is így lesz. Nincs miért aggódni. Majd, ha biztonságos lesz, akkor azonnal elvisszük őket.

-         Jó ötlet, de most azonnal eltűnünk innen – vágtam rá, majd már süvítettem is a Cullen villa felé. Még véletlenül sem szeretném, hogyha bárkinek baja esne a családból. Néhány perc múlva pedig már be is rontottam az ajtón. – Mindenki itthon van? – kérdeztem idegesen.

-         Igen, rátok vártunk, hogy elmehessünk vadászni, azután pedig kirándulni – sietett elénk Marie. – Már alig várjuk, apa.

-         Most nem mehetünk, kicsim – válaszoltam azonnal.

-         Miért? – kérdezték a többiek döbbenten.

-         Orvvadászok vannak az erdőben – válaszolt Nathalie helyettem. – Engem is kis híján lelőttek. Ma nem hiszem, hogy el kéne mennünk vadászni.

-         A körmükre kéne néznünk – mondta Emmett dühösen.

-         Nem, inkább bízzuk ezt a rendőrségre – vágtam rá azonnal. – Nem hiszem, hogy bele kéne keverednünk ebbe az ügybe.

-         Szerintem meg rájuk ijeszthetnénk egy kicsit – vágott közbe Emmett.

-         Én viszont a törvényes út mellett lennék, hogyha van rá mód – jelent meg Edward is. – Kevésbé lenne feltűnő, hogyha a rendőrség kapná el őket.

-         Hát jó, legyen, ahogy akarjátok – morogta Emmett. Edward pedig már tárcsázta is a rendőrség telefonszámát, és néhány pillanattal később már le is tette.

-         Azonnal elindulnak, hogy elkaphassák őket – válaszolta apa a kíváncsi tekinteteket látva.

-         Nagyon helyes, azt kapják, amit megérdemelnek – biccentett Emmett. – Legalábbis nagyon remélem.

-         Ebben azt hiszem, hogy biztosak lehetünk – mondtam azonnal. – A helyi rendőrfőnök társa la pushi, így pontosan tudja, hogy milyen fontos, hogy ne kerüljenek ide orvvadászok. Gondolj csak bele, hogyha a falkára lövöldöznének.

-         Anyu, biztosan jól vagy? – nézett Emily idegesen az édesanyjára.

-         Igen, minden rendben van – vágta rá kedvesem azonnal. Majd kipattant az ölemből és magához szorította mindkét kislányunkat.

-         Várjatok, hol van Brian és Angela, Heather, és Alec? – jutott eszembe hirtelen.

-         Itt vagyunk – lépett be Brian és Angela éppen abban a pillanatban. Mögöttük pedig már meg is érkezett Heather, és Alec. – Mi történt?

-         Semmi, most már minden rendben – vágtam rá. Majd Nathalie-val együtt megindultam az emeleti szobánk felé. – Emmett, figyelnél egy kicsit a lányokra?

-         Természetesen – bólintott rá Emmett azonnal. „Megvizsgálod Nathalie-t?” kérdeztem apámat gondolatban. Mire ő némán biccentett, és néhány pillanattal később követett minket egy gyors, mondvacsinált indokkal.

-         Anthony, jól vagyok, ez még csak nem is súlyos sérülés. Szerencsére ügyetlenül lőtt az az idióta – tiltakozott szerelmem azonnal.

-         Azért hadd nézze meg egy orvos – mondtam neki határozottan.

-         Jól van, úgyse úszom meg – dőlt hátra az ágyban, mikor belépett Edward az ajtón. – Úgy látom, hogy ti már úgyis megbeszéltétek – mutatott a fejére a szemeit forgatva.

-         Hát, valami ilyesmi történt, ezt nem tagadom – biccentett rá apa mosolyogva.

-         Mint már mondtam, jól vagyok, de egyébként itt van a sebem – húzta le a takarót a hátáról, hogy megmutathassa az apró sebet. 

-         Ez ennél sokkal nagyobb volt – mutattam fel a belülről jól láthatóan véres kabátomat.

-         A jelek szerint nem maradt benne semmi ártalmas – nézte meg a sebet Edward. – Egy egyszerű fertőtlenítés, és minden rendben lesz. Nagyon gyorsan gyógyulsz, szerencsére – mondta megkönnyebbülten Nathalie szemébe nézve.

-         Ez remek hír – csillantak fel szerelmem szemei. – Látod, semmi bajom – nézett rám kicsit rosszallóan.

-         Az, hogy aggódom érted még előjog – vágtam rá azonnal. – Tudod, hogy szeretlek –húztam magamhoz szorosan.

-         Én is szeretlek – dőlt hátra, hogy kényelembe helyezze magát.

-         Ma még azért pihenjen, és egyen is valamit, szüksége van a kalóriákra ahhoz, hogy gyorsabban gyógyuljon – mondta Edward.

-         Rendben van, mindjárt hozok neki valamit enni – biccentettem azonnal.

-         Rántottát kérek, szalonnával és sajttal, és néhány csepp ketchupot is kérek rá – sorolta Nathalie a kívánságait. – Oh, egy kis mályvacukrot is kérek – kiáltott még utánam.

-         Ketchup, mályvacukor? Csupa olyasmi, amit akkor kért, amikor először… Nem, az nem lehet, azt már elmondta volna, arról tudnék – ráztam meg a fejem. Majd ismét útnak indultam a konyha felé.

-         Szia – vigyorgott rám Prue. – Egy rántotta szalonnával, sajttal és ketchuppal, hozzá pedig egy csomag mályvacukor – nyújtott át nekem egy megpakolt tálcát. – Oh, és egy csésze kamillatea. Gondoltam, egy ilyen sokk után nem árt neki egy kis természetes nyugtató – tett még egy csészét a tálcára.

-         Köszönöm – nyomtam puszit az arcára.

-         Nincs mit – kacsintott rám kedvesen.

Én pedig azonnal visszasiettem Nathalie-hoz. Aki már ugyan félig aludt, de amikor beléptem a finom étellel, azonnal megérezte az illatát, amitől fel is ébredt, és miután a tálcát az ölébe helyeztem falatozni is kezdett.

(Bella szemszöge)

Nagyon örültem Brian és Angela visszatértének, úgyhogy, amint megláttam őket azonnal szorosan meg is ölelgettem mindkét barátomat. Akik között csak úgy forrt a levegő. Ráadásul Angela is magabiztosabban viselkedett, mint eddig bármikor, és ez csak egyet jelenthet. Pontosan tudom, hogy én mikor változtam ilyen magabiztos nővé kislányból. Amikor Edward és én életünk legtökéletesebb éjszakáját töltöttük el először együtt.

-         Örülök, hogy újra itt vagytok – mondtam vigyorogva.

-         Mi is örülünk, hogy látunk – nyomtak puszit mindketten az arcomra. – Hogy érzed magad? – kérdezték szinte egyszerre.

-         Tökéletesen jól vagyok – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-         Szia, Bella, én köszönöm – lépett elém Heather. – Ha te nem vagy, akkor Alec és én talán soha nem lehettünk volna újra egy pár – szorította meg a kezem.

-         Én is hálával tartozom – lépett elém Alec is. – Köszönöm, hogy észhez térítettél, és olyan gyorsan elzavartál engem Volterrából Heatherrel együtt – nézett mélyen a szemembe. Nekem pedig azonnal feltűnt a változás. Már majdnem aranyszínűek.

-         Örülök, hogy újra egymásra találtatok – válaszoltam őszintén.

-         Köszönjük – mosolygott rám Heather.

-         Heather – sikkantott fel Prue, amikor bejött a konyhából.

-         Prue – mondta Heather is boldogan. Majd egy szempillantás alatt egymás karjaiba vetették magukat. – Istenem, azt hittem, hogy téged is elkaptak, és megöltek – mondta Heather pityeregve.

-         Nem, jól vagyok – vágta rá Prue. – Időben elmenekültem onnan – fűzte még hozzá. – Őszinte részvétem az édesapád miatt – mondta szomorúan.

-         Köszönöm – sóhajtott fel Heather. – Azt hiszem, hogy neki ott a legjobb, ahol most van. Biztos vagyok benne, hogy anyával egymásra találtak.

-         Igen, ez biztosan így van – bólintott rá Prue is.

-         Itt élsz? Mármint a Cullen klán befogadott? – kérdezte Heather kíváncsian.

-         Igen, családtag lehetek, és szeretnek. Bella a lányává tett – magyarázta örömteli hangon.

-         Ez csodálatos – mondta Heather boldogan. – Mindig is erre vágytál. Egy nagy családra, ahol önmagad lehetsz.

-         Igen, minden vágyam valóra vált – mondta Prue lelkesen. – Viszont te sem panaszkodhatsz. A szerelem, amit oly régóta áhítottál csak utolért – pillantott Alec felé.

-         Igen, nekem sincs okom panaszra – pirult el Heather.

Így most olyan gyermeki volt. Olyan kedves, és kislányos. Sehol sem volt a régi önmaga. Az állandóan aggódó, és gondterhelt lány helyett egy kedves, fiatal, és szerelmes lány állt előttem.

-         Hogy érzed magad, Bella? – kérdezte Brian a fülembe suttogva.

-         Mire gondolsz? – kérdeztem vissza döbbenten.

-         Alice elénk jött, és elmesélte, hogy mi történt veled miután elkaptak. Szóval, hogy érzed magad? – kérdezte meg újra.

-         Jól vagyok, Brian, nem kell miattam aggódnod – mondtam határozottan.

-         Én nem ezt hallottam – nézett rám fürkészően.

-         Nincs bajom, amíg nem kell tűz közelébe mennem – vallottam be.

-         Tehát félsz a tűztől – bólintott rá Brian.

-         Tudod, ez a vámpíroknál azért nem egyedi eset – vágtam vissza csípősen.

-         Nem, valóban nem, de azért feltételezem, hogy te jelenleg jobban félsz a tűztől, mint ahogy egy átlag vámpír fél tőle.

-         A helyzetemben azt hiszem, hogy ez nem megdöbbentő, és nem akarok erről beszélni – hagytam faképnél Briant. Elegem van belőle, hogy mindenki velem van elfoglalva. Mindig is utáltam, hogyha túlságosan nagy figyelem van rám fordítva, de ilyenkor meg pláne utálom.

-         Bella – hallottam Heather hangját.

-         Igen? – fordultam felé azonnal.

-         Nem félsz a tűztől, a félelmedet most elengedet, és soha nem hagyod, hogy visszatérjen. Bármilyen rossz emléked is van, azt most elfelejted. Most pedig visszajössz a házba, mintha mi sem történt volna, és mostantól boldog leszel, ahogy annak lennie kell. Megmentetted a családod, és visszatértél hozzájuk, erre csakis büszke lehetsz – mondta mélyen a szemembe nézve. – Most pedig elfelejted, hogy egyáltalán itt álltam előtted, de azt fogod tenni, amit mondtam. Olyan lesz, mintha egy belső hang szólna hozzád. Megértetted? – kérdezte a hang.

-         Igen, megértettem – válaszoltam rá azonnal.

-         Helyes - hallottam a hangot a fülemben, de látni már nem láttam senkit. Megráztam a fejem, majd hirtelen meghallottam egy dühös kiáltást, ami Edwardtól származott…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 43. fejezet

43. fejezet

(Alice szemszöge)

Kora reggel volt még csak, amikor hirtelen látomásom támadt. Angela, Brian, Heather, és Alec ide tart. Délutánra ideérnek. El kell vinnem a lányokat vásárolni. A fiúknak pedig készítetni kell szmokingot. Azonnal fel kell készülnünk az érkezésükre, kezdtem el mocorogni Jasper simogató kezei között.

-         Na mesélj, mit láttál? – nevetett fel halkan.

-         Honnan tudod? – néztem rá döbbenten.

-         Néhány pillanatig révetegen feküdtél a karjaimban, utána pedig izgatottan mocorogni kezdtél. Ez egyértelmű jele annak, hogy látomásod volt, ami valószínűleg összefügg egy csajos délutánnal – mondta szerelmem határozottan.

-         Te túlságosan is jól ismersz engem – nevettem fel.

-         Volt időm kiismerni téged, kicsim – vágta rá Jasper. – Na, gyere, pakoljunk össze, és már mehetünk is – ajánlotta kedvesen. – Gondolom, tervezel még valami előkészületet az események előtt.

-         Nos, ami azt illeti, Heather éhes lesz, úgyhogy be kellene vásárolnunk – néztem rá boci szemekkel.

-         Uh, emberi ételek – forgatta meg kedvesem a szemeit. – Na jó, most az egyszer a kedvedért – sóhajtott fel.

-         Köszönöm – ugrottam a nyakába.

Elvihettem volna Prue-t is, illetve el is fogom vinni, hogy válogasson magának finomságokat, de szeretnék egy kicsit több időt együtt tölteni Jasperrel. Mostanában egy kicsit elhanyagoltuk egymást. Mostantól viszont sokkal, de sokkal több időt szeretnék együtt tölteni a férjemmel. Végre béke van a házunk táján, és nem fogom hagyni, hogy ez egy pillanatra is megváltozzon.

-         Nincs mit – kapott fel egy pillanat alatt. – Gyerünk, menjünk – kezdett el velem futni.

-         Várj, mi lesz a holmikkal? – kérdeztem kíváncsian.

-         Majd később visszajövök értük – vágta rá azonnal.

-         Rendben – egyeztem bele azonnal. Ez egy nagyon jó ötlet, így mindenre lesz időnk, amire csak kell.

-         Egyébként kik jönnek? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-         Angela, Brian, Heather és Alec érkezik hozzánk – csicseregtem el lelkesen.

-         Várj, a Volturi is idejön? – torpant meg Jasper azonnal.

-         Alec már nem Volturi – vágtam rá. – Most szokik át a mi életmódunkra, eddig egész ügyes – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Lehet, hogy elég ügyes, de egy emberekkel és túrázókkal teli városkába hozzák, ez még korai. Hiszen mióta tiszta? Néhány hónapja? – kérdezte feldúltan.

-         Nem lesz vele baj, ígérem – mondtam komolyan. – Figyelni fogom minden egyes percben, és garantálom, hogy nem kell aggódnod egyetlen egy ember élete miatt sem.

-         Azért rajta tartom majd a szemem – mondta határozottan.

-         Rendben van, tudtam, hogy úgyis ezt fogod mondani – bólintottam rá mosolyogva.

-         Valahonnan már ismersz – kacsintott rám. – Jó, rendben van, benned megbízom, úgyhogy menjünk – indult el újra.

-         Akkor most kíváncsian hallgatom az előző mondatod, „de” részét – néztem rá komolyan néhány pillanattal később.

-         Aro embere volt, mi a biztosíték, hogy ez az egész nem csak egy színjáték? Mi van, ha csak kihasználja Heathert és bosszút forral? – kérdezte bizonytalanul.

-         Ezt nem nagyon hiszem – ráztam meg a fejem. – Hogyha ez lenne a terve, akkor nem merne idejönni, mert tudja, hogy Edward gondolatolvasó. Ne láss bele többet, mint amennyi az egész ügy valójában. Nem is szólva arról, hogy te azonnal érezni fogod az érzéseit. Tisztában leszel vele, hogyha nem is szerelmes Heatherbe, nem igaz?

-         Rendben van, elismerem, hogy mondasz valamit – mondta végre lehiggadva.

-         Helyes, akkor ne rágódjunk ezen többet. Te tudod a legjobban, édesem, hogy egy vámpír is képes a változásra. Talán pont te lehetsz az, aki a lehető legjobban segíteni tudnál neki. Te talán tudod, hogy mit érezhet most.

-         Talán, meglátjuk, hogy mi lesz. Mindenesetre Anthonyt fel kéne készíteni a jövevényekre, mert nem mondhatnám, hogy kedveli Heathert, vagy akár Alecet.

-         Uh, erre valóban nem is gondoltam. Anthony nem túlságosan hívő lélek, amióta Bellát bántották, de észérvekkel meg lehet győzni ebben biztos vagyok – mondtam magabiztosan.

-         Legyen igazad – sóhajtott fel Jasper. – Csak annyit mondok, hogy Marie az erejét az apjától örökölte, és láttad, hogy milyen volt Marie, amikor haragudott Max-re. Hárman is alig tudtuk lehiggasztani, pedig elég nagy már az erőm.

-         A lényeg, hogy tőlünk tudja meg az érkezésüket, akkor lesz még ideje lenyugodni – rántottam meg a vállam. Eddig is mindent megoldottunk, és ezután is meg fogunk.

-         Imádom az optimizmusodat – nyomott csókot a számra.

Majd egy szempillantás alatt tovább futott velem a ház felé. Néhány perc múlva pedig már a háznál is voltunk. Amikor beléptünk életem egyik legszebb látványa tárult elém. Tim és Marie Rose ölében aludt összebújva, míg Emily Emmett karjaiban volt kényelmesen elterülve. Idilli látványt nyújtottak. Pontosan tudtam, hogyha Rose-nak, és Emmettnek valaha is lenne rá esélye, hogy gyermekük szülessen, akkor az az apróság lenne a legboldogabb kis lény a világon.

-         Css… még alszanak – mosolygott ránk Rose. – Bár szerintem már nem sokáig, mert lassan éhesek lesznek. Reggel nyolckor már mindig sorban állnak a reggeliért.

-         Akkor talán készítethetnék nekik egy kis palacsintát. Esme megtanította, hogy hogyan kell – suhant le a lépcsőn Prue.

-         Csak nem éhes vagy te is? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ami azt illeti, éhes is vagyok, de lassan vadásznom is kellene majd egyszer. Úgy érzem, fogy az erőm. Így nem tudom használni a képességemet. Legalábbis egyre kevésbé vagyok rá képes, hogy előhívjam a képességem.

-         Na és hiányzik? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igazából nem, de nagyon furcsa, hogy nem használom, azt szeretném, hogy legalább maradjon meg, hátha egyszer még szükség lesz rá – magyarázta halkan.

-         Rendben van, akkor holnap elmegyek veled vadászni, jó lesz úgy? – kérdeztem lelkesen.

-         Igen, az nagyszerű lenne – mondtam vidáman. – Akkor én most megyek is a konyhába. Holnap pedig mehetünk vadászni.

-         Sziasztok – jött le Anthony és Nathalie is. – Milyen volt az este? – kérdezték kíváncsian.

-         Csodálatos volt, de most sietnünk kell, mert vendégeink jönnek – mondtam boldogan.

-         Nocsak, és kik? – kérdezte Nath azonnal.

-         Brian, Angela, Heather, és Alec hazajön – vágtam rá azonnal.

-         Ide nem teszi be a lábát egy Volturi – morogta Anthony.

-         Anthony, ő már nem Volturi – válaszoltam higgadtan.

-         Vagy csak úgy tesz, mint aki már nem az – nézett rám dühösen. – Ha ők jönnek, akkor mi megyünk – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Talán ez túlzás, Anthony, nem gondolod? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

-         Túlzás az volt, amikor megkínozták az anyámat, nem is akárhogyan. Úgy tudtam, hogy ő a legjobb barátnőd – fűzte még hozzá.

-         Ez így is van – mondtam komolyan.

-         Azt is tudod, hogy nem mer még egy gyufát se meggyújtani, mert a legkisebb lángocskától is sokkot kap? – kérdezte szemrehányóan. – Tudtad, hogy nem nézett tükörbe, amióta eljöttek Marcustól, mert olykor az összeégett mivoltát látja maga helyett? Tisztában vagy vele, hogy vámpírként soha nem fog benne elhalványulni ez a kínzó emlék? Talán az idő múlásával jobb lesz, és legyőzi a fájdalmat, amit okoztak neki, de valószínűleg soha nem lesz a régi önmaga – mondta dühösen.

-         Nem, ezt nem tudtam – jöttem zavarba. Fogalmam sem volt, hogy Bellában is súlyos sérülések maradtak. Ha tudtam volna, akkor már régen beszélgettem volna vele ezekről a dolgokról.

-         Nem tudhatta senki, mert engem sem szándékosan avatott be. A lényeg azonban az, hogy nem vagyok hajlandó egy fedél alatt lenni azzal, aki az ő családjához tartozik, vagy tartozott.

-         Nem ítélhetsz meg valakit az alapján, hogy hol élt eddig, akkor engem is meg kellene ítélned – válaszolta Prue.

-         A te helyzetet és Alec helyzete nem ugyanaz – vágta rá Anthony.

-         Mi a baj? – pislogott fel Emily nyűgösen. – Miért veszekedtek?

-         Na ezt jól megcsináltátok – forgatta meg a szemeit Emmett. – Emily végre tökéletesen boldog volt, muszáj volt ezt itt csinálni? – nézett ránk dühösen.

-         De hát mi történt? – ásította Emily.

-         Semmi, kincsem, csak az apád bal lábbal kelt fel ma reggel, Alice néni pedig megint jótékonyabb akar lenni, mint amennyire kellene – vette fel Emmett. Majd elindult vele a konyhába Prue után.

-         A francba, ha Emmettnek igaza van, az már nagyon-nagyon durva helyzet – dobbantottam egyet a lábammal.

-         Talán volt igazság abban, amit mondott – szusszantott fel Anthony is.

-         Adj egy esélyt Alecnek, hogyha a legapróbb jelét is mutatja annak, hogy készül valamire azt észreveszem – állt mellém Jasper. Én pedig hálásan néztem rá.

-         Rendben, de a ti felelősségetek lesz – mondta Anthony. Majd ő is kiment a konyhába Emmett és Emily után.

-         Ne haragudjatok rá, csak nagyon ideges mostanában – nézett ránk Nathalie bocsánatkérően. – Értsétek meg őt is. Ti még nem régóta vagytok a családja, de Bella és La Push mindig is hozzá tartoztak. Majd megnyugszik.

-         Tudom, nem haragszunk rá. Azért viszont hálás lennék, hogyha távol tartanád őt a bajtól. Nem szeretnénk, hogyha belekötne a vendégekbe.

-         Ne aggódjatok, olyat nem tenne – legyintett Nathalie. – Sokkal valószínűbb, hogy beveszi magát inkább La Pushba, vagy elmegy vadászni, hogy lenyugodjon egy kicsit…

(Esme szemszöge)

Még csak most indultunk el jóformán a mi kis utazásunkra, de máris hiányoztak a gyerekeink, és a család többi része is. Furcsa érzés volt elhagyni őket, még akkor is, hogyha csak rövid időre, hiszen mi mindig is együtt voltunk, amióta csak vámpírrá váltam. Persze akkor még nem volt ekkora a létszámunk, de akkor is család voltunk, és soha nem hagytuk el egymást.

-         Meggondoltad magad, kicsim? – nézett rám Carlisle aggódva. – Itt maradhatsz a gyerekekkel, elmehetek egyedül is.

-         Nem, arról szó sem lehet, veled megyek – mondtam határozottan. – Csupán furcsa, hogy egy ideig külön leszünk. Neked talán nem az? – kérdeztem, miközben megszorítottam a sebváltón nyugvó kezét.

-         Ami azt illeti, én is furcsán érzem magam. Már régóta nem váltam el a családtól. Vagyis gyakorlatilag soha nem is váltam el tőletek, hiszen mióta van családom, azóta nem bolyongok egyedül a világban – mondta elrévedve. – Nekem is különös érzés elhagyni az otthonunkat, de az nagyon is tetszik, hogy van hová hazajönnünk. Ez mindennél többet ér.

-         Igen, ebben tökéletesen egyet értünk – bólintottam rá azonnal. – A gyerekek még nem is tudják, hogy meg akarjuk lepni őket.

-         Hát, nagyot néznek majd, amikor beállítunk az esküvőre. Természetesen kivéve Alice-t, hiszen őt nem tudjuk becsapni.

-         Sebaj, a többieknek lesz meglepetés – mondtam boldogan.

-         Az már biztos – nevetett fel szerelmem. – Na és mit szeretnél először megnézni Angliában?

-         Nem tudom, mit lenne érdemes? – kérdeztem kíváncsian.

-         Talán akkor Londont javasolhatnám. Bár az biztos, hogy én magam sem fogok ráismerni – mondta mosolyogva.

-         Azért még csak emlékszel valamire, hiszen olyan sokat meséltél már a régi otthonodról, a múltadról – bíztattam szerelmemet. Kizárt dolog, hogy ne emlékezzen semmire.

-         Jól van, azért még vannak emlékképem a tájról, a kedvenc helyeimről. Nem felejtettem el mindent. A boldog emlékeket sikerült megőriznem – mondta boldogan.

-         Na látod, tudtam én, hogy emlékszel még arra, ami fontos – vágtam rá azonnal. – El kell vinned engem azokra a helyekre. Már alig várom, hogy lássam.

-         Látni fogod, szerelmem. Mindent látni fogsz, abból, ami egykor az otthonom volt. Bár attól tartok, hogy a régi faházakat, és földutakat már nem fogod látni, de azért biztosan maradt még valami a régi angliai vidékből.

-         Van, ami nem változik – biccentett Carlisle.

-         Marcus mikorra vár minket? – kérdeztem kíváncsian. Erről még nem is beszéltünk.

-         Nos, úgy beszéltem meg vele, hogy nagyjából két hónap múlva érkezünk meg. Természetesen megértette, hogy szeretnénk részt venni a gyerekek esküvőjén.

-         Ez remek hír – mondtam boldogan. – Egyébként mivel foglalkozik most Marcus? Mármint amennyire Prue elmesélte, Volterra romokban áll, biztosan van mit tenni.

-         Igen, Marcus azt mondta, hogy találtak néhány túlélőt a sajátjaik között, de a várat valóban szinte újjá kell építeni belülről, ami sokáig fog tartani. A tagoknak pedig legalább kétharmada odaveszett. Újjá kell építenie a hatalmat is, mielőtt még önkényes vámpírok megpróbálnának uralomra törni. Elég sok a tennivalója, Max és a lányai pusztítása után.

-         Mi lett a lányokkal? Mármint mi csak Prue és Heather hogyléte felöl tudunk – néztem Carlisle-re idegesen. Sejtettem a választ, de nem igazán akartam tudni róla.

-         A lányok nagy része meghalt az ütközet során. A túlélők számára Marcus menedéket akart ajánlani, de egy szempillantás alatt eltűntek – válaszolta szerelmem.

-         Mi lett a holttestekkel? Megkapták a méltó végtisztességet?

-         Igen, a barátom nem vadember, vagyis vámpír. A lányokat eltemették, és virágokkal borították be. Marcus tisztában van a ténnyel, hogy ezt a helyzetet csakis Aro kapzsisága generálta. Hogyha nem bántották volna Max családját, akkor soha nem történt volna meg ez az egész.

-         Igen, ez valóban így van – bólintottam rá.

Szegény, megtévedt lélek. Bár lett volna a számára is boldogság még ezek után. Bár talált volna valakit, aki boldoggá tehette volna. A bosszú nagyon rossz tanácsadó. Bár ki tudja. Nem tudom, hogy én mit tennék, hogyha valaki elvenné tőlem Carlisle-t. Talán én magam is megtébolyodnék. Lehetséges. Hiszen abból, amit Brian elmondott az apja valaha tisztességes, és jó vámpír volt.

-          Édesem, tudom, hogy mire gondolsz most, de hidd el nekem, nem lehet mindenkit megmenteni. A világ sajnos kegyetlen hely, de van, amiért érdemes küzdeni – mondta szerelmem gyengéden.

-         Az már biztos. Küzdeni a családért, és a szerelemért soha nem lehet rossz harc – bólintottam rá komolyan. – Bár nem tudom, hogy Marcus mit fog szólni a tervedhez. Mármint, amit te és a fiók kitaláltatok. Nemes, és támogatom a gondolatot, de hogyha a harc hosszú távú lesz bármikor is a közeljövőben, akkor elég sokáig távol lesztek mindannyian a párotoktól, és szerintem a lányoknak sem fog tetszeni. Habár ki tudja.

-         Kicsim, valakinek a gyerekekkel kell majd maradnia – mondta kedvesem határozottan.

-         Igen, tudom, hogy igazad van, majd megértik – bólintottam rá. – Mindenesetre nagyon nemes gesztus tőletek, hogy ti is elkíséritek minden küldetésére Edwardot és Bellát. Na és az igazat megvallva, én is nyugodtabb leszek, sokkal nyugodtabb, hogyha ti is velük lesztek. Akkor biztos, hogy mindannyian visszatértek – mondtam boldogan.

A családunk együtt nagyon erős. Főleg, hogyha Emmett is velük van a rengeteg nyers erejével, és persze Jasper is, a zseniális stratégiai megoldásaival. Ennél nagyobb biztonságban sehol sem lehetnének.

-         Igen, csak az a kérdés, hogy Marcus elfogadja-e az ajánlatot – sóhajtott fel Carlisle.

-         Drágám, gondold át logikusan. Miért utasítana vissza néhány remek katonát, akik mind önként mennek vele csatába? – kérdeztem értetlenül.

-         Marcus hajlamos betartani a megállapodásokat. Csak Edwardot és Bellát hívhatja maga mellé, és ahogy ismerem, könnyen lehet, hogy úgy érezné, hogy kihasznál minket.

-         Szerintem ez badarság – legyintettem. – Ha Marcus valóban ennyire nemes, akkor az csakis az előnyére válik, ha megismerkedünk, de mivel most ő lett a vámpírok vezetője, így logikus, hogy elfogadja a segítséget – vágtam rá határozottan. – Marcus okos vámpír, és érteni fogja, hogy neki az kifejezetten jó, hogyha többen segítik őt.

-         Ez mondjuk tény – egyezett bele szerelmem egy kis gondolkodás után.

-         Na látod – fontam össze a karjaimat elégedetten. – Most viszont koncentráljunk a mi kis utazásunkra. Kíváncsi vagyok a szülőhazádra.

-         Rendben, az esküvő utánig egy szót se a volterrai kiruccanásunkról – bólintott rá engedelmesen.

-         Helyes – nyomtam gyors csókot a szájára.

-         Na, de édesem, vezetés közben ilyeneket teszel velem? – kérdezte játékosan.

-         Néha még mi is lehetünk tinédzserek, ha már köztük élünk – tártam szét a karjaimat.

-         Már meg is vagyok győzve – nevetett fel. Majd egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsolt az autóval, hogy minél előbb elérjük a célunkat…