La Push vámpírja II. Új nemzedék - 22. fejezet

22. fejezet

(Anthony szemszöge)

Amikor mindenki, aki képes rá, kellőképpen elfáradt a vidámparkban, még megvettem a vattacukrot és a karamellás almát Gabriellának, és némi édességet Jake-nek is, hogy ne maradjon ki a jóból, elindultunk a kocsi felé. A lányok egyszerűen tündériek voltak. A hazafelé utat végigaludták az üléseikben, miközben a plüssállataikat szorították magukhoz.

-         Hát nem édesek? – fordult hátra kedvesem mosolyogva. – Ma annyira mások voltak. Annyira gyerekek voltak, mind a ketten. Egyszerűen el sem hiszem, hogy végre láthattam őket így. Semmi komolyság, semmiféle nagy gondolkodás, csak gyerekek voltak egy napra.

-         A vidámpark általában ezt hozza ki a gyermeki lelkületből. Nálam is bevált régen, ezért gondoltam rá, hogy talán nekik is jót fog tenni – simítottam a jobb kezem a combjára. Annyira puha és selymes volt a bőre, imádtam minél többször hozzáérni. Ráadásul mostanában elég sokat járőröztünk is, így a bőréhez kevesebbszer jutottam hozzá, mint a bundájához. Hiszen az utóbbi időben gyakran csak átváltozva láthattam. – Hiányzott ez – sóhajtottam fel. Amikor a kis tenyerét az enyémre simította.

-         Igen, nekem is – vágta rá azonnal kedvesem. – A mancsommal ezt igencsak nehezen tudom megtenni – fűzte össze az ujjainkat.

-         Ez már biztos – bólintottam rá nevetve. – Bár a talpad párnácskáinak is megvan a maga varázsa – fűztem még hozzá.

-         Haha, nagyon vicces – forgatta meg a szemeit Nath.

-         Hé, ez nem vicc, tetszik a mancsod – vágtam rá komolyan. Kinek ne tetszene egy csinos kis mancs, főleg, hogyha a feleségéjé.

-         Oh, az más. Igazság szerint szerintem is mókásak a kis párnácskák a talpamon, amikor farkas alakot öltök. Na és milyen puhán lehet futni rajtuk – gondolkozott el.

-         Na látod, megvan az előnye a farkas mivoltodnak is – emeltem a számhoz a kezét, és gyors puszit nyomtam rá.

-         Már hogyne lenne előnye, egyre jobban szeretem ezt a létformát – mondta boldogan.

-         Pedig, hogy nem akartad az elején elfogadni – sóhajtottam fel. – Aggódtam érted, csak nem mehettem a közeledbe – vallottam be. – Billy és Jake eltiltottak tőled.

-         Igen, tudom, nem voltam beszámítható – bólintott rá kedvesem. – Emily mennyivel szerencsésebb, ő rögtön tudta uralni a képességeit. Most is mindig akkor változik át, amikor ő szeretne. Ez annyira csodálatos.

-         A génjei mások, tudod, a vámpír gének teszik. Kevésbé forrófejű, mint az anyukája – pimaszkodtam szerelmemmel.

-         Oh, szóval így állunk? – húzta fel a szemöldökét.

-         Hogyan? – kérdeztem nevetve.

-         Úgy, hogy kötözködsz a feleségeddel – fonta karba a kis kezeit.

-         Régen is kötözködtem veled, nem is egyszer – simítottam végig az arcán.

-         Tudom, de akkor még nem osztottuk meg az ágyat. Ennek súlyos következményei lesznek – mondta határozottan. A nyomatékosítás kedvéért pedig még bólintott is.

-         Oh, szóval még jobban megvonod magad tőlem? – húztam el a számat. Amióta visszajöttünk jóformán nem is volt időnk együtt lenni. Annyi minden történt, hogy a házaséletünk egy kicsit háttérbe szorult.

-         Vagy talán ellátom a bajodat, hogyha hazaértünk – villantak meg a szemei.

-         Akkor azt hiszem, hogy bosszantalak még egy kicsit, hátha ennél is jobban felbosszantalak – nyeltem egy nagyot. Már éppen itt lenne az ideje, hogy egy kicsit egymásba feledkezzünk. Régen, amikor még egyedül voltam sosem hiányzott valaki közelsége igazán, de most, amióta Nathalie és én egy pár vagyunk, már egészen más a helyzet. Kihozza belőlem az ösztöneimet, a szenvedélyt. Olyasmiket, amiket őelőtte nem is ismertem.

-         Te is hiányzol, csak mostanában túlságosan is ideges vagyok, nem akarom elveszteni a lányainkat.

-         Én sem, kicsim, de nem is fogjuk őket. Anya terve jó, nem lesz semmi baj. Ha pedig mégsem úgy sikerülne, ahogy terveztük, akkor is erősebbek vagyunk, mint Max és a csapata. Anya és én képesek vagyunk rá, hogy levédjük az egész családot.

-         Én nem vagyok biztos benne, hogy sikerülhet megmutatnunk Max lányainak, hogy van másmilyen élet is, mint amilyen az övék.

-         Az élőlények nagy része rendelkezik a bosszúvágy érzésével, de ha a lányok rájönnek, hogy ez nem az ő bosszújuk, akkor talán átértékelik az életüket, és elhagyják őt – mondtam határozottan. – Vagy, még jobb lenne, hogyha Max is rájönne, hogy most már hiábavaló a szenvedése, és el kell engednie a feleségét, hogy békében nyugodhasson. Ráadásul lenne, aki megpróbálná boldoggá tenni. Van egy lány, aki mindennél jobban szeretné őt meggyőzni arról, hogy még lehetséges számára egy boldog élet.

-         Prue? – kérdezte szerelmem halkan.

-         Honnan tudod? – néztem rá döbbenten.

-         Az a szegény lány olyan vágyakozó pillantásokkal figyelte Maxet, hogy én majdnem zavarba jöttem tőle. Sajnálom, hogy így szenved, pedig kedves lánynak tűnik. Olyan finoman és gyengéden ért hozzá Maxhez, és ő észre sem vette, pedig egy apró kézfogásban is annyi érzelem lehet – sóhajtott fel szerelmem.

-         Egyre jobb a megfigyelőképességed – dicsértem meg mosolyogva.

-         Látod, ilyet is tudok már – húzta ki magát büszkén.

-         Nagyon ügyes vagy, kicsim – biccentettem.

-         Tim? – szólalt meg kislányunk hirtelen. Azonnal hátrapillantottam, de Marie mélyen aludt, és mosolygott álmában.

-         Biztosan vele álmodik – mosolyodott el szerelmem.

-         Igen – bólintottam rá. – Nagyon szépet álmodik – fűztem még hozzá.

-         Mit csinálnak? – kérdezte Nathalie kíváncsian.

-         A tengerben játszanak, és Gaby vidáman úszkál velük. Biztosan visszaemlékszik arra, amikor a szigeten voltak. Marie-nak nagyon tetszett az a hely. Nem szívesen jött el onnan.

-         Igen, tudom, imádja a tengert, tőlem is sokat kérdezi, hogy visszamegyünk-e még oda – mondta kedvesem lelkesen. – Egyszer nyaralhatnánk ott – fűzte még hozzá.

-         Örömmel, amint lesz egy kis nyugalmunk már indulunk is – ígértem meg. Majd megállítottam az autót a határ menti háznál, és kinyitottam az ajtót szerelmemnek.

-         Ne ébresszük fel őket, olyan édesen alszanak – mondta halkan.

-         Rendben van, én viszem Emilyt – fogtam meg a kislányomat. Míg szerelmem Marie-t emelte a karjaiba. Ezután felvittük őket a szobájukba, és a cipőjük levétele után betakartuk őket.

-         Szerinted végigalusszák az éjszakát? – kérdezte kedvesem halkan. Miközben végigsimított a lányok arcán.

-         Egészen biztosan. Alaposan kimerültek ma a vidámparkban – vágtam rá azonnal.

-         Mi lenne, hogyha elmenekülnénk? Vigyük őket vissza a szigetre. Senkinek sem kell megtudnia a dolgot. Elmegyünk, és majd visszajövünk, hogyha a lányok már elég nagyok lesznek ehhez.

-         Nathalie, te is tudod, hogy nem hagyhatjuk itt a családunkat – sétáltam oda hozzá.

-         Miért nem? Ők képesek megoldani a helyzetet. El tudják intézni Maxet, utána a lányai pedig úgyis elmenekülnek. Boldogan élhetnénk és biztonságban.

-         Nem élnénk úgy. Ha megöljük Maxet, akkor a lányai ellenünk fognak bosszút forralni, és még nem ismerjük a képességeiket. Veszélyes a terved – magyaráztam neki halkan.

-         A lányainkra pedig az veszélyes, hogyha itt maradnak – vágott a szavamba. – Én elviszem innen őket, akár nélküled is – rohant át a mi szobánkba. Majd előkapta a bőröndöket.

-         Kicsim, állj meg – fogtam le a kezeit. Majd magam felé fordítottam.

-         Eressz el, Anthony, nem fogom hagyni, hogy a lányaimból vadállatot csináljon egy félőrült vámpír, aki ráadásul emberek vérén él. Ez ellentmond minden szabálynak, ami La Pusht jellemzi – vált hisztérikussá. – Nem fogom hagyni, hogy a lányok a befolyása alá kerüljenek.

-         Nathalie, itt vagyunk egymásnak, senki nem fogja a befolyása alá vonni őket. Sokkal okosabbak ennél – próbáltam megnyugtatni.

-         Még csak kislányok a fenébe is – kezdte el püfölni a mellkasomat.

-         Nath, édesem, nyugodj meg. Nem szabad kiborulnod a lányok előtt – szorítottam magamhoz.

-         Már miért ne? Egy anyának igenis joga van kiborulni, hogyha a lányai veszélyben vannak – sírta el magát kétségbeesetten.

-         A lányok nincsenek veszélyben, ezt te is tudod. Sosem hagynánk, hogy bántsák őket – nyomtam puszit a feje búbjára.

-         Miért ne győzhetnénk le Maxet és a családját? Erősebbek vagyunk, többen vagyunk. Vége lehet még ma ennek az egésznek.

-         Ezt te sem gondolod komolyan. Mi nem gyilkolunk ok nélkül, azok a lányok egyszerűen csak eltévedtek. Letértek a helyes útról. Te tényleg képes lennél csak úgy végezni velük? Nem tettek semmi rosszat – érveltem tovább.

Tudtam, hogy Nathalie igazából nem ilyen, hanem most csak az anyai aggodalom beszél belőle, ami teljesen jogos. Én is majd megőrülök ettől a helyzettől, de nem borulhatunk ki mindketten. Sőt az lenne a legjobb, hogyha Nathalie is megnyugodna. El kell terelnem a figyelmét valahogy. Ezért a karjaimba emeltem, és letettem az ágyunkra. Majd magamhoz öleltem. Előbb vagy utóbb meg fog nyugodni a karjaimban.

-         Ne haragudj – szipogta nagyjából egy órával később. – Nem tudom, hogy mi ütött belém. Nem akartam neked támadni, tudom, hogy ez neked is nehéz – motyogta a vállamba.

-         Nem haragszom, drágám. Tudom, hogy mit érzel, de meg kell nyugodnod. A lányok is ki fognak készülni, hogyha azt látják rajtunk, hogy rettegünk.

-         Tudom – bólintott megtörten. – Fogalmam sincs, hogy mi történt velem. Nem jellemző rám, hogy hisztérikus rohamokban török ki.

-         Édesem, te most már anya vagy. Régen az én anyukám, még akkor is hisztériázott, amikor apa felvitt engem a zuhanó csónakba, pedig az teljesen biztonságos, főleg egy félvérnek, akit nem is könnyű megsebezni. Hogy ne félnél, amikor ez a helyzet valóban félelmetes, és a lányaink a főszereplői. Én is félek – vallottam be. – Minden nap rettegek, amikor megvan rá az esély, hogy nem tudlak megvédeni benneteket mindentől.

-         Szeretlek – kúszott fel az ajkaimhoz. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és ugyanabban a pillanatban már a csípőmre is helyezkedett. A ruháim pedig hangos reccsenéssel adták meg magukat szerelmem erős kezeinek.

-         Én is szeretlek, kicsim – mondtam halkan. Majd elkaptam szerelmem igencsak elkalandozott csuklóit.

-         Anthony, ne állíts meg – rántotta ki magát a kezeim közül

-         Nem akarlak megállítani, csak egy kicsit lassítani, utólag megbánnád, ha most így esnénk egymásnak. Nem illik hozzád az ilyen mértékű vadság – fordítottam magam alá. Majd egy mozdulattal lekapcsoltam a lámpát, hogy meghittebb legyen a hangulat. – Engedd el magad – pusziltam végig az arcát, majd az álla vonalát.

-         Anthony, én…

-         Css… csak engedd el magad, és ne mozdulj – vettem birtokba a nyakát. Amire csak egy jóleső sóhajtás volt a válasz. - Bízol bennem? – néztem fel rá kérdőn.

-         Már, hogyne bíznék benned? – nyögte elfúlóan, amikor a kulcscsontjához értem az ajkaimmal.

-         Akkor hidd el nekem, hogy nem lesz semmi baj – simítottam egyik kezemet formás keblére. – Elhiszed nekem? – gomboltam ki lassan a felsőjét.

-         Igen, elhiszem – harapta be az ajkát.

-         Biztos? – csúsztattam le a válláról a melltartója pántjait, és a számba vettem a gyönyörű, rózsaszín kis gombocskát a keble középpontjában.

-         Ez most egy nyugtató akció – húzta el a fejemet a keblétől.

-         Az is benne van a pakliban, de sokkal inkább egy reakció arra, hogy mennyire hiányzott már a feleségem ilyesfajta közelsége – suttogtam a vágytól fátyolos hangon.

-         Ez esetben, ne hagyd abba – nyomott csókot a számra. Majd gyengéd erőszakkal visszatolta a fejemet a mellkasához. Én pedig ott folytattam a kényeztetését, ahol abbahagytam nem is olyan régen. Nem sokkal később pedig már fájdalmas gondolatok nélkül vonaglott alattam, és csak én és a várt gyönyör töltötte ki az elméjét. Így boldogan folytattam tovább azt, amit elkezdtem. Már éppen elértem kedvesem köldökéhez, amikor egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított, és rám helyezkedett. – Nem bírom tovább – mondta elpirulva. Annyira édes volt, az első közös éjszakánk óta nem láttam ilyen helyzetben elpirulni.

-         Akkor, itt az ideje, hogy újra egymásra találjunk – szabadítottam meg a bugyijától egy határozott mozdulattal. Egy pillanattal később pedig mindketten elégedetten nyögtünk fel az egyesülés mámorában. – Nath, várj, lassíts egy kicsit – próbáltam meg lefogni az elszabadult csípőjét, de kedvesem az ágyhoz szorította csuklóimat. – Kicsim, ha nem állsz meg egy kicsit, akkor… - kezdtem bele. A kielégülés mámora azonban gyorsabb volt nálam. – A fenébe – káromkodtam el magam. Nathalie viszont csak boldogan elnevette magát. – Nem tesz jót az egómnak, ha a feleségem kinevet egy olyan baleset után, amilyen még soha nem történt meg velem idáig – húztam el a számat.

-         Nem nevetlek ki, te lökött – bújt hozzám Nathalie, majd a nyakamat kezdte harapdálni. – Tudod, hogy ma volt először olyan, hogy végre én adtam neked előbb gyönyört, és nem te nekem? Olyan boldog vagyok – nézett mélyen a szemeimbe. Majd gyengéden megcsókolt. Azután pedig megpróbált legördülni rólam.

-         Hé, mégis mit képzelsz, hová mész? – ragadtam meg a fenekét. – Még nem végeztem veled – fordítottam magam alá szerelmemet. – Csak nem hitted azt, hogy máris elfáradtam? – kérdeztem, miközben megmozdítottam a csípőmet.

-         Nem tudom, hogy hogy is hihettem ilyet – nyögött fel szerelmem mosolyogva. – Várj, ne olyan hevesen, mert… - sikoltott fel. Én pedig elégedetten elvigyorodtam. – Ez nem volt szép – pihegte halkan.

-         Dehogynem, gyönyörű voltál – nyomtam csókot a szájára. – Az a remek tervem, hogy egész éjszaka ezt fogjuk tenni – fűztem még hozzá.

-         Ez valóban remek terv, de nem lehetünk holnap kimerültek, tízre jön Max és a piócái, és nekünk is ott kell lennünk a lányokkal. Bármennyire is nem szeretném ezt az egészet.

-         Rendben, akkor még egy utolsó szeretkezés, és azután aludhatunk. Persze, csak akkor, hogyha bírod még, drágám – néztem rá pimaszul.

-         Majd adok én neked – gördült fölém azonnal. Majd egy szempillantás alatt ringatni kezdte a csípőjét, ami elképesztő élményt nyújtott mind a kettőnk számára, nem sokkal később pedig egyszerre értük a beteljesedést, Nathalie pedig fáradtan hanyatlott rám. 

-         Gyakrabban kéne felbosszantanom téged – motyogtam a nyakába, miután mindketten lecsendesedtünk.

-         Igen, szerintem is gyakrabban kéne – kuncogott fel. Majd nagyot ásított, pedig nagyon próbálta visszatartani, hogy ne vegyem észre a dolgot.

-         Fáradt vagy? – kérdeztem mosolyogva.

-         Nem – ásított megint.

-         Dehogynem – nevettem fel.

-         Nem akarok elaludni, mert amikor felébredek, akkor vége lesz ennek a békének és nyugalomnak, ami most körülvesz minket – magyarázta halkan.

-         Édesem, mi még reggel is ugyanazok leszünk, és ígérem, hogy Max nem fogja befolyásolni a lányokat. Vigyázok minden egyes gondolatukra, ha kell éjjel-nappal őrködöm felettük, hogy esélye se legyen megkörnyékezni őket. Nem lesz semmi baj. Ha pedig a lányok elfáradnak, akkor aznapra vége a gyakorlásnak. Ezt is garantálom neked – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Nem fogom hagyni, hogy túl legyenek hajszolva.

-         Rendben, ez jól hangzik – nyomott puszit az arcomra szerelmem. – Viszont előre leszögezem, ha az az alak csak egy ujjal is hozzáér a lányaimhoz, akkor széttépem, és ez nem fenyegetés, hanem ígéret – mondta komolyan.

-         Még segítek is neked, hogyha oda jutunk, de most aludj, szükség lesz holnap az erődre – kezdtem el cirógatni a hátát.

-         Jól van, jó éjszakát – bújt hozzám még szorosabban. Majd lassan elszenderedett. Azután pedig én is elaludtam…

Reggel korán ébredtem. Még nem volt hat óra, így elhatároztam, hogy meglepem a lányokat egy kis finomsággal reggelire. Óvatosan csúsztam ki Nathalie mellől, majd a konyhába siettem, és összedobtam egy nagy adag palacsintát Marie kedvéért, azután pedig egy nagy adag szalonnás rántottát Emily kedvéért. Nathalie pedig mindkettőt imádja. Azután facsartam egy óriási kancsó narancslevet is, és már éppen a kávét főztem le, amikor egy elég morcos Gabriella jött lefelé a lépcsőn. Ajaj, itt valami nem stimmel.

-         Jó reggelt – mosolyogtam rá.

-         Szia – sétált a konyhaszekrényhez, majd levett egy bögrét.

-         Nem szívesen vájkálok mások magánéletében, de akarsz beszélni róla? – kérdeztem kedvesen.

-         Mintha nem tudnád, hogy mi bajom – mutatott a fejére.

-         Nem olvasok bele mások gondolataiba, ha nem muszáj. Szeretem meghagyni az emberek magánszféráját.

-         Oh, ez kedves gondolat – lepődött meg Gaby.

-         Tehát, akarsz beszélni róla? – kérdeztem ismét. Majd töltöttem neki egy adag narancslevet. – Mit kérsz reggelire? – érdeklődtem.

-         Azt hiszem, hogy egy kis rántottát, azután pedig gyümölcsöt fogok enni – válaszolta halkan.

-         Oké – tettem elé egy adag rántottát, majd várakozóan foglaltam helyet vele szemben a kávémmal. – Tehát, hallgatlak – mosolyogtam rá bátorítóan.

-         A bátyád nem kíván engem – morogta az orra alá. Bár ezt olyan halkan tette, hogy alig hallottam meg. Bár lehet, hogy jobb lett volna, ha meg sem hallom, mert a kávé a torkomon akadt.

-         Tessék? – köhintettem egyet, hogy ne fulladjak bele a kávémba.

-         A bátyád nem kíván engem. Amúgy tudtam, hogy nem vagy kíváncsi a témára. Erről ennyit – kapta fel a tányérját. Majd elindult vissza a szobájuk felé.

-         Hé, várj, miből gondolod ezt a butaságot? – állítottam meg. – Egyébként pedig hol van, Jake?

-         Fontos járőrözésen vesz részt, ahol minden farkas ott van Nathalie-t kivéve, úgyhogy biztosan borzasztó fontos, hogyha mégsem kell mindenkinek ott lennie – morogta az orra alá.

-         Az bánt jobban, hogy nem akart tegnap még jobban fárasztani, mint amilyen fáradt már egyébként is voltál, vagy az, hogy nem vitt magával úgy, ahogy régen? – kérdeztem elnéző mosollyal az arcomon.

-         Hé, azt mondtad, hogy nem turkálsz mások fejében, hogy meglegyen a magánéletük – emelte fel az egyik ujját morcosan.

-         Általában nem, de te mostanában kicsit nehéz eset vagy érzelmileg – sétáltam oda hozzá. Majd elvettem a rántottát a kezéből, és az asztalra helyeztem. Azután pedig egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam egy ölelésre.

-         Ezt most miért? – kérdezte döbbenten. Viszont még jobban hozzám bújt.

-         Csak azért érzed magad így, mert több gyengédségre vágynál jelen állapotodban, de ha nem mondod el Jacobnak, hogy mi bánt, akkor ő nem fogja érteni a dolgot. Utazzatok el pár napra, mi elleszünk addig – simogattam meg a hátát.

-         Hé, el a kezekkel a menyasszonyomtól – hallottam meg a kissé panaszos hangot. Amin muszáj volt elmosolyodnom.

-         Nyugi, nem állt szándékomban elcsábítani őt – mondtam nevetve.

-         Sose lehet tudni, egy ilyen gyönyörű nőt, ki ne akarna elcsábítani – húzta magához Jake Gabriellát. – Hogy aludtál, kicsim?

-         Rosszul – jött a morcos válasz. – Hideg volt az ágy, és félreérthetetlen hangok szűrődtek ki egy bizonyos másik szobából.

-         Azt hiszem, hogy ez a mi hibánk – emeltem fel a kezeim védekezően. – Bocsánat, nem tudtuk, hogy zavarunk valakit.

-         Nem zavartatok, csak irigy vagyok – szusszantotta Gaby.

-         Öhm… Jake, menjetek el pár napra Gabriellával, hogy egy kicsit kettesben legyetek, majd én beszélek Billyvel – mondtam határozottan.

-         De hiszen most jönnek…

-         Megoldjuk nélkületek is, ha pedig baj van, akkor azonnal hívunk, de Gabriellának most nyugalomra van szüksége – böktem a fejemmel a morcos menyasszonya felé. Ez a terhessége össze sem hasonlítható a másikkal. Most valahogy kicsit érzékenyebb, mint amilyen Timmel volt.

-         Jól van, ha biztos vagy benne, akkor szólok Billynek is. Csomagolj össze kicsim, elmegyünk egy kis kikapcsolódásra – nyomott puszit Jake Gaby arcára. Az lenne a legjobb, ha Timet is vinnénk, hátha akkor Gabriella megnyugszik egy kicsit. Gondolta Jacob.

-         Timre majd mi vigyázunk – vágtam közbe, mielőtt kimondta volna. Azt hiszem, hogy Gabynak most az tetszene jobban, ha kettesben lennének.

-         Tényleg elviszel pár napra, hogy kettesben legyünk? – nézett Gabriella kérdőn Jake-re.

-         Igen, ahogy kész vagy, már indulunk is – bólintott rá bátyám.

-         Akkor már csomagolok is, azután elköszönünk Timtől, és irány a pihenés – lelkesedett fel Gabriella. Majd gyors csókot nyomott Jake szájára, és már el is tűnt az emelet felé.

-         Huh, kösz – nézett rám hálásan Jacob. – Tegnap már veszekedtünk is, de semmi pénzért nem árulta el, hogy mi a baj.

-         Ugyan, nincs mit – legyintettem. – Úgy tűnik a lányotok kicsit másként hat Gaby közérzetére, mint ahogy Tim tette anno.

-         Hát igen, nagyon másként, még ki kell ismernem ezeket az új dolgokat – bólintott rá ő is. – Bár ez nem is olyan nagy baj, legalább életében egyszer Gaby a saját érdekeit is figyelembe veszi, csak még furcsa ez az új viselkedés.

-         Oh, majd hozzászoksz, csak legyetek kettesben pár napot, és újult erővel fogtok visszajönni mindketten – mondtam határozottan. – Most viszont megyek, mert ágyba-reggelit tervezek életem legfontosabb három hölgyének – kaptam fel a tálcákat, majd elsiettem az emelet felé, hogy elkényeztessem a lányokat, és Nathalie-t… 

   

La Push vámpírja II. Új nemzedék - 21. fejezet

21. fejezet

SZIASZTOK! SZERENCSÉSEN HAZAÉRKEZTEM, ÉS MEG IS HOZTAM A FRISS FEJEZETET :D PUSZI, DRUSILLA

(Anthony szemszöge)

A lányok egész úton csak ficánkoltak az autóban a gyerekülésekben. Alig várták, hogy odaérjünk a vidámparkba. Egyszerűen még soha életemben nem láttam őket ennyire felpörögve. Egész úton csak kérdésekkel bombáztak engem és az édesanyjukat is. Hogy milyen az a hullámvasút, hogy milyen volt, amikor én először ültem fel rá. Amikor kipróbáltam a körhintát, és a mesefolyamot. Annyi mindent tudtak már a vidámparkról, de fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi mindent tartogat még számukra az a hely. Hiszen elképzelni és megtapasztalni egészen más. Még mindig emlékszem, amikor kiskoromban apa és anya elhoztak ide. Minden annyira színes volt, és nyüzsgő. Egyik élményem követte a másikat. Apa felvitt engem mindenre, amire csak rámutattam, míg anya fintorgott és morgolódott, hogy miért enged meg nekem mindent, hiszen még kicsi vagyok hozzá. Mintha csak ma történt volna, amikor apa meglátta a hullámvasútnál dolgozó lányt. Ahogy meglátta a bevésődését megszűnt körülötte a világ, és teljes egészében átadta magát a gyönyörű, fiatal lány látványának. Aznap szomorúan feküdtem le, mert anya azt mondta, hogy mikor felébredek már nem otthon leszünk, hanem elindulunk, és megkeressük az új otthonunkat, de reggel mégis a szobámban voltam, és halk beszélgetésfoszlányokat hallottam az ebédlőből. A látvány pedig, ami elém tárult majdnem a szokásos volt, csak egy kicsit még annál is jobb. Dawn apa ölében ült, míg anya rántottát, és palacsintát sütött, ahogy minden reggel, miközben békésen beszélgettek. Nem volt semmi jele annak, hogy anya és Dawn ne kedvelnék egymást, vagy hogy apa meg akarna szabadulni tőlünk, most, hogy már saját családja lehet. Csodálatos reggel volt, talán az egyik legszebb a létezésem során. Akkor értettem meg igazán, hogy mit jelent apához tartozni, hogy mit jelent La Push népéhez tartozni. Akit egyszer a szívükbe fogadtak, azt soha többé nem engedik el, történjék bármi.

-         Megjöttünk – szakított ki szerelmem hangja a gondolataimból.

-         Jaj, de jó – sikkantottak fel a lányok, majd hevesen kezdték el kicsatolni az öveiket. Olyan kis türelmetlenek voltak, de megértettem őket. Hiszen ki ne lenne izgatott, amikor játékot és kacagást ígér az egész nap.

-         Hékás, csak türelem – fordultam hátra hozzájuk. – Senkire sem moroghattok rá, még akkor sem, hogyha nagyon idegesít titeket. Nem hallgattok Emmett bácsi felbujtó mondataira, hanem végig mellettünk maradtok, és legfőképpen nem változunk át nyilvános helyen, történjék bármi. Ha veszélyt éreztek, akkor sem. Ha pedig elszakadnánk egymástól, akkor…

-         Akkor La Push erdejében találkozunk – fejezték be a lányok a megkezdett mondatomat.

-         Nagyon jó – simogattam meg az arcukat. – Akkor már indulhatunk is – szálltam ki a kocsiból. Majd az ölembe kaptam Marie-t, míg Emilyt Nathalie vette fel.

-         Mi az a karamellás alma? – kérdezte Emily kíváncsian. – Úgy láttam, hogy Gaby nagyon szereti, legalábbis felcsillant a szeme, amikor az mondta, hogy vattacukrot kér, és karamellás almát.

-         A karamellás alma egy meseszép alma, ami pontosan úgy néz ki, mint Hófehérke almája, csak még be van vonva egy fényes, és áttetsző cukorréteggel is. Szeretnéd megkóstolni? – kérdeztem kíváncsian.

-         Még szép – bólintott rá Emily azonnal.

-         Én vattacukrot szeretnék, állítólag émelyítően édes, és elolvad a szánkban. Ez tényleg így van, anya? – nézett kérdőn Marie az anyukájára.

-         Igen, kicsim, én magam is szívesen ennék egy igazi, finom vattacukrot – bólintott rá szerelmem.

-         Na mi van, fiatalok? – jelent meg mellettünk Emmett. – Ne lazsáljatok. Tim és én mindjárt elérjük a körhintát, és akkor lesz ám buli a javából – siettek el mellettünk.

-         Emmett, ha baja esik a keresztfiamnak, akkor nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz – kiáltott utánuk Rose.

-         Gyere, Billy, szeretnék egy hatalmas, plüss pandamacit – sietett el Johanna is mellettünk.

-         Johanna, lassabban – szólt rá Carlisle, miközben Esme kezét fogva elsétáltak mellettünk. – Hihetetlenül rossz beteg ez a lány, még nálatok is rosszabb – csikizte meg a dédunokáit, majd továbbindultak Johanna és Billy után. A fivérem éppen sikerrel lőtte le a szerelme által áhított plüss mackót, így Johanna boldogan ölelte magához a puha játékot.

-         Apu, én is szeretnék egy plüsst – rángatta meg az ingemet Marie.

-         Igen, én is. Egy kutyust – kontrázott rá Emily is.

-         Én pedig azt a rózsaszín sárkányt – mutatott rá Marie is a választottjára.

-         Rendben, a tiétek lesz – nevettem fel. – Na és te? Mit szeretne az én gyönyörű feleségem hazavinni?

-         Téged – búgta a fülembe.

-         Ez igazán hízelgő, de én arra gondoltam, hogy milyen plüsst lőhetnék neked – pusziltam a nyakába.

-         Hát, nem pont ezt a választ vártam, de ha már nem kapok jobb ajánlatot, akkor azt a fehér macit szeretném.

-         Éppen, mint kiskorodban – hallottuk meg a már ismerős hangot a hátunk mögül.

-         Anya, apa – fordult meg Nathalie boldog mosollyal az arcán. – Oh, és még a kis Sam is. Hogy kerültök ide?

-         A férjed megsúgta, hogy ma merre jártok, és gondoltuk csatlakozunk hozzátok, ha nem zavarunk – ölelte meg Sam a lányát.

-         Még szép, hogy velünk tartotok – szorította magához kedvesem a családját.

-         Mit is jelképez a fehér maci? – kérdeztem meg hirtelen, miután elengedték egymást.

-         Amikor kislány voltam, és először voltunk vidámparkban apától a fehér macit kértem, és meg is kaptam. Nemrég ment tönkre a kis plüssállatka, amikor először átváltoztam. Nem tudtam kontrollálni magam, és a macit magamhoz szorítva próbáltam megnyugodni, így szegényt szétmarcangoltam, amikor a karmaim kinőttek – magyarázta kissé zavarban.

-         Értem, akkor mindenképpen megkapod azt a macit – nyomtam puszit a szájára. Majd beálltam a sorba. Először szerelmemnek lőttem le a maciját, majd Marie sárkányát, végül pedig Emily kutyusát. Életem mind a három értelme boldogan ölelgette magához a játékokat, én pedig a lelkesedésükön felbuzdulva még egy kis farkast is megszereztem Sam számára, aki azonnal lelkesen tömte a szájába az állatka fülét.

-         Hékás, az nem ennivaló, pöttöm – húztam ki a szájából a játékot.

-         Ugyan – legyintett Jules nevetve. – Tudod, ő egy átlagos alakváltó kisbaba, és a babák bizony rágcsálják a játékukat, vagy olykor csorgatják a nyálukat, ahogy a mellékelt ábra is mutatja – törölte meg kisfia száját mosolyogva anyósom.

-         Billyre és Jacobra emlékeztet – villantottam ki rá a fogaimat. Mire a kissrác azonnal apró morgó hangot hallatott. – Igen, teljesen olyan, mint amilyenek ők voltak – kuncogtam fel.

-         A hagyományos kis farkasok már csak ilyenek – emelte ki a kocsiból Jules a kisfiát. – Ugye, Sam? – nyomott puszit a pufók arcocskára, mire a kisbaba beletúrt a hajába, és kacarászni kezdett. Gyönyörű szép jelenet volt.

-         Ezért érdemes harcolni – gondoltam magamban.

-         Ahogy mondod, fiam – jelent meg apa mellettem. – Az ilyen pillanatok mindennél csodálatosabbak a létezésünk során.

-         Ezzel nem tudok vitatkozni – bólintottam rá azonnal. – Merre van anya?

-         Már a körhintán van a feleségeddel és a lányokkal együtt – mutatott apa a játék felé. Ahol a lányok boldogan kacagva lóbálták a lábukat, miközben egyre gyorsabban kőröztek a levegőben.

-         Boldognak tűnnek – mosolyodtam el.

-         Nem csak annak tűnnek, hanem azok is – mondta apa határozottan. – Bár ezt te pontosan ugyanolyan jól tudod, ahogy én.

-         Ma még boldogok, de holnap meg kell magyaráznom Marie-nak, hogy most segítenie kell Maxnek, amit attól félek, hogy nem nagyon fog megérteni. Nem azért, mert nem értelmes, hanem mert valóban nem logikusak a dolgok, amik körülötte történnek. Nézz csak rá – mutattam a kislányom felé. – Nézd, hogy hogyan kacarászik. Egy órával ezelőtt még kimerülten dőlt el a kanapén, most pedig felhőtlenül játszik. Nem érti ezt az egészet. Még gyermek a lelke.

-         Ne becsüld alá, Marie pontosan ugyanúgy érti a dolgokat, mint ahogy Emily, csak ő túllép rajtuk, mert úgy van vele, hogy a felnőttek majd megoldják, hiszen ő még csak egy gyerek, és élvezni akarja a gyermekkor szépségeit. Figyeld őket. Amikor Emily elkomorul, akkor Marie koncentrál, és nézd, a lányod megint mosolyog. Nem figyelted még meg őket?

-         Nem tudom, hogy mire gondolsz – ráncoltam össze a homlokomat. Bár elkezdtem figyelni a lányokat.

-         Figyelj, most megint – mutatott a lányok felé. Ezúttal Emily koncentrált és Marie nevetett fel. 

-         Te jó ég, szavak nélkül kommunikálnak, és én észre sem vettem – kerekedtek ki a szemeim. – Mióta? Úgy értem, hogy észrevetted ezt már máskor is?

-         Nem, ma először, de nem tudhatjuk, hogy mióta képesek erre a kommunikációra. Mindenesetre ügyesen titkolták a dolgot – vigyorodott el apa.

-         Az egyszer biztos, majd megkérdezem őket este, most inkább hagyom őket, hadd élvezzék a játékokat – mondtam határozottan. Ez a fajta kommunikáció még jócskán a hasznunkra válhat. Így Emily talán kimondatlan szavakkal is kordában tudja tartani a testvérét.  

-         Előbb tudjuk meg, hogy tényleg beszélgetnek-e, vagy csupán érzelmeket közvetítenek egymás felé. A lényeg, hogy ne ijeszd el őket.

-         Egyelőre nem igazán értem, hogy miért titkolóznak előttünk, hiszen mi mindent megbeszélünk – mondtam kissé csalódottan.

-         Ugyan már, a lányok még kicsik, ráadásul ikrek, kell, hogy meglegyenek a maguk kis titkai. Rengeteg dolog van, amit mi sem tudunk Rose-ról és Alice-ről. A nők már csak ilyenek, titkolóznak előttünk, de nem rosszindulatból, vagy azért, hogy megbántsanak bennünket, egyszerűen csak vannak titkaik, ahogy minden gyermeknek – legyintett apám.

-         Apu, gyere, üljünk fel a hullámvasútra is – szaladtak hozzám a lányok. Én pedig azonnal lehajoltam, és felkaptam őket. Majd puszit nyomtam a fejükre. – Tényleg olyan gyors, mint ahogy Emmett bácsi mondta? – kérdezték kíváncsian.

-         Mit mondott Emmett bácsi, milyen gyors? – kérdeztem vissza.

-         Azt mondta, hogyha kinyitjuk rajta a szánkat, és kidugjuk a nyelvünket, akkor akkora lesz, mint egy békáé, mert olyan gyorsan repeszt a kocsi – magyarázták hevesen. Miközben illusztrálták is, hogy hogyan is kell ülni Emmett szerint a hullámvasúton.

-         Nem, kicsikéim – nevettem fel. – Emmett bácsi csak viccelt – mondta komolyan. Majd rosszalló pillantást küldtem Emmett felé, aki csak nevetett és elsütötte a fényképezőgépet, amíg még a lányok nyelve ki volt dugva.

-         Ez tuti jó kép lett – hahotázott a nagy mackó. – Anthony, te is dugd ki a nyelved, és Nathalie, állj melléjük, ez nagyon jó családi kép lesz.

-         Idióta – forgattam meg a szemeit Edward.

-         Ne már, ezt poén, apu. Csináljunk vicces fotót – rángatta meg Emily az ingem. Uh, túl sok időt tölt Emmettel. Azt hiszem, hogy mérsékelnem kell a kettejük közötti csínytevő faktort, különben a lányom is olyan lesz, mint Emmett, és akkor leshetünk. – Légyszi, apa – nézett rám boci szemekkel.

-         Na jó, de csak egyszer – adtam be a derekam. Majd átadtam Marie-t Nath-nak, és magamhoz öleltem őket, míg Emily az én karomban maradt.

-         Szuper, akkor most mondjátok, hogy „Á”, mint a doktor bácsinál – adta ki az utasítást Emmett. Mi pedig engedelmesen mondtuk ki a betűt, bár Nathalie kicsit elnevette a dolgot, de ez csak emelni fogja a lökött családi fotó fényét. Legalábbis szerintem. – Ez szuper lett, abszolút díjesélyes a családi fotótárban – mutatta fel elégedetten a hüvelykujját. – Na, jössz velem hullámvasutazni, csajszi? – nyújtotta a karjait Emily felé.

-         Mehetünk – pattant le a karomból kislányom. Majd Emmetthez rohant, aki azonnal feldobta a levegőbe. Miután pedig elkapta elsiettek a játék felé.

-         Apu, gyere, ne maradjunk le, nézd már Tim is ott van Rose nénivel – mondta türelmetlenül.

-         Jól van, már megyünk – nyomtam puszit a fejére. – Te is jössz, kicsim?

-         Inkább nem, egyszer ültem rajta életemben, és nem volt kellemes az érkezés. Sőt, ha jól emlékszem még a hot-dog is kijött belőlem – húzta el a száját szerelmem.

-         Én is így emlékszem – helyeselt Sam is. – Mit szólnál, ha hullámvasút helyett ezúttal csak hot-dog lenne terítéken – fogta meg a lánya kezét.

-         Ami azt illeti, tudnék enni – csillant fel kedvesem szeme.

-         Helyes, mert én is, és azt hiszem, hogy az anyukád és az öcséd is osztja a véleményem – nézett a többiekre.

-         Tulajdonképpen el tudnék viselni egy szép, nagy csirkeburgert – vágta rá Jules.

-         Akkor gyertek, meghívlak titeket bármire, ami csak megtetszik – húzta magával a lányokat, és Samet.

-         Apu, Tim mindjárt felszáll, gyerünk már – ficánkolt Marie a karomban.

-         Jól van, már megyünk is – szaladtam oda Rose-hoz és Timhez.

-         Megyünk egy kocsival, Tim? – simogatta meg az arcát Marie.

-         Hát persze – szorította meg Marie kezét Timothy.

Annyira édes gesztusaik vannak. Érezhető a kötődés, de valahogy mégis benne van a gyermeki félénkség is. Tüneményes reakciók. Bár azt is imádom nézni, amikor Emily simogatja Johanna pocakját. Annyira édes, amikor suttog a babának, hogy mennyire várja már, hogy megismerhesse.

-         Hát nem édesek? – mosolyodott el Rosalie.

-         Dehogynem – helyezkedtem el Marie mellett.

-         Keresztanyu, ülhetek közéd és Marie közé? – kérdezte Tim Rose-tól.

-         Hát persze, kincsem – biccentett Rosalie azonnal, majd becsatolta Timothy övét, ahogy én Marie-ét.

-         Hahó, Emily – integetett neki Marie lelkesen.

-         Sziasztok – intett vissza Emily nevetve. Azután pedig a vasút elindult. Marie kíváncsian nézelődött, de amikor az első emelkedő tetejére értünk egy kicsit megszeppent.

-         Apu, ez nagyon magas, és nagyon meredek – kerekedtek ki a kis szemei.

-         Ne félj, jó lesz, próbáld meg behunyt szemmel – suttogtam a fülébe.

Mire azonnal behunyta a szemeit, azután pedig kacagva kezdett sikoltozni, ahogy megindult a kocsi alattunk. Az első megszeppenés helyét, egy nagyon boldog, és élvezettel teli utazás vette át. Én pedig mosolyogva kapkodtam a fejem a lányaim között, akik mind a ketten kacagva és sikongatva élvezték a játékot. Talán még soha életemben nem láttam Emilyt ennyire gyereknek. Csak amikor még kisbaba volt. Örülök, hogy elhoztam őket még ma a vidámparkba, mert nem tudom, hogy mikor lesz ilyesmire legközelebb lehetőségünk.

-         Ez szuper volt – nevetettek fel a gyerekek.

-         Ennek örülök, akkor most jöhet egy kiadós ebéd? Anya biztosan rendelt valamit nektek is – mutattam a teli asztal felé, aminél Nathék ültek.

-         Én éhes vagyok – mászott fel Emily Emmett nyakába. Majd el is szaladtak az asztal felé.

-         Nem megyünk még egy kört, apa? – kérdezte Marie a pilláit rebegtetve.

-         Na jó, de ma már csak egyet, annyi hullámvasút elég lesz mára – mondtam komolyan.

-         Oké – vigyorodott el kislányom. Majd hátradőltünk, és vártuk, hogy elinduljon a következő menet, ahogy Tim és Rose is…

(Gabriella szemszöge)

A változatosság kedvéért, ma már legalább huszadszor settenkedtem le a hűtőhöz, és nyitottam ki, hogy keressek magamnak valami finomságot. Valahogy több dolgot kívánok most, mint anno Timothyval. Habár a kislányom a jelek szerint a gyümölcsöt és sajtot többre értékeli az édességnél, mert általában szőlőt, almát, és mindenféle sajtokat kívánok. Ami nem rossz, mert kevésbé hízókúra, mint a Tim által megkövetelt sütihalmok. Habár abban is megvolt az élvezet, ez kétségtelen.

-         Szia – ölelt át hátulról szerelmem.

-         Szia – mosolyodtam el. Majd kikaptam egy fürt szőlőt a hűtőből.

-         Készítettem nektek egy fürdőt – puszilt a nyakamba.

-         Hm… serkentőt? – kérdeztem lelkesen.

-         Nem éppen – kuncogott fel Jake. – Lazítót, levendulásat, Rose ajánlotta, hogy próbáld ki.

-         Jól hangzik, de ha megint elalszom, akkor meghiúsulnak a tervek, amiket szőttem mára – simítottam végig a mellkasán kihívóan.

-         Roppant csábító az ajánlatod, de inkább erőt veszek magamon, és pihenésre ítéllek titeket – mondta kedvesem komolyan.

-         Hát jó – húztam el a számat.

-         Hé, te is tudod, hogy mekkora önuralom kell ahhoz, hogy ne vessem rád magam, de te is tudod, hogy most pihenned kell. Viszont, ha szundítottál egyet, akkor utána csak és kizárólag a tiéd vagyok.

-         Kezd elfogadhatóvá válni az ajánlat, de van egy feltételem – emeltem fel az ujjam jelentőségteljesen.

-         Halljuk – mosolyodott el.

-         Velem fürdesz – néztem rá komolyan.

-         Azt hiszem, hogy ez nagyon csábító ajánlat, úgyhogy boldogan veled tartok – kapott fel. Majd egy szempillantás alatt a fürdőben termett velem.

-         Hé, a szőlőm, még nem fejeztem be – néztem rá kissé morcosan. Szükségem van arra a szőlőfürtre.

-         Bocsánat, azonnal hozom, és majd a vízben megeszed.

-         Addig nyugodtan szállj be a kádba – sietett el Jacob. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Lekapkodtam magamról a ruháimat, és elmerültem a kellemes illatú vízben. Viszont Jake már percek óta nem tért vissza. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Biztosan csak azért késik, mert leszemezi a szőlőt, vagy ilyesmi. Azonban egy idő után türelmetlenné váltam.

-         Drágám, jól vagy? – kiabáltam le. Választ azonban nem kaptam. Így kiszálltam a kádból, és a köntösömet magamra kapva indultam el a földszint felé. – Jacob? – néztem körbe kissé idegesen. Mire egy szinte láthatatlan pajzs jelent meg körülöttem. – Jake – sikoltottam fel.

-         Itt vagyok – rohant be kedvesem az ajtón. – Bocsáss meg, nem hallottalak eddig – mondta bűnbánóan. Kedvesem után, pedig sorban jöttek a Denalik és Justin is. Viszont, mielőtt még hozzám érhetett volna visszapattant egészen a falig.

-         Ez aztán valami – csillant fel Eleazar szeme.

-         Kicsim, nem bántunk senkit a jelenlévők közül, és mindenekelőtt elnézést kérünk apától, amiért áthajítottuk a szobán – simogattam meg a hasamat. – Ne haragudj – sétáltam oda Jacobhoz. – Attól tartok a pici még nem mindig van tisztában vele, hogy mikor védekezzen, és mikor maradjon nyugton – húztam fel a földről. Majd apró csókot nyomtam a szájára.

-         Semmi gond, a kiabálást nem szereti, az már egyszer biztos – simogatta meg ő is a hasamat. – Legközelebb majd higgadtabb formában közelítek, csak azt hittem, hogy baj van.

-         Ahogy én is. Nem jöttél vissza már legalább tíz perce, pedig amikor együtt fürdünk, akkor soha nem szoktál eltűnni – böktem mellkason.

-         Oh, ezek szerint megzavartunk titeket, elnézést – nézett rám bocsánatkérően Carmen.

-         Nem történt semmi – legyintettem. – Azt hiszem, hogy leülök a nappaliban, és elmajszolom azt a szőlőt végre – sóhajtottam fel. Majd elvánszorogtam a nappaliig. A mai terveim egyáltalán nem így képzeltem el. De hát ez van, ezt kell szeretni. Bár azt egyáltalán nem bánom, hogy kaptunk egy kis erősítést a holnapi naphoz…

La Push vámpírja II. Új nemzedék - 20. fejezet

20. fejezet

SZIASZTOK! A JÖVŐ HETI FRISS NYARALÁS MIATT ELMARAD, ÚGYHOGY CSAK AZ AZT KÖVETŐ HÉTEN, AUGUSZTUS 29-ÉN JELENTKEZEK LEGKÖZELEBB. MEGÉRTÉSETEKET ELŐRE IS KÖSZÖNÖM. PUSZI, DRUSILLA

(Brian szemszöge)

Már napok óta keményen edzettünk a lányokkal, és Emily egyre ügyesebben hárította el Marie képességét. Lassanként rá kellett döbbennem arra, hogy ez az ikerpár sokkal, de sokkal erősebb, mint amilyen én és Heather vagyunk, pedig minket sem lehet gyengének nevezni. Azonban Emily jóval felettem áll. Én még kómába is estem, amíg félvér voltam, hogyha megpróbáltam megállítani Heathert, de Emily csak elfárad. Ráadásul már többször is sikerült legyőznie Marie-t. Ami egyáltalán nem kis teljesítmény, főleg nem ilyen rövid idő alatt.

-         Drágám, itt vagy? – fészkelte magát Angela az ölembe.

-         Persze, ne haragudj, csak a lányokon gondolkodtam – néztem rá kedvesemre.

Annyira gyönyörű volt, és ártatlan. Tökéletes nő. Még soha életemben nem találkoztam hozzá foghatóval. Kedves, makulátlan, akiben egy egészen apró, szemernyi harag sincs, annak ellenére sem, hogy szörnyű átváltozáson kellett túlesnie.

-         Nincs semmi baj, csak azt mondtam, hogy inkább lazítsunk egy kicsit. Napok óta csak a lányokkal gyakorolunk, és nem sok időnk volt egymásra mostanában – fúrta a fejét a nyakamba. – Hiányzol. Tudom, hogy sokat foglalkoztat a családod most, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, és ilyen közel vannak, de nem tudod megakadályozni, hogy elkövessék a saját butaságaikat.

-         Butaságaikat? Ez nagyon finom kifejezés – mosolyogtam rá elnézően. Imádom, hogy ilyen kis lágy, és gyengéd. Soha nem ejtene ki a száján egyetlen egy szitokszót sem.

-         Tudod, hogy nem vagyok bosszúálló típus, nincs értelme, hiszen, ami megtörtént, az megtörtént. Miután átváltoztam, én is elkezdhettem volna Victoriát keresni, azért, amit tett, de nem lett volna értelme. Miért válljak én is gyilkossá valaki más hibájából? – kérdezte miközben lágyan végigsimított az arcomon. – Persze, elismerem, hogy ha bántotta volna valaki az édesanyámat, akkor én is minden bizonnyal elindítom a magam kis hadjáratát, de nem tudom, hogy a bosszúm után vajon meg tudtam volna-e könnyebbülni. Nem jó dolog másokat bántani. Eleget láttam a középiskolában, hogy hogyan bántották a diákok a másikat. Kiközösítették egymást, verekedtek, gyűlölködtek, de egyikük sem volt boldog. Én viszont elégedett voltam az életemmel.

-         Tudom, kicsim, értelek téged, de nem lehet mindenki annyira érzékeny, és gyengéd teremtés, mint amilyen te vagy – nyomtam gyors csókot a szájára.

Szerelmem azonban többre vágyott, mert a lábát átvetette a csípőm felett, és kényelmesen elhelyezkedett a combjaimon. Pedig nem szokott ilyen heves lenni, főleg, hogy mi még nem is voltunk úgy együtt. Nem akarok elsietni semmit ezzel a lánnyal, hiszen számomra ő a tökéletes társ. Mindennek fantasztikusnak kell lennie, hogyha megtörténik, és mindenképpen szeretném, hogy Angela a nászéjszakáig ártatlan maradjon. Tudom, hogy mindig is így álmodta meg az esküvőjét. Bár, ha így folytatja ezt a csókot, akkor nem biztos, hogy vissza tudom tartani magam, annak ellenére sem, hogy nagyon szeretném valóra váltani az esküvőről szőtt álmait.

-         Töltsük kettesben a ma éjszakát, mit szólsz hozzá? – harapott az ajkába zavartan. Majd kicsit ügyetlenül kezdett babrálni az ingem gombjaival. Én viszont lefogtam a kutató kis kezeit.

-         Természetesen kettesben töltjük – nyomtam apró csókot a tenyereibe. – Mit szólnál egy jó filmhez?

-         Filmhez? – kerekedtek ki Angela szemei a döbbenettől. – Jó, persze – pattant fel az ölemből, mintha megütötte volna az áram.

-         Hé – húztam vissza az ölembe. – Ne értsd félre a dolgot. Te vagy a világ legkívánatosabb teremtménye, de szeretném, hogyha minden úgy történne köztünk, ahogy megálmodtad régen. Tudom, hogy eredetileg nem én voltam a szerencsés férfi, akivel mindezt elképzelted, de most, hogy az enyém lett a megtiszteltetés, hogy melletted élhetek, viszonozni szeretném neked.

-         Nem kell, hogy minden úgy történjen meg, ahogy én több, mint fél évszázada megálmodtam. Azóta sokat változott a világ. Na és persze én is.

-         Valami nem változik – simogattam meg az arcát. – Ha eddig tudtam várni, akkor egy kis plusz idő már nem számít. Egyébként is, már a társaságod is felér egy csodával. A te közeledben mindig olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott vagyok. – Szóval, eljössz velem mozizni? – kérdeztem mosolyogva.

-         Inkább tegyünk be egy filmet itthon, és bújjunk össze. Nem akarok most elmenni innen – ajánlotta szerelmem a lehetőséget.

-         Hm… egy ilyen ajánlatot hogyan is utasíthatnék vissza – mosolyodtam el boldogan. – Akkor mit szólnál egy zenés filmhez? Tudom, hogy imádod őket.

-         Igen, az nagyon jó lenne. Mondjuk, Hair? Egyszerűen sosem tudok betelni vele – lelkesedett be kedvesem.

-         Nekem jó lesz – bólintottam rá. Egészen jó zenék vannak benne, így egyáltalán semmi okom tiltakozni a dolog ellen.

-         Akkor te tedd be a filmet, én pedig előkészítem az ágyunkat – nyomott még egy gyors puszit a számra. Majd elszaladt a hálószoba irányába.

-         Mindjárt megkeresem – álltam fel nevetve.

Az előkészítem az ágyat nála általában annyit tesz, hogy az összes párnát a fejtámlához gyűjti, a takarókat pedig átteszi a kanapéra. Így kényelmesen tudunk összebújni. Nem telt sok időbe és már meg is találtam a keresett dvd-t. Azonnal felpattantam vele, és már tettem is be a lejátszóba. Angela már kényelembe helyezte magát. Amint a film elindult, én is mellé feküdtem. Kedvesem pedig azonnal hozzám bújt, és elhelyezkedett a mellkasomon. Szerettem, amikor így összebújva feküdtünk filmnézés közben. Reflexszerűen kezdtem el simogatni a hátát, amitől jólesően megborzongott, és még közelebb húzódott hozzám, az egyik lábát pedig átvetette a derekamon.

-         Szeretem ezt – nyújtózott meg, mint egy kiscica.

-         Mit, kicsim? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ezeket az estéket, amikor kettesben vagyunk, és olyan, mintha randiznánk. Mindig is az ilyen meghitt randik voltak a kedvenceim – magyarázta boldogan.

-         Ha emberek lennénk, akkor elhalmozhatnálak bonbonokkal, elvihetnélek vacsorázni egy romantikus étterembe, és még sok ehhez hasonló dolgot tehetnénk kettesben – sóhajtottam fel.

Szerettem azt az időszakot, amikor még volt bennem emberi. Imádtam a csokoládét, és az édességet. Jó lenne néha nassolni, normális, emberi dolgokat tenni, és érezni a szívdobbanásaimat. Soha nem bántam meg, hogy megmentettem az apám életét ott, akkor, de van, ami mégis nagyon hiányzik.

-         Ha emberek lennénk, akkor sok minden másképpen lenne, de én nem bánom, hogy így történtek a dolgok. Ha ember maradtam volna, akkor soha nem találkozhattam volna veled. Így viszont most itt fekhetek a karjaidban, és ez mindennél többet jelent a számomra.  Sosem voltak nagy igényeim, nekem az ilyen randik a legjobbak, ez egészen biztos – nézett fel rám mosolyogva.

-         Örülök, hogy ezt mondod, mert még nagyon sok ilyen romantikus estét tervezek a számunkra – kuncogtam fel.

Ha tudná, hogy milyen kellemes kis kiruccanással készülök nekünk. Amint elül a vihar mi ketten már itt sem leszünk. Lesz egy szép, romantikus esküvőnk, amilyenről kedvesem álmodozik, azután pedig elviszem messzire, ahol csak egymással kell foglalkoznunk. Nincsenek gondok, család, és semmi, ami megzavarja a békénket. Különös, hogy én, aki mindig is nagy családra vágytam, most már csak arra vágyom, hogy békén hagyjon mindenki, és ne legyen viszály sem a vámpírok, sem pedig az emberek között. Békére vágyom. Nyugalomra, felhőtlen boldogságra. Elegem van a stresszből. Újra önmagam akarok lenni, az a fiú, aki az édesanyám halála előtt voltam.

-         Brian, vége a filmnek – hallottam meg szerelmem lágy suttogását a fülem mellett. – Ne foglalkozz most a gondokkal, inkább koncentrálj rám – nyomott csókot a számra. – A lányok ügyesek, és amikor hamarosan találkozol a családoddal, nekik kell elnézést kérniük azért, hogy így bántak veled, nem pedig neked aggódni azon, hogy hogyan fogtok kijönni egymással. Az apádnak kéne elnézést kérnie, te nem vagy hibás semmiben – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Igen, tudom, hogy igazad van, de olyan furcsán érzem magam. Azt hittem, hogy menni fog, de mégsem vagyok rá képes, hogy közömbösen nézzem őket. A húgom végső-soron nem tett semmi rosszat, az apám pedig nyilván az elvakultsága miatt tagadott ki. Én, tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de mégsem érzem úgy, hogy joguk volt ehhez, de aztán ott van az is, hogy amikor eljöttem, akkor tényleg el akartam jönni, és meg akartam szakítani a kapcsolatot, és mindent velük, de mégsem vagyok rá képes ezek szerint. Nem értem a saját érzéseimet, és ilyen még soha nem történt velem a létezésem során – fakadtam ki.

-         Hé, emiatt ne izgulj. A családi viszonyok soha nem egyszerűek, főleg egy nagy veszteség után. Mindenki másképpen éli túl az egyik szeretet személy elmúlását. Valamelyik család még jobban összetart utána, de van olyan is, amikor eltávolodnak egymástól az ellentétek miatt, amiket addig, amíg mind együtt voltak nem is éreztek. Tudod, nem könnyű az ilyesmin túllépni. Nekem is nehéz volt a búcsú, amikor elveszítettem a szüleimet, de ők is épp olyan nehezen engedtek el engem.

-         Azért a kettőnk helyzete között van némi különbség, kicsim – motyogtam halkan.

-         Nyilván van, de akkora különbség nincs közötte. Valaki gyorsabban engedni el a kedvesét, valaki lassabban. Nekem is beletelt néhány évtizedbe, mire eljutottam odáig, hogy nem állandóan az ő arcát láttam mindenhol. Tudom, hogy milyen érzés a fájdalom, amikor előtted hal meg az, akit szeretsz – komorodott el Angela. – Az édesapád csupán nem képes megtenni ezt a lépést. Még nem találta meg azt a nőt, aki képes lesz rá, hogy elfeledtesse vele az édesanyádat. Ő örökké bennetek fog élni, de akkor is el kell engednetek. Az élet sajnos néha fájdalommal is jár, de kár lenne feladni érte a szép perceket. Látod, hogy mi is egymásra találtunk – nyomott puszit a nyakamra.

-         Gondolod, hogy az apámnak még van esélye egy boldog életre? – kérdeztem hitetlenül. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy apám újra mosolyogni fog, ahogy azt akkor tette, amikor anyám csak rápillantott, vagy hozzáért.

-         Ne mondj még le róla – simított végig az arcomon. – Remek alkalmunk nyílik rá hamarosan, hogy jobb belátásra bírjuk.

-         Nem hiszem, hogy ezt sikerülne kivitelezni – ráztam meg a fejem lemondóan.

-         Ha meg sem próbálod, akkor sosem tudhatod meg – nézett a szemembe határozottan…

(Johanna szemszöge)

Kicsit egyhangúak voltak az utóbbi napok. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal, amióta Carlisle ágynyugalomra ítélt. Sosem voltam az a nyugodt természet, de ez, hogy egész nap itt kellett feküdnöm, és pihennem szinte már őrjítő volt. Én mindig tudtam mit kezdeni magammal, de így, hogy nem mehettem sehová elég unalmas volt a világ. Pedig én már mindent megpróbáltam, duzzogtam, beszüntettem a vitaminszedést, bár azt csak elméletileg, mert igazából minden bevettem, amit Carlisle mondott, hiszen nem akartam ártani a babának, de nem bírok tovább itt feküdni. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Egyébként is, már a rosszulléteim is alábbhagytak. Ezt nem lehet elviselni. Talán, ha Billy behozza az ebédet, akkor lesz esélyem megkörnyékezni, hogy sétáljon velem egyet, vagy bármi ilyesmi.

-         Szia, kicsim – lépett be az említett mosolyogva. Én viszont még mindig duzzogtam. Nem vagyok hajlandó jó képet vágni a szobafogsághoz. – Johanna, édesem, kérlek, hagyd abba a hisztizést. Te is tudod, hogy csakis a saját érdekedben és a baba érdekében vagy ágyhoz kötve. Carisle hamarosan hazaér, és megvizsgál, és ha minden igaz, akkor talán ma már felkelhetsz.

-         Tegnap is ezt mondtad – húztam fel az orrom. Ez csak egy ígéret, tegnap sem mehettem el sétálni egy kicsit.

-         Valóban, de tegnap még gyengébb voltál, azonban ma már sokkal jobban festesz – mondta komolyan.

-         Neked tegnap is már jobban festettem – morogtam az orrom alatt.

-         Hé, én nem hazudnék neked soha, tényleg jobban festesz ma, még a tegnapinál is – vágta rá határozottan. – Most pedig szépen megeszed ezt a gyümölcssalátát, Esme direkt neked csinálta. Tele van a kedvenc nassolnivalóiddal.

-         Nem vagyok éhes – morogtam komoran.

Az áruló gyomrom azonban elárult. Amint elért hozzám a friss alma, és körte illata azonnal összefutott a nyál a számban, de továbbra is szorosan összepréseltem az ajkaimat. Most nem fogom megadni magam. Ma nem.

-         Rendben, akkor én most csak leteszem ide ezt a tányért, és ha gondolod, akkor hagyod megromolni – rántotta meg a vállát. Én pedig döbbenten néztem rá. Semmi győzködés? Semmi, fenyegetőzés? Egyáltalán semmi reakció?

-         Na, itt is vagyok, bocsánat, hogy késtem – lépett be Carlisle. – Johanna, jól nézel ki – mosolygott rám elégedetten. – Mérünk megint egy vérnyomást, és egy vércukorszintet, és ha mindent rendben találok, akkor már mehettek is.

-         Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.

-         Csak néhány gyors vizsgálat, ha én is úgy látom, hogy jól vagy, akkor ígérem, hogy felkelhetsz – mondta határozottan.

-         Rendben, akkor vizsgálj meg gyorsan – vigyorodtam el. Bárcsak mehetnénk már sétálni. Alig várom.

-         A vérnyomásod rendben – mondta Carlisle elégedetten. – Most kérem az ujjadat – tett elém egy gyorstesztet.

-         Nem szédülök, jó a vércukrom – dugtam el a kezeimet a takaró alatt.

-         Vagy túlesünk ezen, vagy kénytelen leszek téged további ágynyugalomra ítélni – csúsztatta hozzám közelebb a tesztet.

-         Zsarnok – fintorodtam el. Majd félig lehunyt szemmel hagytam, hogy az apró tű átszúrja az ujjam bőrét. Utáltam ezt a tesztet, sőt, még másokon megcsinálni is utáltam. A lehető legrosszabb érzés, amikor az ember ujját szúrja meg valami. – Au – nyögtem panaszosan, miután végeztünk.

-         Sajnálom, de tudod, hogy ezt muszáj elvégezni a várandós hölgyeknél – nézett rám Carlisle bocsánatkérően.

-         Tudom hát, de ez ettől még kínzás – mutattam felé a még mindig piros mutatóujjamat. – Ez holnapra sem fog innen eltűnni.

-         Azért valahogy csak túléled – nevetett fel Carlisle. – Milyen doktornéni leszel te, hogyha nem tudsz elvégezni egy ilyen tesztet?

-         Én sebész leszek, nem pedig nőgyógyász. A sebészek nem csinálnak ilyet – vágtam rá azonnal.

-         Istenem, egy szívet meg tudsz műteni, de egy vércukorszintet nem tudsz megmérni – forgatta meg a szemeit Carlisle.

-         Inkább beszéljünk az eredményről – böktem a teszt felé. Mire „orvosom” azonnal az apró lapocskára fordította a figyelmét.

-         Hm… úgy látom, hogy rendben vagy. Egy nagyon kicsit tér el a normálistól, de az a különleges mivoltod miatt is lehet. Úgyhogy engedélyezek egy kis sétát. Legfeljebb három órát felkelhetsz. Meglátjuk, hogy hogy bírod, azután pedig fokozatosan növelni fogjuk a fent töltött idődet. Rendben?

-         A semminél több – lelkesedtem fel azonnal. Végre, kiszállhatok az ágyból, éljen. Lelöktem magamról a takarót, felkaptam a gyümölcsös tálkámat, és azonnal a konyha felé vettem az irányt.

-         Hé, lassabban – rohant utánam Billy és átkarolta a derekam.

-         Nhem szállhattam khi innen máhr napok óta – magyaráztam a hevességem, miközben egyesével a számba tömtem a gyümölcsöket.

-         Kicsim, nem kell egyszerre enni, és beszélni, kivárom, amíg megtömöd a hasad – nevetett fel Billy.

-         Ó, hallgass – nyomtam a nyitott szájába egy darab almát.

-         Na, ezért még megkapod a magadét, de nem most – csapott a fenekemre.

-         Bántalmazol egy kismamát? – néztem rá rosszallóan. – Ezt megjegyeztem – fűztem még hozzá. – Lesheted, hogy mikor aludhatsz velem legközelebb.

-         Tényleg? – húzta fel a szemöldökét. – Szóval azt mondod, hogy kibírnád nélkülem?

-         Igen, könnyedén – vágtam rá azonnal. Bár magamban nagyon drukkoltam, hogy ne gondolja komolyan.

-         Csakugyan? – húzta végig az ujjait a gerincem mentén. – Nagy kár, pedig az volt a ma esti tervem, hogy álomba simogatlak, de hogyha te anélkül is jól alszol…

-         Talán mégsem bírnám ki nélküled – mondtam kétségbeesetten.

-         Ezt úgy értsem, hogy mégis aludjak veled? – kuncogott fel.

-         Igen, szeretném, ha velem aludnál – haraptam az ajkamba. – Meg gyümölcssalit is nagyon szeretnék még – pillogtam fel rá ártatlanul.

-         Akkor menjünk a konyhába. A hűtőben még van egy hatalmas tállal – fogta meg a kezem, majd maga után húzott a konyhába.

-         Szia, Esme – mosolyogtam rá. – Köszönöm szépen a salátát. Kérhetek még? – nyújtottam felé az üres tányérom.

-         Hát persze, kincsem. Örülök, hogy felkelhettél, és hogy ízlik a saláta – mosolygott rám kedvesen.

Majd egy szempillantás alatt visszatért elém egy teli tányérral. Én pedig a házban sétálgatva ettem meg az mennyei hűtött gyümölcsöt. Azután pedig lassan kisomfordáltam a kertbe. Már éppen készültem volna kicsit bemenni az erdőbe is, amikor egy rosszalló szempár tűnt fel előttem. Majd a szempárhoz társult egy hatalmas test is. Egy farkasé. Lassan nyújtottam felé a kezem, hogy engedi-e, hogy megérintsem. Tudtam, hogy az egyik La Pusht szolgáló farkas, de nem tudtam, hogy melyikük ő.

-         Szia – mosolyodtam el, amikor a fejét a kezem alá csúsztatta, jelezve, hogy nyugodtan megsimogathatom a bundáját. – Hát te mit keresel erre? – kérdeztem kíváncsian. A farkas azonban hirtelen hátat fordított nekem, és felvonyított, majd védekező állást vett fel előttem. – Billy – sikoltottam el magam. Ez biztosan nem jelent jót. Néhány másodperccel később pedig már csak azt vettem észre, hogy valaki letesz a házban. – Jasper? – néztem rá döbbenten. – Hol van Billy? – kérdeztem kétségbeesve.

-         Odakint, Nathalie mellett áll – mutatott az ablak felé. Tehát Nathalie volt az a farkas, akivel találkoztam. – Te maradj itt. Esme, vigyázz rá – süvített ki Jasper is.

-         Ki az? – kérdeztem az éppen mellém álló Esmétől.

-         Inkább kik azok – válaszolta Esme.

-         Többen vannak?

-         Két illatot érzünk. Az egyik Max, ez biztos – válaszolta készségesen. – Nincs mitől félni, Bella már kivonta a pajzsát, és Anthony is vele van. Nem tudnak az elménkbe férkőzni.

-         Akkor jó – bólintottam rá.

-         Max vagyok, de ezt már tudjátok – lépett ki a fák közül az említett. – Ő pedig itt Prue, az egyik lányom – mondta, mire a lány mellette elfintorodott. – Bellához jöttünk, békés szándékkal – mondta nyugodtan. – Nem fogunk támadni, hiszen megígértük, úgyhogy nem kell tartanotok tőlünk.

-         Hiszünk nektek, nyugalom – lépett eléjük Bella.

-         Csak azért jöttünk, hogy megkérdezzük, hogy a gyermekek készen állnak-e ránk, vagy még várjunk? – kérdezte kíváncsian. Hm… mi ez a kedvesség? Valaki agymosta ezt a fickót, amióta nem láttuk?

-         Marie és Emily kellőképpen felkészült, ahogy megbeszéltük, holnap kezdhetjük a felkészülést – válaszolta Bella azonnal.

-         Rendben – bólintott Max. – Akkor holnap itt leszünk pontban tízkor – mondta határozottan. Majd Piperre nézett, aki bólintott. - Ha megtennétek, akkor hálás lennék érte, hogyha Brian is velünk tartana az edzéseken – forgatta meg a szemeit Max.

-         Természetesen a fiad is ott lesz – nyomta meg a „fiad” szót Bella.

-         Nem a tiszted eldönteni, hogy mit miért teszek, vagy tettem, de a lényeg, hogy Brian legyen jelen – morogta Max.

-         Valóban nem az én tisztem, ha nincs annyi eszed, hogy lásd, hogy még mindig szeret titeket, akkor az csakis a te bajod – vágta hozzá Bella. Max azonban meg sem rezdült. Mintha teljesen hidegen hagyná a dolog. Viszont én ilyen messziről láttam a mozdulatot, ahogy megszorította Piper kezét, hogy ne reagáljon semmit az előző mondatra.

-         Nem azért jöttem ide, hogy majd te megmondod nekem, hogy mi a helyes. Volt egy megállapodásunk, és én csak annyit kérek, hogy ehhez tartsd magad – csattant fel Max. Mire Edward azonnal morogni kezdett.

-         Ne aggódj, én tartom a szavam, mindig – vágta rá Bella határozottan.

-         Akkor ezt meg is beszéltük – biccentett Max. – Holnap találkozunk – fűzte még hozzá, majd a védencével együtt távozott a területünkről.

-         Huh, ilyen mogorva teremtményt – húztam el a számat.

-         Tény, hogy a lelke sokkal jobban el van torzulva, mint a teste, de nem tudhatjuk, mit érez. El sem tudom képzelni, hogy mit tennék, ha Carlisle-t valaki elszakítaná tőlem. Brian barátságos, és kedves fiú, egy vad, kegyetlen apa nem ilyen gyermeket nevelt volna – nézett utána Esme együtt érzően. Hát igen, Esme nem változik, mindenkiben meglátja a szépet. Ezt imádom benne annyira.

-         Ma már hagyjuk pihenni a lányokat, holnap lesz elég bajuk – jöttek be a többiek. – Elviszem őket a vidámparkba Nathalie-val és Timmel. Rose és Emmett is velünk jön – mondta Anthony lelkesen. – Bárkit szívesen látunk – fűzte még hozzá körbepillantva a házon.

-         Én Jasperrel vadászom ma éjjel – vigyorodott el Alice. Na gondolom, hogy milyen vadászat lesz abból.

-         Mi szívesen veletek tartunk – mondta Bella és Edward. Én pedig kérdőn néztem Carlisle-ra. Bár lehet, hogy inkább könyörgőnek nézett ki.

-         Kapsz még két órát a vidámparkban – sóhajtotta Carlisle. Én pedig azonnal a nyakába ugrottam.

-         Köszönöm – nyomtam puszit az arcára.

-         Nem megy olyan egyszerűen ám ez – nevetett fel, amikor elengedtem. – Esme, és én is veletek tartunk.

-         Mi pedig vigyázunk a házra – jött be Jake, Gabriellát a karjaiban tartva.

-         Addig én kifosztom a hűtőt – csúszott ki Gaby Jacob karjai közül a hűtő felé igyekezve. – Hozzatok nekem vattacukrot, és karamellás almát – mondta egy darab sajtot majszolva. Amin mi csak jóízűen felnevettünk. Majd elindultunk a kocsikhoz, hogy szórakoztassuk egy kicsit a gyerekeket, és talán saját magunkat is…