La Push vámpírja - 47. fejezet

47. fejezet




(Nathalie szemszöge)



Délután ledőltem egy kicsit pihenni, ha már mást úgy sem tudok kezdeni magammal, és a jelek szerint el is aludtam, mert halványan kezdtem érzékelni, hogy Anthony keltegetni próbál, de ezt olyan óvatosan teszi, hogy jóformán nem is érzem. Ki kéne nyitni a szemeimet, de nincs hozzá túl sok kedvem, mert nagyon is élvezem ezt a fajta kedveskedést, amit éppen kapok. Ahogy óvatosan becsúszott mellém a takaró alá, magához ölelt, és lágyan cirógatni kezdte a hajamat, és az arcomat, majd ujjai végigsimítottak a gerincemen, amibe mindig beleborzongtam. Mi lenne, hogyha így maradnánk még egy darabig? Nincs kedvem felkelni.

- Nath, még mindig gondolatolvasó a kedvesed, szóval mindent hallottam – szólalt meg Anthony. A hangján pedig tisztán hallható volt, hogy vigyorog. Én pedig éreztem, hogy fülig vörösödök. Basszus, mindig megfeledkezem róla, hogy nem kéne ilyeneket gondolnom. – Én kifejezetten élvezem, amikor ilyeneket gondolsz – kuncogott fel szerelmem.

- Szállj ki a fejemből, különben… - kezdtem bele, de semmi jó büntetés nem jutott az eszembe.

- Különben? – kérdezte incselkedve.

- Különben soha többé nem csókollak meg – mondtam határozottan. A kérdés már csak az, hogy ez kinek lesz nagyobb büntetés.

- Nem gondolod, hogy ez nagyon súlyos büntetés? – kérdezte kicsit csalódottan. – Bár, ha belegondolok, akkor ezt még el tudom viselni. Attól, hogy te nem csókolsz meg engem, én még megcsókolhatlak téged – mondta komolyan. A fene, abba a furmányos észjárásába. Mindig megtalálja a módját, hogy kibúvót találjon a büntetéseim alól. – Viszont most már kénytelen leszel tényleg felkelni. Carlisle már vár minket – fűzte még hozzá.

- Jesszusom, az ma van? – pattantam fel ijedten. – Akkor már el is vagyunk késve – böktem az óra felé.

- Nyugodj meg, kicsim. A vámpírok általában rá szoktak érni, úgyhogy senki sem fog belehalni abba, hogy késünk néhány percet, vagy éppen egy fél órát – legyintett Anthony. – Egyébként is még csak most ért haza Carlisle. Nemrég beszéltem Esmével is, aki azt mondta, hogy nyugodtan késhetünk néhány percet, vagy éppen egy fél órát. Úgyhogy zuhanyozz le, öltözz át, és utána indulunk.

- Akkor jó – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.

Nem akartam rossz benyomást tenni a családjánál, hogy már a második orvosi vizsgálatról elkések. Ráadásul ma elvileg már lesznek eredményeink is, hogy mik a lehetőségeink. Remélem, hogy Anthony nagyapja csupa jó hírrel fog szolgálni nekünk. Semmi perc alatt összeszedtem a ruháimat, amiket fel fogok venni, és a fürdőbe siettem. Az volt a tervem, hogy gyorsan, és hatékonyan fogok tisztálkodni, de amint megéreztem a kellemes vízsugarat a bőrömön rögtön elcsábultam egy kicsit hosszabb tusolásra. Valahogy a bőröm most érzékenyebb volt, mint általában, és a mellemet is duzzadtabbnak éreztem. Valami nem stimmel. Még nem tudom, hogy mi, de valami furcsa dolog történik velem. Majd megkérdezem Carlisle-t, a dologról, ma úgyis megyünk hozzá. Addig pedig nem szólok senkinek, nem kell, hogy aggódjanak. Majd másra koncentrálok, hogy Anthony se jöjjön rá a dologra. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra vettem a ruhákat. Egyszerű öltözet volt. Egy fekete farmer, egy piros pulóver, és egy balerinacipő. Nem akartam túl rétegesen öltözni, mert úgyis le kell majd vennem a ruhák egy részét a vizsgálathoz, ráadásul egyébként sincs szükségem a túlöltözésre, mert tűzforró a bőröm. Amint elkészültem kisiettem Anthonyhoz, aki már várt rám. Kitárta a karjait, én pedig azonnal hozzá siettem. Viszont amikor a karjaiba bújtam megmerevedett.

- Jól érzed magad? – kérdezte hirtelen.

- Hát persze, mi baj lenne? – néztem fel rá értetlenül.

- A bőröd, már nem olyan forró, és egy kicsit más az illatod is – szippantott mélyen a hajamból.

- Biztos csak a hűvös zuhany, és az új tusfürdőm miatt – vágtam rá azonnal. – Ne aggódj folyton. Teljesen jól vagyok.

- Rendben, ha te mondod – mondta, de nem csengett túl meggyőzően. Biztosan, ahogy odaérünk, letámadja Carlisle-t, hogy alapos kivizsgálásban részesítsen.

- Még szép, hogy azt fogom tenni. Valami megváltozott – mondta határozottan.

- Rémeket látsz – legyintettem. – Most pedig induljunk, mert nem szeretnék többet késni, mint amennyit muszáj – mondtam ártatlanul.

Anthony legnagyobb meglepetésemre felkapott egy pokrócot, és körém tekerte, csak azután vett fel, hogy a Cullen házhoz szaladjon velem. Tény, hogy nem tudtam, hogy mi történik, de nem hiszem, hogy valami halálos problémám lenne. Egy farkas nem lehet beteg. Biztosan csak túlreagálja a dolgot Anthony is, és én is. Majd Carlisle megmondja, hogy minden rendben van. Kedvesem még a szokottnál is sokkal gyorsabban száguldott, és ezt annak tudtam be, hogy aggódik, de feleslegesen teszi mindezt. Amint odaértünk egy gyors köszönés után felszaladt velem a vizsgálóba. Mindenki értetlenül és aggódva nézett utánunk, Carlisle pedig néhány másodperc alatt beért minket.

- Baj van? – kérdezte döbbenten.

- Ami azt illeti, nagyon örülnék, hogyha most rögtön megvizsgálnád Nathalie-t – mondta szerelmem idegesen.

- Rendben – biccentett Carlisle.

- De… - kezdtem volna bele. Viszont Anthony haragos pillantása megakadályozott benne, hogy folytassam. – Jól van, akkor menj ki – morogtam rá. Mire egy bocsánatkérő pillantás után távozott a szobából.

- Csak aggódik – fordult felém Carlisle.

- Tudom, de felnőtt ember vagyok, és el tudom dönteni, hogy mikor van szükségem orvosra, és jelen pillanatban nincs – mondtam határozottan.

- Ha nem akarod, akkor nem vizsgállak meg, a te döntésed, de jobb lenne, ha megnyugtatnánk az unokámat – nézett rám lágyan.

- Tudom – sóhajtottam. – Vizsgálj meg nyugodtan, de nem hiszem, hogy bármi érdekeset találnál – fűztem még hozzá.

Carlisle azonnal elővette a vizsgálathoz szükséges eszközeit, én pedig levettem a pulcsimat, hogy hozzáférjen a mellkasomhoz a sztetoszkóppal. Minden egyes porcikámat megvizsgálta, és közben hevesen hümmögött, de meg sem szólalt. Majd hirtelen komollyá vált az arca. Aztán megint megenyhül.

- Dőlj hátra, kérlek. Csinálunk megint egy ultrahangot is – nézett rám gyengéden. Én pedig engedelmeskedtem. Már vártam a kellemetlen hideg zselét, de most egyáltalán nem volt rossz. Kérdőn néztem Carlisle-ra, aki csak rám kacsintott. Gondolom, hogy most kivette a hűtőből időben, hogy ne érezzem annyira hidegnek. Hálásan mosolyogtam rá, majd vele együtt kezdtem el a képernyőt kémlelni. – A jelek szerint minden rendben, de emberi értelemben. Mióta nem változtál át? – kérdezte kíváncsian.

- Néhány hete – mondtam elgondolkozva.

- Az átváltozás hiánya miatt a szervezeted kezd visszaállni a normális kerékvágásba. Minden jel szerint a menzeszed is megjön néhány napon belül – mondta nyugodtan.

- Állj, akkor most már nem leszek farkas? – kérdeztem ijedten. Az nem lehet, én nem lehetek halandó.

- De, a gén benned van, csak mivel az alfád rád parancsolt, hogy ne változz át, így visszaállsz egy idő után a normális kerékvágásba. Ha pedig engedélyt kapsz az alakváltásra, akkor újra beindulnak a farkas génjeid. Úgy tűnik, hogy elég az átállásodhoz néhány hét, és ez jó – mondta elégedetten. - Bár azt még meg kéne tudtunk, hogy ez a gyógyulási idődre is hatással van-e – mondta elgondolkozva. – Megtennéd, hogy ejtesz magadon egy apró kis sebed. Csak egy pici vágás kéne – húzott elő egy szikét a fiókból.

- Mi? Egy vámpírokkal teli házban sebezzem meg magam? – nyeltem egy nagyot. Nem tartottam ezt jó ötletnek, még akkor sem, hogyha tudtam, hogy szándékosan sosem bántanának engem. Carlisle egy kicsit csalódott pillantást lövellt felém, és nekem azonnal bűntudatom lett. Hiszen ők is egyszer majd a családom lesznek, és ez most úgy hangzott, mintha egy kicsit sem bíznék bennük. – Na jó, add ide azt a szikét – nyújtottam ki a kezem. Miközben nagyot nyeltem. Utáltam megsérülni, nemhogy még én magam vágjam meg magam. Ez elég abszurd, de ha erre van szükség ahhoz, hogy tisztán lássunk, akkor rajta. Reszkető kézzel fogtam meg a kést, és csukott szemmel gyorsan szúrtam bele az ujjamat, egy halk szisszenés kíséretében. Majd vártam, hogy begyógyuljon a sebem. Egy kicsit lassabban gyógyult, mint mostanában, de így sem tartott tovább húsz másodpercnél, hogy semmi ne látszódjon a bőrömön.

- Ez remek – mosolyodott el Carlisle. Mi tagadás, én is örültem, hogy gyorsan eltűnt rólam a sérülés.

- Hát én sem bánom, hogy eltűnt rólam a sérülés. Utálom, hogyha sebes vagyok – mondtam megkönnyebbülten.

- Ezért is jó, ami történt, de éppen az előbb derült ki az állapotod által egy nagy kérdésemre a válasz – mosolyodott el Carlisle. – Öltözz fel, és elmondok mindent – mondta boldogan.

Azonnal letöröltem magamról a zselét, ami még a hasamon volt, majd egy gyors mozdulattal felkaptam magamra a pulóveremet. Amint kinyitottuk az ajtót Anthony már előttem is termett, és kiskutya szemekkel meredt rám. Persze, már megint el akar bűvölni, mert megbántott.

- Bocsáss meg, kicsim. Én csak aggódtam érted – hajtotta le a fejét. Kezeit pedig ölelésre tárta. Egy pillanatig haboztam, de utána belebújtam a karjaiba. Ő pedig azonnal felkapott, és a nappaliban termett velem. Amint leértünk Anthony elfoglalta az egyik üres fotelt, engem pedig az ölébe vont. Emmett kajánul elvigyorodott és rám kacsintott, mire én azonnal elvörösödtem, úgyhogy inkább nem néztem többet felé. Erre felnevetett. Bosszantó egy vámpír. Álladóan azon van, hogy az ember lánya teljesen zavarba jöjjön.

- Nos? – kérdezte Bella izgatottan. – Milyenek a lehetőségek? – kérdezte idegesen. Mire Edward átölelte és biztatóan rá mosolygott. A következő pillanatban pedig Anthony is elvigyorodott, de aztán elkomorodtak. A fenébe, mondják már el, hogy mi van.

- Szóval vannak jó és rossz híreim is, de a jelek szerint a jó hírek száma meghaladja a rosszakét. Nathalie és Anthony biztosan képesek rá, hogy családot alapítsanak, és Nath is nagyobb baj nélkül átvészeli a terhességet minden valószínűség szerint, de van egy kis kockázat a dologban. A gyermeketek mivoltának négy lehetséges kimenetele is van. Megvan rá az esély, hogy ember-alakváltó-vámpír hibrid lesz, amilyet még nem látott a világ, és így nem is tudom, hogy lesz-e összeférhetetlenség a szervezetén belül. Van esélye egy betegség kialakulásának nála, hogyha a farkas és a vámpír génjei harcba lépnek egymással, de ez a legkevésbé valószínű, ami történhet. Aztán lehet a baba ember-vámpír hibrid, ez akkor a legvalószínűbb, hogyha kisfiú lesz, ha pedig kislány lesz, akkor nagyobb az esély rá, hogy ember-alakváltó hibrid lesz – magyarázta Carlisle. – Ezekben az esetekben nincs semmi gond. Viszont, bár meglehetősen kicsi rá az esély, de lehetséges, hogy a gyermeketek egyszerűen ember lesz. Ez sem okoz gondot, de akkor el kell fogadnotok a tényt, hogy a gyermeketek halandó, ellentétben veletek.

- Az meg hogy lehetséges? – kérdeztem döbbenten. Már, hogy lenne ember, amikor ilyen szülei vannak?

- Mindketten félig emberek vagytok, így egy halvány esély megvan rá, hogy egyikőtök eltérő génjeit sem fogadja magába a kicsi, hanem a hagyományos utat választja az életre – magyarázta Carlisle. – Viszont ennek az esélye szinte lehetetlen, de gondoltam, hogy mindent tudni szeretnétek, így inkább az összes eshetőséget szerettem volna veletek ismertetni.

- Tehát, gyakorlatilag nagyjából hetvenöt százalék esélyünk van rá, hogy gyermekünk lehessen, és van rá huszonöt százalék esély, hogy baba a génjeink csatája miatt meghal, de én bármely esetben túlélem, tehát próbálkozhatunk? – foglaltam össze nagyjából az információkat.

- Nos, tulajdonképpen a százalékos arányok nem teljesen így alakulnak, de a lényeg ez, igen. Sajnos nem tudom előre megmondani, hogy mi fog történni a gyermeketekkel, vagy, hogy egyáltalán lehet-e, hogy összeférhetetlenek legyenek a kicsi génjei, de abban biztos vagyok most már, hogy bármelyik eshetőség is áll fenn, te képes leszel kihordani a picit – mondta Carlisle nyugtatóan. Az jó, hogy képes vagyok kihordani a babát, de mi lesz, hogyha mi csak próbálkozunk, amíg megöregszem, de minden egyes gyermekünk meghal, vagy halva születik az ellenséges génjeink miatt. Nem élném túl, hogyha egy babánk sem élne túl sokáig, ráadásul még meg is öregednék, és nem lehetnék örökké Anthonyval.

- Ne félj, kicsim. Te magad mondtad nem is olyan régen, hogy összeillünk. Nem lesz semmi baj veled sem, és a babával, vagy babákkal sem – simogatta meg a hátam Anthony.

A többiek pedig csak csendbe burkolózva figyeltek minket. Biztosan mind gondolkoztak az előbb elhangzottakon. Én még nem vagyok készen a próbálkozásokra, ezt még meg kell emésztenem. Át kell változnom most, és száguldanom, ki kell szellőztetnem a fejem. Erősen koncentrálni kezdtem, de az alfai parancs megkötötte a képességeimet, de akkor sem fogom hagyni, hogy megakadályozza bármi is, hogy lehiggadjak a magam módján. Át akarok változni, és át is fogok. Kerül, amibe kerül. Képes vagyok rá… kántáltam magamban.

- Hátra mindenki – kiáltott fel Jasper. Majd előttem termett és egy határozott mozdulattal kirántott Anthony öléből, majd kirontott velem a házból, letett a fűbe, majd hátrált néhány lépést. Mindez néhány másodperc alatt történt. Jesszusom, bánthattam volna Anthonyt, önző vagyok. – Nyugodj le, különben mindjárt átváltozol – koncentrált rám, és éreztem, hogy nyugtatni próbál.

- Hagyj, pont ezt akarom – kiabáltam rá. Még annyit láttam, hogy Anthony felém indul, de Bella és Edward azonnal elé ugrottak és lefogták. A következő pillanatban pedig átváltoztam. Nem tudom, hogy hogyan sikerült annak ellenére, hogy az alfám megtiltotta, de mégis itt állok farkasként.

- Eresszetek el – próbált meg Anthony szabadulni. – Nath, nyugodj meg, nincs semmi baj – nézett rám gyengéden. Majd ha nehezen is, de kitépte magát a szülei öleléséből. – Most odamegyek, lassan, nem lesz semmi baj – sétált felém nyugodtan.

- Szeretnék egy kicsit egyedül lenni – néztem rá könyörgőn.

- Akkor három óra múlva a szobádban – simogatta meg a fejemet Anthony.

Mire helyeslően vakkantottam egyet, majd elrohantam. Szükségem volt most erre. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Tudtam, hogy jók a lehetőségek, de én arról ábrándoztam, hogy teljes lesz a siker, és nem lesz semmi akadálya annak, hogy családot alapíthassak Anthonyval. Miért kell mindennek nehéznek lennie? Én csak boldog akarok lenni. Egészen La Push partjáig futottam, ahol letelepedtem a kellemes homokba, és néztem, ahogy a hold ezüstösen csillog, és megvilágítja a vizet.

- Szia – hallottam meg Gaby hangját úgy egy órával később. Meglepetten fordultam felé, és el is szégyelltem magam, amikor megláttam mellette Jacobot is. Nekem nem lett volna szabad most átváltoznom.

- Semmi baj, Nath. Gabriella szeretne beszélni veled, én addig hazamegyek, mert Anthony is a közelben jár már – gondolta Jake. Majd kedvesen hozzádörgölőzött Gabyhoz, és elszaladt a házuk felé.

- Beszélhetünk? – kérdezte Gabriella. Majd meglengetett előttem egy köntöst. Én azonnal bólintottam, majd körbenéztem, hogy nincs-e valaki a közelben, aki megláthatna, majd visszaváltoztam és felvettem a lenge ruhadarabot. – Figyelj – ült le mellém. – Tudom, hogy ez most nehéz, de van rosszabb, mint ez a fajta bizonytalanság. Elhiszem, hogy ez sem könnyű, de ti legalább próbálkozhattok úgy, hogy tudjátok, hogy sikerülni fog előbb-utóbb – mondta komolyan. Kitekerem Jacob nyakát, amiért kihallgatta a gondolataimat, és amiért ezt még Gabynak is elárulta. – Oké, úgy látom, hogy nem akarsz beszélni róla, de gondolkozz el rajta, hogy mi a jobb. Én is elmentem Anthony nagyapjához, hogy vizsgáljon ki, mert a testem megváltozott. Ő megállapította, hogy bár nem változtam át vámpírrá teljesen a testemben zajló természetes folyamatok jelentősen lelassultak, és lehetséges, hogy néhány dolog, nem fog már úgy működni, mint régen.

- Nektek nem lehet? – kérdeztem szomorúan.

- Még nem biztos, hogy nem, de ha esetleg van is rá esélyünk, akkor is nehezen fog menni. Hidd el, mi melletted állunk majd, bármi is történjen. Főleg Anthony, természetesen. Most félsz, hogy ettől már kevésbé leszel fontos és nélkülözhetetlen a számára, de ez nem így van. Én is elmondtam Jake-nek, hogy mi a helyzet, és ő erre csak annyit válaszolt, hogy akkor is én vagyok az élete. Ha nem fog nekünk sikerülni, akkor örökbe fogadunk egy kisbabát. Anthony is így fog vélekedni a helyzetről, de ha meg sem próbálod, akkor örökké bánni fogod a dolgot – fogta meg a kezem biztatóan.

- Köszönöm – öleltem át szorosan. Mindig is kedveltem Gabriellát, de mindig tudott még valamit hozzátenni a róla kialakított képhez. – Nektek is sikerülni fog – motyogtam a nyakába.

- Tudom – mondta mosolygós hangon. – Veszélyesen pozitívan látom az életet, és nem tervezem feladni a reményt. Te sem teheted meg, majd teszek róla, hogy ne felejtsd el ezt.

- Nem fogom elfelejteni – ígértem. – Menjünk haza – fűztem még hozzá. Itt az ideje, hogy elnézést kérjek Anthonytól, és azt hiszem, hogy tartozom egy bocsánatkéréssel is a Cullen családnak, legfőképpen Jaspernek, hiszen kis híján nekiugrottam.

- Rendben, gyere, elviszlek, már ne változz vissza, mert nem hoztam több ruhát neked – mondta kedvesen.

- Elbírsz? – kérdeztem kíváncsian.

- Nos, ez is egy pozitívum, amit kaptam a változással – mosolygott rám. – Többé már nem vagyok gyenge és védtelen. Nem is lenne jó most, hogy már ismerem, hogy milyen veszélyeket rejt a világ.

- Igaz, én már ebben nőttem fel, és sosem mertem elhagyni La Push határait egyedül – bólintottam rá. – Legalábbis addig nem, amíg át nem változtam.

- Ezt meg is tudom érteni, de most menjünk, a leendő férjeink már tűkön ülhetnek – kacsintott rám cinkos pillantással.

- Lemaradtam valamiről? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Nem, még nem, de te is tudod, hogy egyszer megtörténik, és én is, úgyhogy fel a fejjel. Van egy-egy örökkévalóságig dögös, és szerelmes férfi az életünkben. Mit kívánhatnánk még? Persze szerelmünk gyümölcsén kívül – mondta boldogan.

- Semmit – mosolyodtam el én is.

- Na látod, megy neked a pozitív hozzáállás – mondta elégedetten. – Gyere, csapjunk egy dupla randit, Jacob kivette a kedvenc filmjeimet, és már a szüleidnek is szólt, hogy nem mész haza ma éjjel. Már alig várom, hogy megnézzük a Ha igaz volna…, és a Lelkes testcsere című filmet. Imádni fogjátok őket – mondta boldogan.

Majd egy határozott mozdulattal felkapott, és már rohant is velem a Black ház felé. Alig egy percig tartott, és már ott is voltunk. Anthony azonnal előttünk termett, és a karjait nyújtotta Gabriellának, hogy adjon neki oda. Én egy pillanatig bizonytalanul néztem rá, de amikor gyengéden rám mosolygott, azonnal a nyakába vetettem magam.

- Bocsáss meg, nem tudom, hogy mi ütött belém… - kezdtem volna a magyarázkodásba, de Anthony megállított.

- Ne szabadkozz, csak megijedtél. Ne félj, megoldunk mindent, de most zuhanyozz le, mielőtt megfázol. Adok neked ruhákat – sétált be velem a házba. Egyenesen az emeletre vitt, és meg sem állt velem a zuhanykabinig. – Öhm… én, megvárlak kint – simított végig az arcomon.

- Ne hagyj itt – kaptam el a karját.

- Édesem, így nem tudsz letusolni – mondta kicsit zavarban.

- De nem akarok egyedül lenni most. Akkor majd később lezuhanyozok – mondtam, és kifele indultam.

- Várj itt egy percet – sóhajtott fel Anthony.

Én pedig tudtam, hogy nyert ügyem van. Szükségem volt most a közelségére. Bár abban igazat adtam neki, hogy egy kicsit gyors lett volna, hogyha most ledobom a köntösömet, és elcsábítom. Nem lett volna helyes ebben a lelki állapotban. Anthony, ahogy ígérte egy perc múlva vissza is tért, és már csak egy alsónadrág volt rajta, felém pedig egy fürdőruhát nyújtott.

- Vedd fel ezt, addig én elfordulok – mosolygott rám. Majd a kádhoz lépett, és forró vizet kezdett engedni bele. Én pedig közben engedelmesen magamra kapkodtam a bikinit. Egy perccel később pedig szerelmem háta mögé léptem, és finoman megérintettem a vállát, ezzel jelezve, hogy megfordulhat.

- Mh… jól áll neked a rózsaszín – mért végig elismerően. – Gyere – kapott a karjaiba.

Majd egy óvatos mozdulattal belépett velem a kádba, ahol a lábaimra tett. Háttal fordított magának, és lassan leült a kádban velem együtt. Amint elhelyezkedtünk a mellkasához húzott, és finoman masszírozni kezdte a vállaimat.

- Lazulj el, hosszú napunk volt – búgta a fülembe.

- A többiek? – jutott eszembe hirtelen.

- Mondtam nekik, hogy elnapoljuk a dupla randit, majd legközelebb. Azt hiszem, hogy most erre nagyobb szükségünk van – mondta halkan. – Talán nekik is jót tesz egy kis egyedüllét, mert Gaby is ma reggel kapott eredményeket nagyapától – magyarázta halkan. Biztosan nem akarta, hogy a többiek meghallják.

- Oh – mondtam megtörten. Ő máris képes volt összeszedni magát, miközben én itt sajnáltatom magam. Ez nem mehet így tovább. Sikerülni fog, és gyönyörű babáink lesznek.

- Ez a beszéd – szorított magához kedvesem még jobban. – Visszatért a forróságod, és az illatod is a régi – csókolt bele a nyakamba.

- Talán azért, mert megint átváltoztam. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült a parancs ellenére – csóváltam meg a fejem.

- Te Uley vagy, megvan benned a lehetőség, hogy alfa legyél – rántotta meg a vállát Anthony.

- De én nem akarok, Billy nagyon jó alfa, én nem lennék az – tiltakoztam hevesen.

- Kedvesem, ez nem azt jelenti, hogy át kell venned a pozícióját, hanem azt, hogy képes leszel a parancsa ellenére cselekedni – magyarázta a helyzetet. – Viszont ma ne foglalkozzunk több gonddal, már így is éppen eléggé felzaklattad magad – mondta komolyan, majd simogatni kezdett. Én pedig teljesen ellazultam a kényeztetéstől. – Ideje lenne kiszállnunk – suttogta a fülembe.

- Ne, így most olyan jó – suttogtam félálomban.

- Az ágyban is nagyon jó lesz, na gyere – kapott fel finoman. Majd kivitt a szobájába. – Kicsim, át kéne öltöznöd, nem aludhatsz vizes fürdőruhában – suttogta a fülembe.

- Jól vagyok – fordultam az oldalamra.

- Rendben, akkor ne haragudj ezért – mondta halkan. Majd egy szempillantás alatt rám került egy törölköző, majd az anyag alatt megéreztem Anthony kezeit. A bikini pedig egy szempillantás alatt eltűnt rólam.

- Mit csinálsz? – pattantak ki a szemeim.

- Átöltöztetlek – kacsintott rám. Majd villámgyorsan rám húzott egy bokszert, és egy pólót. Én pedig fülig pirultam már a tudattól is, hogy nem sokkal ezelőtt meztelenül feküdtem előtte a törölköző alatt. – Ne aggódj, nem lestem – hajolt a fülemhez. Majd apró csókot nyomott a számra.

- Nem is feltételeztem – mosolyogtam rá végül.

- Mindjárt jövök – mondta kuncogva. Majd egy száraz alsóval beszaladt a fürdőbe, és egy szempillantás alatt vissza is ért.

Az oldalamra gördített, majd szorosan a hátamhoz bújt, és magunkra húzta a takarót. Szorosan befészkeltem magam az ölelésébe, majd elnyomott az álom. Még halványan érzékeltem, ahogy Anthony azt mondja, hogy „Szeretlek, minden rendben lesz.” Ezekkel a szavakkal adtam át magam a boldog öntudatlanságnak.

Nyári találka?

Sziasztok!
Belinkelem ide Leiával készült gondolatmenetemet. Ha valakit érdekelne a találka, akkor kérem, hogy írjon a megjegyzések közé:D Természetesen kérdésekre is szívesen válaszolunk  Előre is köszönöm :D Puszi, Drusilla
"Drusillával felmerült az ötlet, hogy bár nálunk sajnos nem lehetséges egy nagyszabású Twilight-con-t létrehozni, az nem lenne rossz ötlet, ha egy rajongói-olvasói-írói találkozót tartanánk! A találkozó június végén lenne -igen-igen aktuális az Eclipse premiere miatt nem gondoljátok?- lennének játékok, érdekességek, nyeremények, esetleg egy kisebb vásár is, valamint egy FF író-olvasó találkozó is! Mindez az érdeklődéstől függne, ugyanis ehhez egy terület is kellene-> gondolkoztunk egy közösségi ház kibérlésén, ami egy csöppnyi anyagi befektetést is igényelne... VISZONT ha sok ember jönne el, akkor a költségek is kevesek lennének.. Amennyiben nem érdekelne titeket, tartanánk egy olyat, mint februárban volt az Indeciso tali a teaházban:) Várnék kommenteket, hogy lenne e rá igény, érdeklődés ötlet stb!"

La Push vámpírja - 46. fejezet

46. fejezet




(Johanna szemszöge)



Mély álmomból az órám csörgése ébresztett fel. Nem akartam felkelni, mert már hetek óta nem aludtam ennyire jól, és nyugodtan. Álomtalan pihenés, amire már nagyon régóta csak vágyakoztam, de sosem kaptam meg. Legszívesebb aludtam volna tovább, de nem tehettem meg, hiszen ma elmegyünk Justinhoz Dr. Cullennel. Ha valaki rá tud jönni arra, hogy mi a baj, akkor az a mentorom. Nem ismerek nála jobb orvost a világon. Ezért is akartam mindenáron bejutni hozzá. Ha a legjobbtól tanulsz, akkor van esélyed rá, hogy te is hasonlóan jó orvos lehess. Márpedig én akarok lenni a legjobb. Lassan lerúgtam magamról a takarót, majd bármennyire is könyörgött a testem, hogy maradjak még egy kicsit az ágyban, nem hallgattam rá, és csak azért is felkeltem. Kinyitottam a hűtőm, ami szó szerint üres volt.

- Mh… ennyire nem vásárolhattam be régen – csóváltam meg a fejem. – Voltam boltban… a múlt… hónapban? Jesszusom, ez már tényleg beteges – keseredtem el. – Na jó, mostantól néha töltök itthon is egy kis időt – mondtam határozottan.

Miután megállapítottam, hogy még csak egy müzli szeletem sincs itthon, és semmi egyéb, ami ehető, egy zacskó gumibékán kívül, úgy döntöttem, hogy inkább rendelek valami ebédet, ami biztosan megérkezik még időben. Úgyhogy rendeltem egy cézár salátát, hogy egyek valami zöldet, ha már megígértem, és egy nagy sajtos pizzát, hogy azért egyek valami jót is. Tény, hogy sosem voltam a legegészségesebben táplálkozók között. Amióta nem kell az árvaházi kosztot ennem, mert a saját lábamon állok, azóta igyekszem mindig olyat, amit a szemem, vagy a szám éppen kíván. Ha az éppen egy hatalmas habos, csoki torta, akkor azt. Hm… ez nem is rossz ötlet. Sütit is kellett volna rendelnem, de most már késő. Gondolkodtam el, miután kivégeztem a pizzám nagy részét és a salátámat is. Még húsz perc, és ideér Dr. Cullen. Addig is gyorsan lezuhanyozom, és átöltözöm.

Legalább negyed órán át áztattam magam a zuhany alatt, amíg teljesen el nem lazultam, majd kinyitottam a zuhanykabin ajtaját, megtörölköztem, és felvettem a már előre kikészített ruháimat. Éppen, hogy megmostam a fogamat, már meg is szólalt a csengőm. Azonnal lesiettem, és szélesre tártam az ajtóm Dr. Cullennek, de legnagyobb meglepetésemre nem volt egyedül. Fogalmam sincs, hogy miért hozta magával az egyik fiát, de nem igazán tetszik az ötlet. Ennek a srácnak a barátnője állandóan gyilkos tekintettel mered rám, nekem pedig még csak fogalmam sincs róla, hogy miért utál ennyire. Hiszen nem is ismerjük egymást. Na jó, tény, hogy nem voltam túl kedves, amikor először találkoztunk. Bár ő sem volt éppen tündéri.

- Szia, Johanna – szakított ki a doktor a gondolataimból.

- Jó napot, Dr. Cullen – néztem vissza a mentoromra. Aki bosszúsan csóválta meg a fejét.

- Hányszor mondtam még, hogy Carlisle? – kérdezte kuncogva. – Azt hiszem, hogy a fiammal már találkoztál – mutatott Edward felé.

- Igen, de már megbocsáss, te mit keresel itt? – fordultam most Edward felé.

- Csak apám megkért, hogy vigyelek el titeket, mert fáradtak vagytok, és az a biztos, hogyha én vezetek. Jó sofőr vagyok, és nincs szükség rá, hogy elaludjon egyikőtök a volán mögött – vágta rá komolyan. Na jó, ebben tényleg van valami. Ezzel nem tudok vitatkozni.

- Értem, hát akkor köszönöm, hogy te is eljöttél – mosolyogtam rá halványan. Nem kéne udvariatlannak lennem Dr. Cullen fiával. Jobb a békesség. Arról sem tehet a srác, hogy a barátnője utál engem.

- Akkor, indulhatunk? – kérdezte Dr. Cullen.

Majd kedvesen a kezét nyújtotta. Nem voltam hozzászokva az ilyen gesztusokhoz, de mivel nem akartam megbántani ezért elfogadtam a felajánlott kart. Amint a kocsihoz értünk Edward termett előttem, és szélesre tárta a hátsó ülés ajtaját. Elég furcsa volt ez a lovagias bánásmód. Nem mondhatnám, hogy ilyesmit szoktam volna meg a férfi nem képviselőitől. Miután engem rendben elhelyeztek az autóban, Edward a volán mögé ült, míg a Dr. Cullen az anyósülésre. Nem igazán rajongtam a kocsiban utazásért, úgyhogy minél előbb túl akartam esni rajta. A baleset óta nem is ültem személyautóban. Mindig inkább buszra szálltam, vagy gyalog mentem, de legfőképpen a biciklit részesítettem előnyben.

- Odaérünk egy fél óra alatt – mosolygott rám Edward a visszapillantó tükörből. – Nagyon jól vezetek, és még soha nem volt balesetem – fűzte még hozzá. Ezt most mi a fenéért mondja? Nem rémlik, hogy bármiről is beszéltem volna vele.

- Nem értelek – adtam hangot a problémámnak.

- Idegesnek tűnsz – mosolygott rám nyugtatóan.

- Nem szeretek autóban utazni – hajtottam le a fejem. Majd összerázkódtam az emlékek hatására. Velem együtt pedig érdekes módon Edward is megrázkódott. Hát ez fura volt.

- Hamarosan odaérünk, és akkor jó lenne, hogyha azonnal tudnánk készíteni friss vizsgálatokat is a betegről, rendben? – nézett rám Dr. Cullen.

Mintha terelni akarná a témát. Itt valami nem stimmel. Valamit titkolnak, vagy csak én vagyok már megint paranoiás, de nem tehetek róla, hogy Dr. Cullen és az egész családja valahogy olyan különös. Nagyon kedvelem a mentoromat, de akkor sem hétköznapi, valahogy más. Csak azt nem tudom még, hogy mitől más, mint bármelyik másik ember, de egyszer rá fogok jönni.

- Meg is érkeztük – fordult be a kórház parkolójába Edward.

- Remek – sóhajtottam fel. Lehet, hogy visszafelé inkább busszal megyek.

Edward leparkolt, és én amilyen gyorsan csak tudtam kiszálltam az autóból. Carlisle pedig minden lépésemet aggódva figyelte, ami egy kicsit idegesített, de valahogy kedves gesztusnak is tartottam, hiszen azt jelentette, hogy törődik velem. Lassan sétáltunk a kórház bejárata felé, majd amint beléptünk a mentorom kíváncsian fordult felém.

- Hányas szoba lesz az, Johanna? – kérdezte kíváncsian.

- A százas – válaszoltam készségesen. Majd tovább mutattam az utat, na nem, mintha szükség lett volna rá. – Edward miért követ minket? – kérdeztem kíváncsian.

- Csak kíváncsi természete van, de ha zavar téged, akkor elküldöm – mosolygott rám lágyan.

- Természetesen nem zavar – válaszoltam azonnal. Végül is mindegy, ha már idáig eljött, úgyis meg fogja tudni, hogy milyen hosszú, nehéz életem volt.

Végre elértük a százas szobát, és Dr. Cullen azonnal belépett rajta, majd a kezébe vette a kórlapot, ami az ágy végében csüngött, és komolyan vizsgálni kezdte, hogy hátha talál valami rendellenest, ami arra utal, hogy Justin nincs is kómában ténylegesen. Az ujjaimat tördelve vártam, hogy végre megszólaljon, de ő csak hevesen hümmögött, majd kérdőn Edward felé fordította a tekintetét, és Edward bólintott, mire Carlisle elmosolyodott, és tovább kezdte vizsgálni a kórlapot. Fogalmam sem volt, hogy mit jelentett ez az előbbi kis biccentés, hiszen meg sem szólaltak, de reméltem, hogy jót jelent a dolog.

- Johanna, kellenének nekem röntgenek, és minden felvétel, amit az elmúlt tíz évben készítettek a betegről – mondta határozottan. Majd megnézte a nevét a kórlap elején. – Justin Moore-ról. A testvéred? – fordult felém döbbenten.

- Ikrek vagyunk – bólintottam rá. – Igaz, hogy kétpetéjű ikerpár vagyunk, de mindig is ő volt a másik felem – hajtottam le a fejem.

- Autóbaleset? – kérdezte hirtelen Dr. Cullen. – Nagyon feszélyezve voltál a kocsiban idefelé jövet.

- Igen – mondtam szomorúan. – Az egész családunk kirándulni volt a hegyekben, mint minden évben. Imádtunk sátorozni. Hajnalban indultunk haza, mert az apám is orvos volt, és sürgős esethez hívták a kórházba. Nem sokkal azután, hogy útra keltünk, egy kamionsofőr, aki szembe jött velünk elaludt a volánnál. Legalábbis nekem ezt mondták a mentősök. Én aludtam, amikor történt. Az én oldalamon jött nekünk az autó. Én arra ébredtem, hogy Justin átránt a másik oldalára, majd a saját testével védett meg a fától, aminek nekiütköztünk, amikor letaszított minket a kamion az útról. Az autó teljesen eldeformálódott, és Justin hatalmas ütést kapott a fejére, és jóformán minden csontja eltörött. Még annyit mondott, hogy szeret, aztán elájult, legalábbis akkor azt hittem, hogy csak elvesztette az eszméletét. Háromszor is újra élesztették a kórház felé jövet, de nem adta fel. Igazi túlélő – mosolyodtam el halványan.

- A szüleid? – kérdezte Carlisle együtt érzően.

- Már az ütközéskor meghaltak, nem volt mit tenni – csordult ki egy könnycsepp a szememből. – Nekem már csak Justin van, és nem fogok lemondani róla – mondtam komolyan.

- A jelek szerint nem is kell – mondta Edward biztatóan. Ő meg honnan tudná? Mindegy, mindenesetre, ha Dr. Cullen ilyen bizakodó, akkor még van remény a bátyám számára, ez biztos.

A következő óra azzal telt, hogy felkerestem a kórházban Justinnal foglalkozó néhány orvost, és mindenkinek bemutattam Dr. Cullent, majd előkerestünk minden kórlapot, amit a mentorom komolyan tanulmányozni kezdett. Már legalább két órája görnyedtünk a leletek és a röntgenek felett, amikor Dr. Cullen váratlanul felemelt egy röntgent, feltette a táblára, majd fogott egy tollat, és körberajzolt valamit.

- Itt, ez a baj – mutatott a kis körre, amit az imént rajzolt.

- Én nem látok semmit – hunyorítottam a felvételre. Viszont sajnos sehogy nem sikerült felfedeznem, hogy mit kéne látnom a képen.

- Gyere közelebb – nyújtotta felém a kezét. – Itt, látod? Egy nagyon apró kis rög, ami csodával hatályos módon nem ölte meg, de akadályoz sok teljesen alap funkciót a testben, gyakorlatilag minden mozgást, mert nagyon is rossz helyen van. Ha ezt innen eltávolítjuk, akkor igaz, hogy némi rehabilitációra fog szorulni, de újra képes lesz normálisan élni.

- Komolyan? – kérdeztem boldogan. Mindig is erről álmodoztam.

- Igen, komolyan, de türelmesnek kell lenned – fűzte még hozzá.

- Eddig is az voltam – állapítottam meg. Tíz éve várom a csodát, még egy kis idő már meg se kottyan.

- Tudom – szorította meg a vállam bátorítólag. – Szóval, belevágjunk a rehabilitációba? Azért van néhány kockázat, és ha szeretnéd átgondolni, akkor van időd – mondta határozottan.

- Hát persze, hogy belevágunk, ez nem kérdés – lelkesedtem fel. Nemsokára újra beszélhetek a fivéremmel, és nem leszek már árva, egyedülálló lány. Ez bármit megér.

- Van egy specialista barátom, akkor felhívom. Ha valaki, akkor ő meg tudja oldani a helyzetet – mosolygott rám kedvesen. Specialista? Az nagyon-nagyon drága lesz. A házra már nem tudok több jelzálogot felvenni, talán még néhány bútort el tudok adni, meg a biciklimet, és a telek egy részét. Annyi pénzből szerintem kijöhet a műtét. – Tartozik egy szívességgel, úgyhogy ne aggódj az anyagi vonzat miatt, majd én lerendezem – fűzte még hozzá.

- Ez nagyon kedves, de nem fogadhatom el. Nem szeretném lekötelezni magam senki iránt – mondtam határozottan.

- Nem is mondtam, hogy le kell – vágta rá Carlisle azonnal. – Meghálálhatod – fűzte még hozzá. – Úgy tudom, hogy ebbe a kórházba akartál jönni miután lejárt a gyakorlatod – kezdett bele, én pedig bólintottam. – Nos, mit szólnál, hogyha mondjuk, velem maradnál a vizsgád letétele után is? A kórháznak Forskban szüksége lesz néhány tehetséges orvosra, és örülnék, hogyha együtt dolgoznánk – mosolygott rám lágyan.

- Ez egy nagyszerű ajánlat – mosolyodtam el én is. Szívesen dolgoztam volna a továbbiakban is Dr. Cullen mellett. Ez egy csodálatos nap. Tíz év óta a legjobb napom. Ma minden úgy sikerül, ahogy mindig is vágytam rá.

A nap hátralévő része azzal telt, hogy pontosan áttanulmányoztuk a leletek minden egyes apró kis milliméterét, és pontosan megbeszéltük, hogy mit fogunk tenni a gyógyulás érdekében. Tíz éve először hajtottam le boldogan a fejemet, hogy álomba szenderüljek, és eközben Justin kezét fogtam. Hamarosan újra velem lesz, és talán kiteljesedhet még a csonka kis családunk. Ha újra ketten leszünk, akkor senki nem állhat majd a boldogságunk útjába.

Félálomban még éreztem, hogy valaki felemel, és elindul velem kifelé a szobából. Ellenkezni akartam, de nem volt semmi energiám rá, hogy meg is tegyem. Az utolsó dolog, amit érzékeltem, hogy gyengéden befektetnek a hátsó ülésre, ahol legnagyobb meglepetésemre egy párna várta a fejemet, majd valaki betakargatott. Másnap reggel az ágyamban ébredtem fel abban a ruhában, amiben előző nap is voltam. Csupán a cipőm, és a kabátom került le rólam. Álmosan nyitottam fel a szemeimet, és az éjjeliszekrényemen egy üzenet várt, miszerint ma szabadnapos vagyok, és nyugodtan feküdjek vissza aludni, mert szükségem lesz az erőmre, én pedig azonnal boldogan fúrtam vissza a fejemet a párnámba.



(Edward szemszöge)



Miután Carlisle és én hazavittük a teljesen kimerült Johannát, azonnal haza indultunk. Én pedig nem tudtam elszakítani a gondolataimat erről az egész ügyről. Nagyon különös volt, hogy Johanna testvére gondolatban tudott beszélni, de nem volt rá képes, hogy kinyissa a száját. Annyira kétségbeesetten próbált jelezni a világ felé, hogy itt van velünk, és hallja, hogy mi történik. Még soha nem találkoztam ilyesmivel, pedig már egy párszor elvégeztem az orvosit. Nagyon különös volt ez az egész. Hiszen, hogyha tulajdonképpen Justin magánál volt, akkor hogy-hogy nem vették észre az orvosok tíz év alatt, hogy lehet segíteni rajta. Bár a probléma tényleg annyira kicsi a testében, hogy még vámpír szemmel is csak borsónyinak mondanám. Ez annyira szomorú. Talán Johanna soha nem zárkózott volna el így a világ elől, hogyha van valaki, aki felfedezi azt apró, de mégis jelentős problémát, ami megakadályozta Justint a normális életvitelben. Azt hiszem, hogy ez sok mindent megváltoztat a Johannáról kialakult nézetemben. Ez a lány egy igazi harcos, csak attól fél, hogy elveszítheti azt, akit szeret, és ezért lett ilyen fagyos. Meg tudom érteni őt. Emiatt lehet az is, hogy sorra utasítja el az udvarlókat, legfőképpen Billy-t, aki még tetszik is neki.

Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha ezt az információt megosztom Bellával is, talán akkor majd jobban megérti Johanna ellenállását, amit Billy felé mutat. Nem akarok titkolózni a szerelmem előtt. Soha többé nem lesz olyan, hogy nem mondok el neki valamit, vagy hazudok neki. Vissza kell szereznem a bizalmát, amit egyszer már meggondolatlanul elveszítettem, és egészen biztos, hogy a titkolózás ilyen szinten soha többé szóba sem jöhet a kapcsolatunk esetében.

Amint leparkoltam a házunk előtt azonnal ki akartam pattanni a kocsiból, hogy azonnal Bellához siessek, és megnézzem, hogy mennyire volt súlyos ma Alice vásárlási mániája, ami kedvesemet biztosan teljesen kikészítette, de Carlisle elkapta a karomat, és megállított.

- Fiam, tudom, hogy mindent el akarsz mondani Bellának, és ezt meg is értem, de kérlek, azt is add a kedvesed tudtára, hogy lehetőleg Johanna ne vegye észre, hogy bárki másnak is elmondtuk, hogy mi történt vele. Bella viselkedjen vele továbbra is távolságtartóan. Már az is csoda, hogy nekem megnyílt ez a lány. Óvatosan kell kezelnünk a lelkét. Ha Johanna már teljesen megbízik bennünk, akkor majd fokozatosan közeledhettek felé. Rendben? – kérdezte komolyan.

- Rendben, meg fogom mondani neki, de nem akarok titkolózni, úgyhogy el kell mondanom, amit tudok. Sokat segíthet ez az információ azon, hogy ne kelljen minden nap megmentenem a medikád életét – mosolyogtam rá.

- Hát lehet, hogy Bella egy kicsit valóban túlfűtött lett, de ez nem feltétlenül baj. Mindig is túl simulékony volt, amíg ember volt, most pedig talpraesett nő – mosolygott rám Carlisle. – Ráadásul semmi perc alatt gatyába rázott a kábulatodból, ami igazán szép teljesítmény – fűzte még hozzá.

- Jól van, na, tudom, hogy nem voltam könnyű eset az elmúlt ötven évben – hajtottam le a fejem. – Nagyon sajnálom, ami történt.

- Edward, mindenki megértett téged, és igazság szerint, mi mind hibásak vagyunk abban, hogy hagytuk, hogy butaságot csinálj, de itt most nem ez a lényeg. Nem veszíthetjük el Johanna bizalmát. Ezt Bellának is meg kell értenie, mert a fia bevésődése. Így ha elveszítjük, akkor azzal akár elveszíthetjük Billyt is. Ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak.

- Tudom, hogy ez fontos. Nyugodj meg, Carlisle. Annyira diszkrétek leszünk, amennyire csak lehetséges – nyugtattam meg.

- Igen, tudom, hogy így lesz, csak fontos nekem ez a lány. Nagyon megkedveltem. Már szinte őt is a saját gyermekemnek tekintem – magyarázta Carlisle.

- Hallottam a gondolataidban. Ne aggódj, mind vigyázni fogunk rá – mosolyodtam el. „Edward, a szobádban várlak.” Hallottam meg kedvesem gondolatait. – De most, ha nem haragszol, már várnak rám.

- Persze, menj csak, Esme is biztosan alig várja, hogy beszámoljak a fejleményekről, és biztosan rengeteg szép ruhát is vettek, amiket mindenképpen látnom kell rajta – nyúlt Carlisle is a kilincs felé.

A következő pillanatban már a házban is voltunk. Én pedig azonnal felszaladtam az emeletre a szobámba. Amikor benyitottam a lélegzetem is elállt. Bella az ágy közepén félig ülőhelyzetben, félig fekve várt rám, egy sötétkék csipkés hálóingben, ami nagyon hasonlított arra, amit az első közös éjjelünkön viselt. Hirtelen elbizonytalanodtam, hogy most akarok-e neki mindent elmondani, mert annyira csábítóan festett, hogy sokkal jobb gondolatnak tűnt csak vele törődni, de talán jobb, hogyha most azonnal elmondom, mintha az önös érdekeimet figyelembe véve elhallgatom egy ideig az igazságot előle. Miután beszéltünk, azután is kihasználhatjuk a közös ágyunk adta csodálatos lehetőségeinket.

Így hát vettem néhány mély lélegzetet, hogy lehiggadjon hirtelen rám törő vágyam, majd lassan az ágy széléhez sétáltam, és leültem kedvesemmel szemben. Úgy tűnt, hogy Bella nagyon zavarban van, mert magára rántotta az egyik takarót, majd szomorúan nézett rám. Jesszusom, most biztosan félreértette a dolgot, és azt gondolja, hogy már nem akarom őt, pedig tudhatná, hogy csakis rá vágytam egész létezésem során.

- Ez most elég hülye helyzet – motyogta az orra alá.

- Édesem, félreérted – simítottam végig a karján. – Egyszerűen káprázatos vagy, és legszívesebben most azonnal magamévá tennélek, de beszélnünk kell egy fontos dologról. Méghozzá Billy bevésődőséről.

- Mármint arról a mufurc kis szörnyetegről, aki naponta többször is elutasítja a fiam szerelmes, és lágy szavait – mondta Bella ingerülten. – Komolyan ez jutott most eszedbe?

- Kérlek, hallgass végig – kérleltem.

- Hát jó, de már most közlöm, hogy semmi kedvem babusgatni a kis viperát – morogta Bella.

- Egyelőre nekem az is megteszi, ha nem akarod tíz percenként megölni – kuncogtam fel.

- Tudod, hogy nem tettem volna meg, csak játszottam a gondolattal – morgolódott egy kicsit.

- Hát persze, hogy tudom, édesem – húztam az ölembe. Legalább egy kicsit hadd érezzem, hogy tényleg itt van velem.

- Akkor mit szeretnél megbeszélni? Egyáltalán hol voltatok egész nap? Miben kellett Carlisle-nak segíteni? – kérdezte kíváncsian.

Én pedig már éppen bele akartam kezdeni a történet elmesélésébe, amikor kivágódott az ajtónk, és Emmett lépett be rajta.

- Bocsi, szülők, de ma nem kufircolhattok, mert jön az uncsiöcsim, meg a kis farkaskája, akit annyira imád. Úgyhogy pattanjatok, és öltözz fel hugi – mondta komolyan, majd eltűnt a szobánkból. Mi pedig Bellával egymásra mosolyogtunk, majd kedvesem szélsebesen öltözni kezdett, hogy illendően várhassuk a fiúnkat. Majd elmondom neki a történetet egy kicsit később. Most még Bella sem haragudhat meg rám egy kis késlekedés miatt, hiszen most másik igen fontos eredményeket fogunk hallani Carlisle-tól.

La Push vámpírja - 45. fejezet

45. fejezet




(Johanna szemszöge)



Hajnali háromnegyed négy, még negyed óra, és Dr. Cullen haza fog zavarni. A kérdés már csak az, hogy vajon beavassam-e a múltam sötét titkaiba, vagy inkább tartsam meg magamnak a gondjaimat. Tény, hogy a mentorom a legjobb orvos egész Amerikában, de ettől még nem biztos, hogy bele kéne rángatnom a személyes drámámba. Hiszen ő olyan jólelkű, és lehet, hogyha segítséget kérek tőle, akkor utána hímes-tojásként fog kezelni, de én ezt nem akarom. Nem vagyok kevesebb egyik gyakornoknál sem, csak azért, mert mások a körülményeim egy kicsit.

- Johanna – szakított ki Dr. Cullen a gondolataimból.

- Igen? – néztem rá kérdőn.

- Lejárt a műszakod. Jó éjszakát, vagy inkább csak jó pihenést – mosolygott rám kedvesen. Majd hátat fordított, és elindult a betegek felé.

- Dr. Cullen – szóltam utána. Ártani nem árthat, hogyha megkérdezem csak úgy általánosan, hogy mi a véleménye. Nem kell tudnia, hogy Justin hozzám tartozik.

- Igen, Johanna? – fordult vissza azonnal.

- Kérdezhetek valamit? – kezdtem bele bizonytalanul.

- Hát persze – jött vissza mellém. Majd leült a mellettem lévő székre. – Hallgatlak.

- Ha egy beteg már tíz éve kómában van, és az orvosok nem látnak sok esélyt a felépülésére, sőt semmit, de az agyműködése még teljesen normális és nem rosszabbodott a kóma alatt, akkor van még remény, hogy valaha felébredjen? – kérdeztem kíváncsian. Bár egy kicsit talán túl összetett mondatot hoztam össze.

- Érdekes eset, olvastál róla valahol a régi cikkek között, vagy konkrét mostani esetről beszélünk? – kérdezte elgondolkozva.

- Igazából konkrét esetről beszélünk – válaszoltam készségesen.

- Nos, amíg az agy működik, addig van remény. Bár nagyon különösnek találom, hogy egy kicsit sem csökkent a tevékenység. Olyan, mintha a beteg már ébren lenne, de valami miatt a teste ezt nem tudja kifejezni – gondolkodott Dr. Cullen hangosan. - Nem lehet, hogy olyan ütést, vagy ütéseket szenvedett el, amitől esetleg olyan sérülése keletkezett, ami akadályozza a mozgási funkciókat a testben?

- Hogy érti? – ráncoltam össze a homlokomat. Nem igazán értettem, hogy mire gondol.

- Mondjuk, van valahol egy rög, vagy egy nem felfedezett egyéb góc, ami akadályozza az áramlást bizonyos helyeken, mint például a karok-lábak, szemhéj. Így nem tud üzenni a külvilág felé a beteg, és olyan, mintha kómában lenne, de csupán nem képes rá, hogy kommunikáljon a külvilággal. Azt hiszem, hogy ilyen eset még csak egyszer fordult elő az egész világon, de akkor egy műtétnél észre nem vett apró belső sérülés okozta a bajt.

- Hogyan derült ki, hogy mi volt a baj? – kérdeztem kíváncsian. Talán csak egy vizsgálat és Justin felébred végre.

- Őszintén szólva a boncolásnál – hajtotta le a fejét Carlisle. – Nem az én betegem volt, csak én voltam aznap odalent a halottasházban, és akkor fedeztem fel azt az apró sérülést, amikor felnyitottam a testet.

- De ha a beteg még él, akkor kimutatható valahogy a probléma? – próbálkoztam tovább. A remény hal meg utoljára. Talán van megoldás.

- Sok alapos vizsgálattal, és türelemmel van rá esély – bólintott rá Dr. Cullen.

- Köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre – mosolyogtam rá hálásan. Amint indul az első busz, már megyek is Justinhoz. Van még valamennyi félretett pénzem, ami biztosan elég lesz rá, hogy alaposan kivizsgáltassam.

- Nincs mit, Johanna. Nem akarsz mondani még valamit? – nézett rám komolyan.

- Nem, köszönöm – ráztam meg a fejem.

- Rendben, majd ha kész leszel rá, elmondod – bólintott Dr. Cullen.

- De én nem… - kezdtem volna bele, de azonnal leintett.

- Johanna, orvos vagyok, és jó megfigyelő. Egy medikát nem érdekel egy eset ennyire részletesen, még akkor sem, hogyha olyan kivételes, mint te. Túlságosan jól ismered a kórképet. Szóval, majd ha kész leszel rá, akkor elmondhatod nekem, hogy kid fekszik kómában, és ha szeretnéd, akkor boldogan meg is vizsgálom az illetőt – mondta komolyan.

- De… - kezdtem volna megint tiltakozásba.

- Semmi baj, én tudok várni – paskolta meg a térdemet kedvesen. Majd felállt és elindult a betegek felé. A fenébe is, mit veszíthetek azzal, hogyha megkérem, hogy jöjjön velem, és vizsgálja meg Justint. Őt köti az orvosi titoktartás, és soha nem is bánna velem különcként sem. Valakiben meg kell bíznom, és erre ő a legalkalmasabb.

- Meddig van bent Dr. Cullen? – szóltam megint utána.

- Hatig – fordult vissza hozzám. - Ha gondolod, akkor ha kialudtad magad, keress fel, és meglátogathatjuk ezt a titokzatos beteget – mosolygott rám. – Egyébként pedig még mindig Carlisle, nem pedig Dr. Cullen – fűzte még hozzá. Mire én csak megforgattam a szemeimet.

- Köszönöm, Dr… - kezdtem bele reflexszerűen.

- Khm… - köhintett, de láttam, hogy mosolyog.

- Hálás vagyok, Carlisle – böktem ki a keresztnevét.

- Nincs mit. Aludd ki magad, és mondjuk kettőre érted megyek – ajánlotta kedvesen.

- Igazán nem akarom zavarni a pihenőidejében – mondtam bűntudatosan.

- Szívesen teszem – vágta rá őszintén.

- Tudja, hogy hol lakom? – kérdeztem bizonytalanul.

- Igen, a kórházban megvannak az orvosok és a medikusok adatai is – mondta egyértelműen. Mh… ha így belegondolok, tényleg töltettek ki velem adatlapokat. – Szóval kettőkor. Most pedig hazamész, alszol legalább nyolc órát, megebédelsz, nem csokit, és kávét, azután pedig már ott is leszek érted – mondta komolyan. – Lehet, hogy ígéretes orvos tanonc vagy, de a táplálkozási szokásaid botrányosak – csóválta meg a fejét. – Egyél valami zöldet, de ne gumibéka formájában, hogyha van rá mód.

- Rendben, megígérem – forgattam meg megint a szemeim. Állandóan engem figyel? Nem tehetek róla, hogy imádom a gumibékát. A legjobb nassolnivaló a világon.

- Akkor hamarosan találkozunk – mosolyodott el. – Viszlát, Johanna.

- Viszlát, Dr. Carlisle – vigyorogtam rá. Tudtam, hogy azt hitte, hogy megint a vezetéknevén szólítom.

Azonnal az öltöző felé vettem az irányt, de még hallottam, ahogy a mentorom hangosan nevetni kezd. Szerettem a kis vitáinkat, már ha lehet ezeket annak nevezni. Inkább csak mókás civódások. Dr. Cullen sokkal szórakoztatóbb egyéniség, mint azt egy külső szemlélő gondolná.

Miután letusoltam, engedelmesen hazamentem, és befeküdtem a már nagyon régen nem használt ágyamba. Pedig milyen kényelmes. Már el is felejtettem, hogy milyen érzés befeküdni a puha takaró alá, a kényelmes párnákra, és nem egy kórházi pihenőágyon szűkölködni, egy kispárnával, és egy lepedővel. Alig tettem le a fejemet a párnára és takaróztam be, már el is nyomott az álom. Azért a biztonság kedvéért beállítottam fél egyre az órámat, mert nem akartam elaludni. Ez a mai egy fontos nap. Talán életem legfontosabb napja.



(Carlisle szemszöge)



Már hónapok óta sejtettem, hogy Johanna titkol valamit, de már azt hittem, hogy sosem jutunk el odáig, hogy kiadja magából, de csak sikerült. Már csak az van hátra, hogy valahogy megoldjuk a problémát. Ha tudom, akkor mindenképpen felébresztem azt, aki közel áll a szívéhez. Bár halkan reménykedem, hogy nem a szerelme, mert akkor Billy sajnos pórul fog járni, mert Johanna soha nem hagyná el a szerelmét, hogyha eddig várt rá.

Amint lejárt a műszakom, beszálltam az autómba és azonnal hazasiettem. Szükségem lesz Edwardra, mert, hogyha esetleg a kómás betegünk ébren van, csak nem működik a teste úgy, ahogy kell, a gondolatai elárulják, hogy segítségre van szüksége. Ez lenne a jobbik lehetőség. Remélem, hogy otthon találom a fiamat, mert a kórháznál ma reggel nem volt ott a toporzékoló Bella mellett. Edward azt hiszem, hogy jól bírja a kiképzést. Bár Bellát is abszolút megértem, ha az én egyik fogadott gyermekemmel ilyesmi történne, akkor én is így viselkednék. Egy negyed óra alatt hazaértem, de amint beléptem a házunk ajtaján döbbenten álltam meg. Minden tele volt fréziával, és jázminnal a családom pedig jelenleg eltűnt.

- Van itthon valaki? – kiáltottam el magam.

- Elrontod az egészet – sétált ki morcosan Alice a fák közül. A nyomában pedig mindenki más ott volt. – Én sem kedvelem ezt a Johannát. Miatta megy tönkre a tökéletes éjszaka eszményi folytatása – pufogott, majd elment mellettem, és elkezdte összeszedni a virágokat.

- Lemaradtam valamiről? – kérdeztem döbbenten.

- Igazság szerint, sok mindenről – mosolyodott el kedvesem. - Alice, tökéletes éjszakát szervezett Edwardnak és Bellának, ami jól sült el, legalábbis ezt feltételezzük, mert egész reggel pattogott, hogy virág kell, és egyedüllét az egymásra talált párunknak. Összességében a reggelt is csodássá akarta nekik Alice varázsolni, de nemrég látomása volt, és így dühöngve indult vissza a ház felé. Még Jasper is alig tudta megnyugtatni.

- Oh, én sajnálom, ezért most én vagyok a felelős – jöttem rá a lényegre. – Szükségem lenne Edwardra egy kicsit, és Alice valószínűleg láthatta, hogy velem fog jönni, mert mindig is csak egy szavamba került és segített nekem.

- Ez azért még nem a világ vége. Akár Bella is veletek tarthat – ajánlotta szerelmem a lehetőséget.

- Persze, de Alice számára ez most felér egy világméretű járvánnyal, aminek nincs ellenszere – fintorodtam el.

- Hé, rendbe fog jönni, tudod, hogy milyen. Majd Jasper mindjárt helyrehozza – legyintett Esme. – Egyébként is, nem kell Bellát rögtön túlterhelni és Edwardot sem.

- Miért nem kell minket túlterhelni? – hallottuk meg Bella kíváncsi hangját. Azonnal mindketten a hang irányába fordultunk, és mosolyogva vettük tudomásul, hogy fogadott lányunk végre Edward karjaiba simul, ráadásul nem is akárhogyan. Szinte már illetlennek érzem így bámulni őket, de nem tudom levenni a szemem róluk. Annyira régen volt már, amikor így összebújva láttam őket. Edward szeme boldogan csillog, ahogy Belláé is. Alice kétségkívül remek munkát végzett.

- Öhm… szeretném megkérni Edwardot, hogy segítsen nekem egy kórházi ügyben – kezdtem bele nyugodt hangon. Bár nem véletlenül hagytam ki a Johannáról szóló részeket. Tudtam, hogy Bella nem nagyon kedveli, mert már többször is kikosarazta Billyt.

- Ezzel miért terhelnél túl bárkit is? – kérdezte Bella kíváncsian.

- Végre újra egymásra találtatok, és én nem szívesen zavarom meg a boldog pillanatot – mondtam bocsánatkérően.

- Ugyan, ne butáskodj, Carlisle – rázta meg a fejét Bella. – Igazság szerint szeretnék bemenni majd Billyhez, és vinnék neki még abból a nagyon finom kekszből, amit Alice hozott neki tegnapelőtt, de sajnos nem tudom, hogy hol lehet kapni – mondta feltűnően hangosan.

- Elmenjünk vásárolni? – robbant ki az ajtón Alice.

- Jaj, az nagyon jó lenne – játszotta Bella tovább a szerepét. Hálás voltam, amiért felvidította Alice-t, ha már én elrontottam a kedvét. – Mindenképpen venni szeretnék még olyan kekszet, hogy örömet okozhassak vele Billynek, és talán nézhetnénk némi nassolnivalót a többi farkasnak is – mondta komolyan.

- Oké, egy óra múlva nyit az édességes Port Angelesben. Összekészülődök, és már indulhatunk is – mondta Alice boldogan. Majd berohant a házba, és hallottuk, hogy őrült pakolászásba kezd. – Mindjárt kész leszek, addig üljetek le – kiáltott le az emeletről.

- Rendben – mondta Bella, majd Edwarddal a nyomában lehuppant a kanapéra. – Rose, te is velünk tartasz? Na és te, Esme? – fordult a lányok felé.

- Boldogan, lehet csajos a délelőtt, és egyébként is sütöttem egy nagy adag rántott húst Billynek és a fiúknak. Bemehetnénk együtt a kórházba is – lelkesedett fel szerelmem is.

- Én is szívesen mennék. Emmett és Jasper a változatosság kedvéért úgyis megint verekedni akar valami fogadásból kifolyólag – forgatta meg a szemeit Rosalie.

- Akkor ezt a lányok már meg is beszélték – húzta Edward az ölébe Bellát. – Hiányozni fogsz – nyomott egy csókot az ajkaira.

- Te is, de azért egy fél napot csak kibírunk valahogy – karolta át a nyakát Bella. Hát nem úgy néznek ki, mint akik valaha egy pillanatra is el akarnak válni egymástól. Remélem, hogy ez így is marad.

Még egy negyed órát várakoztunk a nappaliban, amikor az emelet zajló heves pakolászás abbamaradt, majd Alice jelent meg a lépcső alján, hatalmas, összehajtott dobozokkal, és Jasper pedig az egyik kocsi tetőcsomagtartóját cipelte, gondolom, hogy felszerelhesse.

- Kitört a harmadik világháború? – kérdezte Emmett rémülten. – Menjünk és mentsük a menthetőt a harctérről?

- Emmett, ez most elég morbid volt – szólt rá Esme. Ezzel a kijelentéssel pedig én sem tudtam vitatkozni.

- Bocsi, de most komolyan, Port Angeles létező összes édességboltját ki akarjátok rámolni? Hagyjatok valamit a gyerekeknek is – mondta Emmett határozottan.

- Nem, Emmett, nem fogjuk teljesen kirámolni, de az úr, akié a bolt megkért, hogy majd vigyem vissza a dobozokat, amikor kiürültek.

- Mondd csak, mikor ürült ki ennyi doboz? A farkasoknak már gurulnia kéne, ha ennyi édességet megettek ilyen rövid idő alatt – állapította meg Bella.

- Hát, nem mindet vittem el a farkasoknak – hajtotta le a fejét Alice.

- Akkor hova lett a keksz? – kérdezte ezúttal Esme. Edward pedig halkan felkuncogott, de nem szólt semmit, csak megrázta a fejét.

- Hé, beavatnátok? – mordult fel Rosalie.

- Na jó, ki akartam használni, hogy Bella vásárolni akart, így elrejtettem a megmaradt kekszet, és nem akartam megmondani, hogy itthon még van egy csomó, és akkor biztosan eljött volna velem vásárolni, de most már biztosan nem fog, mert nem muszáj – magyarázta Alice szomorúan.

- Oh… - döbbentünk meg mindannyian.

- Mondd csak, mennyi kekszről beszélünk? Csak mert elég sokáig pakolásztál – tettem fel az engem égető kérdést.

- Hát olyan húsz dobozról – vigyorodott el Alice.

- Húsz doboz kekszet pakoltál negyed órán át? – döbbent meg Emmett. – Olyan Ace Ventura stílusban visszafele is eljátszottad az elpakolást, meg odafelé is? Vagy mi tartott ennyi ideig?

- Nem olyan kevés húsz doboz keksznek helyet találni, hogy elférjen a szobánkban – mondta Alice morcosan.

- Hadd világosítsalak fel titeket, hogy a húsz doboz, az ezeket a kartondobozokat, és nem a kicsi tasakokat foglalja magában – szállt be Jasper is a társalgásba. Majd felmutatott egy hatalmas dobozt.

- Azt hiszem, hogy holnap viszek némi édességet az árvaháznak is – kerekedtek el Esme szemei.

- Van miből – csóváltam meg én is a fejemet.

- Nos, ez esetben variáljuk át a napunkat – mondta Bella lágyan.

- Tudtam, hogy ez lesz – rogyott le Alice a lépcsőre.

- Hé, még nem gondoltam végig, és nem is mondtam el a tervet – mondta Bella rosszallóan. – Szóval, ha van édességünk, akkor előbb menjünk és látogassuk meg a fiúkat, utána pedig irány Port Angeles. Kéne nekem még egy olyan estélyi, mint ami tegnap rajtam volt – vigyorodott el Bella.

Alice pedig egy szempillantás alatt felpattant a lépcsőről, és Bellára vetette magát. Hát igen, ez a mondat Alice-nek felért egy olyan hírrel, mint amikor egy embernek ötöse van a lottón.

- Oh, beszélgessünk még erről – csillantak fel Emmett szemei. – Hova lett az az estélyi, ami tegnap rajtad volt? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

- Szeretnéd tudni, mi? – búgta Bella. Majd megcsókolta Edwardot. Emmett pedig döbbenten nézte a húgát.

- Te most beszóltál, kiscsaj? – pattant fel Emmett.

- Miért, úgy érezted, hogy igen? – nézett rá Bella érdeklődve. Mindenki más pedig jókat mosolygott a kis párbeszédükön, még Rosalie is.

- Hű, apám, de felvágták a nyelved, és milyen kis perverz lettél – mondta elégedetten. – Az én húgom – húzta ki magát büszkén. – De ettől még térjünk vissza, az eltűnt estélyi kérdésre. Hiába vagy jó, nem tudod elvonni a figyelmem a lényegről – húzkodta a szemöldökét.

- Miért, mi a lényeg? – kérdezett vissza Bella.

- Hova tűnt az estélyi? – kíváncsiskodott Emmett tovább.

- Elvitte a cica – vágta rá Bella.

- Inkább kandúr – vigyorgott Emmett továbbra is.

- Ha tudod a választ, miért kérdezel? – húzta fel Bella a szemöldökét.

- Ha kérdeznek, akkor miért kérdéssel válaszolsz? – kérdezte Emmett.

- Én? Te kérdeztél tőlem, miután én kérdeztem előbb – mondta Bella felháborodva.

- Mit kérdeztél te, amire kérdéssel válaszoltam? – fonta össze Emmett a karjait maga előtt.

- Mi volt a kérdés? – vetette közbe Alice vigyorogva.

- Szerinted tudják tovább ragozni? – kérdezett közbe Edward.

- Most ti meg miért szóltok bele? – morgott Emmett.

- Mibe szólnak bele? – kérdezte Bella nevetve.

- Mindenbe beleszólnak. Nem hallod? – kérdezte Emmett felháborodva.

- Tessék? – kérdezett vissza Bella.

- Lássék – nevetett fel Rosalie is.

- Már te is, baby? – fordult felé Emmett összeráncolt homlokkal. – Hol tartottam? – gondolkodott el aztán.

- Ott, hogy fogadást kötöttetek Jasperrel – terelt Bella.

- Akkor hová lett a kötőtű? – kérdezte Alice.

- Mi közötök nektek ahhoz? – kérdezte Emmett.

- Mondtam én, hogy közöm van hozzá? – hahotázott Bella.

- Te meg minek örülsz ennyire? – ült vissza Emmett a kanapéra.

- Ki mondta, hogy örülök? – folytatta a csipkelődést Bella.

- Kezdem elveszíteni a fonalat – sóhajtott fel Esme.

- Nem is volt fonal – mondta Rosalie.

- Oké, állj! – kiáltott fel Emmett. – Most már tényleg nem tudom, vámpír létemre sem, hogy hol tartott a beszélgetés.

- Sebaj, bátyus. Carlisle remek orvos, csak van megoldás a vámpírkori szenilitásra – veregette meg a vállát Bella.

Mire mindenki hangos nevetésben tört ki. Bella-Emmett egy-null, gondoltam magamban, majd én is nevetni kezdtem. Hihetetlen, hogy az a szende kislány, aki mindig elpirult Emmett miatt, most móresre tanította a legnagyobb dumagépet a családban. Sosem gondoltam volna, hogy Bella egyszer ilyen határozott és fifikás lesz. Bár határozottan jól áll neki.



(Jake szemszöge)



Már lassan nem is tudom, hogy mikor aludtam utoljára. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó az alfa élet. Jó lenne egy kicsit pihenni, de sajnos most nem tehetem meg. Alig várom, hogy Billy felépüljön. Ő sokkal jobban csinálja ezt nálam. Talán legalább egy órácskára ledőlök ide a fa tövébe. Ebből nagy baj nem lehet, a szagokat, és a veszélyt így is érzem, de nem bírok tovább talpon maradni. Úgy ahogy voltam farkas alakban lekuporodtam a fa tövébe, és a fejemet a két mellső mancsomra tettem. Már éppen elszenderedtem volna, amikor halk neszezést hallottam meg magam mellől. Mélyet szippantottam a levegőből, és azonnal felismertem szerelmem összetéveszthetetlen illatát, de nem bírtam kinyitni a szemeimet. A következő pillanatban éreztem, ahogy finom kis ujjai beletúrnak a bundámba, majd valami puha és meleg terüld szét a testemen, Gaby pedig szorosan hozzám bújt. Amikor rádöbbentem, hogy szerelmem, aki a legtisztább lény a világon, éppen a koszos földön fekszik, azonnal kipattantak a szemeim. Ő nem feküdhet a puszta földre.

- Mi a baj, Jake? – kérdezte döbbenten. Nem igazán értette, hogy miért pattantam fel mellőle. – Valamit érzel? – aggódott azonnal. Majd mélyeket lélegzett, hogy ő is érezze, amit én, de én csak megráztam a fejem. – Akkor mi a gond? – kérdezte. Viszont most erre mit reagáljak, hogy értse is, amit mondok, illetve amit mondani akarok? A földre néztem, majd a mancsommal megtapogattam azt a helyet, ahol Gaby feküdt. Kedvesem először értetlenül figyelt engem, majd elmosolyodott. – Nem vagyok olyan törékeny virágszál. Szoktam sátorozni, és ez most majdnem olyan. Illetve sokkal jobb, mert amikor hozzád bújtam a bundád selymes volt, és meleg. Az egyik legkényelmesebb fekhely, amihez valaha is szerencsém volt – vakarta meg a fülem tövét. – Nélküled nem jó aludni. Hideg az ágy – ölelt át szorosan. Én pedig felkuncogtam. Annyira aranyos, és megértő volt. Nem akartam sürgetni az első együttlétünket, hiszen Gabriella tiszta volt és ártatlan. Bár mentségemre szóljon, hogy én is ugyanannyi tapasztalattal rendelkeztem-e téren, mint Gaby. Viszont ki tudná kordában tartani magát, amikor egy ilyen tökéletes nő szerelmesen néz rám, és szenvedélyes, vagy éppen csak lágy szavakat mondd neked mindig? Még szerencse, hogy most mozdulni is alig bírok, mert különben azonnal visszaváltoznék és elhalmoznám kedvesemet minden felgyülemlett érzelmemmel, bár ez nem lenne túl jó éppen az erdőben. Az első alkalmat különlegesség fogom tenni az életében, de nem rossz értelemben. – Na jó, Jake. Egy bólintás, igent jelent, két bólintás nemet. Mehet? – kérdezte szerelmem. Én pedig bólintottam. – Szuper. Szóval, nem akarod, hogy a földön aludjak? – bólintás. – Mit szólnál, hogyha mégis veled aludnák, de mondjuk a bundádon? Úgy már megfelelne? – kérdezte kedvesem, én pedig megint bólintottam. – Remek, akkor feküdj le ide szépen, én pedig majd a hátadon pilledek el, mint a múlt héten – motyogta Gaby álmosan. Majd várakozóan rám nézett. Én pedig engedelmesen lefeküdtem a földre, és elterültem, amennyire csak tudtam, hogy kedvesemnek megadjam a kellő kényelmet, legalábbis, amennyire kényelmes lehetett egy farkason, vagy a földön aludni. – Nyugodj meg, Jacob – suttogta lágyan a fülembe. – Nekem a legkényelmesebb fekvőhely itt van – mondta biztatóan. – A lényeg, hogy együtt vagyunk, az hogy hol alszunk, az a legkevésbé sem érdekel, úgyhogy engedd el magad – kérlelt. Én pedig azonnal észbe kaptam. Eddig olyan görcsösen feküdtem, hogy bárminek lehetett nevezni, de kényelmesnek nem nagyon. - Lazíts szerelmem, csak alszunk egy-két órát, és már mehetünk is tovább. Nemsokára pedig minden megoldódik, és akkor megint puha ágyban töltjük majd az estéket. Próbáld meg elengedni magad – kérlelt.

Majd finoman masszírozni kezdett, amitől tényleg ellazultam. Még éreztem, ahogy kedvesem óvatosan felmászik a hátamra, majd kényelmesen elhelyezkedik, magára húzza a takarót. Majd a világ elsötétült, és én végre eljutottam odáig, hogy pihenjek egy kicsit. Az pihenésem viszont nem volt teljes, mert nem mertem mély álomba zuhanni. Egy szerelmes farkasnak vigyáznia kell az életére, amit a bevésődése képvisel, és én most még ráadásul alfa is voltam, akinek vigyáznia kell, hogy minden farkas hazaérjen a szeretteihez. Nem engedhettem meg magamnak a teljes öntudatlanság kellemes varázsát. Eddig még nem éreztem át, hogy mekkora jelentőséggel bír ez a pozíció, de most már teljes mértékben megértem Billyt, aki néha már a kanapén összerogyott a földszinten, mert már az ágyáig sem volt képes felmenni. Alfának, és farkasnak lenni nehéz, de amikor belenézek kedvesem szerelemmel csillogó, mosolygós szemeibe mindig rádöbbenek, hogy ezekért a pillanatokért, bármit megtennék az életben.

La Push vámpírja - 44. fejezet

44. fejezet


Íme a 44. fejezet, amivel nagyon sok Boldog Születésnapot szeretnék kívánni egy kedves barátnőmnek Leiának! Az ő kedvéért ez most Edward/Bellás fejezet, és életbe lép a korhatár is :) Remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást :D Puszi, Drusilla

(Edward szemszöge)



Mást sem csináltunk már jó ideje, csak a kórház előtt szobroztunk, és őriztük Billyt, amivel alapvetően semmi bajom nem volt, egészen addig, amíg Bella nem kezdett el túl sok haragot táplálni Carlisle szerencsétlen medikája iránt. Néha szó szerint le kellett fognom, hogy ne ugorjon be az ablakon és ne oktassa ki róla a lányt, hogy Billy mennyire fantasztikus férfi, és inkább örülnie kéne, hogy egy ilyen „savanyú kis libát” választott maga mellé. Billyt amennyire láttam egy kicsit még szórakoztatta is a lány vonakodása, mert tetszett neki, hogy harcolnia kell a szerelemért, de látszólag Bella nagyon akarta, hogy a fia már boldog legyen. Mindig azt hangoztatta, hogy Billy az utolsó fia, aki még nem ért révbe, és nem fogja hagyni, hogy ez a nő a boldogsága útjába álljon. Én próbáltam érvelni, hogy ezt bízza rájuk, de erre csak rosszalló pillantásokat kaptam.

Viszont végre nem sokára hazavihetjük Billyt a kórházból. Úgy gondoltam, hogy vihetnénk hozzánk, és ott bármikor kéznél lenne Carlisle, hogyha szükség van rá, de Bella még nem válaszolt az ajánlatomra. Bár remélem, hogy beleegyezik. Talán itt az ideje, hogy rákérdezzek megint? Nem, most nem, éppen most küldtek ki minket Billytől, mert lejárt a látogatási idő, és ilyenkor kicsit ingerültté szokott válni. Így inkább csak átöleltem a derekát, és némán kivezettem a kórházból. Amint kiértünk, azonnal a fa felé vette az irányt. Na jó, eddig egy szót se szóltam, de ez már túlzás. Billy felnőtt férfi, és tudom a gondolataiból, hogy már neki is egy kicsit sok, amit Bella művel. Egy határozott mozdulattal elkaptam Bella kezét, és magamhoz rántottam, ezzel megakadályozva, hogy felugorjon.

- Mi az, Edward? – nézett rám kérdőn.

- Mi lenne, hogyha ma hazamennénk? – kérdeztem lágyan. – Billyre a falka tagjai is vigyáznak. Mindig őrködik itt valaki, úgyhogy nem kell állandóan itt lennünk. Vadásznod sem ártana végre. A szemed kezd feltűnő lenni, és még a végén észreveszik.

- Azt mondom, hogy kontaktlencsém van – rántotta meg a vállát. – Nem fogom egyedül hagyni a fiamat – fűzte hozzá mérgesen. – Lehet, hogy neked nem jelent semmit, mert nem a te gyereked, de én az anyja vagyok.

- Ne forgasd ki a helyzetet. Te is tudod, hogy aki neked fontos, az nekem is az – vágtam vissza.

- Na persze – horkant fel dühösen.

- Már a fiadnak is elege van belőled – csúszott ki a számon, de ahogy kimondtam, már meg is bántam. – Én nem úgy értettem… - nyúltam a karja után. Kedvesem azonban elhúzódott tőlem.

A következő pillanatban pedig már csak Bella hűlt helyét láttam. Olyan gyorsan rohant az erdő mélye felé, hogy szemmel alig bírtam követni. Azonnal utána vetettem magam, hogy bocsánatot kérjek, de amint megindultam volna utána, dühödt morgást hallottam meg az erdő felől.

- Hagyd most békén – hallottam meg Jacob gondolatait. – Az egyetlen dolog, amivel bárki belegázolhat a lelkébe, az ez volt. A fenébe is, gondolkodhatnál néha, mielőtt cselekszel.

- Tudom – hajtottam le a fejem. – Nem gondoltam komolyan.

- Dehogynem – vágta rá azonnal. – Mind tudjuk, hogy anya kicsit túlzásba viszi az aggódást, mindig, de nincs jogod, hogy ezért elítéld őt. A múltban sok mindenkit elveszített, aki fontos volt neki, és most kötelességének érzi, hogy megakadályozza a veszteséget. Mit tennél, ha veszélyben lenne az, akit szeretsz? Amikor elvitték Anthonyt magadon kívül kerested a nyomát, pedig csak most kezded megismerni, de mégis a te véred. Anya minket már pelenkás korunk óta szeret, és nevel. Vagy fogadd el, hogy anyával együtt két potyagyereket is kapsz, vagy el fogod veszíteni. Ezt most nem azért mondom, mert arra vágyom, hogy egy vámpír legyen a második apám, hanem azért, mert mindenkinek fontos nálunk anya boldogsága. Nem lehet csak a tiéd. Bella Black/Swan már hozzánk is tartozik, és mi sem vagyunk hajlandóak lemondani róla, ezért van az, hogy próbálunk veled jóban lenni. Hiszed vagy sem, én még kedvellek is. Van stílusod, és látszik rajtad, hogy szereted. Bár a non-stop önmarcangolásod idegesítő. A lényeg viszont az, hogy anya végre kezd megint boldog lenni. Gondolkozz el ezen. Az, akit szeretsz, csak a családjával együtt lehet a tiéd. Hogyha ezt elfogadod, akkor nyert ügyed lesz nála, de amíg nem, addig csak próbálkozhatsz, de vissza fog utasítani – gondolta határozottan. Tudtam, hogy igaza van, és ámulatba is estem a szavaitól. Képesek az anyjukért bármit megtenni, én meg Bella lelkébe gázolok, amikor nagy szüksége lenne a támogatásra. Nem tehetek róla, de már nagyon bosszantott, hogy csak Billyre koncentrál. Ráadásul olyan szinten, hogy az már tényleg zavarta magát az érintettet is. Jesszusom, féltékeny vagyok. Hülye vámpírösztönök. Mindenáron a sajátomnak kell tudnom azt, aki fontos nekem. Erről le kell szoknom. – Ne állj már itt, mint egy rakás szerencsétlenség. Elmondtam, amit tudnod kellett. Most pedig, menj utána, és mondd meg neki, hogy sajnálod – morgott rám Jake.

- Már biztosan átlépte a határt – hajtottam le a fejem. La Push az egyetlen biztos hely, ahova nem mehetek utána.

- Ráléphetsz a földünkre, de csak egy órát kapsz – ajánlotta Jacob. Én pedig döbbenten meredtem rá. – Az óra már ketyeg, és a többi farkas egy óra múlva kipenderít onnan, ha nem mész magadtól. Úgyhogy indulj, ha jót akarsz. Ha nem mész magadtól, akkor kénytelen leszek ösztönözni. Nem fogod elszúrni még egyszer anya boldogságát. Ha kell, akkor adok némi löketett – morgott rám. Majd egy szempillantás alatt rám vetette magát, és megtépte a kabátomat, de arra ügyelt, hogy nekem ne essen bántódásom. A megdöbbenéstől mozdulni sem tudtam. – Ha nem leszel ügyes, akkor kicakkozok rajtad mást is – morgott még rám, majd leszállt rólam. – Értve vagyok?

- Igen, azt hiszem, hogy kapizsgálom – álltam fel. Majd leszakítottam az elszakított kabátom utolsó cafatjait.

- Helyes, akkor egy óra, mint mondtam – kacsintott rám. Majd eltűnt a fák között.

- Köszönöm – kiáltottam utána.

- Majd akkor köszönd, ha megúszod anya haragját egy darabban – hallottam meg a választ.

Ezután nem vártam tovább, azonnal futásnak eredtem, és egy perccel később már a határ előtt álltam, ahol két farkas várt rám. Mindketten kicsit hátrébb álltak, és bólintással jelezték, hogy átléphetek. Nem is tétlenkedtem tovább. Azonnal újra futásnak indultam, és nagyon reméltem, hogy gyorsan megtalálom Bellát. Nem ismertem ki magam La Push határain belül, hiszen még soha nem jártam itt, de kedvesem illatára koncentráltam, és nem is telt sok időbe, míg megtaláltam. A temetőben volt, és egy sírkő előtt ült. Némán lehajtotta a fejét, és kezeivel a hideg márványt simogatta, miközben könnyek nélkül zokogott.

- Bella – léptem mögé halkan. – Kérlek, bocsáss meg.

- Menj innen, Edward – meresztette rám a szemeit.

- Kérlek, ne küldj el, esküszöm, hogy nem mondtam komolyan, amit mondtam, egyszerűen csak túl sok minden történt az utóbbi hetekben. Ennyi esemény már nekem is sok. Megtudtam, hogy élsz, és vámpír vagy, hogy van egy gyermekünk, hogy La Push vámpírja vagy, hogy… - dőltek belőlem a szavak. Bella azonban felpattant, majd befogta a számat, és dühösen nézett rám.

- Nem arról beszélek, hogy nem akarok veled lenni, vagy, hogy haragszom rád, hanem arról, hogy a fiúk szét fognak tépni, amiért átlépted a határt. Szó szerint – magyarázta hevesen. Oh, tehát értem aggódik. Akkor még nem rontottam el mindent. Gondoltam boldogan. – Tudom, hogy igazad volt, de nem tudok nyugodt lenni, amíg veszélyben vannak.

- Nem lesz semmi baj. Vigyázunk rájuk. Ami pedig a széttépésemet illeti, Jacob engedett át, egy órára – mosolyogtam rá, és megsimogattam az arcát.

- Oh – kerekedtek el a szemei. – Jake szeret kerítőt játszani – csóválta meg a fejét.

- Csak neked akar jót, nagyon szeret téged – mondtam határozottan. Nagyon is kezdem megkedvelni Jacob fiait is. Billy bár nem túl közvetlen, de nagyon megfontolt és határozott. Jake pedig bohókás, és szenvedélyes. Anthony pedig valahol ötvözi az összes tulajdonságukat. Fantasztikus férfiak mindhárman.

- Tudom, Jake mindig is ilyen volt – mosolyodott el végre. – Szóval egy óra? – kérdezte izgatottan.

- Igazából már csak ötven perc –fintorodtam el.

- Gyere, megmutatom a házunkat, ahol történetesen van néhány fotóalbum Anthonyról, Billyről és Jacobról. Ha érdekelnek, megmutatom – csillantak fel a szemei. Hát tudna valaki ellenállni egy ilyen ajánlatnak?

- Nagyon örülnék, ha láthatnám a házat, és az albumokat – mondtam boldogan. Majd magamhoz rántottam egy csókra, és ő legnagyobb örömömre egyáltalán nem ellenkezett.

- Akkor induljunk – ragadott kézen, miután elváltunk. Majd futásnak eredt, én pedig készségesen követtem őt.

Nem telt sok időbe, és Bella már meg is állt egy ház előtt, ami bár fele akkora sem volt, mint a Cullen villa, de nagyon takaros kis ház volt. A színek nagyon kellemesek voltak, kevésbé voltak világosak, mint nálunk, de melegséget árasztottak magukból.

- Gyere – fogta meg a kezem Bella. Majd behúzott a bejáraton. Belülről még inkább tetszett a ház. A nappaliban hatalmas kanapé, tv, és playstation volt. Egy kis tálalóasztallal. – Nyugodtan érezd magad otthon – mosolygott rám Bella. – Mindjárt jövök – fűzte még hozzá, majd eltűnt. Én pedig leültem a kényelmes kanapéra.

Kedvesem pedig néhány pillanattal később visszatért, három hatalmas nagy albummal a kezében. Izgatottan rám mosolygott, majd letelepedett mellém, az albumokat pedig az asztalra tette az egyiket kivéve.

- Ez volt az első albumunk. Ebben benne vannak a képek a pocakom növekedéséről és Anthony összes kiskori fényképe is. Nyaralásokról, kirándulásokról. Első lépésekről, és mindenről, ami csak jellemez egy kisbabát – magyarázta hevesen, majd a kezembe adta.

Én pedig azonnal boldogan kinyitottam az albumot, és azonnal a szemem elé tárultak az első képek. Bella egy lenge nyári ruhában állt a ház előtt, hátát az egyik tartóoszlophoz vetette, míg kezei még alig gömbölyödő pocakján pihentek. A következő kép hasonló volt, csak itt Bella egy szobában állt oldalt a gépnek, így tökéletesen lehetett látni a hatalmas hasát. Az arca őszinte boldogságot tükrözött, és megint csak imádattal fogta a nagy pocakját.

- Gyönyörű voltál – mosolyogtam rá Bellára. Az arca szinte ragyogott minden képen.

- Köszönöm – sütötte le a szemeit szégyenlősen. – Nézd tovább, mert még sok fotó van, és kevés az időnk – szontyolodott el a végére.

- Átmehetnénk hozzánk is az albumokkal, ha megmutattad a házat, Esme, Rose és Alice is biztosan boldogan megnézné ezeket a képeket – ajánlottam. Nagyon reméltem, hogy igent mond.

- Gondolod? – kérdezett vissza bizonytalanul.

- Egészen biztos vagyok benne – bólintottam rá.

- Hát jó, akkor körbevezetlek – pattant fel mellőlem. – De Billynél ugye ott vannak a fiúk? – kérdezte meg pironkodva.

- Igen, többek között Jacob is ott van. Nem lesz semmi baja, hogyha egy kicsit lazítasz te is – mondtam őszintén.

- Hát jó – hajtotta le a fejét.

- Kicsim – sóhajtottam fel. – Hidd el, hogy attól még egy cseppet sem leszel rossz anya, hogyha nem vagy éjjel-nappal a fiad betegágyánál – mondtam komolyan.

- Tudom, csak néha nehéz tudomásul vennem, hogy a fiúk már felnőtt férfiak. Nekem még mindig a kicsikéim – magyarázkodott.

- Elhiszem, néha Esme is úgy kezel minket, mintha öt évesek lennénk – kuncogtam fel. – De komolyra fordítva a szót, nincs semmi baj azzal, hogy ilyen erősek az anyai ösztöneid. Sőt ez csodálatos, de ettől függetlenül el kell engednek a kezüket előbb vagy utóbb.

- Majd igyekszem – ígérte.

- Rendben, kezdhetnéd azzal, hogy velem töltöd a ma éjszakát – mosolyogtam rá. Mire kikerekedett szemekkel nézett rám. – Jaj, nem úgy értettem – javítottam ki magam gyorsan, amikor rájöttem, hogy milyen kétértelmű volt a kijelentésem. Na nem, mintha bántam volna, hogyha igent mond egy ilyen kérésre. – Úgy gondoltam, hogy menjünk át hozzánk, azután pedig elmehetnénk vadászni, reggel pedig visszamehetünk Billyhez – magyarázkodtam.

- Jó, menjünk – nézett rám felhúzott szemöldökkel. – Biztos, hogy így gondoltad az előbbi kijelentésedet? – kérdezte kíváncsian.

- Hát persze – vágtam rá azonnal. Bár sokat elárulhatott rólam, hogy közben nagyot nyeltem. Már csak attól teljesen kikészültem, ha elképzeltem őt az ágyunkban, a karjaimban.

- Hát, ha így gondolod, akkor legyen, pedig lehet, hogy nem mondtam volna nemet – rántotta meg a vállát. Majd a csípőjét ringatva indult el az emelet felé.

- Kegyetlen vagy – morogtam az orrom alatt.

- Nem tehetek róla, hogy nem vagy egyértelmű – fordult vissza gonoszan mosolyogva.

- Te szándékosan kínzol engem – mondtam morcosan.

- Olyannak ismersz te engem? – kérdezte kacéran.

A régi Bella mindig is elképesztően szégyenlős volt, de ez az új Bella hihetetlenül merész lett. Imádtam a régi énjét is, de be kell vallanom, hogy ez az új stílus kifejezetten feltüzelte minden érzékemet. Ezek lehetnek azok a női praktikák, amelyektől a fivéreim is majd megőrülnek néha. Azt hiszem, hogy Bella még komolyabb hadviselést indított ellenem, mint Rose és Alice szokott Emmett és Jasper ellen.

- Hát nem is tudom – vigyorodtam el. Talán ha felveszem a kesztyűt, akkor könnyebb dolgom lesz, mintha csak tűröm, hogy kínozzon.

- Tehát nem is ismersz? – nézett rám morcosan.

- Ezt nem mondtam – tiltakoztam azonnal. Mire kedvesem felnevetett. A francba, a csatát lehet, hogy elvesztettem, de a háborút nem fogom.



„Majd hirtelen egy kép jelent meg a szemem előtt. Bella az ágyán feküdt még emberként, és a nyitott ablakot kémlelte. Amin én ugrottam be néhány pillanattal később. A szobában mindenhol kellemes félhomály uralkodott, Bellán pedig egy nagyon szexi sötétkék hálóing volt. Ez az első szeretkezésünk éjszakája. Döbbentem rá hirtelen.

Lassan közelítettem kedvesem felé, és félmosolyra húztam a számat, mert tudtam, hogy az a kedvence. Bella szívverése hirtelen meglódult, és ezen muszáj volt felkuncognom.

- Gonosz vagy – morgott Bella. Ettől a kis morcosságtól még aranyosabb lett az arckifejezése.

- Csak szeretem, amikor elpirulsz – kacsintottam rá. Mire olyan piros lett az arca, mint egy harmatos rózsa.

- Kérlek, ne hozz most zavarba, már így is kicsit túl kihívónak érzem ezt – mutatott végig a csipkecsodán. Tökéletesen simult a testéhez, és én egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemeimet. A hosszú combjai, a bársonyos bőre. Az apró feszes halmok, amiket most csak egy vékony réteg csipke takart. A kecsesen ívelt nyaka.”



- Elég – ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek. Majd könyörgően Bellára néztem. Szándékosan ezt az emléket választotta. Még nem jutottunk el a közelébe sem életem leggyönyörűbb éjszakájának, de már most éreztem, hogy a nadrágom szűkebb lett.

- Mh… „elég”? Úgy emlékszem, hogy akkor nem ezt mondtad – kuncogott fel. Majd eltűnt az emeleten.

- Ezt még visszakapod – kiáltottam fel. Majd vettem néhány mély levegőt, hogy lehiggadjak, és utána siettem.

- Csakugyan? – termett előttem hirtelen. – Gyere, ez itt az én szobám – vezetett be egy kicsi, de otthonos helyiségbe.

A polcok tele voltak fényképekkel, de nekem kifejezetten egy fotón állt meg a tekintetem. Én voltam rajta Bellával. Éppen a szobámban voltunk régen, és a hintaszékben üldögéltünk. Emlékeztem erre a képre. Alice kapott le minket egy környező fa tetejéről. Én is ezt a fotót szoktam nézegetni, amikor már nagyon hiányoltam őt.

- Az ott a kedvencem – hallottam meg kedvesem hangját.

- Igen, nekem is – fordultam felé. „Lejárt az egy óra” – hallottam meg az egyik farkas gondolatait. – Mennem kell – hajtottam le a fejem. – Velem jössz? – kérdeztem reménykedve.

- Szívesen veled tartok – egyezett bele szerelmem. Én pedig azonnal kézen fogtam, és lesiettem vele a földszintre, ahol felvettük a fotóalbumokat, majd kiléptünk a házból. Két hatalmas farkas várt a ház előtt.

- Nyugodtan mehettek tovább, Edward és én néhány percen belül a határon kívül leszünk, a szavamat adom – simogatta meg a fejüket Bella. Mire a két farkas bólintott és már el is tűntek.

- Nahát, nem is gondoltam volna, hogy így hallgatnak rád – mondtam elképedve. Azt hittem, hogy minden lépésemet figyelemmel fogják kísérni, amíg át nem léptem a határt.

- Tudják, hogy bízhatnak bennem, és akiben én bízom, abban bíznak ők is. Nincs okuk kételkedni az ítélőképességemben – mondta Bella határozottan. – Viszont most már tényleg mennünk kell – fogott kézen és a határ felé kezdett velem szaladni.

Ahogy Bella ígérte két perc múlva már a határ túloldalán álltunk. Ahol legnagyobb meglepetésemre Jacob várt ránk.

- Szerencséd – gondolta, majd elégedetten vakkantott egyet. A következő pillanatban pedig Bellához sietett és hozzádörgölőzött. Kedvesem azonnal vette a lapot, és megsimogatta a fejét.

- Jól vagyok, Jake – mondta Bella mosolyogva. – Ma éjjel a Cullen házban leszünk, és elmegyek vadászni is. Reggel a kórházban találkozunk. Rendben? – kérdezte. – Vigyázzatok Billyre – tette még hozzá. Tudtam, hogy nem fogja kihagyni ezt a mondatot. Jacob csak hevesen bólogatott, hogy rendben van, majd elszaladt a fák között.

Miután Jake alakja már teljesen eltűnt a szemünk elől mi is útnak indultunk. Az első utunk azonnal a Cullen házba vezetett, ahol tárt karokkal várt minket a családunk. A lányok nagyon örültek, hogy fényképeket hoztunk, és azonnal el is vették tőlünk az összes albumot, majd áhítattal nézegetni kezdték őket. Áhítattal figyeltek minden egyes apró kis változást, amin Anthony keresztülment, de persze boldogan nézegették a kis Jacobot és Billyt is. Folyamatosan kérdezgették Bellát, hogy mi mikor és hogyan történt, és ezekből a történetekből én is megismerhettem a múlt apró mozzanatait. A családunk nem nagyon akart elengedni bennünket, de aztán belátták, hogy Bellának és nekem ideje vadászni mennünk. Úgyhogy ha csak nehezen is, de azért elengedtek.

- „Edward, Edward, mindenképpen a rét felé hozd visszafele Bellát.” – kiabált Alice gondolatban. Majd boldogan körbeugrálta Jaspert, aki csak nagy nehezen tudta megakadályozni, hogy felesége ne repüljön el örömében. Kérdőn néztem rá, mire csak megcsóválta a fejét. – „Nem, nem, úgysem fogom elmondani. Meglepetés.”

Tudtam, hogy most semmit sem fogok tudni kiszedni Alice-ből, úgyhogy beletörődtem a sorsomba, és elindultam vadászni szerelmemmel. Nem tele bele csupán két órába, és már jóllakottan indultunk el visszafelé. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy Alice miért pattogott olyan hevesen, úgyhogy olyan gyorsan futottam szerelmem kezét fogva, amilyen gyorsan csak tudtam. Amikor már a közelben voltunk lágy zeneszó hallatszott a rét felől.

- Debussy – néztünk egymásra Bellával. – Alice – mosolyodtunk el egyszerre. Majd emberi tempóban sétáltunk tovább a rét felé.

Amint odaértünk csodálatos látvány fogadott minket. A rét tele volt apró színes lampionokkal, a közepén pedig egy nagyobb sátor foglalt helyet, ami tele volt selyemtakarókkal és puha párnákkal. Közelebb sétáltunk a sátorhoz, ahol a párnákon két nagyobb doboz foglalt helyet, a dobozokon pedig egy-egy levél volt Alice kézírásával. Az egyiket Bella neve állt, a másikon pedig az enyém. Azonnal kinyitottam a levelet és kíváncsian olvasni kezdtem.



Szia, bátyus!



Gondolom már sejted, hogy mire megy ki a játék. Lényeg a lényeg, hogy csodálatos estétek lesz, láttam. Mielőtt még megkérdeznéd, hogy hogyan. A válasz a kérdésre az, hogy ma este nem rejtették el a farkasok a jövőtöket. Tehát kettesben lesztek a réten, egész éjjel. Sok sikert!

Puszi, Alice



Ui.: Ha elszúrod, akkor hatalmas nagy bajban leszel.



Miután elolvastam a levelet visszaléptem a dobozhoz, és kinyitottam. Egy kényelmes, és nagyon divatos öltöny volt benne, inggel és hozzávaló cipővel. Azonnal felvettem a dobozt, és egy szempillantás alatt eltűntem az erdőben, hogy átöltözzek. Amikor visszaértem azt hittem, hogy káprázik a szemem. Bella egy földig érő, mélyen dekoltált estélyit viselt, ami egészen combközépig fel volt vágva, a vállait pedig szinte teljesen szabadon hagyta.

- Gyönyörű vagy – mondtam elámulva.

- Köszönöm – mondta lesütött szemekkel. Úgy tűnik, hogy visszatért a régi szégyenlőssége, ami kifejezetten tetszett. – Te is remekül festesz – fűzte még hozzá.

- Táncolunk? – nyújtottam felé a kezem.

- Boldogan – csúsztatta bele apró tenyerét az enyémbe. Én pedig azonnal magamhoz húztam, és keringeni kezdtem vele a lágy zene ütemére.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, amikor elhaltak az utolsó akkordok.

- Én is szeretlek – bújt hozzám még jobban.

Én pedig gyengéden felemeltem az állát, és lágy csókot nyomtam az ajkaira, amit legnagyobb örömömre ő is hevesen viszonzott. Egyre jobban belemerültünk egymás ajkainak feltérképezésébe, majd egy határozott mozdulattal a karjaimba kaptam szerelmemet, és gyengéden lefektettem a puha párnák, és takarók közé, majd óvatosan fölé gördültem. Kicsit bátortalanul csúsztattam a kezem szerelmem combjára, de amikor egyáltalán nem ellenkezett, finoman elkezdtem a ruhája alját egyre feljebb gyűrni. Ahogy hosszú combja kiszabadult a ruha fogságából egy határozott mozdulattal a csípőm köré tekerte lábait, és olyan közel húzott magához, amennyire csak lehetséges volt. Egyre jobban ziháltunk, és kedvesem egyre türelmetlenebb lett. A zakóm hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem hevességének, én pedig döbbenten pillantottam fel rá. Sosem volt heves természetű, úgyhogy ez most meglepett. A szemei aranybarna helyett már feketén csillogtak a vágytól, ami engem is egyre gyorsabb tempóra sarkallt. Nem volt sok időm gyönyörködni kedvesemben, mert a következő pillanatban ismét magára rántott, én pedig boldogan hagytam magam sodródni az árral. A ruháim egymás után adták meg magukat szerelmem határozottságának, míg én finoman akartam lefejteni róla azt. Bella megelégelve, hogy még mindig csak a ruháján át simogatom, egy határozott mozdulattal letépte magáról az estélyit, és így már csak egy szál fehérneműben feküdt alattam.

- Ráérünk, Szerelmem. Előttünk az egész éjszaka – nyögtem két csók között.

- Ötven évig vártam rád, nem akarok tovább várni – zihálta szinte kétségbeesetten.

- Nem akarlak lerohanni – próbáltam meg józan maradni.

- Én pedig éppen ezt akarom. Már nem kell vigyáznod rám, Edward. Én is pontosan ugyanolyan erős vagyok, mint te. Engedd szabadon az ösztöneid. Kérlek. Már nem kell visszafognod magad, ha hozzám érsz – mondta kedvesem vágytól fűtött hangon.

Én pedig nem tiltakoztam tovább, tenyeremmel, ami eddig a combját simogatta elindultam a gyönyörű keblei felé, majd, amikor elértem a célomat egy határozott mozdulattal megszabadítottam kedvesemet a melltartójától, és a látványra ösztönös morgás tört fel a torkomból. Míg Bella gyönyörteli nyögéssel válaszolt a határozott mozdulataimra.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem még. Bár kezem már a bugyija szegélyét szorította, hogy egyetlen heves mozdulattal eltűnjön az utolsó közénk álló ruhadarab is.

- Edward, ne gondolkodj már annyit – nyögte Bella. – Ha nem akarnám, akkor most nem feküdnék alattad kis híján meztelenül. Akarlak téged, Edward.

- Csak téged akarlak én is – téptem le az utolsó ruhadarabját.

- Akkor vedd el, ami kell – emelte meg egy kicsit a csípőjét.

Én pedig azonnal, gondolkodás nélkül a magamévá tettem. Bella hangos sikollyal jutalmazta a mozdulatot, és én magam is felkiáltottam. A testünk ötven hosszú esztendő után újra egybeforrt, és az érzés elsöprőbb volt, mint bármi, amit valaha is éreztem. Lassú, lágy mozgásba kezdtem, és szerelmem készségesen felvette a testem ritmusát, majd egyre gyorsabb iramot diktált. Hosszú percekkel később pedig egy elégedett morgás kíséretében elértem a gyönyör kapuját, ahova Bella is csatlakozott hozzám egy hangos sikoly kíséretében.

Kimerülve hanyatlottam rá kedvesem szintén fáradt testére, és apró csókokkal hintettem be a nyakát. Ő pedig karjaival és lábaival is szorosan körbeölelt, mintha soha többé nem akarna elengedni. Nagyon reméltem, hogy ez így is van, mert én biztosan nem engedem el még egyszer.

Hosszú percekkel később, amikor a légzésünk hevessége már kissé alábbhagyott legördültem szerelmemről, majd a mellkasomra húztam, és betakartam magunkat egy takaróval. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen Bella hevességétől. Még soha nem szeretkeztünk így ezelőtt, de nem mondhatnám, hogy ellenemre lett volna egyetlen pillanata is. Azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni Emmett mit kedvel, az ehhez hasonló együttlétekben.

- Hajnalodik – szakított ki szerelmem a gondolataimból.

- Indulni szeretnél? – simítottam végig a hátán.

- Nem, még egy kicsit maradjunk, kérlek – nézett fel rám csillogó szemekkel. – Csak egy-két órát.

- Ameddig csak akarod – simogattam tovább. Akár örökké is boldogan feküdnék itt, hogyha ez lenne a kívánsága.

Néhány óra, és számos heves csók után azonban tényleg felöltöztünk, és elindultunk a Cullen ház felé. Végig kéz a kézben sétáltunk. Egyszerűen nem tudtam betelni kedvesemmel. Végre újra boldog voltam, és nagyon reméltem, hogy ez a boldogság egy örökkévalóságig a miénk lesz.

Blogbarát díj

Blog Barát díj:
Ez a díj, csak a legjobbaknak jár!
Szabályok:


1. Tedd be a logót a blogodba!


2. Nevezd, meg akitől kaptad!
http://www.stories-of-the-volturi.blogspot.com/ Köszönöm, Klau :)

Add tovább 3, legfeljebb 5 embernek:

http://solyablogja.blogspot.com/

http://www.lyliasfanfictions.blogspot.com/

http://www.eclipsefic.blogspot.com/

Mert szeretünk olvasni :D

1. Írd le, hogy ki adta tovább a logót, és linkeld őt.

Köszönöm Dia'snak és Henciinek, hogy gondolt rám is :)



2. Ajánlj röviden (max. 3 mondatban) 3 számodra kedves könyvet.



Nicholas Sparks - Szerelmünk lapjai : Azért imádom ezt a könyvet, mert reménytelenül romantikus, és tökéletes életszerű is egyszerre. Egy jó családból származó lány, az első szerelem, ami el is kíséri egy életen át. Egy szegény, munkás fiú, aki mégis végtelenül életvidám, és soha nem adja fel az álmait....



J. R. Ward - Síron túli szerető: Igazság szerint, aki elkezdi olvasni az rögtön megkedveli a szereplőket. A sorozat már hét kötetesre nőtte ki magát, de az én szívemhez még mindig Rhage és Marie a második könyv főszereplői állnak a legközelebb. Egy kíméletlen háború közepén, amit a vámpírharcosok vívnak a alantosokkal az életbenmaradásért az elátkozott harcos megtalálja a számára tökéletes nőt aki azonban halandó és rákbeteg, végtelen szenvedélyen, és viszontanságon vezet az út, amelyen járnak, de mindketten túlélők, akik soha nem agyják fel a vágyaikat, még akkor sem, hogyha a végzet elkerülhetetlennek látszik.



Gena Sholwater - Éjsötét vágyak: Elátkozott férfiak, akiket azért büntettek meg, mert engedetlenek voltak. Maddox, aki saját fegyverével végzett Pandorával, és így a szelence tartalma elszabadult szörnyű árat fizet a tetteiért, mert az Istenek örök kárhozatra ítélik, és minden nap, amikor éjfélt üt az óra hat szúrást mérnek saját a társai gyomrába, ahogyan ő végzett Pandorával, majd az alvilágban kell töltenie lelkének az éjszakát, míg fel nem virrad a hajnal, meghalni nem tud, hiszen démon szállt belé, akár csak társaiba. Egy lány, aki nem ismeri ezt a világot, csak menekvést keres a különös képességei elől, és véletlenül rátalál a harcosokra, és változást hoz a komor falak közé...



Nos, remélem, hogy felkeltettem az érdeklődéseteket valamelyik könyvvel :)





3. Add tovább minimum 1, legfeljebb 3 embernek, és figyeld, ki mit ajánl – talán így találsz magadnak újabb kedvenceket.



Orsi

Szandra

Netty