La Push vámpírja II. - Új nemzedék 9. fejezet

9. fejezet

(Bella szemszöge)

Már egy ideje itthon voltunk, és miután kimentettük Alecet elvileg nem lett volna okom kételkedni abban, hogy biztonságban vagyunk, de valami mégsem tetszett nekem. Amikor Emily és Gaby felhívott az éjszaka közepén azzal, hogy Emily rosszat álmodott, és rossz előérzete van. Ezzel pedig elültette a bogarat a fülembe, mert a farkasok érzékelik a veszélyt, és kiskorában Billy és Jake is tudat alatt látták a veszélyek forrását, így lehet, hogy Emily is képes erre. Csak ő előbb rájött, hogy nem egyszerű rémálomról van szó.

-         Min gondolkodsz ennyire, kicsim? – ölelt magához szerelmem. – Talán a lányok miatt aggódsz? Szerintem jól meglesznek Jacobbal és Gabyval.

-         Ebben biztos vagyok, csak nem tetszik nekem Emily előérzete.

-         Bella, Emily egy nagyon öntudatosan, és korához képest túlságosan is érett kislány. Pontosan érzékelte a veszélyt már az elejétől fogva, és ezért lehet az, hogy most nehezebben nyugszik meg, mint Marie. Ő más természet, kevésbé hiszékeny, és gyermeki – simogatta meg a karomat finoman.

-         Valami akkor sem stimmel, Alice már eltűnt egy ideje, és van egy olyan érzésem, hogy nem a parti szervezésével foglalkozik, mert akkor Jaspert nem vitte volna magával.

-         Ha baj lenne, arról tudnánk, hiszen Alice azt elmondta volna – nyugtatott tovább. A többiek pedig türelmesen nézték végig a vívódásomat, mivel mindenki a nappaliban ült velünk. Amikor Carlisle hirtelen felkapta a fejét, és Edward vele együtt mozdult.

-         Aro – szimatolt mélyen a levegőbe fogadott apánk. – Mit kereshetnek itt?

-         Talán Heidi érdekli őket – rántotta meg a vállát Emmett. – Vagy egy jó kis balhét akarnak – csapta össze a tenyerét lelkesen.

-         Edward? – fordultam felé kíváncsian.

-         Alec velük van – vágta rá azonnal szerelmem. – Viszont össze van zavarodva, mintha valaki törölte volna belőle a történteket. Különös, még én sem értem, hogy mit akar igazából kihozni a gondolataiból. Heathert fantáziálja, aki egy szerelmes képzelgés – húzta fel a szemöldökét szerelmem. – Itt valami nem stimmel – húzta maga mögé Angelát Brian.

-         Johanna és Billy a házban vannak – pattant fel Esme idegesen. Majd felrohant az emeletre. – Gyerünk, ébredjetek. El kell tűnnötök innen, gyorsan – ébresztette őket villámgyorsan fogadott anyánk. – Az ablakon át, fussatok messze a határon túl – adta ki az utasítást Esme. Néhány pillanattal később pedig már hallottuk is, ahogy Billy elrohan Johannával a hátán. – Rendben, most már messze járnak – ült vissza Carlisle mellé Esme, még kissé idegesen. A következő pillanatban pedig már nyílt is ki az ajtó.

-         Aro, barátom, minek köszönhetjük a látogatást? – állt fel Carlisle azonnal.

-         Szerintem pontosan tudod barátom, hogy miért vagyunk itt – nyújtotta ki a kezét Aro. Carlisle pedig jobb híján elfogadta a felajánlott tenyeret. Majd Aro a már jól megszokott mély koncentrációjába kezdett, hogy minden kiolvasson fogadott apánk fejéből. – Hm… szóval Heathernek hívják azt a tüneményes látomást, ami távol tartotta tőlem az egyik legjobb testőrömet. Már csak az a kérdés, hogy mit tud ez a kislány, amivel kordában tartotta Alecet. Ennyire jó ágyas még a Volturi kastélyban sincs, úgyhogy azt hiszem, kizárhatom a kurtizánokról szóló elméletem. Bár Alecre egyáltalán nem lett volna jellemző viselkedés. A kérdés már csak az, hogy Heidi hol van? Feltételezem, hogy ott, ahol Heather, de hol van az az ott?

-         Nem tudjuk – vágtam rá azonnal.

-         Na és akkor tudjátok, ha cserébe nem ölöm meg a két unokátokat? Tényleg, hol vannak a kis csodák? Azt hiszem, hogy illene összeismerkednünk – mosolyodott el gonoszan.

-         Őket most nem találod itt – válaszolta Esme higgadtan. – Kiránduláson vannak, és még jó ideig nem jönnek haza.

-         Valahogy sejtettem, hogy ezt fogjátok mondani – biccentett Aro. – Akkor marad az a variáció, hogy elmondjátok, amit tudni akarok, és ti élhetitek tovább az életeteket. Vagy, elhurcolhatunk mindenkit, és meglátjuk, hogy ki éli túl a Volturi kiképzést – mondta elégedetten. – Pontosan tudom, hogy ki közöttetek a felesleges – nézett jelentőségteljesen Esmére, majd Rose-ra. – Sosem titkoltam, hogy kedvelem a tehetségeket, a többi vámpír, az csak létezik, de a tehetségeket meg kell becsülni.

-         Na idefigyeljen maga… - indult meg felé Emmett, de Edward és Carlisle még időben ráugrottak.

-         Nyugodj meg, fiam. Ne veszítsd el a fejed – utasította Carlisle azonnal. Majd bocsánatkérő pillantást küldött Esme felé. Minden bizonnyal azért, mert most mindenki előtt nem akar bocsánatért könyörögni. Bár mindannyian pontosan tudjuk, hogy csak a higgadtságának, és a logikájának köszönhető, hogy nem támadt ő is Aróra. Majd a saját kis lakosztályukban megbeszélik a dolgot Esmével.

-         Most azonnal kifordulnak a házból, és meg sem állnak Volterráig. Soha nem hallottak semmilyen különleges gyermekekről, vagy csábító női családról. Heidi elhalálozott egy harc során a csőcselék miatt, maguknak pedig csak egy szokványos körtúra okozta a késlekedést a hazatérésben. A titok biztonságban van, senki nem fenyegeti a vámpír faj lebukását. Heather csak egy szerelmes képzelgés Alec fejében, de valójában sosem látta azt a szirént, aki elrabolta a szívét. Csupán egy gyönyörű fantázia volt – állt fel Brian Angela mellől. Aro pedig, mint akit letaglóztak intett az embereinek, kivonult a házból, és már el is indult Volterra felé.

-         Brian, mi a… - kezdtem volna bele. Edward azonban rávetette magát barátomra.

-         Milyen ismerős képességre derült fény az imént – vicsorgott rá szerelmem. – Nagyon érdekes, hogy felbukkantál az esküvőnkön, és hirtelen megtalálta a lányokat ez a Max nevű alak – morgott rá Edward. – Mit adott neked az a család cserébe, hogy beférkőzz közénk? Vagy nevezzük téged nyugodtan Max gyermekének?

-         Ugyan már Edward, hiszen régóta ismerem Briant, és miért akart volna a barátom lenni, hogyha bármi köze van ehhez az egészhez. Amikor összeismerkedtünk Marie és Emily még csak kósza bűnös gondolat sem voltak – tiltakoztam Brian védelmében. 

-         Nos, amilyen jól tájékozottak, akár lehet saját látójuk is, mint nekünk Alice – állapította meg Edward.

-         Brian, megmagyaráznád? – kérdezte Angela remegő hangon.

-         Várjatok, ennek egyáltalán nincs értelme – csitított le mindenkit Carlisle. – Ha Brian hozzájuk tartozna, akkor nyilvánvalóan segített volna Heathernek, és nem ment volna el értetek a nászutatokra. Ráadásul azt mondtátok, hogy Aro benne is olvasott, amikor Volterrába hurcoltak titeket, és ez esetben Aro látta volna, hogy Maxhez tartozik. Valami más lesz ennek a hátterében.

-         Szerintem inkább csak hallgassuk meg – szólt közbe Esme. – Nem hiszem, hogy Brian veszélyes lenne ránk nézve, de azzal egyetértek, hogy meg kell tudnunk, hogy mi folyik itt pontosan.

-         Esetleg nyújthatok némi magyarázatot, vagy gyártjátok tovább az elméleteiket, amiket én türelmesen meghallgatok? – forgatta meg a szemeit Brian.

-         Hallgatunk, Brian – néztem rá bizonytalanul. Nem hiszem, hogy ellenünk ténykedne, mert akkor nem lenne már ilyen régóta a barátom, és nem is élt volna velünk éveken át még régebben.

-         Rendben, szóval nem tagadom, hogy van némi közöm Maxhez, és a többiekhez, bár a nagy részüket nem ismerem – kezdett bele.

-         Tudtam – morgott rá Edward újra.

-         Akkor miért nem érzékelünk téged csodálatosnak, ahogy a többi hozzád hasonlót? – kérdezte Rose ingerülten.

-         Talán Bella pajzsa miatt – ajánlotta a lehetőséget Carlisle.

-         Brian a pajzsom alatt van, tehát tudnia kéne rajtunk használni a képességét – vetettem ellent.

-         Érdekel titeket a valódi sztori, vagy inkább találgattok egy ideig? – forgatta meg a szemeit barátom.

-         Hallgatunk – dőlt hátra Emmett az kanapén.

-         Tehát, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba – kezdett bele Brian. – Nem tagadom, hogy van közöm Heatherhez és Maxhez, és azt sem fogom tagadni, hogy nem ok nélkül nem érzékeltek engem máshogy, mint egy átlagos vámpírférfit. A történetem régre vezethető vissza, nagyon régre. Még azokba az időkbe, amikor Max és a családja Volterrától nem messze éltek, és még csak négyen voltak, pontosabban még csak négyen voltunk. Max, Heather, én, és az édesanyánk, Paige.

-         Állj, az édesanyátok? – kerekedtek ki a szemeim. – Heather, és te?

-         Heather az ikerhúgom – bólintottam rá.

-         És Max…

-         Igen, Max az édesapánk. Pontosabban már csak Heather apja, mert engem már nagyon régen kitagadott.

-         Én kezdek összezavarodni – szólalt meg Esme zavartan. – Miért tagadott ki az édesapád? Mi közötök a Volturihoz? Miért nem emlékszik rátok Aro, és a többi testőr? Hová lett az édesanyátok… oh – kapta a szája elé a kezét.

-         Mint már mondtam, ez egy hosszú történet. Az édesanyánk Paige zseniális táncosnő volt, amiben az is közrejátszott, hogy a férfiak elaléltak az előadásától, mert már emberként is megvolt benne a csábítás képessége. Ami egyszer veszélybe is sodorta őt. Egy éjjelen, amikor hazafelé tartott megtámadta őt néhány férfi. A rettegés pedig blokkolja a képességünket. Ezért kell kontrollt tanulnunk. A lényeg, hogy anyánkat megtámadták, de Max éppen arra vadászott. Eredetileg az anyánkat akarta vacsorára, de helyette inkább a támadókat fogyasztotta el, és anyát életben hagyta. Az édesanyánk ekkor látta meg Maxben a vonzó, és szerető férfit. A karjaiban vitte el magához, és saját kezűleg készített gyógyító főzetet a sérüléseire, annak ellenére, hogy a vére szinte mindennél jobban csábította. A teste azonban még inkább. Az anyám tudatosan kezdte el csábítani a számára félelmet keltő, és mégis csábító lényt. Mint láthatjátok sikerrel járt, mert tisztán látszik a szerelmük beteljesedése általam és Heather által. A születésünkkor apánk átváltoztatta anyánkat, hogy tovább élhessen velünk. Néhány évtizedig mi voltunk a világ legboldogabb családja. Heather és én szeretetben és békében éltük az életünket a szüleinkkel, amikor megjelent a portánkon a Volturi. Aro azonnal csodálattal kezdte el figyelni az anyánkat, de nem mutatta jelét annak, hogy tervei lennének. Lassan, és tudatosan férkőzött a családunk közelébe, majd meghívott magához minket, hogy tekintsük meg az uralkodó család otthonát. Apánk és anyánk persze azonnal igent mondtak, és boldogan utaztunk el Volterra gyönyörű városába. Mi a kastély nyugati szárnyában kaptunk lakosztályt, míg a szüleinket a keleti részen helyezték el. Egyik éjszaka szívfacsaró sikolyokra, és fájdalmas üvöltésekre riadtunk fel. Heathert hazaküldtem, és én magam indultam el megkeresni a baj forrását. Nem akartam, hogy a húgomnak baja essen. Mire odaértem már késő volt. Az édesanyám darabokra szaggatva éget egy máglyán. Azonnal Aróra vetettem magam, és amint apám kiszabadult már bele is vetette magát a tűzbe. Nem foglalkozott vele, hogy az arca és a kezei összeégnek, csak próbálta megmenteni az anyánkat. Talán még sikerült is volna neki, ha nem jelenik meg Jane. Aro leghűségesebb csatlósa. Aki kínozni kezdte az apámat, és engem is. Még annyira észnél voltam, hogy használjam rajta az erőmet, és így apámat minden tiltakozása ellenére a vállamra vettem, megbabonáztam a Volturi emlékeit, hogy ne kövessenek minket, és elmenekültem. Amint elég messzire értünk felsebeztem a bőrömet, és felajánlottam a nyakamat, és apám ösztönösen a véremre vetette magát. Egyszerűen nem bírt leállni, és mivel csak néhány csepp vér maradt bennem a sajátomból, így nem volt elég erőm hozzá, hogy félvér maradjak. A méreg túl sok volt a szervezetemnek, és akkor lett belőlem teljes vámpír. Nem tudtam haragudni az apámra, és a gyász is közelebb hozott minket egymáshoz, mint valaha. Hosszú hónapokig gyászoltuk anyát, és azt hittük, hogy a családunk soha nem lábal ki ebből a letargiából, amikor hirtelen valami megváltozott. Apánk egyik pillanatról a másikra vált depressziós vámpírból, dühöngő és bosszúvágyó ámokfutóvá. Észvesztve utaztunk egyik városból a másikba, hogy tehetséges lányokat találjunk, akik olyan képességekkel bírnak, amilyennel mi magunk is. A terv az volt, hogy bevesszük Volterrát, és minden sérelmünket megbosszuljuk az ott lakókon, de nem ádáz gyilkosságok árán, hanem csábítással, és megtévesztéssel. Fortéllyal, ami méltóbb egy intelligens lényhez. A bosszú azonban egyre fárasztóbb lett. Heather és én kételkedni kezdtünk apánk józan eszében, de a húgom nem volt rá képes, hogy ténylegesen el is hagyja őt a beteges bosszúéhsége miatt. Egyre többet veszekedtünk, és a szóváltásokat lassan tényleges küzdelmek váltották fel. Olyannyira belelendültünk az egymás elleni harcba, hogy egyszer nem vettem észre, hogy Heather közénk ugrik. Hónapokba telt, mire felépült abból a hatalmas ütésből, amit kapott. Ettől csak még jobban elmérgesedett a helyzet közöttünk, míg végül egy nap apám szó szerint hozzám vágta a holmimat egy zsákban, majd kiadta az utamat, én pedig szó nélkül távoztam. Ezután kezdtem el bolyongani, és találkoztam többek között veled is – nézett rám halványan elmosolyodva. – Megmutattad, hogy hogyan lehet bár veszteségekkel, de bosszúvágy nélkül élni az életet. Hiszen meggyilkolták a szüleidet, elhagyott téged az, aki szeret. Magadra maradtál a gyermekeddel, mégis önmagad maradtál. Ekkor dőlt el bennem végleg, hogy a harag, és a bosszúvágy nem jó tanácsadó. Lassan újra önmagam lettem, és megtanultam, hogy milyen az az önuralom, beilleszkedtem az emberek közé a segítségeddel, és azt hiszem, hogy innentől kezdve már ismered a történetem – fejezte be élete történetét.

-         Miért ölték meg az édesanyádat? – kérdezte Angela halkan.

-         Aro szemet vetett rá, de az anyám nem volt az a fajta nő, aki bárkit beenged az ágyába. Soha nem ért hozzá senki más az apámon kívül, így ellenállt, az apám pedig rajtakapta azon Arót, hogy mit művel. Apám szerint anya őt védte, amikor megtörtént az, ami történt. Aro és Caius is azon a véleményen volt, hogy ha anyám nem a Volturival van, akkor egyértelműen ellenük. Ezért kellett meghalnia.

-         Ha nem volt okod a titkolózásra, akkor miért nem mondtad el, amikor megjelentek, hogy kicsodák, és mit akarnak? – kérdezte szerelmem még mindig indulatosan.

-         Azért, mert akkor is így reagáltatok volna, csak még több haraggal, és dühvel estetek volna nekem. Vagy talán azt mondtátok volna, hogy „hát, idióta egy családod van, de azért szeretünk?” Gondoljátok végig a helyzetemet logikusan, és magatok is belátjátok, hogy nem lett volna bölcs döntés mindent bevallanom.

-         Én hiszek neked – bújt hozzá Angela szorosan.

-         Köszönöm – nyomott csókot szerelme ajkaira. Mire barátnőm a mellkasához bújt zavarában.

-         Miért nem érezte Eleazar a képességedet? – kérdezte Carlisle kíváncsian.

-         Megvannak a módszereim rá, hogy ne bukjak le – rántotta meg a vállát. – Képes vagyok blokkolni bizonyos energiákat, ahogy Emily is.

-         Mit tud Emily? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Emily képes rá, hogy a testvére bűvölő erejét visszafogja. Ő a kapocs, ami Marie-t a bűvölet és a normális élet közötti szinten tudja tartani, hogy soha ne uralja őt a képessége, akármennyire is csábító lenne a gondolat. Gyakorlatilag olyasmi, mint én, csak erősebb érzelmi kisülésekre képes. Valószínűleg a farkas mivolta miatt. A lényeg, hogy ha akarja, akkor felerősíti Marie erejét, vagy blokkolja, és egy szintre kerülnek. Ha Emily blokkol, akkor nem lehet megkülönböztetni a lányokat, mert tényleg olyanok lesznek, mint két tojás. Bár Emily még nem alkalmazza ezt a dolgot tudatosan, de hamarosan rá fog jönni a teste titkaira. Én pedig segíthetek, hogy megtartsák az egyensúly Marie-val együtt.

-         Na és miért bízzunk meg benned? – csattant fel Rose. – Nem azért, de mindenki elalélt a szomorú sorsától. Egyikünknek sem vidám a múltja. Az átváltozás előtti pillanataink voltak a leggyötrelmesebbek, de ettől még nem hallgatunk el semmit egymás elől.

-         Attól, hogy csúnya véget ért az emberi létünk az emberségünket még nem kell elveszítenünk. Én még mindig Angela Weber vagyok, hiába történt az, ami – emelte fel egy kicsit a hangját Ang. – Bár, ha akarjátok, akkor természetesen távozunk, hiszen ez a ti házatok – fűzte még hozzá.

-         Ne, én is hiszek neked Brian, ha bántani akartál volna minket, akkor már régen megtehetted volna – állt Brian mellé Esme is.

-         Kivételesen Rosalie-val értek egyet – szűrte Edward a fogai között.

-         Uramisten, ezt is megértük – kiáltott fel Emmett döbbenten. – Rosalile Hale, és Edward Cullen egyetértett valamiben. Könyörgöm, valaki jegyezze fel az időpontot, mert még megmozdulni sem vagyok képes.

-         Én is hiszek neked, Brian – mondtam határozottan. Mire Edward motyogott valamit az orra alá, de elengedtem a fülem mellett.

-         Én sem ítélkezem a hallgatásod felett – mondta Carlisle határozottan.

-         Én köztes javaslatot tennék – kezdett bele Emmett. – Nem hibáztatjuk a kiscsókát a hallgatása miatt, de megfigyelés alatt tartjuk, kvázi próbaidőre helyezzük a csávót.

-         Hm… egész jó ötlet – gondolkodott el Edward.

-         Hát vannak nekem egyáltalán rossz ötleteim? – kérdezte Emmett sértetten.

-         Aróra támadni a testőrei védelmező körében? – kérdeztem mintegy visszavágás gyanánt.

-         Az csak azért volt, mert fenyegetni merte a csajomat, és az anyámat. Azt hiszem, hogy ez ilyen esetben teljes mértékben megbocsájtható – vágta rá határozottan.

-         Na jó, nem vitatkozom ezzel a ténnyel – bólintottam rá. Teljesen jogosak voltak Emmett indulatai.

-         Mennyi ideig jó a képességed Arón, és az emberein? – kérdezte Carlisle kíváncsian. Úgy éreztem, hogy ebben már egy kicsit benne volt az orvosi kíváncsiság is.

-         Addig maradnak bizonytalanok, amíg vissza nem térnek ide, vagy nem találkoznak velem. Egy emlék, vagy egy hely könnyedén beindíthatja az ösztöneiket, és a kíváncsiságukat, akkor emlékezni fognak – válaszolta Brian azonnal.

-         Ezek szerint elég, ha kerüljük a Volturit, és ők nem hiszem, hogy sűrűn akarnának errefelé mászkálni, egyébként is elég sűrűn költözünk, így nem áll fenn a veszély – gondolkodtam el. – Akkor ez a gond egy jó időre megoldódott. A legjobb lesz, hogyha Anthony és Nathalie most azonnal a lányok után mennek, mert akkor végre Emily is képes lesz megnyugodni. Én pedig elmegyek Johannáért, és Billyért, biztos halálra idegeskedik magukat.

-         Itt vagyunk, nincs miért aggódni – léptek be az említettek az ajtón.

-         Hát ti meg mit kerestek itt? – kérdeztem dühösen. – Esme szólt nektek, hogy meneküljetek.

-         Haza is mentünk, de szerinted otthon ülök a babérjaimon, amikor veszélyben vagytok? A falka itt van kint ugrásra készen. Ma mindenki járőrözni fog az éjjel, amíg a Volturi kellő távolságba nem ér a területünkről. Ti sem gondoltátok komolyan, hogy a falka megfutamodik, amikor vámpírok garázdálkodnak a területünkön – magyarázta Billy határozottan.

-         Na és Johannát miért nem hagytad ott a biztonságot nyújtó házban? – kérdezte Esme aggódva.

-         Azért, mert a kisasszony úgy csimpaszkodott belém, hogy még egy targoncával sem tudtam volna leszedni a hátamról – vigyorodott el Billy.

-         A kis pióca – nevetett fel Emmett is. – Talán mégis csak több volt a vámpír gén abban az injekcióban, mint hitted, csajszi – kacsintott rá Johannára.

-         Nem hinném, én pontosan állítottam össze a vegyületet, hogy tökéletes legyen az összhatás. Ez a cicámon és rajtam is tisztán látszik.

-         Hát én is vigyáztam volna, hogyha kísérleti macit csinálok magamból az biztos – biccentett Emmett.

-         Sziasztok – érkezett meg végre Anthony és Nathalie is. – Mi ez a sok idegen vámpírszag szerte az erdőben? – kérdezte fiam idegesen. – Egy horda nomád garázdálkodik erre, vagy az ismerőseitek? – nézett körbe mindenkin.

-         A Volturi tisztelt meg minket a látogatásával, de ez egy hosszú történet – válaszoltam azonnal.

-         Lássuk – nézett rám komolyan. Én pedig készségesen nyitottam ki a pajzsomat, hogy Anthony láthassa a történtek minden egyes részletét pontosan. – Hogy az a… - meredt Brianre dühösen. – El kellett volna mondanod, amikor elkezdődtek az elrablási kísérletek – folytatta immáron kissé higgadtabban.

-         Mert hittél volna nekem?

-         Nem, de nyilván jobban fel tudtunk volna készülni. Emilynek baja esett, hogyha rémlik, méghozzá egy ilyen támadás miatt – sziszegte Anthony a fogai között.

-         Ne fussuk meg még egyszer ezt a kört – csitított mindenkit Carlisle. – Brian velünk van, ezt ma többször is bizonyította, és azt ketten is tudnátok, ha ez csak egy trükk lenne, szóval, amondó vagyok, hogy mindenki nyugodjon meg, és dolgozzuk ki a stratégiát. A veszély pillanatnyilag szünetel, de még nem múlt el teljesen. Késő van, mindenki, akinek szüksége van alvásra pihenjen le, a többiek pedig álljanak védőkört a ház egy mérföldes körzetében.

-         Hm… mintha csak én mondtam volna – sétált be Jasper és Alice mosolyogva.

-         Hát ti meg hol voltatok eddig? – tettem fel a leginkább engem foglalkoztató kérdést.

-         Intéztünk magángépet, és megfelelő mennyiségű ételt és szórakozást, hogyha a lányok után megyünk a szigetre. Mindenki csomagoljon, és holnap este már indulhatunk is.

-         Jó ötlet, menjetek, ott biztonságos – mondta Billy határozottan.

-         Mi az, hogy menjetek? – fordultam felé kikerekedett szemekkel. – Ti is jöttök Johannával – mondtam anyai szigorral a hangomban.

-         Nem anya, te is tudod, hogy nem hagyhatom el csak úgy a pozíciómat – vetette ellen fiam azonnal. – Az alfának maradnia kell, de ti menjetek, és Johannát is vigyétek magatokkal.

-         Nem, eszem ágában sincs itt hagyni téged – nézett rá kedvese dühösen.

-         A szigeten biztonságban lennél – csitította Billy lágyan.

-         A francot sem érdekel a biztonság, nagylány vagyok már, és én itt maradok, ha tetszik neked, ha nem – mondta Johanna határozottan. Majd karba fonta a kezeit a mellkasa előtt, hogy nyomatékot adjon a szavainak.

-         Na és mi lesz, ha valami rosszul sül el, és kényszerítenek rá titeket, hogy eláruljátok, hogy hol vagyunk? – kérdezte Jasper. – Tudom, hogy alfa vagy, de a család biztonsága érdekében velünk kell jönnötök.

-         Fiam, teljesen mindegy, ha Aro emlékei visszatérnek, akkor tudni fogja, hol vagyunk, mert megérintett engem – szólt közbe Carlisle.

-         Nem tudja, mert bizonyos részleteket blokkoltam, mint például a pontos helyet. Csak annyit tud, hogy valami napsütötte hely – válaszoltam halkan. Már egész jól irányítom a blokkolási képességeimet.

-         Akkor kénytelenek lesztek velünk jönni – mondta Jasper éllel a hangjában.

-         Nem hagyom el a másik családomat, azért, mert te úgy kívánod – dühödött fel Billy is.

-         Várjatok, talán én segíthetek – állt fel Brian.

-         Mire gondolsz?

-         Megbűvölöm őket, nem fogják tudni, hogy kik vagyunk, és hol vagyunk, de azonnal visszatér minden emlékük, hogyha újra találkozunk – ajánlotta Brian. – Na meg persze a falkát is, mindenkit, aki ismer minket.

-         Mi? Nem – álltam Billy és Johanna elé. – Nem veheted el a múltjukat, nem teheted ezt.

-         Nem örökre fogom megtenni, csak egy kis időre – mondta Brian higgadtan.

-         Tulajdonképpen ez nem is rossz ötlet – fogta meg a vállaimat Billy.

-         Nem, ezt nem engedem – vontam ki a pajzsomat Billyre és Johannára. Soha nem fogom hagyni, hogy elvegye az emlékeiket. Mi egy család vagyunk. Nem élhetnek úgy, hogy azt sem tudják, kik vagyunk.

-         Stratégiailag remek gondolat Brian ötlete – próbált meg Jasper is győzködni.

-         Nem – kiabáltam rájuk. Mi a fenét képzelnek? Hogy tehetnek ilyet egy családtaggal? Itt mindenki megbolondult rajtam kívül.

-         Szeretlek, anya, akkor is, ha egy kis ideig nem fogok rád emlékezni – ölelt magához Billy, majd puszit nyomott az arcomra. – Edward, Emmett, kérlek – pillantott rájuk, amikor elengedett. Mire Edward és Emmett megragadtak engem. – Úgy három mérföld legfeljebb a pajzs hatósugara, olyan messzire kell vinnetek őt – nézett rájuk komolyan. – Brian, ha a pajzs már nem lesz rajtunk, akkor ne habozz. Anyát nem könnyű visszatartani.

-         Ne, eresszetek el – kezdtem el kapálózni, de két erős vámpírral szemben mit sem ért az én fizikai erőm. – Billy – sikoltottam, még mindig, amikor már messze jártak velem. Majd hirtelen megálltunk.

-         Bella, nyugi, nem örökre hagyjuk itt őket – csitított Emmett magához képest komolyan.

-         Mit tennél, ha éppen Rosalie agyából törölne ki valaki téged? – vicsorogtam rá eszemet vesztve.

-         Megölném – vágta rá Emmett. – Viszont most a biztonságunk a lényeg, ezért hagynod kell, hogy ez megtörténjen. Visszakapod még a fiadat, ezt akár én magam garantálom – fűzte még hozzá komolyan. – Nincs mitől félned.

-         Persze, könnyű ilyeneket mondani, de ha bármi balul sül el, akkor nem lesz visszaút, és ezt ti is tudjátok.

-         Nem fog semmi sem balul elsülni, és ezt te is tudod. Billy rafináltabb annál, minthogy könnyedén elkapják.

-         Brian készen van, most azonnal induljunk, mielőtt még megtalál minket a szagunk alapján valamelyik falkatag – jelentek meg a többiek.

-         Ezt még megkeserülöd – indultam meg Brian felé. – Ne merd magad többé a barátomnak nevezni.

-         Bella, csitulj, kicsim, visszakapod még a fiadat – próbálkozott Edward. Viszont nem érdekelt a süket szövegelése, és visszakézből egy akkora pofont adtam neki, hogy egy fa adta a másikat, szó szerint. – Ne gyere a közelembe. Neked mellettem lett volna a helyed – kezdtem bele, de a lábaim egyre gyengébbek lettek. – Jasper, hagyj… - kezdtem volna bele, de olyan gyengének éreztem már magam, hogy rongybabaként omlottam valaki karjaiba…

BD trailer! Gondoltam kiteszem nektek is :D Imádom!!!!!

La Push vámpírja II. - Új nemzedék 8. fejezet

8. fejezet




(Gabriella szemszöge)



Reggel viszonylag korán ébredtem. Emily még halkan szuszogott mellettem. Nem akartam felébreszteni, ezért nyugodtan feküdtem az ágyon továbbra is. Már éppen visszaaludtam volna még egy kicsit, amikor kinyílt az ajtó, és Marie sétált felénk ásítozva, és a maciját szorongatva.

- Jó reggelt – mászott fel az ágyra. Majd begubózott a testvére mellé, aki azonnal felé fordult, és átölelte őt. Imádtam kettejük között ezt a reflexszerű mozdulatot. Annyira látszott ilyenkor rajtuk, hogy igazi ikrek. Egyek voltak minden tekintetben.

- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá. – Bár azt hiszem, hogy inkább jó pihenést még nektek – állapítottam meg, amikor Marie behunyta a szemeit, és elaludt a nővére mellett.

Én pedig úgy döntöttem, hogy ez esetben csak felkelek. Az első utam a gyerekek szobájába vezetett, ahol Jacob és Timothy édesen szuszogtak egymás mellett. Jake egyik karja a kisfiúnkat ölelte, míg ő hason fekve mélyen aludt. Hihetetlen, hogy Tim már ekkora baba, pedig még csak nemrégen született meg. Mégis már olyan kétéves forma. Kisebb, mint a lányok, de elég gyorsan fejlődik. Talán Marie miatt történik ez az egész. Tudja, hogy neki is gyorsabban kell fejlődnie. Még néhány percig néztem őket, hogy magamba szívhassam a látványt, azután pedig lementem és nekiestem a reggeli elkészítésének. Egy szempillantás alatt szedtem magam köré minden szükséges dolgot, és már sütöttem is a palacsintákat, és a rántottát, hogy mindenkit jóllakathassak, amint felébredtek. Már telepakoltam az asztalt mindenféle finomsággal, és főztem kakaót, teát, és kávét is, amikor szerelmem dugta be a fejét az ajtón.

- Friss kávéillatra gyűl az éji vad? – kuncogtam boldogan.

- Csak akkor, hogyha igazi Gabriella féle tejeskávé – lépett mellém, majd édes csókot nyomott a számra. Miközben elcsente a nagy bögre kávéját is az asztalról. – Egyébként pedig jó reggelt.

- Ez a reggel csak egyre jobb lesz – simultam kedvesemhez. - A gyerekek még alszanak?

- Nem, Marie és Emily már ébredeztek, szerintem nemsokára itt lesznek, hogy ők is reggelizzenek. Tim pedig csak rád vár, hogy felöltöztesd, nekem ma nem hajlandó hagyni, hogy segítsek. Ma te leszel a soros kedvenc, úgy tűnik – mondta szerelmem nevetve.

- Sebaj, szeretem, amikor én vagyok az aktuális rajongásának a tárgya, persze csak Marie után, mert őt nem lehet legyőzni – húztam el a számat.

Imádtam Marie-t, és nem voltam rá féltékeny, de mindig is azt hittem, hogy legalább az első tíz évben én leszek a legfontosabb lény a gyermekem életében. Azonnal besiettem a fiúnkhoz a szobába, és elővettem neki egy fürdőnadrágot, és egy pólót. Ma ennyi ruha éppen elég lesz. Jake ma szörfözni fogja tanítani a lányokat, én pedig úszni tanítom majd Timet. Már alig várom, hogy elkezdjük, biztosan igazi kis cápaként fogja szelni a vizet.

- Szia, kincsem – kaptam fel azonnal, ahogy odaértem hozzá.

- Szija, mami – karolta át a nyakam boldogan. – Kérek ruhát, és reggelit – nyomott egy hatalmas cuppanós puszit az arcomra.

- Rendben, gyorsan felöltözünk, azután pedig jöhet az a reggeli – tettem vissza az ágyra. Majd egy szempillantás alatt összeszedtem a szükséges ruhákat, és még egy papucsot is.

- Anyu, ne a feketét, azt Marie nem szereti – tiltakozott azonnal fiam.

- Akkor melyiket? – kérdeztem kíváncsian.

- Mondjuk a kéket, az jó lesz. A kéket nagyon is szereti – lelkesedett fel kisfiam.

- Kis diktátor - csóváltam meg a fejem, de engedelmesen húztam elő a kék garnitúrát a szekrényből. Természetesen örömmel teljesítettem a gyermekem minden kívánságát, még akkor is, hogyha ilyen kis pimasz már most. – Na gyere, itt az ideje, hogy reggelizzünk – adtam rá gyorsan a ruhákat.

Majd felvettem, és azonnal a konyha felé vettem az irányt. Ahol Jacob már elő is készítette a fiúnk, és az én reggelimet is. Amint leültünk Jake már egy villát is tartott a szám elé, én pedig mosolyogva húztam le a falatot, miközben én Tim szájához tartottam egy villát, aki már el is vette tőlem, és a kezével tuszkolta a szájába a falatot.

- Timothy – nézett rá az apja rosszallóan. – Ne legyél kismalac – fűzte még hozzá fejcsóválva.

- Jól van, bocsánat – sóhajtott fel. Majd megfogta a saját kis villáját, és jól nevelt kisfiúként folytatta tovább a reggelit.

- Sziasztok – lépett be a konyhába Marie, és Emily mosolyogva. Valami azonban furcsa volt. Nem tudtam, hogy melyik kislány melyik, pedig eddig könnyedén meg lehetett különböztetni őket Marie képessége miatt. Én ezt nem is értem.

- Sziasztok – mosolyodtam el. Biztosan csak fáradt vagyok, és ezért nem látom meg a különbségeket közöttük. – Gyertek, kész a reggeli – mutattam a két üres tányérra. Marie természetesen a rózsaszín készlethez ült, míg Emily a sárgához. Huh, így nem lesz baj. Legalább színek alapján meg tudom majd különböztetni őket.

- Hm… palacsinta – lelkesedett fel Marie. Míg Emily természetesen rávetette magát a szalonnás rántottára.

- Öhm… Jake, mi lenne, ha előkészítenénk a deszkákat, amíg a gyerekek esznek? – fordultam szerelmem felé. Aki csak biccentett egy aprót, és már fel is állt. Miután kiértünk a házból, azonnal kedvesem felé fordultam. – Neked nem tűnt fel valami furcsa a lányokon?

- Nem igazán – rántotta meg a vállát. – Miért, szerinted valami baj van velük? Hívjak orvost?

- Nem hiszem, hogy ilyen probléma lenne – ráztam meg a fejem. – Lehet, hogy csak fáradt vagyok – csóváltam meg a fejem. Biztosan csak valami butaság az egész. Ha Jacob az éles szemével nem vett észre semmit, akkor nem lehet baj. – Nem tudom, hogy mi van velem mostanában, de elkalandozok néha, és biztosan csak beképzeltem ezt az egészet – bújtam oda Jacobhoz. Valószínűleg csak engem is megviselt ez a hajcihő, amit át kellett élnünk.

- Nézd, kicsim. Tudom, hogy nem egyszerű velem, velünk az élet, de megígérem, hogy most már kipihenheted magad. Ma jót mulatunk a fiúnkkal és a lányokkal. Este pedig folytatjuk, amit elkezdtünk. Rendben? – nyomott csókot a nyakamra.

- Igen, ez határozottan jól hangzik – sóhajtottam fel. – Menjünk vissza, mert a lányok már biztosan megették a reggelit, és ahogy Timet ismerem, már ő is a második tányér ételen lehet túl.

- Ti menjetek ki napozni, majd én rendet rakok – simogatta meg a derekamat.

- Már van rajtunk fürdőruha – húzta fel a nyári ruháját Marie lelkesen. Egy édes kis bikini volt rajta.

- Rajtad is van, Emily? – fordultam felé mosolyogva.

- Még nem hívtak fel anyáék? – kérdezte kíváncsian.

- Még nem – válaszoltam őszintén.

- Akkor azt hiszem, hogy én inkább még itt várok – mászott fel a székre komolyan. – Majd segítek Jake bácsinak – fűzte még hozzá, amikor ellent akartam mondani.

- Édesem, tegnap este is feleslegesen aggódtál, úgyhogy kérlek, bízz meg bennünk – mondtam határozottan. – Lemegyünk a partra, és Jake bácsi azonnal szól nekünk, hogyha a szüleitek hívnak bennünket. Rendben lesz így?

- Jól van – sóhajtott fel.

- Tehát, van rajtad fürdőruha? – mosolyogtam rá nyugtatóan.

- Igen, van – húzta fel ő is a ruháját. Ami alól azonnal előröppent egy egyszerű, de nagyon helyes citromsárga úszó.

- Oké, akkor hozom a törölközőket, és már megyünk is – rohantam el a fürdőbe, de a törölközők előtt inkább a mosdókagylót részesítettem előnyben. Olyan hirtelen tört rám az émelygés, hogy alig jutottam el odáig, és már ki is adtam magamból a reggelit.

- Gaby? – rohant be utánam Jacob. – Mi a baj? – segített fel a földről. Majd eltámogatott a mosdókagylóhoz. Ahol egy kicsit megmosakodtam, és a fogaimat is átsikáltam.

- Azt hiszem, hogy most jött ki rajtam a stressz, már jól vagyok – törölköztem meg.

- Azért ne menj a vízbe a gyerekekkel, amíg nem vagyok a közeletekben – adta ki az utasítást. – Rendben van?

- Igen, nem kell aggódnod – nyomtam puszit az arcára. Majd felvettem a törölközőket, és már siettem is vissza a gyerekekhez. Nem kell, hogy ők is túlreagálják a dolgokat. – Mehetünk? – mosolyogtam a konyhában várakozó gyerekekre.

- Igen – pattant fel Marie, és Tim is osztozott a lelkesedésében. Legnagyobb örömömre pedig még Emilytől is kaptam egy széles mosolyt. Talán így már van esély rá, hogy ma tényleg jól érezzük magunkat.

- Akkor indulás – nyújtottam a kezem Emily felé, aki azonnal elfogadta azt.

Míg Tim és Marie előttünk szökdécselve, és egymás kezét fogva igyekezett a part felé. Olyan édesek voltak együtt. Pontosan tudtuk, hogy ők egy pár, de akkor is mindig öröm volt látni azokat az apró kis gesztusokat, ahogy változnak a növekedéssel. Bár rettegtem tőle, hogy túl gyorsan fel fognak nőni, de egyre inkább kezdtem tökéletesen megérteni a menetet, ahogyan a kapcsolatuk változni, és alakulni fog.

- Milyen érzés a bevésődés? – kérdezte Emily hirtelen. – Mit éreztél, amikor találkoztál Jake bácsival? Honnan fogom tudni, hogy ki az igazi? – kérdezte az ajkait harapdálva. – Biztos, hogy meg fog történni egyszer?

- Hogy jutott ez most eszedbe, kicsim? – kérdeztem döbbenten.

- Csak nekem nincsen párom – görbült le a szája. – Mindenki tartozik valakihez, de én nem.

- Dehogynem – vettem fel az ölembe. – Te elsősorban az ikertestvéredhez, az apukádhoz, és az anyukádhoz tartozol, de a családod többi tagjához is, mint például hozzánk. Van a földön olyan lény, akihez fele annyian sem tartoznak, mint hozzád. A szerelem pedig majd megérkezik, amikor eljön az ideje. Én is még csak most tapasztalom ki az érzés igazi valóját, hiszen én egész életemben csakis Jacobot szerettem. Amikor eljön a te időd, akkor meg fogod találni azt, akivel leélheted az életedet.

- Biztos? – kérdezte Emily izgatottan.

- Igen, ebben egészen biztos vagyok – mondtam teljesen határozottan. Kizárt, hogy egy olyan kedves, és lágy teremtés, szeretettel telve a szívében, mint amilyen Emily ne találná meg a párját.

- Akkor türelmes leszek – mondta határozottan. Majd boldogan sikkantott fel, amikor meglátta a tengert, és a fehérhomokos partot. – Milyen gyönyörű – mondta elámulva. – Még soha nem láttam ilyen szépet. Na, és azok ott milyen fák, és mik vannak ott rajtuk?

- Azok ott pálmafák. Szerintem némelyiken van friss kókuszdió is – mutattam az egyik hatalmas termésre.

- Kókusz? Olyan kókusz, mint amilyen sütit sütött egyszer a dédi? Mert az nagyon finom volt.

- Igen, ez pontosan olyan kókusz – bólintottam rá. – Ha szeretnéd megkóstolni az igazi, még nem feldolgozott kókuszt, akkor Jacob biztosan hoz nektek egyet – simogattam meg az arcát.

- Sütünk belőle sütit, mire anyuék ideérnek? – kérdezte izgatottan.

- Hát persze, majd együtt készítjük el – ígértem meg. Olyan kis gondoskodó, hogy az már szinte képtelenség.

- Mi is szeretnénk veletek sütit készíteni – futott oda hozzánk Tim és Marie lelkesen. – Megengeditek nekünk is?

- Mit szólsz Emily, kell nekünk a segítség? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát nem is tudom – sóhajtott fel Emily. Mire Marie és Tim láthatóan elszontyolodott. – Azt hiszem, hogy elkellene egy kis segítség – vigyorodott el.

- De jó – sikongott Marie. Tim pedig osztozott a lelkesedésben.

- Emily, Marie telefon – kiabált ki Jake a házból.

- Anyu és apu – süvített be a házba Emily, és Marie legalább akkora elánnal kezdett el befelé rohanni.

- Szia, mami – lépett hozzám közelebb Tim. Majd egy lelkes mozdulattal átölelte a lábaimat, hiszen még a derekamat nem érte el kényelmesen.

- Szia, kicsim – ültem le a törölközőre, hogy az ölembe vehessem fiamat. – Hogy tetszik neked a homokos tengerpart?

- Szeretem, nagyon – karolta át a nyakamat. Azután pedig hatalmas puszit nyomott az arcomra. – Szeretlek, mami – helyezkedett el kényelmesen az ölemben. Majd a hüvelyk ujját kezdte el szopogatni, és egyre laposabbakat kezdett pislogni.

- Én is szeretlek, Timothy – nyomtam puszit a fejecskéjére. A következő pillanatban pedig már aludt is az én legnagyobb kincsem. Biztosan megint Marie-val játszottak az éjjel, ahelyett, hogy aludtak volna rendesen, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Betakartam magunkat egy törölközővel, majd a hátamra feküdtem, édes terhemet kényelmesen elhelyezve a mellkasomon, és a hasamon…



(Tanya szemszöge)



Tudtam, hogy nagyon nem helyes, amire készülök, de akkor is meg kellett tennem. Amíg beépültem Max és családja körébe akaratlanul is megértettem egy részét a gondolatmenetüknek. Heather még csak egy gyermek volt, és meghalt valamiért, ami értelmetlen volt a számára. Hiába múlt már el száz éves, soha nem tapasztalt még meg más életet ezen kívül. Az édesapját pedig csakis a bosszú hajtja, de azt nem tudtam kideríteni, hogy miért. Talán, hogyha korábban elhozom magammal Heathert, és megmutatom neki, hogy létezik más világ, amiben szabadon és boldogan élhet, akkor rendbe hozhatták volna az édesapjával is a kapcsolatukat. Csak egy kis löketre lett volna szükségük, ebben majdnem biztos vagyok. Justin már mélyen aludt, amikor eljöttem, és a többiek is vadászni mentek, így észrevétlenül tudtam elsurranni Denaliból, hogy felkeressem a barátnőm volt szállását. Szerettem volna legalább egy képet róla, hogy emlékezhessek rá, soha nem volt még nála jobb barátom. Többet érdemelt volna az állandó utazásnál, a gyermekrablásnál, és a bosszú féktelen vágyánál. Az ő szíve, és lelke nem erre termett. Éreztem, és láttam, amikor beszélgettünk. Nem tellett sok időbe, amíg a táboruk közelébe értem. Azonnal lassítottam a tempómon, amikor megéreztem az illatukat, és lopakodva, széllel szemben mentem tovább, ahogy Eleazar tanított. Majd egy szempillantás alatt besettenkedtem a házba, ami Heather lakása volt, de a látványtól földbe gyökerezett a lábam. A barátnőm mélyen aludt, nem volt halott, egyáltalán nem, bár láthatóan valamiféle fájdalmak gyötörték, de mégis életben volt. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy tényleg életben van, és jól van. Legalábbis a körülményekhez képest.

- Heather? – ültem le az ágya szélére, és megsimogattam az arcát. – Ébredj fel, kedves.

- Fáradt vagyok, nagyon fáradt – sóhajtotta. Majd a másik oldalára fordult, és kezeit ökölbe szorította.

- Szegénykém, nagyon beteg lehet, bár az is csoda, hogy egyáltalán él. Hiszen halott volt, ez egészen biztos. Carlisle ilyesmiben sohasem téved. De akkor mégis, hogy lehet életben?

- Ébresztő, kislány – simogattam meg az arcát. – Magammal viszlek, és elviszlek egy rendes orvoshoz – vettem a karjaimba, óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki. Talán, ha már elrabolom másodszor is, akkor jobb, hogyha átalussza az utat. – Ne félj, gyorsan rendbe fogunk hozni – mondtam biztatóan. Majd egy szempillantás alatt kiugrottam az ablakon, ahol egy hatalmas ütés azonnal leterített. Először azt sem tudtam, hogy mi történik velem, majd éreztem, hogy Heather eltűnik a karjaimból.

- Vigyétek a földalatti tömlöcbe, és kössétek ki – nézett rám Max dühösen. A kezeiben pedig ott volt Heather.

- Nem érdemled meg őt – vicsorogtam rá. – A lányod sokkal, de sokkal jobb apát érdemelne. Olyat, aki szereti őt, és vigyázz rá, nem pedig bünteti, és veszélybe sodorja.

- Ha tetszik neked, ha nem, Heather az én lányom – állt elém magából kikelve. – Neked, mint tudjuk, nem lehet gyermeked. Terméketlen vagy, nemzésképtelen példánya a földnek. Ha nem lehet saját gyermeked, akkor ellopod az enyémet? Ez volt a terved? Mi lenne, ha esetleg egyszer hajlandó lennél megkérdezni tőle, hogy ő mit akar?

- Na és te figyelembe veszed, hogy ő mit akar? Heather belefáradt már a bosszúba, hiszen csak egy gyermek. Sohasem hagytad őt élni, és felnőtté válni. Nem tudja mi az az igazi szeretet, a szerelem. A békesség. Nem hagytad, hogy megtapasztalja a legfontosabb érzéseket.

- Te pedig idejöttél, mint egy jáspis kígyó, és befurakodtál a családunkba. Heather boldog volt velem, amíg meg nem jelentél. Idejöttél, és lázadást akartál szítani a gyermekeim között. Most pedig elvinnéd a saját lányomat. Az egyetlent, aki belőlem van. Azt a kis jót, ami megmaradt még az életemben.

- Csak a saját érdekében tettem volna – mondtam dühösen.

- Hm… de érdekes, hogy az ellenséges vámpírok mindent csak az én érdekemben tesznek. Ha innen nézzük, akkor az egész világ a barátom.

- Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem döbbenten. – Nem igazán értettem a gondolatmenetet.

- Nem fontos – legyintett. – Viszont én is kérdeznék valamit, ha már barátságról beszélünk. Megmutassam, hogy milyen barátaim voltak? Akik ezt tették velem a barátaim voltak, tudtad? Tudod te, hogy milyen érzés, amikor a testedet a lángok mardossák? Te is tudod, hogy a tűz az egyetlen, ami nyomott hagyhat áthatolhatatlan bőrünkön. Ahogy azt látni lehet az arcomon is. Mit szólsz? Kipróbálnád, hogy milyen érzés, amikor érzed, hogy a tűz átjár, és az égő hús a csontjaidra forr? – kérdezte fenyegetően. Mire Heather szemei kipattantak.

- Ne, apa, kérlek, ne tedd ezt – remegett meg a karjai között. – Ne tedd azt mással, amit veled tettek. Ilyen büntetést senki nem érdemel, ezt te tudod a legjobban – kérlelte gyengén.

- A lányodnak orvosra van szüksége – mondtam határozottan. – Hagyd, hogy elvigyem őt egy jó orvoshoz. Esküszöm, hogy utána visszahozom hozzád, de te is látod, hogy szenved. Akár te is velünk jöhetnél, és beszélgethetnénk.

- Jól vagyok, apa, nincs semmi bajom, ez csak a szokásos rosszullétek egyike – tiltakozott Heather. – Ez ilyenkor normális, te is tudod.

- Biztos, hogy rendben vagy, kicsim? – bizonytalanodott el Max egy pillanatra. Jó, ez mutatja, hogy a lányát valóban szereti. Már ez is valami. Emberi reakció, apai reakció. Ezek szerint még van remény, hogy megenyhüljön a szíve.

- Igen, jól leszek, csak néhány hét, és minden méreg kiürül a szervezetemből – döntötte a fejét édesapja vállára. – Szeretnék lefeküdni, kérlek, így most kényelmetlen.

- Mindjárt visszaviszlek az ágyadba, édesem – nyomott puszit lánya homlokára. – Tanyát zárjátok be a cellába, nem kell kikötözni, de nem hagyhatja el a tábort – mondta határozottan a lányainak.

Na most, ez az a pillanat, amikor hatalmas nagy bajban vagyok. Innen nem fogok tudni egykönnyen kijutni, ráadásul mindenki azt hiszi nálunk, hogy Heather meghalt, tehát nem lenne logikus, hogyha engem itt keresnének. Azt hiszem, hogy nem nagyon tudok mit tenni, mint várni, hátha Alice kap rólam látomást. Szegény Justin, remélem, hogy nem fog nagyon kiborulni. Ha kikerülök innen, akkor soha többé nem fogom ott hagyni egyetlen szó nélkül.

- Prue – szólítottam meg Heather egyik bizalmasát. Rajtam kívül mindig vele beszélt meg mindent.

- Nem, eszem ágában sincs segíteni neked kijutni innen – rázta meg a fejét Prue. – A bosszú, amit Max kíván tökéletesen jogos, és neked nincs jogod idejönni, és elragadni tőlünk Heathert. Ráadásul mi befogadtunk téged, megbíztunk benned, ennek ellenére Heather most miattad van ilyen állapotban. Tényleg megérdemelnéd, hogy megégessünk téged néhány helyen. Megtapasztalnád az igazi fájdalmat.

- A feltételes módon a hangsúly – biccentettem oda a lánynak. Túlságosan gyermek itt még az összes lány. Az egyetlen felnőtt gondolkodású ember itt Max, de ő meg csak bosszúban tud gondolkozni. Hogy lehet egy ekkora család folyton haragos? Képtelenség, hogy egy kicsit se feledkezzenek meg a bosszúról. – Mert Max engedélye nélkül levegőt sem veszel, igaz? Kár, hogy akárhogy próbálod magad illegetni nem hajlandó téged választani. Engem viszont azonnal boldogan megdöntött volna. Ha akarom, akkor még mindig meg tudom oldani, hogy néhány pillanat alatt a magáévá tegyen, míg te már évtizedek óta próbálod elérni nála, hogy beléd essen – nevettem fel kárörvendően. Egyáltalán nem esett jól, hogy ezt teszem Prue-val, de azt hiszem, hogy így jobbak lesznek az esélyeim a szabadulásra.

- Nem engedlek el, akkor sem, hogyha a szeretője leszel. Ha ő boldog, akkor én is az vagyok – rántotta meg a vállát. – Szokj hozzá a börtönünkhöz, mert Maxet ismerve sokáig itt leszel – mondta mosolyogva, majd rám zárta az ajtót, és magamra hagyott a rabságom magányában…

La Push vámpírja II. - Új nemzedék 7. fejezet

7. fejezet




(Gabriella szemszöge)



Már egy ideje készülök egy kis meglepetéssel Jacob számára, de még nem tudom, hogy pontosan hogyan is kellene kiviteleznem. Ami azt illeti, mostanában Tim elég sok időnket leköti, mert ahogy növekszik, egyre kíváncsibb lesz mindenre. Különösen az érdekli, hogy az ő növekedése miért megy végbe kicsit lassabban, mint Marie növekedése. Nem igazán tudtam, hogy hogyan magyarázzam el ezt egy ilyen kis csöppségnek, de azért azt hiszem, hogy megértette, hogy nem kell amiatt aggódnia, hogy nem tudja majd megvédeni Marie-t. Egészen biztos vagyok benne, hogy Marie és Tim pontosan ugyanolyan boldogok lesznek egymás mellett, mint amilyen boldog én vagyok Jacob mellett. Már csak az a kérdés, hogy kedvesem mit szól majd a meglepetéshez, amivel készülök nekünk. Fantasztikus lesz az egész.

- Mire készülsz, szépségem? – karolta át a derekamat kedvesem a nagy pakolászás közepette.

- Te nem járőrözni vagy? – kérdeztem döbbenten.

- Nem, mert Billy hazaküldött, azt mondta, hogy segítsek neked, csak azt nem tudom, hogy miben – cirógatta meg a hátam.

- Ami azt illeti, éppen csomagolok – haraptam az ajkamba. – Nem lenne szabad itthon lenned, ez meglepetés. Azt hiszem, hogy csak este találkozunk.

- Mert, mi lesz este? – kérdezte izgatottan. – Már előre tetszik a terv – fűzte még hozzá.

- Jól van, este gépre szállunk, és meg sem állunk egy apró szigetig, ami a Karib-tengeren van. Te, én, Timothy, Marie, és velünk jön Emily is. Egy kis kimozdulás, hogy mindenki jól érezhesse magát. Anthony és Nathalie is nyugodtabbak lennének, ha a lányok nem lennének a közelben egy ideig.

- Na és Johanna, és Billy? – kérdeztem döbbenten.

- Miattuk én nem aggódnék – mosolyodtam el. – Lesz mivel foglalkozniuk a távollétünkben.

- Hm… te tudsz valamit, amit én nem – húztam fel a szemöldököm.

- Ami azt illeti, igen, én tudok valamit, amit te nem, és nem is szándékozom elárulni a titkot senkinek. Ezt Johanna és Billy majd megoldják – mondtam határozottan.

- Hát jó, de előbb, vagy utóbb úgyis meg fogom tudni, hogy mit titkolsz előlem – simított végig a fenekemen. – Szóval, akkor az esti géppel indulunk?

- Igen, este hétkor indul a gép, a gyerekek már össze vannak csomagolva, már csak rajtunk a sor – néztem egy pillanatra szerelmemre.

- Akkor már veszem is elő a bőröndömet – bólintott rá.

- Ne, neked is becsomagolok, inkább nem lenne kedved főzni nekem egy forró csokit? Nagyon jól esne most nekem egy csészével.

- Dehogynem, szívesen készítek neked egyet – nyomott puszit a nyakamra. – Étcsokoládéból, ahogy mindig?

- Igen, ahogy mindig – mosolyodtam el.

- Tíz perc múlva meg is kapod – nyomott csókot a nyakamra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából. Én pedig tovább csomagoltam a ruhákat, hogy minél előbb készen legyünk, és tényleg elindulhassunk az este hét órakor induló géppel, ahogy már mindent elrendeztünk.

- Gaby néni – rohant be a szobába Marie és Emily. – Anyu azt mondja, hogy elvisztek minket nyaralni – pattantak fel az ágyra izgatottan. – Apu azt mondta, hogy Jake bácsi majd megtanít bennünket úszni és szörfözni is. Mi az, hogy szörfözni? Egyszer már láttam olyat a tévében. Valami deszkán egyensúlyoztak és úgy szelték a hullámokat.

- Igen, a szörfözés lényegében tényleg ennyi – bólintottam rá.

- Anyu és apu miért nem jön velünk nyaralni? – kérdezte Marie komolyan. – Valaki titkol valamit előlünk, és én nagyon szeretném megtudni, hogy mit.

- Anyukátok és apukátok a jövő héten fog utánunk utazni. Nem kell aggódnotok semmi miatt. Jól fogunk szórakozni, és hamarosan újra együtt leszünk – simogattam meg a lányok arcát nyugtatóan. – Most pedig fussunk le Jake bácsihoz, ugyanis, egészen biztos vagyok benne, hogy egy nagy adag forró csokival vár ránk. Aki előbb odaér több mályvacukrot kap bele.

- Mályvacukor – pattant fel Marie, és már süvített is lefelé.

- Ti most hülyének néztek minket? – állt elém Emily karba font kezekkel. – Pontosan tudjuk, hogy ennek a kiruccanásnak oka van – fűzte még hozzá. – Mikor jön az ellenség? Én itt maradok, és védekezem – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem, Emily. Nincs semmi okod az aggodalomra. Egyszerűen csak megyünk, és jól érezzük magunkat egy kicsit. Ennyi jár nekünk. Mostanában túlságosan is sok volt a stressz körülöttünk, ezért vakációzunk egy kicsit. Nem kell túlkombinálni a helyzetet – komorodtam el én is.

- Tehát megígéred, hogy senkinek sem fog bántódása esni? – húzta el a kis száját.

- Ilyet nem ígérhetek neked, hiszen bárki eleshet, vagy egy vadászat közben megsérülhet, de veszély most nem leselkedik ránk, ez biztos, ezért is megyünk el egy kicsit kikapcsolódni – válaszoltam a kislánynak.

- Hm… talán igen, talán nem – szusszantott Emily. – Mindenesetre veletek megyek, de nem tetszik ez nekem. Túlságosan gyorsan történnek az események. Tudom, hogy én még csak egy gyerek vagyok, de azért értek már sok dolgot.

- Igen, kincsem, efelől nincs semmi kétségem – válaszoltam komolyan. – Esküszöm, ha tudnánk ránk leselkedő veszélyről, akkor már elmondtam volna neked. Gyere, iszunk egy finom forró csokoládét, és társasozunk egyet, amíg várunk a többiekre, hogy elköszönhessünk – nyújtottam felé a kezemet.

- Jól van – sóhajtott fel. Majd nagy nehezen velem tartott. Megértettem az indokait, amiért ennyire aggódott, de hogyha komoly baj lenne, akkor egészen biztosan én sem egyeztem volna bele ebbe a dologba. Hiszen elvileg a Volturi veszély elmúlt, és a jelek szerint az a másik klán is eltűnt egyelőre. Kijár nekünk végre egy kis pihenés.

- Olyan lassúak vagytok, hogy már azon gondolkoztunk, hogy az összes forró csokit megisszuk – nézett ránk Marie hatalmas csoki bajusszal az arcán.

- Azt látom, te kismacska – töröltem meg a száját egy szalvétával. – Azért maradt nekünk is egy kicsi?

- Hát hogyne maradt volna – nyújtott felém Jacob egy hatalmas bögrét. – Ez a tiéd, és neked Emily pedig egy akkora bögre, mint a testvérednek, ugyanúgy hat mályvacukorral.

- Köszönöm – ült le az asztalhoz Emily és azonnal kortyolni kezdte az innivalóját.

- Én is köszönöm – nyomtam csókot Jake szájára.

- Nagyon szívesen – ölelt magához egy pillanatra, majd kihúzva egy széket leültetett az asztal mellé.

Lassan kortyoltuk a forró csokit, élvezve minden egyes pillanatban az ízét, egészen addig, amíg haza nem ért Nathalie és Anthony is. A lányok azonnal hozzájuk szaladtak, és kérdezgetni kezdték őket. Elsősorban az érdekelte őket, hogy tényleg minden rendben van-e. Azután pedig a Karib-tenger szépségeiről próbáltak többet megtudni, de mivel még sosem jártunk arra, nem igazán tudtunk segíteni nekik a válaszok megtalálásában. Mindenesetre a lányok, főleg Emily is kezdtek felengedni, ahogy közeledett az indulásunk pillanata, és én ennek nagyon is örültem. Végre nyugalom volt megint a családunk körül, legalábbis nagyon reméltem, hogy ahogyan meg is beszéltük, nemsokára Anthony és Nathalie is csatlakoznak a nyaralásunkhoz. Ez volt minden vágyam. Békében és boldogan élni az életünket tovább.

- Fogadjatok szót Gabriellának és Jacobnak, minden körülmények között, és legyetek jó kislányok. Rendben? – ölelte magához őket Nathalie.

- Igen, mami – válaszolták a lányok egyszerre. Majd szorosan a mamájukhoz bújtak. – Ugye siettek utánunk? – kérdezték reménykedve.

- Igen, megyünk, ahogy tudunk, hamarosan újra együtt leszünk, ti pedig addig is érezzétek magatokat nagyon jól – kaptak egy-egy puszit.

Majd Anthony is felkapta őket, és magához szorította a lányait. Ezután sorban mindenki megölelgetett bennünket, és mi azonnal el is indultunk a reptérre. Ahol felszálltunk egy magángépre, ami elvitt minket az apró, lakatlan szigetre, amiről csak a családunk tudott. A szigeten nem volt semmi, csupán egy hatalmas ház, amiben kényelmesen elférhettünk, és sok-sok teli hűtő, hogy a gyerekek és mi sem szenvedjünk hiányt semmiben. A lányok, és Tim is már mélyen aludtak, amikor elértük a célunkat, így én magamhoz öleltem a fiúnkat, Jacob pedig felvette Marie-t és Emilyt a karjába, hogy be tudjunk menni a házba. A kicsiket azonnal bevittük a nekik kialakított szobába, de nem akartam már felkelteni őket, ezért csak a cipőjüket vettem le a lábukról, meg a pulóvereket, és betakargattam őket. Majd átmentem a mi szobánkba.

- Alszanak a gyerekek? – kérdezte Jacob kíváncsian.

- Igen, mélyen alszanak – bólintottam rá.

- Készítettem egy forró fürdőt, amíg náluk voltál. Mit szólnál, hogyha egy kicsit lazítanánk? Mostanában eléggé sok minden történt, és nem igazán volt időnk beszélgetni, és egymásra – nyújtotta felém a kezét, amit én boldogan fogadtam el.

Hagytam, hogy kedvesem maga után húzzon a fürdőszobába. Majd gyengéden lefejtette rólam a ruháimat, ahogy én is az övéit. Jake ezután beült a finom, meleg vízbe, én pedig boldogan követtem őt. Jóleső sóhajtással simultam hozzá, és egészen a mellkasának dőltem.

- Ugye tényleg nem vagyunk már veszélyben, és nem azért küldték el a lányokat, hogy legalább ők biztonságban legyenek? – kérdeztem aggódva.

- Hogyha baj lenne, akkor nem jöttünk volna el, ebben egészen biztos lehetsz. Egyébként is, holnap reggel hívni fognak minket. Nincs miért izgulni. Csak élvezzük ezt a kis kettesben töltött időt, amíg a gyerekek alszanak. Kérlek – vette elő a szivacsot, majd egy kis kamillás tusfürdőt nyomott rá, és finoman simogatni kezdett vele.

- Hm… ezt még mindig imádom – dőltem előre, hogy könnyedén hozzáférhessen a hátamhoz. Egyszerűen imádtam, amikor fürdetett engem.

- Ezt el is várom, mert én is imádlak fürdetni téged – locsolta le vízzel a habot a hátamról. – Hol szorulsz még mosdatásra? – suttogta a fülembe.

- Azt hiszem, hogy tetőtől talpig nagyon koszos vagyok – fordultam szembe vele.

- Értem, akkor még sokáig itt leszünk, és alaposan… - kezdett bele a mondanivalójába. Majd hirtelen fülelni kezdett. – Emily felébredt – nézett rám bocsánatkérően. – El ne mozdulj, innen folytatjuk – nyomott csókot a számra.

Majd kipattant a kádból, és magára kapta a köntösét. Azután pedig már el is tűnt a helyiségből. Már legalább húsz perce várakoztam, amikor úgy határoztam, hogy én is kiszállok a kádból. Megtörölköztem, magamra vettem a köntösömet, majd halkan indultam el a gyerekek szobája felé, hogy megnézzem, mit csinálhatnak. Jacobot a nagy franciaágy közepén aludva találtam. A hasán ott aludt Tim, míg Emily és Marie a két oldalához bújva szuszogott. Mosolyogva lépdeltem az ágyhoz, majd rájuk terítettem a takarót, és kimentem a konyhába, hogy gyorsan aprítsak némi zöldséget és bacont a reggeli rántottához. Majd bekevertem egy nagy adag palacsintát is, hogy csak ki kelljen sütnünk. Ezután visszamentem a szobánkba, és magamra vettem Jake egyik pulóverét. Szerettem az illatát érezni magam körül. Ez mindig megnyugtatott. Alaposan bebugyoláltam magam a pulcsiba, majd szinte azonnal elaludtam. Nem tudom, hogy mikor, de halk motoszkálásra lettem figyelmes. Álmosan nyitottam ki a szemeimet, és Emily pici alakjával találtam szemben magam.

- Mi a baj, kicsim?

- Szomjas vagyok – mászott fel az ágyra.

- Mindjárt hozok neked inni – ültem fel azonnal.

- Ne, ráérsz – kezdte el rágcsálni az ajkát.

- Emily, mi a baj? – simogattam meg az arcocskáját.

- Nem tudom, rosszat álmodtam. Valami történni fog otthon. Menjünk haza – pityeredett el a kislány.

- Édesem, otthon minden rendben – húztam magamhoz. – Ha baj lenne, akkor arról tudnánk. A többiek felhívtak volna.

- Nem hívhatnánk fel legalább a nagyiékat? Ők úgysem alszanak. Kérlek – nézett rám könyörgően.

- Jól van, felhívjuk őket, hogy ne aggódj – ültettem az ölembe a picit. Majd felvettem a telefont és tárcsáztam az otthoni számot. Néhány csengés után fel is vették a telefont.

- Sziasztok – szólt bele Bella meglepetten. – Valami baj van?

- Nem, egyáltalán nincs semmi baj – válaszoltam mosolyogva. – Adom neked Emilyt, jó? – nyújtottam felé a telefont.

- Szia, nagyi – szólt bele azonnal. – Minden rendben van otthon? Alice néni nem látott valamit? Rossz előérzetem van – hadarta egy szuszra. Én pedig fülelni kezdtem a válaszokat.

- Minden rendben van, kicsim. Alice tudtommal nem látott semmit, ami veszélyt jelenthetne ránk nézve. Legalábbis még nem szólt róla egy szót sem.

- Biztos? – kérdezte a vékonyka hangján.

- Egészen biztos – mondta Bella határozottan. – Aludj nyugodtan, édesem. Nem lesz semmi bajunk, és hamarosan újra együtt leszünk.

- Jól van, szeretlek – mosolyodott el Emily. Majd visszaadta a telefont a kezembe.

- Ezek szerint tényleg minden rendben – állapítottam meg.

- Igen, nincs semmi baj – vágta rá Bella azonnal.

- Akkor rendben van, jó éjszakát, és puszilunk mindenkit.

- Nektek is jó éjszakát, és mi is puszilunk titeket – válaszolta Bella. Majd letette a telefont.

- Most már minden rendben? – kérdeztem lágyan.

- Igen, most már jó – bólintott rá azonnal.

- Na és kéred még azt a vizet? – néztem a szemébe.

- Oké, tudom, hogy nem szabad hazudni, de nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele – pirult el idegesen.

- Semmi baj, csak félted azokat, akiket szeretsz – dőltem el vele az ágyon. – Én is így vagyok ezzel. Ezen nincs semmi szégyellnivaló, érted?

- Igen, értem – csimpaszkodott a rajtam lévő pulóverbe. – Itt maradhatok veled aludni?

- Igen, örülnék neki – egyeztem bele azonnal. Majd ránk húztam a takarót, és magamhoz öleltem Emilyt, aki lelkesen simult a karjaim közé. Nem sokkal később pedig már aludt is…



(Heather szemszöge)



Minden egyes porcikám fájt, és égett. Tudtam, hogyha meglépem azt a lépést, hogy megiszom a mérget, és meghalok, akkor nagy kockázatot vállalok arra, hogy apa már nem tud visszahozni az életbe, de csak így juthattam ki onnan. Csupán azt az egyetlen egy dolgot sajnáltam, hogy Alec megint fogságba esett miattam. Először szándékosan ejtettem rabul, azért mert apa azt kívánta tőlem, de most azt hittem, hogy miután azt hiszi, hogy meghaltam elmegy, vissza a családjához. Ehelyett ott volt velem, és nem hagyott el. Nem hagyott ott, pedig bárki más ott hagyott volna. Hiszen miért virrasztana egy kihunyt élet felett? Joga van a szabad, boldog élethez. Elmegyek hozzá, úgy, mintha szellem lennék, és elküldöm őt, vissza a családjához. A lányok nem fognak kételkedni bennem, apa pedig engem soha nem bántana, még akkor sem, hogyha hatalmas hibát vétek. Ez így fair. Nem tarthatom itt őt akarata ellenére.

- Prue – suttogtam halkan. Egy szobában vagyunk, így egészen biztos, hogy meghallotta a hangomat.

- Tessék, Heather, valami baj van? Hozzak neked valamit? – termett azonnal előttem.

- Szeretném látni Alecet, kérlek – néztem rá könyörgőn.

- Heather, tudod, hogy nem mozoghatsz, és nem is lenne jó ötlet, nem vagy rá immunis – gondolkodott el barátnőm.

- Tudom, hogy nem vagyok rá immunis, de váltanom kell vele néhány szót, kérlek – kérleltem továbbra is.

- Na jó, kapsz öt percet, de én hozom ide őt, és nem te mész el hozzá – mondta szigorúan.

- Rendben van – bólintottam rá azonnal. – Prue?

- Igen? – fordult vissza kíváncsian.

- Kettesben tudnál hagyni minket egy kicsit?

- Van annyi erőd, hogy bűvölet alatt tartsd?

- Igen, van bennem annyi energia, hogy ne szökjön meg – biccentettem azonnal.

- Rendben, akkor egy perc – sietett el azonnal. Szegénykém, annyira naiv, hogy az már hihetetlen. Ő biztosan nem lenne életképes nélkülünk. Folytonosan csak kihasználná mindenki. – Csak öt perc, és itt vagyok – lökte meg Alecet az ajtón.

- Köszönöm – mosolyogtam rá. – Gyere ide – búgtam a legcsábosabb hangomon. Mire Alec kábultan elindult felém. Nem telt bele néhány másodpercbe, és már az ágyam szélén is ült. – Térj magadhoz – fogtam két kezem közé az arcát.

- Heather? – rázta meg a fejét rémülten. – Te meghaltál, láttam, ahogy meghaltál.

- Így is van – erősítettem meg a hitében. - Haza kell menned, Alec. Élj boldogan, otthon, a családoddal – búgtam neki lágyan.

- Nem akarlak elhagyni – simította az arcát az enyémhez. – Szeretlek.

- Én is szeretlek – hullott le egy könnycsepp a szememből. – Ha szeretsz, akkor most el kell menned.

- Gyere velem – nézett mélyen a szemembe.

- Én már nem létezem Alec, de neked élned kell, értem. Meg kell ezt tenned, kérlek – simítottam végig az arcán.

- Nem akarok már nélküled visszamenni, azt hittem, hogy meghaltál, de itt vagy. Itt maradok, ha akarod, akkor akár a rabszolgád is leszek, csak ne küldj el. Ha tudnád, hogy mióta vágytam már rá, hogy valaki iránt ezt érezzem. Több száz éve vagyok a Volturi testőre, és soha, egyetlen nő sem keltette fel az érdeklődésemet. Nem megyek el nélküled – kapott fel hirtelen. Majd ki akart rontani velem a szobából, de gyorsan elbűvöltem, mielőtt még ostobaságot csinálhatott volna.

- Azt mondtam, hogy most azonnal elindulsz, és hazamész. Nem emlékszel majd rám, és arra sem, hogy mi történt veled. Csakis azt tudod majd, hogy valaki eltérített téged, de nem a Cullen klán volt. Indulj északnak, pirkadatra eléred a családod követeit – utasítottam elbájoló hangon. Mire hirtelen felállt, és már indult is. – Várj – szóltam utána könnyes szemekkel. Majd magamhoz rántottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Csak még egyszer, utoljára érezni akartam a hideg ajkait az enyémeken.

- Ki vagy te? – kérdezte döbbenten. Hát persze, hiszen éppen most mondtam neki, hogy nem ismer engem, nem tudhatja, hogy ki vagyok.

- Csak egy szerelmes képzelgés vagyok, semmi több – suttogtam a fülébe. – Menj, találj haza, oda, ahová tartozol – mondtam határozottan. Majd elengedtem. Ő pedig egy szempillantás alatt eltűnt a szemeim elől. – Ég veled, Alec – kezdtek el hullani a könnyeim. Tudom, hogy csupán a feladatomnak kellett volna lennie ennek a férfinak, de egyszerűen beleszerettem. Nem tehetek róla, egyszer csak megtörtént.

- Mit csináltál? – rontott be apa feldúltan. – Elárult a saját lányom? A saját vérem? Hogy tehetted ezt, Heather?

- Sajnálom, apa, de szeretem őt, nem tehetek róla, csak megtörtént – kezdtem el még jobban zokogni. – Könyörgöm, ne tartsd őt rabságban. Hozok neked akármennyi Volturi testőrt, de ő hadd éljen szabadon, kérlek – néztem rá könyörgőn.

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte tőlem lágyan.

- Igen, kérlek, hadd legyen szabad – esedeztem tovább.

- Oh, a fenébe is, kicsim, miért pont egy Volturit választottál? – dühödött fel apám. – Eresszétek el, ne menjetek utána – adta ki az utasítást.

- Köszönöm – mosolyodtam el halványan. Legalább Alec szabadon élhet, úgy, hogy nem fogok neki hiányozni. Nekem pedig itt van a családom, és az édesapám, aki majd elfelejteti velem ezt a szerelmet. Képes vagyok őt elengedni, csupán időre van szükségem hozzá.

- Hagyjatok magunkra – nézett apa a lányokra. Akik azonnal kiszáguldottak a szobából.

- Kérlek, ne haragudj rám, apa – néztem a szemeibe.

- Tudod, hogy kik azok a Volturik, és mit tettek velem, velünk – nézett rám dühösen.

- Igen, tudom, nincs nap, hogy ne emlékeztetnél rá – nyeltem egy nagyot. – Miért nem élünk végre békében? Miért nem hagyjuk magunk mögött a múltunkat? Már nem tehetünk semmit sem. Ami megtörtént, azt nem tudjuk megmásítani. Békélj meg, kezdj új életet. Képes vagy rá, tudom. Együtt boldogok lehetnénk.

- Majd akkor leszek boldog, ha az ő feje a porba hullik – mondta ellentmondást nem tűrve. – Te pedig szobafogságban vagy egy teljes hónapig. Sehová nem mehetsz el innen. Nem hagyhatod el a házat, megértetted? – nézett rám fenyegetően.

- Apa…

- Megértetted? – üvöltött rám dühösen. Amitől összerezzent az egész testem.

- I… igen – mondtam reszketve.

- Helyes, akkor egy hónap múlva újratárgyaljuk a dolgot – viharzott ki a szobámból. Majd egy szempillantás alatt kattant a zár, és megkezdődött a büntetésem, amit a saját apám mért rám. Bár mentségére szóljon, hogy megérdemeltem a dolgot. Hiszen a családot veszélyeztetve engedtem el Alecet, és erre nem lehet mentség, de bármi is történt, én boldog leszek, mert tudom, hogy Alec szabadon éli az életét, és ez számomra mindennél többet ér…