La Push vámpírja - 17. fejezet

17. fejezet




(Carlisle szemszöge)



Edward kijelentése után mindenki megmerevedett, hiszen egy farkas bevésődése nem játék, főleg, hogy egy vámpír még meg is harapta. Arra semmi szükség, hogy meggyanúsítsanak bennünket. Bár nem hiszem, hogy Bella feltételezne rólunk ilyesmit, de akkor is veszélyes a helyzet.

- Akkor most azonnal értesítenünk kell a farkasokat. Keresni fogják őt. Nem kell, hogy egy félreértés miatt kitörjön közöttünk egy esetleges háború – mondtam kissé idegesen. Az a biztos, hogyha mi szólunk nekik előbb, így talán végighallgatják, hogy mi is történt valójában.

- Máris felhívom, Bellát – szaladt le Emmett a konyhába. Nem voltam biztos benne, hogy most Emmett „finoman közlő” stílusa a legjobb megoldás, úgyhogy inkább szóltam szerelmemnek.

- Esme, nem lenne jobb, hogyha te beszélnél Bellával? – kérdeztem kedvesemet, aki végre megmozdult.

- Persze, megyek – mondta, majd lerohant Emmett után. Én és az egész család is követtük őket.

- Emmett, kérem a telefont – mondta Esme lágyan.

- Na jó, de úgy le voltatok dermedve, hogy gondoltam, akár én is beszélhetek vele – adta át a kagylót morcosan. – Már nagyon rég nem volt alkalmam se beszélni vele, se látni. Egyébként is már csak én és Rose nem láttuk a kisfickót. Legalább a húgomhoz jogom lehetne pár percre.

- Emmett, ez most nem játék – szóltam rá fiamra. Bár őszintén szólva megértettem az indokait.

- Nem is hittem, hogy játék – húzta fel az orrát. – Egyébként pedig tudok komoly is lenni, hogyha kell – fűzte még hozzá.

Közben Esme már tárcsázott, és mindenki alig várta, hogy lányunk felvegye a telefont. Nagyon reméltem, hogy legalább valaki otthon van közülük. Bár ki tudja, hogy Anthony mennyire borult ki azon, hogy nem bíztunk az édesanyjában.

- Haló? – hallottuk meg Bella hangját. Még szerencse, hogy a vámpírok könnyedén kihallgathatják a beszélgetéseket. Általában ellene vagyok a dolognak, de most jobb tudni a reakciókat.

- Bella, kicsim. Valami nagy baj történt – kezdett bele Esme.

- Mi a baj? – kérdezte lányunk idegesen. – Ha a vámpírról van szó Port Angelesben, akkor tudnotok kell, hogy őt már az egyik fiam, Jacob elintézte, és a fiúk már el is égették.

- Ez nagyon jó hír – vágta rá szerelmem azonnal. – Viszont itt van nálunk egy lány, akit megharapott a vámpír. Edward olvasott a gondolataiban, és azt mondja, hogy Jake bevésődése.

- Jézusom, Gabriella nálatok van, és átváltozik? – sikoltott Bella kétségbeesetten. – Az nem lehet. Ez nem történhet meg. Carlisle, már nem tudja megmenteni? – kérdezte reménykedve.

- Kicsim, átadom neki, és mindent elmond. Jó? – mondta Esme, majd felém nyújtotta a kagylót.

- Rendben – válaszolta lányunk.

- Szia – köszöntem bele a telefonba.

- Szia, Carlisle. Kérlek, mondj el mindent – mondta Bella idegesen.

- Rosalie, és Alice talált rá a lányra a port angelesi parkban. Már megharapta a vámpír, amikor odaértek, de Rose még ki tudta szívni a méreg nagy részét, de nem mindet, mert akkor megölte volna – magyarázkodtam.

- Tehát, átváltozik? – kérdezte Bella szomorúan.

- Nem, illetve nem tudom. Elég furcsa, mert elindult az átváltozása, de mégsem változott át. Nem tudom, hogy pontosan mi történt, de mindent megteszek érte. Azért szóltunk azonnal, hogy nehogy keressétek, és esetleg félreértsétek a helyzetet, arról, hogy miért van itt – magyaráztam a dolgot.

- Azonnal szólok a fiúknak – vágta rá azonnal. - Átléphetjük a határt? – kérdezte bizonytalanul.

- Természetesen – vágtam rá azonnal. – Gyertek nyugodtan.

- Rendben, köszönjük – felelte hálásan. – Jacobot is azonnal hazahívom – mondta még, majd letette a telefont.

Ahogy Bella lerakta a kagylót, én is letettem, majd a családom felé fordultam. Mindannyian idegesen néztek rám. Főleg Jasper, láttam a szemében, hogy nem tetszik neki, hogy meghívtam magunkhoz egy farkas falkát.

- Torlaszoljuk be az ablakokat – sóhajtott fiam végül.

- Jasper, nem harcolni jönnek – mondtam neki határozottan.

- Eredetileg nem, de ki tudja, hogy miattunk hány fiatal farkasuk van. A legkisebb rossz mozdulat is veszélyes lehet. Ráadásul az illatunk elképesztően irritáló minden farkasnak. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy egy sérült bevésődés fekszik az emeleten élet-halál között. Ráadásul az egyik potenciális alfáé. Jobb lenne, hogyha felkészülten várnánk őket – érvelt Jasper, és sajnos nem igazán tudtam mit felhozni az érvei ellen.

- Rendben, legyen, ahogy gondolod. Viszont senki ne provokálja őket, te sem Emmett. Most nem értékelnék a poénokat – mondtam határozottan.

- Jól van, csendben maradok, de ha balhé lesz, akkor kapni fognak – válaszolta fiam.

- Nem lesz balhé – szólalt meg Edward is. – Bella sosem hagyná, hogy harc legyen.

Ezzel lezártnak tekintettük a kérdést. Mindenki elszaladt a saját dolgára, illetve Jasper parancsait követve. Én pedig felmentem az emeletre, Gabriellához, hogy megvizsgáljam újból.



(Bella szemszöge)



Ahogy leraktam a telefont, már rohantam is a máglya felé. A falka most csakis ott lehet. Kivéve Nathalie-t, mert őt ma estére még elküldte Billy pihenni. Nem volt még olyan állapotban, hogy járőrözni tanítsák, hiszen még az átváltozását sem tudta kontrollálni. Néhány perc alatt elértem az tüzet, de jó tíz méterre a máglyától megtorpantam. Szerencsére nem volt rá szükség, hogy közelebb menjek, mert a fiúk azonnal észrevettek.

- Mi a baj, anya? – kérdezték fiaim idegesen. Pontosan tudták, hogyha itt vagyok, az azt jelenti, hogy történt valami.

- Gabriellát megtámadta egy vámpír. A Cullenek találtak rá. Már megharapta, amikor ők odaértek, de sikerült kiszívniuk a méreg nagy részét. Valószínűleg rendbe jön, de Carlisle még nem tud semmi biztosat – hadartam el gyorsan a történteket.

- Jake-nek szóltál már? – kérdezte Anthony aggódva.

- Még nem, talán jobb lenne, hogyha elmenne érte valaki, nehogy valami butaságot csináljon – ajánlottam. Anthony húsz perc alatt megjárja, az ő gyorsaságával. Nekem mondjuk harminc perc. Bár most minden perc számít.

- Majd én elmegyek, én vagyok a leggyorsabb. Átmehetünk a határon? Mármint a farkasok? – kérdezte fiam. – Ide kell hoznunk Gaby-t. Itt a helye köztünk.

- Igen, átmehetnek. Carlisle megengedte – mondtam határozottan.

- Jól van, akkor hozd Jacobot a határhoz. Ott találkozunk fél óra múlva – adta ki az utasítást Billy.

- Billy – rohant a máglya felé Nathalie édesanyja.

- Mi a baj, Jules? – szaladt oda kedveséhez az ifjabb Sam.

- Nathalie, már megint átváltozott, és nem tud visszaváltozni – mondta el a problémát Jules kétségbeesetten. - Nem tudnál megint gyakorolni vele. Nem ura az érzéseinek, és ez csak még jobban felidegesíti.

- Megyek – bólintott Billy. – Anthony, te vezeted a falkát – mondta határozottan.

- Miért én? Jake, a jog szerinti helyettesed – állapította meg Anthony döbbenten.

- Jacob, most nem lesz beszámítható – mondta Billy határozottan. – Mindenki Anthonyt követi – adta ki az utasítást. Mindenki bólintott, hogy érti. Ezután pedig fiam elrohant Jake-ért.

Én is el akartam indulni hazafelé, hogy átöltözzek gyorsan, amikor Billy előttem termett, és megállított.

- Anya, tudom, hogy nagy kérés, de szerintem Jacobnak jobb lenne, hogyha te is ott lennél – mondta halkan. – Nem akarlak kényszeríteni, de szüksége lesz támogatásra, hogyha Gaby mégis átváltozik. Van rá esély, hogy nem lesz megoldás.

- Természetesen velük megyek – mondtam határozottan. – Így is terveztem. Nem fogom hagyni, hogy Jake egyedül szálljon szembe a helyzettel.

- Köszi, anyu – nyomott egy puszit a homlokomra. – Akkor én pedig megyek, és megnyugtatom Nathalie-t.

- Rendben, szüksége van rád – mondtam nyugtatóan.

- Tudom, de a bátyámnak is szüksége lenne rám.

- Nehéz alfának lenni, kicsim, de hidd el, hogy te remekül csinálod – mondtam határozottan.

- Köszönöm – mosolyodott el halványan, majd átváltozott, és elrohant, az Uley ház felé. Én pedig a határ felé vettem az irányt.



(Anthony szemszöge)



Fejvesztve száguldottam Gabriella lakása felé. Még talán annál is gyorsabb voltam, mint általában szoktam, már ha ez egyáltalán lehetséges. Minél előbb oda akartam érni Jacobhoz. Biztosan ki fog borulni. Engem is megrázott a hír, pedig nekem nincs is bevésődésem, és nem is lesz. Viszont azt pontosan tudom apa és Dawn kapcsolatából, hogy milyen fantasztikus is ez a dolog. Emlékszem, hogy kiskoromban milyen csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy bevésődése csak a farkasoknak van, mármint a vérszerintieknek. Pedig sokáig ábrándoztam róla, hogy egyszer csak szembejön majd velem a nagy ő, és akkor olyan boldog leszek, mint amilyen a többi farkas, aki már megtalálta a párját. Hiszen sosem képesek elengedni azt, akit szeretnek. Ehelyett nem vagyok se ember, se vámpír. Kinek kellene egy ilyen lény? Még csak arról sem tudok, hogy egyáltalán fajtársam él-e a világon. Bár nem túl valószínű, hogy létezik másik félvér, mert nem gyakori, az ember-vámpír szerelem. Lehet, hogy soha nem leszek szerelmes? Vannak lányok a rezervátumban, akiknek tudom, hogy nagyon tetszem. Hála a gondolatolvasásnak, de ők nem az igaziak. Az egyetlen lány, akivel jókat szoktam beszélgetni az Nathalie, de őt most nem látogathatom meg. A fiatal farkasok nehezen viselik anya, és az én illatomat. Úgyhogy, amíg nem lesz képes uralkodni magán, addig el vagyok tiltva az Uley ház környékéről. Persze csak a saját, és Nathalie érdekében.

- Jake – ugrottam be az ablakon. Testvérem pedig azonnal felpattant a kanapéról, és elém sietett.

- Mi történt? – kérdezte döbbenten. – Miért jöttél ide?

- Gabriella a Culleneknél van. Megtámadták, és ők mentették meg. Azonnal oda kell mennünk – hadartam el gyorsan. Lehet, hogy kíméletesebben kellett volna tálalnom a történteket, de hogyha hamar felfogja a történteket, akkor lehet, hogy kevésbé éri sokk.

- Mit mondtál? – kérdezte idegesen, majd remegés futott végig a testén.

- Jake, nyugalom. Lélegezz mélyeket – tettem a kezeimet a vállára. – Rendbe fog jönni, de most szüksége van rád. Hogyha tombolsz, az nem segít.

- Itt kellett volna lennem – mondta, két mély lélegzet között.

- Nem lehetsz mindig mellette, de ahogy már mondtam, rendbe fog jönni, de haza kell vinnünk, hogy vigyázhassunk rá – mondtam határozottan. – A többiek a határnál várnak, és együtt megyünk a Cullenekhez – mondtam határozottan.

- Billy? – kérdezte Jake.

- Ő nem tud jönni. Nagyon sajnálja, de Nathalie megint nem tud visszaváltozni, és szüksége van a segítségre – magyaráztam.

- Mert Nath azonnali visszaváltoztatása, most tényleg sokkal fontosabb, mint Gaby – mondta Jacob ingerülten. Majd újra remegni kezdett, de ezúttal már át is változott.

- Higgadj le, vagy kénytelen leszek olyat tenni, amit egyikünk sem akar – mondtam neki nyugodtan. – Te is tudod, hogy az alfának kötelezettségei vannak, még akkor is, hogyha maga az öccse van bajban. Billynek példát kell mutatnia, ahogy neked is, mint potenciális utódjának. Nem akarom, hogy a falka egy őrült farkast lásson, egy lehetséges vezető helyett. Szóval mély levegő. Még egyszer mondom, hogy Gaby jól lesz, és te is nagyon jól tudod, hogy Billy mennyire ki van akadva azért, mert nem lehet melletted – mondtam már ingerültebben. Megértem, hogy aggódik, de hogyha teljesen szétesik, az most nem segít rajtunk.

- Sajnálom – gondolta Jake, elszégyellve magát.

- Semmi baj, induljunk – mondtam neki megenyhülve. – Várj, kinézek, hogy mehetünk-e – mondtam, majd kinéztem az ablakon, és miután meggyőződtem róla, hogy minden rendben van, kiugrottam az ablakon, Jacob pedig utánam.

Nem telt bele hosszú időbe, és már a határnál is voltunk. Mindenki ott volt a falkából, kivéve persze Billyt, és Nathalie-t. Legnagyobb meglepetésemre anya is jelen volt. Amikor megálltunk előttük, gondolkodás nélkül előrelendült, és magához szorította Jacobot.

- Minden rendben lesz, édesem. Carlisle tudja, hogy mit csinál – mondta nyugtatóan, miközben simogatta a bundáját.

- Jake, az kérdezi, hogy te is velünk jössz-e – tolmácsolta Anthony.

- Hát persze, együtt megyünk – válaszolta azonnal.

- Akkor indulás – fordultam a falka felé. Ők pedig engedelmesen bólintottak, és átlépték a határt. – Senki nem támad, nem kell felesleges harc – adtam még parancsba.

Ezután futásnak eredtem, és a család követett. Természetes volt, hogy mindenki azt akarja, hogy a farkasnak, és a bevésődésének a legjobb legyen. Mindennek ez volt az alapja. A La Push-ban élő emberek, mindig is az egymásba vetett szeretetükből, és bizalmukból táplálkoztak. A kötelék mindennél erősebb volt közöttünk.

A határtól mindössze kétpercnyire volt a Cullen ház. Láttam már többször is anya emlékein át, úgyhogy nem volt nehéz megtalálnom. A ház előtt pár méterrel megálltam, és a falka azonnal igazodott hozzám. Egy pillanattal később pedig az összes Cullen kint állt a teraszon.

- Kérlek, tolmácsold, hogy köszönöm, és kérdezd meg, hogy mozgatható-e. Jobban örülnék, hogyha otthon lábadozna – hallottam meg Jacob gondolatait.

- Az öcsém köszöni, hogy megmentettétek a kedvesét, és azt kérdezi, hogy mozgatható állapotban van-e – mondtam el azonnal az üzenetet.

- Nincs mit – válaszolta nagyapa. – Örömmel tettük. A lányaim találtak rá – mutatott Rose, és Alice nénire. – Nem örülnék neki, hogyha megmozdítanátok. Egyelőre még nem stabil az állapota – folytatta aztán.

- Mikor lesz stabil? – kérdeztem.

- Néhány nap múlva, talán – gondolkodott el nagyapa.

- Jacob itt maradhatna vele? – kérdeztem azonnal. Nem kellett gondolatolvasónak lennem, ahhoz, hogy tudjam, ezt szeretné.

- Maradhat, hogyha a falka nélkülözni tudja – mondta nagyi gyengéden.

- Természetesen – válaszolta nagyapa is. A falka erre a mondatra felhorkant, és morogni kezdett.

- Gondolod, hogy ez jó ötlet? – kérdezte az ifjabb Sam Uley. – Nem bízom bennük. Jake potenciális alfa, nem eshet baja.

- Nem fog baja esni, ha pedig egy hajuk szála is meggörbül, akkor annak súlyos következményei lesznek – néztem végig a Culleneken jelentőségteljesen.

- Nem hagyhatod itt egyedül – morgott tovább Sam. – Nem bízunk bennük – mondta most többes számban.

- Majd, én vele maradok – állt Jake mellé anya. Döbbenten néztem édesanyámra, de ő csak bevont a pajzsa alá, és inkább gondolatban folytatta a beszélgetést.

- A falka nem fogja hagyni, hogy egy Black egyedül maradjon hét vámpírral egy házban. Bennem viszont eléggé megbíznak ahhoz, hogy így beleegyezzenek. Most Jake a fontos, és Gaby, nem pedig a múltam. Távol tudom tartani magamtól azokat, akiknek semmi keresnivalójuk a közelemben – sandított egy pillanatra Edward Cullen felé.

- Biztos? – kérdeztem vissza bizonytalanul, mire anya csak bólintott.

- Tudsz olvasni a gondolataiban? – kérdezte Edward döbbenten.

- Igen – vágtam rá azonnal. Bár tény, hogy azt elhallgattam, hogy csak akkor, hogyha anya is akarja. Nem kell mindent tudniuk.

- Irigykedsz, öcsi? – vágta hátba Emmett.

- Nem is tudod mennyire – sóhajtott Edward morcosan.

- Anya itt marad, hogy vigyázzon Jacobra, és Gabriellára. Így megfelel? – fordultam Sam felé. Sam hosszasan elgondolkozott, majd rábólintott a dologra. A Cullen család felé fordultam, akiken pedig egyöntetű boldogságot láttam, és hallottam is a gondolatok között. Na, ez szép lesz. Most addig fogják anyát puhítani, amíg Gaby nem lesz mozdítható. – Hány nap múlva? – fordultam komolyan nagyapa felé, és kíváncsian vártam a válaszát.

Elvileg két nap múlva már mozgatható állapotban kell lennie. Vajon két nap elég lesz arra, hogy próbáljunk hatni Bellára? Vagy lehet, hogy kicsit füllentenem kéne. Bár az nem lenne túl tisztességes. Nem hazudhatok az unokámnak, és a lányomnak – gondolkozott el nagyapa, majd rám emelte a tekintetét.

- Két nap múlva már mozgatható lesz – mondta őszintén. Én pedig nagyon büszke voltam rá, hogy bár megfordult a fejében, hogy átverjen, de mégsem volt rá képes.

- Rendben, akkor két nap – bólintottam rá.

Jake elé léptem, aki halkan nyüszített, és hozzám dörgölőzött. Én pedig megsimogattam a bundáját.

- Te is hiányozni fogsz nekünk, öcskös – vakartam meg a fülét, majd anyához léptem. – Szeretlek. Vigyázzatok magatokra, ha bármi van, akkor hívjatok, és itt vagyunk – mondtam, majd magamhoz öleltem.

- Rendben, de nem lesz semmi baj – mondta anya határozottan, majd nagy nehezen elengedett. Egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd belecsaptam Jacob nekem feltartott mancsába. Ezután pedig a falka felé fordultam, de nagyi hangja megállított.

- Te is nyugodtan maradhatnál – ajánlotta a lehetőséget reménykedve.

- Nem, most nem. Én vezetem a falkát, tehát én viszem őket haza is – mondtam határozottan. – Mi nem hagyjuk cserben a családunkat – néztem szúrósan Edward Cullenre. Minden Cullen hangosan felszisszent a kijelentésre, de az, akinek szólt a mondat, csak megkövülten állt, és döbbenten nézett a rám, de nem szólt semmit, bár a gondolatai tomboltak a bűntudattól. Van is miért marcangolnia magát. Csak a miheztartás végett. Így biztos nem jut eszébe anyát felzaklatni. Ezután jeleztem, hogy indulunk. Néhány perccel később pedig már a határ túloldalán voltam a falkával együtt.